Az elmúlt évtizedekben több olyan new age irányzat is felbukkant, ahol a tudatosság/tudat szintjeit tanítják. Felvetődik a kérdés, hogy spirituális szempontból lehet-e ilyen szintekről beszélni? Szerintem nem, legalábbis én nem találkoztam olyan hiteles, megvilágosodott tanítóval, aki ilyet állított volna. Olyanról már olvastam, hogy vannak megvilágosodási fokozatok, bepillantások, különböző transzformációs szintek, de valójában ezek is csak a káprázat részei, kísérőjelenségek a létezés mulandó oldalán. Végső szempontból értelmetlen bárminemű szintkülönbséget láttatni ezek között, mivel csak elszíneződések.

"Amikor Jézus önmagát Istennel azonosította, az azonosságot nem saját maga számára foglalta le. Soha Jézus önmagát a többi ember közül ki nem emelte, soha senkihez felülrôl nem beszélt. Ezért hívta magát az ember fiának. Istennel az embernek minden fia azonos. Az Isten-ember egység mindenkire kiterjed. Lényeges dolgokban emberek között különbséget tenni erkölcstelen." - Hamvas Béla 

Tehát erkölcstelen, ha leragadunk a káprázati oldal jelenségeinél, mint ahogyan ez látható a manapság annyira divatos, new age tudatszint/tudat skatulyázásokban, méricskélésekben, amelyekben megpróbálnak bemutatni egy fokozatos, megkerülhetetlen tudatosságbeli/tudati evolúciót. Ezen irányzatok követői aztán nagy előszeretettel címkézgetnek, fel vagy leminősítenek mindent és mindenkit az általuk követett fogalmi szintrendszer alapján. (főleg a rendszer kritikusait szeretik leminősíteni, önmagukat pedig fel) A spirituális egoizmus jelenségének egyik legnyilvánvalóbb táptalaját láthatjuk ezekben a módszerekben.

Minden ember spirituális lény, hiszen Istennel, a Kozmikus-Elmével annak sugarában, az  Önvalójában mindenki azonos.

"Ahogy ugyanazt az embert különböző neveken szólítják az általa végzett különféle cselekedeteknek megfelelően, hasonlóképpen ugyanazt az egyetlen Elmét hívják különböző neveken - gondolkodás, értelem, emlékezet és én-ség attól függően, milyen alakot vesz fel, nem pedig a valódi különbözőség miatt". - Ramana Maharshi

A Kozmikus-Elmeóceán az Önvalóban válik egyénivé, egy öböllé, ami lényegét tekintve vele egy. (nincs valódi különbözőség) Ez tudatosságunk/tudatunk forrása, minden emberben ez a létezéstudat gyökere. A látszólag egyénivé vált elmeközegben alakfelvételek jönnek létre (Ramana), amik az egyén adott sorsának megfelelően élődnek meg. Ugyanaz a Tudatosság, tudatos elmeközeg válik gondolkodássá, értelemmé, emlékezetté, vagy én-séggé (testtel való azonosulássá), de a "megélő" végső soron Isten (Kozmikus-Elme), ami egy emberi létezésben ezen alakok felvételével éli meg az önmagában keltett mulandóságot. Láthatjuk, hogy minden egyes emberi sorskáprázat a Kozmikus-Elme vetülete, módosulása, egyénivé válása a tér-idő projekcióban, amiben két objektív, duálisnak tűnő állapot van: az ébrenléti és az álomállapot. Így minden ilyen létélmény isteni élmény, még akkor is, ha a tudatszűkítő mechanizmusok (elmealakok) miatt személyessé válik, személyesnek látszik. 

