Tudatosság Mesterkurzus

1589271314856.png

Szabó Péter neve gondolom sokak számára ismerősen hangzik. Ő a magyar motivációs ipar legismertebb és legsikeresebb trénere, rengetegen követik internetes csatornáit, látogatják előadásait, vásárolják könyveit. Brian Tracy, kanadai-amerikai motivációs gurut tartja mesterének, akivel könyveket is írtak közösen. Tracy-ről tudni kell, hogy ő is a  "vonzás törvénye" vonalra pattant fel, a "vonzás törvényének" gyakorlati alkalmazása tanításának lényege. (a gondolkodás megváltoztatása megváltoztatja az életet). A "vonzás törvényéről" már korábban írtam, különböző ágai vannak, de ezen bejegyzés szempontjából azt tartom fontosnak kiemelni, hogy azon képviselői tudtak komoly, anyagi sikereket elérni, akik valamilyen kereskedelmi múlttal rendelkeztek. Brian Tracy üzletkötő volt, majd egy nagyvállalat ügyvezető igazgatója lett, Szabó a Providentnél dolgozott és lett vezető, mielőtt belefogott a motivációs üzletbe. A világhírű Vonzás törvénye könyv szerzői, Esther és Jerry Hicks az Amway-nél dolgoztak korábban (üzletkötő, könyvelő), Rhonda Byrne, a A Titok szerzője pedig tévéreklám és tévéproducerkén tevékenykedett a könyv megjelentetése előtt, így ő is jól ismerte a marketingfogásokat. 

A cikk itt olvasható: https://nyilegyenes.blog.hu/2020/03/05/amway-tol_a_vonzas_torvenyeig    

De miért érdekes ez, és miért foglalkozom Szabó Péterrel? Alapvetően nem lenne ő érdekes, ha az utóbbi időben nem nyergelt volna át a spirituális vonalra is. Egyre több, közismert, magyar előadó, tanító bukkan fel körülötte és fonódik bele a vállalkozásába. Valójában nem is Szabó itt az érdekes, hanem azok, akik a nevüket adják egy ilyen kétes hátterű üzleti vállalkozáshoz. Szabónak a spiritualitás is csak egy újabb üzletág, de nem is lehet más, hiszen, ha megnézzük a Partizán vele készült interjúját, ott kiderül, hogy morálisan semmit nem fejlődött korábbi énjéhez képest, hiába kezdte el tolni a "spiri" vonalat. (A műsorvezető szembesítésként bejátszott egy olyan videót, ahol Szabó a kiskorú gyermekeit használta fel nagy nyilvánosság előtt motivációs célokra. Szabó semmilyen szégyent nem érzett a videó láttán, kifejtette, hogy nem bánta meg, sőt még hamis, önigazoló magyarázatokat is gyártott.)

Még mielőtt tovább megyek a részletekbe, teszek egy kis kitérőt a kasztrendszer irányába. Ez a rendszer a társadalomban már nem jelenik meg láthatóan (Indiában is csak felszínesen), de eredetileg sem ez volt a lényege: a lelki alkatot, legbensőbb mentalitást jelölte. Ez azért érdekes, mert ez napjainkban is így van, mindannyian beletartozunk valamelyik beosztásba. Nézzük meg nagyon tömören a három legfontosabb kasztot:

1. Brahmanok kasztja: Szellemi kaszt (papok, tanítók), ide csak a legmagasabb szellemi koncepcióval rendelkező emberek tartoznak. Szellemi erőközpontok, nem érdekli őket a fizikai vagy asztrális élet.

2. Ksatria, a harcosok kasztja: Ez még spirituális fokozat. A harc alapvetően "szellemi harcot" jelent, a magas eszmék éltetik ezeket az embereket, az igazság. Az ideákért lelkesednek, harmadrendű kérdés náluk a fizikai, anyagi érvényesülés és az asztrális élvezetek. 

3. Vaisják, kereskedők kasztja: Ők a gazdasági életben működők.  Az adás-vétel, nyerészkedés, kapzsiság, kívánságok, szenvedélyek, anyagiasság érdekli őket. 

Természetesen a lelki hangoltság a fontos, ezért például mindenki Vaisja, "kereskedő", aki üzletel, üzérkedik, és teljesen mindegy, hogy piaci áruval kereskedik vagy spirituális tanítással. Hiába játssza valaki a spirituális tanító szerepét, ha közben meg beül Szabó Péter motivációs, kereskedelmi vállalkozásába. 

A legtriviálisabb  példa erre a Tudatosság Mesterkurzus néven futó tanfolyam, ami Szabó Motiverzum oldalán található. A szélhámosság egyből kitűnik, hiszen így hirdetik:

"Emeld a tudatosságod egy eddig soha nem tapasztalt szintre, és tartozz a tudatosan élők és gondolkozók felső 1%-ába!" 

