Nyílegyenes


2023.dec.24.
Írta: Derwish komment

A "mesterséges intelligencia" evangéliuma

6516565-1200x640.jpg

Az utóbbi egy évben jelentősen megugrott a "mesterséges intelligencia" elterjedése. Bekerült a köztudatba a fogalom, ami  egy gép, program vagy mesterségesen létrehozott tudat által megnyilvánuló "intelligenciát" jelent. Rengeteget lehet olvasni az előnyeiről, de veszélyiről is. Önmagában semmi nem jó vagy rossz, minden a felhasználás jellegétől függ. Itt a kettősség káprázatában, a jelenségek világában a megnyilvánulás lehet bármilyen előjelű  Hamvas Béla hívta fel a figyelmet a fogalmakon való eltévelyedésre, amiből rengeteg félreértés származik. Jó példa erre az "intelligencia" kifejezés is, ami Jiddu Krishnamurti szerint az értelem és az érzelem egyensúlyából fakad. Csak akkor beszélhetünk intelligenciáról, ha a kettő egyensúlya fennáll, mert ha az  értelem, vagy az érzelem túlsúlyba kerül, akkor felborul az egyensúly. Helyes cselekedet, döntés nem származhat egyoldalú működésből. Ennyiből is jól látható, hogy valódi intelligencia mesterségesen nem hozható létre, nem lehet intelligenciának nevezni egy olyan jelenséget, amiből hiányzik az értelem és az érzelem. Gyakorlatilag a modern technológia által lehetővé tett, nagyon nagy adatmennyiség, információ gyors feldolgozását láthatjuk, aminek megvannak az előnyei, de a hátrányai is.  

A "mesterséges intelligencia" mennyiségi jelenség, nem minőségi, és mint minden jelenség egyben szimbólum is: az időpánik uralta modern korszak szimbóluma, és a felfokozott, nagyon nagy sebességű racionális, ok-okozati gondolkodás mesterséges, gépi megnyilvánulása. Hamvas Béla az Északi korona esszéjében írt az extrém luciditás jelenségéről, a felfokozott józan ész által uralt ember működéséről. Ez a személytelen működés a "nappali tudat egy faja", egy "olyan képesség, amelynek hatásterülete, és ezért megismerési köre is kizárólag a földi lét." 

"A luciditásnak csak életkategóriája van, szellemkategóriája nincs, ezért nem egyetemesen humánus, ezért nincs benne női és gyermeki és érett öreg és nincs imagináció, képzelet, álom, művészet, vallás, nincs benne morál, és főképpen nincs szeretet." 

Valójában az esszé sokkal többről szól és mélyebb kérdéseket boncolgat, de mindenképpen figyelemreméltónak tartom, hogy a 21. században megjelent egy olyan technológia, amelynek működésében fel lehet fedezni a hasonlóságot a Hamvas által bemutatott emberi észműködéssel. A megnyilvánult világ jelenségeit nem lehet elválasztani az emberiség kollektív mentalitásától, a "mesterséges intelligenciának" hívott eszköz sem bukkant volna fel, ha az emberiségben nem lenne meg ez az előkép. 

Alapvetően nem szándékoztam írni erről a témáról, annyira nem is látom át részleteiben, de annyit látok, hogy óriási lelkesedét, rajongást robbantott ki az emberekben. Számtalan cikk, előadás foglalkozik vele, érvek, ellenérvek hangzanak el felhasználását illetően. Ezekbe most nem mennék bele, viszont szembe jött velem egy hír a mostani izraeli-palesztin konfliktus kapcsán, ami szerintem jól rávilágít a mechanizmus nyújtotta "lehetőségekre" és ez inspirálta ezt a bejegyzést: 

"Izrael egy mesterséges intelligencia rendszert vetett be a gyilkos célpontok generálására, amely "tömeggyilkossági gyárrá" változtatta Gázát - derül ki a +972 Magazine izraeli médium által közzétett új, kőkemény oknyomozó jelentésből.
A rendszer jelentősen különbözik a korábbi katonai műveletektől, és válogatás nélküli gyilkosságokhoz és rendkívül magas civil halálos áldozatokhoz vezetett Izrael jelenlegi gázai offenzívája során.
A gázai civil életet ért kiterjedt károk a "Habsora" ("Az evangélium") nevű mesterséges intelligencia rendszer széles körű alkalmazásának köszönhetőek. Ez állítólag példátlan, automatizált ütemben ajánl potenciális célpontokat Gázában.
A vizsgálat korábbi tisztekre hivatkozva azt állítja, hogy ez a technológia megkönnyíti a "tömeges gyilkossági gyárat", amely a mennyiséget a pontossággal szemben előnyben részesíti, lehetővé téve a nagyobb járulékos károkat.
A jelentés a civil életek megdöbbentő semmibevételére rámutatva megállapítja, hogy az izraeli katonai vezetés tudatosan hagyta jóvá több száz palesztin civil megölését annak érdekében, hogy megkíséreljen meggyilkolni egyetlen magas rangú Hamász katonai parancsnokot." 
 

Természetesen tudom, hogy soha nem az eszköz a hibás, egy kést is lehet sok mindenre használni, ugyanúgy, mint egy repülőgépet, vagy bármi mást, de immorális felhasználás esetén legalább tudjuk, hogy egy élő személy szúrt, vagy dobta le a bombát és nem egy személytelen algoritmus tanácsa inspirálta a gyilkosságokat, jelölte ki a célpontot. Hamvas nem véletlenül írta, hogy a személytelenség az Antikrisztus. J. Krishnamurti számtalanszor elmondta, hogy minden baj forrása a "gondolat", abból született az atombomba, a nacionalizmus, az állatok kipusztítása, a háborúk, a népirtások stb. az olyan gondolatokból, amelyekben nem volt meg az értelem-érzelem egyensúlya, ami a tiszta intelligenciát jelenti. Ez a technológia lehetővé tette, hogy az értelem és az érzelem teljes kikapcsolásával, mérlegelés nélkül, vakon hajtsanak végre tömeggyilkosságot ártatlan civilek ellen. A technológia számára nem számít a jelentős járulékos veszteség, neki csak "térkép e táj". Ez ugyanaz a primitív barbárság, mint a hamászos terroristák tevékenysége. Hiába a nagyon magas technológiai fejlettség, a zsidó állam katonai apparátusa még mindig a "szemet szemért" elv bosszúálló mentalitását képviseli, lényegi fejlődés nem történt. 

A mesterséges "intelligencia" ilyen jellegű használata is nagyon jól bemutatja, hogy önmagában a technológia fejlettség nem sokat ér, sőt még jobban rávilágít az emberiség morális fejletlenségére. Jellemző, hogy ez a személytelen eszköz azonnal megtalálta helyét egy háborúban is, átlagon felüli hatékonysággal lehet vele gyilkolni. Természetesen az izraeli példa szélsőséges, csak a legnegatívabb szélsőséget mutatja, de véleményem szerint egy figyelmeztető felkiáltó jel is egyben, bemutatja mi történik, ha átadjuk az irányítást a személytelenségnek, kioltjuk a tiszta, emberi értelem-érzelem egyensúlyából származó intelligenciát és a mennyiségi adatfeldolgozásból származó sugalmazásra hallgatva cselekszünk.        

Játékélmény: Figyelem

4a9f27503c8e1ca505d5c7e071fe13bc.jpg

Mindannyian emlékszünk még gyermekkorunk önfeledt pillanataira, a játék közben átélt örömre, önfeledtségre. Azt is érzékeljük, hogy felnőttként már nem vagyunk képesek elérni az oldottságnak ezt a fokát, vagy csak nagyon ritkán. Mi történt velünk, mi változott meg? Alapvetően a boldogság, önfeledtség lényünk alaptermészete, forrása Önvalónk, elménk legmélyebb, bővítmények nélküli rétege, állandóan adásban van, de ahogyan telik az idő egyre jobban elhangolódunk, nem érzékeljük hangját. A szobában ketyegő órát sem halljuk egy idő után még a legnagyobb csendben sem. 

Nagy divat manapság a "meditáció", egyes pszichológusok még azt is pedzegetik, hogy be kéne vezetni az óvodákban, iskolákban. Minek? Meggyőződésem, hogy a manapság meditálgató (inkább relaxáló) tömegek közelébe sem tudnak érni egy elmélyülten játszó gyermek önfeledtségéhez. Figyeljük meg a kicsiket, amikor mesét hallgatnak, rajzfilmet, báb-előadást néznek és tegyük fel magunkban a kérdést, hogy képesek vagyunk-e egy ilyen szintű éber elmélyedésre? Nevetünk rajtuk, amikor valóságosnak hiszik a látottakat, mert nem értjük, hogy számukra "Ott és Most", azokban a pillanatfolyamatokban az a valóság. a "látható világ mögötti valóság", amit csak az önfeledtség (énfeledtség) képes átélni. Nincs ott a személyes ént alkotó emlékezet köteg, a múlt, így mérlegelés, racionalizálás nélkül, közvetlen élményként áramlanak a jelenségek. A gyermeki elme amúgy is kondicionálatlan, az emlékezet raktára, a személyes tudattalan még kevés információt tartalmaz, az értelem sincs teljesen kifejlődve (fogalmak, tudás nem kötik annyira), ezért a Figyelem/Tanú/Pillanat állapota nagyon könnyen beáll.    

"A pillanat nem az idő, hanem az  örökkévalóság atomja.” - Kierkegaard 

Hamvas Béla szánkhja tanulmányában ezt írta: "Az érzékek nem ismerik az időt, csak a pillanatot." 

Szepes Mária írónő az Emberek és jelmezek életrajzi könyvében így írt Hamvas egyik Leányfalún tett látogatásáról: 

"A Duna-parton úgy játszott a homokban, várat, alagutat épített, mint egy gyerek." 

Ez a páratlan műveltségű ember olyan tudással, műveltséggel rendelkezett, ami világviszonylatban is egyedülálló, de hitelességét, realizáltságát mi sem bizonyítja jobban, mint a fenti idézet, hiszen ez a tudás nem vált benne maszkká, szereppé, szerepszemélyiséggé, azonnal "gyerekké" tudott változni még egy Szepes Mária vagy bátyja, a hermetikus filozófus, Wictor Charon jelenlétében is. A Figyelemmé, az Örök Pillanattá vált, amiben benne volt a homokvár is.

Az Apokaliptikus monológ esszében még ezt írta Hamvas: " Azt a határtalanul komplex és komoly valóságérzéket, amellyel hároméves koromban gondolkoztam, később csak ritkán értem el."

Aztán egy kicsivel lejjebb így folytatja: "Ebner azt mondja, hogy a nevelés a megvadult elefánt a porcelánboltban. Végül és véletlenül marad ép darab is. És, amikor a nevelés befejeződik, az ember nekiállhat a törött
cserepeket ragasztani. Élete végéig talán elkészül vele. 
Az én porcelánboltomba kisebb állat tört be, de azért, különösen, amikor iskolába kezdtem járni, elég szép munkát végzett. Ettől az időtől kezdve tizennyolc éves koromig
neveimre csak homályosan emlékszem. Nemcsak azért, mert a nevelés fenevadja csörömpölt és a legdrágább kivételével bennem is mindent elcsorbított vagy megrepesztett. A dolog ott kezdett félelmetessé válni, hogy tapodtat sem voltam hajlandó engedni annak a büdös mosléknak, amellyel naponta és minden óra minden percében, főként az iskolában, mosdattak s amelyet oly előszeretettel az élet realitásának neveztek. Úgy vettem észre, hogy a serdülő gyermek ennek a visszafelé való keresztelésnek túl könnyen és túl gyorsan enged." 

Neki végül is sikerült összeragasztania a törött cserepeket. Nekünk a "figyelem megszentségtelenítése" korszakában, a modern tömegkommunikáció, média és információ áradat világában már nehezebb dolgunk van. Nem csak az oktatás és a nevelés hangolja el a gyerekeket, hanem a folyamatos, instant szenzációknak kitettség is eltompítja a képzeletet, és fokozza a figyelmetlenséget. 

A gyermeki képzelet, beleélő képesség nagyon erős, mivel az elmében áradó imaginációs energiákat még nem köti meg annyi emlékinformáció. A tudattalan elme személyes régiója  "vékonyabb", ezért a memóriából fakadó személyiségszerkezeti fal is lazább, nem szűri meg annyira a Forrás áramlását, a képzetek így intenzívebbek, valóságosabbak. A külvilág érzékelése is tényszerűbb, közvetlenebb, mivel az objektiváció és a Szubjektum közötti határ kevésbé korlátozott. A Kozmikus/Világ-Elme képalkotó, életképzeleti tevékenységének minden fázisába bele vagyunk ágyazva és "saját" mentális, képzeleti, képalkotó tevékenységünk analóg a kozmikus képzelettel. Mivel, ahogyan már említettem a gyerekeknél még nincs ott, vagy nem annyira vastag a személyiség szűrő, a Figyelem transzcendentális állapota még könnyen beáll. Ezért tudnak elmélyülni egy pillangó, vagy egy virág szemléletében, és ezért köti le őket a képzeletükkel feltöltött játék vagy egy mese. El tudnak játszani gyakorlatilag bármivel, bárhol és nem unják meg ugyanazt a mesét, ha százszor is hallják, mivel annyira közvetlen belső képalkotásuk. Az idő nem korlátozza őket játék közben, mert folyamatosan az Örök Pillanatot élik meg, és az ezzel járó boldogság érzését. 

Jézus közismert mondása is erről szól: "Engedjétek hozzám jönni a kisgyermekeket, és ne tiltsátok el tőlem őket, mert ilyeneké az Isten országa." 

Ilyeneké, az így működőké. Alapvetően az állapot jellegéről beszélt, arról, hogy felnőttként újra el kell érnünk ezt az érzékenységet. Gyermekkorunk önfeledt pillanatai kondicionálatlanságunkból fakadtak, személyiségszerkezetünk, maszkunk hiányából, de ekkor még spontán volt meg ez az állapot, aztán mentális hajlamainknak, karmacsíráinknak, és a külvilág befolyásának köszönhetően felnőtt korunkra elhangolódtunk. 

Érdemes még elgondolkodni azon is, hogy a zenét vagy a színházi és filmszerepeket is el kell játszani. Ezeket ott, akkor valós időben kell eljátszani és nagy mértékben befolyásolja a művészi játék minőségét az önfeledtség foka. A művészlelkek mélyebben ágyazottak az elme asztrális, mágneses, érzelmi régiójába, ezért érzékenyebbek is. Azok az előadók a legjobbak, akik Tanúként tudják megélni a folyamatot. Ezért is lehet megfigyelni, hogy, aki teheti idős koráig játszik még akkor is, ha túl van már a csúcson, de a csúcson lévők sem hagyják abba, hiszen a játékélmény pótolhatatlan.

Ráadásul a képzelet teremtő mágia (imagináció), pszichikai erőket szabadít fel, mozgat meg az elme asztrális erőteréből, amik a pszicho-energetikai transzformáció következtében vitális energiává alakulnak, feltöltik az embert. A Tudatosság/Tudat érintése az életerőben lakik, Önvalónk a kettősség világában Erő (Shakti, Szent Szellem), ami egy idő után tapasztalható a spirituális út előrehaladott fázisában. A tudatosan nem gyakorlók az intenzív képzelettel feltöltött tevékenység során tudnak kontaktusba kerülni ezzel az Erővel egy bizonyos fokig, aminek rengeteg pozitív hatása van, emelkedett létélményt nyújt. 

A nagyfokú képzelő, képalkotó erővel rendelkező emberek nagy teljesítményekre "képesek". Emerson ezt írta Napóleonról: "A csatáit fejben nyerte meg, mielőtt a harctéren győzött volna."  Aztán ott van a stigmák jelensége, amik Jézus keresztre feszítésének empatikus kontemplációja során megjelentek a keresztény apácák testén. Ezek rendkívüli példák, hiszen Napóleon egy "öntudatlan jógi" volt, az apácák élete sem volt átlagos, de jól mutatják a "kontaktussal" (valódi Hittel) rendelkező képzelet teremtő erejét. Mindez átlagos emberi szinten is működik, hiszen mindenki látott már félelemtől elfehéredett, vagy szégyentől elvörösödött arcot, nem is szólva a pszichoszomatikus betegségekről. 

Természetesen minden sorsszerű, és a determináció keretei között mindenki saját mentális hajlamait, hangoltságát, életképzeletét fogja megélni összefüggésben mások sorsával, alávetve a Kozmikus Teremtés irányításának. A gyermeki önfeledtség állapotának tudatos elérése hozzásegíthet a Tanú, Figyelem állapotának felidézéséhez, mert szabadságunk, függetlenségünk ettől a szemléleti állapottól kezdődik. 

Figyelmet szentelni

mar18_15_151815075.jpg

A szentel, megszentel ige vallási értelemben valaminek, vagy valakinek a felavatását jelenti egy szertartás keretében. Átvitt értelemben a hétköznapi nyelvhasználatban is elterjedt, hiszen szentelhetünk valamire időt, vagy az életünket,  figyelmünket szentelhetjük valaminek stb. Egy korábbi bejegyzésben már foglalkoztam ezzel a témával, most egy kicsit direktebben közelítem meg: 

https://nyilegyenes.blog.hu/2019/08/29/a_figyelem_megszentelese 

A vallási szertartás annak ellenére, hogy napjainkra már csak egy látszati, felszínes ceremóniává süllyedt, még nagyon halványan hordoz magában valamit az eredeti értelemből, szimbolikusan utal a jelenségvilág és "Isten országa" közötti kapcsolat helyreállításának lehetőségére. Érdekes, hogy a magyarban a figyelemmel kapcsolatban is használjuk a szentel igét, de valójában ez a fajta figyelem még nem "megszentelt", nem lát/hall/érez tárgyilagosan, tényszerűen, mert a személyiségszerkezet, memória átszínezi a szenzációkat. Ez még a figyelem hiánya, kondicionált regisztráció, amiből folyamatos reagálás, reakció születik. Figyelmet szentelni valamire csak akkor tudunk, ha nincs ott az én, a személyiségszerkezet. A hosszú ösvény koncentrációs-meditációs gyakorlatai segítenek előkészíteni, megzabolázni az egyénivé vált elmeközeg áramlását, hogy majd ráléphessünk a rövid, direkt ösvényre, ahol már folyamatosan figyelmet tudunk szentelni a káprázati világ jelenségeire. 

"A tanítványnak félre kell állnia a gondolatformáktól, ami azt jelenti, hogy félre kell állnia a személytől, és úgy kell tekintenie rá, mint valami önmagán kívüli dologra. Ha, és amennyiben sikerül mögé kerülnie, automatikusan felveszi az Önvaló álláspontját. A személyt tárgynak kell tekintenie, az Önvalót pedig megfigyelőjének. Nos, a tiszta tudatosságnak ez az eleme állandó és töretlen; ezért nem a közönséges tudatosság, amely totalizált gondolatokból álló, megszakított dolog, hanem a transzcendentális tudatosság." - Paul Brunton 

A személy, személyiségszerkezet is része a káprázati világ jelenségeinek. Az elme alakjai, a memória, az ebből fakadó gondolkodás, a testtel (érzékszervekkel) való azonosság érzet, és az értelem összessége azok, amik miatt nem tudunk valódi figyelmet szentelni semminek, és ez a komplexum működik bennünk "megfigyelőként" lefokozott állapotban. A "megfigyelőnek" kell először megfigyeltté válnia, hogy majd ténylegesen is figyelmet tudjunk szentelni  minden jelenségre. Ennek a transzcendentális állapotnak a beállta is a figyelem megszenteltsége, de majd látni fogjuk, hogy ezen is túl kell lépni, mert ez még mindig egy köztes, ideiglenes állapot, "egy gyakorlati segítség a cél felé vezető úton".    

Mivel születésünk óta folyamatosan regisztrálunk (nem is szólva az előző inkarnáció káprázatok tudattalan benyomásairól), ezért elménk működése erősen kondicionált, folyamatos összetévesztésben élünk, belső feltételek bénítják meg életünk tiszta, tényszerű felfogását. Már ez a tény is jól rávilágít, hogy mennyire értelmetlen a szabad akarat fogalma, hiszen minden gondolatunk és az ezekből fakadó cselekedetek alapja ez a kötött háttér. Az Abszolút Tudatosság nagy körén belül működünk, mint egy kis kör, ami egy egyéninek tűnő, személyiség-én-elme komplexum örvény. Mentális hajlamaink, asztrális-vágy töltésünk húzza bele a Tudatosság figyelmét ebbe az inkarnáció káprázatba. Ez a "radzsaszikus" erő okozza a kivetítést, amit fizikai (és életerő) testünk köt meg. Ahogyan egy folyóban keletkező örvényből is csak úgy tudunk kijutni, hogy hagyjuk magunkat az aljáig lehúzni, mindenféle ellenállás nélkül, ugyanígy kell hozzáállni személyiségünk őrvényéhez is.

A kulcs a személyiség-elme-komplexum megértésében rejlik, ami egy roppant összetett dolog., de Jiddu Krishnamurti hangsúlyozta, hogy a megközelítés, hozzáállás talán még fontosabb, mint maga a megértés, mert ha nehezteléssel, vagy fegyelmező, elnyomó szándékkal közelítünk, akkor még nagyobb zűrzavart idézünk elő. Az eredményre törekvés megakadályozza a megértést, és bárminemű aktív akarat ezen irányba rossz hatással van az idegekre és a pszichológiai állapotra, csak erősíti az ellenállást, ami megbosszulja magát. Az elme irányítása nem annyira fontos, mint annak megértése. A gondolkodás folyamatának megértése végtelenül fontosabb, mint a gondolatok kontrollálása, és ehhez a megértéshez mindenre kiterjedő koncentráció kell. (nem központosított, mint a hagyományos koncentráció-meditáció során, amit még az ego végez a hosszú ösvényen) 

"Amíg a megfigyelő elkülöníti magát a  megfigyelttől, és megpróbálja irányítani azt, amit megfigyel, vagy önmagát, csak további zűrzavar és konfliktus alakulhat ki; így a megfigyelőnek magának kell megértenie saját tevékenységét, és ebből fogja felismerni, hogy a megfigyelt nem különül el önmagától." - JK 

Valójában a külső és belső (elmebeli) jelenségeket nem lehet elválasztani a megfigyelőtől, hiszen, ha nincs mit megfigyelni, akkor nem lehetne megfigyelő sem, nem állhatna fenn a megfigyelés jelensége. A szubjektumot az objektum hozza létre, de nem mindegy, hogy a szubjektivitás időbeli, változó oldalán keresztül tapasztalunk, reaktívan, vagy az időn túli, transzcendens Tanúval vesszük figyelembe a jelenségvilágot, érintetlenül a múlt kondicionáló, átszínező emlékeitől. 

Például, ha valakire teljes figyelmet szentelünk és szó szerint "Jelen" vagyunk, teljes tudatossággal kapcsolódunk, akkor mindegy, hogy az illető sérteget, vagy esetleg hízelgő kijelentéseket tesz, mert nincs ott az időbeli én, aki regisztrálna, reagálhatna, reakcióba kerülne a hallottaktól. Csak egy passzív tudomásulvétel történik, semmi más. A sértő, vagy hízelgő fogalmak ezen a szinten semmit nem jelentenek, csak puszta szavak, nem indítják be a képzetalkotást, nem tapad hozzájuk jelentés. Egy normális kommunikáció is csak akkor tud kialakulni, ha teljes figyelmet szentelünk a másik embernek, és mialatt hozzánk beszél nem belső gondolatainkon, monológunkon törjük a fejünket, vagy már az estleges válaszon. Sajnos az emberek nagy többsége csak mondja a magáét, oda sem figyel a másikra, csak azért kell neki társaság, hogy valaki meghallgassa, aztán így mindenki elbeszél egymás mellett, nincs rendes kommunikáció, közösség.

Hamvas Béla írta, hogy az emberek már nem is találkoznak, csak maszkjaik ütköznek. Ezek az önmagukba zárult személyiségszerkezetek aztán semminek és senkinek nem tudnak figyelmet szentelni, csak képet mutatnak magukról, egy szerepet, amibe jól elrejtőztek és teljesen megszólíthatatlanná válnak. Minden jelenséghez a kondicionált maszkon keresztül közelítenek, ezáltal megfosztják magukat a pillanat által kínált spontán tapasztalás frissességétől.  

A mostani, felgyorsult világban valójában a figyelem megszentségtelenítése zajlik, amihez nagy mértékben hozzájárulnak a tömegkommunikációs eszközök által nyújtott, folyamatos figyelemelterelő szenzációk is. Állandóan etetni kell az egót a szenzációkkal, hírekkel, képekkel, botrányokkal, újdonságokkal stb. mert, ha nem történik semmi, akkor kényelmetlenül érzi magát, fél, hogy lemarad valamiről. Aztán minél erősebb valakiben a személyiségszerkezeti képzet az ambíció annál jobban tud törtetni, akár mások, vagy a környezet rovására is, mert képtelen figyelmet szentelni bármire/bárkire is, mulandó énjének koncentráltsága az időpánikban tartja, Minden áron meg kell valósítania "önmagát", vagy legalábbis azt, amit önmagáról fantáziál. Az ilyen ember általában múltban időzik, vagy a jövőt fürkészi, az idő a lételeme, ezért képtelen Jelen lenni az Örök Tanúban, aki figyelmét megszentelhetné. Nem véletlenül jutott el a világ a jelenlegi, leromlott, kaotikus állapotba, mivel az, amit látunk nem mást, mint az önmagából kifordult, önmagától elfordult emberiség kollektív pszichéjének a kivetülése, a figyelmetlenség világkorszaka.       

Asztrológia, szabad választás, determináció

775x0x1.jpg

Hamvas Béla megjárta az első, majd a második világháború poklát is. Többször behívták frontszolgálatra, rengeteg szenvedésen ment keresztül, minden vagyona megsemmisült egy bombatalálat során. Mindezen tapasztalatok után úgy gondolta, hogy a világégés, tömeges szenvedés hatására az emberiség gyökeresen megváltozik, és egy új élet kibontakozására nyílik lehetőség. Hamarosan rá kellett döbbennie, hogy tévedett, az emberiség semmit nem változott. Mindenki láthatja, hogy a technikai, technológiai robbanás ellenére napjainkban sem rózsás a helyzet, konkrét fejlődés nem tapasztalható. A korábbi világháborúk megrázó beavatásainak szinte semmilyen hatása nincs a modern kori emberiségre nézve. Nem csak a kollektív sorsra igaz ez, de általában ez a jelenség figyelhető meg az egyének sorsában is, nem lehet változtatni, még a legdrasztikusabb eseményeknek sincs változtató ereje: "Mindig ugyanaz történik" - írta Hamvas 

De miért is írok erről? A mostani, new age/ezo spiritualitást teljesen eluralta a választás, változtatás, szabad akarat eszméje. Vannak prognosztizálgatás, jósolgatás szintjére süllyedt (youtube) asztrológusok, akik abban a hitben ringatják követőiket, hogy: "az ember egy önébredő, eszmélő lény a szabad akarat, szabad választás és a determináció különböző arányaiban, minden szellemi rendszer, de a tudomány is ezt mutatja. A szabad akarat, választás és a determináció közötti arány változása attól függ, hogy önismeretben, tudatosságban hol tartunk. A determináció, a szabad akarat teljes hiánya negligálja az emberi ébredés, fejlődés, tudatosulás lehetőségét." Nagyjából ez hangzott el az egyik ilyen videó felvezetőjében, ami érthető, mivel csak az ilyen jellegű tanításokkal lehet széles körben népszerűségre szert tenni és asztrológiai tanácsadást folytatni. Manapság szinte csak ilyen megközelítéssel lehet találkozni, ami azért is szomorú, mert a nagy megvilágosodott tanítók soha nem beszéltek a szabad akarat, választás legcsekélyebb lehetőségéről sem. 

A bekezdésben leírtakból láthatjuk, hogy az emberiség kollektív sorsa, és benne az egyéneké kéz a kézben járja a maga kijelölt útját, nincs olyan karmikus megélés, visszahatás, ami megváltoztathatná a jellemszerkezeteket. Egy születési időpontra felállított asztrológiai képlet az egyén pszichéjének térképe, az ego-komplexum összetevőit mutatja, azt a jelleget, jelenséget, ahogyan az Örökkévalóság a mulandóság káprázatában egyénileg megjelenik. Minden ego-komplexum mögött az Abszolút Tudatosság áll, annak egy tér-idő funkciója, egy kis kör a nagy körön belül. 

