Nyílegyenes

2020.feb.06.
Írta: Derwish

A Lélek tükre

eye-4508768_1920.jpg

"A szem a lélek tükre" mondást mindenki ismeri. Nagy bölcsességet rejt, ha helyesen értelmezzük, de általában nem ez történik. A nyugati világban a szem formájára, szépségére, tisztaságára gondolnak és abból próbálnak a lelkivilággal kapcsolatban következtetéseket levonni. Viszont, ha megnézzük az interneten keringő "szép szemű" szelfiket, amiket modellek, vagy szereplési vágytól fűtött, öntelt, önimádó egyének töltenek fel magukról a közösségi oldalakra, akkor könnyen beláthatjuk, hogy egy szép szempár önmagában, spirituális szempontból még nem jelent semmit.

Keleten még ismerik a Lélek és a szem kapcsolatának igazi jelentését. A Lélek fogalmán az Atmant, az Isteni Önvalót értik, ami nem más, mint elménk legmélyebb rétege. Amikor ez az esszencia kisugározza magát, akkor a mulandóság oldalán különböző alakokat vesz fel (emlékezet,gondolkodás, én-ség, értelem). Az én-ség, "énvagyokság" alakja a fizikai világban az Önvaló tudatosságának a testtel történő kapcsolatát jelenti. Ebben a kapcsolatban az érzékszervi működések között a látás az a terület , ahol a legintenzívebben nyilvánul meg. Értelemszerűen a szemben, szemekben reflektálódik, de csak olyan mértékben amennyit egy ember a magasabb tudatosságból megvalósított. Érdemes még megemlíteni, hogy a keleti hagyományban a látáshoz a tűz elemet társítják, ami a szellemi erő jelképe is. A tűz és a fény összetartozik és nem lehet véletlen, hogy a nyelv is őrzi ezt a tudást: pl. szemem fénye, szemfényvesztés 

Befejezésként bemásolok egy párbeszéd-részletet az Oroszlánok oroszlánja kisregényből. Itt Anthony Van Hoop holland műkereskedő elmeséli beavatási álmát a főszereplőnek, magyar régész barátjának, akivel egy speciális missziót hajtanak végre: A régész további, fontos részletekbe avatja be a szem titkával kapcsolatban:

... Az álmot követően meditációs gyakorlataimba egyre erősebben kapcsolódott be a kozmikus energia és egyszer sikerült beleoldódnom az Ürességbe is. Ettől fogva a láma rendszeres látogatója lett álmaimnak és több beavatásban is részesített. Volt olyan is, hogy a tekintetén keresztül sugározta ki tudatossága energiáját 

- Ezt én is megtapasztaltam Abdalláhval a mecset kapuja előtt. Indiában darsannak hívják azt, amikor az emberek felkeresnek egy megvilágosodott bölcset. Fáradtságot nem kímélve nagy távolságokat tesznek meg pusztán azért, hogy megpillanthassanak egy ilyen embert, de még ennél is fontosabb számukra a Mester pillantása. Ez minden áldásnál többet ér. Ősi tudás rejtőzik ebben a szokásban, ami a szem titkával, a belőle kiáramló lélekerővel áll összefüggésben.

- „A szem a lélek tükre”, szinte mindenki ismeri ezt a mondást.

- Persze ismeri mindenki, csak fogalma sincs arról az igazságról, amit valójában kifejez. A szem a Lélek, az Önvaló energiájának tükre, a tudatosság tükrözője, de csak annál, aki ezt a szintet meg is valósította. Másnál csak lefokozottan, keverten engedi át a fényt. Itt nyugaton a szem formájára, szépségére, tisztaságára gondolnak, és abból próbálnak valami következtetést levonni a lelkivilággal kapcsolatban, de keleten még sejtik az igazságot. A test olyan, mint egy akkumulátor, amelynek bizonyos részei, központjai enyhe, elektromos sugárzást adnak le. Legfontosabb ezek közül a szem, mert a rajta kiáramló sugárzásban az aura egy része is kivetítődik. Ezzel magyarázható, hogy a magasabb kasztba tartozó indiaiak már akkor is szennyezettnek tartottak egy ételt, ha egy alacsonyabb kasztbéli ránézett. A hagyomány szerint az alacsony szintű tudatosság frekvenciájával, „magnetizmusával” átitatott étel elfogyasztása, gyengítette volna az ő tudatosságukat. Csak azonos kasztbéli főzhetett rájuk. Viszont egy megvilágosodott Mester szemeiből tisztító sugárzás árad, beavató hatása van mindenkire nézve, elnyomja a tudattalanban feszülő ösztönöket és lecsendesíti az elmét. Egy ilyen pillantás az Önvaló isteni békéjével tölti el azt, akit érint és elősegíti a megszabadulás.

A teljes regény itt megtalálható: https://nyilegyenes.blog.hu/2019/10/20/oroszlanok_oroszlanja

 

 

         

Ne keresd!

nekeresd.JPG

Már korábban is írtam a keresés/kereső feladásának témaköréről. Mivel a mai napig is látok önjelölt tanítókat, akik ezt helytelenül tanítják, ezért úgy gondolom, hogy érdemes még foglalkozni vele egy kicsit. A spirituális útnak két, egymástól világosan megkülönböztethető szakasza van. Az egyik a "hangya útja", a hosszú, indirekt ösvény, a másik pedig a "madár útja", ami már rövid, direkt ösvénynek számít. A hosszú ösvényhez tartoznak a különféle jógák, vallások, önismereti gyakorlatok stb. Itt még az egóval dolgozunk, gurukat, mestereket követünk és fennáll még a fejlődés képzete. Nagyon fontos, előkészítő fázis ez, hiszen öntisztulással jár, megerősödik az elme koncentrációs képessége, állhatatlansága csökken. Nem véletlenül tanította Jézus, hogy "Keressétek először Isten országát!". Még neki is keresnie kellett, ugyanúgy, ahogyan Buddhának is. /a nagy világvallások kinyilatkoztatásai tartalmazzák mind a két ösvényt/

Amikor Jézus azt mondja, hogy "Én vagyok az út, az igazság és az élet", akkor már a "madár útjára" mutat, a Létezéstudatra, az "Én vagyokra", ami minden egyes ember alapélménye és a Létezés örökkévalóságában gyökerezik. Ezt az Én-vagyokságot kell megragadni úgy, hogy a belőle áradó figyelemenergiát állandóan rajta kell tartani. Ez a Ramana Maharshi által tanított atma-vicara értelme is. Le kell választani a figyelmet a bővítményekről, a test-elme komplexumról, ami a külvilág, a relatív tér-időben megnyilvánult, mulandó Világ-Idea része. Viszont ehhez már egy megerősödött és megkülönböztetésre képes elmére van szükség, amit a hosszú ösvény előrehaladottabb fázisain (koncentráció-meditáció) fejlesztünk ki.

A keresés, a kereső feladása csak ezután történik. Eddig az egóval, az egóhoz tartozó kereső képzetével gyakoroltunk, de azt vesszük észre, hogy megrekedtünk, hiába a rendszeres munka. Kiábrándulhatunk a spiritualitásból, elveszíthetjük hitünket. Nincs alapvető szabály, az is lehet, hogy átélünk egy bepillantást, feltámad a belső erő, de utána még elégedetlenebbek leszünk. Ilyenkor kell rálépni egy hiteles rövid, közvetlen ösvényre. Ide tartozik például Ramana Maharshi atma-vicara gyakorlata, az Önkutatás és minden más, hiteles advaita védanta mester útmutatása, a Zen meditáció, Jiddu Krishnamurti tanításai, Paul Brunton mentalizmus elmélete, különféle tanúsági, szemlélődő gyakorlatok. Itt már közvetlenül, direktben az Önvalóval, Öntudattal gyakorlunk, nem csak passzív meditációk keretében, hanem a mindennapok aktivitása folyamán is igyekszünk figyelmünket a forráson, a Tanún tartani. A kereső feladása azt jelenti, hogy teljesen lemondunk saját akaratunkról, aminek segítségével ideáig jutottunk és átadjuk magunkat az Önvaló Kegyelmének. Ez a "Legyen meg a Te akaratod". Az Önvaló válik a kizárólagos Mesterré, külső gurura már nincs szükség. Természetesen már a hosszú ösvényre is ez a Kegyelem vezetett, elménk tudattalan rétegéből inspirált, vagy egy külső, megtestesült tanítón át, de még látszólag önerőből kellett dolgoznunk, el kellett távolítani az akadályokat.

Amint már említettem nincs konkrét szabály, elméletileg azonnal rá lehetne lépni a rövid ösvények valamelyikére, de általában az emberek többségénél ez nincs így, kellenek az előkészítő gyakorlatok, vagy egy külső hiteles vezető, ami ritka manapság. Sajnos a mai, önjelölt tanítók általában összeolvasnak mindenfélét és helytelenül, hitelesen megélt tapasztalatok nélkül felmondják az olvasottakat. Ez a "keresés feladása" is egyre divatosabb a mai tanítóknál, de Buddhának is évekig kellet gyakorolnia mire feladta a keresést, Paul Brunton még évtizedekig gyakorolta a koncentráció-meditációt Ramana beavatása után, és sorolhatnám a nagy neveket, példákat.

Szóval ne higgyünk a közösségi oldalakon és az internet különböző felületein okoskodóknak főleg, ami a keresés, kereső feladását illeti, mert a keresés feladásáig előbb el kell jutni és, ha valaki túl korán teszi ezt meg, akkor csak becsapja önmagát. A keresés feladásához először keresővé kell, hogy váljunk, meg kell tennünk a hosszú ösvényen egy bizonyos utat, mert csak ezután lesz mit feladni. Sajnos napjainkban azt lehet látni, hogy nagyon sok olyan ember van, aki az internet jóvoltából rajongójává vált egy direkt útnak, elhitte a feladást, nem keresést, a "nem kelle tenni semmit". Mindenféle előkészületek nélkül szeretne rálépni a direkt ösvényre, ami lehetetlen és csalódás lesz a következménye. Viszont az is igaz, hogy azon a bizonyos ponton túl tényleg fel kell adni a keresést, keresőt, ami a közvetlen ösvényre lépést jelenti, mert ha nem tesszük akkor leragadunk. Az elején ezért, amíg még nem világos számunkra helyzetünk, érdemesebb a két út gyakorlatait váltogatni, vagy egymás mellett végezni.

Két korábbi cikk, ami szintén ezzel a trémával foglalkozik:

https://nyilegyenes.blog.hu/2016/07/06/egy_ceyloni_fiatalember_kerdese_a_ramana_maharshi-hez

https://nyilegyenes.blog.hu/2015/08/07/spiritualis_elorehaladas

Balogh Béla "tudásalapú" spiritualitása

6574_cikk_490px_balogh-bela_uj-1170x580.jpg

Balogh Béla spirituális poptanítót már említettem egy korábbi bejegyzésben. Müller Péterhez hasonlóan ő is szeret médiumi közlésekre hivatkozni, ami azért is érdekes, mert tudásalapú spiritualitást hirdet, folyamatosan tudományos eredményekkel próbálja alátámasztani, hitelesíteni mondanivalóját. A szellemvilágból érkező üzenetek viszont még spirituális szempontból is infernálisak, megbízhatatlanok és komolyan vehető tanító vagy mester ilyenekre nem hivatkozik. Ezt írtam Baloghról a korábbi bejegyzésben:

"A médiumi közlések másik ismert propagálója Balogh Béla hídépítő mérnök. A végső valóság című könyvével robbant be a magyar spirituális életbe és indult el a populáris ezotéria sikamlós talaján. Népszerű tanító lett belőle is, és a viszonylag racionális, tudományos alapokra felépített kezdetektől, napjainkra sikerült eljutnia az áltudományos, megalapozatlan elméletekig. Jól példázza ezt az egyik "ezo" csatornán folytatott beszélgetés, ahol arról értekezik, hogy a Hold egy mesterséges égitest. Már a bemutatkozó könyvében is felbukkant White Eagle fénytestben élő mester, aki egy Grace Cook médiumon keresztül adta/adja át tanításait és a Fehér Sas Páholy is. Az entitás gondolatai gyakran megjelennek Balogh könyveiben és tanításaiban. De ez még nem minden, mert amikor Angliában meglátogatta a Páholy központját, ami egy ezoterikus kör, az ottani vezető feltárta előtte egy még magasabb entitás létezését. Tulajdonképpen ez a még magasabb szintű szellemlény irányítja a páholy munkáját, aki már az ibolya színű sugár mestere és nem más ő, mint Rákóczi. Több inkarnációja is ismert, ő volt József, Jézus mellett, de ennek ellenére mégis a magyar inkarnációja szerinti nevén tartják számon még Angliában is. Természetesen a magyarkodás itt is felüti a fejét, az író elmeséli, hogy egy médium által közölt a magyarság számára átadott információ szerint teljesen mindegy, hogy ki milyen nemzetiségűnek születik, de a túlvilágon, a fátyol mögött azért azt lehet látni, hogy "aki egyszer magyar volt az az is marad". (ez a Rákóczi mesteres legenda nem új az ezotéria köreiben, már C.W. Leadbeater teozófus nagymester is kapcsolatban állt vele)

Egyszer részt vettem Balogh Béla egyik előadásán, ahol szintén bombasztikus információk hangzottak el. Elmesélte az orvos ismerőse megdöbbentő meditációs tapasztalatait, akinél elkezdtek potyogni a könyvespolcról a könyvek mialatt a meditációs CD-jével gyakorolt.(a CD-természetesen kapható volt a helyszínen) Aztán a kivetítőn olyan fotókat mutogatott, amiket az Egyiptomi Régiségek Múzeumának pincéjében, titokban készített egy ismerőse, aki régebben ott dolgozott. Ezek szándékosan el vannak dugva a nagyközönség elől, mert ha... Szóval nem nehéz észrevenni, hogy Balogh is egy igazi, zavarosban halászó, konteokkal és féligazságokkal házaló hamis tanító.

Érdekes, hogy ezeknél a szellemvilágra mutogató figuráknál menetrendszerűen felbukkan a "magyar kártya". Persze érthető, hiszen nagy divatja van ma ezeknek a kiválasztottságot sugalló elméleteknek, és ezért a felvevői piac kibővítésére roppant alkalmasak. Egy videóban Balogh, Magyarország küldetéséről beszél, ahol a Világ Panoráma műsorvezetője az Elkezdődött.. könyvéből olvas fel egy részt felvezetésként:

"A nyugati, európai értékrend abból az anyagi világból származtatja az értékeit, amely mostanra már kiderült, az univerzumnak mindössze négy százalékát alkotja. A magyar értékrend ezzel szemben abból a régióból táplálkozik, amely a spirituális lelkivilág, ez viszont a világegyetem kilencvenhat százaléka"

Ezek után nem nehéz kitalálni, hogy a műsor milyen mederben halad tovább. Természetesen a spiritualitásba csomagolt üzenet pontosan az echo-tv közönségére lett hangolva, és az aktuális, kormányzó, politikai érdekcsoport nyugatellenességét igazolja. Mi magyarok Brüsszellel szemben megjelenünk egy teljesen más értékrenddel, egy olyan alaptörvénnyel, aminek első szava Isten. Aztán elkezdi felolvasni a preambulumot, ami szerinte egy spirituális értékrend. Nem folytatom tovább, mindenki megnézheti ezt a szervilis műsort az interneten. (Magyarország küldetése) Azt még mellékesen megjegyzem, hogy az a kormány politikai és gazdasági érdekekre hivatkozva nem fogadta a Dalai Lámát a legutóbbi magyarországi látogatásán"

De miért is foglalkozom újra Balogh Bélával? A napokban megint láttam vele egy videót, ahol legújabb projektje, a piliscsabai Álomvölgy Meditációs Központ került bemutatásra. Ez az a hely, ahol "a tudomány és a spiritualitás kéz a kézben jár", a megközelítés tudományos alapú. Elhangzik sok minden, röpködnek a Nobel díjas felfedezések, amik a szellemi tanításokat támasztják alá. Az érdeklődőkkel először megismertetik az univerzum felépítését, működését, majd pedig jön a belső élmény, a meditáción keresztüli kapcsolatteremtés, behangolódás, hogy be tudjanak lépni egy csodálatos világba. Természetesen az épület szakrális, úgy működik, mint egy erősítő, felerősíti az energiákat és a csoportos gyakorlás is egy erősebb erőtérrel jár együtt. Ez az erőtér erősebb annál, mintha valaki csak magában meditálna otthon. (ha valaki belép a kupola alá, akkor bizsereg) Annak, aki rendszeresen gyakorol  és részt vesz a csoportos meditációkon garantált a látványos fejlődés. Aztán kifejti, hogy miután a meditáló eljut a hétköznapi gondolatai lecsendesítéséhez, elkezdheti a mennyei világok vizualizációját, mert a vizualizáció a belépő ezekbe a világokba. Ez a belső kép pedig majd megjelenik a maga valóságában. A műsorvezető felveti még a végén a halálfélelem kérdését, amire Balogh úgy válaszol, hogy neki nem volt már az elmúlt tíz évben, "mert, hogy ha megtapasztalsz egy testen kívüli meditációs élményt, akkor te teljesen szabadon mozogsz egy fényvilágban, ugye az a világ magasabb rezgésű...stb., tehát amikor egy ilyet megtapasztalsz, hogy te test nélkül is köszönöd szépen jól vagy utána nem nagyon tudsz félni a haláltól" 

Azt hiszem ebből elég is ennyi. Elhangzottak még más "apróságok" is, de alapvetően a "meditáció" témájára koncentráltam. Sajnos ez a vállalkozás is ékes példája a mai, new age irányzatoknak. Felcímkéznek valamit a meditáció fogalmával, aminek valójában semmi köze a hiteles koncentráció-meditáció gyakorlásához. Vannak ugyan kreatív imaginációs technikák, irányított meditációk, amik azok számára hasznosak elmeerősítés szempontjából, akik nem tudják még egyhegyűvé koncentrálni elméjüket és megállítani egy meditációs objektumon, de a végcél ott is az elme elkalandozásának megakadályozása, mederben tartása. Itt megint a csodaváró tömegek igényeihez fabrikáltak valamit, ami pont az ellenkezője a hiteles útnak. Abszurd élményekkel kecsegtetnek, amik ha esetleg lesznek is nem mások, mint a személyes tudattalan fantazmái, alacsony szintű asztrális képződmények, hallucinációk. A csoportos gyakorlás csak egy nagyon magasan fejlett, spirituális személy, tanító jelenlétében üdvös, máskülönben inkább veszélyes. Még a hiteles meditáció misztikus, okkult jelenségei is az elme területéhez tartoznak, víziók és akadályt jelentenek az előrehaladásban. Már az is problémás, ha valaki eleve elvárásokkal ül le meditálni.  

Az elején, a korábbi cikkből átvett részletből is láthatjuk, hogy Balogh Béla egy meglehetősen zavaros figura. Hiába próbálja tudományos eredmények mögé bújva hitelesnek beállítani magát, a "lóláb" valahol mindig kilóg. Pontosan ezt igazolja ez spirituális cetrum is, ahol a meditáció reklámozásához "mennyei" világokba való belépést ígér, magasabb frekvenciákról beszél, önmagáról azt állítja, hogy rendszeresen testen kívüli élménye van és teljesen szabadon mozog egy fényvilágban. Évtizedek óta tanulmányozom a nagy megvilágosodott mesterek tanításait, de egyiknél sem olvastam arról, hogy ilyen szenzációkat propagáltak volna. Ahogyan már említettem, egyeseknél lehetnek a meditációnak misztikus kísérőjelenségei, az Önvaló megnyilatkozhat fényként a belső látás előtt, de ez nem törvényszerű és csak a kezdeti szakaszoknál jellemző. Volt olyan megvilágosodott mester, akinek soha semmilyen tapasztalata nem volt. A legmagasabb szintű és egyetlen elfogadható misztikus élmény a kevala nirvikalpa szamádhi, amikor az ember átéli a tudatosság ürességtermészetét, a fizikai test tapasztalása megszűnik és az ember a Tudatossággá, Önvalóvá, Ürességgé válik. Ez a meditációban átélhető legmagasabb megélés, de nem a kezdők élménye és nagyon sokan vissza is rettennek ennek küszöbén. Minden más jelenség alacsony szintű figyelemelterelés még akár Jézus, Buddha vagy Krishna víziója is csak a tudattalan elme terméke, meg kell haladni.

Amint láthatjuk a meditáció pontosan az élmények, tapasztalatok megszűnéséről szól, és nem újabb szenzációk átéléséről. Sajnos a mai világban az emberek csodákat várnak, magasabb világokba akarnak kalandozni és nem feltétlenül a tiszta tudatosság érdekli őket. Ez nem más, mint az egót erősítő spirituális materializmus és Balogh Béla és a hozzá hasonló hamiskártyások pontosan tudják, hogy erre van tömegigény. Szenzációt kell ígérni, mert ezzel lehet a kíváncsiskodókat lépre csalni és persze kell egy "szakrális" hely is. A valóságban semmilyen hókusz pókuszra nincs szükségünk, testünk a "szakrális templom", Isten országa bennünk van, a meditációt szobánkban, a négy fal között, vagy a természetben bárhol végezhetjük. Persze egy megvilágosodott mester Jelenléte sokat segíthet az elmélyülésben, de sajnos manapság már nem találni ilyeneket, ezért jobban járunk, ha magunkban bízunk, mint a kétes értékű, hatásvadász popgurukban. Nem véletlenül írta Paul Brunton, hogy, "ha az emberek annyira tudnának hinni lelki erejük létezésében, mint amennyire vakon követik a felszínes, semmitmondó tanítókat, irányzatokat, akkor erőfeszítéseik előbb vagy utóbb kiváltanák a kellő hatás." 

Itt írtam korábban, részletesebben a meditációról a Ramana Maharshi tanításai szerint:

https://nyilegyenes.blog.hu/2017/12/16/meditacio_figyelem

Sötét energiák akkumulátorai

https://www.youtube.com/watch?v=BIaPrM6_pJc

Hamvas Béla naplójában található a következő idézet:
“Az emberismeret mértéke: felismerni, hogy kicsoda milyen hatalmak szolgálatában áll.”

Az elmúlt napokban Németh Sándor, a Hit Gyülekezete vezető lelkésze botrányos, jógáról alkotott véleményétől volt hangos az internet és a sajtó. Sok mindent állított, akit érdekelnek a részletek megtalálja őket a neten. Én csak egyet emelnék ki : "a jógázás a démontiszteletre rendelt mozgási kultúra."

Nem áll szándékomban a jóga védelmére kelni hiszen, akit kicsit is érdekel a téma az tudhatja, hogy miről szól a hiteles ösvény. Sajnos Németh Sándor kijelentései arról árulkodnak, hogy még a legelemibb tájékozódásra sem volt hajlandó a témakört illetően és a napjainkban elterjedt és divattá silányult, jógaként emlegetett talajtornából indul ki, amit úton-útfélen árulnak a stúdiókban. Ez olyan, mintha valaki az asztrológiát a bulvármagazinok asztrológiai rovata alapján ítélné meg. Azt már csak mellékesen jegyzem meg, hogy a jóga hiteles nyolcas ösvényének magasabb gyakorlatai megtalálhatóak a kereszténységben is. A meditációt, kontemplációt gyakorolják a kolostorokban is, hasonlóan ahhoz, ahogyan a buddhista vagy hindu szerzetesek.

De nem is ez itt a lényeg, hanem inkább az a jelenség, amit Németh Sándor reprezentál és ami mellet nem lehet szó nélkül elmenni. Szerintem a fenti videó önmagáért beszél, de ha valaki nem foglalkozik spiritualitással, az nagy valószínűség szerint nem érti, nem tudja értelmezni a látottakat. Korábbi írásaimban már több helyen is bemutattam sarlatánokat, hamis tanítókat, bizniszgurukat. Ezek mindig is voltak a történelem során, de a mai világkorszakban még intenzívebb és széleskörűbb a működésük. A jelenség nagyon összetett, vannak közöttük kevésbé ártalmasak, de sajnos vannak olyanok is, akik nagyon komoly károkat tudnak okozni. Miután belefutottam a fenti videóba, eszembe jutott Szepes Mária egyik írása, ami A mennyország álkulcsa című könyvében jelent meg az Édesvíz kiadó gondozásában. Remekül bemutatja a sarlatánok között megfigyelhető három alaptípust, segítve ezzel a keresők tájékozódását és a helyes megkülönböztetést.  