Ez a kiválasztottságot ígérő, new-age reklámszöveg már sokat megsejtet a tanfolyam színvonaláról, de a legviccesebb az, hogy Szabó természetesen önmagát is odarakta az "1%-ba emelkedés" módszerét tanítók közé, amivel gondolom jelzi, hogy ő is benne van a körben. Aztán ott van teljes "menetfelszerelésben" az önmagát Chang An Sunim néven futtató "zen tanító", akinek Szabó cége már le is szervezett egy több órás show-t a Budapest Kongresszusi Központba. EGGYÉ VÁLÁS a zen útján az önképtől az önvalóig, hangzatos címen van hirdetve. Piros szektor: 26 970 Ft, Sárga szektor: 21 970 Ft, Kék szektor: 16 970 Ft. 

Úgy látom átvették az ülőhelyek beárazásának módszerét Eckhart Tolle-tól, ugyanis nála is drágábbak szoktak lenni a színpad közeli helyek. Érthető ez, hiszen így a módosabbak közelebbről nézhetik a "mestert". Mi köze van ennek a Zen szelleméhez, az eggyé váláshoz, az önvalóhoz? Mindezek után az előadóról teljesen felesleges bármit is leírni (belenéztem pár videójába), nem nehéz elhelyezni a fentebb leírt kasztkategóriák egyikébe. A szomorú az, hogy nagyon sokan ezzel a biznisz zennel fogják azonosítani a valódi, hiteles Zen ösvényt. 

Aztán ott van Dr. Daubner Béla is a Tudatosság Mesterkurzus tanárai között, Szabó már piacra is dobott vele egy könyvet. Daubnerrel már sokat foglalkoztam ezen a blogon, ezért csak jelzésként ide teszek néhány jellemzőt:

egy olyan jógavonal követője, tanára, aminek alapítója Swámi Ráma, aki egy bukott szexguru volt.

- szerinte a Pride-on felvonulók körülbelül ugyanolyan személyiségzavarban szenvednek, mint az ellentüntető bőrfejűek. (integrál szemlélet alapján) 

Részletesebben: Dr. Daubner tanít

Gánti Bencéről csak annyit tudok, hogy integrálszemléletű pszichológus, a Ken Wilber féle, new age, integrál szemlélet propagálója. Az általa és Daubner által is követett irányzatról és Wilber hiteltelenségéről már itt írtam: Ken Wilber és az integrál kultusz háttere    

Könnyen észrevehető, hogy ez a " tartozz a tudatosan élők és gondolkozók felső 1%-ába!" reklámszöveg Wilber  inspirációjából született.

Aztán ott van még a magyar pop ezotéria legismertebb alakja, Müller Péter, akiről szintén írtam már korábban. Tanításainak színvonaláról, megbízhatóságáról nem sok jót lehet elmondani. Például a Szent Szellem fogalmát leszállította egy silány, spiritiszta, médiumi színvonalra és ráhúzta egy olyan jelenségre, mint a szellemvilág, aminek ahhoz semmi köze. Ez az Evangélium tanításának az eltorzítása, félreértelmezése, teljes fogalomzavar. Sokat beszél a magyar nyelv szakralitásáról, ami teljesen megalapozatlan, de a Yotengritről, meg a nyirkai jóslatról is, amiket szintén nehéz komolyan venni. A korábbi cikk: Müller Péter     

A végére maradt Dr. Máté Gábor, magyar származású kanadai orvos, az ő munkásságát csak néhány cikk erejéig ismerem, és Laár András, akit kimondottan kedvelek, mint zenészt, humoristát. Hamvas Béla szerint a humor az éberség egyik jele és kétségtelen, hogy Laárnak remek humora van. Nehezen tudom felfogni, hogy hogyan tudta felvállalni ezt a "motiverzum" közeget. Mivel buddhista tanító, asztrológus is egyben, ezért erre a szerepkörre egyáltalán nem vet jó fényt egy ilyen motivációs guruval történő együttműködés. Vicces, hogy ezeknek a kétes hátterű előadóknak a kurzusaival lehet bekerülni a "tudatosan élők és gondolkodók 1%-ba" (főleg, hogy ilyen nincs is), de már az is beszédes, hogy egy ilyen cím alatt futó humbug tanfolyamhoz adták a nevüket.       

Szabó Péter egy ravasz üzletember, akit az utóbbi években egyre többen támadtak, és jogosan sarlatánnak kiáltották ki. Egyre forróbbá vált a talaj a lába alatt, ezért érezte, hogy váltania kell. Óvatosan a spiritualitás és a pszichológia irányába vette az irányt, elkezdett meghívni erről a területről is embereket. (a hagyományos közéleti szereplők mellett) A már korábban említetteken kívül felbukkant már nála Kiss József Zsolt asztrológus (aki a fenti Daubner interjút csinálta), Egedi-Kovács Melinda az Új alkímia biznisz alapítója, és Balogh Béla is, aki az egyik legnagyobb rizsamágus a magyar ezo-bazárban. Jellemzően a kétes értékű szereplők bukkantak fel nála, mivel azt remélik, hogy Szabó népszerűségén keresztül tovább tudják növelni követőik számát. Spirituális szempontból annyi haszna mindenképpen van a motivációs tréner tevékenységének, hogy a műsoraiban felbukkanó arcokról azonnal kiderül "kereskedőségük".