Nyílegyenes


2021.dec.21.
Írta: Derwish komment

A tudatosság "szintjei"

prism-6174502_1920.jpg

Az elmúlt évtizedekben több olyan new age irányzat is felbukkant, ahol a tudatosság/tudat szintjeit tanítják. Felvetődik a kérdés, hogy spirituális szempontból lehet-e ilyen szintekről beszélni? Szerintem nem, legalábbis én nem találkoztam olyan hiteles, megvilágosodott tanítóval, aki ilyet állított volna. Olyanról már olvastam, hogy vannak megvilágosodási fokozatok, bepillantások, különböző transzformációs szintek, de valójában ezek is csak a káprázat részei, kísérőjelenségek a létezés mulandó oldalán. Végső szempontból értelmetlen bárminemű szintkülönbséget láttatni ezek között, mivel csak elszíneződések.

"Amikor Jézus önmagát Istennel azonosította, az azonosságot nem saját maga számára foglalta le. Soha Jézus önmagát a többi ember közül ki nem emelte, soha senkihez felülrôl nem beszélt. Ezért hívta magát az ember fiának. Istennel az embernek minden fia azonos. Az Isten-ember egység mindenkire kiterjed. Lényeges dolgokban emberek között különbséget tenni erkölcstelen." - Hamvas Béla 

Tehát erkölcstelen, ha leragadunk a káprázati oldal jelenségeinél, mint ahogyan ez látható a manapság annyira divatos, new age tudatszint/tudat skatulyázásokban, méricskélésekben, amelyekben megpróbálnak bemutatni egy fokozatos, megkerülhetetlen tudatosságbeli/tudati evolúciót. Ezen irányzatok követői aztán nagy előszeretettel címkézgetnek, fel vagy leminősítenek mindent és mindenkit az általuk követett fogalmi szintrendszer alapján. (főleg a rendszer kritikusait szeretik leminősíteni, önmagukat pedig fel) A spirituális egoizmus jelenségének egyik legnyilvánvalóbb táptalaját láthatjuk ezekben a módszerekben.

Minden ember spirituális lény, hiszen Istennel, a Kozmikus-Elmével annak sugarában, az  Önvalójában mindenki azonos.

"Ahogy ugyanazt az embert különböző neveken szólítják az általa végzett különféle cselekedeteknek megfelelően, hasonlóképpen ugyanazt az egyetlen Elmét hívják különböző neveken - gondolkodás, értelem, emlékezet és én-ség attól függően, milyen alakot vesz fel, nem pedig a valódi különbözőség miatt". - Ramana Maharshi

A Kozmikus-Elmeóceán az Önvalóban válik egyénivé, egy öböllé, ami lényegét tekintve vele egy. (nincs valódi különbözőség) Ez tudatosságunk/tudatunk forrása, minden emberben ez a létezéstudat gyökere. A látszólag egyénivé vált elmeközegben alakfelvételek jönnek létre (Ramana), amik az egyén adott sorsának megfelelően élődnek meg. Ugyanaz a Tudatosság, tudatos elmeközeg válik gondolkodássá, értelemmé, emlékezetté, vagy én-séggé (testtel való azonosulássá), de a "megélő" végső soron Isten (Kozmikus-Elme), ami egy emberi létezésben ezen alakok felvételével éli meg az önmagában keltett mulandóságot. Láthatjuk, hogy minden egyes emberi sorskáprázat a Kozmikus-Elme vetülete, módosulása, egyénivé válása a tér-idő projekcióban, amiben két objektív, duálisnak tűnő állapot van: az ébrenléti és az álomállapot. Így minden ilyen létélmény isteni élmény, még akkor is, ha a tudatszűkítő mechanizmusok (elmealakok) miatt személyessé válik, személyesnek látszik. 

