A Krishna-völgy Indiai Kulturális Központ és biofarm Somogyvámos falu külterületén található. Ez a létesítmény is része annak a világméretű hittérítő és behálózó tevékenységnek, amit az ISKCON (International Society of Krishna Consciousness) vallási szervezet folytat. Ezt a szervezetet "Ő Isten kegyelme" Bhaktivedánta Számi Prabhupada alapította New York-ban 1966-ban. Magyarországon Létai Péter, "Őszentsége" Sivarama Swámi volt az alapítója a magyar Krishna-tudatú Hívők közösségének. A Krisna-tudat a hinduizmusnak az egyik modernizált változata (neohinduizmus), melyet főleg európai és észak-amerikai területeken népszerűsítenek 1966-óta és már legalább 400 vallási központtal, iskolákkal, önellátó gazdasággal rendelkeznek. Magyarországon még főiskolájuk is van. Mára már Indiában is elterjedtek.

Érdemes megvizsgálni egy kicsit ennek a vallási irányzatnak a hitelességét mielőtt közelebbről szemügyre vennénk a Krishna-völgyet, főleg azért, mert indiai kulturális központként is működnek, tehát oktatnak és napjainkra egyre népszerűbb turisztikai célponttá is váltak. Még osztálykirándulásokat is szerveznek ide. Sokan rajtuk keresztül ismerkednek meg a hinduizmussal, Krishnával, a Bhagavad Gitával stb. Az egyik fő probléma pont ebben rejlik, mert a jelen esetben egy hamis képet kapnak az indiai spiritualitásból. Ezeknek az utóbbi évtizedekben felbukkant bizniszegyházaknak a tanításai, általában valamelyik világvallás manipulált változatát adják elő. Azért jöttek létre, hogy minél több embert behálózzanak és kihasználva őket vagyonhoz jussanak. A legnagyobb bűnük az, hogy az eredeti szentkönyvekben rejlő üzeneteket eltorzították és a szekta hatalmi érdekeihez igazították.(arról nem is szólva, hogy számtalan embert ragadtak el a családjuktól és egy irreális, antispirituális szendergésre kényszerítettek) Prabhupada is pontosan ezt tette a saját kiadású Bhagavad Gitával, ahol minden három sor idézetet 20-30 soros önkényes magyarázat követ, természetesen bele és félremagyarázva a szent szöveget, úgy, hogy az olvasó még véletlenül se másképpen értelmezze, mint a Krishna-tudat hívei.

Prabhupada azt tanította, hogy a “A Haré Krisna, Haré Krisna, Krisna Krisna, Haré Haré/ Haré Ráma, Haré Ráma, Ráma Ráma, Haré Haré mantra transzcendentális hangvibrációjának éneklése a legnagyszerűbb módszer arra, hogy felébresszük transzcendentális tudatunkat... Ebben a viszályokkal és képmutatással teli korszakban nincs a lelki élet gyakorlásának egyetlen más módszere sem, amely olyan hatékony lenne, mint a mahá-mantra éneklése". Mondanom sem kell, hogy ő is, mint minden sarlatán szektavezér a saját módszerét tartotta a "leghatékonyabb" spirituális útnak, de a valóság az, hogy a mantrázás még a spirituális ösvény alacsony, kezdeti szakaszához tartozik, azoknak való, akiknek az elméje még gyenge a meditációhoz. Nagyon távol áll még az úgynevezett "transzcendentális tudat" felébresztésétől, ami a helyes spirituális értelmezés szerint az Isteni Önvaló, amit nem lehet, csak úgy felébreszteni. Ráadásul nincs olyan mantra, ami mindenkinek megfelel. A hiteles mesterek minden tanítványnak egy egyéni, csak neki megfelelő mantrát adtak, azoknak, akiknek még erre volt szükségük. Ez a "Krishna-tudatú" mantrázgatás csak agymosás, pontosan a tudat gyengítésére szolgál, arra, hogy a letompított tudatú hívők könnyen irányíthatóak legyenek, valójában megrekedés. Őrá is jellemző volt, mint a többi sarlatánra, hogy más hiteles mesterek tanítását becsmérelte, azokat leszólta. Sajnos Európában és Amerikában sokan ezzel a torzszülött, képmutató, kizárólag külsőségekben megnyilvánuló vallással azonosítják Krishnát és a Bhagavad Gitát. (Ha valakit komolyan érdekel ez a szent könyv, akkor olvassa inkább Baktay Ervin fordítását vagy Swámi Vivekananda és Paramahansa Yoganada verzióit)

Az ilyen vallási szekták a kiforratlan, pszichikailag labilis, sérült embereket tudják elragadni, azokat, akik valamilyen oknál fogva csalódtak a konvencionális keretek között folytatott életben és így elmenekülnek a valóság elől. Erős értelmű, megkülönböztetni képes spirituális keresők soha nem esnek bele az ilyen bizniszegyházak csapdájába. Spirituális szempontból semmi értelme annak, hogy a világ nyugati felén indiai, vagy más keletei vallásokat kövessen az, akinek még szüksége van a vallásosságra, de a táplálkozási és öltözködési szokások utánzása is egy visszás jelenség. Nem véletlen, hogy ide születtünk, erre a kontinensre és az sem, hogy a keresztény vallás itt is teret nyert. (nem vagyok híve egyik vallásnak sem, de, mint jelenség itt ez terjedt el, a karma törvényéből adódóan ez a járható vallási út az itt élőknek) Amikor a Ramana Maharshi indiai, megvilágosodott bölcs egyik európai követője szanjaszinnak, hindunak öltözve jelent meg az ashramban és még valami indiai nevet is felvett, a mester kinevette és megkérdezte tőle, hogy cirkuszban érzi e magát, hogy bohócnak öltözött ? Soha nem szólította az új nevén. A mester szükségtelennek tartotta a külsőségeket, a keresztény vallásúaknak a Bibliából idézett. A többi nagy, megvilágosodott tanító is a legtöbb esetben európai viseletet öltött, ha nyugaton járt. Nem akartak feltűnést kelteni. Persze hasznosak és használhatók a hiteles, keleti tanítások az önismeret szempontjából, de még azok sem felelnek meg sok esetben, egy az egyben a nyugati ember számára.

A vallásalapító Prabhupada és tanítványa Sivarama szélhámosságára már itt rávilágítottam : http://nyilegyenes.blog.hu/2014/11/12/swami_wellness

A somogyvámosi Disneyland mára egy felkapott turisztikai látványosság lett. Méregdrága épületek, mesterséges tó, templom, gazdasági létesítmények stb. Magyarországon nehéz ennél az "ál-hindu" skanzennél hamisabb "spirituális" helyet találni. Az egész egy tömény giccsparádé, önmagukat vallásos hindunak képzelő, indiai jelmezben bohóckodó magyar statisztákkal. Az egész jelenség kb. annyira hiteles, mint Las Vegasban az Eiffel torony. Természetesen belépővel lehet bejutni, csoportoknak kedvezmény, de még ajándékutalványt is lehet rendelni. Felvetődik a kérdés, hogy miből volt pénz a 260 hektárra, meg az egész beruházásra ? Gondolom nem az aluljárókban, utcán történt könyv árusításból. Érdemes visszamenni az időben a "project" indulásáig.

"A krishnás közösség 93-ban telepedett le Somogyvámoson. Az akkori polgármesterrel való megegyezés során esett a választásuk erre a falura, két évnyi keresgélés után. Feltehetően az önkormányzati vezetés és a krishnás vezetés kölcsönös érdekegyeztetése vezethetett a - mindkét fél számára előnyös - megállapodáshoz.
A krishnások a birtokukat kárpótlási földek felvásárlásával alapították meg, ami  akkor még csak 150 hektár volt, de jelenleg, már 260 hektárnál tartanak. ( Nem nehéz kiszámolni, hogy mekkora hektáronkénti támogatást  zsebelhetnek/tek be )  Az önkormányzat és a krishnás vezetés által közösen szervezett fórumokon hívták össze a falu lakosságát, amelyek keretében lehetőség nyílt a helybeli kárpótlási földek megvásárlásának a megszervezésére. A lakosság többségének a szemében egyértelműen jó üzletnek bizonyult, hogy földjeiket a krishnás közösség  180%-os áron megvette tőlük."

AZ ISKCON-nak (International Society for Krishna Conciousness), a Krishna-tudat Nemzetközi Társaságának, gondolom nem esett nehezére a 180 százalékos ár kifizetése a még így is olcsó somogyvámosi földekért, főleg azok után, hogy addigra nagy tapasztalatra tettek szert  a földvásárlásban a világ különböző pontjain. Akkorra már több száz hektár földjük volt Kaliforniában és a világ más különböző pontjain is. Érdemes beütni a google-be azt, hogy "ISKCON temple" és egyértelműen látszik a feldobott képekből, hogy itt egy elképesztően gazdag cégről van szó. Nem véletlenül indult be a hatalmi harc a vezetők között Prabhupada halála után.

Ezen a képen egy 2012-ben Chennaiban átadott ISKCON templom látható. A templom felszentelésének csúcspontja az volt, amikor helikopterből virágesőt szórtak rá. A templom forintba átszámolva kb. 1,5 milliárdba került. Ez a hívők adományaiból folyt be.

Egy másik elrettentő példa egy hetvenemeletes templomról: http://www.haon.hu/hetvenemeletes-templomot-emelnek-krisna-tiszteletere-indiaban/2505788/amp

Visszatérve Somogyvámosra érdekes, hogy az anyagi javaktól való elfordulást hirdető vallás milyen jól  alkalmazta az anyagi fölénnyel való visszaélést, és így elorozta a helybéli gazdák elöl a földeket, de ahhoz is megvan az eszük, hogy már, mint elismert állami egyházként az 1% adófelajánlásért kuncsorogjanak. Ennek  tükrében nem fogok meghatódni az ételosztási akcióiktól, hiszen, amint a fenti költekezésekből is látszik ez nekik semmibe nem kerül. Ezen felül a helyi politikába is beleavatkoztak, akit részletesebben érdekel itt utána olvashat a ravasz módszereiknek :  

http://nyilegyenes.blog.hu/2010/10/09/somogyvamoson_a_krishnas_lobbi_nyert 

Amint már fentebb írtam a legfőbb probléma a Krishna-tudatú Hívők közösségével a hamis tanítás, a hinduizmus eltorzított bemutatása és a hittérítő tevékenység, amivel megpróbálnak pszichikailag és mentálisan legyengült embereket, fiatalokat behálózni. Pontosan úgy működnek, mint más vallási szekták és bizniszegyházak. A szcientológusokhoz hasonlóan ők is megcélozták a gyerekeket, csak ők nem a drogprevenció leple alatt jutottak be az iskolákba, hanem az áltudományos "intelligens tervezés" tanaival. Az amúgy állandóan indiai jelmezben parádézó krishnások az iskolákba öltöny-nyakkendőben mentek előadást tartani, nehogy "kilógjon a lóláb". Ott is volt könyv, ahogy illik, (mint a szcientológusoknál), amit az USA Book News a tudomány kategória három legjobb könyve közé választott és az „Az év legjobb könyvei” díjjal tüntette ki. Aztán a szkeptikus blogon kiderítették, hogy ezt a "díjat", mint reklámmatricát bárki megvásárolhatja azért, hogy az ezzel forgalomba hozott könyv kelendőbb legyen. Ők is megvették. Szóval pénzért minden hazugság megengedett és, amint láthattuk meg is van hozzá az anyagi fedezet jócskán.

A Krishna-völgy honlapján lelkendezve számolnak be a Ghandi Gimnázium tanulóinak látogatásáról, akik egy osztálykirándulás keretében nézték meg a kibucot, ami egy meglehetősen paradox jelenség, mivel Mahatma Ghandi került minden kapcsolatot a virulens rasszista és antiszemita vallásalapítóval, Praphupadával. A leveleit válaszra sem méltatta, vallási mozgalmát értelmetlennek tartotta. Praphupada kritizálta Ghandit a politikai tevékenysége miatt, ami szintén rámutat, hogy  spirituálisan egy tudatlan szélhámos volt. Szomorú látni, hogy a diákok és tanáraik még a névadójuk életét és annak értékrendjét sem ismerik megfelelően, de a legszomorúbb az, hogy a mai internet világában senki nem vette a fáradtságot ahhoz, hogy utánanézzen ennek a hamis bizniszegyháznak, szektának, pedig rengeteg cikk és videó foglalkozik már ezzel. A keleti és minden vallás, valamint a spirituális utak megismerésének csak akkor van értelme, ha felkutatjuk a tiszta forrásokat.

Már Swami Vivekananda is - aki a nagy indiai bölcs, Ramakrishna tanítványa volt, és fontos szerepet játszott az indiai filozófia bemutatásában a nyugati világ számára - felhívta a figyelmet a szekták veszélyeire :

"Az egész világon léteznek táncoló és ordító szekták, akik úgy terjednek, mint a fertőzés, amikor elkezdenek énekelni, táncolni és prédikálni: ők szintén egy fajta hipnotizőrök."

https://www.youtube.com/watch?v=jpE32nhDGBs

( A kép forrása: NLCAFÉ )

Müller Péter írót és műveit senkinek nem kell bemutatni. Ha valaki az elmúlt évtizedekben figyelemmel kísérte a magyar spirituális irodalmat, biztos, hogy találkozott már gondolataival, könyveivel, de még azok is belefuthattak ezekbe valamelyik női magazin hasábján, vagy egy tv interjú keretében, akiket ez a téma hidegen hagy. Én is olvastam a könyvei nagy részét, számos gondolata tetszett is még korábban, de az évek múlásával és más tanítók szemléletének megismerése után sok minden átértékelődött bennem tanításaival kapcsolatban. Az egyik ilyen tanítása a kereszténység lényegéről szól. A következő részlet a Boldogság című könyvéből származik:

"Amit ebben a fejezetben leírok: misztérium. Misztérium már az is, ahogy hozzájutottam, mert a gyermeki kérdésre, hogy „mi végre van ez az egész?”, a választ a Szent Szellem adta meg, akivel eleven kapcsolatba kerültem. Ő tett rendet a bennem kavargó olvasmányélmények között, Ő fejtette meg a kulcsmondatok titkát, s mondott el olyasmiket, amiket a könyvekben leírva nem találtam meg. Találkozásunk megrendítő volt. Megrendítő és fölkavaró azért, mert bebizonyosodott, hogy Szent Szellem tényleg van! Ötvenesztendős koromban jöttem rá, milyen hazugságban éltem, s élünk valamennyien. Azt mondjuk, „keresztények” vagyunk, s amikor hagyományunk lényege megnyilvánul, döbbenten és gyanakodva fogadjuk, vagy éppenséggel természetellenes csodát látunk benne. Ezekben a ritka, nagy pillanatokban fedezzük föl, hogy „hitünk” mennyire nem volt valóságos: elolvastunk valamit, rá is bólintottunk, hogy úgy van - de józan eszünk, mely sarokban lapult, csendesen rázta a fejét, s azt mondta: ez lehetetlenség. Lelkünk mélyén nem voltunk meggyőződve róla, hogy ez igaz. Különben nem lepődtünk volna meg.

Jézus azt mondta: „Még sok mondanivalóm volna, de nem vagytok hozzá elég erősek. De majd eljön az Igazság Szelleme, ő majd elvezet benneteket a TELJES IGAZSÁGRA... Nem magától fog beszélni, hanem azt mondja el, amit hall... Az enyémből kapja, amit hirdet nektek.”

Sokszor elolvastam ezt a mondatot, „hittem” is benne - de nem voltam meggyőződve róla, hogy ez így is van. Pedig a Szent Szellemmel való kapcsolat a keresztényi élet lényege! Ez az a pont, ahol a mi nyugati hagyományunk eltér a keleti tradícióktól. A hindut, a buddhistát, a taoistát, de még az arab szufit is eleven mester tanítja. Megvilágosodott bölcs vagy beavatott ember, aki előtted ül, meg tudod érinteni, s éppolyan földi sorsot él, mint te vagy én. Itt is van persze transzcendens kapcsolat, de a tanítványi láncolatot eleven emberek fűzik egymáshoz. A legritkább eset, hogy egy keleti Mester a láthatatlan világra hivatkozik. Ha az igazságról beszél, a saját szívére mutat. Jézus nem ígért ilyen élő gurukat. Még életében megnyitotta tanítványai előtt a magas szellemvilágot."

Maga az alapkoncepció viszonylag jó, ami a kereszténységet és a Szent Szellemet illeti, de nem úgy, ahogy az író azt állítja. Ő a Szent Szellem fogalmát egy szellemvilágban lévő "szellemi mesterre" alkalmazza, akivel a 80-as évek elején egy spiritiszta szeánszon került kapcsolatba. Már önmagában a spiritiszta szeánsz, mint technika, egy alacsony színvonalú, kétes értékű, okkult gyakorlat és így, a médiumokon keresztül szerezett információk is megbízhatatlanok még akkor is, ha az entitás "mesternek" állítja be magát. A láthatatlan világ magasabb hierarchiáinak ugyan vannak tanítói, mesterei, lehetséges az archatok, rishik hullámsávjával való kommunikálás (ezek sem "szent szellemek"), de csak az képes elhatolni ide, illetve az állíthatja be magát erre a frekvenciára, aki  fejlődése során magas szintű spirituális beavatás birtokába jutott. Ehhez még beavatás után is aktív, tudatos részvételre van szükség, ahol többnyire az irányított meditáció segítségével elhatolhatunk ezekbe a régiókba. (Erről W.Charon-nál olvastam)  Ennek semmi köze az alacsony színvonalú, öntudatlan, médiumi önátadás pszichikus jelenségéhez és egy ilyen túlvilági mester biztos, hogy nem választaná ezt az utat. Megjelenhet a már említett irányított meditációkban vagy álmokban, víziókban egy tanítvány számára, nincs szüksége közvetítőre. Ezzel néha még a Földön élő mesterek is élnek - akik már a Szent Szellem, az Isteni Önvaló csatornái - azoknál a tanítványoknál, akiknek erre még szükségük van. Viszont ők is elküldik a tanítványokat, miután már beavatták őket és felhívják a figyelmet arra, hogy a guru, a Mester bennük van, a szívükben, ami nem más, mint saját Önvalójuk, a Szent Szellem. Ettől fogva már nincs szükségük semmilyen külső Mesterre. Ramana Maharshi a Szív szót az Önvaló szinonimájaként is használja és Jézust sem véletlenül ábrázolták az ihletett középkori festők lángoló, tündöklő szívvel az ikonokon. A keleti és a keresztény tanítás lényegét tekintve ugyanaz.

Müller Péter szinte minden egyes szereplésekor elmeséli az 1956-os halálélményét és azt, hogy akkor valami "csatorna" nyitva maradt benne, magyarán médiummá vált. Az egyik legutóbbi könyvében, az Aranyfonálban leírja a spiritiszta szeánszok lefolyását is. A kezdetekben még valami "tányérka", betűről-betűre mozgatásával kommunikáltak a szellemvilág entitásaival, elhunyt rokonokkal. A mestere is így jelentkezett be először, majd később egy passzív médiumon át szólt hozzájuk. Az író is vezetett ilyen "meditációt", amelyről ezt írta: " Nem emlékszem rá, mit mondtam, mert ilyenkor a szavaimat megváltozott tudatállapotban mondom ki. Mintha nem én beszélnék, csak hagynék valakit beszélni magamban " Arról is ír ugyanebben a könyvben, hogy a rendszeres jógagyakorlatok, a mindennapos meditáció felfokozzák az ember azon rejtett képességét, hogy "hallóvá", "látóvá", egy másik dimenzió megérzésére érzékennyé váljon. Ez tényleg így van, ezt én is tanúsíthatom, mivel már évtizedek óta gyakorlok, de pontosan ez miatt kell nagyon óvatosan bánni a meditációval, mert a tudatosság középső zónájában számtalan olyan ártalmas entitás is létezik, amelyik az ember "megszállójává" válhat. A meditáció nem véletlenül tartozik a jóga ösvény magasabb, 7. szintjéhez, mert csak a kellően megtisztult, felkészült ember számára alkalmas, azok számára, akik a megnyílás során ki tudják küszöbölni a kellemetlen tudattalanból érkező hatásokat, vagy már tudatosságuk annyira erős, hogy az aurájuk áthatolhatatlan, vagy a meditáció legmagasabb állapotát, a szamádhit el tudják érni és az Önvaló jelenléte, energiája (mert az Önvaló vagy Szent Szellem energiaként manifesztálja magát a dualitásban) távol tartja a nem kívánatos látogatókat. Paul Brunton a Ramana Maharshi megvilágosodott tanítványa több könyvében is felhívja erre a veszélyre a figyelmet. Azt is írja, hogy, ha egy entitás jelenlétét érzékeljük, azonnal abba kell hagyni a meditációt. A meditáció során kifejlődő érzékenység nem arra való, hogy spiritiszta médiummá züllesszük magunkat. Ez a jelenség nem más, mint megrekedés, a hosszú ösvény vadhajtása.

Persze Müller Péter is kifejti, hogy a médiumi tehetség előfeltétele a józanság, a tudat állandó ellenőrzése, önmegfigyelés, az önbecsapások állandó leleplezése és lelki erő. "A médiumnak is erőre van szüksége, hogy egy idegen szellemiségnek - saját akarata, intelligenciája, szeretete szerint - ideiglenes otthont nyújtson magában."- írta a Kígyó és keresztben, majd ugyanitt : "Ha érdekel ez a kérdés, olvasd el Jane Roberts Seth beszél című kötetét. Ez a könyv pontosan leírta a mediális talentum kialakulásának természetrajzát." Gondolom az írót is "inspirálta" ez a színvonaltalan divatkönyv, de az is lehet, hogy innen vette a szellemi mester ötletét is. Az összeolvasottakból és írói fantáziájából összegyúrt tanítását így még hangsúlyosabbá tudta tenni a "szellemi mesterére" való állandó hivatkozással. Még, ha igaz is nála a "mesteri entitás" történet, a Seth beszél könyv említése meglehetősen zavaró és árulkodó. Komolyan lehet-e venni egy olyan írót, aki józanságot emleget úgy, hogy közben egy Jane Roberts színvonalú triviális médiumot hoz fel példának ? Ilyen lenne az Igazság Szellemével való találkozás? Érdemes belenézni ebbe a videóba:

Müller Péternek rengeteg a követője, folyamatosan jelennek meg könyvei, állandóan úton van, előadásokat tart. Egy igazi popguru lett belőle. Könyveinél mindig hivatkozik a "szellemi mesterével" való együttműködésre, amit az ember vagy elhisz, vagy sem. Tanításainak színvonaláról, megbízhatóságáról a fentebb említettek miatt nem sok jót lehet elmondani. Mivel van rálátásom a hiteles, nagy, megvilágosodott Mesterek közléseire (ezekről korábbi cikkekben lehet olvasni), így a mérték adott. Ezért is tartom visszatetszőnek azt, hogy a Szent Szellem fogalmát leszállította egy ilyen silány, spiritiszta, médiumi színvonalra és ráhúzta egy olyan jelenségre, mint a szellemvilág, aminek ahhoz semmi köze. Ez az Evangélium tanításának az eltorzítása, félreértelmezése: teljes fogalomzavar. Jó példa erre a fogalomzavarra : "Én a Felsőbbrendű Énetek csatornáin közlekedek" - mondat is, amit "szellemi mesterétől" idéz az Aranyfonálban. A Felsőbbrendű Én vagy Isteni Önvaló az nem más, mint maga a Szent Szellem. Az, hogy egy szellemlény azon "közlekedjen", annak semmi értelme. A Szent Szellem megnyilvánulásának különböző módjai vannak (erről majd egy következő cikkben írok), de az biztos, hogy nincs szüksége öntudatlan, spiritiszta médiumokra és arra sem, hogy bármilyen entitást lerángassanak a földi szférába a "megnyitott" szellemvilágból.

A Szent Szellem megnyilvánulásának különböző módjai: https://nyilegyenes.blog.hu/2020/05/22/kegyelmi_ajandekok

Ez a szellemvilágra való hivatkozás a mai, "angyalkázós", New Age világban nagyon piacképes, a női magazinokban is jól mutat. A jelenlegi világkorszakban, a Vízöntő korában tömegek fordulnak a spiritualitás felé, ezért nem mindegy, hogy mivel találkoznak. Persze a tömeg számára mindig az instant dolgok lesznek a vonzóak, az olyanok, mint pl. a spiritiszta szeánszok, vagy a csoda médiumok is. Egyre több médium bukkan fel manapság, már a filmipar is felkapta a témát. A nehézségekkel küszködő emberek szívesen látogatják ezeket a médiumokat, akik jobb esetben csak szélhámosok, de lehetnek közöttük valódi médiumok is, akik viszont a legtöbb esetben szellemi bacilusgazdák, kétes entitások lefolyócsatornái. Sokan közülük pszichiátrián vagy elmegyógyintézetben végzik. Én is ismertem egy ilyet. Kockázatos játék ez, ráadásul a spirituális fejlődés szempontjából értéktelen.

Müller Péter könyveiben jól keverednek az igazságok, féligazságok és sajnos a kétes értékű tartalmak. Nem megbízható tanítások ezek, mert az író a szellemvilágra hivatkozik, onnan igazolja magát, ami teljesen ellenőrizhetetlen és félrevezető, ráadásul a tudatlan emberekben felkelti a teljesen felesleges, okkult érdeklődést és inspirálhatja őket egy médium meglátogatására, vagy egy spiritiszta szeánszon való részvételre.

Paul Brunton ezt írta : "Senkinek nem lehet magasabb célja, mint az, hogy az Önvaló birtokolja. Ez az egyetlen médiumitás, ami biztonsággal gyakorolható és az egyetlen, amit gyakorolni kell"

Szepes Mária hasonlóan fogalmazott : "A médiumitás, a transzcendens képességek nem egyesek kiváltságai. Minden ember médium; de valódi, hasznosítható értéke csak az olyanfajta inspiráltságnak van, amely tudatosan áll be az egyetemes sugárözönbe. Egy harmonikussá csiszolt jellem és lelkiismeret torzítás nélkül veszi fel a megismerést, és közvetíti a nagy Központ leadását"

Ez a nagy Központ az Önvalónk, a Szent Szellem, amiről Jézus is beszélt az Evangéliumokban, ebbe avatta be tanítványait és ennek működését ismerhetjük fel mi is, ha őszintén gyakorolva felé fordítjuk figyelmünket. Ez az "egyetemes sugárözön" minden ember szívében ott van, de csak az ismerheti fel, aki tudatosan áll be ebbe a sugárzásba.