"Az asztrológia metafizikája az, ami az őskor egyetlen metafizikája: Minden Egy. És ahogyan ezt a metafizikát a Tabula Smaragdina tételére – az, ami fent van, ugyanaz, mint ami lent van – felépíti, s ahogy a világ keletkezésére, a föld geológiai alakulására éppen úgy, mint a népek, az osztályok, a nemzetek, s az egész emberiség történetére, az ember egyéni sorsára, egyéni alkatára vonatkoztatja, egyetlen alapvető gondolatot mond ki: az analógiát." -Hamvas Béla 

A lényeg az analógia fogalma, ami nem hasonlat, hanem megfelelés, azonosság. Az, ami fent van, ugyanaz, mint, ami lent van, mulandó énünk az Örökkévaló énünk, Önvalónk aktív oldala, ugyanannak a Tudatnak, Abszolút Tudatosságnak egy önmagában koncentrált funkciója. Ramna Maharshi közvetlen követőinek már azt tanította, hogy nincs két, kis és nagy én, csak az Önvaló van. A kis én csak káprázati jelenség, olyan, mint a kígyónak látszó kötél, belevetítés. Mivel minden Egy, egyszerre van (még akkor is, ha nem tűnik annak), ezért a szabad akarat, szabad választás eszméje értelmetlen, minden cselekvésképzet, választás illúzió, a felszíni én illúziója. A káprázati én-komplexum megélésnek (amit egy asztrológiai képlet mutat) nem lehet semmilyen szintű szabadsága a Forrással szemben. Az Öntudat a Nap, de a többi bolygó egy meghatározott pályán kering körülötte. Ezt mutatja az asztronómia is, ezért lehet kiszámítani, felrajzolni egy horoszkóp ábrát. 

"Az asztrológia felhasználja az erőknek és a képességeknek az emberben levő sokaságát, hogy az analógiákat világosan lássa, és az analógia segítségével az egységbe tartozás tudatát és élményét felébressze. Kifejezetten hangsúlyozza, hogy „minden fizikai és érzékelhető lény és dolog a szellemvilág lenyomata és a szellemvilágban történt folyamatok ismétlése” - Hamvas Béla 

Ebből az idézetből is kitűnik, hogy a káprázati, látszatvilág minden jelensége a szellemvilág lenyomata, a mulandó tér-idő folyamatok az ott lejátszódó folyamatok ismétlése. Fontos megemlíteni, hogy a horoszkóp az egy mandala, a mandala pedig egy olyan ábra, ami Világ-Ideát ábrázolja. A Világ-Idea a Kozmikus-Elme által elképzelt ideákból,  ősképekből vagy archetípusokból álló előkép, a megnyilvánult világ előképe, és a fizikai világ ennek a lenyomata. Hívhatjuk ezt akár mentál síknak is, kollektív tudattalannak, vagy szellemvilágnak, ahogyan Hamvas nevezte. Mivel a mandalák meditációs eszközök is egyben, ezért egy horoszkóp végső értelme csak a meditatív szemlélet előtt tárul fel.  

"A mandala olyan képrejtvény, amelynek értelmi megoldása, illetve az anyagi természetben élő ember értelme számára hozzáférhető jelentése nincs. A mandala csak a transzcendens intellektus számára érthető."

"A mandalát a misztikus intuíció látja meg, és meditációk alkalmával szemléletébe a misztikus intuíció merül el. A mandala szemléletébe merülve az ember az anyagi természetben használt tudatából kikapcsolódik és a transzcendens értelmek világába helyeződik át. Ilyen mandala a horoszkóp, amely az állatkör jegyeit és a bolygók helyzetét ábrázolja. E jelkép emberi tudattal meg se közelíthető, vagy ha igen, semmi egyéb, mint valamely pillanat asztronómiai képe. Valódi értelme csak akkor bontakozik ki, ha valaki az állatkör és a bolygók képeit az analógiák sorába állítja." - Hamvas Béla 

A jelenkori, divatossá vált asztrológiai irányzatokban (már a középkori asztrológiában is) az asztrológusok lépésről-lépésre, pontról-pontra tapogatóznak, racionális aggyal "analizálgatják" az ábrákat, az összeolvasott, betanult tudás alapján minősítenek és adnak tanácsokat. Ráadásul számtalanszor tapasztalható, hogy elemzéseiket alaposan átszínezi ideológiai beállítottságuk és az utóbbi évtizedek során felbukkant, evolucionista pszichológiai irányzatok hatása. Nem csoda, hogy ezzel a háttérrel hallani sem akarnak a determinációról. A szabad akarat, választás szabadságának illúzióját keltik, azt sugallva, hogy a felébredés, fejlődés, tudatosulás, életünk irányítása csak rajtunk múlik, kezünkbe vehetjük sorsunkat. (vagy, legalábbis "tudatossági szintünk" fejlettségének arányában választhatunk, dönthetünk a determinációval szemben) Hamvas Béla korának egyik legtudatosabb, legéberebb  embere volt, de ha megnézzük "horizontális", történeti sorsát, akkor nem az derül ki belőle, hogy bármibe is szabad beleszólása lehetett.    

Jiddu Krishnamurti a választás nélküli tudatosságról tanított: "Légy választás nélkül tudatos, mert a választás, ahogy mi tesszük az egyik legnagyobb konfliktusunk.". Egy videóban beszélgetőpartnere erre reagálva felveti, hogy valamilyen furcsa okból kifolyólag a szabadságot a választással társítjuk. JK szerint ez teljesen abszurd. A világot olyannak kell látnunk amilyen, ne fordítsuk le a látottakat fogalmainkra, mert, ha lefordítjuk a terminológiáinkra, kategóriáinkra, akkor nem látunk tisztán. Rá tudunk e nézni egy fára mindenféle elképzelés, fogalmi kondicionálás nélkül? Önmagunkra is úgy kell tekinteni, ahogy vagyunk. Olyan önmegfigyelésre van szükségünk, ami nem minősít, csak tisztán lát anélkül, hogy azt mondaná szörnyű, csúnya, szép, jó vagy rossz. Analizálás, válogatás nélkül legyünk tudatában mindennek, ami önmagunkban zajlik,(tulajdonságainknak, gondolatainknak, érzelmeinknek). Az elme arra lett trenírozva, hogy analizáljon, analitikus legyen, de látnunk kell ennek hiábavalóságát, abszurditását. Teljességében figyeljük önmagunkat az összes negatív és pozitív polaritással együtt, úgy, ahogy éppen vagyunk és nem analitikai kategóriák töredékeiben. Minden külső és belső jelenségre az előzetesen felhalmozott tudás kondicionáltsága nélkül tekintsünk, mellőzve a fogalmakat, elképzeléseket. Ehhez roppant nagy éberség, tudatosság kell. Választás nélkül kell tudatában lenni ennek a dualisztikus, analitikus, konceptuális életmódnak, elég csak tudni róla, de nem korrigálni, mert a választás dualitást és erőfeszítést jelent. A szeretetben nincs választás, mivel a választás az intellektus processzusa.

Láthatjuk, hogy semmire nem jutunk az önismeretben, ha analitikus kategóriák töredékében szemléljük önmagunkat és sorsunkat, minősítve egy kondicionált, felszíni ego-komplexum talajáról. Ugyanez igaz asztrológiai szempontból is, mert egy horoszkóp mandalát sem lehet analizálva, racionálisan, "anyagi természetben használt tudattal" tökéletesen értelmezni. (A tradicionális, spirituális értelemben vett "analizálás" fogalma az analógia jelentéséből fakad, meditatív technika, a transzcendens értelmek világába helyeződés, belső meglátás.) Nem véletlenül volt az archaikus időkben asztrológiai beavatás. Természetesen ez nem jeleni azt, hogy a jelen korszakban, átlagemberként nem használhatjuk az asztrológiát önismeretre, arra, hogy megismerjük mulandó ego-komplexumunk összetevőt, mentális hajlamainkat, földi sorsunk determinált "lenyomatának" mintázatát, de ezt minősítés nélküli szemlélettel, tényszerű hozzáállással kell végezni. (mivel beavatás híján csak ennyire vagyunk képesek)   

A nagy Abszolút Tudatosság köre az emberi létállapotban válik egyénivé, egy kis körré, a makrokozmosz mikrokozmosszá, de a kettő valójában Egy, az Abszolút Tanú szemléli az önmagában keltett káprázati mulandóság működését bennünk és rajtunk keresztül. Az egyéni képlet választás nélküli tudatossággal történő áttekintése, tényszerű tudatosítása hozzásegíthet annak felismerésében, hogy a Figyelő és a megfigyelt valójában egy.   

"Ami lent van, az megfelel annak, ami fent van, és ami fent van, az megfelel annak, ami lent van, hogy az egyetlen varázslatának műveletét végre hajtsd." - Tabula Smaragdina               

Mentális hajlamainkból fakadó reakciók visszahatása

images_6.jpg

Sorsunk alapvetően mentális hajlamaink (vászanáink) visszatükröződése. Asztrál-karmánk automatái vagyunk, és reflexszerűen reagálunk a hajlamokból fakadó élethelyzetekre, jelenségekre. Tetszéseinkből, nem tetszéseinkből aztán tovább szőjük sorsunkat és, ahogyan Hamvas Béla írta "mindig ugyanaz történik". 

"A vászanák az elme szokásai. Ezek a téves azonosítások és az ismétlődő gondolatminták, amelyek újra és újra előfordulnak. A vászanák azok, amelyek elfedik az Én megtapasztalását. A vászanák felbukkannak, megragadják a figyelmedet, és kifelé, a világ felé húznak, ahelyett, hogy befelé, az Én felé. Ez olyan gyakran és folyamatosan történik, hogy az elmének soha nincs esélye pihenni, vagy megérteni valódi természetét. - Annamalai Swami 

Ezek a vászanák az előző inkarnációk szokásaiból, tetteiből keletkeztek és minden reakciónk ezeket a mintákat követi. 

"Amikor a vászanák felemelkednek a közönséges emberekben, akik még mindig a testtel és az elmével azonosulnak, tetszéseket és ellenszenveket okoznak. Egyes vászanákat teljes szívvel elfogadunk, míg másokat elutasítunk, mint nemkívánatosakat. Ezek a tetszések és nem tetszések vágyakat és félelmeket generálnak, amelyek viszont még több karmát termelnek. Miközben még mindig ítélkezel arról, hogy mi a jó és mi a rossz, azonosulsz az elmével, és új karmát hozol létre magadnak." - Annamalai Swami 

Gyakorlatilag elmondható, hogy bármi, ami történik velünk, az a múltbéli tetszéseinknek és nemtetszéseinknek köszönhető. Ráadásul azt is érdemes figyelembe venni, hogy a mostani Vízöntő világkorszakban karmatorlódás van, ami azt is jelenti, hogy sokkal gyorsabban jönnek vissza a karmikus következmények, akár már a mostani inkarnációban is szembesülhetünk velük. Talán soha nem volt még az emberiség ennyi ingernek, szenzációnak kitéve, mint a mostani, internettel fűszerezett világban. Annyi információ ér minket egy nap alatt, mint korábban soha, és ezek az információk felesleges tetszésre és nem tetszésre sarkallanak. (David Godman egy videóban érdekes hasonlattal mutatja be a mentális hajlamok következményeit sorsunkban. Amikor például megnézünk egy videót a youtube-on, akkor a mesterséges intelligencia a kezdőlapon hasonló tartalmakat fog majd ajánlani.)    

A "nem reagálás" fontosságával először Robert Adams amerikai advaita tanítónál találkoztam, aki azt tanította, hogy egyedül a nem reagálásban van "szabad akaratunk". Persze már ez is sorsszerű, hogy képesek vagyunk e rá, inkább egy jelzés arra, hogy éppen hol tartunk a spirituális ösvényen. Minden úgy van jól, ahogy éppen van, mindig az történik velünk ami számunkra a legjobb. Egónk valójában nem is tudhatja, hogy mi a jó neki. Annamalai Swami azt tanácsolta egy kérdezőnek, hogy ismerje fel, amikor egy hajlam felbukkan az elmében és, ha idejében és gyakran el tudja kapni, akkor az nem fog gondot okozni, valamint figyelje meg az öt érzék működését, mivel az elme természetéhez hozzátartozik az érzékeken keresztüli állandó stimuláció keresés. Meg kell tanulni megfigyelni hogyan viselkednek az érzékek és, hogy hogyan reagál az elme ezen érzéki benyomásokra. 

"Ha meg tudod állítani, hogy az elme ne reagáljon az érzéki benyomásokra, akkor a vászanáid nagy részét meg tudod szüntetni." - AS 

Nagyon hasonló ez a módszer J. Krishnamurti választás nélküli tudatosság módszeréhez. Minden jelenséghez tényszerűen viszonyulunk, nem minősítünk, úgy érzékeljük ahogyan az elénk tárul. Nem reagálunk, mert minden egyes reakció a kondicionált szerepszemélyiségünkből fakad, ami a múlt és ezért elszínezi a jelenségszerűséget. Így kell viszonyulni saját elménk működéséhez is, ez az igazi önismeret: "Az emlékek tömegéből felépülő „én" tudatában lenni választási lehetőség nélkül. Csupán tudni kell róla, és minden értelmezés nélkül egyszerűen megfigyelni az elme működését." (J.K.) 

Reakcióink azon túl, hogy karmát képeznek, "elfedik az Én megtapasztalását", hiszen az összes figyelmi energiát leköti a múltból származó személyiségszerkezet. A tiszta Figyelem csak a választás nélküli tudatosságban tud beállni és, ha innen cselekszünk, akkor nem hozunk létre több karmát, mivel nincs ott a "kis-én". Cselekedeteink nem a régi reflexek beidegződései alapján történnek meg, és azt vesszük észre majd egy idő után, hogy többet nem fordulnak elő ugyanazok a sorsminták.   

A szokás tragédiája

habits-written-in-wood-blocks.jpg

Mindenki számára jól ismert a "szokás hatalma" kifejezés, de a "szokás tragédiája" valószínűleg már nem. Az előző bejegyzésben az asztrál-karma automatikusságáról írtam, hiszen sorsunk mentális hajlamaink, karmacsíráink kényszere alapján fut, élődik meg. Amilyen egy ember jelleme olyan a sorsa. Pszichikai összetételünk hatalma alatt élünk, ami szokásainkban, megszokásainkban is tükröződik a hétköznapokban. Mindez igaz a spirituális ösvényen is, ami Jiddu Krishnamurti szerint tragikus: 

"Úgy tűnik, mi emberek a szokás szörnyű tragédiájába kerültünk, egy elsorvadt agy tevékenységének hagyományába, mert mechanikusan működünk, ragaszkodunk a hiedelmekhez, a hithez, a végtelen, értelmetlen rituálék állandó ismétléséhez a nyugati világ összes templomában, és a keleti világ rituáléihoz. Mindezeket a rituálékat a gondolat rakja össze. A gondolat egy anyagi folyamat...
De ha megvizsgáljuk a gondolatot, és a gondolat eredetét, azt, hogy mi a gondolkodás, akkor azt találjuk, hogy az emlékezetből, tudásból, tapasztalatból születik, és ebből a tapasztalatból gondolat, gondolat a cselekvésben, és így tovább. Ez az a láncolat, amelyben az agy működik jelenleg. Tapasztalat, tudás, az agyban tárolt emlékezet, ebből az emlékezetből cselekvés, és ebből a cselekvésből újabb tudást szerzel, így folytatódik ez a lánc, amely fokozatosan elsorvasztja az agyat. Amikor újra és újra ugyanazt ismételgeted, ahogyan a rituálékban teszik, amikor erős hiedelmek, meggyőződések, következtetések vannak, az agy nem csak, hogy elsorvad, de táplálékhoz sem jut.  És ennek az elsorvadásnak az egyik tényezője az, hogy az ember mindenféle illúziót elvisel - vallási illúziót, pszichológiai tévhitet és így tovább."  

Jiddu.Krishnamurti egy megvilágosodott direkt tanító volt, és a "választás nélküli tudatosságot" hirdette, elvetett minden keleti és nyugati hagyományt, vallást, gurukat, jógákat és meditációnak sem a passzív, csukott szemmel üldögélős módszert tartotta, hanem a teljes, kondicionálatlan figyelemmel végrehajtott szemlélődést és cselekvést. Korábban már több helyen is írtam a hosszú és rövid (indirekt-direkt) ösvény közötti különbségről. A hosszú ösvény a kezdők útja, a vallási gyakorlatoktól kezdve, a különféle jógákon át és a passzív koncentráció-meditáció a legmagasabb szintje. Ezek előkészítő fázisok, még cselekvőségérzettel, ego-elmével végzett, időbeli gyakorlatok és csak az elme (figyelem) megerősítését szolgálják, hogy ráléphessünk a direkt szemlélődés útjára. Ez már a kivetítés nélküli "választás nélküli tudatosság", úgy is mondhatnánk, hogy tanúság (a tanú nincs az időben), memóriától, fogalmaktól mentes szemlélődő gyakorlat.

Nem véletlenül ostorozta JK a vallási utat, a hosszú ösvény legalacsonyabb szintjét, hiszen a vallások és külsőségeik, rituáléik a legerősebben kondicionáló, az intelligenciát megbéklyózó jelenségek. Nem arról van szó, hogy a szentkönyvekben található kinyilatkoztatások nem igazak, de szó szerint értelmezhetetlenek és, aki azokat elfogadja a mélyebb értelmek ismerete nélkül valójában csak hiszékeny. 

"Vissza a kereszténységhez!" vagy az Indiában nem kevesebb előszeretettel hangoztatott "Vissza a hinduizmushoz!" jelszavak is hiábavalóak és értelmetlenek. Idő bőségesen állt rendelkezésünkre ahhoz, hogy ezeket a vallásokat kipróbáljuk. Ha nem tudtunk megfelelően kísérletezni ezekkel az alapítóik és ihletőik életéhez időben közel eső évszázadokban, akkor erre sohasem leszünk képesek. Ne csapjuk be önmagunkat! A múltba nincs visszatérés. Minden vallás esetében az azt ihlető eredeti gondolatok a legfontosabbak. Az eredeti ihlető gondolatok hatására sokat lehet tenni, azonban a későbbiekben a vallásos tevékenység már csak az eredeti vallásos ihlet szív és lélek nélküli ismétlődő színlelésében merül ki." - Paul Brunton 

Természetesen ez elmondható a buddhizmusól ugyanúgy, mint az iszlámról, vagy más, egyéb hagyományos vallásról is, nem is szólva a szektásodott vagy elkorcsosult, modern kori variációkról. Az ezeket követő emberek valójában egy szokás rabjai, igaz békét, nyugalmat csak ideiglenesen nyerhetnek, ha egyáltalán nyernek. A hosszú ösvény ászanázói, mantrázgatói és még a számtalan, más gyakorlat követői is beragadnak egy idő után a megszokás mókuskerékbe, ha nem lépnek tovább. Belőlük kerülnek ki a spirituális egoizmus képviselői. 

A szokások, megszokások a hétköznapi életvitelben is károsak, mivel mechanikusak, így megölik a spontaneitás megélését. A zenben is azt mondják, "ha éhes vagy egyél, ha álmos vagy aludj!" Természetesen követnünk kell egy menetrendet az életben, de, amint nincs rá szükség ne töltsük ki felesleges szokásokkal, inkább szabaduljunk meg tőlük, mert ezek is kondicionált személyiségünk részei, a memóriából fakadnak. Tehát nem csak a vallási illúziókból fakadó szokások, a hétköznapi beidegzett szokásminták sorvasztják el az agyat, hanem a pszichológiai tévhitek is, amelyeket önmagunkkal és másokkal szemben táplálunk. A közismert, indiai "Kígyó a kötélben" példa is erről szól, amikor a hajnali derengésben, a dzsungelben valaki egy kötelet kígyónak néz és ezért megijed. Valójában csak saját félelmét vetítette rá a látványra, ugyanúgy, ahogyan mi is folyamatos összetévesztésben élünk önmagunkkal és a külvilággal szemben. Önmagunkat összetévesztjük a test-elme organizmussal, személyiségünkkel, ami a memóriából fakad, az időben van és ebből kondicionáltságból tekintünk kapcsolatainkra is. Ezért van az, hogy ha nem tanuljuk meg a "feltétel nélküli tudatosság" alkalmazását, akkor egy embert csak az első találkozáskor láthatunk olyannak amilyen. Ezért is írta Hamvas Béla, hogy az emberek nem is találkoznak, hanem csak maszkjaik ütköznek egy idő után. Szokásunkká vált a "képmutatás" alkalmazása, pl. mást mutatunk a főnökünk vagy felettesünk felé, mint azok felé, akikkel nem vagyunk alárendeltségi viszonyban. A másokkal szembeni elvárásaink is szokások. Érdekes példa volt erre, amikor a megvilágosodott advaita tanítóval, Robert Adamssal először találkozott egy tanítványa, és ott akarta hagyni, mert meglepte, hogy egy farmergatyás, napszemüveges, baseball sapkát viselő fickót látott. Nem illett a fejében élő, gururól alkotott elképzeléséhez, ami egy indiai jelmezben parádézó, turbános mester volt.  (nagyon sok, mai divatguru pontosan ezt a szokásmintát szolgálja ki a jelmezekkel, hangzatos keleti nevekkel stb.)  

A szokásmintákra számtalan példát lehetne hozni, vannak cselekedeti, érzelmi, gondolati mintázatok. Ha megnézzük a mai, modern, fogyasztói társadalmakat, vagy a még viszonylag hagyományosabb keretek között élő keletieket, láthatjuk, hogy  szinte teljes mértékben a szokások irányítják bennük az életet. Fogyasztói, vallási, foglalkoztatási, lakhatási, szórakozási, utazási, táplálkozási stb. mintázatok, és amint valami külső jelenség, mint pl. egy járvány, háború, energiahiány, gazdasági válság vagy természeti katasztrófa megtöri, felborítja a szokásokba ágyazott életvitelt, akkor az emberiség azonnal pánikba esik. Mivel a szokások a mulandó személyiség részei, tapadási, azonosulási pontok, ezért érthető, hogy a maszkokhoz szokott emberiség feldúlttá válik, mivel nem tudja magát elhelyezni (azonosítani) és, amint helyre áll a "rend" pontosan ott folytatja az életét ahol a válság előtt abbahagyta. 

A mostani, uránikus gyorsasággal vetített világkorszakban az emberiség egyre intenzívebben fogja tapasztalni, hogy szokásai, megszokásai tarthatatlanná válnak. Mivel senki nem hajlandó önként feladni azokat, ezért "külső", karmikus erők majd rákényszerítik. Teljesen mindegy, hogy jó, vagy rossz szokásokról beszélünk, mert a relatív időben minden a változásnak van alávetve, és még egy "jó szokás" is átalakulhat "rosszá".

Mi a jó, vagy rossz? Amikor UG. Krishnamurtitól kérdezték, hogy mi a titka a korához képest fiatalos külsőjének, akkor ezt felelte: "Ez azért van, mert nem eszem egészséges ételeket, nem szedek vitaminokat, és nem tornázom". A legfontosabb, hogy legyünk nyitottak a változásra, figyeljük meg, majd lépjünk ki külső és belső szokásaink önismeretet torzító mechanizmusaiból. Sorsunkat nem kerülhetjük el, de felhasználhatjuk, ha kondicionálatlanul, éberen, személytelenül megfigyeljük mozgatórugóit. Csak így szabadulhatunk meg a szokásminták agysorvasztó, tragikus hatásától.

"A szokásokban, az életmódban és az örökölt viselkedésformákban bekövetkező változások gyakran annak jelei, hogy az Önvaló tisztító munkát végezhet benne." - Paul Brunton   

  

Asztrál-karma automata

raging-whirlpool-blue-water-126965605.jpg

Hamvas Béla szerint az emberek nem mások, mint asztrál-karmájuk automatái. Magyarán reflexszerűen élünk, ugyanazokat a köröket futjuk, kapcsolataink is felszínesek, hiszen csak maszkjaink ütköznek. Mindig ugyanaz történik, reakcióink kiszámíthatóak. Anthony Damiani filozófus, asztrológus egyik előadásában egy érdekes jelenségre hívta fel hallgatói figyelmét. Paul Brunton megvilágosodott író-filozófusnak volt a közeli tanítványa és jól ismerte mestere radixát. Megfigyelte, hogy Brunton asztrológiai képletéből nem lehetett konkrét következtetéseket levonni a személyiségét illetően, mert jó értelemben véve "kiszámíthatatlan" volt a viselkedése. Elmondta, hogy egy átlagembernél pl. a Merkúr állás alapján meg lehet mondani, hogy az illető merkúri értelemben, a maga szintjén hogyan fog viselkedni egy élethelyzetben (szinte mindig ugyanúgy), viszont a megvilágosodott mester lehet, hogy teljesen másképpen, vagy ellentétesen cselekszik, mint amit a bolygóállás mutat. Magyarán már nem automatája asztrál-karmájának, megszabadult a mintázatok kényszerítő erejétől. Természetesen neki is van egy látszólagos személyisége, szerepe, ami lejátszódik a külvilágban, de az ebből fakadó viselkedés kiszámíthatatlan.

Talán a kiszámíthatatlanság miatt hiszik, vagy hitték a Bölcseket bolondnak, mert nem lehet megítélni, megérteni racionális gondolkodással viselkedésüket, de míg egy bolond sorsa értelem nélküli jellemből fakad, addig egy megvilágosodott Bölcs sorsát az Önvaló irányítja, értelme az intuíció eszköze. A Nap az Öntudat és a körülötte keringő bolygók a belőle sugárzó fényt lekötik, átszínezik. Ezzel a keringéssel történő azonosulásból fakad a személyiség örvénye, ami elfedi az intuíció hangját és automatikus jelenséggé degradálja a sorsmegélést. Paul Brunton szerint egy ember spiritualitását az határozza meg, hogy életét milyen mértékben vezérli az intuíció, ami nem más, mint az Önvaló hangja. Jiddu Krishnamurti a "választás nélküli" tudatosságról tanított, amikor döntéseink, választásaink, gondolataink stb. nem a múltból, a kondicionált személyiségből, memóriából, előítéletből fakadnak, ezért cselekedeteink, viselkedésünk akár irracionálisnak is tűnhet környezetünk számára, mert nem az ego hangjára hallgatunk. (az ego számára csak az ok-okozati összefüggés értelmezhető)

Az asztrológia az egyéni psziché térképe, amely feltárja előttünk asztrál karmánk összetevőit, fizikai sorsunk jellegének okait, a jellem és az ebből fakadó sors összefüggéseit. Az élet legmagasabb értelme a megszabadulás, de ez nem megy egyik pillanatról a másikra, tömegeket nem érint, viszont, ha valaki jelleméből, mentális hajlamaiból fakadóan rálép egy hiteles spirituális ösvényre, akkor radixának őszinte tanulmányozásával feltárhatja önmaga mulandó örvényét, összetevőinek működésével ellenőrizheti a tapadási pontokat, azokat, ahol a legerősebb az automatizmus. Jellemző manapság az asztrológia iránt érdeklődőknél, amikor pl. kijelentik, hogy ilyen és ilyen a Napom, vagy az aszcendensem stb. és ezzel büszkén felcímkézik magukat, valójában "rápörgetnek" az örvényre, csak az egót erősítik vele. Az emberek nagy része valójában csak egója megerősítését várja egy elemzéstől, újabb címkék felvételét, nem is szólva a jóslatokról, amiknek természetesen a mulandó, felszíni én elvárásait kell tükröznie.

