Hétköznapi értelemben a "nem visz rá a lélek" szókapcsolatban a lélek szón a lelkiismeretet, emberséget, jóérzést értjük, amikor valamit nem tudunk megtenni morális beállítottságunkból fakadóan. Ebben az esetben a lelkiismeret érzeti, érzelmi jellegű megélés és, ha nem hallgatunk ezekre az érzetekre, akkor szembetaláljuk magunkat a lelkiismeret furdalással, ami egy érzelmi válság. A hindu hagyományban viszont a Lélek az Atman, az Önvaló, Brahman (Isten) egyénivé váló sugara az emberben. Hogyan éljük meg, ha nem visz rá a Lélek/Önvaló valaminek a megtételére? 

Ramana Maharshitől egyszer azt kérdezte egy látogató, hogy elzarándokoljon-e Tibetbe, a Kailash hegyhez. Ramana azt válaszolta neki, hogy ez a kérdés fel sem merülne, ha el kéne mennie. Mivel Ramana egy megvilágosodott tanító volt, az Önvaló/Lélek csatornája, ezért jól látható a "megtestesült" Lélek válasza egy eldöntendő kérdésre. Sajnos számunkra már nem adatik meg, hogy felkeressünk egy megvilágosodott Bölcset, de nem is kell, hiszen a belső Mester, Önvalónk mindig velünk van, és az intuíció kétséget kizáró, halk, megnyugtató sugalmazásából tudhatjuk a helyes irányt. (Az ál-intuíció is kétség nélküli, de hangos, győzködő, felfokozott állapottal jár.) 

A Maharshi válaszából láthatjuk, hogy mit jelent, ha  a periféria, mulandó énben kétségek támadnak, és döntéskényszer merül fel valaminek a megtételével kapcsolatban. Volt olyan kérdező, akinek semmit nem válaszolt, csak hallgatott, de az elkövetkezendő események megmutatták, hogy nem véletlenül merült fel kétség az illetőben. A determinált sorsmegélésben a kétség, mint élmény jelzésértékkel bír, ha választanunk, döntenünk kell, az azt jelzi legmagasabb értelemben, hogy a "Lélek nem visz rá" valamire spontán, a periféria énben ellenállás keletkezik. 

Ebből a szempontból is jelentős Jiddu Krishnamurti választás nélküli tudatosság módszere. Szerinte ott, ahol döntés, választás van, ott mindig jelen van az ellenállás is, ezért nincs tisztaság. világosság. Valaki úgy dönt, hogy megtesz valamit, de mindig felmerül a bizonytalanság azzal kapcsolatban, hogy helyesen cselekszik-e. Aggodalom, szorongás lép fel, aminek mély jelentősége van. Szorosan idekapcsolható a szándék, a (szabad) akarat természetének problémája is. "Miért függ az emberiség annyira az akarat képességétől, és miért tartja fontosnak az erős akarattal rendelkező embereket?" - teszi fel JK a kérdést. Az akarat, akarás a megerősödött vágy, vágyakozás folyamatos gyakorlása. Mivel az akarat a vágy esszenciája, ezért ott, ahol megjelenik mindig illúziónak kell lennie.

Már korábbi bejegyzésekben is utaltam a szabad akarat illúziójára, ami az ego komplexum egyik legerősebb  kötése. Ennek az illúziónak a testtudattal való azonosság az alapja, amiből a cselekvőség érzet is fakad, a vágyak a mozgatórugói. Gyerekkorunk óta arra vagyunk kondicionálva, hogy akaratot gyakoroljunk, engedelmeskednünk kell, tegyük ezt, ne tegyük azt stb., ezért folyamatosan választási helyzetek elé vagyunk állítva, mivel meg szeretnénk felelni az elvárásoknak. Viszont így soha nem látunk tisztán, objektív módon, de önmagunkra sincs rálátásunk. Amikor jelen van a világosság, hogy a dolgokat pontosan úgy lássuk, ahogy vannak, érzelmi színezet, vágy, előítélet nélkül, teljességében úgy, ahogyan megjelennek a mindennapi életben, akkor az a tisztaság rendkívüli minőségét eredményezi. Ebben az esetben nincs szükségünk az akarat és választás gyakorlására.

