"Attól a naptól kezdve, hogy a madár nevét megtanítod a gyereknek, a gyerek soha többé nem látja azt a madarat." - Jiddu Krishnamurti

Visszatérve az elme alakjaira, az én-ség alakja nem más, mint a tudat azonosulása a testtel és az érzékekkel. A Világ Ideája az érzékelés pontjain, kapuin keresztül transzformálódik a mulandóságba, válik valóvá, de idővel, ahogyan kezdünk felnőni és megtanulunk egy anyanyelven beszélni, gondolkodni és értelmezni, egyre jobban "elveszítjük" tisztánlátásunkat, hallásunkat, ízlelésünket stb. Már minden egyes tapasztalat mögött lesz egy emlékinformáció emlékezetünkben, és így nem leszünk képesek a viszonyításmentességre. Ahogy haladunk az időben, kialakul egy adatbázis és ezzel együtt személyiségszerkezetünk is. 

Az érzékek önmagukban nem is merik az időt, csak a pillanatok áramlásának szenzorai, de az elme emlékezet alakjának köszönhetően, ami miatt a múlt viszonyítási alapján állunk, soha nem láthatjuk azt a bizonyos "madarat". Szinte minden ember szívesen emlékszik gyermekkora önfeledt pillanataira, amikor még szinte a legapróbb jelenségek, vagy legegyszerűbb tevékenységek is le tudták kötni figyelmét. Nem volt még szüksége a felnőttek bonyolultabbnál bonyolultabb szórakozásaira, szenzációira ahhoz, hogy jól érezze magát. 

Visszatérve az érzékelésre, érdemes megemlíteni U.G. Krishnamurti "megvilágosodással" járó tapasztalatait. Miután beállt nála a "természetes állapot", felfüggesztődött memóriája. Minden egyes tapasztalás olyan volt, mintha életében először történne, legyen az egy étel íze, egy tárgy látványa, egy szag vagy egy illat. Amikor egy levest evett minden egyes kanál után meg kellet kérdeznie, hogy mit eszik éppen. Ami még érdekes, hogy megszűnt az érzékek közötti összműködés, ha látott egy patakot, akkor annak csörgedezése egy, a látványtól független tapasztalásként jelentkezett. Elmondta, hogy megszűnt benne a minősítés, a tehéntrágya szaga, vagy egy drága parfüm illata között nem érzett különbséget, nem volt kellemetlen, vagy kellemes egyik sem: tisztán érzéki információként jelent meg számára, mindenféle minősítés hiányzott. Ha ránézett egy faliórára nem tudta leolvasni az időt, csak egy szerkezetet látott, viszont amikor szüksége volt egy információra, akkor akaratlagosan be tudta kapcsolni magában.

Egy csecsemő nem veszi zokon hogy állandóan anyatejjel táplálják, ha éhes, de egy már nagyobb gyermek, akár százszor is végig hallgatja ugyanazt a mesét, és nem unja. Természetesen U.G. példája egy rendkívüli eset, de jól bemutatja a relatív időhöz kötött elmétől való "függetlenség" állapotát. Mivel az érzékelés nem más, mint a Kozmikus Elmével, Világ Elmével, vagy vallásos kifejezéssel élve Istennel való tudattalan együttműködés, ezért ennek tudatosítása és megértése egy kulcsot nyújt számunkra "Isten országának" megismeréséhez szükséges állapothoz. Ezért is mondta Jézus, hogy a kisgyermekeké, az "ilyeneké", az így működőké az Isten országa.

Aki nem úgy fogadja, mint ők, "semmiképpen sem megy be abba". Valójában Isten országa egy állapot, lényünk esszenciájának, az Önvalónknak egysége Istennel. Egy embernek annyira elfogulatlannak és koncepció mentesnek kell lenni, mint egy kisgyermeknek a külvilággal szemben, ha szeretne beleoldódni az Önvaló ürességtermészetébe, ami azonos Istennel.

Jézus nem azt mondja, hogy újra kisgyermekké kell válnunk, hiszen ez lehetetlen, hanem miután felnőttünk és teljesen kibontakozott az elme relatív, időhöz kötött oldala, amelynek összműködését az alakokkal való teljes azonosulás adja, újra be kell állnia a gyermeki kondicionálatlanságnak ahhoz, hogy "miénk legyen az "Isten országa." Ilyen értelemben kell "gyermekké" válnunk. Ehhez először meg kell tisztítani, erősíteni elménket a hosszú ösvény koncentráció-meditációs gyakorlataival, hogy figyelmünket vissza tudjuk vonni a bővítményektől (alakoktól), majd át kell térni a rövid ösvény szemlélődő gyakorlataira, ahol minden külső és belső formaöltést szenvtelenül szemlélünk. Ha a visszavonás tökéletes, akkor elménk ideiglenesen felveszi az Önvaló formáját, ürességtermészetét, a meditáció szamádhi állapotát: 

"Amikor Önvaló formájúvá válik a bölcsesség révén, akkor megjelenik a megszabadulás, mely természete szerint Brahman" - Ramana Maharshi

Ezután a misztikus állapot után kell elkezdeni a szemlélődő, tanúsági gyakorlatokat, hogy összekapcsoljuk elménk örökkévaló, időn túli állapotát az időbeli oldallal: a kettőt eggyé kell tenni. Gyermekkorunk önfeledt pillanatai kondicionálatlanságunkból fakadnak, személyiségszerkezetünk, maszkunk hiányából, de ekkor még spontán van meg ez az állapot, aztán mentális hajlamainknak, karmacsíráinknak köszönhetően "felnövünk". Életünk értelme a megszabadulás, és ehhez az kell, hogy tudatosan, felnőttként is el tudjuk érni a gyermekség állapotát.