Amikor először olvastam Anthony Damiani tapasztalatairól, egyből eszembe jutott egy érdekes párhuzam a Pisztisz Szophiával. Ebben az ősgnosztikus műben Jézus egy helyen az asztrológiáról beszél, és egyik tanítványa asztrológusokkal kapcsolatos kérdésére a következő választ adja:

 "Ha az asztrológus a szférát jobb felé fordulva találja, az első kiáradás szerint, akkor megleli szavait, s azt, aminek történnie kell megjelenti. De ha a szférát bal felé fordulva találja, nem mondhatja meg az igazat, mert én az ő befolyását: az ő négyszögét, háromszögét és nyolcasát megfordítottam" (Szepes Mária fordítása)

Itt szinte ugyanannak a jelenségnek a leírását láthatjuk, amiről Damiani beszámolt, csak a fényszögek, szférák összefüggésében. Szepes Mária magyarázata szerint a balsodrású spirál a messianizmus jelképe. Ha valaki rálép erre az útra, a hiteles spiritualitás útjára, vagy már elérte a megszabadulást, megvilágosodást, akkor a jövő kiszámíthatatlanná válik. Az ő szférája bal felé van fordulva.

"A spirituálisan képzett asztrológus tudja, hogy ha valakit a messianizmus eszméje vezet annak horoszkópja bal felé fordul. Egyetlen olyan megállapítás és jövendölés sem lehet teljes érvényű nála, amely a jobb felé hajló szféra emberére kikerülhetetlenül ránehezedik" - Szepes Mária

Érdemes "ízlelgetni" a spirituálisan képzett asztrológus fogalmát, mert az az asztrológus, aki nem méri fel, nem "látja" az egyén valós szellemi fokozatát (karakterológia, pszicho-grafológia, intuíció stb.) az csak vaktában lövöldöz és saját elképzeléseit vetíti ki. Sajnos manapság szinte csak ilyen asztrológusokkal lehet találkozni, tele van velük az internet. Ez azért is fontos, mert, ahogy Szepes Mária írja az, ami egy balra hajló horoszkópban szellemi gazdagodást jelent, az a jobb felé hajlóban anyagi vagyonosodást fog jelenteni. A 8. ház, a halál, transzformáció háza az "anyagba vakult csillagrabszolgának" rémületes halált, a spirituális törekvőnek ugyanolyan bolygóállás mellet feltámadást, megvilágosodást jelent. Persze ezek a direkt, lesarkított példák a megértés megkönnyítésére szolgálnak, valójában számtalan árnyalat létezik még  Ugyanez vonatkozik a fényszögekre is, de gyakorlatilag az egész képlet minden egyes összetevőjére.

A hiteles spirituális ösvény a sugárzó figyelem, figyelmi erő lekötöttségének felszabadításáról szól, annak 180 fokos megfordítása. Legmagasabb szinten a passzív koncentráció-meditáció figyelemerősítő, majd a direkt ösvény szemlélődő, aktív gyakorlatait jelenti. A radix megmutatja a lekötöttségi pontokat és a rendszeres elemzés során figyelemmel kísérhetjük az adott pontok működési jellegében beállt változásokat. Természetesen ezeknek a változásoknak sorsunk menetében is realizálódnia kell, hiszen "gyümölcseiről ismerszik meg a fa". A legfontosabb az élethelyzeteinkben fellépő reakcióink megfigyelése és a radix pontjai által jelzett hajlamok áthangolódása. Az utóbbi jelzi, hogy jó úton járunk, így egyre jobban sikerül kibontakoznunk személyiségszerkezetünk automatizmusából, kiegyensúlyozódunk, és tulajdonságaink, hajlamaink a helyükre kerülnek. A belső béke egyre jobban alapélményünkké válik, aminek a karma törvénye alapján sorsunkban is meg kell jelennie.  

Ahogy a belső béke előrehalad, a külső problémák visszaszorulnak; ahogy az igazság áthatja az elmét, a harmónia átrendezi az életet - Paul Brunton.

   

Szinkronicitás, intuíció

167862.jpg

Már fontolgattam egy ideje, hogy írok a szinkronicitás jelenségéről, mivel az utóbbi időben én is számtalan esetben tapasztaltam. Tegnap mialatt azon gondolkodtam, hogy Jung klasszikus példájának bemutatásával fogom kezdeni a bejegyzést, többszöri, erős koppanásokat hallottam az erkélyajtón. Egy nagy, zöld bogár repült neki az üvegnek egymás után többször is. Régebben még soha nem történt ilyen. Láttam már ezt a rovart korábban is, de nem ismertem a nevét, ezért rákerestem a neten és képek alapján megtaláltam. Egy aranyos rózsabogár volt. 

"Volt egy ifjú hölgy páciensem, aki egy fontos pillanatban egy álmot látott, amelyben arany szkarabeuszbogarat kap. Miközben álmát mesélte nekem, én a csukott ablaknak háttal ültem. Hirtelen zajt hallottam magam mögött, halk kopogást. Megfordultam és egy repülő bogarat láttam, amely kívülről ismételten az ablakszárnynak koppant. Kinyitottam az ablakot és elkaptam a bogarat, amint berepült. Az arany szkarabeuszhoz legközelebb álló kis lény volt, ami csak létezik ezen a szélességi körön: egy szkarabeuszok családjába tartozó rovar, az aranyos rózsabogár" - C.G. Jung

Carl Gustav Jung kezdte először használni a szinkronicitás fogalmát az 1920-as években és "jelentőségteljes egybeesésnek" nevezte. Pszichológiai értelemben eredetileg kapcsolatban nem álló események előfordulása és a meggyőződés, hogy ez nem véletlen. Jung kulcsfontosságúnak tartotta a jelenséget a spirituális ébredés szempontjából. Vannak olyan gyermeteg elképzelések is, ahol a tudat fizikai világra gyakorolt hatásaként tekintenek rá. (ezek a szabad akarat illúziójából nőttek ki.)

Úgy gondolom, hogy a szinkronicitás nem más, mint az intuíció tér-idő-forma világában való megjelenése. Korábban már írtam a transzcendentális intuícióról, ami egy magasabb fokozat, közvetlenebb kapcsolat legbelső Lényünkkel. A szinkronicitás is ennek a Lénynek, az Önvalónak az üzenete, de nem kell hozzá feltétlenül spirituális gyakorlónak lenni, hogy észrevegyük, meghalljuk hangját. A "hagyományos" intuíciónak nem kell mindig "belülről" fakadnia, származhat külső forrásból is. Hallhatunk valamit a rádióból, egy könyv a megfelelő helyen nyílik ki, összefutunk valakivel, akire éppen gondoltunk, vagy váratlanul felhív az illető, egy filmben látunk egy jelenetet, ami összefüggésben áll aktuális gondolatainkkal, problémánkkal stb. 

"Dobd el a véletlen egybeesés gondolatát. Ne feledjétek, hogy van egy Világ-Idea. Van értelme az életnek, az eseményeknek, történéseknek, karmáknak, találkozásoknak és lehetőségeknek." - Paul Brunton

A Hagyományban a Világ-Idea, a Teremtő Isten, Világ-Elme első gondolati megnyilvánulása, ahol minden egyszerre, kezdet és vég nélkül Jelen van, mint első teremtett valóság, amiből a mulandó világ is kibomlik. Ez az előképe a látható világnak, erre van "felfűzve". Jung terminológiájában ez a kollektív tudattalan (ő alapvetően csak az emberiség tudatára vonatkoztatja) és mátrixok, ideák, ősképek vagy más néven archetípusok alkotják. A megnyilvánulásban minden jelenség ezekkel az archetípusokkal, ősértelmekkel van szinkronban, a jelenségek oka, mint előkép itt található. 

A mulandóság az Örökkévalóság aktív oldala, azzal egybeesik, attól nem áll külön. Ezért mulandó sorsunk folyamata (egy adott inkarnációkáprázat során) mindig szinkronban van a Világ-Ideával. Amikor horizontálisan, tér-időben is megjelenik egy szinkronicitás, akkor annak mindig jelentős üzenete van. Önvalónk valamire felhívja a figyelmet, üzenetet küld az egybeeséssel, inspirál, megerősít vagy figyelmeztet, attól függően, hogy éppen mire van szükségünk. Tudatosan is lehet használni pl. ébredés, vagy meditáció után egy számunkra inspiráló könyvet "véletlenszerűen" kinyitunk és elolvassuk azt a mondatot, amin először megakad a szemünk, vagy akár az egész oldalt. Lehet húzni egy tarot lapot, vagy dobni a ji-kinggel, fel lehet tenni egy kérdést lefekvés előtt és reggel felidézni a kapott álmot. Az már más kérdés, hogy képesek leszünk e értelmezni az így kapott választ. Lehet, hogy azonnal nem, vagy, ha igen, akkor csak egónk, periféria énünk belemagyarázását kapjuk. Ne feledjük, az üzenet mindig pontos, de soha nem a személyiség elvárásinak szól, sőt, sokszor azzal ellentétes. Az is lehet, hogy majd csak utólag értjük meg pontosan a tér-időben felbukkanó üzenet lényegét, a jövőből visszatekintve, de ez is sorsszerű, nem elhanyagolható, hiszen segíti a behangolódást. Megmutatja, hogy egónk mennyire "mellé tud lőni", így csiszolja a megkülönböztetést. 

Hamva Béla írta, hogy, ha valaki elindul az Úton, a spirituális ösvény útján, akkor felismeri, hogy nincs kis és nagy dolog. Egy jelentéktelennek látszó egybeesés, szinkronicitás élmény is hordoz üzenetet, az is lehet, hogy csak annyit, hogy jobban figyeljünk oda életvitelünkre. Persze vannak erőteljesebb, szimbolikusabb üzenetek is, amik irányító jelek, megerősítenek egy elképzelésünkben, jelzik, hogy jó úton járunk. (vagy éppen ellenkezőleg) Szepes Mária egyik fontos tanítása volt, hogy életünk eseményeire is úgy tekintsünk, mintha álmok volnának, elemezzük őket. Ez különösen igaz, ha szinkronicitást tapasztalunk. Tegyük fel a kérdést, hogy mit szimbolizál az egybeesés, mit akar üzenni Önvalónk ezzel a hangsúlyosabb, "ritka" jelenséggel. Az is lehet, hogy nem is közvetlenül nekünk szól, csak másnak kell átadni egy üzenetet. Valaki hozzánk fordul egy kérdéssel és rövid időn belül események olyan láncolata indul el, hogy csodával határos módon, spontán kapunk egy választ.

A bevezető példában leírtak azért is érdekesek, mert Jung beszámolójára nem emlékeztem részletesen, csak a szkarabeusz "jelleg" rémlett és az, hogy egy bogár az ablakán koppant az álombeszámoló alatt. Már önmagában azt is érdekesnek találtam, hogy nálam is "kopogtatott" egy bogár mialatt a témán gondolkodtam. Aztán miután kiderítettem a bogár nevét, megkerestem Jung beszámolóját. Az "aranyos rózsabogár egybeesés" önmagáért beszélt, direktebb üzenetet nem is kaphattam volna. 

Egy korábbi bejegyzés a transzcendentális intuícióról:

https://nyilegyenes.blog.hu/2022/04/25/kiegyenlitodes_egyensuly_transzcendtalis_intuicio       

 

Persona non grata

3540277414_logo.jpg

A latin "persona non grata" szó szerinti azt jelenti, hogy "nem kedves személy". Tágabb értelemben egy nemkívánatos emberre értik. C.G. Jung pszichológiájában is megjelenik a "perszóna", ami a szerepszemélyiséget, mesterségesen létrehozott szerepeket jelenti, és a latin "persona" szóról, (színészi álarcról) kapta a nevét. Jung egy meglehetősen összetett jelenségként határozta meg a perszónát, de számomra nem feltétlenül ennek részletes bemutatás az érdekes, hanem a "külvilághoz" való viszonya.

"A perszóna egy funkciókomplexum, amely az alkalmazkodás vagy a szükségszerű kényelmesség miatt alakult ki, de semmiképp sem azonos az egyéniséggel. Kizárólag a tárgyakhoz, a külvilághoz való viszonyra irányul."

"A perszóna az elvárásoknak megfelelő kompromisszum az egyén és a társadalom között."

Leegyszerűsítve, Jung szerint a perszóna az egyén kompromisszuma a társadalommal és a külvilággal szemben. Tudatosság szempontjából egy "kompresszált" létélményfunkció, jelenség. Vajon csak az egyén és külvilága, valamint a társadalom között áll fenn ez a kompromisszum? Létezéselmélet felől közelítve érdemes elgondolkodni az egyén és a perszóna viszonyán, mint létélményen, mert a perszóna, szerepszemélyiség, vagy álarc egy bizonyos szintig, ha fennáll az összetévesztés, akkor a Tudatosságban egy tudattalan, leszűkítő, összenyomó mechanizmusként működik. Az egyén saját, kondicionált  elvárásainak, önmagának is játszhat szerepeket, ami már egy belső, mentális "önkívület".    

"A Legfelsőbb Istenségnek nincs személyisége, nem bomlik egyénekre. A Világ-Elme egyénekre bomlik az Önvalókban, de ezeknek nincs személyiségük. Az Önvaló egyedi, de nincsenek személyiségjegyei. Az ego személyes." - Paul Brunton

Az ego komplexum mentális konstrukció (ami magába foglalja a perszónát is) az Önvaló periféria eszköze a létezés mulandó, káprázati oldalán, már személyes és ez miatt a személyesség/személyiségszerep miatt Egyéniségét látszólag elveszíti, ha a figyelem energiája lekötötté válik a maszkban. A Világ-Elme kozmikus teremtő elv és az általa "imaginált" archetípusok (ősképek, ideák) összessége a létezés Világ-Ideája, ami a tér-időben megnyilvánult világ, kozmosz előképe. Az előkép tartalmazza egy ember ideáit is, amiket az ezekkel azonosuló Önvaló egy kozmikus ciklus során magára vesz, és a tér-időben megnyilvánuló inkarnáció káprázatok sorozatában a karma törvényének megfelelően eljátszik. Ezek teszik egyedivé, de csak a személyiségjegyekkel megnyilatkozva és más elmealakok felvétele után szűkíti le egy részét egóvá a létezés káprázati oldalán. A létezéstudatom, "vagyokságom" szattvikus élménye az Önvalóból sugárzik, de a mulandóságban csak tükrözéseken keresztül ismerjük fel és azt gondoljuk, hogy csak ezek a mulandó, változásban lévő, leszűkített funkciók vagyunk. Annyira jellemző mostani világunkra az "egyéniség" fogalmának devalvációja, helytelen használata, amikor valakire pozitív megjelöléssel használjuk az egyéniség szót, mint jelzőt, de valójában csak egy szerepszemélyiséggel állunk szembe. Hamvas Béla nem véletlenül írta, hogy az emberek valójában nem is találkoznak, csak maszkjaik ütköznek egymással. 

Mindannyian egyéniségek vagyunk elménk, tudatosságunk legmélyén, ráadásul lényegét tekintve ugyanaz a fény tart fenn minket, csak a felszínen töredezünk szét egymástól különböző ego-komplexumokká és veszünk fel egyedi álarcokat. Megközelítőleg úgy lehetne ezt a legjobban elképzelni, mintha egy filmben minden szereplőt ugyanaz a színész játszana. Valójában az Isten, Világ-Elme játssza el az összes inkarnációs szerepet az önmaga által "megírt" forgatókönyv (Világ-Idea) szerint, és az inkarnációsorozatok szerepeivel való kapcsolódással válik egyedi Önvalóvá. 

Felvetődik a kérdés, hogy a "persona" mint funkció kívánatos, vagy sem. Valószínű, hogy igen, de csak akkor, ha a megszabadulás eszköze és nem egy búvóhely, maszkírozó mechanizmus. Önmagunk, Önvalónk csak a létezés legmélyebb fázisában, ebben a földi inkarnációkáprázatban "ismerhető" fel.

Jézus amikor arról beszél, hogy: "Engedjétek hozzám jönni a kisgyermekeket, és ne tiltsátok el tőlem őket, mert ilyeneké az Isten országa." vagy "Bizony, mondom néktek: aki nem úgy fogadja az Isten országát, mint egy kisgyermek, semmiképpen sem megy be abba." - nem konkrétan a gyermekkori állapotban lévő emberre utalt, hanem a még szerepmentes, kondicionálatlan tudatállapotra, amihez a spirituális ösvényen felnőttként el kell jutni. A küszöbön, Isten Országának küszöbén semmi mulandót nem lehet átvinni, a szerepet le kell tenni. Az ideiglenes nirvikalpa szamádhiban a testtudattal, szereppel együtt minden bővítmény leoldódik, az emberben felismerszik a tiszta Tudatosság. Ebben nem lehet megmaradni, ez csak egy bepillantás, de a további gyakorlás során el kell jutni abba az állapotba, hogy az újra visszatöltődő "bővítmények" és a külvilág kondicionálatlan, fogalommentes szemlélőivé, Tanújává váljunk. Jiddu Krishnamurti nem véletlenül tanította, hogy miután egy gyermeknek megtanítják a madár nevét, már nem "látja" többé a madarat, csak a fogalmat.

A felnövekedés során jellemünknek megfelelően rengeteg kondicionálás rakódik ránk és a hagyomány szerint kb. 28 éves korunkra stabilizálódik a perszóna is. Asztrológiában az aszcendens a jelölője és egy tudatosabb embernél ez a jelleg válik erősebbé a Nappal szemben. Természetesen az alapenergia a Napból származik, a Nap jegy jellege megmarad, (a kevésbé tudatos embernél továbbra is az ösztönösebb Nap jegy lesz a meghatározó), de itt már sokkal több lesz beépítve az önátélés energiájából a szerepszemélyiségbe. Lesarkítva elmondható, hogy ezen belül is kétféle megélés alakulhat ki: az egyik, amikor az önátélés teljesen beleragad a perszónába, a szerepképzet jellegébe, vagy a másik, Jézus szavaival már "balra fordított" aszcendens, amikor a szerepátélés csak eszköz a felemelkedéshez, a Naphoz, a Tudatosság fényéhez való visszatéréshez, annak megismeréséhez. (a balra fordított aszcendens fogalmát majd egy külön bejegyzésben bővebben kifejtem)

Láthatjuk, hogy alapvetően nem a perszónával van a baj, hanem a hozzá való viszonnyal. Csak az a "persona non grata", amelyik az ego-komplexum részekén tovább fokozza az egoizmust, maszkká válik és elhatárol, de nem csak másoktól, hanem Önmagunktól is. Ezért is fontos, hogy a rövid-ösvény szemlélődő, tanú gyakorlataiban a perszóna működését is mindig szem előtt tartsuk. Lássuk, ismerjük fel jellegét, de ne azonosuljunk vele, legyünk nézői saját szerepünknek, szerepeinknek, amint más szereplőkhöz ütközik, vagy igazodik. A lényeg a rálátás, felismerés, mert bármilyen szerepet is élünk meg, játszunk, az még az ego-komplexum kondicionált része és kompromisszum igaz Lényünkhöz viszonyítva. Ha magával ragad beleragadunk, ha felismerjük, akkor csak egy szükséges megélési eszköz a determináció zárlatában.

Kiegyenlítődés, egyensúly: transzcendtális intuíció

14-temperance-header.jpg

A tarot kártya ősképei (mátrixai, ősértelmei) közül az egyik legérdekesebb a 14. lap. Különböző neveken ismert: Kiegyenlítődés, Egyensúly de létezik Mértékletesség felirattal is. A tarot lapjai meditációs, önismereti eszközök, de használják jóslásra is. Valójában egy hermetikus, egyiptomi eredetű szentkönyv és mint minden archaikus könyv, kinyilatkoztatás képnyelven szólítja meg az embert. (a szimbólumok az elme tudattalan részéhez szólnak) Itt konkrét képi ábrázolásokat láthatunk, más szentkönyvekben pedig példázatokban, példabeszédekben jelennek meg az analógiák.

Sok mindent lehetne írni a 14. lap szimbolikájáról, üzenetéről, amit már számtalan könyvben meg is írtak, ezért én megpróbálom egy kicsit más nézőpontból megközelíteni. Szepes Mária ezt írta hozzá:

"Az egyensúly Géniusza a szívével gondolkozik és az agyával érez. Ez a képlet a transzcendentális intuíció pozitúrája"

Már a 90-es években találkoztam ezzel a tanítással az írónő Dimenziótarot könyvében, de mélyebb értelmét akkor még nem sikerült felfognom. Csak jóval később jöttem rá, miután tisztázódtak bennem bizonyos fogalmak és megismertem más spirituális irányzatokat. A 14. kártyán szárnyas Kerub látható, amint egy ezüst kancsóból áttölti a vizet egy aranyba. Jobb lába a vízbe merül, a másik pedig a földön áll.

img343c.jpg   

A szárnyas Kerub, Angyal nem mást, mint az Isteni Önvaló, Szent Szellem, ami alászáll az asztrál-síkra és az elme érzelmi tartományában létrehozza a kiegyenlítődést, szublimálja az érzelmeket, (az élet vizét áttölti az ezüst kancsóból az aranyba) mialatt egyik lába a vízben áll, a tudattalanban, a másik a földön: így teremt egyensúlyt a fizikai és érzelmi élet között. Egy spirituális állapot beálltát láthatjuk ezen a képen (mind a 22 lap egy állapot), amikor a hosszú ösvény gyakorlásának köszönhetően a "megidézett" Isteni Önvalóból sugárzó erő megtisztítja az érzelmi zónát. Ez a Szent Szellem alászállása, a tudattalanban lekötött energiák felszabadítása is egyben. Miután Jézus megkeresztelkedett a Jordán folyóban látta Istennek Lelkét, a Szent Szellemet "alájőni, mint egy galambot és őreá szállani".

A hosszú ösvény mértékletessége, öntisztító munkája eltávolítja a személyes tudattalanban lévő akadályokat, a koncentráció-meditáció során megerősödött elme "függetlenné", és így megszólíthatóvá válik. Az embert már nem  tudattalan vágyai, ösztönei vezérlik, hanem a "lelkiismerete". Az Önvaló csatornája lesz, felfakad benne a "transzcendentális intuíció." Paul Brunton így írta le az állapotot: "Amikor már elértük a kiegyensúlyozott személyiséget, ápoltuk a derűs kedélyt, és uraljuk a bennünk lévő egoista késztetéseket, akkor az érzelem és az értelem az intuícióval együttesen hozza létre az intelligencia minőségét. Ettől kezdve azt érezzük, amit gondolunk, és azt gondoljuk, amit érzünk, érzelmeinket helyesen irányítjuk, és gondolatainkat igaz módon alakítjuk ki. Ezek harmonikusan, kielégítően és egységesen működnek együtt."  

Szükség is van az "aggyal érzésre és a szívvel gondolkozásra", mert ahogyan a Bibliában a Sátántól való megkísértés következik (Máté Evangéliuma), ugyanúgy jön a tarot-ban a 15. kártya, Az Ördög. Miután beállt a kiegyenlítődés a gyakorlásnak egy következő fázisba kell lépnie:

"A tanítványnak félre kell állnia a gondolatformáktól, ami azt jelenti, hogy félre kell állnia a személytől, és úgy kell tekintenie rá, mint valami önmagán kívüli dologra. Ha, és amennyiben sikerül mögé kerülnie, automatikusan felveszi az Önvaló álláspontját. A személyt egy tárggyá kell tennie, aminek az Önvaló a megfigyelője. A tiszta tudatosságban az eleme állandó és töretlen, ezért nem közönséges tudatosság, ami totalizált gondolatokból álló szakadozott dolog, hanem transzcendentális tudatosság" - Paul Brunton

Ez már a rövid ösvény, direkt, közvetlen tudatossággal történő gyakorlása, a Tanú gyakorlat, amit nem csak passzívan, hanem aktív cselekvés során is végezni kell. Meg kell őrizni, benne kell maradni ebben a transzcendentális Tanú állapotban az életben fellépő nehéz helyzetek, "megkísértések" során is. Bármikor, bármilyen nehézséggel találjuk szembe magunkat törekedni kell, hogy ebben az állapotban legyünk, vagy, ha még nem állandósult, azonnal próbáljuk meg felvenni a Tanú szemléletét, mert így intuitív belátáshoz juthatunk. Komolyabb döntések meghozatalánál is segítségünkre lesz a "személytelen" szemlélet. Úgy kell látni magunkat, mintha valaki mást, egy rajtunk kívülálló személyt szemlélnénk.

Ha sikerül az Önvaló álláspontját felvenni és abból cselekedni, (valójában csak testem cselekvésének szemlélőjévé válni), akkor minden tettünk isteni ihletésű cselekvés, igaz szolgálat lesz. Valójában ez a "legyen meg a Te akaratod" megvalósítása, megkülönböztető értelem képességének használata (nem én vagyok a cselekvő), - ami a Bhagavad Gitában buddhiként van említve - a valódi intelligencia, ami magasabb szinten átitatódik az intuícióval. Az embernek be kell gyakorolnia, hogy minden esetben a "pneumatikus" lény hangjára hallgasson.

Láthatjuk tehát, hogy a direkt ösvény szemlélődő gyakorlatai már nem csak Önismeretiek, hanem aktív realizációs technikák is, "be kell váltani a Szót". Ezt az élethelyzeteinkben lehet megtenni, ahol próbára leszünk téve, mert a 14. lap után jön a 15-ös, Az Ördög, a megkísértés, az ego komplexum testi-érzelmi-gondolati "megkísértő" tevékenysége. (Az egyik ilyen legnyilvánvalóbb "álalakzat" pl. a spirituális egoizmus, amikor valaki a spirituális út valamelyik jelmezében szerepelteti magát, de életvitelében semmit nem realizál, a megkülönböztetés nem működik benne és a legtriviálisabb irányzatok csapdáit sem tudja elkerülni. Olyan is lehet, hogy valaki csak jellemhibáit, bűneit próbálja palástolni a "spiriskedéssel". A manapság divatos irányzatok pontosan az ilyen igényeket szolgálják ki, követőik az élet beavató megpróbáltatásaiban nem tudnak ideáljaiknak megfelelően cselekedni) 

A transzcendentális intuíciónak van egy másik, nagyon magas szintű megnyilvánulása, jelensége is, a Belső Szó, amikor a gyakorló szintén az Angyal "médiumává" válik: "az Önvaló erőteljes, mentális benyomások formájában szólítja meg az embert és a legmagasabb szintű tanításokban részesíti."

Belső Szó:  https://nyilegyenes.blog.hu/2019/09/18/belso_szo   

Jól látható, hogy a hiteles tanítások között mindig meg lehet találni az összefüggéseket és lényegét tekintve mind ugyanarról szólnak. A kabbalisztikus Tarot 14. lapját az N (Nun) betű jelöli, hieroglifikus jelentése: hal. A hal a kereszténység szimbóluma is és a bibliai jelenet, amikor leszáll Jézusra a Szent Szellem, analóg a lapon látható képpel.  A buddhizmusban a hal szimbolizálja a harmóniát. Aztán az ima előtti bemosakodás is több vallásban megtalálható és még lehetne sorolni az összefüggéseket. Az érzések, érzelmek, az elme tudattalan világa a víz, aminek egyensúlya, kiegyenlítődése, harmóniája fontos a magasabb Önismeret szempontjából és ahhoz is kell, hogy életvitelünk során meghalljuk a Lelkiismeret hangját. Ez ennek a lapnak a legfőbb üzenete, ami a transzcendentális intuíció állapotát mutatja be, a buddhi, értelem legmagasabb szintű működését, amit az Isteni Önvaló (Kerub, Angyal) a személyes tudattalanba történő alászállása és az ott elvégzett alkímiai művelet, "átállítás" idéz elő. A "Nagy Mű" ugyanis a tudattalanban található és az elme asztrális, érzelmi szintjén végbement pszichoenergetikai transzformáció, kiegyenlítődés hozza létre.                                                      

  

  

Ken Wilber és az integrál kultusz háttere

erdmann8-8.jpg

Egy korábbi bejegyzésben Dr. Daubner Béla kapcsán már foglalkoztam Ken Wilberrel, az integrál szemlélet kitalálójával. Erre azért került sor, mert egy videóban Daubner az integrál pszichológia szemszögéből elemzi a gender jelenséget. Meglehetősen visszatetszőnek találtam az ott elhangzottakat, ezért jobban utána néztem az elmélet kiagyalójának. Itt olvasható az előző bejegyzés: https://nyilegyenes.blog.hu/2021/06/13/dr_daubner_tanit_gender_az_integral_pszichologiai_szemszogebol

Volt, aki nehezményezte a cikket, mivel nem ismerem mélységében az integrál szemléletet, ezért szerinte nem lehet hiteles véleményem. Elismerem, hogy nem tanulmányoztam komolyabban a témát, mivel alapvetően nem hiszek a tudatosságot különböző szintekre felosztó elméletekben. Láttam már előzőleg Wilberrel videót, olvastam itt-ott az interneten a szemléletről, nagyjából tudom, hogy miről szól. Viszont az elmúlt évtizedek tapasztalatai megtanították, hogy először  érdemesebb meggyőződni a tanítók hitelességéről, mielőtt az ember pénzt és időt nem kímélve beleugrana bármibe is, és komolyan venné tanításaikat, elméleteiket. Nem sokat kellett kutakodni Wilberrel kapcsolatban sem, hogy kiderüljön gondolkodásának zavarossága, viselkedésének következetlensége. 

