Neonáci a Jobbik vagy sem?

laszlo-andras-attila-akademia1.jpg

(A képen Dr. László András látható)

„Pert nyert a Jobbik Karsai László történész ellen, aki az ATV-ben a pártot „neonácinak” nevezte.”

 http://mandiner.hu/cikk/20130325_pert_vesztett_a_jobbikot_lenacizo_karsai_laszlo

Azért nem alkalmazhatóak ezek a mai jobboldali pártokra, (…) merthogy deklaráltan semmiféle közösséget nem vállalnak azokkal a korábbi pártokkal, amelyekre ez jellemző volt”,

a tudomány is konszenzusra jutott abban, hogy nem indokolt a neonáci, sőt még a szélsőjobboldali jelző használata sem”. 

Érdekesnek találtam ezt a hírt és elgondolkoztam azon, hogy a mai Magyarországon hogyan születhet meg egy ilyen ítélet, amikor már az interneten is  hemzsegnek azok az információk, cikkek, amelyek alapján a Jobbikot simán lehetne akár neonáci pártnak is tekinteni? Főleg úgy, hogy a párt elnöke Vona Gábor egy olyan embert választott tanácsadójának (Baranyi Tibor Imre),aki szorosan kötődik Dr. László Andráshoz.

De ne szaladjunk ennyire előre. Még valamikor egy évtizeddel ezelőtt futottam bele egy antikváriumban Dr.László András könyvébe, A Tradicionalitás és létszemlélet-be. Az írót előtte  nem ismertem, de az előszóba beleolvasva "felkeltődött" az érdeklődésem, hiszem önmagát Hamvas Béla „atyai” jó barátjának nevezte és a tradicionalista létszemlélet képviselőjének aposztrofálta. Hamvasról érdemes megjegyezni, hogy hazánkban ő foglalkozott először ezzel a szemlélettel és László és köre a mai napig is szívesen hivatkozik rá és munkásságára.(Aki jól ismeri és érti Hamvas eddig megjelent életművét, annak világos, hogy a Lászlóék által képviselt szélsőséges szemléletnek semmi köze ahhoz, sőt szöges ellentétben áll azzal, hiába hivatkoznak rá és reklámozzák magukat vele úton útfélen. Erre majd a linkek is rávilágítanak pontosan.)   

Miután elolvastam a könyvét, egy kettős érzés támadt bennem, főleg a könyv szélsőséges politikai és történelmi szemléletével kapcsolatban. Mivel Hamvas munkásságát már viszonylag jól ismertem akkor is, egyszerűen nem állt össze a kép az itt olvasottakkal. Most a részletekbe nem megyek bele, mert nem ez a cikk mondanivalója, de legyen elég annyi, hogy a rossz érzésemet beigazolta egy a Duna TV-ben vetített Hamvasról szóló dokumentum- film, ahol Hamvas felesége, Kemény Katalin egy meglehetősen kellemetlen történetet mesélt el Lászlóval kapcsolatban. (sajnos a youtube-on is megtalálható filmből pontosan ez a rész hiányzik)

Előtte még sikerült megnéznem egy előadást is Lászlóval, ahol úgyszintén meglehetősen triviális elméletek hangzottak el. Ezek után  egyértelmű volt, hogy nem foglalkozom tovább ezzel a szélhámossal és munkásságával. Az utóbbi időkben a Jobbik parlamentbe kerülése és előre törése óta, László egyik tanítványa (aki még Lászlóval egy közös könyvet is megjelentetett : Kard, kereszt, korona. Tradicionális tanulmányok a magyarságról.) Baranyi Tibor Imre, egyre sűrűbben látható Vona Gábor társaságában és rendszeres előadója a Jobbik rendezvényeinek.

Mi ezzel a gond kérdezhetnék sokan? Úgy gondolom,hogy a fenti bírósági ítélet tükrében válnak ezek a tények érdekessé. Az összegyűjtött linkek átböngészése is alá fog támasztani néhány olyan dolgot, ami szerintem Karsai kijelentését más megvilágításba helyezi.

Vona Gábor egyik elnöki főtanácsadója: Baranyi Tibor Imre

http://alfahir.hu/julius_evola_jobboldali_fiatalok_kezikonyve

 

László András politikai elképzelései a pannonfront.hu-n:

http://www.pannonfront.hu/31/09Laszlo.htm

 

A Kard-Kereszet-Korona Szövetség kiadványa a Sacrum Imperium, ahol Baranyi Tibor Imre is rendszeresen publikált:

http://www.sacrumimperium.hu/

 

A Sacrum Imperium ezen oldalán, még megtekinthető Hitler horoszkópja is:

http://www.sacrumimperium.hu/sacr0905.htm

 

A Becsület Napja „nemzeti összefogás" rendezvényen, a Kard-Kereszt-Korona Szövetség képviselője is felszólalt aminek vezetője László András. László nem tudott részt venni  rajta, de ezt a figyelemfelkeltő üzenetet küldte, amit fel is olvastak:

"A Kard Kereszt Korona Szövetség vezetőjeként üdvözlöm mind a szövetség, mind a magam nevében a megemlékezésre összejött testvéreket. Mint mindenkor és most is, elsősorban arra emlékezünk, aki nem volt ugyan jelen a kitörésnél, de minden igazságért küzdő magyar legfőbb vezére volt, Magyarország nemzetvezetőjére, Szálasi Ferencre. Ő volt a magyarság becsületének legfőbb letéteményese, életében és mártírhalálában egyaránt. Ő volt az, akit Európa megmentőjének kell tekintenünk. Emlékeznünk kell továbbá a kitörésben elesett magyar és német hősökre, a bolsevista bestiák által meggyilkolt Hindy Iván vezérezredesre a kitörésben résztvevő magyar erők parancsnokára, valamint a német - különösen az SS kötelékeiben harcoló bajtársainkra is.

Reméljük, mert remélnünk kell a legszélsőbb szélsőjobboldal erőinek az összefogását!"- László András

http://www.szentkoronaradio.com/belfold/2013_02_12_becsulet-napja-peldatlan-nemzeti-osszefogas-interju

 

László András üzenete a Becsület Napja résztvevőinek:

http://jovonk.info/2013/02/22/dr-laszlo-andras-uzenete-becsulet-napja-megemlekezes-resztvevoinek

 

 Magyar Sziget:

 http://www.szentkoronaradio.com/belfold/2011_08_11_magyar-sziget-maskepp-vona-gabor-baranyi-tibor-es-horvath-robert

 

Baranyi Tibor Imre:

„Baranyi Tibor Imre sokoldalú eddigi munkásságát javarészt a magyar tradicionális iskola keretei között fejtette ki. Kiadója és egyik szerkesztője volt a Tradíció évkönyvsorozatnak, főmunkatársa és szerkesztőségi főtanácsosa az Északi Korona folyóiratnak, továbbá független munkatársként részt vett az egykori PANNON FRONT folyóirat 11–14. számainak szerkesztésében is”

http://hu.wikipedia.org/wiki/Baranyi_Tibor_Imre

 

Befejezésként egy jobbikos rendezvényen Zagyva György Gyulával:

https://www.youtube.com/watch?v=HPtCpCg_diQ

 

Lehetne folytatni még a linkeket tucat számra, de már ezekből is világosan kiderül, hogy Vona Gábor és pártja a Jobbik milyen eszmék hatása alatt áll. Az, hogy ettől neonáci párt a Jobbik vagy sem, azt döntse el mindenki maga!