Nyílegyenes

2017.aug.24.
Írta: Derwish komment

Az "Antikrisztus"

1641907408363.jpg

 "Az Antikrisztus nem alak, nem ember, nem lény, nem test-lélek-szellem olyan egysége, mint amilyenek mi vagyunk. Hiszen éppen ez az. Ez a titka. Az Antikrisztus éppen a személytelen. Mi a borzalom a személytelenben? Az, hogy megszólíthatatlan. Az Antikrisztus az aperszonális legátoló szükségszerűség. Az anonim borzalom, amellyel szemben védtelenek vagyunk, nem mert tőlünk független, hanem mert ezt a nemlétezőt mi valósítjuk meg és mi csináljuk és mi tartjuk fenn és mi ragaszkodunk hozzá. Egyetlen pillanatában sem valódi. Annyiban van jelen és neki csak annyiban van hatalma, amennyiben élő emberi lény őt szolgálja és neki meghódol és magában neki helyet és teret enged, és amennyiben az élő emberi lény személytelenné és valótlanná válik." ( Hamvas Béla, Hénoch apokalipszise)

A Vízöntő világkorszakában élünk már egy ideje. Ennek az uránikus korszaknak a technológiája egy olyan szintű információ áramlást tett lehetővé, amihez fogható az emberiség ismert történetében még nem volt. Manapság szinte nincs olyan életterület, ahová ez a technológia ne tette volna be a lábát és ne éreztetné hatását. A korai, ma már kezdetlegesnek számító analóg eszközöket leváltották a digitális készülékek. Az internet is hozzáférhetővé vált szinte mindenki számára és már nem csak a négy fal között, hanem a külvilágban is velünk lehet az okostelefonoknak köszönhetően. Nem szeretnék demagóg végkövetkeztetéseket sugalmazni és beleesni abba a hibába, hogy a mai korszakban érezhető elszemélytelenedésért kizárólag az információs technológiát tegyem felelőssé, de kétségtelen, hogy szerepet játszik ebben. Érdemes lenne mindenkinek elgondolkodnia, hogy miért is harapott rá az emberiség olyan intenzíven erre a "virtuális" világra is, a TV és a rádió után? Van, aki a szemetet sem meri kivinni úgy, hogy ne lenne nála a telefonja, de az utcára kilépve már senki nem indul el nélküle. Tömegek bámulják készülékeiket a környezetükről megfeledkezve a közlekedési eszközökön, éttermekben, parkokban, strandokon, szinte mindenhol. Párbeszédek, beszélgetések szakadnak meg, mert megcsörren a mobil, mindenki, ha kell, ha sem telefonál, vagy az okostelefonján matat. Nem vitás, hogy rengeteg előnye van a technológiának, hiszen én is egy laptopon gépelem be ezeket a sorokat (okostelefont nem használok) és az internet segítségével teszem közzé gondolataimat, amire évtizedekkel korábban nem lett volna lehetőség, de az is tény, hogy mivel nem kapcsolok hozzá "marketinget", (a reklámok ki vannak kapcsolva) a blogom látogatottsága meglehetősen szerénynek mondható, mert a blogfelületet szolgáltató cég így már nem osztja meg a cikkeket. Felvetődik a kérdés, hogy mi az, ami ezt az egész mechanizmust mozgatja és miért ?

Mivel ez a korszak az eltömegesedés korszaka, ezért szükség van a tömegkommunikációra is az információk eljuttatásához, viszont az ehhez szükséges apparátus megteremtéséhez és fenntartásához rengeteg pénz kell. A hatalom napjainkra teljes mértékben a profitorientált gazdasági "kaszt" kezében összpontosul, a politikusok maguk is kereskedők, üzletemberek, bankárok, "kufárok", ha meg látszólag, direktben nem, akkor ilyen érdekcsoportok bábjai, hiszen a politikai kampányokhoz és a politikához is rengeteg pénz kell. Régebben az embereket tömegrendezvényeken kellet egybe olvasztani a propaganda gyanútlan beetetésére, mára már a tömegmédiumok, és főleg az internet végzi az összekapcsolást. A lényeg az érzelmi, asztrális reakciók folyamatos működtetése és az így elterelt figyelem összegyűjtése, fókuszban tartása az adott érdekcsoport céljainak megfelelően. Ez egy fajta "fekete mágia", hiszen az emberek figyelmét, az életképzelet áramlását, önös hatalmi, gazdasági cél érdekében megköti, önmagától elvonja és teljesen elgyengíti. Szánalmas látni, hogy lefokozott figyelmű emberek tömegei, szinte gramofon szerűen mondják fel az általuk preferált politikai érdekcsoport üzeneteit, legyen az bármennyire is értelmetlen és triviális. De nem csak a politikával van ez így, hanem az élet minden egyes területét érinti az eltömegesedés és a színvonal süllyedése, ami a megkülönböztetésre való képtelenségből fakad. A hírérték, a szenzáció mindennél fontosabbá vált, hiszen a termékek, szolgáltatások eladása az alapvető cél. A reklámok üzenete, a reakcióba rángatott elmék talaján könnyebben tudja kifejteni a szuggesztióját. Ördögi kör ez, a profit orientált gazdasági elit játéka a tömeggé olvasztott emberiséggel. Persze a hatalmat gyakorlók és az általuk működtetett média apparátus csak egy eszköz a "létrontó erők" kezében. Egy eszköz, ami a végtelenné duzzasztott információs áradattal túlterheli, állandó nyomás alatt tartja és szennyezi az életképzeletet. Célja, az emberiség anyagba történő teljes lesüllyesztése és a figyelmi energiák feloldása a káprázati oldalon, valamint az élő emberi lény személytelenné tétele a fogyasztói társadalomban a technológia függőségen keresztül. (A minap a facebook egyik alapítója, Sean Parker is kitálalt az egyik portálon és bevallotta, hogy annak idején Mark Zuckerberggel és Kevin Systrommal éppen az volt a céljuk, hogy az emberek figyelmét minél hatékonyabban lekössék és függővé tegyék, ami a felhasználók produktivitását is negatívan befolyásolhatja. "Csak a Jóisten tudja, hogyan alakíthatja ez a gyerekeink agyát"- fogalmazott bűnbánóan, miután látta, hogy az általuk kitalált teremtmény mekkorára nőt és milyen óriási szerepet játszik az információk tömegekhez történő eljuttatásában.)  

Érdekességként ezzel kapcsolatban érdemes megemlíteni a Jelenések könyvét. Persze óvatosan kell közelíteni hozzá és nem szabad és nem is lehet végkövetkeztetéseket levonni belőle, hiszen nyelvezete szimbolikus és nem feltétlenül a földi világban lezajló eseményeket ábrázolja. Itt szerepel a vadállat, vagy fenevad száma a 666. Ez a második fenevad az Antikrisztus hírnöke, annak minden hatalmával bír és ezt a hatalmat a föld lakói felett gyakorolja, nagy csodákra képes, amivel megtéveszti őket. Kimondottan érdekes, hogy az adás-vétel, a kereskedelem szóba kerül a föld lakóival kapcsolatban, ugyanis ahhoz, hogy valaki ebben részt vehessen, viselnie kell a fenevad jelét : nevét vagy nevének a számát. Ez a szám a 666. A jobb kart, ami a cselekvés szimbóluma, vagy a homlokot, ami a gondolkodást és az értelmet képviseli, kell megjelölni. Mit jelenthet a megjelölés ? Szerintem a befolyásolásra utalhat, arra, hogy mindennek a "jelentését" Ő adja meg, Ő "jelöli" ki a cselekvés és gondolkodás irányát. ( persze a chiptechnológia is felvethet kérdéseket, de ehhez nem értek)   A 666-os szám is érdekes, hiszen kabbalisztikus értelmezésben 18 az értéke, amit a Tarot-ban a Hold kártyája szimbolizál. A Hold jelképe a befolyásolásnak, az elme tudattalan, nem tudatosított működésének, passzív közvetítésnek, médiumitásnak. A jelenkori technológia tette lehetővé a műholdak elterjedését is, amelyeknek a segítségével a médiabefolyás bárhol utolérheti az embert.  

"Aki nincs velem ellenem van, s aki nem gyűjt velem, az szétszór"-  mondta Jézus.

Az Antikrisztus a személytelen, az ami szétszór, szétszórttá teszi a figyelmünket, eltereli valódi Személyünkről, az Önvalónkról. Ahhoz, hogy ezt a szétszórtságot megszüntessük, a figyelem energiáját össze kell gyűjteni, koncentrálni kell, hogy az elme megerősödjön és egyhegyűvé váljon. A koncentráció-meditáció révén küszöbölhetjük ki a személytelenséget, az elménk állhatatlanságát, amit a mentális hajlamaink tartanak mozgásban. A mai kor információs és média apparátusa minden erejével azon dolgozik, hogy ezeket a tudattalan mentális hajlamokat kiszolgálja, a kiéletlen vágyakat fokozza, a szerep-személyiségünket erősítse. Nagy "csodákat" tesz, minden igényt kielégít és elhiteti, hogy nélküle megállna az élet. Elhiteti, hogy mindenről azonnal tudnunk kell, állandóan képben kell lennünk, mert az információ a sava-borsa mindennek. A szórakozások végtelen tárházát nyújtja, látszólag ingyen, de a háttérben mindenhol ott csörömpöl a reklám. Ne higgyünk az Antikrisztus hírnökének, "csodáinak", elkápráztató, üres információ áradatának, mert az igazi Önismerethez, Békéhez és megnyugváshoz, csak az információktól mentes, tiszta elme vezet. A figyelem összegyűjtésének a gyakorlatai tisztítják meg az életképzeletünket, erősítik meg az elmét. Ha ez sikerül, akkor bárhol is legyünk, bármit is csináljunk, az adott élethelyzet nyújtotta pillanat teljes értékében tárja fel önmagát és jól érezzük magunkat mindenféle pótcselekvés nélkül. Az időt kitöltjük és nem csak eltöltjük, mert figyelmünk a jelenségek mögötti állandó csendre összpontosul. Persze nem baj, ha használjuk, kihasználjuk a technológia által nyújtott segítséget a hétköznapokban, de ne engedjük meg neki, hogy észrevétlenül átvegye felettünk az irányítást és függőséget okozzon.

A pénz hatalma / The power of cash / Eckhart Tolle

the_power_of_cash.JPG                                                                                                                                                                                       

Már több írásomban is utaltam Eckhart Tolle-re, aki korunk egyik legismertebb "spirituális" tanítója. Tolle a Watkins Books felmérései alapján már befolyásosabb tanító, mint a Dalai Láma. Észak-Amerikában majdnem 4 millió könyvet adott el és világszinten legalább 10 milliót. Könyveit legalább 33 nyelvre fordították le. Nagy mértékben járult hozzá népszerűségéhez az Oprah show, amit 11 millióan láthattak. Nem nehéz rájönni, hogy mindezek után egy dollármilliomost is tisztelhetünk Tolle úrban, aki mögött egy komoly apparátus állt fel és profin menedzseli a tanító tevékenységét, ami egy jelentős kereskedelmi vállalkozássá nőtte ki magát. Csak néhány példát említek érdekességként : 2011-ben Ausztráliában egy kétnapos összejövetel 695 dollár,  2013-ban egy ötnapos elvonulás Olaszországban 995 dollár ( szállás és ellátás nélkül ), most szeptemberben Norvégiában egy négynapos tanítás 5700 korona, ami kb. 185 ezer forint. Az egyszeri előadásokra sem csekély a belépő, Londonban 50 font, de vannak platina ülőhelyek is 75 fontért azok számára, akik szeretnének közel ülni a színpadhoz. Ehhez még kérdésfeltevési lehetőség is jár. Természetesen bármilyen kép vagy hangrögzítés szigorúan tilos. Azokon a helyeken, ahol Tolle fellép, felesége Kim Eng is tart egy előadást. Gondolom minden pénzre szükség van. Aztán ott vannak honlapján, a shopban forgalmazott termékek is : letöltések, könyvek, DVD-k, CD-k, kalendáriumok, de előfizethetünk havi 19.95 dollárért online tanításért egy alkalomra, plusz 200 óra hozzáférhetőséget kapunk más videókhoz. Szerintem ennyi elég is az anyagiakból.

Most tanításainak a "mélységével" nem kívánok foglalkozni, főleg azok után, hogy az egyik könyvében, az Új földben azt állítja, hogy a "felébredéshez" már az is elég, ha valaki az ő könyveit olvassa és " milliók már most készek felébredni..." Ezek után nem véletlen, hogy az internetet megvilágosodottak hada lepte el és a közösségi oldalakon is egyre többen fognak hozzá a "tanításhoz". Hatalmas üzletággá nőtte ki magát a spiritualitás-ezotéria-önismeret és hódítanak a new-age áramlatok, amelyek azt sugalmazzák, hogy egy "új-kor"-ba léptünk és ez tömegek számára fogja elhozni a "megváltást". Ennek a nézetnek a propagálása nélkül nem lehetne sikeres az üzlet. Ezt Tolle is jól tudja.

Az tény, hogy új korban élünk már egy ideje, a Vízöntő korszakában és megvan ennek is a maga spirituális jellege, hatása. Az is tény, hogy ez az eltömegesedés korszaka, egy felgyorsult világ, amelyben egyre jobban hozzáférhetővé válnak a nem is olyan rég még titkosnak számító tanítások, "reintegrációs" technikák, önismereti módszerek. Viszont ez nem jelenti azt, hogy azok ettől még tömegesen járhatóak lennének bárki számára.(főleg úgy, hogy sok esetben teljesen lebutított formában terjednek el.pl. jóga,meditáció,asztrológia,tarot stb) Nem jelenti azt, hogy az a tény, hogy "Új korban" élünk érvényteleníti a régi korok alapigazságait és törvényeit. Ilyen törvény,  hogy tömegmegváltás nincs csak egyéni és, hogy bárki, aki az önismeret útjára lép, annak az előkészületi, öntisztító munkát el kell végeznie. Azért, mert más korban élünk nem jelenti azt, hogy a "köldöknéző", megalapozatlan elméletek, lebutított technikák bármilyen eredményt is hoznak. A koncentráció-meditáció szisztematikus gyakorlása megkerülhetetlen az igazi önismerethez. Ha tanulmányozzuk a 20. század nagy megvilágosodott tanítóit, (amúgy Tolle tőlük ollózta össze tanításainak a javát) láthatjuk, hogy még számukra sem volt könnyű az út. Még Paul Brunton is 13 évig gyakorolt keményen, mestere,  Ramana Maharshi halála után, mire elérte a megvilágosodást, de említhetnénk Nisargadatta Maharaj-ot is, aki mestere halála után még 3 évet gyakorolt a felébredésig, a tudatosság tiszta megtapasztalásáig, de a végső megvilágosodást csak halála előtt pár évvel érte el.

Persze semmi gond a tömegpiaci spiritualitással, hiszen sok ember számára hozhat ideig-óráig egy kis  megnyugvást, de ennél több haszna nincs. Tolle tanításaival is ez a helyzet még annak ellenére is, hogy formailag nagyon hasonlít a nagy szatguruk által kifejtett útmutatásokra, hiszen onnan leste el őket, de mivel nem érte el a megvilágosodást, ezért olyan dologról tanít, amit csak elméleti szinten ismer. Habár ő azt állítja magáról, hogy megvilágosodott, de ezt a cikk elején felvázolt üzleti tranzakciói kétségessé teszik. Nem az a gond, hogy meggazdagodott a könyveiből és dollármilliomossá vált, hanem az, hogy ezek után simán megtehetné, hogy ingyen végzi a szolgálatot, de mégsem teszi. Ráadásul egy megvilágosodott szatguru semmilyen körülmények között nem fogadna el pénzt a tanításért, szatszangért, mert  számára a tanítás, előadás egy megszentelt egységet jelent a tanítványaival és ezt a kapcsolatot soha, semmilyen körülmények között nem tenné tönkre azzal, hogy pénzt kér érte. A hiteles Mesterek ezért mindig ingyen tanítottak és nem is tehettek másként, hiszen ők csak eszközei voltak a magasabb hatalomnak, az Önvalónak. Ők voltak a "megtestesült" Önvaló és nem is feltétlenül a szavaik fejtették ki a hatást, hanem a belőlük kiáramló Kegyelem sugárzása.

Tudom, sokan azzal mentegetik a bizniszgurukat, hogy nekik is meg kell élni valamiből, meg fizetni kell a költségeiket stb. Ebben az esetben ezek az érvek helytelenek, hiszen önmagában már az is egy paradox helyzet, ha valaki spirituális útmutatásért, az anyagból történő szabadulásért pénzt kér és világosan rámutat, hogy az illető spirituális szempontból hiteltelen és tudatlan, tanítása fejlődést nem idézhet elő. Persze felvetődik a kérdés, hogy miért nem hozhatnak igazi fejlődést az ilyen tanítók még annak ellenére sem, ha szóról szóra ismételgetik a nagy tanítóktól összeolvasottakat. Azért, mert a profit orientáltságukkal pontosan azt bizonyítják, hogy az önmegvalósítástól még nagyon messze állnak, anyagias emberek, anyagiasabbak, mint egy átlagember és nincsenek tisztában a karma azon törvényével, hogy, aki az Önmegvalósítást elérte és a sorsából fakadóan az a kijelölt útja, hogy más embereket is vezessen az ösvényen, annak az Önvaló kegyelme mindig is biztosítani fogja azt, amire szüksége van ebben a földi inkarnációjában. Valójában ez a Kegyelem, a szatgurukon átsugárzó Erő az, ami az igazi tanítást végzi, csak ennek van transzformáló hatása még akkor is, ha csak a velük készült beszélgetéseket olvassuk. Könyveket általában nem írtak.  (Mivel a hamis tanítókon, bizniszgurukon keresztül ez a kegyelemi energia nem nyilvánul meg, ezért ebből fakad hitetlenségük is megélhetésüket illetően. Pénzt szednek a "tanításért", amivel pontosan azt bizonyítják, hogy legfeljebb csak elméleti tudással rendelkeznek, de a megvalósítással nem)  

Persze Tolle-nél már régen túl vagyunk a megélhetési gondokon. A jelenség nem egyedi, hiszen számtalan követője akadt világszerte és hazánkban is. A könnyű és sok pénz reményében sokan gondolják/ták úgy, hogy bizonyos mennyiségű olvasgatás után belőlük is lehet tanító. Mostanra az egyre szélesebb körben elterjedt közösségi oldalakon szinte naponta bukkannak fel a felszínes klisékkel operáló, önjelölt 'guruk'. Tolle roppant divatossá tette a "jelenlét'-ről az "itt és most"-ról papolást, de nem csak ő, hanem a számtalan neo-advaita szélhámos, Mooji, Gangaji, Spira stb.-is. (velük egy korábbi cikk foglalkozik) Szórakoztató látni, hogy sokkal többen követik ezeket, mint az hiteles mesterek oldalait. Az egoizmus egy új árnyalatot kapott és a tömegekben felbukkant a "spirituális ego". Tolle ennek a folyamatnak nagy lökést adott, hiszen emberek millióit öltöztette be a spiritualitás jelmezébe, ami csak egy "ál-alakzat", egy újabb búvóhely, maszk az ego számára. Meggyőződésem, hogy a félrevitt, hamis spiritualitás még annál is rosszabb, mintha valaki spirituálisan "érdektelen" és teljesen "materialista". Nem lehetett véletlen, hogy Jézus tanítványai a legegyszerűbb emberek közül kerültek ki és nem az írástudók közül, de Ramana Maharshinek is "nehéz dolga" volt a tanult panditokkal, viszont az egyszerű, tanulatlan kőműves, Annamalai swámi elérte a megvilágosodást a Jelenlétében.

Nisargadatta Maharaj a halála előtti egyik beszélgetésben elmondta, hogy a "szattvikus princípiumot", a tiszta tudatosságot, az Önvalót csak 10 millióból 1 ember képes felismerni, de Jézus sem véletlenül tanította: "sokan vannak a meghívottak, de kevesen a választottak". Papaji egész életében 2-3 megvilágosodottal találkozott, pedig bejárta egész Indiát, azok közül is egyik a Ramana volt, de a Maharaj is csak néhány emberről számolt be, amikor erről kérdezték. Mahatma Ghandi halála előtt érte el a megszabadulást, de még Jézusnak vagy Buddhának sem volt könnyű a felébredés. A megvilágosodás egy meglehetősen ritka jelenség

Persze el kell indulni az úton. Nem véletlenül kapta meg az emberiség a tanításokat a nagy Tanítókon keresztül, de senki ne higgye el, hogy ez az út könnyű lesz és nem kell rajta erőfeszítéseket tenni, főleg az elején. Senki ne dőljön be a Tolle típusú szemfényvesztőknek, az olyan tanításoknak, hogy elég az olvasgatás és már az is a felébredéshez fog vezetni. Ez csak zsákutcába vezet és tévképzetek további labirintusába. Legyünk résen és merjünk kételkedni, használjuk a megkülönböztető értelmet! Ez a mai világkorszakban nagyon fontos, hiszen az élet szinte minden területét az időpánik, az azonnal akarok mindent uralja, és ez nem kerülte el a spiritualitást sem. Itt nem lehet sietni, gyors sikereket elérni Legyünk türelmesek és kitartóak a hiteben és akkor az Önvalónk előbb-utóbb a számunkra megfelelő útra fog terelni !                                                                                                                  

Sorsot vagy életet ?

Az egyik népszerű, magyar, spirituális írónál, tanítónál olvastam még évekkel ezelőtt a sors és élet megkülönböztetéséről. Azt fejtegette, hogy akkor éljük a sorsot, sorsunkat, ha kiegyensúlyozottak és nyugodtak vagyunk, mert ha nem, akkor csak az életet, az életünket éljük meg. Ennyire egyszerű lenne ez? A kiegyensúlyozatlanság, nyugtalanság, elégedetlenség megélése az életben nem tartozik a sorsunkhoz? Szét lehet-e választani a kettőt? Sajnos ez a szemlélet széles körben elterjedt a szellemi, önismereti utat gyakorlók között is, azt gondolván, hogy az ilyen út automatikusan harmonikus megéléseket és ezzel együtt jó sorsot eredményez. Akit érdekel a spiritualitás, már biztosan találkozott a karma fogalmával. A sors és élet működésének tekintetében érdemes megvizsgálni ezt is. Azt jelenti, hogy cselekedet, tett és a hétköznapi értelmezésben, mint egy törvényként, ok-okozati hatásként gondolnak rá, ami olyan, mint egy bumeráng effektus. Horizontálisan értelmezve egy tett következménye visszaszáll az elkövetőre. Ezt tekintik "karmatükörnek". Aki jót cselekszik arra jó visszahatás vár, aki meg nem...stb.  Ez a megközelítés a mulandó személyiséghez kötött cselekvőségmegélés, szabad akarat káprázatából indul ki, de ha vertikálisan tekintünk az életet, sorsot irányító törvényre, akkor az örökkévaló Egyénből, az Önvalónkból kell kiindulni.

A karma mélyebb jelentése egy személytelen kozmikus erőt takar, ami a létezésen belül a megnyilvánult oldalt hozza létre, valamilyen általunk ismeretlen oknál fogva. Ennek a teremtett, megnyilvánult oldalnak az első kifejeződése egy osztatlan egységtudat, ami nem más mint Isten, Brahman, Világelme. Ez a teremtés szattvikus, fény tisztaságú állaga, az Üresség, amely magában hordozza a látszólag duálissá fokozódó teremtett létezés előképét is, a Világ-ideát. Itt még minden egyszerre van jelen, a "kezdet és a vég" és ennek a Tudatosság Óceánnak az egyénivé váló öble a mi Isteni Önvalónk, ami lényegét tekintve azonos vele, de a benne megbúvó karmacsírák miatt Egyéniséggé válik. Ez az Egyéniség, csak a benne lappangó sorscsírákkal való azonosulással vesz fel szerepeket, személyiségeket, maszkokat és így az egységtudatból kiszakadva, a teremtett világ duálissá káprázó oldalával azonosul. Elkezdődik a karnevál. Persze ennek a duális, káprázati oldalnak megvannak a látszólagos mélységi fokozatai, az anyagi-energetikai, asztrális szintjei, amit a változó tudatállapotaink is jól szemléltetnek az ébrenléti és álom állapotokon keresztül. (Az álom nélküli mély alvásban ezek a járulékok leoldódnak, visszatérünk az Egységbe, de ez tudattalanul történik és éberségünk kialszik.)

