A Jupiter és a Szaturnusz újra együtt fog állni December 21.-én a Vízöntőben. Ez azért érdekes, mert legutóbb, nem egészen 800 évvel ezelőtt, 1226-ban volt ilyen konstelláció. Természetesen spirituális körökben óriási várakozással tekintenek az időpontra, és az azt követő időszakra. Vannak olyan asztrológusok, akik szerint most köszönt be a Vízöntő világkorszak, egyesek, pedig egyenesen a materializmus végét látják és a spirituális ébredés nyitányát vizionálják. A jelenlegi világjárvány okozta sokk és változás közepette persze nem nehéz nagyokat mondani, ráadásul a tömegspiritualitást mindig is jellemezte az alaptalan csodavárás. Ez nem véletlen, hiszen az ezotéria ipar csak így piacképes, a pozitív töltésű megközelítéssel lehet sikereket elérni, ami alapvetően nem baj, csak éppen nem vezet sehová. Az asztrológia alapvetően egy "önismereti" eszköz, de a széles rétegeket a prognosztika, a jövő fürkészése érdekli és nem az ego összetevői, építőelemei, amiknek megismerése, leleplezése lehetővé tenné a valódi Önismeretet. Az ego sorsára kíváncsiak, a jövőbeni élethelyzetek alakulására, aminek természetesen csak "jónak" szabad lennie. A mai asztrológia is a spirituális materializmus egyik prominens ágává vált.

Hagyományos megközelítés alapján a Jupiter és a Szaturnusz sorsbolygók, de létezéselméleti szempontból a Jupiter a teret, a Szaturnusz, pedig az időt szimbolizálja. Ha így tekintünk az együttállásra és jegyváltásra, akkor ez azt is üzenheti, hogy 800 év után a tér-idő "keresztje" újra Vízöntő energetikai hátteret kap. Tudatosságunk örökkévaló, tér-időn kívüli része, az Önvalónk mostantól "uránikusan" lesz felfeszítve erre a keresztre, ego-élményünk ilyen jelleget kap. Az ego Önvalónk periféria eszköze, mulandó oldala. Ez a leszűkített önátélés, az elme alakjaival történő azonosulás még intenzívebbé válik a Kozmikus Elme uránikus teremtő áramában. Az események felgyorsulnak, és a karmatorlódás még erősebben fogja elragadni a figyelmet Önmagunktól a külvilág felé. (fokozódni fog a materializmus)

A Vízöntő az eltömegesedés kora, és mivel még a világkorszak elején járunk, időben nem túl távol a Halaktól, ezért  a korszakváltásból fakadó megrázkódtatás hatásai dominálnak. A Jupiter és Szaturnusz Bakból történő átlépését és együttállását a Vízöntő jegy legelején így érdemes szemlélni. Amikor átlépés, korszakváltás történik egyik világhónapból a másikba (legutóbb Halakból a Vízöntőbe), akkor ez mindig megrázkódtatással, súlyos eseményekkel jár az emberiségre nézve. Ilyen volt legutóbb pl. a második világháború. "Vér mosta tisztára a Földet". Mivel egy világhónap durván 2000 év, ezért még egyértelműen az elején vagyunk a Vízöntőnek, az apokaliptikus hatások is erősek, ezért indokolatlan a csodavárás a jelenlegi együttállással kapcsolatban. (Ne felejtsük el, hogy a Szaturnusz korlátozást is jelent a Jupiterre (térre) nézve. Az elmúlt évtizedek tapasztalataiból nem nehéz elképzelni a mai emberiség reakcióját, ha ez a korlátozás hirtelen feloldódna. Keressünk csak rá egy- két "black friday" jelenetre a neten) Hamvas Béla már a 40-es években megírta, hogy "az emberiség éppen az anyagba készül leszállni", ami napjainkra tökéletesen meg is valósult.)