A létélmények közötti alapvető, látszati különbség a Forrás figyelmének a duális, káprázati oldalhoz való lekötöttségében van. Az egyik emberben a tudatosság figyelme teljesen belemerül az elme alakjaiba, és így éli meg inkarnációjának objektivációját. Sorsnak megfelelően valamelyik alakfelvétel (gondolkodás, értelem, emlékezet és én-ség) hangsúlyosabb, ebben vannak eltérések, de spirituális érdeklődés még nem merül fel. Persze itt is van egy tudattalan boldogság keresés, hiszen a "lényeg", a Forrás mindenkiben ott van, de ennek megélése még külső feltételekhez kötött. A másik létélmény variációban már fellép az igény a megfordulásra, a spirituális életre. Gyakorlatilag elmondható, hogy a létezésben az emberi rang az a fokozat, ahol ez a jelenség már megfigyelhető a Földön. Az alkímiai tégely az ásványi-növényi-állati fokozatokban is a nagy alkimista, a Kozmikus-Elme teremtése, imaginációja, kísérlete, de csak az emberi fokozaton fordítja meg figyelmét az eredethez, Önmagához. A "Kegyelem" első, alapvető megnyilvánulása, hogy felkeltődik benne az érdeklődés egy spirituális hosszú, közvetett ösvény iránt. Ez az ego-élmény hosszú, rögös útja, még annak ellenére is, hogy Istennel azonos részünk, elménk/tudatosságunk módosulatlan, mélyebb rétege, az Önvaló inspirációja terelt ebbe az irányba. Valójában tudatosságunk, elménk labirintusában kóválygunk a periféria én összetevőivel azonosulva. Ez még a dualitás káprázata, a megszabadulás, megvilágosodás élményének megélődésére (elméletileg) nincs lehetőség, sőt egy pont után a legnagyobb akadállyá válik, a spiritualizált ego kialakulásához is vezethet, ami semmivel sem jobb annál, mintha valaki el sem indul az úton. Erre már Jézus is felhívta a figyelmet:

"Menjetek be a szoros kapun. Mert tágas az a kapu és széles az az út, amely a veszedelemre visz, és sokan vannak, akik azon járnak."

A "tágas kapu, széles út" a spiritualitás közvetett, hosszú ösvénye. Számtalan ága van, kezdve a vallási irányzatok követésétől a különféle jógamódszerek gyakorlatáig (ászanák, légzőgyakorlatok, mantrázgatás stb.) ahol az akaratlagos koncentráció-meditáció tekinthető a legmagasabb szintű gyakorlatnak. Az akaratlagosság még a felszíni én-élményhez, az egóhoz tartozik. Jellemző a guruk, tanítók követése, ashramokba, elvonulásokra utazgatás, kifelé mutatása a gyakorlásnak (pl keleti jelmezek, felvett nevek), misztikus élmények utáni vágy, türelmetlenség a fejlődéssel kapcsolatban, és ebből fakad a haladás "méricskélése". Pontosan ezt a "méricskélési hajlamot" szolgálják ki a tudatosság/tudat szintjeivel kápráztató irányzatok, amivel csak az egót erősítik, és a gyakorló figyelmét továbbra is a perifériához kötik, és ezzel rajta tartják a hosszú ösvényen, amiről előbb utóbb át kell térni a direkt, közvetlen tudattal, tudatossággal történő gyakorlásra, a rövid ösvényre. 

Természetesen a hosszú ösvény is fontos, főleg azok számára, akiknek még ingadozó, hullámzó az elmeműködésük, vagy jellemükben még vannak árnyékos oldalak, tulajdonságok, indulatok, túlzott vágyak stb. Elméletileg bárki kezdhetne azonnal a rövid ösvény közvetlen, szemlélődő gyakorlataival is, vagy az önkutatással, de nem sokra megy vele, ha a hosszú ösvényen nem jut el idáig. (Viszont egy ponton túl már fel kell adni az indirekt gyakorlást, vagy legalább váltogatni kell a két módszert).

Ha spirituális szempontból mindenképpen szeretnénk "szintekben" gondolkodni, akkor az egyetlen, igazi szintlépés a rövid ösvényre való áttérés. Ilyenkor a gyakorló azt érzi, hogy a passzív koncentráció-meditáció gyakorlatai már nem kielégítőek, stagnál, elkeseredik, és vagy végleg abbahagyja a gyakorlást, vagy áttér a direkt ösvényre. Az is lehet, hogy a meditációban egy intenzív misztikus élményt él át, egy bepillantást a Tudatosság üresség természetébe, megtapasztalja a nirvikalpa szamádhit, ami a Tudatosság tudatossága test tudat nélkül (Üresség). Ezt a beavató és legmagasabb szintű misztikus, de ideiglenes élményt az Önvaló Kegyelme (energetikai megnyilvánulása) adja. (Ez is lehet egy fordulópont) 

A rövid ösvényen az ember nem követ gurukat, az Önvalóra bízza magát. Nem foglalkozik már a hibáival, felhagy mindennemű méricskéléssel spirituális fejlettségét illetően, elfogadja önmagát olyannak amilyen. Elismeri, hogy önerőből már nem tehet semmit. Gyakorlását folyamatossá teszi, beleviszi a hétköznapi tevékenységei közé, már nem kell külön leülnie gyakorolni, cselekvése inspirált cselekvés lesz. Nem érdeklik a hagyományos meditáció során fellépő misztikus élmények (ha esetleg passzívan is gyakorol), hiszen tudja, hogy azok is csak a káprázat részei, akadályok. Figyelmét folyamatosan az Én-vagyok érzeten tartja, cselekedeteit, érzéseit, gondolatait "tanúként" szemléli. Az elme alakjai a megfigyelés tárgyai lesznek, valójában önmagában felmerülő mentális konstrukciók, fodrozódások, elszíneződések.

