Láttam egy nagyon jó videót Jeff Cox amerikai asztrológussal az Egótól a megvilágosodásig: A spirituális ébredést kísérő három fő változás címmel. Ő Paul Brunton megvilágosodott tanító, filozófus, író közeli tanítványa volt. A videó végén bemutatja a spirituális ébredés során fellépő három ismert transzcendens bolygó által szimbolizált változást. Mielőtt rátérnék ezen átalakulások bemutatására, a mélyebb megértés kedvéért megpróbálom röviden felvázolni a transzcendens bolygók és az ősbolygók közötti analógiákat, mivel a videóban erről nem esik szó. 

Csak a három, jelenleg ismert transzcendens planéta, az Uránusz, Neptunusz és Plútó által szimbolizált hatásokról lesz szó és az alacsonyabb oktávon nekik megfelelő ősbolygókról, a Merkúrról, Vénuszról és Marsról. (A Jupiter, Szaturnusz a tér és az idő szimbólumai, ezeket nem kell figyelembe venni, hiszen nem véletlenül szokták a transzcendens bolygókat a Szaturnuszon túli bolygóknak nevezni, a világító planétáknak, a Napnak és a Holdnak pedig még nem ismert asztrológiában az időn túli megfelelője. Természetesen a transzformáció ezeket is érinti, de a már az előbb említettek miatt erről most nem lesz szó.) 

Fontos még megemlíteni az analógiák tanának alaptételét, amit A Tabula Smaragdinából ismerhetünk:

"Ami fenn van, ugyanaz, mint ami lenn van, és ami lenn van, ugyanaz, mint ami fenn van"

Az eddigiekből talán már nem nehéz kitalálni hogy az Uránusz, Neptunusz és a Plútó vannak úgymond fenn, a magasabb oktávon, a transzcendens, időn (téren) túli világban, az Örökkévalóságban. Ez az első teremtés, kiáradás, a Kozmikus Elme (Isten) teremtő képzeletének őskép világa: a Világ-Idea. Jung kollektív tudattalannak nevezte. Ebben a végtelen körben koncentrálódnak a mulandóság vetületei, az asztrális vetületi fázis, asztrál sík, amivel az asztrológia is foglalkozik és a fizikai sík. Emberként benne vagyunk mindháromban, de csak az asztrális/pszichikai és fizikai vetületeket érzékeljük. (álomban és ébrenlétben) Egy asztrológiai képlet az egyén pszicho-energetikai (asztrális) összetevőit, hátterét mutatja, a karmacsírákat, amiknek a befolyása alapján gondolkodunk/értelmezünk (Merkúr), érzünk (Vénusz) és akarunk/cselekszünk (Mars). Ez az egyéni tudattalan világa, az összezárult alkímiai tégely. Így működünk normál esetben a mulandóságban, az alacsonyabb oktávon lévő befolyások által determinálva. De mivel a mulandóság az Örökkévalóság aktív oldala, az ami fenn van megfelel annak, ami lenn van, ezért minden Egy, viszont ez az egység csak akkor fog megnyilvánulni, ha elindulunk egy hiteles spirituális ösvényen. Ameddig nem, addig a három ősbolygó csak egyéni, leszűkített, kiszámítható megélési jelleget/befolyást fog jelenteni (asztrál-karma automaták maradunk), a magasabb oktávú transzcendens bolygók pedig főleg csak a kollektív sorshatásokban fognak megnyilvánulni. (Azt fontos még megemlíteni, hogy a transzcendens bolygók spirituális hatása a tér- idő vetületben, mulandóságban csak az ősbolygókon keresztül tud megnyilvánulni, az egyéni megélések, hajlamok átalakulásában. A transzcendens planéták "mögött" pedig Isteni Önvalónk, az abszolút Nap áll, ami a három jellegnek megfelelően "lép be" tér-idő sorsunkba, asztromentális alkatunkba, de azt is mondhatnánk, hogy valójában Önvalónk megnyilvánulásának különböző aspektusai tárulnak fel. Ameddig nem lép be, addig csak a relatív Holdból, az egyéni elmeközegből, tükrözött tudatossággal, reflexíven szemléljük a három működési jelleget, de a Napnak (öntudat) is csak a relatív oldalát ismerjük.) 