Már önmagában az, hogy az integrál elmélet/szemlélet az evolucionizmusra épül, felvet bizonyos kérdőjeleket. Ugyanaz a fejlődéselméleti ideológia, haladás láttatás jelenik meg benne, mint, ami az újkori tudományos forradalom után emelkedett ki a technológiában, történelemben, kultúrában. Wilbernél ez a tudatosság fejlődési szintjeiben mutatkozik meg, miután önkényesen szintetizálta a világ legkülönfélébb spirituális tanításait, filozófiáit, tudományos igazságait és előállt az integrál elmélettel. Azt is mondhatjuk, hogy Darwin fejlődéselméleti (majomtól az emberig) koncepciójának a tudatosságbeli párhuzamát jeleníti meg. Egy fajta "szociáldarwinizmus". Ez a new age elmélet  a haladás dialektikáján alapul, ami szerint  az evolúció előrehaladása majd integrálja az ellentéteket. (Daubner is említette egy videóban az ősember "fáról való lemászását", mint kezdeti állapotot)

Wilber evolúciós elmélete alapján pl.az emberiség fejlődése úgy van bemutatva, mint ahogyan egy csecsemő felnőtté válik, tudattalanból tudatossá lesz. Magyarán számos egyedi esetből az egész emberiségre von le önkényes következtetéseket. Már Jeremy Naydler filozófus is rámutatott az evolucionizmus vak oldalára, ami nem Wilberrel kezdődött, és bemutatja a pszichológiát és annak a történelmi fejlődéshez való hozzáállását. Ezt írja egyik könyvében:

"A történelmi fejlődés huszadik századi pszichológiai megközelítései, mint például a Freud és Jung által kezdeményezettek, szintén az evolúciós paradigmához és a fejlődés legkorábbi baconi formájához igazodtak, amelyben a történelmet az ősök gyermekkorától a modernek felnőttkoráig tartó érésnek tekintik.
Freud elmélete az egyéni pszichológiai fejlődésről magába foglalta azt a baconi-frazer-i gondolatot, amely szerint az emberiség "gyermekkorától" (mágikus fázis) a "serdülőkoron" (vallási fázis) át a "felnőttkorig" (tudományos fázis) az emberiség történelmét reprezentálja. Freud számára a még mindig animisztikusan gondolkodó modern gyermek a múltbeli népek képét mutatja; csak azok a modern felnőttek tekinthetők érett emberi lényeknek, akik teljesen alkalmazkodtak a tudományos világképhez. Továbbá a korábbi szakasz mágikus rítusai és varázslatai pszichológiailag megfelelnek a modern neurotikusok rögeszmés elképzeléseinek és védőformuláinak. Ez egy érdekes pszichológiai csavart ad a fejlődés gondolatához: nevezetesen, hogy az emberiség folyamatos fejlődése a pszichopatológiától a valódi józanságig (azaz a tudományos világkép elfogadásáig) tartott.

Így az 1970-es évek végén Julian Jaynes azt állította, hogy az ókorban az emberi tudat alapvetően skizofrén volt, és hogy az egyiptomi civilizációt hallucinált "kétkamarás hangok" (hallucinált hangok) irányították. Hasonlóan kevéssé hízelgő képet ad az ókori egyiptomiak helyzetéről a történelmi folyamat kibontakozásában a transzperszonális pszichológus, Ken Wilber, aki az egész társadalmat őrültnek minősíti."

Láthatjuk, hogy Wilber elképzelései nem túlságosan eredetiek, még az egyiptomi társadalomról alkotott, beteg képet is Julian Jaynes-től kölcsönözte, akitől szeret gyakran idézni könyveiben. Nincs olyan komolyan vehető gondolkodó, filozófus, aki ne tudná, hogy mennyivel fejlettebb volt az ókori filozófia a mostaninál, ami már csak egy szofisztikált agyalás. De ugyanez elmondható az asztrológiáról, művészetről (pl.Egyiptomban csak spirituálisan beavatott ember lehetett festő), építészetről és talán még a technológiáról is, ha figyelembe vesszük a piramisokat stb. Minden komoly író, spirituális tanító, gondolkodó arra a következtetésre jutott, hogy minél tovább megyünk vissza az időskálán, annál magasabb szintű spiritualitással találkozhatunk. Nálunk Hamvas Béla Hagyománnyal foglalkozó írásai is pontosan erre világítanak rá. Ha elolvassuk pl. A Vízöntő esszét, akkor láthatjuk, hogy a hiteles, tradicionális spirituális hagyománynak nem felel meg a wilberi fejlődéselmélet.  http://users.atw.hu/onallosag/hamvas/A_Vizonto.pdf?atw_rnd=168741642

Jungra még érdemes visszatérni egy pillanatra, hiszen Wilber kritikával illette őt is:

"Véleményem szerint Jung legnagyobb hibája az volt, hogy összekeverte a kollektív és a transzperszonális (vagy misztikus) dolgokat.)... Jung "archetípusainak" gyakorlatilag semmi közük a valóban spirituális, transzcendentális, misztikus, transzperszonális tudatossághoz; inkább kollektíven örökölt formákról van szó, amelyek az emberi lét néhány nagyon alapvető, mindennapi, egzisztenciális találkozását desztillálják - élet, halál, születés, anya, apa, árnyék, ego és így tovább. Semmi misztikus nincs ebben."

Jung spiritualitásával kapcsolatban van egy általános, de érthető félreértés. Paul Brunton szerint: "Azokat a pszichoanalitikusokat, mint Freud, akik nem találnak Önvalót, hanem csak komplexusokat az emberi lényben, túl fogják nőni azok, akik mint Jung is, megtalálják ezt a szent magot." Brunton svájci otthonában beszélgetett Junggal, aki elmondta neki, hogy azért tartotta titokban misztikus hitét és tapasztalatait, hogy megőrizze tudományos hírnevét. Világosan látta, hogy nem jött még el az idő a nyilvánosság elé táráshoz és csak felesleges támadásoknak tenné ki magát és addigi tudományos eredményeit. Mivel bevezette a kollektív tudattalanról szóló elképzelést, amely különbözik a személyes tudattalantól, ezért a kollektív kifejezést transzperszonálisnak kell érteni, amit az éber gondolkodók, mit pl. Hamvas már akkor is így értelmeztek. Ezt támasztja alá Jes Bertelsen dzogchen tanító, Tulku Urgyen tibeti mester tanítványa is, aki 1974-75-ben a Jung intézetben tanult. Ezt írja Jung, Vörös Könyve kapcsán a kollektív aspektusokról:

"Jung észrevette, amint az élményein dolgozott, hogy bizonyos összefüggések vannak a tapasztalatai és azon leírások között, amikkel az indiai tantra tanulmányozása során találkozott. Mind abban, hogy milyen sorrendben, milyen archetipikus víziók jönnek, és abban is, miként csoportosulnak. Voltak megegyezések az indiai leírásokkal."

A Vörös Könyv annak a bemutatása, hogy miként sikerült 1913 körül leszállnia a tudattalanba és ebből készített egy térképet a nyugati ember pszichológiájáról. Az általa látott misztikus archetípus víziókat képekben ábrázolta. A könyv csak 2009-től publikus, Bertelsen is csak azért ismerhette, mert az intézetben tanult, de volt még 12 másik titkos könyv is, amik között ott volt a "Tantra-Yoga seminar", amiben részletesen végig viszi a fenti idézetben leírtakat. Láthatjuk, hogy Wilber, Junggal kapcsolatban sem látott tisztán.

Nem célom az integrál elmélet részletes bemutatása, hiszen az interneten számtalan anyag kering, akit érdekel utána olvashat, viszont annyit el lehet mondani róla, hogy Wilber tipikus new age stílusban mindent a pszichológiára redukál. Ezért "a tudat evolúciójának" modellje nem más, mint pszichológiai redukcionizmus, (pszichologizmus). Nagyon sok részletes kritikát lehet olvasni róla, én csak ezeket ragadtam ki. Kiegészítésként idemásolom a korábbi, daubneres cikkből a Wilberre vonatkozó részt, ami inkább a személyiségében rejlő ellentmondásokra világít rá. 

 TRANSZCENDENTÁLIS MEDITÁCIÓ:

Kipróbálta a Transzcendentális Meditációt, ami egy vicces tömegirányzat, inkább relaxáció, és már a Beatles is rájött a Maharishi Mahesh szélhámosságára, amikor le akarta őket húzni anyagilag. Valószínűleg a TM-ből vette át azt az elméletet, hogy a tömeges meditáció elősegíti a kollektív békét és együttműködést, az egyéni gyakorlás pedig tisztítja a kollektív tudatosságot. Ezt "Maharishi - effektusnak" is nevezik, eléggé elterjedt New Age körökben. (egy másik videóban Daubner is beszél a meditáció hatásait illetően olyan információkról, amik a TM oldalán találhatóak.) Nem hinném, hogy ez így van: egy embernek elsősorban önmaga miatt kell meditálnia, viszont a kollektív meditáció sem mindig hasznos, mivel vegyes asztrális töltésű emberek inkább lehúzzák egymás tudatosságát, ami megnehezíti a gyakorlást. Persze egy megvilágosodott mester Jelenléte sokat segíthetne az elmélyülésben, de sajnos manapság már nem találni ilyeneket. Valójában a mostani világkorszakban mindenkinek a benne élő Mester, Önvaló vezetésére kell bízna magát. Nincs tömegmegváltás.

ADI DA SAMARAJ:

Szóval elég csak megkapargatni a felszínt és láthatjuk, hogy Wilber múltjában több olyan "inspiráció" is van, ami meglehetősen megkérdőjelezi ítélőképességét, tisztánlátását. A másik ilyen, az Adi Da ként elhíresült Franklin Jones botrányguru. Ez a triviális figura nem csak önmaga szerint, de Wilber véleménye szerint is minden idők egyik legnagyobb spirituális megvalósítója, a legnagyobb élő adeptus, az első nyugati Avatar. Így írt róla az Up From Eden könyvében: 

"Da Mestert (Krisztussal és Krishnával együtt) úgy említem, mint az Isteni Személyt, mint Világot." - KW

Csak néhány részlet erről az állítólagos Avatarról, aki valójában egy narcisztikus pszichopata volt, ami jól látható a neten keringő fotóiból is (nem kell hozzá karakterológusnak lenni.): Adi Da Samaraj "szent tanításainak" 80 százaléka részegen adódott át, magyarán a mester alkoholista volt, szerette a wiskhyt. Da gyakran mondta, hogy az ivásra valójában szükség van, nem csak neki, hanem a bhaktáknak is, azért, hogy legyőzzék a bennük és a világban lévő "ellenállást" az Isteni Folyamat ellen, amit Da a saját testén keresztül az ő testükbe hozott.

Egy nő beszámolója szerint csoportos leszbikus orgiák zajlottak, amelyekben a mester parancsára dildókat kellett használni. Adi Da szervezetét az Adidamot beperelte a szervezet elnökének felesége. A vádak többek között: csalás, érzelmi sérelem szándékos okozása, hamis fogvatartás, testisértés. Ezt a keresetet elutasították, de a következő években több pert is ráakasztottak, amit kifizetésekkel és titoktartási megállapodásokkal rendeztek. A szervezetet ez anyagilag kivéreztette.

Szóval rengeteg botrányról lehet olvasni a neten, elég rákeresni, de Wilber még azok után sem határolódott el, hogy ezek napvilágot láttak Sőt, ezeket írta:   

"Hiszem-e, hogy Adi Da Mester minden idők legnagyobb Megvalósítója? Természetesen hiszem, hogy Ő a legnagyobb élő Megvalósító. Minden, ami ezen túlmutat, puszta spekuláció." - KW

"Sokan az én írásaimnak köszönhetően jutottak el a Mester Da-hoz. Teljesen boldog vagyok emiatt, és remélem, hogy folytathatom ezt a pozitív hatást." - KW

Nem határolódott el, mert nem tehette, teheti, hiszen azon túl, hogy támogatta Adi Da tanításait, Avatarként magasztalta, saját integrál koncepciója keretrendszerének nagy részét is tőle kölcsönözte. Például az integrál elmélet kidolgozásakor a korai, egymást követő szakaszokat Adi Da hét életszakasz tanítására építette.

"Da Mester van a legerősebb hatással saját munkámra...Olyan biztos vagyok ebben az emberben, mint a saját kezemben" - KW

Már önmagában ennyi is elég lenne Wilber és elmélete megbízhatóságának megkérdőjelezéséhez, aminek Daubner annyira elkötelezte magát, és amit felhasznál szakmai tapasztalatának alátámasztásához. Azért, hogy még kerekebb legyen a kép, nézzünk meg egy másik bukott "gurut is", aki Wilberhez köthető és hitelességét még jobban aláássa.

bhagavanonfire.jpg

                                                       (Adi Da Samaraj)

ANDREW COHEN:

Andrew Cohen nevét már egy régebbi bejegyzésben említettem. Ő is azok közé a hamiskártyások közé tartozik, akik a H.W.L. Poonja (Papaji) láncolatra hivatkozva futottak be tanítói karriert nyugaton. (Gangaji, Eli, Mooji) Ezeket a biznisz gurukat az Advaita mester hamis pénzérméknek nevezte, amelyek úgy csillognak, mint az arany , de semmi valós értékük nincs. "Senki nem érdemelte meg közülük a végső Tanítását." A vele készített "Nothing Ever Happened" könyvben David Godmannak (az írónak) világossá tette, hogy azok közül, akiket tanítani küldött nyugatra, egyik sem volt nemhogy megvilágosodott, de még részlegesen megvilágosodott sem. Csak azért küldte őket, hogy Lucknow felé mutassák az utat és nem azért, hogy megvilágosodottként pózoljanak. A megvilágosodott mester kijelentette: "abban a pillanatban, amikor valaki elkezd a szatszangért pénzt kérni, az egész szatszang korrupttá válik." Miután Cohen a Papaji vonal örökösének nevezte magát, a mester nyilvánosan kijelentette, hogy csak 25 órát töltött a szatszangján, mielőtt megvilágosodottnak nyilvánította önmagát és Cohen állításait az egója arroganciájaként jellemezte. Soha nem ismerte el mesternek, csak hírvivőnek. Cohennél is jellemzőek a mentális, fizikai és pénzügyi visszaélések az egykori tanítványokkal szemben, amiket ő "őrült bölcsességkén" igazol. Korábbi követői, akikhez anyja is tartozott, manipulatív spirituális tanítónak tartják. Szerinte is egy zsarnokká vált a fia. Lehetne sorolni a bűnlajstromot, több könyv is megjelent a témában, ami beszámolt Cohen visszaéléseivel, de mindennél többet elmond egy 2016-ban kiadott internetes petíció, amit 240 volt tanítványa írt alá: "Állítsd meg újra Andrew Cohen tanítását". Ez részletes magyarázatokat tartalmaz Cohen alkalmatlanságára.

Természetesen Wilber, Cohennel is megtalálta az összhangot, mivel az utóbbi is egy fajta "evolucionista" megvilágosodást hirdetett. Ötletei az integrál elméletből származnak, közösen tartottak előadásokat és sokat köszönhet Wilber promóciójának, aki itt sem látta előre az árnyékos oldalt, időben nem határolódott el tőle, de ezt később sem tette meg. Wilber az ő esetében is elősegítette egy kártékony sarlatán felemelkedését.

unnamed_1.jpg

                                      (Cohen és Wilber közös előadása)

Sok mindenről lehetne még írni, ami abba az irányba mutat, hogy Ken Wilbert és elméletét nem érdemes komolyan venni. Mint minden kommersz new age irányzat tartalmaz jó dolgokat is, de ez elmondható számtalan, más spirituális irányzatról is, ahol nagy számban keveredik az igazság a féligazsággal, és a hamis, megalapozatlan állításokkal. Ezért is fontos meggyőződni egy tanító személyiségéről, életviteléről és arról is, hogy éli-e azt, amit tanít.

Nincsenek mások/Kozmikus vízió

visionary-archetype.jpg

Kérdező: Hogyan bánjunk másokkal?

Ramana Maharshi: Nincsenek mások.

Többször is láttam már felbukkanni ezt a kis párbeszédfoszlányt az egyik közösségi oldalon. Az egységtudatban hívők szeretik ezt odadörgölni a még duális szemléletű tanításokban hívő emberek orra alá, mint egy végső kinyilatkoztatást. Természetesen, nagy valószínűség szerint ők is csak hallomásból ismerik ezt a tanítást, és nem saját meggyőződésük, tapasztalatuk alapján hivatkoznak a Maharshi válaszára. Ugyanez elmondható a manapság annyira divatos neo-advaita gurukra is, akik hasonlókat papolnak az összeolvasottakból. Nem sok értelme van ezt így kijelenteni a hétköznapokban, mert az élet nagyon gyorsan be fogja bizonyítani, hogy bizony nagyon is "vannak mások". Természetesen ez nem jelenti azt, hogy Ramana nem mondott igazat, hiszen végső szempontból, az Önvalóból, a vetítőgócból tényleg nincsenek mások, minden egy, de mi még nem látunk abból a szemszögből, ezért maximum csak elképzelni, elhinni tudjuk válaszát. Ettől függetlenül ez egy nagyon fontos tanítás, jó észben tartani, megtartani a magunk számára, mint egy, a mentalizmus elméletének elmélyítésére alkalmas kijelentést, de a másokhoz való morális viszonyra is jó hatással van. (Attól még hogy nem éljük meg az egységet így, igaz, ugyanúgy, mint ahogyan a Föld is gömbölyű, pedig a felszínről nem látszik annak.)

A megvilágosodott tanítók szerették használni az álomhasonlatot az ébrenléti állapot jellemzésére. Azt tanították, hogy az ébrenléti tapasztalat is ugyanolyan, mint az álom, egy elmeközegben létrejövő kivetítés és, ha látunk valamit, vagy valaki "mást", az gyakorlatilag mi vagyunk. Senki nem kételkedik benne, hogy az álmokban látott szereplők, "mások" csak mentális konstrukciók, tőlünk nem függetlenek, bennünk keletkeznek, viszont az ébrenléti állapotról ezt már nem tudjuk elhinni. Ez azért van így, mert az álomvilág általában, normál esetben a saját tartalmaink kivetülése, az ébrenléti pedig a Kozmikus, Világ-Elme kollektív vetülete, ezért látjuk ugyanazt.

A fiatal Szvámi Vivekananda már csak álomként látta a világot. Mialatt Kalkuttában sétált egy parkban többször is beleverte a fejét egy korlátba, hogy lássa, valóságos-e, vagy csupán az elme illúziója. Így nyert bepillantást a kettősségnélküliségbe. Ezt a bepillantást Paul Brunton kozmikus víziónak nevezte, ami (néhány embernél) a megvilágosodás során, annak egy fázisában fellépő misztikus kísérőjenenség, egységélmény. Van, aki ébrenléti állapotban éli át, és a már duálisnak látszó, kivetített Világ-Ideát látja az Önvaló vetítőgócából, de már Önmagával egyben, kettősség nélkül, osztatlanul. Van, aki a Világ-Idea "megnyilvánulatlan" előképének egy részébe nyer bepillantást, beleoldódást az álom és ébrenlét határán vagy szamádhiban, a meditáció egyik állapotában. (nirvikalpában csak az Üresség van már, a Tudatosság tudatossága)  Mind a két megélést az egységélmény jellemzi. Gyakorlatilag ezek a víziók a "tat-tvam-asi", Az vagyok, (Brahman, Világ-Elme létben áramlása) jelentésének a megélése. Ezért tanította Ramana, hogy "Nincs más csak az Önvaló." Az Önvaló Brahmannal egy, annak egyénivé váló sugara.

"Az Elme első kifejeződése az Üresség. A második és az azt követő a Fény, azaz a Világ-Elme. Ezt követi a harmadik a Világ-Idea. Végül jön a negyedik, a világ megnyilvánulása." - Paul Brunton

Az Elme innen nézve az abszolút, nyugalomban lévő Istenség. A Világ-Elme (Brahman, Isten) ennek az abszolút Istenségnek az első kifejeződésében, Ürességében működő koncentrált, aktív, teremtő Fény megnyilvánulás, imaginációs tevékenység, ami ideákban (ősképekben, ősértelmekben, mátrixokban) elképzeli a Világ-Ideát. Ez még egy egységtudatú, nagyon magas frekvenciájú mentális, energetikai konstrukció, és egy egész világkorszakot tartalmaz az elejétől a végéig. Itt van az ember ideája is, és az Isten (Világ-Elme) egy ilyen ideával való azonosulással válik egyénivé, Önvalóvá (majd a rárakodó bővítményektől, vagy az önmagában felvett elmealakoktól elkülönült ego, személyiség képzet alakul ki). Ezért egy kozmikus vízió egységélménye nem más, mint a személyiségképzet leoldódása, a figyelem kitágulása, a részleges eltárgyiasulás megszűnése, mivel a belső meglátás az isteni vetítőgócból (Önvaló) történik. (A Világ-Idából, Isten ideavilágából objektiválódik a látható kozmosz minden jelensége, jelenik meg a tér-idő-forma világban)

Amikor szembesülünk az ébrenlétben elénk táruló Világ-Ideával (ez a fizikai világ), akkor a jelenségvilág összefüggéstelenül tárul elénk, mivel Önvalónk az elme alakjait ölti magára, már személyessé szűkülve, a periféria, mulandó oldali azonosuláson (ego szerkezeten) keresztül szemlél. A bővítményekből fakadó, tudatszűkítő mechanizmusok okozzák az elválasztottság, különállóság illúzióját. Meglehetősen bonyolult, pszichoenergetikai folyamatok zajlanak, amik az életképzeletet lefokozzák, beszennyezik, ezért éberségünk is lefokozottá válik, amit csak hiteles spirituális gyakorlással lehet megtisztítani, de a végső szó a Kegyelemé, az Önvaló energetikai beavatásáé. 

"Az élet olyan, mint egy álom, szilárd valósága egy kölcsönzött érzés, ami valójában nem létezik, csak önmagad mélyebb lényében" - Paul Brunton 

Most bemutatok néhány "fátyol nélküli" élményt, bepillantást. Az egyik ilyen egység-élmény leírással egy magyar kötetben találkoztam először. Tímár Katalin, Emlékképek az Örökkévalóságból című könyve még 2001-ben jelent meg az Édesvíz Kiadó jóvoltából. A könyv eredetileg nem a nyilvánosság számára íródott, hanem egy beszámoló a spirituális ösvényen megtett út állomásairól, annak buktatóiról. Katalin, Szepes Mária közeli barátja és tanítványa volt, és tagja az 1947-ben, az írónő és bátyja által alapított Összefüggések Tudománya spirituális iskolának. A könyv utolsó fejezetében számolt be az "Istenélményről", amit idős korában élt meg az évtizedeken átívelő gyakorlásnak köszönhetően. A Nemzeti Színház előtti buszmegálló felé tartott a déli forgalom nyüzsgésében, amikor a megállótól húsz lépésnyire belépett az Örökkévalóságba. - "Észrevétlenül történt. Nem vezette be mennydörgés. Nem szóltak égi fanfárok. Még a lábam sem gyökerezett a földbe. Még csak meg sem lepődtem. Mentem tovább a busz felé, és magától értetődő nyugalommal konstatáltam, hogy valamilyen változás állt be a látásmódomban" - írta a beinduló élmény kezdetéről. Aztán elmeséli, hogy olyan volt, mintha a körülötte lévő dolgok fénykoronát kaptak volna. -  "Leszakadtak zárak, pecsétek, ólomborítások hullottak le rólam, s egyszerre egy tündöklő, születő, sokszorozódó világmindenség közepén álltam". A beszámoló további fázisaiban részletesen leírja az Unió Misztikát: - "...én ők vagyok és ők én. De én vagyok az utca is, az egész város, a világ, és az univerzum összes csillaga. Illetve én nem is vagyok, csak egy isteni Öröm van jelen helyettem, amely extázisban szemléli ezt az egész, boldog kiáradást. Az Isten teremtő extázisa ez...". Felismerte, hogy minden emberi lény magas szellemi rangú, isteni lény, és semmi különbség nincs közöttük. Minden megkülönböztetés tévedés, egy tisztességes polgár és egy részeg csavargó, csak a relatív időkáprázatban tűnik különbözőnek. Látta, hogy isteni voltunkon nem változtat sem "sárral tele" testünk, sem szennyes gondolataink, sem mocskos tetteink. Mindenki egy egymással és Istennel. A mulandó teremtésben lényünknek csak egy töredékével veszünk részt. Ezen felismerések után így folytatja:

"A szivárványosan ragyogó, pezsgő, boldog kiáradás most megdermedni látszott. Minden ugyanúgy volt, mint előbb, de mégis egyszerre volt kiáradás, visszaáradás és nem kiáradás. A sokszorozódás ott lebegett a visszaáradás redukciójában. A nem kiáradás újra előömölni készült. A Mindenség, mint látvány eközben teljesen mozdulatlan volt egy végtelenül hosszú pillanatig. Minden ott volt - és semmi sem volt ott.

- Ez Az - mondtam szigorúan. - Mindig így volt. És ez az Örökkévalóság."

Nem tudta megállapítani, hogy az Unió meddig tartott, talán fél percig, és szép lassan elszürkültek a fénykontúrok, visszaállt a lefokozott állapot. Csak ezek után eszmélt rá az élményre, hogy mit látott. - "És ez nem érdem szerint megy - gondoltam meglepetten -, hanem inkább technika szerint"

Mialatt idéztem a fenti sorokat, eszembe jutott Hamvas Béla rendkívüli műve, a Mágia szutra. A 34. fejezetben így ír az imagináció, életképzelet működéséről:

"Amikor a villámban fellángoló beszélő látomás megjelenik, nem áll meg, hanem ugyanabban az ívben máris visszafordul (de nem is vissza, hanem előre és nem is előre, hanem elárad és sugárzik és a teret birtokába veszi), vagyis a látomás vizionárius heve azt, aki látja, a maga képére átönti. Ez benne a mágia. A látó személy és a látott kép összeolvad. Alany és tárgy egyesül. Ez benne a varázs. Ezért mondja BAADER, hogy az imaginációban
a szubjektum és az objektum kettőssége megszűnik; az ember saját imaginációjának víziójává lesz, vagyis a látomás visszahatva az embert transzmutálja (átváltja) és átlényegesíti." 

Csak mellékesen jegyzem meg, hogy mennyire fontosak a hiteles beszámolók, mert alátámasztják egymást, és segítenek pontosan megérteni a folyamatokat, valamint hírt adnak a létezés magasabb értelméről. A hitelesség kritériuma a realizálás, ezért csak az olyan tanítók tanításának van értéke, akik mögött tényleges megvalósítás, megélt élmény áll.   

Már az eddig leírtakból is látszik, hogy a "Nincsenek mások", vagy pl. "A már most is Az vagy" tanításokat csak azok adhatják át hitelesen, akik a kozmikus vízió egységélményében részesültek. Tímár Katalinéhoz hasonló beszámolót olvashatunk Jiddu Krishnamurtitól is. Nála ezt megelőzte egy nagyon erős tarkófájdalom, ami egyre rosszabb lett, már nem tudott semmit csinálni még gondolkodni sem, ezért barátai kényszerítették, hogy ágyba feküdjön. Ekkor szinte az eszméletét veszítette, de közben tudatában volt a körülötte történő dolgoknak.

