Nyílegyenes


2023.aug.31.
Írta: Derwish komment

Tudatosság Mesterkurzus

1589271314856.png

Szabó Péter neve gondolom sokak számára ismerősen hangzik. Ő a magyar motivációs ipar legismertebb és legsikeresebb trénere, rengetegen követik internetes csatornáit, látogatják előadásait, vásárolják könyveit. Brian Tracy, kanadai-amerikai motivációs gurut tartja mesterének, akivel könyveket is írtak közösen. Tracy-ről tudni kell, hogy ő is a  "vonzás törvénye" vonalra pattant fel, a "vonzás törvényének" gyakorlati alkalmazása tanításának lényege. (a gondolkodás megváltoztatása megváltoztatja az életet). A "vonzás törvényéről" már korábban írtam, különböző ágai vannak, de ezen bejegyzés szempontjából azt tartom fontosnak kiemelni, hogy azon képviselői tudtak komoly, anyagi sikereket elérni, akik valamilyen kereskedelmi múlttal rendelkeztek. Brian Tracy üzletkötő volt, majd egy nagyvállalat ügyvezető igazgatója lett, Szabó a Providentnél dolgozott és lett vezető, mielőtt belefogott a motivációs üzletbe. A világhírű Vonzás törvénye könyv szerzői, Esther és Jerry Hicks az Amway-nél dolgoztak korábban (üzletkötő, könyvelő), Rhonda Byrne, a A Titok szerzője pedig tévéreklám és tévéproducerkén tevékenykedett a könyv megjelentetése előtt, így ő is jól ismerte a marketingfogásokat. 

A cikk itt olvasható: https://nyilegyenes.blog.hu/2020/03/05/amway-tol_a_vonzas_torvenyeig    

De miért érdekes ez, és miért foglalkozom Szabó Péterrel? Alapvetően nem lenne ő érdekes, ha az utóbbi időben nem nyergelt volna át a spirituális vonalra is. Egyre több, közismert, magyar előadó, tanító bukkan fel körülötte és fonódik bele a vállalkozásába. Valójában nem is Szabó itt az érdekes, hanem azok, akik a nevüket adják egy ilyen kétes hátterű üzleti vállalkozáshoz. Szabónak a spiritualitás is csak egy újabb üzletág, de nem is lehet más, hiszen, ha megnézzük a Partizán vele készült interjúját, ott kiderül, hogy morálisan semmit nem fejlődött korábbi énjéhez képest, hiába kezdte el tolni a "spiri" vonalat. (A műsorvezető szembesítésként bejátszott egy olyan videót, ahol Szabó a kiskorú gyermekeit használta fel nagy nyilvánosság előtt motivációs célokra. Szabó semmilyen szégyent nem érzett a videó láttán, kifejtette, hogy nem bánta meg, sőt még hamis, önigazoló magyarázatokat is gyártott.)

Még mielőtt tovább megyek a részletekbe, teszek egy kis kitérőt a kasztrendszer irányába. Ez a rendszer a társadalomban már nem jelenik meg láthatóan (Indiában is csak felszínesen), de eredetileg sem ez volt a lényege: a lelki alkatot, legbensőbb mentalitást jelölte. Ez azért érdekes, mert ez napjainkban is így van, mindannyian beletartozunk valamelyik beosztásba. Nézzük meg nagyon tömören a három legfontosabb kasztot:

1. Brahmanok kasztja: Szellemi kaszt (papok, tanítók), ide csak a legmagasabb szellemi koncepcióval rendelkező emberek tartoznak. Szellemi erőközpontok, nem érdekli őket a fizikai vagy asztrális élet.

2. Ksatria, a harcosok kasztja: Ez még spirituális fokozat. A harc alapvetően "szellemi harcot" jelent, a magas eszmék éltetik ezeket az embereket, az igazság. Az ideákért lelkesednek, harmadrendű kérdés náluk a fizikai, anyagi érvényesülés és az asztrális élvezetek. 

3. Vaisják, kereskedők kasztja: Ők a gazdasági életben működők.  Az adás-vétel, nyerészkedés, kapzsiság, kívánságok, szenvedélyek, anyagiasság érdekli őket. 

Természetesen a lelki hangoltság a fontos, ezért például mindenki Vaisja, "kereskedő", aki üzletel, üzérkedik, és teljesen mindegy, hogy piaci áruval kereskedik vagy spirituális tanítással. Hiába játssza valaki a spirituális tanító szerepét, ha közben meg beül Szabó Péter motivációs, kereskedelmi vállalkozásába. 

A legtriviálisabb  példa erre a Tudatosság Mesterkurzus néven futó tanfolyam, ami Szabó Motiverzum oldalán található. A szélhámosság egyből kitűnik, hiszen így hirdetik:

"Emeld a tudatosságod egy eddig soha nem tapasztalt szintre, és tartozz a tudatosan élők és gondolkozók felső 1%-ába!" 