Mivel az együttállás a már az évtizedekkel korábban beköszöntött, uralkodó világkorszak jegyében történik (Vízöntő jegy), mindenképpen felerősíti sajátosságait, ezért is bír kiemelkedő üzenettel a jelenkori emberiségre nézve. Amint korábban már említettem a Jupiterhez és Szaturnuszhoz létezéselméleti szempontból érdemes közelíteni, ha a mostani konstelláció üzenetét spirituális értelemben szeretnénk felhasználni. Hamvas Béla naplójában találtam néhány, egymásutáni fontos bejegyzést:

"Arkhimédész - melyik az a pont, ahol Tér és Idő azonos?"

"Az imagináció alapformája. Az imaginációban esik egybe (válik el) a tér és az idő. Vagyis nem az ész (gondolkozás), hanem az érzéki tapasztalatok alapformája (kerete) a téridő - de az érzékelés az imagináció teremtő mozzanata - nem már meglévő objektumot érzékelek, hanem megteremtem az egész valóságot teljes egészében - imaginálom: mágikus processzus és mozzanat (Böhme) - és ennek az egésznek utólagosan levont és elvont része a Téridő - elsápadt benne a valóság (absztrahálódott) - ez a valóság a Kozmosz - az asztrális világ (érzéki, szemléletes)"

"Ősszemlélet = őstapasztalat = ősteremtés = ősimagináció = őslátomás = Isten" 

"Téridő: elfelejtett és elsápadt Isten - látomás"

Az imagináció, vagy más szóval életképzelet a Kozmikus Világ-Elme (Isten) mágikus, teremtő tevékenysége. Az általa elképzelt Világ-Idea, mint első teremtésképzet még örökkévaló, a múltat-jelent-jövőt és minden jelenséget egyben tartalmazza ideák formájában. Innen, ebből az őslátomásból bomlik ki és objektiválódik, vetítődik ki a létezés (összes) mulandó oldala, aminek a materiális világ a mélypontja. Ezzel a Kozmikus-Elmével Önvalónkban találkozunk (vagyunk egyek), ami "innen" nézve elménk legmélyebb rétege, és az imaginációs tevékenységben rajta keresztül kapcsolódunk a kivetített káprázatba, a már elképzelt előképben, a Világ-Ideában ránk szabott szerepnek megfelelően. Örökkévaló lényünk figyelme lefokozódik és elmerül az elme tér-időhöz kötött alakjaiban. A folyamat olyan, mint az álom során, csak azzal a a különbséggel, hogy ott a képzőerő elménk személyes tudattalan tartalmait alakítja képekké (álomtér-álomidő), ébrenlét során pedig a kollektív Világ-Ideát. (kollektív tudattalant) Azt is mondhatnánk, hogy egónk tudatosságunk tér-idő oldala. Ez egy tudattalanul végbemenő (Önfeledt) kivetítési folyamat a tudatosságban, elmeközegben, ami létrehozza a tér-idő káprázatát. (mentális konstrukció)

Mivel, ahogy Hamvas is írta, "Az imaginációban esik egybe (válik el) a tér és az idő", ezért ez a mostani Jupiter-Szaturnusz együttállás a Vízöntő energetikai hátterében, erre a kollektív mechanizmusban beálló változásra utal. Természetesen ezt mindenki a saját alapképletével, mentális hajlamaival fogja megélni a determináció zárlatán belül. Az életképzelet megtisztítása spirituális gyakorlással történik, pl. a koncentráció-meditáció-kontempláció  gyakorlataival és, ha ez sikeres, akkor a tér-idő "összevonódik" "egybeolvad", figyelmünk lekapcsolódik a káprázatról. A meditáció legmagasabb állapotában a kontemplációban (nirvikalpa szamádhiban) a mulandó én felfüggesztődése miatt megszűnik a tér-idő érzet. Ez az egyéni törekvők kiváltsága, hiszen olyan, mint kollektív megváltás nem létezik. A "nem törekvők" számára az együttállásban még jobban fel fog erősödni a káprázati, kettősség világ, és a tudattalan összetévesztés miatt a figyelem még erősebben fog a tér-idő érzet keresztjére feszülni.