"Minden nap dél körül tértem magamhoz. Az első napon ért a legkülönösebb élmény, amikor ebben az állapotban voltam, és jobban tudatába kerültem a körülöttem lévő dolgoknak. Egy férfi javította az utat; ez az ember én voltam; a csákány, ami nála volt, én voltam; maga a kő, amit feltört, az én részem volt; a zsenge fűszál az én lényem volt, és a férfi mellett álló három ember én voltam. Szinte úgy tudtam érezni és gondolkodni, mint az úttattörő, és éreztem a fán átvonuló szelet, és a fűszálon lévő kis hangyát . A madarak, a por és maga a zaj is a részem volt. Éppen akkor egy autó haladt el mellettem valamilyen távolságban; én voltam a sofőr, a motor és a gumik; ahogy az autó távolodott tőlem, én is távolodtam magamtól. Mindenben benne voltam, vagy inkább minden bennem volt, élettelen és élő, a hegy, a féreg és minden lélegző dolog."

Nála még másnap is tartott a folyamat, és a testből való kilépés után további víziós fázisok következtek. (Buddha, Lord Maitreya rezgései stb.) A másik híres Krishnamurti, U.G. Krishnamurti is hasonló megtapasztalásokról számolt be a The Mystique of  Enlightenment könyvben. Ő az érzékek transzformációjaként említi a jelenséget és "természetes állapotnak" nevezi. Elmondja, hogy nála előtte egy belső robbanás történt, ami után elkezdtek megváltozni az érzéki működések. (Azért használom a "robbanás" szót, mert olyan, mint egy nukleáris robbanás, láncreakciókat hagy maga után. A testünk minden sejtjének, a csontok csontvelőjében lévő sejteknek is át kell esniük ezen a változáson. Ennek a robbanásnak az utóhatása, hogy az érzékek most koordinátor vagy központ nélkül működnek - ez minden, amit mondhatok.-UG)

A látásban beállt transzformációról így beszélt:

"Valami történt a szemekkel. A Rialto étteremben ültünk, és egy óriási "látomás" tudatosult bennem, mint egy homorú tükör. A felém közeledő dolgok mintegy belém költöztek; és a tőlem távolodó dolgok mintha belülről mozdultak volna el. Ez olyan rejtélyes volt számomra - olyan volt, mintha a szemem egy óriási kamera lenne, amely anélkül változtatja a fókuszt, hogy én bármit is tennék. Most már hozzászoktam a rejtélyhez. Manapság már így látok. Amikor a Miniddel furikázol, olyan vagyok, mint egy robogó operatőr, a szembejövő autók belém mennek, és a mellettünk elhaladó autók kijönnek belőlem, és amikor a szemem megáll valamin, akkor teljes figyelemmel áll meg rajta, mint egy kamera..."

Itt már egy végleges állapot jellemzését láthatjuk, míg Tímár Katalin élménye csak egy rövid bepillantás volt, amit ő is "előlegként" jellemzett. A kozmikus vízió másik fajtája már közismertebb, hiszen a Bhagavad Gíta 11.fejezetében  olvashatunk Ardzsuna kozmikus látomásáról. Bepillantást nyert az egyetemes rend egy részébe, a Világ-Tervbe, Világ-Ideába. Krishna feltárta előtte önmaga megjelenését az univerzum Ideáján keresztül.   

"A Világ-Idea hatalmas kiterjedése, párosulva a mikroszkopikus terekkel, amelyekben ugyanúgy megnyilvánul, meghaladja az emberi felfogóképességet. Néhányan kiemelkedtek önmagukból, mint Buddha és Ardzsuna, hogy történelmi célok miatt befogadják a Kozmikus Látást. A többiek legjobb esetben is csak részleteibe kapnak bepillantást, de még ezek is félelmetesek." - Paul Brunton

Brunton is beszámolt egy ilyen bepillantásról, amit a megvilágosodási folyamat egy előrehaladottabb fázisában élt át Chicagóban egy  hotelszobában. 

"Végső megvilágosodásom 1963-ban történt. A tudatosság bombaszerűen felrobban, mintha a fejem kettéhasadt volna. Éjszaka történt, az alvás és az ébrenlét közötti állapotban, és a csend elmélyüléséhez vezetett: nem volt szükség meditációra. A Bhagavad Gíta azon verse, amely megemlíti, hogy a Tudó számára a nappal olyan, mint az éjszaka, és az éjszaka olyan, mint a nappal, szó szerint igazzá vált, és az is marad. Magától jött, és rájöttem, hogy az Isteni mindig is velem és bennem volt"

"Minden tapasztalatom kezdett egy sémába illeszkedni. Minden félelem elhagyott. A világot átvilágította a fény. Néhány órával később, miközben az ágyban feküdtem, az alvás és az ébrenlét közötti állapotban, egy hatalmas kozmikus élmény tudatosult bennem, ahol az egész világegyetem állandó mozgásban látszott lenni, és egy dinamikus erő volt a mozgatórugója. Úgy éreztem, hogy az egész világegyetem egy egységes egész, amelyben minden mindennel összefügg, és én magam eggyé váltam vele. Most már láttam, hogy minden, ami a korábbi években történt velem, egy hatalmas terv része volt, és így kellett történnie. Mindennek célja és értelme volt."

Végül, de nem utolsó sorban megemlítem Szepes Máriát, aki szintén említette örökkévalóság-élményét. A fény evangéliuma előszavában két forrásmunkát emel ki, a Pisztisz Szophiát és a gnózist, amelyek inspirálták. Kifejti, hogy a Pisztisz Szophiában található egyik feltevés: "a meg nem nyilvánult világ egyetemes fényének nyugvásából a megnyilvánult lét fölmérhetetlen válságai közé kimozduló, energiamezőkké, formákká változó életet "Atya nélkülinek" nevezte. A másik ehhez kapcsolódó következtetés, hogy e világ létbe gördülése "szeplőtelenül" ment végbe. Természetesen olvasatukkor kétségekkel telve lázongtam, s ez sokáig nem csillapult. Életem legvégén azonban isteni fényességtől beragyogott örökkévalóság-élményemben nyugodott el kifejezhetetlen belső békével és örömmel: megvan."

"A formákká szerveződő életet azért nevezik "Atya nélkülinek", mert nem halálnemző gyönyör hívta létbe, hanem hatalmas eszmevillám."

Említi még a szabad akarat dogmáját is, ami kozmikus-víziója alapján csak az ősnemzésre vonatkozik: "Csakis erre az egyetlen aktusra." "Sehol másutt az akarat nem szabad, valamennyi létsíkon rengeteg bonyolult kényszer determinálja". Paul Brunton is erre a belátásra jutott a vízió során.

Ezek a példák jól szemléltetik a kozmikus-víziók jellegét, a megvilágosodást kísérő, különös látásmódbeli változásokat. (másoktól is lehetett ilyen átéléseket olvasni pl. Robert Adamsnél, Papajinál, Böhménél, keresztény misztikusoknál vagy Jes Bertelsennél, amikor Urgyen Tulkutól kapott egy "rámutatást" a Tudat természetére stb.) Nem biztos, hogy ez mindenkinél fellép, volt olyan megvilágosodott, akinek egyáltalán nem volt semmilyen, ezekhez fogható tapasztalata, nem élt át hasonló tudatosságbeli kitágulást. Abból a szempontból jelentősek ezek a víziók, hogy még jobban rávilágítanak arra a tényre, hogy egy Tudat/Elme által teremtett világban élünk, amelynek a mi tudatunk is része, és az időrendek és térdimenziók nem mások, mint mentális konstrukciók. Viszont, csak az éberen felismert, látott "integrált" elmeközegbeli elmozdulások után tudjuk hitelesen kijelenteni, hogy: Nincsenek mások.

Dúl Antal, Hamvasra utalva ezt írta: "Nincs szükség rá, hogy megalkossuk azt, ami már megvan"

"Nem gondolkodni kell. - Látni. A dolgok maguktól értelmeződnek” (Karnevál)

Megfordulás

6a00d8341c019953ef01bb0875b291970d.jpg

Egy régebbi bejegyzésben már foglalkoztam az életszemlélet kérdésével és azzal is, hogy az életnek nincs célja, csak értelme. A probléma abból fakad, hogy általában nem, vagy rosszul ismerjük fel az élet/sorshelyzetek mögött feszülő értelmet. Semmi nem az, aminek látszik. Valójában szinte semmiről nem tudjuk megállapítani, hogy jó-e, vagy rossz az adott pillanatban, mert nem látjuk a teljes szőttest, az összképet, szélesebb összefüggéseket. Mindannyian fel tudunk idézni olyan vágyakat, kívánságokat, amikről már utólag tudjuk, hogy sokkal jobb, hogy nem teljesültek, de olyan nem kívánt dolgot is, amiről meg az derült ki, hogy pont az volt a jó. Felszíni, periféria énünk csak az orrunkig lát, ezért nem is várható el tőle a mélyebb összefüggések felismerése, az meg főleg nem, hogy meglássa az úgynevezett "üdv-értéket" a jelenségekben, hiszen az pontosan a létét veszélyezteti. Természetesen semmi nem véletlen, ami egy inkarnációban történik, ezért a leghelyesebb, ha mindent elfogadunk úgy, ahogyan az van, tűnjön  bármilyennek is. Viszont ez nem jelenti azt, hogy ne értelmezzük, ami velünk történik.

Egy jó példát láthatunk erre következő levélrészletből, amit Hamvas Béla írt egyik barátjának:

"Ami életed tragédiájára vonatkozik, arra világosan tudok felelni. A tragédia nem helyes kifejezés. Ez a fordulat nem egyéb, mint a földi életben és a világban való zátonyrajutás. Ez csak akkor következik be, amikor az ember már telítve van világgal és élettel, és teljes erővel felébred a kívánság valami különbözőre. Ez a megfordulás pillanata. Különös, hogy a héberek ezt tesuvahnak nevezik, és ez a szó egyszerre jelent visszafordulást és megváltást. Tragédia csak az élet szempontjából, a lét szempontjából ez a megváltás kezdete. Aki az életben lévő bukásában fel tudja ismerni a lehetőséget a szellemi megszabadulásra, az nem melankolikus többé, és nem szomorú amiatt, amit az életben elszalaszt, hanem elindul az úton. "Az égben nincs hely és idő, csak út és örök" 

Hamvas tapasztalatból írta, amit írt, hiszen az egész élete/sorsa erről szólt, amit ő tudatosan magára is vett. Isten útjai kifürkészhetetlenek, mindannyian megkapjuk a "beavatásokat", az már más kérdés, hogy tudatosan, vagy tudattalanul éljük meg őket. Paul Brunton tanácsa is jó útjelző a tudatosításhoz:

"Tekints a legrosszabb és legirritálóbb bajodat az Önvaló hangjának. Próbáld meghallani mit mond. Próbáld meg eltávolítani azokat az akadályokat, amik önmagadba mutatnak. (önmagadban vannak) Tekints rá erre a különleges megpróbáltatásra, próbára úgy, mint, ami a legfontosabb spirituális növekedésed útján. Minél lesújtóbb egy tapasztalat, annál több erő mozdult meg, hogy közelebb vigyen Önvalódhoz. Életed minden pontján, egyik eseménytől, szituációtól, kapcsolattól a másikig, a Végtelen Intelligencia gondoskodik a növekedés eszközeiről, ha ki tudsz lépni az egoizmusból és használod azokat az eszközöket."

Hitünk ereje soha nem a jó lapjárások idején derül ki, ezért is van a szenvedésnek "üdv-értéke, mivel ez a szellemi növekedést kiváltó leghatásosabb eszköz. A nehéz sorshelyzetek mutatják meg igazán az egónkat alkotó mentális tendenciák erejét. Ezek az erők szűkítik le tudatosságunkat (egóra). A nagy megvilágosodott mesterek is folyamatos próbáknak tették ki a tanítványokat, tesztelve az egoizmusukat. Természetesen nincs előírva, hogy mindenkinek szenvednie kell, de, ahol nincs más lehetőség, ott az Önvaló így fejti ki a hatását, szenvedést, veszteséget okoz. Szepes Mária a "kozmikus óra" állásáról írt, amivel a tapadási pontokat tudjuk feltárni, ha őszinték vagyunk. Mi az, ami még kell nekünk ebből a világból? Mire vágyunk, milyen erős az elménkben a vágydinamika? Persze az nem baj, hogy elfogadjuk a világ dolgait, hiszen benne élünk, de mennyire ragaszkodunk hozzájuk? Mennyire tudnánk meglenni nélkülük és elengedni azokat? Lehetnek ezek emberek, tárgyak,tanulmányok, rang, pozíció, tulajdonságaink, nem feltétlenül kell, hogy mindenképpen anyagi dolog legyen. Az elmében lévő ragaszkodás mértéke számít, és a kérdésre adott őszinte válasz is sokat elárul a "kozmikus óra mutatójának állásáról".

Mindenkit azon a ponton fog érni a "beavatás", ahol a tapadás a legerősebb, és mindenki azt fogja kapni, ami számára a legjobb. A következő történet is erről szól:

Egyszer Krishna és Ardzsuna együtt utaztak. Krishna megszomjazott, ezért megkérte Adzsunát, hogy hozzon neki tejet egy közeli házból. A tulajdonos nem adott, pedig száz tehene is volt. Krishna, mikor ezt megtudta, megáldotta a gazdát: "Tízszeresére szaporodjon a jószágállományod!". Az áldás után valóban megtízszereződött a marhák száma a birtokon. Miután tovább mentek elérkeztek egy kis kunyhóhoz, mellette egy lesoványodott tehén volt egy oszlophoz kötve. Krishna újból megkérte Ardzsunát, hogy hozzon neki egy pohár tejet. A kunyhóban egy öregember lakott, aki a kérés hallatán azt mondta Ardzsunának, hogy hozza oda a barátját is. Nem csak tejjel, de étellel is ellátta őket valamint marasztalta őket éjszakára, hogy kipihenjék magukat. Reggel, miután elmenetek Krishna  így szólt: "Dögöljön meg az öreg tehene!". Az nyomban elpusztult. Ardzsuna megdöbbent, nem értette Krishna cselekedeteit. Az első esetnél azt hitte, hogy Krishna olyan nagylelkű, hogy még azt is megáldja, akik nem kedvesek vele. De mostanra összezavarodott, ezért rákérdezett: - "Miért áldottad meg a rossz embert és átkoztad el a jót?" Krishna így válaszolt: -  "Ardzsuna!, Az első ember mohó és zsugori. Azért adtam neki még több tehenet, hogy még mohóbbá váljon, és még jobban belelökődjön a szanszárába. Így még távolabb kerül a felszabadulástól (moksha). Valójában ez a legnagyobb büntetés számára. A második embernek csak egy tehene volt. Ő nem volt mohó. Közelebb volt a mokshához, már csak az az egy tehén kötötte őt a szanszárához. Nem fog tovább élni, miután a tehene meghalt. Közvetlenül hozzám fog csatlakozni!." 

"Semmi sem az, aminek látszik" - gondolta Ardzsuna.

Krishna az Isteni Önvalót szimbolizálja. A mi belső Mesterünk, Gurunk is pontosan így működik, és Ardzsunához hasonlóan mi sem értjük az életet és benne sorsunk eseményeit. A mostani világkorszakban már szinte lehetetlen megvilágosodott mesterrel találkozni, ami valójában csak a "belső" Guru megjelenése, ezért nehezebb a dolgunk, de ez a nehézség csak látszati. Ha megtanulunk elcsendesedni, figyelni és elfogadjuk a történéseket, élethelyzeteket úgy, ahogy vannak, akkor mindig megkapjuk Önvalónktól a választ valamilyen formában. De ehhez el kell jutnunk a reakciómentes, tiszta szemlélethez és a "Legyen meg a Te akaratod" beállítottsághoz. Ez jelzi, hogy a "megfordulás" sikerült.        

 

     

Mérni

index.png

A maya/májá fogalmla közismert az ezotériával, spiritualitással foglalkozók körében. Maya fátylaként is szoktak rá utalni és illúzióként fordítják, de az elsődleges szankszrit jelentése "mérni". U.G. Krishnamurti hívta fel erre a figyelmet egy videóban és kifejti, hogy semmit nem tudunk megmérni, ha nincs egy kiindulási pontunk, amihez viszonyítunk, amihez képest mérünk. Egy kört is csak a középpontból tudunk megrajzolni. Viszont létezéselméleti szempontból a középpontnak, középpontunknak nincs folyamatossága, mindig egy adott szituáció hozza létre. Az adott helyzet követeli ki, kreálja ezt a pontot: ez a szubjektum egyáltalán nem létezik, az objektum az, ami létrehozza a szubjektumot. Ez állandóan "jön-megy", válaszul azokra a dolgokra, amik történnek. Ha meglátunk egy tárgyat a ráeső fény (ami kint van) aktiválja az optikai idegeket, és az pedig működésbe hozza a memória sejteket. Amint ezek a memória sejtek aktivizálódnak minden tudásunk előjön a látott tárgyról (együttműködésbe lép) és ez a történés kreálja a szubjektumot, ami valójában nem más, mint az a tudás, amivel a tárgyról rendelkezünk. Mond egy példát is: ha látunk egy mikrofont, akkor a mikrofon szó az "én", nincs más ott csak a mikrofon szó, és ha így leredukáljuk a dolgokat, akkor láthatjuk, hogy minden alacsonyabb, vagy magasabb selfkategória értelmetlen. U.G. Krishnamurti hasonlóan Jiddu Krishnamurtihoz elvetett minden filozófiai elméletet, hagyományt, vallást. U.G. a természetes állapotról beszélt, ami az érzékek kondicionálatlan, egymástól független működésének a beállta. 

Tehát a szubjektum az objektumok érzékelése által jön létre, és nem csak a szem, hanem az összes többi érzékszerv is részt vesz a folyamatban. Nincs egy állandó entitás, amit "én"-nek hívunk, az csak egy személyes névmás. A fizikai test pillanatról-pillanatra létezik (funkcionál), mert így működik az érzékelés, ezért csak ebben az értelemben lehet a pillanatról-pillanatra létezésről beszélni, amikor nincs jelen gondolat. Gondolattal soha nem lehet megragadni a körülöttünk lévő mozgást, az élet mozgását. 

"Minden, ahogy Buddha rámutatott, a valamivé válás állapotában van, vagy ahogy U. G. Krishnamurti nevezi: A valóság mozgás. Buddha soha nem tagadta, hogy van valami a valamivé váláson túl. Egyszerűen csak elutasította a lehetőség megvitatását, (korának ritualizált, vallási babonái miatt), míg U. G. Krishnamurti megáll itt, és megerősíti, hogy ez a végső." - Paul Brunton

Hamvas Béla szánkhja tanulmányában írta, hogy az érzékek nem ismerik az időt. Valójában csak regisztrálják a valóra/valamivé válást. A kérdés az, hogy mihez mérten tudjuk felfogni, megélni a létezést. Normál esetben érzékelnünk kell ahhoz, hogy legyen létezéstudatunk, mert pl. az álom nélküli mély-alvásban, amikor megszűnik az objektivitás, azzal együtt a szubjektum is kialszik, létezéstudatunk megszűnik a tapasztalatok híján. Végül is sorsunk nem más, mint létélményünk pillanatfolyamatának érzékelése ébrenléti és álomszinten, de a folyamatosan áramló gondolatokkal való azonosulás, "címkézés" miatt kialakul egy téves önátélés. Valójában csak tudatosság van, tudomásulvétel az objektivált világról, amibe nem csak a külvilág, de belső világunk is beletartozik.

Ramana Maharshi gondolatformák összességeként is jellemezte az elmét, amiben a gondolatok úgy jönnek egymás után, mint ahogyan egy hernyó átmászik egyik levélről a másikra: nem engedi el az előző levelet addig, amíg meg nem kapaszkodott a másikban. Jó példa még a kígyó a kötélben hasonlat is, amikor valaki a hajnali derengésben egy kötelet kígyónak néz. Az állandó gondolkodásfolyamat, érzelmi áramlás hozza létre az összetévesztéseket, a hamis énképet is:

"Miért nem tudod békén hagyni a benyomásokat, érzéseket? Miért fordítod le őket? Azért teszed ezt, mert ha nem kommunikálsz magaddal, akkor nem vagy ott. Ennek a lehetősége rémisztő a "te" számára." - U.G.

Természetesen U.G. egy nagyon direkt tanító, a "short-path", a rövid ösvény tanítója és tanításai teljesen le vannak redukálva a legszükségesebbekre, ezért lehet, hogy sokak számára még nehéz ezeket elfogadni. A hosszú ösvényen még az egót kell megzabolázni, megerősíteni az elmét, hogy a figyelem szétszóródása csökkenjen, viszont a rövid ösvényen már "nem kell tenni semmit". 

"Nagyon bonyolult átlagosnak lenni, mert te más akarsz lenni, mint, ami vagy. Az, hogy önmagad lény nagyon könnyű: nem kell tenned semmit, nincs szükség erőfeszítésre, nem kell gyakorolnod, nem kell tenned semmit, hogy önmagad légy, de, ha más akarsz lenni, mint, ami vagy, akkor egy csomó mindent kell tenned." - U. G.

Születésünk óta egy folyamatos kondicionáláson megyünk végig. Akár már az is tekinthető annak, hogy adtak nekünk egy nevet, azt megszokjuk és azonosulunk vele, de rengeteg más skatulya, szerep, viselkedésminta is rakódik ránk életünk során. Ezekkel a gondolatokkal azonosulva, ezekbe beleragadva próbáljuk énképünket állandóvá tenni, hogy el tudjuk helyezni magunkat, legyen egy fix pontunk, amiben megkapaszkodhatunk. Ezen keresztül mérünk, mérlegelünk, ítélünk, nem is sejtve, hogy ezzel kígyót vetítünk abba a bizonyos kötélbe, de nem csak a külső jelenségekbe, hanem önmagunk megélésére is. Ebből az "elfátyolozásból" fakad a hamis középpontérzet, az ego, ami lehetetlenné teszi a jelenségekhez való viszonyunk tiszta felfogását.            

A pszichológia zsákutcájában

psychology.jpg

Az előző bejegyzésben Dr. Daubner Béla pszichiáter/pszichoterapeután keresztül bemutattam, hogy spirituális szempontból mennyire megbízhatatlan következtetések származhatnak a pszichológiából. A nem mellesleg spirituális tanítóként is tetszelgő szakember még az általa követett irányzatok hitelességét sem volt képes felmérni, azon irányzatok kiagyalóinak megbízhatóságát nem ellenőrizte le. Mivel meglehetősen triviális személyiségekről van szó, amiről bárki könnyen meggyőződhet az internet világában, felvetődik a kérdés, hogy ezt egy nyilvános tanítói szerepre vállalkozó szakember miért nem tette meg. Milyen alapon mond markáns véleményt bármiről is, ha a legcsekélyebb megkülönböztetésre, alaposságra sem hajlandó. Hamvas Béla nem véletlenül írta a Patmoszban:

"A pszichológia iránt való érdeklődés már egymagában fokozott sérültségre vall. Az ember minél korruptabb, annál kényszerítőbb ösztöne van azt a technikai eljárást elsajátítani, amellyel legalább sebeit el tudja fedni, ami annyit jelent, hogy erőtlenségével más fölött hatalmat tudjon nyerni. Az erősek hatalma elviselhető, az erősnek mutatkozó gyengéké elviselhetetlen. Végeredményben a pszichológiában egyetlen betegségről van szó, a normalitástól való eltérésről, és ha valaki nem a sebek beismerésén kezdi, hanem a kompenzációkon, pszeudoegzisztenssé kell válnia."

"Jung későbbi éveiben látta, hogy a pszichoterápia milyen veszélyekkel jár. Az orvos pszeudoegzisztens komplikációit a páciensbe vetíti, saját súlyosabb esetét pácienseinek könnyebb és egyszerűbb eseteiben óhajtja likvidálni. Közben saját sérüléseit a betegre átviszi (Übertragung), és ezzel a beteget oly mérvben inficiálja, amit az nem bír, és nem bírhat el. Nyilván nem a páciensnek van szüksége orvosra, hanem az orvosnak a páciensre."

Jól látható ez Daubnernél is, aki a "pszeudoegzisztens komplikációit" belevetíti a genderellenességbe, és azt a zavaros integrál pszichológia elméleteivel próbálja igazolni.  

(Az előző bejegyzés: https://nyilegyenes.blog.hu/2021/06/13/dr_daubner_tanit_gender_az_integral_pszichologiai_szemszogebol)

A pszichológia egyik alapfogalma a tudatalatti/tudattalan elme, ami végső szempontból nem létezik, legalábbis úgy, ahogy azt elképzelik. "Valójában nincs tudatalatti. Csak a gondolkodó elme és az elme mögötti csendes központ létezik." - írta Paul Brunton. Ramana Maharshi az elme alakjaira még részletesebben utalt: "Ahogy ugyanazt az embert különböző neveken szólítják az általa végzett különféle cselekedeteknek megfelelően, hasonlóképpen ugyanazt az egyetlen elmét hívják különböző neveken - gondolkodás, értelem, emlékezet és én-ség attól függően, milyen alakot vesz fel, nem pedig a valódi különbözőség miatt". A tisztaságban lévő elme az Önvaló, ha nem vesz fel semmilyen alakot. Viszont amíg itt élünk ebben a világban szükségünk van az alakfelvételekre, ezért azok összességét nevezhetjük egónak. Ez a periféria rész nem független az Önvalótól, annak aktív, mulandó, káprázati része, tudatosságát belőle nyeri. Minden egyes egoélmény egy inkarnáció káprázatra szól és csak egy bizonyos mennyiségű mentális hajlam, karma-csíra kivetülése, viszont ott feszül mögötte számtalan korábbi inkarnáció emléke. A pszichoanalízis az aktuális egoélmény problémáival törődik, annak csupán mentális attitűdjeivel és érzelmi feszültségeinek javításával, kiigazításával vagy megváltoztatásával foglalkozik és nem az attól való megszabadulással.

"Jung úgy gondolta, hogy amit ő tudattalannak hívott, abban megtalálta a forrását annak, ami kiforgatja, negligálja vagy szembehelyezkedik az ego eszményeivel. Ez a forrás az árnyék volt. Messzebbre és mélyebbre kellett volna mennie, mert akkor tudta volna, hogy az árnyék maga az ego" - PB

Szóval láthatjuk, hogy a pszichológia a felszínt kapargatja, az egót és nem azzal a tudatossággal foglalkozik, ami mögötte áll, ráadásul nem veszi figyelembe az előző inkarnációk roppant erős befolyását, tudattalan emlékét. A        pszichoanalitikus terápiák a (közvetlen) múltbéli mintákat próbálják felszámolni, nagy figyelmet szentelve a gyermekkori traumáknak, de ezzel csak néhány ismert kényszertől tudják megszabadítani a pácienst, ha egyáltalán meg tudják. De mi a helyzet a legerősebb kényszerrel, az egóval?

"Mi értelme van annak, ha a múltnak néhány kis szakaszát, például a gyermek- vagy serdülőkort vesszük, és csak ezekkel próbálunk meg foglalkozni, amikor az ego valódi múltja számtalan nem tudott emléket tartalmaz korábbi földi életekről, és számos olyan tendenciát, amelyek az eltűnt történelemhez tartozó epizódokból erednek? Az egóval való foglalkozás egyetlen alapos és teljes módja az, ha nem csak a felszíni megnyilvánulásával foglalkozunk, hanem egyrészt saját rejtett létezéséhez jutunk el, másrészt pedig törekvéssel, meditációval és az Önvalóra való elmélkedéssel dolgozunk." - PB

Az ego egy eszköz a mulandóságban, amíg benne élünk egy determinált inkarnáció káprázatban létezni látszik, de nem mindegy, hogy teljesen lekötött figyelemmel éljük meg azt, belegabalyodva, vagy felismerjük tendenciáit és látjuk működését. Ha teljesen elszívja tudatosságunk figyelmét, legyen az bármelyik összetevője is, akkor az egoizmus csapdájában élünk. Félelmeinkkel, fóbiáinkkal, vágyainkkal, indulatainkkal, érzelmeinkkel, lelkiismeret furdalásunkkal, vagy az úgynevezett lelki problémáinkkal való azonosulás az ego csapdái és az egyetlen kiút ebből, ha nem azonosulunk velük. Ezért is hangsúlyozza Brunton a meditációt és az Önvalóra való emlékezést. Csak a valódi Önismeret segítségével tudjuk majd elkülöníteni a "búzát az ocsútól", mivel csak tudatosságunk, létezéstudatunk az állandó tényező, minden más alakzat csak változó káprázat. Az "Én-vagyokságunk" létélménye áll minden jelenség mögött (az összes inkarnáció alapja), amit ha sikerül megragadni vagy állandóan rajta tartani a figyelmet, akkor biztosítja a nyugalmat, békét. Ezért is mondta a megvilágosodott tanító, Robert Adams, hogy a tudattal/elmével/tudatossággal kell közvetlenül foglalkozni és nem a benne megjelenő tartalmakkal. A pszichológia pont az ellenkezőjét teszi, felcímkéz belső szenzációkat.

