Mindenki számára jól ismert a "szokás hatalma" kifejezés, de a "szokás tragédiája" valószínűleg már nem. Az előző bejegyzésben az asztrál-karma automatikusságáról írtam, hiszen sorsunk mentális hajlamaink, karmacsíráink kényszere alapján fut, élődik meg. Amilyen egy ember jelleme olyan a sorsa. Pszichikai összetételünk hatalma alatt élünk, ami szokásainkban, megszokásainkban is tükröződik a hétköznapokban. Mindez igaz a spirituális ösvényen is, ami Jiddu Krishnamurti szerint tragikus: 

"Úgy tűnik, mi emberek a szokás szörnyű tragédiájába kerültünk, egy elsorvadt agy tevékenységének hagyományába, mert mechanikusan működünk, ragaszkodunk a hiedelmekhez, a hithez, a végtelen, értelmetlen rituálék állandó ismétléséhez a nyugati világ összes templomában, és a keleti világ rituáléihoz. Mindezeket a rituálékat a gondolat rakja össze. A gondolat egy anyagi folyamat...
De ha megvizsgáljuk a gondolatot, és a gondolat eredetét, azt, hogy mi a gondolkodás, akkor azt találjuk, hogy az emlékezetből, tudásból, tapasztalatból születik, és ebből a tapasztalatból gondolat, gondolat a cselekvésben, és így tovább. Ez az a láncolat, amelyben az agy működik jelenleg. Tapasztalat, tudás, az agyban tárolt emlékezet, ebből az emlékezetből cselekvés, és ebből a cselekvésből újabb tudást szerzel, így folytatódik ez a lánc, amely fokozatosan elsorvasztja az agyat. Amikor újra és újra ugyanazt ismételgeted, ahogyan a rituálékban teszik, amikor erős hiedelmek, meggyőződések, következtetések vannak, az agy nem csak, hogy elsorvad, de táplálékhoz sem jut.  És ennek az elsorvadásnak az egyik tényezője az, hogy az ember mindenféle illúziót elvisel - vallási illúziót, pszichológiai tévhitet és így tovább."  

Jiddu.Krishnamurti egy megvilágosodott direkt tanító volt, és a "választás nélküli tudatosságot" hirdette, elvetett minden keleti és nyugati hagyományt, vallást, gurukat, jógákat és meditációnak sem a passzív, csukott szemmel üldögélős módszert tartotta, hanem a teljes, kondicionálatlan figyelemmel végrehajtott szemlélődést és cselekvést. Korábban már több helyen is írtam a hosszú és rövid (indirekt-direkt) ösvény közötti különbségről. A hosszú ösvény a kezdők útja, a vallási gyakorlatoktól kezdve, a különféle jógákon át és a passzív koncentráció-meditáció a legmagasabb szintje. Ezek előkészítő fázisok, még cselekvőségérzettel, ego-elmével végzett, időbeli gyakorlatok és csak az elme (figyelem) megerősítését szolgálják, hogy ráléphessünk a direkt szemlélődés útjára. Ez már a kivetítés nélküli "választás nélküli tudatosság", úgy is mondhatnánk, hogy tanúság (a tanú nincs az időben), memóriától, fogalmaktól mentes szemlélődő gyakorlat.

Nem véletlenül ostorozta JK a vallási utat, a hosszú ösvény legalacsonyabb szintjét, hiszen a vallások és külsőségeik, rituáléik a legerősebben kondicionáló, az intelligenciát megbéklyózó jelenségek. Nem arról van szó, hogy a szentkönyvekben található kinyilatkoztatások nem igazak, de szó szerint értelmezhetetlenek és, aki azokat elfogadja a mélyebb értelmek ismerete nélkül valójában csak hiszékeny. 

