Ebben a bejegyzésben a címmel ellentétben nem egy részletes horoszkópot fogok bemutatni, hanem egy olyan jelenséget, ami jól rávilágít a manapság divatos, analizálgató asztrológia megbízhatatlanságára. Nagyjából hasonló belevetítési jelenség ez is, mint, ami a pszichoterápiát is jellemzi és már Jung is felhívta rá a figyelmet: az orvos a saját komplikációit belevetíti a páciensbe. Az asztrológiában az asztrológus vetíti bele egy képletbe saját beállítottságát, elfogultságát, előítéleteit, elvárásait és nyilvánvaló tényeket hagy figyelmen kívül ezáltal olyan megállapításokat tesz, ami a realitásnak ellentmond.

Ráadásul nem csak a kivetített komplikációk torzítanak. Jiddu Krishnamurti egy videóban kifejtette, hogy pszichológiailag bénító hatása van a megszerzett, felhalmozott tudásnak, ezért ő teljesen elveti az előzetes, megtanult minták alapján történő analizálást. (alapvetően a pszichológián keresztül veti fel a témát, de hozzáteszi, hogy ez igaz az élet minden területére: az analizálás, önvizsgálat, azt mondani, hogy ezt kell vagy nem szabad  tenni, ez  helyes vagy nem helyes stb. egy rossz folyamat) A direkt érzékelés és cselekvés fontosságát hangsúlyozza, a választás nélküli tudatosságot, ami kondicionáltságtól mentes. Mivel érzékelésünket normál esetben a felhalmozott tudás irányítja, az emlékezet, a múlt, így az időhöz kötött. A múlton (emlékezeten keresztül) érzékelünk és cselekszünk, ezért nem látunk tisztán, tényszerűen. (ráadásul JK szerint a minták alapján történő gondolkodás rossz hatással van az agysejtekre) A hagyományos asztrológiában is folyamatosan minősítenek: jó vagy rossz fényszög, kedvező vagy kedvezőtlen bolygóállás, sötét-világos házak, ártalmas bolygók alapján analizálgatnak, ezekre az előzetes mintákra erőltetik rá a kifejtést. 

Nagyon jó például szolgál erre egy, a youtube-on nézhető videó, amit Kalo Jenő, közismert asztrológus tett közzé néhány éve csatornáján az akkori amerikai elnökválasztást megelőzően. Kalo egy másik videójával már foglalkoztam a blogon, ahol Dr. Daubner Bélával beszélgetett, és ott ezt írtam: "Kalo Jenő asztrológus egy volt fideszes képviselő, ezt soha nem is tagadta, és jelenleg is támogatója Orbán Viktor kormányának, politikájának. Volt olyan videó a csatornán, ahol a Fidesz nemzeti konzultációját propagálta, de a menekültválság idején is a kormánypárt mondanivalóját képviselte." 

A csatornáján látható videóiba, magyarázataiba azóta is folyamatosan beleszövi a kormánypropaganda üzeneteit, amiket saját véleményként állít be. Természetesen nincs ez másképp Donald Trump horoszkópjának kifejtésénél sem, hiszen köztudott az Orbán kormány Trump iránti rajongása. Ebben a videóban is jól lehet látni, hogy Kalo a tények figyelembe vétele nélkül hajlítja meg a valóságot és vetíti bele saját, előzetes beállítottságát egy képletbe, ezért remek példát szolgáltat a bejegyzés elején leírtakhoz. Csak néhány elszínezést emelnék ki az elemzésből, aminek Trump eddigi élettörténete tökéletes ellentmond.

Természetesen elhangzik a kifejtésben, hogy nekünk, magyaroknak Trump győzelme a jobb, mivel az ő lelkülete közelebb áll a magyarság lelkületéhez. Alapszinten képlete mutat egy erkölcsiséget, vallásos, erkölcsös ember és jól tud élni a törvényekkel, de ebből a szempontból van egy-két zűrös ügye, rezeg a léc, a pénzügyeiben apály-dagály lehet. (meglehetősen elnéző megközelítés) Elhangzik egy zavaros összeesküvéselmélet az ellenségeiről, akik mindent elkövetnek, hogy kikerüljön a hatalomból, vigyáznia kell mert egy merénylet lehetősége sem kizárt a képlet alapján. Aztán megtudhatjuk, hogy sokat csalódik a nőkben. Egy régi patriarchális "pasas", akinek nem világa az amerikanizálódó, modern, a nők szabadságjogait hangsúlyozó világ, de nagyon fontos számára a család, annak ellenére, hogy többször is elvált. Trump az a típusú ember, aki tele van pozitívra irányuló tendenciákkal, ő a jóban hisz, a felsőbbrendűben, abban, hogy sikere lesz, egy igazi amerikai sikerember. Ezeket nekünk magyaroknak sem ártana eltanulni, jobban kellene hinnünk a jóban és abban, hogy sikerünk lesz. Kalo bedobja még a pozitív gondolkodást, a vonzás törvénye humbugot is Trumppal kapcsolatban, mint inspiráló példát, hiszen azért olyan sikeres, mert nagyon sok jó gondolatot gondol végig, amik a vonzás törvénye alapján bevonzzák a sikert. Befejezésként megtudhatjuk, hogy Trump a maga módján még spirituális is, mert, amiben hisz abban nyomul és ez a lényeg. Nem számít, hogy ez kikezdhető vagy sem, az a lényeg hogy ő ettől boldog, jól érzi magát a bőrében Nem számít, hogy a másik embernek ez tetszik-e vagy sem. Nem kell rá irigykedni, hanem el kell tanulni tőle, hogy hogyan érezzük jól magunkat a bőrünkben. A kifejtésben voltak találó, értékelhető dolgok is, de azok eltörpülnek az óriási baklövések és a nyilvánvaló elfogultság mellett. 

Dióhéjban ezeket a következtetéseket emeltem ki az egyórás videóból, az asztrológiai háttéradatokat szándékosan mellőztem, mert a végeredmény és a valós tények szempontjából most nem fontosak. A videó megtalálható Kalo csatornáján, ott látható a képlet is. Úgy gondolom nem kell politológusnak lenni ahhoz, hogy valakinek legyen némi fogalma a volt amerikai elnök ügyeiről, hiszen a sajtóban folyamatosan szemlézték megnyilvánulásait, én is számtalan botrányára emlékszem. Csak néhány eset:

Tavaly Trumpot a New York-i bíróság berendelte meghallgatásra, mivel azzal vádolták, hogy el akarta tüntetni Stormy Daniels pornószínésznővel folytatott viszonyának nyomait. Mindezt üzleti dokumentumok meghamisításával szerette volna elérni. Természetesen Trump tagadott mindent és boszorkányüldözést emlegetett. Az mindenesetre bizonyított, hogy 2016-ban Trump ügyvédje, Michael Cohen 130 ezer dollárt fizetett a nőnek a hallgatásért cserében. Cohen maga ismerte el, hogy Trump bízta meg ezzel.

Aztán köztudott, hogy ez a békeszerető ember az elnöki ciklus végén meg akarta támadni az iráni nukleáris létesítményeket, de tanácsadói lebeszélték róla. Nem nehéz elképzelni, hogy ez azonnal lángba borította volna a Közel-Keletet. 

Jeruzsálembe helyezte át az USA nagykövetségét. Ez szimbolikus gesztus, gyakorlatilag azt jelenti, az USA Jeruzsálemet ismeri el Izrael fővárosának. A gond ezzel az, hogy a béketárgyalások során és a kétállamos megoldás keretében Jeruzsálemre a palesztinok is fővárosként tekintenek. Mondanom sem kell, hogy ezzel csak olajat öntött a tűzre. A Trump éra alatt egyértelmű lett, hogy az USA nem támogatja többé a kétállamos megoldást. Trump elnök “évszázad üzlete”’ tervét etnikai katasztrófaként élte meg a palesztin nép.  

Trumpék a 2020-as, Georgia államban elkövetett választási csalása során meghamisítottak egy választókörzetben készült videót, amivel meg akarták változtatni Biden győzelmi eredményét. Azt is kitalálták, hogy több ezer halott ember nevében szavaztak a Demokraták, amiről bebizonyosodott, hogy hazugság. Ezekkel a hamis információkkal hergelték fel a Capitolium ellen támadó csőcseléket, aminek 5 halálos áldozata lett. (Az utóbbi miatt megfosztották a mentelmi jogától és bírósági eljárás van ellene) 

Felrúgta az iráni atomalkut, a klímaegyezményt, feltúrta az indián őslakosok földjeit az olajvezeték miatt, külügyminisztere lelkendezett a jégsapkák olvadása miatt, mert így majd ki lehet bányászni az olajat

Aztán sokat lehetett hallani, olvasni a rengeteg nő ügyről, molesztálásról és botrányról, valamint a nőkről tett trágár nyilatkozatairól. 

Adócsalás, adóelkerülés miatt is indult ellene eljárás, ami miatt a lehető legmagasabb pénzbírságot kellet fizetnie.  

Spiritualitására jellemző, hogy egy "ál-keresztény" tévéprédikátort, Paula Michelle White-Cain alkalmazta spirituális tanácsadónak, aki az egyik legnagyobb biznisz szekta vezetőjével, Benny Hinnel áll kapcsolatban. Aztán egy napokban megjelent amerikai dokumentumfilmből (Ima az armageddonért, a youtube-on megnézhető) kiderült, hogy Trump másik spirituális tanácsadója Robert Jeffress, aki egy armageddont váró egyház vezetője, és nagy befolyással van rá John Hagee, aki alapítója és elnöke a Christians United for Israels nevű keresztény cionista szervezetnek.

"John Hageet egyfajta politikai királycsinálónak tartják. Az elnökjelölt aspiránsok az ő mega templomába járnak, Hagee-vel találkoznak, a támogatását kérik. Az elnöknek kizárólagos hatalma van arra, hogy csapást mérjen, vagy nukleáris fegyvert vessen be. Tehát John Hagee vagy Robert Jeffress vagy más lelkészek úgy gondolják, hogy egy katasztrofális világháború elhozhatja az armageddont. Ők azok az emberek, akik az elnök fülébe súgnak, az elnöknek, aki lehetővé teheti, hogy ez megtörténjen." - hangzik el a dokumentumfilmben. 

Jó példa ez a báránybőrbe bújt farkasokra, azokra a szélsőséges vallási irányzatokra, amelyek eltorzítják, félreértelmezik az eredeti vallási tanokat. Nem lehet véletlen, hogy Trump szombati beszédében azt mondta, hogy "bátorítani" fogja Oroszországot, hogy támadja meg azokat a NATO-tagokat, amelyek nem teljesítették pénzügyi kötelezettségeiket. 

Érdemes még megemlíteni, hogy a spirituális hagyomány felosztása alapján Donald Trump a gazdasági, pénzügyi, kereskedő "kaszt" embere, egy vaisja. Tudatossága az adás-vételre, profitra, nyerészkedésre van hangolva, lelkivilágát erőteljes vágyerők mozgatják. A mai világkorszakban az irányítás már lesüllyedt erre a szintre, spiritualitást, szellemi érintettséget emlegetni felesleges. Kalo Jenő elemzése ékes példája annak, amikor valaki a tények figyelembevétele nélkül, az előzetes beállítottsága alapján mutat be egy asztrológiai képletet. A videóban beszél önmagáról is, hívatásáról, spirituális beállítottságáról stb., de mindezek után hitelessége megkérdőjelezhető. Hiába a több évtizedes asztrológusi múlt, elméleti tudás, ha politikai beállítottsága, elfogultsága elhomályosítja látását, ami nem csak ebben a videóban tűnik ki, hanem a csatornáján fellelhető más videókban is. Meglehetősen káros ez a jelenség, hiszen Kalo az ország egyik legnépszerűbb és legismertebb asztrológusa, aki egyben asztrológiai tanár is, tanfolyamokat tart, már több, mint ötvenezren követik youtube csatornáját. Ha egy világosan, tényszerűen gondolkodó ember esetleg rajta keresztül szeretne megismerkedni az asztrológia tudományával, akkor könnyen csalódás érheti a tudományt illetően, pedig a hiba nem az asztrológiában van. 

Ezen a blogon csak akkor foglalkozom politikai jellegű témákkal, ha direktben fellelhető benne spiritualitással kapcsolatos szál is. A bejegyzés mondanivalójában alapvetően nem a benne szereplő egyének a fontosak, hanem az az ellentmondó jelenség, ami megnyilatkozott az eset kapcsán. Az asztrológia területe az a spirituális terep, ahol nagyon könnyű nagyokat mondani, sejtetni bizonyos dolgokat, félrevezetni az embereket, ezért fontos, hogy óvatosan közelítsünk és merjünk önállóan gondolkozni, kérdéseket feltenni. Figyelembe kell venni a világban látható tényeket is, hiszen nem véletlenül tanította már Jézus is: 

"Gyümölcséről ismerszik meg a fa" 

(Mire befejeztem a cikket, felbukkantak Kalo legújabb videói, amelyekben a bukott köztársasági elnököt és a kialakult helyzetet próbálja tisztára mosni asztrológiai elemzéssel. Várható volt)          .

Az utóbbi egy évben jelentősen megugrott a "mesterséges intelligencia" elterjedése. Bekerült a köztudatba a fogalom, ami  egy gép, program vagy mesterségesen létrehozott tudat által megnyilvánuló "intelligenciát" jelent. Rengeteget lehet olvasni az előnyeiről, de veszélyiről is. Önmagában semmi nem jó vagy rossz, minden a felhasználás jellegétől függ. Itt a kettősség káprázatában, a jelenségek világában a megnyilvánulás lehet bármilyen előjelű  Hamvas Béla hívta fel a figyelmet a fogalmakon való eltévelyedésre, amiből rengeteg félreértés származik. Jó példa erre az "intelligencia" kifejezés is, ami Jiddu Krishnamurti szerint az értelem és az érzelem egyensúlyából fakad. Csak akkor beszélhetünk intelligenciáról, ha a kettő egyensúlya fennáll, mert ha az  értelem, vagy az érzelem túlsúlyba kerül, akkor felborul az egyensúly. Helyes cselekedet, döntés nem származhat egyoldalú működésből. Ennyiből is jól látható, hogy valódi intelligencia mesterségesen nem hozható létre, nem lehet intelligenciának nevezni egy olyan jelenséget, amiből hiányzik az értelem és az érzelem. Gyakorlatilag a modern technológia által lehetővé tett, nagyon nagy adatmennyiség, információ gyors feldolgozását láthatjuk, aminek megvannak az előnyei, de a hátrányai is.  

A "mesterséges intelligencia" mennyiségi jelenség, nem minőségi, és mint minden jelenség egyben szimbólum is: az időpánik uralta modern korszak szimbóluma, és a felfokozott, nagyon nagy sebességű racionális, ok-okozati gondolkodás mesterséges, gépi megnyilvánulása. Hamvas Béla az Északi korona esszéjében írt az extrém luciditás jelenségéről, a felfokozott józan ész által uralt ember működéséről. Ez a személytelen működés a "nappali tudat egy faja", egy "olyan képesség, amelynek hatásterülete, és ezért megismerési köre is kizárólag a földi lét." 

"A luciditásnak csak életkategóriája van, szellemkategóriája nincs, ezért nem egyetemesen humánus, ezért nincs benne női és gyermeki és érett öreg és nincs imagináció, képzelet, álom, művészet, vallás, nincs benne morál, és főképpen nincs szeretet." 

Valójában az esszé sokkal többről szól és mélyebb kérdéseket boncolgat, de mindenképpen figyelemreméltónak tartom, hogy a 21. században megjelent egy olyan technológia, amelynek működésében fel lehet fedezni a hasonlóságot a Hamvas által bemutatott emberi észműködéssel. A megnyilvánult világ jelenségeit nem lehet elválasztani az emberiség kollektív mentalitásától, a "mesterséges intelligenciának" hívott eszköz sem bukkant volna fel, ha az emberiségben nem lenne meg ez az előkép. 

Alapvetően nem szándékoztam írni erről a témáról, annyira nem is látom át részleteiben, de annyit látok, hogy óriási lelkesedét, rajongást robbantott ki az emberekben. Számtalan cikk, előadás foglalkozik vele, érvek, ellenérvek hangzanak el felhasználását illetően. Ezekbe most nem mennék bele, viszont szembe jött velem egy hír a mostani izraeli-palesztin konfliktus kapcsán, ami szerintem jól rávilágít a mechanizmus nyújtotta "lehetőségekre" és ez inspirálta ezt a bejegyzést: 

Természetesen tudom, hogy soha nem az eszköz a hibás, egy kést is lehet sok mindenre használni, ugyanúgy, mint egy repülőgépet, vagy bármi mást, de immorális felhasználás esetén legalább tudjuk, hogy egy élő személy szúrt, vagy dobta le a bombát és nem egy személytelen algoritmus tanácsa inspirálta a gyilkosságokat, jelölte ki a célpontot. Hamvas nem véletlenül írta, hogy a személytelenség az Antikrisztus. J. Krishnamurti számtalanszor elmondta, hogy minden baj forrása a "gondolat", abból született az atombomba, a nacionalizmus, az állatok kipusztítása, a háborúk, a népirtások stb. az olyan gondolatokból, amelyekben nem volt meg az értelem-érzelem egyensúlya, ami a tiszta intelligenciát jelenti. Ez a technológia lehetővé tette, hogy az értelem és az érzelem teljes kikapcsolásával, mérlegelés nélkül, vakon hajtsanak végre tömeggyilkosságot ártatlan civilek ellen. A technológia számára nem számít a jelentős járulékos veszteség, neki csak "térkép e táj". Ez ugyanaz a primitív barbárság, mint a hamászos terroristák tevékenysége. Hiába a nagyon magas technológiai fejlettség, a zsidó állam katonai apparátusa még mindig a "szemet szemért" elv bosszúálló mentalitását képviseli, lényegi fejlődés nem történt. 

A mesterséges "intelligencia" ilyen jellegű használata is nagyon jól bemutatja, hogy önmagában a technológia fejlettség nem sokat ér, sőt még jobban rávilágít az emberiség morális fejletlenségére. Jellemző, hogy ez a személytelen eszköz azonnal megtalálta helyét egy háborúban is, átlagon felüli hatékonysággal lehet vele gyilkolni. Természetesen az izraeli példa szélsőséges, csak a legnegatívabb szélsőséget mutatja, de véleményem szerint egy figyelmeztető felkiáltó jel is egyben, bemutatja mi történik, ha átadjuk az irányítást a személytelenségnek, kioltjuk a tiszta, emberi értelem-érzelem egyensúlyából származó intelligenciát és a mennyiségi adatfeldolgozásból származó sugalmazásra hallgatva cselekszünk.        

A gondolatok, gondolkodás környezetünkre, sorsunkra való hatásának elméletét leginkább a new-age jellegű spiri irányzatok terjesztették el. Ilyen például az agykontroll, a lebutított quantum elméletek, a vonzás törvénye irányzat, amit leginkább a Titok könyv és film révén ismerhetünk, vagy a világhírű Vonzás törvénye könyv által. Az elmélet lényege tömören: a gondolkodás megváltoztatása megváltoztatja az életet. Az orvostudományban is felfigyeltek már a pszichoszomatikus betegségekre, amik mentális eredetűek, de mi is megfigyelhetjük akár önmagunkon is, hogy a feldúltság, félelem, izgalom milyen fiziológiai tüneteket produkál testünkben. A pozitív, vagy negatív gondolkodás hatással van kedélyünkre és ez kihat egészségünkre is. Tényleg van kapcsolat a gondolatok és a fizikai világ (test) között, valamint a sors alakulása között, viszont azt is látni kell, hogy minden ember teljesen más mentális hajlammal és gondolati erővel rendelkezik. Ez az, amit rendszerint elfelejtenek megemlíteni a lebutított irányzatok és azt láttatják, hogy a gondolatok sorsformáló erejével mindenki rendelkezik. Elég csak hinni, elképzelni a dolgokat, aztán azok majdcsak bevonzódnak valamikor, vagy átalakítják életünket. Ezek a kommersz irányzatok is a szabad akarat téveszméjére alapoznak, az egót erősítik, aminek semmilyen szintű szabadsága nem lehet teremtőjével, az Önvalóval szemben. Sorsunk determinált, eleve elrendelt és az is, hogy milyen mentális hajlamokkal veszünk benne részt, mennyire erős, kreatív, vagy "mágikus" gondolkodásunk. Ahhoz, hogy determinált sorsélményünkben megélődjön direktben, tudatosan gondolataink ereje, "belső, spirituális kontaktusra" van szükség.

Természetesen egy hagyományos sorsot élő ember is megfigyelheti gondolkodásának visszatükröződését az élethelyzetekben, de ez főleg csak akkor következi be, ha az illető egy gondolatot nagyon sokáig, kitartóan elképzel, fenntart. A folyamat általában nem tudatos és negatív előjelű, mint például a megtestesült betegségszimbólumok, főleg, ha van mögötte erős érzelmi, asztrális töltés. Természetesen annyi haszna mindenképpen van a lebutított, "teremtősdi" elméleteknek, hogy a pozitív gondolkodást serkentik, ami hatással van a jó közérzetre, de a Kozmikus-Elme teremtő, kivetítő, mentális aktivitásába való bekapcsolódásához sokkal több kell. Vagy előző inkarnációkban megkezdett gyakorlásból fakadó "hangoltság", vagy a jelenlegi inkarnációban elkezdett és hosszú időn keresztül folytatott spirituális gyakorlás (meditáció). Nem is lehet ez másképp, hiszen, ha minden egónak lehetne szabad akarata, akkor meglehetősen nagy káosz alakulna ki a már amúgy is kaotikusnak tűnő világban. A magasabb hangoltság, szellemi érintettség pontosan azért tud hatásos lenni, mert az ego, személyes én itt már csak eszköz és nem önérdekből cselekszik, átadja magát az Önvalónak. Ez a "Legyen meg a Te akaratod" jelentése, a magasabb isteni törvénnyel való együttműködés. Az Önvaló sugárzó erejével, energiájával megtámogatott gondolatoknak van tényleges hatása a fizikális környezetre. Nagyon jó példa erre a stigmák jelensége, amik a Jézus keresztre feszítésén kontempláló keresztény apácákon jelentek meg  Nem véletlen, hogy a jelenség keresztény kultúrkörben volt ismert, hiszen pl. egy buddhista apáca számára ez a képzet idegen, nem vonzó, ezért ott, vagy más vallási környezetben nem találkozhatunk a stigmák jelenségével. 

Láthatjuk tehát, hogy a gondolatnak van teremtő ereje, de nem mindenkinél, legalábbis egy az egyben nem, és ennek is vannak fokozatai az egyén fejlettségi (hangoltsági) szintjének megfelelően. Wictor Charon hermetikus filozófus az Atlantiszi mágia című könyvében bemutatott néhány titkos, "mágikus" gyakorlatot, amik addig a tömegek előtt érthető módon rejtve voltak, de arra is felhívta a figyelmet, hogy ezek a gyakorlatok csak azoknál fognak működni, akik legalább egy minimális szinten aktivizálni tudják a tobozmirigyüket. (ébrenléti állapotban az Önvaló a tobozmirigyen keresztül van kapcsolatban a testtel). Viszont a koncentrációs gyakorlatok végső értelme nem a mágikus hatás elérése, hanem a mirigy revitalizációja, és ezzel a mélyebb Önismeret megélése.  Szóval ez nem érint tömegeket. Paul Brunton ezt írta az elme teremtő erejéről:         

"Aki képes megérteni, hogy az anyag elválaszthatatlan az élettől és az élet elválaszthatatlan az elmétől, aki képes intellektuálisan felfogni, hogy maga az egész világegyetem nem más, mint az Elme a maga különböző fázisaiban, az megtalálta az elméleti alapot az emberi tapasztalat mögött rejlő csodálatos lehetőségek megbecsüléséhez. Az elme képességei (ereje) valóban messze túlmutathatnak a jelenlegi szűk evolúciós hatókörükön. Aki állandóan az Elme valódi és anyagtalan természetéről és mágikusan teremtő erejéről elmélkedik, az hajlamos arra, hogy ezeket az erőket fejlessze. Amikor képessé válik a sikeres és egómentes koncentrációra, az elme és az akarat eme erői spontán módon jönnek el hozzá. Természetes, hogy amikor az akarata önmegtagadássá válik, az érzelmei megtisztulnak, a gondolkodása koncentrálttá válik, és a tudása tökéletesedik, magasabb mentális vagy úgynevezett okkult erők maguktól keletkeznek. Ugyanilyen természetes, hogy hallgat róluk, még ha csak azért is, mert valójában nem tartoznak ahhoz a megnevezett személyiséghez, amelyet mások látnak. Ezek az Önvalóhoz tartoznak."

Saját elménk, elmeközegünk nincs külön az abszolút Elmétől, de testünk és a megnyilatkozott, látható világ is ennek az örökkévaló Elmének az aktív, mulandó fázisa. Egyéni Önvalónk kapcsol vele össze, ami tudatunk/elménk legmélyebb része. Ébrenlétben és álomban (álom én) a felszíni, ego részig terjed figyelmünk, de még ezt a felszíni részt is az Önvaló nyomása tarja fenn. A meditációban elfordítjuk a figyelem áramlását a felszíntől, eltávolítjuk az akadályokat a Forrás energetikai áramlása előtt. Előrehaladottabb szinten állandósul a kontaktus, legmagasabb szinten pedig teljessé válik, az ego teljes mértékben az Önvaló eszköze, csatornája lesz a megvilágosodás után. (előtte is az, csak a mentális hajlamok tudatszűkítő mechanizmusai átszínezik, lefokozzák Energiáját) Ez természetesen nem jelenti azt, hogy egy megvilágosodott azt "imaginál", amit csak akar és nem lesznek nehézségei az életben, hiszen a fizikális sorsát neki is be kell teljesítenie, viszont teremtő gondolatai soha nem lehetnek önösek, a magasabb törvénnyel összhangban fognak működni, ezért mindig be is teljesednek. 

Egy érdekes paradoxon ez, hiszen a gondolatok teremtő erejének megnyilvánulása csak azoknál működhet hatékonyan a kivetített, fizikai szinten működő világban, akik már "nem akarnak egóból", mivel a személyes akarat, szándék vágyvezérelt, egoista attitűd. Szóval pont az ellenkezőjéről szól ez a jelenség, mint a kommersz, divatos teremtősdi elméletek. A teremtő, Inspirált gondolkodás látható módon, elkerülhetetlenül, rendszeresen vissza fog tükröződni a komoly keresők életében a sorsukkal összhangban, ami egy fajta visszaigazolás is. Ettől a ponttól kezdve elővigyázatosabb lesz gondolatait illetően, és átadja magát a "magasabb akaratnak", a Te akaratának.      

Szabó Péter neve gondolom sokak számára ismerősen hangzik. Ő a magyar motivációs ipar legismertebb és legsikeresebb trénere, rengetegen követik internetes csatornáit, látogatják előadásait, vásárolják könyveit. Brian Tracy, kanadai-amerikai motivációs gurut tartja mesterének, akivel könyveket is írtak közösen. Tracy-ről tudni kell, hogy ő is a  "vonzás törvénye" vonalra pattant fel, a "vonzás törvényének" gyakorlati alkalmazása tanításának lényege. (a gondolkodás megváltoztatása megváltoztatja az életet). A "vonzás törvényéről" már korábban írtam, különböző ágai vannak, de ezen bejegyzés szempontjából azt tartom fontosnak kiemelni, hogy azon képviselői tudtak komoly, anyagi sikereket elérni, akik valamilyen kereskedelmi múlttal rendelkeztek. Brian Tracy üzletkötő volt, majd egy nagyvállalat ügyvezető igazgatója lett, Szabó a Providentnél dolgozott és lett vezető, mielőtt belefogott a motivációs üzletbe. A világhírű Vonzás törvénye könyv szerzői, Esther és Jerry Hicks az Amway-nél dolgoztak korábban (üzletkötő, könyvelő), Rhonda Byrne, a A Titok szerzője pedig tévéreklám és tévéproducerkén tevékenykedett a könyv megjelentetése előtt, így ő is jól ismerte a marketingfogásokat. 

