Hamvas Béla írta, hogy az életnek nem célja van, hanem értelme. De mit jelent maga az élet? Egy korábbi bejegyzésben ezt írtam:

Ha megvizsgáljuk létezésünket, eddigi életünket születésünktől fogva, akkor kijelenthetjük, hogy nem volt más, mint egy "szenzációsorozat", hiszen életérzésünket, önátélésünket az érzékelés biztosította. Külső és belső tapasztalataink megélési folyamataival azonosultunk az ébrenléti és álomállapot váltakozása során.

Jiddu Krishnamurti az észlelést, érzékelést egy folyóhoz hasonlította:

Az észlelés olyan, mint egy folyó, egy folyamatos vízáramlás. Soha nincs elzáródás. A tudás egy elzáródás. A víznek folyamatosan kell áramlania.

Krishnamurti a perception kifejezést használta, ami elsődlegesen észlelést, érzékelést, de felfogást, felfogóképességet, látásmódot is jelent. Tehát életünk nem más, mint egy észlelési, érzékelési folyamat. Ha folyóként tekintünk az életre, akkor megállapíthatjuk, hogy annak megértésére, értelmére csak akkor van lehetőségünk, ha megvizsgáljuk állandó, szakadatlan áramlásának, változásának önmagunkkal való viszonyát. Van bennünk egy mozdulatlan, változatlan elem, a Tanú, amihez képest az áramlás észlelhető. Ennek az Örökkévaló elemnek a felismeréséhez nyújt lehetőséget életünk áramlásának helyes megértése. Ez az élet értelme, amire Hamvas gondolt. Minden más, mulandóságba vetett cél csak elsodor minket ettől a lehetőségtől. Még a hagyományos meditáció gyakorlásánál is akadályt jelent, ha valamilyen cél által vezérelve fogunk hozzá.

A célok mindig az időben vannak, időbeli énünk, személyiségszerkezetünk tapasztalataiból, tudásából, emlékezetéből fakadnak, amik elzáródást okoznak az észlelésben. "A tudás egy elzáródás". A személyiségszerkezet összetevőiből fakad a pszichológiai idő, viszont az észlelés forrása nincs benne ebben az időben, de ettől függetlenül elválasztani sem lehet tőle, mivel a mulandóság az Örökkévalóság aktív oldala. A Tanú, az Önvalónk kapcsol minket össze az Örökkévalósággal, ahonnan öntudatunkat kapjuk, de csak tükrözve tudjuk felfogni a fényt, mivel ahhoz, hogy öntudatunknál legyünk, lennie kell valaminek, amit észlelünk, érzékelünk. Álom nélküli alvás során, vagy ájuláskor nem tudunk semmiről, hiányzik az öntudat, mert nincs érzékelhető objektum, ami létrehozhatná a szubjektumot.

Az érzékelés folyamában áramló objektumokhoz tartozik testünk (álomtest is), és ez az ego, az időbeli, relatív én alapja. Része a kivetített külvilágnak, külvilágunknak, ami egyszerre jelenik meg a test felbukkanásával az érzékszervek közvetítésével. Tehát van egy abszolút, külsőnek tűnő vetület az objektiválódásban. Aztán van egy belső folyamat, amelyet a tapasztalatainkból, emlékeinkből, felhalmozott tudásunkból és előző inkarnációkból származó mentális hajlamokból álló benyomások észlelése biztosít. Ebből fakad a személyiségszerkezet, a pszichológiai idő: értelmünk, értelmezésünk, gondolataink, gondolkodásunk, érzéseink, érzelmeink. 

Láthatjuk tehát, hogy az észlelés folyamában szimultán jelennek meg az önátéléshez szükséges objektumok: a külső tér-időben és belső terünkben. Ezen test-elme, vagy ego komplexumon keresztül relativizálja magát  az Abszolút Tudat, a Kozmikus Elme, amivel Önvalónkban; innen nézve elménk legmélyebb rétegében kapcsolódunk.  A kapcsolódás adott születésünktől fogva, de nem ismerjük fel Önvalónkat, a belőle áramló tudomásulvételi fényt, mert elvarázsolnak, elkápráztatnak az észleleti objektumok, elmerülünk a jelenségekben, az észleltetésben. 

Mindez olyan, mint egy hatalmas álom, amelyben minden ember a saját magánálmát beilleszti a közálomba. Kettős varázslatot kell megtörni, mielőtt a valóságot megpillanthatjuk – a varázslatot, amelyet a világ ránk kényszerít, és azt, amelyet önmagunk kényszerít ránk. Az az ember, aki
teljesen felébredt ebből a varázslatból, az az ember, aki teljes betekintést nyert.
Ez a képesség nem más, mint a teljes éberség. - Paul Brunton

