Nyílegyenes


2019.ápr.05.
Írta: Derwish komment

Keressétek először Isten országát...

 images_01372az_angyali_udvozlet_1089372_6400_n_1.jpg

"Ezért mondom nektek: ne aggódjatok életetekért, hogy mit egyetek, vagy mit igyatok, se testetekért, hogy mibe öltözködjetek. Nem több-e az élet a tápláléknál, és a test a ruházatnál? Nézzétek meg az égi madarakat: nem vetnek, nem is aratnak, csűrbe sem gyűjtenek, és a ti mennyei Atyátok táplálja őket. Nem vagytok-e ti értékesebbek azoknál? Aggódásával pedig ki tudná közületek meghosszabbítani életét csak egy perccel is? Mit aggódtok a ruházatért is? Figyeljétek meg a mező liliomait, hogyan növekednek: nem fáradoznak, és nem fonnak, de mondom nektek, hogy Salamon teljes dicsőségében sem öltözködött úgy, mint ezek közül akár csak egy is. Ha pedig a mező füvét, amely ma van, és holnap a kemencébe vetik, így öltözteti Isten, nem sokkal inkább titeket, kicsinyhitűek?
Ne aggódjatok tehát, és ne kérdezgessétek: Mit együnk? – vagy: Mit igyunk? – vagy: Mit öltsünk magunkra? Ilyesmikért a pogányok törik magukat; a ti mennyei Atyátok pedig tudja, hogy szükségetek van minderre.

Keressétek először Isten országát és az ő igazságát, és mindezek ráadásként megadatnak majd nektek. Ne aggódjatok tehát a holnapért, mert a holnap majd aggódik magáért: elég minden napnak a maga baja."

Előző írásomban, a Spirituális válságban a spirituális út nehézségére hívtam fel a figyelmet. Ezek a nehézségek, válságok természetes kísérőjelenségei egy megkezdett, hiteles útnak, gyakorlásnak, de egyoldalú lenne, ha csak ezekre esne a hangsúly. Az Evangélium tanításaiban, mint minden hiteles, szellemi tanításban egyaránt szó esik az ösvény árnyékos és napsütötte oldaláról is. Ezt fontos kihangsúlyozni a jelenlegi, Vízöntő világkorszakban, mert a mai divatos utak rendszerint nem említik az akadályokat, gyors sikerrel kecsegtetnek, tömegmegváltást ígérnek. Sokan ezért abban az illúzióban élnek, hogy az Ösvényen járnak. A popguruk is arról prédikálnak, hogy milliók állnak készen a "felébredésre", de Jézus ilyet soha nem tanított:

„Sokan vannak a hivatottak, de kevesen a választottak"

A "hivatottságból" el kell jutni a "választottságig", ami a hosszú ösvény lassú, öntisztító, magányos útján át vezet. A kufárokat ki kell űzni a templomból.

"A Keresés állomásai eléggé jól elkülöníthetők. Először is az ember szívében megszületik a vágy a lelki fejlődésre. Második lépésként a múlt bűneinek és hibáinak megbánása szomorúvá teszi. Harmadik lépcsőként aszketikus vagy önmegtagadó fegyelmezésnek veti alá magát. Végül pedig, negyedjére, elkezdődik a meditáció rendszeres gyakorlása." - Paul Brunton

Miután meghallottuk a belső hívást és megszületett bennünk a vágy a lelki fejlődésre, elkezdjük keresni "Isten országát" önmagunkban: "hivatottakká" válunk. Rálépünk a hosszú ösvényre a "hangya útjára", aminek számtalan formája van, az imádkozással kezdődően egészen a koncentráció-meditáció rendszeres gyakorlásának a megkezdéséig. Ez a gyakorlás fog elvinni minket a "választottság" állapotába, miután feltámad bennünk az Isteni Erő. Ez az Erő a Szent Szellem kiáradása, a Kegyelem ereje, vagy más néven az Önvalónk energiája. Ramana Maharshi tanítása is erről szól:

"Ha az ember rendszeresen gyakorol, képes rászoktatni magát arra, hogy befelé forduljon, s belül megtalálja az Önvalót. Az embernek állhatatosan és folytonosan törekednie kell, amíg a felismerés állapota véglegessé nem válik számára. Amint az erőfeszítés megszűnik, az állapot természetessé válik, s egy folyamatos energiaáramlás által a Legfőbb átveszi az irányítást az illető fölött."

