Az elmúlt évtizedekben számtalan spirituális technika, vallás, önismereti módszer árasztotta el a világot. Keleti és nyugati tanítók hada jelent meg, és talán soha nem érdekelt annyi embert ez a téma, mint napjainkban. Vannak olyan hagyományok, irányzatok, ahol fontosnak tartják egy élő Guru jelenlétét a tanítvány fejlődéséhez, de ez nem egyszerű, mivel hiteles mestert nagyon nehéz találni. Maradnak a könyvek, mint források, mert még a valaha élt, megvilágosodott tanítók útmutatásaival is jobban járunk, mint a bizonytalan hátterű élő mesterek tanításaival. Valójában fel kell fedezni a bennünk élő Gurut, amihez a könyvekben leírt gyakorlatok nyújtanak segítséget.

"Te önmagad vagy a saját Gurud. Légy az" - Ramana Maharshi

Még azoknak is, akiknek olyan szerencséjük volt, hogy találkozhattak egy Ramana kaliberű mesterrel, el kellett hagyniuk az ashramot miután "bepillantásban" részesültek, azért, hogy majd megtalálják, megszilárdítsák az Önvaló jelenlétét önmagukban. Az egyik követője, aki már öt éve élt az ashramban zokogva ment búcsút venni miután elküldték. "Ne légy bolond. Tudnod kéne, hogy a fizikai szatszang (személyes jelenlét) csak a kezdőknek való" - mondta neki Ramana, aztán így folytatta: "Még egy kismadárnak is ki kell repülnie a fészekből miután kinőttek a szárnyai. Ugyanígy a tanítványoknak is az ashramtól távol kell gyakorolniuk, hogy azt a békét, amit itt találtak ott is megtalálják."

Jézus az utolsó vacsorán mondott búcsúbeszédében így szólt tanítványaihoz:
„Még sok mondanivalóm volna nektek, de nem vagytok hozzá elég erősek. Amikor azonban eljön az Igazság Lelke, ő majd elvezet titeket a teljes igazságra. Nem magától fog beszélni, hanem azt mondja el, amit hall, és a jövendőt fogja hirdetni nektek. Megdicsőít engem, mert az enyémből veszi, amit majd hirdet nektek. Minden, ami Atyámé, enyém is. Ezért mondtam, hogy az enyémből veszi, amit majd hirdet nektek.” - Jn 16,12-15 

Az Igazság Lelke, vagy Szent Szellem nem más, mint Isteni Önvalónk. Mivel gyakorlatilag lehetetlen megvilágosodott tanítókat találni, akitől beavatást nyerhetnénk, ezért Jézus tanítása nyújthat számunkra vigaszt. Ebben az esetben neki kellett "elmennie", de végső szempontból ugyanaz a helyzet, mint Ramana tanítványainál. Az ő tanítványai sem voltak elég "erősek" az ő végső beavatására, a teljes megvilágosodásra, ugyanúgy, mint ahogyan Ramana követői közül is csak nagyon kevesen tudták elérni a teljes megvilágosodást a Mester jelenlétében. A lényeg viszont mindkét esetben a belső Guru, az Önvaló, az "Igazság Lelkének" megtalálása, az abban való megszilárdulás, de már egy "külső" Mester vezetése nélkül.

Valójában egy élő, megvilágosodott Guru szerepe az lenne, hogy a jelenlétében sugárzó Erő, az Önvaló energetikai emanációja, kegyelme lecsillapítsa, vagy akár leállítsa az elme mulandó oldalának áramlását és az így elért csendben felismerhesse a tanítvány saját Önvalóját, az elme örökkévaló oldalát. Általában ez a bepillantás az elme vagy tudatosság ürességtermészetébe ideiglenes, de ezáltal lehetővé válik a végső cél megismerése, amire majd később törekednie kell a gyakorlás során. Mivel ilyen külső Gurukat, megtestesült Önvalókat nem lehet találni napjainkban, ezért mindenképpen a belső Guruhoz kell fordulnunk, ami mindannyiunk szívében ott él. Ez elménk legmélyebb rétege és tudatosságunk, "vagyokságunk" forrása. Az ego gyakorlatilag ennek a tudatosságnak a mulandó, változó, periféria oldalával történő azonosulás, ami miatt egy látszólagos összetévesztettségi állapotban vagyunk ébrenlét és álom állapot során, de azért tudjuk érzékelni ezt az állandóan változó ego-ént, mert van bennünk egy, a változatlanság hullámhosszán lévő Tanú, Látó.