Hamvas szerint az emberek azt képzelik, hogy a földi életet úgy kell berendezni, mint egy "örömtanyát", hajszolni kell a boldogságot, pedig üdv-értéke valójában a szenvedésnek van, mivel jobban rávilágít a tudati lekötöttségekre, téves azonosulási pontokra. A "kereszt magunkra vétele" a sors elfogadását jelenti, legyen az külső, vagy akár pszichológiai.

"Mi akadályoz meg abban, hogy természetes állapotodban légy? Folyamatosan távolodsz önmagadtól. Állandóan boldog akarsz lenni, vagy legalább ebben a pillanatban. Elégedetlen vagy mindennapi tapasztalataiddal, ezért újakra vágysz. Tökéletesíteni akarod magad, megváltoztatni. Megpróbálsz valami mássá válni, mint ami vagy. Ez az, ami eltávolít téged önmagadtól. A társadalom a tökéletes ember ideálját állította eléd." - U.G. Krishnamurti

Egy determinált inkarnációs periódusban a Kozmikus-Elme Világ-Ideájának tér-időbe vetülését, az egyéni Önvalónk éli meg, fogja fel, de a mentális hajlamok, karmacsírák átszínezése miatt személyessé válik az élmény. Ráadásul ez a fizikai-érzelmi-mentális megélés a személyiségbe szűkülés miatt úgy élődik meg, mintha egy önállóan, szabad akartból cselekvő entitás lenne. Az ego egyik csapdája a cselekvőségérzetből fakad: az én teszek, én érzek, én gondolkodom-ból, pedig valójában csak mulandó jelenségekkel való azonosulásról van szó. Nem lehetne ezeket felfogni, ha nem feszülne mögötte egy állandó, változatlanság hullámhosszán lévő Lény, a Tanú.

Természetesen azt nem állítom, hogy a pszichológiának semmi haszna, biztos vannak részeredményei de, mivel a pszichológus/pszichiáter is ember, egy ugyanolyan átlagember, mint bármelyikőnk, aki az egyetemen tanítottakra és a tapasztalatokra, megfigyelésekre kénytelen hagyatkozni, ezért nem biztos, hogy minden esetben eredményes a tevékenysége. Ha nincs tisztában a mélyebb létezéselméleti ismeretekkel, akkor gyakorlatilag csak vaktában lövöldöz, találgat és, ami még rosszabb, a "pszeudoegzisztens komplikációit a páciensbe vetíti". Ahhoz, hogy ez ne történhessen meg, a lélek orvosának valódi Önismerettel kéne rendelkeznie, olyannal, ami már ismeri a mulandósági oldal leszűkítő csapdáit. Ezt viszont az egyetemen nem lehet megtanulni.

Befejezésként néhány megvilágító erejű gondolat U.G. Krishnamurtitól: 

"Minden alkalommal, amikor megszületik egy gondolat, te is megszületsz. Amikor a gondolat eltűnik te is eltűnsz. De a "te" nem engedi el a gondolatot és a gondolkodás az, ami ennek a "te"-nek a folyamatosságát fenntartja. Valójában nincs állandó entitás benned, nincs teljessége a gondolataidnak és tapasztalataidnak. Te azt hiszed, hogy van valaki, aki a gondolataidat gondolja, valaki aki érzi az érzéseidet - ez az illúzió. Mondhatom, hogy ez egy illúzió, de számodra nem az.

Az érzelmeid még összetettebbek, de ez is ugyanaz a folyamat. Miért kell azt mondanod magadnak, hogy mérges vagy, irigy vagy valakire, vagy azt, hogy a szex zavar? Nem mondok semmit a beteljesítésről, vagy a nem beteljesítésről. Van benned egy érzés, érzet és azt mondod, hogy depressziós vagy, vagy boldogtalan, boldog, féltékeny, mohó, irigy. Ez a címkézés hozza létre azt, aki lefordítja ezeket az érzéseket. Az, amit "énnek" hívsz, az nem más mint  egy a szó: piros táska, pad, lépcső, korlát, villanykörte, mérges, boldog, féltékeny, vagy bármilyen más szó. Az agysejtjeidet felesleges tevékenységre készteted azáltal, hogy állandóan működteted a memória sejteket, ezzel elpusztítod az ott lévő energiát. Ez csak kimerít téged.

Ez a címkézés szükséges, amikor mással, vagy önmagaddal kell kommunikálnod. De  te állandóan kommunikálsz önmagaddal. Miért teszed ezt? Az egyetlen különbség közted és az önmagában hangosan beszélő ember között, hogy te ezt magadban teszed. Abban a pillanatban, amint te is elkezdesz hangosan magadban beszélni jön a pszichiáter. Az a fickó persze ugyanazt csinálja, amit te, állandóan magában beszél: táska, piros táska, rögeszmés, kényszeres, Ödipusz-komplexus, mohó, pad, korlát, martini. Aztán azt mondja, hogy valami baj van veled, kanapéra fektet és meg akar változtatni, hogy segítsen rajtad.

Miért nem tudod békén hagyni a benyomásokat, érzéseket? Miért fordítod le őket? Azért teszed ezt, mert ha nem kommunikálsz magaddal, akkor nem vagy ott. Ennek a lehetősége rémisztő a "te" számára."

                   

Lelki szegénység

sermon-2.jpg

"Boldogok a lelki szegények: mert övék a mennyeknek országa.” - (Máté evangéliuma)

Rengeteg magyarázat született már erre a bibliai idézetre, mint az összes többire is. A szegénységen természetesen belső állapotot kell érteni, ugyanúgy, mint a "mennyek országán" is. A fizikális szegénység önmagában nem hordoz értéket, de gazdagnak lenni sem bűn. Persze a "teve is előbb megy át azon a bizonyos tűfokon", mint azok, akik rosszul élik meg anyagi gazdagságukat, de ez vonatkozik a spirituális ösvényen járókra is. A meditáció legmagasabb állapotának elérésekor már a tanításoktól is meg kell szabadulni. Sokan válnak a hosszú-ösvény rabjává, mert nem lépnek tovább a közvetlen útra, ahol már csak a tudatosság számít és nem annak tartalmai. Itt már érdektelenek a spirituális fogalmak, reinkarnáció, karma, magasabb síkok, csakrák stb. csak a minden elvárás nélküli, öntudatosságon nyugtatott tiszta figyelem a fontos, amit nem csak a passzív gyakorlás során, de az aktív cselekvés közepette is "érzékelni" kell. Ez a "tanúság" állapota.

"...valójában nem te vagy, aki tanúskodik. Bármi, ami a reggeli ülés közben, vagy a rád törő víziókban történik, figyeld csupán, de értsd meg, hogy nem te látod azokat, „te” nem létezel entitásként, amely tanúja azoknak; a tanúsítás magától megy végbe. Tehát csak legyél a meditációdban, és a tanúsítás megtörténik, bármit kelljen is tanúsítani. És még csak be se vonódj a tanúsításba. Odakint süt a nap. Nos, látjuk, hogy így van; nem kell kinyilatkoznunk: Ah, látom, hogy süt a nap! Vagyis, nem mi tanúskodunk, a tanúság automatikusan végbemegy." - Nisargadatta Maharaj

Ramana Maharshi az elme alakjairól tanított: gondolkodás, értelem, emlékezet és én-ség. Ezek az elme aktív, változó alaköltései, amelyekben a figyelem folyamatosan le van kötve egy inkarnációkáprázat során. Akkor válunk lelkileg, spirituálisan szegénnyé, ha már a belső elmealak folyamatok, változások is csak egy automatikusan lezajló tanúság élménnyé válnak. Például érzelmeinkre úgy tudunk rátekinteni, mint ahogy egy "madár átrepül az égen" jelenségre.

Ez a jó értelemben vett reakciómentesség tesz minket alkalmassá a "mennyek országára", a boldogságra, az abszolút nyugalom megélésére. Természetesen mindenkinek a jelleméből fakadó sorshelyzetekben kell szembesülni az "elengedéssel", a gondviselés ott fog veszteségeket/kísértéseket okozni, ahol a legerősebb a tapadás. Egy spirituális gyakorló számára ez lehetőséget nyújt a személyiségszerkezetben lekötött erők megismerésére a reaktivitás mértéke alapján. Gondolhatunk magunkról, "lelki szegénységünkről" bármit, ha az élet mást mutat, de áloméletünk reakciói is pontos visszajelzést adhatnak valós állapotunkról. (Előrehaladottabb állapotban a passzív meditációs gyakorlatok "eredményessége" is csak az életben derül ki.)

Szepes Máriának volt egy nagyon jó gondolata, amit szerintem remekül hozzá lehet kapcsolni a "lelki szegénység" mértékének megállapításához:

"Gondolkozz rajta, mi kell neked még ebből a világból és mi az, amit hajlandó volnál feláldozni érte. Mert ezzel mérheted le pontosan, hogy fejlődésed kozmikus órája milyen stádiumot mutat."

Nem baj, ha elfogadjuk a külvilág és belvilágunk nyújtotta lehetőségeket, hiszen nem is tehetünk mást sorsélményünk során, viszont gyakorlással (meditáció) és helyes értelmezéssel meghaladhatjuk és függetleníthetjük tőle magunkat. Nem könnyű feladat ez és nem megy egyik napról a másikra, még Jézusnak is el kellett vonulnia a pusztába, hogy megküzdjön a legnagyobb megkísértésekkel. Az ő sorsa egy kozmikus misszió volt, így érte el azt a bizonyos "lelki szegénységet". Nekünk egész életünket, inkarnációnk nyersanyagát kell pillanatról-pillanatra felhasználni, tudatosan megfigyelni, ameddig nem jutunk el az automatikusan végbemenő tanúság állapotába:

"Olyasvalamit látok, ami idegenszerű és félelmetes s amelynek különös módon vagyok tanúja, nézője és cselekvője. Olyan módon, hogy amikor nézem, cselekszem is és tudom is és ítélek is és vagyok. De reám visszanéz, engem cselekszik, engem tud, engem ítél, engem van. A kettő pedig egy. Nem saját tudatomban látom magam, hanem az ő szemében és én csak tükör vagyok, amelyben látom, amint ő cselekszik engem és gondol engem és ítél fölöttem." - Hamvas Béla (Apokalyptikus monológ)   

Isten képe az emberben

55015572_303.jpg

Hamvas Béla írt a fogalmakon való eltévelyedésről, amiből számtalan félreértés fakad. Spirituális körökben talán az egyik legelterjedtebb félreértelmezés Isten fogalmát lengi körül. Számtalanszor találkoztam már ismert tanítókkal, asztrológusokkal, akik az "Isten saját képére és hasonlatosságára teremtette az embert" bibliai idézetet úgy értelmezték, mintha az a mulandó, fizikális, szerep-személyiséggel azonosuló emberre vonatkozna. Egyesek még  azt a következtetést is levonták, hogy az ember is képes teremteni gondolataival (ezzel hatni a külvilágra), önmaga alakítja sorsát, szabad akarata van, hiszen ő nem más, mint a Teremtő saját képe. Az ilyen tévképzetek remek táptalajt biztosítanak a spirituális materializmusnak, ami, ahogy Hamvas fogalmazott nem más, mint eltévelyedés.

Természetesen a fizikai test, szerep-személyiség és az ebből fakadó működési mechanizmusok is fontos szerepet töltenek be az objektiválódott, mulandó káprázatban, de mivel Isten örökkévaló, ezért "saját képét", a "hasonlatosságot" sem itt kell keresni. A mulandóság az örökkévalóság időbeli, aktív oldala, és a Földön az emberi rang az a fokozat, ahol a "tégely egyéniséggé zárul". (az egyéniséget itt nem a hagyományos értelemben kell elgondolni) Minden Isten, a Kozmikus-Elme teremtménye, képzete, imaginációja, de az ásványi-növényi-állati fokozatok még egyéniség alattiak. Az emberi létezés ugyan magában hordozza az előzőeket is, de ezen a szinten már lehetőség nyílik a Teremtővel való hasonlatosság felismerésére, mivel Isten saját képe nem más, mint Isteni Önvalónk. Innen nézve az elme legmélyebb rétege, ahol szerep-személyiség nélküli tudatosságunk a Kozmikus-Elme tudatosságával érintkezik. Onnan "nézve" pedig Isten/Kozmikus-Elme az Önvalóban válik egyéniséggé (saját képévé, hasonlatosságává) azáltal, hogy a mulandósági oldalon káprázó, egyéni sorsszövevények átélőjévé válik a mentális hajlamoknak megfelelően.

Ő a Látó, az Átélő, alapvető minősége bennünk a tudatosság, "vagyokság" érzete. Ez az érzet bővítményekhez tapad, és összetévesztődik a személyes elme alakjaival, érzésekkel, testtel stb., figyelmének egy része a kivetített perifériára összpontosul. Az így létrejött ego csak egy részleges korlátozottság benne, olyan mint egy hullám az óceánon, ami elfelejtette eredete forrását, pedig káprázati, változó léte (ego) csak azért lehetséges, mert áll mögötte egy változatlan, Örökkévaló. Ebből származik a "vagyokság", vagy "valóság" élménye: a létérzet. Ez a létérzeti sugár, a "vagyok, aki vagyok", az Önvaló, Isten saját képe bennünk, ami az emberi lét fokozatán már, mint egy fonál vége megragadható. Természetesen vannak mélységi fokozatai, (szamádhi állapot) de a dualisztikus állapotokban (ébrenlét/álom) ez a legfelismerhetőbb találkozási pont, mint mindannyiunk alapélménye. 

Ha figyelmünk teljesen belesodródik a periféria énbe (test-elme komplexum stb.), ami már a kivetített kozmosz része, akkor olyanná válunk, mint egy színész, aki összetéveszti magát szerepével. Ez a tükrözött tudatosság a mentális hajlamokból fakad, tükörkép, és úgy tűnik, mintha létérzetünk belőle származna, pedig ez a mulandó ego-én és testünk csak résztvevője a kivetített, fizikai kozmosznak, és a kozmikus kreáció okozata. Az ok az elsődleges teremtésben, a Világ-Ideában van, ami a Kreátor, Isten egységtudatú imaginációja és a látható, duális világ előképe, ezért értelemszerűen az utóbbiban (okozatban/kivetítésben) már minden előre elrendelt, meghatározott. (A Világ-Idea a Kozmikus-Elme ideavilága, ősképekből, archetípusokból álló mentális teremtés, amelyben egy teljes világkorszak az elejétől a végéig le van képezve. Innen objektiválódik a látható kozmosz minden jelensége, jelenik meg a tér-idő-forma világban. Hamvas a létezés ősharmóniájaként utal rá. A megvilágosodás egyik előrehaladott fázisában az ember Önvalóján keresztül ennek egy részébe nyer betekintést. Ez a kozmikus vízió)   

A mulandó test és ego-én csak egy előre megírt szerep, ami eljátszódik a világdráma kivetülésében. (a Világ-Idea tartalmazza, innen vetül a mulandóságba) Ettől a projekciótól válik egyénivé (Önvalóvá) a Kozmikus-Elme, ha emberi fokozatot képez a tér-időben, és ebből az állapotból tud Önmagára ismerni. Az egész folyamat gyakorlatilag egy létélmény, személytelen kozmikus energiák, karmikus erők játéka. Isteni szinten ez a megnyilvánító erő az "akarat", ami szándék nélküli. A periféria énhez társult cselekvőség érzet (testtel, gondolatokkal stb. való azonosulás) miatt egy akarati tévképzet jön létre, aminek a tényleges, kozmikus folyamatokra semmilyen ráhatása nem lehet, hiszen az okozati, töredék lényhez tartozik, ami már önmagában is csak egy mentális konstrukció, teremtmény. Ezért a szabad akarat és a személyes teremtés fogalma értelmetlen, mivel egy teremtett jelenséghez kapcsolják, aminek Teremtőjével szemben kéne létrehozni valamit.

Az elején bemutatott félreértelmezésekkel azért is kell foglalkozni, mert a hiteles spirituális útnak ellentmondanak és csak az egót erősítik. Az élet értelmét kell keresni, azt, hogy miért adatott ez az inkarnáció, ez az életélmény. Jézus nem véletlenül mondta, hogy a mennyek országa, Isten országa nem e világból való. Gyakorlatilag arról a létállapotról beszélt, ami az Önvaló tudatállapotának megélését jelenti. Ez bennünk Isten képe, az Önvaló, ahonnan mulandó részünk szerepszerűsége tisztán, összetévesztés nélkül látszik, és cselekvőségérzet nélkül élődik meg a tettek, tevékenységek szükségszerűsége a Kozmikus Törvénnyel/Akarattal összhangban.   

   

Hysteria

st-1897303_640.jpg 

A hisztéria a görög hüsztera szóból származik, ami méhet jelent. Az ókori orvostudományban úgy vélték, hogy ha a női méh a testben elszabadul, akkor különböző fizikai és mentális betegségeket okoz. Abban az időben szinte minden női betegséget ennek tulajdonítottak. A pszichoanalitikusok a hisztériát már neurotikus betegségnek tekintik, amely abból fakad, hogy a páciens a tudattalanból jövő érzelmeket, vágyakat elnyomja és ez óriási feszültséget kelt, és mint egy időzített bomba belülről feszít. Valamilyen mértékben, enyhébb formában ez mindenkiben benne van, de van, akinél ez már kóros állapottá fajul.

Ha nem hagyományos értelemben tekintünk a jelenségre, akkor láthatjuk, hogy az emberiség nagy részén, mintha egy kollektív hisztéria uralkodott volna el. Ennek egyik jele az interneten látható: a közösségi média jóvoltából egyre nyilvánvalóbb, hogy tömegek váltak fogékonnyá az összeesküvés-elméletekre. A jelenségre először a World Trade Centert ért támadás után figyeltem fel, persze biztosan voltak hasonlók korábban is. Elképesztő teóriák láttak napvilágot, és emberek tömegei hitték el az abszurdabbnál abszurdabb elméleteket, magyarázatokat az ikertornyok összeomlásával kapcsolatban. Most nem megyek bele a részletekbe, mindenki talál a neten példákat. Persze a hivatalos tömegtájékoztatás megbízhatatlansága, ellentmondásai is elősegítik, felerősítik a konteók iránti keresletet. Napjainkban a covid19 vírus körül kialakult hisztéria uralja a közbeszédet, és műveltségtől, tanultságtól függetlenül ugranak rá emberek az ebből fakadó zavaros elméletekre, de megemlíthetném még az 5G hálózatok körül kialakult hisztit is. Vannak tagadók, rettegők, ellenzők, ellenállók, lázadók stb.

Nem célom, hogy részletesen bemutassam a konteókat, engem inkább az egész jelenség kollektív háttere érdekel. Mindenesetre oly mértékű hisztérikusnak mondható jelenség figyelhető meg, amit érdemes közelebbről is megvizsgálni. Hamvas Béla, A vízöntő esszéjében (is) foglalkozott a korszakváltásból fakadó válságtünetekkel. Az előző világhónap, a Halak korszaka lezárult a múlt században, átléptünk egy új "aionba", a Vízöntőbe.

"A keleti asztrológia azt mondja, hogy ilyen kétezer esztendő körülbelül egy világhónap. Tizenkét világhónap, körülbelül 26 ezer év, egy világév. Mert a keleti asztrológia tágabb, fölényesebb, szélesebb távlatú szemlélete összefüggést talált a csillagjárás és az emberiség sorsa között. Az egyes világhónapok nagy történeti korszakok, görög szóval: aiónok. A hónapok annyira zártak, hogy az egyikből a másikba való átmenet kritikus. A világévek felén, hat világhónaponként pedig nagy katasztrófák keletkeznek. Ilyen volt a legutóbb, időszámításunk előtt tizenháromezer évvel, Atlantisz elsüllyedése."

Ma a Halak csillagképéből lépünk ki. A hónap befejeződött, és az aión lezárult. Válságos időbe jutottunk, s ezt csaknem mindenki saját bőrén is érzi. Most lépünk át a következő képbe, a Vízöntőbe. Tökéletesen új élet következik, miután a régi lezárult. Az egész Földet és emberiséget alapjában megrázó események megjelenése. Az apokalipszis egy neme. Hogy a Halak-korszak milyen volt, azt tudjuk. Kétezer év története beszél róla. Hogy a Vízöntő milyen lesz, azt senki sem tudja. Amiről e pillanatban tudomást szerezhetünk: mi történik, amikor a Halakból a Vízöntőbe lépünk."

A 20. században az első, majd második világháború véres eseményei jól szemléltetik a korszakváltást kísérő megrázkódtatást. Hamvas a felszíni jelenségeknél nem állt meg, és rámutatott a jelenséget kísérő kollektív megrázkódtatás következményeire is, amit a barbárság betörésének nevez. Ez a vertikális  betörés, mint a megrázkódtatás következménye a Vízöntőben már egy pszichológiai folyamat.

"... az ember pszichológiai helyzete is megfordul. Ami felül volt, az most lekerül, s ami alul volt, az felmerül. A tudattalan jut fel, a tudat pedig le. Nem az értelem van fent, hanem az ösztön, nem a fény, hanem a homály, nem a paradiso, hanem az inferno, nem a magas, hanem az alacsony, nem a rend és a józanság, hanem a rendetlenség és a szenvedély. Nem a tudatos gondolkozás, hanem a reziduum és a mítosz. Ezért a fordított rend a kiválasztásban, az értékelésben, a rangsorban, az ízlésben.

Ehhez hasonló katasztrófa az embert csak akkor érte, amikor a földet özönvíz árasztotta el, és az emberiség az óceánban elmerült. De akkor az elmerülés külső volt, mint ahogy a népvándorlás is külső: ma az ember saját tudattalanjában és a társadalom saját tömegében merül alá. Az óceán a tudattalan, és a tudattalan az óceán. Vízözön annyi, mint elmerülni a tudattalanban. Ma éljük ezt a belső vízözönt."

Ennek az egész folyamatnak az eltömegesedés az egyik legnyilvánvalóbb, látható kísérőjelensége. A Föld lakossága drasztikusan megemelkedett, ezért ezt az élet minden területe követte. Tömegtermelés, tömegtájékoztatás, tömegrendezvények, tömegekre kialakított kereskedelmi központok, tömegközlekedés, tömeges lakhatás a lakótelepeken stb. és mindennek természetes velejárója az infláció. A legfőbb gond persze nem ez: 

"Tömeg és tömeg között nincs különbség. Teljesen mindegy, hogy kik vannak együtt, kongresszusra gyűlt diplomaták, gyűlésre hívott akadémikusok, parlamenti ülésen a képviselők, az osztályban az iskolás gyerekek, választópolgárok, szakszervezet, mezőgazdasági munkások, törvényszéki esküdtek vagy színházi nézőközönség. Miért mindegy? Mert bármilyen csoport legyen is, az ember tudata, bármilyen kidolgozott legyen egyénileg, lefokozódik. A tömegben az egyéni tudat megsemmisül. A tömegnek teljesen új, minden egyéni magatartástól független tulajdonsága van. Ez éppen az, hogy tudattalan. Izgékony, hiszékeny, egyoldalú, maradi, zsarnok, tompa, sötét, hisztérikus; intelligenciája, ítélete nincs, mérlegelni nem tud, könnyen meggyőzhető, még könnyebben vezethető és becsapható. Tömegbe kerülve a legértelmesebb ember is egyik pillanatról a másikra megbutul. Az agy kikapcsolódik, az értelem tevékenysége megszűnik, a tudat elmerül, s helyébe a homályos, zavaros, labilis bénultság lép, ami éppen a tömeget jellemzi. A világos és józan értelem kialszik, és az ember fölött az uralmat ellenőrizhetetlen ösztönzések veszik át. És az ember a tömegben maradéktalanul felszívódik."

Nem véletlenül kapcsoltam össze a tömeghisztériát az összeesküvés-elméletekkel. Egy korábbi írásomban, Az Antikrisztusban már foglalkoztam az internettel, ami még jobban elősegíti, hogy az emberiség mentálisan egy nagy masszává olvadjon egybe. Ki sem kell már lépni a lakásból, elég megfigyelni a közösségi oldalakon, videócsatornákon zajló tevékenységet, aktivitást és könnyen belátható, hogy Hamvas 40-es években írt meglátásai egyre aktuálisabbak és igazak. A legmeghökkentőbb, amikor művelt és értelmesnek gondolt emberek gondolkodás, értelmi megkülönböztetés nélkül ülnek fel konteóknak, megosztják azokat, lelkesednek értük. Aztán nem csak ámokfutó, szereplési kényszeres egyének, de már orvosok, mérnökök is oktatnak a videócsatornákon vitatható és kétes értékű tartalmakat. A legnagyobb probléma pont ebben rejlik, mert a gyanútlan tömeg még jobban visszaigazolva érzi tudattalan kivetítésének igazságát.

Felvetődik a kérdés, hogy mit lehet ez ellen tenni? Szerintem nem sok mindent, mert, akit magával ragadott már ez a belső szökőár, azt úgy sem lehet meggyőzni. Az ilyen emberek a múltban a szabadkőművesek, WTC, oltások, bankok, zsidók, illuminátus rend stb. -ben találták meg hisztériájuknak tárgyát, most valószínű, hogy éppen a koronavírussal vagy az 5G hálózatokkal kapcsolatos konteókban hisznek, vagy a klímaváltozást tagadják, a jövőben pedig válságok tárháza várja őket, amibe szintén bele fognak látni valamit. Önmagunkkal szemben annyit tehetünk, hogy megpróbálunk tájékozódni, mérlegelni, minden információt egy bizonyos távolságtartással kezelni. Használjuk Jézus tanítását:  "Legyetek tehát okosak, mint a kígyók", értelmezzük a jelenségeket, és persze legyünk "szelídek is" közben, ne tudattalan befolyásaink vezéreljenek!

https://nyilegyenes.blog.hu/2017/08/24/az_antikrisztus_324

Sötét energiák akkumulátorai

https://www.youtube.com/watch?v=BIaPrM6_pJc

Hamvas Béla naplójában található a következő idézet:
“Az emberismeret mértéke: felismerni, hogy kicsoda milyen hatalmak szolgálatában áll.”

Az elmúlt napokban Németh Sándor, a Hit Gyülekezete vezető lelkésze botrányos, jógáról alkotott véleményétől volt hangos az internet és a sajtó. Sok mindent állított, akit érdekelnek a részletek megtalálja őket a neten. Én csak egyet emelnék ki : "a jógázás a démontiszteletre rendelt mozgási kultúra."

Nem áll szándékomban a jóga védelmére kelni hiszen, akit kicsit is érdekel a téma az tudhatja, hogy miről szól a hiteles ösvény. Sajnos Németh Sándor kijelentései arról árulkodnak, hogy még a legelemibb tájékozódásra sem volt hajlandó a témakört illetően és a napjainkban elterjedt és divattá silányult, jógaként emlegetett talajtornából indul ki, amit úton-útfélen árulnak a stúdiókban. Ez olyan, mintha valaki az asztrológiát a bulvármagazinok asztrológiai rovata alapján ítélné meg. Azt már csak mellékesen jegyzem meg, hogy a jóga hiteles nyolcas ösvényének magasabb gyakorlatai megtalálhatóak a kereszténységben is. A meditációt, kontemplációt gyakorolják a kolostorokban is, hasonlóan ahhoz, ahogyan a buddhista vagy hindu szerzetesek.

