A spiritualitás iránt érdeklődők közül szinte biztos, hogy már mindenki találkozott az asztrológiával és ezen belül a bak jegy uralkodóbolygójával a Szaturnusszal. A hermetikus szemléleteben az időt jelképezi, de hagyományos, hétköznapi megközelítésben főleg sorsbolygónak tartják és különböző fogalmakat társítanak hozzá. Néhány ezek közül: akadály, gátlás, struktúra, nehézség, merevség, gyász stb. Mivel az asztrológia egy önismereti eszköz, a mulandó tudatosság összetevőinek a megismerését teszi lehetővé, ezért én is ebből a szempontból közelítem meg a Szaturnuszt és nem a közismert, prognosztizálásra használt fogalmak alapján. Ha a tudatosság felől közelítünk a relatív idő fogalmához (Szaturnusz), akkor kijelenthetjük, hogy a múlt nem más, mint emlékezés, a jövő pedig elképzelés, tehát mentális konstrukció, ezért a pillanatonként megélt jelen sem lehet más, mint mentális állapot a tudatosságban. A relatív időtapasztalat nem csak az ébrenléti állapotban áll fenn, hanem álom szinten is érzékelteti magát, persze a tapasztalatok más "időmegélésben" történnek az ébrenléti állapothoz képest. Ezeken a szinteken a tudatosság mindig szubjektum-objektum relációban van, relatív, mindent csak valamihez képest él meg, és amint ez az időbevetettség, időérzet megszűnik, az éberség is kioltódik. Ez történik akkor, amikor álom nélküli mély-alvásba merülünk, a felszíni, kettősségre kondicionált öntudatunk kialszik, mert figyelmünk éberségének a határa csak idáig terjed. Ez a folyamat tudattalanul zajlik le, észre sem vesszük. A Szaturnuszt a spirituális hagyományban, gyakorlatban a "küszöb őrének" is nevezik, nem véletlenül, hiszen az idővel összekapcsolt tudat számára az időtlenségbe, az ürességbe való tudatos oldódás a legnagyobb próbatétel és a megsemmisüléstől való félelem visszarettenti azokat, akik még éretlenek az egységtudatú örökkévalóság éber átélésére: az Örök Jelen állapotára.

A relatív, időbeli tudatosság ennek az Örökkévaló állapotnak az aktív oldala, de egy lefokozott, leszűkített, kevert tudati mechanizmus. A tudatban az elválasztottság csak látszólagos, hiszen az Örökkévaló Jelenen belül képződik, de a mentális hajlamok miatt, csak erre az időbeli, mulandó oldalra (ébrenlét-álom) korlátozódik figyelmünk. Az asztrológia pontosan ezekkel a személyes tudattalanban lévő mentális hajlamokkal foglalkozik, amiket a feltudat különböző érzetekként regisztrál. Ha ebből a szempontból sorra vesszük a bolygókat, akkor a Nap a magam-érzetet, az "én-vagyokság" érzését, az individualitás megélését jelenti: ez az öntudat. A Hold a reflektáló elmét, ami a tükrözött tudatosság szimbóluma, a gondolatformák tapasztalása. A Mars az akarat-érzet, a cselekvőség érzete, a Merkúr az értelmi én átélése, az értelmezés jellege, a Vénusz pedig az érzelmi én, az érzelmek megélése. A Jupiter a tér érzet, a Szaturnusz pedig az idő érzete, érzékelése. Meg kell még említeni az aszcendenst is, ami a szerepszemélyiséget, a personának az átélését jelképezni. Ezek a jelölők a személyes tudattalan tartományából hatnak, és a felszíni megélésük olyan jelleget ölt, amilyen energetikai háttérben, jegyben állnak. Az aspektusaik, fényszögkapcsolataik plusz árnyalatokat adnak ezekhez a tapasztalatokhoz. 

A Naprendszer Szaturnuszon túli bolygói, az Uránusz, Neptunusz és a Plútó már a kollektív tudattalan tartományához tartoznak (Jung) és ez már az időn túli szféra kettősség nélküli, örökkévaló világa. A Hagyományban ez a Világ-Idea, ami a Teremtő Isten, Világ-Elme első gondolati megnyilvánulása, ahol minden egyszerre, kezdet és vég nélkül Jelen van, mint első teremtett valóság, amiből a mulandó világ is kibomlik. Ez az előképe a látható világnak. Ez a Világ-Idea a Világ-Elme Ürességében képződik, (amelynek egyéni, de személyiség nélküli része az Önvalónk is)  és mátrixok, lenyomatok, ideák, ősképek vagy Jung fogalmával élve archetípusok alkotják.