Krishnamurti egy folyó áramlásához hasonlítja ezt az állapotot, amelyik megkerüli az összes felbukkanó akadályt mialatt megtisztítja magát, de ha túl sok szennyeződés kerül a vízbe, akkor soha nem tud megtisztulni. Pontosan ez történik velünk, a társadalom, az oktatás, a hatalom folyamatosan szennyezi életünk vizét, ami egy csodálatos áramlás lenne ezek nélkül a szennyeződések nélkül. Az egyik mély oka ennek a szennyezettségnek a világosság hiányából fakadó választás, akarat és cselekvés, ezért az áramlás egy nagyon keskeny területre korlátozódik le. "Ha nem csupán elméletileg, intellektuálisan, vagy szavakon keresztül látjátok ezt, hanem valójában egy bepillantással (meglátással) az akarat természetének az aktivitásába, akkor ez a mély meglátás eltakarítja a szennyeződést, amit akaratnak hívnak." - JK  

A Maharshit meglátogató emberben benne volt a vágy egy zarándokútra a tibeti, szent hegyhez, de kételyei támadtak, választási helyzetbe került, ezért nem volt számára világos, hogy hogyan kéne döntenie. Mivel spontán, választás nélkül nem vitte rá a Lélek/Önvaló a zarándoklatra, ezért csak azt a választ kaphatta, amit kapott. Személyes énje kondicionáltságából fakadó vágyai, elképzelései elzárták előle intuíciója hangját. Ha tisztán látta volna önmagát, akkor fel sem merült volna benne a szándék egy zarándoklattal kapcsolatban, viszont így törvényszerű volt hogy kétségei támadtak, mivel ez nem volt benne a sorsában. 

Paul Brunton szerint egy ember spiritualitását az határozza meg, hogy életét milyen mértékben vezérli az intuíció, ami nem más, mint az Önvaló/Lélek hangja. Sorsunk lefolyása determinált, jellemszerkezetünknek megfelelően minden meg fog benne történni, amire fejlődésünk szempontjából szükség van. Önismeret szempontjából jó szolgálatot tehet annak megfigyelése, hogy a Lélek mire viszi, vagy éppen nem viszi rá az embert a sors lefolyásának előre meghatározott keretei között, segít önismereti hiányosságaink, tévképzeteink eloszlatásában, mulandó énünk leleplezésében.               

Jiddu Krishnamurti választás nélküli tudatosság módszere az egyik leghatékonyabb eszköz a hétköznapi életben. Ez már a direkt, szemlélődő ösvényhez tartozik, és azok számára járható, akik a hosszú ösvény koncentráció-meditáció, elmeerősítő gyakorlataival előkészítették magukat a mostani, vagy egy korábbi inkarnációban. Úgy kell "szemlélni" érzékeink, érzékszerveink működését, mintha a "szenzációt" először tapasztalnánk: fogalommentes rávetítés nélkül. Mintha először látnánk, hallanánk, ízlelnénk, tapintanánk vagy szagolnánk valamit. Valójában az érzéki "szenzációk" csak tapasztaltatódnak, de személyiségünk emléke átszínezi az objektiváció folyamatát, az érzékelési mozzanatok szubjektívvé válnak, a tényszerűség elvész, ráadásul az így kialakult megszokottság miatt a jelenségekhez való viszonyunk eltompul. Erre mondjuk, hogy "nem látjuk már a fától az erdőt", elégedetlenné válunk, újabb külső szenzációkat keresünk, hogy meneküljünk az unalomból stb. 

Természetesen a választás nélküli tudatosságot belső világunk jelenségeivel szemben is alkalmazni kell, de ebben a bejegyzésben inkább az érzékelés irányából közelítem meg először. Ramana Maharshi elme alakjai tanítására már számtalanszor utaltam korábban:

"Ahogy ugyanazt az embert különböző neveken szólítják az általa végzett különféle cselekedeteknek megfelelően, hasonlóképpen ugyanazt az egyetlen elmét hívják különböző neveken - gondolkodás, értelem, emlékezet és én-ség attól függően, milyen alakot vesz fel, nem pedig a valódi különbözőség miatt". 

Ezen alakok közül az én-ség alakfelvétel a testekkel (ébrenléti-álom) történő azonosulással jön létre. Ez értelemszerűen együtt jár az érzékszervekkel, érzékekkel történő kapcsolódással. A választás nélküli tudatosság módszere szempontjából, mivel direkt gyakorlat (rövid-ösvény) az ébrenléti állapot a legfontosabb. 

