Engedjétek hozzám...
"Ekkor kisgyermekeket vittek hozzá, hogy megérintse őket, a tanítványok azonban rájuk szóltak.
Amikor ezt Jézus észrevette, megharagudott, és így szólt hozzájuk: "Engedjétek hozzám jönni a kisgyermekeket, és ne tiltsátok el tőlem őket, mert ilyeneké az Isten országa.
Bizony, mondom néktek: aki nem úgy fogadja az Isten országát, mint egy kisgyermek, semmiképpen sem megy be abba."
Közismert ez a jelenet a Bibliából. A tanítványok pusztán jó szándékból nem akarták, hogy a Mestert háborgassák, de cselekedetük fordítva sült el. Valószínűleg, ha okoskodó írástudók vagy farizeusok jöttek volna vitatkozni, őket nem akadályozták volna. Gyermekeket hoztak, talán még járni sem tudtak, nemhogy beszélni. Nem szabad elfelejteni, hogy Jézus korának művelt, írástudó rabbija volt. Mi dolga lehet egy ilyen embernek az értelemben még fejletlen kisgyermekekkel? Itt is csak példáról van szó, arról a kisgyermeki, kondicionálatlan tudatállapotról, amit majd nekünk, felnőtteknek az értelem kifejlődése után el kell érnünk. Természetesen a gyermeki érzékenység, nyitottság is fontos, de alapvetően a tudat "szennyezetlensége" az érdekes. Ez az állapot szükséges az "Isten országának" eléréséhez. Az "írástudás", tanultság, pedig egy ponton túl akadályt képez.
Egy korábbi írásomban Ramana Maharshi tanítása alapján bemutattam az elme alakjait.
"Ahogy ugyanazt az embert különböző neveken szólítják az általa végzett különféle cselekedeteknek megfelelően, hasonlóképpen ugyanazt az egyetlen elmét hívják különböző neveken - gondolkodás, értelem, emlékezet és én-ség attól függően, milyen alakot vesz fel, nem pedig a valódi különbözőség miatt". - Ramana Maharshi
https://nyilegyenes.blog.hu/2018/03/20/az_elme_alakjai
Egy gyermek elméjének kondicionálatlansága, ártatlansága tapasztalatlanságából fakad, hiszen emlékezetének raktára, személyes tudattalanja még kevés információt tartalmaz, értelme még nem képes felfogni az elvont fogalmakat. Nem tudja még, hogy mi a jó, mi a rossz, de a külvilág jelenségeinek nevét sem ismeri, amíg meg nem tanítják neki.
"Attól a naptól kezdve, hogy a madár nevét megtanítod a gyereknek, a gyerek soha többé nem látja azt a madarat." - Jiddu Krishnamurti
Visszatérve az elme alakjaira, az én-ség alakja nem más, mint a tudat azonosulása a testtel és az érzékekkel. A Világ Ideája az érzékelés pontjain, kapuin keresztül transzformálódik a mulandóságba, válik valóvá, de idővel, ahogyan kezdünk felnőni és megtanulunk egy anyanyelven beszélni, gondolkodni és értelmezni, egyre jobban "elveszítjük" tisztánlátásunkat, hallásunkat, ízlelésünket stb. Már minden egyes tapasztalat mögött lesz egy emlékinformáció emlékezetünkben, és így nem leszünk képesek a viszonyításmentességre. Ahogy haladunk az időben, kialakul egy adatbázis és ezzel együtt személyiségszerkezetünk is.
Az érzékek önmagukban nem is merik az időt, csak a pillanatok áramlásának szenzorai, de az elme emlékezet alakjának köszönhetően, ami miatt a múlt viszonyítási alapján állunk, soha nem láthatjuk azt a bizonyos "madarat". Szinte minden ember szívesen emlékszik gyermekkora önfeledt pillanataira, amikor még szinte a legapróbb jelenségek, vagy legegyszerűbb tevékenységek is le tudták kötni figyelmét. Nem volt még szüksége a felnőttek bonyolultabbnál bonyolultabb szórakozásaira, szenzációira ahhoz, hogy jól érezze magát.