Ez a kiválasztottságot ígérő, new-age reklámszöveg már sokat megsejtet a tanfolyam színvonaláról, de a legviccesebb az, hogy Szabó természetesen önmagát is odarakta az "1%-ba emelkedés" módszerét tanítók közé, amivel gondolom jelzi, hogy ő is benne van a körben. Aztán ott van teljes "menetfelszerelésben" az önmagát Chang An Sunim néven futtató "zen tanító", akinek Szabó cége már le is szervezett egy több órás show-t a Budapest Kongresszusi Központba. EGGYÉ VÁLÁS a zen útján az önképtől az önvalóig, hangzatos címen van hirdetve. Piros szektor: 26 970 Ft, Sárga szektor: 21 970 Ft, Kék szektor: 16 970 Ft. 

Úgy látom átvették az ülőhelyek beárazásának módszerét Eckhart Tolle-tól, ugyanis nála is drágábbak szoktak lenni a színpad közeli helyek. Érthető ez, hiszen így a módosabbak közelebbről nézhetik a "mestert". Mi köze van ennek a Zen szelleméhez, az eggyé váláshoz, az önvalóhoz? Mindezek után az előadóról teljesen felesleges bármit is leírni (belenéztem pár videójába), nem nehéz elhelyezni a fentebb leírt kasztkategóriák egyikébe. A szomorú az, hogy nagyon sokan ezzel a biznisz zennel fogják azonosítani a valódi, hiteles Zen ösvényt. 

Aztán ott van Dr. Daubner Béla is a Tudatosság Mesterkurzus tanárai között, Szabó már piacra is dobott vele egy könyvet. Daubnerrel már sokat foglalkoztam ezen a blogon, ezért csak jelzésként ide teszek néhány jellemzőt:

egy olyan jógavonal követője, tanára, aminek alapítója Swámi Ráma, aki egy bukott szexguru volt.

- szerinte a Pride-on felvonulók körülbelül ugyanolyan személyiségzavarban szenvednek, mint az ellentüntető bőrfejűek. (integrál szemlélet alapján) 

Részletesebben: Dr. Daubner tanít

Gánti Bencéről csak annyit tudok, hogy integrálszemléletű pszichológus, a Ken Wilber féle, new age, integrál szemlélet propagálója. Az általa és Daubner által is követett irányzatról és Wilber hiteltelenségéről már itt írtam: Ken Wilber és az integrál kultusz háttere    

Könnyen észrevehető, hogy ez a " tartozz a tudatosan élők és gondolkozók felső 1%-ába!" reklámszöveg Wilber  inspirációjából született.

Aztán ott van még a magyar pop ezotéria legismertebb alakja, Müller Péter, akiről szintén írtam már korábban. Tanításainak színvonaláról, megbízhatóságáról nem sok jót lehet elmondani. Például a Szent Szellem fogalmát leszállította egy silány, spiritiszta, médiumi színvonalra és ráhúzta egy olyan jelenségre, mint a szellemvilág, aminek ahhoz semmi köze. Ez az Evangélium tanításának az eltorzítása, félreértelmezése, teljes fogalomzavar. Sokat beszél a magyar nyelv szakralitásáról, ami teljesen megalapozatlan, de a Yotengritről, meg a nyirkai jóslatról is, amiket szintén nehéz komolyan venni. A korábbi cikk: Müller Péter     

A végére maradt Dr. Máté Gábor, magyar származású kanadai orvos, az ő munkásságát csak néhány cikk erejéig ismerem, és Laár András, akit kimondottan kedvelek, mint zenészt, humoristát. Hamvas Béla szerint a humor az éberség egyik jele és kétségtelen, hogy Laárnak remek humora van. Nehezen tudom felfogni, hogy hogyan tudta felvállalni ezt a "motiverzum" közeget. Mivel buddhista tanító, asztrológus is egyben, ezért erre a szerepkörre egyáltalán nem vet jó fényt egy ilyen motivációs guruval történő együttműködés. Vicces, hogy ezeknek a kétes hátterű előadóknak a kurzusaival lehet bekerülni a "tudatosan élők és gondolkodók 1%-ba" (főleg, hogy ilyen nincs is), de már az is beszédes, hogy egy ilyen cím alatt futó humbug tanfolyamhoz adták a nevüket.       

Szabó Péter egy ravasz üzletember, akit az utóbbi években egyre többen támadtak, és jogosan sarlatánnak kiáltották ki. Egyre forróbbá vált a talaj a lába alatt, ezért érezte, hogy váltania kell. Óvatosan a spiritualitás és a pszichológia irányába vette az irányt, elkezdett meghívni erről a területről is embereket. (a hagyományos közéleti szereplők mellett) A már korábban említetteken kívül felbukkant már nála Kiss József Zsolt asztrológus (aki a fenti Daubner interjút csinálta), Egedi-Kovács Melinda az Új alkímia biznisz alapítója, és Balogh Béla is, aki az egyik legnagyobb rizsamágus a magyar ezo-bazárban. Jellemzően a kétes értékű szereplők bukkantak fel nála, mivel azt remélik, hogy Szabó népszerűségén keresztül tovább tudják növelni követőik számát. Spirituális szempontból annyi haszna mindenképpen van a motivációs tréner tevékenységének, hogy a műsoraiban felbukkanó arcokról azonnal kiderül "kereskedőségük". 