Szepes Mária hazánk egyik legkiemelkedőbb és leghitelesebb spirituális tanítója volt, óriási műveltséggel, tapasztalati háttérrel rendelkezett. A fentebb említett írásából azt a részt emeltem ki, amelyik a legkártékonyabb sarlatán típusra vonatkozik:

"A harmadik csoportba tartoznak a téboly határán mozgó fanatikusok. A dühödt térítők. Acsarkodó szektaalapítók ők, akiknek a kezében állandóan láthatatlan korbács suhog. Ha megvakarják őket, gyakran kiderül róluk, hogy rangrejtve élnek, mert valójában igen súlyos és előkelő bibliai alakok inkarnációi. Mindenesetre úgy viselkednek, mint egy nagyon mérges természetű, gyanúsan emberszabású, égi diktátor zord és teljhatalmú földi helytartói. Azokat, akik nem rájuk esküsznek vakon - tehát néhány kegyelt lelken kívül az egész világot - legszívesebben száműznék saját külön büntetőtáborukba, a pokolba - persze a szeretet lángpallosával. Itt a fő motívum a fanatizmus. A rögeszme. Eliphas Levi érdekesen nyilatkozott egy ilyen harmadik csoportbeli sarlatánról. Valamelyik tisztelője egy különös jelenségeket létrehozó, de nyilvánvalóan eszelős emberre hívta fel a figyelmét. Rá akarta venni, hogy látogassa meg, és kísérletezzék vele. Eliphas Levi kereken elutasította: „Nem megyek, barátom! - mondta. - Félek. Az őrület ragályos!" Pedig Eliphas Levi mágus volt, az idéző és elhárító mantrák, ősi rituálék legnagyobb tudósa, beavatottja. Kétségtelen, hogy a harmadik csoportban van a legtöbb szuggesztivitás, mert e fanatikus megszállottak voltaképpen sötét energiák akkumulátorai; elemi erővel megsokszorozott démoni hatások ömlenek át rajtuk, s jaj annak, aki nem tudja magát elszigetelni tőlük. Az érzelmesség és a hiszékenység egyenes vezetője ennek a romboló áramnak, amely azzal, akibe belehatol, vad vitustáncot járat az összeroskadásig."

Úgy érzem, hogy ennél tökéletesebben már nem is lehetne bemutatni egy szektavezért. Hátborzongató belegondolni abba, hogy egy ilyen triviális bizniszegyház, mint a Hit Gyülekezete, államilag elismert, történelmi egyházként működhet, iskolákat tarthat fent. Németh Sándor a tulajdonosa a legjelentősebb ellenzéki televíziónak az ATV-nek. Nem lehetett véletlen, hogy a gyülekezet, a Fidesz egyháztörvény módosításának köszönhetően tudott megfelelni a történelmi egyház kategóriának. Az önmagát polgári keresztény mázzal bekenő Fidesz semmilyen szentségtelenségtől nem riad vissza a szavazatvásárlás érdekében, de az ellenzék is boldogan elücsörög Németh televíziójában. Azon, hogy Németh nyíltan a Fidesz mellet kampányolt a legutóbb gyülekezetében nem meglepő, régebben, amíg érdeke úgy tartotta az SZDSZ-t támogatta. Már a kezdetek óta dörgölődzik a hatalomhoz.

Nem szoktam politikával foglalkozni csak akkor, ha van valamilyen spirituális vonatkozás. Ez a jelenség is túlmutat a politikán és látható, hogy a hatalom milyen gátlástalanul használja fel a vallást céljai eléréséhez még attól sem riad vissza, hogy egy sötét, álkeresztény szektával szövetkezzen. Persze a helyzet valószínűleg fordított, mert nem kétséges, hogy inkább a "létrontó erők" azok, amik ezeket az embereket, pártokat és egyházakat a saját céljaikra használják.

Elrettentés gyanánt két cikk:

https://www.hitgyulekezete.hu/hirek/hit-gyulekezete-teologiai-foiskolajan-tartott-eloadast-semjen-zsolt

https://24.hu/belfold/2019/11/07/fidesz-kozeli-papok-felszentel-puskas-stadion-hit-gyulekezet-koves-slomo/

     

Megvilágosodás, szamádhi.

1_jsrs3cwc7rwtrul_zmyrpa.jpeg

Napjainkban egyre jobban érzékelhető a fogalmak devalvációja. Együttérzés, szeretet, őszinteség, megvilágosodás és még sorolhatnám a pozitív, spirituális jelentést hordozó példákat. Nap mint nap találkozhatunk ezek üres pufogtatásával a közösségi oldalakon hömpölygő idézetekben, főleg azoknál, akik valamiért fontosnak tartják, hogy önmaguk spirituális beállítottságát állandóan hangsúlyozzák a nyilvánosság felé. Számtalan önmagát megvilágosodottnak beállító "tanító" is felbukkant és előszeretettel zsonglőrködik ezen fogalmakkal, de az eltúlzott szereplési kényszer, aminek hatása alatt állnak, pont az ellenkezőjét támasztja alá. Korábbi írásaimban már sokat foglalkoztam a hamis tanítók jelenségével, több ilyen gurut is bemutattam azért, hogy rávilágítsak a viselkedésükben rejlő ellentmondásokra. Ezekből a devianciákból látható, hogy nagyon távol állnak a megvilágosodottság állapotától, ezért tanításaiknak sincs túl sok értéke. Persze önmagában a viselkedésből még nem lehet végső következtetést levonni, de az általuk tanítottakból már igen. Az önjelölt guruknál az egyik legjellemzőbb tévedés a megvilágosodás helytelen értelmezése, bemutatása.  

Most a valódi, hiteles megvilágosodás fogalmát szeretném letisztázni, aminek megértéséhez a szamádhi, a meditáció legmagasabb állapotainak megértése visz a legközelebb. Régebben már ezt is kifejtettem részletesen, ezért itt most csak a lényegre összpontosítok. (Korábbi bejegyzés: https://nyilegyenes.blog.hu/2017/12/16/meditacio_figyelem)

Amint láthatjuk három fő szamádhit különböztethetünk meg, (vannak rendszerek, ahol sokkal többet, de azok csak árnyalatok):

1. Szavikalpa szamádhi: Itt az Önvaló jelenlétét még testtudattal és gondolatformák áramlása kíséretében tapasztaljuk, de ezekkel nem áll fenn az azonosságérzet. Amint kilépünk ebből az állapotból újra visszaáll a normál, hétköznapi, test-elmével azonosult állapot.

 2. Kévala nirvikalpa szamádhi: Ebben az állapotban teljes az Önvalóval történő egyesülés, a test-elme komplexum leoldódik, a gyakorló tudatosság vesztés nélkül átéli az "objektiválatlan" Üresség állapotát. Ez még ideiglenes, a visszatérés után visszaáll a normál állapot, viszont a szavikalpa szamádhi pillanatok alatt elérhető bárhol, bármikor, elég egy kis befelé fordulás.

3. Szahadzsa nirvikalpa szamádhi: Ez a végső, természetes állapot, a megvilágosodás. A karmacsírák, mentális hajlamok megsemmisülnek és ezért a Forrással, az Önvalóval való kapcsolat nem szűnik meg többé. Teljesen mindegy, hogy van testtudat vagy nincs, a gondolatok áramlása nem érinti már. Ezt azért is fontos hangsúlyozni, mert rengeteg téves tanítás van ezzel kapcsolatban, ami az elme/ego megszűnésével jellemzi a megvilágosodást. Ez teljesen lehetetlen, hiszen a bölcsnek a megvilágosodás után is folytatnia kell földi életét, és az elme bizonyos alakjaira ehhez szükség van. A természet törvényei mindenkire vonatkoznak, legfeljebb rá már nem olyan mértékben hatnak mint egy átlagemberre. Az egójához való viszony átalakul, az ego a magasabb Én közvetítőjévé, csatornájává válik. Valójában az egoizmus szűnik meg. Végső szempontból nézve nincs két én és a megvilágosodás beálltával ez a felismerés realizálódik. A kettő egy lesz, ami mindig is egy volt, de a mentális hajlamok figyelmet a mulandóság oldalára szűkítő mechanizmusa miatt kettőnek látszott.

Itt csak redukálva mutattam be a különböző szamádhikat a megvilágosodás fogalmának megértése kedvéért, ami végső soron nem más, mint a szahadzsa állapot. A következő idézet Ramana Maharhsitől, fogja teljessé tenni ennek az állapotnak a megértését, amiből látni fogjuk, hogy miért fontos figyelembe venni az "alacsonyabb" fokozatokat is:

"A szahadzsa, a természetes állapot az, amikor az ember folyamatosan megmarad e szamádhik valamelyikében, legyen az akár a szavikalpa, akár a nirvikalpa."

Itt a hangsúly a folyamatosságon van. A folyamatosságnak át kell fognia az ébrenlétet, az álmot és az álom nélküli mély alvást is. Ébrenléti és álom állapotban a szavikalpa szamádhi áll fent, ami egy "tanúsági" szemlélet a jelenségekre, a mély alvásban pedig a kevala nirvikalpa, a minden formától, megnyilvánulástól mentes, tiszta Önmagunkra való tudatosság: a Tudatosság tudatossága. Láthatjuk tehát, hogy a szahadzsa szamádhi nem más, mint a szavikalpa és a kevala nirvikalpa "váltakozása", attól függően, hogy az Önvaló szemlélete előtt az Örökkévalóság mulandó, objektiválódott, káprázati, vagy megnyilvánulatlan, idő fölötti oldala jelenik meg.

A megvilágosodás fogalmára rengeteg tévképzet rakódott az idők során, sokan úgy gondolják, hogy paranormális képességek társulnak hozzá, fényjelenségek, telepátia, mindentudás, tisztánlátás stb. (ezek az elme, ego magasabb képességei) Az tény, hogy a nagy megvilágosodott bölcsek körül történtek érdekes anomáliák, de nem mindegyiknél, és ők ennek nem voltak tudatában. Önmagában a mágikus erők megléte sem jelent még megvilágosodottságot. Minden embernek egyéni sorsa van, ezért a bölcseknél sem egyformán zajlottak le a folyamatok. Nincs semmilyen felállítható szabály és törvényszerűség, voltak olyanok is, akik soha nem gyakoroltak semmit és spontán beállt náluk a végső állapot, de volt olyan is, akinek még évekig kellet gyakorolnia az első bepillantás után, hogy stabilizálódjon. Persze az ilyen spontán megvilágosodás nagyon ritka és egy másik inkarnáció káprázatban már biztos, hogy voltak előzményei.

Ráadásul a különböző, keleti és nyugati spirituális hagyományok eltérő fogalomrendszert használnak, ezért aztán mindenki ragaszkodik az általa követett irányzat sugallta igazsághoz, ami szintén nem visz közelebb a megértéshez. Irányzatoktól függetlenül egy dolog biztosan jellemzi a megvilágosodást, ami nem más, mint a tudatosság állandósága az összes tudatállapotban (ébrenlét-álom-mély alvás). Ha valaki ezt így megéli, akkor már elmondhatja magáról, hogy megvilágosodott, ha még nem akkor folytatni kell a gyakorlást.

"Ha az ember rendszeresen gyakorol, képes rászoktatni magát arra, hogy befelé forduljon, s belül megtalálja az Önvalót. Az embernek állhatatosan és folytonosan törekednie kell, amíg a felismerés állapota véglegessé nem válik számára. Amint az erőfeszítés megszűnik, az állapot természetessé válik, s egy folyamatos energiaáramlás által a Legfőbb átveszi az irányítást az illető fölött. Amíg ez maradandóan természetessé és megszokott állapotoddá nem válik, addig tudd, hogy nem realizáltad az Önvalót, csak bepillantást nyertél Abba. Az Önvalót megvalósított lélek továbbra is kapcsolatban maradhat a működő testtel, az érzékekkel és az elmével, anélkül, hogy önmagát a testtel azonosítaná" - Ramana Maharshi

A Kegyelem folyamatos energiaáramlása az az Erő, ami megtartja a tudatosságot a tudatállapotok közötti frekvenciaváltás során, és ez az Erőháttér állítja be, tartja fenn a szamádhi állapotait is. Azok a tanítások, amelyek csak pusztán a tudatosságra teszik a hangsúlyt hiányosak, féloldalasak, hiszen minden ember alaptapasztalata a tudatosság, az "énvagyokság", de a figyelemszétszóródás miatt ez nem vezet az Önvaló "teljes" felismeréséhez. A Tudatosság érintése ebben az Erőben (shakti) "lakik", a káprázati oldalon ennek az erőnek a megnyilvánulásában ismerhető fel, és a koncentráció-meditáció gyakorlása teszi lehetővé, hogy feltámadjon. Miután ezt megtörténik már nem kell erőfeszítést tenni, elég csak elcsendesedni, vagy még azt sem, ha az állapot már teljes. Természetesen a teljes megvilágosodás egy nagyon ritka jelenség, Nisargadatta Maharaj szerint tízmillióból kb. egy embernek sikerül, de ez valójában nem számít, hiszen a részleges bepillantások is komoly eredménynek számítanak és a sors szempontjából üdvözítőek, mivel az élet értelme nem más, mint a tudatosság megtisztítása, felemelése, lényünk esszenciájának kibontakoztatása.

     

Polgári keresztény humor

71474887_2070255176409976_1701268019465945088_n.jpg

Hamvas Béla szerint, annak számára, aki az "úton" elindul nincs jelentéktelen dolog, az apró, nem fontosnak tűnő jelenségek is tartalmat hordoznak. Alapvetően nem foglalkoztat a politika, de, ha látok valamit, aminek spirituális vonatkozása is van, mindig odafigyelek. Ezért is írtam évekkel ezelőtt a jobbikról és az önmagukat "tradicionalistának" tituláló körök kapcsolatáról. Most egy teljesen más jellegű jelenségről szeretnék szólni.

A klímaváltozás fenyegetése napjainkra minden értelmesen gondolkodó ember számára világos. Az elkövetkezendő évtizedek egyik meghatározó jelensége, de annak ellenére, hogy már tudományosan sem kell bizonygatni, hiszen a saját bőrünkön érezzük hatását, a politikai oldalak között ellentétes a megítélés. A baloldali pártok zászlójukra tűzték a klímavédelem ügyét, az önmagukat jobboldalinak tartók pedig bagatellizálják, tagadják fontosságát. Az, hogy a baloldal mennyire gondolja őszintén nem tudhatom, de legalább elismerik a problémát, a jobboldal viszont tagad. Ez Magyarországon sincs másként.

Tegnap az egyik közösségi oldalon futottam bele a fenti képmegosztásba. A kormánypárti média véleményvezére, újságírója ezzel a mérhetetlenül aljas és cinikus fotóval próbált humorizálni. Teljesen lényegtelen a neve, egy felkapaszkodott, tehetségtelen figura, viszont az nem, hogy a legjelentősebb kormányzati médiákban (HírTV, Magyar Nemzet) szerepelhet egy ilyen ember. Ezeken a médiafelületeken csak a leghűségesebb pártkatonák írhatnak, vezethetnek műsort és az, aki ott megjelenik minden esetben tükrözi a hatalom véleményét. Mérhetetlenül ostoba humor Barack Obamát a tömeggyilkosokkal egy kalap alá venni, és a kislányt úgy beállítani, mintha a hatalom eszköze lenne. A legviccesebb az, hogy ezt egy olyan bábember teszi, aki a NER médiájában csak a hatalom szája íze szerint publikálhat.

Greta Thunberg nevét már ismeri az egész világ, nem kell bemutatni, tevékenységének fontosságát és hitelességét semmi nem illusztrálja jobban, mint a Dalai Láma hozzá írott levele:

“Nagyon bátorító látni, hogy miként ösztönöztél más fiatalokat is arra, hogy csatlakozzanak hozzád, abban, hogy kimondjátok a véleményeteket. Felébreszted az embereket, tudományos alapú megegyezésre és sürgős akcióra ösztönzöd őket. Magam is a környezetvédelem lelkes támogatója vagyok. Mint tudjuk, mi emberek vagyunk az egyetlen faj, akinek hatalma van arra, hogy elpusztítsa a Földet. Ha képesek vagyunk a Föld elpusztítására, akkor képesek vagyunk megvédeni is azt. Bátorító látni, hogy miként nyitottad fel a világ szemét, hogy mennyire sürgős hogy megvédjük bolygónkat, egyetlen otthonunkat. Ugyanakkor sok fiatalt inspiráltál, hogy csatlakozzanak ehhez a mozgalomhoz.”

Őszentsége azzal fejezte be levelét, hogy imáival és jó kívánságaival teljes szívvel támogatja Greta Thunberg  erőfeszítéseit. Biztos vagyok benne, hogy a svéd iskoláslányra még hosszú évek múltán is hősként fogunk emlékezni. Orbánra (és az általa vezetett polgári keresztényekre) pedig úgy, mint Putyin, Trump, Erdogan, Netanjahu, Bolsenaro és Hszi Csin-ping szövetségesére, akik nélkül a világ egy sokkal élhetőbb hely lett volna.     

Befejezéskén még érdemes megemlíteni, hogy az önmagát polgári kereszténynek feltüntető fidesz nem fogadta a Dalai Lámát legutóbbi magyarországi látogatásán. A kínai-magyar gazdasági kapcsolatok védelmére hivatkoztak. Amikor 2008-ban az mszp mindent megtett egy Tibetről szóló országgyűlési javaslat tárgyalásának megállításáért, ellenzékben pont a fidesz tiltakozott a leghevesebben és vállalhatatlannak tartotta az mszp azon törekvését, hogy elhalasszák a tárgyalást. Balog Zoltán szerint: "akkor, amikor Magyarország hivatalosan támogatja a határon túl élő magyarok autonómiatörekvéseit, kötelesség kiállni más népek hasonlóan jogos autonómiatörekvései mellett." 

pope_afpgetty700_28142s.jpg

u.i: Tibet jelenkori története, kínai megszállása közismert. 1985-ben az ENSZ közgyűlés újból napirendre tűzte Tibet ügyét, a vizsgálatból kiderült, hogy 1959 és 1979 között 1,2 millió tibeti halt meg a kínaiak gazdasági és fizikai elnyomása miatt. Kolostorok ezreit rombolták le, a szentkönyveket elégették. 1971-től Kína több nukleáris robbanófejet és rakétát telepített Tibetbe. 1977-től enyhülés figyelhető meg, ezek főleg a felszínt érintik, de lényegi változás napjainkig sincs Tibet kapcsán. 

 

Hadd temessék el a halottak a halottaikat

 image_thumb-394.png

"Egy másikhoz pedig így szólt: Kövess engem! De ő ezt kérte: Uram, engedd meg, hogy előbb elmenjek, és eltemessem apámat!. Jézus így válaszolt neki: Hadd temessék el a halottak a halottaikat, te pedig menj el, és hirdesd az Isten országát!. Egy másik is ezt mondta: Követlek, Uram, de előbb engedd meg, hogy búcsút vegyek házam népétől!. Jézus pedig így felelt: Aki az eke szarvára teszi a kezét, és hátratekint, nem alkalmas az Isten országára."

Az Evangéliumok tele vannak rejtélyes, meghökkentő mondatokkal. A vallási út a tömegek útja, a spiritualitás hosszú ösvényéhez tartozik. Emberek milliói járják ezt az ösvényt anélkül, hogy értelmileg bármit is felfognának a szentkönyvek tanításaiból. Ez egytől egyig igaz minden vallásra és ebből rengeteg félreértés fakad, nem is szólva az olyan torz jelenségekről, mint a vallási háborúk, felekezeti rivalizálás vagy a vallás nevében folytatott politizálás.

A szentkönyvekben kinyilatkoztatott tudás többrétegű, de az átlagember számára a legmagasabb értelem felfoghatatlan. Jézus példabeszédei is ilyenek, ha szó szerint vesszük őket, akkor akár értelmetlennek is tűnhetnek. Az egyszerű, vallásos emberek gyermeki hite érthető, mivel egy belső, érzelmi vágyból fakad a magasabb létezés irányába, és Jézus személye iránt táplált hódolat fűti. Ez az érzelmi kivetítés annyira erős, hogy lehetetlenné teszi a példabeszédek mélyebb megragadását, de szükségtelen is, mert csak megzavarná őket a magasabb igazság, nem tudnának vele mit kezdeni.

A vallásosság jelensége akkor kezd érdekessé válni, amikor már az értelmileg erősebb képességekkel rendelkező emberek felé fordulunk. Önmagukat vallásosnak tartó, mutató tudósok, orvosok, mérnökök, tanárok, politikusok, vagy műveltségtől függetlenül az értelemben erősebb energiával bírók: az értelmiségiek vajon hogyan tudják elrendezni magukban a példabeszédek üzeneteit? Mennyire lehet igaz a hitük? Ahhoz, hogy szó szerint elhiggyék a példabeszédeket, az értelem felfüggesztésére van szükség, ami egy meghasonlott állapot, nem hiteles működés. Még egy materialista értelmiségi, aki azt mondja, hogy nem hisz az Evangélium tanításaiban is hitelesebb ember, mint egy olyan, aki értelmét kioltva, vakon elfogadja azokat, vagy csak azért, hogy a vallásosság jelmezét képmutatóan magára ölthesse úgy tesz, mintha vallásos lenne.

Ennek a képmutatásnak a legtriviálisabb képviselői azok a politikusok, politikai pártok, amelyek a kereszténységre hivatkoznak, keresztény-demokráciát hirdetnek, és attól sem riadnak vissza, hogy az állami egyházakat a saját propagandisztikus céljaikra használják, ezzel kihasználva az egyszerű emberek vallási érzületét. Természetesen ezeknek az egyházaknak már semmi közük az eredeti Evangéliumi kereszténységhez, hatalmi eszközzé lettek. A politikai, gazdaság érdekcsoportok érdekeinek kiszolgálásával szentségtörést követnek el, sátáni elvet követnek, mivel az anyagi világban való érvényesülés szolgálatába szegődtek. Nem lehet annál mélyebbre süllyedni, mint, amikor egy pap az Istentisztelet keretében politikai propagandát folytat vagy politikai rendezvényen szerepel. Hamvas Béla ezt írta:

"Az Egyház népfölötti és fajfölötti és osztályfölötti és nyelvfölötti egység. Aki csak egyetlen szemet is a népből, osztályból, fajból, nemzetből megtart, az magát az emberiség testvériségéből kizárja. Az Egyház vallásfölötti Egység, ezért a történeti egyházat a vallásfölötti Evangéliumi Egyházzal nem szabad összetéveszteni"

Ez az Egyház az Egységtudat, a Kozmikus Elmében, a lét örök forrásában való egység. Isten Országa mindannyiunkban benne van, és ez, az Örökkévaló Háttér mindannyiunkat összeköt, de mivel egyéni sorsunkban különbözünk, ezért a felismerés, realizálás is különböző módokon történik itt, a mulandóságban. Amint már fentebb említettem a vallási út érzelmi, érzületi megközelítés, még a hosszú ösvény lassú útja. A tömegek számára tökéletesen alkalmas, hitüknek megfelelő. A Hermetikus Filozófiában Hermész a vezető, az értelem szimbóluma. Az értelemben erősebb emberek (műveltségtől függetlenül) számára már a puszta érzelmi megközelítés nem kielégítő a spiritualitás útján. Az Evangéliumok példabeszédeit, tanításait is értelemmel kell kikutatni, fel kell fedezni bennük a magasabb igazságot. Nem arról van szó, hogy el kell hagyni az érzelmi jelleget, áhítatot és nem lehet mondjuk mély átéléssel, hagyományosan imádkozni, de mellette tovább kell lépni a meditáció, kontempláció irányába, mert a példabeszédek elsődlegesen az önmegvalósításra vonatkozó tanításokat tartalmazzák. Ez már a szellemi erő mélyebb megragadás, befelé fordítása. Ha egy értelemben erősebb hívő csak a vallási rituálék érzelmi szintjén gyakorolja a vallást, akkor nyugodtan kijelenthetjük róla, hogy csak hiszékeny, vagy ami még rosszabb képmutató.

Jézus azért is tanított példabeszédekben, hogy mindenki csak annyit értsen meg belőlük, amennyi rá tartozik. A "Hadd temessék el a halottak a halottaikat" nagyon jó példa erre, egy racionális gondolkodású nem hívő számára még akár megbotránkoztató is lehetne. Viszont, aki tisztában van vele, hogy egy spirituális tanítást hall már másként áll hozzá. A spirituális út soha nem volt könnyű, a megszabadulás, Isten Országának a megvalósításához a szívünkben élő Krisztust kell követni. Jézus Krisztus az Isteni Önvaló szimbóluma, aki ebben a jelenetben megszólítja az embert, viszont, ha ez megtörténik már semmilyen kifogásnak nem lehet helye. Természetesen nem szó szerint kell ezt érteni, hanem úgy, hogy akkor már hétköznapi konvenció nem állhat az ember útjába, mindenben a Belső Szót, Erőt kell követni még akkor is, ha ez irracionálisnak tűnik. A "halottak" azok az emberek, akiket még megkötnek a társadalmi béklyók, külső elvárások, szokások, az élet értelmét nem ismerték fel. Amint láthatjuk meglehetősen magasak a követelmények. 

A másik idézet is erről szól. Ott a megszólított ember még mielőtt követné Krisztust, haza akar menni elbúcsúzni a rokonaitól, családtagjaitól. Jézus őt sem kíméli: "Aki az eke szarvára teszi a kezét, és hátratekint, nem alkalmas az Isten országára." Itt is egy erős képet látunk. Felvetődik a kérdés, hogy vajon képesek lennénk e erre? Ki, vagy mi az bennünk, akinek fontosabbak a konvenciók, családtagok, rokonság mint az Isten Országa? Nem más ő, mint a kondicionált ego működésünk, egoizmusunk, akinek számára a Krisztusi Én követése, az abba való beoldódás az ideiglenes megsemmisülést jelenti.