Ez a cikk a Szent Szellem valódi működéséről szól, a Belső Szóról: https://nyilegyenes.blog.hu/2019/09/18/belso_szo

( Dmitry Fesechko, Valaki elérte a szamádhit című olajfestménye )

A meditáció fogalmának pontos megértéséhez elengedhetetlen, hogy tisztában legyünk a spirituális út, ösvény kezdeti (hosszú, indirekt) és végső (rövid, direkt) fázisaival. Ennek a megkülönböztetésnek a hiányából számtalan ellentmondás, félreértelmezés keletkezett, és ez a forrása több, időszerűtlenül alkalmazott tanításnak is amelyekben már azt tanítják, hogy "nem kell meditálni", mert már most is Az vagyunk, a Tudat, Önvaló stb.(neo-advaita, radikális dzogcsen stb.) Ez a végső fázis szempontjából igaz is, de azok, akik még nem jutottak el idáig nem sokra mennek vele. A hagyományos koncentráció-meditáció, mint praxis, már a hosszú, indirekt ösvényen is a magasabb gyakorlatokhoz tartozik ( pl. a jóga nyolcas ösvényén a koncentráció 6. a meditáció 7. szint ) és még ez sem a kezdőknek való. Azok, akik nem mentek keresztül bizonyos előkészületi, megtisztulási fázisokon, semmit nem profitálhatnak belőle, sőt veszélybe is sodorhatják magukat, ha pl. pszichikailag instabilak, neurotikusak, tele vannak félelmekkel stb. mert a meditációs gyakorlatok felerősíthetik az elmében tudattalanul lappangó tendenciákat, tulajdonságokat, mentális hajlamokat. Az elme állhatatlanságát is ezek okozzák. Ezért fontos az önismeret, az önmagunkkal szembeni őszinteség, elfogulatlanság, tulajdonságaink feltárása, megnevezése, önmagunk "átvilágítása", mielőtt hozzáfognánk egy közvetett, hagyományos meditációhoz. A meditáció még azért közvetett ezen a szinten, mert egy meditációs objektummal dolgozunk, ami lehet akár egy külső tárgy, vagy egy belső mentális képzet, konstrukció, amire a koncentrált figyelmet irányítjuk és ezzel megakadályozzuk  szétszóródását. Persze ezen a szinten már előfeltétel a fejlett koncentrációs képesség, az elme "izomereje". Láthatjuk tehát, hogy itt még mindig az elme területén vagyunk, az elme erejével dolgozunk azon, hogy a figyelem áramlását fókuszban tartsuk. A koncentráció-meditáció még "kéz a kézben" jár. Itt még a dualitás szemléletének a talaján állunk azt képzelve, hogy van egy személyes különálló énünk, tudatunk, egónk. A megélés még az "én meditálok" állapota, a cselekvőség érzete még jelen van.   

"A nem kívánt gondolatoktól való szabadságfok és az egyetlen gondolatra történő koncentrációs fok a mértékegységei a spirituális előrehaladottság mérésének." - Ramana Maharshi

Miután önerőből sikerült a megfelelő előrehaladottságot elérnünk, beáll a meditáció következő, magasabb fokozata a kontempláció vagy más néven a szamádhi állapota, az Önvaló, vagy a Tudat tudatos tapasztalása. Ez a fordulópont, mert idáig tudunk önerőből eljutni a rendszeres, hagyományos koncentráció-meditáció gyakorlásával, ami nem más, mint az akadályok eltávolítása, de az átbillenést a szamádhiba "magasabb énünk", vagy úgy is mondhatnánk, hogy énünk tiszta, bővítményektől mentes része kezdeményezi. Tehát a meditáció, mint gyakorlat ezen a ponton válik állapottá, úgymond "direktté". A Ramana felosztását használva három ilyen magas állapotot különböztethetünk meg: (itt nem a jógában használatos szamádhi-ról van szó, ahol a kifejezés valamiféle öntudatlan transz állapotra utal)    

"A szamádhi a legfelső állapotban való szilárd megmaradás. Amikor a mentális nyugtalanság miatt ez csak erőfeszítéssel hajtható végre, az a szavikalpa. Amikor ez a nyugtalanság hiányzik, az a nirvikalpa. Amikor az ember folyamatosan és erfőszítés nélkül a primordiális állapotban időzik, az a szahadzsa."

1. Szavikalpa szamádhi

Ne tévesszen meg senkit az "erőfeszítés" kifejezés használata, mert itt már nem egy "külső" gondolatra, meditációs objektumra történő koncentrált, fókuszált, elmebeli erőfeszítésről van szó, mint a meditáció kezdeti, indirekt szakaszában, hanem a már felismertté vált Ön-tudatosságon, Tudaton, Önvalón, mint "örökkévaló, állandó háttéren" tartott a figyelemről. Ez a Figyelem visszavezetése, visszaigazítása önmaga forrásához. A szavikalpa szamádhi Önfigyelmi állapotában a testtudat ugyan még fennáll, de egy nagyon békés, üdvösség teli, nyugodt, áramló, jelenléti megélés kíséretében. Ez a túrija, a negyedik állapot, ahol az érzékek minimálisan működnek és néhány gondolatforma még hatást gyakorol rá. Fontos megjegyezni, hogy ez az állapot általában csak a hosszú, indirekt ösvény önismereti-öntisztító-koncentráció-meditáció gyakorlása után érhető el, miután gyakorlásból kifolyólag az életerő megtisztult és a "szunnyadó shakti" feltámadt. Ez az Energia az Önvaló, a Tudat aktív, manifesztálódott oldala és mint áramlás érzékelhető. Ez a Szent-Szellem a keresztény hagyományban és ennek  feltámadásától, érzékelésétől, működésbe lépésétől beszélhetünk a rövid, direkt útról. Miután a gyakorló már átesett a "tűzkeresztségen", tényleg elég csak elcsendesednie és automatikusan beáll ez az állapot. Minél előrehaladottabb, érettebb, annál kevesebb gondolat fog felbukkanni, a test is egyre jobban ellazul, de az irányítás már a "magasabb hatalom" kezében van. Ez az atma-vicsára, az önkutatás értelme. Ezt a direkt módszert adta meg a Maharshi azoknak, akik már érettek voltak rá, ami nem más, mint az én-gondolat tudatosítása, a figyelem Önmagán tartása. Ez az előfeltétele az Ön-megvalósításnak, ami, ahogy fentebb láthattuk egyáltalán nem egyszerű dolog. Ezt lehet, sőt kell is gyakorolni normál, hétköznapi tevékenységek közepette is, persze az elmélyedés törvényszerűen nem lesz annyira mély, mint passzív gyakorlásnál. A Figyelem középpontja egy tanúsági állapotba fog "visszahúzódni", egy erős magam-érzeten, én-gondolaton fog nyugodni, mint egy központi tengelyen, ami körül a jelenségek megjelennek. A Figyelem szó ezért is szerepel a címben a meditáció mellett, mert ez a tudatosság egyik legfontosabb tényezője és minden ennek az irányától függ. Itt már nem számolunk két énnel, mert tudjuk, hogy a kis és nagy én igazából csak ugyanazon tudatosság legalacsonyabb vagy legmagasabb szintű figyelembevétele.

2. Kévala nirvikalpa szamádhi

Ezen a ponton a tudatosság figyelme erőfeszítés nélkül teljesen önmagába fordul, a bővítmények, a test-elme komplexum kioldódik, a test-tudat megszűnik, a gondolkodás folyamata leáll, és az éberség fennmaradása mellett az ember átéli a tudatosság üresség természetét. Pontosan az a folyamat zajlik le, ami minden emberrel megtörténik éjszakánként az ébrenlét-álom-mély alvásba merülés során, csak azzal a különbséggel, hogy az álom állapot kimarad. Az ember tudatosan átéli, ahogy a testtudat az alsó végtagoktól fölfelé fokozatosan megszűnik, majd egy pont után az ürességben találja magát, az egységtudatban. Ez a szattvikus tisztaságú elme. A magasabb jelenléti erő miatt az éberség, az "eszmélet" megmarad, fenntartódik, nem úgy, mint egy átlagos mély alvásba merülés során, ahol ez a folyamat tudatlanul (öntudat vesztéssel) megy végbe. Mivel a mentális hajlamok nem semmisültek meg teljesen, ezért ez a bepillantás az egységtudatba csak ideiglenes, és a visszatérés után a tudatosság figyelmének az ébersége továbbra is csak a duális szintekig terjed (ébrenlét, álom), viszont a tanúsági állapot pillanatok alatt elérhető bárhol, bármikor.  

3. Szahadzsa nirvikalpa szamádhi:

Ez a végső "megvilágosodás" állapota. Pontosan az történik, mint a kevala nirvikalpa szamádhiban, de mivel a mentális hajlamok megsemmisülnek, ezért az állapot állandósul. A figyelmet már semmi nem szakíthatja el a forrástól és az éberség a teljes kört átfogja (ébrenlét-álom-mély alvás). A szemlélet gyökere már nem szakad el az egységtudattól, minden duálisnak látszó jelenség összefüggésben van vele a különállóság képzete nélkül. A szahadzsa szamádhi állapota már töretlen, tevékenység vagy nem tevékenység, gondolkodás vagy nem gondolkodás, ébrenlét vagy alvás nem befolyásolja, a dualitás szintjeinek váltakozása már csak felismert káprázat a Tudatban.  

Azok a direkt tanítások, amelyek a "nem meditációt", vagy "nem kell meditálni" útját tanítják abban az esetben hitelesek, ha hozzáteszik, hogy az ilyen jellegű szemlélődő gyakorlatok csak azok számára alkalmasak, akiknek az elméje már automatikusan lelassul, elcsendesedik és a szamádhi(szavikalpa) állapotába kerül, ha önmaguk felé fordítják a figyelmet és hagyják azt "visszahúzódni". Nekik tényleg nem kell már semmilyen hagyományos meditációt, mint gyakorlatot folytatniuk, sőt, őket már akadályozná ez a továbbfejlődésben, mivel nem adnák fel az egyéni törekvést (én meditálok). Ez sajnos nem érint tömegeket, mert a legtöbb embernek még szüksége van a hagyományos, indirekt koncentráció-meditáció elmebeli erőfeszítéséhez a figyelem fókuszálására, összegyűjtésére, mert az összes régi mentális hajlam, öröklött tendencia (vasana) az elmét a külső tárgyak felé fordítja és a figyelmet szétszórja. Ramana  szamádhi felosztása a meditáció előrehaladott állapotait mutatja, ezek már a direkt úthoz tartoznak, főleg a szavikalpa és a kévala nirvikalpa (mivel a szahadzsa már beérkezettség). Az erőkifejtés, erőfeszítés mentes, szemlélődés jellegű (tanúsági) gyakorlatok is csak azok számára hasznosak, akik már eljutottak idáig, - (akik még nem, azok is belebillenhetnek egy-két pillanatra, de hosszabban nem fog kitartódni a "tanúság pillanata") - mert csak náluk fog beállni és "kibontakozni" a "figyelem állandósága" a belülről fakadó, állandó pneumatikus, energerikai nyomás miatt.

A mai, felgyorsult Vízöntő korszak egyik markáns jellemzője a felhígulás és az időpánik. Mindenki hirtelen, azonnal szeretne eredményeket elérni. Ez az inflációt okozó jelenség a spiritualitást sem kíméli. Tömegekhez jutnak el a tanítások, információk, a legtöbb esetben lebutított formában, de instant eredményekkel kecsegtetve. Korábbi írásaimban már több helyen is kitértem a hosszú, indirekt ösvény öntisztító, előkészítő útjának megkerülhetetlenségére, ami a megtisztuláson túl, az elmét is megerősíti, egyhegyűvé teszi és ezáltal alkalmassá válik valamelyik direkt, rövid ösvény egyikére. Jézus szavai alapján a "szoros kapu, keskeny út"-ra. Aki a hosszú ösvény előkészületein nem megy végig, az a legjobb esetben csak az idejét fecsérli, a legrosszabb esetben pedig kockára teszi az egészségét. Szóval, ha még a hiteles spirituális technikák időszerűtlen alkalmazása sem veszélytelen, akkor mit lehet mondani azokra az irányzatokra, amelyeknek az ég világon semmi közük a tudatosság fejlesztéséhez, az életképzelet megtisztításához? 

Korszakunk egyik, újra "divatba jövő", legotrombább vadhajtása a narkotikumok, pszichedelikus szerek által elérhető instant "spirituális" tapasztalatok, felébredések ígérete. A misztikus út, meditáció kezdeti fázisaiban ugyan lehetnek víziók, látomások, (nem szükséges, hogy legyenek) de ezek intenzív, kitartó gyakorlásból fakadnak és nem narkotikumoktól, így természetesek és nem természetellenesen felidézettek. A természetben, természetünkben nem véletlenül van fátyol ott, ahol erre szükség van, és ha valaki ebbe mesterségesen belepiszkál nagy árat fizethet érte. A magasabb, előrehaladottabb szinten is lehetnek látomások, viszont itt már akadályt képeznek, hiszen ezek még mindig az elme területén lezajló módosulások. Jó példa volt erre Sri H.W.L. Poonja indiai megvilágosodott mester esete, akinek a neveltetéséből adódóan Krishna víziói voltak és ezen látomások miatt nem volt képes felismerni a Tudat, az Önvaló végső természetét. A Ramana Maharshi zökkentette ki ebből az állapotból és vezette be a végső felismerésbe. Persze itt már magas szintű látomásokról volt szó, aminek komoly előzményei voltak és ahol az Önvaló, Krishna szimbólumaként jelent meg a kereső előtt. Szóval, ha még ezek is akadályok, akkor mit lehet mondani a pszichedelikus szerek, narkotikumok, "varázsgombák" hatására létrejövő hallucinációkra, érzékcsalódásokra ? Hamvas Béla pontosan megfogalmazta erre a választ :

"Az ájultság is önkívület, de nem fölfelé, hanem a semmibe való szétfoszlás önkívülete. A narkotikumok nagy része ilyen ájultság. Az ember önmagát kioltja, és szemét behunyva beleveti magát az értelmetlenségbe." 

A spirituális út értelme a tudat, tudatosság, életképzelet megtisztítása, az éberség fokozása és nem annak tovább torzítása, módosítása. Így hárítjuk el az akadályokat a magasabb Tudatunk, az Önvalónk útjából és tesszük magunkat megszólíthatóvá az isteni energia számára, aminek a támogatása nélkül soha nem leszünk képesek az éberség megtartására a tudatosságban lezajló "frekvenciaváltások" során. Az amúgy is lefokozott mechanizmusként működő tudatunkat teljesen felesleges tudatmódosító szerekkel tovább szennyezni, főleg úgy, hogy az álmaink intenzív és természetes úton történő elmemódosulása már eleve adott minden éjszaka, de azzal sem tudunk mit kezdeni. Persze az álmokkal történő munkához is komoly, kitartó hozzáállásra van szükség, instant eredményekre itt sem számíthatunk, legyen az pl. a hermetikus álompraxis, vagy a tibeti álomjóga fakultása, ezért csak megalapozott, erős jellemű, kitartó emberek fogják tudni használni a tudatosság mélyebb megismeréséhez, megtisztításához.

Ahhoz, hogy jól megértsük a narkotikumok és a pszichedelikus szerek haszontalanságát a spirituális úton, meg kell vizsgálni azt a hatást, amit ezen a területen okoznak. A Hermetikus tanítások az ember felépítését finomabb szinteken is bemutatják, ellentétben a materialista szemlélettel. Az ember nem a bőrénél végződik, nem csak fizikai teste van, hanem rendelkezik éter, asztrál és mentál-testtel is, amelyeknek összességére az aura kifejezést használják. Ezek a szubtilis, láthatatlan burkok veszik körül a fizikai testet és ezeken keresztül vagyunk beágyazódva a megnyilvánult létezés finomabb régióiba, amelyek nem mások, mint a tudatosság magasabb frekvenciájú létkörei. A figyelmünk fókusza ezek között a szintek között "ingázik". Az étertest szorosan a fizikai test körül érzékelhető kb. 1-5 cm távolságra (életerő), az asztrál kb. 50-60 cm-re terjed ki (érzelmi energia), a mentál-test kiterjedése kb. 1 méter (gondolati, mentális energia). Egy egészséges embernél ezek az arányok állnak fenn és így a finomabb testek közötti energiaáramlás kiegyenlített, egyenletes. Abban az esetben, ha ez az arány felborul, a kiterjedések megváltoznak és egy egészségtelen állapot jön létre. Már a mai orvostudomány is tényként kezeli a pszichoszomatikus betegségeket. Persze a fenti bemutatás csak vázlatos, de a cikk mondanivalójának a megértéséhez ennyi is elég, viszont ebből a szempontból sokkal fontosabb a tudatosságon belül létrejövő elváltozások, eltolódások bemutatása, mint a konkrét betegségtüneteké. 

A narkotikumok, pszichedelikus szerek, gombák stb., de az alkohol is hatással van ezen testek kiterjedésére és ezzel együtt a tudatosság működésére is. A nagy mennyiségű alkohol például annyira megnövelheti az éterikus, energia burok terjedelmét, hogy az eltakarhatja a mentál-testet és az egyén teljesen öntudatlan állapotba kerülhet, kevesebb mennyiség esetén csak az asztrális-érzelmi zónáig duzzad, ami így felfokozza a különböző érzelmi jelenségeket. A kokain az éter és asztráltestet egyszerre emeli ki, a peyote (pejotl), vagy meszkalinkaktusz csak az asztráltestre hat. Alapvetően minden szer felborítja a természetes arányokat, egyensúlyt, a hatás az erősségüktől, összetételüktől függ és ezzel természetellenes tudati módosulást okoznak. Az asztrális, tudattalan érzelmi zóna a szenvedélyek birodalma is, ezért a tudatosság mesterséges áttolása erre a "vidékre" komoly veszélyeket hordoz magában. Az ókori neofiták is csak mesteri vezetéssel és nagyon hosszú előkészítéssel vághattak neki az Ámenti birodalmának. A narkotikumok, pszichedelikus szerek hatása teljesen kiszámíthatatlan, mivel minden ember más, ezért az ezekkel történő kísérletezgetés is kockázatos és értelmetlen, mert igazi felébredést nem hozhatnak. Pontosan azokat a zónákat emelik ki, amelyek az életképzeletet lefokozzák a hallucinációk, víziók szintjére és a káprázatot ezzel csak növelik. Persze lehetnek átmeneti, extatikus élmények, megélések az elme területén, de az igazi spiritualitás szempontjából ezek teljesen haszontalan dolgok, ráadásul veszélyesek is. Paul Brunton egyik tanítványa elmesélte, hogy a mester eltanácsolta a meditáció gyakorlásától egy időre, mert minden ok nélkül feszültté vált vagy izgatott lett, aztán néha pánikrohamok törtek rá. Mondta neki, hogy ez annak köszönhető, hogy fiatal korában két alkalommal LSD-t használt. Ezek a szerek kilyukasztják az aura védőburkolatát. Nála is ez történt, ezért pszichikai támadás alatt állt, meg kellett várnia amíg helyreáll a burok (a testek közötti egyensúly). Brunton beszámolt egy fiatal lányról is, aki annak ellenére, hogy már korábban használt könnyű drogokat, már a második LSD használat után olyan hallucinációi támadtak, hogy kiugrott az emeletről és komoly sérüléseket szenvedett. A megvilágosodott indiai bölcs, Ramana Maharshi, még a ganja vagy kannabisz használatát is elítélte, amit a körülötte lebzselő szádhuk szívtak nagy előszeretettel.        

A még alaposabb megértés érdekében - hogy miért nincs spirituális haszna a szerek használatából fakadó vízióknak, amik inkább csak hallucinációk, érzékcsalódások és a figyelemenergia szétszórtságából fakadnak - érdemes megnézni a hindu és a hermetikus tanítások közötti hasonlóságot. Nagyon fontos megjegyezni, hogy hiteles fejlődés, csak a figyelem összegyűjtéséből fakadhat. Ez az elején koncentráció-meditáció útja.

"Aki nincs velem ellenem van, s aki nem gyűjt velem, az szétszór"- mondta Jézus.

Tehát mik is azok a hasonlóságok? A hindu hagyományban találjuk a gunák hármas felosztását, ami minőségeket takar. Ezek a minőségek jellemzik a megnyilvánult létezést. Három guna van : a tamasz, a radzsasz és a szattva. A tamasz tudatlanságot jelent, nehézséget, sötétséget, mozdulatlanságot, anyagot stb. A radzsasz nyugtalanságot, mozgást, szenvedélyességet, nyughatatlanságot stb. A szattva egyensúlyt, nyugalmat, világosságot, tisztaságot stb. Ezek a minőségek jellemzik a megnyilvánulás minden szintjét, az anyagi természettől kezdve a tudatosságig bezárólag. Nagyjából azt fejezik ki, amit a Hermetikus tanításokban az éter (tamasz), asztrál (radzsasz) és a mentál (szattva) kifejezések, minőségek.

A szattvának a minősége a "létezőség", illetve a tudomása annak, hogy mi az „én” a tudatosság vagyunk. Ennek megtisztulása vezet el az igazi Ön-ismerethez, az Önvalóhoz. A meditáció révén a szattva minősége válik meghatározóvá, az elme megtisztul, és ezt követően az Önvaló megismerése lehetségessé válik. A meditációra tehát mindenképpen szükség van, mert ahogy Nisargadatta Maharaj is tanította : 

"A létezőség minősége, a „vagyok”-tudomás, nem tudja elviselni önmagát. Nem állhatja önmagát, hogy egyedül, csak önmagát tudja. Ezért a rajoguna ... különféle tevékenységekkel csapja be a létezőséget, hogy elhitesse, nem csupán egymagában van; ezt az állapotot nagyon nehéz fenntartani. A tamoguna a leginkább alapvető minőség. Ez biztosítja az egyén számára a képességet, hogy minden cselekvés szerzőjének vallja magát, hogy azt érezze, „én vagyok a cselekvő. A rajoguna az embert a tevékenységekhez köti, a tamoguna pedig alapot biztosít a tevékenységek szerzőségéhez, vagyis a cselekvőséghez" 

Ahogyan a különféle szerek bemutatásánál láthattuk, azok pont azokon a területeken fejtik ki hatásukat, azokat a zónákat aktivizálják, emelik ki még erőteljesebben,(étertest-tamasz és az asztráltest-radzsasz) amelyek miatt a létezőség minősége, a "vagyokság", a "vagyok" tiszta mentális-szattvikus tudomása nem tudja elviselni önmagát és kifelé fordul, szétszóródik a tevékenységben a cselekvéskényszer hatására (asztráltest-radzsasz) és tévesen azonosítja magát a cselekvőség érzetével, a fizikai testtel a cselekvővel (étertest-tamasz). Hamvas Béla szavaival élve "részlegesen eltárgyiasul". Ráadásul mindez, még "alapjáraton" is így van, mindenféle szerek nélkül is szét vagyunk szóródva, de ott ez kimerül a hagyományos elmeműködés keretei között az ébrenléti, álom és mély alvás fázisaiban. Még "normál" állapotban is szükségünk van tudatosságunk, életképzeletünk megtisztítására ahhoz, hogy megvalósítsuk a szattvikus, fodrozódásmentes, tiszta, nyugodt elmét, ami előfeltétele az Önvaló megismerésének. (teljesen tiszta állapotában ez az Önvaló) A szerek által mesterségesen eltolódott  burkok miatt ugyan leválik a figyelem egy időre a fizikai világról, és pl. az asztrális zóna valamelyik szintjének a szemléletéhez jutunk, de ez is csak a káprázat része, semmivel sem értékesebb, mint a hétköznapi, ébrenléti állapot. Azt sem szabad elfelejteni, hogy a megszabadulást, megvilágosodást csak a rövid-ösvény direkt gyakorlataival lehet "elérni", szemlélődő, tanú gyakorlatokkal, amiket ébrenléti állapotban, teljes öntudattal, nyitott szemmel kell végezni, mert a világ-idea éber abszorbeálása csak így lehetséges, így tud éberen összekapcsolódni az, ami "Fent és lent" van. Itt már a koncentráció-meditáció, befelé forduló, hosszú ösvényét is fel kell adni, mert az is akadály.     

Szóval a narkotikumok, hallucinogének, pszichedelikus szerek, varázsgombák szedése, a sámánutazás hóbort lehet, hogy fog okozni egy-egy bepillantást, de tartós felébredést, vagy magas szintű állapotot nem eredményezhet, bármennyire is szeretnék ezt manapság sokan elhitetni magukkal. Az igazi spirituális felébredés bármelyik szintjének az elérése, megélése, (nirvikalpa szamadhi, szahadzsa nirvikalba) egy pszichoenergetikai transzformáció következménye és semmilyen vizuális szenzációval nem jár. Ennek a transzformációnak az előidézője, katalizátora a magasabb lényünkből, Önvalónkból származó erő, a Szent Szellem energiája a Kegyelem (hindu nevén a Shakti), ami csak az erre előkészült és megtisztult elmében, pszichében tud befogadásra lelni. (egyensúlyban lévő testek) Mivel a pszichedelikus szerektől, vagy akár a drogoktól, gombáktól az ember egy eltolódott, egészségtelen pszichikai, lelki állapotba kerül és a tudatosság még tovább szennyeződik ahelyett, hogy megtisztulna, ezért az így szerzett bepillantásoknak mindig lesznek következményei. (Ha valaki a passzív meditáció még alacsonyabb, misztikus fázisában él át egy víziót, "kiemelkedést" az nem veszélyes, mert hosszú munka van mögötte, és a megerősödött elmének köszönhetően el tudja kerülni a pszichikai örvényeket, de ez nem mondható el a pszichedelikus szerekkel kísérletezgetőkről, akik valószínűleg pont a koncentráció-meditáció nehéz útját szeretnék megspórolni. Így gyenge, megtisztítatlan elmével lépnek át a küszöbön, aminek súlyos következményei is lehetnek.)   

Befejezéskén álljon itt néhány idézet Paul Brunton-tól:

"Azok, akik drogokon keresztül próbálják megtalálni a mennyországot - legyen az növényi eredetű, mint a mexikói gombák, vagy az indiai hasis, vagy akár kémiai úton előállított, mint pl. az LSD - nyerhetnek ugyan bepillantásokat, kaphatnak jeleket, utalásokat, viszont nem menekülhetnek anélkül, hogy a végén ennek az árát  belső degenerálódással, hanyatlással, romlással meg ne fizetnék"

"A drogok használatából fakadó mennyei állapotok csupán hallucinációk"

"A magasabb állapotokat nem lehet drogokkal elérni, de utánozni lehet, ami nem más, mint egy nagy önbecsapás" 

"A drog nem nyújt igazi megvilágosodást, csak annak a paródiáját"     

Sokat vacilláltam azon, hogy egyáltalán megírjam-e ezt az írást. A Dzogcsen szemlélettel viszonylag későn ismerkedtem meg, ezen belül Keith Dowman radikális tanításaival is. Megtetszett ez az irány még annak ellenére is, hogy semmilyen lényeges újdonságot nem nyújtott az eddigi ismereteimhez képest, de legalább a direkt, közvetlen út szemléletéhez kaptam egy újabb árnyalatot. Mivel ritkán lehet személyesen élő mesterrel találkozni, ezért ellátogattam október 5-én Mr. Dowman budapesti tanítására. Nyitott voltam és kíváncsi is egyben, hiszen az "élő Szó" számomra mindig meggyőzőbb, mint az olvasmányok alapján levont értelembeli végkövetkeztetés. Igazából ennek van "bizonyító" ereje, ez tudja az embert a legmélyebben megszólítani. Azt mondják, hogy egy realizált mester beszélhet akár a zselés cukorkáról is mindenféle emelkedett, spirituális téma helyett, a mondanivaló akkor is "átjön". Az egyik megvilágosodott indiai bölcs legközelebbi tanítványa, aki egyben felesége is volt a mesternek, elmondta, hogy soha nem beszélgettek semmilyen spirituális témáról, csak abszolút hétköznapi dolgokról, arról, hogy mi legyen az ebéd, meg, hogy mit vegyenek a piacon stb., de utólag rájött, hogy folyamatos tanítás volt az is. Viszont beszélhet valaki állandóan a Tudat természetéről stb. ha, nincs mögötte a megvalósítás.