Már korábban több helyen is utaltam a hosszú és rövid-ösvényre, amelyek a spirituális út közvetett és közvetlen gyakorlataira utalnak. A Biblia azt mondja, hogy: "Légy csendben és tudd, hogy én vagyok Isten". Gyakorlatilag ennél nem is lehetne direktebb, közvetlenebb tanítást adni, ha ez a "csendben maradás" annyira könnyű lenne. Az egóban, a periféria énben lekötött figyelmet nem egyszerű megzabolázni, számtalan irányba szóródik szét az energia, ezért ahhoz, hogy rálépjünk a rövid, közvetlen ösvényre, meg kell erősíteni, tisztítani. Ez a kezdők vagy "középhaladók" útján érhető el, a hosszú-ösvényen. Számtalan módja van, a vallási gyakorlatoktól kezdve a mantrázáson át a koncentrációs-meditációs gyakorlatokig, egy személyiségismereti út is, az egóval dolgozunk, kiküszöböljük, felismerjük hibáinkat, erőfeszítéssel jár. Fejleszteni kell a koncentrációs erőt és a meditációban valamilyen külső meditációs objektumot használunk. Ez még a tömegek ösvénye. Fennáll egyfajta fejlődés képzet, de valójában az ego területén vannak még a gyakorlók akkor is, ha annak már nem az alacsonyabb, hanem a "magasabb" részén: valójában ez a spiritualizált ego. Jellemző a külső Guruk iránti vágy, elvonulásokra járás, spirituális fejlettség méricskélése az időben, tapasztalások, megélések iránti érdeklődés. Sajnos elég sok vadhajtása van a hosszú-ösvénynek, sokan leragadnak, vagy önteltekké válnak az "úton járás" képzetétől. Ha valaki hiteles (hosszú) utat követett és megerősítette elméjét a koncentrációs-meditációs gyakorlatokkal, akkor előkészítette önmagát a rövid-ösvényre. Ez általában akkor történik, ha már úgy érzi a gyakorló, hogy megrekedt, kezdi elveszíteni a hitét az évek óta folytatott gyakorlatozásban. Ha szerencséje van, akkor feltámad benne a szunnyadó shakti, az Önvaló energetikai oldala és ideiglenesen beoldódik az Ürességbe (az Erő beleviszi), a meditáció legmagasabb állapotába, a nirvikalpa szamádhiba. (ez a testtudat nélküli, tiszta tudatosság, a Tudatosság tudatossága ideiglenes állapota)

Innen már a rövid ösvény kezdődik, minden az Önvaló kegyelmére van bízva, az egóval nem számolunk, mert tudjuk, hogy valójában nincs két Én. Egyéni erőfeszítést nem teszünk, nincsenek elvárásaink, nem kergetünk spirituális tapasztalásokat, elfogadjuk magunkat olyannak, amilyenek vagyunk, Gurunak csak az Önvalónkat tekintjük. A gyakorlást folyamatossá tesszük, nem kell feltétlenül leülni meditálni, hanem a figyelmet mindig a "önvagyokságon", tudatosságon tartjuk. A rövid-ösvényhez tartozik pl. Ramana Maharshi önkutatás (atma-vichara) gyakorlata, Krishnamurti tanításai, a Zen és különböző szemlélődő, tanúsági gyakorlatok. Ha passzív meditációt végzünk, akkor a meditációs objektum nem más, mint a tiszta öntudatunk és nem valami külső tárgy, vagy gondolat. A rövid-ösvény alapja, hogy már most is "Az vagyunk", az Isteni Önvalónk, ami lényegét tekintve azonos Istennel, a Kozmikus Elmével és minden más bővítmény, aminek látszunk, test, gondolatok, érzések, személyiség stb. csak egy ebben a mentális közegben létrejövő, tér-idő szerűvé váló káprázati valóság, kivetítés. Lényegünk, lényünk középpontja a Szemlélő.