Üzenetek a szellemvilágból

understandingmediumship-featured.jpg

"A médiumitásnak van egy szentebb gyakorlata annál, mint, amit a közönséges spiritiszták ezen a néven illetnek. A szellem, ami birtokba veszi nem emberi, hanem a benne lévő isteni Erő, az Önvaló." - Paul Brunton

A kommersz spiritualitásában nem a "szentebb gyakorlat" bemutatása jelenik meg, hanem a szellemvilágból érkező, kétes értékű "üzenetek". Különböző entitások, mesterszellemek tanításai láttak napvilágot az utóbbi évtizedekben. Nagy rajongótábora van Kyronnak, aki Lee Caroll-on át üzent, az Esther Hicks-en át érkező Ábrahám tanításoknak vagy Seth-nek, akinek Jane Roberts médium volt a közvetítője és még sorolhatnám. A szellemvilág emlegetése Magyarországon is bevett szokás, persze nem pont úgy mint a fenti példákban.

Nálunk az egyik legismertebb popguru, Müller Péter hivatkozik folyamatosan könyveiben és előadásain szellemi mesterére, akinek tanácsát számos munkája során felhasználta és Szent Szellemnek nevezi. Egy korábbi írásomban már bemutattam, hogy mennyire fals a kereszténység Szent Szellem fogalmának egy olyan "szellemi entitásként" való bemutatása, aki egy öntudatlan médiumon keresztül tanít egy spiritiszta szeánsz keretében. Beszédes a már fentebb említett Jane Roberts triviális médiumra, mint példára való hivatkozása is. Akit érdekel, itt részletesebben olvashat róla:

https://nyilegyenes.blog.hu/2017/12/31/muller_peter_keresztenyseg_szemlelte_a_szent_szellem_osszefuggeseben

A médiumitás jelensége valós, de az ilyen forrásból származó információk, tanítások megbízhatatlanok. Jó példa erre Müller Péter is, aki az egyik könyvében arról írt, hogy kikérte az agykontrollal kapcsolatban szellemi mestere tanácsát, és ő azt üzente, hogy Magyarországon "jó kezekben" van a módszer. Most abba nem mennék bele, hogy az agykontrollbiznisz, mint módszer mennyire hatásos és értékelhető, de meglehetősen paradoxnak tűnik, hogy a főguru, Domján László napjainkra sajnos súlyos beteg lett. Elmesélte egy videóban, hogy mindenféle alternatív gyógymódhoz folyamodott, mellette naponta háromszor programozta magát az agykontrollal, majd elutazott még Abadianiába a brazil csodadoktorhoz is, de nem használt az sem. Ez a csodadoktor Joao de Deus, nálunk Isten Jánosaként ismert médium. Állítása szerint Salamon király, Loyolai Szent Ignác vagy Oswaldo Cruz és még egy csomó más entitás gyógyít rajta keresztül. Vagyis gyógyított, mert nemrég letartóztatták, miután 8 millió eurót  vett fel a bankszámlájáról. Menekülni próbált több száz nő "megerőszakolásának" a gyanúja miatt. (szexuális csereszolgáltatást kért a beteg nőktől) Évek óta tele volt már az internet ezzel a bizniszmédiummal, gyógyítóval, számtalan leleplező film és cikk született róla, de az entitásos sztori is önmagáért beszél, ennek ellenére Dr. Domján tárt karokkal futott bele ebbe a csapdába.

Mennyire lehet "jó kezekben" egy "öntudatosságot" fejlesztő technika, ha  terjesztője, tanára még a legcsekélyebb megkülönböztetésre sem képes? Domján állítása volt az is, hogy Echart Tolle, akinek könyveit ő adja ki, azért nem jön Magyarországra, mert itt kevesen beszélnek angolul és csak olyan országokban tart előadást, ahol tolmács nélkül is értik. Ezt a képtelen állítást is sikerült maradéktalanul elhinnie, persze azóta már Tolle is megfordult nálunk.(van az az összeg) Beszédes a David R. Hawkins egyik könyvére épített, A tudatosság szintjei előadása is.(Kiadó az Agykontroll kft.) Hawkins egy szélhámos, amerikai guru volt, aki egy olyan lebutított kineziológiai teszttel ámította a csodavárókat, ami alkalmas a tudatosság szintjének megmérésére.(a blogban már írtam róla)  Látható, hogy Domján László rendszeresen nem tudott kitérni a hiteltelen, hamis, bazári dolgok útjából és vakon elhitt mindent, pedig az internet világában nem olyan bonyolult utánajárni az igazságnak.    