Nézzük meg sorban a spirituális ébredés során fellépő három fő változást az ősbolygók működésében:  

1. Merkúr: a gondolkodás, értelem, értelmi-én jelölője. Normál esetben az adott jegyháttér jellegének megfelelően működünk merkúri értelemben, erősen kondicionáltak vagyunk,  memóriánk/tudásunk/tapasztalataink/fóbiáink/előítéleteink stb. alapján tudunk értelmezni, gondolkodni. Viszont ha működésbe lép a Merkúr felső oktávja, az Uránusz, akkor az Jeff Cox szerint - "felszabadító faktorként működik, felébredünk a régi, korlátozott nézeteinkből, látásmódunkból, intuíciókat kapunk, ami kitágítja horizontjainkat. Tudatosság terünkre való felébredés felszabadít minket bárminemű belső tartalomtól való meghatározottságtól, bármi is legyen az." - Kialakul egy tanúsági állapot, a tudatosságunkat alkotó tartalmakat "kívülről", kötetlenül látjuk, és ugyanígy tekintünk a külvilágban betöltött szerepünkre is. Ez egy nagyfokú Tudatosság érzet. Nagyon fontos megemlíteni még a Merkúrral kapcsolatban, hogy "értelmi" tekintetben a kauzális, ok-okozati logika szimbóluma, de ha beáll a változás akkor transzcendentális logikává változik. Ez lehet analógiás értelmezés, analógiákban való "látás" kialakulása, vagy az intuíció bármilyen formája. Természetesen ezeknek is megvannak a különböző fokozatai, például hétköznapi szinten egy racionalitásnak ellentmondó, nem kalkulált, intuitív gondolatforma hatására véghezvitt döntésről kiderül utólag, hogy az volt a helyes. Aztán a telepátia jelenségét is idesorolnám, de ez már ilyenkor feltűnően sűrűn ismétlődik, a gondolatformák bármekkora távolságból felfogódnak. Előrehaladottabb szinten a gyakorló "meghallja" a belső Szót, ami azt jelenti, hogy az embert az Önvaló erőteljes mentális benyomásokon keresztül tanítja, az így létrejövő gondolatok nem a személyes tudattalan termékei. 

2. Vénusz: az érzelmek, érzelmi-én jelölője. Normál esetben itt is az adott jegyháttér jellegének megfelelően éljük át érzelmeinket, uralkodnak rajtunk, elragadnak bennünket, vagy elfolytjuk őket. Együttérzésünk, önérzetünk még lehatárolt. Valójában nem is lehet együttérzésnek nevezni azt, amit hétköznapi nyelven értünk a fogalom alatt. Ha működésbe lép a Neptunusz: - "Az élet nagy közvetlensége, intimitása szent és gyönyörű. Úgy gondolom, hogy a bennünk dolgozó Neptunusz kiterjeszti önérzetünket, közvetlenség érzetünket "10 ezer dologra", ahogyan a Buddhisták szeretik használni ezt a kifejezést, ami azt jelenti, hogy mindenre. Ez az óceáni Tudatosság, ami mindent magába foglal." - Jeff Cox  A Neptunusz megnyilvánulásának hatására feloldódnak az érzelmi korlátok, kitágulnak a határok, beáll valamilyen szintű egységélmény a jelenségekkel. A gyakorlás, meditáció hatására az ember sokkal érzékenyebbé válik, átveszi, átéli más emberek, élőlények érzéstartalmait, sokszor még a távolság sem számít a mágneses érzelmi energia szempontjából. (ugyanúgy, mint a gondolathullámok számára sem a telepátiánál) Meg lehet említeni még a misztikus meditációban átélt nagyon felfokozott boldogságérzést, extázist is, amikor a gyakorló az Önvalóval érzelmileg egyesül. Ide tartoznak még a meditáció során fellépő látomások, víziók és a spirituális töltésű, szimbolikus álmok. Legmagasabb szinten az együttérzést a kozmikus vízió valamelyik állapotának megélése jelenti, ami nem csak látvány, hanem teljes beleérzés a közvetlen, vagy kozmikus környezet minden jelenségébe, abszolút egységérzet minden jelenséggel. Ez megtörténhet ébrenléti állapotban a körénk vetülő világban, vagy egy fél-éberben, álom és ébrenlét határán, amikor egy kozmikus vetületbe, a Világ-Idea egy részletébe nyerünk bepillantást. Mindkét eset jellemzője a teljes érzelmi összeolvadás.

