Lényegünk, lényünk legbelsőbb eleme a Spirituális Erő, a Lélek/Önvaló energiája. Ennek az esszenciának a "feltámadása" jelzi, hogy jó úton járunk a spirituális ösvényen, a felébredés útján. A hinduk Shaktinak hívják, a keresztény hagyományban Szent Szellemnek. 

Azok, akik azt hiszik, hogy a megfelelő módon végzett meditáció csak egyfajta szentimentális idealizmus vagy absztrakt gondolkodás, nagy hibát követnek el. Az ilyen meditáció fokozatosan felszabadítja a lélek erejét, amelynek korábban nem voltak tudatában, és amely végül az ember tevékenységének legnagyobb inspirálójává válik. Pontosan azért a legerősebb, mert ez az ember lényének legbelsőbb eleme. - Paul Brunton

Korábbi írásaimban sokat foglalkoztam már a meditációval és a feltámadó, felszabaduló Erő témájával (a blog keresőjébe beírva könnyen megtalálhatóak azok az írások), most azért hozom fel újra, mert azt látom, hogy erről napjainkban nem sok szó esik. Nagy divat lett a meditáció, úton-útfélen tanítják már az interneten is, könyvek sora jelenik meg, hanganyagok, videók terjednek, de még telefonos applikációkat is árulnak. Tömegek kezdtek el úgymond "meditálni", de valójában, maximum csak relaxálást folytatnak, amivel nincs is semmi gond, hiszen az is hasznos dolog a mostani rohanó életkörülmények között, de a valódi meditációtól a tömeges divatmódszerek még távol állnak. Vannak, akik stresszoldásra ajánlják a meditációt, amire a relaxációs technikák tényleg alkalmasak lehetnek, de a meditációhoz hozzá sem szabad fogni addig, amíg valaki még hajlamos a stresszre, vagy pszichikailag kiegyensúlyozatlan. 

Aztán vannak az olyan vakvágány módszereket tanítók, akik nagy szenzációkkal, magasabb világokba történő belépés lehetőségével kecsegtetnek tanfolyamaikon. Jó példa erre a magyar ezo-guru, Balogh Béla, aki a vele készült egyik interjúban elmondta, hogy: "Annak, aki rendszeresen gyakorol  és részt vesz a csoportos meditációkon, garantált a látványos fejlődés. Aztán kifejti, hogy miután a meditáló eljut hétköznapi gondolatai lecsendesítéséhez, elkezdheti a mennyei világok vizualizációját, mert a vizualizáció a belépő ezekbe a világokba. Ez a belső kép pedig majd megjelenik a maga valóságában." Még arról is beszélt, hogy neki már 10 éve nincs halálfélelme, "mert, hogy ha megtapasztalsz egy testen kívüli meditációs élményt, akkor te teljesen szabadon mozogsz egy fényvilágban..."  Természetesen a gyanútlan csodavárókat az ilyen szenzációkkal, "látványos fejlődést" ígérő, csoportos "meditációkkal" lehet lépre csalni. Mindenki gyors eredményeket vár és senki nem szeretne arról hallani, hogy a kezdő meditáló szintjétől a haladó szintig hosszú évek (akár évtizedek) kemény, rendszeres gyakorlására van szükség és még akkor sem garantált semmi. Vannak ugyan kreatív imaginációs technikák, irányított meditációk, amik azok számára hasznosak elmeerősítés szempontjából, akik nem tudják még egyhegyűvé koncentrálni elméjüket és megállítani egy meditációs objektumon, de a végcél ott is az elme elkalandozásának megakadályozása, mederben tartása, amiből majd át lehet térni később a hiteles koncentráció-meditáció gyakorlására, aminek pont az a célja, hogy kizárjunk minden szenzációt, külsőt és belsőt egyaránt.          

Az energetikai oldal említésével eddig főleg a kundalini jógát tanítóknál találkoztam. Egy korábbi bejegyzésben ezt írtam: 

Általában a kundalini jóga révén vált közismertté és divatossá napjainkban az Erő felébresztésének lehetősége, de ez egy roppant veszélyes út, ha nem egy igazi, beavatott mester felügyelete mellett gyakorolják. Ráadásul speciális diétát, életmódot és önmegtartóztatást is igényel, ami napjaink modern társadalmában szinte kivitelezhetetlen. Meglehetősen valószínűtlen, hogy hiteles kundalini jógát tanító mestert találjunk, ezért mindenki jobban teszi, ha nagy ívben elkerüli az ilyen jellegű tanfolyamokat. Nincs is erre szükség, mert ahogyan Nisargadatta Maharaj tanításában is láthattuk, a meditáció ösvényén is feltárul egy ponton túl az Önvaló energetikai aspektusa. Az Önvaló kinyilvánítja magát a kereső fejlettségi szintjének megfelelően, így nem veszélyes, mert csak annyit élhet meg, amennyit még károsodás nélkül el bír viselni az idegrendszere. Ezt a jelenséget Kegyelemnek is hívják, nem lehet megjósolni bekövetkeztének időpontját. Egy hindu mondás szerint: "A Lélek megvilágosítja, akit kiválaszt".

A Dalai Láma is megkülönböztetést tesz a Kígyó Erő, a Kundalini és a Spirituális Energia, vagy Shakti között. A Kundalini erőszakos, míg a Shakti békés és nyugodt. J. Krishnamurti is beszél a Kundaliniről és szerinte csak nagyon tiszta személyek voltak alkalmasak a múltban a felébresztésére, manapság ez nagyon veszélyes. Ugyanezt mondta Papaji is az egyik követőjének, ráadásul szerinte semmi haszna a Kundalininek. Elmesélte, hogy találkozott egy ilyen erővel bíró jógival, de az pont tőle kért segítséget az Önismerethez, annak ellenére, hogy nagy csodákra is képes volt a Kundalini révén. A csakrák megnyílása, vagy a Kundalini felemelkedése nem hozza el a megszabadulást, megvilágosodást, maximum "bepillantást" nyújt, ideiglenes spirituális tapasztalatot, vagy öntudatlan transzot.

Természetesen minden erő egyetlen forrásból, a Kozmikus-Elméből, Istenből ered, annak megnyilvánulása és Isteni Önvalónk közvetíti, nincs jó vagy rossz, de ettől függetlenül nem árt tisztában lenni tulajdonságaikkal. Létezéstudatunk születésünktől fogva Önvalónk (ami a Kozmikus-Elme egyénivé váló sugara) testünkkel történő kapcsolatából fakad. Ez a kapcsolat energetikai és addig áll fenn, addig élünk, ameddig rendelkezünk ezzel az életerővel, ameddig folyik testünkben. A tudatosság érintése ebben az életerőben lakik, de a tudomásulvétel forrása az Önvaló, elménk legmélyebb, tiszta, szattvikus rétege még annak ellenére is, hogy mi az egónknak tulajdonítjuk azt. Meditáció révén az életerő megtisztul, a szattva minősége válik meghatározóvá, és ezt követően az Önvaló megismerése lehetségessé válik. 

Az Önvaló az életerőn keresztül "vesz tudomást" bennünk, a tudomásulvételi mechanizmus "eszköze", de csak gondolatok, érzések és vitális életerő formájában nyilvánul meg egy átlagosan leélt inkarnációban. Legmagasabb szempontból nézve azt is mondhatjuk, hogy szennyezett. Ez miatt a tisztátalanság, lekötöttség miatt nem tudjuk felismerni Önvalónkat (Szattvikus Egónkat), ami a kapcsolódási pont a Kozmikus-Elmével.

A létezés, mint kollektív élmény adott minden élőlény számára, ami azért kollektív, mert bele vagyunk ágyazva az örökkévaló Kozmikus-Elme aktivitásába, mulandónak láttatott képalkotó rezgéseibe, amik eltérő minőségben jelennek meg. A hindu hagyományban találjuk a gunák hármas felosztását, ami minőségeket takar. Ezek a minőségek jellemzik a megnyilvánult létezést. Három guna van: a tamasz, a radzsasz és a szattva. A tamasz tudatlanságot jelent, nehézséget, sötétséget, mozdulatlanságot, anyagot stb. A radzsasz nyugtalanságot, mozgást, szenvedélyességet, nyughatatlanságot, érzelmeket stb. A szattva egyensúlyt, nyugalmat, világosságot, tisztaságot stb. Ezek a minőségek jellemzik a megnyilvánulás minden szintjét, az anyagi természettől kezdve a tudatosságig bezárólag. (Nagyjából azt fejezik ki, amit a Hermetikus tanításokban az fizikai/éter (tamasz), érzelmi/asztrál (radzsasz) és a gondolati/mentál (szattva) kifejezések, minőségek.) 

A létezőség minősége, a „vagyok”-tudomás, nem tudja elviselni önmagát. Nem állhatja önmagát, hogy egyedül, csak önmagát tudja. Ezért a rajoguna ... különféle tevékenységekkel csapja be a létezőséget, hogy elhitesse, nem csupán egymagában van; ezt az állapotot nagyon nehéz fenntartani. A tamoguna a leginkább alapvető minőség. Ez biztosítja az egyén számára a képességet, hogy minden cselekvés szerzőjének vallja magát, hogy azt érezze, „én vagyok a cselekvő. A rajoguna az embert a tevékenységekhez köti, a tamoguna pedig alapot biztosít a tevékenységek szerzőségéhez, vagyis a cselekvőséghez- Nisargadatta Maharaj 

Láthatjuk tehát, hogy az életerő bele van keveredve, le van kötve az egyéni mentális, érzelmi, testi tevékenységekbe, ezért normál esetben nem válik létélménnyé, mint közvetlen spirituális energia. Azért, hogy megtisztuljon, felszabadulhasson, a meditációban el kell fordítani az Önvalóból áramló (lekötött) figyelmet, a tudomásulvételi mechanizmust ezektől a bővítményektől, mivel a figyelembevétel az életerőben "lakik" és a bővítményekben szétszóródik. (a napsugarakat is össze kell gyűjteni egy nagyítólencsével, ha megszeretnénk gyújtani egy papírdarabot)  

A meditáció gyakorlatában ez az életerő megtisztul, és akkor az Önvaló fénye ragyogni kezd. Azonban a működési elv továbbra is az életerő. Amikor ez a megtisztult életerő és az Én fénye összeolvadnak, akkor a fogalom, a képzelet vagy az elme, minden felfüggesztésre kerül. - Nisargadatta Maharaj  

A meditációban "szuper-fizikai" energiaként, áramlásként lehet majd tapasztalni a felszabadulást a megtisztulás után, aminek segítségével beáll a szamádhi, a meditáció valamelyik magasabb állapota. Ameddig ez nem történik meg, addig még csak gyakorlati szinten vagyunk, ezért addig kell gyakorolni, amíg nem jön létre az "áttörés", a felszabadulás. Eddig a pontig önerőből gyakorlunk, de a felszabadulás után már az Erő veszi át az irányítást, nincs szükség egyéni erőfeszítésre (már akadály), elég csak elcsendesedni és átadni magunkat az áramlásnak.  

Valójában Öntudatunk tudatossága (Én-vagyokságunk), és az életerő ugyanannak az elvnek az egybeszőtt, egymástól elválaszthatatlan komponense. A tudatosság a tanú princípium, a statikus aspektus, az életerő pedig a dinamikus, működő elv. Ha a meditációban átadjuk magunkat a már feltámadt Erőnek, akkor megértjük együttműködésüket. A kereszténységben ez az Erő a Szent Szellem, a bennünk élő Guru, miután feltámad már nincs szükség külső tanítókra. Nem véletlenül mondta Jézus a tanítványainak: 

Még sok mondanivalóm volna, de nem vagytok hozzá elég erősek. De majd eljön az Igazság Szelleme, ő majd elvezet benneteket a TELJES IGAZSÁGRA...

   

Láttam egy nagyon jó videót Jeff Cox amerikai asztrológussal az Egótól a megvilágosodásig: A spirituális ébredést kísérő három fő változás címmel. Ő Paul Brunton megvilágosodott tanító, filozófus, író közeli tanítványa volt. A videó végén bemutatja a spirituális ébredés során fellépő három ismert transzcendens bolygó által szimbolizált változást. Mielőtt rátérnék ezen átalakulások bemutatására, a mélyebb megértés kedvéért megpróbálom röviden felvázolni a transzcendens bolygók és az ősbolygók közötti analógiákat, mivel a videóban erről nem esik szó. 

Csak a három, jelenleg ismert transzcendens planéta, az Uránusz, Neptunusz és Plútó által szimbolizált hatásokról lesz szó és az alacsonyabb oktávon nekik megfelelő ősbolygókról, a Merkúrról, Vénuszról és Marsról. (A Jupiter, Szaturnusz a tér és az idő szimbólumai, ezeket nem kell figyelembe venni, hiszen nem véletlenül szokták a transzcendens bolygókat a Szaturnuszon túli bolygóknak nevezni, a világító planétáknak, a Napnak és a Holdnak pedig még nem ismert asztrológiában az időn túli megfelelője. Természetesen a transzformáció ezeket is érinti, de a már az előbb említettek miatt erről most nem lesz szó.) 

Fontos még megemlíteni az analógiák tanának alaptételét, amit A Tabula Smaragdinából ismerhetünk:

"Ami fenn van, ugyanaz, mint ami lenn van, és ami lenn van, ugyanaz, mint ami fenn van"

Az eddigiekből talán már nem nehéz kitalálni hogy az Uránusz, Neptunusz és a Plútó vannak úgymond fenn, a magasabb oktávon, a transzcendens, időn (téren) túli világban, az Örökkévalóságban. Ez az első teremtés, kiáradás, a Kozmikus Elme (Isten) teremtő képzeletének őskép világa: a Világ-Idea. Jung kollektív tudattalannak nevezte. Ebben a végtelen, mentális, ősképek alkotta körben/ből koncentrálódnak a mulandóság "sűrűbb" vetületei, az egyéni gondolati, mentál-sík, az érzelmi, asztrális vetületi fázis, asztrál (pszichikai) sík, amivel az asztrológia is foglalkozik és a fizikai-életerő sík. Emberként benne vagyunk mindháromban, de csak az egyéni gondolati, asztrális/pszichikai (érzelmi) és fizikai (életerő) vetületeket érzékeljük (álomban és ébrenlétben). Egy asztrológiai képlet az egyén pszicho-energetikai (asztrális) összetevőit, hátterét mutatja, a karmacsírákat, amiknek a befolyása alapján gondolkodunk/értelmezünk (Merkúr), érzünk (Vénusz) és akarunk/cselekszünk (Mars). Ez az egyéni tudattalan világa, az összezárult alkímiai tégely. Így működünk normál esetben a mulandóságban, az alacsonyabb oktávon lévő befolyások által determinálva. De mivel a mulandóság az Örökkévalóság aktív oldala, az ami fenn van megfelel annak, ami lenn van, ezért minden Egy, viszont ez az egység csak akkor fog megnyilvánulni, ha elindulunk egy hiteles spirituális ösvényen. Ameddig nem, addig a három ősbolygó csak egyéni, leszűkített, kiszámítható megélési jelleget/befolyást fog jelenteni (asztrál-karma automaták maradunk), a magasabb oktávú transzcendens bolygók pedig főleg csak a kollektív sorshatásokban, vagy csak külső élethelyzetekben fognak megnyilvánulni. (Azt fontos még megemlíteni, hogy a transzcendens bolygók spirituális hatása a tér- idő vetületben, mulandóságban csak az ősbolygókon keresztül tud megnyilvánulni, az egyéni megélések, hajlamok átalakulásában. A transzcendens planéták "mögött" pedig Isteni Önvalónk, az abszolút Nap áll, ami a három jellegnek megfelelően "lép be" tér-idő sorsunkba, asztromentális alkatunkba, de azt is mondhatnánk, hogy valójában Önvalónk megnyilvánulásának különböző aspektusai tárulnak fel. Ameddig nem lép be, addig csak a relatív Holdból, az egyéni elmeközegből, tükrözött tudatossággal, reflexíven szemléljük a három működési jelleget, de a Napnak (öntudat) is csak a relatív oldalát ismerjük.) 

Nézzük meg sorban a spirituális ébredés során fellépő három fő változást az ősbolygók működésében:  

1. Merkúr: a gondolkodás, értelem, értelmi-én jelölője. Normál esetben az adott jegyháttér jellegének megfelelően működünk merkúri értelemben, erősen kondicionáltak vagyunk,  memóriánk/tudásunk/tapasztalataink/fóbiáink/előítéleteink stb. alapján tudunk értelmezni, gondolkodni. Viszont ha működésbe lép a Merkúr felső oktávja, az Uránusz, akkor az Jeff Cox szerint - "felszabadító faktorként működik, felébredünk a régi, korlátozott nézeteinkből, látásmódunkból, intuíciókat kapunk, ami kitágítja horizontjainkat. Tudatosság terünkre való felébredés felszabadít minket bárminemű belső tartalomtól való meghatározottságtól, bármi is legyen az." - Kialakul egy tanúsági állapot, a tudatosságunkat alkotó tartalmakat "kívülről", kötetlenül látjuk, és ugyanígy tekintünk a külvilágban betöltött szerepünkre is. Ez egy nagyfokú Tudatosság érzet. Nagyon fontos megemlíteni még a Merkúrral kapcsolatban, hogy "értelmi" tekintetben a kauzális, ok-okozati logika szimbóluma, de ha beáll a változás akkor transzcendentális logikává változik. Ez lehet analógiás értelmezés, analógiákban való "látás" kialakulása, vagy az intuíció bármilyen formája. Természetesen ezeknek is megvannak a különböző fokozatai, például hétköznapi szinten egy racionalitásnak ellentmondó, nem kalkulált, intuitív gondolatforma hatására véghezvitt döntésről kiderül utólag, hogy az volt a helyes. Aztán a telepátia jelenségét is idesorolnám, de ez már ilyenkor feltűnően sűrűn ismétlődik, a gondolatformák bármekkora távolságból felfogódnak. Előrehaladottabb szinten a gyakorló "meghallja" a belső Szót, ami azt jelenti, hogy az embert az Önvaló erőteljes mentális benyomásokon keresztül tanítja, az így létrejövő gondolatok nem a személyes tudattalan termékei. 

