Láttam egy nagyon jó videót Jeff Cox amerikai asztrológussal az Egótól a megvilágosodásig: A spirituális ébredést kísérő három fő változás címmel. Ő Paul Brunton megvilágosodott tanító, filozófus, író közeli tanítványa volt. A videó végén bemutatja a spirituális ébredés során fellépő három ismert transzcendens bolygó által szimbolizált változást. Mielőtt rátérnék ezen átalakulások bemutatására, a mélyebb megértés kedvéért megpróbálom röviden felvázolni a transzcendens bolygók és az ősbolygók közötti analógiákat, mivel a videóban erről nem esik szó. 

Csak a három, jelenleg ismert transzcendens planéta, az Uránusz, Neptunusz és Plútó által szimbolizált hatásokról lesz szó és az alacsonyabb oktávon nekik megfelelő ősbolygókról, a Merkúrról, Vénuszról és Marsról. (A Jupiter, Szaturnusz a tér és az idő szimbólumai, ezeket nem kell figyelembe venni, hiszen nem véletlenül szokták a transzcendens bolygókat a Szaturnuszon túli bolygóknak nevezni, a világító planétáknak, a Napnak és a Holdnak pedig még nem ismert asztrológiában az időn túli megfelelője. Természetesen a transzformáció ezeket is érinti, de a már az előbb említettek miatt erről most nem lesz szó.) 

Fontos még megemlíteni az analógiák tanának alaptételét, amit A Tabula Smaragdinából ismerhetünk:

"Ami fenn van, ugyanaz, mint ami lenn van, és ami lenn van, ugyanaz, mint ami fenn van"

Az eddigiekből talán már nem nehéz kitalálni hogy az Uránusz, Neptunusz és a Plútó vannak úgymond fenn, a magasabb oktávon, a transzcendens, időn (téren) túli világban, az Örökkévalóságban. Ez az első teremtés, kiáradás, a Kozmikus Elme (Isten) teremtő képzeletének őskép világa: a Világ-Idea. Jung kollektív tudattalannak nevezte. Ebben a végtelen körben koncentrálódnak a mulandóság vetületei, az asztrális vetületi fázis, asztrál sík, amivel az asztrológia is foglalkozik és a fizikai sík. Emberként benne vagyunk mindháromban, de csak az asztrális/pszichikai és fizikai vetületeket érzékeljük. (álomban és ébrenlétben) Egy asztrológiai képlet az egyén pszicho-energetikai (asztrális) összetevőit, hátterét mutatja, a karmacsírákat, amiknek a befolyása alapján gondolkodunk/értelmezünk (Merkúr), érzünk (Vénusz) és akarunk/cselekszünk (Mars). Ez az egyéni tudattalan világa, az összezárult alkímiai tégely. Így működünk normál esetben a mulandóságban, az alacsonyabb oktávon lévő befolyások által determinálva. De mivel a mulandóság az Örökkévalóság aktív oldala, az ami fenn van megfelel annak, ami lenn van, ezért minden Egy, viszont ez az egység csak akkor fog megnyilvánulni, ha elindulunk egy hiteles spirituális ösvényen. Ameddig nem, addig a három ősbolygó csak egyéni, leszűkített, kiszámítható megélési jelleget/befolyást fog jelenteni (asztrál-karma automaták maradunk), a magasabb oktávú transzcendens bolygók pedig főleg csak a kollektív sorshatásokban, vagy csak külső élethelyzetekben fognak megnyilvánulni. (Azt fontos még megemlíteni, hogy a transzcendens bolygók spirituális hatása a tér- idő vetületben, mulandóságban csak az ősbolygókon keresztül tud megnyilvánulni, az egyéni megélések, hajlamok átalakulásában. A transzcendens planéták "mögött" pedig Isteni Önvalónk, az abszolút Nap áll, ami a három jellegnek megfelelően "lép be" tér-idő sorsunkba, asztromentális alkatunkba, de azt is mondhatnánk, hogy valójában Önvalónk megnyilvánulásának különböző aspektusai tárulnak fel. Ameddig nem lép be, addig csak a relatív Holdból, az egyéni elmeközegből, tükrözött tudatossággal, reflexíven szemléljük a három működési jelleget, de a Napnak (öntudat) is csak a relatív oldalát ismerjük.) 

