Jiddu Krishnamurti szerint, aki a legigazibb értelemben véve éli az életet, az teljesen félelem nélküli, ő maga a világosság, ezért nincs szüksége keresésre. Ez kétségtelen, hogy így van, legalábbis én nem kételkedem JK szavaiban, de ettől függetlenül a "keresés" témakör sokkal összetettebb. Nem ismerem az eredeti szövegkörnyezetet, ahol ez elhangzott, ezért, akár úgy is lehet értelmezni, hogy már egy beérkezett keresőről beszélt. Általában ezt nem így szokták felfogni, mindenki a "keresés" feleslegességére gondol, és Krishnamurti tanításaiban is van erre utalás. 

A születésének századik évfordulója alkalmából megjelent könyvben Evelyne Blau, aki hosszú ideig munkatársa volt, ezt írta: "Ötven éven át tanított, beszélt és utazott szerte a világon. Miért nem változott meg egyetlen ember sem? Őt (Krishnamurtit) bizonyára foglalkoztatta ez a probléma.

Amikor Krishnamurti haldoklott Kaliforniában, egy magnóval rögzítették utolsó szavait. Nem sokkal halála előtt ezt mondta: "Hol rontottam el? Senki sem értette meg?"

Hol ronthatta el? Nehéz megmondani, talán ott, hogy, mint a rövid-ösvény tanítója túlságosan radikális volt abban a tekintetben, hogy nem kell követni semmilyen vallást, szektát, irányzatot, tanítót, gurut stb. Persze meg volt rá az oka, hiszen ő is látta már a burjánzó "spiri" divatot, főleg a nyugati világban, a hosszú ösvény vadhajtásait, mellékvágányait és azt is, hogy rengeteg ember csak a személyes problémáira keresi a választ a spiritualitásban. Az egész egy "ál-alakzattá" vált, az ego búvóhelyévé. "Csak nem felébredni"- ahogyan Hamvas írta, mindent elkövetni, hogy ne kelljen felébredni, még a spirituális gyakorlás jelmezébe is belebújni, jól elrejtőzni az Igazság elől, önmagunk elől. Ezt látjuk most is a divat jógákban, asztrológiában, new age "teremtősdi" technikákban, a felszínes ezotériában, neo-advaita köldöknézésben, régi és új vallásokban stb.

Korábban már írtam erről a "nincs szükség keresésre" témáról, amiből láthatjuk, hogy végső szempontból igaza volt Krishnamurtinak, viszont, azt is láthatjuk nem mindegy, hogy mikortól nincs rá szükség. Manapság nagyon sokan félreértelmezik ezt, aztán az önáltatás csapdájába esnek, azt hiszik, hogy nekik már nincs szükségük rá, pedig még lehet, hogy el sem indultak egy hiteles hosszú-ösvényen, ami még erőfeszítéssel jár. (koncentráció-meditáció)

https://nyilegyenes.blog.hu/2016/07/06/egy_ceyloni_fiatalember_kerdese_a_ramana_maharshi-hez

A Bibliában is benne van, hogy "Légy csendben és tudd, hogy én vagyok Isten". Ennél nincs direktebb tanítás, de amennyire egyszerűnek tűnik, annál nehezebben valósul meg. Ez már tényleg a keresés végén van, de el is kell jutni idáig. Érdemes megemlíteni, hogy pl. Ramana Maharshi is általában minden kérdezőnek először azt mondta, hogy ő már most is az Önvaló, nincs más csak az Önvaló, vagy egy olyan emberhez hasonlította a keresőket, aki nyakig benne áll egy folyóban, de szomjazik. Csak ezek után válaszolt a kérdező tudatossági szintjének megfelelően. Egy egyszerű földművesnek pl. azt tanácsolta, hogy otthon, a házi oltárnál imádkozzon. Nem volt még mindenki alkalmas rá, hogy direktben az Önvalóra, a Tudatosságra hangolódjon, mert mentális hajlamai még szétszórták a figyelmet.