2. Vénusz: az érzelmek, érzelmi-én jelölője. Normál esetben itt is az adott jegyháttér jellegének megfelelően éljük át érzelmeinket, uralkodnak rajtunk, elragadnak bennünket, vagy elfolytjuk őket. Együttérzésünk, önérzetünk még lehatárolt. Valójában nem is lehet együttérzésnek nevezni azt, amit hétköznapi nyelven értünk a fogalom alatt. Ha működésbe lép a Neptunusz: - "Az élet nagy közvetlensége, intimitása szent és gyönyörű. Úgy gondolom, hogy a bennünk dolgozó Neptunusz kiterjeszti önérzetünket, közvetlenség érzetünket "10 ezer dologra", ahogyan a Buddhisták szeretik használni ezt a kifejezést, ami azt jelenti, hogy mindenre. Ez az óceáni Tudatosság, ami mindent magába foglal." - Jeff Cox  A Neptunusz megnyilvánulásának hatására feloldódnak az érzelmi korlátok, kitágulnak a határok, beáll valamilyen szintű egységélmény a jelenségekkel. A gyakorlás, meditáció hatására az ember sokkal érzékenyebbé válik, átveszi, átéli más emberek, élőlények érzéstartalmait, sokszor még a távolság sem számít a mágneses érzelmi energia szempontjából. (ugyanúgy, mint a gondolathullámok számára sem a telepátiánál) Meg lehet említeni még a misztikus meditációban átélt nagyon felfokozott boldogságérzést, extázist is, amikor a gyakorló az Önvalóval érzelmileg egyesül. Ide tartoznak még a meditáció során fellépő látomások, víziók és a spirituális töltésű, szimbolikus álmok. Legmagasabb szinten az együttérzést a kozmikus vízió valamelyik állapotának megélése jelenti, ami nem csak látvány, hanem teljes beleérzés a közvetlen, vagy kozmikus környezet minden jelenségébe, abszolút egységérzet minden jelenséggel. Ez megtörténhet ébrenléti állapotban a körénk vetülő világban, vagy egy fél-éberben, álom és ébrenlét határán, amikor egy kozmikus vetületbe, a Világ-Idea egy részletébe nyerünk bepillantást. Mindkét eset jellemzője a teljes érzelmi összeolvadás.

3. Mars: az akarati-én, az egyéni cselekvőség érzete, az én vagyok a test érzete, amiből a szabad akar illúziója fakad, a vitális életerő. Itt is az adott jegyháttér jellege jellemzi az alapvető akarati/cselekedeti megélést. Normál, hétköznapi szinten a testtel való azonosulásból (álom, ébrenléti) fakad a szabad akarat képzete. Plútó a dupla Mars, az Önvaló transzformáló energetikai, beavató megnyilvánulása. Ha ez megtörténik, akkor - "Nem lesz ott senki, aki kijelenthetné hogy megvilágosodott, ez az önálló akarat feladása, Paul Brunton is rávilágít, hogy a bepillantással együtt történik az önakarat érzésének feladása, az én feladása, és a felismerésben nyilvánvalóvá válik, hogy a Világ-Idea bölcsessége nem alkuképes (megkérdőjelezhetetlen), mint egy vulkán vagy egy hurrikán. Ha a Plútó erő működésbe lép akkor nincs "pardon". Ez a gondolat arra mutat, hogy a Világ-Idea bölcsessége az, ami hajtja az összes folyamatot. Még az én-illúziónkon, önakaratunkon keresztül végzett cselekedet is az élet egységének fejlesztését szolgálja azért, hogy eljusson arra a pontra, amikor tiszta, nyitott, formátlan valósággá válik. Így a Világ-Idea tartalmának egyéni módon történő tiszta, nyitott kifejezésévé válhatunk tetőtől talpig. A folyamat végén, amikor feladjuk az önakaratot felismerjük, hogy soha nem is volt szabad, egyéni akarat már a kezdetekben sem." - Jeff Cox  Ezt jelenti a "Legyen meg a Te akaratod". Én-illúziónk ideiglenes megszűnése a legmagasabb misztikus állapotban, a meditáció nirvikalpa szamádhi állapotában nyilvánul meg, ami tisztán a Tudatosság tudatossága, éberség kíséretében megszűnik benne a test és az elmeközeg érzékelése. Ez egy halálélmény, az Önvaló energetikai beavatása váltja ki, amit a Plútó szimbolizál. A végleges természetes állapot, a teljes megvilágosodás pedig a szahadzsa szamádhi, ahol az energiaáramlás már folyamatosan megmarad. 

 "Ha az ember rendszeresen gyakorol, képes rászoktatni magát arra, hogy befelé forduljon, s belül megtalálja az Önvalót. Az embernek állhatatosan és folytonosan törekednie kell, amíg a felismerés állapota véglegessé nem válik számára. Amint az erőfeszítés megszűnik, az állapot természetessé válik, és egy folyamatos energiaáramlás által a Legfőbb átveszi az irányítást az illető fölött. Amíg ez maradandóan természetessé és megszokott állapotoddá nem válik, addig tudd, hogy nem realizáltad az Önvalót, csak bepillantást nyertél Abba. Az Önvalót megvalósított lélek továbbra is kapcsolatban maradhat a működő testtel, az érzékekkel és az elmével, anélkül, hogy önmagát a testtel azonosítaná" - Ramana Maharshi 

Nem véletlen, hogy a Plútót a halállal is társítják, hiszen a beavatás során az embernek éberen át kell élnie a halál élményét, amiből újjászületve feltámad még életében, de már nem lesz ott a káprázati énnel történő azonosulás, teste, elméje csak a magasabb hatalom, az Önvaló eszközévé válik. Ez a spirituális ébredés legmagasabb szintje. Az ókori beavatások neofitáinak is át kellet menni ezen, de az ismert 20. századi bölcsek beszámolóiból is ez derül ki. Ramesh Balsekar írta, hogy Ramana Maharshi és Nisargadatta Maharaj is beszéltek haláluk végignézéséről, éber átéléséről. Maharaj az egyik szatszangján, látogatókkal folytatott beszélgetés során hangsúlyozta, hogy az Önvaló teljes realizációjához, felismeréséhez szükséges volt, hogy végignézze, tudatosan átélje saját halálát. Elmondta, hogy ő már teljesen realizáltnak gondolta magát a halálélmény előtt is, de csak miután később átélte és éberen végignézte a folyamatot, értette meg, hogy ez is szükséges volt a végső megszabaduláshoz.

"Bármit is gondoltam korábban az mostanra megváltozott, bármi is történik most, még az egyéniség legenyhébb érintése is teljesen eltűnt és a Tudatosság, mint olyan, spontán tapasztal, az eredmény teljes szabadság. Mindvégig ott volt a teljes meggyőződés, hogy a Tudatosság tapasztal, de még az az én, amit a Tudatosság tapasztalt ott volt. Mostanra az teljesen eltűnt. Az "Én vagyok" az egy gondolat, míg a Tudatosság nem egy gondolat. A Tudatosságban nincs olyan, hogy én tudatos vagyok (én tudatában vagyok valaminek)" - Nisargadatta Maharaj 

Láthatjuk tehát, hogy a transzcendens bolygók alacsonyabb oktávon, a tér-idő vetületben (asztrális-álom, fizikai-ébrenlét állapot) transzformálják az ősbolygók által fémjelzett, hagyományos én-átéléseket, amik különböző szintű spirituális ébredéseket, realizációkat eredményeznek. Mivel minden Egy: ami fenn van megfelel annak, ugyanaz, mint ami lenn van, és fordítva, ezért legmagasabb, végső szempontból nincs különbség a transzcendens és ősbolygók között, de az egység csak a spirituális úton járók számára válhat nyilvánvalóvá. (A fül számára sem hallhatóak a nagyon magas oktávok.)

A fentebb felvázolt én-átélések transzformációja megfelel a spirituális ébredés különböző fokozatainak. Az első két változásban, a Merkúr-Uránusz és a Vénusz-Neptunusz kölcsönhatásban az Önvaló még ideiglenes "bepillantásokban", racionalitást meghaladó, misztikus jelenségekben inspirálja a gyakorlókat, mintegy visszaigazolásként, biztatásként, hogy ne hagyják el a megkezdett ösvényt. Magasrendűségük ellenére ezek a megélések még mindig csak tapasztalatok, van ott egy self, akinek ezek a jelenségek megjelennek, ezért tovább kell majd lépni, nem szabad beleragadni ezekbe, mert megrekedést okozhatnak, sőt kialakulhat a "spiritualizált- ego" jelensége. Viszont lebecsülni sem szabad őket, hiszen a helyükön kezelve egészséges visszaigazolást nyújthatnak. Abszolút az egyéni sorstól függ, hogy kinek milyen, ilyen jellegű átélései lesznek, nincs szabály, mivel minden embernek másra van szüksége a fejlődéshez. Az is lehet, hogy egyiket sem fogja tapasztalni a gyakorló és egyből a Mars-Plútó átalakuláson megy át. Persze az ilyen nagyon ritka, nem érint szélesebb réteget. Az is lehet, hogy, mint Ramana Maharshinál, aki semmit nem gyakorolt, spontán beáll a halálélmény, de ez, ahogyan már említettem nagyon ritka jelenség és előző inkarnációk következménye. Mi is eljuthatunk a harmadik, Mars-Plútó fémjelezte fázisig, és valószínűleg lesznek az út során olyan élményeink, amik az első két fázis során léphetnek fel. Nagyon fontos, hogy ne ragadjunk bele ezekbe az élményekbe, bármelyik legyen is az, és feladva az egyéni törekvést (hosszú ösvényt) tovább lépjünk a "rövid ösvényre", azért, hogy az Isteni-Önvaló kegyelme, plútói energiája megszüntesse egoizmusunkat, a leszűkített egyéniségünkkel, test-elme organizmusunkkal való azonosulást, és az Abszolút Tudatosság spontán tapasztalásává váljunk. Buddha ezt az állapotot így jellemezte: "Események történnek, tettek bekövetkeznek, de nincs ott egyetlen egyén sem."   

(A hosszú ösvényen, közvetett úton az ember még egójával gyakorol, ennek a legmagasabb szintje a hagyományos koncentráció-meditáció. Ez egy elmeerősítő, öntisztító folyamat, szükséges előkészítője a rövid, direkt ösvénynek, de egy idő után akadállyá válik, el kell hagyni és rá kell lépni a direkt útra. (miután megtörtént a "bepillantás") Az utóbbin már az ember feladja a hagyományos gyakorlást, áttér a direkt gyakorlatokra, nem vár élményeket, így teszi magát nyitottá az Önvaló végső beavatásának. A gyakorlás folyamatossá válik, beleviszi  hétköznapi tevékenységei közé, itt már nem kell külön leülni, vagy elvonulni. Rövid ösvényhez tartozik pl. Ramana Maharshi atma-vicara, önkutatás gyakorlata, Nisargadatta Maharaj, Ramesh Balsekar, Papaji, Robert Adams, Annamalai Swámi, Jiddu Krishnamurti, U.G. Krishnamurti tanításai, Paul Brunton mentalizmus filozófiája, a zen, a dzogcsen.)

Az életnek nem célja, hanem értelme van. Azért születtünk, hogy megértsük Önmagunkat létezésünk áramlásának élményében. Amikor Jézus kijelentette, hogy "Én vagyok az út, az igazság és az élet", akkor nem önmaga mulandó szerepszemélyiségére utalt, hanem az Én-vagyok örökkévaló létélményére, ami öntudatunk forrása. Ez a kollektív gyökérélmény mindannyiunk számára adott, de csak bővítményekkel (test-elme), szubjektum-objektum relációban tapasztalható, ébrenléti vagy álom állapot során van öntudatunk. Az álom nélküli mély alvás során kialszik az öntudat, éberségünket elveszítjük, mivel a bővítmények leoldódnak, nincs miről tudomást venni. A megvilágosodott mesterek beszámolóiból tudható, hogy az öntudat egy apró szikrája náluk még ebben a kettősség nélküli állapotban is megmarad. Ugyanez az állapot élődik meg ideiglenesen a nirvikalpa szamádhiban is, a meditáció legmagasabb misztikus állapotában, ami egy bepillantás, a tiszta Én-vagyok élménye. (A végső, természetes szahadzsa szamádhi állapotot viszont csak ébrenléti állapotban lehet "elérni", mivel ez az Önvaló teljes, a létezés minden körét egyszerre magába foglaló kivetülése, mentális konstrukciója, itt már az Én-vagyok létélménye mindent magába foglal.) 

A létezés tehát mindenki számára adott, sorsunktól függ, hogy mire használjuk fel az élet nyersanyagát egy adott inkarnáció során, hagyjuk, hogy figyelmünk szétszóródjon/lekötődjön a káprázatok áramlásában, vagy az Önismeret eszközévé tesszük. Ramana Maharshi elme alakjai tanítása rávilágít a legfontosabb figyelemeltolódási pontokra: 

"Ahogy ugyanazt az embert különböző neveken szólítják az általa végzett különféle cselekedeteknek megfelelően, hasonlóképpen ugyanazt az egyetlen elmét hívják különböző neveken - gondolkodás, értelem, emlékezet és én-ség attól függően, milyen alakot vesz fel, nem pedig a valódi különbözőség miatt".

A létezés a Kozmikus-Elme (Isten) önmagában keltett mentális tevékenysége, az így elgondolt Világ-Ideáról a benne egyénivé váló Önvalókon keresztül vesz tudomást, ami a gondolkodás, értelem, emlékezet és én-ség alakjait veszi fel, de valójában nem különbözik az örök háttértől, ugyanúgy, ahogyan egy képernyőn futó jelenet is azonos a képernyővel. Ezért is mondta sok tanító, hogy már most is Az vagyunk, még annak ellenére is, hogy figyelmünket teljesen lekötik az elmealakok. Ezen alakok, bővítmény fodrozódások tapasztatódásával jutunk létélményhez a mulandóságban, de a téves különállóság képzet miatt nem érezzük az egységet az Örökkévalósággal. Ebből a téves azonosulásból fakad a független ego-szerkezet jelensége melynek részei: a gondolkodás, az egyéni elme, amit a gondolatformák összessége alkot, ez "mögött" áll az emlékezet, (amiből a gondolatok létrejönnek) ami tapasztalatainkat, tudásunkat, személyiségünket tárolja, aztán az én-ség alakja, amikor a tudatosság egy testtel (ébrenléti, álom) és annak funkcióival azonosul (testtudat, érzékelés, cselekvés), valamint az értelem, ami mindezeket értelmezi. 

Ezek a funkciók elengedhetetlenek az élethez, ameddig élünk lennie kell ego-szerkezetnek, mint eszköznek, de ha teljesen leköti figyelmünket, akkor csak öntudatlanul átsodródunk az életen és nem jutunk közelebb az Önismerethez, az élet értelméhez. Mivel a mulandóság az Örökkévalóság aktív oldala, ezért egónk is tekinthető Önvalónk mulandó, relatív, változó funkciójának. Végső soron ennek kéne felismertté válnia, felismerni Azt, ami állandó Tanúként Jelen van, szemléli, tudomásul veszi az önmagában keltett mulandó alaköltéseket, mint jelenségeket, de végső soron egy is velük. Csak így alakulhat ki egy teljes kört átfogó Létélmény. 

Az ego-komplexum (elmealakok összessége) olyan, mint egy kis kör a nagy körön belül, hullám az óceánon, akár ébrenléti, vagy álom állapotban élődik meg, mindig lennie kell valaminek, amit észlel. Az áramló figyelmi mechanizmusnak folyamatosan figyelembe kell vennie valamit, hogy létezhessen, lennie kell valamilyen külső vagy belső objektumnak, ami "létrehozza" a személyes szubjektumot. Ez által van biztosítva az önérzet (öntudat) a kettősség káprázatában. Legmagasabb szempontból az ego is külvilágunkhoz tartozik, hiszen megfigyelhető működése, de mivel el van merülve benne a figyelem, ami ugyan a forrásból jön, teljesen átszíneződik és így a létélmény leszűkítetté válik. Minél erősebben van beszűkülve a figyelem az elmealakok működésébe, annál több szenzációra van szüksége egy embernek, hogy "jól" érezze magát, mert amúgy elkezd unatkozni, nem érzi jól magát a bőrében, elégedetlen.

A mostani Vízöntő világkorszakban elképesztően felerősödött az ingerek, szenzációk mennyisége az élet minden területén, tömegigény van rá, az emberiség már el sem tudná képzelni az életét ezek nélkül. Hamvas Béla írta még a 40-es években, hogy "az emberiség az anyagba készül leszállni", ami napjainkra meg is történt. A létélmény teljes mértékben az anyagi én, az ego létkörére szűkült és ebből fakadóan talán soha nem élt annyi elégedetlen ember a Földön, mint manapság. A spiritualitást sem kímélte a szenzációéhség, divat lett, az ego vágyvezérelt játszóterévé változott, mindenki valamilyen belső, magasztosnak hitt tapasztalathoz, tudatszinthez, megéléshez stb. szeretne jutni, ahelyett, hogy megértené öntudatának működését, saját földi létének mélyebb értelmét. 

Erre a megértésre a direkt, közvetlen ösvény gyakorlataival lehet eljutni, ilyenek pl. a Zen, Dzogchen, Jiddu Krishnamurti, U.G. Krishnamurti, Ramana Maharshi, Nisargadatta Maharaj, Papaji, Robert Adams, Ramesh Balsekar, Annamalai Swami tanításai, vagy Paul Brunton által tanított mentalizmus filozófiája. A hosszú, közvetett ösvény öntisztító, elmét erősítő, előkészítő gyakorlataira még azoknak van szüksége, akiknek állhatatlan az elméje és ezért a figyelem még nagyon szétszórt. Itt a hagyományos koncentráció-meditáció ösvényén kell járni egy darabig, de majd át kell térni egy idő után a közvetlen útra, amikor már az életben gyakorlunk, a hétköznapokban. (a kettőt lehet gyakorolni az elején párhuzamosan is) 

Mivel az ego üzemagyaga a vágy, erősen vágyvezérelt, a szenzációkon, külső dolgokon keresztül akar elégedettséghez, kielégüléshez jutni, ezért befejezésként bemutatok néhány rövid tanítást: 

"Mit kell tennem ebben az életben? Itt van ez az egész élet előttem. Mit tegyek? Minden ellentmondás nélkül kell élnem és cselekednem, máskülönben egyáltalán nem élek csak az ellentmondásokban és ez nyomorúság és szenvedés. Tehát tudok-e az elégedettség vágya nélkül élni bármikor és úgy cselekedni mindig, akár egy pár cipő kiválasztásakor a sétához, hogy előtte ne legyen bennem az elégedettség akarása?"- J. Krishnamurti 

J. Krishnamurti alaptanítása a választás, válogatás, minősítés nélküli tudatosság. Mivel egónk tapasztalatainkból, felhalmozott tudásunkból, emlékezetünkből is fakad, ezek alapján működik, akar és így a múlthoz tartozik, ezért nem látunk tisztán, tényszerűen, színezetlenül. Létélményünket ez a kondicionáltság beszűkíti, cselekedeteinket befolyásolja, állandó mérlegelésre készteti, mert minden áron elégedettek akarunk lenni, ezért állandó ellentmondásban élünk, félelemben, aggodalomban, hogy esetleg nem jó döntéseket hozunk, aztán elégedetlenek leszünk. Nincs értelme az elégedettséget keresni, mivel életünk az elégedettség és az elégedetlenség csatatere, ebben a kettősségben ingázik folyamatosan, ami ellentmondást, zűrzavart szül. Ráadásul minden ego, személyiségszerkezet más összetételű, ezért ennek a relatív összetételnek megfelelően akar elégedett lenni. Jól látható, hogy ez a mechanizmus mennyire megköti a figyelmi energiát, és a múlthoz láncol, ezért egy ilyen tanítás értelmezése, elmélyítése sokat segíthet a figyelem "feloldásában" a hétköznapokban, a cselekvésben. Természetesen ezt csak akkor tudjuk megtenni, ha már képesek vagyunk megfigyelni az elmealakok működését és kiismertük mentális hajlamainkat. (Nagyon sok tettünk és cselekedetünk mögött tudattalan elégedetlenség áll, ezért változtatni akarunk pl. munkahelyet váltunk, elválunk és újra házasodunk, lecseréljük tárgyainkat, pedig azok még remekül működnek stb. mivel elégedetté szeretnénk válni, aztán egy idő után ugyanott találjuk magunkat, az elégedetlenségben. Ezért is mondta Krishnamurti, hogy a külső forradalmak soha nem hoztak érdemi változást.)