A létélmények közötti alapvető, látszati különbség a Forrás figyelmének a duális, káprázati oldalhoz való lekötöttségében van. Az egyik emberben a tudatosság figyelme teljesen belemerül az elme alakjaiba, és így éli meg inkarnációjának objektivációját. Sorsnak megfelelően valamelyik alakfelvétel (gondolkodás, értelem, emlékezet és én-ség) hangsúlyosabb, ebben vannak eltérések, de spirituális érdeklődés még nem merül fel. Persze itt is van egy tudattalan boldogság keresés, hiszen a "lényeg", a Forrás mindenkiben ott van, de ennek megélése még külső feltételekhez kötött. A másik létélmény variációban már fellép az igény a megfordulásra, a spirituális életre. Gyakorlatilag elmondható, hogy a létezésben az emberi rang az a fokozat, ahol ez a jelenség már megfigyelhető a Földön. Az alkímiai tégely az ásványi-növényi-állati fokozatokban is a nagy alkimista, a Kozmikus-Elme teremtése, imaginációja, kísérlete, de csak az emberi fokozaton fordítja meg figyelmét az eredethez, Önmagához. A "Kegyelem" első, alapvető megnyilvánulása, hogy felkeltődik benne az érdeklődés egy spirituális hosszú, közvetett ösvény iránt. Ez az ego-élmény hosszú, rögös útja, még annak ellenére is, hogy Istennel azonos részünk, elménk/tudatosságunk módosulatlan, mélyebb rétege, az Önvaló inspirációja terelt ebbe az irányba. Valójában tudatosságunk, elménk labirintusában kóválygunk a periféria én összetevőivel azonosulva. Ez még a dualitás káprázata, a megszabadulás, megvilágosodás élményének megélődésére (elméletileg) nincs lehetőség, sőt egy pont után a legnagyobb akadállyá válik, a spiritualizált ego kialakulásához is vezethet, ami semmivel sem jobb annál, mintha valaki el sem indul az úton. Erre már Jézus is felhívta a figyelmet:

"Menjetek be a szoros kapun. Mert tágas az a kapu és széles az az út, amely a veszedelemre visz, és sokan vannak, akik azon járnak."

A "tágas kapu, széles út" a spiritualitás közvetett, hosszú ösvénye. Számtalan ága van, kezdve a vallási irányzatok követésétől a különféle jógamódszerek gyakorlatáig (ászanák, légzőgyakorlatok, mantrázgatás stb.) ahol az akaratlagos koncentráció-meditáció tekinthető a legmagasabb szintű gyakorlatnak. Az akaratlagosság még a felszíni én-élményhez, az egóhoz tartozik. Jellemző a guruk, tanítók követése, ashramokba, elvonulásokra utazgatás, kifelé mutatása a gyakorlásnak (pl keleti jelmezek, felvett nevek), misztikus élmények utáni vágy, türelmetlenség a fejlődéssel kapcsolatban, és ebből fakad a haladás "méricskélése". Pontosan ezt a "méricskélési hajlamot" szolgálják ki a tudatosság/tudat szintjeivel kápráztató irányzatok, amivel csak az egót erősítik, és a gyakorló figyelmét továbbra is a perifériához kötik, és ezzel rajta tartják a hosszú ösvényen, amiről előbb utóbb át kell térni a direkt, közvetlen tudattal, tudatossággal történő gyakorlásra, a rövid ösvényre. 

Természetesen a hosszú ösvény is fontos, főleg azok számára, akiknek még ingadozó, hullámzó az elmeműködésük, vagy jellemükben még vannak árnyékos oldalak, tulajdonságok, indulatok, túlzott vágyak stb. Elméletileg bárki kezdhetne azonnal a rövid ösvény közvetlen, szemlélődő gyakorlataival is, vagy az önkutatással, de nem sokra megy vele, ha a hosszú ösvényen nem jut el idáig. (Viszont egy ponton túl már fel kell adni az indirekt gyakorlást, vagy legalább váltogatni kell a két módszert).

