Nyílegyenes


2021.máj.21.
Írta: Derwish komment

Boldogok, akik sírnak...

michelangelo-pieta-edit-933x445.jpg

"Boldogok, akik sírnak, mert ők megvigasztaltatnak.” (Mt 5,4)

Ez az idézet Máté evangéliumából egyenes folytatása annak, amivel az előző bejegyzésben foglalkoztam:

"Boldogok a lelki szegények: mert övék a mennyeknek országa.” https://nyilegyenes.blog.hu/2021/04/21/spiritualis_szegenyseg

Számtalan oka lehet annak, hogy sírunk: szenvedés, fájdalom, veszteség, félelem, öröm stb. Jézus kijelentésének értelme itt is, mint mindig, elsősorban spirituális, ezért a sírást kiváltó okot nem az anyagi világban elszenvedett, átélt tapasztalatokban kell keresni. Az ilyen sírást kiváltó érzelem általában spontán lép fel, szinte minden előzmény nélkül, a jelenség még önmagunk számára is érthetetlen. (Persze lehet olyan is, hogy olvasunk egy ihletett sort, hallunk egy inspirált dallamot, vagy látunk egy filmjelenetet, de a kiváltott reakció aránytalanul erős, szokatlan.) Erre a finom jelenségre a Szúfik a "Szív kelyhének felfordítása" - ként utalnak. Hamvas Béla szerint ez a sírás a spirituális gyakorlatokból fakadó belső változás következménye, a szeretet energiák re-orientációja. Ennek is meg vannak a maga fokozatai, egyénenként változhat, de mindenképpen jelzésértékű. (előrehaladottabb szinten már megelőzi egy korábbi "bepillantás", egy ideiglenes spirituális tapasztalás, de magát az élményt is egy ilyen átélés okozza)

"Senki nem találja meg a mennyei királyságot, amíg nem megy végig a könnyek útján" - Paul Brunton

Azok a szerencsések, akik majd "önként" sírnak, a lelki szegények, mert ők majd megvigasztaltatnak. A "könnyek útja" és a lelki szegénység elérése kéz a kézben jár. Ha a lelki szegénységet önként "vállaljuk", a könnyek útjára is rá fogunk lépni szellemi fejlődésünk során, viszont, ha nem tesszük, akkor a Gondviselés/Önvalónk drasztikusabb eszközökhöz nyúl. 

Az életnek nincs célja, csak értelme, ami nem más, mint legbelső Lényünk megismerése. Csak egy fizikai inkarnációból lehet elindítani a teljes felismerést, mivel Önvalónk végső kiterjedése idáig terjed, pereme, határa az egónk, aminek alapját tudatosságának a fizikai testtel történő azonosulása képezi. Azoknál, akiknél a figyelem még teljesen az egóra és ezzel a külvilágra tapad, az Önvalónak csak fizikai eszközei vannak a "beavatáshoz", inkarnáció káprázatok sokaságának kell megélődnie a "megforduláshoz". Viszont, ahol már felparázslott valami, de a lelki szegénység állapotának elérése önként nem megy, ott az Önvaló "besegít" sorscsapások, veszteségek, betegségek stb. formájában. A szenvedések átélésével puhítja fel az egót és készteti sírásra, megfordulásra, a külvilághoz tapadás feladására. Szóval "Isten útjai kifürkészhetetlenek", de nem biztos, hogy, ami az ego számára rossznak, elviselhetetlennek tűnik, az feltétlenül az is.

Érdemes még megemlíteni a spirituális válság jelenségét is, amivel már az intenzív gyakorlók találkozhatnak. A hiteles ösvényeken, egy ponton felléphet fizikai szenvedés, szorongás, érzelmi hullámzás, elakadás érzete, vagy egy erőteljes spirituális tapasztalat után, hosszú ideig nem történik semmi és a gyakorló úgy érzi, hogy "elhagyta Isten", kétségei támadnak. (Lélek sötét éjszakája állapot) Ramana Maharshi ezeket a jelenségeket az Önvalóhoz vezető út mérföldköveinek tekintette vagy akadályoknak, attól függően, hogy éppen kihez beszélt. 

"A spirituális keresők belső fejlődését irányító törvényszerűségek úgy tűnik, gyakran a legrejtélyesebb úton módon történnek. A Kegyelem ereje gondoskodik rólad akkor is amikor nem vagy tudatában ennek és azt gondolod, hogy megvonatott tőled. Ilyen esetekben minél nagyobb a szorongás, annál jobban szorongatja a magasabb rendű Én az egót. Minél inkább egyedülvalónak és elhagyatottnak tűnsz, annál közelebb von magához a magasabb rendű Én" - Paul Brunton

A "Boldogok, akik sírnak..." kijelentésnek van még egy másik, finomabb értelme is, amit Paul Brunton a Belső valóság című könyvében fejtett ki. Amikor a felébredő lelket a belső elszakadás állapotába vezetik, eléri azt a pontot, amikor nem ritkán a fizikai sírás görcsei jelennek meg. Jézusnak is, mint minden megvalósított mesternek meg volt a hatalma ahhoz, hogy felerősítse a szellemi vágyakozást tanítványai szívében. Ez a felerősödés általában gyakori belső gyötrelmet, vagy hallható sírást eredményezett. A mesterek azért éltek ezzel a módszerrel, hogy meggyorsítsák tanítványaik fejlődését. Az ilyen könnyek "üdvözítőek". "Akik elveszett szellemi otthonukat siratják, valóban áldottak, mert a Kegyelem rájuk szállt."

