"A tudatosság érintése az életerőben lakik"- tanította Nisargadatta Maharaj. A bennünk élő isteni szikra az Önvaló, Öntudatunk forrása, a Szattvikus Ego, ami a mulandóságról az életerőn keresztül vesz tudomást. Meditáció révén az életerő megtisztul, a szattva minősége válik meghatározóvá, és ezt követően az Önvaló megismerése lehetségessé válik. 

"Az Önismeret (Öntudatosság) hatással van az elme változásaira. A nyugodt és szilárd Önismeret fényében a belső energiák felébrednek és csodákat tesznek anélkül, hogy bárminemű erőfeszítést tennél" - Nisargadatta Maharaj 

(Az Önismeret/Öntudatosság az elcsendesített elmében az önmagára irányított figyelmet jelenti, az Én-ség, Öntudat megragadását. Gyakorlatilag erről szól Ramana Maharshi atma-vicara módszere, de J. Krishnamurti választás nélküli tudatosság tanítása is. Ezek már közvetlen, direkt utak. Az indirekt ösvényeken még passzív. koncentrációs-meditációs gyakorlatokat végeznek, amik majd elvezetik a gyakorlókat a direkt ösvényre. (korábbi bejegyzésekben már sokat írtam erről) 

Az Önvaló tehát energetikailag kapcsolódik a testhez, ami az ego része. Ennek a kapcsolódásnak különféle megnyilvánulásai vannak. Paul Brunton így írta le jegyzeteiben a Szellemi Energia működését: 

"Az első a gondolatokra vezethető vissza. Ezek a fizikai agyon és a gerincvelői idegrendszeren keresztül fejezik ki magukat, és az agy és a gerincvelői idegrendszer kondicionálja őket. 

A második az érzelmekre vezethető vissza. Ezek a napfonat és a szimpatikus idegrendszer révén fejeződnek ki, és a napfonat és a szimpatikus idegrendszer által is kondicionáltak.

A harmadik megnyilvánulás a vitális erőkre vezethető vissza. Bár ezek a test minden szervét áthatják, és a test összes sejtjén át kifejeződnek, de főleg a szívben, a tüdőben és a nemi szervekben összpontosulnak. 

Ez a három kapcsolódás világosan látható. De nem ezek jelentik az egészet. Van még egy negyedik vonal is, bár ez nem követhető nyomon az anatómia és a fiziológia tudománya számára elfogadható módon, és egyébként is nagyon keveset tudunk róla. Az indiai jógik különbözőképpen nevezték: Kígyóerő, Világenergia. A keresztény misztikusok Szentszellemnek és Pünkösdi Erőnek hívták. A híres Athos-hegy szerzetesei "az Athos fénye" néven illették, Szent János számára "az emberek fényét", Szent Lukácsnak, pedig "a test fényét" jelentette. A kínai misztikusok Körforgó Fénynek hívták.

Ez valójában nem más, mint a Lélek Energiája, az ember mélyén rejtetten lévő, nyugodt központ dinamikus megnyilvánulása. Első tevékenysége a normális tartományon kívüli pszichikai és intuitív tapasztalatokban, valamint az abnormális fizikai jelenségekben követhető nyomon, a végső aktivitása pedig a legfelsőbb misztikus tapasztalat, amelyik teljesen kiiktatja a testtudatot. 

Így a gondolat és az érzés, a fizikai életerő és a szellemi életerő révén kölcsönös interakció jön létre a lélek és a test között. Mindegyik hatással van a másikra. Rendellenes körülmények között mindegyik hatással lehet a másikra, méghozzá olyan drámai módon, hogy a másik feletti hatalma csodával határosnak tűnik.

Az emberi test hét fő belső elválasztású mirigye a gerincoszlopban, vagy annak közelében található, fizikai szemmel nem látható pszichikus központokhoz kapcsolódik Amikor a "Szellemi-erőt" a spirituális törekvés (pl. belégzés, légzőgyakorlat) erejével az első központba juttatjuk, amely a keresztcsonti mirigyhez kapcsolódik, a test életereje jelentősen megnő, és ennek megfelelően a betegségekkel szembeni ellenálló képessége is megnő. A hindu szövegek ezt egy fénylő négy szirmú lótuszvirág szimbóluma alatt ábrázolják. 

Ennek az energiának a második központba való bejutásával, amely férfiaknál a prosztata mirigyhez, nőknél a petefészekmirigyhez kapcsolódik, az idegrendszer megerősödik, az idegrendszeri zavarokkal szembeni ellenállás ennek megfelelően megnő, a szellemi koncentrációs képesség fokozódik, és megnyilvánul az elszánt elhatározás, hogy felemelkedjen és sikerrel járjon valamilyen választott törekvésben.

A harmadik központban, amely a mellékveséhez kapcsolódik, kifejlődik az a képesség, hogy befolyásoljuk mások elméjét, sőt bizonyos mértékig meg is gyógyíthatjuk őket a betegségből. Ezzel együtt rendkívüli mértékben megmutatkozik a félelemnélküliség tulajdonsága.

A negyedik központban, amely a csecsemőmirigyhez kapcsolódik, a "Szellemi-energia" felemelkedik a szív régiójába, és ezzel a tudatossággal a létezés egy magasabb síkját érinti. Az egoizmus fokozatos elvékonyodása következik be.

A Pajzsmirigyhez kapcsolódó ötödik központban az érzelmek végre egyensúlyba kerülnek (az intuíció által), és az intuícióban összpontosulnak. Ezzel a fejlődéssel együtt az idő illúziója is megszűnik. Ez a kortalanság érzését adja. Fizikailag a beszéd ereje tökéletesedik abban az értelemben, hogy kreatívvá, erőteljessé és megvilágító erejűvé válik a hallgatóság számára. 

A hatodik központtal, amely a fej elülső részén található agyalapi mirigyhez kapcsolódik, teremtő erő adományozódik a koncentrált Akarat és a kimondott vagy írott Szó által. 

A hetedik központban, amely az agy alján található tobozmirigyhez kapcsolódik, az ego valóságának illúziója szétesik, és felfedezzük az igazi ént vagy lelket. Az ősi indiai könyvek ezt egy ezer szirmú lótusz formájában szimbolizálják. Ennek hatalmas kontrasztja az első központ kis számú, négyesével azt hivatott jelezni, hogy itt végre teljes és végleges megvilágosodás következik." 

Általában a kundalini jóga révén vált közismertté és divatossá napjainkban az Erő felébresztésének a lehetősége, de ez egy roppant veszélyes út, ha nem egy igazi, beavatott mester felügyelete mellett gyakorolják.Ráadásul speciális diétát, életmódot és önmegtartóztatást is igényel, ami napjaink modern társadalmában szinte kivitelezhetetlen. Meglehetősen valószínűtlen, hogy hiteles kundalini jógát tanító mestert találjunk, ezért mindenki jobban teszi, ha nagy ívben elkerüli az ilyen jellegű tanfolyamokat. Nincs is erre szükség, mert ahogyan Nisargadatta Maharaj tanításában is láthattuk, a meditáció ösvényén is feltárul egy ponton túl az Önvaló energetikai aspektusa. Az Önvaló kinyilvánítja magát a kereső fejlettségi szintjének megfelelően, így nem veszélyes, mert csak annyit élhet meg, amennyit még károsodás nélkül el bír viselni az idegrendszere. Ezt a jelenséget Kegyelemnek is hívják, nem lehet megjósolni bekövetkeztének időpontját. Egy hindu mondás szerint: "A Lélek megvilágosítja, akit kiválaszt". Természetesen a keresés és a próbálkozás emberi elemének is meg kell lennie, de végül az isteni elem győzedelmeskedik.              

Korábban volt már egy hosszabb bejegyzés a pszichedelikus szerekkel kapcsolatban, ahol alaposan körbejártam a témát. Ez a mostani inkább csak egy kiegészítés, ami megpróbál rámutatni arra, hogy az érzékelésben beállt változások, figyelemeltolódások, tudatmódosulások valójában csak újabb szenzációk, érdekes tapasztalatok, illúziók, spirituális szempontból haszontalanok. Abszolút Szempontból ezek is csak mulandó jelenségek a káprázati oldalon, viszont a mulandó szenzációk közül egyáltalán nem segítik elő a  figyelem "torzításmentes" nézőpontba kerülését. Ahhoz a Szemlélethez megtisztított tudatosság kell, teljes Figyelem, ami összekapcsolja a "végleteket."     