A következő történet jól rávilágít arra, hogy a keresés feladásáig nem egyszerű az út, ráadásul a megvilágosodott mesterek útmutatásai között is vannak eltérések. Berthold Madhukar Thompson német spirituális tanító, író keresése során több híres guruval is találkozott. Az első mestere Osho volt, akinél voltak már megélései, bevillanásai, majd felkereste Papajit Lucknowban. Elmondása szerint jelenlétében egy megsemmisítő, személytelen állapotot élt át, ami óriási boldogsággal járt. Papajairól tudni kell, hogy úgynevezett "shakti" guru volt és nagyon sokan éltek meg vele eksztatikus bepillantásokat, beavatásokat. Az energetikai beavatás során azt tapasztalta, hogy egy hő és fényenergia hullám felment a gerincén, aztán a szemöldökei között (harmadik szem, hipofízis mirigy) vibrálást, majd spirál körök formájában fénykibocsátást tapasztalt. Az élmény közben nem volt képes gondolkodni és nem érezte a személyes énjét sem. A bevillanás egy pontján mélységes szeretet és hála töltötte el. Papaji biztosította róla, hogy elérte a megvilágosodást, de mivel nemsokára visszaállt nála az eredeti állapot, ezért ő nem volt ebben biztos. (valójában csak egy ideiglenes bepillantásban volt része) Mivel elégedetlen volt, ezért felkereste Tiruvannamalaiban Lakshmana swámit, aki Ramana jelenlétében érte el a megvilágosodást, és az ugyancsak megvilágosodott követőjét, Saradammát. Ők azt mondták neki, hogy tényleg nem érte még el az állandó állapotot, ezért gyakorolja az atma-vicharát (önkutatást). Többször is visszament még, miután nem működött nála az atma-vicara, ezért Lakshmana azt mondta neki, hogy már csak Isten segíthet rajta, ezért imádkozzon. Ettől Madhukar teljesen összezavarodott, csalódott volt, többet várt a találkozásoktól, de aztán megértette a swámi tanácsát és jobban el tudott mélyülni a gyakorlás során. Mindezek után kereste fel Ramesh Balsekar advaita tanítót Bombay-ban, (ő Nisargadatta Maharaj megvilágosodott tanítványa volt, egy direkt tanító) 

"Különösen a szabad akarat és a predesztináció fontos kérdésében kértem segítséget. Szintén fontosnak éreztem annak megértését, hogy a gyakorlás és az erőfeszítés vajon elősegíti, vagy akadályozza a megvilágosodást" 

Madhukar már túl volt négy tanítón, akiknek bizonyos pontokon ellentétes volt a tanítása, ezért nem lehet csodálkozni, hogy elvesztette a fonalat. Balsekar tanításait jól ismerte, könyveit korábban olvasta, de személyesen még nem kereste fel korábban. Közölte vele, hogy a megvilágosodást keresi és mindenre elszánt, hogy elérje. 

"Ki az aki keres és mit? Amikor megérted a kérdésedben azt, hogy "ki" és "mit", akkor a keresésed véget ér" - volt  Balsekar első válasza.

Ezek után Madhukar felvázolta eddigi tapasztalatait a különböző mesterekkel, Balsekar pedig érdeklődött az indiai név eredetéről, amit még Papajitól kért.

Ramesh: - Ó, értem. Engedd meg, hogy elmagyarázzam az "Én vagyok Madhukar" jelentését!: Én egy Madhukar nevű test-elme organizmussal azonosítottam magam, a szabad akarat és a személyes cselekvőképesség érzésével...

Most nem írom le a teljes beszélgetést, de Ramesh is mondta neki, hogy nem lehet még megvilágosodott, ha kételkedik benne. Ezek után tért rá a lényegre, amiből tisztán megérthetjük a "kereső és a keresés" jelenségét.

Ramesh: - Mielőtt a keresésről és a megvilágosodásról beszélünk, hadd kezdjem az alaptanításommal: Minden ami van, az a Tudatosság. Ha a Tudatosság minden, akkor nincs egy (különálló) valaki, aki cselekedne. Buddha ugyanezt mondta: "Események történnek, tettek bekövetkeznek, de nincs ott egyetlen egyén sem"

Madhukar: - Érthetőbbé tudnád ezt tenni?

Ramesh: - Ha csak a Tudatosság létezik, akkor hogy lehetne ott egy egyéni cselekvő, kereső, vagy döntéshozó? Mégis van cselekvés, keresés, döntés, de ezek a Tudatosság/Teljesség személytelen funkciói. Az ego a személyes cselekvőségérzetével azt hiszi, hogy ő az aki működik. Valójában mindig és kizárólag csak a Tudatosság működik személytelenül egy test-elme szervezeten keresztül.  

Madhukar:  - Akkor a spirituális keresésnek is egy személytelen történésnek kell lennie.

Ramesh: - Persze. Az igazság keresése és annak végleges beteljesülése a megvilágosodás végső eseményében - az ego, kereső megsemmisülése - olyan, mint minden más cselekedet és esemény. Ezek a Forrás, Totalitás, Isten, Tudatosság vagy hívd bárminek is, személytelen funkciói...

Madhukar: - Ebben a kontextusban, akkor ki az, aki keres? És ki válik megvilágosodottá?

Ramesh: - Nincs senki, aki gyakorolna vagy bármi mást tenne azért, hogy elérje a megvilágosodást.

Madhukar: - Teljesen meg vagyok zavarodva. Akkor mit mondasz, mi a megvilágosodás? Hogyan definiálod?

Ramesh: - A megvilágosodás megsemmisülése annak, aki kívánja a megvilágosodást. A megvilágosodás csak akkor történhet meg, ha Isten akarja, és ez a test-elme organizmus sorsa, azt jelenti hogy az ego, aki meg akar világosodni megsemmisült. Ezért van az, hogy senki nem válhat megvilágosodottá és senki nem élvezheti azt. 

