Keressétek először Isten országát...

 images_01372az_angyali_udvozlet_1089372_6400_n_1.jpg

"Ezért mondom nektek: ne aggódjatok életetekért, hogy mit egyetek, vagy mit igyatok, se testetekért, hogy mibe öltözködjetek. Nem több-e az élet a tápláléknál, és a test a ruházatnál? Nézzétek meg az égi madarakat: nem vetnek, nem is aratnak, csűrbe sem gyűjtenek, és a ti mennyei Atyátok táplálja őket. Nem vagytok-e ti értékesebbek azoknál? Aggódásával pedig ki tudná közületek meghosszabbítani életét csak egy perccel is? Mit aggódtok a ruházatért is? Figyeljétek meg a mező liliomait, hogyan növekednek: nem fáradoznak, és nem fonnak, de mondom nektek, hogy Salamon teljes dicsőségében sem öltözködött úgy, mint ezek közül akár csak egy is. Ha pedig a mező füvét, amely ma van, és holnap a kemencébe vetik, így öltözteti Isten, nem sokkal inkább titeket, kicsinyhitűek?
Ne aggódjatok tehát, és ne kérdezgessétek: Mit együnk? – vagy: Mit igyunk? – vagy: Mit öltsünk magunkra? Ilyesmikért a pogányok törik magukat; a ti mennyei Atyátok pedig tudja, hogy szükségetek van minderre.

Keressétek először Isten országát és az ő igazságát, és mindezek ráadásként megadatnak majd nektek. Ne aggódjatok tehát a holnapért, mert a holnap majd aggódik magáért: elég minden napnak a maga baja."

Előző írásomban, a Spirituális válságban a spirituális út nehézségére hívtam fel a figyelmet. Ezek a nehézségek, válságok természetes kísérőjelenségei egy megkezdett, hiteles útnak, gyakorlásnak, de egyoldalú lenne, ha csak ezekre esne a hangsúly. Az Evangélium tanításaiban, mint minden hiteles, szellemi tanításban egyaránt szó esik az ösvény árnyékos és napsütötte oldaláról is. Ezt fontos kihangsúlyozni a jelenlegi, Vízöntő világkorszakban, mert a mai divatos utak rendszerint nem említik az akadályokat, gyors sikerrel kecsegtetnek, tömegmegváltást ígérnek. Sokan ezért abban az illúzióban élnek, hogy az Ösvényen járnak. A popguruk is arról prédikálnak, hogy milliók állnak készen a "felébredésre", de Jézus ilyet soha nem tanított:

„Sokan vannak a hivatottak, de kevesen a választottak"

A "hivatottságból" el kell jutni a "választottságig", ami a hosszú ösvény lassú, öntisztító, magányos útján át vezet. A kufárokat ki kell űzni a templomból.

"A Keresés állomásai eléggé jól elkülöníthetők. Először is az ember szívében megszületik a vágy a lelki fejlődésre. Második lépésként a múlt bűneinek és hibáinak megbánása szomorúvá teszi. Harmadik lépcsőként aszketikus vagy önmegtagadó fegyelmezésnek veti alá magát. Végül pedig, negyedjére, elkezdődik a meditáció rendszeres gyakorlása." - Paul Brunton

Miután meghallottuk a belső hívást és megszületett bennünk a vágy a lelki fejlődésre, elkezdjük keresni "Isten országát" önmagunkban: "hivatottakká" válunk. Rálépünk a hosszú ösvényre a "hangya útjára", aminek számtalan formája van, az imádkozással kezdődően egészen a koncentráció-meditáció rendszeres gyakorlásának a megkezdéséig. Ez a gyakorlás fog elvinni minket a "választottság" állapotába, miután feltámad bennünk az Isteni Erő. Ez az Erő a Szent Szellem kiáradása, a Kegyelem ereje, vagy más néven az Önvalónk energiája. Ramana Maharshi tanítása is erről szól:

"Ha az ember rendszeresen gyakorol, képes rászoktatni magát arra, hogy befelé forduljon, s belül megtalálja az Önvalót. Az embernek állhatatosan és folytonosan törekednie kell, amíg a felismerés állapota véglegessé nem válik számára. Amint az erőfeszítés megszűnik, az állapot természetessé válik, s egy folyamatos energiaáramlás által a Legfőbb átveszi az irányítást az illető fölött."