Nézzük meg sorban a spirituális ébredés során fellépő három fő változást az ősbolygók működésében:  

1. Merkúr: a gondolkodás, értelem, értelmi-én jelölője. Normál esetben az adott jegyháttér jellegének megfelelően működünk merkúri értelemben, erősen kondicionáltak vagyunk,  memóriánk/tudásunk/tapasztalataink/fóbiáink/előítéleteink stb. alapján tudunk értelmezni, gondolkodni. Viszont ha működésbe lép a Merkúr felső oktávja, az Uránusz, akkor az Jeff Cox szerint - "felszabadító faktorként működik, felébredünk a régi, korlátozott nézeteinkből, látásmódunkból, intuíciókat kapunk, ami kitágítja horizontjainkat. Tudatosság terünkre való felébredés felszabadít minket bárminemű belső tartalomtól való meghatározottságtól, bármi is legyen az." - Kialakul egy tanúsági állapot, a tudatosságunkat alkotó tartalmakat "kívülről", kötetlenül látjuk, és ugyanígy tekintünk a külvilágban betöltött szerepünkre is. Ez egy nagyfokú Tudatosság érzet. Nagyon fontos megemlíteni még a Merkúrral kapcsolatban, hogy "értelmi" tekintetben a kauzális, ok-okozati logika szimbóluma, de ha beáll a változás akkor transzcendentális logikává változik. Ez lehet analógiás értelmezés, analógiákban való "látás" kialakulása, vagy az intuíció bármilyen formája. Természetesen ezeknek is megvannak a különböző fokozatai, például hétköznapi szinten egy racionalitásnak ellentmondó, nem kalkulált, intuitív gondolatforma hatására véghezvitt döntésről kiderül utólag, hogy az volt a helyes. Aztán a telepátia jelenségét is idesorolnám, de ez már ilyenkor feltűnően sűrűn ismétlődik, a gondolatformák bármekkora távolságból felfogódnak. Előrehaladottabb szinten a gyakorló "meghallja" a belső Szót, ami azt jelenti, hogy az embert az Önvaló erőteljes mentális benyomásokon keresztül tanítja, az így létrejövő gondolatok nem a személyes tudattalan termékei. 

2. Vénusz: az érzelmek, érzelmi-én jelölője. Normál esetben itt is az adott jegyháttér jellegének megfelelően éljük át érzelmeinket, uralkodnak rajtunk, elragadnak bennünket, vagy elfolytjuk őket. Együttérzésünk, önérzetünk még lehatárolt. Valójában nem is lehet együttérzésnek nevezni azt, amit hétköznapi nyelven értünk a fogalom alatt. Ha működésbe lép a Neptunusz: - "Az élet nagy közvetlensége, intimitása szent és gyönyörű. Úgy gondolom, hogy a bennünk dolgozó Neptunusz kiterjeszti önérzetünket, közvetlenség érzetünket "10 ezer dologra", ahogyan a Buddhisták szeretik használni ezt a kifejezést, ami azt jelenti, hogy mindenre. Ez az óceáni Tudatosság, ami mindent magába foglal." - Jeff Cox  A Neptunusz megnyilvánulásának hatására feloldódnak az érzelmi korlátok, kitágulnak a határok, beáll valamilyen szintű egységélmény a jelenségekkel. A gyakorlás, meditáció hatására az ember sokkal érzékenyebbé válik, átveszi, átéli más emberek, élőlények érzéstartalmait, sokszor még a távolság sem számít a mágneses érzelmi energia szempontjából. (ugyanúgy, mint a gondolathullámok számára sem a telepátiánál) Meg lehet említeni még a misztikus meditációban átélt nagyon felfokozott boldogságérzést, extázist is, amikor a gyakorló az Önvalóval érzelmileg egyesül. Ide tartoznak még a meditáció során fellépő látomások, víziók és a spirituális töltésű, szimbolikus álmok. Legmagasabb szinten az együttérzést a kozmikus vízió valamelyik állapotának megélése jelenti, ami nem csak látvány, hanem teljes beleérzés a közvetlen, vagy kozmikus környezet minden jelenségébe, abszolút egységérzet minden jelenséggel. Ez megtörténhet ébrenléti állapotban a körénk vetülő világban, vagy egy fél-éberben, álom és ébrenlét határán, amikor egy kozmikus vetületbe, a Világ-Idea egy részletébe nyerünk bepillantást. Mindkét eset jellemzője a teljes érzelmi összeolvadás.