A cikk itt olvasható: https://nyilegyenes.blog.hu/2020/03/05/amway-tol_a_vonzas_torvenyeig    

De miért érdekes ez, és miért foglalkozom Szabó Péterrel? Alapvetően nem lenne ő érdekes, ha az utóbbi időben nem nyergelt volna át a spirituális vonalra is. Egyre több, közismert, magyar előadó, tanító bukkan fel körülötte és fonódik bele a vállalkozásába. Valójában nem is Szabó itt az érdekes, hanem azok, akik a nevüket adják egy ilyen kétes hátterű üzleti vállalkozáshoz. Szabónak a spiritualitás is csak egy újabb üzletág, de nem is lehet más, hiszen, ha megnézzük a Partizán vele készült interjúját, ott kiderül, hogy morálisan semmit nem fejlődött korábbi énjéhez képest, hiába kezdte el tolni a "spiri" vonalat. (A műsorvezető szembesítésként bejátszott egy olyan videót, ahol Szabó a kiskorú gyermekeit használta fel nagy nyilvánosság előtt motivációs célokra. Szabó semmilyen szégyent nem érzett a videó láttán, kifejtette, hogy nem bánta meg, sőt még hamis, önigazoló magyarázatokat is gyártott.)

Még mielőtt tovább megyek a részletekbe, teszek egy kis kitérőt a kasztrendszer irányába. Ez a rendszer a társadalomban már nem jelenik meg láthatóan (Indiában is csak felszínesen), de eredetileg sem ez volt a lényege: a lelki alkatot, legbensőbb mentalitást jelölte. Ez azért érdekes, mert ez napjainkban is így van, mindannyian beletartozunk valamelyik beosztásba. Nézzük meg nagyon tömören a három legfontosabb kasztot:

1. Brahmanok kasztja: Szellemi kaszt (papok, tanítók), ide csak a legmagasabb szellemi koncepcióval rendelkező emberek tartoznak. Szellemi erőközpontok, nem érdekli őket a fizikai vagy asztrális élet.

2. Ksatria, a harcosok kasztja: Ez még spirituális fokozat. A harc alapvetően "szellemi harcot" jelent, a magas eszmék éltetik ezeket az embereket, az igazság. Az ideákért lelkesednek, harmadrendű kérdés náluk a fizikai, anyagi érvényesülés és az asztrális élvezetek. 

3. Vaisják, kereskedők kasztja: Ők a gazdasági életben működők.  Az adás-vétel, nyerészkedés, kapzsiság, kívánságok, szenvedélyek, anyagiasság érdekli őket. 

Természetesen a lelki hangoltság a fontos, ezért például mindenki Vaisja, "kereskedő", aki üzletel, üzérkedik, és teljesen mindegy, hogy piaci áruval kereskedik vagy spirituális tanítással. Hiába játssza valaki a spirituális tanító szerepét, ha közben meg beül Szabó Péter motivációs, kereskedelmi vállalkozásába. 

A legtriviálisabb  példa erre a Tudatosság Mesterkurzus néven futó tanfolyam, ami Szabó Motiverzum oldalán található. A szélhámosság egyből kitűnik, hiszen így hirdetik:

"Emeld a tudatosságod egy eddig soha nem tapasztalt szintre, és tartozz a tudatosan élők és gondolkozók felső 1%-ába!" 

Ez a kiválasztottságot ígérő, new-age reklámszöveg már sokat megsejtet a tanfolyam színvonaláról, de a legviccesebb az, hogy Szabó természetesen önmagát is odarakta az "1%-ba emelkedés" módszerét tanítók közé, amivel gondolom jelzi, hogy ő is benne van a körben. Aztán ott van teljes "menetfelszerelésben" az önmagát Chang An Sunim néven futtató "zen tanító", akinek Szabó cége már le is szervezett egy több órás show-t a Budapest Kongresszusi Központba. EGGYÉ VÁLÁS a zen útján az önképtől az önvalóig, hangzatos címen van hirdetve. Piros szektor: 26 970 Ft, Sárga szektor: 21 970 Ft, Kék szektor: 16 970 Ft. 

Úgy látom átvették az ülőhelyek beárazásának módszerét Eckhart Tolle-tól, ugyanis nála is drágábbak szoktak lenni a színpad közeli helyek. Érthető ez, hiszen így a módosabbak közelebbről nézhetik a "mestert". Mi köze van ennek a Zen szelleméhez, az eggyé váláshoz, az önvalóhoz? Mindezek után az előadóról teljesen felesleges bármit is leírni (belenéztem pár videójába), nem nehéz elhelyezni a fentebb leírt kasztkategóriák egyikébe. A szomorú az, hogy nagyon sokan ezzel a biznisz zennel fogják azonosítani a valódi, hiteles Zen ösvényt. 

Aztán ott van Dr. Daubner Béla is a Tudatosság Mesterkurzus tanárai között, Szabó már piacra is dobott vele egy könyvet. Daubnerrel már sokat foglalkoztam ezen a blogon, ezért csak jelzésként ide teszek néhány jellemzőt:

- egy olyan jógavonal követője, tanára, aminek alapítója Swámi Ráma, aki egy bukott szexguru volt.

- szerinte a Pride-on felvonulók körülbelül ugyanolyan személyiségzavarban szenvednek, mint az ellentüntető bőrfejűek. (integrál szemlélet alapján) 

Részletesebben: Dr. Daubner tanít

Gánti Bencéről csak annyit tudok, hogy integrálszemléletű pszichológus, a Ken Wilber féle, new age, integrál szemlélet propagálója. Az általa és Daubner által is követett irányzatról és Wilber hiteltelenségéről már itt írtam: Ken Wilber és az integrál kultusz háttere    

Könnyen észrevehető, hogy ez a " tartozz a tudatosan élők és gondolkozók felső 1%-ába!" reklámszöveg Wilber  inspirációjából született.

Aztán ott van még a magyar pop ezotéria legismertebb alakja, Müller Péter, akiről szintén írtam már korábban. Tanításainak színvonaláról, megbízhatóságáról nem sok jót lehet elmondani. Például a Szent Szellem fogalmát leszállította egy silány, spiritiszta, médiumi színvonalra és ráhúzta egy olyan jelenségre, mint a szellemvilág, aminek ahhoz semmi köze. Ez az Evangélium tanításának az eltorzítása, félreértelmezése, teljes fogalomzavar. Sokat beszél a magyar nyelv szakralitásáról, ami teljesen megalapozatlan, de a Yotengritről, meg a nyirkai jóslatról is, amiket szintén nehéz komolyan venni. A korábbi cikk: Müller Péter     

A végére maradt Dr. Máté Gábor, magyar származású kanadai orvos, az ő munkásságát csak néhány cikk erejéig ismerem, és Laár András, akit kimondottan kedvelek, mint zenészt, humoristát. Hamvas Béla szerint a humor az éberség egyik jele és kétségtelen, hogy Laárnak remek humora van. Nehezen tudom felfogni, hogy hogyan tudta felvállalni ezt a "motiverzum" közeget. Mivel buddhista tanító, asztrológus is egyben, ezért erre a szerepkörre egyáltalán nem vet jó fényt egy ilyen motivációs guruval történő együttműködés. Vicces, hogy ezeknek a kétes hátterű előadóknak a kurzusaival lehet bekerülni a "tudatosan élők és gondolkodók 1%-ba" (főleg, hogy ilyen nincs is), de már az is beszédes, hogy egy ilyen cím alatt futó humbug tanfolyamhoz adták a nevüket.       

Szabó Péter egy ravasz üzletember, akit az utóbbi években egyre többen támadtak, és jogosan sarlatánnak kiáltották ki. Egyre forróbbá vált a talaj a lába alatt, ezért érezte, hogy váltania kell. Óvatosan a spiritualitás és a pszichológia irányába vette az irányt, elkezdett meghívni erről a területről is embereket. (a hagyományos közéleti szereplők mellett) A már korábban említetteken kívül felbukkant már nála Kiss József Zsolt asztrológus (aki a fenti Daubner interjút csinálta), Egedi-Kovács Melinda az Új alkímia biznisz alapítója, és Balogh Béla is, aki az egyik legnagyobb rizsamágus a magyar ezo-bazárban. Jellemzően a kétes értékű szereplők bukkantak fel nála, mivel azt remélik, hogy Szabó népszerűségén keresztül tovább tudják növelni követőik számát. Spirituális szempontból annyi haszna mindenképpen van a motivációs tréner tevékenységének, hogy a műsoraiban felbukkanó arcokról azonnal kiderül "kereskedőségük". 

"A tudatosság érintése az életerőben lakik"- tanította Nisargadatta Maharaj. A bennünk élő isteni szikra az Önvaló, Öntudatunk forrása, a Szattvikus Ego, ami a mulandóságról az életerőn keresztül vesz tudomást. Meditáció révén az életerő megtisztul, a szattva minősége válik meghatározóvá, és ezt követően az Önvaló megismerése lehetségessé válik. 

"Az Önismeret (Öntudatosság) hatással van az elme változásaira. A nyugodt és szilárd Önismeret fényében a belső energiák felébrednek és csodákat tesznek anélkül, hogy bárminemű erőfeszítést tennél" - Nisargadatta Maharaj 

(Az Önismeret/Öntudatosság az elcsendesített elmében az önmagára irányított figyelmet jelenti, az Én-ség, Öntudat megragadását. Gyakorlatilag erről szól Ramana Maharshi atma-vicara módszere, de J. Krishnamurti választás nélküli tudatosság tanítása is. Ezek már közvetlen, direkt utak. Az indirekt ösvényeken még passzív. koncentrációs-meditációs gyakorlatokat végeznek, amik majd elvezetik a gyakorlókat a direkt ösvényre. (korábbi bejegyzésekben már sokat írtam erről) 

Az Önvaló tehát energetikailag kapcsolódik a testhez, ami az ego része. Ennek a kapcsolódásnak különféle megnyilvánulásai vannak. Paul Brunton így írta le jegyzeteiben a Szellemi Energia működését: 

"Az első a gondolatokra vezethető vissza. Ezek a fizikai agyon és a gerincvelői idegrendszeren keresztül fejezik ki magukat, és az agy és a gerincvelői idegrendszer kondicionálja őket. 

A második az érzelmekre vezethető vissza. Ezek a napfonat és a szimpatikus idegrendszer révén fejeződnek ki, és a napfonat és a szimpatikus idegrendszer által is kondicionáltak.

A harmadik megnyilvánulás a vitális erőkre vezethető vissza. Bár ezek a test minden szervét áthatják, és a test összes sejtjén át kifejeződnek, de főleg a szívben, a tüdőben és a nemi szervekben összpontosulnak. 

Ez a három kapcsolódás világosan látható. De nem ezek jelentik az egészet. Van még egy negyedik vonal is, bár ez nem követhető nyomon az anatómia és a fiziológia tudománya számára elfogadható módon, és egyébként is nagyon keveset tudunk róla. Az indiai jógik különbözőképpen nevezték: Kígyóerő, Világenergia. A keresztény misztikusok Szentszellemnek és Pünkösdi Erőnek hívták. A híres Athos-hegy szerzetesei "az Athos fénye" néven illették, Szent János számára "az emberek fényét", Szent Lukácsnak, pedig "a test fényét" jelentette. A kínai misztikusok Körforgó Fénynek hívták.

Ez valójában nem más, mint a Lélek Energiája, az ember mélyén rejtetten lévő, nyugodt központ dinamikus megnyilvánulása. Első tevékenysége a normális tartományon kívüli pszichikai és intuitív tapasztalatokban, valamint az abnormális fizikai jelenségekben követhető nyomon, a végső aktivitása pedig a legfelsőbb misztikus tapasztalat, amelyik teljesen kiiktatja a testtudatot. 

Így a gondolat és az érzés, a fizikai életerő és a szellemi életerő révén kölcsönös interakció jön létre a lélek és a test között. Mindegyik hatással van a másikra. Rendellenes körülmények között mindegyik hatással lehet a másikra, méghozzá olyan drámai módon, hogy a másik feletti hatalma csodával határosnak tűnik.

Az emberi test hét fő belső elválasztású mirigye a gerincoszlopban, vagy annak közelében található, fizikai szemmel nem látható pszichikus központokhoz kapcsolódik Amikor a "Szellemi-erőt" a spirituális törekvés (pl. belégzés, légzőgyakorlat) erejével az első központba juttatjuk, amely a keresztcsonti mirigyhez kapcsolódik, a test életereje jelentősen megnő, és ennek megfelelően a betegségekkel szembeni ellenálló képessége is megnő. A hindu szövegek ezt egy fénylő négy szirmú lótuszvirág szimbóluma alatt ábrázolják. 

Ennek az energiának a második központba való bejutásával, amely férfiaknál a prosztata mirigyhez, nőknél a petefészekmirigyhez kapcsolódik, az idegrendszer megerősödik, az idegrendszeri zavarokkal szembeni ellenállás ennek megfelelően megnő, a szellemi koncentrációs képesség fokozódik, és megnyilvánul az elszánt elhatározás, hogy felemelkedjen és sikerrel járjon valamilyen választott törekvésben.

A harmadik központban, amely a mellékveséhez kapcsolódik, kifejlődik az a képesség, hogy befolyásoljuk mások elméjét, sőt bizonyos mértékig meg is gyógyíthatjuk őket a betegségből. Ezzel együtt rendkívüli mértékben megmutatkozik a félelemnélküliség tulajdonsága.

A negyedik központban, amely a csecsemőmirigyhez kapcsolódik, a "Szellemi-energia" felemelkedik a szív régiójába, és ezzel a tudatossággal a létezés egy magasabb síkját érinti. Az egoizmus fokozatos elvékonyodása következik be.

A Pajzsmirigyhez kapcsolódó ötödik központban az érzelmek végre egyensúlyba kerülnek (az intuíció által), és az intuícióban összpontosulnak. Ezzel a fejlődéssel együtt az idő illúziója is megszűnik. Ez a kortalanság érzését adja. Fizikailag a beszéd ereje tökéletesedik abban az értelemben, hogy kreatívvá, erőteljessé és megvilágító erejűvé válik a hallgatóság számára. 

A hatodik központtal, amely a fej elülső részén található agyalapi mirigyhez kapcsolódik, teremtő erő adományozódik a koncentrált Akarat és a kimondott vagy írott Szó által. 

A hetedik központban, amely az agy alján található tobozmirigyhez kapcsolódik, az ego valóságának illúziója szétesik, és felfedezzük az igazi ént vagy lelket. Az ősi indiai könyvek ezt egy ezer szirmú lótusz formájában szimbolizálják. Ennek hatalmas kontrasztja az első központ kis számú, négyesével azt hivatott jelezni, hogy itt végre teljes és végleges megvilágosodás következik." 

Általában a kundalini jóga révén vált közismertté és divatossá napjainkban az Erő felébresztésének a lehetősége, de ez egy roppant veszélyes út, ha nem egy igazi, beavatott mester felügyelete mellett gyakorolják.Ráadásul speciális diétát, életmódot és önmegtartóztatást is igényel, ami napjaink modern társadalmában szinte kivitelezhetetlen. Meglehetősen valószínűtlen, hogy hiteles kundalini jógát tanító mestert találjunk, ezért mindenki jobban teszi, ha nagy ívben elkerüli az ilyen jellegű tanfolyamokat. Nincs is erre szükség, mert ahogyan Nisargadatta Maharaj tanításában is láthattuk, a meditáció ösvényén is feltárul egy ponton túl az Önvaló energetikai aspektusa. Az Önvaló kinyilvánítja magát a kereső fejlettségi szintjének megfelelően, így nem veszélyes, mert csak annyit élhet meg, amennyit még károsodás nélkül el bír viselni az idegrendszere. Ezt a jelenséget Kegyelemnek is hívják, nem lehet megjósolni bekövetkeztének időpontját. Egy hindu mondás szerint: "A Lélek megvilágosítja, akit kiválaszt". Természetesen a keresés és a próbálkozás emberi elemének is meg kell lennie, de végül az isteni elem győzedelmeskedik.              

Mi van a csúcson túl?

Suhajda Szilárd hegymászó "tragédiája" szinte mindenkit megérintett. Egyedül, oxigénpalack és serpák segítsége nélkül akart feljutni a Mount Everestre, de nem sikerült neki, életét vesztette. Egy serpa elmondása szerint  óriási kockázattal jár így nekiindulni a halálzónának. Az eddigi statisztikák szerint 24,5 százalék az esélye annak, hogy valaki meghal, ha a "tiszta mászást" választja..

Hatalmas indulathullámokat indított el a hegymászó "tragédiája", szinte mindenkinek konkrét véleménye volt, amit a közösségi médiának köszönhetően sokan meg is osztottak a nyilvánossággal. A véleményalkotási kényszer, állásfoglalás lételemünkké vált, úgy érezzük, hogy azonnal reagálnunk kell, a világnak hallania kell véleményünket. Arra persze egyikőnk sem gondol, hogy ezek a vélekedések valójában csak rólunk szólnak, saját mentális hajlamaink, személyiségünk, kondicionáltságunk kivetülései és a "valósághoz", a tényekhez semmi köze. Arról meg nem is szólva, hogy a hegymászásról a nagy többségnek csak "fotelélménye" lehet. Aztán ezen élmény talajából szökkennek szárba az olyan meglátások, hogy: "Megérdemelte, minek ment oda?", "Felelőtlenül kockára tette az életét a hobbijáért.", "Nem gondolt a gyerekére, családjára", stb. A másik végletben gondolkodók, pedig pajzsra emelték, felszínes hőst faragtak belőle, aki felvette a harcot az elemekkel és farkasszemet nézve a halállal, nem adta fel célját. Az első "kasztba" tartozók a céltalanságban sodródók, akiknek szinte megnyugvást jelent mások sikertelensége, és igazolva érzik a "szociális hétköznapokba" ágyazott, átlagos életük helyességét. A másik kaszt a célorientáltak kasztja, a tűzön vízen át haladóké, a "soha nem adom fel embereké", akik saját eredmény központúságukat vetítik bele a helyzetbe, számukra a hősiesség a világi célok beteljesítése. Persze ez csak a két véglet és vannak köztes árnyalatok is, de a - Mi van a csúcson túl? - kérdést valószínűleg senki nem teszi fel.   

Paul Brunton jegyzetfüzetében, a Haladó meditációk fejezetben található Robert Falcon Scott felfedezőről és Frank Smythe hegymászóról egy bejegyzés: 

"Scott, amikor a Déli-sarkot kutatta a jégbe fagyott antarktiszi pusztaságok között, és Smythe, amikor a Mount Everest csúcsát kereste szörnyű kő- és hólavinák közepette, írásos beszámolóikban arról az érzésről számoltak be, hogy nincsenek egyedül, hogy egy misztikus, láthatatlan jelenlét kíséri őket, amely különös nyugalmat áraszt. Scott vállalkozása hősi halállal végződött, míg Smythe túlélte, hogy élvezze otthona melegét és biztonságát. Mindketten tudták azonban, hogy milyen szokatlanul áldottak voltak abban az időben, mert Scott teljes nyugalommal és a halálba vetett belső bizalommal ment a végzetes halálba, ami minden borzalmat kivett belőle. Ez a nemes átmenet a létezés egy másik szakaszába nem volt az a nyomorúságos csapás, amit sok más ember átél. Mi volt az a misztikus jelenlét, amely e férfiak mellett járt? Mindegyiküknek megvolt a maga hite róla, képzeletben felépíthette azt, amire a korábbi ismeretei, tapasztalatai, hajlamai és szemlélete természetes módon rábeszélte. Mindegyiküknek más-más elképzelései lehettek erről, de ez nem befolyásolta azt a tényleges erőt, amely akkoriban inspirálta és éltette őket. Ez az erő ugyanis nem volt más, mint az Önvaló Kegyelme, és ha megértjük a Scott-tal és Smythe-tal történtek pszichológiai titkát, akkor megérthetjük, hogy nem csak a messze vándorló felfedezők és a magasra törő hegymászók hívhatják bátor bizalmukkal az Önvalót. Ugyanaz a veszélyes élmény, amely más emberekben félelmet, rémületet és kétségbeesést keltett, méltóságteljes bizalmat és misztikus tudattágulást hozott számukra, amely egy időre tudatosította bennük a rejtett megfigyelőt. Valójában hirtelen, részben átléptek a transzcendentális állapotba. Aki sikeresen gyakorolja a Rejtett Megfigyelő meditációt, pontosan ugyanazt az érzést fogja megtapasztalni, hogy nincs egyedül, hogy egy misztikus jelenlét kíséri, amely a bizonyosság és biztonság jótékony érzését hozza magával. Ennél azonban sokkal többet fog tapasztalni."  

Ezt az élményt élheti meg egy vérbeli hegymászó, akit nem a szenzációéhség, kalandvágy vezérel. Ha jól emlékszem a Hét év Tibetben című filmben is elhangzott egy mondat az egyik hegymászó szájából, hogy a dalai láma jelenlétében átélt nyugalmat előtte csak mászás közben érezte. A megvilágosodott tanítókból is az Önvaló Kegyelme sugárzik. 

Suhajda Szilárdról nem hallottam korábban, mivel nem követem a hegymászó sportot. Facebook oldalán tájékozódtam és megtudtam, hogy: "első magyarként állt bolygónk második legmagasabb pontján, a 8611 méteres K2 csúcsán. Ezzel az eredménnyel, magyar hegymászóként, Szilárd járt az eddigi legmagasabb hegycsúcson oxigénpalack nélkül. 2022 tavaszán szintén „tiszta mászással”, önálló mászóként érte el Földünk negyedik legmagasabb pontját, a Lhoce csúcsát (8516 m)." 

A "tisztán mászás" nem vakmerőségéből fakadt, hanem környezettudatosságból. Felkészültsége korábbi eredményei alapján megkérdőjelezhetetlen, de sorsában már nem volt benne a Csomolungma meghódítása. Az utolsó bejelentkezése 8700 méteren volt, pár órára a csúcstól, már "csak" 148 métert kellet volna megtennie. Ha sikerült volna neki, akkor a földi élet szempontjából óriási sikert ér el, így viszont csak a tragédiát látjuk. Neki a Hegyek voltak a Mesterei és az, amire megtanították örökre vele marad. Az utolsó Mester már nem engedte, hogy a közvetlen közelébe menjen. A Gondviselést nem érdeklik a külső sikerek, csak az egyén "valódi érdeke" számít, ami sok esetben érthetetlen, felfoghatatlan mulandósági szempontok alapján. 

Egy, a csúcsról lefelé tartó serpa, aki egy másik expedíció kimerült hegymászóját támogatta, még látta a minimális életjeleket mutató magyar hegymászót kb. 8780 méter magasságban, amikor elhaladtak mellette, de a kockázat miatt nem tudott segíteni rajta. Azt, hogy mi történ azokon az utolsó métereken már soha nem fogjuk megtudni, de ha Szilárdban felismerődött a Hegy és Önmaga egysége, ha felismerte, hogy a Hegy végül is Őbenne van, akkor "a csúcson túlra" jutott.       

A Nap minden reggel felkel, világosságot teremt, beragyogja a világot, és teszi mindezt úgy, hogy nem foglalkozik a megvilágított jelenségek jellegével. Sugarakat küld a legmagasabb hegyek tetejére, dombokra, mezőkre, tavakra, tengerekre, óceánokra, erdőkre, sivatagokra, városokra, falvakra, állatokra, emberekre. Nem érdekli, hogy az éppen virágzó cseresznyefákra szórja sugarait Kiotóban, vagy egy hatalmas szeméttelepre Bombay közelében, nem tagadja meg sugarait az Ukrajnában szétlőtt lakótelepektől, de a kölni dómtól sem sajnálja azokat. A játszótéren önfeledten hintázó gyermekek pont olyan kedvesek számára, mint a parkokban sakkozó öregurak, vagy a piacra siető nagymamák. Végtelenségig lehetne sorolni a relatív, külső jelenségeket jellegük szerint, de a belsőnkben játszódó folyamatokkal sincs ez másképp. A Nap 24 óránként megteremti a nappalt, fényében láthatóvá válik a világ.  

Napunk, Öntudatunk sem tesz különbséget boldogság vagy szomorúság, testi fájdalom, vagy kellemes közérzet között, csak tudomást vesz róluk, számára ezek szimpla szenzációk. Minden úgy van jól, ahogyan van. Indiában élt egyszer egy házaspár, az asszony spirituális kereső volt, és szerette volna, hogy férje is rálépjen az ösvényre, ezért folyamatosan a tanításokról beszélt neki, a magasabb célokról. A hétköznapi életben is mindent megtett, hogy elvonja a férj figyelmét az anyagi világ kísértéseitől. Amikor az utcán sétáltak mindig a férfi előtt járt néhány lépéssel és az utat fürkészte. A férfi egy idő után megelégelte és rákérdezett, hogy miért teszi ezt? Azt felelte neki, hogy elővigyázatosságból halad előtte és fürkészi az utat, mert ha esetleg találnának a földön egy drágakövet, akkor az elterelné a férfi figyelmét a szellemi értékekről. Jobb, ha ő megy elöl, mert így még idejében észre tudja venni, ha felbukkan valami. A férfi hangosan felnevetett az asszony válaszán, majd így szólt hozzá: "Amíg különbséget látsz az utcán heverő kövek és egy drágakő között, addig te sem értheted a spiritualitás lényegét. Foglalkozz inkább a saját üdvösségeddel!". 

Robert Adams advaita tanítónál találkoztam először a "Minden úgy van jól, ahogyan van" tanítással, de azzal is, hogy a mozivásznat nem érdekli, hogy kellemes vagy kellemetlen jelenetek futnak rajta. A Tudat, az Önvaló, a Nap csak tudomást vesz a jelenségekről, az elme és összetevői, alakjai végzik a minősítést, kategorizálást, válogatást. Az ego az Önvaló szerve a relativitásban, az Abszolút Tudatosság mulandó eszköze, egy szükséges funkció az inkarnáció káprázatban, de nem mindegy, hogy önálló, különálló entitásként élődik meg, mint egy központ, vagy egy kis körnek a nagy körön belül, beágyazva, csatornaként. Amíg a szenzációk, jelenségek nem élődnek meg tényszerűen, "úgy, ahogy vannak", addig az ego-elme komplexum (tapasztaló), hálójában vagyunk, folyamatos reakcióélmény a sorsunk. Létezésünk determinált, relatív és egyben reaktív oldala nincs elválasztva a "látható világ mögötti valóságtól", az Abszolúttól, csak éberségünket fokozzák le a tudatszűkítő mechanizmusok. Ezen mechanizmusok működésének megértése az első lépés. Ramana tanításai alapján az elme-komplexum alakjai a következők:

1. Emlékezet/memória, ebből fakad személyiségünk képzete és a tudásunk. 2. Az elme, mint gondolkodás, gondolatformák összessége. 3. Az én alakja, ami testekkel (ébrenléti-álom) való azonosulás. 4. Az értelem alakja, pedig az értelmezés folyamata. 

Adams azt is tanította, hogy ha nem fogadjuk el a jelenségeket, eseményeket úgy, ahogyan azok vannak, az nem más, mint blaszfémia. Szentségtörés, mivel a Kozmikus Teremtő Intelligencia/ Világ-Elme/ Isten pontosan végzi a dolgát: ha képes megteremteni/imaginálni a Kozmoszt és a Világegyetemet, akkor gondoskodni is tud róla. Nem egyszerű ez a mostani korszakban, hiszen elképesztő mennyiségű szenzációnak, információnak van kitéve elme-komplexumunk. Mivel ezen alakzatok valójában az Abszolút Elme relativizálódott funkciói, a különállóság csak látszólagos, ezért az éber megfigyelésük és megértésük elvezethet a Forrásig. 

Relatív elmealakjaink működése is "úgy van jól...", hiszen nem véletlenül kaptuk erre az inkarnáció káprázatra  mentális hajlamainkat, aminek a befolyása alatt működnek. Önvalónk számára most ezen megélések az üdvösek, de a velünk közös sorsot élők számára is így tudjuk a megfelelő élményt tükrözni. (Az indiai nőnek is egy értelemben erős férjre volt szüksége, hogy felébredjen önhittségéből.) Ismerjük meg és fogadjuk el önmagunkat olyannak, amilyenek vagyunk, vagy inkább amilyennek látszunk, és értsük meg felszíni elménk működését. A lényeg a megfigyelésben van, a hozzáállásban, mert, ahogyan Jiddu Krishnamurti tanította: "A gondolkodás folyamatának megértése végtelenül fontosabb, mint a gondolatok kontrollálása..." 