Rövid ösvényhez tartozik az advaita mester, Ramana Maharshi atma-vicara, önkutatás gyakorlata, Nisargadatta Maharaj, Ramesh Balsekar, Papaji, Robert Adams, Jiddu Krishnamurti, U.G. Krishnamurti tanításai, Paul Brunton mentalizmus filozófiája, a zen, a dzogcsen, de a különböző vallási irányzatokban is lehet találni ilyen jellegű példamondatokat. A "végcél" (most nem tudok jobb szót) a természetes, erőfeszítés mentes állapot elérése az összes tudatállapotban. Ez a Sahaja szamádhi, a "negyedik" állapot, ami azt jelenti, hogy az éberség, öntudat soha nem alszik ki, az álom nélküli, mély alvás során is fennmarad. Ez a Tudatosság tudatossága, gondolatok felmerülése, vagy azok hiánya, testi tevékenységek nem befolyásolják. Bekövetkezte az Önvaló kegyelmétől függ, abszolút sorsszerű, nem szükséges, hogy előzőleg misztikus tapasztalatok legyenek. Volt olyan megvilágosodott, akinek semmilyen, ilyen jellegű tapasztalata nem volt. Ezt azért is fontos kiemelni, mert a new age jellegű, tudatosság szinteket tanító rendszerek (pl. Wilber féle integrál szemlélet, vagy a David R. Hawkins módszer) azt sugallják, hogy egy bizonyos fejlődési, felnövekedési utat kell bejárni. Ezek az önkényes, szintekre osztó címkék aztán értelmetlen fantáziálásra, elvárásokra kárhoztatják a követőket, akik észre sem veszik, hogy megrekedtek a hosszú ösvény egyik vakvágányán. Általában úgy gondolják, hogy már valamelyik szintkategóriába tartoznak, és várják egy magasabb szintre ugrás csodáját.

A wilberi létramodellben (W0-W10) pl. W7-nek nevezett, okkult szinttől kezdődik az első transzperszonális szint, ahol különböző transzcendens jelenségek és egyre magasabb "tudatszintek" jelennek meg: pl. sámánutazások, látomások, kundalíni energia ébredése stb. Aztán jön a W8: a szubtilis szint: belsőleg érzékelt fények, hangok, archetipikus formák, stb., majd a W9: kauzális szint, és végül a W10: non-dualitás. (a neten lehet találni részletes leírásokat) Igen, vannak, létrejöhetnek ilyen jelenségek, élmények a Tudatosságban, csak ezek nem fejlettségi szintek, hanem a Kozmikus-Elme önmagában keltett reflexiói, mert, ha fejlettségi szintek lennének, akkor azok mindenkiben megélődnének, aki elérte a megvilágosodást.

A wilberi szisztémából csak a transzperszonálisnak címkézett "szinteket" említettem. Felvetődik a kérdés, hogy mi alapján lehet eldönteni pl. az okkult szinten (W7) emlegetett kundalíni energia ébredésről, hogy az alacsonyabb szint, mint a szubtilis szinten (W8) belsőleg érzékelhető fények, hangok vagy archetipikus formák stb.? (Jes Bertelsen, aki egy tibeti láma által beavatott dzogcsen tanító pont arról írt, hogy egy archetípussal megélt direkt konfrontációnál az energetikai oldallal találkozunk, és nem a gyengébb képi alakkal) Miért, és mitől alacsonyabb, vagy magasabb kategória az egyik a másiknál? Saját tapasztalataim alapján azt tudom mondani, hogy pl. a kundalíni energia ébredését belsőleg érzékelhető fényjelenség kísérte, a két jelenség szimultán tapasztalat volt. A kauzális (W9) és a non-duális (W10) leírások is felszínesek, pontatlanok, látszik, hogy Wilber összeolvasott mindent, amit csak tudott, aztán összebarkácsolta ezt a "tudat szintről szintre fejlődését". Alapvetően a jelenségek bemutatásával nem lenne baj, ha pontosak lennének, számtalan ilyen, változatos leírás található a spirituális irodalomban,(pl. csakrák, kundalíni), de ezeket értelmetlen tudatfejlődésként láttatni, mert ez így félrevezető. (A csakratanra nagyon jellemző ez, pl. megvilágosodásnak van bemutatva amikor a kundalíni eléri a koronacsakrát, de valójában csak egy öntudatlan, testtudat nélküli transzállapotot eredményez.)