Fizikai érzékszerveink valójában csak szenzorok, a világ-idea látszólagos kivetítésének felfogó eszközei. Az érzékelés egy komplex folyamat az érzékszervek, a központi idegrendszer és az agy részvételével, de ez a folyamat a fizikai érzékszervek nélkül is tovább működik az álomállapot során, ott is létrejön a kivetítés, térbe helyezés még annak ellenére is, hogy a szenzáció sorozatok az elmeközegben játszódnak le, annak elmozdulásai. Objektum szenzációkra van szükségünk ahhoz, hogy tudatosak legyünk, mert tükrözési felület nélkül, mint pl. az álom nélküli alvás során nem vagyunk öntudatunknál, éberségünk kialszik, megszűnik a tudatosság. 

"Tudatosság és anyag egyidejűleg jelennek meg, az idő és a tér fogalmakkal együtt, az idővel megteremtve az anyag időbeliségének az illúzióját, és a térrel megteremtve az anyag kiterjedésének az illúzióját; mindezek együtt jönnek, és együtt mennek. A tudatosság létrejöttéhez szükséges, hogy az anyag legyen, mivel a tudatosság az abszolút Tudatosságnak az anyag felszínén való tükröződése. És maga az anyag csak egy megnyilvánulás, a tudatosság korlátozása. Az objektív univerzum folyamatos áramlásban van, folytonosan megszámlálhatatlan, a tudatosságon belül megjelenő formát vetít ki és szüntet meg." - Nisargadatta Maharaj 

Az abszolút, örökkévaló Tudatosság az önmagában keltett legtömörebb mulandósági szenzációt a fizikai, anyagi érzékszerveken keresztül "fogja fel", a központi idegrendszer és az agy közreműködésével, amik szintén részei az anyaginak látszó külvilágnak. Valami számunkra ismeretlen és felfoghatatlan ok miatt a létezésben létrejön ez az anyagi korlátozódás is, ahol az egyénként megélt, tükrözött tudatosságunk a legintenzívebben átélhető, megragadható. Normál esetben figyelmünk sokkal állandóbb, rögzítettebb, tömörebb, mint az asztrális álom során felmerülő, kaotikus jelenetek érzékelésénél. 

Az életnek nincs célja csak értelme, a létezés értelmének és a benne elfoglalt helyünknek felismerése. Emberként a tükrözött tudatosság hídján át felismerhetjük, hogy a mulandóság gyakorlatilag nem más, mint az Örökkévalóság aktív oldala. Az érzékelés tudattalan együttműködés a Kozmikus-Elmével (Tudatossággal), ami a benne megmozduló, személytelen karmikus erők hatására létrejövő kivetítést rajtunk keresztül is "szemléli", de amíg figyelmünk/ a figyelem áramlása teljesen lekötött az érzékelések által, addig a látás, hallás, szaglás, tapintás, ízlelés mozzanatai személyessé szűkülnek. Több helyen is említettem már Ramana Maharshi tanítása alapján az elme alakjai kifejezést:

"Ahogy ugyanazt az embert különböző neveken szólítják az általa végzett különféle cselekedeteknek megfelelően, hasonlóképpen ugyanazt az egyetlen elmét hívják különböző neveken - gondolkodás, értelem, emlékezet és én-ség attól függően, milyen alakot vesz fel, nem pedig a valódi különbözőség miatt".

Az én-ség alakja a testtel és érzékekkel, érzékszervekkel való azonosulás, az emlékezettel történő azonosulás pedig a személyiség forrása. A személyiség a múltból fakadó emlékek, tapasztalatok összessége, egy kondicionált jelenség. Ez vágyaink forrása is, egoizmusunk legerősebb mozgatórugója, és amikor a tudatosság figyelmét elragadja, akkor mindig valami szenzáció felé tereli. A múltban átélt kellemes tapasztalatokat akarjuk megismételni, vagy valami újdonságot szeretnénk megtapasztalni. Ez áll a szórakozási kényszer mögött is, egyre erősebb ingerekre van szükség. Ugyanez a vágydinamika táplálja a pszichedelikus szerek által elérhető tudatmódosulások, hallucinációk iránti érdeklődést, amit szeretnek spirituális tapasztalatként láttatni. Egy magasabb tudatállapotba történő belépés lehetőségét ígérik, van ahol "mester növényeket" emlegetnek. 

Még a spirituális Hosszú Ösvény legmagasabb, koncentráció-meditáció gyakorlatának kezdeti szakaszaiban beálló víziók is akadályt jelentenek a továbblépésben, pedig ezek kemény munkából, belső megtisztulásból fakadnak. Az egyetlen hiteles misztikus "élmény" a nirvikalpa szamádhi, a testtudat nélküli beoldódás az Ürességbe, ez a tiszta  Tudatosság tudatossága, de ebben sem lehet sokáig megmaradni, a természet működése nem engedi. Ezt a misztikus élményt, bepillantást is majd össze kell kapcsolni az ébrenléti állapottal, rá kell lépi a Rövid Ösvény szemlélődő útjára. Alapvetően fontos, hogy fel kell adni minden elvárást, szenzációigényt, tudatosítani kell, hogy már most is "Az vagyunk", soha nem is voltunk más. 

"A Rövid Ösvény megértése révén tudatosan keres, nem akar újabb tapasztalatot, mivel mind az akarás, mind a tapasztalás az esszenciális Éntől távolítja el" - Paul Brunton 

A megszabadulás, megvilágosodás, felismerés, vagy hívjuk bárminek is, csak a Rövid Ösvény gyakorlataival érhető el, csak itt realizálódhat az Önvaló kegyelme révén a teljes figyelemmel folytatott, éber gyakorlás során. Bárminemű akaratlagosság, tapasztalatok iránti vágy, vagy megtapasztalás csak hátráltat és akadályt jelent, mivel az ego szenzációéhségéből fakad. A pszichedelikus szerek, varázsgombák és társai stb lehet, hogy okoznak speciális szenzációkat, testen kívüli élményeket, látomásokat, révüléseket, esetleg még "bepillantásokat" is, de végső szempontból teljesen haszontalanok és megtévesztőek is, hiszen, amint már említettem a valódi misztikus tapasztalatoknak sincs túl sok hasznuk, mivel minden tapasztalat valamelyik (fizikai-pszichikai) tér-idő káprázatban van. (a tudatmódosító szerekkel elértek is csak az elmeközeg elmozdulásai) Ráadásul, ha valaki neurotikus, pszichikailag labilis, annak még a hagyományos koncentráció-meditáció gyakorlása sem veszélytelen.  

"Csak az éber állapot az, amikor a személy az Önvaló teljes kivetülése; míg az álomállapot a nem teljes kivetülést jelenti, az alvásban pedig egyáltalán nincs kivetülés. Ezért csak az éber állapotban ismerhető fel a személyiség korlátainak magasabb rendű célja, és érhető fel a valóság legmagasabb rendű tudata." - Paul Brunton  

A tiszta, teljesen éber, ébrenléti állapotban válik az ember alkalmassá a létezés valóságának és benne önmagának a megértésére, így tud a "kettő eggyé válni". Ez a Földön folytatott fizikális, ébrenléti élet legmagasabb értelme, evégett vagyunk itt és nem azért, hogy asztrális figyelemeltolódások, révülések, víziók további szenzációival szórakoztassuk magunkat. A Rövid Ösvény szemlélődő, tanú gyakorlatait, meditációit ezért nyitott szemmel kell végezni és az így felismert "tanúsági szemléletet" át kell vinni a hétköznapi élet tevékenységeibe, kapcsolatainkba, de belső világunk gondolatainak, érzéseinek is ezen tudatos, "transzcendentális" háttér előtt kell játszódnia. Úgy kell tekinteni önmagunkra, mintha valaki mást látnánk, valami rajtunk kívülálló jelenséget. Ez az ébrenléti, éber gyakorlás segíti elő a személytelen megfigyelő állapotának "beidegződését", ami még ugyan csak félúton van a "végcélhoz", de az alapot nyújtja a végső megismeréshez.  

A bevezetőeben említett korábbi bejegyzés: 

https://nyilegyenes.blog.hu/2017/10/19/a_narkotikumok_a_spiritualitas_tukreben                  

"Boldogok a lelki szegények: mert övék a mennyeknek országa.” - (Máté evangéliuma)

Rengeteg magyarázat született már erre a bibliai idézetre, mint az összes többire is. A szegénységen természetesen belső állapotot kell érteni, ugyanúgy, mint a "mennyek országán" is. A fizikális szegénység önmagában nem hordoz értéket, de gazdagnak lenni sem bűn. Persze a "teve is előbb megy át azon a bizonyos tűfokon", mint azok, akik rosszul élik meg anyagi gazdagságukat, de ez vonatkozik a spirituális ösvényen járókra is. A meditáció legmagasabb állapotának elérésekor már a tanításoktól is meg kell szabadulni. Sokan válnak a hosszú-ösvény rabjává, mert nem lépnek tovább a közvetlen útra, ahol már csak a tudatosság számít és nem annak tartalmai. Itt már érdektelenek a spirituális fogalmak, reinkarnáció, karma, magasabb síkok, csakrák stb. csak a minden elvárás nélküli, öntudatosságon nyugtatott tiszta figyelem a fontos, amit nem csak a passzív gyakorlás során, de az aktív cselekvés közepette is "érzékelni" kell. Ez a "tanúság" állapota.

