Az utóbbi években egyre nagyobb divat lett a meditáció. Rengeteg a meditációs tanfolyam, könyv, videó, az online térben is terjed az oktatás. Vannak populista tanítók, irányzatok, ahol azzal kecsegtetnek, hogy már rövid időn belül komoly tapasztalatokra tehetünk szert. Ugyanaz az infláció, felhígulás figyelhető meg ezen a területen is, mint a spiritualitás számos más ágában. Ha alaposan megvizsgáljuk ezeket a meditációs irányzatokat, akkor kiderül, hogy valójában csak relaxációs technikák, a valódi meditációhoz semmi közük. Természetesen ezek is lehetnek hasznosak, ha a nyugalom eléréséhez hozzásegítik a gyakorlót, de ettől még nem tekinthetők meditációnak.

Nagyon sokan a lelki problémájukat szeretnék orvosolni a meditáció gyakorlásával, de ez lehetetlen, hiszen ahhoz, hogy valaki egyáltalán hozzáfoghasson egy hiteles technikához, már eleve kiegyensúlyozottnak kell lennie. 

"Amíg a kereső nem tudja, hogy mik a gyengeségei, és nem lát hozzá ezek kijavításához, illetve a szükséges pozitív jellemvonások kialakításához, addig a meditáció vagy haszontalan, vagy sikertelen, vagy akár káros is lehet."- Paul Brunton

Brunton, Sri Ramana Maharshi beavatott tanítványa egyik könyvében beszámolt arról, hogy már a 30-40-es évek Indiájában is nagyon nehéz volt hiteles Mestert találni és rengeteg fizikális és pszichikai jóga sérüléssel találkozott, ami a felkészületlen tanítóknak volt köszönhető, mert olyan emberek oktatásához is hozzáfogtak, akik még éretlenek voltak a jóga legalacsonyabb fokozataihoz is, és ezzel veszélybe sodorták őket. Ráadásul a meditáció már a magas fokozathoz tartozik, egyáltalán nem kezdőknek való. C.G. Jung is felhívta erre a figyelmet és arra is, hogy a meditáció a belső, lelki problémákat felerősítheti.

Említettem a "felkészületlen" tanítókat. Mit jelent ez a gyakorlatban a meditációt illetően? H.W.L. Poonja (Papaji), megvilágosodott mesterhez egyszer így fordult egyik követője:

Követö: Amikor megpróbálom integrálni tanításaidat a tanfolyamaimon, nyugaton, gyakran nem járok sikerrel.

Papaji: A meditáció tanítása nem könnyű, mert először meg kell találnod az Önvalódat (Self). Ha még nem találtad meg az Önvalót és így próbálsz meg tanítani, akkor csak becsapod az embereket. Olyan dologról beszélni, amiről önmagad sem tudsz, ez csalás, mások becsapása és jobban teszed ha elkerülöd.

Mit jelent megtalálni az Önvalót? Az Önvaló innen nézve elménk legmélyebb, egységtudatú, örökkévaló része, amit itt, a mulandóságban "Én-vagyokságként", létezéstudatként érzékel mindenki. Ez a "vagyokság" alapélmény az Életerőben lakik, ami a meditáció gyakorlása során feltárul, miután megtisztult. A koncentráció-meditáció helyes gyakorlása során ismerszik fel ez az energetikai oldal (nem kezdőknél), ami majd beállítja a meditáció magasabb állapotait, a szamádhi valamelyik fokozatát. Ezeket itt már részletesen bemutattam: https://nyilegyenes.blog.hu/2017/12/16/meditacio_figyelem

Ez a feltámadt, szunnyadó erő (Shakti) az Önvaló megnyilvánulása a létezés mulandó oldalán. Az, akiben ez még nem aktiválódott, annak nem lehetett/lehet bepillantása az Önvaló üresség természetébe, mivel ez az Erő viszi bele az embert a szamádhiba, a meditáció legmagasabb állapotába. (részletesen a fenti linken) Ezért egy ilyen tanító maximum csak a meditáció gyakorlásának technikáját tudja elmondani, de a "célt" nem ismerheti, olyan dologról beszél, amit önmaga nem tapasztalt. Azért is fontos, hogy meglegyen ez a "szuper-fizikai energia", mert az együtt gyakorlás során ez átadódik, kisugárzódik a körülötte ülő tanítványokra és így elősegíti azok elmélyedését is. Csak egy ilyen tanító tud hitelesen meditációt tanítani, ráadásul a körülötte lévő pszichikai teret is "tisztán" tartja az  auráján átáramló, kisugárzó Erő.