Idáig kell eljutni. Ez már a "választottság" állapota, ami nem más, mint a meditáció legmagasabb fokozata a szamádhi, az igazi jóga, egyesülés Magasabb Énünkkel. Persze ennek is megvannak a maga fokozatai, az ideiglenestől a nagyon ritka, végleges állapotig, de elmondható, hogy már az ideiglenesen elért egyesülés is az "Isten országába" való bepillantást jelenti. A "kereséshez" elég csendben maradni és az Erő végzi a dolgát.

Itt részletesen le van írva a meditáció és a szamádhi: https://nyilegyenes.blog.hu/2017/12/16/meditacio_figyelem

Láthatjuk, hogy a kezdeti nehézségeken át kell esni, időnkén próbák elé leszünk állítva, de, ha mindezek ellenére is állhatatosan tovább folytatjuk a keresést, akkor a Gondviselés, a Kozmikus Intelligencia még az anyagi szükségleteinkről is gondoskodni fog a szellemi felemelkedésen túl: "Mindezek ráadásként megadatnak".

A cikk nyitóidézetében Jézus erre a spirituális törvényre hívja fel a figyelmet, ami érdekes módon megtalálható a Bhagavad Gitában is.

"De akik odaadással imádnak Engem, transzcendentális formámon meditálva, azoknak elhozom, amire szükségük van, s megőrzöm, amijük van." (9.22)

Az árnyékos oldal után elérkeztünk a napos oldalra. Természetesen a "ráadás" nem mesés gazdagságot jelent, inkább az életkörülményeink olyan úton-módon történő alakulását, hogy a megkezdett utat folytatni tudjuk. Korábban már többször is ostoroztam a bizniszgurukat, akik hitetlenségükből adódóan pénzért végzik a spirituális tanítást. Hitetlenek, mert nem bíznak a Kozmikus Intelligenciában, a Gondviselésben. Mivel még nem tapasztalták meg működését, nem váltak csatornájává ennek az Erőnek, ezért a tanításaik is csak üres, tartalmatlan, összeolvasott gondolatok. Persze követőik, rajongóik vakbuzgó módon védik őket, hangoztatva, hogy "nekik is meg kell élni valamiből", de, ha már a hiteles úton keresőknek is megadatik a "ráadás", akkor egy realizált, beérkezett tanítónak ne adatna meg? Természetesen nem az önkéntes adományokkal van a baj, vagy a normális keretek között folytatott tanfolyamokkal, hanem a drága elvonulásokkal, belépős előadásturnékkal, fizetős csatornákkal és mindenféle olyan üzleti tevékenységgel, ami a spirituális tanítással összekapcsolódik. Ez törvénytelen, hiteles tanítóknál ilyennel nem találkozhatunk. Sajnos a maiak között az "ingyen kaptad ingyen add" már nem divat, ezért jobban járunk a nagy, megvilágosodott Mesterek könyveivel.

Visszatérve a keresőkre, álljon itt befejezésként egy idézet Bruntontól, ami jól bemutatja, hogy gyakorlatban, az életben hogyan működik Jézus fenti tanítása:

"Habár a világi vágyak rendben vannak a maguk helyén és jogosan kielégíthetők, mégis alá kell rendelni őket az önmegvalósításért folytatott spirituális törekvésnek. A megidézett Önvaló azért, hogy segítse az egyént az önkéntes alárendelésben, szándékosan úgy rendezi a tapasztalatokat (a karmán belül), hogy azok hangsúlyozzák a spirituális értékeket. Amint a kereső képes az érzéseket összhangba hozni  az ilyen értékekkel, úgy fogja találni, hogy azok a (földi) dolgok amiket keresett és kisiklottak a kezei közül, most maguktól jönnek hozzá. Így a megkövetelt áldozatokról, lemondásokról kiderül, hogy csupán ideiglenesek voltak, viszont az elnyert boldogság dupla, egyben földi és spirituális. Ezért mondta Jézus: Keressétek először Isten országát és az ő igazságát, és mindezek ráadásként megadatnak majd nektek."