"...valójában nem te vagy, aki tanúskodik. Bármi, ami a reggeli ülés közben, vagy a rád törő víziókban történik, figyeld csupán, de értsd meg, hogy nem te látod azokat, „te” nem létezel entitásként, amely tanúja azoknak; a tanúsítás magától megy végbe. Tehát csak legyél a meditációdban, és a tanúsítás megtörténik, bármit kelljen is tanúsítani. És még csak be se vonódj a tanúsításba. Odakint süt a nap. Nos, látjuk, hogy így van; nem kell kinyilatkoznunk: Ah, látom, hogy süt a nap! Vagyis, nem mi tanúskodunk, a tanúság automatikusan végbemegy." - Nisargadatta Maharaj

Ramana Maharshi az elme alakjairól tanított: gondolkodás, értelem, emlékezet és én-ség. Ezek az elme aktív, változó alaköltései, amelyekben a figyelem folyamatosan le van kötve egy inkarnációkáprázat során. Akkor válunk lelkileg, spirituálisan szegénnyé, ha már a belső elmealak folyamatok, változások is csak egy automatikusan lezajló tanúság élménnyé válnak. Például érzelmeinkre úgy tudunk rátekinteni, mint ahogy egy "madár átrepül az égen" jelenségre.

Ez a jó értelemben vett reakciómentesség tesz minket alkalmassá a "mennyek országára", a boldogságra, az abszolút nyugalom megélésére. Természetesen mindenkinek a jelleméből fakadó sorshelyzetekben kell szembesülni az "elengedéssel", a gondviselés ott fog veszteségeket/kísértéseket okozni, ahol a legerősebb a tapadás. Egy spirituális gyakorló számára ez lehetőséget nyújt a személyiségszerkezetben lekötött erők megismerésére a reaktivitás mértéke alapján. Gondolhatunk magunkról, "lelki szegénységünkről" bármit, ha az élet mást mutat, de áloméletünk reakciói is pontos visszajelzést adhatnak valós állapotunkról. (Előrehaladottabb állapotban a passzív meditációs gyakorlatok "eredményessége" is csak az életben derül ki.)

Szepes Máriának volt egy nagyon jó gondolata, amit szerintem remekül hozzá lehet kapcsolni a "lelki szegénység" mértékének megállapításához:

"Gondolkozz rajta, mi kell neked még ebből a világból és mi az, amit hajlandó volnál feláldozni érte. Mert ezzel mérheted le pontosan, hogy fejlődésed kozmikus órája milyen stádiumot mutat."

Nem baj, ha elfogadjuk a külvilág és belvilágunk nyújtotta lehetőségeket, hiszen nem is tehetünk mást sorsélményünk során, viszont gyakorlással (meditáció) és helyes értelmezéssel meghaladhatjuk és függetleníthetjük tőle magunkat. Nem könnyű feladat ez és nem megy egyik napról a másikra, még Jézusnak is el kellett vonulnia a pusztába, hogy megküzdjön a legnagyobb megkísértésekkel. Az ő sorsa egy kozmikus misszió volt, így érte el azt a bizonyos "lelki szegénységet". Nekünk egész életünket, inkarnációnk nyersanyagát kell pillanatról-pillanatra felhasználni, tudatosan megfigyelni, ameddig nem jutunk el az automatikusan végbemenő tanúság állapotába:

"Olyasvalamit látok, ami idegenszerű és félelmetes s amelynek különös módon vagyok tanúja, nézője és cselekvője. Olyan módon, hogy amikor nézem, cselekszem is és tudom is és ítélek is és vagyok. De reám visszanéz, engem cselekszik, engem tud, engem ítél, engem van. A kettő pedig egy. Nem saját tudatomban látom magam, hanem az ő szemében és én csak tükör vagyok, amelyben látom, amint ő cselekszik engem és gondol engem és ítél fölöttem." - Hamvas Béla (Apokalyptikus monológ)   

Napjainkban egyre jobban érzékelhető a fogalmak devalvációja. Együttérzés, szeretet, őszinteség, megvilágosodás és még sorolhatnám a pozitív, spirituális jelentést hordozó példákat. Nap mint nap találkozhatunk ezek üres pufogtatásával a közösségi oldalakon hömpölygő idézetekben, főleg azoknál, akik valamiért fontosnak tartják, hogy önmaguk spirituális beállítottságát állandóan hangsúlyozzák a nyilvánosság felé. Számtalan önmagát megvilágosodottnak beállító "tanító" is felbukkant és előszeretettel zsonglőrködik ezen fogalmakkal, de az eltúlzott szereplési kényszer, aminek hatása alatt állnak, pont az ellenkezőjét támasztja alá. Korábbi írásaimban már sokat foglalkoztam a hamis tanítók jelenségével, több ilyen gurut is bemutattam azért, hogy rávilágítsak a viselkedésükben rejlő ellentmondásokra. Ezekből a devianciákból látható, hogy nagyon távol állnak a megvilágosodottság állapotától, ezért tanításaiknak sincs túl sok értéke. Persze önmagában a viselkedésből még nem lehet végső következtetést levonni, de az általuk tanítottakból már igen. Az önjelölt guruknál az egyik legjellemzőbb tévedés a megvilágosodás helytelen értelmezése, bemutatása.  

Most a valódi, hiteles megvilágosodás fogalmát szeretném letisztázni, aminek megértéséhez a szamádhi, a meditáció legmagasabb állapotainak megértése visz a legközelebb. Régebben már ezt is kifejtettem részletesen, ezért itt most csak a lényegre összpontosítok. (Korábbi bejegyzés: https://nyilegyenes.blog.hu/2017/12/16/meditacio_figyelem)

Amint láthatjuk három fő szamádhit különböztethetünk meg, (vannak rendszerek, ahol sokkal többet, de azok csak árnyalatok):

1. Szavikalpa szamádhi: Itt az Önvaló jelenlétét még testtudattal és enyhe gondolatformák áramlása kíséretében tapasztaljuk, de ezekkel nem áll fenn az azonosságérzet. Amint kilépünk ebből az állapotból újra visszaáll a normál, hétköznapi test-elmével azonosult állapot.

 2. Kévala nirvikalpa szamádhi: Ebben az állapotban teljes az Önvalóval történő egyesülés, a test-elme komplexum leoldódik, a gyakorló tudatosság vesztés nélkül átéli az "objektiválatlan" Üresség állapotát. Ez még ideiglenes, a visszatérés után visszaáll a normál állapot, viszont a szavikalpa szamádhi pillanatok alatt elérhető bárhol, bármikor, elég egy kis befelé fordulás.

3. Szahadzsa nirvikalpa szamádhi: Ez a végső, természetes állapot, a megvilágosodás. A karmacsírák, mentális hajlamok megsemmisülnek és ezért a Forrással, az Önvalóval való kapcsolat nem szűnik meg többé. Teljesen mindegy, hogy van testtudat vagy nincs, a gondolatok áramlása nem érinti már. Ezt azért is fontos hangsúlyozni, mert rengeteg téves tanítás van ezzel kapcsolatban, ami az elme/ego megszűnésével jellemzi a megvilágosodást. Ez teljesen lehetetlen, hiszen a bölcsnek a megvilágosodás után is folytatnia kell földi életét, és az elme bizonyos alakjaira ehhez szükség van. A természet törvényei mindenkire vonatkoznak, legfeljebb rá már nem olyan mértékben hatnak mint egy átlagemberre. Az egójához való viszony átalakul, az ego a magasabb Én közvetítőjévé, csatornájává válik. Valójában az egoizmus szűnik meg. Végső szempontból nézve nincs két én és a megvilágosodás beálltával ez a felismerés realizálódik. A kettő egy lesz, ami mindig is egy volt, de a mentális hajlamok figyelmet a mulandóság oldalára szűkítő mechanizmusa miatt kettőnek látszott.

Itt csak redukálva mutattam be a különböző szamádhikat a megvilágosodás fogalmának megértése kedvéért, ami végső soron nem más, mint a szahadzsa állapot. A következő idézet Ramana Maharhsitől, fogja teljessé tenni ennek az állapotnak a megértését, amiből látni fogjuk, hogy miért fontos figyelembe venni az "alacsonyabb" fokozatokat is:

"A szahadzsa, a természetes állapot az, amikor az ember folyamatosan megmarad e szamádhik valamelyikében, legyen az akár a szavikalpa, akár a nirvikalpa."