"Vissza a kereszténységhez!" vagy az Indiában nem kevesebb előszeretettel hangoztatott "Vissza a hinduizmushoz!" jelszavak is hiábavalóak és értelmetlenek. Idő bőségesen állt rendelkezésünkre ahhoz, hogy ezeket a vallásokat kipróbáljuk. Ha nem tudtunk megfelelően kísérletezni ezekkel az alapítóik és ihletőik életéhez időben közel eső évszázadokban, akkor erre sohasem leszünk képesek. Ne csapjuk be önmagunkat! A múltba nincs visszatérés. Minden vallás esetében az azt ihlető eredeti gondolatok a legfontosabbak. Az eredeti ihlető gondolatok hatására sokat lehet tenni, azonban a későbbiekben a vallásos tevékenység már csak az eredeti vallásos ihlet szív és lélek nélküli ismétlődő színlelésében merül ki." - Paul Brunton 

Természetesen ez elmondható a buddhizmusól ugyanúgy, mint az iszlámról, vagy más, egyéb hagyományos vallásról is, nem is szólva a szektásodott vagy elkorcsosult, modern kori variációkról. Az ezeket követő emberek valójában egy szokás rabjai, igaz békét, nyugalmat csak ideiglenesen nyerhetnek, ha egyáltalán nyernek. A hosszú ösvény ászanázói, mantrázgatói és még a számtalan, más gyakorlat követői is beragadnak egy idő után a megszokás mókuskerékbe, ha nem lépnek tovább. Belőlük kerülnek ki a spirituális egoizmus képviselői. 

A szokások, megszokások a hétköznapi életvitelben is károsak, mivel mechanikusak, így megölik a spontaneitás megélését. A zenben is azt mondják, "ha éhes vagy egyél, ha álmos vagy aludj!" Természetesen követnünk kell egy menetrendet az életben, de, amint nincs rá szükség ne töltsük ki felesleges szokásokkal, inkább szabaduljunk meg tőlük, mert ezek is kondicionált személyiségünk részei, a memóriából fakadnak. Tehát nem csak a vallási illúziókból fakadó szokások, a hétköznapi beidegzett szokásminták sorvasztják el az agyat, hanem a pszichológiai tévhitek is, amelyeket önmagunkkal és másokkal szemben táplálunk. A közismert, indiai "Kígyó a kötélben" példa is erről szól, amikor a hajnali derengésben, a dzsungelben valaki egy kötelet kígyónak néz és ezért megijed. Valójában csak saját félelmét vetítette rá a látványra, ugyanúgy, ahogyan mi is folyamatos összetévesztésben élünk önmagunkkal és a külvilággal szemben. Önmagunkat összetévesztjük a test-elme organizmussal, személyiségünkkel, ami a memóriából fakad, az időben van és ebből kondicionáltságból tekintünk kapcsolatainkra is. Ezért van az, hogy ha nem tanuljuk meg a "feltétel nélküli tudatosság" alkalmazását, akkor egy embert csak az első találkozáskor láthatunk olyannak amilyen. Ezért is írta Hamvas Béla, hogy az emberek nem is találkoznak, hanem csak maszkjaik ütköznek egy idő után. Szokásunkká vált a "képmutatás" alkalmazása, pl. mást mutatunk a főnökünk vagy felettesünk felé, mint azok felé, akikkel nem vagyunk alárendeltségi viszonyban. A másokkal szembeni elvárásaink is szokások. Érdekes példa volt erre, amikor a megvilágosodott advaita tanítóval, Robert Adamssal először találkozott egy tanítványa, és ott akarta hagyni, mert meglepte, hogy egy farmergatyás, napszemüveges, baseball sapkát viselő fickót látott. Nem illett a fejében élő, gururól alkotott elképzeléséhez, ami egy indiai jelmezben parádézó, turbános mester volt.  (nagyon sok, mai divatguru pontosan ezt a szokásmintát szolgálja ki a jelmezekkel, hangzatos keleti nevekkel stb.)  