Nem tudom, hogy manapság hány meditációs tanító érte el ezt a szintet és "valósította" meg (élte meg) a "bepillantást", de azt tudom, hogy a megvilágosodott, inspirált mesterek könyveihez hozzá lehet férni. Érdemesebb az ő leírásaikat, útmutatásaikat követni, mert azon túl, hogy megvalósítás áll soraik mögött, a könyveik is közvetítenek valamennyi Erőt. Ha kitartóan végezzük a leírt gyakorlatokat, akkor előbb-utóbb bennünk is feltámad a Shakti és, ahogyan Brunton is írta: 

"Amikor egy ember felfedezi, hogy önmaga is hordozója az isteni erőknek, akkor abbahagyja a más emberek (tanítók) utáni, ide-oda rohangálást" 

Ez azt jelenti, hogy a belső Gurut, Tanítót megtaláltuk. Elég elcsendesedni és az Áramlás végzi a dolgát.

Napjainkban egyre jobban érzékelhető a fogalmak devalvációja. Együttérzés, szeretet, őszinteség, megvilágosodás és még sorolhatnám a pozitív, spirituális jelentést hordozó példákat. Nap mint nap találkozhatunk ezek üres pufogtatásával a közösségi oldalakon hömpölygő idézetekben, főleg azoknál, akik valamiért fontosnak tartják, hogy önmaguk spirituális beállítottságát állandóan hangsúlyozzák a nyilvánosság felé. Számtalan önmagát megvilágosodottnak beállító "tanító" is felbukkant és előszeretettel zsonglőrködik ezen fogalmakkal, de az eltúlzott szereplési kényszer, aminek hatása alatt állnak, pont az ellenkezőjét támasztja alá. Korábbi írásaimban már sokat foglalkoztam a hamis tanítók jelenségével, több ilyen gurut is bemutattam azért, hogy rávilágítsak a viselkedésükben rejlő ellentmondásokra. Ezekből a devianciákból látható, hogy nagyon távol állnak a megvilágosodottság állapotától, ezért tanításaiknak sincs túl sok értéke. Persze önmagában a viselkedésből még nem lehet végső következtetést levonni, de az általuk tanítottakból már igen. Az önjelölt guruknál az egyik legjellemzőbb tévedés a megvilágosodás helytelen értelmezése, bemutatása.  

Most a valódi, hiteles megvilágosodás fogalmát szeretném letisztázni, aminek megértéséhez a szamádhi, a meditáció legmagasabb állapotainak megértése visz a legközelebb. Régebben már ezt is kifejtettem részletesen, ezért itt most csak a lényegre összpontosítok. (Korábbi bejegyzés: https://nyilegyenes.blog.hu/2017/12/16/meditacio_figyelem)

Amint láthatjuk három fő szamádhit különböztethetünk meg, (vannak rendszerek, ahol sokkal többet, de azok csak árnyalatok):

1. Szavikalpa szamádhi: Itt az Önvaló jelenlétét még testtudattal és gondolatformák áramlása kíséretében tapasztaljuk, de ezekkel nem áll fenn az azonosságérzet. Amint kilépünk ebből az állapotból újra visszaáll a normál, hétköznapi, test-elmével azonosult állapot.

 2. Kévala nirvikalpa szamádhi: Ebben az állapotban teljes az Önvalóval történő egyesülés, a test-elme komplexum leoldódik, a gyakorló tudatosság vesztés nélkül átéli az "objektiválatlan" Üresség állapotát. Ez még ideiglenes, a visszatérés után visszaáll a normál állapot, viszont a szavikalpa szamádhi pillanatok alatt elérhető bárhol, bármikor, elég egy kis befelé fordulás.