Visszatérve az érzékelésre, érdemes megemlíteni U.G. Krishnamurti "megvilágosodással" járó tapasztalatait. Miután beállt nála a "természetes állapot", felfüggesztődött memóriája. Minden egyes tapasztalás olyan volt, mintha életében először történne, legyen az egy étel íze, egy tárgy látványa, egy szag vagy egy illat. Amikor egy levest evett minden egyes kanál után meg kellet kérdeznie, hogy mit eszik éppen. Ami még érdekes, hogy megszűnt az érzékek közötti összműködés, ha látott egy patakot, akkor annak csörgedezése egy, a látványtól független tapasztalásként jelentkezett. Elmondta, hogy megszűnt benne a minősítés, a tehéntrágya szaga, vagy egy drága parfüm illata között nem érzett különbséget, nem volt kellemetlen, vagy kellemes egyik sem: tisztán érzéki információként jelent meg számára, mindenféle minősítés hiányzott. Ha ránézett egy faliórára nem tudta leolvasni az időt, csak egy szerkezetet látott, viszont amikor szüksége volt egy információra, akkor akaratlagosan be tudta kapcsolni magában.
Egy csecsemő nem veszi zokon hogy állandóan anyatejjel táplálják, ha éhes, de egy már nagyobb gyermek, akár százszor is végig hallgatja ugyanazt a mesét, és nem unja. Természetesen U.G. példája egy rendkívüli eset, de jól bemutatja a relatív időhöz kötött elmétől való "függetlenség" állapotát. Mivel az érzékelés nem más, mint a Kozmikus Elmével, Világ Elmével, vagy vallásos kifejezéssel élve Istennel való tudattalan együttműködés, ezért ennek tudatosítása és megértése egy kulcsot nyújt számunkra "Isten országának" megismeréséhez szükséges állapothoz. Ezért is mondta Jézus, hogy a kisgyermekeké, az "ilyeneké", az így működőké az Isten országa.
Aki nem úgy fogadja, mint ők, "semmiképpen sem megy be abba". Valójában Isten országa egy állapot, lényünk esszenciájának, az Önvalónknak egysége Istennel. Egy embernek annyira elfogulatlannak és koncepció mentesnek kell lenni, mint egy kisgyermeknek a külvilággal szemben, ha szeretne beleoldódni az Önvaló ürességtermészetébe, ami azonos Istennel.
Jézus nem azt mondja, hogy újra kisgyermekké kell válnunk, hiszen ez lehetetlen, hanem miután felnőttünk és teljesen kibontakozott az elme relatív, időhöz kötött oldala, amelynek összműködését az alakokkal való teljes azonosulás adja, újra be kell állnia a gyermeki kondicionálatlanságnak ahhoz, hogy "miénk legyen az "Isten országa." Ilyen értelemben kell "gyermekké" válnunk. Ehhez először meg kell tisztítani, erősíteni elménket a hosszú ösvény koncentráció-meditációs gyakorlataival, hogy figyelmünket vissza tudjuk vonni a bővítményektől (alakoktól), majd át kell térni a rövid ösvény szemlélődő gyakorlataira, ahol minden külső és belső formaöltést szenvtelenül szemlélünk. Ha a visszavonás tökéletes, akkor elménk ideiglenesen felveszi az Önvaló formáját, ürességtermészetét, a meditáció szamádhi állapotát:
"Amikor Önvaló formájúvá válik a bölcsesség révén, akkor megjelenik a megszabadulás, mely természete szerint Brahman" - Ramana Maharshi
Ezután a misztikus állapot után kell elkezdeni a szemlélődő, tanúsági gyakorlatokat, hogy összekapcsoljuk elménk örökkévaló, időn túli állapotát az időbeli oldallal: a kettőt eggyé kell tenni. Gyermekkorunk önfeledt pillanatai kondicionálatlanságunkból fakadnak, személyiségszerkezetünk, maszkunk hiányából, de ekkor még spontán van meg ez az állapot, aztán mentális hajlamainknak, karmacsíráinknak köszönhetően "felnövünk". Életünk értelme a megszabadulás, és ehhez az kell, hogy tudatosan, felnőttként is el tudjuk érni a gyermekség állapotát.