A szokásmintákra számtalan példát lehetne hozni, vannak cselekedeti, érzelmi, gondolati mintázatok. Ha megnézzük a mai, modern, fogyasztói társadalmakat, vagy a még viszonylag hagyományosabb keretek között élő keletieket, láthatjuk, hogy  szinte teljes mértékben a szokások irányítják bennük az életet. Fogyasztói, vallási, foglalkoztatási, lakhatási, szórakozási, utazási, táplálkozási stb. mintázatok, és amint valami külső jelenség, mint pl. egy járvány, háború, energiahiány, gazdasági válság vagy természeti katasztrófa megtöri, felborítja a szokásokba ágyazott életvitelt, akkor az emberiség azonnal pánikba esik. Mivel a szokások a mulandó személyiség részei, tapadási, azonosulási pontok, ezért érthető, hogy a maszkokhoz szokott emberiség feldúlttá válik, mivel nem tudja magát elhelyezni (azonosítani) és, amint helyre áll a "rend" pontosan ott folytatja az életét ahol a válság előtt abbahagyta. 

A mostani, uránikus gyorsasággal vetített világkorszakban az emberiség egyre intenzívebben fogja tapasztalni, hogy szokásai, megszokásai tarthatatlanná válnak. Mivel senki nem hajlandó önként feladni azokat, ezért "külső", karmikus erők majd rákényszerítik. Teljesen mindegy, hogy jó, vagy rossz szokásokról beszélünk, mert a relatív időben minden a változásnak van alávetve, és még egy "jó szokás" is átalakulhat "rosszá".

Mi a jó, vagy rossz? Amikor UG. Krishnamurtitól kérdezték, hogy mi a titka a korához képest fiatalos külsőjének, akkor ezt felelte: "Ez azért van, mert nem eszem egészséges ételeket, nem szedek vitaminokat, és nem tornázom". A legfontosabb, hogy legyünk nyitottak a változásra, figyeljük meg, majd lépjünk ki külső és belső szokásaink önismeretet torzító mechanizmusaiból. Sorsunkat nem kerülhetjük el, de felhasználhatjuk, ha kondicionálatlanul, éberen, személytelenül megfigyeljük mozgatórugóit. Csak így szabadulhatunk meg a szokásminták agysorvasztó, tragikus hatásától.

"A szokásokban, az életmódban és az örökölt viselkedésformákban bekövetkező változások gyakran annak jelei, hogy az Önvaló tisztító munkát végezhet benne." - Paul Brunton   

( A kép forrása: NLCAFÉ )

Müller Péter írót és műveit senkinek nem kell bemutatni. Ha valaki az elmúlt évtizedekben figyelemmel kísérte a magyar spirituális irodalmat, biztos, hogy találkozott már gondolataival, könyveivel, de még azok is belefuthattak ezekbe valamelyik női magazin hasábján, vagy egy tv interjú keretében, akiket ez a téma hidegen hagy. Én is olvastam a könyvei nagy részét, számos gondolata tetszett is még korábban, de az évek múlásával és más tanítók szemléletének megismerése után sok minden átértékelődött bennem tanításaival kapcsolatban. Az egyik ilyen tanítása a kereszténység lényegéről szól. A következő részlet a Boldogság című könyvéből származik:

"Amit ebben a fejezetben leírok: misztérium. Misztérium már az is, ahogy hozzájutottam, mert a gyermeki kérdésre, hogy „mi végre van ez az egész?”, a választ a Szent Szellem adta meg, akivel eleven kapcsolatba kerültem. Ő tett rendet a bennem kavargó olvasmányélmények között, Ő fejtette meg a kulcsmondatok titkát, s mondott el olyasmiket, amiket a könyvekben leírva nem találtam meg. Találkozásunk megrendítő volt. Megrendítő és fölkavaró azért, mert bebizonyosodott, hogy Szent Szellem tényleg van! Ötvenesztendős koromban jöttem rá, milyen hazugságban éltem, s élünk valamennyien. Azt mondjuk, „keresztények” vagyunk, s amikor hagyományunk lényege megnyilvánul, döbbenten és gyanakodva fogadjuk, vagy éppenséggel természetellenes csodát látunk benne. Ezekben a ritka, nagy pillanatokban fedezzük föl, hogy „hitünk” mennyire nem volt valóságos: elolvastunk valamit, rá is bólintottunk, hogy úgy van - de józan eszünk, mely sarokban lapult, csendesen rázta a fejét, s azt mondta: ez lehetetlenség. Lelkünk mélyén nem voltunk meggyőződve róla, hogy ez igaz. Különben nem lepődtünk volna meg.