3. Szahadzsa nirvikalpa szamádhi: Ez a végső, természetes állapot, a megvilágosodás. A karmacsírák, mentális hajlamok megsemmisülnek és ezért a Forrással, az Önvalóval való kapcsolat nem szűnik meg többé. Teljesen mindegy, hogy van testtudat vagy nincs, a gondolatok áramlása nem érinti már. Ezt azért is fontos hangsúlyozni, mert rengeteg téves tanítás van ezzel kapcsolatban, ami az elme/ego megszűnésével jellemzi a megvilágosodást. Ez teljesen lehetetlen, hiszen a bölcsnek a megvilágosodás után is folytatnia kell földi életét, és az elme bizonyos alakjaira ehhez szükség van. A természet törvényei mindenkire vonatkoznak, legfeljebb rá már nem olyan mértékben hatnak mint egy átlagemberre. Az egójához való viszony átalakul, az ego a magasabb Én közvetítőjévé, csatornájává válik. Valójában az egoizmus szűnik meg. Végső szempontból nézve nincs két én és a megvilágosodás beálltával ez a felismerés realizálódik. A kettő egy lesz, ami mindig is egy volt, de a mentális hajlamok figyelmet a mulandóság oldalára szűkítő mechanizmusa miatt kettőnek látszott.

Itt csak redukálva mutattam be a különböző szamádhikat a megvilágosodás fogalmának megértése kedvéért, ami végső soron nem más, mint a szahadzsa állapot. A következő idézet Ramana Maharhsitől, fogja teljessé tenni ennek az állapotnak a megértését, amiből látni fogjuk, hogy miért fontos figyelembe venni az "alacsonyabb" fokozatokat is:

"A szahadzsa, a természetes állapot az, amikor az ember folyamatosan megmarad e szamádhik valamelyikében, legyen az akár a szavikalpa, akár a nirvikalpa."

Itt a hangsúly a folyamatosságon van. A folyamatosságnak át kell fognia az ébrenlétet, az álmot és az álom nélküli mély alvást is. Ébrenléti és álom állapotban a szavikalpa szamádhi áll fent, ami egy "tanúsági" szemlélet a jelenségekre, a mély alvásban pedig a kevala nirvikalpa, a minden formától, megnyilvánulástól mentes, tiszta Önmagunkra való tudatosság: a Tudatosság tudatossága. Láthatjuk tehát, hogy a szahadzsa szamádhi nem más, mint a szavikalpa és a kevala nirvikalpa "váltakozása", attól függően, hogy az Önvaló szemlélete előtt az Örökkévalóság mulandó, objektiválódott, káprázati, vagy megnyilvánulatlan, idő fölötti oldala jelenik meg.

A megvilágosodás fogalmára rengeteg tévképzet rakódott az idők során, sokan úgy gondolják, hogy paranormális képességek társulnak hozzá, fényjelenségek, telepátia, mindentudás, tisztánlátás stb. (ezek az elme, ego magasabb képességei) Az tény, hogy a nagy megvilágosodott bölcsek körül történtek érdekes anomáliák, de nem mindegyiknél, és ők ennek nem voltak tudatában. Önmagában a mágikus erők megléte sem jelent még megvilágosodottságot. Minden embernek egyéni sorsa van, ezért a bölcseknél sem egyformán zajlottak le a folyamatok. Nincs semmilyen felállítható szabály és törvényszerűség, voltak olyanok is, akik soha nem gyakoroltak semmit és spontán beállt náluk a végső állapot, de volt olyan is, akinek még évekig kellet gyakorolnia az első bepillantás után, hogy stabilizálódjon. Persze az ilyen spontán megvilágosodás nagyon ritka és egy másik inkarnáció káprázatban már biztos, hogy voltak előzményei.

Ráadásul a különböző, keleti és nyugati spirituális hagyományok eltérő fogalomrendszert használnak, ezért aztán mindenki ragaszkodik az általa követett irányzat sugallta igazsághoz, ami szintén nem visz közelebb a megértéshez. Irányzatoktól függetlenül egy dolog biztosan jellemzi a megvilágosodást, ami nem más, mint a tudatosság állandósága az összes tudatállapotban (ébrenlét-álom-mély alvás). Ha valaki ezt így megéli, akkor már elmondhatja magáról, hogy megvilágosodott, ha még nem akkor folytatni kell a gyakorlást.