Idáig kell eljutni. Ez már a "választottság" állapota, ami nem más, mint a meditáció legmagasabb fokozata a szamádhi, az igazi jóga, egyesülés Magasabb Énünkkel. Persze ennek is megvannak a maga fokozatai, az ideiglenestől a nagyon ritka, végleges állapotig, de elmondható, hogy már az ideiglenesen elért egyesülés is az "Isten országába" való bepillantást jelenti. A "kereséshez" elég csendben maradni és az Erő végzi a dolgát.

Itt részletesen le van írva a meditáció és a szamádhi: https://nyilegyenes.blog.hu/2017/12/16/meditacio_figyelem

Láthatjuk, hogy a kezdeti nehézségeken át kell esni, időnkén próbák elé leszünk állítva, de, ha mindezek ellenére is állhatatosan tovább folytatjuk a keresést, akkor a Gondviselés, a Kozmikus Intelligencia még az anyagi szükségleteinkről is gondoskodni fog a szellemi felemelkedésen túl: "Mindezek ráadásként megadatnak".

A cikk nyitóidézetében Jézus erre a spirituális törvényre hívja fel a figyelmet, ami érdekes módon megtalálható a Bhagavad Gitában is.

"De akik odaadással imádnak Engem, transzcendentális formámon meditálva, azoknak elhozom, amire szükségük van, s megőrzöm, amijük van." (9.22)

Az árnyékos oldal után elérkeztünk a napos oldalra. Természetesen a "ráadás" nem mesés gazdagságot jelent, inkább az életkörülményeink olyan úton-módon történő alakulását, hogy a megkezdett utat folytatni tudjuk. Korábban már többször is ostoroztam a bizniszgurukat, akik hitetlenségükből adódóan pénzért végzik a spirituális tanítást. Hitetlenek, mert nem bíznak a Kozmikus Intelligenciában, a Gondviselésben. Mivel még nem tapasztalták meg működését, nem váltak csatornájává ennek az Erőnek, ezért a tanításaik is csak üres, tartalmatlan, összeolvasott gondolatok. Persze követőik, rajongóik vakbuzgó módon védik őket, hangoztatva, hogy "nekik is meg kell élni valamiből", de, ha már a hiteles úton keresőknek is megadatik a "ráadás", akkor egy realizált, beérkezett tanítónak ne adatna meg? Természetesen nem az önkéntes adományokkal van a baj, vagy a normális keretek között folytatott tanfolyamokkal, hanem a drága elvonulásokkal, belépős előadásturnékkal, fizetős csatornákkal és mindenféle olyan üzleti tevékenységgel, ami a spirituális tanítással összekapcsolódik. Ez törvénytelen, hiteles tanítóknál ilyennel nem találkozhatunk. Sajnos a maiak között az "ingyen kaptad ingyen add" már nem divat, ezért jobban járunk a nagy, megvilágosodott Mesterek könyveivel.

Visszatérve a keresőkre, álljon itt befejezésként egy idézet Bruntontól, ami jól bemutatja, hogy gyakorlatban, az életben hogyan működik Jézus fenti tanítása:

"Habár a világi vágyak rendben vannak a maguk helyén és jogosan kielégíthetők, mégis alá kell rendelni őket az önmegvalósításért folytatott spirituális törekvésnek. A megidézett Önvaló azért, hogy segítse az egyént az önkéntes alárendelésben, szándékosan úgy rendezi a tapasztalatokat (a karmán belül), hogy azok hangsúlyozzák a spirituális értékeket. Amint a kereső képes az érzéseket összhangba hozni  az ilyen értékekkel, úgy fogja találni, hogy azok a (földi) dolgok amiket keresett és kisiklottak a kezei közül, most maguktól jönnek hozzá. Így a megkövetelt áldozatokról, lemondásokról kiderül, hogy csupán ideiglenesek voltak, viszont az elnyert boldogság dupla, egyben földi és spirituális. Ezért mondta Jézus: Keressétek először Isten országát és az ő igazságát, és mindezek ráadásként megadatnak majd nektek."