Madhukar: - Akkor a megvilágosodás egy esemény a jelenségvilágban, megnyilvánulásban? 

Ramesh: -  Igen. Ez egy spontán bekövetkező esemény a keresés befejezésének a végén, amiben intuitív, teljes megértés van a spirituális szívben arról, hogy nincs cselekvő és soha nem is volt kereső. Ebben az eseményben az ego, az én teljesen megsemmisül.

Madhukar: - Ha a megvilágosodás sorszerű, akkor minden más, ami történik szintén sorsszerű, beleértve a spirituális keresést.

Ramesh: - Igen, természetesen. Akár a megvilágosodást keresed, vagy egy millió dollárt, egyik sem áll az irányításod alatt. Mind a kettő Isten akaratától függ és része a test-elme organizmus sorsának. 

Madhukar: - Ha minden sorsszerű, akkor annak is sorsszerűnek kell lennie, hogy kiből lesz spirituális kereső, és mikor. És minden egyes keresőnél sorsszerűnek kell lennie, hogy megtörténik a megvilágosodást, vagy sem.

Ramesh: - Pontosan. Továbbá a teljes megnyilvánulás minden eseményének sorsa, minden időben azt foglalja magában, hogy a Földön semmilyen hatalom nem tudja siettetni vagy akadályozni a megvilágosodás eljövetelét...Nem te voltál az, aki úgy döntött, hogy kereső lesz. A keresés csak megtörtént. Meséld el, hogy lettél kereső! 

Madhukar elmeséli a kezdeteket, amikor Osho jelenlétében átélte az első szatorit, bepillantást. "Látod, ezek az események csak megtörténtek. Nem tervezted őket. Az intenzív keresés csak úgy elkezdődött egy tapasztalattal." - Ramesh

Madhukar: - És ezzel a tapasztalattal megszületett a kereső. De te azt mondod, hogy nincs cselekvő és kereső.

Ramesh: - Nincs cselekvő és kereső, egyénként szabad akarattal és cselekvéssel rendelkező elkülönült entitás. Nincs olyan entitás, hogy "én". Azonban van egy Madhukar nevű test-elme organizmus, ami személytelenül működik a Tudatosság manifesztációján belül.

Madhukar: - Elméletileg, ha Isten azt akarná, hogy megvilágosodjam, az akkor is megtörténne, ha én azt nem akarnám. (mert nincs is akaratom)

Ramesh: -  Van akarat, de az a tiéd vagy a Forrásé - Istené? Ez a kérdés. Nem számít, hogy te, vagy bárki más mit tesz vagy nem tesz, mert minden cselekedet Isten akarata szerint történik. 

Madhukar: - Legmagasabb szempontból nézve ki a kereső?

Ramesh: - Legmagasabb szempontból nézve a kereső már az, amit keres. Ő a Tudatosság. Csak a Tudatosság van.

Madhukar: -  Még világosabbá tudnád ezt tenni?

Ramesh: - Amit a kereső keres, az valójában a keresés tevékenysége. A kereső és amit ő a keresésének hisz az valójában az, amit keres. Minden a Tudatosság. Ennek megértése - nem csak intellektuálisan, hanem totálisan, intuitíven a szívben - a megvilágosodás. Minden a megértés. Ezzel a kereső, az ego megsemmisül. 

Amikor Ramesh elmondta ezeket, Madhukar elméje megállt és egy hirtelen beálló, időn túli egységélményben mély megértés történt. Teljesen megszűnt az idő, a múlt, jelen és jövő eggyé vált, amint énje beleoldódott egy fényóceánba. A teljes egységélmény tudatossága elnyelte a személyes tudatot. Megtörtént a tapasztaló nélküli tapasztalás.

A német kereső mögött már meglehetősen hosszú út állt, mire eljutott a megértéshez és azon túl, hogy korábban számos mesterrel találkozott még zen meditációt és vipassanát is gyakorolt. Annak ellenére, hogy minden tanítótól mást kapott, azok is fontos állomások (beavatások) voltak útján, valójában nem is kaphatott mást, csak azt, amire akkor szüksége volt. A rövid ösvényen már nagyon fontos megérteni, hogy nincs szabad akarat, választás, cselekvés, mivel az egyéni törekvés képzetével fel kell hagyni és át kell engedni az irányítást a Kegyelemnek, az Önvalónak, a bennünk élő Istennek . 

Az Isten itt állt a hátam mögött
s én megkerültem érte a világot

Négykézláb másztam. Álló Istenem
lenézett rám és nem emelt föl engem.
Ez a szabadság adta értenem,
hogy lesz még erő, lábra állni, bennem.

Úgy segített, hogy nem segíthetett.
Lehetett láng, de nem lehetett hamva.
Ahány igazság, annyi szeretet.
Úgy van velem, hogy itt hagyott magamra.

Gyönge a testem: óvja félelem!
De én a párom mosolyogva várom,
mert énvelem a hűség van jelen
az üres űrben tántorgó világon.

József Attila