"Ha az ember rendszeresen gyakorol, képes rászoktatni magát arra, hogy befelé forduljon, s belül megtalálja az Önvalót. Az embernek állhatatosan és folytonosan törekednie kell, amíg a felismerés állapota véglegessé nem válik számára. Amint az erőfeszítés megszűnik, az állapot természetessé válik, és egy folyamatos energiaáramlás által a Legfőbb átveszi az irányítást az illető fölött. Amíg ez maradandóan természetessé és megszokott állapotoddá nem válik, addig tudd, hogy nem realizáltad az Önvalót, csak bepillantást nyertél Abba. Az Önvalót megvalósított lélek továbbra is kapcsolatban maradhat a működő testtel, az érzékekkel és az elmével, anélkül, hogy önmagát a testtel azonosítaná" - Ramana Maharshi

A Kegyelem folyamatos energiaáramlása az az Erő, ami megtartja a tudatosságot a tudatállapotok közötti frekvenciaváltás során, és ez az Erőháttér állítja be, tartja fenn a szamádhi állapotait is. Azok a tanítások, amelyek csak pusztán a tudatosságra teszik a hangsúlyt hiányosak, féloldalasak, hiszen minden ember alaptapasztalata a tudatosság, az "énvagyokság", de a figyelemszétszóródás miatt ez nem vezet az Önvaló "teljes" felismeréséhez. A Tudatosság érintése ebben az Erőben (shakti) "lakik", a káprázati oldalon ennek az erőnek a megnyilvánulásában ismerhető fel, és a koncentráció-meditáció gyakorlása teszi lehetővé, hogy feltámadjon. Miután ezt megtörténik már nem kell erőfeszítést tenni, elég csak elcsendesedni, vagy még azt sem, ha az állapot már teljes. Természetesen a teljes megvilágosodás egy nagyon ritka jelenség, Nisargadatta Maharaj szerint tízmillióból kb. egy embernek sikerül, de ez valójában nem számít, hiszen a részleges bepillantások is komoly eredménynek számítanak és a sors szempontjából üdvözítőek, mivel az élet értelme nem más, mint a tudatosság megtisztítása, felemelése, lényünk esszenciájának kibontakoztatása.

Az interneten kering egy videó, ahol Rupert Spira, aki egy népszerű neo-advaita tanító, elképesztő dolgokat állít a spiritualitás "direkt útjával" kapcsolatban. Egy hölgynek fejti ki a " Tudatomnál vagyok-e?", "Am I aware?" önkutató kérdésfeltevés abszolút hatékonyságát, mint "direkt utat" az önismerethez. Persze az ilyen jellegű semmitmondásokhoz már hozzászokhattunk a tömegesen felbukkanó, mai pop guruknál, de azért az nem jellemző, hogy az advaita-vedanta egyik legnagyobb, megvilágosodott mesterének, Ramana Maharshi-nek "tanítását,módszerét", úgymond hatástalanabbnak állítsák be, mint a sajátjukat. A videóban elhangzó szöveg másik súlyos hibája a spirituális "közvetlen út", Spira szóhasználatával "direkt út" és a "közvetett út" vagy "hosszú, fokozatos ösvény" relációjának a teljes figyelmen kívül hagyása és az utóbbi szükségtelenségének a hangsúlyozása. Ez egy meglehetősen félrevezető nézet, de abszolút érthető, hiszen a mai tömegfelfogás számára az instant, gyors eredményekkel kecsegtető technikák, a "sült galamb" várása az eladható. Akit részletesebben is érdekel a két út kapcsolata, az olvassa el az egyik korábbi írásomat!