Visszatérve a kiindulási ponthoz, a sors és élet kérdéséhez, megállapíthatjuk, hogy sorsa az Önvalónknak van a benne lappangó karmacsírák miatt. (ameddig azonosul a periféria énnel) Ezek a benne elszórt magok a kozmikus törvénynek megfelelően "kikelnek" és az Egységtudatból, Istenből, az örökkévaló Jelenlétből az Egyént a pillanatonként változó élet szemléletéhez juttatják. Ez a mulandó élet nem más, mint az örökkévalóság aktív, duálissá vált oldala, ezért a sorsot az élettől nem választhatjuk el, még annak ellenére sem, hogy egy látszólagos Önfeledtségi állapotba kerülünk. A determinált életben, életképzetben, a tér-idő-forma világágában az Örökkévaló lényünk sorsa, a megkettőződött lét szemléletének az átélése. Ez maga az élet. A felmerülő élmények megélése, mint pl. a bekezdésben említett kiegyensúlyozottság, vagy nyugodtság, csak egy determinatív átélés a kettősségben az egyén sorsának megfelelően, de önmagukban még nem jelentenek semmit, mert minden Egyén számára más és más megélések szükségesek a forráshoz való visszatéréshez. Van akinél hangsúlyosabb fizikális, van akinél dinamikusabb érzelmi, lelki tapasztalás az üdvös, legyen az akár kellemes vagy kellemetlen. Ennek van üdvértéke. Mivel az élet egy eleve determinált, lejátszott játszma, ezért bármi, ami megjelenik benne, mint jelenség, értünk van. Ez az Önvalónkból fakadó sorsunk és pontosan azokat a maszkokat, szerepeket fogja magára ölteni, ami az adott időszerűséghez szükséges. Az életben eljátszott szerepek, sorsjátszmák, előbb-utóbb minden embert eljuttatnak a személyiségtelenség forrásához, ami nem más, mint az örökkévaló Személyünk, az Önvaló. Ez minden ember végső sorsa, ahol a bölcsek szerint ráeszmél, hogy igazából semmi nem történt, csak a karmatükörben -ami nem más mint az elme módosult állapota- homályosan és részlegesen látta magát és minden más abban megjelenő jelenséget.

Az életünk, sorsunk káprázati jelensége. Ez a sors, nem egy adott inkarnációban felvett szerep-személyiségünkhöz tartozik, hiszen ez is csak egy jelenség, eszköz, a tudatosságban, hanem az Önvalónké, aki a dualitás káprázatának a szemléletéhez juttatja magát egy inkarnáció kivetülésben. Ennek a szemléletnek a tárgya a külvilág és annak minden jelenségével együtt a testünk-elménk-személyiségünk is. A Személyünk a szem, ami ezt látja és végső soron, a számára megfelelő élmények átélője. Ezért az életélmények kategorizálása, jó és rosszra való felosztása értelmetlen, mert az, ami a dualitás látszólagos lefokozottságában "bármilyennek" is tűnik, az Önvalónk szempontjából csak egy szükséges élmény. Ezért is tanították a megvilágosodott mesterek, hogy minden úgy van jól, ahogy éppen van, ne akarjunk változtatni. "Ne a tapasztalat légy, hanem a tapasztalás !"- mondta Papaji.  Keressük azt, aki tapasztal, tapasztalathoz jut, de egyben Önmagában a tapasztalás is! Ő az, ami állandó és örökkévaló bennünk születésünktől fogva ! Ennek a ténynek a felismertté válása az értelme az örökkévalóságban gyökerező sorsunk életté, életképzetté alvadásának.

Befejezésként nézzünk meg egy elgondolkodtató evangéliumi példát :

"Két gonosztevőt is vittek, hogy vele együtt végezzék ki őket.........

A megfeszített gonosztevők közül az egyik így káro­molta őt: "Nem te vagy a Krisztus? Mentsd meg ma­gadat és minket is." De a másik megrótta, ezt mond­va neki: "Nem félsz az Istentől? Hiszen te is ugyan­azon ítélet alatt vagy! Mi ugyan jogosan, mert tetteink méltó büntetését kapjuk, de ő semmi rosszat nem követett el." Majd így szólt:   "Jézus, emlékezzél meg rólam, amikor eljössz királyságodba." Erre ő így felelt neki: "Bizony, mondom néked, ma velem leszel a paradicsomban"

Három azonos életvéget láthatunk. A két lator a gonosztettei következtében került a keresztfára, Jézus pedig ártatlanul. Ő már addigra beteljesítette a sorsát, Krisztussá vált, felismerte Isteni Önvalóját. A megfeszítés, csak egy szimbolikus végjátéka volt életútjának. Az egész életút  sorsának a beteljesítését példázza. Viszont a két lator életét a gonosztettek jellemzik, de amíg az egyiknél csak a puszta kínhalál átélésében merül ki a sors, addig a másiknál a megtéréshez is vezet és az Önvaló felismerésének a lehetőségéhez. Láthatjuk ebből a példából, hogy semmit nem ítélhetünk meg a látszat alapján, hiszen a karmacsírákból, mentális hajlamokból kibontakozó életképzet, mind a két lator esetében gonosztettek elkövetését vetítette, de az ezért járó kereszthalál, teljesen más funkciót töltött be spirituális szempontból. Érdekes még az ártatlan Jézus életvég szimbóluma is, de azt tudni kell, hogy egy megváltó sorsa túl mutat a mi átlagos, földi életünk keretein és csak kozmikus távlatokban értelmezhető. Ezt nem lehet egy kalap alá venni a két lator megfeszítésével mint jelenséggel, mert mint szimbólum, más üzenetet hordoz.      

  

Címkék: élet, sors, karma

Légy önmagad !

98845e18-01eb-4dbd-add0-cd2f56ce1408-672x372.jpg

Légy önmagad, mert csak ekkor leszel boldog és csak így élhetsz teljes életet ! Számtalanszor hallhatjuk ezt varázsformulát, ami arra biztat, hogy legyünk "egyéniségek", merjünk önmagunk lenni, szabaduljunk meg a külvilágból ránk rakódott kondicionáltságtól. Ezt szajkózzák úton-útfélen a spirituális tanácsadók, sikerkovácsok. Ugye milyen jól hangzik? Aztán azok, akik ezt elhitték, mint egy önigazolásként maguk elé rántják a megfogadott tanácsot és ha az életben sikert érnek el, akkor ez azért van, mert "mertek önmaguk lenni", ha meg nem, akkor meg úgy gondolják, hogy nem baj a kudarc, de legalább "önmagukat adták".

Tudunk-e egyáltalán önmagunk lenni? Vezetnek-e egyáltalán valahová a manapság annyira divatos önismereti utak? Önmagukat találják-e meg azok, akik hisznek ezekben? Szerintem nem. Ha az utcán odamegyünk egy emberhez, aki nem foglalkozik semmilyen spirituális vagy önismereti technikával és megkérdezzük tőle, hogy ki ő, legfeljebb bemutatkozik, elmondja a foglalkozását, iskolai végzettségét, családi állapotát, esetleg beszél a hobbijáról vagy az érdeklődési köréről, vallásáról. Elmesélheti még az életét, emlékeit. Az, aki már foglalkozik a spiritualitással-önismerettel, kb. ugyanezeket tudja elmondani, legföljebb megfűszerezve az összeolvasottakkal, tanultakkal, de nem biztos, hogy jobb helyzetben van, főleg akkor, ha ez az újonnan szerzet tudás nem hiteles, vagy, ha hiteles, de nem útmutatásként használja, akkor az egoizmusa számára nyújt újabb "önhittségi" fantázia csapdát, azt hiszi, hogy ő már megtalálta önmagát, úton van. Ráadásul, még ott vannak az emberi tulajdonságok, tehetségek, amiknek az ismerete vagy ismeretének a hiánya csak fokozza a zavart az "önképben".

Miért van ez így ? Miért nem tudunk önmagunk lenni? Azért, mert bármi, amit tapasztalunk vagy amiről tudhatunk változó, állandótlan. Ez alól az önmagunknak hitt megtapasztalás sem kivétel, hiszen annyi mindennek hittük már magunkat megszületésünk óta, számtalan szereppel azonosultunk, akár tudatosan, vagy tudattalanul, de már lehet, hogy most sem tudunk mit kezdeni vele, idegennek érezzük. A fizikális megjelenésünk is változik, a sejtjeink is folyamatosan cserélődnek, de a tulajdonságaink- legyenek azok jók vagy rosszak- sem tapasztaltatódnak mindig. Persze az, amit fentebb írtam, hogy nem tudunk "önmagunk" lenni, teljesen nem igaz, mert, ha jól belegondolunk, ahhoz, hogy a változásokat érzékeljük, kell lennie bennünk valaminek, ami állandó és változatlan, ami nincs belevonódva a játékba. Ez nem más, mint, ami mindig is vagyunk: a tudatosság, aminek minden tapasztalat a tudomására jut. Számtalan esetben a mai önismereti technikák, módszerek, pontosan ott csalják lépre az embereket, hogy újabb önazonosítási pontokkal hitetik el őket. Jó példa erre a mai asztrológia, vagy a jóga. Nem véletlenül nevezte  Ramana Maharshi a jógikat a test megszállottainak, de az ősi asztrológiát sem használták úgy, mint ahogy napjainkban elterjedt. Az önismereti, spirituális utak hosszú ösvényeinek pontosan arra kéne felhívniuk a figyelmet, amik nem vagyunk és nem  tévképzetekkel, és újabb szerepekkel bővíteniük a már alapból is túlterhelt képzeletünket.

Az önmagunkká váláshoz az út a meditáción keresztül vezet, ami a hosszú ösvény "legmagasabb" fokozata. Ezt nem lehet megkerülni, még annak ellenére sem, hogy soha nem voltunk más, mint az igazi önmagunk, a tiszta tudatosság, de mivel a figyelmünk lefokozódott, ráterelődött a tapasztalati jelenségvilágra (legyen az külső vagy belső), ezért egy állandó "önfeledtségben", szétszórtságban vagyunk. Így nem tudunk önmagunk lenni, mert egy folyamatos, összetévesztésekkel teli önhittségi káprázatban élünk. Mivel a tudatosságunk figyelme szétszórt, ezért a koncentráció-meditáció segítségével meg kell erősíteni az elménket, hogy a tudattalan tartalmak, mentális hajlamok okozta áramlás fölött átvegyük az uralmat és a figyelmünk fókuszálttá, egyhegyűvé váljon. Olyan ez, mint ősszel a falevelek összegyűjtése, hiszen sokkal könnyebb először egy kupacba gereblyézni a leveleket és úgy beletenni egy zsákba, mintha egyenként tennénk.

Az önmagunkká válás, valójában leválás mindarról, aminek tapasztaljuk, hisszük magunkat. Az egyhegyűvé vált elme az eszköz, ami a tiszta tükör, a Hold, amiben a tudat, a Nap fénye újra Önmaga teljessége felé fordulhat. Persze idáig el is kell jutni a hosszú ösvényen, ami erőfeszítésekkel teli, hogy ráléphessünk a rövid ösvényre, ahol már nem kell erőfeszítést tennünk, csak átadni magunkat a már feltámadt magasabb erő vonzásának.

"A tudatosság érintése az életerőben lakik"- tanította Nisargadatta Maharaj. A gyakorlás során ennek az életerőnek, a szunnyadó shaktinak kell feltámadnia, ami a tudatosság aktív, energetikai oldala. Ekkor a tudatosságban a magam-érzet egy energetikai jelleggel társul. Innen indul a rövid ösvény, ahol a figyelem fókuszban tartását már ez az erő végzi, vezeti és tartja önmagán. Nekünk elég elcsendesednünk és átadni magunkat ennek a belső energiának, ami a magam-érzetet belehúzza a forrásba, a lefokozó bővítményeket leoldja és beáll a szamádhi állapota, az Önvalóval való egyesülés. Ennek a "pszichoenergetikai" folyamatnak a megélésével tárul fel valódi Egyéniségünk és válunk Önmagunkká.

Persze a szamádhinak megvannak a maga fokozatai, az ideiglenes egységtudat elérésétől, a nagyon ritka, végső egyesülésig, ahol az egoizmust fenntartó tudattalan tartalmak, mentális hajlamok "megpörkölődnek" és a bennük lekötött inkarnációs energiák felszabadulnak. Ezzel létrejön a megszabadulás a további inkarnáció káprázatok varázslatától, és a még fennálló inkarnáció összetévesztési pontjaitól. Ez a végső, örökkévaló Önmagunkká válás, ami ritka, de ez ne vegye el a kedvünket, hiszen az ideiglenes bepillantásokkal a tudatunk üresség természetébe, már egy nagy lépést tehetünk meg, ami a hétköznapi életünkben egy állandó tanúsági szemléletet eredményez. Ez a központi, személytelen szemlélet a tudatunk hátterét fogja alkotni és még a legintenzívebb, külső és belső jelenségek közepette sem veszítjük el. Ez lesz bennünk a mérleg nyelve.

Szóval, így próbáljunk meg Önmagunk lenni !                                                                                                                                                                                          

Üdvérték

Az üdvérték kifejezéssel Hamvas Bélán keresztül ismerkedtem meg. Érdekes fogalom. Azt írja valahol, hogy az életben minden annyit ér, amennyi benne az üdvérték. Azt is írta, hogy a szenvedésnek üdvértéke van. Érdekes, de vajon miért van ez így? Aztán máshol kifejti, hogy az életnek nincs célja, csak értelme. Mi az értelme egy inkarnáció káprázatnak, miért élünk át egy életet, tapasztalunk meg oly sok mindent? Végül is, mi az ami ezt átéli?

Egy idézet a Mágia Szutrából: "Az emberben a létezés egészének jelenléte nem kivételes és nem kivételezett, és semmiféle kívülről adott körülménytől nem függ. A körülmény legfeljebb arra lehet és van befolyással, hogy az egész jelenlétéről való tudat igen vagy nem, hogyan és mikor bontakozik ki. Az egész állandóan jelen van, éspedig szüntelenül és minden pillanatban. Ezt az embernek nem tehetsége és nem műveltsége növeli, és nem kivételesek birtoka, és nem tudás kérdése. Az emberi létezés annyi, mint az egész létezés állandó jelenlétében és esedékességében lenni."

Életünk akkor válik értelmessé, ha a létezés egészének a jelenléte felismertté válik, nyilvánvalóvá lesz az, ami mindig is Van. Ez az üdv, az üdvösség állapota, az alapállás. Amíg nem, addig válságban vagyunk, az Egységtudatról leváló  figyelmünk szétszóródott. Külső körülménytől nem függ, hiszen ez a külső is csak káprázata, tudati kivetítése a belsőnek, de, mint ebből fakadó körülmény, ami körülöttünk van, egy Önmagunkon kívülinek látszó bővítmény, befolyással bír az ebből való kibontakoztatásra. Minden ilyen jelenség: a külvilág, élethelyzeteink, személyiségünk, ami az egységen belüli kettősségben jelenik meg, csak mulandó visszahatás. Ezek a pillanatról-pillanatra megtörténő és folyamatban lévő visszahatások, mint az örökkévaló lényünk szemléletében végbemenő mentális áramlatok ( imagináció), elváltozások, meghatározott módon történnek meg az egyén sorsának megfelelően és lehetőséget nyújtanak ahhoz, hogy az ezeken fennakadt figyelem leoldódjon és újra tudomással bírjon az "Egészségéről".

Mivel az "egész állandó jelenléte" az alapja, háttere és egyben forrása is a látszólagos leváltságnak, válságnak, ezért az ebben káprázó,  tér/időszerűségben áramló pillanatokban is megragadható, hiszen annak a különváltsága, az alaptól csak látszati, felszíni. Ehhez nem kell tehetség, műveltség, tudás és nem kell kivételesnek lennünk, hiszen ezek csak a személyiség/maszk jelenségéhez tartoznak és megkötik a figyelmet.  Az emberi élet értelme az, hogy megtaláljuk az üdvértéket sorsunk menetében, a pillanatonként változó körülmények áramlásában és felismerjük a létezés állandó jelenlétének esedékességét.

Azért nincs célja az életnek, mert céljai csak a mulandóság oldalán lekötött, a testtel azonosuló személyiség káprázatnak lehetnek, amihez még a cselekvőség érzetéből fakadó hamis, szabad akarat képzet is társul. A szenvedés pontosan azért hordoz üdvértéket, mert, mint megélés, legyen akár lelki (érzelmi) vagy testi, az ezen komplexumok által, a mulandóság oldalára koncentrálódott figyelem "hiábavalóságára" emlékeztetnek és a látszólagos kettősség felismerése könnyebbé válik a szenvedés-teli, dinamikus jelleg miatt. Ennek a tudatosítása megkönnyíti az életképzelet megtisztítását. Az egyik indiai bölcs nem véletlenül tanította, hogy "ne a tapasztalat légy, hanem a tapasztalás" !

Alapvetően bármilyen jellegű élettapasztalat hordozhat üdvértéket, ha a Tudat szimpla tapasztalásává válik, ami a tapasztalattal történő kizárólagos figyelem azonosulást feloldja és önmagához visszasegíti, vagy ebbe az irányba tereli az embert. Persze azoknál, akiknél már harmonikussá csiszolódott a személyiség/szerep objektum, más élettapasztalatok az "üdvösek", mint azoknál, akiknél a figyelem még erősen szétszórt és lekötött, de alapszabály nincs, hiszen mindannyian a középpontunk felé tartunk valamilyen sorvariáció megélésén keresztül.

Hamvas Béla szenvedéssel, mellőzöttséggel teli élete jól példája annak, hogy egy ember mekkora utat tehet meg, ha tudatosan magára veszi a sorsát, elfogadja azt ellenállás nélkül és minden pillanatát felhasználja az Üdv eléréséhez. Az írásai is jól tükrözték ezt a hozzáállását, hiszen teljesen mindegy volt, hogy a világválságról, a rántott levesről, a borról, a művészetekről, hagyományról,vagy a virágszedés lélektanáról írt, mindegyikben ugyanaz a magas színvonal jelent meg. Ezért tudta elfogadni a legintenzívebb sors katarzisokat, megrázkódtatásokat is. Lakásának a lebombázásában és teljes vagyonának az elvesztésében is meglátta a "megszabadulásnak" a lehetőségét, az anyagi kötöttség hiábavalóságának a káprázatát, visszatartó erejét, amiről elmondása szerint, magától nem tudott volna lemondani. Valójában ez a tapasztalat döbbentette rá ennek a kötésnek az erejére, mivel megszenvedte és ennek a szenvedésnek a tudatos megélése segítette hozzá a birtoklás-szenvedély megszűnéséhez, de ahhoz is, hogy önmagában a hatalmas lexikális tudás, a világ összes bölcseletének az ismerete is kevés. Nem maradt más számára, csak, az írás szenvedélye- erről kéne még lemondanom- írta, de szerencsénkre, ezt nem tette meg és haláláig írt. Talán nem is akarta, hiszen az "írásjóga" volt számára az egyik reintegrációs eszköz, amivel a "logosz-paradicsom"-al érintkezésbe lépett.

Mindent egybevetve elmondhatjuk, hogy az élet értéke az élethelyzetekben rejlő üdvérték értelmének felismerésétől függ, ami nem más, mint a figyelem fokozatos felszabadulása a test-elme-személyiség valamelyik összetevője alól (ami az azonosulás káprázatát okozza) ne adj Isten az egész komplexumtól, ami már az egoizmus megszűnése. Az élethelyzetekre adott determinált reakcióink megfigyelése, a figyelmünk függetlenné válását segíti és az így felszabadított, egyre kötetlenebb "szemléleti erő" segítségével egyre közelebb kerülünk önmagunkhoz, a valódi Személyünkhöz.

Sokan vannak a meghívottak, de kevesen a választottak

Jézus ismét példabeszédben szólt hozzájuk: „A mennyek országa hasonlít a királyhoz, aki menyegzőt rendezett a fiának. Elküldte szolgáit, hogy szóljanak a meghívottaknak, jöjjenek a menyegzőre! Azok nem akartak jönni. Erre más szolgákat küldött: Mondjátok meg a meghívottaknak, hogy a lakomát előkészítettem, ökreimet és hizlalt állataimat leölettem, minden készen van, gyertek a menyegzőre! Azok nem törődtek vele, az egyik a földjére ment, a másik meg az üzlete után nézett. A többiek a szolgáknak estek, összeverték, sőt meg is ölték őket. A király ennek hallatára haragra lobbant. Elküldte csapatait, a gyilkosokat felkoncoltatta, városaikat pedig fölégette. Aztán így szólt szolgáihoz: A menyegző ugyan kész, de a meghívottak nem voltak rá méltók. Menjetek ezért ki az útkereszteződésekre, s akit csak találtok, hívjátok meg a menyegzőre! A szolgák ki is mentek az utakra és összeszedtek mindenkit, akit csak találtak, jókat, gonoszokat egyaránt. A menyegzős terem megtelt vendégekkel.  Amikor a király bejött, hogy lássa a vendégeket, észrevett egy embert, aki nem volt menyegzőre öltözve. Megszólította: Barátom, hogy kerültél ide, amikor nem vagy menyegzőre öltözve? Az elnémult, a király pedig megparancsolta a szolgáknak: Kötözzétek meg kezét-lábát, s dobjátok ki a külső sötétségre. Ott sírás és fogcsikorgatás lesz. Sokan vannak a meghívottak, de kevesen a választottak.”

Egy korábbi írásomban, a Spirituális előrehaladásban már utaltam Jézus egyik példabeszédével kapcsolatban a hosszú és rövid ösvényre, vagy indirekt és direkt útra. Ez a fenti példázat erről is szól, de egy más megvilágításba  helyezi a folyamatokat. Itt a rövid ösvényre történő "elhívás" módozatait láthatjuk, ami ugyan a Kegyelem, a Szent Szellem működéséből, elhívásából fakad, de a spirituális út ezen fázisa, nem jelent még "kiválasztottságot", odáig még el is kell jutni a hiteles, hosszú ösvények valamelyikén, azon végig kell menni. Ők a "meghívottak", akik közül sokan el sem indultak annak ellenére, hogy már megkapták a meghívót. Csak a rövid ösvényig jutott egyénben, ahol már direktben működik a feltámadt, magasabb erő- az Önvalóból sugárzó energetikai áramlás- beszélhetünk "kiválasztottságról", akik elfogadták a meghívást, a hosszú ösvényen megérkeztek oda és menyegzőre öltözve, igaz hittel jelentek meg.

Ahhoz, hogy ezt megértsük, megpróbálom röviden felvázolni a két utat. A hosszú ösvényen, indirekt úton, a spirituális törekvő még az elméjével dolgozik. Persze ez már a hosszú út előrehaladottabb állapota, koncentráció, meditáció. (a fizikai jógagyakorlatoktól most eltekintek) Ez egyfajta spirituális gimnasztika, ami az elme megerősítését célozza és egy önelemző, öntisztító, önvizsgáló gyakorlat is egyben. Itt az elme a saját erejéből dolgozik önmagán, hogy megerősödjön, egyhegyűvé váljon, mozgásmentessé. A mentális hajlamokból fakadó állhatatlanság megszüntetése, itt még az elnyomásból fakad és lelkiismereti önvizsgálattal kell társulnia, hiszen a "kufárokat" is ki kell űzni a templomból, saját elménkből, hogy megszólíthatóvá váljunk és eltávolítsuk az akadályokat Isteni Önmagunk elől. Számtalan útja van ennek, szinte felsorolhatatlan. Ide tartoznak a különböző vallások exoterikus gyakorlatai, rituáléi, imái, a számtalan jóga út különböző szintjei a meditációval bezárólag, ahol a figyelem megállítása, még egy meditációs objektumon tartással történik, de a manapság "ezotéria" néven ismertté vált gyakorlatok is, hiszen a dualitás koncepciója még fennáll. Ezen az úton még az ideiglenes sikereket, belső békét, visszaesések tarkítják, felléphet frusztráció, akár depresszió is, és az élet külső kihívásai még könnyen felborítják a belső egyensúlyt. Tisztulási folyamat ez, a "menyegzői ruha" készítése. Persze vannak felvillanások, tapasztalatok, mint ösztönzők, de könnyen az egoizmus eszközévé válhatnak, ha nem értjük meg helyesen ezeket, és nem helyezzük a megkülönböztető értelem fényébe a jelenségeket. Ezért is nagyon fontosak a hiteles tanítások, útmutatások, könyvek, hogy kezünkbe adják a helyes irány térképét és ne ragadjunk le a spiritualitás jelmezébe ragadt személyes én káprázatánál, ami annyira jellemző manapság. A Királyt nem lehet becsapni külsőségekkel.

"A nem kívánt gondolatoktól való szabadság fok és az egyetlen gondolatra történő koncentrációs fok a mértékegysége a spirituális előrehaladottság mérésének." - Ramana Maharshi

Miután valaki végigment a hosszú ösvény előkészítő útján és ezáltal kellően megtisztultak a mentális hajlamai, a fenti tanítás eszközével könnyen megállapíthatja, hogy mekkora utat tett meg. Mennyire képes a tudattalan mentális hajlamokból fakadó elmeáramlást kontrollálni, mennyire erősödtek meg a repüléshez szükséges szárnyak. Ez egy pontos műszer, itt senki nem áltathatja magát és ez mutatja meg azt, hogy valaki alkalmassá vált e a Nyílegyenes, Napba vivő szárnyalásra, a rövid ösvényre, vagy Ikaroszként a tengerbe zuhan. A rövid ösvényre való alkalmasságot, annak időpontját, a Ramana tanításán túl, a kiábrándulás, a megrekedés a hosszú ösvényen, az elakadás érzete jelzik. Ez az a pont, ahol az ember "feladja" és áttérhet a rövid, direkt ösvény valamelyik útjára, ahol, az eddigre már a gyakorlástól megerősödött elmét, az Isteni Önvalóból érkező Kegyelem energiája vezeti, aminek a "feltámadásához", az eddig megtett hosszú út vezetett. Ilyenkor, már tényleg elég csak Csendben maradni, hiszen önerőből már semmit nem tehetünk. Nincs más dolgunk, mint elengedni, hátrálni, mint tavasszal az olvadó hó és átengedni magunkat a Te akaratának, a tiszta "énvagyokságnak", amit egy dinamikusan áramló, belső, energetikai érintés tart fenn. A megszabadulásunk csak Rajta múlik. Itt már nem számítanak a vallási dogmák, tanítások, filozófiák, a dualitás délibábjai, de nagyon fontos megjegyezni, ahhoz, hogy valaki ráléphessen erre a direkt útra, "részt vehessen a menyegzőn", a fentebb már említettek miatt, előbb alkalmassá kell válnia. Ez lehet, hogy már egy korábbi inkarnációban megtörtént, de a nagy többségünknek most kell elvégezni az előkészítést. Aki ezt nem teszi, csak áltatja magát, az idejét pazarolja, mivel még "megszólíthatatlan", csak jelmezt visel, maszkot, ami még nem a menyegzőre alkalmas viselet.