A személyes elme-komplexum alakjainak működése egymástól nem választható el, csak olyan gondolatformák bukkanhatnak fel, amikről vannak tudatos, vagy tudattalan emlékeink, ez határozza meg személyiségünket. Ebből a centrumból éljük át a testekkel való azonosulást, az "én alakját" (én vagyok a test, érzékelő, cselekvő) és az érzékszervi szenzorok benyomásait. A szenzorok tényszerűen közvetítik a szenzációkat, külvilágunkat, de az emlékezet talaján álló centrum már ezeket lefordítja, átszínezi az előzetes tapasztalatok emlékének megfelelően és értelmünk értelmezési funkcióját kondicionálja. Ezt a komplex folyamatot kell megérteni mindenféle kontrollálási, változtatási szándék nélkül, tudni, hogy ez nem véletlen, ennek így kell lenni, ez most az "üdvös", mert ebből lehet "felébredni". A Zenben is van egy olyan mondás, hogy "nagy ego nagy szatori". 

"Ahogy ugyanazt az embert különböző neveken szólítják az általa végzett különféle cselekedeteknek megfelelően, hasonlóképpen ugyanazt az egyetlen elmét hívják különböző neveken - gondolkodás, értelem, emlékezet és én-ség attól függően, milyen alakot vesz fel, nem pedig a valódi különbözőség miatt". - Ramana Maharshi 

Mivel nincs valódi különbözőség az Abszolút Elme és a személyesnek látszó alakjelenségek között, csak látszati, ezért azokat úgymond magunkra kell venni, megfigyelve, tisztán átélve, "ahogyan vannak", minősítés, előítélet és változtatási szándék nélkül, nem felcímkézve fogalmakkal. Ez a megközelítés vezethet el a "nincs valódi különbözőség" állapotának felismeréséhez, amit Ramana tanított, de J. Krishnamurti tanítása is erről szólt: 

"...a megfigyelőnek magának kell megértenie saját tevékenységét, és ebből fogja felismerni, hogy a megfigyelt nem különül el önmagától."        

A szentel, megszentel ige vallási értelemben valaminek, vagy valakinek a felavatását jelenti egy szertartás keretében. Átvitt értelemben a hétköznapi nyelvhasználatban is elterjedt, hiszen szentelhetünk valamire időt, vagy az életünket,  figyelmünket szentelhetjük valaminek stb. Egy korábbi bejegyzésben már foglalkoztam ezzel a témával, most egy kicsit direktebben közelítem meg: 

https://nyilegyenes.blog.hu/2019/08/29/a_figyelem_megszentelese 

A vallási szertartás annak ellenére, hogy napjainkra már csak egy látszati, felszínes ceremóniává süllyedt, még nagyon halványan hordoz magában valamit az eredeti értelemből, szimbolikusan utal a jelenségvilág és "Isten országa" közötti kapcsolat helyreállításának lehetőségére. Érdekes, hogy a magyarban a figyelemmel kapcsolatban is használjuk a szentel igét, de valójában ez a fajta figyelem még nem "megszentelt", nem lát/hall/érez tárgyilagosan, tényszerűen, mert a személyiségszerkezet, memória átszínezi a szenzációkat. Ez még a figyelem hiánya, kondicionált regisztráció, amiből folyamatos reagálás, reakció születik. Figyelmet szentelni valamire csak akkor tudunk, ha nincs ott az én, a személyiségszerkezet. A hosszú ösvény koncentrációs-meditációs gyakorlatai segítenek előkészíteni, megzabolázni az egyénivé vált elmeközeg áramlását, hogy majd ráléphessünk a rövid, direkt ösvényre, ahol már folyamatosan figyelmet tudunk szentelni a káprázati világ jelenségeire. 

"A tanítványnak félre kell állnia a gondolatformáktól, ami azt jelenti, hogy félre kell állnia a személytől, és úgy kell tekintenie rá, mint valami önmagán kívüli dologra. Ha, és amennyiben sikerül mögé kerülnie, automatikusan felveszi az Önvaló álláspontját. A személyt tárgynak kell tekintenie, az Önvalót pedig megfigyelőjének. Nos, a tiszta tudatosságnak ez az eleme állandó és töretlen; ezért nem a közönséges tudatosság, amely totalizált gondolatokból álló, megszakított dolog, hanem a transzcendentális tudatosság." - Paul Brunton 

A személy, személyiségszerkezet is része a káprázati világ jelenségeinek. Az elme alakjai, a memória, az ebből fakadó gondolkodás, a testtel (érzékszervekkel) való azonosság érzet, és az értelem összessége azok, amik miatt nem tudunk valódi figyelmet szentelni semminek, és ez a komplexum működik bennünk "megfigyelőként" lefokozott állapotban. A "megfigyelőnek" kell először megfigyeltté válnia, hogy majd ténylegesen is figyelmet tudjunk szentelni  minden jelenségre. Ennek a transzcendentális állapotnak a beállta is a figyelem megszenteltsége, de majd látni fogjuk, hogy ezen is túl kell lépni, mert ez még mindig egy köztes, ideiglenes állapot, "egy gyakorlati segítség a cél felé vezető úton".    

Mivel születésünk óta folyamatosan regisztrálunk (nem is szólva az előző inkarnáció káprázatok tudattalan benyomásairól), ezért elménk működése erősen kondicionált, folyamatos összetévesztésben élünk, belső feltételek bénítják meg életünk tiszta, tényszerű felfogását. Már ez a tény is jól rávilágít, hogy mennyire értelmetlen a szabad akarat fogalma, hiszen minden gondolatunk és az ezekből fakadó cselekedetek alapja ez a kötött háttér. Az Abszolút Tudatosság nagy körén belül működünk, mint egy kis kör, ami egy egyéninek tűnő, személyiség-én-elme komplexum örvény. Mentális hajlamaink, asztrális-vágy töltésünk húzza bele a Tudatosság figyelmét ebbe az inkarnáció káprázatba. Ez a "radzsaszikus" erő okozza a kivetítést, amit fizikai (és életerő) testünk köt meg. Ahogyan egy folyóban keletkező örvényből is csak úgy tudunk kijutni, hogy hagyjuk magunkat az aljáig lehúzni, mindenféle ellenállás nélkül, ugyanígy kell hozzáállni személyiségünk őrvényéhez is.

A kulcs a személyiség-elme-komplexum megértésében rejlik, ami egy roppant összetett dolog., de Jiddu Krishnamurti hangsúlyozta, hogy a megközelítés, hozzáállás talán még fontosabb, mint maga a megértés, mert ha nehezteléssel, vagy fegyelmező, elnyomó szándékkal közelítünk, akkor még nagyobb zűrzavart idézünk elő. Az eredményre törekvés megakadályozza a megértést, és bárminemű aktív akarat ezen irányba rossz hatással van az idegekre és a pszichológiai állapotra, csak erősíti az ellenállást, ami megbosszulja magát. Az elme irányítása nem annyira fontos, mint annak megértése. A gondolkodás folyamatának megértése végtelenül fontosabb, mint a gondolatok kontrollálása, és ehhez a megértéshez mindenre kiterjedő koncentráció kell. (nem központosított, mint a hagyományos koncentráció-meditáció során, amit még az ego végez a hosszú ösvényen) 

"Amíg a megfigyelő elkülöníti magát a  megfigyelttől, és megpróbálja irányítani azt, amit megfigyel, vagy önmagát, csak további zűrzavar és konfliktus alakulhat ki; így a megfigyelőnek magának kell megértenie saját tevékenységét, és ebből fogja felismerni, hogy a megfigyelt nem különül el önmagától." - JK 

Valójában a külső és belső (elmebeli) jelenségeket nem lehet elválasztani a megfigyelőtől, hiszen, ha nincs mit megfigyelni, akkor nem lehetne megfigyelő sem, nem állhatna fenn a megfigyelés jelensége. A szubjektumot az objektum hozza létre, de nem mindegy, hogy a szubjektivitás időbeli, változó oldalán keresztül tapasztalunk, reaktívan, vagy az időn túli, transzcendens Tanúval vesszük figyelembe a jelenségvilágot, érintetlenül a múlt kondicionáló, átszínező emlékeitől. 

Például, ha valakire teljes figyelmet szentelünk és szó szerint "Jelen" vagyunk, teljes tudatossággal kapcsolódunk, akkor mindegy, hogy az illető sérteget, vagy esetleg hízelgő kijelentéseket tesz, mert nincs ott az időbeli én, aki regisztrálna, reagálhatna, reakcióba kerülne a hallottaktól. Csak egy passzív tudomásulvétel történik, semmi más. A sértő, vagy hízelgő fogalmak ezen a szinten semmit nem jelentenek, csak puszta szavak, nem indítják be a képzetalkotást, nem tapad hozzájuk jelentés. Egy normális kommunikáció is csak akkor tud kialakulni, ha teljes figyelmet szentelünk a másik embernek, és mialatt hozzánk beszél nem belső gondolatainkon, monológunkon törjük a fejünket, vagy már az estleges válaszon. Sajnos az emberek nagy többsége csak mondja a magáét, oda sem figyel a másikra, csak azért kell neki társaság, hogy valaki meghallgassa, aztán így mindenki elbeszél egymás mellett, nincs rendes kommunikáció, közösség.

Hamvas Béla írta, hogy az emberek már nem is találkoznak, csak maszkjaik ütköznek. Ezek az önmagukba zárult személyiségszerkezetek aztán semminek és senkinek nem tudnak figyelmet szentelni, csak képet mutatnak magukról, egy szerepet, amibe jól elrejtőztek és teljesen megszólíthatatlanná válnak. Minden jelenséghez a kondicionált maszkon keresztül közelítenek, ezáltal megfosztják magukat a pillanat által kínált spontán tapasztalás frissességétől.  

A mostani, felgyorsult világban valójában a figyelem megszentségtelenítése zajlik, amihez nagy mértékben hozzájárulnak a tömegkommunikációs eszközök által nyújtott, folyamatos figyelemelterelő szenzációk is. Állandóan etetni kell az egót a szenzációkkal, hírekkel, képekkel, botrányokkal, újdonságokkal stb. mert, ha nem történik semmi, akkor kényelmetlenül érzi magát, fél, hogy lemarad valamiről. Aztán minél erősebb valakiben a személyiségszerkezeti képzet az ambíció annál jobban tud törtetni, akár mások, vagy a környezet rovására is, mert képtelen figyelmet szentelni bármire/bárkire is, mulandó énjének koncentráltsága az időpánikban tartja, Minden áron meg kell valósítania "önmagát", vagy legalábbis azt, amit önmagáról fantáziál. Az ilyen ember általában múltban időzik, vagy a jövőt fürkészi, az idő a lételeme, ezért képtelen Jelen lenni az Örök Tanúban, aki figyelmét megszentelhetné. Nem véletlenül jutott el a világ a jelenlegi, leromlott, kaotikus állapotba, mivel az, amit látunk nem mást, mint az önmagából kifordult, önmagától elfordult emberiség kollektív pszichéjének a kivetülése, a figyelmetlenség világkorszaka.       

Hétköznapi értelemben a "nem visz rá a lélek" szókapcsolatban a lélek szón a lelkiismeretet, emberséget, jóérzést értjük, amikor valamit nem tudunk megtenni morális beállítottságunkból fakadóan. Ebben az esetben a lelkiismeret érzeti, érzelmi jellegű megélés és, ha nem hallgatunk ezekre az érzetekre, akkor szembetaláljuk magunkat a lelkiismeret furdalással, ami egy érzelmi válság. A hindu hagyományban viszont a Lélek az Atman, az Önvaló, Brahman (Isten) egyénivé váló sugara az emberben. Hogyan éljük meg, ha nem visz rá a Lélek/Önvaló valaminek a megtételére? 

Ramana Maharshitől egyszer azt kérdezte egy látogató, hogy elzarándokoljon-e Tibetbe, a Kailash hegyhez. Ramana azt válaszolta neki, hogy ez a kérdés fel sem merülne, ha el kéne mennie. Mivel Ramana egy megvilágosodott tanító volt, az Önvaló/Lélek csatornája, ezért jól látható a "megtestesült" Lélek válasza egy eldöntendő kérdésre. Sajnos számunkra már nem adatik meg, hogy felkeressünk egy megvilágosodott Bölcset, de nem is kell, hiszen a belső Mester, Önvalónk mindig velünk van, és az intuíció kétséget kizáró, halk, megnyugtató sugalmazásából tudhatjuk a helyes irányt. (Az ál-intuíció is kétség nélküli, de hangos, győzködő, felfokozott állapottal jár.) 

A Maharshi válaszából láthatjuk, hogy mit jelent, ha  a periféria, mulandó énben kétségek támadnak, és döntéskényszer merül fel valaminek a megtételével kapcsolatban. Volt olyan kérdező, akinek semmit nem válaszolt, csak hallgatott, de az elkövetkezendő események megmutatták, hogy nem véletlenül merült fel kétség az illetőben. A determinált sorsmegélésben a kétség, mint élmény jelzésértékkel bír, ha választanunk, döntenünk kell, az azt jelzi legmagasabb értelemben, hogy a "Lélek nem visz rá" valamire spontán, a periféria énben ellenállás keletkezik. 

Ebből a szempontból is jelentős Jiddu Krishnamurti választás nélküli tudatosság módszere. Szerinte ott, ahol döntés, választás van, ott mindig jelen van az ellenállás is, ezért nincs tisztaság. világosság. Valaki úgy dönt, hogy megtesz valamit, de mindig felmerül a bizonytalanság azzal kapcsolatban, hogy helyesen cselekszik-e. Aggodalom, szorongás lép fel, aminek mély jelentősége van. Szorosan idekapcsolható a szándék, a (szabad) akarat természetének problémája is. "Miért függ az emberiség annyira az akarat képességétől, és miért tartja fontosnak az erős akarattal rendelkező embereket?" - teszi fel JK a kérdést. Az akarat, akarás a megerősödött vágy, vágyakozás folyamatos gyakorlása. Mivel az akarat a vágy esszenciája, ezért ott, ahol megjelenik mindig illúziónak kell lennie.

Már korábbi bejegyzésekben is utaltam a szabad akarat illúziójára, ami az ego komplexum egyik legerősebb  kötése. Ennek az illúziónak a testtudattal való azonosság az alapja, amiből a cselekvőség érzet is fakad, a vágyak a mozgatórugói. Gyerekkorunk óta arra vagyunk kondicionálva, hogy akaratot gyakoroljunk, engedelmeskednünk kell, tegyük ezt, ne tegyük azt stb., ezért folyamatosan választási helyzetek elé vagyunk állítva, mivel meg szeretnénk felelni az elvárásoknak. Viszont így soha nem látunk tisztán, objektív módon, de önmagunkra sincs rálátásunk. Amikor jelen van a világosság, hogy a dolgokat pontosan úgy lássuk, ahogy vannak, érzelmi színezet, vágy, előítélet nélkül, teljességében úgy, ahogyan megjelennek a mindennapi életben, akkor az a tisztaság rendkívüli minőségét eredményezi. Ebben az esetben nincs szükségünk az akarat és választás gyakorlására.

Krishnamurti egy folyó áramlásához hasonlítja ezt az állapotot, amelyik megkerüli az összes felbukkanó akadályt mialatt megtisztítja magát, de ha túl sok szennyeződés kerül a vízbe, akkor soha nem tud megtisztulni. Pontosan ez történik velünk, a társadalom, az oktatás, a hatalom folyamatosan szennyezi életünk vizét, ami egy csodálatos áramlás lenne ezek nélkül a szennyeződések nélkül. Az egyik mély oka ennek a szennyezettségnek a világosság hiányából fakadó választás, akarat és cselekvés, ezért az áramlás egy nagyon keskeny területre korlátozódik le. "Ha nem csupán elméletileg, intellektuálisan, vagy szavakon keresztül látjátok ezt, hanem valójában egy bepillantással (meglátással) az akarat természetének az aktivitásába, akkor ez a mély meglátás eltakarítja a szennyeződést, amit akaratnak hívnak." - JK  

A Maharshit meglátogató emberben benne volt a vágy egy zarándokútra a tibeti, szent hegyhez, de kételyei támadtak, választási helyzetbe került, ezért nem volt számára világos, hogy hogyan kéne döntenie. Mivel spontán, választás nélkül nem vitte rá a Lélek/Önvaló a zarándoklatra, ezért csak azt a választ kaphatta, amit kapott. Személyes énje kondicionáltságából fakadó vágyai, elképzelései elzárták előle intuíciója hangját. Ha tisztán látta volna önmagát, akkor fel sem merült volna benne a szándék egy zarándoklattal kapcsolatban, viszont így törvényszerű volt hogy kétségei támadtak, mivel ez nem volt benne a sorsában. 

Paul Brunton szerint egy ember spiritualitását az határozza meg, hogy életét milyen mértékben vezérli az intuíció, ami nem más, mint az Önvaló/Lélek hangja. Sorsunk lefolyása determinált, jellemszerkezetünknek megfelelően minden meg fog benne történni, amire fejlődésünk szempontjából szükség van. Önismeret szempontjából jó szolgálatot tehet annak megfigyelése, hogy a Lélek mire viszi, vagy éppen nem viszi rá az embert a sors lefolyásának előre meghatározott keretei között, segít önismereti hiányosságaink, tévképzeteink eloszlatásában, mulandó énünk leleplezésében.               

Hamvas Béla megjárta az első, majd a második világháború poklát is. Többször behívták frontszolgálatra, rengeteg szenvedésen ment keresztül, minden vagyona megsemmisült egy bombatalálat során. Mindezen tapasztalatok után úgy gondolta, hogy a világégés, tömeges szenvedés hatására az emberiség gyökeresen megváltozik, és egy új élet kibontakozására nyílik lehetőség. Hamarosan rá kellett döbbennie, hogy tévedett, az emberiség semmit nem változott. Mindenki láthatja, hogy a technikai, technológiai robbanás ellenére napjainkban sem rózsás a helyzet, konkrét fejlődés nem tapasztalható. A korábbi világháborúk megrázó beavatásainak szinte semmilyen hatása nincs a modern kori emberiségre nézve. Nem csak a kollektív sorsra igaz ez, de általában ez a jelenség figyelhető meg az egyének sorsában is, nem lehet változtatni, még a legdrasztikusabb eseményeknek sincs változtató ereje: "Mindig ugyanaz történik" - írta Hamvas 

De miért is írok erről? A mostani, new age/ezo spiritualitást teljesen eluralta a választás, változtatás, szabad akarat eszméje. Vannak prognosztizálgatás, jósolgatás szintjére süllyedt (youtube) asztrológusok, akik abban a hitben ringatják követőiket, hogy: "az ember egy önébredő, eszmélő lény a szabad akarat, szabad választás és a determináció különböző arányaiban, minden szellemi rendszer, de a tudomány is ezt mutatja. A szabad akarat, választás és a determináció közötti arány változása attól függ, hogy önismeretben, tudatosságban hol tartunk. A determináció, a szabad akarat teljes hiánya negligálja az emberi ébredés, fejlődés, tudatosulás lehetőségét." Nagyjából ez hangzott el az egyik ilyen videó felvezetőjében, ami érthető, mivel csak az ilyen jellegű tanításokkal lehet széles körben népszerűségre szert tenni és asztrológiai tanácsadást folytatni. Manapság szinte csak ilyen megközelítéssel lehet találkozni, ami azért is szomorú, mert a nagy megvilágosodott tanítók soha nem beszéltek a szabad akarat, választás legcsekélyebb lehetőségéről sem. 

A bekezdésben leírtakból láthatjuk, hogy az emberiség kollektív sorsa, és benne az egyéneké kéz a kézben járja a maga kijelölt útját, nincs olyan karmikus megélés, visszahatás, ami megváltoztathatná a jellemszerkezeteket. Egy születési időpontra felállított asztrológiai képlet az egyén pszichéjének térképe, az ego-komplexum összetevőit mutatja, azt a jelleget, jelenséget, ahogyan az Örökkévalóság a mulandóság káprázatában egyénileg megjelenik. Minden ego-komplexum mögött az Abszolút Tudatosság áll, annak egy tér-idő funkciója, egy kis kör a nagy körön belül. 

"Az asztrológia metafizikája az, ami az őskor egyetlen metafizikája: Minden Egy. És ahogyan ezt a metafizikát a Tabula Smaragdina tételére – az, ami fent van, ugyanaz, mint ami lent van – felépíti, s ahogy a világ keletkezésére, a föld geológiai alakulására éppen úgy, mint a népek, az osztályok, a nemzetek, s az egész emberiség történetére, az ember egyéni sorsára, egyéni alkatára vonatkoztatja, egyetlen alapvető gondolatot mond ki: az analógiát." -Hamvas Béla 

A lényeg az analógia fogalma, ami nem hasonlat, hanem megfelelés, azonosság. Az, ami fent van, ugyanaz, mint, ami lent van, mulandó énünk az Örökkévaló énünk, Önvalónk aktív oldala, ugyanannak a Tudatnak, Abszolút Tudatosságnak egy önmagában koncentrált funkciója. Ramna Maharshi közvetlen követőinek már azt tanította, hogy nincs két, kis és nagy én, csak az Önvaló van. A kis én csak káprázati jelenség, olyan, mint a kígyónak látszó kötél, belevetítés. Mivel minden Egy, egyszerre van (még akkor is, ha nem tűnik annak), ezért a szabad akarat, szabad választás eszméje értelmetlen, minden cselekvésképzet, választás illúzió, a felszíni én illúziója. A káprázati én-komplexum megélésnek (amit egy asztrológiai képlet mutat) nem lehet semmilyen szintű szabadsága a Forrással szemben. Az Öntudat a Nap, de a többi bolygó egy meghatározott pályán kering körülötte. Ezt mutatja az asztronómia is, ezért lehet kiszámítani, felrajzolni egy horoszkóp ábrát. 

"Az asztrológia felhasználja az erőknek és a képességeknek az emberben levő sokaságát, hogy az analógiákat világosan lássa, és az analógia segítségével az egységbe tartozás tudatát és élményét felébressze. Kifejezetten hangsúlyozza, hogy „minden fizikai és érzékelhető lény és dolog a szellemvilág lenyomata és a szellemvilágban történt folyamatok ismétlése” - Hamvas Béla 

Ebből az idézetből is kitűnik, hogy a káprázati, látszatvilág minden jelensége a szellemvilág lenyomata, a mulandó tér-idő folyamatok az ott lejátszódó folyamatok ismétlése. Fontos megemlíteni, hogy a horoszkóp az egy mandala, a mandala pedig egy olyan ábra, ami Világ-Ideát ábrázolja. A Világ-Idea a Kozmikus-Elme által elképzelt ideákból,  ősképekből vagy archetípusokból álló előkép, a megnyilvánult világ előképe, és a fizikai világ ennek a lenyomata. Hívhatjuk ezt akár mentál síknak is, kollektív tudattalannak, vagy szellemvilágnak, ahogyan Hamvas nevezte. Mivel a mandalák meditációs eszközök is egyben, ezért egy horoszkóp végső értelme csak a meditatív szemlélet előtt tárul fel.  

"A mandala olyan képrejtvény, amelynek értelmi megoldása, illetve az anyagi természetben élő ember értelme számára hozzáférhető jelentése nincs. A mandala csak a transzcendens intellektus számára érthető."

"A mandalát a misztikus intuíció látja meg, és meditációk alkalmával szemléletébe a misztikus intuíció merül el. A mandala szemléletébe merülve az ember az anyagi természetben használt tudatából kikapcsolódik és a transzcendens értelmek világába helyeződik át. Ilyen mandala a horoszkóp, amely az állatkör jegyeit és a bolygók helyzetét ábrázolja. E jelkép emberi tudattal meg se közelíthető, vagy ha igen, semmi egyéb, mint valamely pillanat asztronómiai képe. Valódi értelme csak akkor bontakozik ki, ha valaki az állatkör és a bolygók képeit az analógiák sorába állítja." - Hamvas Béla 

A jelenkori, divatossá vált asztrológiai irányzatokban (már a középkori asztrológiában is) az asztrológusok lépésről-lépésre, pontról-pontra tapogatóznak, racionális aggyal "analizálgatják" az ábrákat, az összeolvasott, betanult tudás alapján minősítenek és adnak tanácsokat. Ráadásul számtalanszor tapasztalható, hogy elemzéseiket alaposan átszínezi ideológiai beállítottságuk és az utóbbi évtizedek során felbukkant, evolucionista pszichológiai irányzatok hatása. Nem csoda, hogy ezzel a háttérrel hallani sem akarnak a determinációról. A szabad akarat, választás szabadságának illúzióját keltik, azt sugallva, hogy a felébredés, fejlődés, tudatosulás, életünk irányítása csak rajtunk múlik, kezünkbe vehetjük sorsunkat. (vagy, legalábbis "tudatossági szintünk" fejlettségének arányában választhatunk, dönthetünk a determinációval szemben) Hamvas Béla korának egyik legtudatosabb, legéberebb  embere volt, de ha megnézzük "horizontális", történeti sorsát, akkor nem az derül ki belőle, hogy bármibe is szabad beleszólása lehetett.    

Jiddu Krishnamurti a választás nélküli tudatosságról tanított: "Légy választás nélkül tudatos, mert a választás, ahogy mi tesszük az egyik legnagyobb konfliktusunk.". Egy videóban beszélgetőpartnere erre reagálva felveti, hogy valamilyen furcsa okból kifolyólag a szabadságot a választással társítjuk. JK szerint ez teljesen abszurd. A világot olyannak kell látnunk amilyen, ne fordítsuk le a látottakat fogalmainkra, mert, ha lefordítjuk a terminológiáinkra, kategóriáinkra, akkor nem látunk tisztán. Rá tudunk e nézni egy fára mindenféle elképzelés, fogalmi kondicionálás nélkül? Önmagunkra is úgy kell tekinteni, ahogy vagyunk. Olyan önmegfigyelésre van szükségünk, ami nem minősít, csak tisztán lát anélkül, hogy azt mondaná szörnyű, csúnya, szép, jó vagy rossz. Analizálás, válogatás nélkül legyünk tudatában mindennek, ami önmagunkban zajlik,(tulajdonságainknak, gondolatainknak, érzelmeinknek). Az elme arra lett trenírozva, hogy analizáljon, analitikus legyen, de látnunk kell ennek hiábavalóságát, abszurditását. Teljességében figyeljük önmagunkat az összes negatív és pozitív polaritással együtt, úgy, ahogy éppen vagyunk és nem analitikai kategóriák töredékeiben. Minden külső és belső jelenségre az előzetesen felhalmozott tudás kondicionáltsága nélkül tekintsünk, mellőzve a fogalmakat, elképzeléseket. Ehhez roppant nagy éberség, tudatosság kell. Választás nélkül kell tudatában lenni ennek a dualisztikus, analitikus, konceptuális életmódnak, elég csak tudni róla, de nem korrigálni, mert a választás dualitást és erőfeszítést jelent. A szeretetben nincs választás, mivel a választás az intellektus processzusa.

Láthatjuk, hogy semmire nem jutunk az önismeretben, ha analitikus kategóriák töredékében szemléljük önmagunkat és sorsunkat, minősítve egy kondicionált, felszíni ego-komplexum talajáról. Ugyanez igaz asztrológiai szempontból is, mert egy horoszkóp mandalát sem lehet analizálva, racionálisan, "anyagi természetben használt tudattal" tökéletesen értelmezni. (A tradicionális, spirituális értelemben vett "analizálás" fogalma az analógia jelentéséből fakad, meditatív technika, a transzcendens értelmek világába helyeződés, belső meglátás.) Nem véletlenül volt az archaikus időkben asztrológiai beavatás. Természetesen ez nem jeleni azt, hogy a jelen korszakban, átlagemberként nem használhatjuk az asztrológiát önismeretre, arra, hogy megismerjük mulandó ego-komplexumunk összetevőt, mentális hajlamainkat, földi sorsunk determinált "lenyomatának" mintázatát, de ezt minősítés nélküli szemlélettel, tényszerű hozzáállással kell végezni. (mivel beavatás híján csak ennyire vagyunk képesek)   

A nagy Abszolút Tudatosság köre az emberi létállapotban válik egyénivé, egy kis körré, a makrokozmosz mikrokozmosszá, de a kettő valójában Egy, az Abszolút Tanú szemléli az önmagában keltett káprázati mulandóság működését bennünk és rajtunk keresztül. Az egyéni képlet választás nélküli tudatossággal történő áttekintése, tényszerű tudatosítása hozzásegíthet annak felismerésében, hogy a Figyelő és a megfigyelt valójában egy.   