http://nyilegyenes.blog.hu/2015/08/07/spiritualis_elorehaladas#more7681694    

A fentebb említett videó (a youtube-on megtalálható) félrevezető és komolytalan elképzeléseket vázol fel, mert azt sugallja, hogy az "indirekt út", mint pl. a meditáció vagy a testi gyakorlatok feleslegesek, hiszen a "tudatomnál vagyok" , a "tudatomnál levés" alapvető élménye "direktben" velünk van mindig és ebben nincs semmi nehézség. A meditáció felesleges ahhoz, hogy ennek a ténynek a felismerésére "igent" mondjunk. Az utcán odamehetünk bárkihez és az a meditáció nélkül is pontosan tisztában lesz azzal, hogy a "tudatánál van". Ez nem vitás, hogy így van, de önmagában még semmit nem jelent, hiszen a létezés duális szintjén a tudatosság különböző szinteken vesz tudomást önmagáról, "van önmaga tudatánál". A tudomásul vétel az ásványi-növényi-állati-emberi létezésen keresztül történik és az emberi szint az a kozmikus rang, ahol az egyénné zárult alkímiai tégelyben a tudatosság önmaga forrása felé fordulhat. Ezért is idézi Hamvas Béla Baadert, aki azt mondta, hogy az ember nem a kis világ (mikro-kozmosz), hanem a kis Isten (mikrotheos), ami nem más, mint az isteni szikra, az Önvaló. Ez az a "saját arc", amire az Isten az embert teremtette, és nem a káprázatszerű, állandóan változó, személyes én-öntudat, ami csak egy maszk, álarc az Arcon. Mivel a "tudatomnál vagyok" egyéni-énként, mint különálló, lefokozott öntudat-tapasztalat a tudatosságban, életképzeletben, mint jelenség nem más, mint tükrözött tudatosság (ébrenlét-álom), ezért az elmét, mint tükrözési felületet (tükör által láttok,homályosan) meg kell tisztítani ahhoz, hogy a tudatosság fénye tisztán a forrása felé fordulhasson és felismerje Örökkévaló Önmagát. A káprázatból kilépve az Örökkévalóságba oldódjon. Mitől kell megtisztítani? A megosztott elme tudattalan mentális hajlamaitól, amik miatt el van homályosodva és az öntudatunk egy lefokozott állapotban dereng: egy elkülönült, mulandó, testtel kapcsolódó személyiség képzet a tudatosságban. A megtisztítás eszköze a koncentráció-meditáció-kontempláció, vagy azoknak, akik még erre nem képesek, lehet valamilyen testtel végzett gyakorlat abból a célból, hogy egyhegyűvé, mozgásmentessé váljon az elme. Az indirekt út test-elmével végzett gyakorlatai, mint előkészítő gyakorlatok megkerülhetetlenek ahhoz, hogy rálépjünk a direkt útra. Itt távolítjuk el az akadályokat az állandóan sugárzó Önvalónk útjából. Szóval, hiába van minden egyes ember tudatában annak, hogy "tudatánál van", ha  tudatosságának figyelme a mentális hajlamok miatt teljesen a test-elme-külvilág bővítményeire fókuszál és nyughatatlan. Magyarán úgy is mondhatjuk, hogy szennyezett. Ez egy homályos, lefokozott "tudatunknál levés", a hindu hagyomány szavával: avidja (ébertelenség)     

Aztán azt állítja, hogy a " Tudatomnál vagyok-e?" kérdés megértése az általa ismert legtisztább, legközvetlenebb formája az önkutatásnak. Hatékonyabb önkutatási módszer, mint a Ramana Maharshi által "tanított" "atma-vichara" a "Ki vagyok én?" módszere, mivel azt az emberek ötven éve félreértik és félreérthető, de a "Tudatomnál vagyok-e?" kérdésfelvetésben nincs mit félreérteni. Ez ( Tudatomnál vagyok-e?) semmilyen gyakorlást nem igényel, az Igaz Természetünkhöz nem kell a test-elme útja. Egy új korszakba léptünk és a közvetlen út most a rendelkezésünkre áll az eddiginél tisztább, világosabb, egyszerűbb módon. Persze megtehetjük, hogy a fokozatos úton járjunk, de nem szükséges. A korábbiakban felvázoltak miatt szerintem már világos, hogy miért nincs sok értelme a " Tudatomnál vagyok-e? " kérdésnek mint "módszernek", hiszen ez egy nyilvánvaló tény a tudatosság akár ébrenléti, akár álom szintjén (ott is tudatomnál vagyok és még azt is hiszem, hogy ébren vagyok) de mint jelenség, lefokozott és káprázatszerű: avidja. Ráadásul más tapasztalatok is társulnak hozzá, amelyektől ez a tapasztalan különállónak képzeli magát, összefüggéstelen azokkal és nem állandó annak ellenére, hogy az alapját képezi azoknak, de az "ébertelenségből" adódóan részleges eltárgyiasulást eredményez, ami nem más, mint káprázat jelleg. Viszont nem lehetek az, amit nem tapasztalok állandóan és állandótlan, hiszen az álom nélküli mély alvásban minden tapasztalat eltűnik (test-elme,világ és minden jelenség) mégsem szűnök meg létezni, annak ellenére, hogy nem voltam tudatomnál. Ezért hatékonyságot emlegetni teljesen felesleges, mert önmagában semmi nem következik a "Tudatomnál vagyok-e?" kérdésfeltevésből. Eleve már ahhoz, hogy feltehessem a kérdést a tudatomnál kell hogy legyek, az állandótlan öntudatomnál. Itt érdemes behozni az atma-vicarát, mert nem az az érdekes, hogy "a tudatomnál vagyok e?", hanem az, hogy Ki az, aki a tudatánál van? Mi az, ami erről az állandótlanságról tudomást vesz, mert ahhoz, hogy ezt megtehesse, neki állandóan Jelen kell lennie. (még akkor is, amikor semmilyen jelenségnek nincs tudatában, csak Önmagának, mint az álom nélküli alvás során.)