Somogyvámosi Disneyland

A Krishna-völgy Indiai Kulturális Központ és biofarm Somogyvámos falu külterületén található. Ez a létesítmény is része annak a világméretű hittérítő és behálózó tevékenységnek, amit az ISKCON (International Society of Krishna Consciousness) vallási szervezet folytat. Ezt a szervezetet "Ő Isten kegyelme" Bhaktivedánta Számi Prabhupada alapította New York-ban 1966-ban. Magyarországon Létai Péter, "Őszentsége" Sivarama Swámi volt az alapítója a magyar Krishna-tudatú Hívők közösségének. A Krisna-tudat a hinduizmusnak az egyik modernizált változata (neohinduizmus), melyet főleg európai és észak-amerikai területeken népszerűsítenek 1966-óta és már legalább 400 vallási központtal, iskolákkal, önellátó gazdasággal rendelkeznek. Magyarországon még főiskolájuk is van. Mára már Indiában is elterjedtek.

Érdemes megvizsgálni egy kicsit ennek a vallási irányzatnak a hitelességét mielőtt közelebbről szemügyre vennénk a Krishna-völgyet, főleg azért, mert indiai kulturális központként is működnek, tehát oktatnak és napjainkra egyre népszerűbb turisztikai célponttá is váltak. Még osztálykirándulásokat is szerveznek ide. Sokan rajtuk keresztül ismerkednek meg a hinduizmussal, Krishnával, a Bhagavad Gitával stb. Az egyik fő probléma pont ebben rejlik, mert a jelen esetben egy hamis képet kapnak az indiai spiritualitásból. Ezeknek az utóbbi évtizedekben felbukkant bizniszegyházaknak a tanításai, általában valamelyik világvallás manipulált változatát adják elő. Azért jöttek létre, hogy minél több embert behálózzanak és kihasználva őket vagyonhoz jussanak. A legnagyobb bűnük az, hogy az eredeti szentkönyvekben rejlő üzeneteket eltorzították és a szekta hatalmi érdekeihez igazították.(arról nem is szólva, hogy számtalan embert ragadtak el a családjuktól és egy irreális, antispirituális szendergésre kényszerítettek) Prabhupada is pontosan ezt tette a saját kiadású Bhagavad Gitával, ahol minden három sor idézetet 20-30 soros önkényes magyarázat követ, természetesen bele és félremagyarázva a szent szöveget, úgy, hogy az olvasó még véletlenül se másképpen értelmezze, mint a Krishna-tudat hívei.

Prabhupada azt tanította, hogy a “A Haré Krisna, Haré Krisna, Krisna Krisna, Haré Haré/ Haré Ráma, Haré Ráma, Ráma Ráma, Haré Haré mantra transzcendentális hangvibrációjának éneklése a legnagyszerűbb módszer arra, hogy felébresszük transzcendentális tudatunkat... Ebben a viszályokkal és képmutatással teli korszakban nincs a lelki élet gyakorlásának egyetlen más módszere sem, amely olyan hatékony lenne, mint a mahá-mantra éneklése". Mondanom sem kell, hogy ő is, mint minden sarlatán szektavezér a saját módszerét tartotta a "leghatékonyabb" spirituális útnak, de a valóság az, hogy a mantrázás még a spirituális ösvény alacsony, kezdeti szakaszához tartozik, azoknak való, akiknek az elméje még gyenge a meditációhoz. Nagyon távol áll még az úgynevezett "transzcendentális tudat" felébresztésétől, ami a helyes spirituális értelmezés szerint az Isteni Önvaló, amit nem lehet, csak úgy felébreszteni. Ráadásul nincs olyan mantra, ami mindenkinek megfelel. A hiteles mesterek minden tanítványnak egy egyéni, csak neki megfelelő mantrát adtak, azoknak, akiknek még erre volt szükségük. Ez a "Krishna-tudatú" mantrázgatás csak agymosás, pontosan a tudat gyengítésére szolgál, arra, hogy a letompított tudatú hívők könnyen irányíthatóak legyenek, valójában megrekedés. Őrá is jellemző volt, mint a többi sarlatánra, hogy más hiteles mesterek tanítását becsmérelte, azokat leszólta. Sajnos Európában és Amerikában sokan ezzel a torzszülött, képmutató, kizárólag külsőségekben megnyilvánuló vallással azonosítják Krishnát és a Bhagavad Gitát. (Ha valakit komolyan érdekel ez a szent könyv, akkor olvassa inkább Baktay Ervin fordítását vagy Swámi Vivekananda és Paramahansa Yoganada verzióit)