Egy hiteles, hosszú ösvényt addig kell követni, ameddig nem vagyunk képesek a Figyelem állandó fennállásának megélésére. Láthatjuk tehát, hogy a spiritualitás rövid-ösvényén már egyáltalán nincs szükség külső, emberi alakban megjelent Gurura. A hosszú ösvényen végül is nem ártana, de nem nagyon vannak ilyenek, ezért a hiteles tanítók könyveivel jobban járunk. (pl. Paul Brunton: A felsőbbrendű Én) Egy pontosan leírt koncentrációs-meditációs gyakorlat alkalmazásával el lehet kezdeni eltávolítani az akadályokat a belső Guru sugárzása előtt és, ha elakadunk ne essünk kétségbe, mert a megindított munka a tudattalanban folytatódik még akkor is, ha a felszínen ez nem így tűnik. Amint lehet lépjünk rá a rövid-ösvényre, kezdetben akár váltogathatjuk is a kettőt. Nincs szabály, mindenkinek a saját fejlettsége alapján kell haladnia, de azt is figyelembe kell venni, hogy a hiteles, hosszú-ösvény előkészítése nélkül nem sokra megyünk egy direkt úton. A legfontosabb azonban az, hogy az Önvaló, Guru, Szent Szellem bennünk van és mi is benne vagyunk, bármelyik úton is járunk, az Ő hívására indultunk el rajta.

„Ne gondoljátok, hogy békét hozni jöttem a földre. Nem azért jöttem, hogy békét hozzak, hanem kardot. Azért jöttem, hogy szembe állítsam az embert apjával, a lányt anyjával és a menyet anyósával: saját háza népe lesz az ember ellensége. Aki jobban szereti apját vagy anyját, mint engem, nem méltó hozzám. Aki jobban szereti fiát vagy lányát, mint engem, nem méltó hozzám"

Nagyon sokan vélik úgy, hogy a kereszténység a szeretet vallása. Ha Jézus fentebb idézett sorait olvassuk, (aki itt már Krisztus volt, az Önvalót megvalósított ember) akkor ezt hagyományos értelemben nehéz elhinni. Az Evangéliumokban máshol is találhatóak ehhez hasonló, ellentmondásosnak tűnő mondatok. Felvetődik a kérdés, hogy a szeretetről alkotott elképzeléseink helyesek-e, vagy esetleg Jézus nem képviselte a szeretetet? Sajnos a hivatalos vallás Jézusból, az emberből, az emberfiából Istenembert faragott, akit egy szűz hozott a világra, majd halála után testben feltámadt és felszállt a mennyországba. Ez a torz kép küldetésének az eredeti értemét hamisítja meg, azt az üzenetet, hogy már itt emberként elérhetjük a magasabb Énünket és azt, hogy a "mennyek országa" bennünk van. Nem véletlenül tartotta Hamvas Béla a történelmi egyházakat történeti (történelmi) jelenségeknek, amelyeknek az eredeti valláshoz semmi közük. Ezalól egyik vallási irányzat sem kivétel, hiszen mindegyik eltorzította az eredeti mondanivalót és a tömegek fölötti hatalomgyakorlás eszközévé süllyesztette a maga módján.

"Az Egyház népfölötti és fajfölötti és osztályfölötti és nyelvfölötti egység. Aki csak egyetlen szemet is a népből, osztályból, fajból, nemzetből megtart, az magát az emberiség testvériségéből kizárja. Az Egyház vallásfölötti Egység, ezért a történeti egyházat a vallásfölötti Evangéliumi Egyházzal nem szabad összetéveszteni" - Hamvas Béla

Ez az Egyház nem más, mint az Egységtudat és az Evangéliumok végső értelme is erre vonatkozik. Valódi Szeretet csak itt van Jelen, az Önvalónkban. A létezésnek ez a szintje minden ember szívében benne van és lényegét tekintve azonos. Az a szeretet, amit mi szeretetnek hiszünk csak egy halvány gyertyaláng a Nap fényéhez képest és ennek a Napnak a sugara tudatosságunk forrása, az Önvalónk. A személyes énünk ennek a sugárnak csak tükre, ezért szeretete sem több, mint elménk alacsony frekvenciájú, érzelmi rezgése, ami a mentális hajlamaink kondicionáltságától függ. Ez az önzés, önösség egy formája. Ha egy kis időre felfüggesztődne a memóriánk, (ami az egyik alakja az elménknek és ennek köszönhetően egy bizonyos szerep-személyiségnek hisszük magunkat) akkor még az általunk legkedvesebbnek hitt személyt is vadidegennek látnánk és semmilyen szeretetet (érzelmet) nem táplálnánk iránta. Valójában az egónk nem is tud szeretni, mert szeretete relatív, de nem is lehet más, hiszen létezése is viszonylagos a tudatosságban, állandóan változó, békéje külső dolgoktól függ, figyelme is csak idáig terjed. Ezt a figyelmet folyamatosan eltereli a kivetített külvilág, vagy elménk testi, érzelmi, gondolati működése. Persze szükség van rá, mint egy eszközre, mert nem tudnák nélküle tájékozódni a káprázati, duális oldalon, de a leszűkítő mentális hajlamainkból fakadó egoizmusunk miatt az Önvalónk hangját nem hallhatjuk. A valódi, örök békét nem ismerhetjük meg.