A Ramana "Ki vagyok én" módszere egyáltalán nem félreérthető csak helyesen kell értelmezni, ráadásul különböző fejlettségi szinten lévő egyének is alkalmazhatják. A megkülönböztetés remek eszköze, egy segédeszköz. Ha valaki huzamosabb ideig gyakorolja az aktív tevékenységei közepette is, akkor elősegíti a  tudatosság Tanú állapottal történő azonosulást, ami már egy személytelen nézőpont és kapu az Örökkévalósághoz. Robert Adams sem véletlenül tanította és elmagyarázta, hogy a Ki vagyok én? kérdés után csendben kell maradni, mert ha az elméből jön a válasz, az hamis. Egy idő után a kérdést követő csendek egyre hosszabbakká válnak és az elme áramlása pillanatokra leáll, majd ezek a pillanatok egyre hosszabbak lesznek. A Kihez jönnek a gondolatok?, Ki az, aki cselekszik? Ki az, aki szomorú?, stb. A válasz "én vagyok", de Ki vagyok én? Ki az az "én vagyok" akinek hiszem magam, hiszen már annyi mindennek hittem magam az életem során és ez a folyamatosan változó "én" már annyi mindennek látszott? Ez a mentális gyakorlat segít leválasztani a tudatosságot a személyes énnel való identifikációról. A meditáció vagy a kontempláció magasabb szintjein is segíti a megkülönböztetésben. A kérdés után felmerülő csend-pillanatokat kell megragadni és a figyelem fókuszában tartani. Amikor a Ramanát kérdezték, hogy, hogyan lehet az elmét "elpusztítani" egy elmebeli, mentális gyakorlattal, akkor azt válaszolta, hogy, ha tüske megy az ujjunkba, akkor egy másik tüskével könnyen ki tudjuk szedni. Michael James, aki a Ramana egyik megvilágosodott követőjének, Sadu Om-nak volt a tanítványa és jó ismerője az eredeti szanszkrit szövegeknek, nagyon találóan jellemezte az atma-vicharát: Jól ismert indiai hasonlat a "kígyó a kötélben", amikor az ember alkonyatkor,  félhomályban egy a földön fekvő kötelet kígyónak néz. Ezt a hasonlatot használják az én-re, ego-ra , hogy pont olyan káprázat a valódi lényünkhöz képest, mint a kígyó a kötélben. A Ki vagyok én? önkutatás módszer olyan, mint a kígyónak látszó kötél megközelítése azért, hogy felismerjük a kígyó káprázat jellegét.                                                                                                

A végén Spira kifejti a jelenlegi indiai tanítók hozzáállását, akik együttérzésből átszabták a "direkt tanítást" azért, hogy az találkozhasson a tanítványok szelídségével és hozzáigazították a vallási áhítatossághoz  megszemélyesítve, tárgyiasítva azt , a könnyebb érthetőség kedvéért. Ez a kijelentés is értelmetlen, hiszen azok a tanítványok, akiknek még erre van szüksége nem is érthetnék meg a "közvetlen tanítást", az igazi "direkt ösvényt". Nem ismerem a jelenlegi indiai tanítókat, de amikor David Godman-tól, aki Indiában él és számtalan nagy gurunak volt a tanítványa (Nisargadatta,Papaji,Annmalai Swami,Lakshmana Swami,Saradamma és könyvet is írt róluk az ő felkérésükre) kérdezték, hogy ismer-e megvilágosodott indiai tanítót, ő határozott nemmel felelt. Az, akit meg ismer, az nem tanít nyilvánosan. Szóval a Spira által emlegetett indiai tömegguruk pontosan azt tanítják, amit tudnak, szó nincs semmiféle, átszabásról. A tömegek igényét elégítik ki, akik számára az igazi "direkt út" még korai lenne, pontosan a vallásosságuk miatt. 