3. Mars: az akarati-én, az egyéni cselekvőség érzete, az én vagyok a test érzete, amiből a szabad akar illúziója fakad, a vitális életerő. Itt is az adott jegyháttér jellege jellemzi az alapvető akarati/cselekedeti megélést. Normál, hétköznapi szinten a testtel való azonosulásból (álom, ébrenléti) fakad a szabad akarat képzete. Plútó a dupla Mars, az Önvaló transzformáló energetikai, beavató megnyilvánulása. Ha ez megtörténik, akkor - "Nem lesz ott senki, aki kijelenthetné hogy megvilágosodott, ez az önálló akarat feladása, Paul Brunton is rávilágít, hogy a bepillantással együtt történik az önakarat érzésének feladása, az én feladása, és a felismerésben nyilvánvalóvá válik, hogy a Világ-Idea bölcsessége nem alkuképes (megkérdőjelezhetetlen), mint egy vulkán vagy egy hurrikán. Ha a Plútó erő működésbe lép akkor nincs "pardon". Ez a gondolat arra mutat, hogy a Világ-Idea bölcsessége az, ami hajtja az összes folyamatot. Még az én-illúziónkon, önakaratunkon keresztül végzett cselekedet is az élet egységének fejlesztését szolgálja azért, hogy eljusson arra a pontra, amikor tiszta, nyitott, formátlan valósággá válik. Így a Világ-Idea tartalmának egyéni módon történő tiszta, nyitott kifejezésévé válhatunk tetőtől talpig. A folyamat végén, amikor feladjuk az önakaratot felismerjük, hogy soha nem is volt szabad, egyéni akarat már a kezdetekben sem." - Jeff Cox  Ezt jelenti a "Legyen meg a Te akaratod". Én-illúziónk ideiglenes megszűnése a legmagasabb misztikus állapotban, a meditáció nirvikalpa szamádhi állapotában nyilvánul meg, ami tisztán a Tudatosság tudatossága, megszűnik benne a test és az elmeközeg érzékelése. Ez egy halál élmény, az Önvaló energetikai beavatása váltja ki, amit a Plútó szimbolizál. A végleges természetes állapot, a teljes megvilágosodás pedig a szahadja szamádhi, ahol az energiaáramlás már folyamatosan megmarad. 

 "Ha az ember rendszeresen gyakorol, képes rászoktatni magát arra, hogy befelé forduljon, s belül megtalálja az Önvalót. Az embernek állhatatosan és folytonosan törekednie kell, amíg a felismerés állapota véglegessé nem válik számára. Amint az erőfeszítés megszűnik, az állapot természetessé válik, és egy folyamatos energiaáramlás által a Legfőbb átveszi az irányítást az illető fölött. Amíg ez maradandóan természetessé és megszokott állapotoddá nem válik, addig tudd, hogy nem realizáltad az Önvalót, csak bepillantást nyertél Abba. Az Önvalót megvalósított lélek továbbra is kapcsolatban maradhat a működő testtel, az érzékekkel és az elmével, anélkül, hogy önmagát a testtel azonosítaná" - Ramana Maharshi 

Nem véletlen, hogy a Plútót a halállal is társítják, hiszen a beavatás során az embernek éberen át kell élnie a halál élményét, amiből újjászületve feltámad még életében, de már nem lesz ott a káprázati énnel történő azonosulás, teste, elméje csak a magasabb hatalom, az Önvaló eszközévé válik. Ez a spirituális ébredés legmagasabb szintje. Az ókori beavatások neofitáinak is át kellet menni ezen, de az ismert 20. századi bölcsek beszámolóiból is ez derül ki. Ramesh Balsekar írta, hogy Ramana Maharshi és Nisargadatta Maharaj is beszéltek haláluk végignézéséről, éber átéléséről. Maharaj az egyik szatszangján, látogatókkal folytatott beszélgetés során hangsúlyozta, hogy az Önvaló teljes realizációjához, felismeréséhez szükséges volt, hogy végignézze, tudatosan átélje saját halálát. Elmondta, hogy ő már teljesen realizáltnak gondolta magát a halálélmény előtt is, de csak miután később átélte és éberen végignézte a folyamatot, értette meg, hogy ez is szükséges volt a végső megszabaduláshoz.