Sajnos Mr. Dowman-nál is az utóbbit éreztem. Alapvetően csalódás számomra, mert nem támasztotta alá a "jelenléte" az írásaiban, legalábbis az általam ismert szövegekben taglaltakat.  Amúgy egy lelkes és barátságos kis összejövetel volt a helyi követői társaságában, különböző vizualizációs gyakorlatokkal, tisztítólégzésekkel. Még közösen énekeltek is egy dalt és persze volt meditáció (nem-meditáció???) ahol Mr. Dowman a csendet Phe mantra erőteljes kiejtésével törte meg, aminek elmondása szerint az a feladata, hogy meditáció során előforduló tudati rögzüléseket, beleragadásokat feloldja. Érdekes megközelítés, nálam nem vált be. Persze ez nem jelent semmit, hogy nekem nem vált be és teljesen értelmetlennek éreztem a csend megszakítását, hiszen másnak még használhat, meg az sem, hogy nem tudok mit kezdeni az apró cseprő előkészítő gyakorlatokkal, vizualizációkkal egy nagyon "radikális-direktnek" tartott tanításon. Ezért sem akartam eredetileg írni erről az egészről, mert tudom, hogy mindenkinek más a jó, habár az elején taglaltak alapján kitűnhet, hogy nem a személyes "elvárásaimra" próbáltam alapozni.

A végén lehetett kérdezni, ezért feltettem néhány kérdést. Az egyik kérdésemben a "pszichoenergetikai", pszichikai transzformációra kérdeztem rá a Dzogcsen összefüggésében, de határozottan kijelentette, hogy itt ilyen nincs. Akkor meg minek emlegette az előkészítő légzőgyakorlatoknál a csakrákat, energiavezetékeket, azok megtisztítását? Az elmúlt évtizedek tanulmányaiban még soha nem találkoztam olyan mesterrel, aki ne számolt volna a be pszichoenergetikai megélésekről a felébredés során. Volt aki nyíltan, volt aki csak a közvetlen tanítványainak beszélt erről. Aztán erről a neo-advaitában már ezerszer lerágott ITT és MOST-ról kérdeztem, arról, hogy vajon tényleg nem kell tennünk semmit? Biztos, hogy már KÉSZEN vagyunk? Természetesen azt a választ kaptam, ami várható volt : a pillanat tökéletessége, minden a Tiszta Tudatból merül fel, eleve minden a Tiszta Tudat stb.stb. és ebből kifolyólag semmit nem kell tennünk. Sajnos, amint már említettem Mr. Dowman jelenléte ebből semmit nem tudott igazolni számomra a meditáció és a tanítás során, semmilyen szintű erőt nem mutatott. Valójában még plusz nyugalmat sem éreztem. Otthon a négy fal között, vagy esetleg egy erdei meditáció során sokkal mélyebb állapotokat éltem már meg. Pont azért menne az ember egy ilyen alkalomra, hogy "továbblendüljön", mélyebb megélésekre tegyen szert ezeken az "emlékeztető rituálékon". Azt is emlegette, hogy az emberek beleragadnak a meditációs élményeikbe és nem tudnak rajtuk túllépni Ezzel megint nem tudok egyetérteni, hiszen pontosan a "bepillantások" lehetnek az igazi útjelzők, ha az ember a helyén kezeli őket. Ráadásul kiábrándító volt még pluszban a neo-advaita kliséket újrahallani, csak Dzogcsen csomagolásban. A hosszú, indirekt ösvény negligálása is érthetetlen számomra, hiszen a legnagyobb tanítók is ajánlották azoknak, akinek még erre volt szüksége. Persze ez még mindig csak egy egyéni vélemény, egyéni megélés, ami önmagában nem jelent semmit.  Ezért is vonakodtam, hogy leírjam a tapasztalataimat, de a tanítás után pár napra belefutottam egy cikkbe Mr. Dowman-nal, ami miatt, végül is az írás mellet döntöttem. Ha ezt a cikket korábban olvasom biztos, hogy kihagyom ezt az összejövetelt.

Egy kiragadott részlet a cikkből : ( teljes terjedelmében itt olvasható: http://www.tibet.hu/potala/a-radikalis-dzogcseninterju-keith-dowman-dzogcsenmesterrel )

Kérdező : Ön a Dzogcsen mestere, ami egy keletről származó tibeti tanítás.Hogy került vele kapcsolatba és hogyan sajátította el ?

Keith Dowman: "Ez a személyes tapasztalatomban gyökerezik, amit Londonban szereztem a hatvanas években, amikor megjelentek a pszichedelikus szerek, melyek használatából felébredés fakadt... Akkorra már azonosítottam a dzogcsent, mint azt a hagyományt, amely tradicionális fogalmakkal írja le az LSD használata során szerzett tapasztalataimat, ezért amikor a lámákkal találkoztam, célom ennek a hagyománynak a kibontása volt, hogy kimagyarázhassam magam önmagam előtt."

Meglepődtem rendesen az olvasottaktól. Felébredés pszichedelikus szerektől? Úgy látom, hogy jól sikerült a "kimagyarázás". Persze hallottam már erről az álmodozásról különféle "sámánutazós" oldalakon, meg más forrásokból is, (többen is szeretnék a gyengeségüket a spiritualitás mögé rejteni) de mindig is ostobaságnak tartottam, hiszen a hallucinációk, víziók, még a legmagasabb szinten is akadályok. Aztán a Dzogcsenben, mint hagyományban választ lehet találni az LSD használat következtében átélt hallucinációs tapasztalatokra? Ez lenne az éberség ?  Nem ítélek el senkit, akinek benne van a sorsában, hogy összefut ezekkel a dolgokkal és kipróbál ezt, azt, de milyen "spirituális mester" az, aki egy 2016-os cikkben, a 60-as évekbeli, fiatalkori drogos hallucinációit felébredésnek tartja? Pontosan olyan erőtlen figura, mint amilyennek Mr. Dowmant láttam. ( A misztikus út bizonyos fázisaiban lehetnek látomások, de azok sem narkotikumok használatától, hanem intenzív gyakorlásból kifolyólag.) A legfőbb gond  az, hogy, ha ne adj Isten a fiatal követői, de lehet bármelyik Dzogcsennel ismerkedő ember belefut ebbe az információba, akkor könnyen úgy gondolhatja, hogy "szabad a vásár", ha a mester is drogozott, akkor nekünk is lehet. Nincs ebben semmi rossz, próbáljuk ki mi is, hátha felébredünk. Ezek után meglehetősen mulatságosnak tartom, hogy pont ez az ember negligálja a hosszú, indirekt ösvény szükségességét, azt az ösvényt, ami erőfeszítést igényel, de az ember tudatosságát megtisztítja, elmében megerősíti és alkalmassá teszi a rövid, direkt ösvény valamelyikére. Megszólíthatóvá teszi arra, hogy az Isteni energia csatornájává váljon. Valószínűleg neki ehhez nem volt ereje, aztán most "tanít" amit tanít, aminek a hitelességére nem vennék mérget még ha formailag tetszetős is, hiszen hogyan lehetne elhinni neki bármit is, amikor még mindig pszichedelikus szerek révén történő felébredést emleget, ami nem más, mint a tudatosság tovább szennyezése, torzítása. Hüllő önkívület, ájultság. Befejezésként álljon itt egy részlet Hamvas Béla Eksztázis esszéjéből :

"A hüllő önkívület. Az, amiben nincs egy csepp erósz. Ez az esztelen sóvárgás. Annyi, mint kiszolgáltatva lenni annak, ami határozatlan és bizonytalan, ami szétfoszlik és inog, amiben nincs egység és állandóság és forma, és ami szétfolyik és elpárolog. Az ájultság is önkívület, de nem fölfelé, hanem a semmibe való szétfoszlás önkívülete. A narkotikumok nagy része ilyen ájultság. Az ember önmagát kioltja, és szemét behunyva beleveti magát az értelmetlenségbe. A mámor az ember minden képességét, az értelmet is, magasabb hőfokra emeli. Az ájultság lefokoz, és erőtlenné tesz, bénít és megfojt. A mámor minden emberrel és a világ egészével egyesít. Az ájultság a nem-létezőben szétszór. A mámor felfokozott, az ájultság lefokozott éberség" 

( Azt azért a végére még hozzátenném, hogy ez az írás kizárólag Mr. Dowman-ról alkotott vélemény és nem a hiteles Dzogcsen-ről )

A fenti képen Nehru indiai elnök látható és a Dalai Láma, aki 1959 március 17-én Indiába menekült. Tibet jelenkori története, kínai megszállása közismert. 1985-ben az ENSZ közgyűlés újból napirendre tűzte Tibet ügyét, a vizsgálatból kiderült, hogy 1959 és 1979 között 1,2 millió tibeti halt meg a kínaiak gazdasági és fizikai elnyomása miatt. Kolostorok ezreit rombolták le, a szentkönyveket elégették. 1971-től Kína több nukleáris robbanófejet és rakétát telepített Tibetbe. 1977-től enyhülés figyelhető meg, ezek főleg a felszínt érintik, de lényegi változás napjainkig sincs Tibet kapcsán.

Valószínűleg kevesen ismerik Maurice Frydman nevét. Ő volt az, aki annak idején meggyőzte az indiai elnököt Nehrut, hogy fogadják be a tibeti menekülteket és a Dalai Lámát, még annak ellenére is, hogy ez elmérgesíthette volna a viszonyt India és Kína között. Frydman-ra fiatal korában nagy hatást gyakorolt J.Krishnamurti és a vele lefolytatott beszélgetések, majd Paul Brunton könyvei hatására óriási vágy támadt benne, hogy találkozzon Ramana Maharshival. A 30-as évek végén zsidó menekültként érkezett Indiába. Ramana Maharshi tanítványa és Ghandi követője lett, intenzíven részt vett Ghandi munkájában és a nemzeti függetlenségi mozgalomban. Később Nisargadatta Maharaj-al is kapcsolatba került és neki köszönhetjük a világhírű I Am That könyvet, ami kettejük párbeszédeiből született. Maurice azon kevesek közé tartozott, akit még a Maharaj is megvilágosodott Jivanmuktának tartott.

Ramana halála után Varanasiba utazott a Krishnamurti intézetbe és a környező falvak reformprogramjának a kivitelezésében vett részt. Itt szoros kapcsolatba került J. Krishnamurti közeli tanítványaival - köztük Achyut Patwardhan-nal - akik szintén nagy tisztelői voltak a buddhizmusnak. Mindez a kínai agresszió kezdetének az idején történt. Maurice a kínai beavatkozás hallatán azonnal akcióba lendült és felkereste régi ismerősét Apa Pant-ot Audh hercegét, aki éppen abban az időben lett Sikkim kormányzója. A segítségét kérte : " Nagy hasznomra leszel, mert egy fontos küldetést kell kell végrehajtanunk. Meg kell mentenünk Őszentségét a Dalai Lámát, a régi buddhista kéziratokat és tibeti emberek ezreit." - közölte vele. Azonnal Delhibe utaztak, hogy találkozzanak Jawarhalal Neruh-val. Egy pontosan kidolgozott tervvel álltak elé, amit Maurice és Achyut Patwardhan készített. Az indiai elnök ennek a tervnek az alapján menekítette ki Őszentségét a Dalai Lámát Tibetből, aminek része volt az is, hogy folyamatosan félretájékoztatták a kínaiakat a menekülés részleteiről. Azon a napon, amikor biztonságosan megérkeztek Indiába, nemcsak Őszentsége és követői menekültek meg, hanem nagyon sok buddhista szentirat is. Maurice nevéhez fűződik az indiai-tibeti menekült program is. Nehru nem akart hivatalosan földet biztosítani a tibeti menekültek letelepedéséhez, mert félt, hogy a kínaiak megtámadják Indiát is és elfoglalják az északi tartományokat. Ezért nem volt hivatalos indiai állásfoglalás sem a menekült ügyben, de Maurice nem tágított és addig nem hagyta el Nehru irodáját, amíg ki nem csikart egy hivatalos levelet, ami felhatalmazást adott arra, hogy Indiában hivatalosan is letelepedhessenek a tibetiek. Maga indult útnak a megfelelő területek felkutatásához és megpróbált olyan helyeket nézni, ahol a klíma könnyebben elviselhető a hegyvidéki emberek számára. Dharamsala létrejötte is neki köszönhető.

Ez a történet egyáltalán nem köztudott, hiszen semmilyen hivatalos feljegyzésben nem szerepel. V. Ganesan,  Ramana Maharshi unokaöccse számol be róla, egy a Ramana tanítványait, követőit bemutató könyvben. Ő is csak Frydmannal és Achyut Patwardhan folytatott beszélgetésekből értesült róla. David Godman író is említi egy interjúban a történetet. Ő egy magas rangú indiai kormányhivatalnoktól hallott a részletekről.

Maurice Frydman egy karma jógi volt, számára az önmegvalósítást a tetteken keresztüli önzetlen szolgálat jelentette. A személyisége ezért is nem került reflektorfénybe, hiszen tevékenységének a mozgatórugója az "erőtlenség-ereje" volt. Sorsa a korszak legnagyobb indiai mestereihez, tanítóihoz vezette : J. Krishnamurti, Ramana Maharshi, Mahatma Ghandi, majd késöbb a Nisargadatta Maharaj. Maurice is elérte a megvilágosodást, egy Jnani lett. Nem véletlen, hogy India elnyerte a függetlenségét a Brit Birodalomtól, hiszen Ghandi oldalán ő is részt vett a függetlenségi mozgalomban és a rajtuk keresztül működő magasabb hatalom nem ismert akadályokat. A sors fintora, hogy a Gondviselés pont egy lengyel zsidó menekültet használ fel arra, hogy befolyást gyakoroljon az akkori indiai vezetésre, ami ennek a hatására, még a kínai kommunista agressziótól való félelmét is le tudja győzni. Neki is köszönhetjük, hogy a Dalai Láma még él, és a felbecsülhetetlen értékű tibeti, spirituális kultúra megmenekült a sötét hatalmak pusztításától.

Sajnos Tibet kapcsán lényegi változás nem történt és nagy valószínűséggel nem is fog, hiába járja a Dalai Láma a világot országa függetlenségének a visszaszerzéséért. A világhatalom a gazdasági kaszt kezében összpontosul, ami a még nagyobb profit érdekében, az olcsó munkaerőt kihasználva, Kínából gazdasági nagyhatalmat csinált. Jól jellemzi korszakunkat, hogy a Föld talán egyetlen spirituálisan is magas szinten álló vezetője száműzetésben él, és az is, ahogyan egyes országok vezetői viszonyulnak hozzá. A gazdaságilag erősebb nagyhatalmak vezetői ugyan fogadják, de egy szalmaszálat nem tennének keresztbe Tibet függetlenségéért, hiszen azzal megsértenék Kínát és a gazdasági kapcsolatokat. Valójában a tibetiek már lemondtak a teljes függetlenségről, nem akarnak elszakadni Kínától, csak autonómiát szeretnének. 

Magyarország hozzáállása meglehetősen otromba és álságos. A jelenlegi, önmagát polgári-kereszténynek tituláló érdekszövetség, már nem is fogadta a Dalai Lámát a legutóbbi látogatásán, a kínai-magyar kapcsolatok védelme érdekében. Ez még a "keleti nyitás" tükrében akár érthető is lenne, annak ellenére, hogy erkölcsileg megvetendő, de a legnagyobb ellenzéki párt, a Jobbik viselkedése, akit ellenzékben semmilyen gazdasági felelősség nem érint, már nem. A Jobbik ugyanis egyenesen megtiltotta a képviselőinek, hogy találkozzanak a Dalai Lámával.  A Tibetet Segítő Társaság vezetője szerint, a társaság megalakulásának közel húsz esztendeje óta még egyetlen politikai párt vagy tömörülés sem határolódott el annyira Tibettől, mint a Jobbik. A Jobbik szerint Tibet Kína belügye. Nem is lenne ez a hozzáállás annyira érdekes, ha a párt vezetője nem Vona Gábor lenne, aki számtalan helyen kifejtette már a spirituális "tradicionalista" nézeteit, Hamvas Béla, Julius Evola, René Guenon nevét emlegetve. Nem tudom, hogy hallott e Hamvas Béla Tibeti misztériumok című könyvéről ? Hogyan lehet összeegyeztetni a nézeteit és a politikájukat ? Gondolom a "néppártosodást" is kb. ennyire lehet komolyan venni.  Hazugság, jelmez ez is, mint a "tradicionalista" póz, kb. annyira igaz, mint a Fidesz polgári-keresztény "hitvallása". Érdemes megemlíteni még az MSZP-t is (mondjuk itt legalább nincs vallási és spirituális máz), akik 2008-ban mindent megtettek egy Tibetről szóló országgyűlési javaslat tárgyalásának a megállításáért. Az egészben az a vicces, hogy akkor pont a Fidesz volt az, aki ezért keményen bírálta az akkori MSZP kormányt és vállalhatatlannak tartotta az MSZP azon törekvését, hogy elhalasszák a tárgyalást. Balog Zoltán Fideszes politikus szerint "akkor, amikor Magyarország hivatalosan támogatja a határon túl élő magyarok autonómiatörekvéseit, kötelesség kiállni más népek hasonlóan jogos autonómiatörekvései mellett." Persze a politika már csak ilyen. 

Ezen a blogon nem szeretek politikával foglalkozni, ha megteszem, akkor is csak valamilyen "spirituális" összefüggésben. Mialatt Maurice Frydman-ról írtam, önkéntelenül felvetődtek bennem a jelenkori események is, köztük pl. a jelenlegi menekültválság, ami meglehetősen összetett dolog, de, mint válságjelenség adott. A Tibettel kapcsolatos magyar politikai hozzáállásból kifolyólag nem meglepő számomra az Európát érintő menekültválsághoz való ellenséges hozzáállás. Nem is feltétlenül a válság megoldásához, hanem azokhoz a szerencsétlen embertársainkhoz, akik ennek a válságnak az áldozatai. Láttam, hogy a szír polgárháborús menekültekkel mennyire méltatlanul bánt hazánkban a hatalom. Láttam azt a mérhetetlen mennyiségű menekültellenes propagandát és látom, hogy 1294 menekült hazánkba történő áthelyezésére itt politikát lehet építeni, félelmet lehet kelteni és "démonizálni" lehet a lakosságot. Ez egy nagyon súlyos hiba, a magyar nép kollektív tudattalanjának a manipulálása a pillanatnyi politikai haszonszerzés érdekében, ami hosszútávon biztosan meg fogja bosszulni magát, mert bárki, aki tudatlan bűvészinasként a tömeget mozgató elemeket manipulálja, olyan "szellemet" ereszt ki a palackból, amit nagyon nehéz lesz visszazárni. Az offshore cégeken keresztüli 17 ezer letelepedési kötvényt eladása gazdag külföldieknek, köztük 6405 kínai állampolgárnak, pedig ékes bizonyítéka a kaméleonpolitikának  Egyáltalán nem pártolom a gazdasági célú migrációt, de el sem tudom ítélni azokat a szerencsétleneket, akik az éhínség, kilátástalanság, egy jobb élet reményében teszik ezt, főleg úgy, hogy több százezer honfitársunk is ezt tette, úgy, hogy itt béke van, nincs polgárháború, vagy éhínség, csak a tehetetlen kormányzásból fakadó megélhetési gondok.  Soha nem tudhatom, hogy nekem nem kell e valaha megtennem ezt a lépést.

Hamvas Béla azt írta, hogy mindig az számít, hogy valaki milyen erők szolgálatában áll. Maurice Frydman a Gondviselés eszköze volt, aki léket ütött a kínai kommunista hatalmat működtető létrontó erők rendszerén és így a Dalai Láma megmenekült. Az, hogy a Föld még valamennyire élhető hely és az emberiség még nem pusztította ki magát, az  annak is köszönhető, hogy ez a magas szellemi ember még köztünk van, járja a világot és sugározza a békét. Szerencsés az a nép, amelyik olyan vezetőket álmodott magának, amelyik "megteheti", hogy fogadja Őszentségét és áldását, és megengedheti magának azt, hogy ne egy volt kommunista KGB ügynök előtt kelljen hajlongania. Oroszország vezetője Putyin, aki 2014-ben megszállta a Krím félszigetet, egy olyan politikus, aki ha nem bomlik fel a Szovjetunió, ma valószínűleg a "vidám barakknak" csúfolt Magyarország nyakán ül, és mi pont annyira nem tudnánk tenni ellene semmit, mint a tibetiek Kína ellen. Persze valószínűleg mi nem is akarnánk, tovább élnénk a langyos gulyáskommunizmusban, csak a párttitkárok a jelenlegi vezetők nevét viselnék. Sajnos ezen még egy Maurice Frydman sem tudna segíteni és nem is lenne kit kimentenie, mint ahogy az 56-os forradalom, majd szovjet megszállás után is úgy éltek itt az emberek, mintha semmi nem történt volna.      

A képen Maurice Frydman és Jiddu Krishnamurti látható :

.

 "Az Antikrisztus nem alak, nem ember, nem lény, nem test-lélek-szellem olyan egysége, mint amilyenek mi vagyunk. Hiszen éppen ez az. Ez a titka. Az Antikrisztus éppen a személytelen. Mi a borzalom a személytelenben? Az, hogy megszólíthatatlan. Az Antikrisztus az aperszonális legátoló szükségszerűség. Az anonim borzalom, amellyel szemben védtelenek vagyunk, nem mert tőlünk független, hanem mert ezt a nemlétezőt mi valósítjuk meg és mi csináljuk és mi tartjuk fenn és mi ragaszkodunk hozzá. Egyetlen pillanatában sem valódi. Annyiban van jelen és neki csak annyiban van hatalma, amennyiben élő emberi lény őt szolgálja és neki meghódol és magában neki helyet és teret enged, és amennyiben az élő emberi lény személytelenné és valótlanná válik." ( Hamvas Béla, Hénoch apokalipszise)

A Vízöntő világkorszakában élünk már egy ideje. Ennek az uránikus korszaknak a technológiája egy olyan szintű információ áramlást tett lehetővé, amihez fogható az emberiség ismert történetében még nem volt. Manapság szinte nincs olyan életterület, ahová ez a technológia ne tette volna be a lábát és ne éreztetné hatását. A korai, ma már kezdetlegesnek számító analóg eszközöket leváltották a digitális készülékek. Az internet is hozzáférhetővé vált szinte mindenki számára és már nem csak a négy fal között, hanem a külvilágban is velünk lehet az okostelefonoknak köszönhetően. Nem szeretnék demagóg végkövetkeztetéseket sugalmazni és beleesni abba a hibába, hogy a mai korszakban érezhető elszemélytelenedésért kizárólag az információs technológiát tegyem felelőssé, de kétségtelen, hogy szerepet játszik ebben. Érdemes lenne mindenkinek elgondolkodnia, hogy miért is harapott rá az emberiség olyan intenzíven erre a "virtuális" világra is, a TV és a rádió után? Van, aki a szemetet sem meri kivinni úgy, hogy ne lenne nála a telefonja, de az utcára kilépve már senki nem indul el nélküle. Tömegek bámulják készülékeiket a környezetükről megfeledkezve a közlekedési eszközökön, éttermekben, parkokban, strandokon, szinte mindenhol. Párbeszédek, beszélgetések szakadnak meg, mert megcsörren a mobil, mindenki, ha kell, ha sem telefonál, vagy az okostelefonján matat. Nem vitás, hogy rengeteg előnye van a technológiának, hiszen én is egy laptopon gépelem be ezeket a sorokat (okostelefont nem használok) és az internet segítségével teszem közzé gondolataimat, amire évtizedekkel korábban nem lett volna lehetőség, de az is tény, hogy mivel nem kapcsolok hozzá "marketinget", (a reklámok ki vannak kapcsolva) a blogom látogatottsága meglehetősen szerénynek mondható, mert a blogfelületet szolgáltató cég így már nem osztja meg a cikkeket. Felvetődik a kérdés, hogy mi az, ami ezt az egész mechanizmust mozgatja és miért ?

Mivel ez a korszak az eltömegesedés korszaka, ezért szükség van a tömegkommunikációra is az információk eljuttatásához, viszont az ehhez szükséges apparátus megteremtéséhez és fenntartásához rengeteg pénz kell. A hatalom napjainkra teljes mértékben a profitorientált gazdasági "kaszt" kezében összpontosul, a politikusok maguk is kereskedők, üzletemberek, bankárok, "kufárok", ha meg látszólag, direktben nem, akkor ilyen érdekcsoportok bábjai, hiszen a politikai kampányokhoz és a politikához is rengeteg pénz kell. Régebben az embereket tömegrendezvényeken kellet egybe olvasztani a propaganda gyanútlan beetetésére, mára már a tömegmédiumok, és főleg az internet végzi az összekapcsolást. A lényeg az érzelmi, asztrális reakciók folyamatos működtetése és az így elterelt figyelem összegyűjtése, fókuszban tartása az adott érdekcsoport céljainak megfelelően. Ez egy fajta "fekete mágia", hiszen az emberek figyelmét, az életképzelet áramlását, önös hatalmi, gazdasági cél érdekében megköti, önmagától elvonja és teljesen elgyengíti. Szánalmas látni, hogy lefokozott figyelmű emberek tömegei, szinte gramofon szerűen mondják fel az általuk preferált politikai érdekcsoport üzeneteit, legyen az bármennyire is értelmetlen és triviális. De nem csak a politikával van ez így, hanem az élet minden egyes területét érinti az eltömegesedés és a színvonal süllyedése, ami a megkülönböztetésre való képtelenségből fakad. A hírérték, a szenzáció mindennél fontosabbá vált, hiszen a termékek, szolgáltatások eladása az alapvető cél. A reklámok üzenete, a reakcióba rángatott elmék talaján könnyebben tudja kifejteni a szuggesztióját. Ördögi kör ez, a profit orientált gazdasági elit játéka a tömeggé olvasztott emberiséggel. Persze a hatalmat gyakorlók és az általuk működtetett média apparátus csak egy eszköz a "létrontó erők" kezében. Egy eszköz, ami a végtelenné duzzasztott információs áradattal túlterheli, állandó nyomás alatt tartja és szennyezi az életképzeletet. Célja, az emberiség anyagba történő teljes lesüllyesztése és a figyelmi energiák feloldása a káprázati oldalon, valamint az élő emberi lény személytelenné tétele a fogyasztói társadalomban a technológia függőségen keresztül. (A minap a facebook egyik alapítója, Sean Parker is kitálalt az egyik portálon és bevallotta, hogy annak idején Mark Zuckerberggel és Kevin Systrommal éppen az volt a céljuk, hogy az emberek figyelmét minél hatékonyabban lekössék és függővé tegyék, ami a felhasználók produktivitását is negatívan befolyásolhatja. "Csak a Jóisten tudja, hogyan alakíthatja ez a gyerekeink agyát"- fogalmazott bűnbánóan, miután látta, hogy az általuk kitalált teremtmény mekkorára nőt és milyen óriási szerepet játszik az információk tömegekhez történő eljuttatásában.)  