Ezért mondta Jézus Krisztus, aki nem más mint a magasabb Énünk, Önvalónk, Tudatunk szimbóluma, hogy a földi énünk számára nem hozott békét. "A szenvedésnek üdv értéke van" - írta Hamvas. Mire megyünk a felszíni békével, jóléttel, sikerekkel stb.? A Földön elméletileg mindig meg lett volna a lehetősége a látszat békének, jólétnek, ennek ellenére az egész emberiség történelmét a viszály hatja át napjainkig. Feladná-e az ember valaha is az egoizmusát, ha a Föld egy "tejjel mézzel folyó Kánaán" lenne? A gazdagabb, nyugati államokban több depressziós ember él, mint a szegény, keleti országokban. A  kifelé forduló embert csak a kard, a szenvedés útja tudja beavatni, felébreszteni egoizmusából. A felszíni béke, jólét, siker, szórakozás csak egy erős figyelemelterelés  valódi lényéről, az ego elaltatása.

Ezért aztán szűkebb környezetében sem találhatja meg a békét, még azokkal sem, akiket látszólag szeret és akikről azt hiszi, hogy szeretik, legyen az az apja, anyja, anyósa stb. "a saját háza népe", mert abban a pillanatban szétfoszlik ez a szeretet, amint a maszkok között megszűnik valamiben az egyetértés. Nincs ma olyan család, ahol ne lenne, vagy ne lett volna viszály, hiszen a családi szerepek, maszkok mögött is önérdektől hajtott egók lapulnak, legfeljebb a kondicionált érzelmi, családi kötődés miatt egy idő után elnyomásra kerülnek. Felvetődik a kérdés, hogy ez a családtagjainkhoz kapcsolódó szeretet mennyire valós? 

A végén Jézus még tovább szűkíti a kört a szülő-gyerek közötti szeretetre. Nem véletlenül, hiszen a földi én, az ego számára a legerőteljesebb "szeretet illúzió" csapda. Ez a legerőteljesebb asztrális kötődés, ami két ember között létrejöhet. Mivel még ez is a megosztott elme érzelmi zónájához tartozik, a káprázathoz, ezért az Egységtudat megismerésének az akadályát jelenti. Nagyon súlyosnak tűnnek ezek a szavak, de igazak, és valójában Jézus csak egy spirituális törvényre hívja fel a figyelmet. A Krisztusi Énnel, az Önvalóval, a tudatosság üresség természetével való egyesüléshez az embernek a "küszöbön" minden azonosulást el kell tudnia engedni. Ez az ego számára ideiglenesen a teljes megsemmisülést jelenti. A halál éber, tudatos átélése ez, amitől a személyes én a legjobban retteg és mindent be fog vetni, hogy ez ne sikerülhessen, belefog kapaszkodni a legerősebb érzelmi kötésbe, hogy elterelje a figyelmet.

Gyakorlatban ez azt is jelenti, hogy annál az embernél, aki már rálépett valamilyen hiteles, spirituális útra és történik az életében valami váratlan, kellemetlen dolog azzal, akihez érzelmileg legerőteljesebben kötődik, akkor szinte képtelen lesz a tudatossága figyelmét elfordítani az érzelmi hullámzástól és nem fog tudni az Önvalója felé fordulni a meditációban.

Érdekességként még érdemes megemlíteni, hogy a Bhagavad-gítában Arjunának is a rokonaival szemben kell harcolnia és kétségei támadnak emiatt, de Krishna, az Isteni Önvaló ragaszkodik a harchoz. Aztán Buddha  fia születésekor azt mondja, hogy "Egy rahu született, egy béklyó keletkezett".