"Bármit is gondoltam korábban az mostanra megváltozott, bármi is történik most, még az egyéniség legenyhébb érintése is teljesen eltűnt és a Tudatosság, mint olyan, spontán tapasztal, az eredmény teljes szabadság. Mindvégig ott volt a teljes meggyőződés, hogy a Tudatosság tapasztal, de még az az én, amit a Tudatosság tapasztalt ott volt. Mostanra az teljesen eltűnt. Az "Én vagyok" az egy gondolat, míg a Tudatosság nem egy gondolat. A Tudatosságban nincs olyan, hogy én tudatos vagyok (én tudatában vagyok valaminek)" - Nisargadatta Maharaj 

Láthatjuk tehát, hogy a transzcendens bolygók alacsonyabb oktávon, a tér-idő vetületben (asztrális-álom, fizikai-ébrenlét állapot) transzformálják az ősbolygók által fémjelzett, hagyományos én-átéléseket, amik különböző szintű spirituális ébredéseket, realizációkat eredményeznek. Mivel minden Egy: ami fenn van megfelel annak, ugyanaz, mint ami lenn van, és fordítva, ezért legmagasabb, végső szempontból nincs különbség a transzcendens és ősbolygók között, de az egység csak a spirituális úton járók számára válhat nyilvánvalóvá. (A fül számára sem hallhatóak a nagyon magas oktávok.)

A fentebb felvázolt én-átélések transzformációja megfelel a spirituális ébredés különböző fokozatainak. Az első két változásban, a Merkúr-Uránusz és a Vénusz-Neptunusz kölcsönhatásban az Önvaló még ideiglenes "bepillantásokban", racionalitást meghaladó, misztikus jelenségekben inspirálja a gyakorlókat, mintegy visszaigazolásként, biztatásként, hogy ne hagyják el a megkezdett ösvényt. Magasrendűségük ellenére ezek a megélések még mindig csak tapasztalatok, van ott egy self, akinek ezek a jelenségek megjelennek, ezért tovább kell majd lépni, nem szabad beleragadni ezekbe, mert megrekedést okozhatnak, sőt kialakulhat a "spiritualizált- ego" jelensége. Viszont lebecsülni sem szabad őket, hiszen a helyükön kezelve egészséges visszaigazolást nyújthatnak. Abszolút az egyéni sorstól függ, hogy kinek milyen, ilyen jellegű átélései lesznek, nincs szabály, mivel minden embernek másra van szüksége a fejlődéshez. Az is lehet, hogy egyiket sem fogja tapasztalni a gyakorló és egyből a Mars-Plútó átalakuláson megy át. Persze az ilyen nagyon ritka, nem érint szélesebb réteget. Az is lehet, hogy, mint Ramana Maharshinál, aki semmit nem gyakorolt, spontán beáll a halálélmény, de ez, ahogyan már említettem nagyon ritka jelenség és előző inkarnációk következménye. Mi is eljuthatunk a harmadik, Mars-Plútó fémjelezte fázisig, és valószínűleg lesznek az út során olyan élményeink, amik az első két fázis során léphetnek fel. Nagyon fontos, hogy ne ragadjunk bele ezekbe az élményekbe, bármelyik legyen is az, és feladva az egyéni törekvést (hosszú ösvényt) tovább lépjünk a "rövid ösvényre", azért, hogy az Isteni-Önvaló kegyelme, plútói energiája megszüntesse egoizmusunkat, a leszűkített egyéniségünkkel, test-elme organizmusunkkal való azonosulást, és az Abszolút Tudatosság spontán tapasztalásává váljunk. Buddha ezt az állapotot így jellemezte: "Események történnek, tettek bekövetkeznek, de nincs ott egyetlen egyén sem."   

(A hosszú ösvényen, közvetett úton az ember még egójával gyakorol, ennek a legmagasabb szintje a hagyományos koncentráció-meditáció. Ez egy elmeerősítő, öntisztító folyamat, szükséges előkészítője a rövid, direkt ösvénynek, de egy idő után akadállyá válik, el kell hagyni és rá kell lépni a direkt útra. (miután megtörtént a "bepillantás") Az utóbbin már az ember feladja a hagyományos gyakorlást, áttér a direkt gyakorlatokra, nem vár élményeket, így teszi magát nyitottá az Önvaló végső beavatásának. A gyakorlás folyamatossá válik, beleviszi  hétköznapi tevékenységei közé, itt már nem kell külön leülni, vagy elvonulni. Rövid ösvényhez tartozik pl. Ramana Maharshi atma-vicara, önkutatás gyakorlata, Nisargadatta Maharaj, Ramesh Balsekar, Papaji, Robert Adams, Jiddu Krishnamurti, U.G. Krishnamurti tanításai, Paul Brunton mentalizmus filozófiája, a zen, a dzogcsen.)