Ha spirituális szempontból mindenképpen szeretnénk "szintekben" gondolkodni, akkor az egyetlen, igazi szintlépés a rövid ösvényre való áttérés. Ilyenkor a gyakorló azt érzi, hogy a passzív koncentráció-meditáció gyakorlatai már nem kielégítőek, stagnál, elkeseredik, és vagy végleg abbahagyja a gyakorlást, vagy áttér a direkt ösvényre. Az is lehet, hogy a meditációban egy intenzív misztikus élményt él át, egy bepillantást a Tudatosság üresség természetébe, megtapasztalja a nirvikalpa szamádhit, ami a Tudatosság tudatossága test tudat nélkül (Üresség). Ezt a beavató és legmagasabb szintű misztikus, de ideiglenes élményt az Önvaló Kegyelme (energetikai megnyilvánulása) adja. (Ez is lehet egy fordulópont) 

A rövid ösvényen az ember nem követ gurukat, az Önvalóra bízza magát. Nem foglalkozik már a hibáival, felhagy mindennemű méricskéléssel spirituális fejlettségét illetően, elfogadja önmagát olyannak amilyen. Elismeri, hogy önerőből már nem tehet semmit. Gyakorlását folyamatossá teszi, beleviszi a hétköznapi tevékenységei közé, már nem kell külön leülnie gyakorolni, cselekvése inspirált cselekvés lesz. Nem érdeklik a hagyományos meditáció során fellépő misztikus élmények (ha esetleg passzívan is gyakorol), hiszen tudja, hogy azok is csak a káprázat részei, akadályok. Figyelmét folyamatosan az Én-vagyok érzeten tartja, cselekedeteit, érzéseit, gondolatait "tanúként" szemléli. Az elme alakjai a megfigyelés tárgyai lesznek, valójában önmagában felmerülő mentális konstrukciók, fodrozódások, elszíneződések.

Rövid ösvényhez tartozik az advaita mester, Ramana Maharshi atma-vicara, önkutatás gyakorlata, Nisargadatta Maharaj, Ramesh Balsekar, Papaji, Robert Adams, Jiddu Krishnamurti, U.G. Krishnamurti tanításai, Paul Brunton mentalizmus filozófiája, a zen, a dzogcsen, de a különböző vallási irányzatokban is lehet találni ilyen jellegű példamondatokat. A "végcél" (most nem tudok jobb szót) a természetes, erőfeszítés mentes állapot elérése az összes tudatállapotban. Ez a Sahaja szamádhi, a "negyedik" állapot, ami azt jelenti, hogy az éberség, öntudat soha nem alszik ki, az álom nélküli, mély alvás során is fennmarad. Ez a Tudatosság tudatossága, gondolatok felmerülése, vagy azok hiánya, testi tevékenységek nem befolyásolják. Bekövetkezte az Önvaló kegyelmétől függ, abszolút sorsszerű, nem szükséges, hogy előzőleg misztikus tapasztalatok legyenek. Volt olyan megvilágosodott, akinek semmilyen, ilyen jellegű tapasztalata nem volt. Ezt azért is fontos kiemelni, mert a new age jellegű, tudatosság szinteket tanító rendszerek (pl. Wilber féle integrál szemlélet, vagy a David R. Hawkins módszer) azt sugallják, hogy egy bizonyos fejlődési, felnövekedési utat kell bejárni. Ezek az önkényes, szintekre osztó címkék aztán értelmetlen fantáziálásra, elvárásokra kárhoztatják a követőket, akik észre sem veszik, hogy megrekedtek a hosszú ösvény egyik vakvágányán. Általában úgy gondolják, hogy már valamelyik szintkategóriába tartoznak, és várják egy magasabb szintre ugrás csodáját.

A wilberi létramodellben (W0-W10) pl. W7-nek nevezett, okkult szinttől kezdődik az első transzperszonális szint, ahol különböző transzcendens jelenségek és egyre magasabb "tudatszintek" jelennek meg: pl. sámánutazások, látomások, kundalíni energia ébredése stb. Aztán jön a W8: a szubtilis szint: belsőleg érzékelt fények, hangok, archetipikus formák, stb., majd a W9: kauzális szint, és végül a W10: non-dualitás. (a neten lehet találni részletes leírásokat) Igen, vannak, létrejöhetnek ilyen jelenségek, élmények a Tudatosságban, csak ezek nem fejlettségi szintek, hanem a Kozmikus-Elme önmagában keltett reflexiói, mert, ha fejlettségi szintek lennének, akkor azok mindenkiben megélődnének, aki elérte a megvilágosodást.