"Ami lent van, az megfelel annak, ami fent van, és ami fent van, az megfelel annak, ami lent van, hogy az egyetlen varázslatának műveletét végre hajtsd." - Tabula Smaragdina               

Sorsunk alapvetően mentális hajlamaink (vászanáink) visszatükröződése. Asztrál-karmánk automatái vagyunk, és reflexszerűen reagálunk a hajlamokból fakadó élethelyzetekre, jelenségekre. Tetszéseinkből, nem tetszéseinkből aztán tovább szőjük sorsunkat és, ahogyan Hamvas Béla írta "mindig ugyanaz történik". 

"A vászanák az elme szokásai. Ezek a téves azonosítások és az ismétlődő gondolatminták, amelyek újra és újra előfordulnak. A vászanák azok, amelyek elfedik az Én megtapasztalását. A vászanák felbukkannak, megragadják a figyelmedet, és kifelé, a világ felé húznak, ahelyett, hogy befelé, az Én felé. Ez olyan gyakran és folyamatosan történik, hogy az elmének soha nincs esélye pihenni, vagy megérteni valódi természetét. - Annamalai Swami 

Ezek a vászanák az előző inkarnációk szokásaiból, tetteiből keletkeztek és minden reakciónk ezeket a mintákat követi. 

"Amikor a vászanák felemelkednek a közönséges emberekben, akik még mindig a testtel és az elmével azonosulnak, tetszéseket és ellenszenveket okoznak. Egyes vászanákat teljes szívvel elfogadunk, míg másokat elutasítunk, mint nemkívánatosakat. Ezek a tetszések és nem tetszések vágyakat és félelmeket generálnak, amelyek viszont még több karmát termelnek. Miközben még mindig ítélkezel arról, hogy mi a jó és mi a rossz, azonosulsz az elmével, és új karmát hozol létre magadnak." - Annamalai Swami 

Gyakorlatilag elmondható, hogy bármi, ami történik velünk, az a múltbéli tetszéseinknek és nemtetszéseinknek köszönhető. Ráadásul azt is érdemes figyelembe venni, hogy a mostani Vízöntő világkorszakban karmatorlódás van, ami azt is jelenti, hogy sokkal gyorsabban jönnek vissza a karmikus következmények, akár már a mostani inkarnációban is szembesülhetünk velük. Talán soha nem volt még az emberiség ennyi ingernek, szenzációnak kitéve, mint a mostani, internettel fűszerezett világban. Annyi információ ér minket egy nap alatt, mint korábban soha, és ezek az információk felesleges tetszésre és nem tetszésre sarkallanak. (David Godman egy videóban érdekes hasonlattal mutatja be a mentális hajlamok következményeit sorsunkban. Amikor például megnézünk egy videót a youtube-on, akkor a mesterséges intelligencia a kezdőlapon hasonló tartalmakat fog majd ajánlani.)    

A "nem reagálás" fontosságával először Robert Adams amerikai advaita tanítónál találkoztam, aki azt tanította, hogy egyedül a nem reagálásban van "szabad akaratunk". Persze már ez is sorsszerű, hogy képesek vagyunk e rá, inkább egy jelzés arra, hogy éppen hol tartunk a spirituális ösvényen. Minden úgy van jól, ahogy éppen van, mindig az történik velünk ami számunkra a legjobb. Egónk valójában nem is tudhatja, hogy mi a jó neki. Annamalai Swami azt tanácsolta egy kérdezőnek, hogy ismerje fel, amikor egy hajlam felbukkan az elmében és, ha idejében és gyakran el tudja kapni, akkor az nem fog gondot okozni, valamint figyelje meg az öt érzék működését, mivel az elme természetéhez hozzátartozik az érzékeken keresztüli állandó stimuláció keresés. Meg kell tanulni megfigyelni hogyan viselkednek az érzékek és, hogy hogyan reagál az elme ezen érzéki benyomásokra. 

"Ha meg tudod állítani, hogy az elme ne reagáljon az érzéki benyomásokra, akkor a vászanáid nagy részét meg tudod szüntetni." - AS 

Nagyon hasonló ez a módszer J. Krishnamurti választás nélküli tudatosság módszeréhez. Minden jelenséghez tényszerűen viszonyulunk, nem minősítünk, úgy érzékeljük ahogyan az elénk tárul. Nem reagálunk, mert minden egyes reakció a kondicionált szerepszemélyiségünkből fakad, ami a múlt és ezért elszínezi a jelenségszerűséget. Így kell viszonyulni saját elménk működéséhez is, ez az igazi önismeret: "Az emlékek tömegéből felépülő „én" tudatában lenni választási lehetőség nélkül. Csupán tudni kell róla, és minden értelmezés nélkül egyszerűen megfigyelni az elme működését." (J.K.) 

Reakcióink azon túl, hogy karmát képeznek, "elfedik az Én megtapasztalását", hiszen az összes figyelmi energiát leköti a múltból származó személyiségszerkezet. A tiszta Figyelem csak a választás nélküli tudatosságban tud beállni és, ha innen cselekszünk, akkor nem hozunk létre több karmát, mivel nincs ott a "kis-én". Cselekedeteink nem a régi reflexek beidegződései alapján történnek meg, és azt vesszük észre majd egy idő után, hogy többet nem fordulnak elő ugyanazok a sorsminták.   

Érdekes nyelv a magyar. A "jelen" benne van a jelenlétben, jelenségben, megjelenésben. Egy régebbi bejegyzésben már foglalkoztam a spirituális értelemben használt Jelenlét meghatározásával, mivel napjainkban roppant divatossá vált a Jelenlétről, Jelenről tanítani. Egyes népszerű tanítók azt hirdetik, hogy legyünk az "itt és most"- ban, másra nincs is szükségünk, csak erre a Jelenre figyeljünk. Ez így önmagában nagyon jól hangzik, de valójában egy semmit nem érő leegyszerűsítésnek számít, ha nem értelmezzük a Jelenlét fogalmát helyesen. Ott akkor szándékosan lekapcsoltam a fogalmat az időről: 

"A Jelen, Jelenlét, mint Létezés, szorosan vett spirituális értelemben csak a testtudat és szerepszemélyiség nélküli, az önmagában "létező-való" Önvalót jelenti..." 

Azért tettem ezt a mesterséges lekapcsolást, mert láttam, hogy sokan felültek a divatguruk hangzatos "légy a Jelenben" igehirdetésének és ezzel megspórolhatónak hitték az erőfeszítéssel járó koncentráció-meditáció előkészítő útját. Egy idő után majd ez is akadállyá fog válni, és át kell térni az erőfeszítés nélküli szemlélődésre, viszont az utóbbi nem lesz alkalmazható előkészítés nélkül, főleg a mostani, felgyorsult, a figyelmet szétszaggató világban. 

Viszont, ha az előkészítés megtörtént, akkor lehetővé válhat a jelenségszerűség megtartása és felismerhetjük a Jelenlétet a jelenségekben. Itt már mindenféle divízió haszontalan, hiszen ahogyan Ramana Maharshi is tanította, a mulandóság, (a jelenségvilág) az Örökkévalóság aktív oldala, attól elválaszthatatlan. Ha egy képernyőt nézünk, akkor a rajta megjelenő jelenségeket nem lehet elválasztani magától a képernyőtől és bármennyire is bele vagyunk feledkezve a jelenetekbe, nem mondhatjuk azt, hogy nem látjuk képernyőt. A jelenségek a Jelenből/ben jelennek meg. de amíg éberségünk lefokozott nem láthatjuk meg ezt az egységet, mivel elménk legmélyén van egy "részlegesen eltárgyiasító" mechanizmus. 

"Csak egyetlen valódi jelenlét van, az isteni jelenlét. Ez a végső igazság, amit mindannyiunknak meg kell tanulnunk s meg kell tapasztalnunk. Ha ez megtörténik, akkor a (látszat)világot éppúgy tapasztaljuk, mint mások, de egyben végső lényegét is érzékeljük, s érezzük, hogy a Jelenlét minden pillanatban áthatja azt."- Paul Brunton 

Ráadásul normál állapotban csak jelenségekkel együtt áll fenn tudatosságunk, tükrözötten, szubjektum-objektum relációban. Ezen kettősség határain belül vagyunk tudatosak az ébrenlét és álom során, amikor vannak jelenségek, de az álom nélküli mély alvásba már öntudatlanul merülünk bele. Ettől függetlenül a jelenségvilág felfogásának forrása az Önvalónk, amivel a Kozmikus/Világ-Elme teremtő életképzeletében részt veszünk. A jelenségvilág ennek a Kozmikus Lénynek az önmagában keltett káprázata, amiben különböző fokozatú, frekvenciájú síkok léteznek, de a szemlélő mindig Ő, aki, vagy ami mindig Jelen van minden megnyilvánulásban. (mint ahogyan a képernyő sem választható el a rajta futó jelenetektől) 

A létezésben az emberi rang az a fokozat, ahol egyénivé válik a Kozmikus-Elme (Isten,Létezés), Önvalóvá és ezáltal lehetőség nyílik a Jelenlét felismerésére a mulandóság káprázatában, hiszen saját mulandó lényünk is az Örök Pillanat tengelye körül "forog", annak módosulása. Nincs egyetlen sejt sem bennünk, ami ne ennek a Lénynek a képzete lenne, de belső érzelmi és gondolati világunk, személyiségszerkezetünk is azonos vele. Ezek is tudomásulvételének önmagában keltett jelenségei. 

Mivel az éber, ébrenléti állapotban vagyunk az Önvalón keresztül a teljes kivetülésben (fizikai test-érzékek határáig), ezért csak itt ismerhető fel maradandóan a mulandó jelenségeket fenntartó Jelenlét. amibe mi is bele vagyunk ágyazva, benne élünk, benne mozgunk.  

Az előző bejegyzésben írtam Jiddu Krishnamurti választás nélküli tudatosság módszeréről, ami az egyik leghatékonyabb, direkt eszköz a hétköznapi életben. A jelenségszerű szemlélet elérésével megvalósul a Figyelem, ami már transzcendens állapot, "nincs benne az időben", valójában az idő úszik a felszínén. Persze ennek is megvannak a mélységi fokozatai, de lehetővé teheti a végső felismerést, azt, hogy a Figyelő és a megfigyelt valójában egy. A Létezés megnyilvánult oldala állandó mozgásban, változásban, jelenségek áramlásában van minden szinten, mi emberek is egy komplex jelenséget alkotunk, de bennünk meg van a lehetőség az Egység felismerésére, mivel a létezés minden megnyilvánulásában, létkörében benne vagyunk. Önmagunk Örökkévaló, Jelenben lévő része születésünktől fogva velünk van, mulandó személyiségszerkezetünk pedig csak egy hullámzó emlékezeti jelenség a nagy körben, az abszolút Jelenben, de attól nincs külön. 

A választás nélküli tudatosság, vagy a tanú gyakorlatok már a jelenségvilágot használják, hagyják, hogy a Figyelem erőfeszítés nélkül kiemelkedjen. Az érzékek nem ismerik az időt, csak a pillanatonként áramló jelenségeket regisztrálják, az elme, a gondolkodás, fogalomalkotás, emlékezet színezi át a tényeket. Valójában az elme is érzék, "belső érzék" (szánkhja), ezért a kivetített külvilág szenzációi után annak áramlását is megfigyelés alá kell vonni, de nem szabad elnyomni, csak hagyni, hogy az áramlásban felvillanjon a Jelenlét. Ez azért lehetséges, mert egyéni elmeközegünk a Kozmikus-Elmeközeg öble, attól nincs külön, így "Az" jelenik meg még a "legjelentéktelenebb" gondolatunkban is. A direkt, közvetlen gyakorlatok értelme pontosan abban rejlik hogy felismertté váljon a minden jelenséget átható Jelenlét. Csak így, a jelenségekkel együtt értelmezhető maradéktalanul a Jelenlét fogalma, ez a valódi "nem kettősség" értelme.               

Jiddu Krishnamurti választás nélküli tudatosság módszere az egyik leghatékonyabb eszköz a hétköznapi életben. Ez már a direkt, szemlélődő ösvényhez tartozik, és azok számára járható, akik a hosszú ösvény koncentráció-meditáció, elmeerősítő gyakorlataival előkészítették magukat a mostani, vagy egy korábbi inkarnációban. Úgy kell "szemlélni" érzékeink, érzékszerveink működését, mintha a "szenzációt" először tapasztalnánk: fogalommentes rávetítés nélkül. Mintha először látnánk, hallanánk, ízlelnénk, tapintanánk vagy szagolnánk valamit. Valójában az érzéki "szenzációk" csak tapasztaltatódnak, de személyiségünk emléke átszínezi az objektiváció folyamatát, az érzékelési mozzanatok szubjektívvé válnak, a tényszerűség elvész, ráadásul az így kialakult megszokottság miatt a jelenségekhez való viszonyunk eltompul. Erre mondjuk, hogy "nem látjuk már a fától az erdőt", elégedetlenné válunk, újabb külső szenzációkat keresünk, hogy meneküljünk az unalomból stb. 

Természetesen a választás nélküli tudatosságot belső világunk jelenségeivel szemben is alkalmazni kell, de ebben a bejegyzésben inkább az érzékelés irányából közelítem meg először. Ramana Maharshi elme alakjai tanítására már számtalanszor utaltam korábban:

"Ahogy ugyanazt az embert különböző neveken szólítják az általa végzett különféle cselekedeteknek megfelelően, hasonlóképpen ugyanazt az egyetlen elmét hívják különböző neveken - gondolkodás, értelem, emlékezet és én-ség attól függően, milyen alakot vesz fel, nem pedig a valódi különbözőség miatt". 

Ezen alakok közül az én-ség alakfelvétel a testekkel (ébrenléti-álom) történő azonosulással jön létre. Ez értelemszerűen együtt jár az érzékszervekkel, érzékekkel történő kapcsolódással. A választás nélküli tudatosság módszere szempontjából, mivel direkt gyakorlat (rövid-ösvény) az ébrenléti állapot a legfontosabb. 

"Csak az éber állapot az, amikor a személy az Önvaló teljes kivetülése; míg az álomállapot a nem teljes kivetülést jelenti, az alvásban pedig egyáltalán nincs kivetülés. Ezért csak az éber állapotban ismerhető fel a személyiség korlátainak magasabb rendű célja, és érhető fel a valóság legmagasabb rendű tudata."- Paul Brunton 

Az érzékek működése tudattalan együttműködés a Kozmikus, Világ-Elmével. Vallási nyelven Istennel, aki a teremtés Önmagában keltett mulandó, káprázati oldalát, a fizikainak látszó világot az érzékeltetés folyamatán keresztül szemléli az én-ség (test-érzékek) alakjának a felvételével. A Brunton idézetből láthatjuk, hogy a személyiség korlátainak magasabb rendű célja van. A Világ-Elme az Önvalóban válik egyénivé, az abszolút Tudatosság sugarává, de emberi fokozaton szerepszemélyiség adódik hozzá. A személyiség, maszk egy roppant összetett "képzet", de az elme alakfelvételei közül az emlékezet (alakja) tartja fenn. Ébrenléti állapotban minden jelenséget ezen a szemüvegen át tapasztalunk, ez gondolataink forrása is. Gyakorlatilag elmondható, hogy a múlt fogságában élünk a személyiségnek köszönhetően, folyamatosan "kígyó vetül a kötélbe", de a választás nélküli tudatosság módszere hozzásegíthet a személyiségtől mentes, tiszta Figyelem felismeréséhez. A Tanú valójában az Önvaló, a Figyelő, egy semleges "tudomásulvételi mechanizmus", nem válogat, választ, mivel transzcendens, de az emlékezetből fakadó személyiségszerkezet, mentális hajlamok, amik már az időben (múlt) vannak ezt a látást lefokozzák. 

Valójában ez a személyiséggé válás is csak egy káprázati, korlátozó jelenség az Örökkévalóság mulandó "oldalán", de mivel csak ébrenléti, éber állapotban ismerhető, érhető fel a "valóság legmagasabb rendű tudata", ezért egy szükséges eszköz is egyben a megkülönböztetéshez. A személyiség korlátainak magasabb rendű célja a választás nélküli tudatosság módszerével jól felismerhető. Fizikai érzékszerveink csak szenzorok, a világ-idea látszólagos kivetítésének felfogó eszközei. Az érzékelés egy komplex ébrenléti folyamat az érzékszervek, a központi idegrendszer és az agy részvételével, de a személyiségből fakadó folyamatos választási, értékelési kényszer miatt a jelenségekkel való szembesülés elszíneződik. Felhalmozott tudásunk, emlékeink szuggesztiójának hatása alatt állunk, állandó reagálási kényszer nehezedik ránk, az ismert jelenségekre fogalmakat aggatunk. Ráadásul ízlésünk is folyamatosan változik, egyénenként eltérő. Az ébrenléti szemlélődés során be kell gyakorolni, hogy minden érzékszervi benyomást szimpla jelenségként kezeljünk, minősítés, ellenállás nélkül. Csak akkor használjunk tudást, memóriát, ha szükséges. Így figyeljünk a természetre, természeti jelenségekre, tárgyakra, emberekre, minden impulzusra, amivel a külvilágban találkozunk. Mintha először állnánk szemben a jelenséggel. A lényeg a "jelenségszerűség" megtartása, mivel ezzel tudjuk kiküszöbölni a személyiségből (múltból) fakadó minősítést. A külvilágban begyakorolt választásnélküliséget majd át kell vinni érzelmeink, gondolataink áramlásának megfigyelésére, az elmeközeg elmozdulásainak jelenségszerű észlelésére. Valójában ezek is a külvilágunkhoz tartozó, mulandó jelenségek, szellemi manifesztációk, tükrözött tudatosságunk tükrei, ezért tudjuk megfigyelni őket. A semleges, minősítés nélküli megfigyelés segít kivezetni, visszavezetni forrásához a tükrözött figyelmi erőt, és ezzel "megszüntetni" (felfüggeszteni) a személyiség időbeli káprázatát.  

Ramana elme alakjai tanítása azonban felhívja a figyelmet, hogy ugyanazon, egyetlen elméről, elmeközegről van szó, bármilyen alakot is vegyen fel minden alakfelvétel látszólagos. A mulandóság az örökkévalóság mentális aktivitása, viszont ebben az aktivitásban a választás nélküli tudatosság lehetővé teheti a végső felismerést, azt, hogy a Figyelő és a megfigyelt valójában egy.                  

Korábban volt már egy hosszabb bejegyzés a pszichedelikus szerekkel kapcsolatban, ahol alaposan körbejártam a témát. Ez a mostani inkább csak egy kiegészítés, ami megpróbál rámutatni arra, hogy az érzékelésben beállt változások, figyelemeltolódások, tudatmódosulások valójában csak újabb szenzációk, érdekes tapasztalatok, illúziók, spirituális szempontból haszontalanok. Abszolút Szempontból ezek is csak mulandó jelenségek a káprázati oldalon, viszont a mulandó szenzációk közül egyáltalán nem segítik elő a  figyelem "torzításmentes" nézőpontba kerülését. Ahhoz a Szemlélethez megtisztított tudatosság kell, teljes Figyelem, ami összekapcsolja a "végleteket."     

Fizikai érzékszerveink valójában csak szenzorok, a világ-idea látszólagos kivetítésének felfogó eszközei. Az érzékelés egy komplex folyamat az érzékszervek, a központi idegrendszer és az agy részvételével, de ez a folyamat a fizikai érzékszervek nélkül is tovább működik az álomállapot során, ott is létrejön a kivetítés, térbe helyezés még annak ellenére is, hogy a szenzáció sorozatok az elmeközegben játszódnak le, annak elmozdulásai. Objektum szenzációkra van szükségünk ahhoz, hogy tudatosak legyünk, mert tükrözési felület nélkül, mint pl. az álom nélküli alvás során nem vagyunk öntudatunknál, éberségünk kialszik, megszűnik a tudatosság. 

"Tudatosság és anyag egyidejűleg jelennek meg, az idő és a tér fogalmakkal együtt, az idővel megteremtve az anyag időbeliségének az illúzióját, és a térrel megteremtve az anyag kiterjedésének az illúzióját; mindezek együtt jönnek, és együtt mennek. A tudatosság létrejöttéhez szükséges, hogy az anyag legyen, mivel a tudatosság az abszolút Tudatosságnak az anyag felszínén való tükröződése. És maga az anyag csak egy megnyilvánulás, a tudatosság korlátozása. Az objektív univerzum folyamatos áramlásban van, folytonosan megszámlálhatatlan, a tudatosságon belül megjelenő formát vetít ki és szüntet meg." - Nisargadatta Maharaj 

Az abszolút, örökkévaló Tudatosság az önmagában keltett legtömörebb mulandósági szenzációt a fizikai, anyagi érzékszerveken keresztül "fogja fel", a központi idegrendszer és az agy közreműködésével, amik szintén részei az anyaginak látszó külvilágnak. Valami számunkra ismeretlen és felfoghatatlan ok miatt a létezésben létrejön ez az anyagi korlátozódás is, ahol az egyénként megélt, tükrözött tudatosságunk a legintenzívebben átélhető, megragadható. Normál esetben figyelmünk sokkal állandóbb, rögzítettebb, tömörebb, mint az asztrális álom során felmerülő, kaotikus jelenetek érzékelésénél. 

Az életnek nincs célja csak értelme, a létezés értelmének és a benne elfoglalt helyünknek felismerése. Emberként a tükrözött tudatosság hídján át felismerhetjük, hogy a mulandóság gyakorlatilag nem más, mint az Örökkévalóság aktív oldala. Az érzékelés tudattalan együttműködés a Kozmikus-Elmével (Tudatossággal), ami a benne megmozduló, személytelen karmikus erők hatására létrejövő kivetítést rajtunk keresztül is "szemléli", de amíg figyelmünk/ a figyelem áramlása teljesen lekötött az érzékelések által, addig a látás, hallás, szaglás, tapintás, ízlelés mozzanatai személyessé szűkülnek. Több helyen is említettem már Ramana Maharshi tanítása alapján az elme alakjai kifejezést:

"Ahogy ugyanazt az embert különböző neveken szólítják az általa végzett különféle cselekedeteknek megfelelően, hasonlóképpen ugyanazt az egyetlen elmét hívják különböző neveken - gondolkodás, értelem, emlékezet és én-ség attól függően, milyen alakot vesz fel, nem pedig a valódi különbözőség miatt".

Az én-ség alakja a testtel és érzékekkel, érzékszervekkel való azonosulás, az emlékezettel történő azonosulás pedig a személyiség forrása. A személyiség a múltból fakadó emlékek, tapasztalatok összessége, egy kondicionált jelenség. Ez vágyaink forrása is, egoizmusunk legerősebb mozgatórugója, és amikor a tudatosság figyelmét elragadja, akkor mindig valami szenzáció felé tereli. A múltban átélt kellemes tapasztalatokat akarjuk megismételni, vagy valami újdonságot szeretnénk megtapasztalni. Ez áll a szórakozási kényszer mögött is, egyre erősebb ingerekre van szükség. Ugyanez a vágydinamika táplálja a pszichedelikus szerek által elérhető tudatmódosulások, hallucinációk iránti érdeklődést, amit szeretnek spirituális tapasztalatként láttatni. Egy magasabb tudatállapotba történő belépés lehetőségét ígérik, van ahol "mester növényeket" emlegetnek. 

Még a spirituális Hosszú Ösvény legmagasabb, koncentráció-meditáció gyakorlatának kezdeti szakaszaiban beálló víziók is akadályt jelentenek a továbblépésben, pedig ezek kemény munkából, belső megtisztulásból fakadnak. Az egyetlen hiteles misztikus "élmény" a nirvikalpa szamádhi, a testtudat nélküli beoldódás az Ürességbe, ez a tiszta  Tudatosság tudatossága, de ebben sem lehet sokáig megmaradni, a természet működése nem engedi. Ezt a misztikus élményt, bepillantást is majd össze kell kapcsolni az ébrenléti állapottal, rá kell lépi a Rövid Ösvény szemlélődő útjára. Alapvetően fontos, hogy fel kell adni minden elvárást, szenzációigényt, tudatosítani kell, hogy már most is "Az vagyunk", soha nem is voltunk más. 

"A Rövid Ösvény megértése révén tudatosan keres, nem akar újabb tapasztalatot, mivel mind az akarás, mind a tapasztalás az esszenciális Éntől távolítja el" - Paul Brunton 

A megszabadulás, megvilágosodás, felismerés, vagy hívjuk bárminek is, csak a Rövid Ösvény gyakorlataival érhető el, csak itt realizálódhat az Önvaló kegyelme révén a teljes figyelemmel folytatott, éber gyakorlás során. Bárminemű akaratlagosság, tapasztalatok iránti vágy, vagy megtapasztalás csak hátráltat és akadályt jelent, mivel az ego szenzációéhségéből fakad. A pszichedelikus szerek, varázsgombák és társai stb lehet, hogy okoznak speciális szenzációkat, testen kívüli élményeket, látomásokat, révüléseket, esetleg még "bepillantásokat" is, de végső szempontból teljesen haszontalanok és megtévesztőek is, hiszen, amint már említettem a valódi misztikus tapasztalatoknak sincs túl sok hasznuk, mivel minden tapasztalat valamelyik (fizikai-pszichikai) tér-idő káprázatban van. (a tudatmódosító szerekkel elértek is csak az elmeközeg elmozdulásai) Ráadásul, ha valaki neurotikus, pszichikailag labilis, annak még a hagyományos koncentráció-meditáció gyakorlása sem veszélytelen.  

"Csak az éber állapot az, amikor a személy az Önvaló teljes kivetülése; míg az álomállapot a nem teljes kivetülést jelenti, az alvásban pedig egyáltalán nincs kivetülés. Ezért csak az éber állapotban ismerhető fel a személyiség korlátainak magasabb rendű célja, és érhető fel a valóság legmagasabb rendű tudata." - Paul Brunton  

A tiszta, teljesen éber, ébrenléti állapotban válik az ember alkalmassá a létezés valóságának és benne önmagának a megértésére, így tud a "kettő eggyé válni". Ez a Földön folytatott fizikális, ébrenléti élet legmagasabb értelme, evégett vagyunk itt és nem azért, hogy asztrális figyelemeltolódások, révülések, víziók további szenzációival szórakoztassuk magunkat. A Rövid Ösvény szemlélődő, tanú gyakorlatait, meditációit ezért nyitott szemmel kell végezni és az így felismert "tanúsági szemléletet" át kell vinni a hétköznapi élet tevékenységeibe, kapcsolatainkba, de belső világunk gondolatainak, érzéseinek is ezen tudatos, "transzcendentális" háttér előtt kell játszódnia. Úgy kell tekinteni önmagunkra, mintha valaki mást látnánk, valami rajtunk kívülálló jelenséget. Ez az ébrenléti, éber gyakorlás segíti elő a személytelen megfigyelő állapotának "beidegződését", ami még ugyan csak félúton van a "végcélhoz", de az alapot nyújtja a végső megismeréshez.  