Majd elmagyarázza Ramana tanítását, aki ugyan a "direkt utat" mutatta az Igazsághoz (Csend) , de mivel nagyon kevesen álltak készen erre, ezért ki kellet dolgoznia az "önkutatás" módszerét a "Ki vagyok én?"-t, valamint az "önmegadást", de ezek még mindig egy lépéssel mögötte voltak a "hegycsúcsnak", ezért ezt a legtöbb ember túl nehéznek találta. Aztán még további engedményeket, könnyítéseket tett, hogy segítse őket a következő lépés megtételére. Ez megint egy meglehetősen zavaros állítás, "mese habbal" és világosan mutatja, hogy vagy fogalma sincs Ramana tevékenységéről, vagy a saját zavaros elképzeléseinek védelmében eltorzítja azt.  David Godman - aki a 70-es évek végén a Ramana ashram könyvtárosa is volt és összerendezte az ott található kéziratokat, feljegyzéseket, valamint megírta a Be as you are könyvet, ami az egyik legismertebb könyv, amit a Maharshi-ról írtak- világosan kifejtette a lényeget a Ramana tevékenységét illetően, pontosan bemutatta az életét.  Ramana tényleg a Csendet, a belőle áradó Kegyelem sugárzásának, az elmét lecsendesítő áramlását tartotta a leghatékonyabbnak, amire egyes esetekben még a tekintetével is ráerősített, ezért magától soha nem is tanított semmit és nem dolgozott ki semmit. Viszont ehhez a Csendhez, csak nagyon keveseknek volt "fülük". A legfejlettebb, legközvetlenebb tanítványai is évekig ültek a lábai előtt meditálva, mire elérték a megszabadulást, megvilágosodást. Még ők is meditáltak annak ellenére, hogy már olyan fejlettségi szinten voltak ebben az inkarnációjukban, hogy "megszabadulhattak." Godman nem véletlenül teszi fel a kérdést: Vajon lenne e kedvünk és kitartásunk hosszú éveken át, minden hajnalban a hideg kövön egy mester lábainál gyakorolni? Még Paul Brunton-nak is nehezen ment és először vissza is rettent az Önvalóba merülés megsemmisítő élményétől, pedig a Ramana vezette. Az első találkozásoknál még semmit nem tapasztal a benne feszülő intellektualizmusa miatt és csalódott is volt, de még azután is, hogy később a Ramana jelenlétében ideiglenesen átbillent a küszöbön és bepillantást nyert az Önvalóba, - a végső megvilágosodást csak évtizedek múlva 1963-ban érte el. Addig is folyamatosan meditált és gyakorolt. Mivel  Ramana mindenkiben a Brahmant látta, hiszen Egységtudatban élt, ezért a másik nagyon gyakori, ha nem a leggyakoribb megnyilvánulása a hozzáfordulók felé - azok felé, akik már nem vették az "adást" és ezért kérdéseket tettek fel neki -  a "Már most is Az vagy, Brahman vagy, az Önvaló vagy"- ezt ismerd fel, de azt ne felejtsük el, hogy a szavai mögött az Önvaló kegyelmének aktív energiája állt és ez a megnyilatkozása dinamikus, beavató jellegű volt. Godman megállapította, hogy miután áttanulmányozta az ashramban fellehető összes iratot, feljegyzést (még az akkor még élő régi követőkkel is beszélt) ez volt az, amivel a leggyakrabban találkozott a lapokon és nem az atma-vichara, a Ki vagyok én?,(amit Godman is már vagy 10 éve gyakorolt addig). Tehát téves az a nézet, hogy a Ramana tanításának a Ki vagyok én? az esszenciája. Csak azoknak - akik még tovább kérdezősködtek és az előző szóbeli válasz sem volt elég - adta az önkutatás útját a "Ki vagyok én?" kérdésfeltevés segédeszközét. Persze nyugaton főleg ezzel a segédeszközzel azonosítják, ezt tartják a fő tanításának, de a valóságban nem volt semmilyen hivatalos tanítása, csak a Csendje, hiszen magától nem tanított senkit, csak a hozzáfordulók kérdéseire válaszolt. Nem törekedett nyilvános tanítói szerepre, minden spontán alakult ki körülötte, ha nem kérdezik, soha meg sem szólalt volna, ha nem keresik magányosan élt volna az Arunachalán egy barlangban. Viszont azt meg kell jegyezni, hogy a róla írt könyvekben szereplő válaszokat mindig az adott kérdező tudatosságának, fejlettségének megfelelően adta és soha nem utasított el egyetlen módszert sem. Azt tanácsolta, hogy mindenki azon az úton járjon, ami az elméjét a leghatékonyabban lecsillapítja, legyen az akár vallási, jóga vagy valamilyen szolgálati út, hiszen mindenkinek csak a számára megfelelő módszer hozhat eredményt.