Jézus ezekkel a példákkal a legerősebb kötésekre mutatott rá, az ego játszmáira. Legmagasabb, gyakorlati szinten ezt a folyamatot akkor éljük át, mielőtt beállna a meditáció nirvikalpa szamádhi állapota. Ilyenkor az emberben a feltámadt Krisztusi Erő beavatása megszünteti, lekapcsolja a fizikai test érzetét és éberen, teljes tudatossággal felszívódunk az Ürességben. Bővítmények nélkül realizálódik az Önvaló, az Önmagában lévő esszenciális lényünk. Ennek a folyamatnak a lezajlása közben felmerülhetnek gondolatok, zavaró, elterelő emlékek, erős félelem és ez visszarettentheti a gyakorlót. Ezzel elodázza az átlépést, "hátra tekint".

Láthatjuk tehát, hogy az Isten Országára való alkalmasságnak komoly feltételei vannak. Önmagában már a vallás, vallások felszínes követése sem sokat ér maximális odaadás nélkül, de egy ima is hatástalan, ha nem Istenre gondolunk és kitárt szív nélkül mondjuk. "Isten a szíveket látja..." A direktebb, kontemplatív ösvényen pedig már olyan erős odaadásra, elszántságra van szükségünk, mint ahogyan egy fuldokló küzd az életéért.

Ez a korábbi bejegyzés Jézusnak egy másik, érdekes példabeszédével foglalkozik:

https://nyilegyenes.blog.hu/2018/07/04/nem_azert_jottem_hogy_beket_hozzak

Belső Szó

700x411-whoistheholyspirit.jpg

Már két, korábbi bejegyzésben is írtam a "médiumitás" infernális jelenségéről, amikor valaki öntudatlanul átadja magát egy idegen entitás befolyásának. Az így szerzett információk megbízhatatlanok még akkor is, ha egy állítólagos "szellemi mestertől" jönnek az üzenetek, ami valószínűtlen, ráadásul a jelenség korántsem veszélytelen, könnyen vezethet megzavarodáshoz, hiszen soha nem lehet tudni, hogy ki áll a vonal másik végén. A hiteles spiritualitás teljes öntudatosságot követel és pontosan a tudatosság fejlesztése, megerősítése a célja és nem annak kioltása egy irracionális, mágikus praxis keretében. Nálunk Müller Péter (a Szent Szellem fogalmát egy entitásként mutatta be, akivel spiritiszta szeánsz keretében érintkeznek) és Balogh Béla popguruk a legismertebb propagálói ennek az irányzatnak. A két bejegyzés itt olvasható:

https://nyilegyenes.blog.hu/2017/12/31/muller_peter_keresztenyseg_szemlelte_a_szent_szellem_osszefuggeseben

https://nyilegyenes.blog.hu/2019/01/26/mediumi_tanitasok

Viszont van egy olyan jelenség, úgy is mondhatnánk, hogy "médiumitás", ami átélhető azok számára, akik az ösvényen már hosszú utat tettek meg és nagyon erős tudatossággal rendelkeznek, képesek a legmagasabb fokú figyelem fenntartására a meditáció során. Ez a Belső Szó, vagy a "Mennyország Hangja", ahogyan a korabeli kínai misztikusok hívták. Ez volt Szókratész "démona", az Újtestamentumban János Logosznak nevezi. (a Logosznak van más, teremtéselméleti jelentése is, de azzal most nem foglalkozom)

Hamvas Béla a Mágia Szútrában a tudásnak két módjáról ír, az egyik a tapasztalati ismeret, a másik pedig a centrális bölcsesség. A centrális bölcsesség görög neve a logosz szophiasz, a hinduk vidjának, éberségnek nevezik. A Belső Szó az éberség egyik megjelenési formája, a Csend Hangja. Ez az igazi Inspiráció. Ahhoz, hogy valaki ezt meghallja már rendelkeznie kell a gyakorlás során megszerzett kontaktussal, hangoltsággal, ami nem más, mint az Önvalóból sugárzó Erő, a shakti tapasztalása és képesnek kell lennie figyelmét huzamosan a gondolatmentes csendháttéren tartani. Ebben a magas szintű,  kontemplatív állapotban az Önvaló erőteljes, mentális benyomások formájában szólítja meg az embert és a legmagasabb szintű tanításokban részesíti. Az így keletkezett gondolatok olyanok, mintha valaki más gondolatai lennének, tisztán érzékelhető, hogy nem a felszíni énünk memóriatartalmaiból származnak. Nem belső füllel hallható hangokról van szó, mint az infernális, spiritiszta médiumitásnál, hanem nagyon tiszta és világos, intuitív gondolatformákról. Van, amikor belső, mentális dialógussá válik. 

A szentkönyvek (Biblia, Korán, Bhagavad-Gíta, Uphanisádok, stb.) ennek az inspiráló Belső Szónak a legmagasabb szintű kinyilatkoztatásai. A közöttük lévő különbség a médiumok közötti szintkülönbségből fakad, abból, hogy szellemi fejlődésük során mennyire tudták alacsonyabb énjüket, mint befolyásoló, színező tényezőt kizárni. Jézus például tökéletes csatornája volt a Szent Szellemnek, példabeszédeit az Isteni Erő töltése hatotta át. A tömegek, az egyszerű, filozófiailag képzetlen emberek ugyan nem érthették ezeknek a példabeszédeknek a végső értelmét, de az Erő őket is megérintette, lenyűgözte. A legmagasabb szintű közvetítőknek, mint Jézus, Buddha vagy akár Szókratész már nem volt szükségük a teljes befelé fordulásra, de ugyanígy nem volt erre szüksége pl. Ramana Maharshinak, Nisargadatta Maharajnak vagy Jiddu Krishnamurtinak sem, az ő mondataik mögött is a Szent Szellem inspirációja állt. Az olyan önjelölt tanítók, akik még nem inspiráltak, csak memóriából, az elme alacsonyabb szintjéről beszélnek, ezért tanításaik erőtlenek még akkor is, ha tartalmilag, formailag sokszor megegyeznek a hiteles tanítók mondanivalójával. Ezért is mondta viccesen az egyik amerikai misztikus, Rober Adams, hogy egy megvilágosodott tanító, akár a zselés cukorkáról is beszélhet, mert szavai mögött akkor is az Önvaló ereje áll.

Előző írásomban (A madár útja a festészetben) a spiritualitás közvetlen és közvetett útjának a festészetben való megjelenéséről írtam: a jantra, absztrakt (közvetlen) és pratima, ábrázoló jellegű kép (közvetett). Ott csak az alkotások külső megjelenésével foglalkoztam, de nagyon fontos megemlíteni az inspirációt is, amiből az alkotó merít, ahonnan a sugallatot kapja. Nem mindegy, hogy a művész tehetsége milyen erőket szolgál: személyiségének tartályából merít, vagy a személyiség feletti Inspiráció tüzében ég. Ez igaz minden művészeti ág képviselőjére. Az írás, költészet vagy zene csak akkor tekinthető "magas rendűnek", ha a művész is az volt az alkotás pillanataiban, és csak az így született műveknek van megszólító erejük.

Az Inspirált alkotó számára is a kontaktus megteremtése az elsődleges, ugyanúgy, mint a "madár útján" haladó gyakorló számára. Ez a direkt út. Talán nem lehet véletlen, hogy az ősi feljegyzésekben a "madár útjaként" utalnak rá és a Szent Szellem vagy Logosz szimbóluma is egy galamb.

Befejezésként néhány idézet Hamvastól:

"Amiben az őskori Kelet és a mai felfogás megegyezik, nagyobbára ez: amikor jelentékeny írott mű keletkezik, az emberi egyéniség önállóságát elveszti, eszközzé válik, érthetetlen és megmagyarázhatatlan erő szállja meg és ez az erő rajta keresztül megnyilatkozik. A szerző tulajdonképpen médium; amit mond, azt rajta kívül álló Hatalom diktálja; szerepe csak az, hogy a belső hang által mondottat leírja. Költő, pap, filozófus, tudós, író ezt az ihletet gyakran átéli és azt mondja, hogy ellenállhatatlan és kényszerítő." / Írás és hagyomány /

Az Apokaliptikus monológ című írásából vett idézetből, pedig megismerhetjük viszonyát a Belső Szó-hoz, amihez az "írás-jógán" keresztül jutott el:

"Abban az időben, amikor műveimet el akartam égetni, azt álmodtam, hogy sötét rembrantbarna fallal állottam szemben. A fal előtt állt Jézus, úgy, ahogy soha és sehol nem láttam. Elképzelhetetlen erőteljes alakban, olyan csontokkal és izmokkal, hogy az első pillanatra fel sem ismertem. Csak aztán értettem meg, hogy ez Jézus Logosz alakja. A létezés legnagyobb hatalma. Kezében könyv volt és azt nékem nyújtotta. Az irtózatosan meggyötört lélek kínjában kiizzadja magából az áldott tudás legelső cseppjét"

"Miért írok? Mert az írás számomra az intenzitás olyan fokát hozza, amelyet írás nélkül nem érek el. Csaknem  minden lényegeset az írásban tudtam meg. És most hálás vagyok műveimnek, hogy oly sok mindenre megtanítottak. Tisztelem őket, mert magasabbra vittek, mint amilyen magasra a magam erejéből jutottam volna. Ragaszkodni hozzájuk?  Mi ketten, a mű és én, dolgunkat egymással elvégeztük. Másfél évvel később a művekre rászakadt az égő ház  és elpusztultak. Most, hogy ezt így végiggondolom, a Logosz álmot teljesen megértettem s azt, hogy Jézus a könyvet miért nyújtotta nekem. Akkor úgy értelmeztem, hogy nekem adja a könyv dicsőségét. Ez rossz. Most látom, hogy a Logosz-közelséget adta nekem, az írni tudást, amely a tudás magasabb foka. Micsoda felszabadulás! Nem szolgálom többé saját műveimet."

Az utolsó fejezetben pedig már ezt írja:

"Eddig a létezés legmagasabb intenzitása az írás volt. Most ez a dialógus lett. Az első emberrel való beszéd"

Hamvasnak sikerült elérni a belső dialógus állapotát, amiről Paul Brunton így fogalmazott:

"Ez egy belső párbeszéd folyamata, mentális párbeszéd és érzelmi közösség másik önmagával..."

 


               

A madár útja a festészetben

tripura-sundari_yantra_color.jpg

"A szellem megjelenéséről mindenkinek megvan a maga titkos belső élménye. A megjelenés lélekmozdulatokban történik. Ezeket a lélekmozdulatokat, amelyek az egyik állapotból a másikba vezetnek, az éppen kinyíló virágszirom és a madárszárnyak együttes képe közelíti meg leginkább" - Hamvas Béla

Az ősi feljegyzésekben a spirituális út közvetlen, direkt ösvényét a "madár útjának" nevezik. Ez a filozófiai jóga, ahol a tudatot arra kényszerítjük, hogy saját magát szemlélje. (a filozófiai jelző ne tévesszen meg senkit, mert ennek semmi köze az európai értelmezéshez)

"A filozófus misztikust kevésbé érdeklik a szubjektíven látott formák, viszont sokkal jobban az az erő, amely e formákat áthatja, ezért magasabb megvilágosodásra jut. A filozófiai jóga akkor teljesíti ki önmagát, amikor a figyelmet elfordítja a külső gondolatoktól egy forma nélküli valóság felé" - Paul Brunton

Ezen az úton a tudat a meditációs objektum, a tudatosság, "én-vagyokság" alapélménye, valamint az azt fenntartó Önvalóból sugárzó Erő, mivel "a tudatosság érintése ebben az erőben lakik". A gyakorlást nyitott szemmel kell végezni, hiszen a végső cél a világ-ideájának abszorbeálása, és szemlélődésen, szemlélődő gyakorlatokon keresztül eljutni Önmagunk megnyilvánult és megnyilvánulatlan helyzetének felismeréséig a Kozmikus-Elmében, ami minden jelenség forrása. Az ezen az ösvényen haladó kereső már nem követ külső, megtestesült gurut, számára csak a belső mester elfogadható, az Önvaló. 

Az ezt megelőző a "hangya útja", a hosszú, közvetett, fokozatos ösvény. Ide tartoznak a testtel, elmével végzett, szárnyakat erősítő gyakorlatok, jógák, de a vallások, vallási gyakorlatai is. A koncentráció-meditáció gyakorlásánál még egy külső objektumot használunk, a figyelem még egy ászanára (testtartásra), mantrára, lélegzetre, imára, elképzelésre, vallási érzületre, vagy művészeti élményre stb. összpontosul. A gyakorlóknál jellemző még a külső guruk, emberi alakban megjelent mesterek, tanítók követése.

Hogyan jelenik meg mindez a képzőművészetben és elsősorban a festészetben? Természetesen a megjelenésen inkább nagyon erős hasonlóságot kell érteni és nem teljes azonosságot. Korábban már sokat foglalkoztam az érzékek működésével, a Kozmikus Elmével/Istennel való tudattalan együttműködéssel. Ennek a Kozmikus Intelligenciának a képalkotó, imaginációs tevékenysége révén jelenik meg a világ ideája. Ez az életképzelet, imagináló tevékenység képez minket is, és a látás folyamatában, látványként tárja elénk külvilágunkat. A festészet a már fentebb említett szemlélődés gyakorlása szempontjából játszik fontos szerepet, mivel az érzékek közül a látás tudatosítását teszi lehetővé, és ezáltal a világ-látvány és önnön esszenciánk egylényegűségébe avathat be.

Nem véletlenül használtam az "avathat be" feltételes módot, mivel a festészetben (szobrászatban) is nagyon hasonlóan jelenik meg az a különbség, amit már a spirituális gyakorlásnál kifejtettem. Hamvas Béla kétféle kultikus képről ír, amit a keletiek ismertek. Az egyik a figurális pratima típusú kép volt, a másik pedig az absztrakt jantra.

A pratima természethűen ábrázolta az istenséget. Indiában, Kínában, Mexikóban, Tibetben, Egyiptomban rengeteg található ezekből, később Bizáncban és Oroszországban ezek voltak az Ikonok. Meditációs objektumok ezek is, de, mint reális ábrázolások a közönségesebb hívők számára készültek és elsősorban a vallási hit elmélyítésére, az érzület felerősítésére szolgáltak. A mélyebb összefüggéseket ezekből nem lehetett megérteni, a "belső meglátás" képességét nem fakasztották fel.

220px-christ_the_pantocrator.jpg

A jantra viszont elvont alakzatokat ábrázolt, geometrikus volt, tudatosan távol tartva magát a természetes, közérthető ábrázolástól. A már magas fejlettségi szintet elért hívők, keresők számára készültek, mint meditációs objektumok, abból a célból, hogy a szemlélődést még magasabb szintre emeljék. /nyitókép/

Láthatjuk tehát, hogy az archaikus keleti művészetben jól elkülöníthető a két irányzat. Mivel a festészet és szobrászat elválaszthatatlanul összekapcsolódott a spiritualitással, ezért ezen irányzatok funkciójában lévő különbség az utóbbiban is fellelhető, mint közvetlen, direkt és közvetett, indirekt ösvény.

Ez nem csak az ősi kultúrákban volt így, hanem most is így van mindkét területen. Természetesen a mai, Vízöntő világkorszakban már nincs meg az a szintű erőteljes összefonódás a spiritualitás és művészet között, mint a régebbi korszakokban, de a képzőművészet területén még mindig lehet találni példákat.

A "madár útja" a festészetben a modern, absztrakt festők képein jelenik meg. Ezek a geometrikus képek sokkal erőteljesebb megszólító erővel, idézőképességgel bírnak, mint a naturalista festők munkái. Hamvas azonban felhívja a figyelmet, hogy egy kép attól, hogy absztrakt még nem feltétlenül jantra.

"A jantra arról ismerhető fel azonnal és első pillanatra, hogy néhány hangsúlyozott koncentrációs pontja van. Ezekre a pontokra az a jellemző, hogy nem ábrázolások, hanem jelek és értelmek, amelyek tudatosan, szándékosan és éberen távol tartanak maguktól mindennemű szenzualista romantikát és legendát. A szenzualista kép minden esetben valamely látási kaland. A káprázatban való elmerülés"- Hamvas Béla

Az absztrakt kép feladata pontosan az ellenkezője a naturalista irányzatnak, célja a látás felszabadítása, "röghöz kötöttségének" feloldása. Egy ilyen kép olyan érintést adhat a szemnek, mint egy Zen kóan a gondolkodó értelemnek, amelyik megbontja, kisiklatja a hagyományos értelmezési kereteket. A kibillentett vagy inkább helyreállított érzékelésben egy pillanatra megszűnik a káprázatszerűség, a maya, a fátyol lehull.

Hamvas az egyik nagy magyar festő, Martyn Ferenc festőiségével kapcsolatban így fogalmaz: "Ezeken a képeken a szem átélheti a teljes felszabadulást. Mintha a látás már magára a látásra lenne irányítva, felfokozva annyira, hogy nem a tárgyra figyel, hanem a látás mozzanatára" 

74_153_resize.jpg

Az absztrakt kép és a jantra erre a mozzanatra vezeti vissza a szemlélőt. A látványra való odatapadás megszűnésével felszabadul a szubjektum-objektum látszólagos feszültsége és egy belső meglátás során felismerszik, átélődik a minden jelenséggel való egységérzet.

"Ne a tapasztalat légy, hanem a tapasztalás!" - tanította az advaita mester Papaji.

A mostani világkorszakban az absztrakt festészet képei azok a jantrák, melyeknek tudatos szemlélete elősegíti a látássá, mint tudatos  tapasztalássá válást. Így az imagináció, életképzelet térbevetülésének tudatosítását lehetővé teszik. Mindez valójában nem más, mint elménk legmélyebb rétegéből, az Önvaló szemszögéből történő egységlátás megtapasztalása, Örökkévaló részünk teljes értékű mulandóság szemlélete. Egy pillantás az Örök Pillanatból.

/ A Hamvas Béla idézetek a Medio kiadó gondozásában megjelent Művészeti írásokban találhatók. / 

A figyelem megszentelése

79738.jpg

Pilinszky János írt valaha egy cikket, aminek A figyelem megszentelése volt a címe. Ott idézte Jézus mondását: "Aki nincs velem ellenem van, s aki nem gyűjt velem, az szétszór". A költő szerint Jézus ezt nem csak a szeretetre értette, hanem az összeszedettségre is. Sajnos nem láttam ezt az írást, csak a napokban olvastam róla és eszembe jutott, hogy a figyelemmel kapcsolatban már én is használtam ezt az idézetet egy korábbi bejegyzésben, de máshol is utalok rá. A szétszóródó figyelem összegyűjtésének fontosságát hangsúlyoztam, amelynek legjobb eszköze a  koncentráció-meditáció gyakorlása. Egy szalvéta is csak akkor gyullad fel a napon, ha a napsugarakat egy nagyítólencsével összegyűjtjük.

Még hétköznapi értelemben is figyelmet kell szentelni a jelenségeknek, cselekedeteink hatékonysága is ezen múlik. Önmagunk megértéséhez pedig elengedhetetlen az  elmélyültebb, befelé fordított figyelemenergia.

"...az életnek spirituális szempontból nincs célja, csak értelme, Önmagunk megértése. Céljai az egónak vannak az időben, az időbevetettség káprázatában és folyamatosan a jövőbe vetített elképzeléseivel azonosul, vagy a múlt emlékcsíráit piszkálgatja. Persze ez nem jelenti azt, hogy el van választva az Örök Pillanattól, mert ez lehetetlen, csak nem figyel rá. Ez a figyelmetlenség az alapja az emberben dúló viszálynak, nyugtalanságnak és mindennek, ami az egoizmust jellemzi. Ebből a figyelemeltolódási mechanizmusból is fakad az ego, mint egy részleges, önátélési káprázat tapasztalat." - írtam az előző bejegyzésben.

A figyelem az Örök Pillanatban lévő Isteni Atomból, az Önvalónkból sugárzik, és ez a sugárzás a mulandóság labirintusából kivezető Ariadné fonál, amit a koncentráció-meditáció eszközével tudunk megragadni. A hosszú ösvény, tudatot, elmét erősítő, legmagasabb gyakorlatai ezek, amelyek az embert elviszik a rövid ösvény meditációs állapotába, a szamádhiba.

Mi az, ami a figyelmet végső soron megszenteli? A Szent Szellem. Ez az Önvaló shaktija, energiája.

"Az elme ingadozása abbéli gyengeségéből adódik, hogy energiáját gondolatok formájában eltékozolja. Amikor képesek vagyunk rávenni arra, hogy egyetlen gondolathoz ragaszkodjon, akkor az energiát megtartjuk, és az elme megerősödik. Erős elmére gyakorlással lehet szert tenni, mint ahogy erre a Gítá is rámutat. Az elme először csak időnként, majd folyamatos gyakorlással egyre gyakrabban tér vissza a kereséshez, míg végül egyáltalán nem kalandozik el. Ekkor nyilvánul meg a szunnyadó shakti, és az elme feloldódik az életenergia áramlatában." - Ramana Maharshi

Ez a feloldódás egyben az egységtudatba történő "bepillantást" is jelenti, ahol az ember felismeri az elme legmélyebb rétegének ürességtermészetét, Azzá válik, az Önvalóvá, ami mindig is volt. Ez a nirvikalpa szamádhi a Tudatosság tudatossága. Miután ez a kegyelem megtörténik a keresővel, a feltámadt energia normál állapotban is vele marad, és az állandó pneumatikus nyomás miatt, ha elcsendesedik azonnal beáll a megszentelt figyelem állapota. A jelenségvilágot, beleértve önmaga minden megnyilvánulását (gondolatok, érzelmek, test, személyiség) is, mintegy tanúként fogja szemlélni. Innen indulnak a direkt, szemlélődő gyakorlatok, amelyekben a "bepillantás" során felfakadt erőt, a "Tudatosság érintését" és a vele együtt járó, átható nyugalmat össze kell kapcsolni az élettevékenységekkel. Ez a megszabadulás útja, ahol a megszentelt figyelem előbb, vagy utóbb elvezeti a keresőt a végső megvilágosodás állapotába.

Ebben a bejegyzésben részletesebben is lehet olvasni a meditációról és a szamádhi fokozatairól:

https://nyilegyenes.blog.hu/2017/12/16/meditacio_figyelem

 

 

 

Örök pillanat

   hydrogen-atom.jpg

               "A pillanat nem az idő, hanem az  örökkévalóság atomja.”

Nagyon szeretem Kierkegaardnak ezt a gondolatát, hiszen valami olyasmire hívja fel a figyelmet, amire az ember önmagától talán nem is gondolna: a pillanat nem tartozik az időhöz. Előző írásomban arról írtam, hogy az életnek spirituális szempontból nincs célja, csak értelme, Önmagunk megértése. Céljai az egónak vannak az időben, az időbevetettség káprázatában és folyamatosan a jövőbe vetített elképzeléseivel azonosul, vagy a múlt emlékcsíráit piszkálgatja. Persze ez nem jelenti azt, hogy el van választva az Örök Pillanattól, mert ez lehetetlen, csak nem figyel rá. Ez a figyelmetlenség az alapja az emberben dúló viszálynak, nyugtalanságnak és mindennek, ami az egoizmust jellemzi. Ebből a figyelemeltolódási mechanizmusból is fakad az ego, mint egy részleges, önátélési káprázat tapasztalat.

Robert Adams, amerikai misztikus az egyik szatszangján a következőket kérdezte követőitől:

"Hányan vannak közületek, akik elégedettek az életükkel? Valóban elégedettek vagytok az életetekkel? Csak akkor lehettek elégedettek, amikor megismeritek a Valóságot. Máskülönben nem számít mit tesztek, mindig lesznek problémák. Még most is hallom a gondolataitokat, a locsogást, fecsegést, gondolkodást, gondolkodást, gondolkodást és a gondolkodás mindig a múltról és a jövőről szól, soha nem a jelenről. Ha a jelenre figyeltek, akkor nincs múlt és jövő és nem lehet problémátok sem. Csak akkor van probléma, ha a múltra és a jövőre figyeltek."

Mindannyiunkkal megtörtént már egy reggeli ébredés után, hogy az első másodpercekben még remekül éreztük magunkat, aztán eszünkbe jutott egy előző nap átélt, rossz tapasztalat emléke (múlt), vagy az éppen aznap előttünk álló kihívás (jövő) és azonnal elszállt az oldottság, gondtalanság. Még a legsúlyosabb élettapasztalatok, életelőzmények után is ott van az ébredés után néhány "üres" másodperc, aztán az emlékezés beindítja a gondolkodást és ezzel a figyelem relatív időhöz kapcsolódását is. Felvetődik a kérdés, hogy, ha ez a kapcsolódás nem jönne létre, akkor nem lenne idő? A hagyományos gondolkodás alapján lennie kell, hiszen az ébredéssel a tudatosság összekapcsolódik az érzékekkel, amik a térbeli változások észlelésével az idő múlását éreztetik. (Ez egy álomélmény alatt is így van, az érzékelés ott sem szünetel, de a sebessége teljesen más álomidőben, min az ébrenlétiben.)    