A bevezetőeben említett korábbi bejegyzés: 

https://nyilegyenes.blog.hu/2017/10/19/a_narkotikumok_a_spiritualitas_tukreben                  

Mindenki számára jól ismert a "szokás hatalma" kifejezés, de a "szokás tragédiája" valószínűleg már nem. Az előző bejegyzésben az asztrál-karma automatikusságáról írtam, hiszen sorsunk mentális hajlamaink, karmacsíráink kényszere alapján fut, élődik meg. Amilyen egy ember jelleme olyan a sorsa. Pszichikai összetételünk hatalma alatt élünk, ami szokásainkban, megszokásainkban is tükröződik a hétköznapokban. Mindez igaz a spirituális ösvényen is, ami Jiddu Krishnamurti szerint tragikus: 

"Úgy tűnik, mi emberek a szokás szörnyű tragédiájába kerültünk, egy elsorvadt agy tevékenységének hagyományába, mert mechanikusan működünk, ragaszkodunk a hiedelmekhez, a hithez, a végtelen, értelmetlen rituálék állandó ismétléséhez a nyugati világ összes templomában, és a keleti világ rituáléihoz. Mindezeket a rituálékat a gondolat rakja össze. A gondolat egy anyagi folyamat...
De ha megvizsgáljuk a gondolatot, és a gondolat eredetét, azt, hogy mi a gondolkodás, akkor azt találjuk, hogy az emlékezetből, tudásból, tapasztalatból születik, és ebből a tapasztalatból gondolat, gondolat a cselekvésben, és így tovább. Ez az a láncolat, amelyben az agy működik jelenleg. Tapasztalat, tudás, az agyban tárolt emlékezet, ebből az emlékezetből cselekvés, és ebből a cselekvésből újabb tudást szerzel, így folytatódik ez a lánc, amely fokozatosan elsorvasztja az agyat. Amikor újra és újra ugyanazt ismételgeted, ahogyan a rituálékban teszik, amikor erős hiedelmek, meggyőződések, következtetések vannak, az agy nem csak, hogy elsorvad, de táplálékhoz sem jut.  És ennek az elsorvadásnak az egyik tényezője az, hogy az ember mindenféle illúziót elvisel - vallási illúziót, pszichológiai tévhitet és így tovább."  

Jiddu.Krishnamurti egy megvilágosodott direkt tanító volt, és a "választás nélküli tudatosságot" hirdette, elvetett minden keleti és nyugati hagyományt, vallást, gurukat, jógákat és meditációnak sem a passzív, csukott szemmel üldögélős módszert tartotta, hanem a teljes, kondicionálatlan figyelemmel végrehajtott szemlélődést és cselekvést. Korábban már több helyen is írtam a hosszú és rövid (indirekt-direkt) ösvény közötti különbségről. A hosszú ösvény a kezdők útja, a vallási gyakorlatoktól kezdve, a különféle jógákon át és a passzív koncentráció-meditáció a legmagasabb szintje. Ezek előkészítő fázisok, még cselekvőségérzettel, ego-elmével végzett, időbeli gyakorlatok és csak az elme (figyelem) megerősítését szolgálják, hogy ráléphessünk a direkt szemlélődés útjára. Ez már a kivetítés nélküli "választás nélküli tudatosság", úgy is mondhatnánk, hogy tanúság (a tanú nincs az időben), memóriától, fogalmaktól mentes szemlélődő gyakorlat.

Nem véletlenül ostorozta JK a vallási utat, a hosszú ösvény legalacsonyabb szintjét, hiszen a vallások és külsőségeik, rituáléik a legerősebben kondicionáló, az intelligenciát megbéklyózó jelenségek. Nem arról van szó, hogy a szentkönyvekben található kinyilatkoztatások nem igazak, de szó szerint értelmezhetetlenek és, aki azokat elfogadja a mélyebb értelmek ismerete nélkül valójában csak hiszékeny. 

"Vissza a kereszténységhez!" vagy az Indiában nem kevesebb előszeretettel hangoztatott "Vissza a hinduizmushoz!" jelszavak is hiábavalóak és értelmetlenek. Idő bőségesen állt rendelkezésünkre ahhoz, hogy ezeket a vallásokat kipróbáljuk. Ha nem tudtunk megfelelően kísérletezni ezekkel az alapítóik és ihletőik életéhez időben közel eső évszázadokban, akkor erre sohasem leszünk képesek. Ne csapjuk be önmagunkat! A múltba nincs visszatérés. Minden vallás esetében az azt ihlető eredeti gondolatok a legfontosabbak. Az eredeti ihlető gondolatok hatására sokat lehet tenni, azonban a későbbiekben a vallásos tevékenység már csak az eredeti vallásos ihlet szív és lélek nélküli ismétlődő színlelésében merül ki." - Paul Brunton 

Természetesen ez elmondható a buddhizmusól ugyanúgy, mint az iszlámról, vagy más, egyéb hagyományos vallásról is, nem is szólva a szektásodott vagy elkorcsosult, modern kori variációkról. Az ezeket követő emberek valójában egy szokás rabjai, igaz békét, nyugalmat csak ideiglenesen nyerhetnek, ha egyáltalán nyernek. A hosszú ösvény ászanázói, mantrázgatói és még a számtalan, más gyakorlat követői is beragadnak egy idő után a megszokás mókuskerékbe, ha nem lépnek tovább. Belőlük kerülnek ki a spirituális egoizmus képviselői. 

A szokások, megszokások a hétköznapi életvitelben is károsak, mivel mechanikusak, így megölik a spontaneitás megélését. A zenben is azt mondják, "ha éhes vagy egyél, ha álmos vagy aludj!" Természetesen követnünk kell egy menetrendet az életben, de, amint nincs rá szükség ne töltsük ki felesleges szokásokkal, inkább szabaduljunk meg tőlük, mert ezek is kondicionált személyiségünk részei, a memóriából fakadnak. Tehát nem csak a vallási illúziókból fakadó szokások, a hétköznapi beidegzett szokásminták sorvasztják el az agyat, hanem a pszichológiai tévhitek is, amelyeket önmagunkkal és másokkal szemben táplálunk. A közismert, indiai "Kígyó a kötélben" példa is erről szól, amikor a hajnali derengésben, a dzsungelben valaki egy kötelet kígyónak néz és ezért megijed. Valójában csak saját félelmét vetítette rá a látványra, ugyanúgy, ahogyan mi is folyamatos összetévesztésben élünk önmagunkkal és a külvilággal szemben. Önmagunkat összetévesztjük a test-elme organizmussal, személyiségünkkel, ami a memóriából fakad, az időben van és ebből kondicionáltságból tekintünk kapcsolatainkra is. Ezért van az, hogy ha nem tanuljuk meg a "feltétel nélküli tudatosság" alkalmazását, akkor egy embert csak az első találkozáskor láthatunk olyannak amilyen. Ezért is írta Hamvas Béla, hogy az emberek nem is találkoznak, hanem csak maszkjaik ütköznek egy idő után. Szokásunkká vált a "képmutatás" alkalmazása, pl. mást mutatunk a főnökünk vagy felettesünk felé, mint azok felé, akikkel nem vagyunk alárendeltségi viszonyban. A másokkal szembeni elvárásaink is szokások. Érdekes példa volt erre, amikor a megvilágosodott advaita tanítóval, Robert Adamssal először találkozott egy tanítványa, és ott akarta hagyni, mert meglepte, hogy egy farmergatyás, napszemüveges, baseball sapkát viselő fickót látott. Nem illett a fejében élő, gururól alkotott elképzeléséhez, ami egy indiai jelmezben parádézó, turbános mester volt.  (nagyon sok, mai divatguru pontosan ezt a szokásmintát szolgálja ki a jelmezekkel, hangzatos keleti nevekkel stb.)  

A szokásmintákra számtalan példát lehetne hozni, vannak cselekedeti, érzelmi, gondolati mintázatok. Ha megnézzük a mai, modern, fogyasztói társadalmakat, vagy a még viszonylag hagyományosabb keretek között élő keletieket, láthatjuk, hogy  szinte teljes mértékben a szokások irányítják bennük az életet. Fogyasztói, vallási, foglalkoztatási, lakhatási, szórakozási, utazási, táplálkozási stb. mintázatok, és amint valami külső jelenség, mint pl. egy járvány, háború, energiahiány, gazdasági válság vagy természeti katasztrófa megtöri, felborítja a szokásokba ágyazott életvitelt, akkor az emberiség azonnal pánikba esik. Mivel a szokások a mulandó személyiség részei, tapadási, azonosulási pontok, ezért érthető, hogy a maszkokhoz szokott emberiség feldúlttá válik, mivel nem tudja magát elhelyezni (azonosítani) és, amint helyre áll a "rend" pontosan ott folytatja az életét ahol a válság előtt abbahagyta. 

A mostani, uránikus gyorsasággal vetített világkorszakban az emberiség egyre intenzívebben fogja tapasztalni, hogy szokásai, megszokásai tarthatatlanná válnak. Mivel senki nem hajlandó önként feladni azokat, ezért "külső", karmikus erők majd rákényszerítik. Teljesen mindegy, hogy jó, vagy rossz szokásokról beszélünk, mert a relatív időben minden a változásnak van alávetve, és még egy "jó szokás" is átalakulhat "rosszá".

Mi a jó, vagy rossz? Amikor UG. Krishnamurtitól kérdezték, hogy mi a titka a korához képest fiatalos külsőjének, akkor ezt felelte: "Ez azért van, mert nem eszem egészséges ételeket, nem szedek vitaminokat, és nem tornázom". A legfontosabb, hogy legyünk nyitottak a változásra, figyeljük meg, majd lépjünk ki külső és belső szokásaink önismeretet torzító mechanizmusaiból. Sorsunkat nem kerülhetjük el, de felhasználhatjuk, ha kondicionálatlanul, éberen, személytelenül megfigyeljük mozgatórugóit. Csak így szabadulhatunk meg a szokásminták agysorvasztó, tragikus hatásától.

"A szokásokban, az életmódban és az örökölt viselkedésformákban bekövetkező változások gyakran annak jelei, hogy az Önvaló tisztító munkát végezhet benne." - Paul Brunton   

Hamvas Béla szerint az emberek nem mások, mint asztrál-karmájuk automatái. Magyarán reflexszerűen élünk, ugyanazokat a köröket futjuk, kapcsolataink is felszínesek, hiszen csak maszkjaink ütköznek. Mindig ugyanaz történik, reakcióink kiszámíthatóak. Anthony Damiani filozófus, asztrológus egyik előadásában egy érdekes jelenségre hívta fel hallgatói figyelmét. Paul Brunton megvilágosodott író-filozófusnak volt a közeli tanítványa és jól ismerte mestere radixát. Megfigyelte, hogy Brunton asztrológiai képletéből nem lehetett konkrét következtetéseket levonni a személyiségét illetően, mert jó értelemben véve "kiszámíthatatlan" volt a viselkedése. Elmondta, hogy egy átlagembernél pl. a Merkúr állás alapján meg lehet mondani, hogy az illető merkúri értelemben, a maga szintjén hogyan fog viselkedni egy élethelyzetben (szinte mindig ugyanúgy), viszont a megvilágosodott mester lehet, hogy teljesen másképpen, vagy ellentétesen cselekszik, mint amit a bolygóállás mutat. Magyarán már nem automatája asztrál-karmájának, megszabadult a mintázatok kényszerítő erejétől. Természetesen neki is van egy látszólagos személyisége, szerepe, ami lejátszódik a külvilágban, de az ebből fakadó viselkedés kiszámíthatatlan.

Talán a kiszámíthatatlanság miatt hiszik, vagy hitték a Bölcseket bolondnak, mert nem lehet megítélni, megérteni racionális gondolkodással viselkedésüket, de míg egy bolond sorsa értelem nélküli jellemből fakad, addig egy megvilágosodott Bölcs sorsát az Önvaló irányítja, értelme az intuíció eszköze. A Nap az Öntudat és a körülötte keringő bolygók a belőle sugárzó fényt lekötik, átszínezik. Ezzel a keringéssel történő azonosulásból fakad a személyiség örvénye, ami elfedi az intuíció hangját és automatikus jelenséggé degradálja a sorsmegélést. Paul Brunton szerint egy ember spiritualitását az határozza meg, hogy életét milyen mértékben vezérli az intuíció, ami nem más, mint az Önvaló hangja. Jiddu Krishnamurti a "választás nélküli" tudatosságról tanított, amikor döntéseink, választásaink, gondolataink stb. nem a múltból, a kondicionált személyiségből, memóriából, előítéletből fakadnak, ezért cselekedeteink, viselkedésünk akár irracionálisnak is tűnhet környezetünk számára, mert nem az ego hangjára hallgatunk. (az ego számára csak az ok-okozati összefüggés értelmezhető)

Az asztrológia az egyéni psziché térképe, amely feltárja előttünk asztrál karmánk összetevőit, fizikai sorsunk jellegének okait, a jellem és az ebből fakadó sors összefüggéseit. Az élet legmagasabb értelme a megszabadulás, de ez nem megy egyik pillanatról a másikra, tömegeket nem érint, viszont, ha valaki jelleméből, mentális hajlamaiból fakadóan rálép egy hiteles spirituális ösvényre, akkor radixának őszinte tanulmányozásával feltárhatja önmaga mulandó örvényét, összetevőinek működésével ellenőrizheti a tapadási pontokat, azokat, ahol a legerősebb az automatizmus. Jellemző manapság az asztrológia iránt érdeklődőknél, amikor pl. kijelentik, hogy ilyen és ilyen a Napom, vagy az aszcendensem stb. és ezzel büszkén felcímkézik magukat, valójában "rápörgetnek" az örvényre, csak az egót erősítik vele. Az emberek nagy része valójában csak egója megerősítését várja egy elemzéstől, újabb címkék felvételét, nem is szólva a jóslatokról, amiknek természetesen a mulandó, felszíni én elvárásait kell tükröznie.

Amikor először olvastam Anthony Damiani tapasztalatairól, egyből eszembe jutott egy érdekes párhuzam a Pisztisz Szophiával. Ebben az ősgnosztikus műben Jézus egy helyen az asztrológiáról beszél, és egyik tanítványa asztrológusokkal kapcsolatos kérdésére a következő választ adja:

 "Ha az asztrológus a szférát jobb felé fordulva találja, az első kiáradás szerint, akkor megleli szavait, s azt, aminek történnie kell megjelenti. De ha a szférát bal felé fordulva találja, nem mondhatja meg az igazat, mert én az ő befolyását: az ő négyszögét, háromszögét és nyolcasát megfordítottam" (Szepes Mária fordítása)

Itt szinte ugyanannak a jelenségnek a leírását láthatjuk, amiről Damiani beszámolt, csak a fényszögek, szférák összefüggésében. Szepes Mária magyarázata szerint a balsodrású spirál a messianizmus jelképe. Ha valaki rálép erre az útra, a hiteles spiritualitás útjára, vagy már elérte a megszabadulást, megvilágosodást, akkor a jövő kiszámíthatatlanná válik. Az ő szférája bal felé van fordulva.

"A spirituálisan képzett asztrológus tudja, hogy ha valakit a messianizmus eszméje vezet annak horoszkópja bal felé fordul. Egyetlen olyan megállapítás és jövendölés sem lehet teljes érvényű nála, amely a jobb felé hajló szféra emberére kikerülhetetlenül ránehezedik" - Szepes Mária

Érdemes "ízlelgetni" a spirituálisan képzett asztrológus fogalmát, mert az az asztrológus, aki nem méri fel, nem "látja" az egyén valós szellemi fokozatát (karakterológia, pszicho-grafológia, intuíció stb.) az csak vaktában lövöldöz és saját elképzeléseit vetíti ki. Sajnos manapság szinte csak ilyen asztrológusokkal lehet találkozni, tele van velük az internet. Ez azért is fontos, mert, ahogy Szepes Mária írja az, ami egy balra hajló horoszkópban szellemi gazdagodást jelent, az a jobb felé hajlóban anyagi vagyonosodást fog jelenteni. A 8. ház, a halál, transzformáció háza az "anyagba vakult csillagrabszolgának" rémületes halált, a spirituális törekvőnek ugyanolyan bolygóállás mellet feltámadást, megvilágosodást jelent. Persze ezek a direkt, lesarkított példák a megértés megkönnyítésére szolgálnak, valójában számtalan árnyalat létezik még  Ugyanez vonatkozik a fényszögekre is, de gyakorlatilag az egész képlet minden egyes összetevőjére.

A hiteles spirituális ösvény a sugárzó figyelem, figyelmi erő lekötöttségének felszabadításáról szól, annak 180 fokos megfordítása. Legmagasabb szinten a passzív koncentráció-meditáció figyelemerősítő, majd a direkt ösvény szemlélődő, aktív gyakorlatait jelenti. A radix megmutatja a lekötöttségi pontokat és a rendszeres elemzés során figyelemmel kísérhetjük az adott pontok működési jellegében beállt változásokat. Természetesen ezeknek a változásoknak sorsunk menetében is realizálódnia kell, hiszen "gyümölcseiről ismerszik meg a fa". A legfontosabb az élethelyzeteinkben fellépő reakcióink megfigyelése és a radix pontjai által jelzett hajlamok áthangolódása. Az utóbbi jelzi, hogy jó úton járunk, így egyre jobban sikerül kibontakoznunk személyiségszerkezetünk automatizmusából, kiegyensúlyozódunk, és tulajdonságaink, hajlamaink a helyükre kerülnek. A belső béke egyre jobban alapélményünkké válik, aminek a karma törvénye alapján sorsunkban is meg kell jelennie.  

Ahogy a belső béke előrehalad, a külső problémák visszaszorulnak; ahogy az igazság áthatja az elmét, a harmónia átrendezi az életet - Paul Brunton.

Már fontolgattam egy ideje, hogy írok a szinkronicitás jelenségéről, mivel az utóbbi időben én is számtalan esetben tapasztaltam. Tegnap mialatt azon gondolkodtam, hogy Jung klasszikus példájának bemutatásával fogom kezdeni a bejegyzést, többszöri, erős koppanásokat hallottam az erkélyajtón. Egy nagy, zöld bogár repült neki az üvegnek egymás után többször is. Régebben még soha nem történt ilyen. Láttam már ezt a rovart korábban is, de nem ismertem a nevét, ezért rákerestem a neten és képek alapján megtaláltam. Egy aranyos rózsabogár volt. 

"Volt egy ifjú hölgy páciensem, aki egy fontos pillanatban egy álmot látott, amelyben arany szkarabeuszbogarat kap. Miközben álmát mesélte nekem, én a csukott ablaknak háttal ültem. Hirtelen zajt hallottam magam mögött, halk kopogást. Megfordultam és egy repülő bogarat láttam, amely kívülről ismételten az ablakszárnynak koppant. Kinyitottam az ablakot és elkaptam a bogarat, amint berepült. Az arany szkarabeuszhoz legközelebb álló kis lény volt, ami csak létezik ezen a szélességi körön: egy szkarabeuszok családjába tartozó rovar, az aranyos rózsabogár" - C.G. Jung

Carl Gustav Jung kezdte először használni a szinkronicitás fogalmát az 1920-as években és "jelentőségteljes egybeesésnek" nevezte. Pszichológiai értelemben eredetileg kapcsolatban nem álló események előfordulása és a meggyőződés, hogy ez nem véletlen. Jung kulcsfontosságúnak tartotta a jelenséget a spirituális ébredés szempontjából. Vannak olyan gyermeteg elképzelések is, ahol a tudat fizikai világra gyakorolt hatásaként tekintenek rá. (ezek a szabad akarat illúziójából nőttek ki.)

Úgy gondolom, hogy a szinkronicitás nem más, mint az intuíció tér-idő-forma világában való megjelenése. Korábban már írtam a transzcendentális intuícióról, ami egy magasabb fokozat, közvetlenebb kapcsolat legbelső Lényünkkel. A szinkronicitás is ennek a Lénynek, az Önvalónak az üzenete, de nem kell hozzá feltétlenül spirituális gyakorlónak lenni, hogy észrevegyük, meghalljuk hangját. A "hagyományos" intuíciónak nem kell mindig "belülről" fakadnia, származhat külső forrásból is. Hallhatunk valamit a rádióból, egy könyv a megfelelő helyen nyílik ki, összefutunk valakivel, akire éppen gondoltunk, vagy váratlanul felhív az illető, egy filmben látunk egy jelenetet, ami összefüggésben áll aktuális gondolatainkkal, problémánkkal stb. 

"Dobd el a véletlen egybeesés gondolatát. Ne feledjétek, hogy van egy Világ-Idea. Van értelme az életnek, az eseményeknek, történéseknek, karmáknak, találkozásoknak és lehetőségeknek." - Paul Brunton

A Hagyományban a Világ-Idea, a Teremtő Isten, Világ-Elme első gondolati megnyilvánulása, ahol minden egyszerre, kezdet és vég nélkül Jelen van, mint első teremtett valóság, amiből a mulandó világ is kibomlik. Ez az előképe a látható világnak, erre van "felfűzve". Jung terminológiájában ez a kollektív tudattalan (ő alapvetően csak az emberiség tudatára vonatkoztatja) és mátrixok, ideák, ősképek vagy más néven archetípusok alkotják. A megnyilvánulásban minden jelenség ezekkel az archetípusokkal, ősértelmekkel van szinkronban, a jelenségek oka, mint előkép itt található. 

A mulandóság az Örökkévalóság aktív oldala, azzal egybeesik, attól nem áll külön. Ezért mulandó sorsunk folyamata (egy adott inkarnációkáprázat során) mindig szinkronban van a Világ-Ideával. Amikor horizontálisan, tér-időben is megjelenik egy szinkronicitás, akkor annak mindig jelentős üzenete van. Önvalónk valamire felhívja a figyelmet, üzenetet küld az egybeeséssel, inspirál, megerősít vagy figyelmeztet, attól függően, hogy éppen mire van szükségünk. Tudatosan is lehet használni pl. ébredés, vagy meditáció után egy számunkra inspiráló könyvet "véletlenszerűen" kinyitunk és elolvassuk azt a mondatot, amin először megakad a szemünk, vagy akár az egész oldalt. Lehet húzni egy tarot lapot, vagy dobni a ji-kinggel, fel lehet tenni egy kérdést lefekvés előtt és reggel felidézni a kapott álmot. Az már más kérdés, hogy képesek leszünk e értelmezni az így kapott választ. Lehet, hogy azonnal nem, vagy, ha igen, akkor csak egónk, periféria énünk belemagyarázását kapjuk. Ne feledjük, az üzenet mindig pontos, de soha nem a személyiség elvárásinak szól, sőt, sokszor azzal ellentétes. Az is lehet, hogy majd csak utólag értjük meg pontosan a tér-időben felbukkanó üzenet lényegét, a jövőből visszatekintve, de ez is sorsszerű, nem elhanyagolható, hiszen segíti a behangolódást. Megmutatja, hogy egónk mennyire "mellé tud lőni", így csiszolja a megkülönböztetést. 

Hamva Béla írta, hogy, ha valaki elindul az Úton, a spirituális ösvény útján, akkor felismeri, hogy nincs kis és nagy dolog. Egy jelentéktelennek látszó egybeesés, szinkronicitás élmény is hordoz üzenetet, az is lehet, hogy csak annyit, hogy jobban figyeljünk oda életvitelünkre. Persze vannak erőteljesebb, szimbolikusabb üzenetek is, amik irányító jelek, megerősítenek egy elképzelésünkben, jelzik, hogy jó úton járunk. (vagy éppen ellenkezőleg) Szepes Mária egyik fontos tanítása volt, hogy életünk eseményeire is úgy tekintsünk, mintha álmok volnának, elemezzük őket. Ez különösen igaz, ha szinkronicitást tapasztalunk. Tegyük fel a kérdést, hogy mit szimbolizál az egybeesés, mit akar üzenni Önvalónk ezzel a hangsúlyosabb, "ritka" jelenséggel. Az is lehet, hogy nem is közvetlenül nekünk szól, csak másnak kell átadni egy üzenetet. Valaki hozzánk fordul egy kérdéssel és rövid időn belül események olyan láncolata indul el, hogy csodával határos módon, spontán kapunk egy választ.

A bevezető példában leírtak azért is érdekesek, mert Jung beszámolójára nem emlékeztem részletesen, csak a szkarabeusz "jelleg" rémlett és az, hogy egy bogár az ablakán koppant az álombeszámoló alatt. Már önmagában azt is érdekesnek találtam, hogy nálam is "kopogtatott" egy bogár mialatt a témán gondolkodtam. Aztán miután kiderítettem a bogár nevét, megkerestem Jung beszámolóját. Az "aranyos rózsabogár egybeesés" önmagáért beszélt, direktebb üzenetet nem is kaphattam volna. 

Egy korábbi bejegyzés a transzcendentális intuícióról:

https://nyilegyenes.blog.hu/2022/04/25/kiegyenlitodes_egyensuly_transzcendtalis_intuicio       

A latin "persona non grata" szó szerinti azt jelenti, hogy "nem kedves személy". Tágabb értelemben egy nemkívánatos emberre értik. C.G. Jung pszichológiájában is megjelenik a "perszóna", ami a szerepszemélyiséget, mesterségesen létrehozott szerepeket jelenti, és a latin "persona" szóról, (színészi álarcról) kapta a nevét. Jung egy meglehetősen összetett jelenségként határozta meg a perszónát, de számomra nem feltétlenül ennek részletes bemutatás az érdekes, hanem a "külvilághoz" való viszonya.

"A perszóna egy funkciókomplexum, amely az alkalmazkodás vagy a szükségszerű kényelmesség miatt alakult ki, de semmiképp sem azonos az egyéniséggel. Kizárólag a tárgyakhoz, a külvilághoz való viszonyra irányul."

"A perszóna az elvárásoknak megfelelő kompromisszum az egyén és a társadalom között."

Leegyszerűsítve, Jung szerint a perszóna az egyén kompromisszuma a társadalommal és a külvilággal szemben. Tudatosság szempontjából egy "kompresszált" létélményfunkció, jelenség. Vajon csak az egyén és külvilága, valamint a társadalom között áll fenn ez a kompromisszum? Létezéselmélet felől közelítve érdemes elgondolkodni az egyén és a perszóna viszonyán, mint létélményen, mert a perszóna, szerepszemélyiség, vagy álarc egy bizonyos szintig, ha fennáll az összetévesztés, akkor a Tudatosságban egy tudattalan, leszűkítő, összenyomó mechanizmusként működik. Az egyén saját, kondicionált  elvárásainak, önmagának is játszhat szerepeket, ami már egy belső, mentális "önkívület".    

"A Legfelsőbb Istenségnek nincs személyisége, nem bomlik egyénekre. A Világ-Elme egyénekre bomlik az Önvalókban, de ezeknek nincs személyiségük. Az Önvaló egyedi, de nincsenek személyiségjegyei. Az ego személyes." - Paul Brunton

Az ego komplexum mentális konstrukció (ami magába foglalja a perszónát is) az Önvaló periféria eszköze a létezés mulandó, káprázati oldalán, már személyes és ez miatt a személyesség/személyiségszerep miatt Egyéniségét látszólag elveszíti, ha a figyelem energiája lekötötté válik a maszkban. A Világ-Elme kozmikus teremtő elv és az általa "imaginált" archetípusok (ősképek, ideák) összessége a létezés Világ-Ideája, ami a tér-időben megnyilvánult világ, kozmosz előképe. Az előkép tartalmazza egy ember ideáit is, amiket az ezekkel azonosuló Önvaló egy kozmikus ciklus során magára vesz, és a tér-időben megnyilvánuló inkarnáció káprázatok sorozatában a karma törvényének megfelelően eljátszik. Ezek teszik egyedivé, de csak a személyiségjegyekkel megnyilatkozva és más elmealakok felvétele után szűkíti le egy részét egóvá a létezés káprázati oldalán. A létezéstudatom, "vagyokságom" szattvikus élménye az Önvalóból sugárzik, de a mulandóságban csak tükrözéseken keresztül ismerjük fel és azt gondoljuk, hogy csak ezek a mulandó, változásban lévő, leszűkített funkciók vagyunk. Annyira jellemző mostani világunkra az "egyéniség" fogalmának devalvációja, helytelen használata, amikor valakire pozitív megjelöléssel használjuk az egyéniség szót, mint jelzőt, de valójában csak egy szerepszemélyiséggel állunk szembe. Hamvas Béla nem véletlenül írta, hogy az emberek valójában nem is találkoznak, csak maszkjaik ütköznek egymással. 