(Sajnos a mai, burjánzó, nem-kettősség jellegű, csak formailag rövid ösvény tanítások, tanítók- Tolle,Gangaji, Rupert Spira, Adyashanti, Mooji stb.- amelyek ráadásul pénzért kínálják az Igaz Tanítóktól elcsent direkt tanítások elméletét - becsapják az embereket, elhitetve azt, hogy a hosszú ösvény levágható és bárki, azonnal a rövid ösvényre léphet. Elég az olvasgatás, az elméleti megértés, az elvonulásokon, előadásokon való részvétel, nem kell a meditáció sem, de ha éppen közülük valamelyikük nem tagadja a meditáció szükségességét, akkor azt, valami ébrenléti szemlélődésnek, nézelődésnek mutatja be. Ezek nem nyújtanak semmit, csak jelmezt, elkápráztatva a követőket, elhitetve velük a "választottságot". Egy újabb "ál alakzat", álarc alakul ki ebből is. Ez az önáltatási jelenség, egyfajta "önaltatás", ami a hosszú ösvény vadhajtásaira is annyira jellemző, de ott ez még természetes, kalkulálható. A duális-kettős jelleg miatt, a módszerek is gyakorlatiasabbak, kézzelfoghatóbbak. Még van lehetőség a korrekcióra. (Ott legalább, már elindultak a menyegzőre)  A csak formailag rövid ösvények, direkt út tanítások, már ártalmasabbak, mert a nem-kettősség hamis, időszerűtlen bemutatásával, csak köldöknézésre kárhoztatják a követőket, semmittevésre, a légy az "itt és most"-ban, már "most is Az vagy" stb. aminek a pusztán elméleti megértése, csak fokozza az önbecsapást, és eltereli a figyelmet a megkerülhetetlen hosszú ösvényről és megakadályozza az elindulást, még annak ellenére is, hogy már felébredt az igény egy spirituális élet iránt.)      

A direkt, rövid ösvény módszerei, már közvetlen önkutatási módszerek, a Tudattal foglalkoznak csak. Mivel ezen a szinten, már az egységből indulnak ki, nem osztják fel kis és nagy énre, hiszen a személyesnek látszó és a testtel azonosuló én, csak egy káprázat az egységtudatban, a tiszta elme módosulása és a megszabadulás ezen módosulásokból fakadó összetévesztések felismeréséből fakad. Ez a tudatosság önmagára ébredése, ébersége folyamatosságának fennmaradása az egységtudatba történő kioldódás során. Ehhez vezethetnek a rövid ösvény gyakorlatai, például az atma-vichara, az önkutatás, a figyelem én-érzeten történő megtartása, fenntartása akár meditációban, akár a mindennapi tevékenységek közepette. A zen meditáció. A tanútudatossággal történő szemlélődés. A különféle alvás meditációk, álomjógák, amelyek célja az elme működésének mélyebb megismerése, de az alapot, a hátteret, a fentebb már említett, realizált Energetikai háttér adja. Ez a "menyegzői ruha", amit a sok meghívott közül, csak kevesen viselnek.

Érdekes Jézusnak ez a példabeszéde, hiszen Isten, Krisztuson, az Isteni Önvalón keresztüli elhívásának különböző korszakait, annak különböző jellegeit is bemutatja. Először olyan személyekhez mennek a szolgák, akik már eleve meghívottak, de ők nem akartak jönni. Tudnak a menyegzőről hivatalosak is, de mégsem... Aztán más szolgákat küld, ez már egy másik világkorszak lehet, a meghívásnak még nagyobb nyomatékot ad azzal, hogy feltárja a menyegző részleteit, konkrétabb ismeretet nyújt róla, hogy vonzóbbá tegye, bemutatja annak bőségeit, de a meghívottakat ez sem érdekli. Ebben a korszakban, a meghívott személyeket már jobban érdekli az anyagi boldogulás, sőt vannak olyanok közöttük, akiket már mélységesen irritált a hivatalosságukra való emlékeztetés, ezért a szolgákon álltak bosszút. Volt olyan is, aki meg is ölte magában az Isteni Küldöttet, aminek a karmatükörből kifolyólag súlyos következményei lettek. Ezt értelmezhetjük egyénileg, de kollektív szinten is. A következő korszakban fordul a kocka, és a méltatlannak talált meghívottak helyett, most már válogatás nélkül, mindenkihez elküldi a szolgáit a Király és mindenkit, jókat, gonoszakat egyaránt meghív a menyegzőre. Ebben a korszakban élünk most. A spirituális tanítások már nem titkosak, a Vízöntő korban válogatás nélkül feltárulnak mindenki előtt, fajtól, kasztbeli származástól, társadalmi rangtól függetlenül, de még a jók és gonoszok közötti határ is érvénytelen, a szolgák válogatás nélkül hívnak mindenkit. Persze van, akit közvetetten és van, akit már közvetlenül. Mindenki hivatalossá vált, a tanítások bárkihez eljutnak, a menyegzős terem megtelt. Ezt a jelenséget láthatjuk a mai, tömegessé vált spirituális érdeklődésben. A vízöntőkori technológiának köszönhetően futótűzként terjednek az irányzatok, tanítások.

De a csattanó a végén jön, amikor bejön a Király. Hiába van valaki meghívva a menyegző ünnepére, ha nem öltötte még fel az ünneplőruháját, azon nem vehet részt. Az Isteni Szolgák-akik által elhívatott az egyén-a Király parancsára megkötözik a tiszteletlenségéért, képmutatásáért, újabb sorskötéseket tesznek rá, és visszadobják a további inkarnációkáprázatok külső sötétségébe. Azok az inkarnációk nehezek lesznek, sírással és fogcsikorgatással teliek, mert, aki Isten ellen vét, a mennyeknek országába, az egységtudatba, felkészületlenül, tisztátalanul, képmutató jellemmel, vágyakkal telten akar belépni, annak mindig nagy árat kell fizetnie. Még az ima előtti bemosakodás rituáléja is ezt szimbolizálja. Hiába adott a meghívottság, az elhívatottság a szélesebb rétegek számára is, de a menyegzőn, a Királlyal, a Tudattal való közvetlen, meghitt találkozás, csak az odavezető hosszú úton felkészült, megtisztult, és már menyegzői viseletbe öltözött egyén számára lesz Ünnep.

(Persze a megtisztulás legmagasabb szinten, a tudatosságnak, a fizikai öltözet káprázatából történő kioldódását jelenti, a test ruházatának, burkának a levetését és menyegzői viseletbe öltözését, ami egy magasabb rezgésű, szattvikus tisztaságú elme tudatosság, a dualitásból az egységtudatba olvadt figyelem ébersége, a nirvikalpa-szamádhi állapota, vagy akár hívhatjuk fénytestnek is.)                                                                                         

                 "Sokan vannak a meghívottak, de kevesen a választottak”     

Megbocsátás

shutterstock_734732989.jpg

Ebben a bejegyzésben a megbocsátásról szeretnék írni, de egy kicsit más megvilágításban. Alapvetően mindannyian tisztában vagyunk a megbocsátás fontosságával. Nincs olyan ember, akiben ne lenne meg az igény, hogy egy elkövetett hibájáért, ne adj Isten bűnéért bocsánatot nyerjen. Az már egy más kérdés, hogy mi mennyire vagyunk képesek erre fordított esetben. Ez a "képességünk" az egyik legfontosabb eszköz lehet a kezünkben arra, hogy felmérjük az önismeret, megszabadulást útján megtett utunkat. Persze nem arról van szó, hogy valakit, aki ártott nekünk mindenképpen meg is kéne kedvelnünk, inkább arról, hogy el tudjuk e engedni sérelmünket ? Fellép e bennünk a sértettség érzése az illetővel kapcsolatban, ha rágondolunk, vagy hallunk felőle, vagy esetleg átmegyünk e az utca másik oldalára, ha meglátjuk? Addig amíg igen, a sértettség még nem múlt el, mint egy eltávolítatlan szálka azonnal akcióba lép, provokálva elménk érzelmi tartományát.

De mit is jelent ez és miért lehet a megbocsátás képességének mérlegelése, mint eszköz hasznunkra az önértékelés során? Azért jó visszaigazoló műszer ez számunkra, mert ezt nem lehet az akaratlagosság segítségével létrehozni. Ez egy állapot, ami vagy beáll, vagy sem. Persze tehetünk úgy, mintha... Eljátszhatjuk a felszínen, akár még egy mosolyt is ráerőltethetünk az arcunkra egy találkozásnál, de a tudattalanunkat nem tudjuk átverni, ha a mérgezett nyíl még a bőrünk alatt van. Ráadásul a sérülések pontosan azokat az azonosulási pontokat érik bennünk, amikkel a tudatosságunkban folyamatosan összetévesztjük magunkat. Ezért sérülhet a testünk, személyiségünk, érzelmeink. A kérdés az, hogy ezek vagyunk e ?

Amikor Ramana Maharshi-t a karma-jógáról kérdezték- azzal összefüggésben, hogy a Bhagavad Gítá erre helyezi a hangsúlyt, hiszen Arjunának vállalnia a kellett a harcot a rokonaival, amitől vonakodott.- ezt felelte:

" A Gítá azzal a megállapítással kezdődik, hogy ön nem azonos a testével, s hogy ennél fogva nem ön a karta, a cselekvő " 

Tehát nem vagyunk a test-elme komplexum, amivel tudatosságunk azonosságot érez és a személyes, mulandó énünk képzetét kelti. Viszont így a cselekvők sem lehetünk. Az egyik fő problémánkat, összetévesztésünket, pontosan a cselekvőségérzetből fakadó tévedés okozza, az én-cselekszem, én-csinálom, én-emlékezem stb. Én emlékezem, de mire is ? Egy sérelemre, ami igazából nem más, mint egy emlék, amihez ragaszkodom, amit jól esik nyalogatni, mint egy sebet és nem elengedni, pedig, amikor az álom nélküli mély alvásban a személyes énünk, személyiségünk megszűnik, fogalmunk sincs erről a sérelemről, tehát a megbocsátás automatikusan minden 24 órában megtörténik, de ez még az álomban is megtörténhet, ha egy másik álomszemélyiséggel azonosulunk. Akár még az is lehet, hogy álmunkban a legjobb viszonyban vagyunk a sértő személlyel, vagy ott megbocsátunk, de amikor felébredünk és magunkra vesszük az ébrenléti maszkunk emlékét, vele együtt felbukkan a sértettség emléke is és folytatódik minden tovább. Érdemes azon elgondolkodni, hogy vajon a kisgyermekek miért nem tartanak haragot, miért automatikus bennük a megbocsátás? Bármennyire is leszidtuk, elfenekeltük, vagy tehetetlenségünkben esetleg megpofoztuk őket, egy kis idő múlva mintha semmi nem történt volna. Később nem is emlékeznek rá. Ez, még a személyiségszerkezet hiányából, a kondicionálatlanságukból fakad, abból, hogy a magam-érző burok még nem jött létre és a "forráshoz" még hozzáférnek.

A cselekvőségérzet rögeszméjéből, a "szabad-akarat" tévképzetéből fakad a megbocsátásra való képtelenségünk, és ez miatt az összetévesztés miatt a másik embert is csak cselekvőnek tudjuk elképzelni. Ezért a megbocsátás, mint képesség nem a személyes én szintjéhez tartozik, hanem a magasabb lényünkből ered, annak sugallatára jön létre és ezért okozza a megkönnyebbülés érzetét. Elengedtünk egy mentális hajlammal, egy emlékkel történő azonosulást, és ezen a ponton "félre tudtunk állni". Valójában önmagunknak bocsátottunk meg, hiszen a "karmatükörben" csak olyan dologgal találkozhatunk, akár a bennünket érő sértés formájában is, ami az elménk tudattalan tartományában, mint előkép, már velünk van. Ezért is van az, hogy csak ott sérülünk, ahol a leggyengébbek vagyunk, attól bántódunk meg a legjobban, ami igaz és mélyen elrejtettünk magunkban, hogy ne kelljen szembesülni vele. Ez az egoizmusunk egyik rejtett rugója, aminek jelentős szerepe van a személyessé szűkült, lefokozott énünk fenntartásában, ami a hamis cselekvőségérzetünk forrása. Persze a "karmatükör" is erre a komplexumra vonatkozik, ami a dualitás szintje, de csak mint látszólagosan elkülönült káprázat az egységtudatban. A megbocsátás pontosan az ebben a tükörben megjelent legkényesebb és ezért a megszabadulás szempontjából a legfontosabb sarokpontokat érinti, ezért a legnehezebb.

Mivel fizikális sorsunk a determináció zárlatába zárt megélés, ezért a megbocsátás megélésének a lehetősége az egyik legértékesebb visszajelzés megszabadulásunk útján. Minél jobban "képesek" vagyunk erre, annál gyengébb a cselekvőségérzettel való azonosulásunk és a tudattalan mentális hajlamainktól való szabadságfok is egyre nagyobb. Ez az élet más területeire történő reaktivitásunk csökkenésében is megjelenik, legyen az fizikális, érzelmi vagy mentális megélés. Ez a mérték pontos képet mutat rólunk, a valóságos állapotunkat tükrözi és nem azt, amit önmagunkról fantáziálunk.  

Legmagasabb értelemben a megbocsátás a másik ember Isteni Önvalójával való egységélmény felismerését jelenti, azt, hogy lényegünket tekintve egyek vagyunk : Egylényegűek. Nem véletlen, hogy Jézus még a kereszten is megbocsátott és a Miatyánkban, a kereszténység legfontosabb imájában is elhangzik. Nézzünk magunkba, keressük meg, hogy ki az, akinek/akiknek meg kéne bocsátanunk! Nem baj, ha nem megy azonnal, de ha elszánjuk magunkat, előbb vagy utóbb megkapjuk az ehhez szükséges erőt is Önvalónktól. Persze ehhez őszinteség kell, "önmagunk" elleni gondolkodás képessége, hogy leleplezzük a személyiségünkben rejlő maszkokat, téves azonosulási pontokat és persze valamilyen hiteles spirituális ösvény, hogy megszólíthatóvá váljunk és meghalljuk valódi, örök Lényünk hangját. Csak ez a személyiségünktől, mulandóságunktól  független Egyéniség képes a megbocsátásra.   

Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy,
szenteltessék meg a te neved;
jöjjön el a te országod;
legyen meg a te akaratod,
amint a mennyben, úgy a földön is.
Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma;
és bocsásd meg vétkeinket,
miképpen mi is megbocsátunk
az ellenünk vétkezőknek;
és ne vígy minket kísértésbe,
de szabadíts meg a gonosztól!
(Mert tiéd az ország, a hatalom és a dicsőség
mindörökké.) Ámen

 

A nagy Sárkány büntetése

Meglehetősen meglepő és súlyos kijelentésre bukkantam egy interjúban a minap, amit Papaji fogalmazott meg a tanítási vonalára hivatkozókkal szemben. Az előző írásomban már részletesen kifejtettem a legfontosabb részleteket a rá hivatkozó tanítókkal kapcsolatban, (ezeket közvetlenül a halála előtt készült könyvben, a Nothing ever happened-ben fejtette ki) de akkor még ezt a plusz információt nem ismertem. Jobb is így, mert az önjelölt, hamis tanítók kártékonysága így még hangsúlyosabbá válik. David Godman író, aki hosszú időt töltött vele és számos Papajival készült könyv szerzője, elmesélt egy érdekes jelenetet.

Egy Sanatan nevű holland újságíró az egyik alkalommal az ő nevében tanító tanítók státuszáról kérdezte. Főleg Gangaji, Andrew Cohen és Isaac Saphiro érdekelte, és azt szerette volna megtudni, hogy ők csupán üzenetközvetítők, vagy már teljes jogú mesterek. Papaji azt a felelte, hogy üzenetközvetítőként lettek elküldve, de az egoizmusuk előbukkant és most már önálló guruként tekintenek önmagukra. Erről a jelenségről előtte soha nem beszélt, de ezen a nyilvános összejövetelen nagyon erőteljesen és világosan adott hangot rosszallásának. (Abban az időben Mooji, a napjainkban legismertebb és szintén a Papaji tanítványi láncolatra hivatkozó bizniszguru még nem pózolt tanítóként. Napjainkban, már ő is komoly vállalkozást épített ki, és egyik ékes példájává vált a "commercial teachers" kategóriának, ahogy Papaji nevezte őket.)    

Elhangzott ott egy mondat, ami különösen figyelemreméltó, ezért szó szerint idézem:

"MINDEGYIKŐJÜK A POKOLRA FOG JUTNI ÉS A KÖVETŐIK IS ODA JUTNAK VELÜK EGYÜTT"

Nagyon erősek ezek a szavak és mindenképpen megfontolásra érdemesek, hiszen egy Jivanmukta kijelentései, aki még a halála előtt is fontosnak érezte, hogy tiszta vizet öntsön a pohárba. Azt mindenképpen tudni kell, hogy a megvilágosodásról csak olyan ember taníthat, tarthat szatszangot, aki azt maga is elérte és rajta és szavain keresztül már az Isteni Önvaló nyilatkozik meg, de nem csak a szavain, hanem főleg a jelenlétén, kegyelmének "energetizáló" hatásán keresztül. Enélkül a töltés nélkül a szavak fedezetlen csekkek. Ezért hiába ismétlik el azokat szó szerint az önjelölt guruk, hiába jelentetnek meg hasonló tartalmú könyveket, szavaiknak transzformáló, tudattisztító hatása nincs, mert a közönségüknek, követőiknek, csak a felszíni tudatát képesek megszólítani, mivel ők, mint "tanítók" is csak ezen a szinten működnek. Az ilyen tanítások csak memorizált információk, és a szavakat nem az Önvaló, a Szent Szellem ereje önti formába. Egy megvilágosodott mester, aki már tiszta csatornája, eszköze a Logosznak ezt mindig ingyen, anyagi ellenszolgáltatás nélkül teszi, hiszen : "ingyen kapta és ingyen is adja". Ott, ahol a pénz kérdése felmerül - a mai spirituális iparban szinte csak ezzel találkozhatunk- biztosak lehetünk benne, hogy egy hamis tanítóval állunk szemben, egy önhitt, rongált, nárcisztikus személyiséggel, akiben az egoizmus jelenléte sokkal magasabb fokú, mint egy átlagemberben. Sokan azok közül, akik ilyen tanítókat követnek azzal mentegetik őket és persze ezzel saját maguk tévúton botorkálását is, hogy ez nem számít, mert a lényeg az, hogy ezek a tanítók is "jókat" mondanak. A fentebb felvázolt tényekből már világos, hogy ez miért nincs így. 

Nem véletlenül adtam "A nagy Sárkány büntetése" címet ennek az írásnak. Papaji szavai eszembe juttatták Jézus szavait a Pisztisz Szophiából, egy ismeretlen ősgnosztikus műből, amelyet Szepes Mária írónő fordított le és látott el magyarázatokkal. (az Académia Occulta könyvben jelent meg először) A nagy tételek közül az egyik, a tévtanok hirdetéséről szól. Nem lehetett véletlen, hogy már Jézus is felemelte a szavát ezen jelenséggel szemben.

"MONDJÁTOK MEG AZOKNAK, AKIK TÉVTANOKAT TANÍTANAK, ÉS MINDAZOKNAK, AKIK TANULNAK   TŐLÜK: JAJ NEKTEK, MERT HA NEM VEZEKELTEK, NEM ADJÁTOK FEL TÉVEDÉSEITEKET, A NAGY SÁRKÁNY BÜNTETÉSÉT VONJÁTOK MAGATOKRA, ÉS A KÜLSŐ SÖTÉTSÉGBE VETTETTEK. SOHA NEM FOGTOK A VILÁG FELSZÍNÉRE KIVETŐDNI, HANEM ANNAK VÉGÉIG ÖNTUDATLAN DERMEDÉSBEN VESZTEGELTEK"

Szepes Mária a nagy Sárkányt, a démonvilág, a félelem és a sötétség, de az anyag alvilágának is magyarázza. Innen nincs visszatérés. Még a gyilkos is visszatérhet, hogy vezekeljen és áldozattá váljék, de a tévtanok hirdetői, a "lélekgyilkosok, a lét legnagyobb bűnösei", ahogy nevezi őket, az embersík alá zuhannak és ott is maradnak a világkorszak végéig. Sajnos, a szöveg alapján a követőikre sem vár jobb sors, ha nem vezekelnek és nem bánják meg a bűneiket.

Jézus azt mondja, hogy legyetek ravaszak, mint a kígyó, és szelídek, mint a galambok. Ravaszak, okosak, értelmesek. Használjátok a megkülönböztető értelmet ! Mondhatta volna azt is, hogy csak szelídek, de nem ezt tette, mert ez önmagában csak hiszékenységet jelentene és nem hitet, egy kormányos nélkül hánykódó hajót, ami ki van szolgáltatva a természeti elemeknek, és soha nem éri el a kikötőt. Persze Jézus ezen példája is elsődlegesen belső természetünk feltárásához ad útmutatást, de mint minden tanítása a külvilágra is vonatkozik. A mai, Vízöntő kor hajnalán egyre erősebben bontakozik ki a megjósolt "hamis próféták" jelensége, ezért a megkülönböztetés és az egészséges kritika soha nem volt olyan fontos, mint manapság. Az egyre sebesebben áramló információs özönvíz sodor magával mindent és mindenkit, aki nem elég óvatos és éber. Az interneten is fellelhető már minden tanítás, tanítók hada lepte el a világot és a közösségi oldalakat, de bármennyire is próbálják ezt a jelenséget sokan egy "spirituális forradalom"-ként beállítani, a mennyiség még nem minőség. A hiteles "nyílegyenes ösvény"-re vivő tudás, pontosan annyira rejtett a hiszékeny, csak pusztán "szelíd" tömegek előtt, mint az ezelőtti korszakokban bármikor. Viszont a jó hír az, hogyha a "ravaszságot a szelídséggel" párosítjuk a belső, önismereti munkánkban és az életvitelünkben egyaránt, akkor ez a képesség segítségünkre lesz a külvilág jelenségeinek az átvilágításában, és elkerülhetjük a "hamis próféták" által kínált zsákutcákat, tévtanokat. Ezáltal megtisztítjuk a belső és külső utat az Önvaló Kegyelme előtt. Ennek köszönhetően valamilyen "formátumban" mindig eljuttatja hozzánk azokat a tanításokat, információkat, amire a jelen fejlődésünk szintjén szükségünk van.

Az előző írásom a témával kapcsolatban, ahol bemutatok néhány bizniszgurut is :

http://nyilegyenes.blog.hu/2016/08/16/luxus_szatszangok

Satsang-shop

Papaji kijelentette: "abban a pillanatban, amikor valaki elkezd a szatszangért pénzt kérni az egész szatszang korrupttá válik."

Papaji pl.a neki felajánlott egymillió dolláros csekket széttépte. A vele készített "Nothing Ever Happened" könyvben David Godmannak (az írónak) világossá tette, hogy azok közül, akiket tanítani küldött nyugatra egyik sem volt nemhogy megvilágosodott ,de még részlegesen megvilágosodott sem. Csak azért küldte őket, hogy Lucknow felé mutassák az utat és nem azért, hogy megvilágosodottként pózoljanak. Elmondta, hogy sokan közülük becsaphatnak másokat azzal, hogy eljátsszák a megszabadult szerepét, de ők csak hamis pénzérmék. Amikor Godman a Papaji jelenlétében átélt tapasztalatokról kérdezte (amiről ezek a tanítók beszámoltak) azt mondta, hogy azok hamis tapasztalások voltak. Miért adtál nekik hamis tapasztalást?-kérdezte az író. Papaji: Azért, hogy lerázzam a PIÓCÁKAT a hátamról. Aztán azt is monda, hogy egész életében csak 2-3 megvilágosodottal találkozott, azok közül is egyik a Ramana volt. Aztán Papaji kijelentette, hogy valójában a nyugatiak soha nem kérték és soha nem is kapták meg az igazi Tanítást. Az, amit kaptak csak nyalóka volt a tudatlanok számára. A nyugati tanítókat hamis pénzérmének nevezte, amelyek úgy csillognak, mint az arany , de semmi valós értékük nincs. Senki nem érdemelte meg közülük a végső Tanítását." Szóval annak tükrében-hogy ezek a Papaji láncolatra hivatkozó hamiskártyások, mint Mooji, Gangaji, Cohen, akik komoly pénzeket kérnek el a szatszangjaikért, elvonulásokat rendeznek, skypeon bohóckodnak stb.- nem csodálkozom a Mester ezen könyvben szereplő kijelentésein. Amúgy Nisargadatta Maharj is keményen ostorozta a megvilágosodás nélküli tanítókat és kijelentette, hogy mennyire károsak és az emberek még a megvilágosodottak könyveinek az olvasásával is jobban járnak, mint az anyagi ellenszolgáltatásért tanító pozőrökkel.