Hamvas Béla egyik megállapításával kapcsolatban már foglalkoztam az idő problémájával: "Az érzékek nem ismerik az időt, csak a pillanatot". Ebből kiindulva viszont a térbeli változások észlelése nem függhet össze az idő múlásának érzetével. Most nem térek ki részletesebben erre, akit érdekel az itt elolvashatja, (Érzékek és az időérzet a Jelenlétben) https://nyilegyenes.blog.hu/2018/11/24/idoerzek_jelenlet

Önkéntelenül eszembe jut még Paul Brunton tanítása, aki az érzékek működését, az érzékelést a Kozmikus Elmével, Istennel történő tudattalan együttműködésként jellemez. Az észlelés, érzékelés folyamatában válik az örökkévaló létezés látszólag mulandóvá, az abszolút relatívvá és objektívvé. A Szubjektum, a Tanú, az Isteni Önvaló számára az érzékelés "helyei", az észlelés pontjai nem mások, mint az Örökkévalóságból/ban felvillanó, vetített pillanatok sorozata. Ezért is van az, hogy az Örök Pillanat, az Isteni Atom az időn kívül áll és számára semmilyen nehézséget nem okoz az álomidőben történő sokkal gyorsabb érzékelés felfogása. (pl. egy perc alatt megálmodhatunk annyi esemény, amihez ébrenlét alatt egy egész nap kellene, a Látó számára nem számít az idő)

Az időn-kívüliség a Kozmikus, Világ Elmével való egylényegűségből fakad. Önvalónk ebbe a Kozmikus Elmébe van ágyazva, lényegileg azonos vele, annak egy atomnyi része. Figyelmünk kiindulópontja itt van, az Örökkévalóságban, innen fakad "vagyokságunk" állandó létélménye a mulandóságban. Ez az alapállás az oka annak, hogy önátélésünkben, létélményünkben nem érezzük magunkat másképpen, mint gyermekkorunkban. A változatlanság hullámhosszára vagyunk hangolva még akkor is, ha a szétszóródó figyelem miatt nem veszünk tudomást elménk legmélyebb, örökkévaló rétegéről.

Befejezésként néhány idevágó idézet Hamvas Bélától:

„Nincs tér, a világ egyetlen látvány. Az idő káprázat. Nincs múlt és nincs jövő. Az örök teremtésben és az elmúlhatatlan pillanatban vagyunk. Nincs túlvilág. Ez a világ és a túlvilág ugyanaz.”  

"Számolni kell azzal, hogy lényünk örök, és halhatatlanságunk nem a halál után kezdődik, hanem abban a pillanatban, amikor észrevesszük, hogy halhatatlanok vagyunk. Minden pillanatban megtörténhet, csak elég világosságunk legyen hozzá. Amit pedig most mondtam, az nem vallás, hanem a legelemibb léttörvény, olyan biztos, mint a gravitáció."

       

Az élet célja

life-your-purpose-make-the-leap-girl-water.jpg

Gyermekkorunk óta arra vagyunk kondicionálva, hogy céljaink legyenek. Valamit mindig el kell érni, valaminek az irányába kell haladni, mert ha nem, akkor a társadalom szemében nem sokat érünk, de valójában önmagunkkal sem tudunk mit kezdeni. Önértékelésünk is nagyban függ attól, hogy rövid vagy hosszútávú céljaink megvalósulnak-e.  Ez alatt a külső és belső szuggesztió alatt éljük meg életünket, mint egy várakozási folyamatot, állandóan keresve a célokat és várva azok beteljesülését. De mi az, hogy cél? Nem más, mint egy elképzelés, amit a jövőben el kellene érni, meg kéne valósítani, mert ott, ahol éppen vagyunk, az soha nem jó. Egoizmusunk egyik legerősebb építőeleme a cselekvéskényszer, ezért folyamatosan célokat kell kitűzni magunk elé, amik valójában nem mások, mint figyelemelterelő tényezők. Aztán, ha elértük őket mindig lennie kell egy újabb célnak, máskülönben unalomba, elégedetlenségbe, vagy pótcselekvésbe fullad az életünk. Úgy tartják, hogy életcélok nélkül az élet nem ér semmit. Biztos, hogy így van ez?

Hamvas Béla írta, hogy az életnek nincs célja, csak értelme, de a "semmittevés jógájáról" is értekezett. Vajon mire gondolhatott, hiszen a terjedelmes életmű nem éppen a "semmittevésről" árulkodik, főleg úgy, hogy írásai hétköznapi munka mellett születtek, lopott órákban, az árokparton, vonaton vagy akár a fronton. Számára az írásnak nem volt célja, nem is lehetett, mivel tiltott szerző volt, a fióknak írt, viszont értelme az volt, mert írásjógát végzett. Persze naplói tanulsága szerint nem mindig sikerült elérnie a "logosz-paradicsomot", az alkotásnak azt az inspirált, meditatív állapotát, amikor a legmagasabb értelem számára megszólíthatóvá vált és a belső Szó, az Önvaló hangja diktálta a mondatokat, gondolatokat. Valójában csak ez a magasabb kapcsolat érdekelte.

Ez az autentikus hang, a Lélek hangja, és a Szent Szellemre való hangoltság elérése az élet értelme. Ha ez sikerül, akkor mulandó, felszíni énünk csatornájává válik ennek a hangnak, és ezzel a hangoltsággal minden egyes élethelyzetben megtaláljuk az értelmet, amit sorsunk nyújt a determináció keretein belül. Szó szerint, a tevékenységek jellegétől függetlenül belenyugszunk az áramló pillanatokba. Nem véletlenül írta Hamvas, hogy nincs kicsi és nagy, jelentős vagy jelentéktelen dolog azok számára, akik elindultak az "úton".

"Egy khasszid tanítvány mesteréhez csak azért ment el, hogy megnézze, cipőjét miként fűzi be. Többre nincs is szükség! Kinyilatkoztatás lehet abban is, ahogy valaki egy pohár vizet megiszik, abban is ahogy a könyvet kinyitja, vagy szánt. Az igazságról való tudás személyes feltételét kell megszerezni" /Hamvas: Extázis/

Ő írt és a személyes feltételt megszerezte, de ahogyan láthatjuk a fenti idézetben, bármilyen tevékenységet végezhetünk, ha sikerül megszabadulnunk a cselekvőségkényszer rögeszméjétől és a céloktól, az eredményhajhászástól. Az életnek értelme van, és az minden pillanatban jelen van, megjelenik, mint egy jelenség kibomlik, "kinyilatkoztatódik". Természetesen az ego számára célok vannak, elvárások, az örökkévalóságból "sugárzó" mélyebb értelem nem érdekli, mivel figyelmének határa csak a létezés mulandó oldaláig terjed.

A célravezető, célszerű, célratörő, célirányos, céltudatos, pozitív kicsengésű jelzőket nap, mint nap halljuk és hiszünk bennük, el sem gondolkodva sugalmazásaik semmitmondásán. Az egoizmus szolgái, jelzői, a "versenyszféra" kulcsszavai ezek, de valójában a jelen pillanattól való menekülés szinonimái. Időpániktól szenvedő sikerhajhászok önámító mantráivá váltak, akik az elmúlástól való rettegésüket a mulandóságban elérhető célok mögé rejtik. Napjainkban nem véletlenül olyan népszerűek a "sikerkovácsok", coachok, motivációs trénerek, hiszen a fogyasztói társadalmak célorientált emberiségének a kollektív tudattalanja hívta elő őket. Az, hogy az utóbbi időben az ilyen trénerek népszerűsége az egekbe szökött, sokat elárul a jelenlegi világkorszak értékrendjéről.

Jó, de akkor mi tévők legyünk? Váljunk céltalanná? Igen, éljük meg a céltalanságot, ha tudjuk, ne tervezgessünk, ne bámuljunk a jövőbe feleslegesen! Minél előrehaladottabbá válunk a spirituális gyakorlás során, annál jobban képesek leszünk a céltalanság megélésére, és átadni magunkat az éppen kipattanó pillanatok számára. Nem hanyag "köldöknézésről", semmittevésről van szó, hanem inspirált cselekvésről, bármilyen tevékenység legyen is az. Csak a céltalan, számítás nélküli aktivitásban tudjuk megélni azt személyiségtelen, spontán lebegést, amitől egy cipő befűzése is megtelik értelemmel és az Örökkévaló létezés néhány pillanatra átderenghet a mulandóságba.

       

Isten országa

 

images.png

 

Isten országa, Nagy Mű, Nirvána, aranykor, megszabadulás, realizáció, megvilágosodás stb. Ezek a fogalmak mind ugyanazt jelentik, az élet egyetlen, igaz értelmét. Tudatosan vagy tudattalanul minden ember ezt a végső értelmet keresi, kutatja, de nem mindegy, hogy hol. A mostani, Vízöntő korszakban tömegek indultak el a spiritualitás útján, nagy divattá vált minden ezzel összefüggő tevékenység, de paradox módon kevesen tudják, hogy a hiteles utakon nincs "tömegmegváltás", mindenkinek önmagának kell kikaparnia azt a bizonyos gesztenyét. Ezek az ösvények nem kívül találhatók, hanem önmagunkba vezetnek.

Lukács evangéliuma szerint, amikor a farizeusok Isten országa felől kérdezték Jézust így válaszolt: "Az Isten országa nem szemmel láthatólag jő el. Sem azt nem mondják: Ímé itt, vagy: Ímé amott van: Mert ímé az Isten országa tibennetek van"

Rengetegen utaznak különféle szent helyekre, ashramokba, zarándoklatokra, elvonulásokra, távoli gurukhoz, és várják a csodát. Az internetet is tanítók hada lepte el, videók ezreit tekinthetjük meg, de egyik felszínesebb, sekélyesebb, mint a másik. Hiába a közismert, jézusi tanítás, senki nem veszi komolyan, mindenki valami külső szenzációtól, Gurutól várja a megoldást. Valamiért az emberek úgy képzelik, hogy otthon, a négy fal között semmit nem lehet elérni. Még Ramana Maharshi is feleslegesnek tartotta utólag, hogy fiatal korában elhagyta otthonát az Arunachala hegy kedvéért, és nem is javasolta ezt senkinek. Fejlett tanítványait is mindig elküldte maga mellől. (a végső fejlődés szempontjából már hátráltató egy Mester jelenléte)

Nisargadatta Maharaj az egyik kérdezőnek ezt mondta: "De az a tény, hogy mindenféle helyekre készülsz elmenni… szentekhez és ashramokba, mindenféle tudást akarsz magadba gyűjteni, „individualitást” mutat. Ne tedd. Lépj túl rajta. A tudás felhalmozása nem lesz a segítségedre, mert ez egy álom. Ez az álom ismételni fogja magát, emberi testként, sok másféle testként, állatként, vagy istenként, bármiként. Nem ezen van a hangsúly. Próbáld megérteni, amit a lét mondani akar. Egyedül ez a megoldás, és ez fog elvezetni téged valahová."

Paul Brunton miután bejárta az egész világot, számtalan mesterrel, guruval találkozott, de a végső megvilágosodást egy chicagói szállodaszobában érte el. Ezt azért is írta le naplóiban, hogy felhívja a spirituális keresők figyelmét a távoli, egzotikus földrészekre való utazás feleslegességére. Az, aki önmagában nem találja meg "Isten országát", máshol sem fogja, legfeljebb az új, szokatlan helyszín varázsa elkábítja és kizökkenti egy kis időre hétköznapi énjéből, amit spirituális megélésnek fog hinni.     

„Az aranykor nem történelmi korszak, hanem állapot, és ezért minden időben jelen van: csak attól függ, hogy van-e valaki, aki megvalósítja.”- írta Hamvas Béla Az öt géniuszban.

Ez az állapot független tértől és időtől, mert mindig jelen van, "csak" meg kell valósítani, ami nem könnyű. Számtalan esetben pont azért nehéz, mert rengeteg a figyelemelterelő tényező, a pontatlan, felszínes tanítás. Kíváncsiságból én is meglátogattam már néhány tanító előadását, de csalódás volt. Persze nem is lehetett más, hiszen nincsenek már megvilágosodott vezetők, guruk, legalábbis olyanok, akik a nyilvánosság előtt szerepelnek, ezért jobban járunk a realizált mesterek könyveivel. Ha követjük útmutatásaikat és kitartóan gyakorlunk, akkor a megfelelő időben mi is felismerhetjük magunkban a belső Tanítót, Gurut.

Paul Brunton az egyéni keresőknek azt tanácsolta, hogy saját lelküket, a magasabb énjüket fogadják el Gurunak. Kitartó imával vagy meditációval bárki bepillantást nyerhet Önvalójába és megkaphatja a szükséges vezetést, irányítást. Ez biztonságosabb, mintha hozzákötné magát egy szervezethez vagy egy úgynevezett mesterhez. Ha az emberek annyira tudnának hinni lelki erejük létezésében, mint amennyire vakon követik a felszínes, semmitmondó tanítókat, irányzatokat, akkor erőfeszítéseik előbb vagy utóbb kiváltanák a kellő hatás.

Ne feledjük Jézus tanítását!: ""Kérjetek, és adatik nektek, keressetek, és találtok, zörgessetek, és megnyittatik nektek. Mert aki kér, mind kap, aki keres, talál, és a zörgetőnek megnyittatik."  

Satsang-shop (2. rész)

 

cmm8widxgaasmst.jpg

Volt már egy korábbi írásom ezzel a címmel, de akkor még nem gondoltam, hogy folytatása is lesz. A "Satsang-shop" szókapcsolatot nem én találtam ki, hanem Mooji oldalán láttam. Ez egy online shop, ahol különféle, Moojival kapcsolatos tárgyakat lehet rendelni. A blogban már számtalan helyen kifejtettem, hogy bárminemű üzleti tevékenység távol áll a hiteles, spirituális tanítóktól és, ha tanulmányozzuk a megvilágosodott mesterek tevékenységét, életét, akkor ott ilyennel nem is találkozhatunk.

A mai bizniszguruknak már nem elég a tanításokért, elvonulásokért beszedett pénz, hanem, ahogyan Moojinál is láthatjuk még plusz termékeket is forgalmaznak. https://satsangshop.com/

Az egyik legviccesebb dolog a rendelhető fotók között található, ami nem más, mint a mester "lótuszlábairól" készült kép.

lotus-feet-photo.jpg

Láttam egy videót az integrál pszichológia atyjával, Ken Wilber-el, amiben világosan elmagyarázta, hogy a spirituális úton is nagyon fontos a személyiség fejlődése. A felébredésnek, felnövekedésnek és kitisztulásnak (clearing up), kéz a kézben kell járnia. Ott, ahol ez nem történik meg mindig észlelhetőek bizonyos személyiségbeli torzulások, zavarok. Ez az "árnyékrész" tisztátalanságából fakad, és hiába voltak valakinek felébredési élményei, az önmagában kevés, sőt akár még fel is erősítheti az árnyékban megbúvó, elnyomott érzelmeket, tulajdonságokat. Nem véletlenül tapasztalható a mai guruk személyiségében annyi ellentmondás, nárcisztikus, megalomániás megnyilvánulás, kapzsiság, de jellemző a követőkkel folytatott szexuális visszaélés is. Moojiról is meghökkentő történetek keringenek az interneten, de ezek vagy igazak vagy sem, csak abból indulhatunk ki, ami bizonyítható. Egy dolog biztos, ahogy nőtt a népszerűsége úgy erősödött az üzleti tevékenysége is, és követőinek a viselkedése egyre jobban emlékeztet egy elvakult szektáéra. Már láttam olyan videót is, ahol ördögűzést mutatott be, de egyértelműen látszik, hogy szélhámoskodásról van szó ott is. 

Mooji azért is érdekes, mert a Ramana és Papaji vonal örököseként reprezentálja magát, a mesterek képei mindig ki vannak téve az előadásain, de viselkedése ellenmond azon Szatguruk egyszerűségének, hiteles tanításának, botránymentes életének. Ramanáról egyszer megjelent egy pletyka a helyi újságban, amire annyit mondott, hogy jobb is, mert így legalább kevesebben fogják látogatni és több nyugta lesz. A cikket kivágta és ráragasztotta annak a füzetnek a borítójára, amiben a róla készült publikációkat gyűjtötték.

Ezzel szemben Henri Jolicoeur kanadai pszichiáter, aki szektákkal és hamis tanítókkal foglalkozik, beszámolt a youtube-on egy visszataszító esetről. Pár napra rá, hogy feltöltött néhány véleményvideót Moojiról, már kereste is az ügyvédje és perrel fenyegette, ha nem távolítja el őket a netről. A feltöltött videón az látszik, ahogy ájtatos, hisztérikus nők csókolgatják a "mester" szent lábait, és ő ezt szemrebbenés nélkül hagyja. Jolicoeur pontosan arra világított rá, hogy egy Szatguru soha nem hagyná ezt a kultuszt. Ez a viselkedés csak egy önimádó, egoista bizniszgurura jellemző, akinek sajnos itthon is egyre több, naiv követője akad.

Egyre több kiábrándult beszámoló kerül fel az internetre Mooji volt követőitől, főleg azoktól, akik már megjárták a Portugáliában található ashramját. Sokan elhagyták a családjukat, barátaikat, otthonukat. Olvastam egy kétségbeesett férfi levelét, akit a barátnője hagyott el Mooji miatt és azóta még beszélni sem tud vele. A lány teljesen agymosottá vált, manipulálják, nem áll szóba a régi ismerőseivel.(régebben a krishnásoknál lehetett hasonló történetekkel találkozni) Volt olyan nő, akinek terápiára kellett járnia, miután megjárta a sarlatán ashramját. Egy volt testőre rendkívül veszélyes figuraként jellemezte egy újságírónak, de már önmagában az, hogy testőrre van szüksége, sokat elárul a jelleméről.

Nem egyedülálló ez a jelenség, hiszen a sarlatánok körül előbb-utóbb mindig ez történik. A hiszékenység,  rajongás, spirituális képzetlenség mindig a malmukra hajtja a vizet. Sajnos egyre többen esnek csapdába és futnak vakvágányra, ezzel elvesztegetve nem csak éveket, de sok esetben a normális életüket is. Remélem nem sértek meg senkit azzal a megállapítással, hogy az ilyen Mooji színvonalú szélhámosoknak csak a nagyon naiv emberek dőlnek be, azok, akiket elkápráztatnak a mézes mázas szavak, a felszínes pózok. Már önmagában az is gyanús, ha egy nyugati tanító felvett, keleti neveken futtatja magát. Ha sok hangsúly esik a külsőségre, ruházatra, mint Moojinál is, érdemes kételkedni. Ott, ahol anyagi ellenszolgáltatást kérnek a tanításért, szatszangért, biztosak lehetünk benne, hogy spirituális szempontból értéktelen tanítást kapunk még akkor is, ha tartalmilag jónak tűnik. Ez talán az egyik legfontosabb alapszabály, amit mindig tartsuk szem előtt!

Érdemes elolvasni a  cikk első részét, ahol bemutattam a mai bizniszguruk közül néhányat. A Satsang-shop első része: https://nyilegyenes.blog.hu/2016/08/16/luxus_szatszangok

Címkék: Mooji, biszniszguru

Keressétek először Isten országát...

 images_01372az_angyali_udvozlet_1089372_6400_n_1.jpg

"Ezért mondom nektek: ne aggódjatok életetekért, hogy mit egyetek, vagy mit igyatok, se testetekért, hogy mibe öltözködjetek. Nem több-e az élet a tápláléknál, és a test a ruházatnál? Nézzétek meg az égi madarakat: nem vetnek, nem is aratnak, csűrbe sem gyűjtenek, és a ti mennyei Atyátok táplálja őket. Nem vagytok-e ti értékesebbek azoknál? Aggódásával pedig ki tudná közületek meghosszabbítani életét csak egy perccel is? Mit aggódtok a ruházatért is? Figyeljétek meg a mező liliomait, hogyan növekednek: nem fáradoznak, és nem fonnak, de mondom nektek, hogy Salamon teljes dicsőségében sem öltözködött úgy, mint ezek közül akár csak egy is. Ha pedig a mező füvét, amely ma van, és holnap a kemencébe vetik, így öltözteti Isten, nem sokkal inkább titeket, kicsinyhitűek?
Ne aggódjatok tehát, és ne kérdezgessétek: Mit együnk? – vagy: Mit igyunk? – vagy: Mit öltsünk magunkra? Ilyesmikért a pogányok törik magukat; a ti mennyei Atyátok pedig tudja, hogy szükségetek van minderre.

Keressétek először Isten országát és az ő igazságát, és mindezek ráadásként megadatnak majd nektek. Ne aggódjatok tehát a holnapért, mert a holnap majd aggódik magáért: elég minden napnak a maga baja."

Előző írásomban, a Spirituális válságban a spirituális út nehézségére hívtam fel a figyelmet. Ezek a nehézségek, válságok természetes kísérőjelenségei egy megkezdett, hiteles útnak, gyakorlásnak, de egyoldalú lenne, ha csak ezekre esne a hangsúly. Az Evangélium tanításaiban, mint minden hiteles, szellemi tanításban egyaránt szó esik az ösvény árnyékos és napsütötte oldaláról is. Ezt fontos kihangsúlyozni a jelenlegi, Vízöntő világkorszakban, mert a mai divatos utak rendszerint nem említik az akadályokat, gyors sikerrel kecsegtetnek, tömegmegváltást ígérnek. Sokan ezért abban az illúzióban élnek, hogy az Ösvényen járnak. A popguruk is arról prédikálnak, hogy milliók állnak készen a "felébredésre", de Jézus ilyet soha nem tanított:

„Sokan vannak a hivatottak, de kevesen a választottak"

A "hivatottságból" el kell jutni a "választottságig", ami a hosszú ösvény lassú, öntisztító, magányos útján át vezet. A kufárokat ki kell űzni a templomból.

"A Keresés állomásai eléggé jól elkülöníthetők. Először is az ember szívében megszületik a vágy a lelki fejlődésre. Második lépésként a múlt bűneinek és hibáinak megbánása szomorúvá teszi. Harmadik lépcsőként aszketikus vagy önmegtagadó fegyelmezésnek veti alá magát. Végül pedig, negyedjére, elkezdődik a meditáció rendszeres gyakorlása." - Paul Brunton

Miután meghallottuk a belső hívást és megszületett bennünk a vágy a lelki fejlődésre, elkezdjük keresni "Isten országát" önmagunkban: "hivatottakká" válunk. Rálépünk a hosszú ösvényre a "hangya útjára", aminek számtalan formája van, az imádkozással kezdődően egészen a koncentráció-meditáció rendszeres gyakorlásának a megkezdéséig. Ez a gyakorlás fog elvinni minket a "választottság" állapotába, miután feltámad bennünk az Isteni Erő. Ez az Erő a Szent Szellem kiáradása, a Kegyelem ereje, vagy más néven az Önvalónk energiája. Ramana Maharshi tanítása is erről szól:

"Ha az ember rendszeresen gyakorol, képes rászoktatni magát arra, hogy befelé forduljon, s belül megtalálja az Önvalót. Az embernek állhatatosan és folytonosan törekednie kell, amíg a felismerés állapota véglegessé nem válik számára. Amint az erőfeszítés megszűnik, az állapot természetessé válik, s egy folyamatos energiaáramlás által a Legfőbb átveszi az irányítást az illető fölött."

Idáig kell eljutni. Ez már a "választottság" állapota, ami nem más, mint a meditáció legmagasabb fokozata a szamádhi, az igazi jóga, egyesülés Magasabb Énünkkel. Persze ennek is megvannak a maga fokozatai, az ideiglenestől a nagyon ritka, végleges állapotig, de elmondható, hogy már az ideiglenesen elért egyesülés is az "Isten országába" való bepillantást jelenti. A "kereséshez" elég csendben maradni és az Erő végzi a dolgát.

Itt részletesen le van írva a meditáció és a szamádhi: https://nyilegyenes.blog.hu/2017/12/16/meditacio_figyelem

Láthatjuk, hogy a kezdeti nehézségeken át kell esni, időnkén próbák elé leszünk állítva, de, ha mindezek ellenére is állhatatosan tovább folytatjuk a keresést, akkor a Gondviselés, a Kozmikus Intelligencia még az anyagi szükségleteinkről is gondoskodni fog a szellemi felemelkedésen túl: "Mindezek ráadásként megadatnak".

A cikk nyitóidézetében Jézus erre a spirituális törvényre hívja fel a figyelmet, ami érdekes módon megtalálható a Bhagavad Gitában is.