De nem is ez itt a lényeg, hanem inkább az a jelenség, amit Németh Sándor reprezentál és ami mellet nem lehet szó nélkül elmenni. Szerintem a fenti videó önmagáért beszél, de ha valaki nem foglalkozik spiritualitással, az nagy valószínűség szerint nem érti, nem tudja értelmezni a látottakat. Korábbi írásaimban már több helyen is bemutattam sarlatánokat, hamis tanítókat, bizniszgurukat. Ezek mindig is voltak a történelem során, de a mai világkorszakban még intenzívebb és széleskörűbb a működésük. A jelenség nagyon összetett, vannak közöttük kevésbé ártalmasak, de sajnos vannak olyanok is, akik nagyon komoly károkat tudnak okozni. Miután belefutottam a fenti videóba, eszembe jutott Szepes Mária egyik írása, ami A mennyország álkulcsa című könyvében jelent meg az Édesvíz kiadó gondozásában. Remekül bemutatja a sarlatánok között megfigyelhető három alaptípust, segítve ezzel a keresők tájékozódását és a helyes megkülönböztetést.  

Szepes Mária hazánk egyik legkiemelkedőbb és leghitelesebb spirituális tanítója volt, óriási műveltséggel, tapasztalati háttérrel rendelkezett. A fentebb említett írásából azt a részt emeltem ki, amelyik a legkártékonyabb sarlatán típusra vonatkozik:

"A harmadik csoportba tartoznak a téboly határán mozgó fanatikusok. A dühödt térítők. Acsarkodó szektaalapítók ők, akiknek a kezében állandóan láthatatlan korbács suhog. Ha megvakarják őket, gyakran kiderül róluk, hogy rangrejtve élnek, mert valójában igen súlyos és előkelő bibliai alakok inkarnációi. Mindenesetre úgy viselkednek, mint egy nagyon mérges természetű, gyanúsan emberszabású, égi diktátor zord és teljhatalmú földi helytartói. Azokat, akik nem rájuk esküsznek vakon - tehát néhány kegyelt lelken kívül az egész világot - legszívesebben száműznék saját külön büntetőtáborukba, a pokolba - persze a szeretet lángpallosával. Itt a fő motívum a fanatizmus. A rögeszme. Eliphas Levi érdekesen nyilatkozott egy ilyen harmadik csoportbeli sarlatánról. Valamelyik tisztelője egy különös jelenségeket létrehozó, de nyilvánvalóan eszelős emberre hívta fel a figyelmét. Rá akarta venni, hogy látogassa meg, és kísérletezzék vele. Eliphas Levi kereken elutasította: „Nem megyek, barátom! - mondta. - Félek. Az őrület ragályos!" Pedig Eliphas Levi mágus volt, az idéző és elhárító mantrák, ősi rituálék legnagyobb tudósa, beavatottja. Kétségtelen, hogy a harmadik csoportban van a legtöbb szuggesztivitás, mert e fanatikus megszállottak voltaképpen sötét energiák akkumulátorai; elemi erővel megsokszorozott démoni hatások ömlenek át rajtuk, s jaj annak, aki nem tudja magát elszigetelni tőlük. Az érzelmesség és a hiszékenység egyenes vezetője ennek a romboló áramnak, amely azzal, akibe belehatol, vad vitustáncot járat az összeroskadásig."

Úgy érzem, hogy ennél tökéletesebben már nem is lehetne bemutatni egy szektavezért. Hátborzongató belegondolni abba, hogy egy ilyen triviális bizniszegyház, mint a Hit Gyülekezete, államilag elismert, történelmi egyházként működhet, iskolákat tarthat fent. Németh Sándor a tulajdonosa a legjelentősebb ellenzéki televíziónak az ATV-nek. Nem lehetett véletlen, hogy a gyülekezet, a Fidesz egyháztörvény módosításának köszönhetően tudott megfelelni a történelmi egyház kategóriának. Az önmagát polgári keresztény mázzal bekenő Fidesz semmilyen szentségtelenségtől nem riad vissza a szavazatvásárlás érdekében, de az ellenzék is boldogan elücsörög Németh televíziójában. Azon, hogy Németh nyíltan a Fidesz mellet kampányolt a legutóbb gyülekezetében nem meglepő, régebben, amíg érdeke úgy tartotta az SZDSZ-t támogatta. Már a kezdetek óta dörgölődzik a hatalomhoz.

Nem szoktam politikával foglalkozni csak akkor, ha van valamilyen spirituális vonatkozás. Ez a jelenség is túlmutat a politikán és látható, hogy a hatalom milyen gátlástalanul használja fel a vallást céljai eléréséhez még attól sem riad vissza, hogy egy sötét, álkeresztény szektával szövetkezzen. Persze a helyzet valószínűleg fordított, mert nem kétséges, hogy inkább a "létrontó erők" azok, amik ezeket az embereket, pártokat és egyházakat a saját céljaikra használják.

Elrettentés gyanánt két cikk:

https://www.hitgyulekezete.hu/hirek/hit-gyulekezete-teologiai-foiskolajan-tartott-eloadast-semjen-zsolt

https://24.hu/belfold/2019/11/07/fidesz-kozeli-papok-felszentel-puskas-stadion-hit-gyulekezet-koves-slomo/

     

Hadd temessék el a halottak a halottaikat

 image_thumb-394.png

"Egy másikhoz pedig így szólt: Kövess engem! De ő ezt kérte: Uram, engedd meg, hogy előbb elmenjek, és eltemessem apámat!. Jézus így válaszolt neki: Hadd temessék el a halottak a halottaikat, te pedig menj el, és hirdesd az Isten országát!. Egy másik is ezt mondta: Követlek, Uram, de előbb engedd meg, hogy búcsút vegyek házam népétől!. Jézus pedig így felelt: Aki az eke szarvára teszi a kezét, és hátratekint, nem alkalmas az Isten országára."

Az Evangéliumok tele vannak rejtélyes, meghökkentő mondatokkal. A vallási út a tömegek útja, a spiritualitás hosszú ösvényéhez tartozik. Emberek milliói járják ezt az ösvényt anélkül, hogy értelmileg bármit is felfognának a szentkönyvek tanításaiból. Ez egytől egyig igaz minden vallásra és ebből rengeteg félreértés fakad, nem is szólva az olyan torz jelenségekről, mint a vallási háborúk, felekezeti rivalizálás vagy a vallás nevében folytatott politizálás.

A szentkönyvekben kinyilatkoztatott tudás többrétegű, de az átlagember számára a legmagasabb értelem felfoghatatlan. Jézus példabeszédei is ilyenek, ha szó szerint vesszük őket, akkor akár értelmetlennek is tűnhetnek. Az egyszerű, vallásos emberek gyermeki hite érthető, mivel egy belső, érzelmi vágyból fakad a magasabb létezés irányába, és Jézus személye iránt táplált hódolat fűti. Ez az érzelmi kivetítés annyira erős, hogy lehetetlenné teszi a példabeszédek mélyebb megragadását, de szükségtelen is, mert csak megzavarná őket a magasabb igazság, nem tudnának vele mit kezdeni.

A vallásosság jelensége akkor kezd érdekessé válni, amikor már az értelmileg erősebb képességekkel rendelkező emberek felé fordulunk. Önmagukat vallásosnak tartó, mutató tudósok, orvosok, mérnökök, tanárok, politikusok, vagy műveltségtől függetlenül az értelemben erősebb energiával bírók: az értelmiségiek vajon hogyan tudják elrendezni magukban a példabeszédek üzeneteit? Mennyire lehet igaz a hitük? Ahhoz, hogy szó szerint elhiggyék a példabeszédeket, az értelem felfüggesztésére van szükség, ami egy meghasonlott állapot, nem hiteles működés. Még egy materialista értelmiségi, aki azt mondja, hogy nem hisz az Evangélium tanításaiban is hitelesebb ember, mint egy olyan, aki értelmét kioltva, vakon elfogadja azokat, vagy csak azért, hogy a vallásosság jelmezét képmutatóan magára ölthesse úgy tesz, mintha vallásos lenne.

Ennek a képmutatásnak a legtriviálisabb képviselői azok a politikusok, politikai pártok, amelyek a kereszténységre hivatkoznak, keresztény-demokráciát hirdetnek, és attól sem riadnak vissza, hogy az állami egyházakat a saját propagandisztikus céljaikra használják, ezzel kihasználva az egyszerű emberek vallási érzületét. Természetesen ezeknek az egyházaknak már semmi közük az eredeti Evangéliumi kereszténységhez, hatalmi eszközzé lettek. A politikai, gazdaság érdekcsoportok érdekeinek kiszolgálásával szentségtörést követnek el, sátáni elvet követnek, mivel az anyagi világban való érvényesülés szolgálatába szegődtek. Nem lehet annál mélyebbre süllyedni, mint, amikor egy pap az Istentisztelet keretében politikai propagandát folytat vagy politikai rendezvényen szerepel. Hamvas Béla ezt írta:

"Az Egyház népfölötti és fajfölötti és osztályfölötti és nyelvfölötti egység. Aki csak egyetlen szemet is a népből, osztályból, fajból, nemzetből megtart, az magát az emberiség testvériségéből kizárja. Az Egyház vallásfölötti Egység, ezért a történeti egyházat a vallásfölötti Evangéliumi Egyházzal nem szabad összetéveszteni"

Ez az Egyház az Egységtudat, a Kozmikus Elmében, a lét örök forrásában való egység. Isten Országa mindannyiunkban benne van, és ez az Örökkévaló Háttér mindannyiunkat összeköt, de mivel egyéni sorsunkban különbözünk, ezért a felismerés, realizálás is különböző módokon történik itt, a mulandóságban. Amint már fentebb említettem a vallási út érzelmi, érzületi megközelítés még a hosszú ösvény lassú útja. A tömegek számára tökéletesen alkalmas, hitüknek megfelelő. A Hermetikus Filozófiában Hermész a vezető, az értelem szimbóluma. Az értelemben erősebb emberek (műveltségtől függetlenül) számára már a puszta érzelmi megközelítés nem kielégítő a spiritualitás útján. Az Evangéliumok példabeszédeit, tanításait is értelemmel kell kikutatni, fel kell fedezni bennük a magasabb igazságot. Nem arról van szó, hogy el kell hagyni az érzelmi jelleget, áhítatot és nem lehet mondjuk mély átéléssel, hagyományosan imádkozni, de mellette tovább kell lépni a meditáció, kontempláció irányába, mert a példabeszédek elsődlegesen az önmegvalósításra vonatkozó tanításokat tartalmazzák. Ez már a szellemi erő mélyebb megragadás, befelé fordítása. Ha egy értelemben erősebb hívő még a vallási rituálék érzelmi szintjén gyakorolja a vallást, akkor nyugodtan kijelenthetjük róla, hogy hiszékeny, vagy, ami még rosszabb képmutató.

Jézus azért is tanított példabeszédekben, hogy mindenki csak annyit értsen meg belőlük, amennyi rá tartozik. A "Hadd temessék el a halottak a halottaikat" nagyon jó példa erre, egy racionális gondolkodású, nem hívő számára még akár megbotránkoztató is lehetne. Viszont, aki tisztában van vele, hogy egy spirituális tanítást hall már másként áll hozzá. A spirituális út soha nem volt könnyű, a megszabaduláshoz, Isten Országának megvalósításához a szívünkben élő Krisztust kell követni. Jézus Krisztus az Isteni Önvaló szimbóluma, aki ebben a jelenetben megszólítja az embert, viszont, ha ez megtörténik már semmilyen kifogásnak nem lehet helye. Természetesen nem szó szerint kell ezt érteni, hanem úgy, hogy akkor már hétköznapi konvenció nem állhat az ember útjába, mindenben a Belső Szót, Erőt kell követni még akkor is, ha ez irracionálisnak tűnik. A "halottak" azok az emberek, akiket még megkötnek a társadalmi béklyók, külső elvárások, szokások, az élet értelmét nem ismerték fel. Amint láthatjuk meglehetősen magasak a követelmények. 

A másik idézet is erről szól. Ott a megszólított ember még mielőtt követné Krisztust, haza akar menni elbúcsúzni a rokonaitól, családtagjaitól. Jézus őt sem kíméli: "Aki az eke szarvára teszi a kezét, és hátratekint, nem alkalmas az Isten országára." Itt is egy erős képet látunk. Felvetődik a kérdés, hogy vajon képesek lennénk e erre? Ki, vagy mi az bennünk, akinek fontosabbak a konvenciók, családtagok, rokonság mint az Isten Országa? Nem más ő, mint a kondicionált ego működésünk, egoizmusunk, számára a Krisztusi Én követése, az abba való beoldódás az ideiglenes megsemmisülést jelenti.

Jézus ezekkel a példákkal a legerősebb kötésekre mutatott rá, az ego játszmáira. Legmagasabb, gyakorlati szinten ezt a folyamatot akkor éljük át, mielőtt beállna a meditáció nirvikalpa szamádhi állapota. Ilyenkor az emberben a feltámadt Krisztusi Erő beavatása megszünteti, lekapcsolja a fizikai test érzetét és éberen, teljes tudatossággal felszívódunk az Ürességben. Bővítmények nélkül realizálódik az Önvaló, az Önmagában lévő esszenciális lényünk. Ennek a folyamatnak a lezajlása közben felmerülhetnek gondolatok, zavaró, elterelő emlékek, erős félelem és ez visszarettentheti a gyakorlót. Ezzel elodázza az átlépést, "hátra tekint".

Láthatjuk tehát, hogy az Isten Országára való alkalmasságnak komoly feltételei vannak. Önmagában már a vallás, vallások felszínes követése sem sokat ér maximális odaadás nélkül, de egy ima is hatástalan, ha nem Istenre gondolunk és kitárt szív nélkül mondjuk. "Isten a szíveket látja..." A direktebb, kontemplatív ösvényen pedig már olyan erős odaadásra, elszántságra van szükségünk, mint ahogyan egy fuldokló küzd az életéért.

Ez a korábbi bejegyzés Jézusnak egy másik, érdekes példabeszédével foglalkozik:

https://nyilegyenes.blog.hu/2018/07/04/nem_azert_jottem_hogy_beket_hozzak

Belső Szó

700x411-whoistheholyspirit.jpg

Már két, korábbi bejegyzésben is írtam a "médiumitás" infernális jelenségéről, amikor valaki öntudatlanul átadja magát egy idegen entitás befolyásának. Az így szerzett információk megbízhatatlanok még akkor is, ha egy állítólagos "szellemi mestertől" jönnek az üzenetek, ami valószínűtlen, ráadásul a jelenség korántsem veszélytelen, könnyen vezethet megzavarodáshoz, hiszen soha nem lehet tudni, hogy ki áll a vonal másik végén. A hiteles spiritualitás teljes öntudatosságot követel és pontosan a tudatosság fejlesztése, megerősítése a célja és nem annak kioltása egy irracionális, mágikus praxis keretében. Nálunk Müller Péter (a Szent Szellem fogalmát egy entitásként mutatta be, akivel spiritiszta szeánsz keretében érintkeznek) és Balogh Béla popguruk a legismertebb propagálói ennek az irányzatnak. A két bejegyzés itt olvasható:

https://nyilegyenes.blog.hu/2017/12/31/muller_peter_keresztenyseg_szemlelte_a_szent_szellem_osszefuggeseben

https://nyilegyenes.blog.hu/2019/01/26/mediumi_tanitasok

Viszont van egy olyan jelenség, úgy is mondhatnánk, hogy "médiumitás", ami átélhető azok számára, akik az ösvényen már hosszú utat tettek meg és nagyon erős tudatossággal rendelkeznek, képesek a legmagasabb fokú figyelem fenntartására a meditáció során. Ez a Belső Szó, vagy a "Mennyország Hangja", ahogyan a korabeli kínai misztikusok hívták. Ez volt Szókratész "démona", az Újtestamentumban János Logosznak nevezi. (a Logosznak van más, teremtéselméleti jelentése is, de azzal most nem foglalkozom)

Hamvas Béla a Mágia Szútrában a tudásnak két módjáról ír, az egyik a tapasztalati ismeret, a másik pedig a centrális bölcsesség. A centrális bölcsesség görög neve logosz szophiasz, a hinduk vidjának, éberségnek nevezik. A Belső Szó az éberség egyik megjelenési formája, a Csend Hangja. Ez az igazi Inspiráció. Ahhoz, hogy valaki ezt meghallja már rendelkeznie kell a gyakorlás során megszerzett kontaktussal, hangoltsággal, ami nem más, mint az Önvalóból sugárzó Erő, a shakti tapasztalása és képesnek kell lennie figyelmét huzamosan a gondolatmentes csendháttéren tartani. Ebben a magas szintű, meditatív állapotban az Önvaló erőteljes, mentális benyomások formájában szólítja meg az embert és a legmagasabb szintű tanításokban részesíti. Az így keletkezett gondolatok olyanok, mintha valaki más gondolatai lennének, tisztán érzékelhető, hogy nem a felszíni énünk memóriatartalmaiból származnak. Nem belső füllel hallható hangokról van szó, mint az infernális, spiritiszta médiumitásnál, hanem nagyon tiszta és világos, intuitív gondolatformákról. Van, amikor belső, mentális dialógussá válik. 

A szentkönyvek (Biblia, Korán, Bhagavad-Gíta, Uphanisádok, stb.) ennek az inspiráló Belső Szónak a legmagasabb szintű kinyilatkoztatásai. A közöttük lévő különbség a médiumok közötti szintkülönbségből fakad, abból, hogy szellemi fejlődésük során mennyire tudták alacsonyabb énjüket, mint befolyásoló, színező tényezőt kizárni. Jézus például tökéletes csatornája volt a Szent Szellemnek, példabeszédeit az Isteni Erő töltése hatotta át. A tömegek, az egyszerű, filozófiailag képzetlen emberek ugyan nem érthették ezeknek a példabeszédeknek a végső értelmét, de az Erő őket is megérintette, lenyűgözte. A legmagasabb szintű közvetítőknek, mint Jézus, Buddha vagy akár Szókratész már nem volt szükségük a teljes befelé fordulásra, de ugyanígy nem volt erre szüksége pl. Ramana Maharshinak, Nisargadatta Maharajnak vagy Jiddu Krishnamurtinak sem, az ő mondataik mögött is a Szent Szellem inspirációja állt. Vannak olyan önjelölt tanítók, akik még nem inspiráltak, csak memóriából, az elme alacsonyabb szintjéről beszélnek, ezért tanításaik erőtlenek még akkor is, ha tartalmilag, formailag sokszor megegyeznek a hiteles tanítók mondanivalójával. Ezért is mondta viccesen az egyik amerikai misztikus, Rober Adams, hogy egy megvilágosodott tanító, akár a zselés cukorkáról is beszélhet, mert szavai mögött akkor is az Önvaló ereje áll.

Előző írásomban (A madár útja a festészetben) a spiritualitás közvetlen és közvetett útjának a festészetben való megjelenéséről írtam: a jantra, absztrakt (közvetlen) és pratima, ábrázoló jellegű kép (közvetett). Ott csak az alkotások külső megjelenésével foglalkoztam, de nagyon fontos megemlíteni az inspirációt is, amiből az alkotó merít, ahonnan a sugallatot kapja. Nem mindegy, hogy a művész tehetsége milyen erőket szolgál: személyiségének tartályából merít, vagy a személyiség feletti Inspiráció tüzében ég. Ez igaz minden művészeti ág képviselőjére. Az írás, költészet vagy zene csak akkor tekinthető "magas rendűnek", ha a művész is az volt az alkotás pillanataiban, és csak az így született műveknek van megszólító erejük.

Az Inspirált alkotó számára is a kontaktus megteremtése az elsődleges, ugyanúgy, mint a "madár útján" haladó gyakorló számára. Ez a direkt út. Talán nem lehet véletlen, hogy az ősi feljegyzésekben a "madár útjaként" utalnak rá és a Szent Szellem vagy Logosz szimbóluma is egy galamb.

Befejezésként néhány idézet Hamvastól:

"Amiben az őskori Kelet és a mai felfogás megegyezik, nagyobbára ez: amikor jelentékeny írott mű keletkezik, az emberi egyéniség önállóságát elveszti, eszközzé válik, érthetetlen és megmagyarázhatatlan erő szállja meg és ez az erő rajta keresztül megnyilatkozik. A szerző tulajdonképpen médium; amit mond, azt rajta kívül álló Hatalom diktálja; szerepe csak az, hogy a belső hang által mondottat leírja. Költő, pap, filozófus, tudós, író ezt az ihletet gyakran átéli és azt mondja, hogy ellenállhatatlan és kényszerítő." / Írás és hagyomány /

Az Apokaliptikus monológ című írásából vett idézetből, pedig megismerhetjük viszonyát a Belső Szó-hoz, amihez az "írás-jógán" keresztül jutott el:

"Abban az időben, amikor műveimet el akartam égetni, azt álmodtam, hogy sötét rembrantbarna fallal állottam szemben. A fal előtt állt Jézus, úgy, ahogy soha és sehol nem láttam. Elképzelhetetlen erőteljes alakban, olyan csontokkal és izmokkal, hogy az első pillanatra fel sem ismertem. Csak aztán értettem meg, hogy ez Jézus Logosz alakja. A létezés legnagyobb hatalma. Kezében könyv volt és azt nékem nyújtotta. Az irtózatosan meggyötört lélek kínjában kiizzadja magából az áldott tudás legelső cseppjét"

"Miért írok? Mert az írás számomra az intenzitás olyan fokát hozza, amelyet írás nélkül nem érek el. Csaknem  minden lényegeset az írásban tudtam meg. És most hálás vagyok műveimnek, hogy oly sok mindenre megtanítottak. Tisztelem őket, mert magasabbra vittek, mint amilyen magasra a magam erejéből jutottam volna. Ragaszkodni hozzájuk?  Mi ketten, a mű és én, dolgunkat egymással elvégeztük. Másfél évvel később a művekre rászakadt az égő ház  és elpusztultak. Most, hogy ezt így végiggondolom, a Logosz álmot teljesen megértettem s azt, hogy Jézus a könyvet miért nyújtotta nekem. Akkor úgy értelmeztem, hogy nekem adja a könyv dicsőségét. Ez rossz. Most látom, hogy a Logosz-közelséget adta nekem, az írni tudást, amely a tudás magasabb foka. Micsoda felszabadulás! Nem szolgálom többé saját műveimet."

Az utolsó fejezetben pedig már ezt írja:

"Eddig a létezés legmagasabb intenzitása az írás volt. Most ez a dialógus lett. Az első emberrel való beszéd"

Hamvasnak sikerült elérni a belső dialógus állapotát, amiről Paul Brunton így fogalmazott:

"Ez egy belső párbeszéd folyamata, mentális párbeszéd és érzelmi közösség másik önmagával..."

 


               

Örök pillanat

   hydrogen-atom.jpg

               "A pillanat nem az idő, hanem az  örökkévalóság atomja.”

Nagyon szeretem Kierkegaardnak ezt a gondolatát, hiszen valami olyasmire hívja fel a figyelmet, amire az ember önmagától talán nem is gondolna: a pillanat nem tartozik az időhöz. Előző írásomban arról írtam, hogy az életnek spirituális szempontból nincs célja, csak értelme, Önmagunk megértése. Céljai az egónak vannak az időben, az időbevetettség káprázatában és folyamatosan a jövőbe vetített elképzeléseivel azonosul, vagy a múlt emlékcsíráit piszkálgatja. Persze ez nem jelenti azt, hogy el van választva az Örök Pillanattól, mert ez lehetetlen, csak nem figyel rá. Ez a figyelmetlenség az alapja az emberben dúló viszálynak, nyugtalanságnak és mindennek, ami az egoizmust jellemzi. Ebből a figyelemeltolódási mechanizmusból is fakad az ego, mint egy részleges, önátélési káprázat tapasztalat.

Robert Adams, amerikai misztikus az egyik szatszangján a következőket kérdezte követőitől:

"Hányan vannak közületek, akik elégedettek az életükkel? Valóban elégedettek vagytok az életetekkel? Csak akkor lehettek elégedettek, amikor megismeritek a Valóságot. Máskülönben nem számít mit tesztek, mindig lesznek problémák. Még most is hallom a gondolataitokat, a locsogást, fecsegést, gondolkodást, gondolkodást, gondolkodást és a gondolkodás mindig a múltról és a jövőről szól, soha nem a jelenről. Ha a jelenre figyeltek, akkor nincs múlt és jövő és nem lehet problémátok sem. Csak akkor van probléma, ha a múltra és a jövőre figyeltek."

Mindannyiunkkal megtörtént már egy reggeli ébredés után, hogy az első másodpercekben még remekül éreztük magunkat, aztán eszünkbe jutott egy előző nap átélt, rossz tapasztalat emléke (múlt), vagy az éppen aznap előttünk álló kihívás (jövő) és azonnal elszállt az oldottság, gondtalanság. Még a legsúlyosabb élettapasztalatok, életelőzmények után is ott van az ébredés után néhány "üres" másodperc, aztán az emlékezés beindítja a gondolkodást és ezzel a figyelem relatív időhöz kapcsolódását is. Felvetődik a kérdés, hogy, ha ez a kapcsolódás nem jönne létre, akkor nem lenne idő? A hagyományos gondolkodás alapján lennie kell, hiszen az ébredéssel a tudatosság összekapcsolódik az érzékekkel, amik a térbeli változások észlelésével az idő múlását éreztetik. (Ez egy álomélmény alatt is így van, az érzékelés ott sem szünetel, de a sebessége teljesen más álomidőben, min az ébrenlétiben.)    

Hamvas Béla egyik megállapításával kapcsolatban már foglalkoztam az idő problémájával: "Az érzékek nem ismerik az időt, csak a pillanatot". Ebből kiindulva viszont a térbeli változások észlelése nem függhet össze az idő múlásának érzetével. Most nem térek ki részletesebben erre, akit érdekel az itt elolvashatja, (Érzékek és az időérzet a Jelenlétben) https://nyilegyenes.blog.hu/2018/11/24/idoerzek_jelenlet

Önkéntelenül eszembe jut még Paul Brunton tanítása, aki az érzékek működését, az érzékelést a Kozmikus Elmével, Istennel történő tudattalan együttműködésként jellemez. Az észlelés, érzékelés folyamatában válik az örökkévaló létezés látszólag mulandóvá, az abszolút relatívvá és objektívvé. A Szubjektum, a Tanú, az Isteni Önvaló számára az érzékelés "helyei", az észlelés pontjai nem mások, mint az Örökkévalóságból/ban felvillanó, vetített pillanatok sorozata. Ezért is van az, hogy az Örök Pillanat, az Isteni Atom az időn kívül áll és számára semmilyen nehézséget nem okoz az álomidőben történő sokkal gyorsabb érzékelés felfogása. (pl. egy perc alatt megálmodhatunk annyi esemény, amihez ébrenlét alatt egy egész nap kellene, a Látó számára nem számít az idő)

Az időntúliság a Kozmikus, Világ Elmével való egylényegűségből fakad. Önvalónk ebbe a Kozmikus Elmébe van ágyazva, lényegileg azonos vele, annak egy atomnyi része. Figyelmünk kiindulópontja itt van, az Örökkévalóságban, innen fakad "vagyokságunk" állandó létélménye a mulandóságban. Ez az alapállás az oka annak, hogy önátélésünkben, létélményünkben nem érezzük magunkat másképpen, mint gyermekkorunkban. A változatlanság hullámhosszára vagyunk hangolva még akkor is, ha a szétszóródó figyelem miatt nem veszünk tudomást elménk legmélyebb, örökkévaló rétegéről.

Befejezésként néhány idevágó idézet Hamvas Bélától:

„Nincs tér, a világ egyetlen látvány. Az idő káprázat. Nincs múlt és nincs jövő. Az örök teremtésben és az elmúlhatatlan pillanatban vagyunk. Nincs túlvilág. Ez a világ és a túlvilág ugyanaz.”  

"Számolni kell azzal, hogy lényünk örök, és halhatatlanságunk nem a halál után kezdődik, hanem abban a pillanatban, amikor észrevesszük, hogy halhatatlanok vagyunk. Minden pillanatban megtörténhet, csak elég világosságunk legyen hozzá. Amit pedig most mondtam, az nem vallás, hanem a legelemibb léttörvény, olyan biztos, mint a gravitáció."

