Van egy közismert kínai történet, ami rávilágít, hogy valójában semmiről nem lehet racionális megközelítéssel megmondani, hogy jó-e, vagy rossz. Egy öregembernek a fia talált egy fiatal vadlovat a pusztában és hazavitte. A faluban mindenki az mondta, hogy milyen jó nekik, mert majd befoghatják szántani. Aztán a fiú megpróbálta betörni, de a ló ledobta a hátáról és eltört a lába. A faluban mindenki sajnálkozott és azt mondta, hogy ez nagyon rossz, mert az öregnek nincs a fiún kívül senkije és így nem lesz, aki gondoskodjon róla. Nemsokára kitört a háború és minden egészséges férfit elvittek katonának. Szerintem nem kell befejezni a történetet, mert mindenki tudja, hogy az embereknek mi volt a véleménye. Ez a kis történet a jó-rossz kettősségének értelmetlenségére hívja fel a figyelmet, hiszen racionális, ok-okozati gondolkodással nem lehet megállapítani semmiről az adott pillanatban, hogy jó-e vagy sem. Mindannyiunk sorsában fellelhetőek ilyen és ehhez hasonló történetek, ezért a berögződött, kettős megközelítés helytelenségét mi is megtapasztalhattuk már számtalanszor.  

Egy videóban U.G. Krishnamurti arról beszélt, hogy a helyes-helytelen, a jó és rossz kettősségének mezején vagyunk ragadva, ha szerencsénk van és nem rekedünk meg a dualitás harcában, a jó és rossz csatájában, akkor nem tehetünk semmi rosszat, nem cselekedhetünk helytelenül. Ez azért van, mert akkor csak az az egyetlen cselekedet lehetséges abban az adott szituációban. Az sem számít, ha az egész társadalom, egész világ úgy ítéli meg, hogy helytelenül cselekszünk és majd megfizetjük az árát.

Születésünk óta rengeteg hatás ért minket, számtalan dolgot sulykolt belénk családunk, az oktatás, a társadalom, folyamatosan arra lettünk trenírozva, hogy tetszést vagy nemtetszést nyilvánítsunk. Ezt ráadásul alaposan felfokozza a mostani közösségi média, ami alapvetően erre a kettősségre van kihegyezve. Sajnos ez is benne tart minket a dualitás harcában és erősíti bennünk azt a hitet, hogy ez fontos. Ráadásul tetszéseink vagy nemtetszéseink, a jó vagy rossz megítéléseink mögött ott állnak mentális hajlamaink is, a vászanák, karmacsírák, amikből mostani inkarnációnk is fakad és ezek a mulandó szerepszemélyiségünk mozgatórugói is.  

"Amikor a vászanák a közönséges emberekben, akik még mindig a testtel és az elmével azonosulnak, felemelkednek, tetszéseket és ellenszenveket okoznak. Ezek a kedvelések és ellenszenvek vágyakat és félelmeket generálnak, amelyek viszont még több karmát termelnek. Miközben még mindig ítélkezel arról, hogy mi a jó és mi a rossz, az elmével azonosulsz, és újabb karmát hozol létre magadnak. Ha így új karma jött létre, az azt jelenti, hogy egy újabb születést kell vállalnod, hogy élvezhesd azt." - Annamalai Swami 

Láthatjuk tehát, hogy a jelenlegi, felfokozott, a média által állandóan reakcióra késztető világkorszakban még erőteljesebben bele vagyunk kényszerítve a "jó és rossz" dualitásába és ezzel csak egyre több akadályt gördítünk önmagunk elé, ami sorsunk szempontjából sem lesz kedvező. Robert Adams tanításaiban is fontos szerepet játszik a "nem reagálás". A következő sorok nagy segítséget nyújtottak évekkel ezelőtt, amikor egy számomra nem tetsző élethelyzetben éltem. Alkalmazva a leírtakat nagyon gyorsan pozitív változást tapasztaltam. . 

"Hogyan kezdjük?
Nos, először is fel kell ismerned, hogy az a hely, ahol most vagy, akár jónak vagy rossznak gondolod, az a megfelelő helyed, vagy ha önmagadat boldognak, szomorúnak, gazdagnak, szegénynek, betegnek, vagy egészségesnek hiszed, az a  megfelelő állapotod. Ez a kezdet. Nem próbálsz többé valaki más lenni. Ne próbáld megváltoztatni az életed. A megfelelő helyen vagy, most, úgy, ahogy vagy. Ha boldoggá és békéssé tudsz válni azon a helyen, ahol most vagy, hirtelen azt fogod tapasztalni, hogy a körülmények a te javadra változnak, és akkor ismét a megfelelő helyen leszel. Bármilyen változás is következik be a tested-elmédet illetően, a megfelelő helyen vagy. Minél inkább meglátjátok ezt, minél inkább intellektuálisan, intelligensen tudjátok nézni azt, amit az imént mondtam, annál békésebbek lesztek, annál inkább kezdenek a karmikus minták elszakadni, és kezdtek felébredni."- Robert Adams 