Az életet azért kapjuk, hogy Önismeretre, "éberségre" tegyünk szert. Az észlelés folyamában létrejövő, áramló mozzanatok alkotta közös álomból, amit a "világ ránk kényszerít", és a belső terünk alkotta varázslatból, "amelyet önmagunk kényszerít ránk" kell felébrednünk. A hosszú ösvényen a koncentráció-meditáció gyakorlásakor még saját elmeerőnkkel dolgozunk belső terünkben, az ott felbukkanó, áramló jelenségektől megpróbáljuk elfordítani a figyelmet, hogy "eljussunk" a meditáció valamelyik szamádhi állapotába, ami legmagasabb misztikus szinten (nirvikalpa szamádhi) egy ideiglenes egyesülés Önmagunkkal. De ez csak a kezdeti lépés, mert az így megszerzett kontaktust, létélményt majd össze kell kapcsolni a külső tér-idő folyamában felbukkanó jelenségekkel. Ez már a rövid-ösvény: a szemlélődő, tanú gyakorlatok, a filozófiai, "nem-kettős" jóga alkalmazása, ami a végső, szahadzsa-szamádhi természetes állapotának beálltát eredményezheti. 

Nem véletlenül beszélt Jézus kétféleképpen az Evangéliumokban: Egyszer azt mondta Isten országáról, hogy bennünk van, de a farizeusoknak már ezt mondta:

Amikor a farizeusok megkérdezték tőle, hogy mikor jön el az Isten országa, így válaszolt nekik: „Az Isten országa nem úgy jön el, hogy az ember jelekből következtethetne rá. Azt sem mondhatják: Íme, itt, vagy íme, ott van! – Mert az Isten országa közöttetek van!”

Közöttünk van, a külső tér-időben. A kettő nem mond ellent egymásnak, hiszen a külvilág is bennünk van, ugyanolyan mentális konstrukció,  kivetülés, mint álmaink, ahogyan erre több megvilágosodott tanító is rámutatott; elmeközegünktől elválaszthatatlan, de van bennünk egy tudattalan mechanizmus, ami tőlünk elválasztja és függetlennek láttatja.   

A jóga jelentése egyesülés, egység. Hamvas felhívta a figyelmet, hogy a jóga elméleti alapját a szhánkja filozófiája képezi, ahol 25 tattva (kezdet) közül 11 az érzékeket jelenti. Van 5 buddhindrija, vagy más szóval, érzékelő érzék: a szem, orr, fül, nyelv, bőr, és van 5 karméndrija, cselekvő érzék: a beszéd, a kéz, a lábmozgás, a kiürítés és a nemzés. Ezek a külső érzékek, és a manasz (elme) a belső érzék.. A külső érzékek megállapítanak, az örök Jelenhez vannak kötve, nem tapasztalhatnak múltat, vagy jövőt, csak a belső érzék a manasz (elme) rendelkezik emlékezettel és jövőbelátással. 

Az előbbiekből láthatjuk, hogy az észlelés, érzékelés folyamában kiterülő, feltáruló külvilág, amelyet érzékeink észlelnek, mindig az örök Jelennel állnak kapcsolatban, csak elménk, a tudásunkból, emlékezetünkből, gondolatainkból álló ego-komplexumunk ismeri az időt, ami nem más, mint elzáródás. 

"Miért tűnik az aktuális jelen sokkal valóságosabbnak, mint a homályos múlt vagy a távoli jövő, pedig az előbbi akkor sem volt kevésbé valóságos, és az utóbbi sem lesz kevésbé valóságos, amikor bekövetkezik? Azért, mert a tudat, amelynek segítségével megismerjük a jelent, végső természetében egy időtlen MOST-ban létezik. - Paul Brunton 

Ennek a MOST-nak a "megragadása" életünk valódi értelme, ami külső érzékeink működése közben tárul elénk teljességében ébrenléti állapotban. Ezt azért fontos leszögezni, mert rengeteg olyan téves tanítás, elmélet van, ahol különböző tudatszintek, frekvenciák, magasabb rezgésszámon lévő világok, víziók, révülések elérésével áltatják a gyakorlókat (ezek még az elmeközeg szenzációi, mentális tapasztalatok), vagy valamilyen öntudatlan transzállapot beálltát ígérik. Ezek álmodozáshoz vezetnek, és azért tévutak, mert CSAK AZ ÉBRENLÉTI ÉBER ÁLLAPOT  AZ, AMIKOR A SZEMÉLY AZ ÖNVALÓ TELJES KIVETÜLÉSE. (álomban részleges, mély alvásban pedig nincs kivetülés) Ebben rejlik egy földi inkarnáció fontossága, jelentősége spirituális szempontból. Itt lehet a "kettőt eggyé tenni", az egységet felismerni a külső érzékelés pillanatonként áramló folyamában, ami az örök Jelennel köt minket össze. 

Ezért például a szahadzsa meditációt mindig nyitott, vagy félig nyitott szemmel kell végezni, a látás mozzanatán tartva figyelmünket, hogy majd felismerődjön a megfigyelő és a megfigyelt egysége, és felébredjünk a kettősség káprázatából. Természetesen a végső szó az Önvalóé; mi csak megteremtjük a rövid, direkt ösvény gyakorlataival az előfeltételeket.

Ha valakit még részletesebben érdekel ez a téma, akkor itt olvashat róla:
https://nyilegyenes.blog.hu/2024/04/28/eleterzes_erzekeles_szenzacio