3. Mars: az akarati-én, az egyéni cselekvőség érzete, az én vagyok a test érzete, amiből a szabad akar illúziója fakad, a vitális életerő. Itt is az adott jegyháttér jellege jellemzi az alapvető akarati/cselekedeti megélést. Normál, hétköznapi szinten a testtel való azonosulásból (álom, ébrenléti) fakad a szabad akarat képzete. Plútó a dupla Mars, az Önvaló transzformáló energetikai, beavató megnyilvánulása. Ha ez megtörténik, akkor - "Nem lesz ott senki, aki kijelenthetné hogy megvilágosodott, ez az önálló akarat feladása, Paul Brunton is rávilágít, hogy a bepillantással együtt történik az önakarat érzésének feladása, az én feladása, és a felismerésben nyilvánvalóvá válik, hogy a Világ-Idea bölcsessége nem alkuképes (megkérdőjelezhetetlen), mint egy vulkán vagy egy hurrikán. Ha a Plútó erő működésbe lép akkor nincs "pardon". Ez a gondolat arra mutat, hogy a Világ-Idea bölcsessége az, ami hajtja az összes folyamatot. Még az én-illúziónkon, önakaratunkon keresztül végzett cselekedet is az élet egységének fejlesztését szolgálja azért, hogy eljusson arra a pontra, amikor tiszta, nyitott, formátlan valósággá válik. Így a Világ-Idea tartalmának egyéni módon történő tiszta, nyitott kifejezésévé válhatunk tetőtől talpig. A folyamat végén, amikor feladjuk az önakaratot felismerjük, hogy soha nem is volt szabad, egyéni akarat már a kezdetekben sem." - Jeff Cox  Ezt jelenti a "Legyen meg a Te akaratod". Én-illúziónk ideiglenes megszűnése a legmagasabb misztikus állapotban, a meditáció nirvikalpa szamádhi állapotában nyilvánul meg, ami tisztán a Tudatosság tudatossága, éberség kíséretében megszűnik benne a test és az elmeközeg érzékelése. Ez egy halál élmény, az Önvaló energetikai beavatása váltja ki, amit a Plútó szimbolizál. A végleges természetes állapot, a teljes megvilágosodás pedig a szahadzsa szamádhi, ahol az energiaáramlás már folyamatosan megmarad. 