Egy korábbi bejegyzésben, ahol bemutattam néhány kozmikus víziót (káprázati egységélményt), arra is utaltam, hogy nem szükségszerű egy ilyen élményen átmenni. Brunton például soha nem beszélt erről széles körben, amikor egyik legközvetlenebb követője erről faggatta, kitért a válasz elől, nem tartotta lényegesnek. (Fiának is elmondta, majd ő leírta egy apja halála után megjelent könyvben, mint érdekességet, innen lehet róla tudni) Ramana is csak szűk körben mesélte el megvilágosodási (halál) élményeit, nem véletlenül, hiszen csak zavart és felesleges elvárásokat keltett volna a követőkben. (ez jellemző volt más megvilágosodottakra is) Az út során fellépő élmények érdekesek, változatosak, egyénenként eltérőek lehetnek, de értelmetlen hangzatos tudatszint címkékkel felruházni őket, úgy láttatni mintha lenne valami szintről szintre történő fejlődés. Ez méricskélésre készteti a gyakorlókat, ami elakadáshoz, tévképzetekhez vagy spirituális gőg kialakuláshoz vezethet, ami már jól látható pl. Hawkins vagy Wilber rajongóinál is. 

Sri Ganesan, Ramana unokaöccse elbeszélése jól rávilágít, hogy valójában mennyire nem tudható meg semmi a spirituális úton "megtett távolságról", fejlettségünkről, arról, hogy éppen hol tartunk, és láthatjuk belőle a szintezgetések feleslegességét is:

                                     Chadwick őrnagy megvilágosodása

Egyszer megkérdeztem Chadwick-től: "Megvilágosodott vagy?". Minden régi követőnek, - Muruganar-nak, Cohen-nek, Osborne-nak, Sadhu Natanananda-nak, Devaraja Mudaliar-nakl és a többieknek - feltettem ezt a kérdést. Egyikőjük sem mondott igent, vagy nemet - mindannyian mosolyogtak. Chadwick sem mondott igent, vagy nemet, helyette ezt felelte: "Elmondom, mi történt."

Miután már számos évet töltöttem Bhagavánnal (négyet vagy ötöt), elkövettem azt a hibát, hogy megpróbáltam felmérni mennyit fejlődtem spirituálisan. Ez egy olyan dolog, amit egyetlen keresőnek sem szabad megtennie. Úgy éreztem, hogy nem fejlődtem, haladtam előre semmit. Sokan, akik a Ramana ashramban láttak, úgy tekintettek rám, mintha egy bölcs, vagy szent lennék, és azt mondták: "Ó, ő olyan szerencsés! Olyan közel van Bhagavánhoz. Nagyon sokat meditál. Már abban az Állapotban van." Ez ellentmondást keltett bennem, mivel személy szerint úgy éreztem, hogy nem fejlődöm spirituálisan. Azonban, mivel már magam mögött hagytam az anyagi életet, nem tudtam visszatérni a világi életbe. Úgy éreztem, hogy az "ördög és a mély tenger között vagyok". Szomorú voltam. Berohantam Bhagaván csarnokába. Egyedül volt és ezt mondtam neki: "Bhagaván, a helyzetem nyomorúságos. Nem vagyok se itt, se ott és ez sok szenvedést okoz". Bhagaván együttérzően rám nézett, és azt mondta: "Chadwick, ki mondja mindezt?". Azonnal egy áramütéshez hasonló erőt éreztem a testemben, berohantam a szobámba, becsuktam az ajtókat, és semleges állapotba kerültem. Nem érdekelt, hogy spirituálisan fejlődöm-e, vagy, hogy képes leszek-e megmaradni a világban. A csend semleges állapotában voltam. Így telt el néhány nap, mialatt sem boldog, sem aggódó nem voltam."

Az egyetlen luxus, amit Chadwick megengedett magának, hogy a háza verandáján lévő fürdőkádban üldögélt. Egyik nap, nem sokkal a Ramanánál átélt élmény után történt valami.  Később így mesélte:

"Éppen fürödtem és őszintén megvallva Ganesan, nem voltam spirituális állapotban, vagy imádságos hangulatban, amikor hirtelen felvirradt az - "ÉN VAGYOK!"