Amikor Papajit külföldre hívták tanítani szigorúan megtiltotta, hogy belépőt szedjenek a szatszangon, de mivel szegény ember volt, hiszen a csekély indiai nyugdíjából élt, ezért csak úgy tudta vállalni, ha biztosítják az utazási és ellátási költségeket. A mai tanítók, sokan azok közül, akikről már a fentiekben is említés történt, komoly üzleti vállalkozást alapítottak a tanításra, szatszangra, amivel egyértelműen aláássák a hitelességüket és bizonyítják azt, hogy a tanításaik, könyveik, csak összeolvasott idegen tollak - a nagy, hiteles tanítóktól átvett gondolatokból gyúrták össze a saját habarcsukat - de nem realizáltak belőle semmit. David Godman elmesélte, hogy egyszer, amikor a Nisargadatta Maharj-hoz utazott Bombaybe útközben tartott egy előadást az önkutatásról, és ez valahogy a Maharaj fülébe jutott. Amikor megérkezett, a Maharaj csak annyit mondott - Godman legnagyobb megrökönyödésére - "akkor hallgassuk a nagy tanítót" és ott mindenki előtt, a kis padlásszobában, Godmannak elő kellett adnia azt az előadást, amit az egyetemen is előadott. A mester türelmesen végig hallgatta, majd alaposan kiosztotta, hogy milyen jogon tartott ő előadást egy olyan témában, amit csak hallomásból ismerhet és nem a saját tapasztalata révén? Godman egy életre megtanulta a leckét és azóta soha többet nem adott elő a témában, pedig a legnagyobb mesterek mellett töltött éveket. A könyveket, amiket Papajival, Lakshmana swámival és Saradammával, Annamalai swámival készített az ő kérésükre, és felhatalmazásukra, ők alaposan átnézték és ellenőrizték. Alapvetően a Maharaj unszolására lett belőle író.

( A fenti videót, ahol David Godman a Papajit idézi -"abban a pillanatban, amikor valaki elkezd a szatszangért pénzt kérni az egész szatszang korrupttá válik válik."  és a tanítás és a pénz, valamint az adományok viszonyát mutatja a Mester tanításai alapján - szóval ezt a videót, kísérletképp megosztottam a Mooji Facebook oldalán. Mondanom sem kell, hogy másnap már nem volt ott a hozzászólások között, törölték. Ez amúgy már nem az első eset, hogy törölték egy hozzászólásomat vagy, hogy  kitiltásra kerültem egy "guru" oldaláról, vagy egy "spirituális témájú" Fb. oldalról. Nem csak a külföldi, de a magyar önjelölt "tanítók" is rettegnek a "szótól" és inkább ezt a gerinctelen módszert választották, pedig a saját lelkiismeretüktől majd úgy sem menekülhetnek. Azt hozzá kell tegyem, hogy mindig tisztességes hangnemet használtam.)  

Befejezésként nézzük meg azokat a horribilis tarifákat, amiket a mai neo-advaita bizniszguruk kérnek. Ezek az összegek alaposan rávilágítanak arra, hogy meglehetősen kapzsi, anyagias és pénzsóvár emberek ők, ami még egy átlagembernél sem dicsőség, de egy a "megvilágosodott guru" szerepében tetszelgő tanítónál skandalum.

Adyashanti: Egy 5 napos elvonulás 510 dollár/ fő, plusz szállás. Négyszer kétórás online szatszang 190 dollár.

Mooji: Online szatszang egy hét 130 angol font (speciális ár, ha valaki még augusztus 15-ig regisztrál akkor csak 95 font) viszont, az elvonulásokért kb.1000 fontot kér, amire a nagy érdeklődés miatt lottó húzással sorsolják ki a "szerencséseket". Aztán ott vannak még a termékek, videók a honlapján, a "satsang-shopban." Érdekes, hogy még pár évvel ezelőtt csak 10 fontot kért  Londonban (persze napi négy szatszangot tolt) , de amióta befutott az árak is borsosabbak lettek. Vannak persze ingyenes megmozdulásai is és videók, közvetítések, de mindez, a hitelesség látszatának a megőrzése miatt. Ez csak figyelemelterelés.

Rupert Spira: Ő is rendesen mozgásban van. Egyhetes elvonulás 620-729 font, ebben benne van az étkezés, de szállással már potom 1332 font.(előleg 130 font, csak, hogy biztos legyen minden) Egy sima előadás "csak" 15 font. 

Gangaji: Egy 5 napos 995 dollár kétágyas szobában, 1295 dollár egyágyasban, ebben benne van az étkezés is. Szállás nélkül 810 dollár étkezéssel, és 535 dollár étkezés nélkül. Egy sima, egy órás szatszang 20 dollárba kerül.

Francis Lucille:(Rupert Spira "mestere") Egy hét 620 dollár, ha 45 nappal előtte regisztrálunk, de 670, ha nem. Ez csak az oktatás díja.(100 dolláros regisztráció szükséges, biztos, ami biztos alapon) Nagyon jó még a floridai Hyatt Regency Grand Cypress Resort luxus üdülőhelyen tartandó októberi, ötnapos program is, potom 600 dollárért, amiben természetesen a szállás és az ellátás nincs benne. Gondolom Francis, ezt az "elvonulást" kimondottan a megvilágosodni vágyó felső tízezer részére találta ki, hiszen azok, valószínűleg nem ereszkednének le a pórnép közé megvilágosodni. Érdekességként megjegyzem, hogy Robert Adams pont egy ilyen helyen dolgozott karbantartóként, ameddig egészséges volt és munka mellett tanított, természetesen ingyen.

Szándékosan a végére hagytam korunk egyik legismertebb pop "tanítóját", akinek a vattacukor súlyú tanításai is megérnének egy "misét". Tolle a Watkins Books felmérése alapján már befolyásosabb tanító, mint a Dalai Láma, de szerintem, ha Jézus élne, akkor őt is megelőzné. Ide jutott a világ. Nem véletlenül írta valamikor Hamvas Béla :

" Az emberiség bámulata, amellyel a tehetség merő tehetségszerűségét annyira csodálni tudja, meglehetősen alacsony színvonalú, hiszen Demoszthenészért éppen úgy rajong, mint a kardnyelőért és az ügyes szélhámosért, éppen úgy, mint Szent Ferencért"

Eckhart Tolle: A dollár milliomos Tolle,- aki csak Észak-Amerikában majdnem 4 millió könyvet adott el és világszinten legalább 10 milliót - is meglehetősen komoly kereskedelmi tevékenységet folytat. Most a részletekbe nem megyek bele, hiszen mindenki utána nézhet az oldalán, de egy-két dolgot elrettentésül bemutatok. 2013-ban egy ötnapos elvonulás Olaszországban 995 dollárba került. Nem nehéz kiszámolni, ha csak százan mentek el, az mekkora bevételt jelentett, de ennél sokkal többen vettek részt rajta. 2011-ben Ausztráliában egy kétnapos összejövetel 695 dollárba került, ahol szintén több százan voltak. Kelet Londonban egy színházban tartott előadásán, ahol 2500 néző vett részt, 50 fontos belépőt szedtek és a legviccesebb az, hogy az úgynevezett Platina ülőhelyekért 75 fontot kértek. A Platina ülőhelyhez jár kérdésfeltevési lehetőség is, és közel lehet ülni a színpadhoz. Természetesen bármilyen hang és képrögzítés szigorúan tilos. Nem csodálkozom, hogy Magyarországon még nem volt, mert nem érné meg neki, hiszen nem sokan vannak, akik kibírnák kifizetni ezeket az összegeket.  

"A nekem és az enyém gondolatformái, az akarom, szükségem van rá az ego szerkezetének a velejárói"- Tolle

Persze lehetne még sorolni a példákat megállás nélkül, hiszen tömegesen tűntek fel az utóbbi időkben az önjelölt neo-advaita és minden más tanítók, de szerintem ennyi is elég. Nálunk is kedvet kapott egy-két "guru" a külföldi példák hatására, de ezek annyira triviális színvonalúak, hogy szóra sem érdemesek. Van köztük olyan is, amelyik azt állítja, hogy Jézus rajta keresztül üzent a magyaroknak. Ez a "bizniszguru" jelenség a mai korszakban természetes és ahogy Robert Adams is tanította, mindenki pontosan azt kapja, amit érdemel. A "hamistanítókat" a tehetetlen, csodaváró tömeg álmodta magának, azok, akik képtelenek a megkülönböztetésre és elhisznek olyan banális tanításokat, hogy  "milliók, már most készek felébredni..." , ahogy, Tolle írta az Új föld-ben, sőt, ahogy állítja már az is elég , ha valaki, az ő könyveit olvassa, mert az is felébredéshez vezet. Nem is kell más. Nem csoda, hogy tele van már az internet megvilágosodottakkal. Természetesen nem ítélek el senkit, aki felül az ilyen tanítóknak, mert nem egyszerű felismerni, átlátni rajtuk, főleg úgy, hogy nagyon sok esetben egészen jó dolgokat mondanak. Az alábbi bejegyzés is ebben nyújt segítséget: 

 

http://nyilegyenes.blog.hu/2016/04/07/a_megvilagosodott_es_a_hamis_tanitok_kozotti_kulonbseg

Egy ceyloni fiatalember kérdése a Ramana Maharshi-hez

250px-ramana_3_sw.jpg

Az internet jóvoltából egyre több emberhez jut el azoknak a tanítóknak a tanítása, akik még néhány évtizede szinte ismeretlenek voltak a nyugati érdeklődők számára. Naponta láthatjuk a közösségi oldalakon felbukkanó idézeteket, könyvrészleteket. Ramana Maharshi, Nisargadatta Maharaj, Robert Adams, Papaji stb. gondolataival találkozhatunk, de mivel ezek a mesterek nem írtak könyveket, ezért a szövegek nagy része a szatszangokon elhangzott kérdésekre adott válaszokból áll. Így aztán nem mindegy, hogy a kérdező milyen "tudatossági szinten" volt, mert ugyanarra a kérdésre lehet, hogy egy egészen más válasz érkezik mondjuk egy fejlettebb, előrehaladottabb kérdezőnek. Nem mindegy, hogy egy Paul Brunton vagy Maurice Frydman, akik már ebben az inkarnációjukban elérték a megvilágosodást tették fel a kérdést, vagy csak egy egyszerű, kezdő kereső. Ed Muzika, Robert Adams tanítványa is elmesélte, hogy egészen mást tanított Adams szűk körben, mint a népesebb összejöveteleken. A Papaji pedig kijelentette, hogy csak nagyon kevés követőjének adta át az igazi tudást és egyik sem volt közöttük azok közül, akik a nevében az utóbbi időkben tanítanak.(Mooji,Gangaji) Miért fontos ezt tudni? Alapvetően azért, mert rengeteg idézet van ezektől a mesterektől, ami arról szól, hogy igazából nem kell meditálni, nincs szükség semmilyen gyakorlatra, már most is "Az vagyunk", csak legyünk csendben, ne keressünk stb. és ez igaz is, de nem vonatkozik mindenkire. A következő "szabad" fordítás jól rávilágít majd erre:

Egy ceyloni fiatalember a következőkkel fordult a Ramana Maharshihez: Jiddu Krishnamurti erőkifejtés, erőfeszítés és a választás nélküli tudatosság módszere különbözik a szándékos koncentrációtól. Elmagyarázná Bhagavan, hogy hogyan a legjobb gyakorolni a meditációt és hogy milyen meditációs objektumot kell használni?

Ramana: Az erőfeszítés nélküli és a választás nélküli tudatosság a mi valódi természetünk. Ha meg tudjuk valósítani ezt az állapotot és el tudunk merülni benne, az rendben van. De van, aki nem tudja elérni erőfeszítés nélkül, a szándékos meditáció erőfeszítése nélkül. Az összes régi mentális hajlam, öröklött tendencia (vasanas) az elmét a külső tárgyak felé fordítja. Az összes ezekből fakadó gondolatot fel kell adni és befelé fordítani az elmét, de ehhez a legtöbb embernek erőfeszítésre van szüksége. Persze minden tanító és könyv azt mondja az aspiránsnak, hogy csak legyen csendben, de ezt nem könnyű véghez vinni. Ezért szükséges ez az összes erőfeszítés. Még, ha találunk is valakit, aki megvalósította ennek a magas fokú csendnek az állapotát, azt úgy foghatod fel, hogy ő már az előző életében véghezvitte a szükséges erőfeszítést. Tehát az erőfeszítés nélküli tudatosság, gondolat mentesség, csak előzőleg gyakorolt szándékos meditáció után érhető el. A meditáció formája bármi lehet, ami számodra vonzó. Nézd meg, hogy mi az ami segít távol tartani a többi gondolatot és azt alkalmazd a meditációdban!

Nem volt véletlen például, hogy amikor Papaji előtt feltárultak előző életeinek víziói már akkor is gyakorló jóginak látta magát. Annak ellenére, hogy nyolc éves korában átélte az Önvalóval való egységet még harmincöt éves koráig kellett keresnie mesterét, Ramanát, akinek a jelenlétében véglegesen realizálta Azt. Robert Adams-nek is el kellett még utaznia Indiába, hogy felismerje a végleges állapotát Ramana jelenlétében, de Paul Brunton is csak 1963-ban érte el a teljes megvilágosodást, évtizedek múlva a Ramana jelenlétében átélt Önvalóval történő ideiglenes egyesülés után. Addig folyamatosan meditált, de a jegyzetfüzetei tanulsága szerint, még azután is leült néha.

Sajnos a mai, divatos, neo-advaita guruk, csak ezt a "ne keresd" aspektust tették a magukévá és a légy "itt és most" a Jelenben módszert szajkózzák előadásaikon, ami a fent felvázoltak szerint nem annyira egyszerű, ha a Jelenlétet az igazi, spirituális értelemben értjük.

Egy korábbi ehhez kapcsolódó írásom is erről szól: http://nyilegyenes.blog.hu/2016/04/22/jelenlet_621#more8655072 

Rupert Spira "direkt útja"

Az interneten kering egy videó, ahol Rupert Spira, aki egy népszerű neo-advaita tanító, elképesztő dolgokat állít a spiritualitás "direkt útjával" kapcsolatban. Egy hölgynek fejti ki a " Tudatomnál vagyok-e?", "Am I aware?" önkutató kérdésfeltevés abszolút hatékonyságát, mint "direkt utat" az önismerethez. Persze az ilyen jellegű semmitmondásokhoz már hozzászokhattunk a tömegesen felbukkanó, mai pop guruknál, de azért az nem jellemző, hogy az advaita-vedanta egyik legnagyobb, megvilágosodott mesterének, Ramana Maharshi-nek "tanítását,módszerét", úgymond hatástalanabbnak állítsák be, mint a sajátjukat. A videóban elhangzó szöveg másik súlyos hibája a spirituális "közvetlen út", Spira szóhasználatával "direkt út" és a "közvetett út" vagy "hosszú, fokozatos ösvény" relációjának a teljes figyelmen kívül hagyása és az utóbbi szükségtelenségének a hangsúlyozása. Ez egy meglehetősen félrevezető nézet, de abszolút érthető, hiszen a mai tömegfelfogás számára az instant, gyors eredményekkel kecsegtető technikák, a "sült galamb" várása az eladható. Akit részletesebben is érdekel a két út kapcsolata, az olvassa el az egyik korábbi írásomat!

http://nyilegyenes.blog.hu/2015/08/07/spiritualis_elorehaladas#more7681694    

A fentebb említett videó (a youtube-on megtalálható) félrevezető és komolytalan elképzeléseket vázol fel, mert azt sugallja, hogy az "indirekt út", mint pl. a meditáció vagy a testi gyakorlatok feleslegesek, hiszen a "tudatomnál vagyok" , a "tudatomnál levés" alapvető élménye "direktben" velünk van mindig és ebben nincs semmi nehézség. A meditáció felesleges ahhoz, hogy ennek a ténynek a felismerésére "igent" mondjunk. Az utcán odamehetünk bárkihez és az a meditáció nélkül is pontosan tisztában lesz azzal, hogy a "tudatánál van". Ez nem vitás, hogy így van, de önmagában még semmit nem jelent, hiszen a létezés duális szintjén a tudatosság különböző szinteken vesz tudomást önmagáról, "van önmaga tudatánál". A tudomásul vétel az ásványi-növényi-állati-emberi létezésen keresztül történik és az emberi szint az a kozmikus rang, ahol az egyénné zárult alkímiai tégelyben a tudatosság önmaga forrása felé fordulhat. Ezért is idézi Hamvas Béla Baadert, aki azt mondta, hogy az ember nem a kis világ (mikro-kozmosz), hanem a kis Isten (mikrotheos), ami nem más, mint az isteni szikra, az Önvaló. Ez az a "saját arc", amire az Isten az embert teremtette, és nem a káprázatszerű, állandóan változó, személyes én-öntudat, ami csak egy maszk, álarc az Arcon. Mivel a "tudatomnál vagyok" egyéni-énként, mint különálló, lefokozott öntudat-tapasztalat a tudatosságban, életképzeletben, mint jelenség nem más, mint tükrözött tudatosság (ébrenlét-álom), ezért az elmét, mint tükrözési felületet (tükör által láttok,homályosan) meg kell tisztítani ahhoz, hogy a tudatosság fénye tisztán a forrása felé fordulhasson és felismerje Örökkévaló Önmagát. A káprázatból kilépve az Örökkévalóságba oldódjon. Mitől kell megtisztítani? A megosztott elme tudattalan mentális hajlamaitól, amik miatt el van homályosodva és az öntudatunk egy lefokozott állapotban dereng: egy elkülönült, mulandó, testtel kapcsolódó személyiség képzet a tudatosságban. A megtisztítás eszköze a koncentráció-meditáció-kontempláció, vagy azoknak, akik még erre nem képesek, lehet valamilyen testtel végzett gyakorlat abból a célból, hogy egyhegyűvé, mozgásmentessé váljon az elme. Az indirekt út test-elmével végzett gyakorlatai, mint előkészítő gyakorlatok megkerülhetetlenek ahhoz, hogy rálépjünk a direkt útra. Itt távolítjuk el az akadályokat az állandóan sugárzó Önvalónk útjából. Szóval, hiába van minden egyes ember tudatában annak, hogy "tudatánál van", ha  tudatosságának figyelme a mentális hajlamok miatt teljesen a test-elme-külvilág bővítményeire fókuszál és nyughatatlan. Magyarán úgy is mondhatjuk, hogy szennyezett. Ez egy homályos, lefokozott "tudatunknál levés", a hindu hagyomány szavával: avidja (ébertelenség)     

 

Aztán azt állítja, hogy a " Tudatomnál vagyok-e?" kérdés megértése az általa ismert legtisztább, legközvetlenebb formája az önkutatásnak. Hatékonyabb önkutatási módszer, mint a Ramana Maharshi által "tanított" "atma-vichara" a "Ki vagyok én?" módszere, mivel azt az emberek ötven éve félreértik és félreérthető, de a "Tudatomnál vagyok-e?" kérdésfelvetésben nincs mit félreérteni. Ez ( Tudatomnál vagyok-e?) semmilyen gyakorlást nem igényel, az Igaz Természetünkhöz nem kell a test-elme útja. Egy új korszakba léptünk és a közvetlen út most a rendelkezésünkre áll az eddiginél tisztább, világosabb, egyszerűbb módon. Persze megtehetjük, hogy a fokozatos úton járjunk, de nem szükséges. A korábbiakban felvázoltak miatt szerintem már világos, hogy miért nincs sok értelme a " Tudatomnál vagyok-e? " kérdésnek mint "módszernek", hiszen ez egy nyilvánvaló tény a tudatosság akár ébrenléti, akár álom szintjén (ott is tudatomnál vagyok és még azt is hiszem, hogy ébren vagyok) de mint jelenség, lefokozott és káprázatszerű: avidja. Ráadásul más tapasztalatok is társulnak hozzá, amelyektől ez a tapasztalan különállónak képzeli magát, összefüggéstelen azokkal és nem állandó annak ellenére, hogy az alapját képezi azoknak, de az "ébertelenségből" adódóan részleges eltárgyiasulást eredményez, ami nem más, mint káprázat jelleg. Viszont nem lehetek az, amit nem tapasztalok állandóan és állandótlan, hiszen az álom nélküli mély alvásban minden tapasztalat eltűnik (test-elme,világ és minden jelenség) mégsem szűnök meg létezni, annak ellenére, hogy nem voltam tudatomnál. Ezért hatékonyságot emlegetni teljesen felesleges, mert önmagában semmi nem következik a "Tudatomnál vagyok-e?" kérdésfeltevésből. Eleve már ahhoz, hogy feltehessem a kérdést a tudatomnál kell hogy legyek, az állandótlan öntudatomnál. Itt érdemes behozni az atma-vicarát, mert nem az az érdekes, hogy "a tudatomnál vagyok e?", hanem az, hogy Ki az, aki a tudatánál van? Mi az, ami erről az állandótlanságról tudomást vesz, mert ahhoz, hogy ezt megtehesse, neki állandóan Jelen kell lennie. (még akkor is, amikor semmilyen jelenségnek nincs tudatában, csak Önmagának, mint az álom nélküli alvás során.)

 

A Ramana "Ki vagyok én" módszere egyáltalán nem félreérthető csak helyesen kell értelmezni, ráadásul különböző fejlettségi szinten lévő egyének is alkalmazhatják. A megkülönböztetés remek eszköze, egy segédeszköz. Ha valaki huzamosabb ideig gyakorolja az aktív tevékenységei közepette is, akkor elősegíti a  tudatosság Tanú állapottal történő azonosulást, ami már egy személytelen nézőpont és kapu az Örökkévalósághoz. Robert Adams sem véletlenül tanította és elmagyarázta, hogy a Ki vagyok én? kérdés után csendben kell maradni, mert ha az elméből jön a válasz, az hamis. Egy idő után a kérdést követő csendek egyre hosszabbakká válnak és az elme áramlása pillanatokra leáll, majd ezek a pillanatok egyre hosszabbak lesznek. A Kihez jönnek a gondolatok?, Ki az, aki cselekszik? Ki az, aki szomorú?, stb. A válasz "én vagyok", de Ki vagyok én? Ki az az "én vagyok" akinek hiszem magam, hiszen már annyi mindennek hittem magam az életem során és ez a folyamatosan változó "én" már annyi mindennek látszott? Ez a mentális gyakorlat segít leválasztani a tudatosságot a személyes énnel való identifikációról. A meditáció vagy a kontempláció magasabb szintjein is segíti a megkülönböztetésben. A kérdés után felmerülő csend-pillanatokat kell megragadni és a figyelem fókuszában tartani. Amikor a Ramanát kérdezték, hogy, hogyan lehet az elmét "elpusztítani" egy elmebeli, mentális gyakorlattal, akkor azt válaszolta, hogy, ha tüske megy az ujjunkba, akkor egy másik tüskével könnyen ki tudjuk szedni. Michael James, aki a Ramana egyik megvilágosodott követőjének, Sadu Om-nak volt a tanítványa és jó ismerője az eredeti szanszkrit szövegeknek, nagyon találóan jellemezte az atma-vicharát: Jól ismert indiai hasonlat a "kígyó a kötélben", amikor az ember alkonyatkor,  félhomályban egy a földön fekvő kötelet kígyónak néz. Ezt a hasonlatot használják az én-re, ego-ra , hogy pont olyan káprázat a valódi lényünkhöz képest, mint a kígyó a kötélben. A Ki vagyok én? önkutatás módszer olyan, mint a kígyónak látszó kötél megközelítése azért, hogy felismerjük a kígyó káprázat jellegét.                                                                                                

  

A végén Spira kifejti a jelenlegi indiai tanítók hozzáállását, akik együttérzésből átszabták a "direkt tanítást" azért, hogy az találkozhasson a tanítványok szelídségével és hozzáigazították a vallási áhítatossághoz  megszemélyesítve, tárgyiasítva azt , a könnyebb érthetőség kedvéért. Ez a kijelentés is értelmetlen, hiszen azok a tanítványok, akiknek még erre van szüksége nem is érthetnék meg a "közvetlen tanítást", az igazi "direkt ösvényt". Nem ismerem a jelenlegi indiai tanítókat, de amikor David Godman-tól, aki Indiában él és számtalan nagy gurunak volt a tanítványa (Nisargadatta,Papaji,Annmalai Swami,Lakshmana Swami,Saradamma és könyvet is írt róluk az ő felkérésükre) kérdezték, hogy ismer-e megvilágosodott indiai tanítót, ő határozott nemmel felelt. Az, akit meg ismer, az nem tanít nyilvánosan. Szóval a Spira által emlegetett indiai tömegguruk pontosan azt tanítják, amit tudnak, szó nincs semmiféle, átszabásról. A tömegek igényét elégítik ki, akik számára az igazi "direkt út" még korai lenne, pontosan a vallásosságuk miatt. 