 "Ha az ember rendszeresen gyakorol, képes rászoktatni magát arra, hogy befelé forduljon, s belül megtalálja az Önvalót. Az embernek állhatatosan és folytonosan törekednie kell, amíg a felismerés állapota véglegessé nem válik számára. Amint az erőfeszítés megszűnik, az állapot természetessé válik, és egy folyamatos energiaáramlás által a Legfőbb átveszi az irányítást az illető fölött. Amíg ez maradandóan természetessé és megszokott állapotoddá nem válik, addig tudd, hogy nem realizáltad az Önvalót, csak bepillantást nyertél Abba. Az Önvalót megvalósított lélek továbbra is kapcsolatban maradhat a működő testtel, az érzékekkel és az elmével, anélkül, hogy önmagát a testtel azonosítaná" - Ramana Maharshi 

Nem véletlen, hogy a Plútót a halállal is társítják, hiszen a beavatás során az embernek éberen át kell élnie a halál élményét, amiből újjászületve feltámad még életében, de már nem lesz ott a káprázati énnel történő azonosulás, teste, elméje csak a magasabb hatalom, az Önvaló eszközévé válik. Ez a spirituális ébredés legmagasabb szintje. Az ókori beavatások neofitáinak is át kellet menni ezen, de az ismert 20. századi bölcsek beszámolóiból is ez derül ki. Ramesh Balsekar írta, hogy Ramana Maharshi és Nisargadatta Maharaj is beszéltek haláluk végignézéséről, éber átéléséről. Maharaj az egyik szatszangján, látogatókkal folytatott beszélgetés során hangsúlyozta, hogy az Önvaló teljes realizációjához, felismeréséhez szükséges volt, hogy végignézze, tudatosan átélje saját halálát. Elmondta, hogy ő már teljesen realizáltnak gondolta magát a halálélmény előtt is, de csak miután később átélte és éberen végignézte a folyamatot, értette meg, hogy ez is szükséges volt a végső megszabaduláshoz.

"Bármit is gondoltam korábban az mostanra megváltozott, bármi is történik most, még az egyéniség legenyhébb érintése is teljesen eltűnt és a Tudatosság, mint olyan, spontán tapasztal, az eredmény teljes szabadság. Mindvégig ott volt a teljes meggyőződés, hogy a Tudatosság tapasztal, de még az az én, amit a Tudatosság tapasztalt ott volt. Mostanra az teljesen eltűnt. Az "Én vagyok" az egy gondolat, míg a Tudatosság nem egy gondolat. A Tudatosságban nincs olyan, hogy én tudatos vagyok (én tudatában vagyok valaminek)" - Nisargadatta Maharaj 

Láthatjuk tehát, hogy a transzcendens bolygók alacsonyabb oktávon, a tér-idő vetületben (asztrális-álom, fizikai-ébrenlét állapot) transzformálják az ősbolygók által fémjelzett, hagyományos én-átéléseket, amik különböző szintű spirituális ébredéseket, realizációkat eredményeznek. Mivel minden Egy: ami fenn van megfelel annak, ugyanaz, mint ami lenn van, és fordítva, ezért legmagasabb, végső szempontból nincs különbség a transzcendens és ősbolygók között, de az egység csak a spirituális úton járók számára válhat nyilvánvalóvá. (A fül számára sem hallhatóak a nagyon magas oktávok.)