Itt a hangsúly a folyamatosságon van. A folyamatosságnak át kell fognia az ébrenlétet, az álmot és az álom nélküli mély alvást is. Ébrenléti és álom állapotban a szavikalpa szamádhi áll fent, ami egy "tanúsági" szemlélet a jelenségekre, a mély alvásban pedig a kevala nirvikalpa, a minden formától, megnyilvánulástól mentes, tiszta Önmagunkra való tudatosság: a Tudatosság tudatossága. Láthatjuk tehát, hogy a szahadzsa szamádhi nem más, mint a szavikalpa és a kevala nirvikalpa "váltakozása", attól függően, hogy az Önvaló szemlélete előtt az Örökkévalóság mulandó, objektiválódott, káprázati, vagy megnyilvánulatlan, idő fölötti oldala jelenik meg.

A megvilágosodás fogalmára rengeteg tévképzet rakódott az idők során, sokan úgy gondolják, hogy paranormális képességek társulnak hozzá, fényjelenségek, telepátia, mindentudás, tisztánlátás stb. (ezek az elme, ego magasabb képességei) Az tény, hogy a nagy megvilágosodott bölcsek körül történtek érdekes anomáliák, de nem mindegyiknél, és ők ennek nem voltak tudatában. Önmagában a mágikus erők megléte sem jelent még megvilágosodottságot. Minden embernek egyéni sorsa van, ezért a bölcseknél sem egyformán zajlottak le a folyamatok. Nincs semmilyen felállítható szabály és törvényszerűség, voltak olyanok is, akik soha nem gyakoroltak semmit és spontán beállt náluk a végső állapot, de volt olyan is, akinek még évekig kellet gyakorolnia az első bepillantás után, hogy stabilizálódjon. Persze az ilyen spontán megvilágosodás nagyon ritka és egy másik inkarnáció káprázatban már biztos, hogy voltak előzményei.

Ráadásul a különböző, keleti és nyugati spirituális hagyományok eltérő fogalomrendszert használnak, ezért aztán mindenki ragaszkodik az általa követett irányzat sugallta igazsághoz, ami szintén nem visz közelebb a megértéshez. Irányzatoktól függetlenül egy dolog biztosan jellemzi a megvilágosodást, ami nem más, mint a tudatosság állandósága az összes tudatállapotban (ébrenlét-álom-mély alvás). Ha valaki ezt így megéli, akkor már elmondhatja magáról, hogy megvilágosodott, ha még nem akkor folytatni kell a gyakorlást.

"Ha az ember rendszeresen gyakorol, képes rászoktatni magát arra, hogy befelé forduljon, s belül megtalálja az Önvalót. Az embernek állhatatosan és folytonosan törekednie kell, amíg a felismerés állapota véglegessé nem válik számára. Amint az erőfeszítés megszűnik, az állapot természetessé válik, és egy folyamatos energiaáramlás által a Legfőbb átveszi az irányítást az illető fölött. Amíg ez maradandóan természetessé és megszokott állapotoddá nem válik, addig tudd, hogy nem realizáltad az Önvalót, csak bepillantást nyertél Abba. Az Önvalót megvalósított lélek továbbra is kapcsolatban maradhat a működő testtel, az érzékekkel és az elmével, anélkül, hogy önmagát a testtel azonosítaná" - Ramana Maharshi

A Kegyelem folyamatos energiaáramlása az az Erő, ami megtartja a tudatosságot a tudatállapotok közötti frekvenciaváltás során, és ez az Erőháttér állítja be, tartja fenn a szamádhi állapotait is. Azok a tanítások, amelyek csak pusztán a tudatosságra teszik a hangsúlyt hiányosak, féloldalasak, hiszen minden ember alaptapasztalata a tudatosság, az "énvagyokság", de a figyelemszétszóródás miatt ez nem vezet az Önvaló "teljes" felismeréséhez. A Tudatosság érintése ebben az Erőben (shakti) "lakik", a káprázati oldalon ennek az erőnek a megnyilvánulásában ismerhető fel, és a koncentráció-meditáció gyakorlása teszi lehetővé, hogy feltámadjon. Miután ezt megtörténik már nem kell erőfeszítést tenni, elég csak elcsendesedni, vagy még azt sem, ha az állapot már teljes. Természetesen a teljes megvilágosodás egy nagyon ritka jelenség, Nisargadatta Maharaj szerint tízmillióból kb. egy embernek sikerül, de ez valójában nem számít, hiszen a részleges bepillantások is komoly eredménynek számítanak és a sors szempontjából üdvözítőek, mivel az élet értelme nem más, mint a tudatosság megtisztítása, felemelése, lényünk esszenciájának kibontakoztatása.

Isten országa, Nagy Mű, Nirvána, aranykor, megszabadulás, realizáció, megvilágosodás stb. Ezek a fogalmak mind ugyanazt jelentik, az élet egyetlen, igaz értelmét. Tudatosan vagy tudattalanul minden ember ezt a végső értelmet keresi, kutatja, de nem mindegy, hogy hol. A mostani, Vízöntő korszakban tömegek indultak el a spiritualitás útján, nagy divattá vált minden ezzel összefüggő tevékenység, de paradox módon kevesen tudják, hogy a hiteles utakon nincs "tömegmegváltás", mindenkinek önmagának kell kikaparnia azt a bizonyos gesztenyét. Ezek az ösvények nem kívül találhatók, hanem önmagunkba vezetnek.

Lukács evangéliuma szerint, amikor a farizeusok Isten országa felől kérdezték Jézust így válaszolt: "Az Isten országa nem szemmel láthatólag jő el. Sem azt nem mondják: Ímé itt, vagy: Ímé amott van: Mert ímé az Isten országa tibennetek van"

Rengetegen utaznak különféle szent helyekre, ashramokba, zarándoklatokra, elvonulásokra, távoli gurukhoz, és várják a csodát. Az internetet is tanítók hada lepte el, videók ezreit tekinthetjük meg, de egyik felszínesebb, sekélyesebb, mint a másik. Hiába a közismert, jézusi tanítás, senki nem veszi komolyan, mindenki valami külső szenzációtól, Gurutól várja a megoldást. Valamiért az emberek úgy képzelik, hogy otthon, a négy fal között semmit nem lehet elérni. Még Ramana Maharshi is feleslegesnek tartotta utólag, hogy fiatal korában elhagyta otthonát az Arunachala hegy kedvéért, és nem is javasolta ezt senkinek. Fejlett tanítványait is mindig elküldte maga mellől. (a végső fejlődés szempontjából már hátráltató egy Mester jelenléte)

Nisargadatta Maharaj az egyik kérdezőnek ezt mondta: "De az a tény, hogy mindenféle helyekre készülsz elmenni… szentekhez és ashramokba, mindenféle tudást akarsz magadba gyűjteni, „individualitást” mutat. Ne tedd. Lépj túl rajta. A tudás felhalmozása nem lesz a segítségedre, mert ez egy álom. Ez az álom ismételni fogja magát, emberi testként, sok másféle testként, állatként, vagy istenként, bármiként. Nem ezen van a hangsúly. Próbáld megérteni, amit a lét mondani akar. Egyedül ez a megoldás, és ez fog elvezetni téged valahová."

Paul Brunton miután bejárta az egész világot, számtalan mesterrel, guruval találkozott, de a végső megvilágosodást egy chicagói szállodaszobában érte el. Ezt azért is írta le naplóiban, hogy felhívja a spirituális keresők figyelmét a távoli, egzotikus földrészekre való utazás feleslegességére. Az, aki önmagában nem találja meg "Isten országát", máshol sem fogja, legfeljebb az új, szokatlan helyszín varázsa elkábítja és kizökkenti egy kis időre hétköznapi énjéből, amit spirituális megélésnek fog hinni.     

„Az aranykor nem történelmi korszak, hanem állapot, és ezért minden időben jelen van: csak attól függ, hogy van-e valaki, aki megvalósítja.”- írta Hamvas Béla Az öt géniuszban.

Ez az állapot független tértől és időtől, mert mindig jelen van, "csak" meg kell valósítani, ami nem könnyű. Számtalan esetben pont azért nehéz, mert rengeteg a figyelemelterelő tényező, a pontatlan, felszínes tanítás. Kíváncsiságból én is meglátogattam már néhány tanító előadását, de csalódás volt. Persze nem is lehetett más, hiszen nincsenek már megvilágosodott vezetők, guruk, legalábbis olyanok, akik a nyilvánosság előtt szerepelnek, ezért jobban járunk a realizált mesterek könyveivel. Ha követjük útmutatásaikat és kitartóan gyakorlunk, akkor a megfelelő időben mi is felismerhetjük magunkban a belső Tanítót, Gurut.