"De akik odaadással imádnak Engem, transzcendentális formámon meditálva, azoknak elhozom, amire szükségük van, s megőrzöm, amijük van." (9.22)

Az árnyékos oldal után elérkeztünk a napos oldalra. Természetesen a "ráadás" nem mesés gazdagságot jelent, inkább az életkörülményeink olyan úton-módon történő alakulását, hogy a megkezdett utat folytatni tudjuk. Korábban már többször is ostoroztam a bizniszgurukat, akik hitetlenségükből adódóan pénzért végzik a spirituális tanítást. Hitetlenek, mert nem bíznak a Kozmikus Intelligenciában, a Gondviselésben. Mivel még nem tapasztalták meg működését, nem váltak csatornájává ennek az Erőnek, ezért a tanításaik is csak üres, tartalmatlan, összeolvasott gondolatok. Persze követőik, rajongóik vakbuzgó módon védik őket, hangoztatva, hogy "nekik is meg kell élni valamiből", de, ha már a hiteles úton keresőknek is megadatik a "ráadás", akkor egy realizált, beérkezett tanítónak ne adatna meg? Természetesen nem az önkéntes adományokkal van a baj, hanem a drága elvonulásokról, belépős előadásokról, fizetős csatornákról és mindenféle olyan üzleti tevékenységről, ami a spirituális tanítással összekapcsolódik. Ez törvénytelen, hiteles tanítóknál ilyennel nem találkozhatunk. Sajnos a maiak között az "ingyen kaptad ingyen add" már nem divat, ezért jobban járunk a nagy, megvilágosodott Mesterek könyveivel.

Visszatérve a keresőkre, álljon itt befejezésként egy idézet Bruntontól, ami jól bemutatja, hogy gyakorlatban, az életben hogyan működik Jézus fenti tanítása:

"Habár a világi vágyak rendben vannak a maguk helyén és törvényesen kielégíthetők, mégis alá kell rendelni őket az önmegvalósításért folytatott spirituális törekvésnek. A megidézett Önvaló azért, hogy segítse az egyént az önkéntes alárendelésben, szándékosan úgy rendezi a tapasztalatot (a karmán belül), hogy hangsúlyozza a spirituális értékeket. Amint a kereső képes az érzéseket összhangba hozni  az ilyen értékekkel, úgy fogja találni, hogy azok a (földi) dolgok amiket keresett és kisiklottak a kezei közül, most maguktól jönnek hozzá. Így a megkövetelt áldozatokról, lemondásokról kiderül, hogy csupán ideiglenesek voltak, viszont az elnyert boldogság dupla, egyben földi és spirituális. Ezért mondta Jézus: Keressétek először Isten országát és az ő igazságát, és mindezek ráadásként megadatnak majd nektek."

Spirituális válság

Sokan úgy képzelik, hogy a spirituális érdeklődés, vagy egy ilyen ösvényen való elindulás automatikusan jó sorsot eredményez és lehetővé teszi a szenvedések elkerülését. Nem véletlen, hogy napjainkban óriási az érdeklődés az ilyen utak, módszerek iránt és szinte minden tanítás elérhetővé vált. Általában lebutított, eladhatóvá tett formában, gyors eredményekkel kecsegtetve történik mindez, főleg olyan tanítók, írók közvetítésével, akik nem saját tapasztalataikra támaszkodnak, hanem az összeolvasottakat szövik tovább és még, ha jó szándék is vezérli őket a legtöbb esetben csak a zavart fokozzák. Ebből a zavarból születik meg a spirituális ego, az "Úton járás" tévképzete a követőkben, ami nem más, mint a menekülés egy fajtája, önáltatás. Az internet jóvoltából a közösségi oldalakon is jól megfigyelhető ez a jelenség. Válogatás nélkül hömpölyögnek a spirituális idézetek, képek, vannak, akik még hangzatos, keleties hangzású neveket is felvesznek, de egy enyhébb kritikai hozzászólás hatására is görcsbe rándulnak, elkezdenek személyeskedő stílusban válaszolni, vagy letiltják az embert. Jellemző az önismeret hiánya, úgy akarnak az emberek spirituálissá válni, hogy a személyiségük árnyoldalával nincsenek tisztában. (Láttam már olyan megosztást is, ahol  egy Ramana Maharshi idézetet, egy szélsőjobboldali, politikai párt vezetőjének az uszítása követett. Jellemző még a rajongói mentalitás, amikor valakinek a személyiségébe beépül egy spirituális irányzat követése és ha "szó éri a ház elejét", akkor az illető olyan szintű érzelmi reakciókat produkál, ami egy elvakult focirajongónak is a dicsőségére válna.) Mindez igaz nem csak a követőkre, de az önjelölt "tanítókra" is.

Visszatérve a cikk eredeti mondanivalójához, azt vettem észre, hogy a spirituális út nehézségeiről, buktatóiról, elakadásairól szinte soha nem esik szó. Ennek több oka is lehet, az egyik valószínűleg az, hogy ezek a tanítók nem járták végig az utat, ezért nem is találkozhattak ilyen nehézségekkel, magyarán tudatlanok, de eladhatóság szempontjából sem hasznos az akadályok felvázolása, pedig már Jézus is felhívta erre a figyelmet:

„Ne gondoljátok, hogy békét hozni jöttem a földre. Nem azért jöttem, hogy békét hozzak, hanem kardot. Azért jöttem, hogy szembe állítsam az embert apjával, a lányt anyjával és a menyet anyósával: saját háza népe lesz az ember ellensége. Aki jobban szereti apját vagy anyját, mint engem, nem méltó hozzám. Aki jobban szereti fiát vagy lányát, mint engem, nem méltó hozzám"

Nem véletlenül születtünk ide, az életképzeletünk sem véletlenül vetíti számunkra az aktuális, megélendő sorsot. A tudattalan mentális hajlamainkból, karmacsíráinkból nő ki ez a sors és vetül körénk jellemünknek megfelelően. Jellemszerkezetünk mögött, az elme tudattalan birodalmában roppant erejű kényszerítő komplexusok kötik meg az Önvalóból sugárzó erőt és ezáltal figyelmünk csak a mulandóság oldalára szorítkozik. Hiteles spirituális utak követése a lekötött Erő felszabadítását eredményezik, ami jár némi megrázkódtatással, válsággal már csak azért is, mert fokozza az idegrendszeri érzékenységet.

Hamvas Béla ezt írta: "nem lehet fizetés nélkül távozni". Felhívta a figyelmet, hogy a válságponton ügyelni kell, mert a "sötétség hatalmai" az embert lerohanják, ami azt jelenti, hogy az elme tudattalan, ismeretlen tartományai aktivizálódnak. Ezért is fontosak a hosszú ösvény önismereti, öntisztító gyakorlatai, mert ha valaki ezek nélkül indul el, pl. rámeditál a tudattalan problémákra, elfojtásokra, tulajdonságokra, vágyakra, akkor azokat csak felerősíti. Jó példákat láthatunk erre a művészsorsokban, akik közül sokan öntudatlan jógik voltak, az alkotás folyamatában kifejtett koncentráció/meditáció során kiengedték a "szellemet" a palackból és szenvedélybeteggé váltak. Nem véletlen az sem, hogy nagyon sok keleti tanító, szvámi, aki a cölibátus miatt nem élte meg az ellenkező nemmel való kapcsolatot, elbukott, mert nem tudott ellenállni a kísértésnek és ezért titkos viszonyba kezdett tanítványaival, kihasználva őket a beavatásnak álcázott szexuális kontaktussal.

Robert Adams amerikai, megvilágosodott mestertől egyszer azt kérdezte az egyik tanítványa, hogy miért hagynak fel sokan a spirituális gyakorlással, mielőtt elérnék a végső célt. Azt válaszolta, hogy ez azért van, mert a gyakorlás, a meditáció következtében nagyon felerősödnek, aktivizálódnak a szamszkárák-sorscsírák vagy vászanák (az elme tudattalan mentális hajlamai), és ezek az életben komoly válságokat idéznek fel, amik visszarettentik az út követőit. Ezért van az, hogy csak kevesen érnek célhoz, az igazi Önmegvalósításhoz.

Szóval látható, hogy a hitelesnek tekinthető utakon mindig felléphetnek nehézségek. Ott, ahol ez nem történik meg, vagy tudatlanságból nem beszélnek róla, okkal gyanakodhatunk, hogy egy vakvágányon haladunk és a végállomás nem a "mennyország" lesz. Napjaink kommersz spiritualitását ez a csodavárás jellemzi, a "széles út" vadhajtásai ezek. A fizikai szenvedés, szorongás, érzelmi hullámzások természetes kísérőjelenségei a hiteles spirituális praxisnak és sokkal gyakoribbak, mint az üdvteli béke ritka pillanatai, főleg az út elején. Ramana Maharshi ezeket a jelenségeket az Önvalóhoz vezető út mérföldköveinek tekintette vagy akadályoknak, attól függően, hogy éppen kihez beszélt.

Természetesen nem kell megijedni ezektől a jelenségektől, hanem tudatosan el kell fogadni őket. Ha akadálynak éljük meg, akkor azért, ha mérföldkőnek, akkor pedig azért. Mind a két esetben értünk vannak, természetes kísérőjelenségek ezek.

"A spirituális keresők belső fejlődését irányító törvényszerűségek úgy tűnik, gyakran a legrejtélyesebb úton módon történnek. A Kegyelem ereje gondoskodik rólad akkor is amikor nem vagy tudatában ennek és azt gondolod, hogy megvonatott tőled. Ilyen esetekben minél nagyobb a szorongás, annál jobban szorongatja a magasabbrendű Én az egót. Minél inkább egyedülvalónak és elhagyatottnak tűnsz, annál közelebb von magához a magasabbrendű Én" - Paul Brunton

 

Élet a halál után

surprising-science-near-death-experiences.png

Előző írásomban a szellemvilágból érkező üzenetekkel foglalkoztam, ami a spirituális materializmus egyik ékes példája, legalább annyira, mint a halálközeli élményeken vagy a halál utáni életen való töprengés. Spirituális szempontból tipikus mellékvágányok ezek is, figyelemelterelésre alkalmas szenzációk. Az emberiség haláltól való félelme miatt érthető a téma népszerűsége, és ebből kifolyólag az ezotéria biznisz számára is állandó munícióval szolgál. Mindannyian találkoztunk már ilyen könyvekkel, filmekkel, beszámolókkal, amelyek vagy hitelesek vagy sem. Nehéz igazságot szolgáltatni, mert az elme tudattalan régiója nagy csodákra képes.

Vannak hiteles, spirituális megközelítések is, ahol bemutatják a létezés különböző dimenzióit és foglalkoznak a halál utáni élettel, de ezek még mindig a hosszú, indirekt ösvényhez tartoznak és az információk ismertetésén túl nem visznek közelebb önmagunkhoz, önmagunk tényleges megismeréséhez. Ráadásul vakvágányra vihetik a keresőket, akik könnyen beleragadhatnak a részletekbe, információkba és csak a spirituális egoizmusuk erősödik. A sok, összeolvasott információ egyáltalán nem segíti a felébredést, megszabadulást. A mai tömegezotéria, spiritualitás sok esetben még többet árt mint használ, mert sokan az összeolvasott tudástól megrészegülnek és már azt hiszik, hogy úton vannak. Erre már Jézus is felhívta a figyelmet:

"Menjetek be a szoros kapun. Mert tágas az a kapu és széles az az út, amely a veszedelemre visz, és sokan vannak, akik azon járnak."

A "széles út" vadhajtásaihoz tartoznak az "élet a halál után", "halálközeli élmények", "üzenetek a szellemvilágból", vagy pl. az "előző életek" témái is, amelyek ugyan érdekesek, de önismereti szempontból lényegtelenek, nem visznek "közelebb" a forráshoz. A direkt út, "szoros kapu" tanítói ezért nem foglalkoztak ezekkel. Ramana Maharshi pl. az ilyen jellegű kérdéseknél mindig az Önismeret fontosságát hangsúlyozta, a tudat, a tudatosság megismerésére irányította a figyelmet, hiszen minden jelenség annak csak tartalma, de számunkra a megismerő, a Tanú a fontos. Teljesen felesleges a figyelmünket újabb káprázatok felé szétszórni. A jelenlegi életünk értelmét sem ismerjük, akkor meg minek foglalkozni korábbi életekkel vagy a halál utánival? 

Ramana: "Nem tudja, hogy mi volt születése előtt, mégis azt akarja tudni, hogy mi lesz a halált követően? Azt egyáltalán tudja, hogy ön most mi? A születés és az újraszületés a testre tartozik. Ön a testtel azonosítja önmagát. Ez az azonosítás téves. Azt hiszi, hogy a test megszületett és meg fog halni, és azt a jelenséget, amit testnek tekint összetéveszti Önmagával. Ismerje fel igazi lényét, s ezek a kérdések értelmüket vesztik!"

Aztán ott vannak az úgynevezett "halálközeli élmények". Számtalan leírás született ezekről is, de megtudunk belőle bármit is? Sokan, akik átélték, vajon - azon túl, hogy "fényt" láttak, elhunyt hozzátartozókkal találkoztak vagy "látták" a fizikai testüket kívülről - közelebb kerültek az élet értelmének a megértéséhez? Honnan tudhatja bárki is, aki átment egy ilyen élményen, hogy nem az elmeműködés egy ismeretlen funkcióját élte meg, a testtudat ideiglenes kivetítésétől hirtelen felszabadult "imaginációs" energia által okozott tudattalan tartalmak vízióját. Egy ilyen vízió pont annyira értéktelen káprázat, mint egy tudatmódosító szer hatására kiváltott hallucináció, mivel a gyors, tudati megnyílás élménye "elsodorja" az egyént Önmagától. Már a spirituális út előrehaladott szintjén fellépő, gyakorlásból fakadó víziók is akadályokká válhatnak egy ponton túl az Önismeret útján, ha a gyakorló leragad, beleragad a látványba. Ez is egy újabb összetévesztés.

A "halálközeli élmények" értelmezése ugyan segíthet megérteni a fizikai test tapasztalása nélkül is fennálló tudatosság létezését, de, ha kizárólag csak a "látottakra" esik a hangsúly, mint ahogyan ez a beszámolókból kiderül, akkor nem jutunk előrébb. Nem a tudati módosulást kéne vizsgálni, hanem a Látóra kéne fókuszálni, felismerni azt, hogy a létezés mulandó, változó oldalainak szemléletét mindig ugyanabból a Szempontból látjuk. Teljesen mindegy, hogy ébrenléti, halál közeli, halál utáni vagy álom víziót szemlélünk, mert ezek csak módosulások.

A mai new-age áramlatokban túl nagy hangsúlyt kap a "magasabb dimenziók" fürkészése, de inkább azon kéne elgondolkodni, hogy miért vagyunk itt ebben a fizikális életben. Nem azért kapjuk a teremtés folyamatában ezt az életlehetőséget, hogy más dimenziókat kutassunk, hanem azért, mert csak itt, ebben a létformában, ebből a létformából tudjuk felismerni az Esszenciánkat, az Önvalót. A mulandóság az örökkévalóság aktív oldala, annak tartalma, és az Öntudatosság, Én-ség érzete az a kapocs ami a kettőt "összeköti". Ennek a kapcsolatnak a felismerése az élet értelme, amit a látszólag legsűrűbb, anyagi, ébrenléti állapotból lehet csak elindítani. Ezért is van az, hogy még az egyetlen, hiteles, "halálközeli", halál élmény, a meditáció legmagasabb állapota a kevala nirvikalpa szamádhi, vagy kontempláció átélése sem jelenti a végső célt. A tudatosság bővítmények nélküli, ürességtermészetébe történő éber beleoldódás után, az élményt össze kell kapcsolni a szemlélődő gyakorlatokkal, az ébrenléti, fizikai világ tapasztalatával. Eggyé kell tenni a kettőt, ahogyan Jézus is tanította, ami a végső Szempontból soha nem kettő, csak innen látszik annak. Ennek az állapotnak a realizálása jelenti a végső megszabadulást, a megvilágosodást.

Befejezésként két idézet Hamvas Bélától:

„Nincs tér, a világ egyetlen látvány. Az idő káprázat. Nincs múlt és nincs jövő. Az örök teremtésben és az elmúlhatatlan pillanatban vagyunk. Nincs túlvilág. Ez a világ és a túlvilág ugyanaz.”

"Úgy láttam, hogy a legnagyobb nehézség ott támad, amikor az ember az „életet” nem tudja mélyebben megfogalmazni, és beleesik abba a hibába, hogy a földet örömtanyának nézi, ahová azért jött, hogy minden cseppet kiélvezzen. Ezt a reneszánsz óta korszerűvé lett felfogást teljesen ki kell küszöbölni. Számolni kell azzal, hogy lényünk örök, és halhatatlanságunk nem a halál után kezdődik, hanem abban a pillanatban, amikor észrevesszük, hogy halhatatlanok vagyunk. Minden pillanatban megtörténhet, csak elég világosságunk legyen hozzá. Amit pedig most mondtam, az nem vallás, hanem a legelemibb léttörvény, olyan biztos, mint a gravitáció."

Üzenetek a szellemvilágból

"A médiumitásank van egy szentebb gyakorlata annál, mint, amit a közönséges spiritiszták ezen a néven illetnek. A szellem, ami birtokba veszi nem emberi, hanem a benne lévő isteni Erő, az Önvaló." - Paul Brunton

A kommersz spiritualitásában nem a "szentebb gyakorlat" bemutatása jelenik meg, hanem a szellemvilágból érkező, kétes értékű "üzenetek". Különböző entitások, mesterszellemek tanításai láttak napvilágot az utóbbi évtizedekben. Nagy rajongótábora van Kyronnak, aki Lee Caroll-on át üzent, az Esther Hicks-en át érkező Ábrahám tanításoknak vagy Seth-nek, akinek Jane Roberts médium volt a közvetítője és még sorolhatnám. A szellemvilág emlegetése Magyarországon is bevett szokás, persze nem pont úgy mint a fenti példákban.

Nálunk az egyik legismertebb popguru, Müller Péter hivatkozik folyamatosan könyveiben és előadásain szellemi mesterére, akinek tanácsát számos munkája során felhasználta és Szent Szellemnek nevezi. Egy korábbi írásomban már bemutattam, hogy mennyire fals a kereszténység Szent Szellem fogalmának egy olyan "szellemi entitásként" való bemutatása, aki egy öntudatlan médiumon keresztül tanít egy spiritiszta szeánsz keretében. Beszédes a már fentebb említett Jane Roberts triviális médiumra, mint példára való hivatkozása is. Akit érdekel, itt részletesebben olvashat róla:

https://nyilegyenes.blog.hu/2017/12/31/muller_peter_keresztenyseg_szemlelte_a_szent_szellem_osszefuggeseben

A médiumitás jelensége valós, de az ilyen forrásból származó információk, tanítások megbízhatatlanok. Jó példa erre Müller Péter is, aki az egyik könyvében arról írt, hogy kikérte az agykontrollal kapcsolatban szellemi mestere tanácsát, és ő azt üzente, hogy Magyarországon "jó kezekben" van a módszer. Most abba nem mennék bele, hogy az agykontrollbiznisz, mint módszer mennyire hatásos és értékelhető, de meglehetősen paradoxnak tűnik, hogy a főguru, Domján László napjainkra sajnos súlyos beteg lett. Elmesélte egy videóban, hogy mindenféle alternatív gyógymódhoz folyamodott, mellette naponta háromszor programozta magát az agykontrollal, majd elutazott még Abadianiába a brazil csodadoktorhoz is, de nem használt az sem. Ez a csodadoktor Joao de Deus, nálunk Isten Jánosaként ismert médium. Állítása szerint Salamon király, Loyolai Szent Ignác vagy Oswaldo Cruz és még egy csomó más entitás gyógyít rajta keresztül. Vagyis gyógyított, mert nemrég letartóztatták, miután 8 millió eurót  vett fel a bankszámlájáról. Menekülni próbált több száz nő "megerőszakolásának" a gyanúja miatt. (szexuális csereszolgáltatást kért a beteg nőktől) Évek óta tele volt már az internet ezzel a bizniszmédiummal, gyógyítóval, számtalan leleplező film és cikk született róla, de az entitásos sztori is önmagáért beszél, ennek ellenére Dr. Domján tárt karokkal futott bele ebbe a csapdába.

Mennyire lehet "jó kezekben" egy "öntudatosságot" fejlesztő technika, ha  terjesztője, tanára még a legcsekélyebb megkülönböztetésre sem képes? Domján állítása volt az is, hogy Echart Tolle, akinek könyveit ő adja ki, azért nem jön Magyarországra, mert itt kevesen beszélnek angolul és csak olyan országokban tart előadást, ahol tolmács nélkül is értik. Ezt a képtelen állítást is sikerült maradéktalanul elhinnie, persze azóta már Tolle is megfordult nálunk.(van az az összeg) Beszédes a David R. Hawkins egyik könyvére épített, A tudatosság szintjei előadása is.(Kiadó az Agykontroll kft.) Hawkins egy szélhámos, amerikai guru volt, aki egy olyan lebutított kineziológiai teszttel ámította a csodavárókat, ami alkalmas a tudatosság szintjének megmérésére.(a blogban már írtam róla)  Látható, hogy Domján László rendszeresen nem tudott kitérni a hiteltelen, hamis, bazári dolgok útjából és vakon elhitt mindent, pedig az internet világában nem olyan bonyolult utánajárni az igazságnak.    

Aztán ott van a Yotengrit, meg a nyirkai jóslat. Müller természetesen ebben is kikérte szellemi mestere véleményét, aki azt mondta: "Most jött el az ideje, hogy a kincsek napvilágra kerüljenek". Mivel nem ismertem ezt a témát, ezért utána olvasgattam a neten és nézegettem videókat Máté Imre íróval. Nem győztek meg a látottak, nekem valami "ősmagyar" vallási fantáziálgatásnak tűnik. Az első kötet előszavában ezt írta Máté Imre:

"A magyarok az akkori európai technikánál fejlettebb technikával rendelkeztek és virágzó keleti kultúrák metszővonaláról léptek be a legsötétebb korát élő Európába. Vallásuk akkor is fölvette a versenyt a legkifinomultabb filozófiájú vallásokkal, és ma is a legkorszerűbb bölcselet képét nyújtja. Egy kicsit több szerencsével az Európa közepébe települő magyarság visszaadhatta volna Európának eredeti, emberibb arcát"

(Hamvas Béla a nomád törzseket, népeket magas civilizációkról letöredezett csoportoknak nevezi Az öt géniuszban. A magyar nép is néhány nomád törzs szövetsége volt, nem volt szándékuk a végleges letelepedés, mivel a nomádságtól idegen a letelepedés gondolata. A Balkánra, Olaszországba és nyugatra rablóhadjáratot folytattak, de a törzseket többször megverték, ezért valószínűleg kényszerből maradtak itt, mert nem tudtak tovább vándorolni. Európában akkor már két nagy univerzális állam élt, a bizánci és a nyugat-római császárság. Érdemes utánanézni, hogy milyen magaskultúrával rendelkeztek azok az államok. Máté kijelentése a "legsötétebb korát élő Európáról" nem helytálló.)   

Mire alapozza Máté Imre a meglehetősen merész és alaptalan állításait? A rábaközi tudók (sámánok) szellemi hagyatékára, szellemi közlésekre? A könyveket egészében nem találtam meg a neten, csak részleteket, viszont a Yotengrit második kötetének végén közölt jóslat megtalálható és kiderül belőle, hogy szellemüzenetről van szó itt is:

"Hét rábaközi táltos, bácsa, tudó ember megigézte a 40-es évek végén Lápkumánja táltos szellemét, hogy miképpen alakul a jövő...stb."

Aztán következik maga a jóslat, ami nekem egy zavaros, zagyva költeménynek tűnik. Ilyenek vannak benne: "Paprika Jancsi utat tapos a Kiskanásznak, aki azt hiszi magasba szállt, pedig csak Paprika Jancsi csúszott mélyre" ( Érdemes elolvasni az ÉS cikkét a témában: https://www.nyest.hu/renhirek/a-nyirkai-joslat-es-a-yotengrit-a-tengervegtelen-os-szellem-egyhaza

Értem én, hogy Müller Péternek nagyon tetszik ez a "táltosozós" szellemidézgetés, meg ősmagyarkodás, ráadásul nagy divatja is van manapság, de szerintem nem kell túlságosan szkeptikusnak lenni ahhoz, hogy belássuk: vagy az ítélőképességével van baj, vagy "szellemi mesterével" nem stimmel valami. Belegondolni is rossz, hogy az általa írt Ji-King jóskönyvet már vagy 500 ezren forgatják és elmondása szerint, annak megírásában is aktívan részt vett az állítólagos szellemi mester. Őnélküle nem tudta volna megírni, mesélte egy videóban.

Hamvas Béla is felhívta a figyelmet az eltúlzott "magyarkodás" jelenségére. Így fogalmaz Az öt géniuszban a honfoglaló magyarok "szellemiségéről":

"Minden nomád törzs vagy nép két vonásról ismerhető fel, az egyik, hogy nincs szellemi kasztja, csupán sámánja..."

„A sámán nem szellemi kaszt, csak annak csökevénye. Nem is kaszt, inkább csak egy két ember segédekkel és tanítványokkal. A sámán a magas civilizációból hozott emlékekből él, ezek az emlékek azonban eltorzult alakban maradtak fenn…A sámán nem szellemi ember, csupán varázsló, és tevékenysége nem vallásos, csupán mágikus. A tulajdonképpeni brahmani aktivitás a szó, vagyis a hagyomány. Ez itt teljesen hiányzik. A nomádságban a hagyomány elszegényedik, a vallást egyre jobban átszövi a babonás hiedelem, amíg nem marad meg belőle más, mint egy-két mítosztöredék és az irracionális mágikus praxis."