A fentebb felvázolt én-átélések transzformációja megfelel a spirituális ébredés különböző fokozatainak. Az első két változásban, a Merkúr-Uránusz és a Vénusz-Neptunusz kölcsönhatásban az Önvaló még ideiglenes "bepillantásokban", racionalitást meghaladó, misztikus jelenségekben inspirálja a gyakorlókat, mintegy visszaigazolásként, biztatásként, hogy ne hagyják el a megkezdett ösvényt. Magasrendűségük ellenére ezek a megélések még mindig csak tapasztalatok, van ott egy self, akinek ezek a jelenségek megjelennek, ezért tovább kell majd lépni, nem szabad beleragadni ezekbe, mert megrekedést okozhatnak, sőt kialakulhat a "spiritualizált- ego" jelensége. Viszont lebecsülni sem szabad őket, hiszen a helyükön kezelve egészséges visszaigazolást nyújthatnak. Abszolút az egyéni sorstól függ, hogy kinek milyen, ilyen jellegű átélései lesznek, nincs szabály, mivel minden embernek másra van szüksége a fejlődéshez. Az is lehet, hogy egyiket sem fogja tapasztalni a gyakorló és egyből a Mars-Plútó átalakuláson megy át. Persze az ilyen nagyon ritka, nem érint szélesebb réteget. Az is lehet, hogy, mint Ramana Maharshinál, aki semmit nem gyakorolt, spontán beáll a halálélmény, de ez, ahogyan már említettem nagyon ritka jelenség és előző inkarnációk következménye. Mi is eljuthatunk a harmadik, Mars-Plútó fémjelezte fázisig, és valószínűleg lesznek az út során olyan élményeink, amik az első két fázis során léphetnek fel. Nagyon fontos, hogy ne ragadjunk bele ezekbe az élményekbe, bármelyik legyen is az, és feladva az egyéni törekvést (hosszú ösvényt) tovább lépjünk a "rövid ösvényre", azért, hogy az Isteni-Önvaló kegyelme, plútói energiája megszüntesse egoizmusunkat, a leszűkített egyéniségünkkel, test-elme organizmusunkkal való azonosulást, és az Abszolút Tudatosság spontán tapasztalásává váljunk. Buddha ezt az állapotot így jellemezte: "Események történnek, tettek bekövetkeznek, de nincs ott egyetlen egyén sem."   

(A hosszú ösvényen, közvetett úton az ember még egójával gyakorol, ennek a legmagasabb szintje a hagyományos koncentráció-meditáció. Ez egy elmeerősítő, öntisztító folyamat, szükséges előkészítője a rövid, direkt ösvénynek, de egy idő után akadállyá válik, el kell hagyni és rá kell lépni a direkt útra. (miután megtörtént a "bepillantás") Az utóbbin már az ember feladja a hagyományos gyakorlást, áttér a direkt gyakorlatokra, nem vár élményeket, így teszi magát nyitottá az Önvaló végső beavatásának. A gyakorlás folyamatossá válik, beleviszi  hétköznapi tevékenységei közé, itt már nem kell külön leülni, vagy elvonulni. Rövid ösvényhez tartozik pl. Ramana Maharshi atma-vicara, önkutatás gyakorlata, Nisargadatta Maharaj, Ramesh Balsekar, Papaji, Robert Adams, Annamalai Swámi, Jiddu Krishnamurti, U.G. Krishnamurti tanításai, Paul Brunton mentalizmus filozófiája, a zen, a dzogcsen.)

A spiritualitás iránt érdeklődők közül szinte biztos, hogy már mindenki találkozott az asztrológiával és ezen belül a bak jegy uralkodóbolygójával a Szaturnusszal. A hermetikus szemléleteben az időt jelképezi, de hagyományos, hétköznapi megközelítésben főleg sorsbolygónak tartják és különböző fogalmakat társítanak hozzá. Néhány ezek közül: akadály, gátlás, struktúra, nehézség, merevség, gyász stb. Mivel az asztrológia egy önismereti eszköz, a mulandó tudatosság összetevőinek a megismerését teszi lehetővé, ezért én is ebből a szempontból közelítem meg a Szaturnuszt és nem a közismert, prognosztizálásra használt fogalmak alapján. Ha a tudatosság felől közelítünk a relatív idő fogalmához (Szaturnusz), akkor kijelenthetjük, hogy a múlt nem más, mint emlékezés, a jövő pedig elképzelés, tehát mentális konstrukció, ezért a pillanatonként megélt jelen sem lehet más, mint mentális állapot a tudatosságban. A relatív időtapasztalat nem csak az ébrenléti állapotban áll fenn, hanem álom szinten is érzékelteti magát, persze a tapasztalatok más "időmegélésben" történnek az ébrenléti állapothoz képest. Ezeken a szinteken a tudatosság mindig szubjektum-objektum relációban van, relatív, mindent csak valamihez képest él meg, és amint ez az időbevetettség, időérzet megszűnik, az éberség is kioltódik. Ez történik akkor, amikor álom nélküli mély-alvásba merülünk, a felszíni, kettősségre kondicionált öntudatunk kialszik, mert figyelmünk éberségének a határa csak idáig terjed. Ez a folyamat tudattalanul zajlik le, észre sem vesszük. A Szaturnuszt a spirituális hagyományban, gyakorlatban a "küszöb őrének" is nevezik, nem véletlenül, hiszen az idővel összekapcsolt tudat számára az időtlenségbe, az ürességbe való tudatos oldódás a legnagyobb próbatétel és a megsemmisüléstől való félelem visszarettenti azokat, akik még éretlenek az egységtudatú örökkévalóság éber átélésére: az Örök Jelen állapotára.