Paul Brunton az egyéni keresőknek azt tanácsolta, hogy saját lelküket, a magasabb énjüket fogadják el Gurunak. Kitartó imával vagy meditációval bárki bepillantást nyerhet Önvalójába és megkaphatja a szükséges vezetést, irányítást. Ez biztonságosabb, mintha hozzákötné magát egy szervezethez vagy egy úgynevezett mesterhez. Ha az emberek annyira tudnának hinni lelki erejük létezésében, mint amennyire vakon követik a felszínes, semmitmondó tanítókat, irányzatokat, akkor erőfeszítéseik előbb vagy utóbb kiváltanák a kellő hatás.

Ne feledjük Jézus tanítását!: ""Kérjetek, és adatik nektek, keressetek, és találtok, zörgessetek, és megnyittatik nektek. Mert aki kér, mind kap, aki keres, talál, és a zörgetőnek megnyittatik."  

A mai, felgyorsult Vízöntő korszak egyik markáns jellemzője a felhígulás és az időpánik. Mindenki hirtelen, azonnal szeretne eredményeket elérni. Ez az inflációt okozó jelenség a spiritualitást sem kíméli. Tömegekhez jutnak el a tanítások, információk, a legtöbb esetben lebutított formában, de instant eredményekkel kecsegtetve. Korábbi írásaimban már több helyen is kitértem a hosszú, indirekt ösvény öntisztító, előkészítő útjának megkerülhetetlenségére, ami a megtisztuláson túl, az elmét is megerősíti, egyhegyűvé teszi és ezáltal alkalmassá válik valamelyik direkt, rövid ösvény egyikére. Jézus szavai alapján a "szoros kapu, keskeny út"-ra. Aki a hosszú ösvény előkészületein nem megy végig, az a legjobb esetben csak az idejét fecsérli, a legrosszabb esetben pedig kockára teszi az egészségét. Szóval, ha még a hiteles spirituális technikák időszerűtlen alkalmazása sem veszélytelen, akkor mit lehet mondani azokra az irányzatokra, amelyeknek az ég világon semmi közük a tudatosság fejlesztéséhez, az életképzelet megtisztításához? 

Korszakunk egyik, újra "divatba jövő", legotrombább vadhajtása a narkotikumok, pszichedelikus szerek által elérhető instant "spirituális" tapasztalatok, felébredések ígérete. A misztikus út, meditáció kezdeti fázisaiban ugyan lehetnek víziók, látomások, (nem szükséges, hogy legyenek) de ezek intenzív, kitartó gyakorlásból fakadnak és nem narkotikumoktól, így természetesek és nem természetellenesen felidézettek. A természetben, természetünkben nem véletlenül van fátyol ott, ahol erre szükség van, és ha valaki ebbe mesterségesen belepiszkál nagy árat fizethet érte. A magasabb, előrehaladottabb szinten is lehetnek látomások, viszont itt már akadályt képeznek, hiszen ezek még mindig az elme területén lezajló módosulások. Jó példa volt erre Sri H.W.L. Poonja indiai megvilágosodott mester esete, akinek a neveltetéséből adódóan Krishna víziói voltak és ezen látomások miatt nem volt képes felismerni a Tudat, az Önvaló végső természetét. A Ramana Maharshi zökkentette ki ebből az állapotból és vezette be a végső felismerésbe. Persze itt már magas szintű látomásokról volt szó, aminek komoly előzményei voltak és ahol az Önvaló, Krishna szimbólumaként jelent meg a kereső előtt. Szóval, ha még ezek is akadályok, akkor mit lehet mondani a pszichedelikus szerek, narkotikumok, "varázsgombák" hatására létrejövő hallucinációkra, érzékcsalódásokra ? Hamvas Béla pontosan megfogalmazta erre a választ :

"Az ájultság is önkívület, de nem fölfelé, hanem a semmibe való szétfoszlás önkívülete. A narkotikumok nagy része ilyen ájultság. Az ember önmagát kioltja, és szemét behunyva beleveti magát az értelmetlenségbe." 

A spirituális út értelme a tudat, tudatosság, életképzelet megtisztítása, az éberség fokozása és nem annak tovább torzítása, módosítása. Így hárítjuk el az akadályokat a magasabb Tudatunk, az Önvalónk útjából és tesszük magunkat megszólíthatóvá az isteni energia számára, aminek a támogatása nélkül soha nem leszünk képesek az éberség megtartására a tudatosságban lezajló "frekvenciaváltások" során. Az amúgy is lefokozott mechanizmusként működő tudatunkat teljesen felesleges tudatmódosító szerekkel tovább szennyezni, főleg úgy, hogy az álmaink intenzív és természetes úton történő elmemódosulása már eleve adott minden éjszaka, de azzal sem tudunk mit kezdeni. Persze az álmokkal történő munkához is komoly, kitartó hozzáállásra van szükség, instant eredményekre itt sem számíthatunk, legyen az pl. a hermetikus álompraxis, vagy a tibeti álomjóga fakultása, ezért csak megalapozott, erős jellemű, kitartó emberek fogják tudni használni a tudatosság mélyebb megismeréséhez, megtisztításához.

Ahhoz, hogy jól megértsük a narkotikumok és a pszichedelikus szerek haszontalanságát a spirituális úton, meg kell vizsgálni azt a hatást, amit ezen a területen okoznak. A Hermetikus tanítások az ember felépítését finomabb szinteken is bemutatják, ellentétben a materialista szemlélettel. Az ember nem a bőrénél végződik, nem csak fizikai teste van, hanem rendelkezik éter, asztrál és mentál-testtel is, amelyeknek összességére az aura kifejezést használják. Ezek a szubtilis, láthatatlan burkok veszik körül a fizikai testet és ezeken keresztül vagyunk beágyazódva a megnyilvánult létezés finomabb régióiba, amelyek nem mások, mint a tudatosság magasabb frekvenciájú létkörei. A figyelmünk fókusza ezek között a szintek között "ingázik". Az étertest szorosan a fizikai test körül érzékelhető kb. 1-5 cm távolságra (életerő), az asztrál kb. 50-60 cm-re terjed ki (érzelmi energia), a mentál-test kiterjedése kb. 1 méter (gondolati, mentális energia). Egy egészséges embernél ezek az arányok állnak fenn és így a finomabb testek közötti energiaáramlás kiegyenlített, egyenletes. Abban az esetben, ha ez az arány felborul, a kiterjedések megváltoznak és egy egészségtelen állapot jön létre. Már a mai orvostudomány is tényként kezeli a pszichoszomatikus betegségeket. Persze a fenti bemutatás csak vázlatos, de a cikk mondanivalójának a megértéséhez ennyi is elég, viszont ebből a szempontból sokkal fontosabb a tudatosságon belül létrejövő elváltozások, eltolódások bemutatása, mint a konkrét betegségtüneteké. 

A narkotikumok, pszichedelikus szerek, gombák stb., de az alkohol is hatással van ezen testek kiterjedésére és ezzel együtt a tudatosság működésére is. A nagy mennyiségű alkohol például annyira megnövelheti az éterikus, energia burok terjedelmét, hogy az eltakarhatja a mentál-testet és az egyén teljesen öntudatlan állapotba kerülhet, kevesebb mennyiség esetén csak az asztrális-érzelmi zónáig duzzad, ami így felfokozza a különböző érzelmi jelenségeket. A kokain az éter és asztráltestet egyszerre emeli ki, a peyote (pejotl), vagy meszkalinkaktusz csak az asztráltestre hat. Alapvetően minden szer felborítja a természetes arányokat, egyensúlyt, a hatás az erősségüktől, összetételüktől függ és ezzel természetellenes tudati módosulást okoznak. Az asztrális, tudattalan érzelmi zóna a szenvedélyek birodalma is, ezért a tudatosság mesterséges áttolása erre a "vidékre" komoly veszélyeket hordoz magában. Az ókori neofiták is csak mesteri vezetéssel és nagyon hosszú előkészítéssel vághattak neki az Ámenti birodalmának. A narkotikumok, pszichedelikus szerek hatása teljesen kiszámíthatatlan, mivel minden ember más, ezért az ezekkel történő kísérletezgetés is kockázatos és értelmetlen, mert igazi felébredést nem hozhatnak. Pontosan azokat a zónákat emelik ki, amelyek az életképzeletet lefokozzák a hallucinációk, víziók szintjére és a káprázatot ezzel csak növelik. Persze lehetnek átmeneti, extatikus élmények, megélések az elme területén, de az igazi spiritualitás szempontjából ezek teljesen haszontalan dolgok, ráadásul veszélyesek is. Paul Brunton egyik tanítványa elmesélte, hogy a mester eltanácsolta a meditáció gyakorlásától egy időre, mert minden ok nélkül feszültté vált vagy izgatott lett, aztán néha pánikrohamok törtek rá. Mondta neki, hogy ez annak köszönhető, hogy fiatal korában két alkalommal LSD-t használt. Ezek a szerek kilyukasztják az aura védőburkolatát. Nála is ez történt, ezért pszichikai támadás alatt állt, meg kellett várnia amíg helyreáll a burok (a testek közötti egyensúly). Brunton beszámolt egy fiatal lányról is, aki annak ellenére, hogy már korábban használt könnyű drogokat, már a második LSD használat után olyan hallucinációi támadtak, hogy kiugrott az emeletről és komoly sérüléseket szenvedett. A megvilágosodott indiai bölcs, Ramana Maharshi, még a ganja vagy kannabisz használatát is elítélte, amit a körülötte lebzselő szádhuk szívtak nagy előszeretettel.        

