Az internet jóvoltából egyre több emberhez jut el azoknak a tanítóknak a tanítása, akik még néhány évtizede szinte ismeretlenek voltak a nyugati érdeklődők számára. Naponta láthatjuk a közösségi oldalakon felbukkanó idézeteket, könyvrészleteket. Ramana Maharshi, Nisargadatta Maharaj, Robert Adams, Papaji stb. gondolataival találkozhatunk, de mivel ezek a mesterek nem írtak könyveket, ezért a szövegek nagy része a szatszangokon elhangzott kérdésekre adott válaszokból áll. Így aztán nem mindegy, hogy a kérdező milyen "tudatossági szinten" volt, mert ugyanarra a kérdésre lehet, hogy egy egészen más válasz érkezik mondjuk egy fejlettebb, előrehaladottabb kérdezőnek. Nem mindegy, hogy egy Paul Brunton vagy Maurice Frydman, akik már ebben az inkarnációjukban elérték a megvilágosodást tették fel a kérdést, vagy csak egy egyszerű, kezdő kereső. Ed Muzika, Robert Adams tanítványa is elmesélte, hogy egészen mást tanított Adams szűk körben, mint a népesebb összejöveteleken. A Papaji pedig kijelentette, hogy csak nagyon kevés követőjének adta át az igazi tudást és egyik sem volt közöttük azok közül, akik a nevében az utóbbi időkben tanítanak.(Mooji,Gangaji) Miért fontos ezt tudni? Alapvetően azért, mert rengeteg idézet van ezektől a mesterektől, ami arról szól, hogy igazából nem kell meditálni, nincs szükség semmilyen gyakorlatra, már most is "Az vagyunk", csak legyünk csendben, ne keressünk stb. és ez igaz is, de nem vonatkozik mindenkire. A következő "szabad" fordítás jól rávilágít majd erre:

Egy ceyloni fiatalember a következőkkel fordult a Ramana Maharshihez: Jiddu Krishnamurti erőkifejtés, erőfeszítés és a választás nélküli tudatosság módszere különbözik a szándékos koncentrációtól. Elmagyarázná Bhagavan, hogy hogyan a legjobb gyakorolni a meditációt és hogy milyen meditációs objektumot kell használni?

Ramana: Az erőfeszítés nélküli és a választás nélküli tudatosság a mi valódi természetünk. Ha meg tudjuk valósítani ezt az állapotot és el tudunk merülni benne, az rendben van. De van, aki nem tudja elérni erőfeszítés nélkül, a szándékos meditáció erőfeszítése nélkül. Az összes régi mentális hajlam, öröklött tendencia (vasanas) az elmét a külső tárgyak felé fordítja. Az összes ezekből fakadó gondolatot fel kell adni és befelé fordítani az elmét, de ehhez a legtöbb embernek erőfeszítésre van szüksége. Persze minden tanító és könyv azt mondja az aspiránsnak, hogy csak legyen csendben, de ezt nem könnyű véghez vinni. Ezért szükséges ez az összes erőfeszítés. Még, ha találunk is valakit, aki megvalósította ennek a magas fokú csendnek az állapotát, azt úgy foghatod fel, hogy ő már az előző életében véghezvitte a szükséges erőfeszítést. Tehát az erőfeszítés nélküli tudatosság, gondolat mentesség, csak előzőleg gyakorolt szándékos meditáció után érhető el. A meditáció formája bármi lehet, ami számodra vonzó. Nézd meg, hogy mi az ami segít távol tartani a többi gondolatot és azt alkalmazd a meditációdban!

Nem volt véletlen például, hogy amikor Papaji előtt feltárultak előző életeinek víziói már akkor is gyakorló jóginak látta magát. Annak ellenére, hogy nyolc éves korában átélte az Önvalóval való egységet még harmincöt éves koráig kellett keresnie mesterét, Ramanát, akinek a jelenlétében véglegesen realizálta Azt. Robert Adams-nek is el kellett még utaznia Indiába, hogy felismerje a végleges állapotát Ramana jelenlétében, de Paul Brunton is csak 1963-ban érte el a teljes megvilágosodást, évtizedek múlva a Ramana jelenlétében átélt Önvalóval történő ideiglenes egyesülés után. Addig folyamatosan meditált, de a jegyzetfüzetei tanulsága szerint, még az után is leült néha.

Sajnos a mai, divatos, neo-advaita guruk, csak ezt a "ne keresd" aspektust tették a magukévá és a légy "itt és most" a Jelenben módszert szajkózzák előadásaikon, ami a fent felvázoltak szerint nem annyira egyszerű, ha a Jelenlétet az igazi, spirituális értelemben értjük.

Egy korábbi ehhez kapcsolódó írásom is erről szól: http://nyilegyenes.blog.hu/2016/04/22/jelenlet_621#more8655072