Érdekességként ezzel kapcsolatban érdemes megemlíteni a Jelenések könyvét. Persze óvatosan kell közelíteni hozzá és nem szabad és nem is lehet végkövetkeztetéseket levonni belőle, hiszen nyelvezete szimbolikus és nem feltétlenül a földi világban lezajló eseményeket ábrázolja. Itt szerepel a vadállat, vagy fenevad száma a 666. Ez a második fenevad az Antikrisztus hírnöke, annak minden hatalmával bír és ezt a hatalmat a föld lakói felett gyakorolja, nagy csodákra képes, amivel megtéveszti őket. Kimondottan érdekes, hogy az adás-vétel, a kereskedelem szóba kerül a föld lakóival kapcsolatban, ugyanis ahhoz, hogy valaki ebben részt vehessen, viselnie kell a fenevad jelét : nevét vagy nevének a számát. Ez a szám a 666. A jobb kart, ami a cselekvés szimbóluma, vagy a homlokot, ami a gondolkodást és az értelmet képviseli, kell megjelölni. Mit jelenthet a megjelölés ? Szerintem a befolyásolásra utalhat, arra, hogy mindennek a "jelentését" Ő adja meg, Ő "jelöli" ki a cselekvés és gondolkodás irányát. ( persze a chiptechnológia is felvethet kérdéseket, de ehhez nem értek)   A 666-os szám is érdekes, hiszen kabbalisztikus értelmezésben 18 az értéke, amit a Tarot-ban a Hold kártyája szimbolizál. A Hold jelképe a befolyásolásnak, az elme tudattalan, nem tudatosított működésének, passzív közvetítésnek, médiumitásnak. A jelenkori technológia tette lehetővé a műholdak elterjedését is, amelyeknek a segítségével a médiabefolyás bárhol utolérheti az embert.  

"Aki nincs velem ellenem van, s aki nem gyűjt velem, az szétszór"-  mondta Jézus.

Az Antikrisztus a személytelen, az ami szétszór, szétszórttá teszi a figyelmünket, eltereli valódi Személyünkről, az Önvalónkról. Ahhoz, hogy ezt a szétszórtságot megszüntessük, a figyelem energiáját össze kell gyűjteni, koncentrálni kell, hogy az elme megerősödjön és egyhegyűvé váljon. A koncentráció-meditáció révén küszöbölhetjük ki a személytelenséget, az elménk állhatatlanságát, amit a mentális hajlamaink tartanak mozgásban. A mai kor információs és média apparátusa minden erejével azon dolgozik, hogy ezeket a tudattalan mentális hajlamokat kiszolgálja, a kiéletlen vágyakat fokozza, a szerep-személyiségünket erősítse. Nagy "csodákat" tesz, minden igényt kielégít és elhiteti, hogy nélküle megállna az élet. Elhiteti, hogy mindenről azonnal tudnunk kell, állandóan képben kell lennünk, mert az információ a sava-borsa mindennek. A szórakozások végtelen tárházát nyújtja, látszólag ingyen, de a háttérben mindenhol ott csörömpöl a reklám. Ne higgyünk az Antikrisztus hírnökének, "csodáinak", elkápráztató, üres információ áradatának, mert az igazi Önismerethez, Békéhez és megnyugváshoz, csak az információktól mentes, tiszta elme vezet. A figyelem összegyűjtésének a gyakorlatai tisztítják meg az életképzeletünket, erősítik meg az elmét. Ha ez sikerül, akkor bárhol is legyünk, bármit is csináljunk, az adott élethelyzet nyújtotta pillanat teljes értékében tárja fel önmagát és jól érezzük magunkat mindenféle pótcselekvés nélkül. Az időt kitöltjük és nem csak eltöltjük, mert figyelmünk a jelenségek mögötti állandó csendre összpontosul. Persze nem baj, ha használjuk, kihasználjuk a technológia által nyújtott segítséget a hétköznapokban, de ne engedjük meg neki, hogy észrevétlenül átvegye felettünk az irányítást és függőséget okozzon.

Már több írásomban is utaltam Eckhart Tolle-re, aki korunk egyik legismertebb "spirituális" tanítója. Tolle a Watkins Books felmérései alapján már befolyásosabb tanító, mint a Dalai Láma. Észak-Amerikában majdnem 4 millió könyvet adott el és világszinten legalább 10 milliót. Könyveit legalább 33 nyelvre fordították le. Nagy mértékben járult hozzá népszerűségéhez az Oprah show, amit 11 millióan láthattak. Nem nehéz rájönni, hogy mindezek után egy dollármilliomost is tisztelhetünk Tolle úrban, aki mögött egy komoly apparátus állt fel és profin menedzseli a tanító tevékenységét, ami egy jelentős kereskedelmi vállalkozássá nőtte ki magát. Csak néhány példát említek érdekességként : 2011-ben Ausztráliában egy kétnapos összejövetel 695 dollár,  2013-ban egy ötnapos elvonulás Olaszországban 995 dollár ( szállás és ellátás nélkül ), most szeptemberben Norvégiában egy négynapos tanítás 5700 korona, ami kb. 185 ezer forint. Az egyszeri előadásokra sem csekély a belépő, Londonban 50 font, de vannak platina ülőhelyek is 75 fontért azok számára, akik szeretnének közel ülni a színpadhoz. Ehhez még kérdésfeltevési lehetőség is jár. Természetesen bármilyen kép vagy hangrögzítés szigorúan tilos. Azokon a helyeken, ahol Tolle fellép, felesége Kim Eng is tart egy előadást. Gondolom minden pénzre szükség van. Aztán ott vannak honlapján, a shopban forgalmazott termékek is : letöltések, könyvek, DVD-k, CD-k, kalendáriumok, de előfizethetünk havi 19.95 dollárért online tanításért egy alkalomra, plusz 200 óra hozzáférhetőséget kapunk más videókhoz. Szerintem ennyi elég is az anyagiakból.

Most tanításainak a "mélységével" nem kívánok foglalkozni, főleg azok után, hogy az egyik könyvében, az Új földben azt állítja, hogy a "felébredéshez" már az is elég, ha valaki az ő könyveit olvassa és " milliók már most készek felébredni..." Ezek után nem véletlen, hogy az internetet megvilágosodottak hada lepte el és a közösségi oldalakon is egyre többen fognak hozzá a "tanításhoz". Hatalmas üzletággá nőtte ki magát a spiritualitás-ezotéria-önismeret és hódítanak a new-age áramlatok, amelyek azt sugalmazzák, hogy egy "új-kor"-ba léptünk és ez tömegek számára fogja elhozni a "megváltást". Ennek a nézetnek a propagálása nélkül nem lehetne sikeres az üzlet. Ezt Tolle is jól tudja.

Az tény, hogy új korban élünk már egy ideje, a Vízöntő korszakában és megvan ennek is a maga spirituális jellege, hatása. Az is tény, hogy ez az eltömegesedés korszaka, egy felgyorsult világ, amelyben egyre jobban hozzáférhetővé válnak a nem is olyan rég még titkosnak számító tanítások, "reintegrációs" technikák, önismereti módszerek. Viszont ez nem jelenti azt, hogy azok ettől még tömegesen járhatóak lennének bárki számára.(főleg úgy, hogy sok esetben teljesen lebutított formában terjednek el.pl. jóga,meditáció,asztrológia,tarot stb) Nem jelenti azt, hogy az a tény, hogy "Új korban" élünk érvényteleníti a régi korok alapigazságait és törvényeit. Ilyen törvény,  hogy tömegmegváltás nincs csak egyéni és, hogy bárki, aki az önismeret útjára lép, annak az előkészületi, öntisztító munkát el kell végeznie. Azért, mert más korban élünk nem jelenti azt, hogy a "köldöknéző", megalapozatlan elméletek, lebutított technikák bármilyen eredményt is hoznak. A koncentráció-meditáció szisztematikus gyakorlása megkerülhetetlen az igazi önismerethez. Ha tanulmányozzuk a 20. század nagy megvilágosodott tanítóit, (amúgy Tolle tőlük ollózta össze tanításainak a javát) láthatjuk, hogy még számukra sem volt könnyű az út. Még Paul Brunton is 13 évig gyakorolt keményen, mestere,  Ramana Maharshi halála után, mire elérte a megvilágosodást, de említhetnénk Nisargadatta Maharaj-ot is, aki mestere halála után még 3 évet gyakorolt a felébredésig, a tudatosság tiszta megtapasztalásáig, de a végső megvilágosodást csak halála előtt pár évvel érte el.

Persze semmi gond a tömegpiaci spiritualitással, hiszen sok ember számára hozhat ideig-óráig egy kis  megnyugvást, de ennél több haszna nincs. Tolle tanításaival is ez a helyzet még annak ellenére is, hogy formailag nagyon hasonlít a nagy szatguruk által kifejtett útmutatásokra, hiszen onnan leste el őket, de mivel nem érte el a megvilágosodást, ezért olyan dologról tanít, amit csak elméleti szinten ismer. Habár ő azt állítja magáról, hogy megvilágosodott, de ezt a cikk elején felvázolt üzleti tranzakciói kétségessé teszik. Nem az a gond, hogy meggazdagodott a könyveiből és dollármilliomossá vált, hanem az, hogy ezek után simán megtehetné, hogy ingyen végzi a szolgálatot, de mégsem teszi. Ráadásul egy megvilágosodott szatguru semmilyen körülmények között nem fogadna el pénzt a tanításért, szatszangért, mert  számára a tanítás, előadás egy megszentelt egységet jelent a tanítványaival és ezt a kapcsolatot soha, semmilyen körülmények között nem tenné tönkre azzal, hogy pénzt kér érte. A hiteles Mesterek ezért mindig ingyen tanítottak és nem is tehettek másként, hiszen ők csak eszközei voltak a magasabb hatalomnak, az Önvalónak. Ők voltak a "megtestesült" Önvaló és nem is feltétlenül a szavaik fejtették ki a hatást, hanem a belőlük kiáramló Kegyelem sugárzása.

Tudom, sokan azzal mentegetik a bizniszgurukat, hogy nekik is meg kell élni valamiből, meg fizetni kell a költségeiket stb. Ebben az esetben ezek az érvek helytelenek, hiszen önmagában már az is egy paradox helyzet, ha valaki spirituális útmutatásért, az anyagból történő szabadulásért pénzt kér és világosan rámutat, hogy az illető spirituális szempontból hiteltelen és tudatlan, tanítása fejlődést nem idézhet elő. Persze felvetődik a kérdés, hogy miért nem hozhatnak igazi fejlődést az ilyen tanítók még annak ellenére sem, ha szóról szóra ismételgetik a nagy tanítóktól összeolvasottakat. Azért, mert a profit orientáltságukkal pontosan azt bizonyítják, hogy az önmegvalósítástól még nagyon messze állnak, anyagias emberek, anyagiasabbak, mint egy átlagember és nincsenek tisztában a karma azon törvényével, hogy, aki az Önmegvalósítást elérte és a sorsából fakadóan az a kijelölt útja, hogy más embereket is vezessen az ösvényen, annak az Önvaló kegyelme mindig is biztosítani fogja azt, amire szüksége van ebben a földi inkarnációjában. Valójában ez a Kegyelem, a szatgurukon átsugárzó Erő az, ami az igazi tanítást végzi, csak ennek van transzformáló hatása még akkor is, ha csak a velük készült beszélgetéseket olvassuk. Könyveket általában nem írtak.  (Mivel a hamis tanítókon, bizniszgurukon keresztül ez a kegyelemi energia nem nyilvánul meg, ezért ebből fakad hitetlenségük is megélhetésüket illetően. Pénzt szednek a "tanításért", amivel pontosan azt bizonyítják, hogy legfeljebb csak elméleti tudással rendelkeznek, de a megvalósítással nem)  

Persze Tolle-nél már régen túl vagyunk a megélhetési gondokon. A jelenség nem egyedi, hiszen számtalan követője akadt világszerte és hazánkban is. A könnyű és sok pénz reményében sokan gondolják/ták úgy, hogy bizonyos mennyiségű olvasgatás után belőlük is lehet tanító. Mostanra az egyre szélesebb körben elterjedt közösségi oldalakon szinte naponta bukkannak fel a felszínes klisékkel operáló, önjelölt 'guruk'. Tolle roppant divatossá tette a "jelenlét'-ről az "itt és most"-ról papolást, de nem csak ő, hanem a számtalan neo-advaita szélhámos, Mooji, Gangaji, Spira stb.-is. (velük egy korábbi cikk foglalkozik) Szórakoztató látni, hogy sokkal többen követik ezeket, mint az hiteles mesterek oldalait. Az egoizmus egy új árnyalatot kapott és a tömegekben felbukkant a "spirituális ego". Tolle ennek a folyamatnak nagy lökést adott, hiszen emberek millióit öltöztette be a spiritualitás jelmezébe, ami csak egy "ál-alakzat", egy újabb búvóhely, maszk az ego számára. Meggyőződésem, hogy a félrevitt, hamis spiritualitás még annál is rosszabb, mintha valaki spirituálisan "érdektelen" és teljesen "materialista". Nem lehetett véletlen, hogy Jézus tanítványai a legegyszerűbb emberek közül kerültek ki és nem az írástudók közül, de Ramana Maharshinek is "nehéz dolga" volt a tanult panditokkal, viszont az egyszerű, tanulatlan kőműves, Annamalai swámi elérte a megvilágosodást a Jelenlétében.

Nisargadatta Maharaj a halála előtti egyik beszélgetésben elmondta, hogy a "szattvikus princípiumot", a tiszta tudatosságot, az Önvalót csak 10 millióból 1 ember képes felismerni, de Jézus sem véletlenül tanította: "sokan vannak a meghívottak, de kevesen a választottak". Papaji egész életében 2-3 megvilágosodottal találkozott, pedig bejárta egész Indiát, azok közül is egyik a Ramana volt, de a Maharaj is csak néhány emberről számolt be, amikor erről kérdezték. Mahatma Ghandi halála előtt érte el a megszabadulást, de még Jézusnak vagy Buddhának sem volt könnyű a felébredés. A megvilágosodás egy meglehetősen ritka jelenség

Persze el kell indulni az úton. Nem véletlenül kapta meg az emberiség a tanításokat a nagy Tanítókon keresztül, de senki ne higgye el, hogy ez az út könnyű lesz és nem kell rajta erőfeszítéseket tenni, főleg az elején. Senki ne dőljön be a Tolle típusú szemfényvesztőknek, az olyan tanításoknak, hogy elég az olvasgatás és már az is a felébredéshez fog vezetni. Ez csak zsákutcába vezet és tévképzetek további labirintusába. Legyünk résen és merjünk kételkedni, használjuk a megkülönböztető értelmet! Ez a mai világkorszakban nagyon fontos, hiszen az élet szinte minden területét az időpánik, az azonnal akarok mindent uralja, és ez nem kerülte el a spiritualitást sem. Itt nem lehet sietni, gyors sikereket elérni Legyünk türelmesek és kitartóak a hiteben és akkor az Önvalónk előbb-utóbb a számunkra megfelelő útra fog terelni !                                                                                                                  

Az egyik népszerű, magyar, spirituális írónál, tanítónál olvastam még évekkel ezelőtt a sors és élet megkülönböztetéséről. Azt fejtegette, hogy akkor éljük a sorsot, sorsunkat, ha kiegyensúlyozottak és nyugodtak vagyunk, mert ha nem, akkor csak az életet, az életünket éljük meg. Ennyire egyszerű lenne ez? A kiegyensúlyozatlanság, nyugtalanság, elégedetlenség megélése az életben nem tartozik a sorsunkhoz? Szét lehet-e választani a kettőt? Sajnos ez a szemlélet széles körben elterjedt a szellemi, önismereti utat gyakorlók között is, azt gondolván, hogy az ilyen út automatikusan harmonikus megéléseket és ezzel együtt jó sorsot eredményez. Akit érdekel a spiritualitás, már biztosan találkozott a karma fogalmával. A sors és élet működésének tekintetében érdemes megvizsgálni ezt is. Azt jelenti, hogy cselekedet, tett és a hétköznapi értelmezésben, mint egy törvényként, ok-okozati hatásként gondolnak rá, ami olyan, mint egy bumeráng effektus. Horizontálisan értelmezve egy tett következménye visszaszáll az elkövetőre. Ezt tekintik "karmatükörnek". Aki jót cselekszik arra jó visszahatás vár, aki meg nem...stb.  Ez a megközelítés a mulandó személyiséghez kötött cselekvőségmegélés, szabad akarat káprázatából indul ki, de ha vertikálisan tekintünk az életet, sorsot irányító törvényre, akkor az örökkévaló Egyénből, az Önvalónkból kell kiindulni.

A karma mélyebb jelentése egy személytelen kozmikus erőt takar, ami a létezésen belül a megnyilvánult oldalt hozza létre, valamilyen általunk ismeretlen oknál fogva. Ennek a teremtett, megnyilvánult oldalnak az első kifejeződése egy osztatlan egységtudat, ami nem más mint Isten, Brahman, Világelme. Ez a teremtés szattvikus, fény tisztaságú állaga, az Üresség, amely magában hordozza a látszólag duálissá fokozódó teremtett létezés előképét is, a Világ-ideát. Itt még minden egyszerre van jelen, a "kezdet és a vég" és ennek a Tudatosság Óceánnak az egyénivé váló öble a mi Isteni Önvalónk, ami lényegét tekintve azonos vele, de a benne megbúvó karmacsírák miatt Egyéniséggé válik. Ez az Egyéniség, csak a benne lappangó sorscsírákkal való azonosulással vesz fel szerepeket, személyiségeket, maszkokat és így az egységtudatból kiszakadva, a teremtett világ duálissá káprázó oldalával azonosul. Elkezdődik a karnevál. Persze ennek a duális, káprázati oldalnak megvannak a látszólagos mélységi fokozatai, az anyagi-energetikai, asztrális szintjei, amit a változó tudatállapotaink is jól szemléltetnek az ébrenléti és álom állapotokon keresztül. (Az álom nélküli mély alvásban ezek a járulékok leoldódnak, visszatérünk az Egységbe, de ez tudattalanul történik és éberségünk kialszik.)

Visszatérve a kiindulási ponthoz, a sors és élet kérdéséhez, megállapíthatjuk, hogy sorsa az Önvalónknak van a benne lappangó karmacsírák miatt. (ameddig azonosul a periféria énnel) Ezek a benne elszórt magok a kozmikus törvénynek megfelelően "kikelnek" és az Egységtudatból, Istenből, az örökkévaló Jelenlétből az Egyént a pillanatonként változó élet szemléletéhez juttatják. Ez a mulandó élet nem más, mint az örökkévalóság aktív, duálissá vált oldala, ezért a sorsot az élettől nem választhatjuk el, még annak ellenére sem, hogy egy látszólagos Önfeledtségi állapotba kerülünk. A determinált életben, életképzetben, a tér-idő-forma világágában az Örökkévaló lényünk sorsa, a megkettőződött lét szemléletének az átélése. Ez maga az élet. A felmerülő élmények megélése, mint pl. a bekezdésben említett kiegyensúlyozottság, vagy nyugodtság, csak egy determinatív átélés a kettősségben az egyén sorsának megfelelően, de önmagukban még nem jelentenek semmit, mert minden Egyén számára más és más megélések szükségesek a forráshoz való visszatéréshez. Van akinél hangsúlyosabb fizikális, van akinél dinamikusabb érzelmi, lelki tapasztalás az üdvös, legyen az akár kellemes vagy kellemetlen. Ennek van üdvértéke. Mivel az élet egy eleve determinált, lejátszott játszma, ezért bármi, ami megjelenik benne, mint jelenség, értünk van. Ez az Önvalónkból fakadó sorsunk és pontosan azokat a maszkokat, szerepeket fogja magára ölteni, ami az adott időszerűséghez szükséges. Az életben eljátszott szerepek, sorsjátszmák, előbb-utóbb minden embert eljuttatnak a személyiségtelenség forrásához, ami nem más, mint az örökkévaló Személyünk, az Önvaló. Ez minden ember végső sorsa, ahol a bölcsek szerint ráeszmél, hogy igazából semmi nem történt, csak a karmatükörben -ami nem más mint az elme módosult állapota- homályosan és részlegesen látta magát és minden más abban megjelenő jelenséget.

Az életünk, sorsunk káprázati jelensége. Ez a sors, nem egy adott inkarnációban felvett szerep-személyiségünkhöz tartozik, hiszen ez is csak egy jelenség, eszköz, a tudatosságban, hanem az Önvalónké, aki a dualitás káprázatának a szemléletéhez juttatja magát egy inkarnáció kivetülésben. Ennek a szemléletnek a tárgya a külvilág és annak minden jelenségével együtt a testünk-elménk-személyiségünk is. A Személyünk a szem, ami ezt látja és végső soron, a számára megfelelő élmények átélője. Ezért az életélmények kategorizálása, jó és rosszra való felosztása értelmetlen, mert az, ami a dualitás látszólagos lefokozottságában "bármilyennek" is tűnik, az Önvalónk szempontjából csak egy szükséges élmény. Ezért is tanították a megvilágosodott mesterek, hogy minden úgy van jól, ahogy éppen van, ne akarjunk változtatni. "Ne a tapasztalat légy, hanem a tapasztalás !"- mondta Papaji.  Keressük azt, aki tapasztal, tapasztalathoz jut, de egyben Önmagában a tapasztalás is! Ő az, ami állandó és örökkévaló bennünk születésünktől fogva ! Ennek a ténynek a felismertté válása az értelme az örökkévalóságban gyökerező sorsunk életté, életképzetté alvadásának.

Befejezésként nézzünk meg egy elgondolkodtató evangéliumi példát :

"Két gonosztevőt is vittek, hogy vele együtt végezzék ki őket.........

A megfeszített gonosztevők közül az egyik így káro­molta őt: "Nem te vagy a Krisztus? Mentsd meg ma­gadat és minket is." De a másik megrótta, ezt mond­va neki: "Nem félsz az Istentől? Hiszen te is ugyan­azon ítélet alatt vagy! Mi ugyan jogosan, mert tetteink méltó büntetését kapjuk, de ő semmi rosszat nem követett el." Majd így szólt:   "Jézus, emlékezzél meg rólam, amikor eljössz királyságodba." Erre ő így felelt neki: "Bizony, mondom néked, ma velem leszel a paradicsomban"

Három azonos életvéget láthatunk. A két lator a gonosztettei következtében került a keresztfára, Jézus pedig ártatlanul. Ő már addigra beteljesítette a sorsát, Krisztussá vált, felismerte Isteni Önvalóját. A megfeszítés, csak egy szimbolikus végjátéka volt életútjának. Az egész életút  sorsának a beteljesítését példázza. Viszont a két lator életét a gonosztettek jellemzik, de amíg az egyiknél csak a puszta kínhalál átélésében merül ki a sors, addig a másiknál a megtéréshez is vezet és az Önvaló felismerésének a lehetőségéhez. Láthatjuk ebből a példából, hogy semmit nem ítélhetünk meg a látszat alapján, hiszen a karmacsírákból, mentális hajlamokból kibontakozó életképzet, mind a két lator esetében gonosztettek elkövetését vetítette, de az ezért járó kereszthalál, teljesen más funkciót töltött be spirituális szempontból. Érdekes még az ártatlan Jézus életvég szimbóluma is, de azt tudni kell, hogy egy megváltó sorsa túl mutat a mi átlagos, földi életünk keretein és csak kozmikus távlatokban értelmezhető. Ezt nem lehet egy kalap alá venni a két lator megfeszítésével mint jelenséggel, mert mint szimbólum, más üzenetet hordoz.      

Légy önmagad, mert csak ekkor leszel boldog és csak így élhetsz teljes életet ! Számtalanszor hallhatjuk ezt varázsformulát, ami arra biztat, hogy legyünk "egyéniségek", merjünk önmagunk lenni, szabaduljunk meg a külvilágból ránk rakódott kondicionáltságtól. Ezt szajkózzák úton-útfélen a spirituális tanácsadók, sikerkovácsok. Ugye milyen jól hangzik? Aztán azok, akik ezt elhitték, mint egy önigazolásként maguk elé rántják a megfogadott tanácsot és ha az életben sikert érnek el, akkor ez azért van, mert "mertek önmaguk lenni", ha meg nem, akkor meg úgy gondolják, hogy nem baj a kudarc, de legalább "önmagukat adták".

Tudunk-e egyáltalán önmagunk lenni? Vezetnek-e egyáltalán valahová a manapság annyira divatos önismereti utak? Önmagukat találják-e meg azok, akik hisznek ezekben? Szerintem nem. Ha az utcán odamegyünk egy emberhez, aki nem foglalkozik semmilyen spirituális vagy önismereti technikával és megkérdezzük tőle, hogy ki ő, legfeljebb bemutatkozik, elmondja a foglalkozását, iskolai végzettségét, családi állapotát, esetleg beszél a hobbijáról vagy az érdeklődési köréről, vallásáról. Elmesélheti még az életét, emlékeit. Az, aki már foglalkozik a spiritualitással-önismerettel, kb. ugyanezeket tudja elmondani, legföljebb megfűszerezve az összeolvasottakkal, tanultakkal, de nem biztos, hogy jobb helyzetben van, főleg akkor, ha ez az újonnan szerzet tudás nem hiteles, vagy, ha hiteles, de nem útmutatásként használja, akkor az egoizmusa számára nyújt újabb "önhittségi" fantázia csapdát, azt hiszi, hogy ő már megtalálta önmagát, úton van. Ráadásul, még ott vannak az emberi tulajdonságok, tehetségek, amiknek az ismerete vagy ismeretének a hiánya csak fokozza a zavart az "önképben".