       

Az élet célja

life-your-purpose-make-the-leap-girl-water.jpg

Gyermekkorunk óta arra vagyunk kondicionálva, hogy céljaink legyenek. Valamit mindig el kell érni, valaminek az irányába kell haladni, mert ha nem, akkor a társadalom szemében nem sokat érünk, de valójában önmagunkkal sem tudunk mit kezdeni. Önértékelésünk is nagyban függ attól, hogy rövid vagy hosszútávú céljaink megvalósulnak-e.  Ez alatt a külső és belső szuggesztió alatt éljük meg életünket, mint egy várakozási folyamatot, állandóan keresve a célokat és várva azok beteljesülését. De mi az, hogy cél? Nem más, mint egy elképzelés, amit a jövőben el kellene érni, meg kéne valósítani, mert ott, ahol éppen vagyunk, az soha nem jó. Egoizmusunk egyik legerősebb építőeleme a cselekvéskényszer, ezért folyamatosan célokat kell kitűzni magunk elé, amik valójában nem mások, mint figyelemelterelő tényezők. Aztán, ha elértük őket mindig lennie kell egy újabb célnak, máskülönben unalomba, elégedetlenségbe, vagy pótcselekvésbe fullad az életünk. Úgy tartják, hogy életcélok nélkül az élet nem ér semmit. Biztos, hogy így van ez?

Hamvas Béla írta, hogy az életnek nincs célja, csak értelme, de a "semmittevés jógájáról" is értekezett. Vajon mire gondolhatott, hiszen a terjedelmes életmű nem éppen a "semmittevésről" árulkodik, főleg úgy, hogy írásai hétköznapi munka mellett születtek, lopott órákban, az árokparton, vonaton vagy akár a fronton. Számára az írásnak nem volt célja, nem is lehetett, mivel tiltott szerző volt, a fióknak írt, viszont értelme az volt, mert írásjógát végzett. Persze naplói tanulsága szerint nem mindig sikerült elérnie a "logosz-paradicsomot", az alkotásnak azt az inspirált, meditatív állapotát, amikor a legmagasabb értelem számára megszólíthatóvá vált és a belső Szó, az Önvaló hangja diktálta a mondatokat, gondolatokat. Valójában csak ez a magasabb kapcsolat érdekelte.

Ez az autentikus hang, a Lélek hangja, és a Szent Szellemre való hangoltság elérése az élet értelme. Ha ez sikerül, akkor mulandó, felszíni énünk csatornájává válik ennek a hangnak, és ezzel a hangoltsággal minden egyes élethelyzetben megtaláljuk az értelmet, amit sorsunk nyújt a determináció keretein belül. Szó szerint, a tevékenységek jellegétől függetlenül belenyugszunk az áramló pillanatokba. Nem véletlenül írta Hamvas, hogy nincs kicsi és nagy, jelentős vagy jelentéktelen dolog azok számára, akik elindultak az "úton".

"Egy khasszid tanítvány mesteréhez csak azért ment el, hogy megnézze, cipőjét miként fűzi be. Többre nincs is szükség! Kinyilatkoztatás lehet abban is, ahogy valaki egy pohár vizet megiszik, abban is ahogy a könyvet kinyitja, vagy szánt. Az igazságról való tudás személyes feltételét kell megszerezni" /Hamvas: Extázis/

Ő írt és a személyes feltételt megszerezte, de ahogyan láthatjuk a fenti idézetben, bármilyen tevékenységet végezhetünk, ha sikerül megszabadulnunk a cselekvőségkényszer rögeszméjétől és a céloktól, az eredményhajhászástól. Az életnek értelme van, és az minden pillanatban jelen van, megjelenik, mint egy jelenség kibomlik, "kinyilatkoztatódik". Természetesen az ego számára célok vannak, elvárások, az örökkévalóságból "sugárzó" mélyebb értelem nem érdekli, mivel figyelmének határa csak a létezés mulandó oldaláig terjed.

A célravezető, célszerű, célratörő, célirányos, céltudatos, pozitív kicsengésű jelzőket nap, mint nap halljuk és hiszünk bennük, el sem gondolkodva sugalmazásaik semmitmondásán. Az egoizmus szolgái, jelzői, a "versenyszféra" kulcsszavai ezek, de valójában a jelen pillanattól való menekülés szinonimái. Időpániktól szenvedő sikerhajhászok önámító mantráivá váltak, akik az elmúlástól való rettegésüket a mulandóságban elérhető célok mögé rejtik. Napjainkban nem véletlenül olyan népszerűek a "sikerkovácsok", coachok, motivációs trénerek, hiszen a fogyasztói társadalmak célorientált emberiségének a kollektív tudattalanja hívta elő őket. Az, hogy az utóbbi időben az ilyen trénerek népszerűsége az egekbe szökött, sokat elárul a jelenlegi világkorszak értékrendjéről.

Jó, de akkor mi tévők legyünk? Váljunk céltalanná? Igen, éljük meg a céltalanságot, ha tudjuk, ne tervezgessünk, ne bámuljunk a jövőbe feleslegesen! Minél előrehaladottabbá válunk a spirituális gyakorlás során, annál jobban képesek leszünk a céltalanság megélésére, és átadni magunkat az éppen kipattanó pillanatok számára. Nem hanyag "köldöknézésről", semmittevésről van szó, hanem inspirált cselekvésről, bármilyen tevékenység legyen is az. Csak a céltalan, számítás nélküli aktivitásban tudjuk megélni azt személyiségtelen, spontán lebegést, amitől egy cipő befűzése is megtelik értelemmel és az Örökkévaló létezés néhány pillanatra átderenghet a mulandóságba.

       

Címkék: Hamvas Béla

Élet a halál után

surprising-science-near-death-experiences.png

Előző írásomban a szellemvilágból érkező üzenetekkel foglalkoztam, ami a spirituális materializmus egyik ékes példája, legalább annyira, mint a halálközeli élményeken vagy a halál utáni életen való töprengés. Spirituális szempontból tipikus mellékvágányok ezek is, figyelemelterelésre alkalmas szenzációk. Az emberiség haláltól való félelme miatt érthető a téma népszerűsége, és ebből kifolyólag az ezotéria biznisz számára is állandó munícióval szolgál. Mindannyian találkoztunk már ilyen könyvekkel, filmekkel, beszámolókkal, amelyek vagy hitelesek vagy sem. Nehéz igazságot szolgáltatni, mert az elme tudattalan régiója nagy csodákra képes.

Vannak hiteles, spirituális megközelítések is, ahol bemutatják a létezés különböző dimenzióit és foglalkoznak a halál utáni élettel, de ezek még mindig a hosszú, indirekt ösvényhez tartoznak és az információk ismertetésén túl nem visznek közelebb önmagunkhoz, önmagunk tényleges megismeréséhez. Ráadásul vakvágányra vihetik a keresőket, akik könnyen beleragadhatnak a részletekbe, információkba és csak a spirituális egoizmusuk erősödik. A sok, összeolvasott információ egyáltalán nem segíti a felébredést, megszabadulást. A mai tömegezotéria, spiritualitás sok esetben még többet árt mint használ, mert sokan az összeolvasott tudástól megrészegülnek és már azt hiszik, hogy úton vannak. Erre már Jézus is felhívta a figyelmet:

"Menjetek be a szoros kapun. Mert tágas az a kapu és széles az az út, amely a veszedelemre visz, és sokan vannak, akik azon járnak."

A "széles út" vadhajtásaihoz tartoznak az "élet a halál után", "halálközeli élmények", "üzenetek a szellemvilágból", vagy pl. az "előző életek" témái is, amelyek ugyan érdekesek, de önismereti szempontból lényegtelenek, nem visznek "közelebb" a forráshoz. A direkt út, "szoros kapu" tanítói ezért nem foglalkoztak ezekkel. Ramana Maharshi pl. az ilyen jellegű kérdéseknél mindig az Önismeret fontosságát hangsúlyozta, a tudat, a tudatosság megismerésére irányította a figyelmet, hiszen minden jelenség annak csak tartalma, de számunkra a megismerő, a Tanú a fontos. Teljesen felesleges a figyelmünket újabb káprázatok felé szétszórni. A jelenlegi életünk értelmét sem ismerjük, akkor meg minek foglalkozni korábbi életekkel vagy a halál utánival? 

Ramana: "Nem tudja, hogy mi volt születése előtt, mégis azt akarja tudni, hogy mi lesz a halált követően? Azt egyáltalán tudja, hogy ön most mi? A születés és az újraszületés a testre tartozik. Ön a testtel azonosítja önmagát. Ez az azonosítás téves. Azt hiszi, hogy a test megszületett és meg fog halni, és azt a jelenséget, amit testnek tekint összetéveszti Önmagával. Ismerje fel igazi lényét, s ezek a kérdések értelmüket vesztik!"

Aztán ott vannak az úgynevezett "halálközeli élmények". Számtalan leírás született ezekről is, de megtudunk belőle bármit is? Sokan, akik átélték, vajon - azon túl, hogy "fényt" láttak, elhunyt hozzátartozókkal találkoztak vagy "látták" a fizikai testüket kívülről - közelebb kerültek az élet értelmének a megértéséhez? Honnan tudhatja bárki is, aki átment egy ilyen élményen, hogy nem az elmeműködés egy ismeretlen funkcióját élte meg, a testtudat ideiglenes kivetítésétől hirtelen felszabadult "imaginációs" energia által okozott tudattalan tartalmak vízióját. Egy ilyen vízió pont annyira értéktelen káprázat, mint egy tudatmódosító szer hatására kiváltott hallucináció, mivel a gyors, tudati megnyílás élménye "elsodorja" az egyént Önmagától. Már a spirituális út előrehaladott szintjén fellépő, gyakorlásból fakadó víziók is akadályokká válhatnak egy ponton túl az Önismeret útján, ha a gyakorló leragad, beleragad a látványba. Ez is egy újabb összetévesztés.

A "halálközeli élmények" értelmezése ugyan segíthet megérteni a fizikai test tapasztalása nélkül is fennálló tudatosság létezését, de, ha kizárólag csak a "látottakra" esik a hangsúly, mint ahogyan ez a beszámolókból kiderül, akkor nem jutunk előrébb. Nem a tudati módosulást kéne vizsgálni, hanem a Látóra kéne fókuszálni, felismerni azt, hogy a létezés mulandó, változó oldalainak szemléletét mindig ugyanabból a Szempontból látjuk. Teljesen mindegy, hogy ébrenléti, halál közeli, halál utáni vagy álom víziót szemlélünk, mert ezek csak módosulások.

A mai new-age áramlatokban túl nagy hangsúlyt kap a "magasabb dimenziók" fürkészése, de inkább azon kéne elgondolkodni, hogy miért vagyunk itt ebben a fizikális életben. Nem azért kapjuk a teremtés folyamatában ezt az életlehetőséget, hogy más dimenziókat kutassunk, hanem azért, mert csak itt, ebben a létformában, ebből a létformából tudjuk felismerni Esszenciánkat, az Önvalót. A mulandóság az örökkévalóság aktív oldala, annak tartalma, és az Öntudatosság, Én-ség érzete az a kapocs, ami a kettőt "összeköti". Ennek a kapcsolatnak a felismerése az élet értelme, amit a látszólag legsűrűbb, anyagi, ébrenléti állapotból lehet csak elindítani. Ezért is van az, hogy még az egyetlen, hiteles, "halálközeli", halál élmény, a meditáció legmagasabb állapota a kevala nirvikalpa szamádhi, vagy kontempláció átélése sem jelenti a végső célt. A tudatosság bővítmények nélküli, ürességtermészetébe történő éber beleoldódás után az élményt össze kell kapcsolni a szemlélődő gyakorlatokkal, az ébrenléti, fizikai világ tapasztalatával. Eggyé kell tenni a kettőt, ahogyan Jézus is tanította, ami a végső Szempontból soha nem kettő, csak innen látszik annak. Ennek az állapotnak a realizálása jelenti a végső megszabadulást, a megvilágosodást.

Befejezésként két idézet Hamvas Bélától:

„Nincs tér, a világ egyetlen látvány. Az idő káprázat. Nincs múlt és nincs jövő. Az örök teremtésben és az elmúlhatatlan pillanatban vagyunk. Nincs túlvilág. Ez a világ és a túlvilág ugyanaz.”

"Úgy láttam, hogy a legnagyobb nehézség ott támad, amikor az ember az „életet” nem tudja mélyebben megfogalmazni, és beleesik abba a hibába, hogy a földet örömtanyának nézi, ahová azért jött, hogy minden cseppet kiélvezzen. Ezt a reneszánsz óta korszerűvé lett felfogást teljesen ki kell küszöbölni. Számolni kell azzal, hogy lényünk örök, és halhatatlanságunk nem a halál után kezdődik, hanem abban a pillanatban, amikor észrevesszük, hogy halhatatlanok vagyunk. Minden pillanatban megtörténhet, csak elég világosságunk legyen hozzá. Amit pedig most mondtam, az nem vallás, hanem a legelemibb léttörvény, olyan biztos, mint a gravitáció."

Üzenetek a szellemvilágból

understandingmediumship-featured.jpg

"A médiumitásnak van egy szentebb gyakorlata annál, mint, amit a közönséges spiritiszták ezen a néven illetnek. A szellem, ami birtokba veszi nem emberi, hanem a benne lévő isteni Erő, az Önvaló." - Paul Brunton

A kommersz spiritualitásában nem a "szentebb gyakorlat" bemutatása jelenik meg, hanem a szellemvilágból érkező, kétes értékű "üzenetek". Különböző entitások, mesterszellemek tanításai láttak napvilágot az utóbbi évtizedekben. Nagy rajongótábora van Kyronnak, aki Lee Caroll-on át üzent, az Esther Hicks-en át érkező Ábrahám tanításoknak vagy Seth-nek, akinek Jane Roberts médium volt a közvetítője és még sorolhatnám. A szellemvilág emlegetése Magyarországon is bevett szokás, persze nem pont úgy mint a fenti példákban.

Nálunk az egyik legismertebb popguru, Müller Péter hivatkozik folyamatosan könyveiben és előadásain szellemi mesterére, akinek tanácsát számos munkája során felhasználta és Szent Szellemnek nevezi. Egy korábbi írásomban már bemutattam, hogy mennyire fals a kereszténység Szent Szellem fogalmának egy olyan "szellemi entitásként" való bemutatása, aki egy öntudatlan médiumon keresztül tanít egy spiritiszta szeánsz keretében. Beszédes a már fentebb említett Jane Roberts triviális médiumra, mint példára való hivatkozása is. Akit érdekel, itt részletesebben olvashat róla:

https://nyilegyenes.blog.hu/2017/12/31/muller_peter_keresztenyseg_szemlelte_a_szent_szellem_osszefuggeseben

A médiumitás jelensége valós, de az ilyen forrásból származó információk, tanítások megbízhatatlanok. Jó példa erre Müller Péter is, aki az egyik könyvében arról írt, hogy kikérte az agykontrollal kapcsolatban szellemi mestere tanácsát, és ő azt üzente, hogy Magyarországon "jó kezekben" van a módszer. Most abba nem mennék bele, hogy az agykontrollbiznisz, mint módszer mennyire hatásos és értékelhető, de meglehetősen paradoxnak tűnik, hogy a főguru, Domján László napjainkra sajnos súlyos beteg lett. Elmesélte egy videóban, hogy mindenféle alternatív gyógymódhoz folyamodott, mellette naponta háromszor programozta magát az agykontrollal, majd elutazott még Abadianiába a brazil csodadoktorhoz is, de nem használt az sem. Ez a csodadoktor Joao de Deus, nálunk Isten Jánosaként ismert médium. Állítása szerint Salamon király, Loyolai Szent Ignác vagy Oswaldo Cruz és még egy csomó más entitás gyógyít rajta keresztül. Vagyis gyógyított, mert nemrég letartóztatták, miután 8 millió eurót  vett fel a bankszámlájáról. Menekülni próbált több száz nő "megerőszakolásának" a gyanúja miatt. (szexuális csereszolgáltatást kért a beteg nőktől) Évek óta tele volt már az internet ezzel a bizniszmédiummal, gyógyítóval, számtalan leleplező film és cikk született róla, de az entitásos sztori is önmagáért beszél, ennek ellenére Dr. Domján tárt karokkal futott bele ebbe a csapdába.

Mennyire lehet "jó kezekben" egy "öntudatosságot" fejlesztő technika, ha  terjesztője, tanára még a legcsekélyebb megkülönböztetésre sem képes? Domján állítása volt az is, hogy Echart Tolle, akinek könyveit ő adja ki, azért nem jön Magyarországra, mert itt kevesen beszélnek angolul és csak olyan országokban tart előadást, ahol tolmács nélkül is értik. Ezt a képtelen állítást is sikerült maradéktalanul elhinnie, persze azóta már Tolle is megfordult nálunk.(van az az összeg) Beszédes a David R. Hawkins egyik könyvére épített, A tudatosság szintjei előadása is.(Kiadó az Agykontroll kft.) Hawkins egy szélhámos, amerikai guru volt, aki egy olyan lebutított kineziológiai teszttel ámította a csodavárókat, ami alkalmas a tudatosság szintjének megmérésére.(a blogban már írtam róla)  Látható, hogy Domján László rendszeresen nem tudott kitérni a hiteltelen, hamis, bazári dolgok útjából és vakon elhitt mindent, pedig az internet világában nem olyan bonyolult utánajárni az igazságnak.    

Aztán ott van a Yotengrit, meg a nyirkai jóslat. Müller természetesen ebben is kikérte szellemi mestere véleményét, aki azt mondta: "Most jött el az ideje, hogy a kincsek napvilágra kerüljenek". Mivel nem ismertem ezt a témát, ezért utána olvasgattam a neten és nézegettem videókat Máté Imre íróval. Nem győztek meg a látottak, nekem valami "ősmagyar" vallási fantáziálgatásnak tűnik. Az első kötet előszavában ezt írta Máté Imre:

"A magyarok az akkori európai technikánál fejlettebb technikával rendelkeztek és virágzó keleti kultúrák metszővonaláról léptek be a legsötétebb korát élő Európába. Vallásuk akkor is fölvette a versenyt a legkifinomultabb filozófiájú vallásokkal, és ma is a legkorszerűbb bölcselet képét nyújtja. Egy kicsit több szerencsével az Európa közepébe települő magyarság visszaadhatta volna Európának eredeti, emberibb arcát"

(Hamvas Béla a nomád törzseket, népeket magas civilizációkról letöredezett csoportoknak nevezi Az öt géniuszban. A magyar nép is néhány nomád törzs szövetsége volt, nem volt szándékuk a végleges letelepedés, mivel a nomádságtól idegen a letelepedés gondolata. A Balkánra, Olaszországba és nyugatra rablóhadjáratot folytattak, de a törzseket többször megverték, ezért valószínűleg kényszerből maradtak itt, mert nem tudtak tovább vándorolni. Európában akkor már két nagy univerzális állam élt, a bizánci és a nyugat-római császárság. Érdemes utánanézni, hogy milyen magaskultúrával rendelkeztek azok az államok. Máté kijelentése a "legsötétebb korát élő Európáról" nem helytálló.)   

Mire alapozza Máté Imre a meglehetősen merész és alaptalan állításait? A rábaközi tudók (sámánok) szellemi hagyatékára, szellemi közlésekre? A könyveket egészében nem találtam meg a neten, csak részleteket, viszont a Yotengrit második kötetének végén közölt jóslat megtalálható és kiderül belőle, hogy szellemüzenetről van szó itt is:

"Hét rábaközi táltos, bácsa, tudó ember megigézte a 40-es évek végén Lápkumánja táltos szellemét, hogy miképpen alakul a jövő...stb."

Aztán következik maga a jóslat, ami nekem egy zavaros, zagyva költeménynek tűnik. Ilyenek vannak benne: "Paprika Jancsi utat tapos a Kiskanásznak, aki azt hiszi magasba szállt, pedig csak Paprika Jancsi csúszott mélyre" ( Érdemes elolvasni az ÉS cikkét a témában: https://www.nyest.hu/renhirek/a-nyirkai-joslat-es-a-yotengrit-a-tengervegtelen-os-szellem-egyhaza

Értem én, hogy Müller Péternek nagyon tetszik ez a "táltosozós" szellemidézgetés, meg ősmagyarkodás, ráadásul nagy divatja is van manapság, de szerintem nem kell túlságosan szkeptikusnak lenni ahhoz, hogy belássuk: vagy az ítélőképességével van baj, vagy "szellemi mesterével" nem stimmel valami. Belegondolni is rossz, hogy az általa írt Ji-King jóskönyvet már vagy 500 ezren forgatják és elmondása szerint, annak megírásában is aktívan részt vett az állítólagos szellemi mester. Őnélküle nem tudta volna megírni, mesélte egy videóban.

Hamvas Béla is felhívta a figyelmet az eltúlzott "magyarkodás" jelenségére. Így fogalmaz Az öt géniuszban a honfoglaló magyarok "szellemiségéről":

"Minden nomád törzs vagy nép két vonásról ismerhető fel, az egyik, hogy nincs szellemi kasztja, csupán sámánja..."

„A sámán nem szellemi kaszt, csak annak csökevénye. Nem is kaszt, inkább csak egy két ember segédekkel és tanítványokkal. A sámán a magas civilizációból hozott emlékekből él, ezek az emlékek azonban eltorzult alakban maradtak fenn…A sámán nem szellemi ember, csupán varázsló, és tevékenysége nem vallásos, csupán mágikus. A tulajdonképpeni brahmani aktivitás a szó, vagyis a hagyomány. Ez itt teljesen hiányzik. A nomádságban a hagyomány elszegényedik, a vallást egyre jobban átszövi a babonás hiedelem, amíg nem marad meg belőle más, mint egy-két mítosztöredék és az irracionális mágikus praxis."

Ez az irracionális mágikus praxis a spiritizmus, szellemidézés és komolyan vehető spirituális tanító ilyet nem propagál, ilyenben nem vesz részt. Munkásságának hitelességét nem a szellemvilágból kapott információkkal igazolja. Az író is működött médiumkén: "Nem emlékszem rá, mit mondtam, mert ilyenkor a szavaimat megváltozott tudatállapotban mondom ki. Mintha nem én beszélnék, csak hagynék valakit beszélni magamban" A spirituális útnak ébernek kell lennie, és nem öntudatlannak, az értelem nem kapcsolható ki. Csak egyetlen végső misztikus tapasztalat fogadható el, a nirvikalpa szamádhi, a meditáció legmagasabb állapota, ahol az egyéni tudatosság beleoldódik az Ürességbe. Minden más okkult, pszichikai jelenség, médiumitás, öntudatlan transzállapot az ego világához tartozik: spirituális materializmus

A médiumi közlések másik ismert propagálója Balogh Béla hídépítő mérnök. A végső valóság című könyvével robbant be a magyar spirituális életbe és indult el a populáris ezotéria sikamlós talaján. Népszerű tanító lett belőle is, és a viszonylag racionális, tudományos alapokra felépített kezdetektől, napjainkra sikerült eljutnia az áltudományos, megalapozatlan elméletekig. Jól példázza ezt az egyik "ezo" csatornán folytatott beszélgetés, ahol arról értekezik, hogy a Hold egy mesterséges égitest. Már a bemutatkozó könyvében is felbukkant White Eagle fénytestben élő mester, aki egy Grace Cook médiumon keresztül adta/adja át tanításait és a Fehér Sas Páholy is. Az entitás gondolatai gyakran megjelennek Balogh könyveiben és tanításaiban. De ez még nem minden, mert amikor Angliában meglátogatta a Páholy központját, ami egy ezoterikus kör, az ottani vezető feltárta előtte egy még magasabb entitás létezését. Tulajdonképpen ez a még magasabb szintű szellemlény irányítja a páholy munkáját, aki már az ibolya színű sugár mestere és nem más ő, mint Rákóczi. Több inkarnációja is ismert, ő volt József, Jézus mellett, de ennek ellenére mégis a magyar inkarnációja szerinti nevén tartják számon még Angliában is. Természetesen a magyarkodás itt is felüti a fejét, az író elmeséli, hogy egy médium által közölt a magyarság számára átadott információ szerint teljesen mindegy, hogy ki milyen nemzetiségűnek születik, de a túlvilágon, a fátyol mögött azért azt lehet látni, hogy "aki egyszer magyar volt az az is marad". (ez a Rákóczi mesteres legenda nem új az ezotéria köreiben, már C.W. Leadbeater teozófus nagymester is kapcsolatban állt vele)

Egyszer részt vettem Balogh Béla egyik előadásán, ahol szintén bombasztikus információk hangzottak el. Elmesélte az orvos ismerőse megdöbbentő meditációs tapasztalatait, akinél elkezdtek potyogni a könyvespolcról a könyvek, mialatt a meditációs CD-jével gyakorolt.(a CD-természetesen kapható volt a helyszínen) Aztán a kivetítőn olyan fotókat mutogatott, amiket az Egyiptomi Régiségek Múzeumának pincéjében, titokban készített egy ismerőse, aki régebben ott dolgozott. Ezek szándékosan el vannak dugva a nagyközönség elől, mert ha... Szóval nem nehéz észrevenni, hogy Balogh is egy igazi, zavarosban halászó, konteokkal és féligazságokkal házaló hamis tanító.

Érdekes, hogy ezeknél a szellemvilágra mutogató figuráknál menetrendszerűen felbukkan a "magyar kártya". Persze érthető, hiszen nagy divatja van ma ezeknek a kiválasztottságot sugalló elméleteknek, és ezért a felvevői piac kibővítésére roppant alkalmasak. Egy videóban Balogh, Magyarország küldetéséről beszél, ahol a Világ Panoráma műsorvezetője, az Elkezdődött.. könyvéből olvas fel egy részt felvezetésként:

"A nyugati, európai értékrend abból az anyagi világból származtatja az értékeit, amely mostanra már kiderült, az univerzumnak mindössze négy százalékát alkotja. A magyar értékrend ezzel szemben abból a régióból táplálkozik, amely a spirituális lelkivilág, ez viszont a világegyetem kilencvenhat százaléka"

Ezek után nem nehéz kitalálni, hogy a műsor milyen mederben halad tovább. Természetesen a spiritualitásba csomagolt üzenet pontosan az echo-tv közönségére lett hangolva, és az aktuális, kormányzó, politikai érdekcsoport nyugatellenességét igazolja. Mi magyarok Brüsszellel szemben megjelenünk egy teljesen más értékrenddel, egy olyan alaptörvénnyel, aminek első szava Isten. Aztán elkezdi felolvasni a preambulumot, ami szerinte egy spirituális értékrend. Nem folytatom tovább, mindenki megnézheti ezt a szervilis műsort az interneten.  (Magyarország küldetése) Azt még mellékesen megjegyzem, hogy az a kormány politikai és gazdasági érdekekre hivatkozva nem fogadta a Dalai Lámát a legutóbbi magyarországi látogatásán.

A két legismertebb, magyar "ezo guru" bemutatásával az volt a célom, hogy felhívjam a figyelmet az olyan tanítókra, akik a szellemvilággal való kommunikációt, médiumitást hiteles spiritualitásnak állítják be. A bemutatott, kiragadott példák szerintem igazolják, hogy tanításaik megbízhatatlanok, zavarosak, mint ahogy megbízhatatlan minden olyan tanítás, ami ilyen forrásból származik, vagy ilyenre utal.

Paul Brunton ezt írta : "Senkinek nem lehet magasabb célja, mint az, hogy az Önvaló birtokolja. Ez az egyetlen médiumitás, ami biztonsággal gyakorolható és az egyetlen, amit gyakorolni kell"

Szepes Mária hasonlóan fogalmazott : "A médiumitás, a transzcendens képességek nem egyesek kiváltságai. Minden ember médium; de valódi, hasznosítható értéke csak az olyanfajta inspiráltságnak van, amely tudatosan áll be az egyetemes sugárözönbe. Egy harmonikussá csiszolt jellem és lelkiismeret torzítás nélkül veszi fel a megismerést, és közvetíti a nagy Központ leadását"

Ez a nagy Központ az Önvalónk, a Szent Szellem, amiről Jézus is beszélt az Evangéliumokban, ebbe avatta be tanítványait és ennek működését ismerhetjük fel mi is, ha őszintén gyakorolva felé fordítjuk figyelmünket. Ez az "egyetemes sugárözön" minden ember szívében ott van, de csak az ismerheti fel, aki tudatosan áll be ebbe a sugárzásba. A hiteles, spirituális gyakorlás során "feltámad" az isteni Erő és a gyakorló közvetítőjévé, médiumává válik.

süti beállítások módosítása