A videó végén Spira feldobja a tipikus new-age lemezt, ami az utóbbi években már annyit pörgött és nagyon hangzatos csali az éretlen, "csodaváró" tömegek számára. Ez az "új korban" élünk lemeze. Egy fedőelmélet, ami arra szolgál, hogy elhazudja a spirituális út nehézségeit és adjon valami nyalókát azoknak, akik nem akarnak vagy nem tudnak a "hosszú ösvény" önfegyelmező, öntisztító, előkészítő útjának valamelyikén végig menni. Persze a mai, tömeges "spiridivatot" követők számára ez az eladható. Azt állítja, hogy mivel már más korban élünk és nincs meg ugyanaz a vallási és kulturális málhánk és sokkal intellektuálisabb beállítottságúak vagyunk, nincs szükségünk történetekre, példabeszédekre, mert már sokunk az abszolút Igazságot akarja. Nem akarjuk megadni magunkat személyeknek, tárgyaknak, gyakorlatoknak, mert erre ösztökél a kultúránk. Legyünk kevésbé hivatalosak, direktebbek, őszintébbek, mert ez a korunk útja, a világkultúra útja.Nagyon hangzatos és leegyszerűsítő semmitmondás ez is. Az tény, hogy új korban élünk, a Vízöntő korszakában és meg van ennek is a maga spirituális jellege, hatása. Az is tény, hogy ez az eltömegesedés korszaka, egy felgyorsult világ, amelyben egyre jobban hozzáférhetővé válnak a nem is olyan rég még titkosnak számító tanítások, reintegrációs technikák, önismereti módszerek. Viszont, ez nem jelenti azt, hogy azok, ettől még tömegesen járhatóak bárki számára.(főleg úgy, hogy sok esetben teljesen lebutított formában terjednek el.pl. jóga,asztrológia stb) Nem jelenti azt, hogy az a tény, hogy "Új korban" élünk, érvényteleníti a régi korok alapigazságait és törvényeit. Ilyen törvény az, hogy tömegmegváltás nincs, csak egyéni és bárki , aki az önismeret útjára lép, annak, az előkészületi, öntisztító munkát el kell végeznie. Azért, mert más korban élünk, nem jelenti azt, hogy az ilyen "köldöknéző", megalapozatlan technikák bármilyen eredményt is hoznak, még akkor sem, ha ezt Spira "direkt útnak" hívja, amihez persze semmi köze.

Nem lehet csodálkozni, hogy Spira is a "korszakváltás", meg az "új kor" címkéje mögé bújva próbálja alátámasztani, igazolni a "módszere" hatékonyságát, hiszen ez már egy másik semmitmondó "világtanítónak" (Tolle) is jól bejött és degeszre kereste-keresi magát az "Új föld" tömegekre szabott, populáris, szappanbuborék súlyú gondolataival, melyek szerint "milliók már most készek felébredni..." sőt, már az is elég, ha valaki az ő könyveit olvassa, mert az is felébredéshez vezet. Nem csoda, hogy "felébredettek" tömegei jelentek meg a világhálón. Ezek után persze, hogy nem kell a meditációt, gyakorlatokat, a kipróbált, hiteles utakat propagálni, mert, amint valaki a "milliók" közül hozzáfogna ezekhez, azonnal rádöbbenne, hogy mennyire nehéz mondjuk fél órán keresztül mozdulatlanul ülni vagy a rászakadó gondolatáramlatot kezelni és az "eredmények" csak lassan jönnek. A mai délibáb-spiritualitás tanítói nagyon jól tudják ezt, és azt is, hogy csak akkor van remény az üzleti sikerre, ha eltitkolják, eltorzítják, vagy elhallgatják  az Igazságot.

Ne feledjük, a mai Vízöntő kor a hamis tanítók korszaka is!