 

Majd elmagyarázza Ramana tanítását, aki ugyan a "direkt utat" mutatta az Igazsághoz (Csend) , de mivel nagyon kevesen álltak készen erre, ezért ki kellet dolgoznia az "önkutatás" módszerét a "Ki vagyok én?"-t, valamint az "önmegadást", de ezek még mindig egy lépéssel mögötte voltak a "hegycsúcsnak", ezért ezt a legtöbb ember túl nehéznek találta. Aztán még további engedményeket, könnyítéseket tett, hogy segítse őket a következő lépés megtételére. Ez megint egy meglehetősen zavaros állítás, "mese habbal" és világosan mutatja, hogy vagy fogalma sincs Ramana tevékenységéről, vagy a saját zavaros elképzeléseinek védelmében eltorzítja azt.  David Godman - aki a 70-es évek végén a Ramana ashram könyvtárosa is volt és összerendezte az ott található kéziratokat, feljegyzéseket, valamint megírta a Be as you are könyvet, ami az egyik legismertebb könyv, amit a Maharshi-ról írtak- világosan kifejtette a lényeget a Ramana tevékenységét illetően, pontosan bemutatta az életét.  Ramana tényleg a Csendet, a belőle áradó Kegyelem sugárzásának, az elmét lecsendesítő áramlását tartotta a leghatékonyabbnak, amire egyes esetekben még a tekintetével is ráerősített, ezért magától soha nem is tanított semmit és nem dolgozott ki semmit. Viszont ehhez a Csendhez, csak nagyon keveseknek volt "fülük". A legfejlettebb, legközvetlenebb tanítványai is évekig ültek a lábai előtt meditálva, mire elérték a megszabadulást, megvilágosodást. Még ők is meditáltak annak ellenére, hogy már olyan fejlettségi szinten voltak ebben az inkarnációjukban, hogy "megszabadulhattak." Godman nem véletlenül teszi fel a kérdést: Vajon lenne e kedvünk és kitartásunk hosszú éveken át, minden hajnalban a hideg kövön egy mester lábainál gyakorolni? Még Paul Brunton-nak is nehezen ment és először vissza is rettent az Önvalóba merülés megsemmisítő élményétől, pedig a Ramana vezette. Az első találkozásoknál még semmit nem tapasztal a benne feszülő intellektualizmusa miatt és csalódott is volt, de még azután is, hogy később a Ramana jelenlétében ideiglenesen átbillent a küszöbön és bepillantást nyert az Önvalóba, - a végső megvilágosodást csak évtizedek múlva 1963-ban érte el. Addig is folyamatosan meditált és gyakorolt. Mivel  Ramana mindenkiben a Brahmant látta, hiszen Egységtudatban élt, ezért a másik nagyon gyakori, ha nem a leggyakoribb megnyilvánulása a hozzáfordulók felé - azok felé, akik már nem vették az "adást" és ezért kérdéseket tettek fel neki -  a "Már most is Az vagy, Brahman vagy, az Önvaló vagy"- ezt ismerd fel, de azt ne felejtsük el, hogy a szavai mögött az Önvaló kegyelmének aktív energiája állt és ez a megnyilatkozása dinamikus, beavató jellegű volt. Godman megállapította, hogy miután áttanulmányozta az ashramban fellehető összes iratot, feljegyzést (még az akkor még élő régi követőkkel is beszélt) ez volt az, amivel a leggyakrabban találkozott a lapokon és nem az atma-vichara, a Ki vagyok én?,(amit Godman is már vagy 10 éve gyakorolt addig). Tehát téves az a nézet, hogy a Ramana tanításának a Ki vagyok én? az esszenciája. Csak azoknak - akik még tovább kérdezősködtek és az előző szóbeli válasz sem volt elég - adta az önkutatás útját a "Ki vagyok én?" kérdésfeltevés segédeszközét. Persze nyugaton főleg ezzel a segédeszközzel azonosítják, ezt tartják a fő tanításának, de a valóságban nem volt semmilyen hivatalos tanítása, csak a Csendje, hiszen magától nem tanított senkit, csak a hozzáfordulók kérdéseire válaszolt. Nem törekedett nyilvános tanítói szerepre, minden spontán alakult ki körülötte, ha nem kérdezik, soha meg sem szólalt volna, ha nem keresik magányosan élt volna az Arunachalán egy barlangban. Viszont azt meg kell jegyezni, hogy a róla írt könyvekben szereplő válaszokat mindig az adott kérdező tudatosságának, fejlettségének megfelelően adta és soha nem utasított el egyetlen módszert sem. Azt tanácsolta, hogy mindenki azon az úton járjon, ami az elméjét a leghatékonyabban lecsillapítja, legyen az akár vallási, jóga vagy valamilyen szolgálati út, hiszen mindenkinek csak a számára megfelelő módszer hozhat eredményt.

 

A videó végén Spira feldobja a tipikus new-age lemezt, ami az utóbbi években már annyit pörgött és nagyon hangzatos csali az éretlen, "csodaváró" tömegek számára. Ez az "új korban" élünk lemeze. Egy fedőelmélet, ami arra szolgál, hogy elhazudja a spirituális út nehézségeit és adjon valami nyalókát azoknak, akik nem akarnak vagy nem tudnak a "hosszú ösvény" önfegyelmező, öntisztító, előkészítő útjának valamelyikén végig menni. Persze a mai, tömeges "spiridivatot" követők számára ez az eladható. Azt állítja, hogy mivel már más korban élünk és nincs meg ugyanaz a vallási és kulturális málhánk és sokkal intellektuálisabb beállítottságúak vagyunk, nincs szükségünk történetekre, példabeszédekre, mert már sokunk az abszolút Igazságot akarja. Nem akarjuk megadni magunkat személyeknek, tárgyaknak, gyakorlatoknak, mert erre ösztökél a kultúránk. Legyünk kevésbé hivatalosak, direktebbek, őszintébbek, mert ez a korunk útja, a világkultúra útja.Nagyon hangzatos és leegyszerűsítő semmitmondás ez is. Az tény, hogy új korban élünk, a Vízöntő korszakában és meg van ennek is a maga spirituális jellege, hatása. Az is tény, hogy ez az eltömegesedés korszaka, egy felgyorsult világ, amelyben egyre jobban hozzáférhetővé válnak a nem is olyan rég még titkosnak számító tanítások, reintegrációs technikák, önismereti módszerek. Viszont, ez nem jelenti azt, hogy azok, ettől még tömegesen járhatóak bárki számára.(főleg úgy, hogy sok esetben teljesen lebutított formában terjednek el.pl. jóga,asztrológia stb) Nem jelenti azt, hogy az a tény, hogy "Új korban" élünk, érvényteleníti a régi korok alapigazságait és törvényeit. Ilyen törvény az, hogy tömegmegváltás nincs, csak egyéni és bárki , aki az önismeret útjára lép, annak, az előkészületi, öntisztító munkát el kell végeznie. Azért, mert más korban élünk, nem jelenti azt, hogy az ilyen "köldöknéző", megalapozatlan technikák bármilyen eredményt is hoznak, még akkor sem, ha ezt Spira "direkt útnak" hívja, amihez persze semmi köze.

 

Nem lehet csodálkozni, hogy Spira is a "korszakváltás", meg az "új kor" címkéje mögé bújva próbálja alátámasztani, igazolni a "módszere" hatékonyságát, hiszen ez már egy másik semmitmondó "világtanítónak" (Tolle) is jól bejött és degeszre kereste-keresi magát az "Új föld" tömegekre szabott, populáris, szappanbuborék súlyú gondolataival, melyek szerint "milliók már most készek felébredni..." sőt, már az is elég, ha valaki az ő könyveit olvassa, mert az is felébredéshez vezet. Nem csoda, hogy "felébredettek" tömegei jelentek meg a világhálón. Ezek után persze, hogy nem kell a meditációt, gyakorlatokat, a kipróbált, hiteles utakat propagálni, mert, amint valaki a "milliók" közül hozzáfogna ezekhez, azonnal rádöbbenne, hogy mennyire nehéz mondjuk fél órán keresztül mozdulatlanul ülni vagy a rászakadó gondolatáramlatot kezelni és az "eredmények" csak lassan jönnek. A mai délibáb-spiritualitás tanítói nagyon jól tudják ezt, és azt is, hogy csak akkor van remény az üzleti sikerre, ha eltitkolják, eltorzítják, vagy elhallgatják  az Igazságot.

Ne feledjük, a mai Vízöntő kor a hamis tanítók korszaka is!

    

Dr. David R. Hawkins kalibrációs módszere

"Dr. Hawkins nemzetközileg elismert spirituális tanító, szerző és előadó, aki előszeretettel foglalkozik olyan témákkal, mint a magas tudatállapotok, a tudatkutatás, vagy az Önvalónak, Isten jelenlétének felismerése.Megjelent műveit és előadásait széles körben egyedülállónak tartják abban az értelemben, hogy egy tudományos és kutatói háttérrel rendelkező személy utólag képes volt tisztán és érthetően szavakba önteni, és elmagyarázni a nagyon magas spirituális tudatosság megjelenésének rendkívüli jelenségét."- írják róla az egyik neki szentelt magyar weboldalon.

A már hazánkban is egyre népszerűbbé vált Hawkinsnak számtalan könyve jelent meg, és én is olvastam már egy párat ezek közül. Mivel szkeptikus vagyok az utóbbi évtizedekben felbukkant tanítókkal szemben, ezért Hawkinsnak is "utánanyomoztam" a világhálón. Alapvetően könyvei nem keltettek bennem rossz benyomást, hiszen már minden gondolatával találkoztam az általam eddig megismert tanítóknál, de az általa ismertetett "tudatszint kalibrációs" módszert gyanúsnak találtam. Főleg azért, mert az eddigi spirituális tanulmányaimban, olvasmányaimban, (a nagy megvilágosodott mesterek tanításaiban) egyiknél sem találkoztam olyan tanítással, hogy az emberek között tudatosságbeli, tudatszintbeli különbség lenne, sőt azt tanították, hogy már most is olyanok vagyunk, mint ők, csak mi ezt még nem ismertük fel. Az Isteni Önvalón kívül nem létezik más, és ez a végtelen Tudatosság mindannyiunk alapja. Ez az Egységtudat az Egyház és mindenkinek egyenlő esélye van azt elérni, ezért bárminemű méricskélésnek a tudatosság területén nem sok értelme van. Az már más kérdés, hogy egyénenként milyen életfeladattal születtünk meg és a jelenlegi inkarnációnkban a Végtelen Tudatosság mire használja a végesnek látszó egyéni tudatunkat, személyiségünket, a nagy Tervvel,  a Világideával összhangban. Ez viszont determinált, előre meghatározott és ezzel tudatunk érdeklődési köre is az.

Szóval Hawkins munkásságának egyik központi tanítása egy egyszerű karizom tesztelő technikára épül, amelynek  segítségével 0-1000-ig megállapíthatjuk a tudatosság különböző szintjeit, de bekalibrálhatunk vele gyakorlatilag bármit, könyveket, szavakat, zenét, népeket, országokat stb..., de elsődleges célja a tudat szintjének megállapítása. Ezt a technikát amúgy egy alternatív terápiából vette kölcsön, ami alkalmazott kineziológiaként ismert. Az első probléma már ezzel kapcsolatban is felmerül, ugyanis, hogyan lehet egy ilyen egyszerű izomtesztről azt tanítani, hogy ezzel a jelenségek széles skálája objektíven bemérhető. (akit érdekel a konkrét eljárás, az izomteszt, a neten bőven talál róla leírást) Aztán, ahogy tovább kutakodtam kiderült, hogy a Hawkins-féle izomteszt, a kineziológia diagnosztikájának egy teljesen rosszul és másra használt módszere. Hawkins ezt a módszert azután vette fel, miután látta egyik pszichiáter munkatársának, Dr. John Diamond-nak a kineziológiáról tartott előadását. Dr. Diamond felesége elmesélte, hogy David Hawkins csak egy szemináriumon vett részt a 70-es évek közepén és nem végezte el a 360 órás nagyon intenzív tréninget, így kineziológiai végzettséget sem szerzett. Ezért is visszás, hogy állandóan hivatkozik könyveiben a kineziológiára. Még az International College of Applied Kinesiology elnöke is elítélte és szerencsétlennek tartotta, hogy egy egyszerű izomtesztet kiragadva hivatkozik az egészre, annak ellenére, hogy az a terápiának csak egy aspektusa. Később aztán Hawkins az őt ért kritikák miatt mellőzte az alkalmazott kineziológiára hivatkozást, és csak az izomteszt kifejezésre szorítkozott könyveiben, előadásaiban.

Személy szerint nem értek ehhez az alternatív terápiához (ezért nem mondanék róla véleményt), de már önmagában is beszédes, hogy Hawkins egy alternatív terápiából ellesett fogásra alapozza a kalibrációját. Szóval egy "tudományos és kutatói" háttérrel rendelkező személytől az ember egy kicsit többet várna. Aztán a tudományos kvalifikációja körül is felmerült egy-két kérdőjel, ugyanis kiderítették róla, hogy a PHD-ét  a Columbia Pacific University-n szerezte, ami egy akkreditálatlan magánegyetem volt , és a hatóságok bezárattak, mert nem felelt meg az alapkövetelményeknek. Ezen az egyetemen 12 hónap alatt lehetett tudományos fokozatot szerezni mindenféle kutatás nélkül. Aztán egy másik Hawkinshoz köthető egyetemmel kapcsolatban is felmerült a gyanú. Ez a Center for Psychoanalytic Training and Research at Columbia University, akinek a professzorára, mint pszichoanalízis trénerére hivatkozott az önéletrajzában, de Joan Jackson, az osztály vezetője semmilyen feljegyzést, dokumentumot nem talált erről az egyetem irattárában.

Ez a sok ellentmondás még egy "átlagembernek" sem áll jól, nemhogy egy ünnepelt, önmagát megvilágosodottnak tartó tanítónak, aki a saját könyveit és munkásságát a legmagasabb szinten kalibrálta. Például a Valóság és szubjektivitás c. könyvét az 1000-es skálán 999.8-as szinten mérte. Ez Jézus, Buddha és Krishna vibrációs pontja a mérései szerint. Szóval láthatóan nagyon elégedett volt önmagával.

Világosan látszik, hogy Hawkins ezt a kalibrációs humbugot önmaga fényezésére találta ki és egy narcisztikus jellemű, hamis tanító volt. Rengetegen utaztak hozzá Sedonába, hogy vele kalibráltassák magukat. Voltak olyanok, akik a párnájuk alatt tartották könyveit, hogy alvás közben emelkedjen a tudatszintjük.

Lehetne még sorolni a visszásságokat, de csak a legszembeötlőbbeket emeltem ki. Viszont, akinek ez nem elég, annak érdemes elgondolkodnia azokon az eredményeken, amiket maga Hawkins kalibrált, mert semmi nem bizonyítja jobban ennek a kalibrációs szélhámosságnak a nyilvánvalóságát.

Néhány vicces példa: Annak a George Bushnak, aki az Irak elleni inváziót kirobbantotta, (mindenféle koholt bizonyítékok alapján és ezáltal legalább egymillió ember halálát okozta) Hawkins 460-as, viszonylag magas szintet mért, viszont HWL Poonja-nak (Papaji) a tudatszintjét 370-en mérte, (aki egy megvilágosodott mester volt és a Ramana Maharshi tanítványa) Gondolom Papajit senkinek nem kell bemutatni, akit komolyan érdekel az önkutatás.

A Ramana Maharshit 720, Vivekanada 610, Ramakrishna 620, Yogananda 540 a Bhagavad Gita 910, Gyémánt Szutra 700, stb., de ne feledjük, az ő könyve a Valóság és szubjektivitás az 999.8-as frekvencián vibrál!

Jelenlét

Sokat emlegetik manapság korunk divatos, spirituális tanítói a Jelen fogalmát. Azt tanítják, hogy legyünk a jelenben, az "itt és most"- ban, másra nincs is szükségünk, csak erre a jelenre figyeljünk. Persze ők ezt a jelent az időben láttatják, a jelenségek világában, a mulandóság relációjában, mivel azt mondják, hogy ne törődjünk a múlttal és a jövővel. Ezért ez, így értelmezve nem fedi teljesen a valóságot, hiszen a múlt az emlék, a jövő pedig elképzelés, tehát mentális konstrukció, mint minden tapasztalható képződmény és addig, amíg bármilyen tapasztalás is fennáll, addig még az elme területén vagyunk és így arról tudomásunk van. Ilyen tapasztalat például a testünk, amit ébrenlétben és álomban(álomtest) is átélünk, tehát a testtudat bizonyítéka az elmeszerűségnek. Így  figyelmünk még lekötött a mulandóság ezen területén, tehát nem lehet Jelen, csak a pillantok folyamatát szemléli a mulandóságban.

A Jelen, Jelenlét, mint Létezés, szorosan vett spirituális értelemben csak a testtudat és szerepszemélyiség nélküli, az önmagában "létező-való" Önvalót jelenti, amely lényegét tekintve azonos Istennel a végtelen Tudatossággal. Ez minden létező számára mint létélmény állandóan adott és Jelen van, de ha még plusz járulékként, bővítményként, jelenségek is kapcsolódnak hozzá (test-személyiség) akkor az csak a Jelenlét-Örökkévalóság dinamikus, káprázatszerű, változó, időbeli oldalának tekinthető. Ez a tér-idő-forma jelenségvilág, ahol a Tudatosság Önmagában lefokozott fókusza a Létezés alacsonyabb frekvenciájáról vesz tudomást, ami ugyan nem független az örökkévaló Jelenlététől (ami a hátterét adja), de mint elmeszerű, mentális konstrukció, állandóan múlni látszik a jelenségek véget nem érő dinamizmusában. Ezért a Jelenlétet, csak a figyelem 180 fokos elfordításával a jelenségektől, a káprázástól, lehet tisztán,formamentesen "átélni".

A szufi történetben a pillangó ahhoz, hogy megismerje a tűz lényegét, belerepül a lángokba és elég, így Tűzzé válva egyesül annak Lényegiségével, de ehhez a mulandó "pillangóságát", mint jelenséget fel kell áldoznia. Így kell nekünk is a mulandó jelenségünket, a test-elme-személyiség frekvenciáját feláldozni ahhoz, hogy a valódi Jelenlétben elégjünk. Ez a létélményünk,"vagyokságunk" koncentrált megragadásával, figyelmünk tiszta önmagunkra irányításával érhető el a koncentráció-meditáció eszközével és miután az életképzeletünkben a Tudatosságot leszűkítő és beszennyező tudattalan mentális hajlamaink egyre jobban meggyengülnek, átbillenünk a szamadhi, a tiszta Lét, az igazi Jelenlét állapotába: az Örökkévalóságba. Ez nagyon ritkán lehet akár végleges is, és a megváltott tudatú Bölcs számára már a dualitás káprázata végleg eltűnik, a káprázat eloszlik, de számunkra átlagos keresők számára már az is nagy kegyelem, ha a szamadhi állapotának valamelyik nem végleges  formáját átélhetjük és így megtapasztalhatjuk a valódi Jelenlétet. Addig, amíg ezt valaki így nem éli át, csak áltatja magát és a saját fantáziája csapdájában képzelődik, félrevezetve a mai neo-advaita, pop guruk üres semmitmondásaitól.

"Csak egyetlen valódi jelenlét van, az isteni jelenlét. Ez a végső igazság, amit mindannyiunknak meg kell tanulnunk s meg kell tapasztalnunk. Ha ez megtörténik, akkor a (látszat)világot éppúgy tapasztaljuk, mint mások, de egyben végső lényegét is érzékeljük, s érezzük, hogy a Jelenlét minden pillanatban áthatja azt."- Paul Brunton

De a gyakorlás, a koncentráció-meditáció hosszú ösvénye, és az ezzel párhuzamos önelemzés megkerülhetetlen ahhoz, hogy rálépjünk a Jelenlétbe vezető rövid ösvényre. A realizált, megvilágosodott Tanítók, a Légy a Jelenben, Itt és Most, add fel a keresést, ne meditálj, ne keresd a megvilágosodást, vagy már Mos is Az vagy tanításokat, csak a hosszú ösvényt végig járt, megtisztult és az elmében már könnyen egyhegyűvé váló, előrehaladott tanítványoknak adták és nem a csodaváró tömegeknek. A Ramana Maharshi közvetlen tanítványai nem véletlenül töltöttek hosszú éveket már hajnalban kelve és meditálva az ashram hideg kövezetén, mire elérték a megvilágosodást. Ez kellett  ahhoz, hogy a Mesterből áradó kegyelem befogadására alkalmassá váljanak: "legyen fülük a hallásra". Csak az egyhegyűvé vált elméből képes kizáródni az életképzelet folyamatosan áramló formaöltése, és a figyelem fókusza csak azon tud Önmaga teljessége felé fordulni. Ez a küszöbe az örökkévaló Jelenlétnek, ami nem más mint az isteni Önvaló.

Nem véletlenül tanította a nagy indiai bölcs, Ramana Maharshi a következőket:

    " A nem kívánt gondolatoktól való szabadság fok és az egyetlen gondolatra történő koncentrációs fok a mértékegységei a spirituális előrehaladottság mérésének."

Hitelességét mi sem bizonyítja jobban, hogy amikor daganatot távolítottak el a karjából nem kért érzéstelenítést, hanem a szamádhi állapotába merülve megszüntette a test-elme nem kívánt gondolatát a figyelmének a Jelenlétre irányításával. A "jelenlévő' szemtanúk és az operációt elvégző orvos is arról számolt be, hogy olyan nyugalom szállta meg őket, amihez foghatót előtte még soha nem tapasztaltak.Ez az Önvaló Jelenlétének az átsugárzó erejéből, kegyelméből fakadt.

A megvilágosodott és a hamis tanítók közötti különbség

Spirituális szempontból a Vízöntő kor (amiben jelenleg élünk) egyik negatív jelensége a számtalan hamis tanító, önmagát megvilágosodottnak kikiáltó mester, bizniszguru. A pozitív viszont az, hogy szinte minden hasznos irányzat, önismereti technika elérhetővé vált és a tudomány területén is egyre több bizonyíték szolgál arra, hogy az emberi létezés nem csak a matéria síkjára korlátozódik. Pozitív még az is, hogy mára már hozzáférhetőek a megvilágosodott nagy Tanítók tanításai is, főleg könyveiken keresztül. Sajnos emberi alakban szinte csak a bizniszgurukkal találkozhatunk, akik síppal, dobbal hirdetik magukat úton-útfélen, skype-on bohóckodva, a közösségi oldalakon okoskodva ámítják a népet a nagy semmiről, súlyos pénzekért elvonulásokat szerveznek, előadásokat tartanak a nagy Tanítóktól elcsent és félreértelmezett, sok esetben eltorzított  elméletekből.     

Már a Bibliában is szerepelt a hamis tanítók felbukkanásának jóslata:

Mert támadnak hamis krisztusok és hamis próféták; s nagy jeleket és csodákat tesznek, úgy, hogy tévedésbe hozzák (ha lehet) még a választottakat is.

Szt. Máté ev. XXIV. 24.

A mai guruk elolvasnak öt könyvet, a hatodikat már ők írják, vagy (íratják) és a felszínesen gondolkodó, jóhiszemű emberek ebből mit sem sejtenek. A fogyasztói társadalom martaléka lett a spiritualitás, ezotéria, mint a jógától az asztrológiáig számtalan más terület is, és nem könnyű hiteles útmutatásra bukkanni. Megvilágosodott szellemi “tanítók” hada lepte el a világot a jó megélhetés reményében, hiszen  soha nem volt ekkora keletje ezeknek a dolgoknak, mint manapság, amikor nagyon sok ember érzi egyre reménytelenebbnek és elkeseredettebbnek a hétköznapi menetelést, kilátástalanságot és kapva kap egy szalmaszálba is, amit legjobb esetben csak a pénztárcája bán.

De mi ezzel a gond, miért kell a hamis tanítókkal, biznisz gurukkal egyáltalán foglalkozni? Alapvetően nincs ezzel semmi baj, hiszen biztos, hogy ideig óráig rengeteg ember fogja magát jobban érezni tőlük, de igazi spirituális fejlődést a profit orientált tanítók tanításai nem hozhatnak, mivel a pénzért árult spiritualitás egy paradox helyzet:  hogyan lehet anyagi ellenszolgáltatást kérni az anyagból történő szabadulás tanításáért? Ráadásul azok, akiknek nincs pénzük a méregdrága előadások belépőire, az elvonulásokra, könyvekre, azok ki vannak zárva a spirituális felemelkedésből?