Jézus azt mondta: „Még sok mondanivalóm volna, de nem vagytok hozzá elég erősek. De majd eljön az Igazság Szelleme, ő majd elvezet benneteket a TELJES IGAZSÁGRA... Nem magától fog beszélni, hanem azt mondja el, amit hall... Az enyémből kapja, amit hirdet nektek.”

Sokszor elolvastam ezt a mondatot, „hittem” is benne - de nem voltam meggyőződve róla, hogy ez így is van. Pedig a Szent Szellemmel való kapcsolat a keresztényi élet lényege! Ez az a pont, ahol a mi nyugati hagyományunk eltér a keleti tradícióktól. A hindut, a buddhistát, a taoistát, de még az arab szufit is eleven mester tanítja. Megvilágosodott bölcs vagy beavatott ember, aki előtted ül, meg tudod érinteni, s éppolyan földi sorsot él, mint te vagy én. Itt is van persze transzcendens kapcsolat, de a tanítványi láncolatot eleven emberek fűzik egymáshoz. A legritkább eset, hogy egy keleti Mester a láthatatlan világra hivatkozik. Ha az igazságról beszél, a saját szívére mutat. Jézus nem ígért ilyen élő gurukat. Még életében megnyitotta tanítványai előtt a magas szellemvilágot."

Maga az alapkoncepció viszonylag jó, ami a kereszténységet és a Szent Szellemet illeti, de nem úgy, ahogy az író azt állítja. Ő a Szent Szellem fogalmát egy szellemvilágban lévő "szellemi mesterre" alkalmazza, akivel a 80-as évek elején egy spiritiszta szeánszon került kapcsolatba. Már önmagában a spiritiszta szeánsz, mint technika, egy alacsony színvonalú, kétes értékű, okkult gyakorlat és így, a médiumokon keresztül szerezett információk is megbízhatatlanok még akkor is, ha az entitás "mesternek" állítja be magát. A láthatatlan világ magasabb hierarchiáinak ugyan vannak tanítói, mesterei, lehetséges az archatok, rishik hullámsávjával való kommunikálás (ezek sem "szent szellemek"), de csak az képes elhatolni ide, illetve az állíthatja be magát erre a frekvenciára, aki  fejlődése során magas szintű spirituális beavatás birtokába jutott. Ehhez még beavatás után is aktív, tudatos részvételre van szükség, ahol többnyire az irányított meditáció segítségével elhatolhatunk ezekbe a régiókba. (Erről W.Charon-nál olvastam)  Ennek semmi köze az alacsony színvonalú, öntudatlan, médiumi önátadás pszichikus jelenségéhez és egy ilyen túlvilági mester biztos, hogy nem választaná ezt az utat. Megjelenhet a már említett irányított meditációkban vagy álmokban, víziókban egy tanítvány számára, nincs szüksége közvetítőre. Ezzel néha még a Földön élő mesterek is élnek - akik már a Szent Szellem, az Isteni Önvaló csatornái - azoknál a tanítványoknál, akiknek erre még szükségük van. Viszont ők is elküldik a tanítványokat, miután már beavatták őket és felhívják a figyelmet arra, hogy a guru, a Mester bennük van, a szívükben, ami nem más, mint saját Önvalójuk, a Szent Szellem. Ettől fogva már nincs szükségük semmilyen külső Mesterre. Ramana Maharshi a Szív szót az Önvaló szinonimájaként is használja és Jézust sem véletlenül ábrázolták az ihletett középkori festők lángoló, tündöklő szívvel az ikonokon. A keleti és a keresztény tanítás lényegét tekintve ugyanaz.