Egy videóban Ramesh Balsekar legkorábbi, alap inspirációjáról, Ramana Maharshi tanításáról beszél. Azon belül is Ramana azon kijelentéséről, hogy a "Self realizáció a legkönnyebb dolog". Mivel Ramana nem volt egy beszédes ember, ezért nagy súlya, jelentősége volt egy ilyen kijelentésnek. Balsekar interpretációja szerint ez azt jelenti, hogy el kell fogadni azt ami van és ne akarjunk semmi mást azon kívül ami van. Az ami van, az a létezés személytelen tudatossága, (tudomásulvételi mechanizmusa) az Én vagyok. Én vagyok az ami van és az Én vagyok személytelen tudatosságában (tudomásulvételében) van a megnyilvánulás, aminek az Én vagyok a szemtanúja. Tehát az, "ami van", az a megnyilvánulás, Buddha szavaival: "Események történnek, tettek megtevődnek, nincs egyéni cselekvő önmagában" - ezért szemtanúság, szemlélődés történik, hasonlóan ahhoz, ahogyan egy filmet nézünk anélkül, hogy bármit is másképpen akarnánk, hogy történjen a filmben. Az önfelismerés, önmegvalósítás csak azért nem a legkönnyebb, mert az ego akar valamit, ebbe beletartozik az Önfelismerés akarása is, ami még mindig akarás. 

Látható a két tanításból, hogy Létélményünk teljesebb megéléséhez egy jó értelemben vett, személytelen, elvárások nélküli hozzáállásra van szükség. Életünk filmje pörög, a kérdés az, hogy kondicionált, káprázati énünkön, egónkon keresztül nézzük, és veszünk benne rész elmerülve, egyéni cselekvőség érzettel, azt gondolva, hogy teljesen azonosak vagyunk szerepünkkel és azt teszünk benne, amit akarunk, vagy felismerjük, látjuk a maszkot, a ránk osztott szerepet és elfogadunk mindet úgy, ahogyan az van, ahogyan történik. Akkor tudjuk felismerni a szemtanúság Létélményét, ha nincs ott a múlt, az ego-self kondicionáltsága és minden egyes élethelyzetben reakciómentesek tudunk maradni, életünket kiszínezés, rávetítés nélkül, tényszerűen vagyunk képesek szemlélni. 

Van egy közismert kínai történet, ami rávilágít, hogy valójában semmiről nem lehet racionális megközelítéssel megmondani, hogy jó-e, vagy rossz. Egy öregembernek a fia talált egy fiatal vadlovat a pusztában és hazavitte. A faluban mindenki az mondta, hogy milyen jó nekik, mert majd befoghatják szántani. Aztán a fiú megpróbálta betörni, de a ló ledobta a hátáról és eltört a lába. A faluban mindenki sajnálkozott és azt mondta, hogy ez nagyon rossz, mert az öregnek nincs a fiún kívül senkije és így nem lesz, aki gondoskodjon róla. Nemsokára kitört a háború és minden egészséges férfit elvittek katonának. Szerintem nem kell befejezni a történetet, mert mindenki tudja, hogy az embereknek mi volt a véleménye. Ez a kis történet a jó-rossz kettősségének értelmetlenségére hívja fel a figyelmet, hiszen racionális, ok-okozati gondolkodással nem lehet megállapítani semmiről az adott pillanatban, hogy jó-e, vagy sem. Mindannyiunk sorsában fellelhetőek ilyen és ehhez hasonló történetek, ezért a berögződött, kettős megközelítés helytelenségét mi is megtapasztalhattuk már számtalanszor.  

Egy videóban U.G. Krishnamurti arról beszélt, hogy a helyes-helytelen, a jó és rossz kettősségének mezején vagyunk ragadva, ha szerencsénk van és nem rekedünk meg a dualitás harcában, a jó és rossz csatájában, akkor nem tehetünk semmi rosszat, nem cselekedhetünk helytelenül. Ez azért van, mert akkor csak az az egyetlen cselekedet lehetséges abban az adott szituációban. Az sem számít, ha az egész társadalom, egész világ úgy ítéli meg, hogy helytelenül cselekszünk és majd megfizetjük az árát.

Születésünk óta rengeteg hatás ért minket, számtalan dolgot sulykolt belénk családunk, az oktatás, a társadalom, folyamatosan arra lettünk trenírozva, hogy tetszést vagy nemtetszést nyilvánítsunk. Ezt ráadásul alaposan felfokozza a mostani közösségi média, ami alapvetően erre a kettősségre van kihegyezve. Sajnos ez is benne tart minket a dualitás harcában és erősíti bennünk azt a hitet, hogy ez fontos. Aztán tetszéseink vagy nemtetszéseink, a jó vagy rossz megítéléseink mögött ott állnak mentális hajlamaink is, a vászanák, karmacsírák, amikből mostani inkarnációnk is fakad és ezek a mulandó szerepszemélyiségünk mozgatórugói is.  

"Amikor a vászanák a közönséges emberekben, akik még mindig a testtel és az elmével azonosulnak, felemelkednek, tetszéseket és ellenszenveket okoznak. Ezek a kedvelések és ellenszenvek vágyakat és félelmeket generálnak, amelyek viszont még több karmát termelnek. Miközben még mindig ítélkezel arról, hogy mi a jó és mi a rossz, az elmével azonosulsz, és újabb karmát hozol létre magadnak. Ha így új karma jött létre, az azt jelenti, hogy egy újabb születést kell vállalnod, hogy élvezhesd azt." - Annamalai Swami 

Láthatjuk tehát, hogy a jelenlegi, felfokozott, a média által állandóan reakcióra késztető világkorszakban még erőteljesebben bele vagyunk kényszerítve a "jó és rossz" dualitásába és ezzel csak egyre több akadályt gördítünk önmagunk elé, ami sorsunk szempontjából sem lesz kedvező. Robert Adams tanításaiban is fontos szerepet játszik a "nem reagálás". A következő sorok nagy segítséget nyújtottak évekkel ezelőtt, amikor egy számomra nem tetsző élethelyzetben éltem. Alkalmazva a leírtakat nagyon gyorsan pozitív változást tapasztaltam. . 

"Hogyan kezdjük?
Nos, először is fel kell ismerned, hogy az a hely, ahol most vagy, akár jónak vagy rossznak gondolod, az a megfelelő helyed, vagy ha önmagadat boldognak, szomorúnak, gazdagnak, szegénynek, betegnek, vagy egészségesnek hiszed, az a  megfelelő állapotod. Ez a kezdet. Nem próbálsz többé valaki más lenni. Ne próbáld megváltoztatni az életed. A megfelelő helyen vagy, most, úgy, ahogy vagy. Ha boldoggá és békéssé tudsz válni azon a helyen, ahol most vagy, hirtelen azt fogod tapasztalni, hogy a körülmények a te javadra változnak, és akkor ismét a megfelelő helyen leszel. Bármilyen változás is következik be a tested-elmédet illetően, a megfelelő helyen vagy. Minél inkább meglátjátok ezt, minél inkább intellektuálisan, intelligensen tudjátok nézni azt, amit az imént mondtam, annál békésebbek lesztek, annál inkább kezdenek a karmikus minták elszakadni, és kezdtek felébredni."- Robert Adams 

Ez nem beletörődés, hanem belenyugvás az adott helyzetbe, a "Legyen meg a Te akaratod!" intelligens elfogadása. Ez a kettősségen való felemelkedés egyik módja, amit nem könnyű megvalósítani főleg úgy, hogy egész életünkben azt hallottuk, hogy változtatni kell, ráadásul mentális hajlamainkból fakadóan reaktivitásunk is erős. Annamalai Swami azt tanácsolta, hogy ismerjük fel mentális hajlamainkat a felemelkedésük pillanatában, mert ha időben és elég gyakran el tudjuk kapni őket, akkor nem okoznak problémát. Az is jó, ha megfigyeljük az öt érzék működését, mivel az elme természetéhez tartozik, hogy állandóan stimulust keressen az érzékeken keresztül, megragadja az érzéki benyomásokat és ezek feldolgozásával kontrollálatlan gondolatok hosszú láncolatát okozza. Meg kell tanulni megfigyelni hogyan viselkednek az érzékek és, hogy az elme hogyan reagál az érzéki benyomásokra. Ha meg tudjuk állítani, hogy az elme reagáljon az érzéki benyomásokra, akkor ki tudjuk küszöbölni a vászanáink nagy részét. 

Jiddu Krishnamurti a választás, minősítés nélküli tudatosság módszerét tanította, ami szintén a dualitáson történő felemelkedés eszköze. Ha ténylegesen a figyelem állapotában vagyunk, tényszerűen, analizálás nélkül állunk a jelenségekhez, akkor nincs ott az "én", a múlt kondicionálásából fakadó self, és az így végrehajtott cselekedetek nem lesznek feltételekhez kötve, pontosan azt tesszük, amit kell. Az észlelés, érzékelés a pszichológiai időn kívül van, az elme szűrője tesz valamit ilyenné vagy olyanná, ráadásul a gondolatminták rengeteg energiát lekötnek az agysejtekben, ami miatt előbb utóbb szenilissé válunk. Jól látható ez például a vallási dogmákkal élő embereknél (a vallások tele vannak tiltásokkal, szabályokkal, jó-rossz sugallatokkal), de mindenki másnál is, aki nagyon hosszú ideig valamilyen gondolat, vagy gondolkodási minta mentén éli az életét. Ezek a berögződött minták az embert arra kényszerítik, hogy folyamatosan analizáljon, az adott mintához igazodva minősítsen és cselekedjen. Ami nem fér bele a keretbe, az automatikusan rossznak lesz minősítve, ami meg belefér, az gondolkodás nélkül el lesz fogadva. Ez egy erőteljesen leszűkített létélményt fog eredményezni, ami még a tiszta kommunikációt is ellehetetleníti.  

Mivel a tökéletes figyelem állapotában nincs ott az ego, a self, a személyesség érzete, amit a múlt felhalmozott emlékei és a karmacsírák alkotnak, ezért ezt nevezhetjük egyfajta transzcendentális állapotnak is. Ebben a tiszta tudatosságban a gondolatok, érzelmek, vágyak le vannak csendesedve, ezért elkerülhetetlen, hogy a személyes akarat is elcsendesedett állapotban legyen. "Amit ilyenkor meg kell tenni, az meg lesz téve, de rajtad keresztül. Lényünk "magasabb" része eszközévé válunk." - Paul Brunton  

"A régi módon folytatott cselekvés az ego uralmának állandósulását jelzi.  De ha ezt megtagadjuk, és "csendben maradunk", az azt jelenti, hogy létrehozzuk azt a belső vákuumot, amely lehetővé teszi a magasabb én számára, hogy belépjen és működjön rajtunk keresztül. Ez az ihletett cselekvés." - Paul Brunton 

Nem arról van itt szó, hogy elnyomjunk bármit is, hanem meg kell tanulnunk a figyelem állapotában cselekedni. Cselekvés közben a csend háttérben kell lennie a súlypontnak, ami túl van a jó és rossz kettősségén. Természetesen ez nem megy azonnal, akinek állhatatlan, csapongó az elmeműködése, annak azt előbb koncentrációs-meditációs gyakorlatokkal meg kell zaboláznia, viszont a teljes figyelem már nem koncentrált, mivel a koncentráció még akarati, ezért az még az ego területén mozog. Hagyni kell, hogy a belső vákuum magától beálljon. 

A spirituális ösvény, út lényege nem választható el a hétköznapi élettől, cselekedeteinktől, önmagában a passzív gyakorlás nem elég. Jézusnak az a mondása, hogy "gyümölcseiről ismerszik meg a fa", is erre vonatkozik. Az életben, élethelyzeteinkben, cselekedeteink megélésében derül ki, hogy "hol tartunk": tetteink a  Figyelem Jelenlétében zajlanak-e, vagy továbbra is csak saját ego örvényünk kétségei között ingadozunk.     

Ha megvizsgáljuk létezésünket, eddigi életünket születésünktől fogva, akkor kijelenthetjük, hogy nem volt más, mint egy "szenzációsorozat", hiszen életérzésünket, önátélésünket az érzékelés biztosította. Külső és belső tapasztalataink megélési folyamataival azonosultunk az ébrenléti és álomállapot váltakozása során. Viszont az álom nélküli mély alvásban elveszítettük éberségünket, nem tudtunk magunkról semmit, mivel megszűnt a szubjektum-objektum kettőssége, a külső és belső érzékelés lehetősége. A megvilágosodott tanítók beszámolói alapján az éberségnek, öntudatnak egy apró szikrája mély alvásban is megmarad a megvilágosodás után: ezt nevezik a negyedik állapotnak. Ez tisztán a Tudatosság tudatossága minden plusz bővítmény, kettősség nélkül. Ettől függetlenül egy átlagember ébrenlét és álom során fennálló tudatossága, vagy tudomásulvételi mechanizmusa is innen származik, de az önátélés, öntudat felfogásához még lennie kell valaminek, amit felfog, érzékel (az objektum hozza létre a szubjektumot), ami biztosítja a fényvisszaverődést, ezért léttapasztalatunkat egy meglehetősen komplex szenzoriális folyamat biztosítja.  

Ebből a szempontból érdemes megemlíteni a hindu Szánkhja rendszert, ahol a 25 tattva (kezdet) közül 11 az érzékeket jelenti. (a 25 tattvának egyben van értelme, együtt alkot egy egészet, de a bejegyzés mondanivalójának alátámasztására elég csak a 11 részleges kiemelése) Van 5 buddhindrija vagy más szóval érzékelő érzék, 5 karméndrija, cselekvő érzék és a manasz (elme). Az érzékelő érzékek a szem, orr, fül, nyelv, bőr. (látás, szaglás stb.) Ezek megállapítanak. A másik 5 tevékenysége a beszéd, a kéz és lábmozgás, a kiürítés és a nemzés. Ezek a külső érzékek, a belső érzék pedig a manasz, az elme. Az imagináció, életképzelet vezérli a manaszt, és ez kapcsolja össze az érzékelést a cselekvéssel, valamint fenntartja a 10 külső érzék között az állandó együttműködést, azokat rendezi. A 10 az örök Jelenhez van kötve, a szem, fül, orr stb. vagy a beszéd, kéz stb. nem tapasztalhat múltat vagy jövőt, csak a belső érzék a manasz (elme) rendelkezik emlékezettel és jövőbelátással, ezért mindhárom időt ismeri. (forrás: Hamvas Béla, Szánkhja-káriká tanulmánya) 

(Annyit még meg kell megemlíteni a Szánkhjával kapcsolatban, hogy megkülönböztet belső és külső szervezetet. A belső szervezetben a legelső emanáció a buddhi (értelem), majd ebből fakad az ahamkára (éncsináló) ami már a "változás változása", és tovább sugárzik a harmadikba, a manaszba (elmébe), ami pedig a többi 10 indrijába (érzékekbe) a külső szervezetbe. A buddhi értelmi munkájának az 5 buddhindrija, érzékelő érzék, az ahamkára, éncsináló akarati munkájának pedig az 5 karméndrija, cselekvő érzék felel meg.)  

A Szánkhjában az első tattva a Purusa (Önvaló, Atman), ami a rendszer szerint mindig tanú marad, alakot nem ölt, kívül áll és mindig kívül marad, ezért ez így még kettős szemlélet. Hamvas megemlíti tanulmányában, hogy "a hiteles kinyilatkoztatással több, igen lényeges helyen szemben áll. Sankara Védanta-szútrájában ezeket a szembenállásokat utolérhetetlen egzaktságával kielemezte..."  

Viszont még így is nagyon jó szemléltetőeszköz, ha az egységtudat, egységszemlélet felől közelítünk hozzá és nem különítjük el a Purusát (Önvalót). Vannak más tanítások is, ahol a Tanút csak szemlélőnek láttatják, de ezt csak a kezdők kedvéért teszik. Ramana Maharshi már nem tesz semmilyen megkülönböztetést: 

Ahogy ugyanazt az embert különböző neveken szólítják az általa végzett különféle cselekedeteknek megfelelően, hasonlóképpen ugyanazt az egyetlen elmét hívják különböző neveken - gondolkodás, értelem, emlékezet és én-ség attól függően, milyen alakot vesz fel, nem pedig a valódi különbözőség miatt.  

Ez gyakorlatilag a mentalizmus filozófiájának is a lényege: a megnyilvánulásban minden jelenség egy mentális konstrukció, vagy ahogyan Ramana tanította: "Nincs más csak az Önvaló."    

De miért olyan fontosak az érzékek, szenzorok? Mivel a mulandóság az örökkévalóság aktív oldala, ezért a Kozmikus/Világ Elme önmagán belül keltett aktivitását csak a direkt, szemlélődő meditáció eszközével lehet felismerni a jelenségek áramlásában, amiben majd végső soron feltárulhat Önmagunk mindenséggel való egysége. Az Univerzális elmeközeg fodrozódásába bele vagyunk ágyazva, egyénivé vált elmeközegünk annak egy öble, és a Világ Ideájának mentális képzete az érzékelés jellegét ölti magára elménken belül. Ezeknek az érzéki benyomásoknak a kitettsége, kintlévősége, szubjektumunktól való függetlensége valójában csak káprázat, amit személyes tudattalanunk kreál. (A személyes tudattalanban lévő mentális hajlamok, vászanák miatt az érzékelés együttműködése a Világ Elmével tudattalan) 

Azért érdekes a Szánkhja, mert kijelenti, hogy a 10 érzék, a külső érzékek az örök Jelenhez vannak kötve, ezért nem tapasztalhatják a múltat és jövőt. Mindig az adott pillanatot közvetítik, az adott pillanat formálódik meg bennük. Csak a manasz, az elme, a belső érzék ismeri mind három időt, mivel képes emlékezni, jövőt elképzelni a pillanatnyi gondolatformák felöltése mellett.  Az örök Jelen a Kozmikus/Világ elme (Isten) első, még egységtudatú imaginációja, képalkotása, a Világ-Idea, az ősképek, archetípusok világa, ahol a megnyilvánult létezés egyszerre, a kezdettől a végig le van képezve. Innen bomlik, vetítődik ki egy világkorszak és válik látszólag külsővé, mulandóvá. Viszont a külső érzékek nem ismerik az időt, mulandóságot, csak mindig az adott pillanatot regisztrálják azáltal, hogy a pillanatok áramlatában a jellegüknek megfelelő szenzációformára transzformálódnak. A Világ-Idea érzetbenyomásait a belső szerv, a manasz/elme teszi időszerűvé, mulandóvá, és az egyéni elmeközeg tudattalan mechanizmusa teríti ki, szilárd/folyékony/gáz halmazállapotú anyagnak láttatva teresíti, ami a káprázati valóság része. Ezzel a kivetítéssel jön létre a külvilág, a szubjektum-objektum látszólagos szembenállása, ami az éberséget, öntudatot biztosítja a kettősség káprázatában.  