Ez nem beletörődés, hanem belenyugvás az adott helyzetbe, a "Legyen meg a Te akaratod!" intelligens elfogadása. Ez a kettősségen való felemelkedés egyik módja, amit nem könnyű megvalósítani főleg úgy, hogy egész életünkben azt hallottuk, hogy változtatni kell, ráadásul mentális hajlamainkból fakadóan reaktivitásunk is erős. Annamalai Swami azt tanácsolta, hogy ismerjük fel mentális hajlamainkat a felemelkedésük pillanatában, mert ha időben és elég gyakran el tudjuk kapni őket, akkor nem okoznak problémát. Az is jó, ha megfigyeljük az öt érzék működését, mivel az elme természetéhez tartozik, hogy állandóan stimulust keressen az érzékeken keresztül, megragadja az érzéki benyomásokat és ezek feldolgozásával kontrollálatlan gondolatok hosszú láncolatát okozza. Meg kell tanulni megfigyelni hogyan viselkednek az érzékek és, hogy az elme hogyan reagál az érzéki benyomásokra. Ha meg tudjuk állítani, hogy az elme reagáljon az érzéki benyomásokra, akkor ki tudjuk küszöbölni a vászanáink nagy részét. 

Jiddu Krishnamurti a választás, minősítés nélküli tudatosság módszerét tanította, ami szintén a dualitáson történő felemelkedés eszköze. Ha ténylegesen a figyelem állapotában vagyunk, tényszerűen, analizálás nélkül állunk a jelenségekhez, akkor nincs ott az "én", a múlt kondicionálásából fakadó self, és az így végrehajtott cselekedetek nem lesznek feltételekhez kötve, pontosan azt tesszük, amit kell. Az észlelés, érzékelés a pszichológiai időn kívül van, az elme szűrője tesz valamit ilyenné vagy olyanná, ráadásul a gondolatminták rengeteg energiát lekötnek az agysejtekben, ami miatt előbb utóbb szenilissé válunk. Jól látható ez például a vallási dogmákkal élő embereknél, de mindenki másnál is, aki nagyon hosszú ideig valamilyen gondolat, vagy gondolkodási minta mentén éli az életét. Ezek a berögződött minták az embert arra kényszerítik, hogy folyamatosan analizáljon, az adott mintához igazodva minősítsen és cselekedjen. Ami nem fér bele a keretbe az automatikusan rossznak lesz minősítve, ami meg belefér, az gondolkodás nélkül  el lesz fogadva. Ez egy erőteljesen leszűkített létélményt fog eredményezni, ami még a tiszta kommunikációt is ellehetetleníti.  

Mivel a tökéletes figyelem állapotában nincs ott az ego, a self, a személyesség érzete, amit a múlt felhalmozott emlékei és a karmacsírák alkotnak, ezért ezt nevezhetjük egyfajta transzcendentális állapotnak is. Ebben a tiszta tudatosságban a gondolatok, érzelmek, vágyak le vannak csendesedve, ezért elkerülhetetlen, hogy a személyes akarat is elcsendesedett állapotban legyen. "Amit ilyenkor meg kell tenni, az meg lesz téve, de rajtad keresztül." - Paul Brunton. Lényünk "magasabb" része eszközévé válunk.  

"A régi módon folytatott cselekvés az ego uralmának állandósulását jelzi.  De ha ezt megtagadjuk, és "csendben maradunk", az azt jelenti, hogy létrehozzuk azt a belső vákuumot, amely lehetővé teszi a magasabb én számára, hogy belépjen és működjön rajtunk keresztül. Ez az ihletett cselekvés." - Paul Brunton 

Nem arról van itt szó, hogy elnyomjunk bármit is, hanem meg kell tanulnunk a figyelem állapotában cselekedni. Cselekvés közben a csend háttérben kell lennie a súlypontnak, ami túl van a jó és rossz kettősségén. Természetesen ez nem megy azonnal, akinek állhatatlan, csapongó az elmeműködése, annak azt előbb koncentrációs-meditációs gyakorlatokkal meg kell zaboláznia, viszont a teljes figyelem már nem koncentrált, mivel a koncentráció még akarati, ezért az még az ego területén mozog. Hagyni kell, hogy a belső vákuum magától beálljon. 

A spirituális ösvény, út lényege nem választható el a hétköznapi élettől, cselekedeteinktől, önmagában a passzív gyakorlás nem elég. Jézusnak az a mondása, hogy "gyümölcseiről ismerszik meg a fa", is erre vonatkozik. Az életben, élethelyzeteinkben, cselekedeteink megélésében derül ki, hogy "hol tartunk": tetteink a  Figyelem Jelenlétében zajlanak-e, vagy továbbra is csak saját ego örvényünk kétségei között ingadozunk.