Aztán ott van a Yotengrit, meg a nyirkai jóslat. Müller természetesen ebben is kikérte szellemi mestere véleményét, aki azt mondta: "Most jött el az ideje, hogy a kincsek napvilágra kerüljenek". Mivel nem ismertem ezt a témát, ezért utána olvasgattam a neten és nézegettem videókat Máté Imre íróval. Nem győztek meg a látottak, nekem valami "ősmagyar" vallási fantáziálgatásnak tűnik. Az első kötet előszavában ezt írta Máté Imre:

"A magyarok az akkori európai technikánál fejlettebb technikával rendelkeztek és virágzó keleti kultúrák metszővonaláról léptek be a legsötétebb korát élő Európába. Vallásuk akkor is fölvette a versenyt a legkifinomultabb filozófiájú vallásokkal, és ma is a legkorszerűbb bölcselet képét nyújtja. Egy kicsit több szerencsével az Európa közepébe települő magyarság visszaadhatta volna Európának eredeti, emberibb arcát"

(Hamvas Béla a nomád törzseket, népeket magas civilizációkról letöredezett csoportoknak nevezi Az öt géniuszban. A magyar nép is néhány nomád törzs szövetsége volt, nem volt szándékuk a végleges letelepedés, mivel a nomádságtól idegen a letelepedés gondolata. A Balkánra, Olaszországba és nyugatra rablóhadjáratot folytattak, de a törzseket többször megverték, ezért valószínűleg kényszerből maradtak itt, mert nem tudtak tovább vándorolni. Európában akkor már két nagy univerzális állam élt, a bizánci és a nyugat-római császárság. Érdemes utánanézni, hogy milyen magaskultúrával rendelkeztek azok az államok. Máté kijelentése a "legsötétebb korát élő Európáról" nem helytálló.)   

Mire alapozza Máté Imre a meglehetősen merész és alaptalan állításait? A rábaközi tudók (sámánok) szellemi hagyatékára, szellemi közlésekre? A könyveket egészében nem találtam meg a neten, csak részleteket, viszont a Yotengrit második kötetének végén közölt jóslat megtalálható és kiderül belőle, hogy szellemüzenetről van szó itt is:

"Hét rábaközi táltos, bácsa, tudó ember megigézte a 40-es évek végén Lápkumánja táltos szellemét, hogy miképpen alakul a jövő...stb."

Aztán következik maga a jóslat, ami nekem egy zavaros, zagyva költeménynek tűnik. Ilyenek vannak benne: "Paprika Jancsi utat tapos a Kiskanásznak, aki azt hiszi magasba szállt, pedig csak Paprika Jancsi csúszott mélyre" ( Érdemes elolvasni az ÉS cikkét a témában: https://www.nyest.hu/renhirek/a-nyirkai-joslat-es-a-yotengrit-a-tengervegtelen-os-szellem-egyhaza

Értem én, hogy Müller Péternek nagyon tetszik ez a "táltosozós" szellemidézgetés, meg ősmagyarkodás, ráadásul nagy divatja is van manapság, de szerintem nem kell túlságosan szkeptikusnak lenni ahhoz, hogy belássuk: vagy az ítélőképességével van baj, vagy "szellemi mesterével" nem stimmel valami. Belegondolni is rossz, hogy az általa írt Ji-King jóskönyvet már vagy 500 ezren forgatják és elmondása szerint, annak megírásában is aktívan részt vett az állítólagos szellemi mester. Őnélküle nem tudta volna megírni, mesélte egy videóban.

Hamvas Béla is felhívta a figyelmet az eltúlzott "magyarkodás" jelenségére. Így fogalmaz Az öt géniuszban a honfoglaló magyarok "szellemiségéről":

"Minden nomád törzs vagy nép két vonásról ismerhető fel, az egyik, hogy nincs szellemi kasztja, csupán sámánja..."

„A sámán nem szellemi kaszt, csak annak csökevénye. Nem is kaszt, inkább csak egy két ember segédekkel és tanítványokkal. A sámán a magas civilizációból hozott emlékekből él, ezek az emlékek azonban eltorzult alakban maradtak fenn…A sámán nem szellemi ember, csupán varázsló, és tevékenysége nem vallásos, csupán mágikus. A tulajdonképpeni brahmani aktivitás a szó, vagyis a hagyomány. Ez itt teljesen hiányzik. A nomádságban a hagyomány elszegényedik, a vallást egyre jobban átszövi a babonás hiedelem, amíg nem marad meg belőle más, mint egy-két mítosztöredék és az irracionális mágikus praxis."

Ez az irracionális mágikus praxis a spiritizmus, szellemidézés és komolyan vehető spirituális tanító ilyet nem propagál, ilyenben nem vesz részt. Munkásságának hitelességét nem a szellemvilágból kapott információkkal igazolja. Az író is működött médiumkén: "Nem emlékszem rá, mit mondtam, mert ilyenkor a szavaimat megváltozott tudatállapotban mondom ki. Mintha nem én beszélnék, csak hagynék valakit beszélni magamban" A spirituális útnak ébernek kell lennie, és nem öntudatlannak, az értelem nem kapcsolható ki. Csak egyetlen végső misztikus tapasztalat fogadható el, a nirvikalpa szamádhi, a meditáció legmagasabb állapota, ahol az egyéni tudatosság beleoldódik az Ürességbe. Minden más okkult, pszichikai jelenség, médiumitás, öntudatlan transzállapot az ego világához tartozik: spirituális materializmus