Felvetődik a kérdés, hogy miért nem hozhatnak igazi fejlődést az ilyen tanítók még annak ellenére sem, ha szóról szóra ismételgetik a nagy Tanítóktól összeolvasottakat. Azért, mert a profit orientáltságukkal pontosan azt bizonyítják, hogy az önmegvalósítástól még nagyon messze állnak, anyagias emberek, anyagiasabbak, mint egy átlagember és nincsenek tisztában a karma azon törvényével, hogy annak, aki az Önmegvalósítást elérte és sorsából fakadóan az a kijelölt útja, hogy más embereket is vezessen az ösvényen, annak az Önvaló kegyelme mindig is biztosítani fogja azt, amire szüksége van még ebben a földi inkarnációjában.(Mivel a hamis tanítókon keresztül ez a kegyelemi energia nem nyilvánul meg, ezért erről fogalmuk sem lehet, és ebből fakad a hitetlenségük is megélhetésüket illetően. Ezért pénzt kérnek a "tanításért") Amit még nagyon fontos megemlíteni az az, hogy egy realizált, megvilágosodott tanító számára a tanítás, előadás, más néven szatszang, az egy megszentelt egységet jelent a tanítványaival, és ezt a kapcsolatot soha semmilyen körülmények között nem tenné tönkre azzal, hogy pénzt kér érte. A hiteles Mesterek ezért mindig ingyen tanítottak és nem is tehettek másként, hiszen ők csak eszközei voltak a magasabb hatalomnak, az Önvalónak. Ők voltak a "megtestesült" Önvaló és nem is feltétlenül a szavaik fejtették ki a hatást, hanem a belőlük kiáramló Kegyelem sugárzása.

Befejezésként egy részlet a Ramana Maharshi beavatott és megvilágosodott európai tanítványától Paul Brunton-tól. Őt választotta ki a Mester, hogy hírét vigye a világban. Az India titkai című könyve alapján kereste fel Ramanát számos, nagy Tanító is, köztük Yogananda Paramahansa, U.G.Krishnamurti, Maurice Friedmann, Lakshmana Swami. Ez a két idézet a jegyzetfüzeteiből származik, amit a halála után adtak ki.

"A valódi adeptus, mester nem árusítja ki titkos tudását és erőit. Ennek számos oka van. A legfontosabb, hogy magának ártana ezzel, mivel ezzel épp eme erő és tudás forrásával való kapcsolatát vesztené el. Ezek az erők nem hozzá, a személyhez tartoznak ugyanis, hanem azáltal bírja őket, hogy átadja magát magasabb énjének. Abban a pillanatban, hogy világi javakért elkezdené kiárusítani ezt a titkos tudást és erőket, azok szép lassan elkezdenék magára hagyni."

"Komoly különbségek vannak a valódi megvilágosodott és a hamis megvilágosodás között. Ezek közül csak párat említek, amelyek alapján eldönthetjük, hogy valaki valóban megtalálta-e az igazságot. Először is, nem kíván egy új szekta, vallás vagy irányzat vezetője lenni, s ennek megfelelően nem is kívánja magára vonni a média és a társadalom figyelmét, mely annyira jellemző modern korunk új megváltóira. Nem kívánja magára vonni a figyelmet beszéde, tanításai, ruházata vagy viselkedése különcségeivel. Valójában nem is akar tanítóként feltűnni, nem keres követőket, és nem kér senkit arra, hogy kövesse őt. Habár hatalmas spirituális erőkkel bír, amelyek ellenállhatatlanul befolyásolhatják életed, láthatóan nem nagyon van ennek tudatában, s nem is nagyon jelzi, hogy bármilyen különleges képessége lenne. Ennek megfelelően nem pózol és nem játszik szerepet sem."

Annyit még érdemes megjegyezni, hogy az ilyen Mesterek köré mindig automatikusan vonzódnak be a tanítványok, azok, akiknek szükségük van egy élő Tanító jelenlétére. Ők soha nem keresnek és kerestek tanítványokat, hanem mindig a belőlük sugárzó erő vonzotta be azokat, ha készen álltak.

Ezért a közismert mondás: "ha az ember készen áll a Mester is megjelenik" fordítva is igaz: Ha a Mester készen áll a tanításra, átadásra és a karmájából adódóan a tanítás a feladata, akkor a tanítványok is megjelennek. 

Spirituális előrehaladás

Nagyon sok spirituális út létezik manapság és létezett a múltban is. Vannak közvetett utak és vannak úgynevezett közvetlenek, ahol a kereső, aki már belefáradt a közvetett, az elmével-testtel végzett gyakorlásba, azt feladván átadja magát az Isteni Önvaló, a Felettes vagy Felsőbbrendű Én vezetésének és annak áramlására bízza magát. Persze ez az áramlás, energia csak azokat emeli, akik a hosszú, közvetett ösvényen már megerősítették "szárnyaikat" (ez megkerülhetetlen, bármennyire is szeretnék ezt elhitetni a manapság divatos tanítók) és feladván az "egót, a kis ént", nem állnak annak az útjába.(Isten és közöttem állok én) Persze olyan, mint kis én igazából nem létezik, (csak egy káprázati bővítmény) de az érthetőség szempontjából most ezt a megjelölést használom.

Számtalan keleti és nyugati közvetett, hosszú ösvény van, amiket Jézus a "széles út"-nak hív. Például a keleti jóga nyolcas ösvénye is ilyen, ahol csak a szamádhi, a nyolcadik fokozat a közvetlen, a nyílegyenes úthoz, a " szoros kapu-keskeny út"-hoz tartozó. (feltéve, ha nem üres transz) Az előtte lévő hét lépcső és fokozat a jáma-nijáma-tól a meditációig bezárólag még a hosszú, közvetett, "széles" út, amelynek gyakorlása szükséges, de a meghaladása és annak feladása is az, hogy ha az ember a jógát az igazi spirituális értelemben gyakorolja. Aki nem így végzi, az valószínűleg az egész élet elfecsérli valamelyik alsóbb szinten és még évtizedek után is pl.az ászanákat forszírozza vagy valamilyen meditációs technikát erőltet, pedig azok akkor már akadályok. Sajnos a mai modern korszakban főleg az ászanázást értik jóga alatt és a tömegek nem is lépnek ezen a szinten túl. Nem véletlenül nevezte a nagy indiai bölcs, Ramana Maharshi a hatha jógikat a test megszállottjainak. Ezek a jógik nem, hogy meggyengítenék a test-elme komplexumot még tovább erősítik azt, és ezzel pontosan a Jóga a magasabb Én-el való egyesülés útjába állnak.

Szóval járjon valaki a "széles út" bármelyik keleti vagy nyugati hosszú ösvényén, soha ne felejtse el, hogy az csak eszköz és nem cél. A "cél" közelébe csak azután jutunk, miután feladtuk és elengedtük azokat a gyakorlatokat!

  13 Menjetek be a szoros kapun. Mert tágas az a kapu és széles az az út, amely a veszedelemre visz, és sokan vannak, akik azon járnak."

Ráadásul, ahogy Jézus tanítja "veszedelemre visz". Veszedelemre viszi azokat a sokakat, akik manapság divatból, felkészületlenül "jógázgatnak" ,"meditálgatnak", vagy valamilyen hamis önismereti technikába, vagy valamelyik újkori "bizniszegyház" hamis tanításaiba belebonyolódva azt képzelik, hogy úton vannak és nem veszik észre, hogy csak a test-elme működésük kapott egy újabb "álalakzatot", maszkot. A "kis-én", a személyes én képzete a cselekvőség érzetével együtt az elme egyik legerősebb megnyilvánulása és mindent megtesz, hogy "létezhessen", ha kell akkor spirituális tapasztalatok illúziójára is képes, mert számára a "nagy" énbe való olvadás a megsemmisülést jelenti. Persze ez a kis és nagy megkülönböztetés az ének között nem létezik, csak káprázat, olyan mint a víz a délibábban, de a dualitás káprázatában addig, amíg a tapasztalatokkal történő azonosulás fenn áll úgy tűnik, hogy van.

A Maharshi "tanítványa", követője Papaji , aki szintén egy "Jivanmukta" egy felébredett Mester volt, beszámolt arról, hogy sokan meglátogatták olyanok, akik vipassana meditációt végeztek és a tapasztalataik alapján már úgy képzelték, hogy megtapasztalták az Isteni Önvalót, pedig csak a saját elméjük keltette ürességet tapasztalták. Tévúton voltak.

A "veszedelem", mint olyan nagyon sokféle lehet, szinte nem is lehet felsorolni, akár fizikai vagy pszichikai jógasérülésektől kezdve az "úton-levés" önhittségén át a külvilágtól való menekülés kényszere, olyan út követése, ami az egyén személyiségének nem megfelelő, de legfőképpen az "önkép" eltorzulása a legnagyobb probléma.

Ez, ahogy Hamvas írja az az eset, amikor "valaki naponta százszor mos kezet, de más leveleit felbontja". Sokan azt képzelik, hogy ha jógáznak, vagy meditálnak, vagy vallásosak stb. akkor azzal minden el van intézve és ezzel beseprik a "szemetet a szőnyeg" alá és a normális hétköznapi életükben pontosan úgy élnek tovább, mint előtte: veszekedve, irigykedve, anyagiasan, sóvárogva, tele vágyakkal az élet dolgai után stb. Ezért aztán a spirituális fejlettség, előrehaladás szempontjából sokkal magasabb szinten állnak azok az "átlagemberek", akik lehet, hogy még életükben semmilyen tanításról, vagy gyakorlatról nem hallottak, de azon a helyen, ahol vannak az életben, tisztességesen, önzetlenül, a hivatásukba belefeledkezve végzik a dolgukat és az anyagiasság csak addig a pontig foglalkoztatja őket, ameddig az életvitelük szempontjából szükséges. Ezek az emberek spirituálisan sokkal magasabb szinten állnak, mint a méregdrága jógatanfolyamokkal kereskedők, az úgynevezett jógastúdiókban talajtornázók, pénzért horoszkópot készítő asztrológusok és a hozzájuk rohangálók,(akiket főleg az anyagi boldogulásuk jövőbeni alakulása érdekel csak), a spirituális tanítók, akiknek nem elég a könyveik után befolyó jogdíj, de az országos előadás-turnéikra is csak komoly belépővel lehet bejutni és természetesen a youtube csatornájukon megosztott videóik is reklámozásra vannak beállítva.stb.stb. Persze a Vízöntő eltömegesítő korszakában vagyunk, amikor "az emberiség az anyagba készül leszállni", és ez a jelenség is törvényszerű, hiszen, ahogy Jézus is mondja "sokan vannak azok, akik azon járnak" a "széles úton", a széles út még inkább anyagba húzó, az egót-elmét erősítő és önhittséget tápláló ösvényén. A sok hamis tanítót, jógit , zugasztrológust, pozitivista életmód tanácsadót is csak a korszak tömegigénye, csodavárása idézte meg. 

Persze a "széles útnak" is vannak hiteles ösvényei és az nem megkerülhető, de, mint ahogy Buddha is tette a megvilágosodása előtt, azt is fel kell adni. Mik ezek a hitelesnek mondható utak és hogyan lehet ezt megállapítani? A legfontosabb a Tanító hitelességéről meggyőződni. A hiteles Tanítók mindig anyagi ellenszolgáltatás nélkül végzik és végezték munkájukat, hiszen meglehetősen paradox lenne az anyag béklyóiból történő szabadulás tanításáért anyagi ellenszolgáltatást kérni. Szepes Mária például évtizedekig tanította a hermetikus utat lakásán ingyen és bérmentve, vagy ott volt Hamvas Béla, aki ingyen küldözgette postán a kéziratait, tanulmányait még olyanoknak is, akiket személyesen nem is ismert, vagy szétosztogatta azokat. Az ilyen emberek jellemzően nem dogmatikusak és nem állítják azt, hogy csak az általuk járható út a helyes még annak ellenére sem, hogy azt már végigjárták és tudják a hatásait. Az életvitelüket mindig mögé lehet tenni a Tanításnak, annak az nem mond ellent. Nem ígérnek könnyű utat, nem kecsegtetnek gyors sikerrel. A személyiségüket soha nem tolják előtérbe, kerülik a feltűnést és a külsőségeket, nem használnak hangzatos neveket. A Tanításaikban, írásaikban érezhető a magas szellemiség és, ami a legfontosabb, a más fogalmak használata ellenére is a lényeges pontokban nem mondanak ellent más hiteles Tanítók tanításaival.

Sajnos a jelenlegi korszakban nagyon nehéz ilyen embert találni, ezért érdemesebb a könyvekhez, könyveikhez fordulni, mert azok is felidézik azokat a szellemi eszenciákat, eszmecsírákat, ellentétben az önjelölt guruktól, akik szereplési vágytól vezérelve csak az általuk összeolvasottakat szajkózzák, félreértelmezve, önmagukat és másokat is becsapva.

Szóval itt a "széles út", a közvetett út hiteles Tanítóit próbáltam jellemezni, hiszen az útkeresők zömének még ezt kell megtalálni és végigjárni, ami hosszú időt vehet igénybe. Nagyon fontos, hogy mindenki olyan utat próbáljon választani, amit közel érez magához, mert ahogy Paul Brunton tanítja, valószínűleg azon már valamikor járt. Nem baj, ha kipróbálunk többet is, mert így még pontosabban tudjuk behatárolni a nekünk megfelelőt, de ha megtaláltuk, legyen az akár keleti vagy nyugati technika, akkor ne váltogassuk, hanem azon menjünk végig , addig ameddig csak tudunk és -"belefáradva" "éhezve és szomjúhozva az Igazságot"- el nem jutunk a közvetlen út kapujához a "szoros kapuhoz".

14 Mert szoros az a kapu és keskeny az az út, amely az életre visz, és kevesen vannak, akik megtalálják azt.

Innen már a kevesek számára járható közvetlen, "keskeny út", az igazi életre vivő út következik, ahol már semmit nem tehetünk önszántunkból. Ezen út tanítói már csak teljesen realizált, megvilágosodott Mesterek lehetnek, az Isteni Önvaló "megtestesülései", vagy ami ugyanaz, a saját Önvalónk, a Tudatosság áramlása, a Szent Szellem. Ilyen megtestesülés, Jivanmukta volt korunkban pl. a Ramana Maharshi, Papaji, Robert Adams, Nisargadatta Maharaj, Ramesh Balsekar, Jiddu Krishnamurti, U.G.Krishnamurti stb. de minden nagy, a történelemből ismert tanító, próféta: Jézus, Buddha, Mózes, Krishna, Mohamed stb. A lényeget tekintve nem volt közöttük különbség, talán csak annyi, hogy korunk tanítóinak a tanításaira nem alapítottak világvallást és a "lényegre", az igazi Önismeret útjára direktebb módon mutattak rá. Azok nincsenek annyira példabeszédekbe, szimbólumokba burkolva mint a nagy elődöké, mert a mostani korszellemben már nem is kell hogy így legyen, de az egyszerűségükből fakadóan pontosan annyira érthetetlenek, mint a régi nagy Tanítók példabeszédei, annak ellenére, hogy lényegileg pontosan ugyanazt tartalmazzák.

Befejezésül, még néhány gondolat a spirituális "előrehaladottság" mértékéről. Hogyan tudjuk viszonylag hitelesen felmérni azt, hogy kb, hol tartunk? Persze az ilyen jellegű méricskélésnek nem sok értelme van, hiszen legmagasabb szempontból mindannyian egyformák vagyunk, egyek vagyunk, nincs közöttünk különbség, de addig, amíg a lefokozott tapasztalásunk folytán a dualitásba kényszerülünk, jó, ha van valami mértékünk.

 Ramana Maharshi ezt tanította :

" A nem kívánt gondolatoktól való szabadság fok és az egyetlen gondolatra történő koncentrációs fok a mértékegységei a spirituális előrehaladottság mérésének."- ezt a választ valószínűleg egy még koncentrációt-meditációt gyakorlónak adta. 

Amúgy a két fok kéz a kézben jár, hiszen olyan fokig tud egy ember nem gondolkozni, gondolatmentes maradni, amilyen mértékben koncentrálttá tud válni egyetlen gondolatra. Ez még amúgy a jóga ösvényének a koncentráció és a meditáció, már amúgy magas fokozatairól szól, de még a széles-közvetett ösvény, ahol a gyakorló az elmében létrejövő módosulásokat, gondolatformákat az elme energiájával nyomja el és szünteti meg, vagy koncentrálja egy gondolatra. Ezek a végső "szárny erősítő" stádiumok, ennek a határáig tud az ember saját erejéből eljutni, amíg az Önvaló kegyelme át nem billenti a szamádhi állapotába. Érdekes, hogy pl. a Nobel-díjas német fizikus Heisenberg, aki a kvantummechanika egyik megalapítója volt, spontán átélte a kevala nirvikalpa szamádhit-( a test tudat nélküli, de még nem végleges, állandó Önvaló tapasztalat)- a munkája során kifejtett nagy fokú koncentráció és elmélkedés hatására. Átbillent a holtponton, egy öntudatlan jógi volt. Persze a mentális hajlamaiból, előző életekből hozott vászanáiból, kifolyólag ez törvényszerű volt. A Maharshi, Robert Adams vagy a Papaji már fiatal korukban spontán megvilágosodtak és elérték a szahadzsa nirvikalpa végleges állapotát, mindenféle ismeret és előtanulmány nélkül. Persze ez ritka.

A másik jó mérték lehet még az is, hogy: Mi az, ami még kell nekünk ebből a világból? Mire vágyunk, milyen erős az elménkben a vágydinamika? Persze az nem baj, hogy elfogadjuk a világ dolgait, hiszen benne élünk, de mennyire ragaszkodunk hozzájuk? Mennyire tudnánk meglenni nélkülük és elengedni azokat? Lehetnek ezek emberek, tárgyak,tanulmányok, rang, pozíció, nem feltétlenül kell, hogy mindenképpen anyagi dolog legyen. Az elmében lévő ragaszkodás mértéke az, ami számít, bármi is legyen az. Az erre a kérdésre adott őszinte válasz is sokat elárul arról, hogy a "kozmikus óra mutatója" éppen hol áll. Persze a legvégén már a "kis énünket" is el kell engedni.

A direkt ösvényen a "keskeny úton", (ami már az Önkutatás útja, a jógában a szamádhi, amiben a személyes én érzete már nem vesz részt), a "fejlődést" a cselekvőség érzetének a gyengülése, a test-elme kapcsolódásának a lazulása jelenti. Amíg nem érjük el a végső célt, ezt a külvilágra adott reagálásunk intenzitásán és erején mérhetjük le. Ezért Robert Adams egyik legfontosabb tanítása tanítványaihoz, a "Ne reagálj"! Fogadd el a jelenségeket úgy, ahogy vannak, fogadd el a sorsodat úgy, ahogy az van és ott találd meg a boldogságodat, ahol vagy, mert bármi is történik veled a determináció zárlatában, az nem a felszíni tudatodhoz, hanem az elméd tudattalan tartományaival van összefüggésben és csak a már élethelyzetté vált kivetülésekre való NEM REAGÁLÁSSAL lehet "feloldani". Tehát a reakciód mértéke, a tetszéseid és nem tetszéseid határozzák meg a sorsodat, természetesen a determináció zárlatán belül. A nem reagálást nem csak a külvilágra, de a gondolatainkra, érzéseinkre, érzelmeinkre is tudni kell alkalmazni. Ennek csak egyetlen módja van ezen a szinten, hogy nem veszünk róluk tudomást, figyelmen kívül hagyjuk és akkor szétfoszlanak, megszűnnek. Nem állunk ellent, mert máskülönben csak erősítjük az elme erejét. Ezzel számoljuk fel az elménk tudattalan zónáiban lappangó és azt személyes énné szűkítő mentális hajlamainkat, a sorsunk mozgatórugóit. Ezért is viccesek a mai pozitivista életviteli tanácsadók, tanítások, sikerkovácsok, azokkal a sugalmazásaikkal, hogy gondolkodjunk pozitívan, higgyünk önmagunkban, merjünk nagyot álmodni, valósítsuk meg a vágyainkat stb. mivel az "eleve meghatározott sorsunk" gyökere számunkra tudattalan és az, hogy a jéghegy csúcsával (a személyesnek hitt én)  elkezdünk hinni, meg "akargatni', az önmagában édes-kevés energia, ráadásul a "szabad-akarat" illúzióját is kelti. A személyesség/személyiség az elme testtel és cselekvőséggel történő azonosulásához tartozik (ezt éljük személyes énnek), ami önmagában is egy okozat, egy buborék az óceánon, azt meg ne gondoljuk, hogy egy buboréknak bármilyen hatása is lehet egy akkora "víztömegre", mint az elme tudattalan zónája. Alapvetően ezen a szinten már minden gondolat rossz, legyen az akár pozitívnak látszó, vagy akár negatívnak tűnő, hiszen azok csak módosulások az elmében és ezáltal a figyelem áramlásának az elterelői.

Ezért is mesélte Robert Adams, hogy a megvilágosodással igazából "semmi" nem történik, csak megszűnik a cselekvővel, a "kis énnel" való azonosulás és a dolgok csak úgy maguktól létrejönnek és úgy látja magát az ember, mint egy mozifilmen lévő szereplőt. Az események a testtel spontán megtörténnek, semmilyen ráhatása nincs a folyamatokra, minden megy magától egy előre elrendelt úton. Nincs olyan, hogy jó vagy rossz, minden csak egy jelenség a vetítővásznon, de amíg mi, csak a jelenségeket érzékeljük, megfeledkezve a vászonról, addig ő látja a vásznat is.

 

Tudatos életmód? 2.rész

Szóval a "Tudatos életmód"- témából indultam ki, ami, mint az első részből kiderült a mostanában divatos sorsalakítási módszereket népszerűsíti. Ezek azt sugallják, hogy önmagában elég a pozitív gondolkodás ahhoz, hogy életünk-sorsunk irányítását a kezünkbe vegyük. A tudatosságunktól függ a vágyaink beteljesülése, a jólétünk, jó közérzetünk. Mi ezzel a gond?

Az, amit mi átlagemberek tudatosságnak hiszünk, annak semmi köze a valódi Tudatossághoz. A mi tudatunk, énünk, egónk vagy elménk egy lefokozott tudati mechanizmus (avidja ), egy okozat, ami a tudattalan elménkben rejlő mentális hajlamaink következménye és ezért a maga szintjén része a külvilágunknak, a káprázatnak. Ezért mentális és érzelmi tevékenységeink felszíniek és determináltak. Szabadságunk csak annyiban van, hogy valamilyen hiteles önismereti technika révén a "tanú-tudatosság" állapotába emelkedünk és a velünk történő élethelyzetek szemlélőivé válunk úgy, hogy nem azonosulunk többé a kis énünk reflexív reakcióival. Megtanulunk nem reagálni, ami egy hosszú gyakorlási folyamat eredménye és elfogadjuk azt, amit elénk hoz a sors és belenyugszunk "Isten" akaratába. Ezzel a szemlélődő belenyugvással vesszük fel a magunk keresztjét, de nem beletörődve, hanem belenyugodva abba, hogy létezik egy magasabb erő, aki pontosan tudja azt, hogy a fejlődésünk jelenlegi állapotában, mik azok a tapasztalatok (legyenek úgymond "jók-rosszak") amire éppen szükségünk van. Persze ez már a "rövid-ösvény" a direkt út az Önkutatás módszere, amit meg kell előzni a "hosszú-ösvénynek" az indirekt útnak, ahol az ember még a személyes énjével dolgozik különböző keleti-nyugati jógatechnikák révén és más gyakorlatokkal, majd miután elakad és belefárad ezekbe, ezeket feladván a direkt ösvényre lép. Buddha útja is jól szemlélteti ezt. 

A mai, modern New Age  áramlatból fakadnak a "szabad-akarat" dogmájára épített pozitivista sorsalakításnak nevezett technikák. Számtalan módszer és "tanító" bukkan fel napról napra és a szentimentális emberek azonnal elhiszik az ott hallottakat, pedig, még józan, egyszerű észjárással is könnyen be lehet bizonyítani, hogy olyan mint "szabad-akarat" nem létezik és nem is létezhet A nem akarás is akarás. Elég csak végig gondolnunk, hogy az életünkben is voltak olyan kellemetlen események, amit nagyon nem akartuk és mégis bekövetkeztek.Talán sokkal több minden van, amit nem akartunk, hogy bekövetkezzék és mégsem tehettünk ellene semmit.

Emberek milliói élnek háború sújtotta országokban, száműzetésben, menekülttáborokban, éhínségben, nyomorban a saját akaratuk ellenére. Valószínűleg az érzelmi és gondolati életük sem egyformán "kóros" vagy negatív, pedig ugyanazokon a tapasztalatokon mennek keresztül egyszerre. Azonban, ha megfordítjuk a jelenséget, akkor azt is láthatjuk, hogy mennyi depressziós és lelki beteg világsztár és milliárdos él álomszerű körülmények között és milyen sok negatív gondolkodású ember ért fel a fizikai csúcsra.

Láttam egyszer egy műsort, amit Indiában forgattak és elhangzott benne egy érdekes statisztika, ami kimutatta, hogy az ottani lepratelepeken élők kedélyállapota jobb, mint az átlag magyar nyugdíjasé. Akkor hogyan lehetséges az, hogy összehasonlíthatatlanul nehezebb sorsot élnek?