A wilberi szisztémából csak a transzperszonálisnak címkézett "szinteket" említettem. Felvetődik a kérdés, hogy mi alapján lehet eldönteni pl. az okkult szinten (W7) emlegetett kundalíni energia ébredésről, hogy az alacsonyabb szint, mint a szubtilis szinten (W8) belsőleg érzékelhető fények, hangok vagy archetipikus formák stb.? (Jes Bertelsen, aki egy tibeti láma által beavatott dzogcsen tanító pont arról írt, hogy egy archetípussal megélt direkt konfrontációnál az energetikai oldallal találkozunk, és nem a gyengébb képi alakkal) Miért, és mitől alacsonyabb, vagy magasabb kategória az egyik a másiknál? Saját tapasztalataim alapján azt tudom mondani, hogy pl. a kundalíni energia ébredését belsőleg érzékelhető fényjelenség kísérte, a két jelenség szimultán tapasztalat volt. A kauzális (W9) és a non-duális (W10) leírások is felszínesek, pontatlanok, látszik, hogy Wilber összeolvasott mindent, amit csak tudott, aztán összebarkácsolta ezt a "tudat szintről szintre fejlődését". Alapvetően a jelenségek bemutatásával nem lenne baj, ha pontosak lennének, számtalan ilyen, változatos leírás található a spirituális irodalomban,(pl. csakrák, kundalíni), de ezeket értelmetlen tudatfejlődésként láttatni, mert ez így félrevezető. (A csakratanra nagyon jellemző ez, pl. megvilágosodásnak van bemutatva amikor a kundalíni eléri a koronacsakrát, de valójában csak egy öntudatlan, testtudat nélküli transzállapotot eredményez.)

Egy korábbi bejegyzésben, ahol bemutattam néhány kozmikus víziót (káprázati egységélményt), arra is utaltam, hogy nem szükségszerű egy ilyen élményen átmenni. Brunton például soha nem beszélt erről széles körben, amikor egyik legközvetlenebb követője erről faggatta, kitért a válasz elől, nem tartotta lényegesnek. (Fiának is elmondta, majd ő leírta egy apja halála után megjelent könyvben, mint érdekességet, innen lehet róla tudni) Ramana is csak szűk körben mesélte el megvilágosodási (halál) élményeit, nem véletlenül, hiszen csak zavart és felesleges elvárásokat keltett volna a követőkben. (ez jellemző volt más megvilágosodottakra is) Az út során fellépő élmények érdekesek, változatosak, egyénenként eltérőek lehetnek, de értelmetlen hangzatos tudatszint címkékkel felruházni őket, úgy láttatni mintha lenne valami szintről szintre történő fejlődés. Ez méricskélésre készteti a gyakorlókat, ami elakadáshoz, tévképzetekhez vagy spirituális gőg kialakuláshoz vezethet, ami már jól látható pl. Hawkins vagy Wilber rajongóinál is. 

Sri Ganesan, Ramana unokaöccse elbeszélése jól rávilágít, hogy valójában mennyire nem tudható meg semmi a spirituális úton "megtett távolságról", fejlettségünkről, arról, hogy éppen hol tartunk, és láthatjuk belőle a szintezgetések feleslegességét is:

                                     Chadwick őrnagy megvilágosodása

Egyszer megkérdeztem Chadwick-től: "Megvilágosodott vagy?". Minden régi követőnek, - Muruganar-nak, Cohen-nek, Osborne-nak, Sadhu Natanananda-nak, Devaraja Mudaliar-nakl és a többieknek - feltettem ezt a kérdést. Egyikőjük sem mondott igent, vagy nemet - mindannyian mosolyogtak. Chadwick sem mondott igent, vagy nemet, helyette ezt felelte: "Elmondom, mi történt."