A médiumi közlések másik ismert propagálója Balogh Béla hídépítő mérnök. A végső valóság című könyvével robbant be a magyar spirituális életbe és indult el a populáris ezotéria sikamlós talaján. Népszerű tanító lett belőle is, és a viszonylag racionális, tudományos alapokra felépített kezdetektől, napjainkra sikerült eljutnia az áltudományos, megalapozatlan elméletekig. Jól példázza ezt az egyik "ezo" csatornán folytatott beszélgetés, ahol arról értekezik, hogy a Hold egy mesterséges égitest. Már a bemutatkozó könyvében is felbukkant White Eagle fénytestben élő mester, aki egy Grace Cook médiumon keresztül adta/adja át tanításait és a Fehér Sas Páholy is. Az entitás gondolatai gyakran megjelennek Balogh könyveiben és tanításaiban. De ez még nem minden, mert amikor Angliában meglátogatta a Páholy központját, ami egy ezoterikus kör, az ottani vezető feltárta előtte egy még magasabb entitás létezését. Tulajdonképpen ez a még magasabb szintű szellemlény irányítja a páholy munkáját, aki már az ibolya színű sugár mestere és nem más ő, mint Rákóczi. Több inkarnációja is ismert, ő volt József, Jézus mellett, de ennek ellenére mégis a magyar inkarnációja szerinti nevén tartják számon még Angliában is. Természetesen a magyarkodás itt is felüti a fejét, az író elmeséli, hogy egy médium által közölt a magyarság számára átadott információ szerint teljesen mindegy, hogy ki milyen nemzetiségűnek születik, de a túlvilágon, a fátyol mögött azért azt lehet látni, hogy "aki egyszer magyar volt az az is marad". (ez a Rákóczi mesteres legenda nem új az ezotéria köreiben, már C.W. Leadbeater teozófus nagymester is kapcsolatban állt vele)

Egyszer részt vettem Balogh Béla egyik előadásán, ahol szintén bombasztikus információk hangzottak el. Elmesélte az orvos ismerőse megdöbbentő meditációs tapasztalatait, akinél elkezdtek potyogni a könyvespolcról a könyvek, mialatt a meditációs CD-jével gyakorolt.(a CD-természetesen kapható volt a helyszínen) Aztán a kivetítőn olyan fotókat mutogatott, amiket az Egyiptomi Régiségek Múzeumának pincéjében, titokban készített egy ismerőse, aki régebben ott dolgozott. Ezek szándékosan el vannak dugva a nagyközönség elől, mert ha... Szóval nem nehéz észrevenni, hogy Balogh is egy igazi, zavarosban halászó, konteokkal és féligazságokkal házaló hamis tanító.

Érdekes, hogy ezeknél a szellemvilágra mutogató figuráknál menetrendszerűen felbukkan a "magyar kártya". Persze érthető, hiszen nagy divatja van ma ezeknek a kiválasztottságot sugalló elméleteknek, és ezért a felvevői piac kibővítésére roppant alkalmasak. Egy videóban Balogh, Magyarország küldetéséről beszél, ahol a Világ Panoráma műsorvezetője, az Elkezdődött.. könyvéből olvas fel egy részt felvezetésként:

"A nyugati, európai értékrend abból az anyagi világból származtatja az értékeit, amely mostanra már kiderült, az univerzumnak mindössze négy százalékát alkotja. A magyar értékrend ezzel szemben abból a régióból táplálkozik, amely a spirituális lelkivilág, ez viszont a világegyetem kilencvenhat százaléka"

Ezek után nem nehéz kitalálni, hogy a műsor milyen mederben halad tovább. Természetesen a spiritualitásba csomagolt üzenet pontosan az echo-tv közönségére lett hangolva, és az aktuális, kormányzó, politikai érdekcsoport nyugatellenességét igazolja. Mi magyarok Brüsszellel szemben megjelenünk egy teljesen más értékrenddel, egy olyan alaptörvénnyel, aminek első szava Isten. Aztán elkezdi felolvasni a preambulumot, ami szerinte egy spirituális értékrend. Nem folytatom tovább, mindenki megnézheti ezt a szervilis műsort az interneten.  (Magyarország küldetése) Azt még mellékesen megjegyzem, hogy az a kormány politikai és gazdasági érdekekre hivatkozva nem fogadta a Dalai Lámát a legutóbbi magyarországi látogatásán.

A két legismertebb, magyar "ezo guru" bemutatásával az volt a célom, hogy felhívjam a figyelmet az olyan tanítókra, akik a szellemvilággal való kommunikációt, médiumitást hiteles spiritualitásnak állítják be. A bemutatott, kiragadott példák szerintem igazolják, hogy tanításaik megbízhatatlanok, zavarosak, mint ahogy megbízhatatlan minden olyan tanítás, ami ilyen forrásból származik, vagy ilyenre utal.