Láthatjuk tehát, hogy egy asztrológiai képletben megjelennek a személyes tudattalan jelölői és annak okozatai a különféle felszíni, "feltudati" megélések, mint hagyományos bolygók, valamint a kollektív tudattalan jelölői az úgynevezett Szaturnuszon túliak. Ezeket transzcendens bolygóknak is szokták nevezni. Nem csak a láthatatlan világban van ez így, hiszen a látható kozmoszban is a Szaturnusz után jön az Uránusz, a Neptunusz és végül a Plútó.

"Amilyen a mikrokozmosz ugyanolyan a makrokozmosz. Ebből csodálatos analógiák adódnak." - Hermész Triszmegisztosz

A Szaturnusz, a relatív idő áll az elsődleges megnyilvánulás (Világ-Idea) és az ebből megnyilvánult kettős világ küszöbén, ahol a tudatosságban a tér és forma nélküli létezés időszerűvé, mulandóvá válik. Ő az, aki miatt az éjszakába merülő Napot, az Önvalót "nem látjuk". Ez igaz akkor is, amikor a létéjszakába merül, a kettősség, mulandóság, jelenségek világába (ébrenlét-álom) és az öntudat figyelme az időbeliségen belüli káprázásba kapcsolódik, de igaz akkor is, amikor a jelenségvilág bővítményei leoldódnak róla és álom nélküli mély alvásba merülünk, mert nem tudjuk megtartani Öntudatunk éberségét az időn túl. Ennek ellenére ez a Nap mindig velünk van, Naprendszerünk központja ő, hiszen Öntudat nélkül nem lennénk képesek felfogni a körülötte keringő bolygókat. Ez az alapélményünk, még akkor is, ha nem veszünk róla tudomást. Ahhoz, hogy a figyelmi energia teljesen Önmaga felé tudjon fordulni és megszűnjön a tudati leszűkítettség, a keringő bolygókban lekötött energiát fel kell szabadítani. Az asztrológia abban segít, hogy tudatosítsuk a személyes tudattalanból érkező determináló hatásokat, megnevezzük őket és valamilyen hiteles gyakorlattal megtisztítsuk önmagunkat azért, hogy eljussunk a küszöbig. A küszöbön, a határon túlra nem vihetünk semmit.

Hamvas Béla írta, hogy álmainkban a vizsgaálmok során is a küszöbnél vagyunk. Felelnünk kell, vállalni kell a felelősséget önmagunkért, amit csak akkor tudunk helyesen megtenni, ha megismertük mentális hajlamainkat, tendenciáinkat, saját csillagainkkal való viszonyunkat, máskülönben megbukunk. A spirituális út öntisztító, önismereti, hosszú ösvényén tudunk idáig eljutni, ahol még a tudattalanból fakadó, egoizmust okozó bővítményekkel foglalkozunk, viszont a küszöbön túlra csak az Önvalónk kegyelme tud átbillenteni. Ez a :"Legyen meg a Te akaratod", a rövid ösvény, ahol az ember átadja magát az elméje legmélyebb rétegéből fakadó energetikai sugárzásnak, mert csak ez tudja legyőzni a küszöb őrét. Ez a szent erő tartja fenn az éberséget a magasabb, idő nélküli szférákban, legyen az a Világ-Idea átélése, az abba való beleoldódás, vagy a teljes Ürességbe, az Önvalóba történő belemerülés. Miután ez véglegesen sikerül, a határok, a küszöbök eltűnnek a tudatosságban és az éberség a teljes kört átfogja, nem alszik ki többé a frekvenciaváltások során. A Jelenlét állandóvá válik:

"Csak egyetlen valódi jelenlét van, az isteni jelenlét. Ez a végső igazság, amit mindannyiunknak meg kell tanulnunk s meg kell tapasztalnunk. Ha ez megtörténik, akkor a (látszat)világot éppúgy tapasztaljuk, mint mások, de egyben végső lényegét is érzékeljük, s érezzük, hogy a Jelenlét minden pillanatban áthatja azt."- Paul Brunton 

Befejezésül még érdemes megjegyezni, hogy a spirituális hagyományban a Szaturnusz és a Jupiter együttállását messiási konstellációnak is nevezik. Nem véletlenül, hiszen az idő és a tér (Jupiter) egyesülését, egybeolvadását jelképezi. A Megváltó sugárzó energiája megnyitja a kaput az adott világkorszak létbeáramlásában, és az, aki önmagában ráhangolódik erre az energetikai sugárzásra (meditáció), annak lehetővé teszi az idő és a tér tudatos összevonását.