"Boldogok a lelki szegények: mert övék a mennyeknek országa.” - (Máté evangéliuma)

Rengeteg magyarázat született már erre a bibliai idézetre, mint az összes többire is. A szegénységen természetesen belső állapotot kell érteni, ugyanúgy, mint a "mennyek országán" is. A fizikális szegénység önmagában nem hordoz értéket, de gazdagnak lenni sem bűn. Persze a "teve is előbb megy át azon a bizonyos tűfokon", mint azok, akik rosszul élik meg anyagi gazdagságukat, de ez vonatkozik a spirituális ösvényen járókra is. A meditáció legmagasabb állapotának elérésekor már a tanításoktól is meg kell szabadulni. Sokan válnak a hosszú-ösvény rabjává, mert nem lépnek tovább a közvetlen útra, ahol már csak a tudatosság számít és nem annak tartalmai. Itt már érdektelenek a spirituális fogalmak, reinkarnáció, karma, magasabb síkok, csakrák stb. csak a minden elvárás nélküli, öntudatosságon nyugtatott tiszta figyelem a fontos, amit nem csak a passzív gyakorlás során, de az aktív cselekvés közepette is "érzékelni" kell. Ez a "tanúság" állapota.

"...valójában nem te vagy, aki tanúskodik. Bármi, ami a reggeli ülés közben, vagy a rád törő víziókban történik, figyeld csupán, de értsd meg, hogy nem te látod azokat, „te” nem létezel entitásként, amely tanúja azoknak; a tanúsítás magától megy végbe. Tehát csak legyél a meditációdban, és a tanúsítás megtörténik, bármit kelljen is tanúsítani. És még csak be se vonódj a tanúsításba. Odakint süt a nap. Nos, látjuk, hogy így van; nem kell kinyilatkoznunk: Ah, látom, hogy süt a nap! Vagyis, nem mi tanúskodunk, a tanúság automatikusan végbemegy." - Nisargadatta Maharaj

Ramana Maharshi az elme alakjairól tanított: gondolkodás, értelem, emlékezet és én-ség. Ezek az elme aktív, változó alaköltései, amelyekben a figyelem folyamatosan le van kötve egy inkarnációkáprázat során. Akkor válunk lelkileg, spirituálisan szegénnyé, ha már a belső elmealak folyamatok, változások is csak egy automatikusan lezajló tanúság élménnyé válnak. Például érzelmeinkre úgy tudunk rátekinteni, mint ahogy egy "madár átrepül az égen" jelenségre.

Ez a jó értelemben vett reakciómentesség tesz minket alkalmassá a "mennyek országára", a boldogságra, az abszolút nyugalom megélésére. Természetesen mindenkinek a jelleméből fakadó sorshelyzetekben kell szembesülni az "elengedéssel", a gondviselés ott fog veszteségeket/kísértéseket okozni, ahol a legerősebb a tapadás. Egy spirituális gyakorló számára ez lehetőséget nyújt a személyiségszerkezetben lekötött erők megismerésére a reaktivitás mértéke alapján. Gondolhatunk magunkról, "lelki szegénységünkről" bármit, ha az élet mást mutat, de áloméletünk reakciói is pontos visszajelzést adhatnak valós állapotunkról. (Előrehaladottabb állapotban a passzív meditációs gyakorlatok "eredményessége" is csak az életben derül ki.)

Szepes Máriának volt egy nagyon jó gondolata, amit szerintem remekül hozzá lehet kapcsolni a "lelki szegénység" mértékének megállapításához:

"Gondolkozz rajta, mi kell neked még ebből a világból és mi az, amit hajlandó volnál feláldozni érte. Mert ezzel mérheted le pontosan, hogy fejlődésed kozmikus órája milyen stádiumot mutat."

Nem baj, ha elfogadjuk a külvilág és belvilágunk nyújtotta lehetőségeket, hiszen nem is tehetünk mást sorsélményünk során, viszont gyakorlással (meditáció) és helyes értelmezéssel meghaladhatjuk és függetleníthetjük tőle magunkat. Nem könnyű feladat ez és nem megy egyik napról a másikra, még Jézusnak is el kellett vonulnia a pusztába, hogy megküzdjön a legnagyobb megkísértésekkel. Az ő sorsa egy kozmikus misszió volt, így érte el azt a bizonyos "lelki szegénységet". Nekünk egész életünket, inkarnációnk nyersanyagát kell pillanatról-pillanatra felhasználni, tudatosan megfigyelni, ameddig nem jutunk el az automatikusan végbemenő tanúság állapotába:

"Olyasvalamit látok, ami idegenszerű és félelmetes s amelynek különös módon vagyok tanúja, nézője és cselekvője. Olyan módon, hogy amikor nézem, cselekszem is és tudom is és ítélek is és vagyok. De reám visszanéz, engem cselekszik, engem tud, engem ítél, engem van. A kettő pedig egy. Nem saját tudatomban látom magam, hanem az ő szemében és én csak tükör vagyok, amelyben látom, amint ő cselekszik engem és gondol engem és ítél fölöttem." - Hamvas Béla (Apokalyptikus monológ)