Sajnos körülöttünk már nincsenek ilyen mesterek, de könyveikben útmutatást találhatunk és, ha kitartóan követjük azokat és fáradhatatlanul gyakorlunk, előbb, vagy utóbb mi is átélhetjük a "Boldog sírás" állapotát. Ezt belső mesterünk, az Önvaló idézi elő, ezért hagyni kell, nem szabad elnyomni a folyamatot, hogy hatása minél maradandóbb legyen.                

Hadd temessék el a halottak a halottaikat

 image_thumb-394.png

"Egy másikhoz pedig így szólt: Kövess engem! De ő ezt kérte: Uram, engedd meg, hogy előbb elmenjek, és eltemessem apámat!. Jézus így válaszolt neki: Hadd temessék el a halottak a halottaikat, te pedig menj el, és hirdesd az Isten országát!. Egy másik is ezt mondta: Követlek, Uram, de előbb engedd meg, hogy búcsút vegyek házam népétől!. Jézus pedig így felelt: Aki az eke szarvára teszi a kezét, és hátratekint, nem alkalmas az Isten országára."

Az Evangéliumok tele vannak rejtélyes, meghökkentő mondatokkal. A vallási út a tömegek útja, a spiritualitás hosszú ösvényéhez tartozik. Emberek milliói járják ezt az ösvényt anélkül, hogy értelmileg bármit is felfognának a szentkönyvek tanításaiból. Ez egytől egyig igaz minden vallásra és ebből rengeteg félreértés fakad, nem is szólva az olyan torz jelenségekről, mint a vallási háborúk, felekezeti rivalizálás vagy a vallás nevében folytatott politizálás.

A szentkönyvekben kinyilatkoztatott tudás többrétegű, de az átlagember számára a legmagasabb értelem felfoghatatlan. Jézus példabeszédei is ilyenek, ha szó szerint vesszük őket, akkor akár értelmetlennek is tűnhetnek. Az egyszerű, vallásos emberek gyermeki hite érthető, mivel egy belső, érzelmi vágyból fakad a magasabb létezés irányába, és Jézus személye iránt táplált hódolat fűti. Ez az érzelmi kivetítés annyira erős, hogy lehetetlenné teszi a példabeszédek mélyebb megragadását, de szükségtelen is, mert csak megzavarná őket a magasabb igazság, nem tudnának vele mit kezdeni.

A vallásosság jelensége akkor kezd érdekessé válni, amikor már az értelmileg erősebb képességekkel rendelkező emberek felé fordulunk. Önmagukat vallásosnak tartó, mutató tudósok, orvosok, mérnökök, tanárok, politikusok, vagy műveltségtől függetlenül az értelemben erősebb energiával bírók: az értelmiségiek vajon hogyan tudják elrendezni magukban a példabeszédek üzeneteit? Mennyire lehet igaz a hitük? Ahhoz, hogy szó szerint elhiggyék a példabeszédeket, az értelem felfüggesztésére van szükség, ami egy meghasonlott állapot, nem hiteles működés. Még egy materialista értelmiségi, aki azt mondja, hogy nem hisz az Evangélium tanításaiban is hitelesebb ember, mint egy olyan, aki értelmét kioltva, vakon elfogadja azokat, vagy csak azért, hogy a vallásosság jelmezét képmutatóan magára ölthesse úgy tesz, mintha vallásos lenne.

Ennek a képmutatásnak a legtriviálisabb képviselői azok a politikusok, politikai pártok, amelyek a kereszténységre hivatkoznak, keresztény-demokráciát hirdetnek, és attól sem riadnak vissza, hogy az állami egyházakat a saját propagandisztikus céljaikra használják, ezzel kihasználva az egyszerű emberek vallási érzületét. Természetesen ezeknek az egyházaknak már semmi közük az eredeti Evangéliumi kereszténységhez, hatalmi eszközzé lettek. A politikai, gazdaság érdekcsoportok érdekeinek kiszolgálásával szentségtörést követnek el, sátáni elvet követnek, mivel az anyagi világban való érvényesülés szolgálatába szegődtek. Nem lehet annál mélyebbre süllyedni, mint, amikor egy pap az Istentisztelet keretében politikai propagandát folytat vagy politikai rendezvényen szerepel. Hamvas Béla ezt írta:

"Az Egyház népfölötti és fajfölötti és osztályfölötti és nyelvfölötti egység. Aki csak egyetlen szemet is a népből, osztályból, fajból, nemzetből megtart, az magát az emberiség testvériségéből kizárja. Az Egyház vallásfölötti Egység, ezért a történeti egyházat a vallásfölötti Evangéliumi Egyházzal nem szabad összetéveszteni"

