IN GOD WE TRUST

Hivatalosan ma negyven éve, hogy véget ért a vietnami háború. A háborút lezáró okmányokat 1973 január 27-én írták alá. Az áldozatok száma: 60 ezer amerikai katona, a velük szövetséges dél-vietnámi erők 300 ezer katona, a velük szemben álló vörös sereg 650 ezer katona, a civil áldozatok száma 3 millió, plusz a háborút tovább folytatódó polgárháború áldozatai. Az egyenleg: 60 ezer amerikai és több mint 4 millió vietnámi ember.

Érdekességként még érdemes megemlíteni a legutóbbi iraki beavatkozást, ahol  157 ezer ember veszítette életét közvetlenül az USA és szövetségesei által véghez vitt intervencióban. Amit nem vernek nagy dobra, hogy egyes becslések szerint legalább EGY millió ember halt meg közvetetten a háború mellékhatásai miatt, a gyógyszerhiánynak, a csatornarendszer elpusztításának, az állandó áramszüneteknek és járványoknak köszönhetőenb. Nem is szólva arról, hogy az ostoba amerikai politika nem számolt a vallási felekezetek és szekták között lévő feszültségekkel, amik a háború befejezése után majdnem a polgárháborúba sodorták a már addig is sokat szenvedett országot. Az Irakban állomásozó 170 ezer amerikai katonából 4474 katona halt meg.

Amit kevesen tudnak, hogy friss adatok alapján a halál továbbra is szedi áldozatait még az amerikai erők kivonulása után is, ugyanis az amerikaiak és szövetségeseik (európai csapatok) nagy előszeretettel használtak depeleted-uranium-ot és különböző vegyi fegyvereket egyes akciójuk során az országban. Ennek az lett a következménye, hogy drasztikusan megnőtt azon a környékeken a születési rendellenességek és a rákos megbetegedések száma.

Dr Christopher Busby brit tudós és aktivista 2011-ben publikált tanulmánya rámutat, hogy kutatásai során a laboratóriumi vizsgálatokban, higanyt, urániumot és bizmut-ot talált a betegek hajmintáiban, valamint a talaj és vízmintákban. Ezek csak az amerikaiak által használt TILTOTT fegyverekből származhatnak, hiszen a betegségek megugrása is a helyi beavatkozások dátumától érzékelhető drasztikusan. Például a 2004-es falujjai támadás óta 12 szeresére nőtt a rákos gyermekek száma a városban. Jegyezzük meg, hogy ez egy döbbenetes szám. Nem 2-szeres, nem is 3-4 stb., hanem TIZENKÉTSZERES!

Egy iraki tudós Dr Alani, aki 2012-ben Japánba utazott, hogy találkozzon olyan helyi orvosokkal és tudósokkal, akik az amerikaiak által Hiroshimára és Nagaszakira ledobott atombomba következtében bekövetkező születési rendellenességeket tanulmányozták. A számok meghökkentőek. Ott "csak" 1-2 százalék a születési rendellenességek száma, amíg Falujja-ban 14.7 százalék, tehát 14 szerese az atombombával sújtott területekhez képest. Az ország más tartományaiban is érzékelhető ez a jelenség, de a számok nagy valószínűség szerint  sokkal magasabbak, mert az országban a szülések 40-50 százaléka otthonszülés és ezért nincsenek pontosan regisztrálható adatok.

Amit biztosan tudhatunk, hogy csak ennek a két intervenciónak minimum 5 millió halálos áldozata volt és azt, amint a fenti iraki példa mutatja, ez a szám nagy valószínűség szerint csak növekedni fog. Ezek a rideg számok félelmetesek, hiszen nagyjából megközelítik a holokauszt során elpusztított áldozatok számát, de meg is haladhatják majd idővel. Persze az összehasonlítás értelmetlen és csak merő statisztikai , de mindenképpen elgondolkodtató, hiszen az áldozatok óriási száma önmagáért beszél, és az okok mögött "felelős" emberi döntések állnak. Felelősök, akiket soha nem ítéltek el hazájukban az USA-ban, de azt se felejtsük el, Nyugat-Európa is önként csatlakozott Irak lerohanásához, amiről utólag kiderült, hogy jogtalan volt, mert Szaddam Husszeinnek nem voltak vegyi fegyverei.  

 

 

https://www.youtube.com/watch?v=RNi_1pbSqGY