Átélte - nem csak szavakban. Annyira el volt ragadtatva, hogy meg sem szárítkozott, csak egy törülközőt tekert a dereka köré, és elrohant a Régi Csarnokba, ahonnan néhány nappal ezelőtt elmenekült. Szerencsére Ramana most is egyedül volt. Az "ÉN VAGYOK" megtapasztalásának spirituális elragadtatásában, ahol nem volt Chadwick, csak az "ÉN VAGYOK", megkérdezte Bhagavántól: "Ez AZ?" 

"Bhagaván a legdicsőségesebb mosollyal ajándékozott meg, majd megerősítette: "Igen, Chadwick, Ez AZ!". Ezután megkérdeztem tőle: "Bhagaván, ez ilyen egyszerű?". Bhagaván azt válaszolta: "Igen, ez ilyen egyszerű". Azóta soha nem volt kétségem." 

Valójában nincsenek szabályok, de elmondható, hogy minden egyes, egyéni tudatprizma mögött ugyanaz a Fény világít, az ÉN VAGYOK. Még a hosszú-rövid ösvény megkülönböztetést is érdemes lazán kezelni, hiszen voltak olyanok, akik semmit nem gyakoroltak: Papajiinál már nyolc éves korában, spontán beállt a felismerés, Saul, aki kegyetlenül üldözte a keresztényeket Pállá lett a damaszkuszi úton, Simone Weil mindenféle előkészület, felkészülés és Isten keresési szándék nélkül érte el a misztikus uniót. Természetesen ezek nem általános jelenségek, de jól mutatják, hogy lehetetlen spirituális szempontból a tudatot  bármilyen fejlettségi szint közé szorítani, de még az integrál elméletben emlegetett gyermekkori korhatárok is értelmetlenek (Papaji példája). Végső soron minden az Önvaló kegyelmétől függ, ami bárhol és bármikor, mindentől függetlenül működik.

"A szél arra fúj, amerre akar; hallod a zúgását, de nem tudod, honnan jön, és hova megy: így van mindenki, aki a Lélektől született." - (János evangéliuma)   

Üzenetek a szellemvilágból

understandingmediumship-featured.jpg

"A médiumitásnak van egy szentebb gyakorlata annál, mint, amit a közönséges spiritiszták ezen a néven illetnek. A szellem, ami birtokba veszi nem emberi, hanem a benne lévő isteni Erő, az Önvaló." - Paul Brunton

A kommersz spiritualitásában nem a "szentebb gyakorlat" bemutatása jelenik meg, hanem a szellemvilágból érkező, kétes értékű "üzenetek". Különböző entitások, mesterszellemek tanításai láttak napvilágot az utóbbi évtizedekben. Nagy rajongótábora van Kyronnak, aki Lee Caroll-on át üzent, az Esther Hicks-en át érkező Ábrahám tanításoknak vagy Seth-nek, akinek Jane Roberts médium volt a közvetítője és még sorolhatnám. A szellemvilág emlegetése Magyarországon is bevett szokás, persze nem pont úgy mint a fenti példákban.

Nálunk az egyik legismertebb popguru, Müller Péter hivatkozik folyamatosan könyveiben és előadásain szellemi mesterére, akinek tanácsát számos munkája során felhasználta és Szent Szellemnek nevezi. Egy korábbi írásomban már bemutattam, hogy mennyire fals a kereszténység Szent Szellem fogalmának egy olyan "szellemi entitásként" való bemutatása, aki egy öntudatlan médiumon keresztül tanít egy spiritiszta szeánsz keretében. Beszédes a már fentebb említett Jane Roberts triviális médiumra, mint példára való hivatkozása is. Akit érdekel, itt részletesebben olvashat róla:

https://nyilegyenes.blog.hu/2017/12/31/muller_peter_keresztenyseg_szemlelte_a_szent_szellem_osszefuggeseben