Az ilyen vallási szekták a kiforratlan, pszichikailag labilis, sérült embereket tudják elragadni, azokat, akik valamilyen oknál fogva csalódtak a konvencionális keretek között folytatott életben és így elmenekülnek a valóság elől. Erős értelmű, megkülönböztetni képes spirituális keresők soha nem esnek bele az ilyen bizniszegyházak csapdájába. Spirituális szempontból semmi értelme annak, hogy a világ nyugati felén indiai, vagy más keletei vallásokat kövessen az, akinek még szüksége van a vallásosságra, de a táplálkozási és öltözködési szokások utánzása is egy visszás jelenség. Nem véletlen, hogy ide születtünk, erre a kontinensre és az sem, hogy a keresztény vallás itt is teret nyert. (nem vagyok híve egyik vallásnak sem, de, mint jelenség itt ez terjedt el, a karma törvényéből adódóan ez a járható vallási út az itt élőknek) Amikor a Ramana Maharshi indiai, megvilágosodott bölcs egyik európai követője szanjaszinnak, hindunak öltözve jelent meg az ashramban és még valami indiai nevet is felvett, a mester kinevette és megkérdezte tőle, hogy cirkuszban érzi e magát, hogy bohócnak öltözött ? Soha nem szólította az új nevén. A mester szükségtelennek tartotta a külsőségeket, a keresztény vallásúaknak a Bibliából idézett. A többi nagy, megvilágosodott tanító is a legtöbb esetben európai viseletet öltött, ha nyugaton járt. Nem akartak feltűnést kelteni. Persze hasznosak és használhatók a hiteles, keleti tanítások az önismeret szempontjából, de még azok sem felelnek meg sok esetben, egy az egyben a nyugati ember számára.

A vallásalapító Prabhupada és tanítványa Sivarama szélhámosságára már itt rávilágítottam : http://nyilegyenes.blog.hu/2014/11/12/swami_wellness

A somogyvámosi Disneyland mára egy felkapott turisztikai látványosság lett. Méregdrága épületek, mesterséges tó, templom, gazdasági létesítmények stb. Magyarországon nehéz ennél az "ál-hindu" skanzennél hamisabb "spirituális" helyet találni. Az egész egy tömény giccsparádé, önmagukat vallásos hindunak képzelő, indiai jelmezben bohóckodó magyar statisztákkal. Az egész jelenség kb. annyira hiteles, mint Las Vegasban az Eiffel torony. Természetesen belépővel lehet bejutni, csoportoknak kedvezmény, de még ajándékutalványt is lehet rendelni. Felvetődik a kérdés, hogy miből volt pénz a 260 hektárra, meg az egész beruházásra ? Gondolom nem az aluljárókban, utcán történt könyv árusításból. Érdemes visszamenni az időben a "project" indulásáig.

"A krishnás közösség 93-ban telepedett le Somogyvámoson. Az akkori polgármesterrel való megegyezés során esett a választásuk erre a falura, két évnyi keresgélés után. Feltehetően az önkormányzati vezetés és a krishnás vezetés kölcsönös érdekegyeztetése vezethetett a - mindkét fél számára előnyös - megállapodáshoz.
A krishnások a birtokukat kárpótlási földek felvásárlásával alapították meg, ami  akkor még csak 150 hektár volt, de jelenleg, már 260 hektárnál tartanak. ( Nem nehéz kiszámolni, hogy mekkora hektáronkénti támogatást  zsebelhetnek/tek be )  Az önkormányzat és a krishnás vezetés által közösen szervezett fórumokon hívták össze a falu lakosságát, amelyek keretében lehetőség nyílt a helybeli kárpótlási földek megvásárlásának a megszervezésére. A lakosság többségének a szemében egyértelműen jó üzletnek bizonyult, hogy földjeiket a krishnás közösség  180%-os áron megvette tőlük."

AZ ISKCON-nak (International Society for Krishna Conciousness), a Krishna-tudat Nemzetközi Társaságának, gondolom nem esett nehezére a 180 százalékos ár kifizetése a még így is olcsó somogyvámosi földekért, főleg azok után, hogy addigra nagy tapasztalatra tettek szert  a földvásárlásban a világ különböző pontjain. Akkorra már több száz hektár földjük volt Kaliforniában és a világ más különböző pontjain is. Érdemes beütni a google-be azt, hogy "ISKCON temple" és egyértelműen látszik a feldobott képekből, hogy itt egy elképesztően gazdag cégről van szó. Nem véletlenül indult be a hatalmi harc a vezetők között Prabhupada halála után.