Jézus mondatainak van egy másik vetülete is. Mindannyian beleszületünk egy családba, de ez a család általában csak fizikálisan, vér szerint a családunk és nem szellemileg. Régebben az archaikus időkben még volt egy kasztrendszer és mindenki a szellemi szintjének megfelelő emberek közé inkarnálódott, de ez a mostani világkorszakban már nem aktuális. Ettől függetlenül, a tudatosságunknak megfelelően mindannyian beletartozunk valamelyik "kasztba". Ha egy spirituális hajlammal született embernek a hozzátartozói materiálisak, érdeklődésük csak az anyagi világig terjed, akkor előbb utóbb szembe kerül velük, főleg azok után, hogy rálép a gyakorlás útjára. "A saját háza népe lesz az ember ellensége." Ez nem csak azért van így, mert nyilvánvalóvá válik előttük, hogy más értékrendet képvisel, és ez sérti az önérzetüket, hanem azért is, mert egy spirituális ember tudatosságának a fejlettebb szintje tudattalanul ingerli őket, aurájának kisugárzása interferenciába kerül velük és ez felfokozza az egoizmusukat. Kialakul bennük egy kényszerű feltekintés érzet és ez ellenségeskedést szül. Ez a folyamat nem tudatos, a hozzátartozók reakciója természetes, de fontos felismerni, mert így az értelem fényében pontosan tudjuk értékelni és ezáltal elfogadni. 

Van még egy érdekes jelenség, amit össze lehet kapcsolni Jézus fenti mondataival. Sokan azt képzelik, hogy a spirituális útra lépés, meditáció automatikusan a külső életben is békét, nyugalmat teremt. Általában ez nincs így, legalábbis akkor, ha valaki egy hiteles gyakorlatot választ és azt jól végzi. A koncentráció-meditáció gyakorlata a tudatosság, az elme megtisztítása, az akadályok eltávolítása Önvalónk útjából. Ahhoz, hogy elérjük a meditáció magasabb szintjét, a szamádhi valamelyik állapotát és kialakuljon a kapcsolat a magasabb Erővel, Igaz Lényünk sugárzásával, az elménk tudattalan tartományának meg kell tisztulnia a mentális hajlamoktól. A tükörnek, az egónak tisztává kell válnia. A gyakorlás aktiválja a szunnyadó karmacsírákat és ezek az életben, az egyén sorsának megfelelően válságokat fognak kirobbantani, főleg az elején. Ez megtörténhet a külvilágban sorscsapások formájában is, de az is lehet, hogy "csak" egy belső szenvedést fogunk átélni, vagy álmok szintjén ürülnek ki a tudattalan tartalmak. 

Jézus Krisztus a "bölcsesség kardját" hozta a Földre. Ez az üzenete elsősorban a spirituális út nehézségére hívja fel a figyelmet, (De, mint minden evangéliumi üzenet a földi életre is vonatkoztatható, azok számára is üzen, akik még nem indultak el egy spirituális ösvényen, vagy csak az elején tartanak. Számukra még a karmát szimbolizálja, a sors beavatásait.)

Azt üzeni, ne gondoljuk hogy az önismeret, az örökkévaló lényünk, Önvalónk felé fordulás, a bölcsesség útja földi értelemben, a test és a kifelé forduló ego számára békét hoz és könnyű lesz. Igaz Énünk megismerése nélkül a szeretet, amire a  földi, egoizmussal átitatott énünk képes csak egy alacsonyrendű érzelem, kötőerő, béklyó még akkor is, ha a legközvetlenebb hozzátartozóink felé irányul és, ha ez fontosabb számunkra, mint a végső megismerés, akkor nem vagyunk méltóak erre a megismerésre, az Igaz Szeretetre, ami nem más mint Krisztus.

Egy másik, hasonló témájú begyezés:

https://nyilegyenes.blog.hu/2019/10/02/hadd_temessek_el

Tudatos életmód?

Manapság egyre népszerűbbek a "változtassukmegasorsunkat" típusú szentimentális "pozitivizmust" forgalmazó vállalkozások, azt sugallva, hogy csak rajtunk áll, mi fog történni velünk. Kezünkbe vehetjük életünk irányítását és ha pozitívan gondolkozunk, akkor majd kivirágzik körülöttünk minden. Az ehhez szükséges technikát remek, hétvégi tanfolyamokon sajátíthatjuk el. Szóval szabad akaratunk van. Néhány idézet,az egyik ilyen oldalról:

"Megtanulhatod megelőzni a feszültséget és lecserélheted a nyugalomra... mert amikor kiegyensúlyozott vagy, akkor nem taposnak a lábadra"

"Mindig az érzelmeinket, gondolatainkat kapjuk vissza, mert belülről kifelé történnek a dolgok és nem fordítva. Figyelj oda magadra, az érzelmeidre, gondolataidra és egészen más világba "csöppensz"."

"Ha tudsz bánni az érzelmeiddel és a gondolataiddal, akkor olyan életet élhetsz, amilyet választasz magadnak"