A médiumitás jelensége valós, de az ilyen forrásból származó információk, tanítások megbízhatatlanok. Jó példa erre Müller Péter is, aki az egyik könyvében arról írt, hogy kikérte az agykontrollal kapcsolatban szellemi mestere tanácsát, és ő azt üzente, hogy Magyarországon "jó kezekben" van a módszer. Most abba nem mennék bele, hogy az agykontrollbiznisz, mint módszer mennyire hatásos és értékelhető, de meglehetősen paradoxnak tűnik, hogy a főguru, Domján László napjainkra sajnos súlyos beteg lett. Elmesélte egy videóban, hogy mindenféle alternatív gyógymódhoz folyamodott, mellette naponta háromszor programozta magát az agykontrollal, majd elutazott még Abadianiába a brazil csodadoktorhoz is, de nem használt az sem. Ez a csodadoktor Joao de Deus, nálunk Isten Jánosaként ismert médium. Állítása szerint Salamon király, Loyolai Szent Ignác vagy Oswaldo Cruz és még egy csomó más entitás gyógyít rajta keresztül. Vagyis gyógyított, mert nemrég letartóztatták, miután 8 millió eurót  vett fel a bankszámlájáról. Menekülni próbált több száz nő "megerőszakolásának" a gyanúja miatt. (szexuális csereszolgáltatást kért a beteg nőktől) Évek óta tele volt már az internet ezzel a bizniszmédiummal, gyógyítóval, számtalan leleplező film és cikk született róla, de az entitásos sztori is önmagáért beszél, ennek ellenére Dr. Domján tárt karokkal futott bele ebbe a csapdába.

Mennyire lehet "jó kezekben" egy "öntudatosságot" fejlesztő technika, ha  terjesztője, tanára még a legcsekélyebb megkülönböztetésre sem képes? Domján állítása volt az is, hogy Echart Tolle, akinek könyveit ő adja ki, azért nem jön Magyarországra, mert itt kevesen beszélnek angolul és csak olyan országokban tart előadást, ahol tolmács nélkül is értik. Ezt a képtelen állítást is sikerült maradéktalanul elhinnie, persze azóta már Tolle is megfordult nálunk.(van az az összeg) Beszédes a David R. Hawkins egyik könyvére épített, A tudatosság szintjei előadása is.(Kiadó az Agykontroll kft.) Hawkins egy szélhámos, amerikai guru volt, aki egy olyan lebutított kineziológiai teszttel ámította a csodavárókat, ami alkalmas a tudatosság szintjének megmérésére.(a blogban már írtam róla)  Látható, hogy Domján László rendszeresen nem tudott kitérni a hiteltelen, hamis, bazári dolgok útjából és vakon elhitt mindent, pedig az internet világában nem olyan bonyolult utánajárni az igazságnak.    

Aztán ott van a Yotengrit, meg a nyirkai jóslat. Müller természetesen ebben is kikérte szellemi mestere véleményét, aki azt mondta: "Most jött el az ideje, hogy a kincsek napvilágra kerüljenek". Mivel nem ismertem ezt a témát, ezért utána olvasgattam a neten és nézegettem videókat Máté Imre íróval. Nem győztek meg a látottak, nekem valami "ősmagyar" vallási fantáziálgatásnak tűnik. Az első kötet előszavában ezt írta Máté Imre:

"A magyarok az akkori európai technikánál fejlettebb technikával rendelkeztek és virágzó keleti kultúrák metszővonaláról léptek be a legsötétebb korát élő Európába. Vallásuk akkor is fölvette a versenyt a legkifinomultabb filozófiájú vallásokkal, és ma is a legkorszerűbb bölcselet képét nyújtja. Egy kicsit több szerencsével az Európa közepébe települő magyarság visszaadhatta volna Európának eredeti, emberibb arcát"

(Hamvas Béla a nomád törzseket, népeket magas civilizációkról letöredezett csoportoknak nevezi Az öt géniuszban. A magyar nép is néhány nomád törzs szövetsége volt, nem volt szándékuk a végleges letelepedés, mivel a nomádságtól idegen a letelepedés gondolata. A Balkánra, Olaszországba és nyugatra rablóhadjáratot folytattak, de a törzseket többször megverték, ezért valószínűleg kényszerből maradtak itt, mert nem tudtak tovább vándorolni. Európában akkor már két nagy univerzális állam élt, a bizánci és a nyugat-római császárság. Érdemes utánanézni, hogy milyen magaskultúrával rendelkeztek azok az államok. Máté kijelentése a "legsötétebb korát élő Európáról" nem helytálló.)   

Mire alapozza Máté Imre a meglehetősen merész és alaptalan állításait? A rábaközi tudók (sámánok) szellemi hagyatékára, szellemi közlésekre? A könyveket egészében nem találtam meg a neten, csak részleteket, viszont a Yotengrit második kötetének végén közölt jóslat megtalálható és kiderül belőle, hogy szellemüzenetről van szó itt is:

"Hét rábaközi táltos, bácsa, tudó ember megigézte a 40-es évek végén Lápkumánja táltos szellemét, hogy miképpen alakul a jövő...stb."