Miután már számos évet töltöttem Bhagavánnal (négyet vagy ötöt), elkövettem azt a hibát, hogy megpróbáltam felmérni mennyit fejlődtem spirituálisan. Ez egy olyan dolog, amit egyetlen keresőnek sem szabad megtennie. Úgy éreztem, hogy nem fejlődtem, haladtam előre semmit. Sokan, akik a Ramana ashramban láttak, úgy tekintettek rám, mintha egy bölcs, vagy szent lennék, és azt mondták: "Ó, ő olyan szerencsés! Olyan közel van Bhagavánhoz. Nagyon sokat meditál. Már abban az Állapotban van." Ez ellentmondást keltett bennem, mivel személy szerint úgy éreztem, hogy nem fejlődöm spirituálisan. Azonban, mivel már magam mögött hagytam az anyagi életet, nem tudtam visszatérni a világi életbe. Úgy éreztem, hogy az "ördög és a mély tenger között vagyok". Szomorú voltam. Berohantam Bhagaván csarnokába. Egyedül volt és ezt mondtam neki: "Bhagaván, a helyzetem nyomorúságos. Nem vagyok se itt, se ott és ez sok szenvedést okoz". Bhagaván együttérzően rám nézett, és azt mondta: "Chadwick, ki mondja mindezt?". Azonnal egy áramütéshez hasonló erőt éreztem a testemben, berohantam a szobámba, becsuktam az ajtókat, és semleges állapotba kerültem. Nem érdekelt, hogy spirituálisan fejlődöm-e, vagy, hogy képes leszek-e megmaradni a világban. A csend semleges állapotában voltam. Így telt el néhány nap, mialatt sem boldog, sem aggódó nem voltam."

Az egyetlen luxus, amit Chadwick megengedett magának, hogy a háza verandáján lévő fürdőkádban üldögélt. Egyik nap, nem sokkal a Ramanánál átélt élmény után történt valami.  Később így mesélte:

"Éppen fürödtem és őszintén megvallva Ganesan, nem voltam spirituális állapotban, vagy imádságos hangulatban, amikor hirtelen felvirradt az - "ÉN VAGYOK!"

Átélte - nem csak szavakban. Annyira el volt ragadtatva, hogy meg sem szárítkozott, csak egy törülközőt tekert a dereka köré, és elrohant a Régi Csarnokba, ahonnan néhány nappal ezelőtt elmenekült. Szerencsére Ramana most is egyedül volt. Az "ÉN VAGYOK" megtapasztalásának spirituális elragadtatásában, ahol nem volt Chadwick, csak az "ÉN VAGYOK", megkérdezte Bhagavántól: "Ez AZ?" 

"Bhagaván a legdicsőségesebb mosollyal ajándékozott meg, majd megerősítette: "Igen, Chadwick, Ez AZ!". Ezután megkérdeztem tőle: "Bhagaván, ez ilyen egyszerű?". Bhagaván azt válaszolta: "Igen, ez ilyen egyszerű". Azóta soha nem volt kétségem." 

Valójában nincsenek szabályok, de elmondható, hogy minden egyes, egyéni tudatprizma mögött ugyanaz a Fény világít, az ÉN VAGYOK. Még a hosszú-rövid ösvény megkülönböztetést is érdemes lazán kezelni, hiszen voltak olyanok, akik semmit nem gyakoroltak: Papajiinál már nyolc éves korában, spontán beállt a felismerés, Saul, aki kegyetlenül üldözte a keresztényeket Pállá lett a damaszkuszi úton, Simone Weil mindenféle előkészület, felkészülés és Isten keresési szándék nélkül érte el a misztikus uniót. Természetesen ezek nem általános jelenségek, de jól mutatják, hogy lehetetlen spirituális szempontból a tudatot  bármilyen fejlettségi szint közé szorítani, de még az integrál elméletben emlegetett gyermekkori korhatárok is értelmetlenek (Papaji példája). Végső soron minden az Önvaló kegyelmétől függ, ami bárhol és bármikor, mindentől függetlenül működik.

"A szél arra fúj, amerre akar; hallod a zúgását, de nem tudod, honnan jön, és hova megy: így van mindenki, aki a Lélektől született." - (János evangéliuma)