Ez a szembenállás mindkét tudatállapotban létrejön amikor van öntudat, éberség, legyen az ébrenléti vagy álom állapot, A külső érzékek a Kozmikus-Elme Világ-Ideán keresztüli képalkotásában/gondolkodásában vesznek részt az univerzális elmeközegen keresztül, de ebben a közegben van saját, időt ismerő, egyéni elménk (manasz) is, amit a Szánkhja belső érzéknek hív. Végső szempontból ez a külső és belső kettősség nem áll fenn a közös elmeközeg miatt, minden egyes jelenség ugyanott jön létre, legyen az fizikálisnak, érzelminek, vagy mentálisnak látszó, ébrenléti vagy álom.  

Az ébrenlét és álom során körénk vetülő "külvilágot" is a Kozmikus/Világ Elme képalkotó mechanizmusa (imaginációja) hozza létre az elmeközegben, de az ébrenléti térben lévő jelenségek a Világ-Idea kivetülései (amit hívhatunk kollektív tudattalannak is), ezért látja ugyanazt minden élőlény. Az álomtérben viszont az egyén tudattalan érzetei, emlékei, lenyomatai transzformálódnak képekké, eseményekké ugyanazon képalkotó mechanizmus hatására. Az álomról felébredés után tudjuk, hogy mentális konstrukció volt, de az ébrenléti állapotról ezt nem feltételezzük, pedig a folyamat ugyanaz. A kihelyezés, teresítés mindkét esetben megtörténik, csak más alapból, tartalomból áramlik a vetítés.  

Spirituális szempontból az ébrenléti állapot a legfontosabb, mivel ezzel a figyelembevételi fázissal teljes a kör. Ez a Kozmikus Elme beteljesedett, mindent átfogó megnyilvánulása érzékeinken keresztül, így a felébredés-megvilágosodás is csak innen indítható el. Ebben az ébrenléti állapotban rejlik a fizikális inkarnáció létfontossága, mert csak itt lehet a "kettőt eggyé tenni.": 

Jézus ezt mondta nekik: Amikor a kettőt eggyé teszitek és a bensőt olyanná, mint a külsőt, a külsőt mint a bensőt, a fentit mint a lentit, s így a férfit mint a nőt egyetlen eggyé, hogy a férfi ne férfi és a nő ne nő legyen, amikor szemet szemért tesztek, kezet kézért, lábat lábért, akkor mentek majd be a királyságba.  

Ebben a bejegyzésben a címmel ellentétben nem egy részletes horoszkópot fogok bemutatni, hanem egy olyan jelenséget, ami jól rávilágít a manapság divatos, analizálgató asztrológia megbízhatatlanságára. Nagyjából hasonló belevetítési jelenség ez is, mint ami a pszichoterápiát is jellemzi és már Jung is felhívta rá a figyelmet: az orvos a saját komplikációit belevetíti a páciensbe. Az asztrológiában az asztrológus vetíti bele egy képletbe saját beállítottságát, elfogultságát, előítéleteit, elvárásait és nyilvánvaló tényeket hagy figyelmen kívül, ezáltal olyan megállapításokat tesz, ami a realitásnak ellentmond.

Ráadásul nem csak a kivetített komplikációk torzítanak. Jiddu Krishnamurti egy videóban kifejtette, hogy pszichológiailag bénító hatása van a megszerzett, felhalmozott tudásnak, ezért ő teljesen elveti az előzetes, megtanult minták alapján történő analizálást. (alapvetően a pszichológián keresztül veti fel a témát, de hozzáteszi, hogy ez igaz az élet minden területére: az analizálás, önvizsgálat, azt mondani, hogy ezt kell vagy nem szabad  tenni, ez  helyes vagy nem helyes stb. egy rossz folyamat) A direkt érzékelés és cselekvés fontosságát hangsúlyozza, a választás-minősítés nélküli tudatosságot, ami kondicionáltságtól mentes. Mivel érzékelésünket normál esetben a felhalmozott tudás irányítja, az emlékezet, a múlt, így az időhöz kötött. A múlton (emlékezeten keresztül) érzékelünk és cselekszünk, ezért nem látunk tisztán, tényszerűen. (ráadásul JK szerint a minták alapján történő gondolkodás rossz hatással van az agysejtekre) A hagyományos asztrológiában is folyamatosan minősítenek: jó, vagy rossz fényszög, kedvező vagy kedvezőtlen bolygóállás, sötét-világos házak, ártalmas bolygók alapján analizálgatnak, ezekre az előzetes mintákra erőltetik rá a kifejtést. 

Nagyon jó például szolgál erre egy, a youtube-on nézhető videó, amit Kalo Jenő, közismert asztrológus tett közzé néhány éve csatornáján az akkori amerikai elnökválasztást megelőzően. Kalo egy másik videójával már foglalkoztam a blogon, ahol Dr. Daubner Bélával beszélgetett, és ott ezt írtam: "Kalo Jenő asztrológus egy volt fideszes képviselő, ezt soha nem is tagadta, és jelenleg is támogatója Orbán Viktor kormányának, politikájának. Volt olyan videó a csatornán, ahol a Fidesz nemzeti konzultációját propagálta, de a menekültválság idején is a kormánypárt mondanivalóját képviselte." 

A csatornáján látható videóiba, magyarázataiba azóta is folyamatosan beleszövi a kormánypropaganda üzeneteit, amiket saját véleményként állít be. Természetesen nincs ez másképp Donald Trump horoszkópjának kifejtésénél sem, hiszen köztudott az Orbán kormány Trump iránti rajongása. Ebben a videóban is jól lehet látni, hogy Kalo a tények figyelembe vétele nélkül hajlítja meg a valóságot és vetíti bele saját, előzetes beállítottságát egy képletbe, ezért remek példát szolgáltat a bejegyzés elején leírtakhoz. Csak néhány elszínezést emelnék ki az elemzésből, aminek Trump eddigi élettörténete tökéletes ellentmond.

Természetesen elhangzik a kifejtésben, hogy nekünk, magyaroknak Trump győzelme a jobb, mivel az ő lelkülete közelebb áll a magyarság lelkületéhez. Alapszinten képlete mutat egy erkölcsiséget, vallásos, erkölcsös ember és jól tud élni a törvényekkel, de ebből a szempontból van egy-két zűrös ügye, rezeg a léc, a pénzügyeiben apály-dagály lehet. (meglehetősen elnéző megközelítés) Elhangzik egy zavaros összeesküvéselmélet az ellenségeiről, akik mindent elkövetnek, hogy kikerüljön a hatalomból, vigyáznia kell mert egy merénylet lehetősége sem kizárt a képlet alapján. (utólag megállapítható, hogy erre konkrétan jól ráérzett) Aztán megtudhatjuk, hogy sokat csalódik a nőkben. Egy régi patriarchális "pasas", akinek nem világa az amerikanizálódó, modern, a nők szabadságjogait hangsúlyozó világ, de nagyon fontos számára a család, annak ellenére, hogy többször is elvált. Trump az a típusú ember, aki tele van pozitívra irányuló tendenciákkal, ő a jóban hisz, a felsőbbrendűben, abban, hogy sikere lesz, egy igazi amerikai sikerember. Ezeket nekünk magyaroknak sem ártana eltanulni, jobban kellene hinnünk a jóban és abban, hogy sikerünk lesz. Kalo bedobja még a pozitív gondolkodást, a vonzás törvénye humbugot is Trumppal kapcsolatban, mint inspiráló példát, hiszen azért olyan sikeres, mert nagyon sok jó gondolatot gondol végig, amik a vonzás törvénye alapján bevonzzák a sikert. Befejezésként megtudhatjuk, hogy Trump a maga módján még spirituális is, mert, amiben hisz abban nyomul és ez a lényeg. Nem számít, hogy ez kikezdhető vagy sem, az a lényeg hogy ő ettől boldog, jól érzi magát a bőrében Nem számít, hogy másoknak ez tetszik-e, vagy sem. Nem kell rá irigykedni, hanem el kell tanulni tőle, hogy hogyan érezzük jól magunkat a bőrünkben. A kifejtésben voltak találó, értékelhető dolgok is, de azok eltörpülnek az óriási baklövések és a nyilvánvaló elfogultság mellett. 

Dióhéjban ezeket a következtetéseket emeltem ki az egyórás videóból, az asztrológiai háttéradatokat szándékosan mellőztem, mert a végeredmény és a valós tények szempontjából most nem fontosak. A videó megtalálható Kalo csatornáján, ott látható a képlet is. Úgy gondolom nem kell politológusnak lenni ahhoz, hogy valakinek legyen némi fogalma a volt amerikai elnök ügyeiről, hiszen a sajtóban folyamatosan szemlézték megnyilvánulásait, én is számtalan botrányára emlékszem. Csak néhány eset:

Tavaly Trumpot a New York-i bíróság berendelte meghallgatásra, mivel azzal vádolták, hogy el akarta tüntetni Stormy Daniels pornószínésznővel folytatott viszonyának nyomait. Mindezt üzleti dokumentumok meghamisításával szerette volna elérni. Természetesen Trump tagadott mindent és boszorkányüldözést emlegetett. Az mindenesetre bizonyított, hogy 2016-ban Trump ügyvédje, Michael Cohen 130 ezer dollárt fizetett a nőnek a hallgatásért cserében. Cohen maga ismerte el, hogy Trump bízta meg ezzel.

Aztán köztudott, hogy ez a békeszerető ember az elnöki ciklus végén meg akarta támadni az iráni nukleáris létesítményeket, de tanácsadói lebeszélték róla. Nem nehéz elképzelni, hogy ez azonnal lángba borította volna a Közel-Keletet. 

Jeruzsálembe helyezte át az USA nagykövetségét. Ez szimbolikus gesztus, gyakorlatilag azt jelenti, az USA Jeruzsálemet ismeri el Izrael fővárosának. A gond ezzel az, hogy a béketárgyalások során és a kétállamos megoldás keretében Jeruzsálemre a palesztinok is fővárosként tekintenek. Mondanom sem kell, hogy ezzel csak olajat öntött a tűzre. A Trump éra alatt egyértelmű lett, hogy az USA nem támogatja többé a kétállamos megoldást. Trump elnök “évszázad üzlete”’ tervét etnikai katasztrófaként élte meg a palesztin nép.  

Trumpék a 2020-as, Georgia államban elkövetett választási csalása során meghamisítottak egy választókörzetben készült videót, amivel meg akarták változtatni Biden győzelmi eredményét. Azt is kitalálták, hogy több ezer halott ember nevében szavaztak a Demokraták, amiről bebizonyosodott, hogy hazugság. Ezekkel a hamis információkkal hergelték fel a Capitolium ellen támadó csőcseléket, aminek 5 halálos áldozata lett. (Az utóbbi miatt megfosztották a mentelmi jogától és bírósági eljárás van ellene) 

Felrúgta az iráni atomalkut, a klímaegyezményt, feltúrta az indián őslakosok földjeit az olajvezeték miatt, külügyminisztere lelkendezett a jégsapkák olvadása miatt, mert így majd ki lehet bányászni az olajat.

Aztán sokat lehetett hallani, olvasni a rengeteg nő ügyről, molesztálásról és botrányról, valamint a nőkről tett trágár nyilatkozatairól. 

Adócsalás, adóelkerülés miatt is indult ellene eljárás, ami miatt a lehető legmagasabb pénzbírságot kellett fizetnie.  

Spiritualitására jellemző, hogy egy "ál-keresztény" tévéprédikátort, Paula Michelle White-Cain alkalmazta spirituális tanácsadónak, aki az egyik legnagyobb biznisz szekta vezetőjével, Benny Hinnel áll kapcsolatban. Aztán egy napokban megjelent amerikai dokumentumfilmből (Ima az armageddonért, a youtube-on megnézhető) kiderült, hogy Trump másik spirituális tanácsadója Robert Jeffress, aki egy armageddont váró egyház vezetője, és nagy befolyással van rá John Hagee, aki alapítója és elnöke a Christians United for Israels nevű keresztény cionista szervezetnek.

"John Hageet egyfajta politikai királycsinálónak tartják. Az elnökjelölt aspiránsok az ő mega templomába járnak, Hagee-vel találkoznak, a támogatását kérik. Az elnöknek kizárólagos hatalma van arra, hogy csapást mérjen, vagy nukleáris fegyvert vessen be. Tehát John Hagee vagy Robert Jeffress vagy más lelkészek úgy gondolják, hogy egy katasztrofális világháború elhozhatja az armageddont. Ők azok az emberek, akik az elnök fülébe súgnak, az elnöknek, aki lehetővé teheti, hogy ez megtörténjen." - hangzik el a dokumentumfilmben. 

Jó példa ez a báránybőrbe bújt farkasokra, azokra a szélsőséges vallási irányzatokra, amelyek eltorzítják, félreértelmezik az eredeti vallási tanokat. Nem lehet véletlen, hogy Trump szombati beszédében azt mondta, hogy "bátorítani" fogja Oroszországot, hogy támadja meg azokat a NATO-tagokat, amelyek nem teljesítették pénzügyi kötelezettségeiket. 

Érdemes még megemlíteni, hogy a spirituális hagyomány felosztása alapján Donald Trump a gazdasági, pénzügyi, kereskedő "kaszt" embere, egy vaisja. Tudatossága az adás-vételre, profitra, nyerészkedésre van hangolva, lelkivilágát erőteljes vágyerők mozgatják. A mai világkorszakban az irányítás már lesüllyedt erre a szintre, spiritualitást, szellemi érintettséget emlegetni felesleges. Kalo Jenő elemzése ékes példája annak, amikor valaki a tények figyelembevétele nélkül, az előzetes beállítottsága alapján mutat be egy asztrológiai képletet. A videóban beszél önmagáról is, hívatásáról, spirituális beállítottságáról stb., de mindezek után hitelessége megkérdőjelezhető. Hiába a több évtizedes asztrológusi múlt, elméleti tudás, ha politikai beállítottsága, elfogultsága elhomályosítja látását, ami nem csak ebben a videóban tűnik ki, hanem a csatornáján fellelhető más videókban is. Meglehetősen káros ez a jelenség, hiszen Kalo az ország egyik legnépszerűbb és legismertebb asztrológusa, aki egyben asztrológiai tanár is, tanfolyamokat tart, már több, mint ötvenezren követik youtube csatornáját. Ha egy világosan, tényszerűen gondolkodó ember esetleg rajta keresztül szeretne megismerkedni az asztrológia tudományával, akkor könnyen csalódás érheti a tudományt illetően, pedig a hiba nem az asztrológiában van. 

Ezen a blogon csak akkor foglalkozom politikai jellegű témákkal, ha direktben fellelhető benne spiritualitással kapcsolatos szál is. A bejegyzés mondanivalójában alapvetően nem a benne szereplő egyének a fontosak, hanem az az ellentmondó jelenség, ami megnyilatkozott az eset kapcsán. Az asztrológia területe az a spirituális terep, ahol nagyon könnyű nagyokat mondani, sejtetni bizonyos dolgokat, félrevezetni az embereket, ezért fontos, hogy óvatosan közelítsünk és merjünk önállóan gondolkozni, kérdéseket feltenni. Figyelembe kell venni a világban látható tényeket is, hiszen nem véletlenül tanította már Jézus is: 

"Gyümölcséről ismerszik meg a fa" 

(Mire befejeztem a cikket, felbukkantak Kalo legújabb videói, amelyekben a bukott köztársasági elnököt és a kialakult helyzetet próbálja tisztára mosni asztrológiai elemzéssel. Várható volt)          .

Az utóbbi egy évben jelentősen megugrott a "mesterséges intelligencia" elterjedése. Bekerült a köztudatba a fogalom, ami  egy gép, program vagy mesterségesen létrehozott tudat által megnyilvánuló "intelligenciát" jelent. Rengeteget lehet olvasni az előnyeiről, de veszélyiről is. Önmagában semmi nem jó vagy rossz, minden a felhasználás jellegétől függ. Itt a kettősség káprázatában, a jelenségek világában a megnyilvánulás lehet bármilyen előjelű. Hamvas Béla hívta fel a figyelmet a fogalmakon való eltévelyedésre, amiből rengeteg félreértés származik. Jó példa erre az "intelligencia" kifejezés is, ami Jiddu Krishnamurti szerint az értelem és az érzelem egyensúlyából fakad. Csak akkor beszélhetünk intelligenciáról, ha a kettő egyensúlya fennáll, mert ha az  értelem, vagy az érzelem túlsúlyba kerül, akkor felborul az egyensúly. Helyes cselekedet, döntés nem származhat egyoldalú működésből. Ennyiből is jól látható, hogy valódi intelligencia mesterségesen nem hozható létre, nem lehet intelligenciának nevezni egy olyan jelenséget, amiből hiányzik az értelem és az érzelem. Gyakorlatilag a modern technológia által lehetővé tett, nagyon nagy adatmennyiség, információ gyors feldolgozását láthatjuk, aminek megvannak az előnyei, de a hátrányai is.  

A "mesterséges intelligencia" mennyiségi jelenség, nem minőségi, és mint minden jelenség egyben szimbólum is: az időpánik uralta modern korszak szimbóluma, és a felfokozott, nagyon nagy sebességű racionális, ok-okozati gondolkodás mesterséges, gépi megnyilvánulása. Hamvas Béla az Északi korona esszéjében írt az extrém luciditás jelenségéről, a felfokozott józan ész által uralt ember működéséről. Ez a személytelen működés a "nappali tudat egy faja", egy "olyan képesség, amelynek hatásterülete, és ezért megismerési köre is kizárólag a földi lét." 

"A luciditásnak csak életkategóriája van, szellemkategóriája nincs, ezért nem egyetemesen humánus, ezért nincs benne női és gyermeki és érett öreg és nincs imagináció, képzelet, álom, művészet, vallás, nincs benne morál, és főképpen nincs szeretet." 

Valójában az esszé sokkal többről szól és mélyebb kérdéseket boncolgat, de mindenképpen figyelemreméltónak tartom, hogy a 21. században megjelent egy olyan technológia, amelynek működésében fel lehet fedezni a hasonlóságot a Hamvas által bemutatott emberi észműködéssel. A megnyilvánult világ jelenségeit nem lehet elválasztani az emberiség kollektív mentalitásától, a "mesterséges intelligenciának" hívott eszköz sem bukkant volna fel, ha az emberiségben nem lenne meg ez az előkép. 