Mindannyian egyéniségek vagyunk elménk, tudatosságunk legmélyén, ráadásul lényegét tekintve ugyanaz a fény tart fenn minket, csak a felszínen töredezünk szét egymástól különböző ego-komplexumokká és veszünk fel egyedi álarcokat. Megközelítőleg úgy lehetne ezt a legjobban elképzelni, mintha egy filmben minden szereplőt ugyanaz a színész játszana. Valójában az Isten, Világ-Elme játssza el az összes inkarnációs szerepet az önmaga által "megírt" forgatókönyv (Világ-Idea) szerint, és az inkarnációsorozatok szerepeivel való kapcsolódással válik egyedi Önvalóvá. 

Felvetődik a kérdés, hogy a "persona" mint funkció kívánatos, vagy sem. Valószínű, hogy igen, de csak akkor, ha a megszabadulás eszköze és nem egy búvóhely, maszkírozó mechanizmus. Önmagunk, Önvalónk csak a létezés legmélyebb fázisában, ebben a földi inkarnációkáprázatban "ismerhető" fel.

Jézus amikor arról beszél, hogy: "Engedjétek hozzám jönni a kisgyermekeket, és ne tiltsátok el tőlem őket, mert ilyeneké az Isten országa." vagy "Bizony, mondom néktek: aki nem úgy fogadja az Isten országát, mint egy kisgyermek, semmiképpen sem megy be abba." - nem konkrétan a gyermekkori állapotban lévő emberre utalt, hanem a még szerepmentes, kondicionálatlan tudatállapotra, amihez a spirituális ösvényen felnőttként el kell jutni. A küszöbön, Isten Országának küszöbén semmi mulandót nem lehet átvinni, a szerepet le kell tenni. Az ideiglenes nirvikalpa szamádhiban a testtudattal, szereppel együtt minden bővítmény leoldódik, az emberben felismerszik a tiszta Tudatosság. Ebben nem lehet megmaradni, ez csak egy bepillantás, de a további gyakorlás során el kell jutni abba az állapotba, hogy az újra visszatöltődő "bővítmények" és a külvilág kondicionálatlan, fogalommentes szemlélőivé, Tanújává váljunk. Jiddu Krishnamurti nem véletlenül tanította, hogy miután egy gyermeknek megtanítják a madár nevét, már nem "látja" többé a madarat, csak a fogalmat.

A felnövekedés során jellemünknek megfelelően rengeteg kondicionálás rakódik ránk és a hagyomány szerint kb. 28 éves korunkra stabilizálódik a perszóna is. Asztrológiában az aszcendens a jelölője és egy tudatosabb embernél ez a jelleg válik erősebbé a Nappal szemben. Természetesen az alapenergia a Napból származik, a Nap jegy jellege megmarad, (a kevésbé tudatos embernél továbbra is az ösztönösebb Nap jegy lesz a meghatározó), de itt már sokkal több lesz beépítve az önátélés energiájából a szerepszemélyiségbe. Lesarkítva elmondható, hogy ezen belül is kétféle megélés alakulhat ki: az egyik, amikor az önátélés teljesen beleragad a perszónába, a szerepképzet jellegébe, vagy a másik, Jézus szavaival már "balra fordított" aszcendens, amikor a szerepátélés csak eszköz a felemelkedéshez, a Naphoz, a Tudatosság fényéhez való visszatéréshez, annak megismeréséhez. (a balra fordított aszcendens fogalmát majd egy külön bejegyzésben bővebben kifejtem)

Láthatjuk, hogy alapvetően nem a perszónával van a baj, hanem a hozzá való viszonnyal. Csak az a "persona non grata", amelyik az ego-komplexum részekén tovább fokozza az egoizmust, maszkká válik és elhatárol, de nem csak másoktól, hanem Önmagunktól is. Ezért is fontos, hogy a rövid-ösvény szemlélődő, tanú gyakorlataiban a perszóna működését is mindig szem előtt tartsuk. Lássuk, ismerjük fel jellegét, de ne azonosuljunk vele, legyünk nézői saját szerepünknek, szerepeinknek, amint más szereplőkhöz ütközik, vagy igazodik. A lényeg a rálátás, felismerés, mert bármilyen szerepet is élünk meg, játszunk, az még az ego-komplexum kondicionált része és kompromisszum igaz Lényünkhöz viszonyítva. Ha magával ragad beleragadunk, ha felismerjük, akkor csak egy szükséges megélési eszköz a determináció zárlatában.

A tarot kártya ősképei (mátrixai, ősértelmei) közül az egyik legérdekesebb a 14. lap. Különböző neveken ismert: Kiegyenlítődés, Egyensúly de létezik Mértékletesség felirattal is. A tarot lapjai meditációs, önismereti eszközök, de használják jóslásra is. Valójában egy hermetikus, egyiptomi eredetű szentkönyv és mint minden archaikus könyv, kinyilatkoztatás képnyelven szólítja meg az embert. (a szimbólumok az elme tudattalan részéhez szólnak) Itt konkrét képi ábrázolásokat láthatunk, más szentkönyvekben pedig példázatokban, példabeszédekben jelennek meg az analógiák.

Sok mindent lehetne írni a 14. lap szimbolikájáról, üzenetéről, amit már számtalan könyvben meg is írtak, ezért én megpróbálom egy kicsit más nézőpontból megközelíteni. Szepes Mária ezt írta hozzá:

"Az egyensúly Géniusza a szívével gondolkozik és az agyával érez. Ez a képlet a transzcendentális intuíció pozitúrája"

Már a 90-es években találkoztam ezzel a tanítással az írónő Dimenziótarot könyvében, de mélyebb értelmét akkor még nem sikerült felfognom. Csak jóval később jöttem rá, miután tisztázódtak bennem bizonyos fogalmak és megismertem más spirituális irányzatokat. A 14. kártyán szárnyas Kerub látható, amint egy ezüst kancsóból áttölti a vizet egy aranyba. Jobb lába a vízbe merül, a másik pedig a földön áll.

A szárnyas Kerub, Angyal nem mást, mint az Isteni Önvaló, Szent Szellem, ami alászáll az asztrál-síkra és az elme érzelmi tartományában létrehozza a kiegyenlítődést, szublimálja az érzelmeket, (az élet vizét áttölti az ezüst kancsóból az aranyba) mialatt egyik lába a vízben áll, a tudattalanban, a másik a földön: így teremt egyensúlyt a fizikai és érzelmi élet között. Egy spirituális állapot beálltát láthatjuk ezen a képen (mind a 22 lap egy állapot), amikor a hosszú ösvény gyakorlásának köszönhetően a "megidézett" Isteni Önvalóból sugárzó erő megtisztítja az érzelmi zónát. Ez a Szent Szellem alászállása, a tudattalanban lekötött energiák felszabadítása is egyben. Miután Jézus megkeresztelkedett a Jordán folyóban látta Istennek Lelkét, a Szent Szellemet "alájőni, mint egy galambot és őreá szállani".

A hosszú ösvény mértékletessége, öntisztító munkája eltávolítja a személyes tudattalanban lévő akadályokat, a koncentráció-meditáció során megerősödött elme "függetlenné", és így megszólíthatóvá válik. Az embert már nem  tudattalan vágyai, ösztönei vezérlik, hanem a "lelkiismerete". Az Önvaló csatornája lesz, felfakad benne a "transzcendentális intuíció." Paul Brunton így írta le az állapotot: "Amikor már elértük a kiegyensúlyozott személyiséget, ápoltuk a derűs kedélyt, és uraljuk a bennünk lévő egoista késztetéseket, akkor az érzelem és az értelem az intuícióval együttesen hozza létre az intelligencia minőségét. Ettől kezdve azt érezzük, amit gondolunk, és azt gondoljuk, amit érzünk, érzelmeinket helyesen irányítjuk, és gondolatainkat igaz módon alakítjuk ki. Ezek harmonikusan, kielégítően és egységesen működnek együtt."  

Szükség is van az "aggyal érzésre és a szívvel gondolkozásra", mert ahogyan a Bibliában a Sátántól való megkísértés következik (Máté Evangéliuma), ugyanúgy jön a tarot-ban a 15. kártya, Az Ördög. Miután beállt a kiegyenlítődés a gyakorlásnak egy következő fázisba kell lépnie:

"A tanítványnak félre kell állnia a gondolatformáktól, ami azt jelenti, hogy félre kell állnia a személytől, és úgy kell tekintenie rá, mint valami önmagán kívüli dologra. Ha, és amennyiben sikerül mögé kerülnie, automatikusan felveszi az Önvaló álláspontját. A személyt egy tárggyá kell tennie, aminek az Önvaló a megfigyelője. A tiszta tudatosságban az eleme állandó és töretlen, ezért nem közönséges tudatosság, ami totalizált gondolatokból álló szakadozott dolog, hanem transzcendentális tudatosság" - Paul Brunton

Ez már a rövid ösvény, direkt, közvetlen tudatossággal történő gyakorlása, a Tanú gyakorlat, amit nem csak passzívan, hanem aktív cselekvés során is végezni kell. Meg kell őrizni, benne kell maradni ebben a transzcendentális Tanú állapotban az életben fellépő nehéz helyzetek, "megkísértések" során is. Bármikor, bármilyen nehézséggel találjuk szembe magunkat törekedni kell, hogy ebben az állapotban legyünk, vagy, ha még nem állandósult, azonnal próbáljuk meg felvenni a Tanú szemléletét, mert így intuitív belátáshoz juthatunk. Komolyabb döntések meghozatalánál is segítségünkre lesz a "személytelen" szemlélet. Úgy kell látni magunkat, mintha valaki mást, egy rajtunk kívülálló személyt szemlélnénk.

Ha sikerül az Önvaló álláspontját felvenni és abból cselekedni, (valójában csak testem cselekvésének szemlélőjévé válni), akkor minden tettünk isteni ihletésű cselekvés, igaz szolgálat lesz. Valójában ez a "legyen meg a Te akaratod" megvalósítása, megkülönböztető értelem képességének használata (nem én vagyok a cselekvő), - ami a Bhagavad Gitában buddhiként van említve - a valódi intelligencia, ami magasabb szinten átitatódik az intuícióval. Az embernek be kell gyakorolnia, hogy minden esetben a "pneumatikus" lény hangjára hallgasson.

Láthatjuk tehát, hogy a direkt ösvény szemlélődő gyakorlatai már nem csak Önismeretiek, hanem aktív realizációs technikák is, "be kell váltani a Szót". Ezt az élethelyzeteinkben lehet megtenni, ahol próbára leszünk téve, mert a 14. lap után jön a 15-ös, Az Ördög, a megkísértés, az ego komplexum testi-érzelmi-gondolati "megkísértő" tevékenysége. (Az egyik ilyen legnyilvánvalóbb "álalakzat" pl. a spirituális egoizmus, amikor valaki a spirituális út valamelyik jelmezében szerepelteti magát, de életvitelében semmit nem realizál, a megkülönböztetés nem működik benne és a legtriviálisabb irányzatok csapdáit sem tudja elkerülni. Olyan is lehet, hogy valaki csak jellemhibáit, bűneit próbálja palástolni a "spiriskedéssel". A manapság divatos irányzatok pontosan az ilyen igényeket szolgálják ki, követőik az élet beavató megpróbáltatásaiban nem tudnak ideáljaiknak megfelelően cselekedni) 

A transzcendentális intuíciónak van egy másik, nagyon magas szintű megnyilvánulása, jelensége is, a Belső Szó, amikor a gyakorló szintén az Angyal "médiumává" válik: "az Önvaló erőteljes, mentális benyomások formájában szólítja meg az embert és a legmagasabb szintű tanításokban részesíti."

Belső Szó:  https://nyilegyenes.blog.hu/2019/09/18/belso_szo   

Jól látható, hogy a hiteles tanítások között mindig meg lehet találni az összefüggéseket és lényegét tekintve mind ugyanarról szólnak. A kabbalisztikus Tarot 14. lapját az N (Nun) betű jelöli, hieroglifikus jelentése: hal. A hal a kereszténység szimbóluma is és a bibliai jelenet, amikor leszáll Jézusra a Szent Szellem, analóg a lapon látható képpel.  A buddhizmusban a hal szimbolizálja a harmóniát. Aztán az ima előtti bemosakodás is több vallásban megtalálható és még lehetne sorolni az összefüggéseket. Az érzések, érzelmek, az elme tudattalan világa a víz, aminek egyensúlya, kiegyenlítődése, harmóniája fontos a magasabb Önismeret szempontjából és ahhoz is kell, hogy életvitelünk során meghalljuk a Lelkiismeret hangját. Ez ennek a lapnak a legfőbb üzenete, ami a transzcendentális intuíció állapotát mutatja be, a buddhi, értelem legmagasabb szintű működését, amit az Isteni Önvaló (Kerub, Angyal) a személyes tudattalanba történő alászállása és az ott elvégzett alkímiai művelet, "átállítás" idéz elő. A "Nagy Mű" ugyanis a tudattalanban található és az elme asztrális, érzelmi szintjén végbement pszichoenergetikai transzformáció, kiegyenlítődés hozza létre.                                                      

Korábban már több bejegyzésben is utaltam Ramana Maharshi tanítására az elme alakjairól:

"Ahogy ugyanazt az embert különböző neveken szólítják az általa végzett különféle cselekedeteknek megfelelően, hasonlóképpen ugyanazt az egyetlen elmét hívják különböző neveken - gondolkodás, értelem, emlékezet és én-ség attól függően, milyen alakot vesz fel, nem pedig a valódi különbözőség miatt". - Ramana Maharshi

Ezen felvett alakok összessége alkotja az egót, és mivel a mulandóság az Örökkévalóság aktív, időben káprázó oldala, ezért azt is mondhatjuk az egóról, hogy az Örökkévaló én, Önvaló aktív funkciója a mulandóságban. Ramana fenti tanítása azért is fontos, mert hozzásegít a mentalizmus (minden jelenség mentális konstrukció) megértéséhez, ami alátámasztja az advaita nem kettősség tanítását. Tehát ugyanaz az egyetlen elmeközeg válik gondolkodássá, értelemmé, emlékezetté és én-séggé. Kialakul egy komplex mentális konstrukció, amelyben az első három alakról nem nehéz elképzelni a mentális, elmeszerű jelleget, viszont az én-ségről, - aminek alapját a tudatosság testtel való azonossága, vagy azon létrejövő tükröződése okozza - már nehezebb ezt elhinni. Viszont, ha megvizsgáljuk álmainkat, akkor tisztán láthatjuk, hogy testünk azon a frekvencián nem más, mint egy, az elmében létrejövő kivetítés, de létezésünk nem szűnik meg a mély alvás, vagy ájulás testnélkülisége során sem. Nem véletlenül teszi fel a kérdést Paul Brunton:

"Honnan fogja tudni és megérteni, hogy maga ez a tudatosság, amelynek oly kicsiny töredéke az, amit megtapasztal, magának a Nagy Tudatosságnak, Istennek egy korlátozott és feltételes része?" 

Az elme alakjaiból álló ego komplexum egy korlátozott funkció a Nagy Tudatosságban, amelyből a tudatosság fénye származik, és ennek a funkciónak a megléte feltétel, hogy a fény tükröződhessen a dualitás káprázatában. (szubjektum-objektum) Ezeken az alakokon keresztül korlátozódik az Örökkévalóság, Isten a mulandóságba, az időbe. A Brunton által feltett kérdés megválaszolásához érdemes megvizsgálni az idő és az elme alakjai közötti viszonyt. Ha az idő fogalmához így közelítünk, akkor kijelenthetjük, hogy a múlt az emlékezet alakja, a jövő pedig elképzelés, tehát a gondolkodás alakja. Természetesen a kettőt nem lehet egymástól elválasztani, de az könnyen megállapítható, hogy mentális konstrukciókról van szó és az időszerűséget biztosítják. Viszont az én-ség alakja nem más, mint a tudatosság áramlásának összekapcsolódása a testtel (álomban álomtest képzet) és a figyelem leszűkülése annak funkcióira, érzetére és főleg az érzékekre, amelyek közvetítésével megélődik a világ ideájának megnyilvánulása. (térprojekció, teresség, az álom során is)

Az én-ség alakja az érzékek szempontjából fontos. Hamvas Béla az egyik írásában így fogalmazott: 

"Az érzékek nem ismerik az időt, csak a pillanatot".

Viszont:  "A pillanat nem az idő, hanem az  örökkévalóság atomja.” - Kierkegaard

Tehát a pillanat nem tartozik az időhöz, nincs benne az időben. Ha megvizsgáljuk az öt érzékszerv működését, akkor nem nehéz belátnunk, hogy azok csak az adott pillanatban érzékelhető benyomást fogják fel, mindig azt látjuk, ami éppen történik a szemünk előtt, azt halljuk, ami éppen hallatszik stb. Az érzékelés összessége tudattalan együttműködés a Kozmikus Elmével, de még annak ellenére is, hogy lefokozott (tudattalan), a pillanattal, az Örökkévalósággal közvetlen kapcsolatban áll. 

Visszatérve Brunton kérdésére, a "Honnan fogja tudni..." -ra a válasz az "én-ség" alakjában rejlik. Nem véletlenül tanította Nisargadatta Maharaj advaita mester, hogy a hallom helyett hallatszik, látom helyett a látszik-ot stb. kell mondani. Csak a direkt, rövid ösvény gyakorlatai alkalmasak a megvilágosodás "elérésére", ezeken keresztül lehet a tudatosságot közvetlenül, erőfeszítés nélkül megragadni, mivel az időn kívülről sugárzik. A passzív meditációt itt már nyitott szemmel végezzük. Ez a szemlélődés direkt útja, de fontos hozzá egy bizonyos elméleti, "filozófiai" háttér is, ami lehetővé teszi, hogy összekapcsoljuk a belső tapasztalatot, a meditáció békéjét az érzékek működésével, helyesen értelmezzük a világ jelenségeihez való viszonyunkat. A lényeg a Tanú állapot elérése, fenntartása minden felmerülő, mulandónak látszó helyzetben. 

Azt is mondhatjuk, hogy az én-ség (érzékek) alakjának a közvetlen, gondolkodás, értelem, emlékezet nélküli állapotát kell kezdetben elérni, de nem úgy, hogy elnyomjuk azokat, hanem hagyjuk elcsendesedésüket. Ez azért fontos, mert így a tudatosság figyelmi energiája nem szóródik szét a többi alakban és a tanúság állapota könnyebben beáll. Később már erre sincs szükség, hiszen érezni fogjuk, hogy valójában minden ugyanannak az Egynek a módosulása, alakfelvétele és az összes tapasztalat "mögött" a Figyelő áll.

Egy korábbi bejegyzés Az elme alakjairól: https://nyilegyenes.blog.hu/2018/03/20/az_elme_alakjai

Az asztrológiában a Hold az elme szimbóluma, tükör, amely önálló fénnyel nem rendelkezik, a Nap fényét veri vissza. A Nap az Önvaló, elménk legmélyebb rétege, az isteni vetítőgóc, forrás, amelyből tudatosságunk fénye sugárzik. Elménk felszíni részei, alakjai nem rendelkeznek önálló tudatossággal, csak a Forrásból származó fényt tükrözik. Az emlékezetet, gondolatformákat, testtudatot (és az ezzel járó érzékelést), értelemet, összefoglalva az elme alakjait ez a fény tartja fenn önmaga periféria oldalán, az objektiválódott világban.

Egy inkarnációkáprázatban ezeken a kellékeken, bővítményeken keresztül jutunk létélményhez a mulandóságban, az Örökkévalóság aktív oldalán. Az állandóan változásban lévő, objektiválódott oldalról normál esetben csak az objektumokról visszaverődött fény segítségével veszünk tudomást, de öntudatunk az ébrenléti és álom állapotban is csak addig tart, amíg a fénynek van tükrözési felülete. A saját arcunkat, szemeinket is csak tükörben tudjuk meglátni, ezért ha nincs tükör, vagy tükrözési felület, akkor, mint egy ájulásnál, vagy az álom nélküli, mély alvásnál elveszítjük tudatosságunkat, öntudatunkat. Ez végül is csak az egyik problémánk, és ennek a problémának a megszűnése már a megvilágosodás, amikor az éberség a teljes kört átfogja, de ez nem érint tömegeket. Az elmetükör tisztasága viszont már szélesebb rétegeket is érinthet, mert nem mindegy, hogy a sorshelyzetek értelmezése milyen következtetésekre vezet.

"Ahogyan egy sík felületű tükör helyesen visszaadja annak a képét, amit elé helyeznek, ugyanúgy egy megfelelően lecsendesített elme is érzékeli a tárgyakat, lényeket és személyeket úgy, ahogy vannak, és nem zavarja meg őket torzításokkal, előítéletekkel, vagy elvárásokkal. Az az ember, akinek a belső lénye megtisztult, irányított és koncentrált, az képes a világban élni, de mégsem "a világból való", képes átmenni a világi életen, tapasztalatokon és eseményeken, és mégsem rángatják ki ezek a nyugodt középpontjából." - Paul Brunton

Az élet értelme legmagasabb szempontból a tudatosság fényének megismerése, ami első körben a hosszú ösvény koncentrációs-meditációs gyakorlataiban valósul meg, amikor a kiáradó fényt, tudatosságot megállítjuk és a forrás felé fordítjuk. Ezzel tisztítjuk, megerősítjük és megpróbáljuk leválasztani az elme alakjairól. Miután már előrehaladást értünk el, megerősítettük szárnyainkat, áttérhetünk a direkt, rövid ösvény szemlélődő gyakorlataira, ahol már tanúként kezdjük szemlélni a periféria oldal alakjait, bővítményeit. Már nem a "világból élünk", mindennek a tanújává válunk és mindent úgy látunk, ahogyan van. Az elme összetevői, alakjai megmaradnak, de a "sík tükörben" csak tükröződések lesznek, jelenségek, amik már nem kötik meg teljesen a figyelmet. Az elme az Önvaló csatornája lesz, egy tiszta tükör, amelyben lehetőség nyílik, hogy végre rápillantsunk saját arcunkra, ami nem más, mint az állandóan nyugalomban lévő, örök Tanú.       

A szabad akarat illúziójának megértése nagyon fontos egy bizonyos ponton túl. Ez a pont a spiritualitás rövid, közvetlen ösvényére való lépés. A nem gyakorlók számára teljesen mindegy, hogy ezt megértik vagy sem, a hosszú ösvény gyakorlói pedig még az ego képzettel gyakorolnak, "önerőből", ezért a cselekvőségérzet illúziója fogva tartja őket. A cselekvőségérzet az elme testtel történő azonosulásából fakad és ezzel együtt jár az akarás megélése, ami az egoizmus egyik mozgatórugója. Az ego élmény valójában egy összetett káprázati mechanizmus, végső szempontból nem létezik, de amíg a figyelmet teljesen leköti, addig lenni látszik, ha már nem köti le, akkor csak egy állandóan változásban lévő, mulandó jelenség, egy eszköz a létezés periféria oldalán. Önálló akarattal nem rendelkezik (csak annak tévképzetével) és nem is rendelkezhet, hiszen okozatjelenség. A kiváltó ok az Önvaló, ami egy mulandó inkarnáció káprázatban eszközként felveszi az elmealakokat, bővítményeket és a kollektív sorsba beleágyazva eljátszik egy szerepet.

"Ahogy ugyanazt az embert különböző neveken szólítják az általa végzett különféle cselekedeteknek megfelelően, hasonlóképpen ugyanazt az egyetlen elmét hívják különböző neveken - gondolkodás, értelem, emlékezet és én-ség attól függően, milyen alakot vesz fel, nem pedig a valódi különbözőség miatt". - Ramana Maharshi 

Valójában nincs két én, a "kis én", "nagy-én" megkülönböztetést csak kezdőknek tanítják, a "nagy kör" magába foglalja a "kicsit" is. Az emberek közötti különbség valójában csak abban a sorsszerűségben rejlik, hogy mennyire lekötött vagy felszabadult a figyelmük a periféria oldaltól, a mulandó eszköztől. Minél erősebb az "én akarom", "azt teszek, amit akarok", "szabadon dönthetek", "irányítom, megváltoztatom a sorsomat" stb. elképzelés, annál erősebb az egoizmus, a periféria énhez tapadás. A hosszú ösvény alacsonyabb szintjeihez tartozó sorsalakítási technikák, tudományosság jelmezébe bújtatott, áltudományos irányzatok, mint pl. az eltorzított "kvantum" technikák, primitív asztrológia, agykontroll és még sorolhatnám, pontosan az egoizmust erősítik, a spirituális egoizmust. Persze ezek is megélési fázisok, a tömeges keresőket csak a kiábrándulás, csalódás fogja kimozdítani ezekből a zsákutcákból.

Nem egyszerű felfogni, hogy nincs szabad akaratunk. A Bhagavad-gítában Arjunának a rokonaival szemben kellett harcolnia és kétségei támadtak emiatt, de Krishna, az Isteni Önvaló ragaszkodott a harchoz, és felhívta a figyelmét, hogy nem azonos a testével, ezért nem lehet ő a "karta", a cselekvő. Ramanát is faggatták ebben a témában: 

Kérdező: Vajon csak az ember életének fontos eseményei, mint például a fő foglalkozása vagy szakmája előre elrendelt, vagy az olyan jelentéktelen cselekedetek is, mint például egy pohár víz elfogyasztása vagy átvonulás a szoba egyik részéből a másikba? 

Ramana: Minden előre meg van írva. (előre elrendelt)

Mivel nem vagyunk azonosak a testtel, ezért a cselekvők sem lehetünk, ahogyan Krishna tanította Arjunának. Az álom nélküli mély-alvás során még testképzettel sem rendelkezünk, ennek ellenére létezésünk nem szűnik meg, csak a testtel történő azonosságunk szünetel. A hosszú ösvény legmagasabb, koncentráció-meditáció gyakorlatait még cselekvőségérzettel végezzük, akarattal, akarati képzettel, de egy idő után pont ez válik az akadállyá főleg azért, mert elvárásokat is támasztunk, eredményt várunk, viszont ezek miatt elakadunk, "megszólíthatatlanná" válunk. Fontos áttérni egy idő után a rövid ösvényre, lemondani az akaratról és az Önvaló kegyelmére bízni magunkat. Ezen az ösvényen már passzív, szemlélődő, tanú gyakorlatokat kell végezni minden elvárást kiiktatva, a hétköznapi életben pedig fel kell adni a szabad akarat illúzióját. Erre meg kell érni, mert aki erre nincs megérve, az  soha nem fogja megérteni a "Legyen meg a Te akaratod!" mélyebb értelmét, azt a személytelen kozmikus értelmet, ami a létezést pillanatról-pillanatra, hajszálnyira kiszámítottan irányítja és a szívünk mélyén lévő isteni atom közvetítésével sugározza. Aki ezt képes intuitíven felfogni, annak számára az eleve elrendelés karmikus törvénye nem fog fatalizmusnak tűnni, hiszen pontosan látni, érteni fogja a cselekvőségérzet mentális jellegének káprázatszerűségét. (a szánkhja filozófiában az 5 érzéki érzék mellet 5 alapvető cselekvő érzékről is írnak, mivel a tudatosságban ezek is személytelen érzeti jelenségek és csak az ego szűkíti le őket személyes cselekvőséggé, "én vagyok a cselekvővé")

"Ha csak a Tudatosság létezik, akkor hogy lehetne ott egy egyéni cselekvő, kereső, vagy döntéshozó? Mégis van cselekvés, keresés, döntés, de ezek a Tudatosság/Teljesség személytelen funkciói. Az ego a személyes cselekvőségérzetével azt hiszi, hogy ő az, aki működik. Valójában mindig és kizárólag csak a Tudatosság működik személytelenül egy test-elme szervezeten keresztül." - Ramesh Balsekar

"Amikor teljes mértékben el tudjuk fogadni azt az igazságot, hogy Isten a világegyetem kormányzója és irányítója, hogy a Világ-Elme (Isten) áll a Világ-Idea mögött és irányítja azt, akkor elkezdjük elfogadni azokat a párhuzamos igazságokat, hogy minden dologról és teremtményről kellő gondoskodás történik, és hogy minden esemény az isteni akarat szerint történik. Ez idővel elvezet ahhoz a megértéshez, hogy az ego nem a tényleges cselekvő, bár a cselekvés, a munka és a tevékenység illúzióját kelti. E metafizikai megértés gyakorlati alkalmazása az, hogy személyes életünk terheit letesszük a földre, és hagyjuk, hogy a Gondviselés hordozza helyettünk: ez az ego átadása az isteni számára." - Paul Brunton

A témához kapcsolódó, korábbi bejegyzés: https://nyilegyenes.blog.hu/2021/10/05/az_isten_itt_allt_a_hatam_mogott_122

Az elmúlt évtizedekben több olyan new age irányzat is felbukkant, ahol a tudatosság/tudat szintjeit tanítják. Felvetődik a kérdés, hogy spirituális szempontból lehet-e ilyen szintekről beszélni? Szerintem nem, legalábbis én nem találkoztam olyan hiteles, megvilágosodott tanítóval, aki ilyet állított volna. Olyanról már olvastam, hogy vannak megvilágosodási fokozatok, bepillantások, különböző transzformációs szintek, de valójában ezek is csak a káprázat részei, kísérőjelenségek a létezés mulandó oldalán. Végső szempontból értelmetlen bárminemű szintkülönbséget láttatni ezek között, mivel csak elszíneződések.