Amikor Robert Adams-et ( ő egy megvilágosodott amerikai mester volt, a Ramana Maharshi tanítványa )- megkérdezték, hogy miért van az, hogy az Önkutatás útjára lépett követők 90 százaléka abbahagyja a gyakorlást, azt válaszolta, hogy ez azért van, mert a gyakorlás, a meditáció következtében nagyon felerősödnek, aktivizálódnak a szamszkárák-sorscsírák vagy vászanák (az elme tudattalan mentális hajlamai), és ezek, az életben komoly válságokat idéznek fel, amik visszarettentik az út követőit és még idő előtt felhagynak a gyakorlással. Ezért van az, hogy csak kevesen érnek célhoz, az igazi Önmegvalósításhoz.(aminek az "eléréséből", pedig nem feltétlenül fakad fizikai értelemben vett jólét, amint azt, az írás első részében is láthattuk)

Hamvas Béla ezt úgy fogalmazta meg, hogy karmatorlódás következik be és felhívta a figyelmet arra, hogy a válságponton ügyelni kell, mert a "sötétség hatalmai" az embert lerohanják, ami azt jelenti, hogy az elme tudattalan, ismeretlen tartományai aktivizálódnak. Persze ez sorsszerű, de jól rávilágít arra, ahogy Hamvas is írja: "fizetés nélkül nem lehet távozni" és a "lélek sötét éjszakája" kísérőjelenséggel szinte minden esetben találkozik az, aki valamilyen hiteles spirituális-önismereti úton jár. Ha nem, akkor jó okkal gyanakodhat, hogy zsákutcában botorkál.

A sorsunk és a velünk történő események oka tudattalan és nem a felszíni tudat következménye. Az, ami velünk történik a tudattalan elménk kivetülése. Világosan látható, hogy ezek a "tudatos-életmód"-ot hirdető módszerek fabatkát sem érnek, hiszen a felszínről akarnak hatást gyakorolni, ami lehetetlen. Viszont a hiteles módszerek, szinte minden esetben okoznak egy kis "megrázkódtatást", mert az elme mélyrétegeit mozgósítják és ha valaki nem megfelelően felkészült vagy érett, akkor többet ártanak mint használnak. Szóval senki ne higgye el, hogy a "hosszú ösvény" levágható és szenvedés nélküli. Persze ezzel nem lehet pénzt keresni és a tömegigény számára sem nyújt "elixírt". Nem véletlen, hogy a mai, felgyorsult világunkban gomba módra szaporodnak a "tudatoséletmód"-ot hirdető semmitmondó és alaptalan technikák, karöltve a bizniszegyházak (krishnások,szcientológia,jehovatanúi,hitgyüli stb.) hazug vallási és életviteli tanításaival, a tömeges divatjógával és mindenféle meditációnak álcázott relaxációval. Ezek nem mások,mint a "hosszú ösvény" vagy közvetett út vadhajtásai. Nem nyújtanak mást, mint szentimentális "pozitivizmust", ami csak arra jó, hogy elterelje a figyelmet egy kis időre és még több csalódást okozzon. Persze ennek is így kell lennie, hiszen mindig is voltak hamis tanítók, tanítások és a sorsából kifolyólag mindenkinek meg kell kapnia azt, ami benne rejlik.

Befejezésül álljanak itt a galileai Mester intő szavai:

13 Menjetek be a szoros kapun. Mert tágas az a kapu és széles az az út, amely a veszedelemre visz, és sokan vannak, akik azon járnak.

14 Mert szoros az a kapu és keskeny az az út, amely az életre visz, és kevesen vannak, akik megtalálják azt.



  

Tudatos életmód?

Tudatos életmód?

Manapság egyre népszerűbbek a "változtassukmegasorsunkat" típusú szentimentális "pozitivizmust" forgalmazó vállalkozások, azt sugallva, hogy csak rajtunk áll, mi fog történni velünk. Kezünkbe vehetjük életünk irányítását és ha pozitívan gondolkozunk, akkor majd kivirágzik körülöttünk minden. Az ehhez szükséges technikát remek, hétvégi tanfolyamokon sajátíthatjuk el. Szóval szabad akaratunk van. Néhány idézet,az egyik ilyen oldalról:

"Megtanulhatod megelőzni a feszültséget és lecserélheted a nyugalomra... mert amikor kiegyensúlyozott vagy, akkor nem taposnak a lábadra"


"Mindig az érzelmeinket, gondolatainkat kapjuk vissza, mert belülről kifelé történnek a dolgok és nem fordítva. Figyelj oda magadra, az érzelmeidre, gondolataidra és egészen más világba "csöppensz"."

"Ha tudsz bánni az érzelmeiddel és a gondolataiddal, akkor olyan életet élhetsz, amilyet választasz magadnak"

Nagyon jó ez a pozitív hozzáállás, de tényleg így van ez?
Szóval, akkor Mahatma Gandhi -aki egyébként egy megvilágosodott "jivanmukta" volt- egy Isteni Önvalót realizált ember, ami azt jelenti, hogy teljesen megszabadult a személyes én káprázatától és a Végtelen Tudatosság állapotából szemlélődött- nem volt rendben érzelmileg és gondolatilag? Mint tudjuk, elég alaposan rátapostak a lábára, főleg, ami az életének befejezését illeti. Egy merénylet áldozata lett.

Vagy ott volt mondjuk Jézus Krisztus, akinek ezek szerint az érzelmei és gondolatai úgyszintén nem lehettek rendben, hiszen az egyik legkegyetlenebb kivégzési forma oltotta ki a földi életét.

Ha eltekintünk ezektől a "világhírű" példáktól és szétnézünk a saját házunk tájékán, akkor eszünkbe juthat akár Hamvas Béla is, aki az egyik valaha élt legjelentősebb magyar szellemi ember. Az élete köztudottan nehéz volt, tele szenvedéssel és mellőzöttséggel. A teljes vagyonát elveszítette egy bombatalálat következtében. Akkor ő sem tudta megfelelően kezelni, irányítani az érzelmeit és a gondolatait?

Lehetne még sorolni a példákat tucatszámra, megemlítve a Ramana Maharshit, Rama Khrisnát, Nisargatatta Maharajot, akik rákban és szegénységben haltak meg, vagy ott volt Robert Adams, aki egy ideig szegénységben, karbantartóként tengette az életét, idős korában parkinson kórtól szenvedett, majd rákban meghalt. Saját vagyona nem volt, mindig valamelyik tanítványánál húzta meg magát, pedig a legnézettebb amerikai talk-showk keresték a kegyeit, de azokat elutasította. Könyvet nem írt, a satsangjait(előadásait) ingyen látogathatta bárki.

A fentebb említett tanítók az emberiség legtudatosabb és ezért a legkiegyensúlyozottabb lényei közé tartoztak, de a hétköznapi életüket és sorsukat tekintve nem hiszem, hogy bármelyikőnkben is felmerülne a vágy egy hasonlóra. Azt is láthatjuk, hogy még a Tudatosság abszolút szintjével sem jár együtt a feltétlen, a földi értelemben vett jólét, de nem is kell, hogy együtt járjon, hiszen a kettőnek semmi köze egymáshoz. Az a Tudatosság túl van már bárminemű kettősségen és kötésen.

Szerintem már ennyiből is kiderül, hogy az ilyen populáris "tudatoséletmód" módszerek teljesen megalapozatlanok és nem szólnak másról, mint néhány ember pénzbehajtási akciójáról és tudatlanságáról, ami már a teleshopos színvonalú videókból és a közösségi oldalakon folyamatosan hömpölygő, szirupos idézetekből is könnyen észrevehető. Persze fontos a pozitív gondolkodás és a jó közérzet, mint "megélés", de ez nem jelenti azt, hogy a külvilág történéseire bármilyen hatást is gyakorolhatna. Egy emberi élet lefolyását és szükséges tapasztalatait sokkal bonyolultabb karmikus törvények szabályozzák szinte hajszálnyira kiszámított pontossággal. A cikk második részében megpróbálom ezt részletesebben kifejteni:                     

folytatás: http://nyilegyenes.blog.hu/2015/05/18/tudatos_eletmod_2_resz

Báránybőr

A TASZ (Társaság a Szabadjogokért) nemrég egy jelentést tett közzé, amelyben felhívják a figyelmet arra, hogy a szcientológusok az utóbbi időkben a drogprevenció és a drogterápia segítségével jutnak be az iskolákba.             Az egyik ilyen szervezet, a szcientológusok által alapított Együtt egy Drogmentes Magyarországért Mozgalom.Ők a drogmentes maraton rendezvény-sorozattal járják az országot és gyanútlan fiatalok, pedagógusok, sportolók, cégek és polgármesterek sokaságát hálózzák be a drogellenes küzdelem népszerű jelszavával. Persze tagadják azt, hogy szándékukban állna bárminemű hittérítés. A Drogmentes Magyarországért Maraton vezetője Németh Gergő felháborítónak tartja a jelentést és álságos módon tagadja a vádakat. A drogprevencióra hivatkozik és a szcientológiai egyházzal való viszony árnyékát a más egyházakkal való együttműködéssel próbálja kisebbíteni úgy, hogy közben Kunfalvy Ákos alapító sem rejti véka alá a szcientológusságát a honlapjukon. ( a linket már eltávolították )

http://drogmentes.hu/a-mozgalomrol/bemutatkozas/kunfalvy-akos-alapito.html

Nem értem, hogy mire jó ez a hazudozás, hiszen, ha rákattintunk az Együtt egy Drogmentes Magyarországért Mozgalom honlapjára, a lap alján is találunk egy kiemelt linket (ÖNELEMZÉS), ami a Basic Books könyvkiadó oldalára visz és a szcientológia atyja L.Ron Hubbard könyveit forgalmazza.(azóta már eltávolították ezt a linket:)

http://drogmentes.hu/a-drogokrol/tarsadalmi-celu-hirdetesek/gyogyszeres-szekreny.html

Innen megrendelhetjük potom 3400 Ft-ért L.Ron Hubbard : Önelemzés című könyvét, ami a szcientológia tanaira alapozva olyan dolgokat ígér, mint pl.   "Két hét alatt olyan képességekre tehetsz szert, amikről ha most tudnál, talán nem is emberként gondolnál magadra..."

A hatásvadász ismertetőt végigolvasva egyértelműen kiderül, hogy egy újabb, zavaros ideológiai hátterű önismereti technikát akarnak elhinteni.Tipikus amerikai New Age import ez is, ami már pár hét után jelentős eredményekkel kecsegtet. Ez benne a csali és most az iskolásokat célozta meg fondorlatos módon a Magyarországi Szcientológia Vallási Egyesület. A mai magyar iskolarendszer, ahol nem arra kíváncsiak, hogy a gyerek mit tud, hanem arra, hogy mit nem (és ezért nagyon sok gyermek szenved a sikertelenség miatt), remek táptalajt nyújt az ilyen könnyű sikert ígérő módszernek. A még kiforratlan és könnyen befolyásolható gyerekek és fiatalkorúak számára könnyen vonzóvá válhat ez az önismeretnek álcázott hittérítés.

Mivel direktben nem tudnának bejutni az iskolákba, ezért a drogellenesség és drogprevenció "báránybőrébe" bújva veszik fel a kapcsolatot a diákokkal. Aztán az ott osztogatott repianyagokon és a honlapjukon keresztül előbb utóbb eljutnak a "forráshoz".

Persze a jelenség nem új, hiszen a másik Amerikából importált bizniszegyház, a Krishna-tudatú Hívők Közössége is próbálkozott már az iskolákban.Ők az áltudományos "intelligens tervezés"- ről tartott előadások leple alatt próbálták népszerűsíteni a vallásukat. Az amúgy állandóan indiai jelmezben parádézó krisnások, az iskolákba öltöny-nyakkendőben mentek előadást tartani, nehogy "kilógjon a lóláb". Ott is volt könyv, ahogy illik, amit az USA Book News a tudomány kategória három legjobb könyve közé választott és az „Az év legjobb könyvei” díjjal tüntette ki. Aztán a szkeptikus blogon kiderítették, hogy ezt a "díjat", mint reklámmatricát bárki megvásárolhatja, hogy az ezzel forgalomba hozott könyv kelendőbb legyen. Ők is megvették.Szóval a pénzért minden hazugság megengedett.

A Magyarországi Szcientológia Vallási Egyesület hiába tagadja az őt ért vádakat, mert egyértelmű, hogy a tagjain keresztül alapított civil szervezetek legfontosabb célja a beszervezés és az általuk terjesztett felvilágosító anyagok mögött egy egészen más szándék áll. Nem kell sokat böngészni a neten ahhoz, hogy erről a hírhedt bizniszszektáról és az elméleteikről kiábrándító információkat találjunk.

Egy a sok közül:http://valasz.hu/itthon/szcientologus-voltam-42751/

Ezen a linken pedig betekintést nyerhetünk a Drogmentes Maraton titkos alapszabályába :

http://objektivszcn.blog.hu/2010/12/28/a_drogmentes_maraton_titkos_alapszabalya

 

Múmia

Paul Brunton angol utazó, író és filozófus, a Ramana Maharshi beavatott tanítványa a következőket írja az egyik 1935-ben megjelent könyvében:

"Ismétlem tehát, hogy azok az idegenek, akik rejtett kincsek kedvéért, vagy gyakran tudományos kutatás leple alatt meghúzódó túlhajtott kíváncsiságból olyan ősi földek feltárására vállalkoznak, ahol a mágiát értették és gyakorolták, súlyos kockázatot vállalnak.
A lhasszai nagy lámáknak is vannak rejtett sírjaik Tibetben és részben ez az oka annak, hogy, a tibetiek semmiképpen sem akarják beengedni az idegeneket országukba. De eljön majd az idő, amikor az emberek mégis behatolnak oda, majd felfedezik és felbolygatják ezeket a sírokat és ezáltal ismét szerencsétlenségeket zúdítanak magukra"

Ezt egy Adeptus közölte az íróval az egyiptomi utazása során abból a célból, hogy felhívja a világ figyelmét az ősi földeken található sírok és a bennük található múmiák megbolygatásának veszélyére. (Egyiptom,Tibet,Mezopotámia,Dél-Amerika) Egyiptomban addigra már számos sírt feltártak. Ezek a sírok "mágikusan" energetikailag védettek . A magasabb meg az alacsonyabb rendű személyiségek feltárt sírjai között ugyanis sok olyan van, amelyet efféle erők védenek. Minden egyes múmia amelyet kiemelnek sírboltjából és átszállítanak az európai vagy amerikai múzeumokba, magával viszi ezt az éterikus-energetikai kapcsolatot és így ártalmas hatásokat teremt.

"Ezek a hatások mind, kivétel nélkül különböző bajokat zúdítanak a világra, annyira, hogy rombolóan hatnak egész nemzetek sorsára.Önök,nyugatiak nem is tudnak védekezni ellenük és minthogy nem láthatók önök számára, csak annál nagyobb mértékben veszedelmesek"- mondta az Adeptus. Persze, csak az anyagban hívő materialista tudomány nem vesz tudomást az ilyen és ehhez hasonló dolgokról, de az azóta lejátszódott történelmi események (a második világháborútól napjainkig) igazolták és igazolják a figyelmeztetés igazságtartalmát.

A következő hír a fenti információk tükrében, akár más "megvilágosítást" is kaphat : 

chttp://index.hu/mindekozben/poszt/2015/02/05/mumia_a_buddhaban/

Swámi Wellness

A képeken Őszentsége Sivarama Swámi (Létai Péter) a magyar Krisna-tudatú Hívők közösségének alapítója van, amint láthatólag nagyon jól érzi magát Goában az ötcsillagos, privát üdülőkomplexumban.

sivarama.jpg

Egy idézet Őszentségétől:

"A legfontosabb, hogy az emberek megismerjék önmagukat és értsék meg, hogy ők nem azonosak a testükkel, hanem lelkek; amikor ezt megértik, az lesz az alapja a békének, és minden más dolognak, amit szeretnének. Mert ugye az, hogy emberek azonosítják magukat ezzel a testtel, ez az alapvető hibája az egész mostani civilizációnak. Nemcsak Európában, Amerikában, Indiában, hanem mindenhol. Ennek alapján egy hamis birodalmat építünk, a materializmus birodalmát, amivel elhanyagoljuk a lelket, a valódi személyiségünket. Mindegy, hogy anyagi szempontból milyen sikert érünk el, az emberek mégis frusztráltak, érzelmi betegségeik vannak, nincs elégedettség."

Persze azért azt se  felejtsük el, hogy az anyagi dolgoktól történő elfordulást hirdető krisnás-vallás kiagyalója "Ő Isten Kegyelme" Swámi Prabhupada Baktivedanta és egyben Létai Péter "mestere", (akit a hívek Rolls Royce-al fuvarozgattak) sem vetette meg a pompát, mint ahogy a szekta más vezetőiről is szaftos történetek keringenek.(pedofília, homoszexualitás, zsarolás, hatalmi harc, bérgyilkosság stb.)

Prabhupada "Ő Isten Kegyelme" arany koronával a fején.

24.jpg

Prabhupadának ráadásul meglehetősen extrém nézetei is voltak, amik még egy átlagember hitelességét is aláásnák. Szerinte a négerek egy alacsony, harmadrangú faji kategóriát képviselnek és nemes egyszerűséggel csak "negro"-ként emlegette őket. Úgy gondolta, hogy az emberiség intelligens osztálya csak az árja családok közül kerül ki, és ezért tartotta Adolf Hitlert is árjának.Szerinte Hitler jó tanítványa volta a Bhagavad Gítának. Ezek után már nem nehéz kitalálni a zsidókról alkotott véleményét sem. Nem csoda, hogy Ghandi kerülte vele a kapcsolatot, és leveleit válaszra sem méltatta. Akit részletesebben is érdekel a téma, az itt elolvashatja Prabhupada "vitriolos" kijelentéseit: http://www.ibtimes.com/swami-prabhupada-founder-hare-krishna-movement-virulent-racist-anti-semite-1412102 

Persze a régi, nagy világvallásoknak és papjaiknak is megvoltak és vannak a maguk visszásságai, de azok a vallások legalább az eredetnél, a forrásnál tiszták és alapvetően azért jöttek létre, hogy a kinyilatkoztatásokban lévő üzeneteket eljuttassák az emberekhez. Az utóbbi évtizedekben mesterségesen létrehozott bizniszegyházak viszont azért jöttek létre, hogy az emberek fölött hatalmat szerezzenek, és kihasználva őket vagyonhoz jussanak. A legnagyobb bűnük az, hogy az eredeti szentkönyvekben rejlő üzeneteket eltorzították és a szekta hatalmi érdekeihez igazították. Prabhupadaék is pontosan ezt tették a saját kiadású Bhagavad Gitával, ahol minden három sor idézetet, 20-30 soros önkényes magyarázat követ, természetesen bele és félremagyarázva a szent szöveget, hogy az olvasó még véletlenül se másképpen értelmezze, mint a Krishna-tudat hívei. Sajnos Európában sokan ezzel a torzszülött, képmutató, kizárólag külsőségekben megnyilvánuló vallással azonosítják Krishnát és a Bhagavad Gitát. Ha valakit komolyan érdekel ez a szent könyv, akkor olvassa inkább Baktay Ervin fordítását vagy Swámi Vivekananda és Paramhansa Yoganada verzióit.

Korunkra jellemző ez a jelenség és számos, megszállott, önjelölt hamis-prófétát dob a felszínre, akik sötét erők akkumulátoraként könnyen befolyásolható, megtéveszthető, infantilis jellemű embereket csalnak lépre az általuk kitalált vallás segítségével. A hívekre erőltettet cölibátus, a kultúrától eltérő étkezési szokások, ruházat, indiai nevek stb. is mind azt a célt szolgálják, hogy az illetőket elszigeteljék a saját társadalmuktól és így életük végéig a hatalmuk alatt tartsák őket. Innen már nagyon nehéz a visszatérés a hétköznapi életbe. Persze ezek a szerencsétlenek azt gondolják, hogy úton vannak Istenhez, nem is sejtve, hogy a számukra kitalált gyermeteg és bugyuta vallási gyakorlatok, mantrázgatások stb. értéke spirituális szempontból a nullával egyenlő. A valódi spirituális út nagyon nehéz és évtizedeken átívelő, állandó szellemi gyakorlást követel, ezért nem is járható tömegesen.

Van egy mondás, ami szerint a Mestert tanítványai jellemeznek a legjobban. Praphupada miután meghalt 1977-ben, az általa alapított szervezeten belül (ISKCON) kitört a hatalmi harc a vezetők között. Az addigra világszervezetté nőtt és óriási vagyonnal rendelkező egyház vezetőjét a saját emberei mérgezték meg, hogy minél előbb átvehessék a hatalmat.

https://www.youtube.com/watch?v=nN_flsMxw2U

Nem véletlenül mondta Swámi Vivekananda:

"Az egész világon léteznek táncoló és ordító szekták,akik úgy terjednek mint a fertőzés,amikor elkezdenek énekelni ,táncolni és prédikálni:ők szintén egy fajta hipnotizőrök."

 

Transzcendentális átverés

Találtam egy jó írást a "transzcendentális" meditáció atyjáról, az azóta már elhunyt, milliárdos gururól, Maharishi Mahesh-ről.(nem összetévesztendő a neve az indiai szent, Ramana Maharshi-val, aki nem tartotta magát "maharshinak" és a sétabotján és az ágyékkötőjén kívül nem volt más vagyona élete végéig ) A mai jóga és meditáció biznisz egyik legékesebb példája a transzcendentális meditáció üzletág, ahol jó pénzért (155 ezer Ft) 4 nap alatt, alkalmanként pár órában tanítanak valamit, aminek semmi köze a meditációhoz, inkább csak relaxálgatás, mantrázgatás. Már önmagában az is problémás, hogy pénzt kérnek, de a fő probléma a "meditáció" elnevezés, hiszen a meditáció a jóga nagyon magas szintje, a hetedik, amit nem lehet néhány óra alatt megtanulni, ráadásul nem is járható út mindenkinek. Az arra alkalmatlan egyének számára nagyon veszélyes. Nem véletlenül írta Paul Brunton:

"Amíg a kereső nem tudja, hogy mik a gyengeségei, és nem lát hozzá ezek kijavításához, illetve a szükséges pozitív jellemvonások kialakításához, addig a meditáció vagy haszontalan, vagy sikertelen, vagy akár káros is lehet."

A következő írást a Hetek oldaláról másoltam ide :

A jógi és a Beatles

Maharishi Mahesh hatalmas népszerűségre tett szert a hatvanas évek végére, amiben nem kis szerepet játszott a Beatlesszel való kapcsolata. A Beatles 1967-ben találkozott Maharishivel, és olyannyira hatása alá kerültek, hogy 1968-ban mindannyian Indiába utaztak, hogy a guru vezetésének vessék alá magukat. Az idill és a harmónia nem tartott sokáig, elsőként Ringo Starr hagyta ott, mert nem szerette a fűszeres ételeket, és nem tudta tartani a vegetarianizmust. Paul McCartney három héttel bírta tovább.
A legtovább John Lennon és George Harrison maradtak, akik csak azt követően váltak meg a mestertől, hogy kiderült: szexuálisan zaklatott többeket, köztük az ismert színésznőt, Mia Farrow-t. Lennon dühében írt egy dalt is, Maharishi címmel, amelynek eredeti verziójában azt énekelte, hogy „Maharishi, mit tettél, mindenkit jól átvertél”. George Harrison javaslatára – elkerülendő egy esetleges rágalmazási pert – a címben és a szövegben Maharishi nevét végül Sexy Sadie-re változtatta. Az oly sokat emlegetett keleti harmónia helyett a Maharishival való kaland tökéletes diszharmóniát hozott, és felemésztette az együttest. A Beatles ezt követően még kiadta a Fehér Albumként ismert lemezét, de soha többet nem léptek fel együtt.
Az eredeti foglalkozása szerint fizikus Maharishi 1959-ben alapította meg a Nemzetközi Meditációs Társaságot, londoni majd San Franciscó-i székhellyel. Innen indult világkörüli hódító útjára a transzcendentális meditáció, amely Maharishi válasza az élet minden kérdésére. A mozgalom csúcsán Maharishinek mint­egy kétmillió követője volt, csak az Egyesült Királyságban például mintegy kilencvenezren bálványozták.
Tekintettel arra, hogy a gurut sok híresség és gazdag ember támogatta bőkezűen, sokakat érdekelt, hogy mire is költi a mester a beérkezett adományokat. Maharishi saját bevallása szerint a pénzt „a központ támogatására fordítják, nekem nincs semmim. Az én igényeim egyszerűek, nem iszom, nem dohányzom, soha nem voltam színházban vagy moziban”. Nos, a mester egyszerű igényei közé tartozott többek között egy Rolls Royce is, ami miatt sokat kritizálták, de nem ez volt az egyetlen pénzügyi furcsaság Maharishi körül. Neil Aspinall, a Beatles roadmenedzsere például meglepve tapasztalta, hogy az egyszerű igényekkel rendelkező, a romlott nyugati világtól érintetlen guru mellett állandóan jelen van egy könyvelő is. A guru például 2,5 százalékot kért volna abban az esetben, ha a Beatles meditációs kalandjából film készül. „Arra gondoltam, hogy ez az ember többet tud az üzletről, mint én” – emlékezett vissza Aspinall. A pletykák szerint Maharishi az együttes éves bevételének 10-25 százalékát kérte a Beatlestől. Annak ellenére, hogy ettől a bevételtől elesett, a balul elsült Beatles-kaland óriási publicitást jelentett a guru számára, amely csak növelte bevételeit és követői számát, egészen a nyolcvanas évekig. Maharishi ugyanis tökélyre akarta fejleszteni a transzcendentális meditációt, és meghirdette a levitációt, amely a meditáció levegőben lebegve előadott formája.
Maharishi folyamatosan haladt a korral, a technika minden eszközét – televíziózást, internetet – alkalmazta a hívek toborzására. A kilencvenes években még pártot is alapított: a Természet Törvényének Pártja (Natural Law Party), amely az Egyesült Államokban, Kanadában és az Egyesült Királyságban indított jelölteket. Annak ellenére, hogy a párt a Timesban hirdetett, 12 millió példányban nyomtatta ki választási programját, valamint tévé- és rádióhirdetések özönével árasztotta el az Egyesült Királyságot, nem sok sikert ért el, és 2000-ben végül feloszlatták. A sikertelenség ellenére Maharishi nem adta fel globális politikai nézeteit, és 2002-ben bevezette a 10 euró értékű, rámnak nevezett új pénznemet békeprojektjeinek finanszírozására. Ugyanebben az évben Maharishi kijelentette: „Azért jöttem a világra, hogy tanítsak, és egyéni szinten sikereket értem el. Most a nemzetek szintjén akarok eredményeket elérni. A kormányok mindenfelé csak a sötétben tapogatóznak, nekem viszont van egy lámpám.” Maharishi a 2008 februárjában bekövetkezett halála előtti hétig vezette az általa alapított szervezetet. (forrás:Hetek)

Meditáció?

brunton_maharshi2.jpg

A képen Sri Ramana Maharshi és Paul Brunton látható.  