Ezen a képen egy 2012-ben Chennaiban átadott ISKCON templom látható. A templom felszentelésének csúcspontja az volt, amikor helikopterből virágesőt szórtak rá. A templom forintba átszámolva kb. 1,5 milliárdba került. Ez a hívők adományaiból folyt be.

 

Egy másik elrettentő példa egy hetvenemeletes templomról: http://www.haon.hu/hetvenemeletes-templomot-emelnek-krisna-tiszteletere-indiaban/2505788/amp

Visszatérve Somogyvámosra érdekes, hogy az anyagi javaktól való elfordulást hirdető vallás milyen jól  alkalmazta az anyagi fölénnyel való visszaélést, és így elorozta a helybéli gazdák elöl a földeket, de ahhoz is megvan az eszük, hogy már, mint elismert állami egyházként az 1% adófelajánlásért kuncsorogjanak. Ennek  tükrében nem fogok meghatódni az ételosztási akcióiktól, hiszen, amint a fenti költekezésekből is látszik ez nekik semmibe nem kerül. Ezen felül a helyi politikába is beleavatkoztak, akit részletesebben érdekel itt utána olvashat a ravasz módszereiknek :  

http://nyilegyenes.blog.hu/2010/10/09/somogyvamoson_a_krishnas_lobbi_nyert 

Amint már fentebb írtam a legfőbb probléma a Krishna-tudatú Hívők közösségével a hamis tanítás, a hinduizmus eltorzított bemutatása és a hittérítő tevékenység, amivel megpróbálnak pszichikailag és mentálisan legyengült embereket, fiatalokat behálózni. Pontosan úgy működnek, mint más vallási szekták és bizniszegyházak. A szcientológusokhoz hasonlóan ők is megcélozták a gyerekeket, csak ők nem a drogprevenció leple alatt jutottak be az iskolákba, hanem az áltudományos "intelligens tervezés" tanaival. Az amúgy állandóan indiai jelmezben parádézó krishnások az iskolákba öltöny-nyakkendőben mentek előadást tartani, nehogy "kilógjon a lóláb". Ott is volt könyv, ahogy illik, (mint a szcientológusoknál), amit az USA Book News a tudomány kategória három legjobb könyve közé választott és az „Az év legjobb könyvei” díjjal tüntette ki. Aztán a szkeptikus blogon kiderítették, hogy ezt a "díjat", mint reklámmatricát bárki megvásárolhatja azért, hogy az ezzel forgalomba hozott könyv kelendőbb legyen. Ők is megvették. Szóval pénzért minden hazugság megengedett és, amint láthattuk meg is van hozzá az anyagi fedezet jócskán.

A Krishna-völgy honlapján lelkendezve számolnak be a Ghandi Gimnázium tanulóinak látogatásáról, akik egy osztálykirándulás keretében nézték meg a kibucot, ami egy meglehetősen paradox jelenség, mivel Mahatma Ghandi került minden kapcsolatot a virulens rasszista és antiszemita vallásalapítóval, Praphupadával. A leveleit válaszra sem méltatta, vallási mozgalmát értelmetlennek tartotta. Praphupada kritizálta Ghandit a politikai tevékenysége miatt, ami szintén rámutat, hogy  spirituálisan egy tudatlan szélhámos volt. Szomorú látni, hogy a diákok és tanáraik még a névadójuk életét és annak értékrendjét sem ismerik megfelelően, de a legszomorúbb az, hogy a mai internet világában senki nem vette a fáradtságot ahhoz, hogy utánanézzen ennek a hamis bizniszegyháznak, szektának, pedig rengeteg cikk és videó foglalkozik már ezzel. A keleti és minden vallás, valamint a spirituális utak megismerésének csak akkor van értelme, ha felkutatjuk a tiszta forrásokat.

Már Swami Vivekananda is - aki a nagy indiai bölcs, Ramakrishna tanítványa volt, és fontos szerepet játszott az indiai filozófia bemutatásában a nyugati világ számára - felhívta a figyelmet a szekták veszélyeire :

"Az egész világon léteznek táncoló és ordító szekták, akik úgy terjednek, mint a fertőzés, amikor elkezdenek énekelni, táncolni és prédikálni: ők szintén egy fajta hipnotizőrök."

https://www.youtube.com/watch?v=jpE32nhDGBs

süti beállítások módosítása