Aztán következik maga a jóslat, ami nekem egy zavaros, zagyva költeménynek tűnik. Ilyenek vannak benne: "Paprika Jancsi utat tapos a Kiskanásznak, aki azt hiszi magasba szállt, pedig csak Paprika Jancsi csúszott mélyre" ( Érdemes elolvasni az ÉS cikkét a témában: https://www.nyest.hu/renhirek/a-nyirkai-joslat-es-a-yotengrit-a-tengervegtelen-os-szellem-egyhaza

Értem én, hogy Müller Péternek nagyon tetszik ez a "táltosozós" szellemidézgetés, meg ősmagyarkodás, ráadásul nagy divatja is van manapság, de szerintem nem kell túlságosan szkeptikusnak lenni ahhoz, hogy belássuk: vagy az ítélőképességével van baj, vagy "szellemi mesterével" nem stimmel valami. Belegondolni is rossz, hogy az általa írt Ji-King jóskönyvet már vagy 500 ezren forgatják és elmondása szerint, annak megírásában is aktívan részt vett az állítólagos szellemi mester. Őnélküle nem tudta volna megírni, mesélte egy videóban.

Hamvas Béla is felhívta a figyelmet az eltúlzott "magyarkodás" jelenségére. Így fogalmaz Az öt géniuszban a honfoglaló magyarok "szellemiségéről":

"Minden nomád törzs vagy nép két vonásról ismerhető fel, az egyik, hogy nincs szellemi kasztja, csupán sámánja..."

„A sámán nem szellemi kaszt, csak annak csökevénye. Nem is kaszt, inkább csak egy két ember segédekkel és tanítványokkal. A sámán a magas civilizációból hozott emlékekből él, ezek az emlékek azonban eltorzult alakban maradtak fenn…A sámán nem szellemi ember, csupán varázsló, és tevékenysége nem vallásos, csupán mágikus. A tulajdonképpeni brahmani aktivitás a szó, vagyis a hagyomány. Ez itt teljesen hiányzik. A nomádságban a hagyomány elszegényedik, a vallást egyre jobban átszövi a babonás hiedelem, amíg nem marad meg belőle más, mint egy-két mítosztöredék és az irracionális mágikus praxis."

Ez az irracionális mágikus praxis a spiritizmus, szellemidézés és komolyan vehető spirituális tanító ilyet nem propagál, ilyenben nem vesz részt. Munkásságának hitelességét nem a szellemvilágból kapott információkkal igazolja. Az író is működött médiumkén: "Nem emlékszem rá, mit mondtam, mert ilyenkor a szavaimat megváltozott tudatállapotban mondom ki. Mintha nem én beszélnék, csak hagynék valakit beszélni magamban" A spirituális útnak ébernek kell lennie, és nem öntudatlannak, az értelem nem kapcsolható ki. Csak egyetlen végső misztikus tapasztalat fogadható el, a nirvikalpa szamádhi, a meditáció legmagasabb állapota, ahol az egyéni tudatosság beleoldódik az Ürességbe. Minden más okkult, pszichikai jelenség, médiumitás, öntudatlan transzállapot az ego világához tartozik: spirituális materializmus

A médiumi közlések másik ismert propagálója Balogh Béla hídépítő mérnök. A végső valóság című könyvével robbant be a magyar spirituális életbe és indult el a populáris ezotéria sikamlós talaján. Népszerű tanító lett belőle is, és a viszonylag racionális, tudományos alapokra felépített kezdetektől, napjainkra sikerült eljutnia az áltudományos, megalapozatlan elméletekig. Jól példázza ezt az egyik "ezo" csatornán folytatott beszélgetés, ahol arról értekezik, hogy a Hold egy mesterséges égitest. Már a bemutatkozó könyvében is felbukkant White Eagle fénytestben élő mester, aki egy Grace Cook médiumon keresztül adta/adja át tanításait és a Fehér Sas Páholy is. Az entitás gondolatai gyakran megjelennek Balogh könyveiben és tanításaiban. De ez még nem minden, mert amikor Angliában meglátogatta a Páholy központját, ami egy ezoterikus kör, az ottani vezető feltárta előtte egy még magasabb entitás létezését. Tulajdonképpen ez a még magasabb szintű szellemlény irányítja a páholy munkáját, aki már az ibolya színű sugár mestere és nem más ő, mint Rákóczi. Több inkarnációja is ismert, ő volt József, Jézus mellett, de ennek ellenére mégis a magyar inkarnációja szerinti nevén tartják számon még Angliában is. Természetesen a magyarkodás itt is felüti a fejét, az író elmeséli, hogy egy médium által közölt a magyarság számára átadott információ szerint teljesen mindegy, hogy ki milyen nemzetiségűnek születik, de a túlvilágon, a fátyol mögött azért azt lehet látni, hogy "aki egyszer magyar volt az az is marad". (ez a Rákóczi mesteres legenda nem új az ezotéria köreiben, már C.W. Leadbeater teozófus nagymester is kapcsolatban állt vele)