"Amíg a kereső nem tudja, hogy mik a gyengeségei, és nem lát hozzá ezek kijavításához, illetve a szükséges pozitív jellemvonások kialakításához, addig a meditáció vagy haszontalan, vagy sikertelen, vagy akár káros is lehet."- Paul Brunton

Nagy divat manapság a "meditáció". Rengeteg könyv és előadás foglalkozik vele, azt sugallva, hogy ez mindenki számára egy alkalmas és járható út. Az interneten is hemzsegnek a különféle idézetek, képek és egyes populista írók még "meditációs" CD-ket is mellékelnek könyveik mellé, azt sugallva, hogy nagyon rövid idő elteltével komoly tapasztalatokat szerezhetünk ezen a területen. Kár, hogy erről anno Buddhának elfelejtettek szólni, hiszen megspórolt volna hét évet az életéből -ami nagyon kemény útkereséssel telt el- mire rátalált a helyes gyakorlás módjára. Persze ezeknek a mai népszerű módszereknek semmi köze nincs a helyes gyakorláshoz, (ezek csak relaxációk), mint ahogy a manapság divatos jóga irányzatoknak sem, amiket jó pénzért, úton útfélen tanítanak különféle stúdiókban olyan emberek, akiknek még önmaguknak sem lenne szabad hozzáfogni a gyakorláshoz, nem hogy más, erre úgyszintén éretlen embereket oktatni. Paul Brunton, Sri Ramana Maharshi beavatott tanítványa egyik könyvében beszámolt arról, hogy már a 30-40-es évek Indiájában is nagyon nehéz volt hiteles Mestert találni és arról is, hogy rengeteg fizikális és pszichikai jóga sérüléssel találkozott, ami a felkészületlen "mesterek" "vakságának" volt köszönhető, mert olyan emberek oktatásához is hozzáfogtak, akik még éretlenek voltak a jóga legalacsonyabb fokozataihoz is, és ezzel veszélybe sodorták őket. Az sem véletlen, hogy a japán zen mesterek, Roshik mindig elutasítják az első körben jelentkezőket, akár többször is, de miután felvételt nyernek, azok után is nagyon kemény próbáknak vannak kitéve, mielőtt bármilyen komolyabb gyakorláshoz fognának. A komoly tanítók óvatosságra és alapos körültekintésre intenek mindenkit, aki az "önmegvalósítás" ösvényére szeretne lépni, hiszen a "spirituális" út önismeret nélkül nagy veszélyeket rejt magában. Amelyik ezt nem teszi, az nem vehető komolyan.

Kik tekinthetők komoly tanítónak? Alapvetően azok az embereket, akik már végigjárták az ösvényt és saját tapasztalatokkal rendelkeznek és azt, amit tanítanak meg is tudták valósítani és az életvitelükkel is tudják igazolni. Ezt mindig önzetlenül teszik anyagi ellenszolgáltatás nélkül, hiszen tudják, hogy a karma törvényéből adódóan a Felettes Én mindig gondoskodni fog arról, ami mindennapi szükségleteikhez kell és természetesen ennél többre nincs is szükségük. Ezért mindig kerüljük azokat a "spirituális" utat vagy önismeretet tanító előadókat, jógikat,de akár asztrológusokat is, akik ezt bármilyen anyagi ellenszolgáltatás fejében teszik, hiszen ez ékes bizonyítéka a lelki fejletlenségüknek és annak, hogy a magasabb igazságokról fogalmuk sincs. Figyeljünk oda a külsőségekre, az illető megjelenésére is. Ne dőljünk be az indiai és keleti "hacukáknak", frizuráknak, főleg ha egy európai mesterről van szó, hiszen még a nagy indiai tanítók is sok esetben nyugati viseletet öltöttek amikor Európában jártak, mert nem szerettek kitűnni a tömegből. A Maharshi amikor meglátta az egyik európai tanítványát az ashramban szanjaszinnak öltözve, leborotvált fejjel és az egyéb kellékekkel, hangosan kinevette és megkérdezte tőle, hogy cirkuszban érzi e magát, hogy bohócnak öltözött. Szegény fickó még valami indiai nevet is felvett, amit a Maharsi szintén elutasított és csakis kizárólag az európai nevén szólította. A keleti vegetáriánus étrend erőltetése és hangsúlyozása is gyanús, hiszen a karma törvényeinek a nem tudásából fakad és persze minden más túlzott önmegtartóztatásra buzdító tanács is a tudatlanságra utal, arra,hogy a "mester" nincsen tisztában az elme valóságos működésével. Érdemes még odafigyelni az illető előadására, stílusára is, hiszen ahogy Szepes Mária írta valahol "a közhelyből nem lesz világrengető igazság csak az által, hogy lehunyt szemmel mondják", mint, ahogy teszi ezt nálunk is egy jól ismert, önjelölt tanító, aki még tisztán, helyesen beszélni sem tud. Persze lehetne még sorolni a hamis guruk jellemzőit, de már ez a néhány jellemző is elég lehet a felismeréshez. Az interneten is fellelhető rengeteg információ, fénykép, videó és könnyen leinformálhatunk bárkit, akinek a tanítását követni szeretnénk mielőtt...

Befejezésül álljon itt egy idézet egy szintén keleti Mestertől:

"Legyetek ravaszak, mint a kígyók, szelídek, mint a galambok,, (Mt 10,16)"

A Kard Kereszt Korona Szövetség és a Jobbik viszonya

Madarat tolláról,politikus tanácsadójáról?

DSC00057-k.jpg

lantosjanos-becsnap2013.jpg(a képek forrása a Szent Korona Rádió http://www.old.szentkoronaradio.com/belfold/2013_02_12_becsulet-napja-peldatlan-nemzeti-osszefogas-interju  

A Kard kereszt Korona Szövetség vezetője Dr. László András egészségi állapota miatt sajnos nem tudott jelen lenni a rendezvényen. Üzenetét Kisgergely András olvasta fel. 

"A Kard Kereszt Korona Szövetség vezetőjeként üdvözlöm mind a szövetség, mind a magam nevében a megemlékezésre összejött testvéreket. Mint mindenkor és most is, elsősorban arra emlékezünk, aki nem volt ugyan jelen a kitörésnél, de minden igazságért küzdő magyar legfőbb vezére volt, Magyarország nemzetvezetőjére, Szálasi Ferencre. Ő volt a magyarság becsületének legfőbb letéteményese, életében és mártírhalálában egyaránt. Ő volt az, akit Európa megmentőjének kell tekintenünk. Emlékeznünk kell továbbá a kitörésben elesett magyar és német hősökre, a bolsevista bestiák által meggyilkolt Hindy Iván vezérezredesre a kitörésben résztvevő magyar erők parancsnokára, valamint a német - különösen az SS kötelékeiben harcoló bajtársainkra is. 

Reméljük, mert remélnünk kell a legszélsőbb szélsőjobboldal erőinek az összefogását!"

Dr. László András
A Kard Kereszt Korona Szövetség vezetője

http://jovonk.info/2013/02/22/dr-laszlo-andras-uzenete-becsulet-napja-megemlekezes-resztvevoinek  

Még egy idézet Lászlótól: 

Ekkor gyilkolták meg Szálasi Ferencet, Magyarország lánglelkű Nemzetvezetőjét, Hazánk és Nemzetünk, de a Világ történelmének is glóriáját, a Hősök Hősét, az Életszentség örök fároszi példaképét, a Mártírok közül a legnagyobbat."

Miért olyan érdekes Dr.László András, a Kard Kereszt Korona Szövetség vezetője?  

Amint egy korábbi írásomban már említettem, Vona Gábor azt a Baranyi Tibor Imrét kérte fel elnöki főtanácsadójának, aki szorosan kötődik Dr.László Andráshoz. Az utóbbi időkben a Jobbik parlamentbe kerülése és előre törése óta Baranyi, aki László tanítványa (Lászlóval még egy közös könyvet is megjelentetett : KARD, KERESZT,KORONA. Tradicionális tanulmányok a magyarságról.) egyre sűrűbben látható Vona Gábor társaságában és rendszeres előadója a Jobbik rendezvényeinek. 

Baranyi A KARD-KERESZT-KORONA SZÖVETSÉG kiadványában, a Sacrum Imperium-ban  is rendszeresen publikált:

http://www.sacrumimperium.hu/

A KARD-KERESZT-KORONA SZÖVETSÉG nyitóoldalán, pedig (alul a kapcsolatok között) megtalálhatjuk a Kvintesszencia Kiadót is, amelynek alapítója és vezetője úgyszintén Baranyi Tibor Imre.

http://www.sacrumimperium.hu/szovets.htm   

Gondolom "véletlenek" nincsenek és ez a szélsőséges nézeteket valló, önmagát "tradicionalistának" aposztrofáló érdekcsoport, (kiadókkal a háta mögött) nem véletlenül dörgölőzött oda a Jobbikhoz, hiszen a választóképes lakosság egytizedét élvező párt szimpatizánsai és választói remek felvevőpiacot biztosítanak. Az azóta "pálforduláson" átesett Szegedi Csanád volt Jobbik alelnök sem "véletlenül" működtetett Turul boltokat.

"Természetesen minden korábbi üzleti érdekeltségemet felszámoltam - Turul boltok, stb. -, sőt a korábbi könyveimet is bezúzattam..."- nyilatkozta a Magyar Narancsnak a "megtérése" után. 

Persze a politikához kell a pénz, de feltétlenül szükséges a szélsőséges ideológia is? A szélsőséges ideológia nagyon nagy veszélyt jelent főleg akkor, ha vezető pozícióba került embereket fertőz meg, és Vona esetében ez egyre nyilvánvalóbb. 

Elrettentésként nézzünk meg egy részletet Vona Gábor elnöki főtanácsadójának tollából. Ez a holokausztról alkotott vélemény, A KARD KERESZT KORONA SZÖVETSÉG lapjában jelent meg. A lap (Sacrum Imperium)  ezen 9. száma, még Hitler horoszkópját is mellékelte, gondolom nem véletlenül.http://www.sacrumimperium.hu/sacr0905.htm   

"E ponton a hitleri Németországgal kapcsolatban a legfőbb vádat, a holokauszt-mítoszt röviden megvizsgálva, kertelés nélkül ki kell kimondanunk, hogy mindez – legalábbis méreteit tekintve – a XX. század, sőt talán világtörténelem egyik legaljasabb és leghazugabb propagandája, amelynek célja legalábbis kettős volt: egyrészről – kárpótlás címén – busás anyagi javak kikövetelése a letaposott nemzetektől, főként Németországtól, amely a mai napig márka milliárdokat fizet rendszeresen Izraelnek, illetve a judeokrácia megfelelő pénztárainak, másrészt – a félrevezetett emberekben a bűntudat és a sajnálat felébresztése, illetve állandó ébrentartása révén – az antijudeokrata törekvések csírában való elfojtása, a kétkedők azonnali „lefasisztázása”, „leszélsőjobboldalizása”, „leantidemokratázása” stb. – vagyis egy több évtizedes besulykolás eredményeként társadalmilag gyakorlatilag azonnal diszkvalifikáló címkézés – révén. Az igazság az, hogy a holokauszt-mítoszt évekkel a háború után ötlötték ki amerikai zsidó–judeokrata zsurnaliszták, mégpedig egy ószövetségi történetet dolgozva át, ahol éppen a zsidók voltak azok, akik elfogott ellenségeiket mészégető kemencékbe hajtották, hogy ott azokat „elgázosítsák”. Sámuel II. könyv 12:31 szerint: „A népet pedig, mely benne vala, kihozatá [ti. Dávid]; és némelyét fűrész, némelyét vasborona alá, némelyét mészkemenczén vitt által és így cselekedék az Ammon fiainak minden városával”. Mellesleg a holokauszt görög eredetű szó (olokaustwma [holocaustoma], illetve olokauston [holocauston]) és azt jelenti, hogy ’égő áldozat’, olyan áldozat, amelyben a feláldozott tárgyat egészen elégetik. Kétségtelen, hogy voltak deportálások (nemcsak zsidók, hanem kommunisták, partizánok és egyéb felforgató tevékenységet végzők köréből) – noha a hivatalosan emlegetett és az iskolákban tanított számok töredékében – és kétségtelenül viszonylag sokan meghaltak a munkatáborokban, „elgázosítás” és módszeres genocídium azonban nem volt és ennek azóta számos cáfolhatatlan bizonyítéka látott napvilágot.10 E ponton sokatmondó az is, hogy bizonyos országokban, például Németországban vagy Ausztriában letöltendő börtönbüntetésre ítélhető az, aki a holokauszt-mítoszt nyilvánosan tagadja (Göncz idejében Magyarországon is komolyan gondolkoztak ilyesmin); nos, mi ez, ha nem a legsötétebb diktatúrákat idéző propagandaterror, amely nyíltan rávilágít arra, hogy a hatalmat jelenleg minek a szolgálatában állók bitorolják? Mellesleg az, aki csak nagyvonalakban is ismeri a német – és főleg a korabeli német – precizitást és alaposságot, szemernyi kétsége sem lehet afelől, hogy ha a Harmadik Birodalom ténylegesen és fizikailag ki akarta volna irtani a zsidóságot, akkor ma már legfeljebb antropológiai múzeumokból tájékozódhatnánk ennek a népnek a mibenléte felől…"

 

A fenti részlet Baranyi Tibor Imre: A második világháború kitörésének és a Harmadik Birodalom bukásának okairól és körülményeiről címen írt írásából származik.

http://www.aurumnostrum88.eoldal.hu/cikkek/baranyi-tibor-imre/baranyai-tibor-imre_-a-ii_-vilaghaboru-kitoresenek-es-a-iii_-birodalom-bukasanak-okairol-es-korulmenyeirol.html

 

 

 

A Jobbik szerint:Tibet Kína belügye.

tuntetes_10.jpg

Évek óta tapasztalhatjuk a Jobbik elszánt kiállását az emberi jogokért. Vona Gábort is számtalanszor láthattuk már "palesztin" kendővel a nyakában szónokolni.

Egy idézet tőle:

"Bizonyára lehet pro és kontra számos érvet felhozni a különféle oldalak mellett, de egy dolog tény. És ezt nem azért írom, mert az én szívem magyarként a szabad Palesztináért is dobog, hanem azért mert ez tény. Van egy agresszor, és ez Izrael, és van egy elnyomott nép, amely szabad hazát szeretne, és ezek a palesztinok."

Nagyon meghatóak ezek a sorok, és abszolút megnyugtatónak tartom, hogy ez a fiatal, tehetséges és őszinte politikus ennyire együtt érző és figyelmes. Ez a fajta szolidaritás példaértékű, hiszen az elnyomott népek sorsával való törődés nagyon fontos, és a világbéke megteremtése csak is kizárólag ezzel a mentalitással valósítható meg.

Végre egy magyar politikus, aki teljes mellszélességgel kiáll az elnyomás ellen, és a szabadságot mindennél fontosabbnak tartja. Talán még egyszer azt is megéljük, hogy személyében lesz egy Nobel-békedíjas politikusunk.

Még mielőtt teljesen elérzékenyülnénk és bedőlnénk ennek a hamis szolidaritásnak, nézzük meg, hogy milyen a viszonya Vonáéknak a köztudottan legalább annyira elnyomott tibeti néppel, és az őket megszálló kínai agresszióval!

A cikk címe "Tibet Kína belügye" Gyöngyösi Mártontól származik, és a párt külpolitikai programja között szerepel a Kína felé való nyitás, és a szoros gazdasági együttműködés. Milyen érdekes?

Ha Tibet Kína belügye, akkor a palesztin  kérdés miért olyan fontos, és az miért nem Izrael belügye?A választ szerintem mindenki tudja: azért, mert Kínában nem a zsidók az elnyomók.

Ennek a pártnak még a külpolitikája mögött is a zsidógyűlölet áll, hiszen a félrevezetett hívek lelkivilágának ez kell.

 

Néhány mondat Hendrey Tibor a Tibetet Segítő Társaság írásából:

"A Jobbik külügyének teljes irányvesztésére és megalkuvására jellemző, hogy amikor a dalai láma idén szeptemberben a Parlamentben járt, megtiltotta képviselőinek, hogy találkozzanak a tibeti vezetővel, és hogy megjelenjenek a parlament felsőházi termében meghallgatni a világ egyik, ha nem a leghitelesebb közéleti személyiségének nyilvános beszédét az emberiség jövőjéről, a konstruktív szemléletről, a boldogabb életről. Ilyen pragmatikus, politikus és kufár szemlélettel eláruljuk és eladjuk azt, ami nekünk is biztosan van: a múltunkat és hagyományunkat."

"Persze megértem, hogy nagy csábítás a kínai tőke, és nagy reményeket lehet fűzni a pénzhez, a jó üzlethez, de ilyen alapon hol van a Jobbik külpolitikájában a gazdasági és politikai világkép megváltoztatásának szándéka, hol van az igenis létező erkölcs, azaz felsőbb emberi intelligencia – ezt legjobban Konfuciustól lehet tanulni –, és hol van a hitelesség, ami ezen radikális párt legfőbb erénye akar lenni."

"A hitelességről még el kell mondanom, hogy a Tibetet Segítő Társaság megalakulásának közel húsz esztendeje óta még egyetlen politikai párt vagy tömörülés sem határolódott el annyira Tibettől, mint a Jobbik."


Befejezésként még egy roppant érdekes ellentmondás Vona Gábor "spirituális" beállítottságáról, ami kb. annyira hiteles, mint az Orbánék által erőltetett polgári-keresztény katyvasz. Nincs arcpirítóbb és visszataszítóbb, mint amikor ezek a megélhetési politikai ripőkök és hamis kártyások elkezdik magukat bemázolni vallási vagy spirituális festékkel, miközben minden tettükkel gyökeresen ellentmondanak azoknak az elveknek.

"De ha meg kellene határoznom azt a kategóriát, amelybe gondolkodásom, felfogásom alapján tartozom, akkor a válaszom a következő lenne: tradicionalista. Itt pedig Hamvas Béla, Julius Evola és René Guenon nevét kell kiemelnem." - írja Vona.

Az  ilyen fellengzős kijelentések láttán az ember nem tudja, hogy sírjon vagy nevessen. Ez az ember, vagy nem olvasta a fentebb említett gondolkodók írásait, vagy annyira a saját szemüvegén át értelmezte- belevetítve elferdült nézeteit- hogy valamiért azt képzeli, hogy ő azokat megértette. Például Hamvas Béla egyik legjelentősebb fordítása a Tibeti misztériumok, de több más jelentős munkája is született a Hagyomány jegyében. Megtanult héberül is, hogy eredetiben tanulmányozhassa a zsidó szentkönyveket. Teljes mértékben elítélte a nacionalizmus minden formáját. A tibeti hagyomány és a buddhizmus jelentős hangsúllyal szerepel a tradicionalista létszemléletben, és a tradicionalista gondolkodók ezt számos írásban ki is fejtik.

Szóval annak a ténynek tükrében, hogy a száműzetésben élő  Dalai Láma, aki tibeti buddhizmus legmagasabb rangú tanítója és szellemi mestere (aki nem mellesleg Nobel-békedíjas is)- meglehetősen orbitális hazugság Vona spirituális melldöngetése, főleg már a föntebb bemutatott megalkuvó politikai magatartás ismeretében.

Ne feledjük!

"A Jobbik külügyének teljes irányvesztésére és megalkuvására jellemző, hogy amikor a dalai láma idén szeptemberben a Parlamentben járt, megtiltotta képviselőinek, hogy találkozzanak a tibeti vezetővel......"  

 

 

 

 

IN GOD WE TRUST

Hivatalosan ma negyven éve, hogy véget ért a vietnami háború. A háborút lezáró okmányokat 1973 január 27-én írták alá. Az áldozatok száma: 60 ezer amerikai katona, a velük szövetséges dél-vietnámi erők 300 ezer katona, a velük szemben álló vörös sereg 650 ezer katona, a civil áldozatok száma 3 millió, plusz a háborút tovább folytatódó polgárháború áldozatai. Az egyenleg: 60 ezer amerikai és több mint 4 millió vietnámi ember.

A legutóbbi iraki beavatkozásban 157 ezer ember veszítette életét közvetlenül az USA és szövetségesei által véghezvitt intervencióban. Amit nem vernek nagy dobra, hogy egyes becslések szerint legalább EGY millió ember halt meg közvetetten a háború mellékhatásai miatt, a gyógyszerhiánynak, a csatornarendszer elpusztításának, az állandó áramszüneteknek és járványoknak köszönhetően. Nem is szólva arról, hogy az ostoba amerikai politika nem számolt a vallási felekezetek és szekták között lévő feszültségekkel, amik a háború befejezése után majdnem a polgárháborúba sodorták a már addig is sokat szenvedett országot. Az Irakban állomásozó 170 ezer amerikai katonából 4474 katona halt meg.

Amit kevesen tudnak, hogy friss adatok alapján a halál továbbra is szedi áldozatait még az amerikai erők kivonulása után is, ugyanis az amerikaiak és szövetségeseik (európai csapatok) nagy előszeretettel használtak depeleted-uranium-ot és különböző vegyi fegyvereket egyes akciójuk során az országban. Ennek az lett a következménye, hogy drasztikusan megnőtt azon a környékeken a születési rendellenességek és a rákos megbetegedések száma.

Dr Christopher Busby brit tudós és aktivista 2011-ben publikált tanulmánya rámutat, hogy kutatásai során a laboratóriumi vizsgálatokban, higanyt, urániumot és bizmut-ot talált a betegek hajmintáiban, valamint a talaj és vízmintákban. Ezek csak az amerikaiak által használt TILTOTT fegyverekből származhatnak, hiszen a betegségek megugrása is a helyi beavatkozások dátumától érzékelhető drasztikusan. Például a 2004-es falujjai támadás óta 12 szeresére nőtt a rákos gyermekek száma a városban. Jegyezzük meg, hogy ez egy döbbenetes szám. Nem 2-szeres, nem is 3-4 stb., hanem TIZENKÉTSZERES!

Egy iraki tudós Dr Alani, aki 2012-ben Japánba utazott, hogy találkozzon olyan helyi orvosokkal és tudósokkal, akik az amerikaiak által Hiroshimára és Nagaszakira ledobott atombomba következtében bekövetkező születési rendellenességeket tanulmányozták. A számok meghökkentőek. Ott "csak" 1-2 százalék a születési rendellenességek száma, amíg Falujja-ban 14.7 százalék, tehát 14 szerese az atombombával sújtott területekhez képest. Az ország más tartományaiban is érzékelhető ez a jelenség, de a számok nagy valószínűség szerint  sokkal magasabbak, mert az országban a szülések 40-50 százaléka otthonszülés és ezért nincsenek pontosan regisztrálható adatok.

Amit biztosan tudhatunk, hogy csak ennek a két intervenciónak minimum 5 millió halálos áldozata volt és, amint a fenti iraki példa mutatja ez a szám nagy valószínűség szerint csak növekedni fog. Ezek a rideg számok félelmetesek, hiszen nagyjából megközelítik a holokauszt során elpusztított áldozatok számát, de meg is haladhatják majd idővel. Persze az összehasonlítás értelmetlen és csak merő statisztikai, de mindenképpen elgondolkodtató, hiszen az áldozatok óriási száma önmagáért beszél, és az okok mögött "felelős" emberi döntések állnak. Felelősök, akiket soha nem ítéltek el hazájukban az USA-ban, de azt se felejtsük el, Nyugat-Európa is önként csatlakozott Irak lerohanásához, amiről utólag kiderült, hogy jogtalan volt, mert Szaddam Husszeinnek nem voltak vegyi fegyverei.  

 

 

https://www.youtube.com/watch?v=RNi_1pbSqGY

süti beállítások módosítása