"Csak az éber állapot az, amikor a személy az Önvaló teljes kivetülése; míg az álomállapot a nem teljes kivetülést jelenti, az alvásban pedig egyáltalán nincs kivetülés. Ezért csak az éber állapotban ismerhető fel a személyiség korlátainak magasabb rendű célja, és érhető fel a valóság legmagasabb rendű tudata."- Paul Brunton 

Az érzékek működése tudattalan együttműködés a Kozmikus, Világ-Elmével. Vallási nyelven Istennel, aki a teremtés Önmagában keltett mulandó, káprázati oldalát, a fizikainak látszó világot az érzékeltetés folyamatán keresztül szemléli az én-ség (test-érzékek) alakjának a felvételével. A Brunton idézetből láthatjuk, hogy a személyiség korlátainak magasabb rendű célja van. A Világ-Elme az Önvalóban válik egyénivé, az abszolút Tudatosság sugarává, de emberi fokozaton szerepszemélyiség adódik hozzá. A személyiség, maszk egy roppant összetett "képzet", de az elme alakfelvételei közül az emlékezet (alakja) tartja fenn. Ébrenléti állapotban minden jelenséget ezen a szemüvegen át tapasztalunk, ez gondolataink forrása is. Gyakorlatilag elmondható, hogy a múlt fogságában élünk a személyiségnek köszönhetően, folyamatosan "kígyó vetül a kötélbe", de a választás nélküli tudatosság módszere hozzásegíthet a személyiségtől mentes, tiszta Figyelem felismeréséhez. A Tanú valójában az Önvaló, a Figyelő, egy semleges "tudomásulvételi mechanizmus", nem válogat, választ, mivel transzcendens, de az emlékezetből fakadó személyiségszerkezet, mentális hajlamok, amik már az időben (múlt) vannak ezt a látást lefokozzák. 

Valójában ez a személyiséggé válás is csak egy káprázati, korlátozó jelenség az Örökkévalóság mulandó "oldalán", de mivel csak ébrenléti, éber állapotban ismerhető, érhető fel a "valóság legmagasabb rendű tudata", ezért egy szükséges eszköz is egyben a megkülönböztetéshez. A személyiség korlátainak magasabb rendű célja a választás nélküli tudatosság módszerével jól felismerhető. Fizikai érzékszerveink csak szenzorok, a világ-idea látszólagos kivetítésének felfogó eszközei. Az érzékelés egy komplex ébrenléti folyamat az érzékszervek, a központi idegrendszer és az agy részvételével, de a személyiségből fakadó folyamatos választási, értékelési kényszer miatt a jelenségekkel való szembesülés elszíneződik. Felhalmozott tudásunk, emlékeink szuggesztiójának hatása alatt állunk, állandó reagálási kényszer nehezedik ránk, az ismert jelenségekre fogalmakat aggatunk. Ráadásul ízlésünk is folyamatosan változik, egyénenként eltérő. Az ébrenléti szemlélődés során be kell gyakorolni, hogy minden érzékszervi benyomást szimpla jelenségként kezeljünk, minősítés, ellenállás nélkül. Csak akkor használjunk tudást, memóriát, ha szükséges. Így figyeljünk a természetre, természeti jelenségekre, tárgyakra, emberekre, minden impulzusra, amivel a külvilágban találkozunk. Mintha először állnánk szemben a jelenséggel. A lényeg a "jelenségszerűség" megtartása, mivel ezzel tudjuk kiküszöbölni a személyiségből (múltból) fakadó minősítést. A külvilágban begyakorolt választásnélküliséget majd át kell vinni érzelmeink, gondolataink áramlásának megfigyelésére, az elmeközeg elmozdulásainak jelenségszerű észlelésére. Valójában ezek is a külvilágunkhoz tartozó, mulandó jelenségek, szellemi manifesztációk, tükrözött tudatosságunk tükrei, ezért tudjuk megfigyelni őket. A semleges, minősítés nélküli megfigyelés segít kivezetni, visszavezetni forrásához a tükrözött figyelmi erőt, és ezzel "megszüntetni" (felfüggeszteni) a személyiség időbeli káprázatát.  

Ramana elme alakjai tanítása azonban felhívja a figyelmet, hogy ugyanazon, egyetlen elméről, elmeközegről van szó, bármilyen alakot is vegyen fel minden alakfelvétel látszólagos. A mulandóság az örökkévalóság mentális aktivitása, viszont ebben az aktivitásban a választás nélküli tudatosság lehetővé teheti a végső felismerést, azt, hogy a Figyelő és a megfigyelt valójában egy.