Paul Brunton ezt írta : "Senkinek nem lehet magasabb célja, mint az, hogy az Önvaló birtokolja. Ez az egyetlen médiumitás, ami biztonsággal gyakorolható és az egyetlen, amit gyakorolni kell"

Szepes Mária hasonlóan fogalmazott : "A médiumitás, a transzcendens képességek nem egyesek kiváltságai. Minden ember médium; de valódi, hasznosítható értéke csak az olyanfajta inspiráltságnak van, amely tudatosan áll be az egyetemes sugárözönbe. Egy harmonikussá csiszolt jellem és lelkiismeret torzítás nélkül veszi fel a megismerést, és közvetíti a nagy Központ leadását"

Ez a nagy Központ az Önvalónk, a Szent Szellem, amiről Jézus is beszélt az Evangéliumokban, ebbe avatta be tanítványait és ennek működését ismerhetjük fel mi is, ha őszintén gyakorolva felé fordítjuk figyelmünket. Ez az "egyetemes sugárözön" minden ember szívében ott van, de csak az ismerheti fel, aki tudatosan áll be ebbe a sugárzásba. A hiteles, spirituális gyakorlás során "feltámad" az isteni Erő és a gyakorló közvetítőjévé, médiumává válik.

Müller Péter, kereszténység, Szent Szellem

( A kép forrása: NLCAFÉ )

Müller Péter írót és műveit senkinek nem kell bemutatni. Ha valaki az elmúlt évtizedekben figyelemmel kísérte a magyar spirituális irodalmat, biztos, hogy találkozott már gondolataival, könyveivel, de még azok is belefuthattak ezekbe valamelyik női magazin hasábján, vagy egy tv interjú keretében, akiket ez a téma hidegen hagy. Én is olvastam a könyvei nagy részét, számos gondolata tetszett is még korábban, de az évek múlásával és más tanítók szemléletének megismerése után sok minden átértékelődött bennem tanításaival kapcsolatban. Az egyik ilyen tanítása a kereszténység lényegéről szól. A következő részlet a Boldogság című könyvéből származik:

"Amit ebben a fejezetben leírok: misztérium. Misztérium már az is, ahogy hozzájutottam, mert a gyermeki kérdésre, hogy „mi végre van ez az egész?”, a választ a Szent Szellem adta meg, akivel eleven kapcsolatba kerültem. Ő tett rendet a bennem kavargó olvasmányélmények között, Ő fejtette meg a kulcsmondatok titkát, s mondott el olyasmiket, amiket a könyvekben leírva nem találtam meg. Találkozásunk megrendítő volt. Megrendítő és fölkavaró azért, mert bebizonyosodott, hogy Szent Szellem tényleg van! Ötvenesztendős koromban jöttem rá, milyen hazugságban éltem, s élünk valamennyien. Azt mondjuk, „keresztények” vagyunk, s amikor hagyományunk lényege megnyilvánul, döbbenten és gyanakodva fogadjuk, vagy éppenséggel természetellenes csodát látunk benne. Ezekben a ritka, nagy pillanatokban fedezzük föl, hogy „hitünk” mennyire nem volt valóságos: elolvastunk valamit, rá is bólintottunk, hogy úgy van - de józan eszünk, mely sarokban lapult, csendesen rázta a fejét, s azt mondta: ez lehetetlenség. Lelkünk mélyén nem voltunk meggyőződve róla, hogy ez igaz. Különben nem lepődtünk volna meg.

Jézus azt mondta: „Még sok mondanivalóm volna, de nem vagytok hozzá elég erősek. De majd eljön az Igazság Szelleme, ő majd elvezet benneteket a TELJES IGAZSÁGRA... Nem magától fog beszélni, hanem azt mondja el, amit hall... Az enyémből kapja, amit hirdet nektek.”

Sokszor elolvastam ezt a mondatot, „hittem” is benne - de nem voltam meggyőződve róla, hogy ez így is van. Pedig a Szent Szellemmel való kapcsolat a keresztényi élet lényege! Ez az a pont, ahol a mi nyugati hagyományunk eltér a keleti tradícióktól. A hindut, a buddhistát, a taoistát, de még az arab szufit is eleven mester tanítja. Megvilágosodott bölcs vagy beavatott ember, aki előtted ül, meg tudod érinteni, s éppolyan földi sorsot él, mint te vagy én. Itt is van persze transzcendens kapcsolat, de a tanítványi láncolatot eleven emberek fűzik egymáshoz. A legritkább eset, hogy egy keleti Mester a láthatatlan világra hivatkozik. Ha az igazságról beszél, a saját szívére mutat. Jézus nem ígért ilyen élő gurukat. Még életében megnyitotta tanítványai előtt a magas szellemvilágot."