Alapvetően nem szándékoztam írni erről a témáról, annyira nem is látom át részleteiben, de annyit látok, hogy óriási lelkesedét, rajongást robbantott ki az emberekben. Számtalan cikk, előadás foglalkozik vele, érvek, ellenérvek hangzanak el felhasználását illetően. Ezekbe most nem mennék bele, viszont szembe jött velem egy hír a mostani izraeli-palesztin konfliktus kapcsán, ami szerintem jól rávilágít a mechanizmus nyújtotta "lehetőségekre" és ez inspirálta ezt a bejegyzést: 

Természetesen tudom, hogy soha nem az eszköz a hibás, egy kést is lehet sok mindenre használni, ugyanúgy, mint egy repülőgépet, vagy bármi mást, de immorális felhasználás esetén legalább tudjuk, hogy egy élő személy szúrt, vagy dobta le a bombát és nem egy személytelen algoritmus tanácsa inspirálta a gyilkosságokat, jelölte ki a célpontot. Hamvas nem véletlenül írta, hogy a személytelenség az Antikrisztus. J. Krishnamurti számtalanszor elmondta, hogy minden baj forrása a "gondolat", abból született az atombomba, a nacionalizmus, az állatok kipusztítása, a háborúk, a népirtások stb. az olyan gondolatokból, amelyekben nem volt meg az értelem-érzelem egyensúlya, ami a tiszta intelligenciát jelenti. Ez a technológia lehetővé tette, hogy az értelem és az érzelem teljes kikapcsolásával, mérlegelés nélkül, vakon hajtsanak végre tömeggyilkosságot ártatlan civilek ellen. A technológia számára nem számít a jelentős járulékos veszteség, neki csak "térkép e táj". Ez ugyanaz a primitív barbárság, mint a hamászos terroristák tevékenysége. Hiába a nagyon magas technológiai fejlettség, a zsidó állam katonai apparátusa még mindig a "szemet szemért" elv bosszúálló mentalitását képviseli, lényegi fejlődés nem történt. 

A mesterséges "intelligencia" ilyen jellegű használata is nagyon jól bemutatja, hogy önmagában a technológia fejlettség nem sokat ér, sőt még jobban rávilágít az emberiség morális fejletlenségére. Jellemző, hogy ez a személytelen eszköz azonnal megtalálta helyét egy háborúban is, átlagon felüli hatékonysággal lehet vele gyilkolni. Természetesen az izraeli példa szélsőséges, csak a legnegatívabb szélsőséget mutatja, de véleményem szerint egy figyelmeztető felkiáltó jel is egyben, bemutatja mi történik, ha átadjuk az irányítást a személytelenségnek, kioltjuk a tiszta, emberi értelem-érzelem egyensúlyából származó intelligenciát és a mennyiségi adatfeldolgozásból származó sugalmazásra hallgatva cselekszünk.        

A gondolatok, gondolkodás környezetünkre, sorsunkra való hatásának elméletét leginkább a new-age jellegű spiri irányzatok terjesztették el. Ilyen például az agykontroll, a lebutított quantum elméletek, a vonzás törvénye irányzat, amit főleg a Titok könyv és film révén ismerhetünk, vagy a világhírű Vonzás törvénye könyv által. Az elmélet lényege tömören: a gondolkodás megváltoztatása megváltoztatja az életet. Az orvostudományban is felfigyeltek már a pszichoszomatikus betegségekre, amik mentális eredetűek, de mi is megfigyelhetjük akár önmagunkon is, hogy a feldúltság, félelem, izgalom milyen fiziológiai tüneteket produkál testünkben. A pozitív, vagy negatív gondolkodás hatással van kedélyünkre és ez kihat egészségünkre is. Tényleg van kapcsolat a gondolatok és a fizikai világ (test) között, valamint a sors alakulása között, viszont azt is látni kell, hogy minden ember teljesen más mentális hajlammal és gondolati erővel rendelkezik. Ez az, amit rendszerint elfelejtenek megemlíteni a lebutított irányzatok és azt láttatják, hogy a gondolatok sorsformáló erejével mindenki rendelkezik. Elég csak hinni, elképzelni a dolgokat, aztán azok majdcsak bevonzódnak valamikor, vagy átalakítják életünket. Ezek a kommersz irányzatok is a szabad akarat téveszméjére alapoznak, az egót erősítik, aminek semmilyen szintű szabadsága nem lehet teremtőjével, az Önvalóval szemben. Sorsunk determinált, eleve elrendelt és az is, hogy milyen mentális hajlamokkal veszünk benne részt, mennyire erős, kreatív, vagy "mágikus" gondolkodásunk. Ahhoz, hogy determinált sorsélményünkben megélődjön direktben, tudatosan gondolataink ereje, "belső, spirituális kontaktusra" van szükség.

Természetesen egy hagyományos sorsot élő ember is megfigyelheti gondolkodásának visszatükröződését az élethelyzetekben, de ez főleg csak akkor következi be, ha az illető egy gondolatot nagyon sokáig, kitartóan elképzel, fenntart. A folyamat általában nem tudatos és negatív előjelű, mint például a megtestesült betegségszimbólumok, főleg, ha van mögötte erős érzelmi, asztrális töltés. Természetesen annyi haszna mindenképpen van a lebutított, "teremtősdi" elméleteknek, hogy a pozitív gondolkodást serkentik, ami hatással van a jó közérzetre, de a Kozmikus-Elme teremtő, kivetítő, mentális aktivitásába való bekapcsolódásához sokkal több kell. Vagy előző inkarnációkban megkezdett gyakorlásból fakadó "hangoltság", vagy a jelenlegi inkarnációban elkezdett és hosszú időn keresztül folytatott spirituális gyakorlás (meditáció). Nem is lehet ez másképp, hiszen, ha minden egónak lehetne szabad akarata, akkor meglehetősen nagy káosz alakulna ki a már amúgy is kaotikusnak tűnő világban. A magasabb hangoltság, szellemi érintettség pontosan azért tud hatásos lenni, mert az ego, személyes én itt már csak eszköz és nem önérdekből cselekszik, átadja magát az Önvalónak. Ez a "Legyen meg a Te akaratod" jelentése, a magasabb isteni törvénnyel való együttműködés. Az Önvaló sugárzó erejével, energiájával megtámogatott gondolatoknak van tényleges hatása a fizikális környezetre. Nagyon jó példa erre a stigmák jelensége, amik a Jézus keresztre feszítésén kontempláló keresztény apácákon jelentek meg  Nem véletlen, hogy a jelenség keresztény kultúrkörben volt ismert, hiszen pl. egy buddhista apáca számára ez a képzet idegen, nem vonzó, ezért ott, vagy más vallási környezetben nem találkozhatunk a stigmák jelenségével. 

Láthatjuk tehát, hogy a gondolatnak van teremtő ereje, de nem mindenkinél, legalábbis egy az egyben nem, és ennek is vannak fokozatai az egyén fejlettségi (hangoltsági) szintjének megfelelően. Wictor Charon hermetikus filozófus az Atlantiszi mágia című könyvében bemutatott néhány titkos, "mágikus" gyakorlatot, amik addig a tömegek előtt érthető módon rejtve voltak, de arra is felhívta a figyelmet, hogy ezek a gyakorlatok csak azoknál fognak működni, akik legalább egy minimális szinten aktivizálni tudják a tobozmirigyüket. (ébrenléti állapotban az Önvaló a tobozmirigyen keresztül van kapcsolatban a testtel). Viszont a koncentrációs gyakorlatok végső értelme nem a mágikus hatás elérése, hanem a mirigy revitalizációja, és ezzel a mélyebb Önismeret megélése.  Szóval ez nem érint tömegeket. Paul Brunton ezt írta az elme teremtő erejéről:         

"Aki képes megérteni, hogy az anyag elválaszthatatlan az élettől és az élet elválaszthatatlan az elmétől, aki képes intellektuálisan felfogni, hogy maga az egész világegyetem nem más, mint az Elme a maga különböző fázisaiban, az megtalálta az elméleti alapot az emberi tapasztalat mögött rejlő csodálatos lehetőségek megbecsüléséhez. Az elme képességei (ereje) valóban messze túlmutathatnak a jelenlegi szűk evolúciós hatókörükön. Aki állandóan az Elme valódi és anyagtalan természetéről és mágikusan teremtő erejéről elmélkedik, az hajlamos arra, hogy ezeket az erőket fejlessze. Amikor képessé válik a sikeres és egómentes koncentrációra, az elme és az akarat eme erői spontán módon jönnek el hozzá. Természetes, hogy amikor az akarata önmegtagadássá válik, az érzelmei megtisztulnak, a gondolkodása koncentrálttá válik, és a tudása tökéletesedik, magasabb mentális vagy úgynevezett okkult erők maguktól keletkeznek. Ugyanilyen természetes, hogy hallgat róluk, még ha csak azért is, mert valójában nem tartoznak ahhoz a megnevezett személyiséghez, amelyet mások látnak. Ezek az Önvalóhoz tartoznak."

Saját elménk, elmeközegünk nincs külön az abszolút Elmétől, de testünk és a megnyilatkozott, látható világ is ennek az örökkévaló Elmének az aktív, mulandó fázisa. Egyéni Önvalónk kapcsol vele össze, ami tudatunk/elménk legmélyebb része. Ébrenlétben és álomban (álom én) a felszíni, ego részig terjed figyelmünk, de még ezt a felszíni részt is az Önvaló nyomása tarja fenn. A meditációban elfordítjuk a figyelem áramlását a felszíntől, eltávolítjuk az akadályokat a Forrás energetikai áramlása előtt. Előrehaladottabb szinten állandósul a kontaktus, legmagasabb szinten pedig teljessé válik, az ego teljes mértékben az Önvaló eszköze, csatornája lesz a megvilágosodás után. (előtte is az, csak a mentális hajlamok tudatszűkítő mechanizmusai átszínezik, lefokozzák Energiáját) Ez természetesen nem jelenti azt, hogy egy megvilágosodott azt "imaginál", amit csak akar és nem lesznek nehézségei az életben, hiszen a fizikális sorsát neki is be kell teljesítenie, viszont teremtő gondolatai soha nem lehetnek önösek, a magasabb törvénnyel összhangban fognak működni, ezért mindig be is teljesednek. 

Egy érdekes paradoxon ez, hiszen a gondolatok teremtő erejének megnyilvánulása csak azoknál működhet hatékonyan a kivetített, fizikai szinten működő világban, akik már "nem akarnak egóból", mivel a személyes akarat, szándék vágyvezérelt, egoista attitűd. Szóval pont az ellenkezőjéről szól ez a jelenség, mint a kommersz, divatos teremtősdi elméletek. A teremtő, Inspirált gondolkodás látható módon, elkerülhetetlenül, rendszeresen vissza fog tükröződni a komoly keresők életében a sorsukkal összhangban, ami egy fajta visszaigazolás is. Ettől a ponttól kezdve elővigyázatosabb lesz gondolatait illetően, és átadja magát a "magasabb akaratnak", a Te akaratának.      

Szabó Péter neve gondolom sokak számára ismerősen hangzik. Ő a magyar motivációs ipar legismertebb és legsikeresebb trénere, rengetegen követik internetes csatornáit, látogatják előadásait, vásárolják könyveit. Brian Tracy, kanadai-amerikai motivációs gurut tartja mesterének, akivel könyveket is írtak közösen. Tracy-ről tudni kell, hogy ő is a  "vonzás törvénye" vonalra pattant fel, a "vonzás törvényének" gyakorlati alkalmazása tanításának lényege. (a gondolkodás megváltoztatása megváltoztatja az életet). A "vonzás törvényéről" már korábban írtam, különböző ágai vannak, de ezen bejegyzés szempontjából azt tartom fontosnak kiemelni, hogy azon képviselői tudtak komoly, anyagi sikereket elérni, akik valamilyen kereskedelmi múlttal rendelkeztek. Brian Tracy üzletkötő volt, majd egy nagyvállalat ügyvezető igazgatója lett, Szabó a Providentnél dolgozott és lett vezető, mielőtt belefogott a motivációs üzletbe. A világhírű Vonzás törvénye könyv szerzői, Esther és Jerry Hicks az Amway-nél dolgoztak korábban (üzletkötő, könyvelő), Rhonda Byrne, a A Titok szerzője pedig tévéreklám és tévéproducerkén tevékenykedett a könyv megjelentetése előtt, így ő is jól ismerte a marketingfogásokat. 

A cikk itt olvasható: https://nyilegyenes.blog.hu/2020/03/05/amway-tol_a_vonzas_torvenyeig    

De miért érdekes ez, és miért foglalkozom Szabó Péterrel? Alapvetően nem lenne ő érdekes, ha az utóbbi időben nem nyergelt volna át a spirituális vonalra is. Egyre több, közismert, magyar előadó, tanító bukkan fel körülötte és fonódik bele a vállalkozásába. Valójában nem is Szabó itt az érdekes, hanem azok, akik a nevüket adják egy ilyen kétes hátterű üzleti vállalkozáshoz. Szabónak a spiritualitás is csak egy újabb üzletág, de nem is lehet más, hiszen, ha megnézzük a Partizán vele készült interjúját, ott kiderül, hogy morálisan semmit nem fejlődött korábbi énjéhez képest, hiába kezdte el tolni a "spiri" vonalat. (A műsorvezető szembesítésként bejátszott egy olyan videót, ahol Szabó a kiskorú gyermekeit használta fel nagy nyilvánosság előtt motivációs célokra. Szabó semmilyen szégyent nem érzett a videó láttán, kifejtette, hogy nem bánta meg, sőt még hamis, önigazoló magyarázatokat is gyártott.)

Még mielőtt tovább megyek a részletekbe, teszek egy kis kitérőt a kasztrendszer irányába. Ez a rendszer a társadalomban már nem jelenik meg láthatóan (Indiában is csak felszínesen), de eredetileg sem ez volt a lényege: a lelki alkatot, legbensőbb mentalitást jelölte. Ez azért érdekes, mert ez napjainkban is így van, mindannyian beletartozunk valamelyik beosztásba. Nézzük meg nagyon tömören a három legfontosabb kasztot:

1. Brahmanok kasztja: Szellemi kaszt (papok, tanítók), ide csak a legmagasabb szellemi koncepcióval rendelkező emberek tartoznak. Szellemi erőközpontok, nem érdekli őket a fizikai vagy asztrális élet.

2. Ksatria, a harcosok kasztja: Ez még spirituális fokozat. A harc alapvetően "szellemi harcot" jelent, a magas eszmék éltetik ezeket az embereket, az igazság. Az ideákért lelkesednek, harmadrendű kérdés náluk a fizikai, anyagi érvényesülés és az asztrális élvezetek. 

3. Vaisják, kereskedők kasztja: Ők a gazdasági életben működők.  Az adás-vétel, nyerészkedés, kapzsiság, kívánságok, szenvedélyek, anyagiasság érdekli őket. 

Természetesen a lelki hangoltság a fontos, ezért például mindenki Vaisja, "kereskedő", aki üzletel, üzérkedik, és teljesen mindegy, hogy piaci áruval kereskedik vagy spirituális tanítással. Hiába játssza valaki a spirituális tanító szerepét, ha közben meg beül Szabó Péter motivációs, kereskedelmi vállalkozásába. 

A legtriviálisabb  példa erre a Tudatosság Mesterkurzus néven futó tanfolyam, ami Szabó Motiverzum oldalán található. A szélhámosság egyből kitűnik, hiszen így hirdetik:

"Emeld a tudatosságod egy eddig soha nem tapasztalt szintre, és tartozz a tudatosan élők és gondolkozók felső 1%-ába!" 

Ez a kiválasztottságot ígérő, new-age reklámszöveg már sokat megsejtet a tanfolyam színvonaláról, de a legviccesebb az, hogy Szabó természetesen önmagát is odarakta az "1%-ba emelkedés" módszerét tanítók közé, amivel gondolom jelzi, hogy ő is benne van a körben. Aztán ott van teljes "menetfelszerelésben" az önmagát Chang An Sunim néven futtató "zen tanító", akinek Szabó cége már le is szervezett egy több órás show-t a Budapest Kongresszusi Központba. EGGYÉ VÁLÁS a zen útján az önképtől az önvalóig, hangzatos címen van hirdetve. Piros szektor: 26 970 Ft, Sárga szektor: 21 970 Ft, Kék szektor: 16 970 Ft. 

Úgy látom átvették az ülőhelyek beárazásának módszerét Eckhart Tolle-tól, ugyanis nála is drágábbak szoktak lenni a színpad közeli helyek. Érthető ez, hiszen így a módosabbak közelebbről nézhetik a "mestert". Mi köze van ennek a Zen szelleméhez, az eggyé váláshoz, az önvalóhoz? Mindezek után az előadóról teljesen felesleges bármit is leírni (belenéztem pár videójába), nem nehéz elhelyezni a fentebb leírt kasztkategóriák egyikébe. A szomorú az, hogy nagyon sokan ezzel a biznisz zennel fogják azonosítani a valódi, hiteles Zen ösvényt. 

Aztán ott van Dr. Daubner Béla is a Tudatosság Mesterkurzus tanárai között, Szabó már piacra is dobott vele egy könyvet. Daubnerrel már sokat foglalkoztam ezen a blogon, ezért csak jelzésként ide teszek néhány jellemzőt:

- egy olyan jógavonal követője, tanára, aminek alapítója Swámi Ráma, aki egy bukott szexguru volt.

- szerinte a Pride-on felvonulók körülbelül ugyanolyan személyiségzavarban szenvednek, mint az ellentüntető bőrfejűek. (integrál szemlélet alapján) 

Részletesebben: Dr. Daubner tanít

Gánti Bencéről csak annyit tudok, hogy integrálszemléletű pszichológus, a Ken Wilber féle, new age, integrál szemlélet propagálója. Az általa és Daubner által is követett irányzatról és Wilber hiteltelenségéről már itt írtam: Ken Wilber és az integrál kultusz háttere    

Könnyen észrevehető, hogy ez a " tartozz a tudatosan élők és gondolkozók felső 1%-ába!" reklámszöveg Wilber  inspirációjából született.

Aztán ott van még a magyar pop ezotéria legismertebb alakja, Müller Péter, akiről szintén írtam már korábban. Tanításainak színvonaláról, megbízhatóságáról nem sok jót lehet elmondani. Például a Szent Szellem fogalmát leszállította egy silány, spiritiszta, médiumi színvonalra és ráhúzta egy olyan jelenségre, mint a szellemvilág, aminek ahhoz semmi köze. Ez az Evangélium tanításának az eltorzítása, félreértelmezése, teljes fogalomzavar. Sokat beszél a magyar nyelv szakralitásáról, ami teljesen megalapozatlan, de a Yotengritről, meg a nyirkai jóslatról is, amiket szintén nehéz komolyan venni. A korábbi cikk: Müller Péter     

A végére maradt Dr. Máté Gábor, magyar származású kanadai orvos, az ő munkásságát csak néhány cikk erejéig ismerem, és Laár András, akit kimondottan kedvelek, mint zenészt, humoristát. Hamvas Béla szerint a humor az éberség egyik jele és kétségtelen, hogy Laárnak remek humora van. Nehezen tudom felfogni, hogy hogyan tudta felvállalni ezt a "motiverzum" közeget. Mivel buddhista tanító, asztrológus is egyben, ezért erre a szerepkörre egyáltalán nem vet jó fényt egy ilyen motivációs guruval történő együttműködés. Vicces, hogy ezeknek a kétes hátterű előadóknak a kurzusaival lehet bekerülni a "tudatosan élők és gondolkodók 1%-ba" (főleg, hogy ilyen nincs is), de már az is beszédes, hogy egy ilyen cím alatt futó humbug tanfolyamhoz adták a nevüket.       

