Báránybőr
A TASZ (Társaság a Szabadjogokért) nemrég egy jelentést tett közzé, amelyben felhívják a figyelmet arra, hogy a szcientológusok az utóbbi időkben a drogprevenció és a drogterápia segítségével jutnak be az iskolákba. Az egyik ilyen szervezet, a szcientológusok által alapított Együtt egy Drogmentes Magyarországért Mozgalom.Ők a drogmentes maraton rendezvény-sorozattal járják az országot és gyanútlan fiatalok, pedagógusok, sportolók, cégek és polgármesterek sokaságát hálózzák be a drogellenes küzdelem népszerű jelszavával. Persze tagadják azt, hogy szándékukban állna bárminemű hittérítés. A Drogmentes Magyarországért Maraton vezetője Németh Gergő felháborítónak tartja a jelentést és álságos módon tagadja a vádakat. A drogprevencióra hivatkozik és a szcientológiai egyházzal való viszony árnyékát a más egyházakkal való együttműködéssel próbálja kisebbíteni úgy, hogy közben Kunfalvy Ákos alapító sem rejti véka alá a szcientológusságát a honlapjukon. ( a linket már eltávolították )
http://drogmentes.hu/a-mozgalomrol/bemutatkozas/kunfalvy-akos-alapito.html
Nem értem, hogy mire jó ez a hazudozás, hiszen, ha rákattintunk az Együtt egy Drogmentes Magyarországért Mozgalom honlapjára, a lap alján is találunk egy kiemelt linket (ÖNELEMZÉS), ami a Basic Books könyvkiadó oldalára visz és a szcientológia atyja L.Ron Hubbard könyveit forgalmazza.(azóta már eltávolították ezt a linket:)
http://drogmentes.hu/a-drogokrol/tarsadalmi-celu-hirdetesek/gyogyszeres-szekreny.html
Innen megrendelhetjük potom 3400 Ft-ért L.Ron Hubbard : Önelemzés című könyvét, ami a szcientológia tanaira alapozva olyan dolgokat ígér, mint pl. "Két hét alatt olyan képességekre tehetsz szert, amikről ha most tudnál, talán nem is emberként gondolnál magadra..."
A hatásvadász ismertetőt végigolvasva egyértelműen kiderül, hogy egy újabb, zavaros ideológiai hátterű önismereti technikát akarnak elhinteni.Tipikus amerikai New Age import ez is, ami már pár hét után jelentős eredményekkel kecsegtet. Ez benne a csali és most az iskolásokat célozta meg fondorlatos módon a Magyarországi Szcientológia Vallási Egyesület. A mai magyar iskolarendszer, ahol nem arra kíváncsiak, hogy a gyerek mit tud, hanem arra, hogy mit nem (és ezért nagyon sok gyermek szenved a sikertelenség miatt), remek táptalajt nyújt az ilyen könnyű sikert ígérő módszernek. A még kiforratlan és könnyen befolyásolható gyerekek és fiatalkorúak számára könnyen vonzóvá válhat ez az önismeretnek álcázott hittérítés.
Mivel direktben nem tudnának bejutni az iskolákba, ezért a drogellenesség és drogprevenció "báránybőrébe" bújva veszik fel a kapcsolatot a diákokkal. Aztán az ott osztogatott repianyagokon és a honlapjukon keresztül előbb utóbb eljutnak a "forráshoz".
Persze a jelenség nem új, hiszen a másik Amerikából importált bizniszegyház, a Krishna-tudatú Hívők Közössége is próbálkozott már az iskolákban.Ők az áltudományos "intelligens tervezés"- ről tartott előadások leple alatt próbálták népszerűsíteni a vallásukat. Az amúgy állandóan indiai jelmezben parádézó krisnások, az iskolákba öltöny-nyakkendőben mentek előadást tartani, nehogy "kilógjon a lóláb". Ott is volt könyv, ahogy illik, amit az USA Book News a tudomány kategória három legjobb könyve közé választott és az „Az év legjobb könyvei” díjjal tüntette ki. Aztán a szkeptikus blogon kiderítették, hogy ezt a "díjat", mint reklámmatricát bárki megvásárolhatja, hogy az ezzel forgalomba hozott könyv kelendőbb legyen. Ők is megvették.Szóval a pénzért minden hazugság megengedett.
A Magyarországi Szcientológia Vallási Egyesület hiába tagadja az őt ért vádakat, mert egyértelmű, hogy a tagjain keresztül alapított civil szervezetek legfontosabb célja a beszervezés és az általuk terjesztett felvilágosító anyagok mögött egy egészen más szándék áll. Nem kell sokat böngészni a neten ahhoz, hogy erről a hírhedt bizniszszektáról és az elméleteikről kiábrándító információkat találjunk.
Egy a sok közül:http://valasz.hu/itthon/szcientologus-voltam-42751/
Ezen a linken pedig betekintést nyerhetünk a Drogmentes Maraton titkos alapszabályába :
http://objektivszcn.blog.hu/2010/12/28/a_drogmentes_maraton_titkos_alapszabalya