Egy korábbi bejegyzésben a szamádhi állapotain keresztül bemutattam a megvilágosodást. Egy mondatban úgy lehetne összefoglalni, hogy egy megvilágosodott ember mindig a szamádhi állapotok valamelyikében van.

ttps://nyilegyenes.blog.hu/2019/11/17/megvilagosodas_szamadhi

Ehhez a végső, természetes állapothoz kétféle módon lehet eljutni:

"Azokat, akiknek elméjét a hosszadalmas múltbéli gyakorlatok éretté tették, a nirvikalpa hirtelen lepi meg, akárcsak az árvíz; mások viszont a spirituális gyakorlatokban való előrehaladásuk során érik el: ezek a gyakorlatok lassanként megtörik a gondolatok ellenállását, s így fokozatosan feltárul az ÉN-ÉN színtiszta tudatosságának vászna. A további gyakorlás pedig a vásznat folyamatosan szabaddá teszi. Ez az önmegvalósítás, a mukti, vagyis a szahadzsa szamádhi a természetes, erőfeszítéseket nem kívánó állapot" - Ramana Maharshi 

Ramanát hirtelen, minden előzmény nélkül lepte meg a nirvikalpa. Még csak tizenhét éves volt, amikor keresztül ment a halálélményen és felismerte Önvalóját. A folyamat nem tartott tovább húsz percnél, de elmondása szerint a következő néhány évet azzal töltötte, hogy fokozatos ráhangolódással megszilárduljon a felismerésben. Mivel addig nem foglalkoztatta a spiritualitás, ezért a korábbi inkarnációkban végzett gyakorlásnak volt köszönhető a hirtelen, spontán fellépő megvilágosodás.

Természetesen a hirtelen beállt, teljes megvilágosodás nagyon ritka jelenség. Számunkra már az is nagy eredmény, ha gyakorlás során sikerül ideiglenesen felismeréshez, bepillantáshoz jutnunk. Ezt a bepillantást az Önvaló kegyelme, energiája idézni elő. Mivel mentális hajlamaink, vászanáink még nem semmisülnek meg teljesen, ezért csak ideiglenes lesz az egyesülés az Önvalóval, további gyakorlásra van még szükség. Alapvetően nincs szabály, mindenkinél egyéni, hogy hányszor fogja átélni a kevala nirvikalpa szamádhit. Van, aki csak egyszer, van, aki többször is beoldódhat ideiglenesen az Ürességbe a gyakorlás során, de a végső megvalósítás szempontjából ennek nincs jelentősége.

Ráadásul Ramana még arra is rámutatott, hogy hiába nyert valaki ideiglenes bepillantást, a végső állapotot nem fogja elérni, ha mentális hajlamai továbbra is megmaradnak. Önmagában a belső szamádhi kevés, el kell érni a külsőt is, amikor : "...az ember úgy ragaszkodik a valósághoz, hogy közben tapasztalja maga körül a világot - ám eközben semmilyen módon nem reagál a világból érkező hatásokra." 

Az amerikai misztikus, tanító, Robert Adams nem véletlenül tanította a "Ne reagálj!" -t, hiszen hihet magáról bárki, bármit, belemehet a legmélyebb állapotokba, ücsöröghet szatszangokon, előadásokon, elvonulásokon, elolvashat számtalan könyvet, ismerheti az összes spirituális elméletet, ha az elméje reaktív. Mondta is tanítványainak, hogy bólogathatnak, helyeselhetnek, de nem sokra mennek vele, ha majd a hazafelé vezető úton, a forgalomban minden apróságon felhúzzák magukat. Persze a "nem reagálás" nem szabadon választott gyakorlat, inkább megfigyelése  a személyes én determinált reakciónak. Nem önmagukban a reakciókkal van a baj, hiszen Jézus is felborogatta a pénzváltók asztalait, hanem a velük való azonosulással, a cselekvőség érzetével, amikor a figyelem teljesen belevész az érzelmekbe, gondolatokba.   