Szabó Péter egy ravasz üzletember, akit az utóbbi években egyre többen támadtak, és jogosan sarlatánnak kiáltották ki. Egyre forróbbá vált a talaj a lába alatt, ezért érezte, hogy váltania kell. Óvatosan a spiritualitás és a pszichológia irányába vette az irányt, elkezdett meghívni erről a területről is embereket. (a hagyományos közéleti szereplők mellett) A már korábban említetteken kívül felbukkant már nála Kiss József Zsolt asztrológus (aki a fenti Daubner interjút csinálta), Egedi-Kovács Melinda az Új alkímia biznisz alapítója, és Balogh Béla is, aki az egyik legnagyobb rizsamágus a magyar ezo-bazárban. Jellemzően a kétes értékű szereplők bukkantak fel nála, mivel azt remélik, hogy Szabó népszerűségén keresztül tovább tudják növelni követőik számát. Spirituális szempontból annyi haszna mindenképpen van a motivációs tréner tevékenységének, hogy a műsoraiban felbukkanó arcokról azonnal kiderül "kereskedőségük". 

"A tudatosság érintése az életerőben lakik"- tanította Nisargadatta Maharaj. A bennünk élő isteni szikra az Önvaló, Öntudatunk forrása, a Szattvikus Ego, ami a mulandóságról az életerőn keresztül vesz tudomást. Meditáció révén az életerő megtisztul, a szattva minősége válik meghatározóvá, és ezt követően az Önvaló megismerése lehetségessé válik. 

"Az Önismeret (Öntudatosság) hatással van az elme változásaira. A nyugodt és szilárd Önismeret fényében a belső energiák felébrednek és csodákat tesznek anélkül, hogy bárminemű erőfeszítést tennél" - Nisargadatta Maharaj 

(Az Önismeret/Öntudatosság az elcsendesített elmében az önmagára irányított figyelmet jelenti, az Én-ség, Öntudat megragadását. Gyakorlatilag erről szól Ramana Maharshi atma-vicara módszere, de J. Krishnamurti választás nélküli tudatosság tanítása is. Ezek már közvetlen, direkt utak. Az indirekt ösvényeken még passzív. koncentrációs-meditációs gyakorlatokat végeznek, amik majd elvezetik a gyakorlókat a direkt ösvényre. (korábbi bejegyzésekben már sokat írtam erről) 

Az Önvaló tehát energetikailag kapcsolódik a testhez, ami az ego része. Ennek a kapcsolódásnak különféle megnyilvánulásai vannak. Paul Brunton így írta le jegyzeteiben a Szellemi Energia működését: 

"Az első a gondolatokra vezethető vissza. Ezek a fizikai agyon és a gerincvelői idegrendszeren keresztül fejezik ki magukat, és az agy és a gerincvelői idegrendszer kondicionálja őket. 

A második az érzelmekre vezethető vissza. Ezek a napfonat és a szimpatikus idegrendszer révén fejeződnek ki, és a napfonat és a szimpatikus idegrendszer által is kondicionáltak.

A harmadik megnyilvánulás a vitális erőkre vezethető vissza. Bár ezek a test minden szervét áthatják, és a test összes sejtjén át kifejeződnek, de főleg a szívben, a tüdőben és a nemi szervekben összpontosulnak. 

Ez a három kapcsolódás világosan látható. De nem ezek jelentik az egészet. Van még egy negyedik vonal is, bár ez nem követhető nyomon az anatómia és a fiziológia tudománya számára elfogadható módon, és egyébként is nagyon keveset tudunk róla. Az indiai jógik különbözőképpen nevezték: Kígyóerő, Világenergia. A keresztény misztikusok Szentszellemnek és Pünkösdi Erőnek hívták. A híres Athos-hegy szerzetesei "az Athos fénye" néven illették, Szent János számára "az emberek fényét", Szent Lukácsnak, pedig "a test fényét" jelentette. A kínai misztikusok Körforgó Fénynek hívták.

Ez valójában nem más, mint a Lélek Energiája, az ember mélyén rejtetten lévő, nyugodt központ dinamikus megnyilvánulása. Első tevékenysége a normális tartományon kívüli pszichikai és intuitív tapasztalatokban, valamint az abnormális fizikai jelenségekben követhető nyomon, a végső aktivitása pedig a legfelsőbb misztikus tapasztalat, amelyik teljesen kiiktatja a testtudatot. 

Így a gondolat és az érzés, a fizikai életerő és a szellemi életerő révén kölcsönös interakció jön létre a lélek és a test között. Mindegyik hatással van a másikra. Rendellenes körülmények között mindegyik hatással lehet a másikra, méghozzá olyan drámai módon, hogy a másik feletti hatalma csodával határosnak tűnik.

Az emberi test hét fő belső elválasztású mirigye a gerincoszlopban, vagy annak közelében található, fizikai szemmel nem látható pszichikus központokhoz kapcsolódik Amikor a "Szellemi-erőt" a spirituális törekvés (pl. belégzés, légzőgyakorlat) erejével az első központba juttatjuk, amely a keresztcsonti mirigyhez kapcsolódik, a test életereje jelentősen megnő, és ennek megfelelően a betegségekkel szembeni ellenálló képessége is megnő. A hindu szövegek ezt egy fénylő négy szirmú lótuszvirág szimbóluma alatt ábrázolják. 

Ennek az energiának a második központba való bejutásával, amely férfiaknál a prosztata mirigyhez, nőknél a petefészekmirigyhez kapcsolódik, az idegrendszer megerősödik, az idegrendszeri zavarokkal szembeni ellenállás ennek megfelelően megnő, a szellemi koncentrációs képesség fokozódik, és megnyilvánul az elszánt elhatározás, hogy felemelkedjen és sikerrel járjon valamilyen választott törekvésben.

A harmadik központban, amely a mellékveséhez kapcsolódik, kifejlődik az a képesség, hogy befolyásoljuk mások elméjét, sőt bizonyos mértékig meg is gyógyíthatjuk őket a betegségből. Ezzel együtt rendkívüli mértékben megmutatkozik a félelemnélküliség tulajdonsága.

A negyedik központban, amely a csecsemőmirigyhez kapcsolódik, a "Szellemi-energia" felemelkedik a szív régiójába, és ezzel a tudatossággal a létezés egy magasabb síkját érinti. Az egoizmus fokozatos elvékonyodása következik be.

A Pajzsmirigyhez kapcsolódó ötödik központban az érzelmek végre egyensúlyba kerülnek (az intuíció által), és az intuícióban összpontosulnak. Ezzel a fejlődéssel együtt az idő illúziója is megszűnik. Ez a kortalanság érzését adja. Fizikailag a beszéd ereje tökéletesedik abban az értelemben, hogy kreatívvá, erőteljessé és megvilágító erejűvé válik a hallgatóság számára. 

A hatodik központtal, amely a fej elülső részén található agyalapi mirigyhez kapcsolódik, teremtő erő adományozódik a koncentrált Akarat és a kimondott vagy írott Szó által. 

A hetedik központban, amely az agy alján található tobozmirigyhez kapcsolódik, az ego valóságának illúziója szétesik, és felfedezzük az igazi ént vagy lelket. Az ősi indiai könyvek ezt egy ezer szirmú lótusz formájában szimbolizálják. Ennek hatalmas kontrasztja az első központ kis számú, négyesével azt hivatott jelezni, hogy itt végre teljes és végleges megvilágosodás következik." 

Általában a kundalini jóga révén vált közismertté és divatossá napjainkban az Erő felébresztésének a lehetősége, de ez egy roppant veszélyes út, ha nem egy igazi, beavatott mester felügyelete mellett gyakorolják. Ráadásul speciális diétát, életmódot és önmegtartóztatást is igényel, ami napjaink modern társadalmában szinte kivitelezhetetlen. Meglehetősen valószínűtlen, hogy hiteles kundalini jógát tanító mestert találjunk, ezért mindenki jobban teszi, ha nagy ívben elkerüli az ilyen jellegű tanfolyamokat. Nincs is erre szükség, mert ahogyan Nisargadatta Maharaj tanításában is láthattuk, a meditáció ösvényén is feltárul egy ponton túl az Önvaló energetikai aspektusa. Az Önvaló kinyilvánítja magát a kereső fejlettségi szintjének megfelelően, így nem veszélyes, mert csak annyit élhet meg, amennyit még károsodás nélkül el bír viselni az idegrendszere. Ezt a jelenséget Kegyelemnek is hívják, nem lehet megjósolni bekövetkeztének időpontját. Egy hindu mondás szerint: "A Lélek megvilágosítja, akit kiválaszt". Természetesen a keresés és a próbálkozás emberi elemének is meg kell lennie, de végül az isteni elem győzedelmeskedik.              

Mi van a csúcson túl?

Suhajda Szilárd hegymászó "tragédiája" szinte mindenkit megérintett. Egyedül, oxigénpalack és serpák segítsége nélkül akart feljutni a Mount Everestre, de nem sikerült neki, életét vesztette. Egy serpa elmondása szerint  óriási kockázattal jár így nekiindulni a halálzónának. Az eddigi statisztikák szerint 24,5 százalék az esélye annak, hogy valaki meghal, ha a "tiszta mászást" választja..

Hatalmas indulathullámokat indított el a hegymászó "tragédiája", szinte mindenkinek konkrét véleménye volt, amit a közösségi médiának köszönhetően sokan meg is osztottak a nyilvánossággal. A véleményalkotási kényszer, állásfoglalás lételemünkké vált, úgy érezzük, hogy azonnal reagálnunk kell, a világnak hallania kell véleményünket. Arra persze egyikőnk sem gondol, hogy ezek a vélekedések valójában csak rólunk szólnak, saját mentális hajlamaink, személyiségünk, kondicionáltságunk kivetülései és a "valósághoz", a tényekhez semmi közük. Arról meg nem is szólva, hogy a hegymászásról a nagy többségnek csak "fotelélménye" lehet. Aztán ezen élmény talajából szökkennek szárba az olyan meglátások, hogy: "Megérdemelte, minek ment oda?", "Felelőtlenül kockára tette az életét a hobbijáért.", "Nem gondolt a gyerekére, családjára", stb. A másik végletben gondolkodók, pedig pajzsra emelték, felszínes hőst faragtak belőle, aki felvette a harcot az elemekkel és farkasszemet nézve a halállal, nem adta fel célját. Az első "kasztba" tartozók a céltalanságban sodródók, akiknek szinte megnyugvást jelent mások sikertelensége, és igazolva érzik a "szociális hétköznapokba" ágyazott, átlagos életük helyességét. A másik kaszt a célorientáltak kasztja, a tűzön vízen át haladóké, a "soha nem adom fel embereké", akik saját eredmény központúságukat vetítik bele a helyzetbe, számukra a hősiesség a világi célok beteljesítése. Persze ez csak a két véglet és vannak köztes árnyalatok is, de a - Mi van a csúcson túl? - kérdést valószínűleg senki nem teszi fel.   

Paul Brunton jegyzetfüzetében, a Haladó meditációk fejezetben található Robert Falcon Scott felfedezőről és Frank Smythe hegymászóról egy bejegyzés: 

"Scott, amikor a Déli-sarkot kutatta a jégbe fagyott antarktiszi pusztaságok között, és Smythe, amikor a Mount Everest csúcsát kereste szörnyű kő- és hólavinák közepette, írásos beszámolóikban arról az érzésről számoltak be, hogy nincsenek egyedül, hogy egy misztikus, láthatatlan jelenlét kíséri őket, amely különös nyugalmat áraszt. Scott vállalkozása hősi halállal végződött, míg Smythe túlélte, hogy élvezze otthona melegét és biztonságát. Mindketten tudták azonban, hogy milyen szokatlanul áldottak voltak abban az időben, mert Scott teljes nyugalommal és a halálba vetett belső bizalommal ment a végzetes halálba, ami minden borzalmat kivett belőle. Ez a nemes átmenet a létezés egy másik szakaszába nem volt az a nyomorúságos csapás, amit sok más ember átél. Mi volt az a misztikus jelenlét, amely e férfiak mellett járt? Mindegyiküknek megvolt a maga hite róla, képzeletben felépíthette azt, amire a korábbi ismeretei, tapasztalatai, hajlamai és szemlélete természetes módon rábeszélte. Mindegyiküknek más-más elképzelései lehettek erről, de ez nem befolyásolta azt a tényleges erőt, amely akkoriban inspirálta és éltette őket. Ez az erő ugyanis nem volt más, mint az Önvaló Kegyelme, és ha megértjük a Scott-tal és Smythe-tal történtek pszichológiai titkát, akkor megérthetjük, hogy nem csak a messze vándorló felfedezők és a magasra törő hegymászók hívhatják bátor bizalmukkal az Önvalót. Ugyanaz a veszélyes élmény, amely más emberekben félelmet, rémületet és kétségbeesést keltett, méltóságteljes bizalmat és misztikus tudattágulást hozott számukra, amely egy időre tudatosította bennük a rejtett megfigyelőt. Valójában hirtelen, részben átléptek a transzcendentális állapotba. Aki sikeresen gyakorolja a Rejtett Megfigyelő meditációt, pontosan ugyanazt az érzést fogja megtapasztalni, hogy nincs egyedül, hogy egy misztikus jelenlét kíséri, amely a bizonyosság és biztonság jótékony érzését hozza magával. Ennél azonban sokkal többet fog tapasztalni."  

Ezt az élményt élheti meg egy vérbeli hegymászó, akit nem a szenzációéhség, kalandvágy vezérel. Ha jól emlékszem a Hét év Tibetben című filmben is elhangzott egy mondat az egyik hegymászó szájából, hogy a dalai láma jelenlétében átélt nyugalmat előtte csak mászás közben érezte. A megvilágosodott tanítókból is az Önvaló Kegyelme sugárzik. 

Suhajda Szilárdról nem hallottam korábban, mivel nem követem a hegymászó sportot. Facebook oldalán tájékozódtam és megtudtam, hogy: "első magyarként állt bolygónk második legmagasabb pontján, a 8611 méteres K2 csúcsán. Ezzel az eredménnyel, magyar hegymászóként, Szilárd járt az eddigi legmagasabb hegycsúcson oxigénpalack nélkül. 2022 tavaszán szintén „tiszta mászással”, önálló mászóként érte el Földünk negyedik legmagasabb pontját, a Lhoce csúcsát (8516 m)." 

A "tisztán mászás" nem vakmerőségéből fakadt, hanem környezettudatosságból. Felkészültsége korábbi eredményei alapján megkérdőjelezhetetlen, de sorsában már nem volt benne a Csomolungma meghódítása. Az utolsó bejelentkezése 8700 méteren volt, pár órára a csúcstól, már "csak" 148 métert kellet volna megtennie. Ha sikerült volna neki, akkor a földi élet szempontjából óriási sikert ér el, így viszont csak a tragédiát látjuk. Neki a Hegyek voltak a Mesterei és amire megtanították örökre vele marad. Az utolsó Mester már nem engedte, hogy a közvetlen közelébe menjen. A Gondviselést nem érdeklik a külső sikerek, csak az egyén "valódi érdeke" számít, ami sok esetben érthetetlen, felfoghatatlan mulandósági szempontok alapján. 

Egy, a csúcsról lefelé tartó serpa, aki egy másik expedíció kimerült hegymászóját támogatta még látta a minimális életjeleket mutató magyar hegymászót kb. 8780 méter magasságban, amikor elhaladtak mellette, de a kockázat miatt nem tudott segíteni rajta. Azt, hogy mi történ azokon az utolsó métereken már soha nem fogjuk megtudni, de ha Szilárdban felismerődött a Hegy és Önmaga egysége, ha felismerte, hogy a Hegy végül is Őbenne van, akkor "a csúcson túlra" jutott.       

Mindannyian emlékszünk még gyermekkorunk önfeledt pillanataira, a játék közben átélt örömre, önfeledtségre. Azt is érzékeljük, hogy felnőttként már nem vagyunk képesek elérni az oldottságnak ezt a fokát, vagy csak nagyon ritkán. Mi történt velünk, mi változott meg? Alapvetően a boldogság, önfeledtség lényünk alaptermészete, forrása Önvalónk, elménk legmélyebb, bővítmények nélküli rétege, állandóan adásban van, de ahogyan telik az idő egyre jobban elhangolódunk, nem érzékeljük hangját. A szobában ketyegő órát sem halljuk egy idő után még a legnagyobb csendben sem. 

Nagy divat manapság a "meditáció", egyes pszichológusok még azt is pedzegetik, hogy be kéne vezetni az óvodákban, iskolákban. Minek? Meggyőződésem, hogy a manapság meditálgató (inkább relaxáló) tömegek közelébe sem tudnak érni egy elmélyülten játszó gyermek önfeledtségéhez. Figyeljük meg a kicsiket, amikor mesét hallgatnak, rajzfilmet, báb-előadást néznek és tegyük fel magunkban a kérdést, hogy képesek vagyunk-e egy ilyen szintű éber elmélyedésre? Nevetünk rajtuk, amikor valóságosnak hiszik a látottakat, mert nem értjük, hogy számukra "Ott és Most", azokban a pillanatfolyamatokban az a valóság. a "látható világ mögötti valóság", amit csak az önfeledtség (énfeledtség) képes átélni. Nincs ott a személyes ént alkotó emlékezet köteg, a múlt, így mérlegelés, racionalizálás nélkül, közvetlen élményként áramlanak a jelenségek. A gyermeki elme amúgy is kondicionálatlan, az emlékezet raktára, a személyes tudattalan még kevés információt tartalmaz, értelem sincs teljesen kifejlődve (fogalmak, tudás nem kötik annyira), ezért a Figyelem/Tanú/Pillanat állapota nagyon könnyen beáll.    

"A pillanat nem az idő, hanem az  örökkévalóság atomja.” - Kierkegaard 

Hamvas Béla szánkhja tanulmányában ezt írta: "Az érzékek nem ismerik az időt, csak a pillanatot." 

Szepes Mária írónő az Emberek és jelmezek életrajzi könyvében így írt Hamvas egyik Leányfalún tett látogatásáról: 

"A Duna-parton úgy játszott a homokban, várat, alagutat épített, mint egy gyerek." 