Ez az irracionális mágikus praxis a spiritizmus, szellemidézés és komolyan vehető spirituális tanító ilyet nem propagál, ilyenben nem vesz részt. Munkásságának hitelességét nem a szellemvilágból kapott információkkal igazolja. Az író is működött médiumkén: "Nem emlékszem rá, mit mondtam, mert ilyenkor a szavaimat megváltozott tudatállapotban mondom ki. Mintha nem én beszélnék, csak hagynék valakit beszélni magamban" A spirituális útnak ébernek kell lennie, és nem öntudatlannak, az értelem nem kapcsolható ki. Csak egyetlen végső misztikus tapasztalat fogadható el, a nirvikalpa szamádhi, a meditáció legmagasabb állapota, ahol az egyéni tudatosság beleoldódik az Ürességbe. Minden más okkult, pszichikai jelenség, médiumitás, öntudatlan transzállapot az ego világához tartozik: spirituális materializmus

A médiumi közlések másik ismert propagálója Balogh Béla hídépítő mérnök. A végső valóság című könyvével robbant be a magyar spirituális életbe és indult el a populáris ezotéria sikamlós talaján. Népszerű tanító lett belőle is, és a viszonylag racionális, tudományos alapokra felépített kezdetektől, napjainkra sikerült eljutnia az áltudományos, megalapozatlan elméletekig. Jól példázza ezt az egyik "ezo" csatornán folytatott beszélgetés, ahol arról értekezik, hogy a Hold egy mesterséges égitest. Már a bemutatkozó könyvében is felbukkant White Eagle fénytestben élő mester, aki egy Grace Cook médiumon keresztül adta/adja át tanításait és a Fehér Sas Páholy is. Az entitás gondolatai gyakran megjelennek Balogh könyveiben és tanításaiban. De ez még nem minden, mert amikor Angliában meglátogatta a Páholy központját, ami egy ezoterikus kör, az ottani vezető feltárta előtte egy még magasabb entitás létezését. Tulajdonképpen ez a még magasabb szintű szellemlény irányítja a páholy munkáját, aki már az ibolya színű sugár mestere és nem más ő, mint Rákóczi. Több inkarnációja is ismert, ő volt József, Jézus mellett, de ennek ellenére mégis a magyar inkarnációja szerinti nevén tartják számon még Angliában is. Természetesen a magyarkodás itt is felüti a fejét, az író elmeséli, hogy egy médium által közölt a magyarság számára átadott információ szerint teljesen mindegy, hogy ki milyen nemzetiségűnek születik, de a túlvilágon, a fátyol mögött azért azt lehet látni, hogy "aki egyszer magyar volt az az is marad". (ez a Rákóczi mesteres legenda nem új az ezotéria köreiben, már C.W. Leadbeater teozófus nagymester is kapcsolatban állt vele)

Egyszer részt vettem Balogh Béla egyik előadásán, ahol szintén bombasztikus információk hangzottak el. Elmesélte az orvos ismerőse megdöbbentő meditációs tapasztalatait, akinél elkezdtek potyogni a könyvespolcról a könyvek, mialatt a meditációs CD-jével gyakorolt.(a CD-természetesen kapható volt a helyszínen) Aztán a kivetítőn olyan fotókat mutogatott, amiket az Egyiptomi Régiségek Múzeumának pincéjében, titokban készített egy ismerőse, aki régebben ott dolgozott. Ezek szándékosan el vannak dugva a nagyközönség elől, mert ha... Szóval nem nem nehéz észrevenni, hogy Balogh is egy igazi, zavarosban halászó, konteokkal és féligazságokkal házaló hamis tanító.

Érdekes, hogy ezeknél a szellemvilágra mutogató figuráknál menetrendszerűen felbukkan a "magyar kártya". Persze érthető, hiszen nagy divatja van ma ezeknek a kiválasztottságot sugalló elméleteknek, és ezért a felvevői piac kibővítésére roppant alkalmasak. Egy videóban Balogh, Magyarország küldetéséről beszél, ahol a Világ Panoráma műsorvezetője, az Elkezdődött.. könyvéből olvas fel egy részt felvezetésként:

"A nyugati, európai értékrend abból az anyagi világból származtatja az értékeit, amely mostanra már kiderült, az univerzumnak mindössze négy százalékát alkotja. A magyar értékrend ezzel szemben abból a régióból táplálkozik, amely a spirituális lelkivilág, ez viszont a világegyetem kilencvenhat százaléka"

Ezek után nem nehéz kitalálni, hogy a műsor milyen mederben halad tovább. Természetesen a spiritualitásba csomagolt üzenet pontosan az echo-tv közönségére lett hangolva, és az aktuális, kormányzó, politikai érdekcsoport nyugatellenességét igazolja. Mi magyarok Brüsszellel szemben megjelenünk egy teljesen más értékrenddel, egy olyan alaptörvénnyel, aminek első szava Isten. Aztán elkezdi felolvasni a preambulumot, ami szerinte egy spirituális értékrend. Nem folytatom tovább, mindenki megnézheti ezt a szervilis műsort az interneten.  (Magyarország küldetése) Azt még mellékesen megjegyzem, hogy az a kormány politikai és gazdasági érdekekre hivatkozva nem fogadta a Dalai Lámát a legutóbbi magyarországi látogatásán.

A két legismertebb, magyar "ezo guru" bemutatásával az volt a célom, hogy felhívjam a figyelmet az olyan tanítókra, akik a szellemvilággal való kommunikációt, médiumitást hiteles spiritualitásnak állítják be. A bemutatott, kiragadott példák szerintem igazolják, hogy tanításaik megbízhatatlanok, zavarosak, mint ahogy megbízhatatlan minden olyan tanítás, ami ilyen forrásból származik, vagy ilyenre utal.

Paul Brunton ezt írta : "Senkinek nem lehet magasabb célja, mint az, hogy az Önvaló birtokolja. Ez az egyetlen médiumitás, ami biztonsággal gyakorolható és az egyetlen, amit gyakorolni kell"

Szepes Mária hasonlóan fogalmazott : "A médiumitás, a transzcendens képességek nem egyesek kiváltságai. Minden ember médium; de valódi, hasznosítható értéke csak az olyanfajta inspiráltságnak van, amely tudatosan áll be az egyetemes sugárözönbe. Egy harmonikussá csiszolt jellem és lelkiismeret torzítás nélkül veszi fel a megismerést, és közvetíti a nagy Központ leadását"

Ez a nagy Központ az Önvalónk, a Szent Szellem, amiről Jézus is beszélt az Evangéliumokban, ebbe avatta be tanítványait és ennek működését ismerhetjük fel mi is, ha őszintén gyakorolva felé fordítjuk figyelmünket. Ez az "egyetemes sugárözön" minden ember szívében ott van, de csak az ismerheti fel, aki tudatosan áll be ebbe a sugárzásba. A hiteles, spirituális gyakorlás során "feltámad" az isteni Erő és a gyakorló közvetítőjévé, médiumává válik.

Álom és valóság

36d3d4b8c10e4d13bf7b8f89abdc1d19.jpeg

Még mielőtt alaposabban belebonyolódnék ebbe az írásba, megpróbálom tisztázni a "valóság" fogalmát, legalábbis azon a szinten, amennyit saját következtetéseim megengednek. Számtalan cikk, könyv született már a "valóság" témakörében, ezek között több olyan is van, amelyik egyenesen a "végső valóságra" mutat rá. Akadnak közöttük tudományos megfigyelésekkel alátámasztott munkák, amelyeknek nagy része inkább áltudományos, de vannak pusztán "ezoterikus", spirituális megközelítésűek is. Nem egyszerű kiigazodni és eldönteni, hogy mit lehet ezekből elfogadni, mennyi belemagyarázást, képzelgést tartalmaznak ezek az írások.

Számomra minden jelenség valóság, ami megnyilvánul, magyarán "valóra válik". Az már más kérdés, hogy a valóság, valóra válás milyen határok között történik és ebből miért csak az adott keretek között lévő jelenségeket tudjuk felfogni. A tudományos kutatások is bebizonyították, hogy vannak olyan valósághatárok, amelyeknek az érzékelése műszerek nélkül lehetetlen számunkra, de a különböző spirituális irányzatok, tanítások is számtalan létezési kategóriát említenek. Viszont ezektől az ismeretektől nem jutunk közelebb a megértéshez, legfeljebb újabb fogalmakat ismerünk meg, és vagy elhisszük őket vagy sem.

Nem véletlenül szerepel a címben az álom szó. Megfigyeltem, hogy számos, nagy, megvilágosodott mester, tanító mutatott rá álomhasonlattal a megnyilvánult létezés jellegére. Nincs ennél a jelenségnél "kézzelfoghatóbb" eszköz a kezünkben, ráadásul szinte mindenkinek van, vagy volt már álomtapasztalata. Felvetődik a kérdés, hogy valóság e az álom? Ahogyan az ébrenlét során soha nem kérdőjelezzük meg tapasztalataink valódiságát, ugyanúgy nem tesszük ezt akkor sem, amikor éppen egy álomjelenetben vagyunk. Ott, akkor az a valóság: azt hisszük ébrenlétnek és meg sem fordul a fejünkben, hogy az, amit tapasztalunk nem létezik. Az álom csak "ébrenléti" ébrenlétből szemlélve tűnik valótlannak és az alvás egyik fázisának, de, ha jobban belegondolunk ott is folyamatosan ébren vagyunk, a folyamat nem szakad meg, legfeljebb felébredés után nem tudunk áthozni minden részletet. (az álom nélküli, mély alvástól most eltekintek.)

Az előző írásomban (Érzékek és az időérzet a Jelenlétben) bemutattam, hogy álom állapotban is tökéletesen működnek az érzékek, annak ellenére, hogy az idő alatt a fizikai testben nem sőt, ha belegondolunk még tökéletesebben is, hiszen az ottani érzékelés sokkal több jelenség felfogására képes, mint ébrenlétkor, de a megélések is intenzívebbek. Akkor mégis miért ezt az ébrenlétinek nevezett állapotot tartjuk csak reálisnak, valósnak? (Érdekességként megjegyzem, hogy az ébrenléti és álom tapasztalataink emléke semmiben nem különbözik egymástól, mentális konstrukciók és ugyanabba a "zsákba" kerülnek bele.)

A kollektív jelleg lehet erre a magyarázat, mivel az ébrenlétben megtapasztalt világot más is látja, az álom során átélt jelenségek pedig egyediek, csak mi emlékszünk rájuk. Azok a mesterek, akik az álomhasonlatot használták a megnyilvánult világgal kapcsolatban, azt a megjelenés jellegére értették és nem maga az állapotára. A létezés mentális jellegét demonstrálták vele, azt, hogy ugyanúgy jelenik meg a külvilág is, mint az álomvilág, nem független az elménktől, ugyanannak az elmeközegnek a kivetülése válik valóra. A két állapot közötti különbség egy figyelemeltolódási mechanizmus az elme egyéni és kollektív tudattalan része között. Az álomban az egyéni tudattalan válik külvilággá, az ébrenlétben pedig a kollektív minták lenyomatait közvetíti az elme. 

Az álomról utólag tudjuk, hogy mentális konstrukció volt és ebből fakadóan az érzékek működése sem lehetett más. Bármi, ami megvalósult nem állt külön tőlünk, egyek voltunk minden jelenséggel. Miért ne lehetne ez így az ébrenlét során is? Az álomtanítások erre hívják fel a figyelmet, és arra, hogy a létezés tudata, az öntudat átível mind a két állapoton. Az ébrenléti állapotba is be kell hozni ezt a meggyőződést és a végső cél az lenne, hogy ez egy "belső meglátás" során felismertté váljon.

Láthatjuk tehát, hogy bármi, ami tapasztalatként felmerül az valóság, legyen az álom vagy ébrenlét. A félreértésünk abból fakad, hogy nem tudjuk realizálni a jelenségek viszonyát önmagunkhoz, pedig a közös alap, a jelenségekre való tudatosság adott. Ha az álomhasonlatot megértjük, akkor legalább kialakulhat egy helyes elképzelés, és ennek az elvnek a tudatosításával elkezdhetünk kiépíteni egy új "látásmódot" a relatív valósághatárok megnyilvánulásáról.

Ebben a bejegyzésben a relatív megnyilvánulási határok között maradtam, de ez a megnyilvánult, mulandó oldal elválaszthatatlan az örökkévaló abszolút létezéstől. Viszonylagossága, mulandósága, állandótlansága nem állhatna fenn, ha nem lenne egy állandó, mozdulatlan háttér. Felvetődik a kérdés, hogy mi ez a háttér?

  "...az ember nem földi, anyagi lény, hanem kozmikus rang"  - írta Hamvas Béla.

Lényünk gyökere a Kozmikus Elmében van, az abszolútban és minden megnyilvánulásnak ez a kollektív, teremtő alapháttere. Ezért látjuk egységesen ugyanazt a világképet az ébrenléti állapot során. A belőle áramló imaginációs energia képzi a világ gondolatát, és ez az erő jelenít meg mindent. Érzékelésünk a Kozmikus Elmével való tudattalan együttműködés. Ereje álomban csak az egyéni tartalmainkból dolgozik, azokat alakítja érzetekké, képekké, az ébrenlét során pedig a világ ideáját  tükrözi elménkben, ami ettől nem áll külön, egy töredék részét képezi. Ébrenléti gondolataink, érzéseink mögött is ez az erő áll.

Hamvas nem véletlenül használta a "kozmikus rang" kifejezést. Mindannyian hallottuk már az "Isten a saját képére, hasonlatosságára teremtette az embert" - mondatot a Bibliából. Ez a saját kép nem a "földi, anyagi lényre" vonatkozik, ahogy sokan hiszik, hanem lényünk isteni, kozmikus magjára az Önvalóra, ami lényegét tekintve azonos ezzel a Kozmikus Elmével és egységben van vele, benne nyugszik és tudatosságunk forrása. Ez a belőle "kipattant isteni szikra" lényünk középpontja, szíve. Benne találkozunk az örökkévalóságot a mulandó, relatív valóságba kápráztató Kozmikus Lénnyel. Ebben a teremtő, életet képző, imagináló tevékenységben, ami egyben kivetítése is a megnyilvánult világoknak, rajta keresztül veszünk részt. Öntudatunk, tudatosságunk benne nyugszik és egy adott inkarnáció káprázatban az elménk alakjain keresztül, tudattalanul beleoldódunk a relatív, állandóan változásban lévő valóságokba. 

"Ahogy ugyanazt az embert különböző neveken szólítják az általa végzett különféle cselekedeteknek megfelelően, hasonlóképpen ugyanazt az egyetlen elmét hívják különböző neveken - gondolkodás, értelem, emlékezet és én-ség attól függően, milyen alakot vesz fel, nem pedig a valódi különbözőség miatt". - Ramana Maharshi

Ezek az alakok fennállnak ébrenlét és álom során is, de az én-ség érzete, az a közvetlenül megragadható alak, amelyik az örök "forrásban" van. Ez a figyelem kiindulópontja. A Figyelő vesz tudomást a többi alakfelvételről, ami valójában nem más, mint az elmeközeg további elváltozása, és az ebben az elmeközegben történő frekvenciaváltásról is, amit ébrenlétnek, vagy álomnak nevezünk. Ez a Figyelő nem tesz különbséget a két megnyilvánult valósághatár között, éber, ébren van, az érzékelés, tapasztalás sebessége nem befolyásolja, mint ahogy egy képernyőt sem befolyásol a felgyorsított film.

Visszatérve az álom és valóság témájához már láthatjuk, hogy a relatív oldalak valóra válása, megnyilvánulása ugyanolyan mentális jelleggel történik, és beleélésünk folyamatában is ugyanazok az elmealakok vesznek részt. Az alapot kozmikus léthátterünk adja, ami az "Én vagyok" létélménye. Létezésünk megértése szempontjából az álomállapot sokkal többet megsejtet az imaginációs, teremtő mechanizmusról mint az ébrenlét és, ha megértjük Szubjektivitásunk állandóságát, akkor felismerhetjük azt is, hogy ez az én-ség, mint egy fonál, állandó összeköttetésben áll az abszolút, időtlen valósággal.

 

 

Érzékek és az időérzet a Jelenlétben

Az előző bejegyzésben (Szaturnusz a küszöb őre) az idővel foglalkoztam. Megpróbáltam bemutatni a hermetikus asztrológia szemléletén keresztül a relatív időt, mint "akadályt". Most egy kicsit más szemszögből fogom megközelíteni, és megpróbálom összekapcsolni ezt a relatív fogalmat az abszolút oldalával, az Örökkévalósággal. Ez a Jelenlét. Valójában a relatív, mulandó idő nincs külön az örökkévaló háttértől, a Jelenléttől és ezért összekapcsolni sem kell, de attól, hogy ezt így kijelentjük, mint ahogyan mai divatos neo-advaita tanítók is teszik még nem jutunk közelebb a megértéshez.

Korábban már több helyen is utaltam a spirituális út hosszú, indirekt ösvényére, ahol az elme megerősítése a cél. Ez kell ahhoz, hogy a tudattalan tartalmakból, mentális hajlamokból fakadó állhatatlanságot megszüntessük, és az így megerősödött elmével rálépjünk a rövid, direkt ösvény bármelyikére. Ez már a szemlélődés útja, de fontos hozzá egy bizonyos elméleti, "filozófiai" háttér is, ami lehetővé teszi, hogy összekapcsoljuk a belső tapasztalatot, a passzív meditáció békéjét az érzékek működésével, helyesen értelmezzük a világ jelenségeit és benne önmagunkat. Ha ez nem sikerül, akkor egyoldalúak maradunk, álmodozók, hiszen spirituális értéke csak az olyan belső állapotnak van, ami minden körülmények között velünk marad.

Az érzékek és az idő kapcsolatának megértése fontos a szemlélődés szempontjából. Hamvas Béla szánkhja tanulmányában van egy nagyon lényeges megállapítás: Az érzékek nem ismerik az időt.

Tudom, nem szerencsés kiragadni valamit egy összefüggő, komplex írásból, de ez a megállapítás önmagában is megállja a helyét. Honnan tudhatjuk ezt? Az álmok vizsgálata jól rávilágít erre, hiszen az öt érzékszervünk ott is tökéletesen működik, annak ellenére, hogy a fizikális szerveink nyugalomban vannak, testünk alszik. Ráadásul az álomidőben akár egy perc alatt is érzékelhetünk, átélhetünk annyi eseményt, jelenséget, amihez ébrenléti állapotban legalább egy napra, vagy hosszabb időre lenne szükség. Látható, hogy az érzékeket, érzékelést egyáltalán nem befolyásolja az ébrenléti állapothoz képest sokkal gyorsabb relatív idő. Nem érzik, ismerik a két idő között lévő különbséget, csak a jelenségeket regisztrálják, viszont ez azt jelenti, hogy az érzékelés észlelőjét sem befolyásolja az idő.

Ahhoz, hogy az érzékelés jelensége létrejöhessen szükség van testre. Annak ellenére, hogy az álom mentális konstrukció még ott is van testünk, körénk vetül egy test, ami a saját elménk projekciója. Erre szüksége van a tudatosságnak ahhoz, hogy létrejöjjön a szubjektivitás illúziója. Egy korábbi írásomban, Ramana Maharshi tanításai alapján bemutattam az elme alakjait: gondolkodás, értelem, emlékezet és én-ség

Az én-ség (ego) alakjáról akkor beszélünk, ha a tudatosság egy testtel azonosul (ébrenléti-álom), viszont ebből következik az öt érzékekkel való kapcsolódás is. Ez fordítva is igaz, hiszen  legalább egy érzéknek működnie kell ahhoz, hogy a relativitás valamelyik frekvenciáján tudatosak legyünk. (átmeneti, fél-álom állapotban megoszlanak az érzékek) Egyszer láttam egy érdekes dokumentumfilmet, ahol bemutatták, hogy az elalvás során a hallás kapcsol ki utoljára. A keletiek az alvást "kis halálnak" nevezik, hiszen a folyamat hasonló, mint a rendes halálnál, így valószínűsíthető, hogy akkor is a hallás az utolsó antenna a fizikai világra. (Talán ez az értelme a halottas könyvek használatának?)

Természetesen szemlélődés szempontjából számunkra az ébrenléti érzékelés az érdekes, ami nem függetleníthető az én-ség (ego) alakjától, a testtel való azonosulástól, ezért a "figyelő" is csak ugyanaz lehet, mint amelyik álomidőben egy perc alatt fog fel egy ébrenléti napnak megfelelő relatív időt. Ez a tudatosság nem ismeri az időt, a Jelenben van, az örök Pillanatban, körülötte "forog" minden, csak hozzá képest érzékelhető a változás. Ha jól belegondolunk, az alapvető önátélésünk, léttudatunk változatlan gyerekkorunk óta, állandó, nem érezi az öregedést.

"Minden ember azt gondolja, hogy az ébrenléti állapotban tudatos, soha nem kérdőjelezi meg ezt a tényt. Soha nem szorul rá, hogy bárki elmondja ezt neki, s magának sem bizonygatja. Tudásának legbiztosabb része ez. Ám ez a tudás nem olyan, amit tudatosságának látómezejébe kell hozni - másként tudja az ember ezt, mint egyéb tényeket. A különbség az, hogy az ego nincs jelen ennél a tudásnál - nem ő az, aki felfogja ezt a tényt."- Paul Brunton

Láthatjuk, hogy tudatosságunk létélménye az időtlenségben van, de a relatív, időbeli oldal átéléséhez szükség van az egóra, az én-ség alakjára, ami egy testtel és az érzékekkel történő azonosulás. Annak ellenére, hogy ezek a mulandóság eszközei, mégsem ismerik az időt. Ezért fontosak az érzékek a rövid ösvény szemlélődő gyakorlatainál, mert Ariadné fonálként használhatóak az állandó Jelenléthez. A gyakorlás elvezethet minket a "belső meglátáshoz", ahol feltárul a mulandóság és az örökkévalóság egysége.

A fentebb már említett elme alakok közül az emlékezet az, ami az időbeliség érzetét okozza. A memória közbelépése kapcsolja össze a pillanatokat és ezáltal, az idő folytonosságának a káprázatát kelti. A gondolkodás alakja, mechanizmusa mögött is az emlékezet áll, hiszen a tudattalan memóriaraktárunk alapján jönnek létre a gondolataink, de személyiségünk emléke is innen töltődik be. (érdemes elolvasni Az elme alakjai írásomban azt a részt, amikor egy ébredési tapasztalat alapján bemutatom, hogy mi történik akkor, ha a memória nem tölt be) Az értelem is csak azt tudja értelmezni, amiről már vannak elsődleges információi. A személyes tudattalanunk az, ami kondicionálja az érzékelésünket és semmit nem olyannak látunk, hallunk stb. amilyen "Valójában", talán csak az érzékelés első pillanatában.

A hosszú ösvényen megerősített, állhatatos, egyhegyű elme pontosan azért tud nyugalomban maradni, mert már erőkifejtés nélkül ki tudja küszöbölni a tudattalanból érkező impulzusokat, és ezáltal az emlékezet működését stb. Így válik alkalmassá a szemlélődés rövid ösvényére. A gondolatokat sem kell már elnyomni, azok maguktól elcsendesednek, ha a figyelem energiáját elvonjuk róluk, de valójában még az "elvonás" kifejezés sem jó, hiszen a figyelem "egy része" a belső erő miatt soha nem mozdul ki a centrumból a Jelenlétből. (ezek csak hasonlatok, lehetetlen pontosan leírni a jelenséget) Természetesen a Jelenlétet, az Önvalónkat teljességében csak a bővítmények nélküli ürességben tudjuk átélni, amikor az Ürességgé válunk, de ebben a misztikus állapotban nem lehet megmaradni és vissza kell térnünk a relativitás világába.

Az érzékek tisztán csak a pillanatokat regisztrálják, de a megosztott elme egyik alakja, az emlékezés a pillanatokat időérzetté, mulandóvá szűkíti. Gyakorlatilag érzékcsalódást hoz létre. Nagyon jó példa erre a régi mozis hasonlat, amikor még filmtekercseket használtak a vetítéshez. A másodpercenként látott huszonnégy állóképet a memóriánk szőtte össze egy folyamatos  mozgássá. Lehetne még sorolni a példákat.