Maga az alapkoncepció viszonylag jó, ami a kereszténységet és a Szent Szellemet illeti, de nem úgy, ahogy az író azt állítja. Ő a Szent Szellem fogalmát egy szellemvilágban lévő "szellemi mesterre" alkalmazza, akivel a 80-as évek elején egy spiritiszta szeánszon került kapcsolatba. Már önmagában a spiritiszta szeánsz, mint technika, egy alacsony színvonalú, kétes értékű, okkult gyakorlat és így, a médiumokon keresztül szerezett információk is megbízhatatlanok még akkor is, ha az entitás "mesternek" állítja be magát. A láthatatlan világ magasabb hierarchiáinak ugyan vannak tanítói, mesterei, lehetséges az archatok, rishik hullámsávjával való kommunikálás (ezek sem "szent szellemek"), de csak az képes elhatolni ide, illetve az állíthatja be magát erre a frekvenciára, aki  fejlődése során magas szintű spirituális beavatás birtokába jutott. Ehhez még beavatás után is aktív, tudatos részvételre van szükség, ahol többnyire az irányított meditáció segítségével elhatolhatunk ezekbe a régiókba. (Erről W.Charon-nál olvastam)  Ennek semmi köze az alacsony színvonalú, öntudatlan, médiumi önátadás pszichikus jelenségéhez és egy ilyen túlvilági mester biztos, hogy nem választaná ezt az utat. Megjelenhet a már említett irányított meditációkban vagy álmokban, víziókban egy tanítvány számára, nincs szüksége közvetítőre. Ezzel néha még a Földön élő mesterek is élnek - akik már a Szent Szellem, az Isteni Önvaló csatornái - azoknál a tanítványoknál, akiknek erre még szükségük van. Viszont ők is elküldik a tanítványokat, miután már beavatták őket és felhívják a figyelmet arra, hogy a guru, a Mester bennük van, a szívükben, ami nem más, mint saját Önvalójuk, a Szent Szellem. Ettől fogva már nincs szükségük semmilyen külső Mesterre. Ramana Maharshi a Szív szót az Önvaló szinonimájaként is használja és Jézust sem véletlenül ábrázolták az ihletett középkori festők lángoló, tündöklő szívvel az ikonokon. A keleti és a keresztény tanítás lényegét tekintve ugyanaz.

Müller Péter szinte minden egyes szereplésekor elmeséli az 1956-os halálélményét és azt, hogy akkor valami "csatorna" nyitva maradt benne, magyarán médiummá vált. Az egyik legutóbbi könyvében, az Aranyfonálban leírja a spiritiszta szeánszok lefolyását is. A kezdetekben még valami "tányérka", betűről-betűre mozgatásával kommunikáltak a szellemvilág entitásaival, elhunyt rokonokkal. A mestere is így jelentkezett be először, majd később egy passzív médiumon át szólt hozzájuk. Az író is vezetett ilyen "meditációt", amelyről ezt írta: " Nem emlékszem rá, mit mondtam, mert ilyenkor a szavaimat megváltozott tudatállapotban mondom ki. Mintha nem én beszélnék, csak hagynék valakit beszélni magamban " Arról is ír ugyanebben a könyvben, hogy a rendszeres jógagyakorlatok, a mindennapos meditáció felfokozzák az ember azon rejtett képességét, hogy "hallóvá", "látóvá", egy másik dimenzió megérzésére érzékennyé váljon. Ez tényleg így van, ezt én is tanúsíthatom, mivel már évtizedek óta gyakorlok, de pontosan ez miatt kell nagyon óvatosan bánni a meditációval, mert a tudatosság középső zónájában számtalan olyan ártalmas entitás is létezik, amelyik az ember "megszállójává" válhat. A meditáció nem véletlenül tartozik a jóga ösvény magasabb, 7. szintjéhez, mert csak a kellően megtisztult, felkészült ember számára alkalmas, azok számára, akik a megnyílás során ki tudják küszöbölni a kellemetlen tudattalanból érkező hatásokat, vagy már tudatosságuk annyira erős, hogy az aurájuk áthatolhatatlan, vagy a meditáció legmagasabb állapotát, a szamádhit el tudják érni és az Önvaló jelenléte, energiája (mert az Önvaló vagy Szent Szellem energiaként manifesztálja magát a dualitásban) távol tartja a nem kívánatos látogatókat. Paul Brunton a Ramana Maharshi megvilágosodott tanítványa több könyvében is felhívja erre a veszélyre a figyelmet. Azt is írja, hogy, ha egy entitás jelenlétét érzékeljük, azonnal abba kell hagyni a meditációt. A meditáció során kifejlődő érzékenység nem arra való, hogy spiritiszta médiummá züllesszük magunkat. Ez a jelenség nem más, mint megrekedés, a hosszú ösvény vadhajtása.

Persze Müller Péter is kifejti, hogy a médiumi tehetség előfeltétele a józanság, a tudat állandó ellenőrzése, önmegfigyelés, az önbecsapások állandó leleplezése és lelki erő. "A médiumnak is erőre van szüksége, hogy egy idegen szellemiségnek - saját akarata, intelligenciája, szeretete szerint - ideiglenes otthont nyújtson magában."- írta a Kígyó és keresztben, majd ugyanitt : "Ha érdekel ez a kérdés, olvasd el Jane Roberts Seth beszél című kötetét. Ez a könyv pontosan leírta a mediális talentum kialakulásának természetrajzát." Gondolom az írót is "inspirálta" ez a színvonaltalan divatkönyv, de az is lehet, hogy innen vette a szellemi mester ötletét is. Az összeolvasottakból és írói fantáziájából összegyúrt tanítását így még hangsúlyosabbá tudta tenni a "szellemi mesterére" való állandó hivatkozással. Még, ha igaz is nála a "mesteri entitás" történet, a Seth beszél könyv említése meglehetősen zavaró és árulkodó. Komolyan lehet-e venni egy olyan írót, aki józanságot emleget úgy, hogy közben egy Jane Roberts színvonalú triviális médiumot hoz fel példának ? Ilyen lenne az Igazság Szellemével való találkozás? Érdemes belenézni ebbe a videóba:

Müller Péternek rengeteg a követője, folyamatosan jelennek meg könyvei, állandóan úton van, előadásokat tart. Egy igazi popguru lett belőle. Könyveinél mindig hivatkozik a "szellemi mesterével" való együttműködésre, amit az ember vagy elhisz, vagy sem. Tanításainak színvonaláról, megbízhatóságáról a fentebb említettek miatt nem sok jót lehet elmondani. Mivel van rálátásom a hiteles, nagy, megvilágosodott Mesterek közléseire (ezekről korábbi cikkekben lehet olvasni), így a mérték adott. Ezért is tartom visszatetszőnek azt, hogy a Szent Szellem fogalmát leszállította egy ilyen silány, spiritiszta, médiumi színvonalra és ráhúzta egy olyan jelenségre, mint a szellemvilág, aminek ahhoz semmi köze. Ez az Evangélium tanításának az eltorzítása, félreértelmezése: teljes fogalomzavar. Jó példa erre a fogalomzavarra : "Én a Felsőbbrendű Énetek csatornáin közlekedek" - mondat is, amit "szellemi mesterétől" idéz az Aranyfonálban. A Felsőbbrendű Én vagy Isteni Önvaló az nem más, mint maga a Szent Szellem. Az, hogy egy szellemlény azon "közlekedjen", annak semmi értelme. A Szent Szellem megnyilvánulásának különböző módjai vannak (erről majd egy következő cikkben írok), de az biztos, hogy nincs szüksége öntudatlan, spiritiszta médiumokra és arra sem, hogy bármilyen entitást lerángassanak a földi szférába a "megnyitott" szellemvilágból.

A Szent Szellem megnyilvánulásának különböző módjai: https://nyilegyenes.blog.hu/2020/05/22/kegyelmi_ajandekok

Ez a szellemvilágra való hivatkozás a mai, "angyalkázós", New Age világban nagyon piacképes, a női magazinokban is jól mutat. A jelenlegi világkorszakban, a Vízöntő korában tömegek fordulnak a spiritualitás felé, ezért nem mindegy, hogy mivel találkoznak. Persze a tömeg számára mindig az instant dolgok lesznek a vonzóak, az olyanok, mint pl. a spiritiszta szeánszok, vagy a csoda médiumok is. Egyre több médium bukkan fel manapság, már a filmipar is felkapta a témát. A nehézségekkel küszködő emberek szívesen látogatják ezeket a médiumokat, akik jobb esetben csak szélhámosok, de lehetnek közöttük valódi médiumok is, akik viszont a legtöbb esetben szellemi bacilusgazdák, kétes entitások lefolyócsatornái. Sokan közülük pszichiátrián vagy elmegyógyintézetben végzik. Én is ismertem egy ilyet. Kockázatos játék ez, ráadásul a spirituális fejlődés szempontjából értéktelen.

Müller Péter könyveiben jól keverednek az igazságok, féligazságok és sajnos a kétes értékű tartalmak. Nem megbízható tanítások ezek, mert az író a szellemvilágra hivatkozik, onnan igazolja magát, ami teljesen ellenőrizhetetlen és félrevezető, ráadásul a tudatlan emberekben felkelti a teljesen felesleges, okkult érdeklődést és inspirálhatja őket egy médium meglátogatására, vagy egy spiritiszta szeánszon való részvételre.

Paul Brunton ezt írta : "Senkinek nem lehet magasabb célja, mint az, hogy az Önvaló birtokolja. Ez az egyetlen médiumitás, ami biztonsággal gyakorolható és az egyetlen, amit gyakorolni kell"

Szepes Mária hasonlóan fogalmazott : "A médiumitás, a transzcendens képességek nem egyesek kiváltságai. Minden ember médium; de valódi, hasznosítható értéke csak az olyanfajta inspiráltságnak van, amely tudatosan áll be az egyetemes sugárözönbe. Egy harmonikussá csiszolt jellem és lelkiismeret torzítás nélkül veszi fel a megismerést, és közvetíti a nagy Központ leadását"

Ez a nagy Központ az Önvalónk, a Szent Szellem, amiről Jézus is beszélt az Evangéliumokban, ebbe avatta be tanítványait és ennek működését ismerhetjük fel mi is, ha őszintén gyakorolva felé fordítjuk figyelmünket. Ez az "egyetemes sugárözön" minden ember szívében ott van, de csak az ismerheti fel, aki tudatosan áll be ebbe a sugárzásba.

Ez a cikk a Szent Szellem valódi működéséről szól, a Belső Szóról: https://nyilegyenes.blog.hu/2019/09/18/belso_szo

süti beállítások módosítása