A még alaposabb megértés érdekében - hogy miért nincs spirituális haszna a szerek használatából fakadó vízióknak, amik inkább csak hallucinációk, érzékcsalódások és a figyelemenergia szétszórtságából fakadnak - érdemes megnézni a hindu és a hermetikus tanítások közötti hasonlóságot. Nagyon fontos megjegyezni, hogy hiteles fejlődés, csak a figyelem összegyűjtéséből fakadhat. Ez az elején koncentráció-meditáció útja.

"Aki nincs velem ellenem van, s aki nem gyűjt velem, az szétszór"- mondta Jézus.

Tehát mik is azok a hasonlóságok? A hindu hagyományban találjuk a gunák hármas felosztását, ami minőségeket takar. Ezek a minőségek jellemzik a megnyilvánult létezést. Három guna van : a tamasz, a radzsasz és a szattva. A tamasz tudatlanságot jelent, nehézséget, sötétséget, mozdulatlanságot, anyagot stb. A radzsasz nyugtalanságot, mozgást, szenvedélyességet, nyughatatlanságot stb. A szattva egyensúlyt, nyugalmat, világosságot, tisztaságot stb. Ezek a minőségek jellemzik a megnyilvánulás minden szintjét, az anyagi természettől kezdve a tudatosságig bezárólag. Nagyjából azt fejezik ki, amit a Hermetikus tanításokban az éter (tamasz), asztrál (radzsasz) és a mentál (szattva) kifejezések, minőségek.

A szattvának a minősége a "létezőség", illetve a tudomása annak, hogy mi az „én” a tudatosság vagyunk. Ennek megtisztulása vezet el az igazi Ön-ismerethez, az Önvalóhoz. A meditáció révén a szattva minősége válik meghatározóvá, az elme megtisztul, és ezt követően az Önvaló megismerése lehetségessé válik. A meditációra tehát mindenképpen szükség van, mert ahogy Nisargadatta Maharaj is tanította : 

"A létezőség minősége, a „vagyok”-tudomás, nem tudja elviselni önmagát. Nem állhatja önmagát, hogy egyedül, csak önmagát tudja. Ezért a rajoguna ... különféle tevékenységekkel csapja be a létezőséget, hogy elhitesse, nem csupán egymagában van; ezt az állapotot nagyon nehéz fenntartani. A tamoguna a leginkább alapvető minőség. Ez biztosítja az egyén számára a képességet, hogy minden cselekvés szerzőjének vallja magát, hogy azt érezze, „én vagyok a cselekvő. A rajoguna az embert a tevékenységekhez köti, a tamoguna pedig alapot biztosít a tevékenységek szerzőségéhez, vagyis a cselekvőséghez" 

Ahogyan a különféle szerek bemutatásánál láthattuk, azok pont azokon a területeken fejtik ki hatásukat, azokat a zónákat aktivizálják, emelik ki még erőteljesebben,(étertest-tamasz és az asztráltest-radzsasz) amelyek miatt a létezőség minősége, a "vagyokság", a "vagyok" tiszta mentális-szattvikus tudomása nem tudja elviselni önmagát és kifelé fordul, szétszóródik a tevékenységben a cselekvéskényszer hatására (asztráltest-radzsasz) és tévesen azonosítja magát a cselekvőség érzetével, a fizikai testtel a cselekvővel (étertest-tamasz). Hamvas Béla szavaival élve "részlegesen eltárgyiasul". Ráadásul mindez, még "alapjáraton" is így van, mindenféle szerek nélkül is szét vagyunk szóródva, de ott ez kimerül a hagyományos elmeműködés keretei között az ébrenléti, álom és mély alvás fázisaiban. Még "normál" állapotban is szükségünk van tudatosságunk, életképzeletünk megtisztítására ahhoz, hogy megvalósítsuk a szattvikus, fodrozódásmentes, tiszta, nyugodt elmét, ami előfeltétele az Önvaló megismerésének. (teljesen tiszta állapotában ez az Önvaló) A szerek által mesterségesen eltolódott  burkok miatt ugyan leválik a figyelem egy időre a fizikai világról, és pl. az asztrális zóna valamelyik szintjének a szemléletéhez jutunk, de ez is csak a káprázat része, semmivel sem értékesebb, mint a hétköznapi, ébrenléti állapot. Azt sem szabad elfelejteni, hogy a megszabadulást, megvilágosodást csak a rövid-ösvény direkt gyakorlataival lehet "elérni", szemlélődő, tanú gyakorlatokkal, amiket ébrenléti állapotban, teljes öntudattal, nyitott szemmel kell végezni, mert a világ-idea éber abszorbeálása csak így lehetséges, így tud éberen összekapcsolódni az, ami "Fent és lent" van. Itt már a koncentráció-meditáció, befelé forduló, hosszú ösvényét is fel kell adni, mert az is akadály.     

Szóval a narkotikumok, hallucinogének, pszichedelikus szerek, varázsgombák szedése, a sámánutazás hóbort lehet, hogy fog okozni egy-egy bepillantást, de tartós felébredést, vagy magas szintű állapotot nem eredményezhet, bármennyire is szeretnék ezt manapság sokan elhitetni magukkal. Az igazi spirituális felébredés bármelyik szintjének az elérése, megélése, (nirvikalpa szamadhi, szahadzsa nirvikalba) egy pszichoenergetikai transzformáció következménye és semmilyen vizuális szenzációval nem jár. Ennek a transzformációnak az előidézője, katalizátora a magasabb lényünkből, Önvalónkból származó erő, a Szent Szellem energiája a Kegyelem (hindu nevén a Shakti), ami csak az erre előkészült és megtisztult elmében, pszichében tud befogadásra lelni. (egyensúlyban lévő testek) Mivel a pszichedelikus szerektől, vagy akár a drogoktól, gombáktól az ember egy eltolódott, egészségtelen pszichikai, lelki állapotba kerül és a tudatosság még tovább szennyeződik ahelyett, hogy megtisztulna, ezért az így szerzett bepillantásoknak mindig lesznek következményei. (Ha valaki a passzív meditáció még alacsonyabb, misztikus fázisában él át egy víziót, "kiemelkedést" az nem veszélyes, mert hosszú munka van mögötte, és a megerősödött elmének köszönhetően el tudja kerülni a pszichikai örvényeket, de ez nem mondható el a pszichedelikus szerekkel kísérletezgetőkről, akik valószínűleg pont a koncentráció-meditáció nehéz útját szeretnék megspórolni. Így gyenge, megtisztítatlan elmével lépnek át a küszöbön, aminek súlyos következményei is lehetnek.)   

Befejezéskén álljon itt néhány idézet Paul Brunton-tól:

"Azok, akik drogokon keresztül próbálják megtalálni a mennyországot - legyen az növényi eredetű, mint a mexikói gombák, vagy az indiai hasis, vagy akár kémiai úton előállított, mint pl. az LSD - nyerhetnek ugyan bepillantásokat, kaphatnak jeleket, utalásokat, viszont nem menekülhetnek anélkül, hogy a végén ennek az árát  belső degenerálódással, hanyatlással, romlással meg ne fizetnék"

"A drogok használatából fakadó mennyei állapotok csupán hallucinációk"

"A magasabb állapotokat nem lehet drogokkal elérni, de utánozni lehet, ami nem más, mint egy nagy önbecsapás" 

"A drog nem nyújt igazi megvilágosodást, csak annak a paródiáját"     

Nagyon sok spirituális út létezik manapság és létezett a múltban is. Vannak közvetett utak és vannak úgynevezett közvetlenek, ahol a kereső, aki már belefáradt a közvetett, az elmével-testtel végzett gyakorlásba, azt feladván átadja magát az Isteni Önvaló, a Felettes vagy Felsőbbrendű Én vezetésének és annak áramlására bízza magát. Persze ez az áramlás, energia csak azokat emeli, akik a hosszú, közvetett ösvényen már megerősítették "szárnyaikat" (ez megkerülhetetlen, bármennyire is szeretnék ezt elhitetni a manapság divatos tanítók) és feladván az "egót, a kis ént", nem állnak annak az útjába.(Isten és közöttem állok én) Persze olyan, mint kis én igazából nem létezik, (csak egy káprázati bővítmény) de az érthetőség szempontjából most ezt a megjelölést használom.