Ezért is lehet kijelenteni, hogy önmagában a misztikus út, a misztikus fázis megélése még kevés, ha nem tudjuk belevinni a hétköznapok világába. Az életnek nincs célja, csak értelme, Önmagunk megértése. Önmagunk a Látó, a Tanú, ami nincs alávetve a  változásban lévő világnak. Azért képes a változó világ szemléletére, mert Önmaga a változatlanság hullámhosszán van, az Örökkévalóságban. Miután elménk már megerősödött a hosszú ösvényen, (a koncentráció-meditáció gyakorlása során) elkezdhetjük a rövid ösvény figyelmi, tanú gyakorlatait. Ezekkel tudjuk felismerni a periféria én látszati működését, reakcióit. Mindezt megkülönböztető értelemmel tesszük, tudva, hogy valójában nincs két "én", a periféria én csak egy eszköz a mulandóságban, káprázatban.

Előző írásomban a szellemvilágból érkező üzenetekkel foglalkoztam, ami a spirituális materializmus egyik ékes példája, legalább annyira, mint a halálközeli élményeken vagy a halál utáni életen való töprengés. Spirituális szempontból tipikus mellékvágányok ezek is, figyelemelterelésre alkalmas szenzációk. Az emberiség haláltól való félelme miatt érthető a téma népszerűsége, és ebből kifolyólag az ezotéria biznisz számára is állandó munícióval szolgál. Mindannyian találkoztunk már ilyen könyvekkel, filmekkel, beszámolókkal, amelyek vagy hitelesek vagy sem. Nehéz igazságot szolgáltatni, mert az elme tudattalan régiója nagy csodákra képes.

Vannak hiteles, spirituális megközelítések is, ahol bemutatják a létezés különböző dimenzióit és foglalkoznak a halál utáni élettel, de ezek még mindig a hosszú, indirekt ösvényhez tartoznak és az információk ismertetésén túl nem visznek közelebb önmagunkhoz, önmagunk tényleges megismeréséhez. Ráadásul vakvágányra vihetik a keresőket, akik könnyen beleragadhatnak a részletekbe, információkba és csak a spirituális egoizmusuk erősödik. A sok, összeolvasott információ egyáltalán nem segíti a felébredést, megszabadulást. A mai tömegezotéria, spiritualitás sok esetben még többet árt mint használ, mert sokan az összeolvasott tudástól megrészegülnek és már azt hiszik, hogy úton vannak. Erre már Jézus is felhívta a figyelmet:

"Menjetek be a szoros kapun. Mert tágas az a kapu és széles az az út, amely a veszedelemre visz, és sokan vannak, akik azon járnak."

A "széles út" vadhajtásaihoz tartoznak az "élet a halál után", "halálközeli élmények", "üzenetek a szellemvilágból", vagy pl. az "előző életek" témái is, amelyek ugyan érdekesek, de önismereti szempontból lényegtelenek, nem visznek "közelebb" a forráshoz. A direkt út, "szoros kapu" tanítói ezért nem foglalkoztak ezekkel. Ramana Maharshi pl. az ilyen jellegű kérdéseknél mindig az Önismeret fontosságát hangsúlyozta, a tudat, a tudatosság megismerésére irányította a figyelmet, hiszen minden jelenség annak csak tartalma, de számunkra a megismerő, a Tanú a fontos. Teljesen felesleges a figyelmünket újabb káprázatok felé szétszórni. A jelenlegi életünk értelmét sem ismerjük, akkor meg minek foglalkozni korábbi életekkel vagy a halál utánival? 

Ramana: "Nem tudja, hogy mi volt születése előtt, mégis azt akarja tudni, hogy mi lesz a halált követően? Azt egyáltalán tudja, hogy ön most mi? A születés és az újraszületés a testre tartozik. Ön a testtel azonosítja önmagát. Ez az azonosítás téves. Azt hiszi, hogy a test megszületett és meg fog halni, és azt a jelenséget, amit testnek tekint összetéveszti Önmagával. Ismerje fel igazi lényét, s ezek a kérdések értelmüket vesztik!"