Befejezésként még megemlítem az egyik megvilágosodott tanító, U.G. Krishnamurti beszámolóját, aki elmondta, hogy miután felszámolódott a kondicionálást okozó memóriaműködése, gyökeres változás állt be az érzékszervei működésében. Számára egy drága, francia parfüm illata és a tehéntrágya szaga között semmilyen különbség nem volt, csak szimplán, megkülönböztetés nélkül regisztrálta a tapasztalás folyamatát. A faliórát bármeddig nézhette, az időt nem tudta automatikusan leolvasni, csak egy látvány volt számára a tárgy, és ez a felszabadult érzékelés jellemezte az összes érzékszervi működését, viszont, ha szüksége volt egy "pontos" információra, akkor akaratlagosan felidéződött benne. De így szemlélte a cselekedeteit is, spontán, automatikusan történtek vele a dolgok. (Érdemes megemlíteni, hogy a szánkhjában nem csak érzékelő érzékekről beszélnek, hanem öt cselevő érzékről is)

"Ne a tapasztalat légy, hanem a tapasztalás!" - tanította Papaji 

Itt található az Elme alakjai bejegyzés: https://nyilegyenes.blog.hu/2018/03/20/az_elme_alakjai 

Szaturnusz a küszöb őre

A spiritualitás iránt érdeklődők közül szinte biztos, hogy már mindenki találkozott az asztrológiával és ezen belül a bak jegy uralkodóbolygójával a Szaturnusszal. A hermetikus szemléleteben az időt jelképezi, de hagyományos, hétköznapi megközelítésben főleg sorsbolygónak tartják és különböző fogalmakat társítanak hozzá. Néhány ezek közül: akadály, gátlás, struktúra, nehézség, merevség, gyász stb. Mivel a hermetikus szemléletben az asztrológia egy önismereti eszköz, a mulandó tudatosság összetevőinek a megismerését teszi lehetővé, ezért én is ebből a szempontból közelítem meg a Szaturnuszt és nem a közismert, prognosztizálásra használt fogalmak alapján. Ha a tudatosság felől közelítünk a relatív idő fogalmához (Szaturnusz), akkor kijelenthetjük, hogy a múlt nem más, mint emlékezés, a jövő pedig elképzelés, tehát mentális konstrukció, ezért a pillanatonként megélt jelen sem lehet más, mint mentális állapot a tudatosságban. A relatív időtapasztalat nem csak az ébrenléti állapotban áll fenn, hanem álom szinten is érzékelteti magát, persze a tapasztalatok más "időmegélésben" történnek az ébrenléti állapothoz képest. Ezeken a szinteken a tudatosság mindig szubjektum-objektum relációban van, relatív, mindent csak valamihez képest él meg, és amint ez az időbevetettség, időérzet megszűnik, az éberség is kioltódik. Ez történik akkor, amikor álom nélküli mély-alvásba merülünk, a felszíni, kettősségre kondicionált öntudatunk kialszik, mert figyelmünk éberségégének a határa csak idáig terjed. Ez a folyamat tudattalanul zajlik le, észre sem vesszük. A Szaturnuszt a spirituális hagyományban, gyakorlatban a "küszöb őrének" is nevezik, nem véletlenül, hiszen az idővel összekapcsolt tudat számára az időtlenségbe, az ürességbe való tudatos oldódás a legnagyobb próbatétel és a megsemmisüléstől való félelem visszarettenti azokat, akik még éretlenek az egységtudatú örökkévalóság éber átélésére: az Örök Jelen állapotára.

A relatív, időbeli tudatosság ennek az Örökkévaló állapotnak az aktív oldala, de egy lefokozott, leszűkített, kevert tudati mechanizmus. A tudatban az elválasztottság csak látszólagos, hiszen az Örökkévaló Jelenen belül képződik, de a mentális hajlamok miatt, csak erre az időbeli,  mulandó oldalra (ébrenlét-álom) korlátozódik a figyelmünk. Az asztrológia pontosan ezekkel a személyes tudattalanban lévő mentális hajlamokkal foglalkozik, amiket a feltudat különböző érzetekként regisztrál. Ha ebből a szempontból sorra vesszük a bolygókat, akkor a Nap a magam-érzetet, az "én-vagyokság" érzését, az individualitás megélését jelenti: ez az öntudat. A Hold a reflektáló elmét, ami a tükrözött tudatosság szimbóluma, a gondolatformák tapasztalása. A Mars az akarat-érzet, a cselekvőség érzete, a Merkúr az értelmi én átélése, az értelmezés jellege, a Vénusz pedig az érzelmi én, az érzelmek megélése. A Jupiter a tér érzet, a Szaturnusz pedig az idő érzete, érzékelése. Meg kell még említeni az aszcendenst is, ami a szerepszemélyiséget, a personának az átélését jelképezni. Ezek a jelölők a személyes tudattalan tartományából hatnak, és a felszíni megélésük olyan jelleget ölt, amilyen energetikai háttérben, jegyben állnak. Az aspektusaik, fényszögkapcsolataik plusz árnyalatokat adnak ezekhez a tapasztalatokhoz. 

A Naprendszer Szaturnuszon túli bolygói, az Uránusz, Neptunusz és a Plútó már a kollektív tudattalan tartományához tartoznak (Jung) és ez már az időn túli szféra kettősség nélküli, örökkévaló világa. A Hagyományban ez a Világ-Idea, ami a Teremtő Isten, Világ-Elme első gondolati megnyilvánulása, ahol minden egyszerre, kezdet és vég nélkül Jelen van, mint első teremtett valóság, amiből a mulandó világ is kibomlik. Ez az előképe a látható világnak. Ez a Világ-Idea a Világ-Elme Ürességében képződik, (amelynek egyéni, de személyiség nélküli része az Önvalónk is)  és mátrixok, lenyomatok, ideák, ősképek vagy Jung fogalmával élve archetípusok alkotják.

Láthatjuk tehát, hogy egy asztrológiai képletben megjelennek a személyes tudattalan jelölői és annak okozatai a különféle felszíni, "feltudati" megélések, mint hagyományos bolygók, valamint a kollektív tudattalan jelölői az úgynevezett Szaturnuszon túliak. Ezeket transzcendens bolygóknak is szokták nevezni. Nem csak a láthatatlan világban van ez így, hiszen a látható kozmoszban is a Szaturnusz után jön az Uránusz, a Neptunusz és végül a Plútó.

"Amilyen a mikrokozmosz ugyanolyan a makrokozmosz. Ebből csodálatos analógiák adódnak." - Hermész Triszmegisztosz

A Szaturnusz, a relatív idő áll az elsődleges megnyilvánulás (Világ-Idea) és az ebből megnyilvánult kettős világ küszöbén, ahol a tudatosságban a tér és forma nélküli létezés időszerűvé, mulandóvá válik. Ő az, aki miatt az éjszakába merülő Napot, az Önvalót "nem látjuk". Ez igaz akkor is, amikor a létéjszakába merül, a kettősség, mulandóság, jelenségek világába (ébrenlét-álom) és az öntudat figyelme az időbeliségen belüli káprázásba kapcsolódik, de igaz akkor is, amikor a jelenségvilág bővítményei leoldódnak róla és álom nélküli mély alvásba merülünk, mert nem tudjuk megtartani Öntudatunk éberségét az időn túl. Ennek ellenére ez a Nap mindig velünk van, Naprendszerünk központja ő, hiszen Öntudat nélkül nem lennénk képesek felfogni a körülötte keringő bolygókat. Ez az alapélményünk, még akkor is, ha nem veszünk róla tudomást. Ahhoz, hogy a figyelmi energia teljesen Önmaga felé tudjon fordulni és megszűnjön a tudati leszűkítettség, a keringő bolygókban lekötött energiát fel kell szabadítani. Az asztrológia abban segít, hogy tudatosítsuk a személyes tudattalanból érkező determináló hatásokat, megnevezzük őket és valamilyen hiteles gyakorlattal megtisztítsuk önmagunkat azért, hogy eljussunk a küszöbig. A küszöbön, a határon túlra nem vihetünk semmit.

Hamvas Béla írta, hogy álmainkban a vizsgaálmok során is a küszöbnél vagyunk. Felelnünk kell, vállalni kell a felelősséget önmagunkért, amit csak akkor tudunk helyesen megtenni, ha megismertük mentális hajlamainkat, tendenciáinkat, saját csillagainkkal való viszonyunkat, máskülönben megbukunk. A spirituális út öntisztító, önismereti, hosszú ösvényén tudunk idáig eljutni, ahol még a tudattalanból fakadó, egoizmust okozó bővítményekkel foglalkozunk, viszont a küszöbön túlra csak az Önvalónk kegyelme tud átbillenteni. Ez a :"Legyen meg a Te akaratod", a rövid ösvény, ahol az ember átadja magát az elméje legmélyebb rétegéből fakadó energetikai sugárzásnak, mert csak ez tudja legyőzni a küszöb őrét. Ez a szent erő tartja fenn az éberséget a magasabb, idő nélküli szférákban, legyen az a Világ-Idea átélése, az abba való beleoldódás, vagy a teljes Ürességbe, az Önvalóba történő belemerülés. Miután ez véglegesen sikerül, a határok, a küszöbök eltűnnek a tudatosságban és az éberség a teljes kört átfogja, nem alszik ki többé a frekvenciaváltások során. A Jelenlét állandóvá válik:

"Csak egyetlen valódi jelenlét van, az isteni jelenlét. Ez a végső igazság, amit mindannyiunknak meg kell tanulnunk s meg kell tapasztalnunk. Ha ez megtörténik, akkor a (látszat)világot éppúgy tapasztaljuk, mint mások, de egyben végső lényegét is érzékeljük, s érezzük, hogy a Jelenlét minden pillanatban áthatja azt."- Paul Brunton 

Befejezésül még érdemes megjegyezni, hogy a spirituális hagyományban a Szaturnusz és a Jupiter együttállását messiási konstellációnak nevezik. Nem véletlenül, hiszen az idő és a tér egyesülését, egybeolvadását jelképezi. A Megváltó sugárzó energiája megnyitja a kaput az adott világkorszak létbeáramlásában, és az, aki önmagában ráhangolódik erre az energetikai sugárzásra (meditáció), annak lehetővé teszi az idő és a tér tudatos összevonását.      

Az elme "elpusztítása"

Ramana Maharshi tanításaiban, amik főleg kérdésekre adott válaszokban maradtak fenn gyakran találkozhatunk az elme, ego elpusztításának, megsemmisítésének a megkerülhetetlenségével. Erre van szükség ahhoz, hogy elérjük végső állapotunkat a megvilágosodást, megszabadulást. Aztán van, ahol meg mást mond:

Ramana: Az Önvaló a tiszta elmében érezteti önmagát, így még gondolatok közepette is érzed a Jelenlétet. Ismerd fel az igazságot, hogy egy vagy a mélyebb Éneddel és a gondolathullámok, csak a felszínen vannak.

Kérdező: Akkor az elme vagy az ego elpusztítása, amiről beszél, az nem jelent abszolút elpusztítást?

Ramana: Nem. Az elme megtisztul a tisztátalanságtól és kellően tisztává válik ahhoz, hogy az Igazságot tükrözze.

Az "ellentmondás" feloldásához szükséges megemlíteni, hogy Ramana válaszait, tanításait mindig a kérdező tudatossági szintjének megfelelően adta. Az elme "elpusztítását" nagy valószínűség szerint egy olyan követőnek tanította, akinél az elme fogalma a gondolatformák összességére korlátozódott és elméje még állhatatlan volt, csapongó a gondolatáramlás miatt. Ezért néha ő is a gondolatformák összességeként, gondolatok kötegeként utalt az elmére, pontosan azért, hogy vezérfonalat adjon az Önkutatáshoz azoknak, akiknek először még az elme megerősítésére, egyhegyűvé tételére volt szükségük, hiszen ez az előfeltétele az Önvaló felismerésének, az abba való bepillantásnak. Ez a felismerés a gondolatok és minden elmebeli aktivitás megszűnése nélkül nem történik meg. Ehhez kell a koncentráció-meditáció gyakorlása. A következő tanítás, amit egy másik követőnek adott erre világít rá:

Ramana: Az elme ingadozása abbéli gyengeségéből adódik, hogy energiáját gondolatok formájában eltékozolja. Amikor képesek vagyunk rávenni arra, hogy egyetlen gondolathoz ragaszkodjon, akkor az energiát megtartjuk, és az elme megerősödik. Erős elmére gyakorlással lehet szert tenni, mint ahogy erre a Gítá is rámutat. Az elme először csak időnként, majd folyamatos gyakorlással egyre gyakrabban tér vissza a kereséshez, míg végül egyáltalán nem kalandozik el. Ekkor nyilvánul meg a szunnyadó shakti, és az elme feloldódik az életenergia áramlatában.

Fontos észrevenni, hogy a Maharshi ebben a válaszban az indirekt, közvetett gyakorlással indít, mert ennek a kérdezőnek még erre van szüksége és bemutatja a célt is, ami a szunnyadó shakti megnyilvánulásában kulminál, aminek hatására az elme feloldódik az életenergia áramlásában, és az Ürességbe "viszi". Ez már az Egységtudat, ide nyer bepillantást a kereső, innen indul a közvetlen, direkt út. Nisargadatta Maharaj az egyik a halála előtt készült könyvben nem véletlenül említette, hogy "a tudatosság érintése az életerőben lakik, ezért azt kell "követni". Ennek a shaktinak, életerőnek a felismerése, megnyilvánulása az alap a direkt, közvetlen ösvényen. Ez nem más, mint az Önvaló, a Tudatunk energetikai jellege a duális, káprázati oldalon. Ez a kegyelmi erő "semmisíti" meg ideiglenesen az elmét, a figyelmet lekapcsolja a káprázati bővítményekről, amik nem mások, mint az elme különböző alakjai, (memória, gondolatok, test-tudat, értelem) és beáll a meditáció legmagasabb állapota a nirvikalpa szamádhi, amiből a külvilág, a világ-idea kivetítése teljesen hiányzik. Ez egy teljesen éber, tiszta létélmény, de mivel a természet törvénye miatt hosszútávon ebben nem lehet megmaradni, ezért újra a felszínre bukkan az elme aktív oldala és vele együtt a külvilág. (Érdemes megemlíteni, hogy már a szavikalpa szamádhi alacsonyabb állapotát - ahol még érezhető minimális testérzet és néhány halvány gondolat - is ez a Jelenléti erő állítja be, és egy belső "pneumatikus" nyomásként, energetikai áramlásként érezhető. Már ez is a felismerés állapota, az Önátélés tudatosság Jelenléti érzettel társul.)

Ha visszaugrunk az első Ramana idézethez, akkor ezek után már láthatjuk, hogy azt a tanítást egy előrehaladott követőnek adta, akinek már kellően tiszta volt az elméje ahhoz, hogy megértse a lényeget: a gondolatok közepette érzett Jelenlétet. Miért? Azért, mert a shakti áramlásának hatására a figyelem már nem mozdul ki a Középpontból, minden jelenség, az elme alakjai és a külvilág is a felszínhez tartoznak. Itt már nem volt szükség a kettős tanításra, az elme és az Önvaló szétválasztására, a megsemmisítés fogalmára, hiszen valójában egyek, nincs két én.

Természetesen vannak fokozatok a felismerésben,( a Meditáció: Figyelem: Szamádhi írásom erről szól) és ha ez megtörtént, akkor már érdemes átállni a direkt, közvetlen, szemlélődő gyakorlatokra. Itt az embernek bele kell vinnie a belső meditatív megélését a hétköznapok világába, össze kell kapcsolnia a sorsában felbukkanó élethelyzetekkel, és mindezt azzal a meggyőződéssel, hogy a külső jelenségek káprázata az nem más, mint Önmaga kivetülése. Bármi, amit érzékel, beleértve saját testét és elméjét is, a személytelen szemlélődés tárgyává kell tenni, végtelenre állított tekintettel figyelni mindent és nem hagyni, hogy kimozduljon a Tanú állapotból. Ez egy nyitott, központi, de nem koncentrált állapot. A passzív, meditatív gyakorlásnál elég csendben maradni és a figyelmet az én-tudatosságon nyugtatni.

A direkt, közvetlen út megkezdése előtt fontos a valódi felismerés, mert a háttérben "feszülő" kontemplatív erő nélkül nem lesz megfelelő az éberségünk és az önbecsapás csapdájába eshetünk. Ezért jobban tesszük, ha a passzív, meditatív gyakorlást és az aktív, cselekvés közbeni szemlélődést párhuzamosan végezzük. Sajnos a mai nem-kettősség jellegű tanítások nagy része erre nem hívja fel a figyelmet, népszerű tanítóik a jelenlétről, meg a tudatról, tudatosságról papolnak és könyveikkel, előadásaikkal tömegeket kápráztatnak el a spirituális út egyszerűnek tűnő "közvetlen ösvényével", pedig paradox módon, pont a tömegek azok, akik ebből még semmit nem profitálhatnak.

Befejezésként álljon itt még egy idézet Ramanától, ami a felismerésről és a megvalósításról szól:

"Ha az ember rendszeresen gyakorol, képes rászoktatni magát arra, hogy befelé forduljon, s belül megtalálja az Önvalót. Az embernek állhatatosan és folytonosan törekednie kell, amíg a felismerés állapota véglegessé nem válik számára. Amint az erőfeszítés megszűnik, az állapot természetessé válik, s egy folyamatos energiaáramlás által a Legfőbb átveszi az irányítást az illető fölött. Amíg ez maradandóan természetessé és megszokott állapotoddá nem válik, addig tudd, hogy nem realizáltad az Önvalót, csak bepillantást nyertél Abba. Az Önvalót megvalósított lélek továbbra is kapcsolatban maradhat a működő testtel, az érzékekkel és az elmével, anélkül, hogy önmagát a testtel azonosítaná"

Itt az Önvaló megvalósításának a fokozatos bemutatását láthatjuk, ami addig tart, amíg felismerés állapota véglegessé nem válik. Vannak olyanok, akiknél a hosszadalmas múltbéli gyakorlás következtében ez az állapot hirtelen, látszólag minden előzmény nélkül beáll. Ez természetesen nagyon ritka jelenség, a többségünknek spirituális gyakorlatok végzésével kell haladni a "cél" felé. Ezek a gyakorlatok lassanként megtörik a mentális hajlamokból fakadó gondolatok áramlását és a már fentebb is említett "pszichoenergetikai" jelenséggel karöltve, fokozatosan feltárul az "Én-Én" tiszta tudatosság háttere. A további gyakorlással ez a Háttér egyre szabadabbá válik és beáll az erőfeszítés nélküli állapot.         

Két korábbi írás, ami kapcsolódik a témához:

Meditáció: Figyelem: Szamádhi  https://nyilegyenes.blog.hu/2017/12/16/meditacio_figyelem 

Az elme alakjai https://nyilegyenes.blog.hu/2018/03/20/az_elme_alakjai

Nem azért jöttem, hogy békét hozzak, hanem kardot

„Ne gondoljátok, hogy békét hozni jöttem a földre. Nem azért jöttem, hogy békét hozzak, hanem kardot. Azért jöttem, hogy szembe állítsam az embert apjával, a lányt anyjával és a menyet anyósával: saját háza népe lesz az ember ellensége. Aki jobban szereti apját vagy anyját, mint engem, nem méltó hozzám. Aki jobban szereti fiát vagy lányát, mint engem, nem méltó hozzám"

Nagyon sokan vélik úgy, hogy a kereszténység a szeretet vallása. Ha Jézus fentebb idézett sorait olvassuk, (aki itt már Krisztus volt, az Önvalót megvalósított ember) akkor ezt hagyományos értelemben nehéz elhinni. Az Evangéliumokban máshol is találhatóak ehhez hasonló, ellentmondásosnak tűnő mondatok. Felvetődik a kérdés, hogy a szeretetről alkotott elképzeléseink helyesek-e, vagy esetleg Jézus nem képviselte a szeretetet? Sajnos a hivatalos vallás Jézusból, az emberből, az emberfiából, Istenembert faragott, akit egy szűz hozott a világra, majd halála után testben feltámadt és felszállt a mennyországba. Ez a torz kép küldetésének az eredeti értemét hamisítja meg, azt az üzenetet, hogy már itt emberként elérhetjük a magasabb Énünket és azt, hogy a "mennyek országa" bennünk van. Nem véletlenül tartotta Hamvas Béla a történelmi egyházakat történeti (történelmi) jelenségeknek, amelyeknek az eredeti valláshoz semmi közük. Ez alól egyik vallási irányzat sem kivétel, hiszen mindegyik eltorzította az eredeti mondanivalót és a tömegek fölötti hatalomgyakorlás eszközévé süllyesztette a maga módján.

"Az Egyház népfölötti és fajfölötti és osztályfölötti és nyelvfölötti egység. Aki csak egyetlen szemet is a népből, osztályból, fajból, nemzetből megtart, az magát az emberiség testvériségéből kizárja. Az Egyház vallásfölötti Egység, ezért a történeti egyházat a vallásfölötti Evangéliumi Egyházzal nem szabad összetéveszteni" - Hamvas Béla

Ez az Egyház nem más, mint az Egységtudat és az Evangéliumok végső értelme is erre vonatkozik. Valódi Szeretet csak itt van Jelen, az Önvalónkban. A létezésnek ez a szintje minden ember szívében benne van és lényegét tekintve azonos. Az a szeretet, amit mi szeretetnek hiszünk csak egy halvány gyertyaláng a Nap fényéhez képest és ennek a Napnak a sugara a tudatosságunk forrása, az Önvalónk. A személyes énünk ennek a sugárnak csak tükre, ezért a szeretete sem több, mint elménk alacsony frekvenciájú, érzelmi rezgése, ami a mentális hajlamaink kondicionáltságától függ. Ez az önzés, önösség egy formája. Ha egy kis időre felfüggesztődne a memóriánk, (ami az egyik alakja az elménknek és ennek köszönhetően egy bizonyos szerep-személyiségnek hisszük magunkat) akkor még az általunk legkedvesebbnek hitt személyt is vadidegennek látnánk és semmilyen szeretetet (érzelmet) nem táplálnánk iránta. Valójában az egónk nem is tud szeretni, mert szeretete relatív, de nem is lehet más, hiszen a létezése is viszonylagos a tudatosságban, állandóan változó, békéje a külső dolgoktól függ, figyelme is csak idáig terjed. Ezt a figyelmet folyamatosan eltereli a kivetített külvilág, vagy az elménk testi, érzelmi, gondolati működése. Persze szükség van rá, mint egy eszközre, mert nem tudnák nélküle tájékozódni a káprázati, duális oldalon, de a leszűkítő mentális hajlamainkból fakadó egoizmusunk miatt az Önvalónk hangját nem hallhatjuk. A valódi, örök békét nem ismerhetjük meg.

Ezért mondta Jézus Krisztus, aki nem más mint a magasabb Énünk, Önvalónk, Tudatunk szimbóluma, hogy a földi énünk számára nem hozott békét. "A szenvedésnek üdv értéke van" - írta Hamvas. Mire megyünk a felszíni békével, jóléttel, sikerekkel stb.? A Földön elméletileg mindig meg lett volna a lehetősége a látszat békének, jólétnek, ennek ellenére az egész emberiség történelmét a viszály hatja át napjainkig. Feladná-e az ember valaha is az egoizmusát, ha a Föld egy "tejjel mézzel folyó Kánaán" lenne? A gazdagabb nyugati államokban több depressziós ember él, mint a szegény, keleti országokban. A  kifelé forduló embert csak a kard, a szenvedés útja tudja beavatni, felébreszteni az egoizmusából. A felszíni béke, jólét, siker, szórakozás csak egy erős figyelemelterelés a valódi lényéről, az ego elaltatása.

Ezért aztán a szűkebb környezetében sem találhatja meg a békét, még azokkal sem, akiket látszólag szeret és akikről azt hiszi, hogy szeretik, legyen az az apja, anyja, anyósa stb. "a saját háza népe", mert abban a pillanatban szétfoszlik ez a szeretet, amint a maszkok között megszűnik valamiben az egyetértés. Nincs ma olyan család, ahol ne lenne, vagy ne lett volna viszály, hiszen a családi szerepek, maszkok mögött is önérdektől hajtott egók lapulnak, legfeljebb a kondicionált érzelmi, családi kötődés miatt egy idő után elnyomásra kerülnek. Felvetődik a kérdés, hogy ez a családtagjainkhoz kapcsolódó szeretet mennyire valós? 

A végén Jézus még tovább szűkíti a kört a szülő-gyerek közötti szeretetre. Nem véletlenül, hiszen a földi én, az ego számára, ez a legerőteljesebb "szeretet illúzió" csapda. Ez a legerőteljesebb asztrális kötődés, ami két ember között létrejöhet. Mivel még ez is a megosztott elme érzelmi zónájához tartozik, a káprázathoz, ezért az Egységtudat megismerésének az akadályát jelenti. Nagyon súlyosnak tűnnek ezek a szavak, de igazak, és valójában Jézus csak egy spirituális törvényre hívja fel a figyelmet. A Krisztusi Énnel, az Önvalóval, a tudatosság üresség természetével való egyesüléshez az embernek a "küszöbön" minden azonosulást el kell tudnia engedni. Ez az ego számára ideiglenesen a teljes megsemmisülést jelenti. A halál éber, tudatos átélése ez, amitől a személyes én a legjobban retteg és mindent be fog vetni, hogy ez ne sikerülhessen, belefog kapaszkodni a legerősebb érzelmi kötésbe, hogy elterelje a figyelmet.

Gyakorlatban ez azt is jelenti, hogy annál az embernél, aki már rálépett valamilyen hiteles, spirituális útra és történik az életében valami váratlan, kellemetlen dolog azzal, akihez érzelmileg legerőteljesebben kötődik, akkor szinte képtelen lesz a tudatossága figyelmét elfordítani az érzelmi hullámzástól és nem fog tudni az Önvalója felé fordulni a meditációban.