"Amikor Jézus önmagát Istennel azonosította, az azonosságot nem saját maga számára foglalta le. Soha Jézus önmagát a többi ember közül ki nem emelte, soha senkihez felülrôl nem beszélt. Ezért hívta magát az ember fiának. Istennel az embernek minden fia azonos. Az Isten-ember egység mindenkire kiterjed. Lényeges dolgokban emberek között különbséget tenni erkölcstelen." - Hamvas Béla 

Tehát erkölcstelen, ha leragadunk a káprázati oldal jelenségeinél, mint ahogyan ez látható a manapság annyira divatos, new age tudatszint/tudat skatulyázásokban, méricskélésekben, amelyekben megpróbálnak bemutatni egy fokozatos, megkerülhetetlen tudatosságbeli/tudati evolúciót. Ezen irányzatok követői aztán nagy előszeretettel címkézgetnek, fel vagy leminősítenek mindent és mindenkit az általuk követett fogalmi szintrendszer alapján. (főleg a rendszer kritikusait szeretik leminősíteni, önmagukat pedig fel) A spirituális egoizmus jelenségének egyik legnyilvánvalóbb táptalaját láthatjuk ezekben a módszerekben.

Minden ember spirituális lény, hiszen Istennel, a Kozmikus-Elmével annak sugarában, az  Önvalójában mindenki azonos.

"Ahogy ugyanazt az embert különböző neveken szólítják az általa végzett különféle cselekedeteknek megfelelően, hasonlóképpen ugyanazt az egyetlen Elmét hívják különböző neveken - gondolkodás, értelem, emlékezet és én-ség attól függően, milyen alakot vesz fel, nem pedig a valódi különbözőség miatt". - Ramana Maharshi

A Kozmikus-Elmeóceán az Önvalóban válik egyénivé, egy öböllé, ami lényegét tekintve vele egy. (nincs valódi különbözőség) Ez tudatosságunk/tudatunk forrása, minden emberben ez a létezéstudat gyökere. A látszólag egyénivé vált elmeközegben alakfelvételek jönnek létre (Ramana), amik az egyén adott sorsának megfelelően élődnek meg. Ugyanaz a Tudatosság, tudatos elmeközeg válik gondolkodássá, értelemmé, emlékezetté, vagy én-séggé (testtel való azonosulássá), de a "megélő" végső soron Isten (Kozmikus-Elme), ami egy emberi létezésben ezen alakok felvételével éli meg az önmagában keltett mulandóságot. Láthatjuk, hogy minden egyes emberi sorskáprázat a Kozmikus-Elme vetülete, módosulása, egyénivé válása a tér-idő projekcióban, amiben két objektív, duálisnak tűnő állapot van: az ébrenléti és az álomállapot. Így minden ilyen létélmény isteni élmény, még akkor is, ha a tudatszűkítő mechanizmusok (elmealakok) miatt személyessé válik, személyesnek látszik. 

A létélmények közötti alapvető, látszati különbség a Forrás figyelmének a duális, káprázati oldalhoz való lekötöttségében van. Az egyik emberben a tudatosság figyelme teljesen belemerül az elme alakjaiba, és így éli meg inkarnációjának objektivációját. Sorsnak megfelelően valamelyik alakfelvétel (gondolkodás, értelem, emlékezet és én-ség) hangsúlyosabb, ebben vannak eltérések, de spirituális érdeklődés még nem merül fel. Persze itt is van egy tudattalan boldogság keresés, hiszen a "lényeg", a Forrás mindenkiben ott van, de ennek megélése még külső feltételekhez kötött. A másik létélmény variációban már fellép az igény a megfordulásra, a spirituális életre. Gyakorlatilag elmondható, hogy a létezésben az emberi rang az a fokozat, ahol ez a jelenség már megfigyelhető a Földön. Az alkímiai tégely az ásványi-növényi-állati fokozatokban is a nagy alkimista, a Kozmikus-Elme teremtése, imaginációja, kísérlete, de csak az emberi fokozaton fordítja meg figyelmét az eredethez, Önmagához. A "Kegyelem" első, alapvető megnyilvánulása, hogy felkeltődik benne az érdeklődés egy spirituális hosszú, közvetett ösvény iránt. Ez az ego-élmény hosszú, rögös útja, még annak ellenére is, hogy Istennel azonos részünk, elménk/tudatosságunk módosulatlan, mélyebb rétege, az Önvaló inspirációja terelt ebbe az irányba. Valójában tudatosságunk, elménk labirintusában kóválygunk a periféria én összetevőivel azonosulva. Ez még a dualitás káprázata, a megszabadulás, megvilágosodás élményének megélődésére (elméletileg) nincs lehetőség, sőt egy pont után a legnagyobb akadállyá válik, a spiritualizált ego kialakulásához is vezethet, ami semmivel sem jobb annál, mintha valaki el sem indul az úton. Erre már Jézus is felhívta a figyelmet:

"Menjetek be a szoros kapun. Mert tágas az a kapu és széles az az út, amely a veszedelemre visz, és sokan vannak, akik azon járnak."

A "tágas kapu, széles út" a spiritualitás közvetett, hosszú ösvénye. Számtalan ága van, kezdve a vallási irányzatok követésétől a különféle jógamódszerek gyakorlatáig (ászanák, légzőgyakorlatok, mantrázgatás stb.) ahol az akaratlagos koncentráció-meditáció tekinthető a legmagasabb szintű gyakorlatnak. Az akaratlagosság még a felszíni én-élményhez, az egóhoz tartozik. Jellemző a guruk, tanítók követése, ashramokba, elvonulásokra utazgatás, kifelé mutatása a gyakorlásnak (pl keleti jelmezek, felvett nevek), misztikus élmények utáni vágy, türelmetlenség a fejlődéssel kapcsolatban, és ebből fakad a haladás "méricskélése". Pontosan ezt a "méricskélési hajlamot" szolgálják ki a tudatosság/tudat szintjeivel kápráztató irányzatok, amivel csak az egót erősítik, és a gyakorló figyelmét továbbra is a perifériához kötik, és ezzel rajta tartják a hosszú ösvényen, amiről előbb utóbb át kell térni a direkt, közvetlen tudattal, tudatossággal történő gyakorlásra, a rövid ösvényre. 

Természetesen a hosszú ösvény is fontos, főleg azok számára, akiknek még ingadozó, hullámzó az elmeműködésük, vagy jellemükben még vannak árnyékos oldalak, tulajdonságok, indulatok, túlzott vágyak stb. Elméletileg bárki kezdhetne azonnal a rövid ösvény közvetlen, szemlélődő gyakorlataival is, vagy az önkutatással, de nem sokra megy vele, ha a hosszú ösvényen nem jut el idáig. (Viszont egy ponton túl már fel kell adni az indirekt gyakorlást, vagy legalább váltogatni kell a két módszert).

Ha spirituális szempontból mindenképpen szeretnénk "szintekben" gondolkodni, akkor az egyetlen, igazi szintlépés a rövid ösvényre való áttérés. Ilyenkor a gyakorló azt érzi, hogy a passzív koncentráció-meditáció gyakorlatai már nem kielégítőek, stagnál, elkeseredik, és vagy végleg abbahagyja a gyakorlást, vagy áttér a direkt ösvényre. Az is lehet, hogy a meditációban egy intenzív misztikus élményt él át, egy bepillantást a Tudatosság üresség természetébe, megtapasztalja a nirvikalpa szamádhit, ami a Tudatosság tudatossága test tudat nélkül (Üresség). Ezt a beavató és legmagasabb szintű misztikus, de ideiglenes élményt az Önvaló Kegyelme (energetikai megnyilvánulása) adja. (Ez is lehet egy fordulópont) 

A rövid ösvényen az ember nem követ gurukat, az Önvalóra bízza magát. Nem foglalkozik már a hibáival, felhagy mindennemű méricskéléssel spirituális fejlettségét illetően, elfogadja önmagát olyannak amilyen. Elismeri, hogy önerőből már nem tehet semmit. Gyakorlását folyamatossá teszi, beleviszi a hétköznapi tevékenységei közé, már nem kell külön leülnie gyakorolni, cselekvése inspirált cselekvés lesz. Nem érdeklik a hagyományos meditáció során fellépő misztikus élmények (ha esetleg passzívan is gyakorol), hiszen tudja, hogy azok is csak a káprázat részei, akadályok. Figyelmét folyamatosan az Én-vagyok érzeten tartja, cselekedeteit, érzéseit, gondolatait "tanúként" szemléli. Az elme alakjai a megfigyelés tárgyai lesznek, valójában önmagában felmerülő mentális konstrukciók, fodrozódások, elszíneződések.

Rövid ösvényhez tartozik az advaita mester, Ramana Maharshi atma-vicara, önkutatás gyakorlata, Nisargadatta Maharaj, Ramesh Balsekar, Papaji, Robert Adams, Jiddu Krishnamurti, U.G. Krishnamurti tanításai, Paul Brunton mentalizmus filozófiája, a zen, a dzogcsen, de a különböző vallási irányzatokban is lehet találni ilyen jellegű példamondatokat. A "végcél" (most nem tudok jobb szót) a természetes, erőfeszítés mentes állapot elérése az összes tudatállapotban. Ez a Sahaja szamádhi, a "negyedik" állapot, ami azt jelenti, hogy az éberség, öntudat soha nem alszik ki, az álom nélküli, mély alvás során is fennmarad. Ez a Tudatosság tudatossága, gondolatok felmerülése, vagy azok hiánya, testi tevékenységek nem befolyásolják. Bekövetkezte az Önvaló kegyelmétől függ, abszolút sorsszerű, nem szükséges, hogy előzőleg misztikus tapasztalatok legyenek. Volt olyan megvilágosodott, akinek semmilyen, ilyen jellegű tapasztalata nem volt. Ezt azért is fontos kiemelni, mert a new age jellegű, tudatosság szinteket tanító rendszerek (pl. Wilber féle integrál szemlélet, vagy a David R. Hawkins módszer) azt sugallják, hogy egy bizonyos fejlődési, felnövekedési utat kell bejárni. Ezek az önkényes, szintekre osztó címkék aztán értelmetlen fantáziálásra, elvárásokra kárhoztatják a követőket, akik észre sem veszik, hogy megrekedtek a hosszú ösvény egyik vakvágányán. Általában úgy gondolják, hogy már valamelyik szintkategóriába tartoznak, és várják egy magasabb szintre ugrás csodáját.

A wilberi létramodellben (W0-W10) pl. W7-nek nevezett, okkult szinttől kezdődik az első transzperszonális szint, ahol különböző transzcendens jelenségek és egyre magasabb "tudatszintek" jelennek meg: pl. sámánutazások, látomások, kundalíni energia ébredése stb. Aztán jön a W8: a szubtilis szint: belsőleg érzékelt fények, hangok, archetipikus formák, stb., majd a W9: kauzális szint, és végül a W10: non-dualitás. (a neten lehet találni részletes leírásokat) Igen, vannak, létrejöhetnek ilyen jelenségek, élmények a Tudatosságban, csak ezek nem fejlettségi szintek, hanem a Kozmikus-Elme önmagában keltett reflexiói, mert, ha fejlettségi szintek lennének, akkor azok mindenkiben megélődnének, aki elérte a megvilágosodást.

A wilberi szisztémából csak a transzperszonálisnak címkézett "szinteket" említettem. Felvetődik a kérdés, hogy mi alapján lehet eldönteni pl. az okkult szinten (W7) emlegetett kundalíni energia ébredésről, hogy az alacsonyabb szint, mint a szubtilis szinten (W8) belsőleg érzékelhető fények, hangok vagy archetipikus formák stb.? (Jes Bertelsen, aki egy tibeti láma által beavatott dzogcsen tanító pont arról írt, hogy egy archetípussal megélt direkt konfrontációnál az energetikai oldallal találkozunk, és nem a gyengébb képi alakkal) Miért, és mitől alacsonyabb, vagy magasabb kategória az egyik a másiknál? Saját tapasztalataim alapján azt tudom mondani, hogy pl. a kundalíni energia ébredését belsőleg érzékelhető fényjelenség kísérte, a két jelenség szimultán tapasztalat volt. A kauzális (W9) és a non-duális (W10) leírások is felszínesek, pontatlanok, látszik, hogy Wilber összeolvasott mindent, amit csak tudott, aztán összebarkácsolta ezt a "tudat szintről szintre fejlődését". Alapvetően a jelenségek bemutatásával nem lenne baj, ha pontosak lennének, számtalan ilyen, változatos leírás található a spirituális irodalomban,(pl. csakrák, kundalíni), de ezeket értelmetlen tudatfejlődésként láttatni, mert ez így félrevezető. (A csakratanra nagyon jellemző ez, pl. megvilágosodásnak van bemutatva amikor a kundalíni eléri a koronacsakrát, de valójában csak egy öntudatlan, testtudat nélküli transzállapotot eredményez.)

Egy korábbi bejegyzésben, ahol bemutattam néhány kozmikus víziót (káprázati egységélményt), arra is utaltam, hogy nem szükségszerű egy ilyen élményen átmenni. Brunton például soha nem beszélt erről széles körben, amikor egyik legközvetlenebb követője erről faggatta, kitért a válasz elől, nem tartotta lényegesnek. (Fiának is elmondta, majd ő leírta egy apja halála után megjelent könyvben, mint érdekességet, innen lehet róla tudni) Ramana is csak szűk körben mesélte el megvilágosodási (halál) élményeit, nem véletlenül, hiszen csak zavart és felesleges elvárásokat keltett volna a követőkben. (ez jellemző volt más megvilágosodottakra is) Az út során fellépő élmények érdekesek, változatosak, egyénenként eltérőek lehetnek, de értelmetlen hangzatos tudatszint címkékkel felruházni őket, úgy láttatni mintha lenne valami szintről szintre történő fejlődés. Ez méricskélésre készteti a gyakorlókat, ami elakadáshoz, tévképzetekhez vagy spirituális gőg kialakuláshoz vezethet, ami már jól látható pl. Hawkins vagy Wilber rajongóinál is. 

Sri Ganesan, Ramana unokaöccse elbeszélése jól rávilágít, hogy valójában mennyire nem tudható meg semmi a spirituális úton "megtett távolságról", fejlettségünkről, arról, hogy éppen hol tartunk, és láthatjuk belőle a szintezgetések feleslegességét is:

                                     Chadwick őrnagy megvilágosodása

Egyszer megkérdeztem Chadwick-től: "Megvilágosodott vagy?". Minden régi követőnek, - Muruganar-nak, Cohen-nek, Osborne-nak, Sadhu Natanananda-nak, Devaraja Mudaliar-nakl és a többieknek - feltettem ezt a kérdést. Egyikőjük sem mondott igent, vagy nemet - mindannyian mosolyogtak. Chadwick sem mondott igent, vagy nemet, helyette ezt felelte: "Elmondom, mi történt."

Miután már számos évet töltöttem Bhagavánnal (négyet vagy ötöt), elkövettem azt a hibát, hogy megpróbáltam felmérni mennyit fejlődtem spirituálisan. Ez egy olyan dolog, amit egyetlen keresőnek sem szabad megtennie. Úgy éreztem, hogy nem fejlődtem, haladtam előre semmit. Sokan, akik a Ramana ashramban láttak, úgy tekintettek rám, mintha egy bölcs, vagy szent lennék, és azt mondták: "Ó, ő olyan szerencsés! Olyan közel van Bhagavánhoz. Nagyon sokat meditál. Már abban az Állapotban van." Ez ellentmondást keltett bennem, mivel személy szerint úgy éreztem, hogy nem fejlődöm spirituálisan. Azonban, mivel már magam mögött hagytam az anyagi életet, nem tudtam visszatérni a világi életbe. Úgy éreztem, hogy az "ördög és a mély tenger között vagyok". Szomorú voltam. Berohantam Bhagaván csarnokába. Egyedül volt és ezt mondtam neki: "Bhagaván, a helyzetem nyomorúságos. Nem vagyok se itt, se ott és ez sok szenvedést okoz". Bhagaván együttérzően rám nézett, és azt mondta: "Chadwick, ki mondja mindezt?". Azonnal egy áramütéshez hasonló erőt éreztem a testemben, berohantam a szobámba, becsuktam az ajtókat, és semleges állapotba kerültem. Nem érdekelt, hogy spirituálisan fejlődöm-e, vagy, hogy képes leszek-e megmaradni a világban. A csend semleges állapotában voltam. Így telt el néhány nap, mialatt sem boldog, sem aggódó nem voltam."

Az egyetlen luxus, amit Chadwick megengedett magának, hogy a háza verandáján lévő fürdőkádban üldögélt. Egyik nap, nem sokkal a Ramanánál átélt élmény után történt valami.  Később így mesélte:

"Éppen fürödtem és őszintén megvallva Ganesan, nem voltam spirituális állapotban, vagy imádságos hangulatban, amikor hirtelen felvirradt az - "ÉN VAGYOK!"

Átélte - nem csak szavakban. Annyira el volt ragadtatva, hogy meg sem szárítkozott, csak egy törülközőt tekert a dereka köré, és elrohant a Régi Csarnokba, ahonnan néhány nappal ezelőtt elmenekült. Szerencsére Ramana most is egyedül volt. Az "ÉN VAGYOK" megtapasztalásának spirituális elragadtatásában, ahol nem volt Chadwick, csak az "ÉN VAGYOK", megkérdezte Bhagavántól: "Ez AZ?" 

"Bhagaván a legdicsőségesebb mosollyal ajándékozott meg, majd megerősítette: "Igen, Chadwick, Ez AZ!". Ezután megkérdeztem tőle: "Bhagaván, ez ilyen egyszerű?". Bhagaván azt válaszolta: "Igen, ez ilyen egyszerű". Azóta soha nem volt kétségem." 

Valójában nincsenek szabályok, de elmondható, hogy minden egyes, egyéni tudatprizma mögött ugyanaz a Fény világít, az ÉN VAGYOK. Még a hosszú-rövid ösvény megkülönböztetést is érdemes lazán kezelni, hiszen voltak olyanok, akik semmit nem gyakoroltak: Papajiinál már nyolc éves korában, spontán beállt a felismerés, Saul, aki kegyetlenül üldözte a keresztényeket Pállá lett a damaszkuszi úton, Simone Weil mindenféle előkészület, felkészülés és Isten keresési szándék nélkül érte el a misztikus uniót. Természetesen ezek nem általános jelenségek, de jól mutatják, hogy lehetetlen spirituális szempontból a tudatot  bármilyen fejlettségi szint közé szorítani, de még az integrál elméletben emlegetett gyermekkori korhatárok is értelmetlenek (Papaji példája). Végső soron minden az Önvaló kegyelmétől függ, ami bárhol és bármikor, mindentől függetlenül működik.

"A szél arra fúj, amerre akar; hallod a zúgását, de nem tudod, honnan jön, és hova megy: így van mindenki, aki a Lélektől született." - (János evangéliuma)   

Egy korábbi bejegyzésben Dr. Daubner Béla kapcsán már foglalkoztam Ken Wilberrel, az integrál szemlélet kitalálójával. Erre azért került sor, mert egy videóban Daubner az integrál pszichológia szemszögéből elemzi a gender jelenséget. Meglehetősen visszatetszőnek találtam az ott elhangzottakat, ezért jobban utána néztem az elmélet kiagyalójának. Itt olvasható az előző bejegyzés: https://nyilegyenes.blog.hu/2021/06/13/dr_daubner_tanit_gender_az_integral_pszichologiai_szemszogebol

Volt, aki nehezményezte a cikket, mivel nem ismerem mélységében az integrál szemléletet, ezért szerinte nem lehet hiteles véleményem. Elismerem, hogy nem tanulmányoztam komolyabban a témát, mivel alapvetően nem hiszek a tudatosságot különböző szintekre felosztó elméletekben. Láttam már előzőleg Wilberrel videót, olvastam itt-ott az interneten a szemléletről, nagyjából tudom, hogy miről szól. Viszont az elmúlt évtizedek tapasztalatai megtanították, hogy először  érdemesebb meggyőződni a tanítók hitelességéről, mielőtt az ember pénzt és időt nem kímélve beleugrana bármibe is, és komolyan venné tanításaikat, elméleteiket. Nem sokat kellett kutakodni Wilberrel kapcsolatban sem, hogy kiderüljön gondolkodásának zavarossága, viselkedésének következetlensége. 

Már önmagában az, hogy az integrál elmélet/szemlélet az evolucionizmusra épül, felvet bizonyos kérdőjeleket. Ugyanaz a fejlődéselméleti ideológia, haladás láttatás jelenik meg benne, mint, ami az újkori tudományos forradalom után emelkedett ki a technológiában, történelemben, kultúrában. Wilbernél ez a tudatosság fejlődési szintjeiben mutatkozik meg, miután önkényesen szintetizálta a világ legkülönfélébb spirituális tanításait, filozófiáit, tudományos igazságait és előállt az integrál elmélettel. Azt is mondhatjuk, hogy Darwin fejlődéselméleti (majomtól az emberig) koncepciójának a tudatosságbeli párhuzamát jeleníti meg. Egy fajta "szociáldarwinizmus". Ez a new age elmélet  a haladás dialektikáján alapul, ami szerint  az evolúció előrehaladása majd integrálja az ellentéteket. (Daubner is említette egy videóban az ősember "fáról való lemászását", mint kezdeti állapotot)

Wilber evolúciós elmélete alapján pl.az emberiség fejlődése úgy van bemutatva, mint ahogyan egy csecsemő felnőtté válik, tudattalanból tudatossá lesz. Magyarán számos egyedi esetből az egész emberiségre von le önkényes következtetéseket. Már Jeremy Naydler filozófus is rámutatott az evolucionizmus vak oldalára, ami nem Wilberrel kezdődött, és bemutatja a pszichológiát és annak a történelmi fejlődéshez való hozzáállását. Ezt írja egyik könyvében:

"A történelmi fejlődés huszadik századi pszichológiai megközelítései, mint például a Freud és Jung által kezdeményezettek, szintén az evolúciós paradigmához és a fejlődés legkorábbi baconi formájához igazodtak, amelyben a történelmet az ősök gyermekkorától a modernek felnőttkoráig tartó érésnek tekintik.
Freud elmélete az egyéni pszichológiai fejlődésről magába foglalta azt a baconi-frazer-i gondolatot, amely szerint az emberiség "gyermekkorától" (mágikus fázis) a "serdülőkoron" (vallási fázis) át a "felnőttkorig" (tudományos fázis) az emberiség történelmét reprezentálja. Freud számára a még mindig animisztikusan gondolkodó modern gyermek a múltbeli népek képét mutatja; csak azok a modern felnőttek tekinthetők érett emberi lényeknek, akik teljesen alkalmazkodtak a tudományos világképhez. Továbbá a korábbi szakasz mágikus rítusai és varázslatai pszichológiailag megfelelnek a modern neurotikusok rögeszmés elképzeléseinek és védőformuláinak. Ez egy érdekes pszichológiai csavart ad a fejlődés gondolatához: nevezetesen, hogy az emberiség folyamatos fejlődése a pszichopatológiától a valódi józanságig (azaz a tudományos világkép elfogadásáig) tartott.

Így az 1970-es évek végén Julian Jaynes azt állította, hogy az ókorban az emberi tudat alapvetően skizofrén volt, és hogy az egyiptomi civilizációt hallucinált "kétkamarás hangok" (hallucinált hangok) irányították. Hasonlóan kevéssé hízelgő képet ad az ókori egyiptomiak helyzetéről a történelmi folyamat kibontakozásában a transzperszonális pszichológus, Ken Wilber, aki az egész társadalmat őrültnek minősíti."

Láthatjuk, hogy Wilber elképzelései nem túlságosan eredetiek, még az egyiptomi társadalomról alkotott, beteg képet is Julian Jaynes-től kölcsönözte, akitől szeret gyakran idézni könyveiben. Nincs olyan komolyan vehető gondolkodó, filozófus, aki ne tudná, hogy mennyivel fejlettebb volt az ókori filozófia a mostaninál, ami már csak egy szofisztikált agyalás. De ugyanez elmondható az asztrológiáról, művészetről (pl.Egyiptomban csak spirituálisan beavatott ember lehetett festő), építészetről és talán még a technológiáról is, ha figyelembe vesszük a piramisokat stb. Minden komoly író, spirituális tanító, gondolkodó arra a következtetésre jutott, hogy minél tovább megyünk vissza az időskálán, annál magasabb szintű spiritualitással találkozhatunk. Nálunk Hamvas Béla Hagyománnyal foglalkozó írásai is pontosan erre világítanak rá. Ha elolvassuk pl. A Vízöntő esszét, akkor láthatjuk, hogy a hiteles, tradicionális spirituális hagyománynak nem felel meg a wilberi fejlődéselmélet.  http://users.atw.hu/onallosag/hamvas/A_Vizonto.pdf?atw_rnd=168741642

Jungra még érdemes visszatérni egy pillanatra, hiszen Wilber kritikával illette őt is:

"Véleményem szerint Jung legnagyobb hibája az volt, hogy összekeverte a kollektív és a transzperszonális (vagy misztikus) dolgokat.)... Jung "archetípusainak" gyakorlatilag semmi közük a valóban spirituális, transzcendentális, misztikus, transzperszonális tudatossághoz; inkább kollektíven örökölt formákról van szó, amelyek az emberi lét néhány nagyon alapvető, mindennapi, egzisztenciális találkozását desztillálják - élet, halál, születés, anya, apa, árnyék, ego és így tovább. Semmi misztikus nincs ebben."

Jung spiritualitásával kapcsolatban van egy általános, de érthető félreértés. Paul Brunton szerint: "Azokat a pszichoanalitikusokat, mint Freud, akik nem találnak Önvalót, hanem csak komplexusokat az emberi lényben, túl fogják nőni azok, akik mint Jung is, megtalálják ezt a szent magot." Brunton svájci otthonában beszélgetett Junggal, aki elmondta neki, hogy azért tartotta titokban misztikus hitét és tapasztalatait, hogy megőrizze tudományos hírnevét. Világosan látta, hogy nem jött még el az idő a nyilvánosság elé táráshoz és csak felesleges támadásoknak tenné ki magát és addigi tudományos eredményeit. Mivel bevezette a kollektív tudattalanról szóló elképzelést, amely különbözik a személyes tudattalantól, ezért a kollektív kifejezést transzperszonálisnak kell érteni, amit az éber gondolkodók, mit pl. Hamvas már akkor is így értelmeztek. Ezt támasztja alá Jes Bertelsen dzogchen tanító, Tulku Urgyen tibeti mester tanítványa is, aki 1974-75-ben a Jung intézetben tanult. Ezt írja Jung, Vörös Könyve kapcsán a kollektív aspektusokról:

"Jung észrevette, amint az élményein dolgozott, hogy bizonyos összefüggések vannak a tapasztalatai és azon leírások között, amikkel az indiai tantra tanulmányozása során találkozott. Mind abban, hogy milyen sorrendben, milyen archetipikus víziók jönnek, és abban is, miként csoportosulnak. Voltak megegyezések az indiai leírásokkal."