Számtalan keleti és nyugati közvetett, hosszú ösvény van, amiket Jézus a "széles út"-nak hív. Például a keleti jóga nyolcas ösvénye is ilyen, ahol csak a szamádhi, a nyolcadik fokozat a közvetlen, a nyílegyenes úthoz, a " szoros kapu-keskeny út"-hoz tartozó. (feltéve, ha nem üres transz) Az előtte lévő hét lépcső és fokozat a jáma-nijáma-tól a meditációig bezárólag még a hosszú, közvetett, "széles" út, amelynek gyakorlása szükséges, de a meghaladása és annak feladása is az, hogy ha az ember a jógát az igazi spirituális értelemben gyakorolja. Aki nem így végzi, az valószínűleg az egész élet elfecsérli valamelyik alsóbb szinten és még évtizedek után is pl.az ászanákat forszírozza vagy valamilyen meditációs technikát erőltet, pedig azok akkor már akadályok. Sajnos a mai modern korszakban főleg az ászanázást értik jóga alatt és a tömegek nem is lépnek ezen a szinten túl. Nem véletlenül nevezte a nagy indiai bölcs, Ramana Maharshi a hatha jógikat a test megszállottjainak. Ezek a jógik nem, hogy meggyengítenék a test-elme komplexumot még tovább erősítik azt, és ezzel pontosan a Jóga a magasabb Én-el való egyesülés útjába állnak.

Szóval járjon valaki a "széles út" bármelyik keleti vagy nyugati hosszú ösvényén, soha ne felejtse el, hogy az csak eszköz és nem cél. A "cél" közelébe csak azután jutunk, miután feladtuk és elengedtük azokat a gyakorlatokat!

  13 Menjetek be a szoros kapun. Mert tágas az a kapu és széles az az út, amely a veszedelemre visz, és sokan vannak, akik azon járnak."

Ráadásul, ahogy Jézus tanítja "veszedelemre visz". Veszedelemre viszi azokat a sokakat, akik manapság divatból, felkészületlenül "jógázgatnak" ,"meditálgatnak", vagy valamilyen hamis önismereti technikába, vagy valamelyik újkori "bizniszegyház" hamis tanításaiba belebonyolódva azt képzelik, hogy úton vannak és nem veszik észre, hogy csak a test-elme működésük kapott egy újabb "álalakzatot", maszkot. A "kis-én", a személyes én képzete a cselekvőség érzetével együtt az elme egyik legerősebb megnyilvánulása és mindent megtesz, hogy "létezhessen", ha kell akkor spirituális tapasztalatok illúziójára is képes, mert számára a "nagy" énbe való olvadás a megsemmisülést jelenti. Persze ez a kis és nagy megkülönböztetés az ének között nem létezik, csak káprázat, olyan mint a víz a délibábban, de a dualitás káprázatában addig, amíg a tapasztalatokkal történő azonosulás fenn áll úgy tűnik, hogy van.

A Maharshi "tanítványa", követője Papaji , aki szintén egy "Jivanmukta" egy felébredett Mester volt, beszámolt arról, hogy sokan meglátogatták olyanok, akik vipassana meditációt végeztek és a tapasztalataik alapján már úgy képzelték, hogy megtapasztalták az Isteni Önvalót, pedig csak a saját elméjük keltette ürességet tapasztalták. Tévúton voltak.

A "veszedelem", mint olyan nagyon sokféle lehet, szinte nem is lehet felsorolni, akár fizikai vagy pszichikai jógasérülésektől kezdve az "úton-levés" önhittségén át a külvilágtól való menekülés kényszere, olyan út követése, ami az egyén személyiségének nem megfelelő, de legfőképpen az "önkép" eltorzulása a legnagyobb probléma.

Ez, ahogy Hamvas írja az az eset, amikor "valaki naponta százszor mos kezet, de más leveleit felbontja". Sokan azt képzelik, hogy ha jógáznak, vagy meditálnak, vagy vallásosak stb. akkor azzal minden el van intézve és ezzel beseprik a "szemetet a szőnyeg" alá és a normális hétköznapi életükben pontosan úgy élnek tovább, mint előtte: veszekedve, irigykedve, anyagiasan, sóvárogva, tele vágyakkal az élet dolgai után stb. Ezért aztán a spirituális fejlettség, előrehaladás szempontjából sokkal magasabb szinten állnak azok az "átlagemberek", akik lehet, hogy még életükben semmilyen tanításról, vagy gyakorlatról nem hallottak, de azon a helyen, ahol vannak az életben, tisztességesen, önzetlenül, a hivatásukba belefeledkezve végzik a dolgukat és az anyagiasság csak addig a pontig foglalkoztatja őket, ameddig az életvitelük szempontjából szükséges. Ezek az emberek spirituálisan sokkal magasabb szinten állnak, mint a méregdrága jógatanfolyamokkal kereskedők, az úgynevezett jógastúdiókban talajtornázók, pénzért horoszkópot készítő asztrológusok és a hozzájuk rohangálók,(akiket főleg az anyagi boldogulásuk jövőbeni alakulása érdekel csak), a spirituális tanítók, akiknek nem elég a könyveik után befolyó jogdíj, de az országos előadás-turnéikra is csak komoly belépővel lehet bejutni és természetesen a youtube csatornájukon megosztott videóik is reklámozásra vannak beállítva.stb.stb. Persze a Vízöntő eltömegesítő korszakában vagyunk, amikor "az emberiség az anyagba készül leszállni", és ez a jelenség is törvényszerű, hiszen, ahogy Jézus is mondja "sokan vannak azok, akik azon járnak" a "széles úton", a széles út még inkább anyagba húzó, az egót-elmét erősítő és önhittséget tápláló ösvényén. A sok hamis tanítót, jógit , zugasztrológust, pozitivista életmód tanácsadót is csak a korszak tömegigénye, csodavárása idézte meg. 

Persze a "széles útnak" is vannak hiteles ösvényei és az nem megkerülhető, de, mint ahogy Buddha is tette a megvilágosodása előtt, azt is fel kell adni. Mik ezek a hitelesnek mondható utak és hogyan lehet ezt megállapítani? A legfontosabb a Tanító hitelességéről meggyőződni. A hiteles Tanítók mindig anyagi ellenszolgáltatás nélkül végzik és végezték munkájukat, hiszen meglehetősen paradox lenne az anyag béklyóiból történő szabadulás tanításáért anyagi ellenszolgáltatást kérni. Szepes Mária például évtizedekig tanította a hermetikus utat lakásán ingyen és bérmentve, vagy ott volt Hamvas Béla, aki ingyen küldözgette postán a kéziratait, tanulmányait még olyanoknak is, akiket személyesen nem is ismert, vagy szétosztogatta azokat. Az ilyen emberek jellemzően nem dogmatikusak és nem állítják azt, hogy csak az általuk járható út a helyes még annak ellenére sem, hogy azt már végigjárták és tudják a hatásait. Az életvitelüket mindig mögé lehet tenni a Tanításnak, annak az nem mond ellent. Nem ígérnek könnyű utat, nem kecsegtetnek gyors sikerrel. A személyiségüket soha nem tolják előtérbe, kerülik a feltűnést és a külsőségeket, nem használnak hangzatos neveket. A Tanításaikban, írásaikban érezhető a magas szellemiség és, ami a legfontosabb, a más fogalmak használata ellenére is a lényeges pontokban nem mondanak ellent más hiteles Tanítók tanításaival.

Sajnos a jelenlegi korszakban nagyon nehéz ilyen embert találni, ezért érdemesebb a könyvekhez, könyveikhez fordulni, mert azok is felidézik azokat a szellemi eszenciákat, eszmecsírákat, ellentétben az önjelölt guruktól, akik szereplési vágytól vezérelve csak az általuk összeolvasottakat szajkózzák, félreértelmezve, önmagukat és másokat is becsapva.