Érdekességként még érdemes megemlíteni, hogy a Bhagavad-gítában Arjunának is a rokonaival szemben kell harcolnia és kétségei támadnak emiatt, de Krishna az Isteni Önvaló ragaszkodik a harchoz. Aztán Buddha a fia születésekor azt mondja, hogy "Egy rahu született, egy béklyó keletkezett".

Jézus mondatainak van egy másik vetülete is. Mindannyian beleszületünk egy családba, de ez a család általában csak fizikálisan, vér szerint a családunk és nem szellemileg. Régebben az archaikus időkben még volt egy kasztrendszer és mindenki a szellemi szintjének megfelelő emberek közé inkarnálódott, de ez a mai időminőségben már nem aktuális. Ettől függetlenül a tudatosságunknak megfelelően mindannyian beletartozunk valamelyik "kasztba". Ha egy spirituális hajlammal született embernek a hozzátartozói materiálisak, érdeklődésük csak az anyagi világig terjed, akkor előbb utóbb szembe kerül velük, főleg azok után, hogy rálép a gyakorlás útjára. "A saját háza népe lesz az ember ellensége." Ez nem csak azért van így, mert nyilvánvalóvá válik előttük, hogy más értékrendet képvisel, és ez sérti az önérzetüket, hanem azért is, mert egy spirituális ember tudatosságának a fejlettebb szintje tudattalanul ingerli őket, az aurájának kisugárzása interferenciába kerül velük és ez felfokozza az egoizmusukat. Kialakul bennük egy kényszerű feltekintés érzet és ez ellenségeskedést szül. Ez a folyamat nem tudatos, a hozzátartozók reakciója természetes, de fontos felismerni, mert így az értelem fényében pontosan tudjuk értékelni és ezáltal elfogadni. 

Van még egy érdekes jelenség, amit össze lehet kapcsolni Jézus fenti mondataival. Sokan azt képzelik, hogy a spirituális útra lépés, meditáció, az automatikusan a külső életben is békét, nyugalmat teremt. Általában ez nincs így, legalábbis akkor, ha valaki egy hiteles gyakorlatot választ és azt jól végzi. A koncentráció-meditáció gyakorlata a tudatosság, az elme megtisztítása, az akadályok eltávolítása az Önvalónk útjából. Ahhoz, hogy elérjük a meditáció magasabb szintjét, a szamádhi valamelyik állapotát és kialakuljon a kapcsolat a magasabb Erővel, Igaz Lényünk sugárzásával, az elménk tudattalan tartományának meg kell tisztulnia a mentális hajlamoktól. A tükörnek az egónak tisztává kell válnia. A gyakorlás aktiválja a szunnyadó karmacsírákat és ezek az életben, az egyén sorsának megfelelően válságokat fognak kirobbantani, főleg az elején. Ez megtörténhet a külvilágban sorscsapások formájában is, de az is lehet, hogy "csak" egy belső szenvedést fogunk átélni, vagy álmok szintjén ürülnek ki a tudattalan tartalmak. 

Jézus Krisztus a "bölcsesség kardját" hozta a Földre. Ez az üzenete elsősorban a spirituális út nehézségére hívja fel a figyelmet, (De, mint minden evangéliumi üzenet a földi életre is vonatkoztatható, azok számára is üzen, akik még nem indultak el egy spirituális ösvényen, vagy csak az elején tartanak. Számukra még a karmát szimbolizálja, a sors beavatásait.)

Azt üzeni, hogy ne gondoljuk azt, hogy az önismeret, az örökkévaló lényünk, Önvalónk felé fordulás, a bölcsesség útja, földi értelemben, a test és a kifelé forduló ego számára békét hoz és könnyű lesz. Igaz Énünk megismerése nélkül a szeretet, amire a  földi, egoizmussal átitatott énünk képes csak egy alacsonyrendű érzelem, kötőerő, béklyó még akkor is, ha a legközvetlenebb hozzátartozóink felé irányul és, ha ez fontosabb számunkra, mint a végső megismerés, akkor nem vagyunk méltóak erre a megismerésre, az Igaz Szeretetre, ami nem más mint Krisztus.

Egy másik, hasonló témájú begyezés:

https://nyilegyenes.blog.hu/2019/10/02/hadd_temessek_el

Címkék: Jézus Krisztus

Az elme alakjai

"Ahogy ugyanazt az embert különböző neveken szólítják az általa végzett különféle cselekedeteknek megfelelően, hasonlóképpen ugyanazt az egyetlen elmét hívják különböző neveken - gondolkodás, értelem, emlékezet és én-ség attól függően, milyen alakot vesz fel, nem pedig a valódi különbözőség miatt". - Ramana Maharshi

Ramana egy másik nagyon fontos mondata az elmével kapcsolatban így hangzik: "A tisztaságban lévő elme az Önvaló", Paul Brunton pedig valahogy úgy fogalmaz az egyik könyvében, hogy "innen" nézve az Önvaló az elme legmélyebb rétege. Miért érdemest ezt tudni? Spirituális körökben nagy divat manapság az ego-ról (én-ségről) úgy beszélni, mintha az valami különálló dolog lenne az Isteni Énünktől, az Önvalónktól független jelenség, pedig valójában annak csak az egyik alakja, módosulása a káprázati oldalán, a dualitásban. Ilyenkor felfoghatjuk úgy is, hogy nem tiszta elme. Valójában ez a különbözőség csak látszati figyelemeltolódás.

"Amikor Önvaló formájúvá válik a bölcsesség révén, akkor megjelenik a megszabadulás, mely természete szerint Brahman" - Ramana Maharshi

A figyelem energiája az Önvalónkhoz tartozik az egyetlen Tanúhoz, ami a létezés egységtudatú, örökkévaló "részéből" szemléli az önmagában keltett mulandóság káprázatot, ami magába foglalja a gondolkodás, értelem, emlékezet, én-ség jelenségeit, alakjait. Ez az örök Tanú az alapja tudatosságunknak, a "vagyokságunk" állandó érzetének, jelenlétének: ez az alapélményünk. Mielőtt rátérek az elme különböző "alakjaira", érdemes még elgondolkodni Brunton következő idézetén is: 

"Minden ember azt gondolja, hogy az ébrenléti állapotban tudatos, soha nem kérdőjelezi meg ezt a tényt. Soha nem szorul rá, hogy bárki elmondja ezt neki, s magának sem bizonygatja. Tudásának legbiztosabb része ez. Ám ez a tudás nem olyan, amit tudatosságának látómezejébe kell hozni - másként tudja az ember ezt, mint egyéb tényeket. A különbség az, hogy az ego nincs jelen ennél a tudásnál - nem ő az, aki felfogja ezt a tényt."

Az Önvaló végül is az egyetlen valóság, az Örökkévalóság, az önmagában létező Ürességgé váló elme, de azonos azzal is, amivé az önmagában keltett mulandóságban volt-van-lesz. Ez viszont csak káprázati valóság, káprázattá válás.

Az alakok amiket az Önvaló felvesz:

1. Amikor ennek a tudatosságnak az áramlása, figyelme az önmagában elképzelt, képzett testekké válik, (álomban álomtest) azonosul és teljesen rátapad annak funkcióira, leszűkítve figyelmének egy részét az érzékekre, akkor ez, az "én-ség, ego alakja".

2. Az önmagában keltett gondolatformák áramlásának, váltakozásának a szemlélete, ami egyben azokká válást is jelent, ez a "gondolkodás alakja".

3. Az emlékképek gondolatformává alakulásában az "emlékezet alakját" veszi fel.

4. És mindezen jelenségek értelmezése az "értelem alak" formájával bír.

Ezek az Örökkévaló Önvaló felvett alakjai a mulandó, változó oldalon. Hamvas Béla úgy fogalmaz, hogy "a mulandóság az örökkévalóság aktív oldala."

Ezek a funkciók, alakok igazából csak megélések a látszólagos dualitásban, akár az ébrenlétben, akár az álomban, és mindenkit az egyéni Önvalója él át egy aktuális sorsvariáció keretében. Azért érdemes megvizsgálni a fentebb már említett alakokra bomlást, mert így felismerhetjük az azonosulási mechanizmust.

Ahhoz, hogy könnyebben megértsük ezt az összetett folyamatot, egy olyan tapasztalatot fogok levezetni, amin szerintem már mindenki átesett. Velem általában utazások során szokott ez megtörténni, amikor a megérkezés, vagy a hazaérkezés másnapján, a felébredéskor hirtelen nem tudom, hogy éppen hol vagyok.

A legutóbb egy költözködés után pár hónappal visszamentem egy olyan lakásba, ahol évekig laktam. Hirtelen ébredtem fel hajnalban, már világos volt a szobában és kb tíz-tizenöt másodperc telt el úgy, hogy fogalmam sem volt arról, hogy hol vagyok. Teljesen idegen volt minden. Miután "magamhoz tértem" és felismertem a környezetet, elkezdtem elemezni a jelenséget. Mi állt a szokatlan megélés hátterében?

Először is, miután felébredtem és kinyitottam a szemeimet megjelent a külvilág tapasztalata. Ahhoz, hogy ez megtörténhessen a tudatosságnak össze kellett kapcsolódnia a fizikai testtel (én vagyok a test képzet) és az érzékszervekkel. Tehát létrejött az én-ség testhez kötött, elkülönült állapota, az elme egyik alakja, amivel szemben állt a külvilág. Vele egy időben az értelem alakja nem tudta értelmezni a felbukkanó látványt, a környezetet, mert hiányoztak a helymeghatározáshoz szükséges alapinformációk, mivel az emlékezés mechanizmusa még nem kapcsolt be és nem töltötte be a memóriából azt az információs csomagot, aminek a segítségével értelmezhetővé vált volna az, hogy ki vagyok, mint szereplő és majd ebből a többi. A szerepszemélyiségünk ugyanis nem más, mint a születésünk óta felhalmozódott emlékképek összessége, amivel azonosítjuk magunkat. Ez a tudás kell az értelmezéshez, és ez alapján tudunk következtetéseket levonni. Ennek a hiánynak a felismerése a gondolkodást működésbe lendítette, mert azonnal felmerült a Hol vagyok? kérdése, mint gondolat. Ezek szerint valami tudja bennünk, hogy tudnunk kéne azt, hogy...? A tekintetem körbepásztázta a szobát. Az értelem nem tudta értelmezni a szituációt, nem értette, csak a szerepszemélyiség hiányából fakadó helyzetet, ami megmozdította a gondolkodást, de cselekvésre is késztetett, mivel körbetekintettem a szobán. Ha azalatt a tíz-tizenöt másodperc alatt belépett volna egy hozzátartozóm, őt sem ismertem volna fel. Felvetődött a kérdés, hogy Ki, vagy Mi az, ami ezeknek az alakoknak vagy a funkcióknak az összműködését, vagy ennek a működésnek a hiányát előidézi, átéli és ezáltal egy meglehetősen érdekes tapasztalássá válik? Hosszúnak tűnő másodpercekig fogalmam sem volt a személyiségemet illetően, a gondolkodás sem indult be azonnal, az értelem is akadozott, de a létezéstudat nem csorbult. Korábban volt olyan is, hogy mindez éjszaka folyamán történt, sötétben, ezért a látvány hiányából fakadóan csak a személyiséghiány élődött meg, nem tudtam pillanatokig, hogy ki vagyok, de ettől még...      

Persze külön-külön még mélyebben is bele lehetne menni az elme négy alakjának az elemzésébe, de nem ez volt a célom, inkább az, hogy a fenti jelenség bemutatásával felfedjem azt, ami "mögötte" áll, azt a fonalat amire ezek a szemek "fel vannak fűzve". Az ébrenléti állapotban (álomban is) látszólag teljesen bele vagyunk gabalyodva ezekbe a funkciókba, de nagy segítségünkre lehet, ha felismerjük ezeknek a mulandó alakoknak az Örökkévaló Lényünkhöz való igazi viszonyát és megvizsgáljuk működésüket normál állapotban is.

  

Címkék: figyelem, elme, Tudat

Somogyvámosi Disneyland

A Krishna-völgy Indiai Kulturális Központ és biofarm Somogyvámos falu külterületén található. Ez a létesítmény is része annak a világméretű hittérítő és behálózó tevékenységnek, amit az ISKCON (International Society of Krishna Consciousness) vallási szervezet folytat. Ezt a szervezetet "Ő Isten kegyelme" Bhaktivedánta Számi Prabhupada alapította New York-ban 1966-ban. Magyarországon Létai Péter, "Őszentsége" Sivarama Swámi volt az alapítója a magyar Krishna-tudatú Hívők közösségének. A Krisna-tudat a hinduizmusnak az egyik modernizált változata (neohinduizmus), melyet főleg európai és észak-amerikai területeken népszerűsítenek 1966-óta és már legalább 400 vallási központtal, iskolákkal, önellátó gazdasággal rendelkeznek. Magyarországon, még főiskolájuk is van. Mára már Indiában is elterjedtek.

Érdemes megvizsgálni egy kicsit ennek a a vallási irányzatnak a hitelességét, mielőtt közelebbről szemügyre vennénk a Krishna-völgyet, főleg azért, mert indiai kulturális központként is működnek, tehát oktatnak és napjainkra egyre népszerűbb turisztikai célponttá is váltak. Még osztálykirándulásokat is szerveznek ide. Sokan rajtuk keresztül ismerkednek meg a hinduizmussal, Krishnával, a Bhagavad Gitával stb. Az egyik fő probléma pont ebben rejlik, mert a jelen esetben egy hamis képet kapnak az indiai spiritualitásból. Ezeknek az utóbbi évtizedekben felbukkant bizniszegyházaknak a tanításai, általában valamelyik világvallás manipulált változatát adják elő. Azért jöttek létre, hogy minél több embert behálózzanak és kihasználva őket vagyonhoz jussanak. A legnagyobb bűnük az, hogy az eredeti szentkönyvekben rejlő üzeneteket eltorzították és a szekta hatalmi érdekeihez igazították.(arról nem is szólva, hogy számtalan embert ragadtak el a családjuktól és egy irreális, antispirituális szendergésre kényszerítettek) Prabhupada is pontosan ezt tette a saját kiadású Bhagavad Gitával, ahol minden három sor idézetet 20-30 soros önkényes magyarázat követ, természetesen bele és félremagyarázva a szent szöveget, úgy, hogy az olvasó még véletlenül se másképpen értelmezze, mint a Krishna-tudat hívei.

Paraphupada azt tanította, hogy a " “A Haré Krisna, Haré Krisna, Krisna Krisna, Haré Haré/ Haré Ráma, Haré Ráma, Ráma Ráma, Haré Haré mantra transzcendentális hangvibrációjának éneklése a legnagyszerűbb módszer arra, hogy felébresszük transzcendentális tudatunkat... Ebben a viszályokkal és képmutatással teli korszakban nincs a lelki élet gyakorlásának egyetlen más módszere sem, amely olyan hatékony lenne, mint a mahá-mantra éneklése". Mondanom sem kell, hogy ő is, mint minden sarlatán szektavezér a saját módszerét tartotta a "leghatékonyabb" spirituális útnak, de a valóság az az, hogy a mantrázás, még a spirituális ösvény alacsony, kezdeti szakaszához tartozik, azoknak való, akiknek az elméje még gyenge a meditációhoz. Nagyon távol áll még az úgynevezett "transzcendentális tudat" felébresztésétől, ami a helyes spirituális értelmezés szerint az Isteni Önvaló, amit nem lehet, csak úgy felébreszteni. Ráadásul nincs olyan mantra, ami mindenkinek megfelel. A hiteles mesterek minden tanítványnak egy egyéni, csak neki megfelelő mantrát adtak, azoknak, akiknek még erre volt szükségük. Ez a "Krishna-tudatú" mantrázgatás csak agymosás, pontosan a tudat gyengítésére szolgál, arra, hogy a letompított tudatú hívők könnyen irányíthatóak legyenek, valójában megrekedés. Őrá is jellemző volt, mint a többi sarlatánra, hogy más hiteles mesterek tanítását becsmérelte, azokat leszólta. Sajnos Európában és Amerikában sokan ezzel a torzszülött, képmutató, kizárólag külsőségekben megnyilvánuló vallással azonosítják Krishnát és a Bhagavad Gitát. (Ha valakit komolyan érdekel ez a szent könyv, akkor olvassa inkább Baktay Ervin fordítását vagy Swámi Vivekananda és Paramahansa Yoganada verzióit)

Az ilyen vallási szekták a kiforratlan, gyenge jellemű, pszichikailag labilis, sérült embereket tudják elragadni, azokat, akik valamilyen oknál fogva csalódtak a konvencionális keretek között folytatott életben és így elmenekülnek a valóság elől. Erős értelmű, megkülönböztetni képes spirituális keresők soha nem esnek bele az ilyen bizniszegyházak csapdájába. Spirituális szempontból semmi értelme annak, hogy a világ nyugati felén indiai, vagy más keletei vallásokat kövessen az, akinek még szüksége van a vallásosságra, de a táplálkozási és öltözködési szokások utánzása is egy visszás jelenség. Nem véletlen az, hogy ide születtünk erre a kontinensre és az sem, hogy a keresztény vallás itt is teret nyert. (nem vagyok híve egyik vallásnak sem, de, mint jelenség itt ez terjedt el, a karma törvényéből adódóan ez a járható vallási út az itt élőknek) Amikor a Ramana Maharshi indiai, megvilágosodott bölcs egyik európai követője szanjaszinnak, hindunak öltözve jelent meg az ashramban és még valami indiai nevet is felvett, a mester kinevette és megkérdezte tőle, hogy cirkuszban érzi e magát, hogy bohócnak öltözött ? Soha nem szólította az új nevén. A mester szükségtelennek tartotta a külsőségeket, a keresztény vallásúaknak a Bibliából idézett. A többi nagy, megvilágosodott tanító is a legtöbb esetben európai viseletet öltött, ha nyugaton járt. Nem akartak feltűnést kelteni. Persze hasznosak és használhatók a hiteles, keleti tanítások az önismeret szempontjából, de még azok sem felelnek meg sok esetben, egy az egyben a nyugati ember számára.

A vallásalapító Prabhupada és tanítványa Sivarama szélhámosságára, már itt rávilágítottam : http://nyilegyenes.blog.hu/2014/11/12/swami_wellness

A somogyvámosi Disneyland mára egy felkapott turisztikai látványosság lett. Méregdrága épületek, mesterséges tó, templom, gazdasági létesítmények stb. Magyarországon nehéz ennél az "ál-hindu" skanzennél hamisabb "spirituális" helyet találni. Az egész egy tömény giccsparádé, önmagukat vallásos hindunak képzelő, indiai jelmezben bohóckodó magyar statisztákkal. Az egész jelenség kb. annyira hiteles, mint Las Vegasban az Eiffel torony. Természetesen belépővel lehet bejutni, csoportoknak kedvezmény, de még ajándékutalványt is lehet rendelni. Felvetődik a kérdés, hogy miből volt pénz a 260 hektárra, meg az egész beruházásra ? Gondolom nem az aluljárókban, utcán történt könyv árusításból. Érdemes visszamenni az időben a "project" indulásáig.

"A krishnás közösség 93-ban telepedett le Somogyvámoson. Az akkori polgármesterrel való megegyezés során esett a választásuk erre a falura, két évnyi keresgélés után. Feltehetően az önkormányzati vezetés és a krishnás vezetés kölcsönös érdekegyeztetése vezethetett a - mindkét fél számára előnyös - megállapodáshoz.
A krishnások a birtokukat kárpótlási földek felvásárlásával alapították meg, ami  akkor még csak 150 hektár volt, de jelenleg, már 260 hektárnál tartanak. ( Nem nehéz kiszámolni, hogy mekkora hektáronkénti támogatást  zsebelhetnek/tek be )  Az önkormányzat és a krishnás vezetés által közösen szervezett fórumokon hívták össze a falu lakosságát, amelyek keretében lehetőség nyílt a helybeli kárpótlási földek megvásárlásának a megszervezésére. A lakosság többségének a szemében egyértelműen jó üzletnek bizonyult, hogy földjeiket a krishnás közösség  180%-os áron megvette tőlük."

AZ ISKCON-nak (International Society for Krishna Conciousness), a Krisna-tudat Nemzetközi Társaságának, gondolom nem esett nehezére a 180 százalékos ár kifizetése a még így is olcsó somogyvámosi földekért, főleg azok után, hogy addigra nagy tapasztalatra tettek szert  a földvásárlásban a világ különböző pontjain. Akkorra már több száz hektár földjük volt Kaliforniában és a világ más különböző pontjain is. Érdemes beütni a google-be azt, hogy "ISKCON temple" és egyértelműen látszik a feldobott képekből, hogy itt egy elképesztően gazdag cégről van szó. Nem véletlenül indult be a hatalmi harc a vezetők között Prabhupada halála után.

Ezen a képen egy 2012-ben Chennaiban átadott ISKCON templom látható. A templom felszentelésének csúcspontja az volt, amikor helikopterből virágesőt szórtak rá. A templom forintba átszámolva kb. 1,5 milliárdba került. Ez a hívők adományaiból folyt be.

 

Egy másik elrettentő példa egy hetvenemeletes templomról: http://www.haon.hu/hetvenemeletes-templomot-emelnek-krisna-tiszteletere-indiaban/2505788/amp

Visszatérve Somogyvámosra érdekes, hogy az anyagi javaktól való elfordulást hirdető vallás milyen jól  alkalmazta az anyagi fölénnyel való visszaélést, és így elorozta a helybéli gazdák elöl a földeket, de ahhoz is megvan az eszük, hogy már, mint elismert állami egyházként az 1% adófelajánlásért kuncsorogjanak. Ennek  tükrében nem fogok meghatódni az ételosztási akcióiktól, hiszen, amint a fenti költekezésekből is látszik, ez nekik semmibe nem kerül. Ezen felül a helyi politikába is beleavatkoztak, akit részletesebben érdekel itt utána olvashat a ravasz módszereiknek :  

http://nyilegyenes.blog.hu/2010/10/09/somogyvamoson_a_krishnas_lobbi_nyert 

Amint már fentebb írtam, a legfőbb probléma a Krishna-tudatú Hívők közösségével a hamis tanítás, a hinduizmus eltorzított bemutatása és a hittérítő tevékenység, amivel megpróbálnak pszichikailag és mentálisan legyengült embereket, fiatalokat behálózni. Pontosan úgy működnek, mint más vallási szekták és bizniszegyházak. A szcientológusokhoz hasonlóan ők is megcélozták a gyerekeket, csak ők nem a drogprevenció leple alatt jutottak be az iskolákba, hanem az áltudományos "intelligens tervezés" tanaival. Az amúgy állandóan indiai jelmezben parádézó krishnások az iskolákba öltöny-nyakkendőben mentek előadást tartani, nehogy "kilógjon a lóláb". Ott is volt könyv, ahogy illik, (mint a szcientológusoknál), amit az USA Book News a tudomány kategória három legjobb könyve közé választott és az „Az év legjobb könyvei” díjjal tüntette ki. Aztán a szkeptikus blogon kiderítették, hogy ezt a "díjat", mint reklámmatricát bárki megvásárolhatja azért, hogy az ezzel forgalomba hozott könyv kelendőbb legyen. Ők is megvették. Szóval pénzért minden hazugság megengedett és amint láthattuk meg is van hozzá az anyagi fedezet jócskán.

A Krishna-völgy honlapján lelkendezve számolnak be a Ghandi Gimnázium tanulóinak a látogatásáról, akik egy osztálykirándulás keretében nézték meg a kibucot, ami egy meglehetősen paradox jelenség, mivel Mahatma Ghandi került minden kapcsolatot a virulens rasszista és antiszemita vallásalapítóval Praphupadával. A leveleit válaszra sem méltatta, a vallási mozgalmát értelmetlennek tartotta. Praphupada kritizálta Ghandit a politikai tevékenysége miatt, ami szintén rámutat, hogy  spirituálisan egy tudatlan szélhámos volt. Szomorú látni, hogy a diákok és tanáraik, még a névadójuk életét és annak értékrendjét sem ismerik megfelelően, de a legszomorúbb az, hogy a mai internet világában senki nem vette a fáradtságot ahhoz, hogy utánanézzen ennek a hamis bizniszegyháznak, szektának, pedig rengeteg cikk és videó foglalkozik már ezzel. A keleti és minden vallás, valamint a spirituális utak megismerésének csak akkor van értelme, ha felkutatjuk a tiszta forrásokat.

Már Swami Vivekananda is - aki a nagy indiai bölcs, Ramakrishna tanítványa volt, és fontos szerepet játszott az indiai filozófia bemutatásában a nyugati világ számára - felhívta a figyelmet a szekták veszélyeire :

"Az egész világon léteznek táncoló és ordító szekták, akik úgy terjednek, mint a fertőzés, amikor elkezdenek énekelni, táncolni és prédikálni: ők szintén egy fajta hipnotizőrök."

https://www.youtube.com/watch?v=jpE32nhDGBs