A relatív, időbeli tudatosság ennek az Örökkévaló állapotnak az aktív oldala, de egy lefokozott, leszűkített, kevert tudati mechanizmus. A tudatban az elválasztottság csak látszólagos, hiszen az Örökkévaló Jelenen belül képződik, de a mentális hajlamok miatt, csak erre az időbeli, mulandó oldalra (ébrenlét-álom) korlátozódik figyelmünk. Az asztrológia pontosan ezekkel a személyes tudattalanban lévő mentális hajlamokkal foglalkozik, amiket a feltudat különböző érzetekként regisztrál. Ha ebből a szempontból sorra vesszük a bolygókat, akkor a Nap a magam-érzetet, az "én-vagyokság" érzését, az individualitás megélését jelenti: ez az öntudat. A Hold a reflektáló elmét, ami a tükrözött tudatosság szimbóluma, a gondolatformák tapasztalása. A Mars az akarat-érzet, a cselekvőség érzete, a Merkúr az értelmi én átélése, az értelmezés jellege, a Vénusz pedig az érzelmi én, az érzelmek megélése. A Jupiter a tér érzet, a Szaturnusz pedig az idő érzete, érzékelése. Meg kell még említeni az aszcendenst is, ami a szerepszemélyiséget, a personának az átélését jelképezni. Ezek a jelölők a személyes tudattalan tartományából hatnak, és a felszíni megélésük olyan jelleget ölt, amilyen energetikai háttérben, jegyben állnak. Az aspektusaik, fényszögkapcsolataik plusz árnyalatokat adnak ezekhez a tapasztalatokhoz. 

A Naprendszer Szaturnuszon túli bolygói, az Uránusz, Neptunusz és a Plútó már a kollektív tudattalan tartományához tartoznak (Jung) és ez már az időn túli szféra kettősség nélküli, örökkévaló világa. A Hagyományban ez a Világ-Idea, ami a Teremtő Isten, Világ-Elme első gondolati megnyilvánulása, ahol minden egyszerre, kezdet és vég nélkül Jelen van, mint első teremtett valóság, amiből a mulandó világ is kibomlik. Ez az előképe a látható világnak. Ez a Világ-Idea a Világ-Elme Ürességében képződik, (amelynek egyéni, de személyiség nélküli része az Önvalónk is)  és mátrixok, lenyomatok, ideák, ősképek vagy Jung fogalmával élve archetípusok alkotják.

Láthatjuk tehát, hogy egy asztrológiai képletben megjelennek a személyes tudattalan jelölői és annak okozatai a különféle felszíni, "feltudati" megélések, mint hagyományos bolygók, valamint a kollektív tudattalan jelölői az úgynevezett Szaturnuszon túliak. Ezeket transzcendens bolygóknak is szokták nevezni. Nem csak a láthatatlan világban van ez így, hiszen a látható kozmoszban is a Szaturnusz után jön az Uránusz, a Neptunusz és végül a Plútó.