Miért van ez így ? Miért nem tudunk önmagunk lenni? Azért, mert bármi, amit tapasztalunk vagy amiről tudhatunk változó, állandótlan. Ez alól az önmagunknak hitt megtapasztalás sem kivétel, hiszen annyi mindennek hittük már magunkat megszületésünk óta, számtalan szereppel azonosultunk, akár tudatosan, vagy tudattalanul, de már lehet, hogy most sem tudunk mit kezdeni vele, idegennek érezzük. A fizikális megjelenésünk is változik, a sejtjeink is folyamatosan cserélődnek, de a tulajdonságaink- legyenek azok jók vagy rosszak- sem tapasztaltatódnak mindig. Persze az, amit fentebb írtam, hogy nem tudunk "önmagunk" lenni, teljesen nem igaz, mert, ha jól belegondolunk, ahhoz, hogy a változásokat érzékeljük, kell lennie bennünk valaminek, ami állandó és változatlan, ami nincs belevonódva a játékba. Ez nem más, mint, ami mindig is vagyunk: a tudatosság, aminek minden tapasztalat a tudomására jut. Számtalan esetben a mai önismereti technikák, módszerek, pontosan ott csalják lépre az embereket, hogy újabb önazonosítási pontokkal hitetik el őket. Jó példa erre a mai asztrológia, vagy a jóga. Nem véletlenül nevezte  Ramana Maharshi a jógikat a test megszállottainak, de az ősi asztrológiát sem használták úgy, mint ahogy napjainkban elterjedt. Az önismereti, spirituális utak hosszú ösvényeinek pontosan arra kéne felhívniuk a figyelmet, amik nem vagyunk és nem  tévképzetekkel, és újabb szerepekkel bővíteniük a már alapból is túlterhelt képzeletünket.

Az önmagunkká váláshoz az út a meditáción keresztül vezet, ami a hosszú ösvény "legmagasabb" fokozata. Ezt nem lehet megkerülni, még annak ellenére sem, hogy soha nem voltunk más, mint az igazi önmagunk, a tiszta tudatosság, de mivel a figyelmünk lefokozódott, ráterelődött a tapasztalati jelenségvilágra (legyen az külső vagy belső), ezért egy állandó "önfeledtségben", szétszórtságban vagyunk. Így nem tudunk önmagunk lenni, mert egy folyamatos, összetévesztésekkel teli önhittségi káprázatban élünk. Mivel a tudatosságunk figyelme szétszórt, ezért a koncentráció-meditáció segítségével meg kell erősíteni az elménket, hogy a tudattalan tartalmak, mentális hajlamok okozta áramlás fölött átvegyük az uralmat és a figyelmünk fókuszálttá, egyhegyűvé váljon. Olyan ez, mint ősszel a falevelek összegyűjtése, hiszen sokkal könnyebb először egy kupacba gereblyézni a leveleket és úgy beletenni egy zsákba, mintha egyenként tennénk.

Az önmagunkká válás, valójában leválás mindarról, aminek tapasztaljuk, hisszük magunkat. Az egyhegyűvé vált elme az eszköz, ami a tiszta tükör, a Hold, amiben a tudat, a Nap fénye újra Önmaga teljessége felé fordulhat. Persze idáig el is kell jutni a hosszú ösvényen, ami erőfeszítésekkel teli, hogy ráléphessünk a rövid ösvényre, ahol már nem kell erőfeszítést tennünk, csak átadni magunkat a már feltámadt magasabb erő vonzásának.

"A tudatosság érintése az életerőben lakik"- tanította Nisargadatta Maharaj. A gyakorlás során ennek az életerőnek, a szunnyadó shaktinak kell feltámadnia, ami a tudatosság aktív, energetikai oldala. Ekkor a tudatosságban a magam-érzet egy energetikai jelleggel társul. Innen indul a rövid ösvény, ahol a figyelem fókuszban tartását már ez az erő végzi, vezeti és tartja önmagán. Nekünk elég elcsendesednünk és átadni magunkat ennek a belső energiának, ami a magam-érzetet belehúzza a forrásba, a lefokozó bővítményeket leoldja és beáll a szamádhi állapota, az Önvalóval való egyesülés. Ennek a "pszichoenergetikai" folyamatnak a megélésével tárul fel valódi Egyéniségünk és válunk Önmagunkká.

Persze a szamádhinak megvannak a maga fokozatai, az ideiglenes egységtudat elérésétől, a nagyon ritka, végső egyesülésig, ahol az egoizmust fenntartó tudattalan tartalmak, mentális hajlamok "megpörkölődnek" és a bennük lekötött inkarnációs energiák felszabadulnak. Ezzel létrejön a megszabadulás a további inkarnáció káprázatok varázslatától, és a még fennálló inkarnáció összetévesztési pontjaitól. Ez a végső, örökkévaló Önmagunkká válás, ami ritka, de ez ne vegye el a kedvünket, hiszen az ideiglenes bepillantásokkal a tudatunk üresség természetébe, már egy nagy lépést tehetünk meg, ami a hétköznapi életünkben egy állandó tanúsági szemléletet eredményez. Ez a központi, személytelen szemlélet a tudatunk hátterét fogja alkotni és még a legintenzívebb, külső és belső jelenségek közepette sem veszítjük el. Ez lesz bennünk a mérleg nyelve.

Szóval, így próbáljunk meg Önmagunk lenni !                                                                                                                                                                                          

Az üdvérték kifejezéssel Hamvas Bélán keresztül ismerkedtem meg. Érdekes fogalom. Azt írja valahol, hogy az életben minden annyit ér, amennyi benne az üdvérték. Azt is írta, hogy a szenvedésnek üdvértéke van. Érdekes, de vajon miért van ez így? Aztán máshol kifejti, hogy az életnek nincs célja, csak értelme. Mi az értelme egy inkarnáció káprázatnak, miért élünk át egy életet, tapasztalunk meg oly sok mindent? Végül is, mi az ami ezt átéli?

Egy idézet a Mágia Szutrából: "Az emberben a létezés egészének jelenléte nem kivételes és nem kivételezett, és semmiféle kívülről adott körülménytől nem függ. A körülmény legfeljebb arra lehet és van befolyással, hogy az egész jelenlétéről való tudat igen vagy nem, hogyan és mikor bontakozik ki. Az egész állandóan jelen van, éspedig szüntelenül és minden pillanatban. Ezt az embernek nem tehetsége és nem műveltsége növeli, és nem kivételesek birtoka, és nem tudás kérdése. Az emberi létezés annyi, mint az egész létezés állandó jelenlétében és esedékességében lenni."

Életünk akkor válik értelmessé, ha a létezés egészének a jelenléte felismertté válik, nyilvánvalóvá lesz az, ami mindig is Van. Ez az üdv, az üdvösség állapota, az alapállás. Amíg nem, addig válságban vagyunk, az Egységtudatról leváló  figyelmünk szétszóródott. Külső körülménytől nem függ, hiszen ez a külső is csak káprázata, tudati kivetítése a belsőnek, de, mint ebből fakadó körülmény, ami körülöttünk van, egy Önmagunkon kívülinek látszó bővítmény, befolyással bír az ebből való kibontakoztatásra. Minden ilyen jelenség: a külvilág, élethelyzeteink, személyiségünk, ami az egységen belüli kettősségben jelenik meg, csak mulandó visszahatás. Ezek a pillanatról-pillanatra megtörténő és folyamatban lévő visszahatások, mint az örökkévaló lényünk szemléletében végbemenő mentális áramlatok ( imagináció), elváltozások, meghatározott módon történnek meg az egyén sorsának megfelelően és lehetőséget nyújtanak ahhoz, hogy az ezeken fennakadt figyelem leoldódjon és újra tudomással bírjon az "Egészségéről".

Mivel az "egész állandó jelenléte" az alapja, háttere és egyben forrása is a látszólagos leváltságnak, válságnak, ezért az ebben káprázó,  tér/időszerűségben áramló pillanatokban is megragadható, hiszen annak a különváltsága, az alaptól csak látszati, felszíni. Ehhez nem kell tehetség, műveltség, tudás és nem kell kivételesnek lennünk, hiszen ezek csak a személyiség/maszk jelenségéhez tartoznak és megkötik a figyelmet.  Az emberi élet értelme az, hogy megtaláljuk az üdvértéket sorsunk menetében, a pillanatonként változó körülmények áramlásában és felismerjük a létezés állandó jelenlétének esedékességét.

Azért nincs célja az életnek, mert céljai csak a mulandóság oldalán lekötött, a testtel azonosuló személyiség káprázatnak lehetnek, amihez még a cselekvőség érzetéből fakadó hamis, szabad akarat képzet is társul. A szenvedés pontosan azért hordoz üdvértéket, mert, mint megélés, legyen akár lelki (érzelmi) vagy testi, az ezen komplexumok által, a mulandóság oldalára koncentrálódott figyelem "hiábavalóságára" emlékeztetnek és a látszólagos kettősség felismerése könnyebbé válik a szenvedés-teli, dinamikus jelleg miatt. Ennek a tudatosítása megkönnyíti az életképzelet megtisztítását. Az egyik indiai bölcs nem véletlenül tanította, hogy "ne a tapasztalat légy, hanem a tapasztalás" !

Alapvetően bármilyen jellegű élettapasztalat hordozhat üdvértéket, ha a Tudat szimpla tapasztalásává válik, ami a tapasztalattal történő kizárólagos figyelem azonosulást feloldja és önmagához visszasegíti, vagy ebbe az irányba tereli az embert. Persze azoknál, akiknél már harmonikussá csiszolódott a személyiség/szerep objektum, más élettapasztalatok az "üdvösek", mint azoknál, akiknél a figyelem még erősen szétszórt és lekötött, de alapszabály nincs, hiszen mindannyian a középpontunk felé tartunk valamilyen sorvariáció megélésén keresztül.

Hamvas Béla szenvedéssel, mellőzöttséggel teli élete jól példája annak, hogy egy ember mekkora utat tehet meg, ha tudatosan magára veszi a sorsát, elfogadja azt ellenállás nélkül és minden pillanatát felhasználja az Üdv eléréséhez. Az írásai is jól tükrözték ezt a hozzáállását, hiszen teljesen mindegy volt, hogy a világválságról, a rántott levesről, a borról, a művészetekről, hagyományról,vagy a virágszedés lélektanáról írt, mindegyikben ugyanaz a magas színvonal jelent meg. Ezért tudta elfogadni a legintenzívebb sors katarzisokat, megrázkódtatásokat is. Lakásának a lebombázásában és teljes vagyonának az elvesztésében is meglátta a "megszabadulásnak" a lehetőségét, az anyagi kötöttség hiábavalóságának a káprázatát, visszatartó erejét, amiről elmondása szerint, magától nem tudott volna lemondani. Valójában ez a tapasztalat döbbentette rá ennek a kötésnek az erejére, mivel megszenvedte és ennek a szenvedésnek a tudatos megélése segítette hozzá a birtoklás-szenvedély megszűnéséhez, de ahhoz is, hogy önmagában a hatalmas lexikális tudás, a világ összes bölcseletének az ismerete is kevés. Nem maradt más számára, csak, az írás szenvedélye- erről kéne még lemondanom- írta, de szerencsénkre, ezt nem tette meg és haláláig írt. Talán nem is akarta, hiszen az "írásjóga" volt számára az egyik reintegrációs eszköz, amivel a "logosz-paradicsom"-al érintkezésbe lépett.

Mindent egybevetve elmondhatjuk, hogy az élet értéke az élethelyzetekben rejlő üdvérték értelmének felismerésétől függ, ami nem más, mint a figyelem fokozatos felszabadulása a test-elme-személyiség valamelyik összetevője alól (ami az azonosulás káprázatát okozza) ne adj Isten az egész komplexumtól, ami már az egoizmus megszűnése. Az élethelyzetekre adott determinált reakcióink megfigyelése, a figyelmünk függetlenné válását segíti és az így felszabadított, egyre kötetlenebb "szemléleti erő" segítségével egyre közelebb kerülünk önmagunkhoz, a valódi Személyünkhöz.

Jézus ismét példabeszédben szólt hozzájuk: „A mennyek országa hasonlít a királyhoz, aki menyegzőt rendezett a fiának. Elküldte szolgáit, hogy szóljanak a meghívottaknak, jöjjenek a menyegzőre! Azok nem akartak jönni. Erre más szolgákat küldött: Mondjátok meg a meghívottaknak, hogy a lakomát előkészítettem, ökreimet és hizlalt állataimat leölettem, minden készen van, gyertek a menyegzőre! Azok nem törődtek vele, az egyik a földjére ment, a másik meg az üzlete után nézett. A többiek a szolgáknak estek, összeverték, sőt meg is ölték őket. A király ennek hallatára haragra lobbant. Elküldte csapatait, a gyilkosokat felkoncoltatta, városaikat pedig fölégette. Aztán így szólt szolgáihoz: A menyegző ugyan kész, de a meghívottak nem voltak rá méltók. Menjetek ezért ki az útkereszteződésekre, s akit csak találtok, hívjátok meg a menyegzőre! A szolgák ki is mentek az utakra és összeszedtek mindenkit, akit csak találtak, jókat, gonoszokat egyaránt. A menyegzős terem megtelt vendégekkel.  Amikor a király bejött, hogy lássa a vendégeket, észrevett egy embert, aki nem volt menyegzőre öltözve. Megszólította: Barátom, hogy kerültél ide, amikor nem vagy menyegzőre öltözve? Az elnémult, a király pedig megparancsolta a szolgáknak: Kötözzétek meg kezét-lábát, s dobjátok ki a külső sötétségre. Ott sírás és fogcsikorgatás lesz. Sokan vannak a meghívottak, de kevesen a választottak.”

Egy korábbi írásomban, a Spirituális előrehaladásban már utaltam Jézus egyik példabeszédével kapcsolatban a hosszú és rövid ösvényre, vagy indirekt és direkt útra. Ez a fenti példázat erről is szól, de egy más megvilágításba  helyezi a folyamatokat. Itt a rövid ösvényre történő "elhívás" módozatait láthatjuk, ami ugyan a Kegyelem, a Szent Szellem működéséből, elhívásából fakad, de a spirituális út ezen fázisa, nem jelent még "kiválasztottságot", odáig még el is kell jutni a hiteles, hosszú ösvények valamelyikén, azon végig kell menni. Ők a "meghívottak", akik közül sokan el sem indultak annak ellenére, hogy már megkapták a meghívót. Csak a rövid ösvényig jutott egyénben, ahol már direktben működik a feltámadt, magasabb erő- az Önvalóból sugárzó energetikai áramlás- beszélhetünk "kiválasztottságról", akik elfogadták a meghívást, a hosszú ösvényen megérkeztek oda és menyegzőre öltözve, igaz hittel jelentek meg.

Ahhoz, hogy ezt megértsük, megpróbálom röviden felvázolni a két utat. A hosszú ösvényen, indirekt úton, a spirituális törekvő még az elméjével dolgozik. Persze ez már a hosszú út előrehaladottabb állapota, koncentráció, meditáció. (a fizikai jógagyakorlatoktól most eltekintek) Ez egyfajta spirituális gimnasztika, ami az elme megerősítését célozza és egy önelemző, öntisztító, önvizsgáló gyakorlat is egyben. Itt az elme a saját erejéből dolgozik önmagán, hogy megerősödjön, egyhegyűvé váljon, mozgásmentessé. A mentális hajlamokból fakadó állhatatlanság megszüntetése, itt még az elnyomásból fakad és lelkiismereti önvizsgálattal kell társulnia, hiszen a "kufárokat" is ki kell űzni a templomból, saját elménkből, hogy megszólíthatóvá váljunk és eltávolítsuk az akadályokat Isteni Önmagunk elől. Számtalan útja van ennek, szinte felsorolhatatlan. Ide tartoznak a különböző vallások exoterikus gyakorlatai, rituáléi, imái, a számtalan jóga út különböző szintjei a meditációval bezárólag, ahol a figyelem megállítása, még egy meditációs objektumon tartással történik, de a manapság "ezotéria" néven ismertté vált gyakorlatok is, hiszen a dualitás koncepciója még fennáll. Ezen az úton még az ideiglenes sikereket, belső békét, visszaesések tarkítják, felléphet frusztráció, akár depresszió is, és az élet külső kihívásai még könnyen felborítják a belső egyensúlyt. Tisztulási folyamat ez, a "menyegzői ruha" készítése. Persze vannak felvillanások, tapasztalatok, mint ösztönzők, de könnyen az egoizmus eszközévé válhatnak, ha nem értjük meg helyesen ezeket, és nem helyezzük a megkülönböztető értelem fényébe a jelenségeket. Ezért is nagyon fontosak a hiteles tanítások, útmutatások, könyvek, hogy kezünkbe adják a helyes irány térképét és ne ragadjunk le a spiritualitás jelmezébe ragadt személyes én káprázatánál, ami annyira jellemző manapság. A Királyt nem lehet becsapni külsőségekkel.

"A nem kívánt gondolatoktól való szabadság fok és az egyetlen gondolatra történő koncentrációs fok a mértékegysége a spirituális előrehaladottság mérésének." - Ramana Maharshi

Miután valaki végigment a hosszú ösvény előkészítő útján és ezáltal kellően megtisztultak a mentális hajlamai, a fenti tanítás eszközével könnyen megállapíthatja, hogy mekkora utat tett meg. Mennyire képes a tudattalan mentális hajlamokból fakadó elmeáramlást kontrollálni, mennyire erősödtek meg a repüléshez szükséges szárnyak. Ez egy pontos műszer, itt senki nem áltathatja magát és ez mutatja meg azt, hogy valaki alkalmassá vált e a Nyílegyenes, Napba vivő szárnyalásra, a rövid ösvényre, vagy Ikaroszként a tengerbe zuhan. A rövid ösvényre való alkalmasságot, annak időpontját, a Ramana tanításán túl, a kiábrándulás, a megrekedés a hosszú ösvényen, az elakadás érzete jelzik. Ez az a pont, ahol az ember "feladja" és áttérhet a rövid, direkt ösvény valamelyik útjára, ahol, az eddigre már a gyakorlástól megerősödött elmét, az Isteni Önvalóból érkező Kegyelem energiája vezeti, aminek a "feltámadásához", az eddig megtett hosszú út vezetett. Ilyenkor, már tényleg elég csak Csendben maradni, hiszen önerőből már semmit nem tehetünk. Nincs más dolgunk, mint elengedni, hátrálni, mint tavasszal az olvadó hó és átengedni magunkat a Te akaratának, a tiszta "énvagyokságnak", amit egy dinamikusan áramló, belső, energetikai érintés tart fenn. A megszabadulásunk csak Rajta múlik. Itt már nem számítanak a vallási dogmák, tanítások, filozófiák, a dualitás délibábjai, de nagyon fontos megjegyezni, ahhoz, hogy valaki ráléphessen erre a direkt útra, "részt vehessen a menyegzőn", a fentebb már említettek miatt, előbb alkalmassá kell válnia. Ez lehet, hogy már egy korábbi inkarnációban megtörtént, de a nagy többségünknek most kell elvégezni az előkészítést. Aki ezt nem teszi, csak áltatja magát, az idejét pazarolja, mivel még "megszólíthatatlan", csak jelmezt visel, maszkot, ami még nem a menyegzőre alkalmas viselet.

(Sajnos a mai, burjánzó, nem-kettősség jellegű, csak formailag rövid ösvény tanítások, tanítók- Tolle,Gangaji, Rupert Spira, Adyashanti, Mooji stb.- amelyek ráadásul pénzért kínálják az Igaz Tanítóktól elcsent direkt tanítások elméletét - becsapják az embereket, elhitetve azt, hogy a hosszú ösvény levágható és bárki, azonnal a rövid ösvényre léphet. Elég az olvasgatás, az elméleti megértés, az elvonulásokon, előadásokon való részvétel, nem kell a meditáció sem, de ha éppen közülük valamelyikük nem tagadja a meditáció szükségességét, akkor azt, valami ébrenléti szemlélődésnek, nézelődésnek mutatja be. Ezek nem nyújtanak semmit, csak jelmezt, elkápráztatva a követőket, elhitetve velük a "választottságot". Egy újabb "ál alakzat", álarc alakul ki ebből is. Ez az önáltatási jelenség, egyfajta "önaltatás", ami a hosszú ösvény vadhajtásaira is annyira jellemző, de ott ez még természetes, kalkulálható. A duális-kettős jelleg miatt, a módszerek is gyakorlatiasabbak, kézzelfoghatóbbak. Még van lehetőség a korrekcióra. (Ott legalább, már elindultak a menyegzőre)  A csak formailag rövid ösvények, direkt út tanítások, már ártalmasabbak, mert a nem-kettősség hamis, időszerűtlen bemutatásával, csak köldöknézésre kárhoztatják a követőket, semmittevésre, a légy az "itt és most"-ban, már "most is Az vagy" stb. aminek a pusztán elméleti megértése, csak fokozza az önbecsapást, és eltereli a figyelmet a megkerülhetetlen hosszú ösvényről és megakadályozza az elindulást, még annak ellenére is, hogy már felébredt az igény egy spirituális élet iránt.)      

A direkt, rövid ösvény módszerei, már közvetlen önkutatási módszerek, a Tudattal foglalkoznak csak. Mivel ezen a szinten, már az egységből indulnak ki, nem osztják fel kis és nagy énre, hiszen a személyesnek látszó és a testtel azonosuló én, csak egy káprázat az egységtudatban, a tiszta elme módosulása és a megszabadulás ezen módosulásokból fakadó összetévesztések felismeréséből fakad. Ez a tudatosság önmagára ébredése, ébersége folyamatosságának fennmaradása az egységtudatba történő kioldódás során. Ehhez vezethetnek a rövid ösvény gyakorlatai, például az atma-vichara, az önkutatás, a figyelem én-érzeten történő megtartása, fenntartása akár meditációban, akár a mindennapi tevékenységek közepette. A zen meditáció. A tanútudatossággal történő szemlélődés. A különféle alvás meditációk, álomjógák, amelyek célja az elme működésének mélyebb megismerése, de az alapot, a hátteret, a fentebb már említett, realizált Energetikai háttér adja. Ez a "menyegzői ruha", amit a sok meghívott közül, csak kevesen viselnek.

Érdekes Jézusnak ez a példabeszéde, hiszen Isten, Krisztuson, az Isteni Önvalón keresztüli elhívásának különböző korszakait, annak különböző jellegeit is bemutatja. Először olyan személyekhez mennek a szolgák, akik már eleve meghívottak, de ők nem akartak jönni. Tudnak a menyegzőről hivatalosak is, de mégsem... Aztán más szolgákat küld, ez már egy másik világkorszak lehet, a meghívásnak még nagyobb nyomatékot ad azzal, hogy feltárja a menyegző részleteit, konkrétabb ismeretet nyújt róla, hogy vonzóbbá tegye, bemutatja annak bőségeit, de a meghívottakat ez sem érdekli. Ebben a korszakban, a meghívott személyeket már jobban érdekli az anyagi boldogulás, sőt vannak olyanok közöttük, akiket már mélységesen irritált a hivatalosságukra való emlékeztetés, ezért a szolgákon álltak bosszút. Volt olyan is, aki meg is ölte magában az Isteni Küldöttet, aminek a karmatükörből kifolyólag súlyos következményei lettek. Ezt értelmezhetjük egyénileg, de kollektív szinten is. A következő korszakban fordul a kocka, és a méltatlannak talált meghívottak helyett, most már válogatás nélkül, mindenkihez elküldi a szolgáit a Király és mindenkit, jókat, gonoszakat egyaránt meghív a menyegzőre. Ebben a korszakban élünk most. A spirituális tanítások már nem titkosak, a Vízöntő korban válogatás nélkül feltárulnak mindenki előtt, fajtól, kasztbeli származástól, társadalmi rangtól függetlenül, de még a jók és gonoszok közötti határ is érvénytelen, a szolgák válogatás nélkül hívnak mindenkit. Persze van, akit közvetetten és van, akit már közvetlenül. Mindenki hivatalossá vált, a tanítások bárkihez eljutnak, a menyegzős terem megtelt. Ezt a jelenséget láthatjuk a mai, tömegessé vált spirituális érdeklődésben. A vízöntőkori technológiának köszönhetően futótűzként terjednek az irányzatok, tanítások.

De a csattanó a végén jön, amikor bejön a Király. Hiába van valaki meghívva a menyegző ünnepére, ha nem öltötte még fel az ünneplőruháját, azon nem vehet részt. Az Isteni Szolgák-akik által elhívatott az egyén-a Király parancsára megkötözik a tiszteletlenségéért, képmutatásáért, újabb sorskötéseket tesznek rá, és visszadobják a további inkarnációkáprázatok külső sötétségébe. Azok az inkarnációk nehezek lesznek, sírással és fogcsikorgatással teliek, mert, aki Isten ellen vét, a mennyeknek országába, az egységtudatba, felkészületlenül, tisztátalanul, képmutató jellemmel, vágyakkal telten akar belépni, annak mindig nagy árat kell fizetnie. Még az ima előtti bemosakodás rituáléja is ezt szimbolizálja. Hiába adott a meghívottság, az elhívatottság a szélesebb rétegek számára is, de a menyegzőn, a Királlyal, a Tudattal való közvetlen, meghitt találkozás, csak az odavezető hosszú úton felkészült, megtisztult, és már menyegzői viseletbe öltözött egyén számára lesz Ünnep.

(Persze a megtisztulás legmagasabb szinten, a tudatosságnak, a fizikai öltözet káprázatából történő kioldódását jelenti, a test ruházatának, burkának a levetését és menyegzői viseletbe öltözését, ami egy magasabb rezgésű, szattvikus tisztaságú elme tudatosság, a dualitásból az egységtudatba olvadt figyelem ébersége, a nirvikalpa-szamádhi állapota, vagy akár hívhatjuk fénytestnek is.)                                                                                         

                 "Sokan vannak a meghívottak, de kevesen a választottak”     

Ebben a bejegyzésben a megbocsátásról szeretnék írni, de egy kicsit más megvilágításban. Alapvetően mindannyian tisztában vagyunk a megbocsátás fontosságával. Nincs olyan ember, akiben ne lenne meg az igény arra, hogy egy elkövetett hibájáért, ne adj Isten bűnéért bocsánatot nyerjen. Az már egy más kérdés, hogy mi mennyire vagyunk képesek erre fordított esetben. Ez a "képességünk" az egyik legfontosabb eszköz lehet a kezünkben arra, hogy felmérjük az önismeret, megszabadulást útján megtett utunkat. Persze nem arról van szó, hogy valakit, aki ártott nekünk mindenképpen meg is kéne kedvelnünk, inkább arról, hogy el tudjuk e engedni a sérelmünket ? Fellép e bennünk a sértettség érzése az illetővel kapcsolatban, ha rágondolunk, vagy hallunk felőle, vagy esetleg átmegyünk e az utca másik oldalára, ha meglátjuk? Addig amíg igen, a sértettség még nem múlt el, mint egy eltávolítatlan szálka azonnal akcióba lép, provokálva az elménk érzelmi tartományát.