Ez az Egyház az Egységtudat, a Kozmikus Elmében, a lét örök forrásában való egység. Isten Országa mindannyiunkban benne van, és ez az Örökkévaló Háttér mindannyiunkat összeköt, de mivel egyéni sorsunkban különbözünk, ezért a felismerés, realizálás is különböző módokon történik itt, a mulandóságban. Amint már fentebb említettem a vallási út érzelmi, érzületi megközelítés még a hosszú ösvény lassú útja. A tömegek számára tökéletesen alkalmas, hitüknek megfelelő. A Hermetikus Filozófiában Hermész a vezető, az értelem szimbóluma. Az értelemben erősebb emberek (műveltségtől függetlenül) számára már a puszta érzelmi megközelítés nem kielégítő a spiritualitás útján. Az Evangéliumok példabeszédeit, tanításait is értelemmel kell kikutatni, fel kell fedezni bennük a magasabb igazságot. Nem arról van szó, hogy el kell hagyni az érzelmi jelleget, áhítatot és nem lehet mondjuk mély átéléssel, hagyományosan imádkozni, de mellette tovább kell lépni a meditáció, kontempláció irányába, mert a példabeszédek elsődlegesen az önmegvalósításra vonatkozó tanításokat tartalmazzák. Ez már a szellemi erő mélyebb megragadás, befelé fordítása. Ha egy értelemben erősebb hívő még a vallási rituálék érzelmi szintjén gyakorolja a vallást, akkor nyugodtan kijelenthetjük róla, hogy hiszékeny, vagy, ami még rosszabb képmutató.

Jézus azért is tanított példabeszédekben, hogy mindenki csak annyit értsen meg belőlük, amennyi rá tartozik. A "Hadd temessék el a halottak a halottaikat" nagyon jó példa erre, egy racionális gondolkodású, nem hívő számára még akár megbotránkoztató is lehetne. Viszont, aki tisztában van vele, hogy egy spirituális tanítást hall már másként áll hozzá. A spirituális út soha nem volt könnyű, a megszabaduláshoz, Isten Országának megvalósításához a szívünkben élő Krisztust kell követni. Jézus Krisztus az Isteni Önvaló szimbóluma, aki ebben a jelenetben megszólítja az embert, viszont, ha ez megtörténik már semmilyen kifogásnak nem lehet helye. Természetesen nem szó szerint kell ezt érteni, hanem úgy, hogy akkor már hétköznapi konvenció nem állhat az ember útjába, mindenben a Belső Szót, Erőt kell követni még akkor is, ha ez irracionálisnak tűnik. A "halottak" azok az emberek, akiket még megkötnek a társadalmi béklyók, külső elvárások, szokások, az élet értelmét nem ismerték fel. Amint láthatjuk meglehetősen magasak a követelmények. 

A másik idézet is erről szól. Ott a megszólított ember még mielőtt követné Krisztust, haza akar menni elbúcsúzni a rokonaitól, családtagjaitól. Jézus őt sem kíméli: "Aki az eke szarvára teszi a kezét, és hátratekint, nem alkalmas az Isten országára." Itt is egy erős képet látunk. Felvetődik a kérdés, hogy vajon képesek lennénk e erre? Ki, vagy mi az bennünk, akinek fontosabbak a konvenciók, családtagok, rokonság mint az Isten Országa? Nem más ő, mint a kondicionált ego működésünk, egoizmusunk, számára a Krisztusi Én követése, az abba való beoldódás az ideiglenes megsemmisülést jelenti.

Jézus ezekkel a példákkal a legerősebb kötésekre mutatott rá, az ego játszmáira. Legmagasabb, gyakorlati szinten ezt a folyamatot akkor éljük át, mielőtt beállna a meditáció nirvikalpa szamádhi állapota. Ilyenkor az emberben a feltámadt Krisztusi Erő beavatása megszünteti, lekapcsolja a fizikai test érzetét és éberen, teljes tudatossággal felszívódunk az Ürességben. Bővítmények nélkül realizálódik az Önvaló, az Önmagában lévő esszenciális lényünk. Ennek a folyamatnak a lezajlása közben felmerülhetnek gondolatok, zavaró, elterelő emlékek, erős félelem és ez visszarettentheti a gyakorlót. Ezzel elodázza az átlépést, "hátra tekint".

Láthatjuk tehát, hogy az Isten Országára való alkalmasságnak komoly feltételei vannak. Önmagában már a vallás, vallások felszínes követése sem sokat ér maximális odaadás nélkül, de egy ima is hatástalan, ha nem Istenre gondolunk és kitárt szív nélkül mondjuk. "Isten a szíveket látja..." A direktebb, kontemplatív ösvényen pedig már olyan erős odaadásra, elszántságra van szükségünk, mint ahogyan egy fuldokló küzd az életéért.

Ez a korábbi bejegyzés Jézusnak egy másik, érdekes példabeszédével foglalkozik:

https://nyilegyenes.blog.hu/2018/07/04/nem_azert_jottem_hogy_beket_hozzak

süti beállítások módosítása