Aztán ott vannak az úgynevezett "halálközeli élmények". Számtalan leírás született ezekről is, de megtudunk belőle bármit is? Sokan, akik átélték, vajon - azon túl, hogy "fényt" láttak, elhunyt hozzátartozókkal találkoztak vagy "látták" a fizikai testüket kívülről - közelebb kerültek az élet értelmének a megértéséhez? Honnan tudhatja bárki is, aki átment egy ilyen élményen, hogy nem az elmeműködés egy ismeretlen funkcióját élte meg, a testtudat ideiglenes kivetítésétől hirtelen felszabadult "imaginációs" energia által okozott tudattalan tartalmak vízióját. Egy ilyen vízió pont annyira értéktelen káprázat, mint egy tudatmódosító szer hatására kiváltott hallucináció, mivel a gyors, tudati megnyílás élménye "elsodorja" az egyént Önmagától. Már a spirituális út előrehaladott szintjén fellépő, gyakorlásból fakadó víziók is akadályokká válhatnak egy ponton túl az Önismeret útján, ha a gyakorló leragad, beleragad a látványba. Ez is egy újabb összetévesztés.

A "halálközeli élmények" értelmezése ugyan segíthet megérteni a fizikai test tapasztalása nélkül is fennálló tudatosság létezését, de, ha kizárólag csak a "látottakra" esik a hangsúly, mint ahogyan ez a beszámolókból kiderül, akkor nem jutunk előrébb. Nem a tudati módosulást kéne vizsgálni, hanem a Látóra kéne fókuszálni, felismerni azt, hogy a létezés mulandó, változó oldalainak szemléletét mindig ugyanabból a Szempontból látjuk. Teljesen mindegy, hogy ébrenléti, halál közeli, halál utáni vagy álom víziót szemlélünk, mert ezek csak módosulások.

A mai new-age áramlatokban túl nagy hangsúlyt kap a "magasabb dimenziók" fürkészése, de inkább azon kéne elgondolkodni, hogy miért vagyunk itt ebben a fizikális életben. Nem azért kapjuk a teremtés folyamatában ezt az életlehetőséget, hogy más dimenziókat kutassunk, hanem azért, mert csak itt, ebben a létformában, ebből a létformából tudjuk felismerni Esszenciánkat, az Önvalót. A mulandóság az örökkévalóság aktív oldala, annak tartalma, és az Öntudatosság, Én-ség érzete az a kapocs, ami a kettőt "összeköti". Ennek a kapcsolatnak a felismerése az élet értelme, amit a látszólag legsűrűbb, anyagi, ébrenléti állapotból lehet csak elindítani. Ezért is van az, hogy még az egyetlen, hiteles, "halálközeli", halál élmény, a meditáció legmagasabb állapota a kevala nirvikalpa szamádhi, vagy kontempláció átélése sem jelenti a végső célt. A tudatosság bővítmények nélküli, ürességtermészetébe történő éber beleoldódás után az élményt össze kell kapcsolni a szemlélődő gyakorlatokkal, az ébrenléti, fizikai világ tapasztalatával. Eggyé kell tenni a kettőt, ahogyan Jézus is tanította, ami a végső Szempontból soha nem kettő, csak innen látszik annak. Ennek az állapotnak a realizálása jelenti a végső megszabadulást, a megvilágosodást.

Befejezésként két idézet Hamvas Bélától:

„Nincs tér, a világ egyetlen látvány. Az idő káprázat. Nincs múlt és nincs jövő. Az örök teremtésben és az elmúlhatatlan pillanatban vagyunk. Nincs túlvilág. Ez a világ és a túlvilág ugyanaz.”

"Úgy láttam, hogy a legnagyobb nehézség ott támad, amikor az ember az „életet” nem tudja mélyebben megfogalmazni, és beleesik abba a hibába, hogy a földet örömtanyának nézi, ahová azért jött, hogy minden cseppet kiélvezzen. Ezt a reneszánsz óta korszerűvé lett felfogást teljesen ki kell küszöbölni. Számolni kell azzal, hogy lényünk örök, és halhatatlanságunk nem a halál után kezdődik, hanem abban a pillanatban, amikor észrevesszük, hogy halhatatlanok vagyunk. Minden pillanatban megtörténhet, csak elég világosságunk legyen hozzá. Amit pedig most mondtam, az nem vallás, hanem a legelemibb léttörvény, olyan biztos, mint a gravitáció."