De mit is jelent ez és miért lehet a megbocsátás képességének a mérlegelése, mint eszköz, hasznunkra az önértékelés során? Azért jó visszaigazoló műszer ez számunkra, mert ezt nem lehet az akaratlagosság segítségével létrehozni. Ez egy állapot, ami vagy beáll, vagy sem. Persze tehetünk úgy, mintha... Eljátszhatjuk a felszínen, akár még egy mosolyt is ráerőltethetünk az arcunkra egy találkozásnál, de a tudattalanunkat nem tudjuk átverni, ha a mérgezett nyíl még a bőrünk alatt van. Ráadásul a sérülések pontosan azokat az azonosulási pontokat érik bennünk, amikkel a tudatosságunkban folyamatosan összetévesztjük magunkat. Ezért sérülhet a testünk, személyiségünk, érzelmeink. A kérdés az, hogy ezek vagyunk e ?

Amikor Ramana Maharshi-t a karma-jógáról kérdezték- azzal összefüggésben, hogy a Bhagavad Gítá erre helyezi a hangsúlyt, hiszen Arjunának vállalnia a kellett a harcot- ezt felelte:

" A Gítá azzal a megállapítással kezdődik, hogy ön nem azonos a testével, s hogy ennél fogva nem ön a karta, a cselekvő "

Tehát nem vagyunk a test-elme komplexum, amivel a tudatosságunk azonosságot érez és a személyes, mulandó énünk képzetét kelti. Viszont így a cselekvők sem lehetünk. Az egyik fő problémánkat, összetévesztésünket, pontosan a cselekvőségérzetből fakadó tévedés okozza, az én-cselekszem, én-csinálom, én-emlékezem stb. Én emlékezem, de mire is ? Egy sérelemre, ami igazából nem más, mint egy emlék amihez ragaszkodom, amit jól esik nyalogatni, mint egy sebet és nem elengedni, pedig, amikor az álom nélküli mély alvásban a személyes énünk, személyiségünk megszűnik, fogalmunk sincs erről a sérelemről, tehát a megbocsátás automatikusan minden 24 órában megtörténik, de ez még az álomban is megtörténhet, ha egy másik álomszemélyiséggel azonosulunk. Akár még az is lehet, hogy álmunkban a legjobb viszonyban vagyunk a sértő személlyel, vagy ott megbocsátunk, de amikor felébredünk és magunkra vesszük az ébrenléti maszkunk emlékét, vele együtt felbukkan a sértettség emléke is és folytatódik minden tovább. Érdemes azon elgondolkodni, hogy vajon a kisgyermekek miért nem tartanak haragot, miért automatikus bennük a megbocsátás? Bármennyire is leszidtuk, elfenekeltük, vagy tehetetlenségünkben esetleg megpofoztuk, egy kis idő múlva, mintha semmi nem történt volna. Később nem is emlékeznek rá. Ez, még a személyiségszerkezet hiányából, a kondicionálatlanságukból fakad, abból, hogy a magam-érző burok még nem jött létre és a "forráshoz" még hozzáférnek.

A cselekvőségérzet rögeszméjéből, a "szabad-akarat" tévképzetéből fakad a megbocsátásra való képtelenségünk, és ez miatt az összetévesztés miatt a másik embert is csak cselekvőnek tudjuk elképzelni. Ezért a megbocsátás, mint képesség, nem a személyes én szintjéhez tartozik, hanem a magasabb lényünkből ered, annak sugallatára jön létre és ezért okozza a megkönnyebbülés érzetét. Elengedtünk egy mentális hajlammal, egy emlékkel történő azonosulást, és ezen a ponton "félre tudtunk állni". Valójában önmagunknak bocsátottunk meg, hiszen a "karmatükörben" csak olyan dologgal találkozhatunk, akár a bennünket érő sértés formájában is, ami az elménk tudattalan tartományában, mint előkép, már velünk van. Ezért is van az, hogy csak ott sérülünk, ahol a leggyengébbek vagyunk, attól bántódunk meg a legjobban, ami igaz és mélyen elrejtettünk magunkban, hogy ne kelljen szembesülni vele. Ez az egoizmusunk egyik rejtett rugója, aminek jelentős szerepe van a személyessé szűkült, lefokozott énünk fenntartásában, ami a hamis cselekvőségérzetünk forrása. Persze a "karmatükör" is erre a komplexumra vonatkozik, ami a dualitás szintje, de csak mint látszólagosan elkülönült káprázat az egységtudatban. A megbocsátás pontosan az ebben a tükörben megjelent legkényesebb és ezért a megszabadulás szempontjából a legfontosabb sarokpontokat érinti, ezért a legnehezebb.

Mivel fizikális sorsunk a determináció zárlatába zárt megélés, ezért a megbocsátás megélésének a lehetősége az egyik legértékesebb visszajelzés a megszabadulásunk útján. Minél jobban "képesek" vagyunk erre, annál gyengébb a cselekvőségérzettel való azonosulásunk és a tudattalan mentális hajlamainktól való szabadságfok is egyre nagyobb. Ez az élet más területeire történő reaktivitásunk csökkenésében is megjelenik, legyen az fizikális, érzelmi vagy mentális megélés. Ez a mérték pontos képet mutat rólunk, a valóságos állapotunkat tükrözi és nem azt, amit önmagunkról fantáziálunk.  

Legmagasabb értelemben a megbocsátás a másik ember Isteni Önvalójával való egységélmény felismerését jelenti, azt, hogy lényegünket tekintve egyek vagyunk : Egylényegűek. Nem véletlen, hogy Jézus még a kereszten is megbocsátott és a Miatyánkban, a kereszténység legfontosabb imájában is elhangzik. Nézzünk magunkba, keressük meg, hogy ki az, akinek/akiknek meg kéne bocsátanunk! Nem baj, ha nem megy azonnal, de ha elszánjuk magunkat, előbb vagy utóbb megkapjuk az ehhez szükséges erőt is az Önvalónktól. Persze ehhez őszinteség kell, "önmagunk" elleni gondolkodás képessége, hogy leleplezzük a személyiségünkben rejlő maszkokat, téves azonosulási pontokat és persze valamilyen hiteles spirituális ösvény, hogy megszólíthatóvá váljunk és meghalljuk valódi, örök Lényünk hangját. Csak ez a személyiségünktől, mulandóságunktól  független Egyéniség képes a megbocsátásra.   

Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy,
szenteltessék meg a te neved;
jöjjön el a te országod;
legyen meg a te akaratod,
amint a mennyben, úgy a földön is.
Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma;
és bocsásd meg vétkeinket,
miképpen mi is megbocsátunk
az ellenünk vétkezőknek;
és ne vígy minket kísértésbe,
de szabadíts meg a gonosztól!
(Mert tiéd az ország, a hatalom és a dicsőség
mindörökké.) Ámen

Meglehetősen meglepő és súlyos kijelentésre bukkantam egy interjúban a minap, amit Papaji fogalmazott meg a tanítási vonalára hivatkozókkal szemben. Az előző írásomban már részletesen kifejtettem a legfontosabb részleteket a rá hivatkozó tanítókkal kapcsolatban, (ezeket, közvetlenül a halála előtt készült könyvben, a Nothing ever happened-ben fejtette ki) de akkor még ezt a plusz információt nem ismertem. Jobb is így, mert az önjelölt, hamis tanítók kártékonysága így még hangsúlyosabbá válik. David Godman író, aki hosszú időt töltött vele és számos Papajival készült könyv szerzője, elmesélt egy érdekes jelenetet.

Egy Sanatan nevű holland újságíró az egyik alkalommal az ő nevében tanító tanítók státuszáról kérdezte. Főleg Gangaji, Andrew Cohen és Isaac Saphiro érdekelte, és azt szerette volna megtudni, hogy ők csupán üzenetközvetítők, vagy már teljes jogú mesterek. Papaji azt a felelte, hogy üzenetközvetítőként lettek elküldve, de az egoizmusuk előbukkant és most már önálló guruként tekintenek önmagukra. Erről a jelenségről előtte soha nem beszélt, de ezen a nyilvános összejövetelen nagyon erőteljesen és világosan adott hangot rosszallásának. (Abban az időben Mooji, a napjainkban legismertebb és szintén a Papaji tanítványi láncolatra hivatkozó bizniszguru, még nem pózolt tanítóként. Napjainkban, már ő is komoly vállalkozást épített ki, és egyik ékes példájává vált a "commercial teachers" kategóriának, ahogy Papaji nevezte őket.)    

Elhangzott ott egy mondat, ami különösen figyelemreméltó, ezért szó szerint idézem:

"MINDEGYIKŐJÜK A POKOLRA FOG JUTNI ÉS A KÖVETŐIK IS ODA JUTNAK VELÜK EGYÜTT"

Nagyon erősek ezek a szavak és mindenképpen megfontolásra érdemesek, hiszen egy Jivanmukta kijelentései, aki még a halála előtt is fontosnak érezte, hogy tiszta vizet öntsön a pohárba. Azt mindenképpen tudni kell, hogy a megvilágosodásról csak olyan ember taníthat, tarthat szatszangot, aki azt maga is elérte és rajta és szavain keresztül már az Isteni Önvaló nyilatkozik meg, de nem csak a szavain, hanem főleg a jelenlétén, kegyelmének "energetizáló" hatásán keresztül. Enélkül a töltés nélkül a szavak fedezetlen csekkek. Ezért hiába ismétlik el azokat szó szerint az önjelölt guruk, hiába jelentetnek meg hasonló tartalmú könyveket, szavaiknak transzformáló, tudattisztító hatása nincs, mert a közönségüknek, követőiknek, csak a felszíni tudatát képesek megszólítani, mivel ők, mint "tanítók" is csak ezen a szinten működnek. Az ilyen tanítások csak memorizált információk, és a szavakat nem az Önvaló, a Szent Szellem ereje önti formába. Egy megvilágosodott mester, aki már tiszta csatornája, eszköze a Logosznak ezt mindig ingyen, anyagi ellenszolgáltatás nélkül teszi, hiszen : "ingyen kapta és ingyen is adja". Ott, ahol a pénz kérdése felmerül - a mai spirituális iparban szinte csak ezzel találkozhatunk- biztosak lehetünk benne, hogy egy hamis tanítóval állunk szemben, egy önhitt, rongált, nárcisztikus személyiséggel, akiben az egoizmus jelenléte sokkal magasabb fokú, mint egy átlagemberben. Sokan azok közül, akik ilyen tanítókat követnek azzal mentegetik őket és persze ezzel saját maguk tévúton botorkálását is, hogy ez nem számít, mert a lényeg az, hogy ezek a tanítók is "jókat" mondanak. A fentebb felvázolt tényekből már világos, hogy ez miért nincs így. 

Nem véletlenül adtam "A nagy Sárkány büntetése" címet ennek az írásnak. Papaji szavai eszembe juttatták Jézus szavait a Pisztisz Szophiából, egy ismeretlen ősgnosztikus műből, amelyet Szepes Mária írónő fordított le és látott el magyarázatokkal. (az Académia Occulta könyvben jelent meg először) A nagy tételek közül az egyik, a tévtanok hirdetéséről szól. Nem lehetett véletlen, hogy már Jézus is felemelte a szavát ezen jelenséggel szemben.

"MONDJÁTOK MEG AZOKNAK, AKIK TÉVTANOKAT TANÍTANAK, ÉS MINDAZOKNAK, AKIK TANULNAK   TŐLÜK: JAJ NEKTEK, MERT HA NEM VEZEKELTEK, NEM ADJÁTOK FEL TÉVEDÉSEITEKET, A NAGY SÁRKÁNY BÜNTETÉSÉT VONJÁTOK MAGATOKRA, ÉS A KÜLSŐ SÖTÉTSÉGBE VETTETTEK. SOHA NEM FOGTOK A VILÁG FELSZÍNÉRE KIVETŐDNI, HANEM ANNAK VÉGÉIG ÖNTUDATLAN DERMEDÉSBEN VESZTEGELTEK"

Szepes Mária a nagy Sárkányt, a démonvilág, a félelem és a sötétség, de az anyag alvilágának is magyarázza. Innen nincs visszatérés. Még a gyilkos is visszatérhet, hogy vezekeljen és áldozattá váljék, de a tévtanok hirdetői, a "lélekgyilkosok, a lét legnagyobb bűnösei", ahogy nevezi őket, az embersík alá zuhannak és ott is maradnak a világkorszak végéig. Sajnos, a szöveg alapján a követőikre sem vár jobb sors, ha nem vezekelnek és nem bánják meg a bűneiket.

Jézus azt mondja, hogy legyetek ravaszak, mint a kígyó, és szelídek, mint a galambok. Ravaszak, okosak, értelmesek. Használjátok a megkülönböztető értelmet ! Mondhatta volna azt is, hogy csak szelídek, de nem ezt tette, mert ez, önmagában csak hiszékenységet jelentene és nem hitet, egy kormányos nélkül hánykódó hajót, ami ki van szolgáltatva a természeti elemeknek, és soha nem éri el a kikötőt. Persze Jézus ezen példája is elsődlegesen belső természetünk feltárásához ad útmutatást, de mint minden tanítása a külvilágra is vonatkozik. A mai, Vízöntő kor hajnalán egyre erősebben bontakozik ki a megjósolt "hamis próféták" jelensége, ezért a megkülönböztetés és az egészséges kritika soha nem volt olyan fontos, mint manapság. Az egyre sebesebben áramló információs özönvíz sodor magával mindent és mindenkit, aki nem elég óvatos és éber. Az interneten is fellelhető már minden tanítás, tanítók hada lepte el a világot és a közösségi oldalakat, de bármennyire is próbálják ezt a jelenséget sokan egy "spirituális forradalom"-ként beállítani, a mennyiség még nem minőség. A hiteles "nyílegyenes ösvény"-re vivő tudás, pontosan annyira rejtett a hiszékeny, csak pusztán "szelíd" tömegek előtt, mint az ezelőtti korszakokban bármikor. Viszont a jó hír az, hogyha a "ravaszságot a szelídséggel" párosítjuk a belső, önismereti munkánkban és az életvitelünkben egyaránt, akkor ez a képesség segítségünkre lesz a külvilág jelenségeinek az átvilágításában, és elkerülhetjük a "hamis próféták" által kínált zsákutcákat, tévtanokat. Ezáltal megtisztítjuk a belső és külső utat az Önvaló Kegyelme előtt. Ennek köszönhetően valamilyen "formátumban" mindig eljuttatja hozzánk azokat a tanításokat, információkat, amire a jelen fejlődésünk szintjén szükségünk van.

Az előző írásom a témával kapcsolatban, ahol bemutatok néhány bizniszgurut is :

http://nyilegyenes.blog.hu/2016/08/16/luxus_szatszangok

Az internet jóvoltából egyre több emberhez jut el azoknak a tanítóknak a tanítása, akik még néhány évtizede szinte ismeretlenek voltak a nyugati érdeklődők számára. Naponta láthatjuk a közösségi oldalakon felbukkanó idézeteket, könyvrészleteket. Ramana Maharshi, Nisargadatta Maharaj, Robert Adams, Papaji stb. gondolataival találkozhatunk, de mivel ezek a mesterek nem írtak könyveket, ezért a szövegek nagy része a szatszangokon elhangzott kérdésekre adott válaszokból áll. Így aztán nem mindegy, hogy a kérdező milyen "tudatossági szinten" volt, mert ugyanarra a kérdésre lehet, hogy egy egészen más válasz érkezik mondjuk egy fejlettebb, előrehaladottabb kérdezőnek. Nem mindegy, hogy egy Paul Brunton vagy Maurice Frydman, akik már ebben az inkarnációjukban elérték a megvilágosodást tették fel a kérdést, vagy csak egy egyszerű, kezdő kereső. Ed Muzika, Robert Adams tanítványa is elmesélte, hogy egészen mást tanított Adams szűk körben, mint a népesebb összejöveteleken. A Papaji pedig kijelentette, hogy csak nagyon kevés követőjének adta át az igazi tudást és egyik sem volt közöttük azok közül, akik a nevében az utóbbi időkben tanítanak.(Mooji,Gangaji) Miért fontos ezt tudni? Alapvetően azért, mert rengeteg idézet van ezektől a mesterektől, ami arról szól, hogy igazából nem kell meditálni, nincs szükség semmilyen gyakorlatra, már most is "Az vagyunk", csak legyünk csendben, ne keressünk stb. és ez igaz is, de nem vonatkozik mindenkire. A következő "szabad" fordítás jól rávilágít majd erre:

Egy ceyloni fiatalember a következőkkel fordult a Ramana Maharshihez: Jiddu Krishnamurti erőkifejtés, erőfeszítés és a választás nélküli tudatosság módszere különbözik a szándékos koncentrációtól. Elmagyarázná Bhagavan, hogy hogyan a legjobb gyakorolni a meditációt és hogy milyen meditációs objektumot kell használni?

Ramana: Az erőfeszítés nélküli és a választás nélküli tudatosság a mi valódi természetünk. Ha meg tudjuk valósítani ezt az állapotot és el tudunk merülni benne, az rendben van. De van, aki nem tudja elérni erőfeszítés nélkül, a szándékos meditáció erőfeszítése nélkül. Az összes régi mentális hajlam, öröklött tendencia (vasanas) az elmét a külső tárgyak felé fordítja. Az összes ezekből fakadó gondolatot fel kell adni és befelé fordítani az elmét, de ehhez a legtöbb embernek erőfeszítésre van szüksége. Persze minden tanító és könyv azt mondja az aspiránsnak, hogy csak legyen csendben, de ezt nem könnyű véghez vinni. Ezért szükséges ez az összes erőfeszítés. Még, ha találunk is valakit, aki megvalósította ennek a magas fokú csendnek az állapotát, azt úgy foghatod fel, hogy ő már az előző életében véghezvitte a szükséges erőfeszítést. Tehát az erőfeszítés nélküli tudatosság, gondolat mentesség, csak előzőleg gyakorolt szándékos meditáció után érhető el. A meditáció formája bármi lehet, ami számodra vonzó. Nézd meg, hogy mi az ami segít távol tartani a többi gondolatot és azt alkalmazd a meditációdban!

Nem volt véletlen például, hogy amikor Papaji előtt feltárultak előző életeinek víziói már akkor is gyakorló jóginak látta magát. Annak ellenére, hogy nyolc éves korában átélte az Önvalóval való egységet még harmincöt éves koráig kellett keresnie mesterét, Ramanát, akinek a jelenlétében véglegesen realizálta Azt. Robert Adams-nek is el kellett még utaznia Indiába, hogy felismerje a végleges állapotát Ramana jelenlétében, de Paul Brunton is csak 1963-ban érte el a teljes megvilágosodást, évtizedek múlva a Ramana jelenlétében átélt Önvalóval történő ideiglenes egyesülés után. Addig folyamatosan meditált, de a jegyzetfüzetei tanulsága szerint, még az után is leült néha.

Sajnos a mai, divatos, neo-advaita guruk, csak ezt a "ne keresd" aspektust tették a magukévá és a légy "itt és most" a Jelenben módszert szajkózzák előadásaikon, ami a fent felvázoltak szerint nem annyira egyszerű, ha a Jelenlétet az igazi, spirituális értelemben értjük.

Egy korábbi ehhez kapcsolódó írásom is erről szól: http://nyilegyenes.blog.hu/2016/04/22/jelenlet_621#more8655072 

Az interneten kering egy videó, ahol Rupert Spira, aki egy népszerű neo-advaita tanító, elképesztő dolgokat állít a spiritualitás "direkt útjával" kapcsolatban. Egy hölgynek fejti ki a " Tudatomnál vagyok-e?", "Am I aware?" önkutató kérdésfeltevés abszolút hatékonyságát, mint "direkt utat" az önismerethez. Persze az ilyen jellegű semmitmondásokhoz már hozzászokhattunk a tömegesen felbukkanó, mai pop guruknál, de azért az nem jellemző, hogy az advaita-vedanta egyik legnagyobb, megvilágosodott mesterének, Ramana Maharshi-nek "tanítását,módszerét", úgymond hatástalanabbnak állítsák be, mint a sajátjukat. A videóban elhangzó szöveg másik súlyos hibája a spirituális "közvetlen út", Spira szóhasználatával "direkt út" és a "közvetett út" vagy "hosszú, fokozatos ösvény" relációjának a teljes figyelmen kívül hagyása és az utóbbi szükségtelenségének a hangsúlyozása. Ez egy meglehetősen félrevezető nézet, de abszolút érthető, hiszen a mai tömegfelfogás számára az instant, gyors eredményekkel kecsegtető technikák, a "sült galamb" várása az eladható. Akit részletesebben is érdekel a két út kapcsolata, az olvassa el az egyik korábbi írásomat!

http://nyilegyenes.blog.hu/2015/08/07/spiritualis_elorehaladas#more7681694    

A fentebb említett videó (a youtube-on megtalálható) félrevezető és komolytalan elképzeléseket vázol fel, mert azt sugallja, hogy az "indirekt út", mint pl. a meditáció vagy a testi gyakorlatok feleslegesek, hiszen a "tudatomnál vagyok" , a "tudatomnál levés" alapvető élménye "direktben" velünk van mindig és ebben nincs semmi nehézség. A meditáció felesleges ahhoz, hogy ennek a ténynek a felismerésére "igent" mondjunk. Az utcán odamehetünk bárkihez és az a meditáció nélkül is pontosan tisztában lesz azzal, hogy a "tudatánál van". Ez nem vitás, hogy így van, de önmagában még semmit nem jelent, hiszen a létezés duális szintjén a tudatosság különböző szinteken vesz tudomást önmagáról, "van önmaga tudatánál". A tudomásul vétel az ásványi-növényi-állati-emberi létezésen keresztül történik és az emberi szint az a kozmikus rang, ahol az egyénné zárult alkímiai tégelyben a tudatosság önmaga forrása felé fordulhat. Ezért is idézi Hamvas Béla Baadert, aki azt mondta, hogy az ember nem a kis világ (mikro-kozmosz), hanem a kis Isten (mikrotheos), ami nem más, mint az isteni szikra, az Önvaló. Ez az a "saját arc", amire az Isten az embert teremtette, és nem a káprázatszerű, állandóan változó, személyes én-öntudat, ami csak egy maszk, álarc az Arcon. Mivel a "tudatomnál vagyok" egyéni-énként, mint különálló, lefokozott öntudat-tapasztalat a tudatosságban, életképzeletben, mint jelenség nem más, mint tükrözött tudatosság (ébrenlét-álom), ezért az elmét, mint tükrözési felületet (tükör által láttok,homályosan) meg kell tisztítani ahhoz, hogy a tudatosság fénye tisztán a forrása felé fordulhasson és felismerje Örökkévaló Önmagát. A káprázatból kilépve az Örökkévalóságba oldódjon. Mitől kell megtisztítani? A megosztott elme tudattalan mentális hajlamaitól, amik miatt el van homályosodva és az öntudatunk egy lefokozott állapotban dereng: egy elkülönült, mulandó, testtel kapcsolódó személyiség képzet a tudatosságban. A megtisztítás eszköze a koncentráció-meditáció-kontempláció, vagy azoknak, akik még erre nem képesek, lehet valamilyen testtel végzett gyakorlat abból a célból, hogy egyhegyűvé, mozgásmentessé váljon az elme. Az indirekt út test-elmével végzett gyakorlatai, mint előkészítő gyakorlatok megkerülhetetlenek ahhoz, hogy rálépjünk a direkt útra. Itt távolítjuk el az akadályokat az állandóan sugárzó Önvalónk útjából. Szóval, hiába van minden egyes ember tudatában annak, hogy "tudatánál van", ha  tudatosságának figyelme a mentális hajlamok miatt teljesen a test-elme-külvilág bővítményeire fókuszál és nyughatatlan. Magyarán úgy is mondhatjuk, hogy szennyezett. Ez egy homályos, lefokozott "tudatunknál levés", a hindu hagyomány szavával: avidja (ébertelenség)     

Aztán azt állítja, hogy a " Tudatomnál vagyok-e?" kérdés megértése az általa ismert legtisztább, legközvetlenebb formája az önkutatásnak. Hatékonyabb önkutatási módszer, mint a Ramana Maharshi által "tanított" "atma-vichara" a "Ki vagyok én?" módszere, mivel azt az emberek ötven éve félreértik és félreérthető, de a "Tudatomnál vagyok-e?" kérdésfelvetésben nincs mit félreérteni. Ez ( Tudatomnál vagyok-e?) semmilyen gyakorlást nem igényel, az Igaz Természetünkhöz nem kell a test-elme útja. Egy új korszakba léptünk és a közvetlen út most a rendelkezésünkre áll az eddiginél tisztább, világosabb, egyszerűbb módon. Persze megtehetjük, hogy a fokozatos úton járjunk, de nem szükséges. A korábbiakban felvázoltak miatt szerintem már világos, hogy miért nincs sok értelme a " Tudatomnál vagyok-e? " kérdésnek mint "módszernek", hiszen ez egy nyilvánvaló tény a tudatosság akár ébrenléti, akár álom szintjén (ott is tudatomnál vagyok és még azt is hiszem, hogy ébren vagyok) de mint jelenség, lefokozott és káprázatszerű: avidja. Ráadásul más tapasztalatok is társulnak hozzá, amelyektől ez a tapasztalan különállónak képzeli magát, összefüggéstelen azokkal és nem állandó annak ellenére, hogy az alapját képezi azoknak, de az "ébertelenségből" adódóan részleges eltárgyiasulást eredményez, ami nem más, mint káprázat jelleg. Viszont nem lehetek az, amit nem tapasztalok állandóan és állandótlan, hiszen az álom nélküli mély alvásban minden tapasztalat eltűnik (test-elme,világ és minden jelenség) mégsem szűnök meg létezni, annak ellenére, hogy nem voltam tudatomnál. Ezért hatékonyságot emlegetni teljesen felesleges, mert önmagában semmi nem következik a "Tudatomnál vagyok-e?" kérdésfeltevésből. Eleve már ahhoz, hogy feltehessem a kérdést a tudatomnál kell hogy legyek, az állandótlan öntudatomnál. Itt érdemes behozni az atma-vicarát, mert nem az az érdekes, hogy "a tudatomnál vagyok e?", hanem az, hogy Ki az, aki a tudatánál van? Mi az, ami erről az állandótlanságról tudomást vesz, mert ahhoz, hogy ezt megtehesse, neki állandóan Jelen kell lennie. (még akkor is, amikor semmilyen jelenségnek nincs tudatában, csak Önmagának, mint az álom nélküli alvás során.)