Ez a páratlan műveltségű ember olyan tudással, műveltséggel rendelkezett, ami világviszonylatban is egyedülálló, de hitelességét, realizáltságát mi sem bizonyítja jobban, mint a fenti idézet, hiszen ez a tudás nem vált benne maszkká, szereppé, szerepszemélyiséggé, azonnal "gyerekké" tudott változni még egy Szepes Mária vagy bátyja, a hermetikus filozófus, Wictor Charon jelenlétében is. A Figyelemmé, az Örök Pillanattá vált, amiben benne volt a homokvár is.

Az Apokaliptikus monológ esszében még ezt írta Hamvas: " Azt a határtalanul komplex és komoly valóságérzéket, amellyel hároméves koromban gondolkoztam, később csak ritkán értem el."

Aztán egy kicsivel lejjebb így folytatja: "Ebner azt mondja, hogy a nevelés a megvadult elefánt a porcelánboltban. Végül és véletlenül marad ép darab is. És, amikor a nevelés befejeződik, az ember nekiállhat a törött
cserepeket ragasztani. Élete végéig talán elkészül vele. Az én porcelánboltomba kisebb állat tört be, de azért, különösen, amikor iskolába kezdtem járni, elég szép munkát végzett. Ettől az időtől kezdve tizennyolc éves koromig
neveimre csak homályosan emlékszem. Nemcsak azért, mert a nevelés fenevadja csörömpölt és a legdrágább kivételével bennem is mindent elcsorbított vagy megrepesztett. A dolog ott kezdett félelmetessé válni, hogy tapodtat sem voltam hajlandó engedni annak a büdös mosléknak, amellyel naponta és minden óra minden percében, főként az iskolában, mosdattak s amelyet oly előszeretettel az élet realitásának neveztek. Úgy vettem észre, hogy a serdülő gyermek ennek a visszafelé való keresztelésnek túl könnyen és túl gyorsan enged." 

Neki végül is sikerült összeragasztania a törött cserepeket. Nekünk a "figyelem megszentségtelenítése" korszakában, a modern tömegkommunikáció, média és információ áradat világában már nehezebb dolgunk van. Nem csak az oktatás és a nevelés hangolja el a gyerekeket, hanem a folyamatos, instant szenzációknak kitettség is eltompítja a képzeletet, és fokozza a figyelmetlenséget. 

A gyermeki képzelet, beleélő képesség nagyon erős, mivel az elmében áradó imaginációs energiákat még nem köti meg annyi emlékinformáció. A tudattalan elme személyes régiója  "vékonyabb", ezért a memóriából fakadó személyiségszerkezeti fal is lazább, nem szűri meg annyira a Forrás áramlását, a képzetek így intenzívebbek, valóságosabbak. A külvilág érzékelése is tényszerűbb, közvetlenebb, mivel az objektiváció és a Szubjektum közötti határ kevésbé korlátozott. A Kozmikus/Világ-Elme képalkotó, életképzeleti tevékenységének minden fázisába bele vagyunk ágyazva és "saját" mentális, képzeleti, képalkotó tevékenységünk analóg a kozmikus képzelettel. Mivel, ahogyan már említettem a gyerekeknél még nincs ott, vagy nem annyira vastag a személyiség szűrő, a Figyelem transzcendentális állapota még könnyen beáll. Ezért tudnak elmélyülni egy pillangó, vagy egy virág szemléletében, és ezért köti le őket a képzeletükkel feltöltött játék vagy egy mese. El tudnak játszani gyakorlatilag bármivel, bárhol és nem unják meg ugyanazt a mesét, ha százszor is hallják, mivel annyira közvetlen belső képalkotásuk. Az idő nem korlátozza őket játék közben, mert folyamatosan az Örök Pillanatot élik meg, és az ezzel járó boldogság érzését. 

Jézus közismert mondása is erről szól: "Engedjétek hozzám jönni a kisgyermekeket, és ne tiltsátok el tőlem őket, mert ilyeneké az Isten országa." 

Ilyeneké, az így működőké. Alapvetően az állapot jellegéről beszélt, arról, hogy felnőttként újra el kell érnünk ezt az érzékenységet. Gyermekkorunk önfeledt pillanatai kondicionálatlanságunkból fakadtak, személyiségszerkezetünk, maszkunk hiányából, de ekkor még spontán volt meg ez az állapot, aztán mentális hajlamainknak, karmacsíráinknak, és a külvilág befolyásának köszönhetően felnőtt korunkra elhangolódtunk. 

Érdemes még elgondolkodni azon is, hogy a zenét vagy a színházi és filmszerepeket is el kell játszani. Ezeket ott, akkor valós időben kell eljátszani és nagy mértékben befolyásolja a művészi játék minőségét az önfeledtség foka. A művészlelkek mélyebben ágyazottak az elme asztrális, mágneses, érzelmi régiójába, ezért érzékenyebbek is. Azok az előadók a legjobbak, akik Tanúként tudják megélni a folyamatot. Ezért is lehet megfigyelni, hogy, aki teheti idős koráig játszik még akkor is, ha túl van már a csúcson, de a csúcson lévők sem hagyják abba, hiszen a játékélmény pótolhatatlan.

Ráadásul a képzelet teremtő mágia (imagináció), pszichikai erőket szabadít fel, mozgat meg az elme asztrális erőteréből, amik a pszicho-energetikai transzformáció következtében vitális energiává alakulnak, feltöltik az embert. A Tudatosság/Tudat érintése az életerőben lakik, Önvalónk a kettősség világában Erő (Shakti, Szent Szellem), ami egy idő után tapasztalható a spirituális út előrehaladott fázisában. A tudatosan nem gyakorlók az intenzív képzelettel feltöltött tevékenység során tudnak kontaktusba kerülni ezzel az Erővel egy bizonyos fokig, aminek rengeteg pozitív hatása van, emelkedett létélményt nyújt. 

A nagyfokú képzelő, képalkotó erővel rendelkező emberek nagy teljesítményekre "képesek". Emerson ezt írta Napóleonról: "A csatáit fejben nyerte meg, mielőtt a harctéren győzött volna."  Aztán ott van a stigmák jelensége, amik Jézus keresztre feszítésének empatikus kontemplációja során megjelentek a keresztény apácák testén. Ezek rendkívüli példák, hiszen Napóleon egy "öntudatlan jógi" volt, az apácák élete sem volt átlagos, de jól mutatják a "kontaktussal" (valódi Hittel) rendelkező képzelet teremtő erejét. Mindez átlagos emberi szinten is működik, hiszen mindenki látott már félelemtől elfehéredett, vagy szégyentől elvörösödött arcot, nem is szólva a pszichoszomatikus betegségekről. 

Természetesen minden sorsszerű, és a determináció keretei között mindenki saját mentális hajlamait, hangoltságát, életképzeletét fogja megélni összefüggésben mások sorsával, alávetve a Kozmikus Teremtés irányításának. A gyermeki önfeledtség állapotának tudatos elérése hozzásegíthet a Tanú, Figyelem állapotának felidézéséhez, mert szabadságunk, függetlenségünk ettől a szemléleti állapottól kezdődik. 

A Nap minden reggel felkel, világosságot teremt, beragyogja a világot, és teszi mindezt úgy, hogy nem foglalkozik a megvilágított jelenségek jellegével. Sugarakat küld a legmagasabb hegyek tetejére, dombokra, mezőkre, tavakra, tengerekre, óceánokra, erdőkre, sivatagokra, városokra, falvakra, állatokra, emberekre. Nem érdekli, hogy az éppen virágzó cseresznyefákra szórja sugarait Kiotóban, vagy egy hatalmas szeméttelepre Bombay közelében, nem tagadja meg sugarait az Ukrajnában szétlőtt lakótelepektől, de a kölni dómtól sem sajnálja azokat. A játszótéren önfeledten hintázó gyermekek pont olyan kedvesek számára, mint a parkokban sakkozó öregurak, vagy a piacra siető nagymamák. Végtelenségig lehetne sorolni a relatív, külső jelenségeket jellegük szerint, de a belsőnkben játszódó folyamatokkal sincs ez másképp. A Nap 24 óránként megteremti a nappalt, fényében láthatóvá válik a világ.  

Napunk, Öntudatunk sem tesz különbséget boldogság vagy szomorúság, testi fájdalom, vagy kellemes közérzet között, csak tudomást vesz róluk, számára ezek szimpla szenzációk. Minden úgy van jól, ahogyan van. Indiában élt egyszer egy házaspár, az asszony spirituális kereső volt, és szerette volna, hogy férje is rálépjen az ösvényre, ezért folyamatosan a tanításokról beszélt neki, a magasabb célokról. A hétköznapi életben is mindent megtett, hogy elvonja a férj figyelmét az anyagi világ kísértéseitől. Amikor az utcán sétáltak mindig a férfi előtt járt néhány lépéssel és az utat fürkészte. A férfi egy idő után megelégelte és rákérdezett, hogy miért teszi ezt? Azt felelte neki, hogy elővigyázatosságból halad előtte és fürkészi az utat, mert ha esetleg találnának a földön egy drágakövet, akkor az elterelné a férfi figyelmét a szellemi értékekről. Jobb, ha ő megy elöl, mert így még idejében észre tudja venni, ha felbukkan valami. A férfi hangosan felnevetett az asszony válaszán, majd így szólt hozzá: "Amíg különbséget látsz az utcán heverő kövek és egy drágakő között, addig te sem értheted a spiritualitás lényegét. Foglalkozz inkább a saját üdvösségeddel!". 

Robert Adams advaita tanítónál találkoztam először a "Minden úgy van jól, ahogyan van" tanítással, de azzal is, hogy a mozivásznat nem érdekli, hogy kellemes vagy kellemetlen jelenetek futnak rajta. A Tudat, az Önvaló, a Nap csak tudomást vesz a jelenségekről, az elme és összetevői, alakjai végzik a minősítést, kategorizálást, válogatást. Az ego az Önvaló szerve a relativitásban, az Abszolút Tudatosság mulandó eszköze, egy szükséges funkció az inkarnáció káprázatban, de nem mindegy, hogy önálló, különálló entitásként élődik meg, mint egy központ, vagy egy kis körnek a nagy körön belül, beágyazva, csatornaként. Amíg a szenzációk, jelenségek nem élődnek meg tényszerűen, "úgy, ahogy vannak", addig az ego-elme komplexum (tapasztaló), hálójában vagyunk, folyamatos reakcióélmény a sorsunk. Létezésünk determinált, relatív és egyben reaktív oldala nincs elválasztva a "látható világ mögötti valóságtól", az Abszolúttól, csak éberségünket fokozzák le a tudatszűkítő mechanizmusok. Ezen mechanizmusok működésének megértése az első lépés. Ramana tanításai alapján az elme-komplexum alakjai a következők:

1. Emlékezet/memória, ebből fakad személyiségünk képzete és a tudásunk. 2. Az elme, mint gondolkodás, gondolatformák összessége. 3. Az én alakja, ami testekkel (ébrenléti-álom) való azonosulás. 4. Az értelem alakja, pedig az értelmezés folyamata. 

Adams azt is tanította, hogy ha nem fogadjuk el a jelenségeket, eseményeket úgy, ahogyan azok vannak, az nem más, mint blaszfémia. Szentségtörés, mivel a Kozmikus Teremtő Intelligencia/ Világ-Elme/ Isten pontosan végzi a dolgát: ha képes megteremteni/imaginálni a Kozmoszt és a Világegyetemet, akkor gondoskodni is tud róla. Nem egyszerű ez a mostani korszakban, hiszen elképesztő mennyiségű szenzációnak, információnak van kitéve elme-komplexumunk. Mivel ezen alakzatok valójában az Abszolút Elme relativizálódott funkciói, a különállóság csak látszólagos, ezért az éber megfigyelésük és megértésük elvezethet a Forrásig. 

Relatív elmealakjaink működése is "úgy van jól...", hiszen nem véletlenül kaptuk erre az inkarnáció káprázatra  mentális hajlamainkat, aminek a befolyása alatt működnek. Önvalónk számára most ezen megélések az üdvösek, de a velünk közös sorsot élők számára is így tudjuk a megfelelő élményt tükrözni. (Az indiai nőnek is egy értelemben erős férjre volt szüksége, hogy felébredjen önhittségéből.) Ismerjük meg és fogadjuk el önmagunkat olyannak, amilyenek vagyunk, vagy inkább amilyennek látszunk, és értsük meg felszíni elménk működését. A lényeg a megfigyelésben van, a hozzáállásban, mert, ahogyan Jiddu Krishnamurti tanította: "A gondolkodás folyamatának megértése végtelenül fontosabb, mint a gondolatok kontrollálása..." 

A személyes elme-komplexum alakjainak működése egymástól nem választható el, csak olyan gondolatformák bukkanhatnak fel, amikről vannak tudatos, vagy tudattalan emlékeink, ez határozza meg személyiségünket. Ebből a centrumból éljük át a testekkel való azonosulást, az "én alakját" (én vagyok a test, érzékelő, cselekvő) és az érzékszervi szenzorok benyomásait. A szenzorok tényszerűen közvetítik a szenzációkat, külvilágunkat, de az emlékezet talaján álló centrum már ezeket lefordítja, átszínezi az előzetes tapasztalatok emlékének megfelelően és értelmünk értelmezési funkcióját kondicionálja. Ezt a komplex folyamatot kell megérteni mindenféle kontrollálási, változtatási szándék nélkül, tudni, hogy ez nem véletlen, ennek így kell lenni, ez most az "üdvös", mert ebből lehet "felébredni". A Zenben is van egy olyan mondás, hogy "nagy ego nagy szatori". 

"Ahogy ugyanazt az embert különböző neveken szólítják az általa végzett különféle cselekedeteknek megfelelően, hasonlóképpen ugyanazt az egyetlen elmét hívják különböző neveken - gondolkodás, értelem, emlékezet és én-ség attól függően, milyen alakot vesz fel, nem pedig a valódi különbözőség miatt". - Ramana Maharshi 

Mivel nincs valódi különbözőség az Abszolút Elme és a személyesnek látszó alakjelenségek között, csak látszati, ezért azokat úgymond magunkra kell venni, megfigyelve, tisztán átélve, "ahogyan vannak", minősítés, előítélet és változtatási szándék nélkül, nem felcímkézve fogalmakkal. Ez a megközelítés vezethet el a "nincs valódi különbözőség" állapotának felismeréséhez, amit Ramana tanított, de J. Krishnamurti tanítása is erről szólt: 

"...a megfigyelőnek magának kell megértenie saját tevékenységét, és ebből fogja felismerni, hogy a megfigyelt nem különül el önmagától."        

A szentel, megszentel ige vallási értelemben valaminek, vagy valakinek a felavatását jelenti egy szertartás keretében. Átvitt értelemben a hétköznapi nyelvhasználatban is elterjedt, hiszen szentelhetünk valamire időt, vagy az életünket,  figyelmünket szentelhetjük valaminek stb. Egy korábbi bejegyzésben már foglalkoztam ezzel a témával, most egy kicsit direktebben közelítem meg: 

https://nyilegyenes.blog.hu/2019/08/29/a_figyelem_megszentelese 

A vallási szertartás annak ellenére, hogy napjainkra már csak egy látszati, felszínes ceremóniává süllyedt, még nagyon halványan hordoz magában valamit az eredeti értelemből, szimbolikusan utal a jelenségvilág és "Isten országa" közötti kapcsolat helyreállításának lehetőségére. Érdekes, hogy a magyarban a figyelemmel kapcsolatban is használjuk a szentel igét, de valójában ez a fajta figyelem még nem "megszentelt", nem lát/hall/érez tárgyilagosan, tényszerűen, mert a személyiségszerkezet, memória átszínezi a szenzációkat. Ez még a figyelem hiánya, kondicionált regisztráció, amiből folyamatos reagálás, reakció születik. Figyelmet szentelni valamire csak akkor tudunk, ha nincs ott az én, a személyiségszerkezet. A hosszú ösvény koncentrációs-meditációs gyakorlatai segítenek előkészíteni, megzabolázni az egyénivé vált elmeközeg áramlását, hogy majd ráléphessünk a rövid, direkt ösvényre, ahol már folyamatosan figyelmet tudunk szentelni a káprázati világ jelenségeire. 

"A tanítványnak félre kell állnia a gondolatformáktól, ami azt jelenti, hogy félre kell állnia a személytől, és úgy kell tekintenie rá, mint valami önmagán kívüli dologra. Ha, és amennyiben sikerül mögé kerülnie, automatikusan felveszi az Önvaló álláspontját. A személyt tárgynak kell tekintenie, az Önvalót pedig megfigyelőjének. Nos, a tiszta tudatosságnak ez az eleme állandó és töretlen; ezért nem a közönséges tudatosság, amely totalizált gondolatokból álló, megszakított dolog, hanem a transzcendentális tudatosság." - Paul Brunton 

A személy, személyiségszerkezet is része a káprázati világ jelenségeinek. Az elme alakjai, a memória, az ebből fakadó gondolkodás, a testtel (érzékszervekkel) való azonosság érzet, és az értelem összessége azok, amik miatt nem tudunk valódi figyelmet szentelni semminek, és ez a komplexum működik bennünk "megfigyelőként" lefokozott állapotban. A "megfigyelőnek" kell először megfigyeltté válnia, hogy majd ténylegesen is figyelmet tudjunk szentelni  minden jelenségre. Ennek a transzcendentális állapotnak a beállta is a figyelem megszenteltsége, de majd látni fogjuk, hogy ezen is túl kell lépni, mert ez még mindig egy köztes, ideiglenes állapot, "egy gyakorlati segítség a cél felé vezető úton".    

Mivel születésünk óta folyamatosan regisztrálunk (nem is szólva az előző inkarnáció káprázatok tudattalan benyomásairól), ezért elménk működése erősen kondicionált, folyamatos összetévesztésben élünk, belső feltételek bénítják meg életünk tiszta, tényszerű felfogását. Már ez a tény is jól rávilágít, hogy mennyire értelmetlen a szabad akarat fogalma, hiszen minden gondolatunk és az ezekből fakadó cselekedetek alapja ez a kötött háttér. Az Abszolút Tudatosság nagy körén belül működünk, mint egy kis kör, ami egy egyéninek tűnő, személyiség-én-elme komplexum örvény. Mentális hajlamaink, asztrális-vágy töltésünk húzza bele a Tudatosság figyelmét ebbe az inkarnáció káprázatba. Ez a "radzsaszikus" erő okozza a kivetítést, amit fizikai (és életerő) testünk köt meg. Ahogyan egy folyóban keletkező örvényből is csak úgy tudunk kijutni, hogy hagyjuk magunkat az aljáig lehúzni, mindenféle ellenállás nélkül, ugyanígy kell hozzáállni személyiségünk őrvényéhez is.