Müller Péter szinte minden egyes szereplésekor elmeséli az 1956-os halálélményét és azt, hogy akkor valami "csatorna" nyitva maradt benne, magyarán médiummá vált. Az egyik legutóbbi könyvében, az Aranyfonálban leírja a spiritiszta szeánszok lefolyását is. A kezdetekben még valami "tányérka", betűről-betűre mozgatásával kommunikáltak a szellemvilág entitásaival, elhunyt rokonokkal. A mestere is így jelentkezett be először, majd később egy passzív médiumon át szólt hozzájuk. Az író is vezetett ilyen "meditációt", amelyről ezt írta: " Nem emlékszem rá, mit mondtam, mert ilyenkor a szavaimat megváltozott tudatállapotban mondom ki. Mintha nem én beszélnék, csak hagynék valakit beszélni magamban " Arról is ír ugyanebben a könyvben, hogy a rendszeres jógagyakorlatok, a mindennapos meditáció felfokozzák az ember azon rejtett képességét, hogy "hallóvá", "látóvá", egy másik dimenzió megérzésére érzékennyé váljon. Ez tényleg így van, ezt én is tanúsíthatom, mivel már évtizedek óta gyakorlok, de pontosan ez miatt kell nagyon óvatosan bánni a meditációval, mert a tudatosság középső zónájában számtalan olyan ártalmas entitás is létezik, amelyik az ember "megszállójává" válhat. A meditáció nem véletlenül tartozik a jóga ösvény magasabb, 7. szintjéhez, mert csak a kellően megtisztult, felkészült ember számára alkalmas, azok számára, akik a megnyílás során ki tudják küszöbölni a kellemetlen tudattalanból érkező hatásokat, vagy már tudatosságuk annyira erős, hogy az aurájuk áthatolhatatlan, vagy a meditáció legmagasabb állapotát, a szamádhit el tudják érni és az Önvaló jelenléte, energiája (mert az Önvaló vagy Szent Szellem energiaként manifesztálja magát a dualitásban) távol tartja a nem kívánatos látogatókat. Paul Brunton a Ramana Maharshi megvilágosodott tanítványa több könyvében is felhívja erre a veszélyre a figyelmet. Azt is írja, hogy, ha egy entitás jelenlétét érzékeljük, azonnal abba kell hagyni a meditációt. A meditáció során kifejlődő érzékenység nem arra való, hogy spiritiszta médiummá züllesszük magunkat. Ez a jelenség nem más, mint megrekedés, a hosszú ösvény vadhajtása.

Persze Müller Péter is kifejti, hogy a médiumi tehetség előfeltétele a józanság, a tudat állandó ellenőrzése, önmegfigyelés, az önbecsapások állandó leleplezése és lelki erő. "A médiumnak is erőre van szüksége, hogy egy idegen szellemiségnek - saját akarata, intelligenciája, szeretete szerint - ideiglenes otthont nyújtson magában."- írta a Kígyó és keresztben, majd ugyanitt : "Ha érdekel ez a kérdés, olvasd el Jane Roberts Seth beszél című kötetét. Ez a könyv pontosan leírta a mediális talentum kialakulásának természetrajzát." Gondolom az írót is "inspirálta" ez a színvonaltalan divatkönyv, de az is lehet, hogy innen vette a szellemi mester ötletét is. Az összeolvasottakból és írói fantáziájából összegyúrt tanítását így még hangsúlyosabbá tudta tenni a "szellemi mesterére" való állandó hivatkozással. Még, ha igaz is nála a "mesteri entitás" történet, a Seth beszél könyv említése meglehetősen zavaró és árulkodó. Komolyan lehet-e venni egy olyan írót, aki józanságot emleget úgy, hogy közben egy Jane Roberts színvonalú triviális médiumot hoz fel példának ? Ilyen lenne az Igazság Szellemével való találkozás? Érdemes belenézni ebbe a videóba:

Müller Péternek rengeteg a követője, folyamatosan jelennek meg könyvei, állandóan úton van, előadásokat tart. Egy igazi popguru lett belőle. Könyveinél mindig hivatkozik a "szellemi mesterével" való együttműködésre, amit az ember vagy elhisz, vagy sem. Tanításainak színvonaláról, megbízhatóságáról a fentebb említettek miatt nem sok jót lehet elmondani. Mivel van rálátásom a hiteles, nagy, megvilágosodott Mesterek közléseire (ezekről korábbi cikkekben lehet olvasni), így a mérték adott. Ezért is tartom visszatetszőnek azt, hogy a Szent Szellem fogalmát leszállította egy ilyen silány, spiritiszta, médiumi színvonalra és ráhúzta egy olyan jelenségre, mint a szellemvilág, aminek ahhoz semmi köze. Ez az Evangélium tanításának az eltorzítása, félreértelmezése: teljes fogalomzavar. Jó példa erre a fogalomzavarra : "Én a Felsőbbrendű Énetek csatornáin közlekedek" - mondat is, amit "szellemi mesterétől" idéz az Aranyfonálban. A Felsőbbrendű Én vagy Isteni Önvaló az nem más, mint maga a Szent Szellem. Az, hogy egy szellemlény azon "közlekedjen", annak semmi értelme. A Szent Szellem megnyilvánulásának különböző módjai vannak (erről majd egy következő cikkben írok), de az biztos, hogy nincs szüksége öntudatlan, spiritiszta médiumokra és arra sem, hogy bármilyen entitást lerángassanak a földi szférába a "megnyitott" szellemvilágból.

A Szent Szellem megnyilvánulásának különböző módjai: https://nyilegyenes.blog.hu/2020/05/22/kegyelmi_ajandekok

Ez a szellemvilágra való hivatkozás a mai, "angyalkázós", New Age világban nagyon piacképes, a női magazinokban is jól mutat. A jelenlegi világkorszakban, a Vízöntő korában tömegek fordulnak a spiritualitás felé, ezért nem mindegy, hogy mivel találkoznak. Persze a tömeg számára mindig az instant dolgok lesznek a vonzóak, az olyanok, mint pl. a spiritiszta szeánszok, vagy a csoda médiumok is. Egyre több médium bukkan fel manapság, már a filmipar is felkapta a témát. A nehézségekkel küszködő emberek szívesen látogatják ezeket a médiumokat, akik jobb esetben csak szélhámosok, de lehetnek közöttük valódi médiumok is, akik viszont a legtöbb esetben szellemi bacilusgazdák, kétes entitások lefolyócsatornái. Sokan közülük pszichiátrián vagy elmegyógyintézetben végzik. Én is ismertem egy ilyet. Kockázatos játék ez, ráadásul a spirituális fejlődés szempontjából értéktelen.

Müller Péter könyveiben jól keverednek az igazságok, féligazságok és sajnos a kétes értékű tartalmak. Nem megbízható tanítások ezek, mert az író a szellemvilágra hivatkozik, onnan igazolja magát, ami teljesen ellenőrizhetetlen és félrevezető, ráadásul a tudatlan emberekben felkelti a teljesen felesleges, okkult érdeklődést és inspirálhatja őket egy médium meglátogatására, vagy egy spiritiszta szeánszon való részvételre.

Paul Brunton ezt írta : "Senkinek nem lehet magasabb célja, mint az, hogy az Önvaló birtokolja. Ez az egyetlen médiumitás, ami biztonsággal gyakorolható és az egyetlen, amit gyakorolni kell"

Szepes Mária hasonlóan fogalmazott : "A médiumitás, a transzcendens képességek nem egyesek kiváltságai. Minden ember médium; de valódi, hasznosítható értéke csak az olyanfajta inspiráltságnak van, amely tudatosan áll be az egyetemes sugárözönbe. Egy harmonikussá csiszolt jellem és lelkiismeret torzítás nélkül veszi fel a megismerést, és közvetíti a nagy Központ leadását"

Ez a nagy Központ az Önvalónk, a Szent Szellem, amiről Jézus is beszélt az Evangéliumokban, ebbe avatta be tanítványait és ennek működését ismerhetjük fel mi is, ha őszintén gyakorolva felé fordítjuk figyelmünket. Ez az "egyetemes sugárözön" minden ember szívében ott van, de csak az ismerheti fel, aki tudatosan áll be ebbe a sugárzásba.

Ez a cikk a Szent Szellem valódi működéséről szól, a Belső Szóról: https://nyilegyenes.blog.hu/2019/09/18/belso_szo