Szóval itt a "széles út", a közvetett út hiteles Tanítóit próbáltam jellemezni, hiszen az útkeresők zömének még ezt kell megtalálni és végigjárni, ami hosszú időt vehet igénybe. Nagyon fontos, hogy mindenki olyan utat próbáljon választani, amit közel érez magához, mert ahogy Paul Brunton tanítja, valószínűleg azon már valamikor járt. Nem baj, ha kipróbálunk többet is, mert így még pontosabban tudjuk behatárolni a nekünk megfelelőt, de ha megtaláltuk, legyen az akár keleti vagy nyugati technika, akkor ne váltogassuk, hanem azon menjünk végig , addig ameddig csak tudunk és -"belefáradva" "éhezve és szomjúhozva az Igazságot"- el nem jutunk a közvetlen út kapujához a "szoros kapuhoz".

14 Mert szoros az a kapu és keskeny az az út, amely az életre visz, és kevesen vannak, akik megtalálják azt.

Innen már a kevesek számára járható közvetlen, "keskeny út", az igazi életre vivő út következik, ahol már semmit nem tehetünk önszántunkból. Ezen út tanítói már csak teljesen realizált, megvilágosodott Mesterek lehetnek, az Isteni Önvaló "megtestesülései", vagy ami ugyanaz, a saját Önvalónk, a Tudatosság áramlása, a Szent Szellem. Ilyen megtestesülés, Jivanmukta volt korunkban pl. a Ramana Maharshi, Papaji, Robert Adams, Nisargadatta Maharaj, Ramesh Balsekar, Jiddu Krishnamurti, U.G.Krishnamurti stb. de minden nagy, a történelemből ismert tanító, próféta: Jézus, Buddha, Mózes, Krishna, Mohamed stb. A lényeget tekintve nem volt közöttük különbség, talán csak annyi, hogy korunk tanítóinak a tanításaira nem alapítottak világvallást és a "lényegre", az igazi Önismeret útjára direktebb módon mutattak rá. Azok nincsenek annyira példabeszédekbe, szimbólumokba burkolva mint a nagy elődöké, mert a mostani korszellemben már nem is kell hogy így legyen, de az egyszerűségükből fakadóan pontosan annyira érthetetlenek, mint a régi nagy Tanítók példabeszédei, annak ellenére, hogy lényegileg pontosan ugyanazt tartalmazzák.

Befejezésül, még néhány gondolat a spirituális "előrehaladottság" mértékéről. Hogyan tudjuk viszonylag hitelesen felmérni azt, hogy kb, hol tartunk? Persze az ilyen jellegű méricskélésnek nem sok értelme van, hiszen legmagasabb szempontból mindannyian egyformák vagyunk, egyek vagyunk, nincs közöttünk különbség, de addig, amíg a lefokozott tapasztalásunk folytán a dualitásba kényszerülünk, jó, ha van valami mértékünk.

 Ramana Maharshi ezt tanította :

" A nem kívánt gondolatoktól való szabadság fok és az egyetlen gondolatra történő koncentrációs fok a mértékegységei a spirituális előrehaladottság mérésének."- ezt a választ valószínűleg egy még koncentrációt-meditációt gyakorlónak adta. 

Amúgy a két fok kéz a kézben jár, hiszen olyan fokig tud egy ember nem gondolkozni, gondolatmentes maradni, amilyen mértékben koncentrálttá tud válni egyetlen gondolatra. Ez még amúgy a jóga ösvényének a koncentráció és a meditáció, már amúgy magas fokozatairól szól, de még a széles-közvetett ösvény, ahol a gyakorló az elmében létrejövő módosulásokat, gondolatformákat az elme energiájával nyomja el és szünteti meg, vagy koncentrálja egy gondolatra. Ezek a végső "szárny erősítő" stádiumok, ennek a határáig tud az ember saját erejéből eljutni, amíg az Önvaló kegyelme át nem billenti a szamádhi állapotába. Érdekes, hogy pl. a Nobel-díjas német fizikus Heisenberg, aki a kvantummechanika egyik megalapítója volt, spontán átélte a kevala nirvikalpa szamádhit-( a test tudat nélküli, de még nem végleges, állandó Önvaló tapasztalat)- a munkája során kifejtett nagy fokú koncentráció és elmélkedés hatására. Átbillent a holtponton, egy öntudatlan jógi volt. Persze a mentális hajlamaiból, előző életekből hozott vászanáiból, kifolyólag ez törvényszerű volt. A Maharshi, Robert Adams vagy a Papaji már fiatal korukban spontán megvilágosodtak és elérték a szahadzsa nirvikalpa végleges állapotát, mindenféle ismeret és előtanulmány nélkül. Persze ez ritka.

A másik jó mérték lehet még az is, hogy: Mi az, ami még kell nekünk ebből a világból? Mire vágyunk, milyen erős az elménkben a vágydinamika? Persze az nem baj, hogy elfogadjuk a világ dolgait, hiszen benne élünk, de mennyire ragaszkodunk hozzájuk? Mennyire tudnánk meglenni nélkülük és elengedni azokat? Lehetnek ezek emberek, tárgyak,tanulmányok, rang, pozíció, nem feltétlenül kell, hogy mindenképpen anyagi dolog legyen. Az elmében lévő ragaszkodás mértéke az, ami számít, bármi is legyen az. Az erre a kérdésre adott őszinte válasz is sokat elárul arról, hogy a "kozmikus óra mutatója" éppen hol áll. Persze a legvégén már a "kis énünket" is el kell engedni.

A direkt ösvényen a "keskeny úton", (ami már az Önkutatás útja, a jógában a szamádhi, amiben a személyes én érzete már nem vesz részt), a "fejlődést" a cselekvőség érzetének a gyengülése, a test-elme kapcsolódásának a lazulása jelenti. Amíg nem érjük el a végső célt, ezt a külvilágra adott reagálásunk intenzitásán és erején mérhetjük le. Ezért Robert Adams egyik legfontosabb tanítása tanítványaihoz, a "Ne reagálj"! Fogadd el a jelenségeket úgy, ahogy vannak, fogadd el a sorsodat úgy, ahogy az van és ott találd meg a boldogságodat, ahol vagy, mert bármi is történik veled a determináció zárlatában, az nem a felszíni tudatodhoz, hanem az elméd tudattalan tartományaival van összefüggésben és csak a már élethelyzetté vált kivetülésekre való NEM REAGÁLÁSSAL lehet "feloldani". Tehát a reakciód mértéke, a tetszéseid és nem tetszéseid határozzák meg a sorsodat, természetesen a determináció zárlatán belül. A nem reagálást nem csak a külvilágra, de a gondolatainkra, érzéseinkre, érzelmeinkre is tudni kell alkalmazni. Ennek csak egyetlen módja van ezen a szinten, hogy nem veszünk róluk tudomást, figyelmen kívül hagyjuk és akkor szétfoszlanak, megszűnnek. Nem állunk ellent, mert máskülönben csak erősítjük az elme erejét. Ezzel számoljuk fel az elménk tudattalan zónáiban lappangó és azt személyes énné szűkítő mentális hajlamainkat, a sorsunk mozgatórugóit. Ezért is viccesek a mai pozitivista életviteli tanácsadók, tanítások, sikerkovácsok, azokkal a sugalmazásaikkal, hogy gondolkodjunk pozitívan, higgyünk önmagunkban, merjünk nagyot álmodni, valósítsuk meg a vágyainkat stb. mivel az "eleve meghatározott sorsunk" gyökere számunkra tudattalan és az, hogy a jéghegy csúcsával (a személyesnek hitt én)  elkezdünk hinni, meg "akargatni', az önmagában édes-kevés energia, ráadásul a "szabad-akarat" illúzióját is kelti. A személyesség/személyiség az elme testtel és cselekvőséggel történő azonosulásához tartozik (ezt éljük személyes énnek), ami önmagában is egy okozat, egy buborék az óceánon, azt meg ne gondoljuk, hogy egy buboréknak bármilyen hatása is lehet egy akkora "víztömegre", mint az elme tudattalan zónája. Alapvetően ezen a szinten már minden gondolat rossz, legyen az akár pozitívnak látszó, vagy akár negatívnak tűnő, hiszen azok csak módosulások az elmében és ezáltal a figyelem áramlásának az elterelői.

Ezért is mesélte Robert Adams, hogy a megvilágosodással igazából "semmi" nem történik, csak megszűnik a cselekvővel, a "kis énnel" való azonosulás és a dolgok csak úgy maguktól létrejönnek és úgy látja magát az ember, mint egy mozifilmen lévő szereplőt. Az események a testtel spontán megtörténnek, semmilyen ráhatása nincs a folyamatokra, minden megy magától egy előre elrendelt úton. Nincs olyan, hogy jó vagy rossz, minden csak egy jelenség a vetítővásznon, de amíg mi, csak a jelenségeket érzékeljük, megfeledkezve a vászonról, addig ő látja a vásznat is.