"Amilyen a mikrokozmosz ugyanolyan a makrokozmosz. Ebből csodálatos analógiák adódnak." - Hermész Triszmegisztosz

A Szaturnusz, a relatív idő áll az elsődleges megnyilvánulás (Világ-Idea) és az ebből megnyilvánult kettős világ küszöbén, ahol a tudatosságban a tér és forma nélküli létezés időszerűvé, mulandóvá válik. Ő az, aki miatt az éjszakába merülő Napot, az Önvalót "nem látjuk". Ez igaz akkor is, amikor a létéjszakába merül, a kettősség, mulandóság, jelenségek világába (ébrenlét-álom) és az öntudat figyelme az időbeliségen belüli káprázásba kapcsolódik, de igaz akkor is, amikor a jelenségvilág bővítményei leoldódnak róla és álom nélküli mély alvásba merülünk, mert nem tudjuk megtartani Öntudatunk éberségét az időn túl. Ennek ellenére ez a Nap mindig velünk van, Naprendszerünk központja ő, hiszen Öntudat nélkül nem lennénk képesek felfogni a körülötte keringő bolygókat. Ez az alapélményünk, még akkor is, ha nem veszünk róla tudomást. Ahhoz, hogy a figyelmi energia teljesen Önmaga felé tudjon fordulni és megszűnjön a tudati leszűkítettség, a keringő bolygókban lekötött energiát fel kell szabadítani. Az asztrológia abban segít, hogy tudatosítsuk a személyes tudattalanból érkező determináló hatásokat, megnevezzük őket és valamilyen hiteles gyakorlattal megtisztítsuk önmagunkat azért, hogy eljussunk a küszöbig. A küszöbön, a határon túlra nem vihetünk semmit.

Hamvas Béla írta, hogy álmainkban a vizsgaálmok során is a küszöbnél vagyunk. Felelnünk kell, vállalni kell a felelősséget önmagunkért, amit csak akkor tudunk helyesen megtenni, ha megismertük mentális hajlamainkat, tendenciáinkat, saját csillagainkkal való viszonyunkat, máskülönben megbukunk. A spirituális út öntisztító, önismereti, hosszú ösvényén tudunk idáig eljutni, ahol még a tudattalanból fakadó, egoizmust okozó bővítményekkel foglalkozunk, viszont a küszöbön túlra csak az Önvalónk kegyelme tud átbillenteni. Ez a :"Legyen meg a Te akaratod", a rövid ösvény, ahol az ember átadja magát az elméje legmélyebb rétegéből fakadó energetikai sugárzásnak, mert csak ez tudja legyőzni a küszöb őrét. Ez a szent erő tartja fenn az éberséget a magasabb, idő nélküli szférákban, legyen az a Világ-Idea átélése, az abba való beleoldódás, vagy a teljes Ürességbe, az Önvalóba történő belemerülés. Miután ez véglegesen sikerül, a határok, a küszöbök eltűnnek a tudatosságban és az éberség a teljes kört átfogja, nem alszik ki többé a frekvenciaváltások során. A Jelenlét állandóvá válik:

"Csak egyetlen valódi jelenlét van, az isteni jelenlét. Ez a végső igazság, amit mindannyiunknak meg kell tanulnunk s meg kell tapasztalnunk. Ha ez megtörténik, akkor a (látszat)világot éppúgy tapasztaljuk, mint mások, de egyben végső lényegét is érzékeljük, s érezzük, hogy a Jelenlét minden pillanatban áthatja azt."- Paul Brunton 

Befejezésül még érdemes megjegyezni, hogy a spirituális hagyományban a Szaturnusz és a Jupiter együttállását messiási konstellációnak is nevezik. Nem véletlenül, hiszen az idő és a tér (Jupiter) egyesülését, egybeolvadását jelképezi. A Megváltó sugárzó energiája megnyitja a kaput az adott világkorszak létbeáramlásában, és az, aki önmagában ráhangolódik erre az energetikai sugárzásra (meditáció), annak lehetővé teszi az idő és a tér tudatos összevonását.