A Ramana "Ki vagyok én" módszere egyáltalán nem félreérthető csak helyesen kell értelmezni, ráadásul különböző fejlettségi szinten lévő egyének is alkalmazhatják. A megkülönböztetés remek eszköze, egy segédeszköz. Ha valaki huzamosabb ideig gyakorolja az aktív tevékenységei közepette is, akkor elősegíti a  tudatosság Tanú állapottal történő azonosulást, ami már egy személytelen nézőpont és kapu az Örökkévalósághoz. Robert Adams sem véletlenül tanította és elmagyarázta, hogy a Ki vagyok én? kérdés után csendben kell maradni, mert ha az elméből jön a válasz, az hamis. Egy idő után a kérdést követő csendek egyre hosszabbakká válnak és az elme áramlása pillanatokra leáll, majd ezek a pillanatok egyre hosszabbak lesznek. A Kihez jönnek a gondolatok?, Ki az, aki cselekszik? Ki az, aki szomorú?, stb. A válasz "én vagyok", de Ki vagyok én? Ki az az "én vagyok" akinek hiszem magam, hiszen már annyi mindennek hittem magam az életem során és ez a folyamatosan változó "én" már annyi mindennek látszott? Ez a mentális gyakorlat segít leválasztani a tudatosságot a személyes énnel való identifikációról. A meditáció vagy a kontempláció magasabb szintjein is segíti a megkülönböztetésben. A kérdés után felmerülő csend-pillanatokat kell megragadni és a figyelem fókuszában tartani. Amikor a Ramanát kérdezték, hogy, hogyan lehet az elmét "elpusztítani" egy elmebeli, mentális gyakorlattal, akkor azt válaszolta, hogy, ha tüske megy az ujjunkba, akkor egy másik tüskével könnyen ki tudjuk szedni. Michael James, aki a Ramana egyik megvilágosodott követőjének, Sadu Om-nak volt a tanítványa és jó ismerője az eredeti szanszkrit szövegeknek, nagyon találóan jellemezte az atma-vicharát: Jól ismert indiai hasonlat a "kígyó a kötélben", amikor az ember alkonyatkor,  félhomályban egy a földön fekvő kötelet kígyónak néz. Ezt a hasonlatot használják az én-re, ego-ra , hogy pont olyan káprázat a valódi lényünkhöz képest, mint a kígyó a kötélben. A Ki vagyok én? önkutatás módszer olyan, mint a kígyónak látszó kötél megközelítése azért, hogy felismerjük a kígyó káprázat jellegét.                                                                                                

A végén Spira kifejti a jelenlegi indiai tanítók hozzáállását, akik együttérzésből átszabták a "direkt tanítást" azért, hogy az találkozhasson a tanítványok szelídségével és hozzáigazították a vallási áhítatossághoz  megszemélyesítve, tárgyiasítva azt , a könnyebb érthetőség kedvéért. Ez a kijelentés is értelmetlen, hiszen azok a tanítványok, akiknek még erre van szüksége nem is érthetnék meg a "közvetlen tanítást", az igazi "direkt ösvényt". Nem ismerem a jelenlegi indiai tanítókat, de amikor David Godman-tól, aki Indiában él és számtalan nagy gurunak volt a tanítványa (Nisargadatta,Papaji,Annmalai Swami,Lakshmana Swami,Saradamma és könyvet is írt róluk az ő felkérésükre) kérdezték, hogy ismer-e megvilágosodott indiai tanítót, ő határozott nemmel felelt. Az, akit meg ismer, az nem tanít nyilvánosan. Szóval a Spira által emlegetett indiai tömegguruk pontosan azt tanítják, amit tudnak, szó nincs semmiféle, átszabásról. A tömegek igényét elégítik ki, akik számára az igazi "direkt út" még korai lenne, pontosan a vallásosságuk miatt. 

Majd elmagyarázza Ramana tanítását, aki ugyan a "direkt utat" mutatta az Igazsághoz (Csend) , de mivel nagyon kevesen álltak készen erre, ezért ki kellet dolgoznia az "önkutatás" módszerét a "Ki vagyok én?"-t, valamint az "önmegadást", de ezek még mindig egy lépéssel mögötte voltak a "hegycsúcsnak", ezért ezt a legtöbb ember túl nehéznek találta. Aztán még további engedményeket, könnyítéseket tett, hogy segítse őket a következő lépés megtételére. Ez megint egy meglehetősen zavaros állítás, "mese habbal" és világosan mutatja, hogy vagy fogalma sincs Ramana tevékenységéről, vagy a saját zavaros elképzeléseinek védelmében eltorzítja azt.  David Godman - aki a 70-es évek végén a Ramana ashram könyvtárosa is volt és összerendezte az ott található kéziratokat, feljegyzéseket, valamint megírta a Be as you are könyvet, ami az egyik legismertebb könyv, amit a Maharshi-ról írtak- világosan kifejtette a lényeget a Ramana tevékenységét illetően, pontosan bemutatta az életét.  Ramana tényleg a Csendet, a belőle áradó Kegyelem sugárzásának, az elmét lecsendesítő áramlását tartotta a leghatékonyabbnak, amire egyes esetekben még a tekintetével is ráerősített, ezért magától soha nem is tanított semmit és nem dolgozott ki semmit. Viszont ehhez a Csendhez, csak nagyon keveseknek volt "fülük". A legfejlettebb, legközvetlenebb tanítványai is évekig ültek a lábai előtt meditálva, mire elérték a megszabadulást, megvilágosodást. Még ők is meditáltak annak ellenére, hogy már olyan fejlettségi szinten voltak ebben az inkarnációjukban, hogy "megszabadulhattak." Godman nem véletlenül teszi fel a kérdést: Vajon lenne e kedvünk és kitartásunk hosszú éveken át, minden hajnalban a hideg kövön egy mester lábainál gyakorolni? Még Paul Brunton-nak is nehezen ment és először vissza is rettent az Önvalóba merülés megsemmisítő élményétől, pedig a Ramana vezette. Az első találkozásoknál még semmit nem tapasztal a benne feszülő intellektualizmusa miatt és csalódott is volt, de még azután is, hogy később a Ramana jelenlétében ideiglenesen átbillent a küszöbön és bepillantást nyert az Önvalóba, - a végső megvilágosodást csak évtizedek múlva 1963-ban érte el. Addig is folyamatosan meditált és gyakorolt. Mivel  Ramana mindenkiben a Brahmant látta, hiszen Egységtudatban élt, ezért a másik nagyon gyakori, ha nem a leggyakoribb megnyilvánulása a hozzáfordulók felé - azok felé, akik már nem vették az "adást" és ezért kérdéseket tettek fel neki -  a "Már most is Az vagy, Brahman vagy, az Önvaló vagy"- ezt ismerd fel, de azt ne felejtsük el, hogy a szavai mögött az Önvaló kegyelmének aktív energiája állt és ez a megnyilatkozása dinamikus, beavató jellegű volt. Godman megállapította, hogy miután áttanulmányozta az ashramban fellehető összes iratot, feljegyzést (még az akkor még élő régi követőkkel is beszélt) ez volt az, amivel a leggyakrabban találkozott a lapokon és nem az atma-vichara, a Ki vagyok én?,(amit Godman is már vagy 10 éve gyakorolt addig). Tehát téves az a nézet, hogy a Ramana tanításának a Ki vagyok én? az esszenciája. Csak azoknak - akik még tovább kérdezősködtek és az előző szóbeli válasz sem volt elég - adta az önkutatás útját a "Ki vagyok én?" kérdésfeltevés segédeszközét. Persze nyugaton főleg ezzel a segédeszközzel azonosítják, ezt tartják a fő tanításának, de a valóságban nem volt semmilyen hivatalos tanítása, csak a Csendje, hiszen magától nem tanított senkit, csak a hozzáfordulók kérdéseire válaszolt. Nem törekedett nyilvános tanítói szerepre, minden spontán alakult ki körülötte, ha nem kérdezik, soha meg sem szólalt volna, ha nem keresik magányosan élt volna az Arunachalán egy barlangban. Viszont azt meg kell jegyezni, hogy a róla írt könyvekben szereplő válaszokat mindig az adott kérdező tudatosságának, fejlettségének megfelelően adta és soha nem utasított el egyetlen módszert sem. Azt tanácsolta, hogy mindenki azon az úton járjon, ami az elméjét a leghatékonyabban lecsillapítja, legyen az akár vallási, jóga vagy valamilyen szolgálati út, hiszen mindenkinek csak a számára megfelelő módszer hozhat eredményt.

A videó végén Spira feldobja a tipikus new-age lemezt, ami az utóbbi években már annyit pörgött és nagyon hangzatos csali az éretlen, "csodaváró" tömegek számára. Ez az "új korban" élünk lemeze. Egy fedőelmélet, ami arra szolgál, hogy elhazudja a spirituális út nehézségeit és adjon valami nyalókát azoknak, akik nem akarnak vagy nem tudnak a "hosszú ösvény" önfegyelmező, öntisztító, előkészítő útjának valamelyikén végig menni. Persze a mai, tömeges "spiridivatot" követők számára ez az eladható. Azt állítja, hogy mivel már más korban élünk és nincs meg ugyanaz a vallási és kulturális málhánk és sokkal intellektuálisabb beállítottságúak vagyunk, nincs szükségünk történetekre, példabeszédekre, mert már sokunk az abszolút Igazságot akarja. Nem akarjuk megadni magunkat személyeknek, tárgyaknak, gyakorlatoknak, mert erre ösztökél a kultúránk. Legyünk kevésbé hivatalosak, direktebbek, őszintébbek, mert ez a korunk útja, a világkultúra útja.Nagyon hangzatos és leegyszerűsítő semmitmondás ez is. Az tény, hogy új korban élünk, a Vízöntő korszakában és meg van ennek is a maga spirituális jellege, hatása. Az is tény, hogy ez az eltömegesedés korszaka, egy felgyorsult világ, amelyben egyre jobban hozzáférhetővé válnak a nem is olyan rég még titkosnak számító tanítások, reintegrációs technikák, önismereti módszerek. Viszont, ez nem jelenti azt, hogy azok, ettől még tömegesen járhatóak bárki számára.(főleg úgy, hogy sok esetben teljesen lebutított formában terjednek el.pl. jóga,asztrológia stb) Nem jelenti azt, hogy az a tény, hogy "Új korban" élünk, érvényteleníti a régi korok alapigazságait és törvényeit. Ilyen törvény az, hogy tömegmegváltás nincs, csak egyéni és bárki , aki az önismeret útjára lép, annak, az előkészületi, öntisztító munkát el kell végeznie. Azért, mert más korban élünk, nem jelenti azt, hogy az ilyen "köldöknéző", megalapozatlan technikák bármilyen eredményt is hoznak, még akkor sem, ha ezt Spira "direkt útnak" hívja, amihez persze semmi köze.

Nem lehet csodálkozni, hogy Spira is a "korszakváltás", meg az "új kor" címkéje mögé bújva próbálja alátámasztani, igazolni a "módszere" hatékonyságát, hiszen ez már egy másik semmitmondó "világtanítónak" (Tolle) is jól bejött és degeszre kereste-keresi magát az "Új föld" tömegekre szabott, populáris, szappanbuborék súlyú gondolataival, melyek szerint "milliók már most készek felébredni..." sőt, már az is elég, ha valaki az ő könyveit olvassa, mert az is felébredéshez vezet. Nem csoda, hogy "felébredettek" tömegei jelentek meg a világhálón. Ezek után persze, hogy nem kell a meditációt, gyakorlatokat, a kipróbált, hiteles utakat propagálni, mert, amint valaki a "milliók" közül hozzáfogna ezekhez, azonnal rádöbbenne, hogy mennyire nehéz mondjuk fél órán keresztül mozdulatlanul ülni vagy a rászakadó gondolatáramlatot kezelni és az "eredmények" csak lassan jönnek. A mai délibáb-spiritualitás tanítói nagyon jól tudják ezt, és azt is, hogy csak akkor van remény az üzleti sikerre, ha eltitkolják, eltorzítják, vagy elhallgatják  az Igazságot.

Ne feledjük, a mai Vízöntő kor a hamis tanítók korszaka is!

"Dr. Hawkins nemzetközileg elismert spirituális tanító, szerző és előadó, aki előszeretettel foglalkozik olyan témákkal, mint a magas tudatállapotok, a tudatkutatás, vagy az Önvalónak, Isten jelenlétének felismerése.Megjelent műveit és előadásait széles körben egyedülállónak tartják abban az értelemben, hogy egy tudományos és kutatói háttérrel rendelkező személy utólag képes volt tisztán és érthetően szavakba önteni, és elmagyarázni a nagyon magas spirituális tudatosság megjelenésének rendkívüli jelenségét."- írják róla az egyik neki szentelt magyar weboldalon.

A már hazánkban is egyre népszerűbbé vált Hawkinsnak számtalan könyve jelent meg, és én is olvastam már egy párat ezek közül. Mivel szkeptikus vagyok az utóbbi évtizedekben felbukkant tanítókkal szemben, ezért Hawkinsnak is "utánanyomoztam" a világhálón. Alapvetően könyvei nem keltettek bennem rossz benyomást, hiszen már minden gondolatával találkoztam az általam eddig megismert tanítóknál, de az általa ismertetett "tudatszint kalibrációs" módszert gyanúsnak találtam. Főleg azért, mert az eddigi spirituális tanulmányaimban, olvasmányaimban, (a nagy megvilágosodott mesterek tanításaiban) egyiknél sem találkoztam olyan tanítással, hogy az emberek között tudatosságbeli, tudatszintbeli különbség lenne, sőt azt tanították, hogy már most is olyanok vagyunk, mint ők, csak mi ezt még nem ismertük fel. Az Isteni Önvalón kívül nem létezik más, és ez a végtelen Tudatosság mindannyiunk alapja. Ez az Egységtudat az Egyház és mindenkinek egyenlő esélye van azt elérni, ezért bárminemű méricskélésnek a tudatosság területén nem sok értelme van. Az már más kérdés, hogy egyénenként milyen életfeladattal születtünk meg és a jelenlegi inkarnációnkban a Végtelen Tudatosság mire használja a végesnek látszó egyéni tudatunkat, személyiségünket, a nagy Tervvel,  a Világideával összhangban. Ez viszont determinált, előre meghatározott és ezzel tudatunk érdeklődési köre is az.

Szóval Hawkins munkásságának egyik központi tanítása egy egyszerű karizom tesztelő technikára épül, amelynek  segítségével 0-1000-ig megállapíthatjuk a tudatosság különböző szintjeit, de bekalibrálhatunk vele gyakorlatilag bármit, könyveket, szavakat, zenét, népeket, országokat stb..., de elsődleges célja a tudat szintjének megállapítása. Ezt a technikát amúgy egy alternatív terápiából vette kölcsön, ami alkalmazott kineziológiaként ismert. Az első probléma már ezzel kapcsolatban is felmerül, ugyanis, hogyan lehet egy ilyen egyszerű izomtesztről azt tanítani, hogy ezzel a jelenségek széles skálája objektíven bemérhető. (akit érdekel a konkrét eljárás, az izomteszt, a neten bőven talál róla leírást) Aztán, ahogy tovább kutakodtam kiderült, hogy a Hawkins-féle izomteszt, a kineziológia diagnosztikájának egy teljesen rosszul és másra használt módszere. Hawkins ezt a módszert azután vette fel, miután látta egyik pszichiáter munkatársának, Dr. John Diamond-nak a kineziológiáról tartott előadását. Dr. Diamond felesége elmesélte, hogy David Hawkins csak egy szemináriumon vett részt a 70-es évek közepén és nem végezte el a 360 órás nagyon intenzív tréninget, így kineziológiai végzettséget sem szerzett. Ezért is visszás, hogy állandóan hivatkozik könyveiben a kineziológiára. Még az International College of Applied Kinesiology elnöke is elítélte és szerencsétlennek tartotta, hogy egy egyszerű izomtesztet kiragadva hivatkozik az egészre, annak ellenére, hogy az a terápiának csak egy aspektusa. Később aztán Hawkins az őt ért kritikák miatt mellőzte az alkalmazott kineziológiára hivatkozást, és csak az izomteszt kifejezésre szorítkozott könyveiben, előadásaiban.

Személy szerint nem értek ehhez az alternatív terápiához (ezért nem mondanék róla véleményt), de már önmagában is beszédes, hogy Hawkins egy alternatív terápiából ellesett fogásra alapozza a kalibrációját. Szóval egy "tudományos és kutatói" háttérrel rendelkező személytől az ember egy kicsit többet várna. Aztán a tudományos kvalifikációja körül is felmerült egy-két kérdőjel, ugyanis kiderítették róla, hogy a PHD-ét  a Columbia Pacific University-n szerezte, ami egy akkreditálatlan magánegyetem volt , és a hatóságok bezárattak, mert nem felelt meg az alapkövetelményeknek. Ezen az egyetemen 12 hónap alatt lehetett tudományos fokozatot szerezni mindenféle kutatás nélkül. Aztán egy másik Hawkinshoz köthető egyetemmel kapcsolatban is felmerült a gyanú. Ez a Center for Psychoanalytic Training and Research at Columbia University, akinek a professzorára, mint pszichoanalízis trénerére hivatkozott az önéletrajzában, de Joan Jackson, az osztály vezetője semmilyen feljegyzést, dokumentumot nem talált erről az egyetem irattárában.

Ez a sok ellentmondás még egy "átlagembernek" sem áll jól, nemhogy egy ünnepelt, önmagát megvilágosodottnak tartó tanítónak, aki a saját könyveit és munkásságát a legmagasabb szinten kalibrálta. Például a Valóság és szubjektivitás c. könyvét az 1000-es skálán 999.8-as szinten mérte. Ez Jézus, Buddha és Krishna vibrációs pontja a mérései szerint. Szóval láthatóan nagyon elégedett volt önmagával.

Világosan látszik, hogy Hawkins ezt a kalibrációs humbugot önmaga fényezésére találta ki és egy narcisztikus jellemű, hamis tanító volt. Rengetegen utaztak hozzá Sedonába, hogy vele kalibráltassák magukat. Voltak olyanok, akik a párnájuk alatt tartották könyveit, hogy alvás közben emelkedjen a tudatszintjük.

Lehetne még sorolni a visszásságokat, de csak a legszembeötlőbbeket emeltem ki. Viszont, akinek ez nem elég, annak érdemes elgondolkodnia azokon az eredményeken, amiket maga Hawkins kalibrált, mert semmi nem bizonyítja jobban ennek a kalibrációs szélhámosságnak a nyilvánvalóságát.

Néhány vicces példa: Annak a George Bushnak, aki az Irak elleni inváziót kirobbantotta, (mindenféle koholt bizonyítékok alapján és ezáltal legalább egymillió ember halálát okozta) Hawkins 460-as, viszonylag magas szintet mért, viszont HWL Poonja-nak (Papaji) a tudatszintjét 370-en mérte, (aki egy megvilágosodott mester volt és a Ramana Maharshi tanítványa) Gondolom Papajit senkinek nem kell bemutatni, akit komolyan érdekel az önkutatás.

A Ramana Maharshit 720, Vivekanada 610, Ramakrishna 620, Yogananda 540 a Bhagavad Gita 910, Gyémánt Szutra 700,  stb stb stb, de ne feledjük, az ő könyve a Valóság és szubjektivitás az 999.8-as frekvencián vibrál!

Spirituális szempontból a Vízöntő kor (amiben jelenleg élünk) egyik negatív jelensége a számtalan hamis tanító, önmagát megvilágosodottnak kikiáltó mester, bizniszguru. A pozitív viszont az, hogy szinte minden hasznos irányzat, önismereti technika elérhetővé vált és a tudomány területén is egyre több bizonyíték szolgál arra, hogy az emberi létezés nem csak a matéria síkjára korlátozódik. Pozitív még az is, hogy mára már hozzáférhetőek a megvilágosodott nagy Tanítók tanításai is, főleg könyveiken keresztül. Sajnos emberi alakban szinte csak a bizniszgurukkal találkozhatunk, akik síppal, dobbal hirdetik magukat úton-útfélen, skype-on bohóckodva, a közösségi oldalakon okoskodva ámítják a népet a nagy semmiről, súlyos pénzekért elvonulásokat szerveznek, előadásokat tartanak a nagy Tanítóktól elcsent és félreértelmezett, sok esetben eltorzított  elméletekből.     

Már a Bibliában is szerepelt a hamis tanítók felbukkanásának jóslata:

Mert támadnak hamis krisztusok és hamis próféták; s nagy jeleket és csodákat tesznek, úgy, hogy tévedésbe hozzák (ha lehet) még a választottakat is.

Szt. Máté ev. XXIV. 24.

A mai guruk elolvasnak öt könyvet, a hatodikat már ők írják, vagy (íratják) és a felszínesen gondolkodó, jóhiszemű emberek ebből mit sem sejtenek. A fogyasztói társadalom martaléka lett a spiritualitás, ezotéria, mint a jógától az asztrológiáig számtalan más terület is, és nem könnyű hiteles útmutatásra bukkanni. Megvilágosodott szellemi “tanítók” hada lepte el a világot a jó megélhetés reményében, hiszen  soha nem volt ekkora keletje ezeknek a dolgoknak, mint manapság, amikor nagyon sok ember érzi egyre reménytelenebbnek és elkeseredettebbnek a hétköznapi menetelést, kilátástalanságot és kapva kap egy szalmaszálba is, amit legjobb esetben csak a pénztárcája bán.

De mi ezzel a gond, miért kell a hamis tanítókkal, biznisz gurukkal egyáltalán foglalkozni? Alapvetően nincs ezzel semmi baj, hiszen biztos, hogy ideig óráig rengeteg ember fogja magát jobban érezni tőlük, de igazi spirituális fejlődést a profit orientált tanítók tanításai nem hozhatnak, mivel a pénzért árult spiritualitás egy paradox helyzet:  hogyan lehet anyagi ellenszolgáltatást kérni az anyagból történő szabadulás tanításáért? Ráadásul azok, akiknek nincs pénzük a méregdrága előadások belépőire, az elvonulásokra, könyvekre, azok ki vannak zárva a spirituális felemelkedésből?

Felvetődik a kérdés, hogy miért nem hozhatnak igazi fejlődést az ilyen tanítók még annak ellenére sem, ha szóról szóra ismételgetik a nagy Tanítóktól összeolvasottakat. Azért, mert a profit orientáltságukkal pontosan azt bizonyítják, hogy az önmegvalósítástól még nagyon messze állnak, anyagias emberek, anyagiasabbak, mint egy átlagember és nincsenek tisztában a karma azon törvényével, hogy annak, aki az Önmegvalósítást elérte és sorsából fakadóan az a kijelölt útja, hogy más embereket is vezessen az ösvényen, annak az Önvaló kegyelme mindig is biztosítani fogja azt, amire szüksége van még ebben a földi inkarnációjában.(Mivel a hamis tanítókon keresztül ez a kegyelemi energia nem nyilvánul meg, ezért erről fogalmuk sem lehet, és ebből fakad a hitetlenségük is megélhetésüket illetően. Ezért pénzt kérnek a "tanításért") Amit még nagyon fontos megemlíteni az az, hogy egy realizált, megvilágosodott tanító számára a tanítás, előadás, más néven szatszang, az egy megszentelt egységet jelent a tanítványaival, és ezt a kapcsolatot soha semmilyen körülmények között nem tenné tönkre azzal, hogy pénzt kér érte. A hiteles Mesterek ezért mindig ingyen tanítottak és nem is tehettek másként, hiszen ők csak eszközei voltak a magasabb hatalomnak, az Önvalónak. Ők voltak a "megtestesült" Önvaló és nem is feltétlenül a szavaik fejtették ki a hatást, hanem a belőlük kiáramló Kegyelem sugárzása.

Befejezésként egy részlet a Ramana Maharshi beavatott és megvilágosodott európai tanítványától Paul Brunton-tól. Őt választotta ki a Mester, hogy hírét vigye a világban. Az India titkai című könyve alapján kereste fel Ramanát számos, nagy Tanító is, köztük Yogananda Paramahansa, U.G.Krishnamurti, Maurice Friedmann, Lakshmana Swami. Ez a két idézet a jegyzetfüzeteiből származik, amit a halála után adtak ki.

"A valódi adeptus, mester nem árusítja ki titkos tudását és erőit. Ennek számos oka van. A legfontosabb, hogy magának ártana ezzel, mivel ezzel épp eme erő és tudás forrásával való kapcsolatát vesztené el. Ezek az erők nem hozzá, a személyhez tartoznak ugyanis, hanem azáltal bírja őket, hogy átadja magát magasabb énjének. Abban a pillanatban, hogy világi javakért elkezdené kiárusítani ezt a titkos tudást és erőket, azok szép lassan elkezdenék magára hagyni."

"Komoly különbségek vannak a valódi megvilágosodott és a hamis megvilágosodás között. Ezek közül csak párat említek, amelyek alapján eldönthetjük, hogy valaki valóban megtalálta-e az igazságot. Először is, nem kíván egy új szekta, vallás vagy irányzat vezetője lenni, s ennek megfelelően nem is kívánja magára vonni a média és a társadalom figyelmét, mely annyira jellemző modern korunk új megváltóira. Nem kívánja magára vonni a figyelmet beszéde, tanításai, ruházata vagy viselkedése különcségeivel. Valójában nem is akar tanítóként feltűnni, nem keres követőket, és nem kér senkit arra, hogy kövesse őt. Habár hatalmas spirituális erőkkel bír, amelyek ellenállhatatlanul befolyásolhatják életed, láthatóan nem nagyon van ennek tudatában, s nem is nagyon jelzi, hogy bármilyen különleges képessége lenne. Ennek megfelelően nem pózol és nem játszik szerepet sem."

Annyit még érdemes megjegyezni, hogy az ilyen Mesterek köré mindig automatikusan vonzódnak be a tanítványok, azok, akiknek szükségük van egy élő Tanító jelenlétére. Ők soha nem keresnek és kerestek tanítványokat, hanem mindig a belőlük sugárzó erő vonzotta be azokat, ha készen álltak.

Ezért a közismert mondás: "ha az ember készen áll a Mester is megjelenik" fordítva is igaz: Ha a Mester készen áll a tanításra, átadásra és a karmájából adódóan a tanítás a feladata, akkor a tanítványok is megjelennek. 

Nagyon sok spirituális út létezik manapság és létezett a múltban is. Vannak közvetett utak és vannak úgynevezett közvetlenek, ahol a kereső, aki már belefáradt a közvetett, az elmével-testtel végzett gyakorlásba, azt feladván átadja magát az Isteni Önvaló, a Felettes vagy Felsőbbrendű Én vezetésének és annak áramlására bízza magát. Persze ez az áramlás, energia csak azokat emeli, akik a hosszú, közvetett ösvényen már megerősítették "szárnyaikat" (ez megkerülhetetlen, bármennyire is szeretnék ezt elhitetni a manapság divatos tanítók) és feladván az "egót, a kis ént", nem állnak annak az útjába.(Isten és közöttem állok én) Persze olyan, mint kis én igazából nem létezik, (csak egy káprázati bővítmény) de az érthetőség szempontjából most ezt a megjelölést használom.