Egyszer részt vettem Balogh Béla egyik előadásán, ahol szintén bombasztikus információk hangzottak el. Elmesélte az orvos ismerőse megdöbbentő meditációs tapasztalatait, akinél elkezdtek potyogni a könyvespolcról a könyvek, mialatt a meditációs CD-jével gyakorolt.(a CD-természetesen kapható volt a helyszínen) Aztán a kivetítőn olyan fotókat mutogatott, amiket az Egyiptomi Régiségek Múzeumának pincéjében, titokban készített egy ismerőse, aki régebben ott dolgozott. Ezek szándékosan el vannak dugva a nagyközönség elől, mert ha... Szóval nem nehéz észrevenni, hogy Balogh is egy igazi, zavarosban halászó, konteokkal és féligazságokkal házaló hamis tanító.

Érdekes, hogy ezeknél a szellemvilágra mutogató figuráknál menetrendszerűen felbukkan a "magyar kártya". Persze érthető, hiszen nagy divatja van ma ezeknek a kiválasztottságot sugalló elméleteknek, és ezért a felvevői piac kibővítésére roppant alkalmasak. Egy videóban Balogh, Magyarország küldetéséről beszél, ahol a Világ Panoráma műsorvezetője, az Elkezdődött.. könyvéből olvas fel egy részt felvezetésként:

"A nyugati, európai értékrend abból az anyagi világból származtatja az értékeit, amely mostanra már kiderült, az univerzumnak mindössze négy százalékát alkotja. A magyar értékrend ezzel szemben abból a régióból táplálkozik, amely a spirituális lelkivilág, ez viszont a világegyetem kilencvenhat százaléka"

Ezek után nem nehéz kitalálni, hogy a műsor milyen mederben halad tovább. Természetesen a spiritualitásba csomagolt üzenet pontosan az echo-tv közönségére lett hangolva, és az aktuális, kormányzó, politikai érdekcsoport nyugatellenességét igazolja. Mi magyarok Brüsszellel szemben megjelenünk egy teljesen más értékrenddel, egy olyan alaptörvénnyel, aminek első szava Isten. Aztán elkezdi felolvasni a preambulumot, ami szerinte egy spirituális értékrend. Nem folytatom tovább, mindenki megnézheti ezt a szervilis műsort az interneten.  (Magyarország küldetése) Azt még mellékesen megjegyzem, hogy az a kormány politikai és gazdasági érdekekre hivatkozva nem fogadta a Dalai Lámát a legutóbbi magyarországi látogatásán.

A két legismertebb, magyar "ezo guru" bemutatásával az volt a célom, hogy felhívjam a figyelmet az olyan tanítókra, akik a szellemvilággal való kommunikációt, médiumitást hiteles spiritualitásnak állítják be. A bemutatott, kiragadott példák szerintem igazolják, hogy tanításaik megbízhatatlanok, zavarosak, mint ahogy megbízhatatlan minden olyan tanítás, ami ilyen forrásból származik, vagy ilyenre utal.

Paul Brunton ezt írta : "Senkinek nem lehet magasabb célja, mint az, hogy az Önvaló birtokolja. Ez az egyetlen médiumitás, ami biztonsággal gyakorolható és az egyetlen, amit gyakorolni kell"

Szepes Mária hasonlóan fogalmazott : "A médiumitás, a transzcendens képességek nem egyesek kiváltságai. Minden ember médium; de valódi, hasznosítható értéke csak az olyanfajta inspiráltságnak van, amely tudatosan áll be az egyetemes sugárözönbe. Egy harmonikussá csiszolt jellem és lelkiismeret torzítás nélkül veszi fel a megismerést, és közvetíti a nagy Központ leadását"

Ez a nagy Központ az Önvalónk, a Szent Szellem, amiről Jézus is beszélt az Evangéliumokban, ebbe avatta be tanítványait és ennek működését ismerhetjük fel mi is, ha őszintén gyakorolva felé fordítjuk figyelmünket. Ez az "egyetemes sugárözön" minden ember szívében ott van, de csak az ismerheti fel, aki tudatosan áll be ebbe a sugárzásba. A hiteles, spirituális gyakorlás során "feltámad" az isteni Erő és a gyakorló közvetítőjévé, médiumává válik.

süti beállítások módosítása