A Vörös Könyv annak a bemutatása, hogy miként sikerült 1913 körül leszállnia a tudattalanba és ebből készített egy térképet a nyugati ember pszichológiájáról. Az általa látott misztikus archetípus víziókat képekben ábrázolta. A könyv csak 2009-től publikus, Bertelsen is csak azért ismerhette, mert az intézetben tanult, de volt még 12 másik titkos könyv is, amik között ott volt a "Tantra-Yoga seminar", amiben részletesen végig viszi a fenti idézetben leírtakat. Láthatjuk, hogy Wilber, Junggal kapcsolatban sem látott tisztán.

Nem célom az integrál elmélet részletes bemutatása, hiszen az interneten számtalan anyag kering, akit érdekel utána olvashat, viszont annyit el lehet mondani róla, hogy Wilber tipikus new age stílusban mindent a pszichológiára redukál. Ezért "a tudat evolúciójának" modellje nem más, mint pszichológiai redukcionizmus, (pszichologizmus). Nagyon sok részletes kritikát lehet olvasni róla, én csak ezeket ragadtam ki. Kiegészítésként idemásolom a korábbi, daubneres cikkből a Wilberre vonatkozó részt, ami inkább a személyiségében rejlő ellentmondásokra világít rá. 

 TRANSZCENDENTÁLIS MEDITÁCIÓ:

Kipróbálta a Transzcendentális Meditációt, ami egy vicces tömegirányzat, inkább relaxáció, és már a Beatles is rájött a Maharishi Mahesh szélhámosságára, amikor le akarta őket húzni anyagilag. Valószínűleg a TM-ből vette át azt az elméletet, hogy a tömeges meditáció elősegíti a kollektív békét és együttműködést, az egyéni gyakorlás pedig tisztítja a kollektív tudatosságot. Ezt "Maharishi - effektusnak" is nevezik, eléggé elterjedt New Age körökben. (egy másik videóban Daubner is beszél a meditáció hatásait illetően olyan információkról, amik a TM oldalán találhatóak.) Nem hinném, hogy ez így van: egy embernek elsősorban önmaga miatt kell meditálnia, viszont a kollektív meditáció sem mindig hasznos, mivel vegyes asztrális töltésű emberek inkább lehúzzák egymás tudatosságát, ami megnehezíti a gyakorlást. Persze egy megvilágosodott mester Jelenléte sokat segíthetne az elmélyülésben, de sajnos manapság már nem találni ilyeneket. Valójában a mostani világkorszakban mindenkinek a benne élő Mester, Önvaló vezetésére kell bízna magát. Nincs tömegmegváltás.

ADI DA SAMARAJ:

Szóval elég csak megkapargatni a felszínt és láthatjuk, hogy Wilber múltjában több olyan "inspiráció" is van, ami meglehetősen megkérdőjelezi ítélőképességét, tisztánlátását. A másik ilyen, az Adi Da ként elhíresült Franklin Jones botrányguru. Ez a triviális figura nem csak önmaga szerint, de Wilber véleménye szerint is minden idők egyik legnagyobb spirituális megvalósítója, a legnagyobb élő adeptus, az első nyugati Avatar. Így írt róla az Up From Eden könyvében: 

"Da Mestert (Krisztussal és Krishnával együtt) úgy említem, mint az Isteni Személyt, mint Világot." - KW

Csak néhány részlet erről az állítólagos Avatarról, aki valójában egy narcisztikus pszichopata volt, ami jól látható a neten keringő fotóiból is (nem kell hozzá karakterológusnak lenni.): Adi Da Samaraj "szent tanításainak" 80 százaléka részegen adódott át, magyarán a mester alkoholista volt, szerette a wiskhyt. Da gyakran mondta, hogy az ivásra valójában szükség van, nem csak neki, hanem a bhaktáknak is, azért, hogy legyőzzék a bennük és a világban lévő "ellenállást" az Isteni Folyamat ellen, amit Da a saját testén keresztül az ő testükbe hozott.

Egy nő beszámolója szerint csoportos leszbikus orgiák zajlottak, amelyekben a mester parancsára dildókat kellett használni. Adi Da szervezetét az Adidamot beperelte a szervezet elnökének felesége. A vádak többek között: csalás, érzelmi sérelem szándékos okozása, hamis fogvatartás, testisértés. Ezt a keresetet elutasították, de a következő években több pert is ráakasztottak, amit kifizetésekkel és titoktartási megállapodásokkal rendeztek. A szervezetet ez anyagilag kivéreztette.

Szóval rengeteg botrányról lehet olvasni a neten, elég rákeresni, de Wilber még azok után sem határolódott el, hogy ezek napvilágot láttak Sőt, ezeket írta:   

"Hiszem-e, hogy Adi Da Mester minden idők legnagyobb Megvalósítója? Természetesen hiszem, hogy Ő a legnagyobb élő Megvalósító. Minden, ami ezen túlmutat, puszta spekuláció." - KW

"Sokan az én írásaimnak köszönhetően jutottak el a Mester Da-hoz. Teljesen boldog vagyok emiatt, és remélem, hogy folytathatom ezt a pozitív hatást." - KW

Nem határolódott el, mert nem tehette, teheti, hiszen azon túl, hogy támogatta Adi Da tanításait, Avatarként magasztalta, saját integrál koncepciója keretrendszerének nagy részét is tőle kölcsönözte. Például az integrál elmélet kidolgozásakor a korai, egymást követő szakaszokat Adi Da hét életszakasz tanítására építette.

"Da Mester van a legerősebb hatással saját munkámra...Olyan biztos vagyok ebben az emberben, mint a saját kezemben" - KW

Már önmagában ennyi is elég lenne Wilber és elmélete megbízhatóságának megkérdőjelezéséhez, aminek Daubner annyira elkötelezte magát, és amit felhasznál szakmai tapasztalatának alátámasztásához. Azért, hogy még kerekebb legyen a kép, nézzünk meg egy másik bukott "gurut is", aki Wilberhez köthető és hitelességét még jobban aláássa.

                                                       (Adi Da Samaraj)

ANDREW COHEN:

Andrew Cohen nevét már egy régebbi bejegyzésben említettem. Ő is azok közé a hamiskártyások közé tartozik, akik a H.W.L. Poonja (Papaji) láncolatra hivatkozva futottak be tanítói karriert nyugaton. (Gangaji, Eli, Mooji) Ezeket a biznisz gurukat az Advaita mester hamis pénzérméknek nevezte, amelyek úgy csillognak, mint az arany , de semmi valós értékük nincs. "Senki nem érdemelte meg közülük a végső Tanítását." A vele készített "Nothing Ever Happened" könyvben David Godmannak (az írónak) világossá tette, hogy azok közül, akiket tanítani küldött nyugatra, egyik sem volt nemhogy megvilágosodott, de még részlegesen megvilágosodott sem. Csak azért küldte őket, hogy Lucknow felé mutassák az utat és nem azért, hogy megvilágosodottként pózoljanak. A megvilágosodott mester kijelentette: "abban a pillanatban, amikor valaki elkezd a szatszangért pénzt kérni, az egész szatszang korrupttá válik." Miután Cohen a Papaji vonal örökösének nevezte magát, a mester nyilvánosan kijelentette, hogy csak 25 órát töltött a szatszangján, mielőtt megvilágosodottnak nyilvánította önmagát és Cohen állításait az egója arroganciájaként jellemezte. Soha nem ismerte el mesternek, csak hírvivőnek. Cohennél is jellemzőek a mentális, fizikai és pénzügyi visszaélések az egykori tanítványokkal szemben, amiket ő "őrült bölcsességkén" igazol. Korábbi követői, akikhez anyja is tartozott, manipulatív spirituális tanítónak tartják. Szerinte is egy zsarnokká vált a fia. Lehetne sorolni a bűnlajstromot, több könyv is megjelent a témában, ami beszámolt Cohen visszaéléseivel, de mindennél többet elmond egy 2016-ban kiadott internetes petíció, amit 240 volt tanítványa írt alá: "Állítsd meg újra Andrew Cohen tanítását". Ez részletes magyarázatokat tartalmaz Cohen alkalmatlanságára.

Természetesen Wilber, Cohennel is megtalálta az összhangot, mivel az utóbbi is egy fajta "evolucionista" megvilágosodást hirdetett. Ötletei az integrál elméletből származnak, közösen tartottak előadásokat és sokat köszönhet Wilber promóciójának, aki itt sem látta előre az árnyékos oldalt, időben nem határolódott el tőle, de ezt később sem tette meg. Wilber az ő esetében is elősegítette egy kártékony sarlatán felemelkedését.

                                      (Cohen és Wilber közös előadása)

Sok mindenről lehetne még írni, ami abba az irányba mutat, hogy Ken Wilbert és elméletét nem érdemes komolyan venni. Mint minden kommersz new age irányzat tartalmaz jó dolgokat is, de ez elmondható számtalan, más spirituális irányzatról is, ahol nagy számban keveredik az igazság a féligazsággal, és a hamis, megalapozatlan állításokkal. Ezért is fontos meggyőződni egy tanító személyiségéről, életviteléről és arról is, hogy éli-e azt, amit tanít.

Kérdező: Hogyan bánjunk másokkal?

Ramana Maharshi: Nincsenek mások.

Többször is láttam már felbukkanni ezt a kis párbeszédfoszlányt az egyik közösségi oldalon. Az egységtudatban hívők szeretik ezt odadörgölni a még duális szemléletű tanításokban hívő emberek orra alá, mint egy végső kinyilatkoztatást. Természetesen, nagy valószínűség szerint ők is csak hallomásból ismerik ezt a tanítást, és nem saját meggyőződésük, tapasztalatuk alapján hivatkoznak a Maharshi válaszára. Ugyanez elmondható a manapság annyira divatos neo-advaita gurukra is, akik hasonlókat papolnak az összeolvasottakból. Nem sok értelme van ezt így kijelenteni a hétköznapokban, mert az élet nagyon gyorsan be fogja bizonyítani, hogy bizony nagyon is "vannak mások". Természetesen ez nem jelenti azt, hogy Ramana nem mondott igazat, hiszen végső szempontból, az Önvalóból, a vetítőgócból tényleg nincsenek mások, minden egy, de mi még nem látunk abból a szemszögből, ezért maximum csak elképzelni, elhinni tudjuk válaszát. Ettől függetlenül ez egy nagyon fontos tanítás, jó észben tartani, megtartani a magunk számára, mint egy, a mentalizmus elméletének elmélyítésére alkalmas kijelentést, de a másokhoz való morális viszonyra is jó hatással van. (Attól még hogy nem éljük meg az egységet így, igaz, ugyanúgy, mint ahogyan a Föld is gömbölyű, pedig a felszínről nem látszik annak.)

A megvilágosodott tanítók szerették használni az álomhasonlatot az ébrenléti állapot jellemzésére. Azt tanították, hogy az ébrenléti tapasztalat is ugyanolyan, mint az álom, egy elmeközegben létrejövő kivetítés és, ha látunk valamit, vagy valaki "mást", az gyakorlatilag mi vagyunk. Senki nem kételkedik benne, hogy az álmokban látott szereplők, "mások" csak mentális konstrukciók, tőlünk nem függetlenek, bennünk keletkeznek, viszont az ébrenléti állapotról ezt már nem tudjuk elhinni. Ez azért van így, mert az álomvilág általában, normál esetben a saját tartalmaink kivetülése, az ébrenléti pedig a Kozmikus, Világ-Elme kollektív vetülete, ezért látjuk ugyanazt.

A fiatal Szvámi Vivekananda már csak álomként látta a világot. Mialatt Kalkuttában sétált egy parkban többször is beleverte a fejét egy korlátba, hogy lássa, valóságos-e, vagy csupán az elme illúziója. Így nyert bepillantást a kettősségnélküliségbe. Ezt a bepillantást Paul Brunton kozmikus víziónak nevezte, ami (néhány embernél) a megvilágosodás során, annak egy fázisában fellépő misztikus kísérőjenenség, egységélmény. Van, aki ébrenléti állapotban éli át, és a már duálisnak látszó, kivetített Világ-Ideát látja az Önvaló vetítőgócából, de már Önmagával egyben, kettősség nélkül, osztatlanul. Van, aki a Világ-Idea "megnyilvánulatlan" előképének egy részébe nyer bepillantást, beleoldódást az álom és ébrenlét határán vagy szamádhiban, a meditáció egyik állapotában. (nirvikalpában csak az Üresség van már, a Tudatosság tudatossága)  Mind a két megélést az egységélmény jellemzi. Gyakorlatilag ezek a víziók a "tat-tvam-asi", Az vagyok, (Brahman, Világ-Elme létben áramlása) jelentésének a megélése. Ezért tanította Ramana, hogy "Nincs más csak az Önvaló." Az Önvaló Brahmannal egy, annak egyénivé váló sugara.

"Az Elme első kifejeződése az Üresség. A második és az azt követő a Fény, azaz a Világ-Elme. Ezt követi a harmadik a Világ-Idea. Végül jön a negyedik, a világ megnyilvánulása." - Paul Brunton

Az Elme innen nézve az abszolút, nyugalomban lévő Istenség. A Világ-Elme (Brahman, Isten) ennek az abszolút Istenségnek az első kifejeződésében, Ürességében működő koncentrált, aktív, teremtő Fény megnyilvánulás, imaginációs tevékenység, ami ideákban (ősképekben, ősértelmekben, mátrixokban) elképzeli a Világ-Ideát. Ez még egy egységtudatú, nagyon magas frekvenciájú mentális, energetikai konstrukció, és egy egész világkorszakot tartalmaz az elejétől a végéig. Itt van az ember ideája is, és az Isten (Világ-Elme) egy ilyen ideával való azonosulással válik egyénivé, Önvalóvá (majd a rárakodó bővítményektől, vagy az önmagában felvett elmealakoktól elkülönült ego, személyiség képzet alakul ki). Ezért egy kozmikus vízió egységélménye nem más, mint a személyiségképzet leoldódása, a figyelem kitágulása, a részleges eltárgyiasulás megszűnése, mivel a belső meglátás az isteni vetítőgócból (Önvaló) történik. (A Világ-Idából, Isten ideavilágából objektiválódik a látható kozmosz minden jelensége, jelenik meg a tér-idő-forma világban)

Amikor szembesülünk az ébrenlétben elénk táruló Világ-Ideával (ez a fizikai világ), akkor a jelenségvilág összefüggéstelenül tárul elénk, mivel Önvalónk az elme alakjait ölti magára, már személyessé szűkülve, a periféria, mulandó oldali azonosuláson (ego szerkezeten) keresztül szemlél. A bővítményekből fakadó, tudatszűkítő mechanizmusok okozzák az elválasztottság, különállóság illúzióját. Meglehetősen bonyolult, pszichoenergetikai folyamatok zajlanak, amik az életképzeletet lefokozzák, beszennyezik, ezért éberségünk is lefokozottá válik, amit csak hiteles spirituális gyakorlással lehet megtisztítani, de a végső szó a Kegyelemé, az Önvaló energetikai beavatásáé. 

"Az élet olyan, mint egy álom, szilárd valósága egy kölcsönzött érzés, ami valójában nem létezik, csak önmagad mélyebb lényében" - Paul Brunton 

Most bemutatok néhány "fátyol nélküli" élményt, bepillantást. Az egyik ilyen egység-élmény leírással egy magyar kötetben találkoztam először. Tímár Katalin, Emlékképek az Örökkévalóságból című könyve még 2001-ben jelent meg az Édesvíz Kiadó jóvoltából. A könyv eredetileg nem a nyilvánosság számára íródott, hanem egy beszámoló a spirituális ösvényen megtett út állomásairól, annak buktatóiról. Katalin, Szepes Mária közeli barátja és tanítványa volt, és tagja az 1947-ben, az írónő és bátyja által alapított Összefüggések Tudománya spirituális iskolának. A könyv utolsó fejezetében számolt be az "Istenélményről", amit idős korában élt meg az évtizedeken átívelő gyakorlásnak köszönhetően. A Nemzeti Színház előtti buszmegálló felé tartott a déli forgalom nyüzsgésében, amikor a megállótól húsz lépésnyire belépett az Örökkévalóságba. - "Észrevétlenül történt. Nem vezette be mennydörgés. Nem szóltak égi fanfárok. Még a lábam sem gyökerezett a földbe. Még csak meg sem lepődtem. Mentem tovább a busz felé, és magától értetődő nyugalommal konstatáltam, hogy valamilyen változás állt be a látásmódomban" - írta a beinduló élmény kezdetéről. Aztán elmeséli, hogy olyan volt, mintha a körülötte lévő dolgok fénykoronát kaptak volna. -  "Leszakadtak zárak, pecsétek, ólomborítások hullottak le rólam, s egyszerre egy tündöklő, születő, sokszorozódó világmindenség közepén álltam". A beszámoló további fázisaiban részletesen leírja az Unió Misztikát: - "...én ők vagyok és ők én. De én vagyok az utca is, az egész város, a világ, és az univerzum összes csillaga. Illetve én nem is vagyok, csak egy isteni Öröm van jelen helyettem, amely extázisban szemléli ezt az egész, boldog kiáradást. Az Isten teremtő extázisa ez...". Felismerte, hogy minden emberi lény magas szellemi rangú, isteni lény, és semmi különbség nincs közöttük. Minden megkülönböztetés tévedés, egy tisztességes polgár és egy részeg csavargó, csak a relatív időkáprázatban tűnik különbözőnek. Látta, hogy isteni voltunkon nem változtat sem "sárral tele" testünk, sem szennyes gondolataink, sem mocskos tetteink. Mindenki egy egymással és Istennel. A mulandó teremtésben lényünknek csak egy töredékével veszünk részt. Ezen felismerések után így folytatja:

"A szivárványosan ragyogó, pezsgő, boldog kiáradás most megdermedni látszott. Minden ugyanúgy volt, mint előbb, de mégis egyszerre volt kiáradás, visszaáradás és nem kiáradás. A sokszorozódás ott lebegett a visszaáradás redukciójában. A nem kiáradás újra előömölni készült. A Mindenség, mint látvány eközben teljesen mozdulatlan volt egy végtelenül hosszú pillanatig. Minden ott volt - és semmi sem volt ott.

- Ez Az - mondtam szigorúan. - Mindig így volt. És ez az Örökkévalóság."

Nem tudta megállapítani, hogy az Unió meddig tartott, talán fél percig, és szép lassan elszürkültek a fénykontúrok, visszaállt a lefokozott állapot. Csak ezek után eszmélt rá az élményre, hogy mit látott. - "És ez nem érdem szerint megy - gondoltam meglepetten -, hanem inkább technika szerint"

Mialatt idéztem a fenti sorokat, eszembe jutott Hamvas Béla rendkívüli műve, a Mágia szutra. A 34. fejezetben így ír az imagináció, életképzelet működéséről:

"Amikor a villámban fellángoló beszélő látomás megjelenik, nem áll meg, hanem ugyanabban az ívben máris visszafordul (de nem is vissza, hanem előre és nem is előre, hanem elárad és sugárzik és a teret birtokába veszi), vagyis a látomás vizionárius heve azt, aki látja, a maga képére átönti. Ez benne a mágia. A látó személy és a látott kép összeolvad. Alany és tárgy egyesül. Ez benne a varázs. Ezért mondja BAADER, hogy az imaginációban
a szubjektum és az objektum kettőssége megszűnik; az ember saját imaginációjának víziójává lesz, vagyis a látomás visszahatva az embert transzmutálja (átváltja) és átlényegesíti." 

Csak mellékesen jegyzem meg, hogy mennyire fontosak a hiteles beszámolók, mert alátámasztják egymást, és segítenek pontosan megérteni a folyamatokat, valamint hírt adnak a létezés magasabb értelméről. A hitelesség kritériuma a realizálás, ezért csak az olyan tanítók tanításának van értéke, akik mögött tényleges megvalósítás, megélt élmény áll.   

Már az eddig leírtakból is látszik, hogy a "Nincsenek mások", vagy pl. "A már most is Az vagy" tanításokat csak azok adhatják át hitelesen, akik a kozmikus vízió egységélményében részesültek. Tímár Katalinéhoz hasonló beszámolót olvashatunk Jiddu Krishnamurtitól is. Nála ezt megelőzte egy nagyon erős tarkófájdalom, ami egyre rosszabb lett, már nem tudott semmit csinálni még gondolkodni sem, ezért barátai kényszerítették, hogy ágyba feküdjön. Ekkor szinte az eszméletét veszítette, de közben tudatában volt a körülötte történő dolgoknak.

"Minden nap dél körül tértem magamhoz. Az első napon ért a legkülönösebb élmény, amikor ebben az állapotban voltam, és jobban tudatába kerültem a körülöttem lévő dolgoknak. Egy férfi javította az utat; ez az ember én voltam; a csákány, ami nála volt, én voltam; maga a kő, amit feltört, az én részem volt; a zsenge fűszál az én lényem volt, és a férfi mellett álló három ember én voltam. Szinte úgy tudtam érezni és gondolkodni, mint az úttattörő, és éreztem a fán átvonuló szelet, és a fűszálon lévő kis hangyát . A madarak, a por és maga a zaj is a részem volt. Éppen akkor egy autó haladt el mellettem valamilyen távolságban; én voltam a sofőr, a motor és a gumik; ahogy az autó távolodott tőlem, én is távolodtam magamtól. Mindenben benne voltam, vagy inkább minden bennem volt, élettelen és élő, a hegy, a féreg és minden lélegző dolog."

Nála még másnap is tartott a folyamat, és a testből való kilépés után további víziós fázisok következtek. (Buddha, Lord Maitreya rezgései stb.) A másik híres Krishnamurti, U.G. Krishnamurti is hasonló megtapasztalásokról számolt be a The Mystique of  Enlightenment könyvben. Ő az érzékek transzformációjaként említi a jelenséget és "természetes állapotnak" nevezi. Elmondja, hogy nála előtte egy belső robbanás történt, ami után elkezdtek megváltozni az érzéki működések. (Azért használom a "robbanás" szót, mert olyan, mint egy nukleáris robbanás, láncreakciókat hagy maga után. A testünk minden sejtjének, a csontok csontvelőjében lévő sejteknek is át kell esniük ezen a változáson. Ennek a robbanásnak az utóhatása, hogy az érzékek most koordinátor vagy központ nélkül működnek - ez minden, amit mondhatok.-UG)

A látásban beállt transzformációról így beszélt:

"Valami történt a szemekkel. A Rialto étteremben ültünk, és egy óriási "látomás" tudatosult bennem, mint egy homorú tükör. A felém közeledő dolgok mintegy belém költöztek; és a tőlem távolodó dolgok mintha belülről mozdultak volna el. Ez olyan rejtélyes volt számomra - olyan volt, mintha a szemem egy óriási kamera lenne, amely anélkül változtatja a fókuszt, hogy én bármit is tennék. Most már hozzászoktam a rejtélyhez. Manapság már így látok. Amikor a Miniddel furikázol, olyan vagyok, mint egy robogó operatőr, a szembejövő autók belém mennek, és a mellettünk elhaladó autók kijönnek belőlem, és amikor a szemem megáll valamin, akkor teljes figyelemmel áll meg rajta, mint egy kamera..."

Itt már egy végleges állapot jellemzését láthatjuk, míg Tímár Katalin élménye csak egy rövid bepillantás volt, amit ő is "előlegként" jellemzett. A kozmikus vízió másik fajtája már közismertebb, hiszen a Bhagavad Gíta 11.fejezetében  olvashatunk Ardzsuna kozmikus látomásáról. Bepillantást nyert az egyetemes rend egy részébe, a Világ-Tervbe, Világ-Ideába. Krishna feltárta előtte önmaga megjelenését az univerzum Ideáján keresztül.   

"A Világ-Idea hatalmas kiterjedése, párosulva a mikroszkopikus terekkel, amelyekben ugyanúgy megnyilvánul, meghaladja az emberi felfogóképességet. Néhányan kiemelkedtek önmagukból, mint Buddha és Ardzsuna, hogy történelmi célok miatt befogadják a Kozmikus Látást. A többiek legjobb esetben is csak részleteibe kapnak bepillantást, de még ezek is félelmetesek." - Paul Brunton

Brunton is beszámolt egy ilyen bepillantásról, amit a megvilágosodási folyamat egy előrehaladottabb fázisában élt át Chicagóban egy  hotelszobában. 

"Végső megvilágosodásom 1963-ban történt. A tudatosság bombaszerűen felrobban, mintha a fejem kettéhasadt volna. Éjszaka történt, az alvás és az ébrenlét közötti állapotban, és a csend elmélyüléséhez vezetett: nem volt szükség meditációra. A Bhagavad Gíta azon verse, amely megemlíti, hogy a Tudó számára a nappal olyan, mint az éjszaka, és az éjszaka olyan, mint a nappal, szó szerint igazzá vált, és az is marad. Magától jött, és rájöttem, hogy az Isteni mindig is velem és bennem volt"

"Minden tapasztalatom kezdett egy sémába illeszkedni. Minden félelem elhagyott. A világot átvilágította a fény. Néhány órával később, miközben az ágyban feküdtem, az alvás és az ébrenlét közötti állapotban, egy hatalmas kozmikus élmény tudatosult bennem, ahol az egész világegyetem állandó mozgásban látszott lenni, és egy dinamikus erő volt a mozgatórugója. Úgy éreztem, hogy az egész világegyetem egy egységes egész, amelyben minden mindennel összefügg, és én magam eggyé váltam vele. Most már láttam, hogy minden, ami a korábbi években történt velem, egy hatalmas terv része volt, és így kellett történnie. Mindennek célja és értelme volt."

Végül, de nem utolsó sorban megemlítem Szepes Máriát, aki szintén említette örökkévalóság-élményét. A fény evangéliuma előszavában két forrásmunkát emel ki, a Pisztisz Szophiát és a gnózist, amelyek inspirálták. Kifejti, hogy a Pisztisz Szophiában található egyik feltevés: "a meg nem nyilvánult világ egyetemes fényének nyugvásából a megnyilvánult lét fölmérhetetlen válságai közé kimozduló, energiamezőkké, formákká változó életet "Atya nélkülinek" nevezte. A másik ehhez kapcsolódó következtetés, hogy e világ létbe gördülése "szeplőtelenül" ment végbe. Természetesen olvasatukkor kétségekkel telve lázongtam, s ez sokáig nem csillapult. Életem legvégén azonban isteni fényességtől beragyogott örökkévalóság-élményemben nyugodott el kifejezhetetlen belső békével és örömmel: megvan."

"A formákká szerveződő életet azért nevezik "Atya nélkülinek", mert nem halálnemző gyönyör hívta létbe, hanem hatalmas eszmevillám."

Említi még a szabad akarat dogmáját is, ami kozmikus-víziója alapján csak az ősnemzésre vonatkozik: "Csakis erre az egyetlen aktusra." "Sehol másutt az akarat nem szabad, valamennyi létsíkon rengeteg bonyolult kényszer determinálja". Paul Brunton is erre a belátásra jutott a vízió során.

Ezek a példák jól szemléltetik a kozmikus-víziók jellegét, a megvilágosodást kísérő, különös látásmódbeli változásokat. (másoktól is lehetett ilyen átéléseket olvasni pl. Robert Adamsnél, Papajinál, Böhménél, keresztény misztikusoknál vagy Jes Bertelsennél, amikor Urgyen Tulkutól kapott egy "rámutatást" a Tudat természetére stb.) Nem biztos, hogy ez mindenkinél fellép, volt olyan megvilágosodott, akinek egyáltalán nem volt semmilyen, ezekhez fogható tapasztalata, nem élt át hasonló tudatosságbeli kitágulást. Abból a szempontból jelentősek ezek a víziók, hogy még jobban rávilágítanak arra a tényre, hogy egy Tudat/Elme által teremtett világban élünk, amelynek a mi tudatunk is része, és az időrendek és térdimenziók nem mások, mint mentális konstrukciók. Viszont, csak az éberen felismert, látott "integrált" elmeközegbeli elmozdulások után tudjuk hitelesen kijelenteni, hogy: Nincsenek mások.

Dúl Antal, Hamvasra utalva ezt írta: "Nincs szükség rá, hogy megalkossuk azt, ami már megvan"

"Nem gondolkodni kell. - Látni. A dolgok maguktól értelmeződnek” (Karnevál)