Számtalan keleti és nyugati közvetett, hosszú ösvény van, amiket Jézus a "széles út"-nak hív. Például a keleti jóga nyolcas ösvénye is ilyen, ahol csak a szamádhi, a nyolcadik fokozat a közvetlen, a nyílegyenes úthoz, a " szoros kapu-keskeny út"-hoz tartozó. (feltéve, ha nem üres transz) Az előtte lévő hét lépcső és fokozat a jáma-nijáma-tól a meditációig bezárólag még a hosszú, közvetett, "széles" út, amelynek gyakorlása szükséges, de a meghaladása és annak feladása is az, hogy ha az ember a jógát az igazi spirituális értelemben gyakorolja. Aki nem így végzi, az valószínűleg az egész élet elfecsérli valamelyik alsóbb szinten és még évtizedek után is pl.az ászanákat forszírozza vagy valamilyen meditációs technikát erőltet, pedig azok akkor már akadályok. Sajnos a mai modern korszakban főleg az ászanázást értik jóga alatt és a tömegek nem is lépnek ezen a szinten túl. Nem véletlenül nevezte a nagy indiai bölcs, Ramana Maharshi a hatha jógikat a test megszállottjainak. Ezek a jógik nem, hogy meggyengítenék a test-elme komplexumot még tovább erősítik azt, és ezzel pontosan a Jóga a magasabb Én-el való egyesülés útjába állnak.

Szóval járjon valaki a "széles út" bármelyik keleti vagy nyugati hosszú ösvényén, soha ne felejtse el, hogy az csak eszköz és nem cél. A "cél" közelébe csak azután jutunk, miután feladtuk és elengedtük azokat a gyakorlatokat!

  13 Menjetek be a szoros kapun. Mert tágas az a kapu és széles az az út, amely a veszedelemre visz, és sokan vannak, akik azon járnak."

Ráadásul, ahogy Jézus tanítja "veszedelemre visz". Veszedelemre viszi azokat a sokakat, akik manapság divatból, felkészületlenül "jógázgatnak" ,"meditálgatnak", vagy valamilyen hamis önismereti technikába, vagy valamelyik újkori "bizniszegyház" hamis tanításaiba belebonyolódva azt képzelik, hogy úton vannak és nem veszik észre, hogy csak a test-elme működésük kapott egy újabb "álalakzatot", maszkot. A "kis-én", a személyes én képzete a cselekvőség érzetével együtt az elme egyik legerősebb megnyilvánulása és mindent megtesz, hogy "létezhessen", ha kell akkor spirituális tapasztalatok illúziójára is képes, mert számára a "nagy" énbe való olvadás a megsemmisülést jelenti. Persze ez a kis és nagy megkülönböztetés az ének között nem létezik, csak káprázat, olyan mint a víz a délibábban, de a dualitás káprázatában addig, amíg a tapasztalatokkal történő azonosulás fenn áll úgy tűnik, hogy van.

A Maharshi "tanítványa", követője Papaji , aki szintén egy "Jivanmukta" egy felébredett Mester volt, beszámolt arról, hogy sokan meglátogatták olyanok, akik vipassana meditációt végeztek és a tapasztalataik alapján már úgy képzelték, hogy megtapasztalták az Isteni Önvalót, pedig csak a saját elméjük keltette ürességet tapasztalták. Tévúton voltak.

A "veszedelem", mint olyan nagyon sokféle lehet, szinte nem is lehet felsorolni, akár fizikai vagy pszichikai jógasérülésektől kezdve az "úton-levés" önhittségén át a külvilágtól való menekülés kényszere, olyan út követése, ami az egyén személyiségének nem megfelelő, de legfőképpen az "önkép" eltorzulása a legnagyobb probléma.

Ez, ahogy Hamvas írja az az eset, amikor "valaki naponta százszor mos kezet, de más leveleit felbontja". Sokan azt képzelik, hogy ha jógáznak, vagy meditálnak, vagy vallásosak stb. akkor azzal minden el van intézve és ezzel beseprik a "szemetet a szőnyeg" alá és a normális hétköznapi életükben pontosan úgy élnek tovább, mint előtte: veszekedve, irigykedve, anyagiasan, sóvárogva, tele vágyakkal az élet dolgai után stb. Ezért aztán a spirituális fejlettség, előrehaladás szempontjából sokkal magasabb szinten állnak azok az "átlagemberek", akik lehet, hogy még életükben semmilyen tanításról, vagy gyakorlatról nem hallottak, de azon a helyen, ahol vannak az életben, tisztességesen, önzetlenül, a hivatásukba belefeledkezve végzik a dolgukat és az anyagiasság csak addig a pontig foglalkoztatja őket, ameddig az életvitelük szempontjából szükséges. Ezek az emberek spirituálisan sokkal magasabb szinten állnak, mint a méregdrága jógatanfolyamokkal kereskedők, az úgynevezett jógastúdiókban talajtornázók, pénzért horoszkópot készítő asztrológusok és a hozzájuk rohangálók,(akiket főleg az anyagi boldogulásuk jövőbeni alakulása érdekel csak), a spirituális tanítók, akiknek nem elég a könyveik után befolyó jogdíj, de az országos előadás-turnéikra is csak komoly belépővel lehet bejutni és természetesen a youtube csatornájukon megosztott videóik is reklámozásra vannak beállítva.stb.stb. Persze a Vízöntő eltömegesítő korszakában vagyunk, amikor "az emberiség az anyagba készül leszállni", és ez a jelenség is törvényszerű, hiszen, ahogy Jézus is mondja "sokan vannak azok, akik azon járnak" a "széles úton", a széles út még inkább anyagba húzó, az egót-elmét erősítő és önhittséget tápláló ösvényén. A sok hamis tanítót, jógit , zugasztrológust, pozitivista életmód tanácsadót is csak a korszak tömegigénye, csodavárása idézte meg. 

Persze a "széles útnak" is vannak hiteles ösvényei és az nem megkerülhető, de, mint ahogy Buddha is tette a megvilágosodása előtt, azt is fel kell adni. Mik ezek a hitelesnek mondható utak és hogyan lehet ezt megállapítani? A legfontosabb a Tanító hitelességéről meggyőződni. A hiteles Tanítók mindig anyagi ellenszolgáltatás nélkül végzik és végezték munkájukat, hiszen meglehetősen paradox lenne az anyag béklyóiból történő szabadulás tanításáért anyagi ellenszolgáltatást kérni. Szepes Mária például évtizedekig tanította a hermetikus utat lakásán ingyen és bérmentve, vagy ott volt Hamvas Béla, aki ingyen küldözgette postán a kéziratait, tanulmányait még olyanoknak is, akiket személyesen nem is ismert, vagy szétosztogatta azokat. Az ilyen emberek jellemzően nem dogmatikusak és nem állítják azt, hogy csak az általuk járható út a helyes még annak ellenére sem, hogy azt már végigjárták és tudják a hatásait. Az életvitelüket mindig mögé lehet tenni a Tanításnak, annak az nem mond ellent. Nem ígérnek könnyű utat, nem kecsegtetnek gyors sikerrel. A személyiségüket soha nem tolják előtérbe, kerülik a feltűnést és a külsőségeket, nem használnak hangzatos neveket. A Tanításaikban, írásaikban érezhető a magas szellemiség és, ami a legfontosabb, a más fogalmak használata ellenére is a lényeges pontokban nem mondanak ellent más hiteles Tanítók tanításaival.

Sajnos a jelenlegi korszakban nagyon nehéz ilyen embert találni, ezért érdemesebb a könyvekhez, könyveikhez fordulni, mert azok is felidézik azokat a szellemi eszenciákat, eszmecsírákat, ellentétben az önjelölt guruktól, akik szereplési vágytól vezérelve csak az általuk összeolvasottakat szajkózzák, félreértelmezve, önmagukat és másokat is becsapva.

Szóval itt a "széles út", a közvetett út hiteles Tanítóit próbáltam jellemezni, hiszen az útkeresők zömének még ezt kell megtalálni és végigjárni, ami hosszú időt vehet igénybe. Nagyon fontos, hogy mindenki olyan utat próbáljon választani, amit közel érez magához, mert ahogy Paul Brunton tanítja, valószínűleg azon már valamikor járt. Nem baj, ha kipróbálunk többet is, mert így még pontosabban tudjuk behatárolni a nekünk megfelelőt, de ha megtaláltuk, legyen az akár keleti vagy nyugati technika, akkor ne váltogassuk, hanem azon menjünk végig , addig ameddig csak tudunk és -"belefáradva" "éhezve és szomjúhozva az Igazságot"- el nem jutunk a közvetlen út kapujához a "szoros kapuhoz".

14 Mert szoros az a kapu és keskeny az az út, amely az életre visz, és kevesen vannak, akik megtalálják azt.

Innen már a kevesek számára járható közvetlen, "keskeny út", az igazi életre vivő út következik, ahol már semmit nem tehetünk önszántunkból. Ezen út tanítói már csak teljesen realizált, megvilágosodott Mesterek lehetnek, az Isteni Önvaló "megtestesülései", vagy ami ugyanaz, a saját Önvalónk, a Tudatosság áramlása, a Szent Szellem. Ilyen megtestesülés, Jivanmukta volt korunkban pl. a Ramana Maharshi, Papaji, Robert Adams, Nisargadatta Maharaj, Ramesh Balsekar, Jiddu Krishnamurti, U.G.Krishnamurti stb. de minden nagy, a történelemből ismert tanító, próféta: Jézus, Buddha, Mózes, Krishna, Mohamed stb. A lényeget tekintve nem volt közöttük különbség, talán csak annyi, hogy korunk tanítóinak a tanításaira nem alapítottak világvallást és a "lényegre", az igazi Önismeret útjára direktebb módon mutattak rá. Azok nincsenek annyira példabeszédekbe, szimbólumokba burkolva mint a nagy elődöké, mert a mostani korszellemben már nem is kell hogy így legyen, de az egyszerűségükből fakadóan pontosan annyira érthetetlenek, mint a régi nagy Tanítók példabeszédei, annak ellenére, hogy lényegileg pontosan ugyanazt tartalmazzák.

Befejezésül, még néhány gondolat a spirituális "előrehaladottság" mértékéről. Hogyan tudjuk viszonylag hitelesen felmérni azt, hogy kb, hol tartunk? Persze az ilyen jellegű méricskélésnek nem sok értelme van, hiszen legmagasabb szempontból mindannyian egyformák vagyunk, egyek vagyunk, nincs közöttünk különbség, de addig, amíg a lefokozott tapasztalásunk folytán a dualitásba kényszerülünk, jó, ha van valami mértékünk.

 Ramana Maharshi ezt tanította :

" A nem kívánt gondolatoktól való szabadság fok és az egyetlen gondolatra történő koncentrációs fok a mértékegységei a spirituális előrehaladottság mérésének."- ezt a választ valószínűleg egy még koncentrációt-meditációt gyakorlónak adta. 

Amúgy a két fok kéz a kézben jár, hiszen olyan fokig tud egy ember nem gondolkozni, gondolatmentes maradni, amilyen mértékben koncentrálttá tud válni egyetlen gondolatra. Ez még amúgy a jóga ösvényének a koncentráció és a meditáció, már amúgy magas fokozatairól szól, de még a széles-közvetett ösvény, ahol a gyakorló az elmében létrejövő módosulásokat, gondolatformákat az elme energiájával nyomja el és szünteti meg, vagy koncentrálja egy gondolatra. Ezek a végső "szárny erősítő" stádiumok, ennek a határáig tud az ember saját erejéből eljutni, amíg az Önvaló kegyelme át nem billenti a szamádhi állapotába. Érdekes, hogy pl. a Nobel-díjas német fizikus Heisenberg, aki a kvantummechanika egyik megalapítója volt, spontán átélte a kevala nirvikalpa szamádhit-( a test tudat nélküli, de még nem végleges, állandó Önvaló tapasztalat)- a munkája során kifejtett nagy fokú koncentráció és elmélkedés hatására. Átbillent a holtponton, egy öntudatlan jógi volt. Persze a mentális hajlamaiból, előző életekből hozott vászanáiból, kifolyólag ez törvényszerű volt. A Maharshi, Robert Adams vagy a Papaji már fiatal korukban spontán megvilágosodtak és elérték a szahadzsa nirvikalpa végleges állapotát, mindenféle ismeret és előtanulmány nélkül. Persze ez ritka.

A másik jó mérték lehet még az is, hogy: Mi az, ami még kell nekünk ebből a világból? Mire vágyunk, milyen erős az elménkben a vágydinamika? Persze az nem baj, hogy elfogadjuk a világ dolgait, hiszen benne élünk, de mennyire ragaszkodunk hozzájuk? Mennyire tudnánk meglenni nélkülük és elengedni azokat? Lehetnek ezek emberek, tárgyak,tanulmányok, rang, pozíció, nem feltétlenül kell, hogy mindenképpen anyagi dolog legyen. Az elmében lévő ragaszkodás mértéke az, ami számít, bármi is legyen az. Az erre a kérdésre adott őszinte válasz is sokat elárul arról, hogy a "kozmikus óra mutatója" éppen hol áll. Persze a legvégén már a "kis énünket" is el kell engedni.

A direkt ösvényen a "keskeny úton", (ami már az Önkutatás útja, a jógában a szamádhi, amiben a személyes én érzete már nem vesz részt), a "fejlődést" a cselekvőség érzetének a gyengülése, a test-elme kapcsolódásának a lazulása jelenti. Amíg nem érjük el a végső célt, ezt a külvilágra adott reagálásunk intenzitásán és erején mérhetjük le. Ezért Robert Adams egyik legfontosabb tanítása tanítványaihoz, a "Ne reagálj"! Fogadd el a jelenségeket úgy, ahogy vannak, fogadd el a sorsodat úgy, ahogy az van és ott találd meg a boldogságodat, ahol vagy, mert bármi is történik veled a determináció zárlatában, az nem a felszíni tudatodhoz, hanem az elméd tudattalan tartományaival van összefüggésben és csak a már élethelyzetté vált kivetülésekre való NEM REAGÁLÁSSAL lehet "feloldani". Tehát a reakciód mértéke, a tetszéseid és nem tetszéseid határozzák meg a sorsodat, természetesen a determináció zárlatán belül. A nem reagálást nem csak a külvilágra, de a gondolatainkra, érzéseinkre, érzelmeinkre is tudni kell alkalmazni. Ennek csak egyetlen módja van ezen a szinten, hogy nem veszünk róluk tudomást, figyelmen kívül hagyjuk és akkor szétfoszlanak, megszűnnek. Nem állunk ellent, mert máskülönben csak erősítjük az elme erejét. Ezzel számoljuk fel az elménk tudattalan zónáiban lappangó és azt személyes énné szűkítő mentális hajlamainkat, a sorsunk mozgatórugóit. Ezért is viccesek a mai pozitivista életviteli tanácsadók, tanítások, sikerkovácsok, azokkal a sugalmazásaikkal, hogy gondolkodjunk pozitívan, higgyünk önmagunkban, merjünk nagyot álmodni, valósítsuk meg a vágyainkat stb. mivel az "eleve meghatározott sorsunk" gyökere számunkra tudattalan és az, hogy a jéghegy csúcsával (a személyesnek hitt én)  elkezdünk hinni, meg "akargatni', az önmagában édes-kevés energia, ráadásul a "szabad-akarat" illúzióját is kelti. A személyesség/személyiség az elme testtel és cselekvőséggel történő azonosulásához tartozik (ezt éljük személyes énnek), ami önmagában is egy okozat, egy buborék az óceánon, azt meg ne gondoljuk, hogy egy buboréknak bármilyen hatása is lehet egy akkora "víztömegre", mint az elme tudattalan zónája. Alapvetően ezen a szinten már minden gondolat rossz, legyen az akár pozitívnak látszó, vagy akár negatívnak tűnő, hiszen azok csak módosulások az elmében és ezáltal a figyelem áramlásának az elterelői.

Ezért is mesélte Robert Adams, hogy a megvilágosodással igazából "semmi" nem történik, csak megszűnik a cselekvővel, a "kis énnel" való azonosulás és a dolgok csak úgy maguktól létrejönnek és úgy látja magát az ember, mint egy mozifilmen lévő szereplőt. Az események a testtel spontán megtörténnek, semmilyen ráhatása nincs a folyamatokra, minden megy magától egy előre elrendelt úton. Nincs olyan, hogy jó vagy rossz, minden csak egy jelenség a vetítővásznon, de amíg mi, csak a jelenségeket érzékeljük, megfeledkezve a vászonról, addig ő látja a vásznat is.

Szóval a "Tudatos életmód"- témából indultam ki, ami, mint az első részből kiderült a mostanában divatos sorsalakítási módszereket népszerűsíti. Ezek azt sugallják, hogy önmagában elég a pozitív gondolkodás ahhoz, hogy életünk-sorsunk irányítását a kezünkbe vegyük. A tudatosságunktól függ a vágyaink beteljesülése, a jólétünk, jó közérzetünk. Mi ezzel a gond?

Az, amit mi átlagemberek tudatosságnak hiszünk, annak semmi köze a valódi Tudatossághoz. A mi tudatunk, énünk, egónk vagy elménk egy lefokozott tudati mechanizmus (avidja ), egy okozat, ami a tudattalan elménkben rejlő mentális hajlamaink következménye és ezért a maga szintjén része a külvilágunknak, a káprázatnak. Ezért mentális és érzelmi tevékenységeink felszíniek és determináltak. Szabadságunk csak annyiban van, hogy valamilyen hiteles önismereti technika révén a "tanú-tudatosság" állapotába emelkedünk és a velünk történő élethelyzetek szemlélőivé válunk úgy, hogy nem azonosulunk többé a kis énünk reflexív reakcióival. Megtanulunk nem reagálni, ami egy hosszú gyakorlási folyamat eredménye és elfogadjuk azt, amit elénk hoz a sors és belenyugszunk "Isten" akaratába. Ezzel a szemlélődő belenyugvással vesszük fel a magunk keresztjét, de nem beletörődve, hanem belenyugodva abba, hogy létezik egy magasabb erő, aki pontosan tudja azt, hogy a fejlődésünk jelenlegi állapotában, mik azok a tapasztalatok (legyenek úgymond "jók-rosszak") amire éppen szükségünk van. Persze ez már a "rövid-ösvény" a direkt út az Önkutatás módszere, amit meg kell előzni a "hosszú-ösvénynek" az indirekt útnak, ahol az ember még a személyes énjével dolgozik különböző keleti-nyugati jógatechnikák révén és más gyakorlatokkal, majd miután elakad és belefárad ezekbe, ezeket feladván a direkt ösvényre lép. Buddha útja is jól szemlélteti ezt. 

A mai, modern New Age  áramlatból fakadnak a "szabad-akarat" dogmájára épített pozitivista sorsalakításnak nevezett technikák. Számtalan módszer és "tanító" bukkan fel napról napra és a szentimentális emberek azonnal elhiszik az ott hallottakat, pedig, még józan, egyszerű észjárással is könnyen be lehet bizonyítani, hogy olyan mint "szabad-akarat" nem létezik és nem is létezhet A nem akarás is akarás. Elég csak végig gondolnunk, hogy az életünkben is voltak olyan kellemetlen események, amit nagyon nem akartuk és mégis bekövetkeztek.Talán sokkal több minden van, amit nem akartunk, hogy bekövetkezzék és mégsem tehettünk ellene semmit.

Emberek milliói élnek háború sújtotta országokban, száműzetésben, menekülttáborokban, éhínségben, nyomorban a saját akaratuk ellenére. Valószínűleg az érzelmi és gondolati életük sem egyformán "kóros" vagy negatív, pedig ugyanazokon a tapasztalatokon mennek keresztül egyszerre. Azonban, ha megfordítjuk a jelenséget, akkor azt is láthatjuk, hogy mennyi depressziós és lelki beteg világsztár és milliárdos él álomszerű körülmények között és milyen sok negatív gondolkodású ember ért fel a fizikai csúcsra.

Láttam egyszer egy műsort, amit Indiában forgattak és elhangzott benne egy érdekes statisztika, ami kimutatta, hogy az ottani lepratelepeken élők kedélyállapota jobb, mint az átlag magyar nyugdíjasé. Akkor hogyan lehetséges az, hogy összehasonlíthatatlanul nehezebb sorsot élnek?

Amikor Robert Adams-et ( ő egy megvilágosodott amerikai mester volt, a Ramana Maharshi tanítványa )- megkérdezték, hogy miért van az, hogy az Önkutatás útjára lépett követők 90 százaléka abbahagyja a gyakorlást, azt válaszolta, hogy ez azért van, mert a gyakorlás, a meditáció következtében nagyon felerősödnek, aktivizálódnak a szamszkárák-sorscsírák vagy vászanák (az elme tudattalan mentális hajlamai), és ezek, az életben komoly válságokat idéznek fel, amik visszarettentik az út követőit és még idő előtt felhagynak a gyakorlással. Ezért van az, hogy csak kevesen érnek célhoz, az igazi Önmegvalósításhoz.(aminek az "eléréséből", pedig nem feltétlenül fakad fizikai értelemben vett jólét, amint azt, az írás első részében is láthattuk)

Hamvas Béla ezt úgy fogalmazta meg, hogy karmatorlódás következik be és felhívta a figyelmet arra, hogy a válságponton ügyelni kell, mert a "sötétség hatalmai" az embert lerohanják, ami azt jelenti, hogy az elme tudattalan, ismeretlen tartományai aktivizálódnak. Persze ez sorsszerű, de jól rávilágít arra, ahogy Hamvas is írja: "fizetés nélkül nem lehet távozni" és a "lélek sötét éjszakája" kísérőjelenséggel szinte minden esetben találkozik az, aki valamilyen hiteles spirituális-önismereti úton jár. Ha nem, akkor jó okkal gyanakodhat, hogy zsákutcában botorkál.

A sorsunk és a velünk történő események oka tudattalan és nem a felszíni tudat következménye. Az, ami velünk történik a tudattalan elménk kivetülése. Világosan látható, hogy ezek a "tudatos-életmód"-ot hirdető módszerek fabatkát sem érnek, hiszen a felszínről akarnak hatást gyakorolni, ami lehetetlen. Viszont a hiteles módszerek, szinte minden esetben okoznak egy kis "megrázkódtatást", mert az elme mélyrétegeit mozgósítják és ha valaki nem megfelelően felkészült vagy érett, akkor többet ártanak mint használnak. Szóval senki ne higgye el, hogy a "hosszú ösvény" levágható és szenvedés nélküli. Persze ezzel nem lehet pénzt keresni és a tömegigény számára sem nyújt "elixírt". Nem véletlen, hogy a mai, felgyorsult világunkban gomba módra szaporodnak a "tudatoséletmód"-ot hirdető semmitmondó és alaptalan technikák, karöltve a bizniszegyházak (krishnások,szcientológia,jehovatanúi,hitgyüli stb.) hazug vallási és életviteli tanításaival, a tömeges divatjógával és mindenféle meditációnak álcázott relaxációval. Ezek nem mások,mint a "hosszú ösvény" vagy közvetett út vadhajtásai. Nem nyújtanak mást, mint szentimentális "pozitivizmust", ami csak arra jó, hogy elterelje a figyelmet egy kis időre és még több csalódást okozzon. Persze ennek is így kell lennie, hiszen mindig is voltak hamis tanítók, tanítások és a sorsából kifolyólag mindenkinek meg kell kapnia azt, ami benne rejlik.

Befejezésül álljanak itt a galileai Mester intő szavai:

¹³ Menjetek be a szoros kapun. Mert tágas az a kapu és széles az az út, amely a veszedelemre visz, és sokan vannak, akik azon járnak.

¹⁴ Mert szoros az a kapu és keskeny az az út, amely az életre visz, és kevesen vannak, akik megtalálják azt.

Tudatos életmód?

Manapság egyre népszerűbbek a "változtassukmegasorsunkat" típusú szentimentális "pozitivizmust" forgalmazó vállalkozások, azt sugallva, hogy csak rajtunk áll, mi fog történni velünk. Kezünkbe vehetjük életünk irányítását és ha pozitívan gondolkozunk, akkor majd kivirágzik körülöttünk minden. Az ehhez szükséges technikát remek, hétvégi tanfolyamokon sajátíthatjuk el. Szóval szabad akaratunk van. Néhány idézet,az egyik ilyen oldalról:

"Megtanulhatod megelőzni a feszültséget és lecserélheted a nyugalomra... mert amikor kiegyensúlyozott vagy, akkor nem taposnak a lábadra"

"Mindig az érzelmeinket, gondolatainkat kapjuk vissza, mert belülről kifelé történnek a dolgok és nem fordítva. Figyelj oda magadra, az érzelmeidre, gondolataidra és egészen más világba "csöppensz"."

"Ha tudsz bánni az érzelmeiddel és a gondolataiddal, akkor olyan életet élhetsz, amilyet választasz magadnak"

Paul Brunton angol utazó, író és filozófus, a Ramana Maharshi beavatott tanítványa a következőket írja az egyik 1935-ben megjelent könyvében:

"Ismétlem tehát, hogy azok az idegenek, akik rejtett kincsek kedvéért, vagy gyakran tudományos kutatás leple alatt meghúzódó túlhajtott kíváncsiságból olyan ősi földek feltárására vállalkoznak, ahol a mágiát értették és gyakorolták, súlyos kockázatot vállalnak.
A lhasszai nagy lámáknak is vannak rejtett sírjaik Tibetben és részben ez az oka annak, hogy, a tibetiek semmiképpen sem akarják beengedni az idegeneket országukba. De eljön majd az idő, amikor az emberek mégis behatolnak oda, majd felfedezik és felbolygatják ezeket a sírokat és ezáltal ismét szerencsétlenségeket zúdítanak magukra"

Ezt egy Adeptus közölte az íróval az egyiptomi utazása során abból a célból, hogy felhívja a világ figyelmét az ősi földeken található sírok és a bennük található múmiák megbolygatásának veszélyére. (Egyiptom,Tibet,Mezopotámia,Dél-Amerika) Egyiptomban addigra már számos sírt feltártak. Ezek a sírok "mágikusan" energetikailag védettek . A magasabb meg az alacsonyabb rendű személyiségek feltárt sírjai között ugyanis sok olyan van, amelyet efféle erők védenek. Minden egyes múmia amelyet kiemelnek sírboltjából és átszállítanak az európai vagy amerikai múzeumokba, magával viszi ezt az éterikus-energetikai kapcsolatot és így ártalmas hatásokat teremt.

"Ezek a hatások mind, kivétel nélkül különböző bajokat zúdítanak a világra, annyira, hogy rombolóan hatnak egész nemzetek sorsára.Önök,nyugatiak nem is tudnak védekezni ellenük és minthogy nem láthatók önök számára, csak annál nagyobb mértékben veszedelmesek"- mondta az Adeptus. Persze, csak az anyagban hívő materialista tudomány nem vesz tudomást az ilyen és ehhez hasonló dolgokról, de az azóta lejátszódott történelmi események (a második világháborútól napjainkig) igazolták és igazolják a figyelmeztetés igazságtartalmát.

A következő hír a fenti információk tükrében, akár más "megvilágosítást" is kaphat : 

chttp://index.hu/mindekozben/poszt/2015/02/05/mumia_a_buddhaban/