A kulcs a személyiség-elme-komplexum megértésében rejlik, ami egy roppant összetett dolog., de Jiddu Krishnamurti hangsúlyozta, hogy a megközelítés, hozzáállás talán még fontosabb, mint maga a megértés, mert ha nehezteléssel, vagy fegyelmező, elnyomó szándékkal közelítünk, akkor még nagyobb zűrzavart idézünk elő. Az eredményre törekvés megakadályozza a megértést, és bárminemű aktív akarat ezen irányba rossz hatással van az idegekre és a pszichológiai állapotra, csak erősíti az ellenállást, ami megbosszulja magát. Az elme irányítása nem annyira fontos, mint annak megértése. A gondolkodás folyamatának megértése végtelenül fontosabb, mint a gondolatok kontrollálása, és ehhez a megértéshez mindenre kiterjedő koncentráció kell. (nem központosított, mint a hagyományos koncentráció-meditáció során, amit még az ego végez a hosszú ösvényen) 

"Amíg a megfigyelő elkülöníti magát a  megfigyelttől, és megpróbálja irányítani azt, amit megfigyel, vagy önmagát, csak további zűrzavar és konfliktus alakulhat ki; így a megfigyelőnek magának kell megértenie saját tevékenységét, és ebből fogja felismerni, hogy a megfigyelt nem különül el önmagától." - JK 

Valójában a külső és belső (elmebeli) jelenségeket nem lehet elválasztani a megfigyelőtől, hiszen, ha nincs mit megfigyelni, akkor nem lehetne megfigyelő sem, nem állhatna fenn a megfigyelés jelensége. A szubjektumot az objektum hozza létre, de nem mindegy, hogy a szubjektivitás időbeli, változó oldalán keresztül tapasztalunk, reaktívan, vagy az időn túli, transzcendens Tanúval vesszük figyelembe a jelenségvilágot, érintetlenül a múlt kondicionáló, átszínező emlékeitől. 

Például, ha valakire teljes figyelmet szentelünk és szó szerint "Jelen" vagyunk, teljes tudatossággal kapcsolódunk, akkor mindegy, hogy az illető sérteget, vagy esetleg hízelgő kijelentéseket tesz, mert nincs ott az időbeli én, aki regisztrálna, reagálhatna, reakcióba kerülne a hallottaktól. Csak egy passzív tudomásulvétel történik, semmi más. A sértő, vagy hízelgő fogalmak ezen a szinten semmit nem jelentenek, csak puszta szavak, nem indítják be a képzetalkotást, nem tapad hozzájuk jelentés. Egy normális kommunikáció is csak akkor tud kialakulni, ha teljes figyelmet szentelünk a másik embernek, és mialatt hozzánk beszél nem belső gondolatainkon, monológunkon törjük a fejünket, vagy már az estleges válaszon. Sajnos az emberek nagy többsége csak mondja a magáét, oda sem figyel a másikra, csak azért kell neki társaság, hogy valaki meghallgassa, aztán így mindenki elbeszél egymás mellett, nincs rendes kommunikáció, közösség.

Hamvas Béla írta, hogy az emberek már nem is találkoznak, csak maszkjaik ütköznek. Ezek az önmagukba zárult személyiségszerkezetek aztán semminek és senkinek nem tudnak figyelmet szentelni, csak képet mutatnak magukról, egy szerepet, amibe jól elrejtőztek és teljesen megszólíthatatlanná válnak. Minden jelenséghez a kondicionált maszkon keresztül közelítenek, ezáltal megfosztják magukat a pillanat által kínált spontán tapasztalás frissességétől.  

A mostani, felgyorsult világban valójában a figyelem megszentségtelenítése zajlik, amihez nagy mértékben hozzájárulnak a tömegkommunikációs eszközök által nyújtott, folyamatos figyelemelterelő szenzációk is. Állandóan etetni kell az egót a szenzációkkal, hírekkel, képekkel, botrányokkal, újdonságokkal stb. mert, ha nem történik semmi, akkor kényelmetlenül érzi magát, fél, hogy lemarad valamiről. Aztán minél erősebb valakiben a személyiségszerkezeti képzet az ambíció annál jobban tud törtetni, akár mások, vagy a környezet rovására is, mert képtelen figyelmet szentelni bármire/bárkire is, mulandó énjének koncentráltsága az időpánikban tartja, Minden áron meg kell valósítania "önmagát", vagy legalábbis azt, amit önmagáról fantáziál. Az ilyen ember általában múltban időzik, vagy a jövőt fürkészi, az idő a lételeme, ezért képtelen Jelen lenni az Örök Tanúban, aki figyelmét megszentelhetné. Nem véletlenül jutott el a világ a jelenlegi, leromlott, kaotikus állapotba, mivel az, amit látunk nem mást, mint az önmagából kifordult, önmagától elfordult emberiség kollektív pszichéjének a kivetülése, a figyelmetlenség világkorszaka.       

Hétköznapi értelemben a "nem visz rá a lélek" szókapcsolatban a lélek szón a lelkiismeretet, emberséget, jóérzést értjük, amikor valamit nem tudunk megtenni morális beállítottságunkból fakadóan. Ebben az esetben a lelkiismeret érzeti, érzelmi jellegű megélés és, ha nem hallgatunk ezekre az érzetekre, akkor szembetaláljuk magunkat a lelkiismeret furdalással, ami egy érzelmi válság. A hindu hagyományban viszont a Lélek az Atman, az Önvaló, Brahman (Isten) egyénivé váló sugara az emberben. Hogyan éljük meg, ha nem visz rá a Lélek/Önvaló valaminek a megtételére? 

Ramana Maharshitől egyszer azt kérdezte egy látogató, hogy elzarándokoljon-e Tibetbe, a Kailash hegyhez. Ramana azt válaszolta neki, hogy ez a kérdés fel sem merülne, ha el kéne mennie. Mivel Ramana egy megvilágosodott tanító volt, az Önvaló/Lélek csatornája, ezért jól látható a "megtestesült" Lélek válasza egy eldöntendő kérdésre. Sajnos számunkra már nem adatik meg, hogy felkeressünk egy megvilágosodott Bölcset, de nem is kell, hiszen a belső Mester, Önvalónk mindig velünk van, és az intuíció kétséget kizáró, halk, megnyugtató sugalmazásából tudhatjuk a helyes irányt. (Az ál-intuíció is kétség nélküli, de hangos, győzködő, felfokozott állapottal jár.) 

A Maharshi válaszából láthatjuk, hogy mit jelent, ha  a periféria, mulandó énben kétségek támadnak, és döntéskényszer merül fel valaminek a megtételével kapcsolatban. Volt olyan kérdező, akinek semmit nem válaszolt, csak hallgatott, de az elkövetkezendő események megmutatták, hogy nem véletlenül merült fel kétség az illetőben. A determinált sorsmegélésben a kétség, mint élmény jelzésértékkel bír, ha választanunk, döntenünk kell, az azt jelzi legmagasabb értelemben, hogy a "Lélek nem visz rá" valamire spontán, a periféria énben ellenállás keletkezik. 

Ebből a szempontból is jelentős Jiddu Krishnamurti választás nélküli tudatosság módszere. Szerinte ott, ahol döntés, választás van, ott mindig jelen van az ellenállás is, ezért nincs tisztaság. világosság. Valaki úgy dönt, hogy megtesz valamit, de mindig felmerül a bizonytalanság azzal kapcsolatban, hogy helyesen cselekszik-e. Aggodalom, szorongás lép fel, aminek mély jelentősége van. Szorosan idekapcsolható a szándék, a (szabad) akarat természetének problémája is. "Miért függ az emberiség annyira az akarat képességétől, és miért tartja fontosnak az erős akarattal rendelkező embereket?" - teszi fel JK a kérdést. Az akarat, akarás a megerősödött vágy, vágyakozás folyamatos gyakorlása. Mivel az akarat a vágy esszenciája, ezért ott, ahol megjelenik mindig illúziónak kell lennie.

Már korábbi bejegyzésekben is utaltam a szabad akarat illúziójára, ami az ego komplexum egyik legerősebb  kötése. Ennek az illúziónak a testtudattal való azonosság az alapja, amiből a cselekvőség érzet is fakad, a vágyak a mozgatórugói. Gyerekkorunk óta arra vagyunk kondicionálva, hogy akaratot gyakoroljunk, engedelmeskednünk kell, tegyük ezt, ne tegyük azt stb., ezért folyamatosan választási helyzetek elé vagyunk állítva, mivel meg szeretnénk felelni az elvárásoknak. Viszont így soha nem látunk tisztán, objektív módon, de önmagunkra sincs rálátásunk. Amikor jelen van a világosság, hogy a dolgokat pontosan úgy lássuk, ahogy vannak, érzelmi színezet, vágy, előítélet nélkül, teljességében úgy, ahogyan megjelennek a mindennapi életben, akkor az a tisztaság rendkívüli minőségét eredményezi. Ebben az esetben nincs szükségünk az akarat és választás gyakorlására.

Krishnamurti egy folyó áramlásához hasonlítja ezt az állapotot, amelyik megkerüli az összes felbukkanó akadályt mialatt megtisztítja magát, de ha túl sok szennyeződés kerül a vízbe, akkor soha nem tud megtisztulni. Pontosan ez történik velünk, a társadalom, az oktatás, a hatalom folyamatosan szennyezi életünk vizét, ami egy csodálatos áramlás lenne ezek nélkül a szennyeződések nélkül. Az egyik mély oka ennek a szennyezettségnek a világosság hiányából fakadó választás, akarat és cselekvés, ezért az áramlás egy nagyon keskeny területre korlátozódik le. "Ha nem csupán elméletileg, intellektuálisan, vagy szavakon keresztül látjátok ezt, hanem valójában egy bepillantással (meglátással) az akarat természetének az aktivitásába, akkor ez a mély meglátás eltakarítja a szennyeződést, amit akaratnak hívnak." - JK  

A Maharshit meglátogató emberben benne volt a vágy egy zarándokútra a tibeti, szent hegyhez, de kételyei támadtak, választási helyzetbe került, ezért nem volt számára világos, hogy hogyan kéne döntenie. Mivel spontán, választás nélkül nem vitte rá a Lélek/Önvaló a zarándoklatra, ezért csak azt a választ kaphatta, amit kapott. Személyes énje kondicionáltságából fakadó vágyai, elképzelései elzárták előle intuíciója hangját. Ha tisztán látta volna önmagát, akkor fel sem merült volna benne a szándék egy zarándoklattal kapcsolatban, viszont így törvényszerű volt hogy kétségei támadtak, mivel ez nem volt benne a sorsában. 

Paul Brunton szerint egy ember spiritualitását az határozza meg, hogy életét milyen mértékben vezérli az intuíció, ami nem más, mint az Önvaló/Lélek hangja. Sorsunk lefolyása determinált, jellemszerkezetünknek megfelelően minden meg fog benne történni, amire fejlődésünk szempontjából szükség van. Önismeret szempontjából jó szolgálatot tehet annak megfigyelése, hogy a Lélek mire viszi, vagy éppen nem viszi rá az embert a sors lefolyásának előre meghatározott keretei között, segít önismereti hiányosságaink, tévképzeteink eloszlatásában, mulandó énünk leleplezésében.               

Hamvas Béla megjárta az első, majd a második világháború poklát is. Többször behívták frontszolgálatra, rengeteg szenvedésen ment keresztül, minden vagyona megsemmisült egy bombatalálat során. Mindezen tapasztalatok után úgy gondolta, hogy a világégés, tömeges szenvedés hatására az emberiség gyökeresen megváltozik, és egy új élet kibontakozására nyílik lehetőség. Hamarosan rá kellett döbbennie, hogy tévedett, az emberiség semmit nem változott. Mindenki láthatja, hogy a technikai, technológiai robbanás ellenére napjainkban sem rózsás a helyzet, konkrét fejlődés nem tapasztalható. A korábbi világháborúk megrázó beavatásainak szinte semmilyen hatása nincs a modern kori emberiségre nézve. Nem csak a kollektív sorsra igaz ez, de általában ez a jelenség figyelhető meg az egyének sorsában is, nem lehet változtatni, még a legdrasztikusabb eseményeknek sincs változtató ereje: "Mindig ugyanaz történik" - írta Hamvas 

De miért is írok erről? A mostani, new age/ezo spiritualitást teljesen eluralta a választás, változtatás, szabad akarat eszméje. Vannak prognosztizálgatás, jósolgatás szintjére süllyedt (youtube) asztrológusok, akik abban a hitben ringatják követőiket, hogy: "az ember egy önébredő, eszmélő lény a szabad akarat, szabad választás és a determináció különböző arányaiban, minden szellemi rendszer, de a tudomány is ezt mutatja. A szabad akarat, választás és a determináció közötti arány változása attól függ, hogy önismeretben, tudatosságban hol tartunk. A determináció, a szabad akarat teljes hiánya negligálja az emberi ébredés, fejlődés, tudatosulás lehetőségét." Nagyjából ez hangzott el az egyik ilyen videó felvezetőjében, ami érthető, mivel csak az ilyen jellegű tanításokkal lehet széles körben népszerűségre szert tenni és asztrológiai tanácsadást folytatni. Manapság szinte csak ilyen megközelítéssel lehet találkozni, ami azért is szomorú, mert a nagy megvilágosodott tanítók soha nem beszéltek a szabad akarat, választás legcsekélyebb lehetőségéről sem. 

A bekezdésben leírtakból láthatjuk, hogy az emberiség kollektív sorsa, és benne az egyéneké kéz a kézben járja a maga kijelölt útját, nincs olyan karmikus megélés, visszahatás, ami megváltoztathatná a jellemszerkezeteket. Egy születési időpontra felállított asztrológiai képlet az egyén pszichéjének térképe, az ego-komplexum összetevőit mutatja, azt a jelleget, jelenséget, ahogyan az Örökkévalóság a mulandóság káprázatában egyénileg megjelenik. Minden ego-komplexum mögött az Abszolút Tudatosság áll, annak egy tér-idő funkciója, egy kis kör a nagy körön belül. 

"Az asztrológia metafizikája az, ami az őskor egyetlen metafizikája: Minden Egy. És ahogyan ezt a metafizikát a Tabula Smaragdina tételére – az, ami fent van, ugyanaz, mint ami lent van – felépíti, s ahogy a világ keletkezésére, a föld geológiai alakulására éppen úgy, mint a népek, az osztályok, a nemzetek, s az egész emberiség történetére, az ember egyéni sorsára, egyéni alkatára vonatkoztatja, egyetlen alapvető gondolatot mond ki: az analógiát." -Hamvas Béla 

A lényeg az analógia fogalma, ami nem hasonlat, hanem megfelelés, azonosság. Az, ami fent van, ugyanaz, mint, ami lent van, mulandó énünk az Örökkévaló énünk, Önvalónk aktív oldala, ugyanannak a Tudatnak, Abszolút Tudatosságnak egy önmagában koncentrált funkciója. Ramna Maharshi közvetlen követőinek már azt tanította, hogy nincs két, kis és nagy én, csak az Önvaló van. A kis én csak káprázati jelenség, olyan, mint a kígyónak látszó kötél, belevetítés. Mivel minden Egy, egyszerre van (még akkor is, ha nem tűnik annak), ezért a szabad akarat, szabad választás eszméje értelmetlen, minden cselekvésképzet, választás illúzió, a felszíni én illúziója. A káprázati én-komplexum megélésnek (amit egy asztrológiai képlet mutat) nem lehet semmilyen szintű szabadsága a Forrással szemben. Az Öntudat a Nap, de a többi bolygó egy meghatározott pályán kering körülötte. Ezt mutatja az asztronómia is, ezért lehet kiszámítani, felrajzolni egy horoszkóp ábrát. 

"Az asztrológia felhasználja az erőknek és a képességeknek az emberben levő sokaságát, hogy az analógiákat világosan lássa, és az analógia segítségével az egységbe tartozás tudatát és élményét felébressze. Kifejezetten hangsúlyozza, hogy „minden fizikai és érzékelhető lény és dolog a szellemvilág lenyomata és a szellemvilágban történt folyamatok ismétlése” - Hamvas Béla 

Ebből az idézetből is kitűnik, hogy a káprázati, látszatvilág minden jelensége a szellemvilág lenyomata, a mulandó tér-idő folyamatok az ott lejátszódó folyamatok ismétlése. Fontos megemlíteni, hogy a horoszkóp az egy mandala, a mandala pedig egy olyan ábra, ami Világ-Ideát ábrázolja. A Világ-Idea a Kozmikus-Elme által elképzelt ideákból,  ősképekből vagy archetípusokból álló előkép, a megnyilvánult világ előképe, és a fizikai világ ennek a lenyomata. Hívhatjuk ezt akár mentál síknak is, kollektív tudattalannak, vagy szellemvilágnak, ahogyan Hamvas nevezte. Mivel a mandalák meditációs eszközök is egyben, ezért egy horoszkóp végső értelme csak a meditatív szemlélet előtt tárul fel.  

"A mandala olyan képrejtvény, amelynek értelmi megoldása, illetve az anyagi természetben élő ember értelme számára hozzáférhető jelentése nincs. A mandala csak a transzcendens intellektus számára érthető."

"A mandalát a misztikus intuíció látja meg, és meditációk alkalmával szemléletébe a misztikus intuíció merül el. A mandala szemléletébe merülve az ember az anyagi természetben használt tudatából kikapcsolódik és a transzcendens értelmek világába helyeződik át. Ilyen mandala a horoszkóp, amely az állatkör jegyeit és a bolygók helyzetét ábrázolja. E jelkép emberi tudattal meg se közelíthető, vagy ha igen, semmi egyéb, mint valamely pillanat asztronómiai képe. Valódi értelme csak akkor bontakozik ki, ha valaki az állatkör és a bolygók képeit az analógiák sorába állítja." - Hamvas Béla 

A jelenkori, divatossá vált asztrológiai irányzatokban (már a középkori asztrológiában is) az asztrológusok lépésről-lépésre, pontról-pontra tapogatóznak, racionális aggyal "analizálgatják" az ábrákat, az összeolvasott, betanult tudás alapján minősítenek és adnak tanácsokat. Ráadásul számtalanszor tapasztalható, hogy elemzéseiket alaposan átszínezi ideológiai beállítottságuk és az utóbbi évtizedek során felbukkant, evolucionista pszichológiai irányzatok hatása. Nem csoda, hogy ezzel a háttérrel hallani sem akarnak a determinációról. A szabad akarat, választás szabadságának illúzióját keltik, azt sugallva, hogy a felébredés, fejlődés, tudatosulás, életünk irányítása csak rajtunk múlik, kezünkbe vehetjük sorsunkat. (vagy, legalábbis "tudatossági szintünk" fejlettségének arányában választhatunk, dönthetünk a determinációval szemben) Hamvas Béla korának egyik legtudatosabb, legéberebb  embere volt, de ha megnézzük "horizontális", történeti sorsát, akkor nem az derül ki belőle, hogy bármibe is szabad beleszólása lehetett.    

Jiddu Krishnamurti a választás nélküli tudatosságról tanított: "Légy választás nélkül tudatos, mert a választás, ahogy mi tesszük az egyik legnagyobb konfliktusunk.". Egy videóban beszélgetőpartnere erre reagálva felveti, hogy valamilyen furcsa okból kifolyólag a szabadságot a választással társítjuk. JK szerint ez teljesen abszurd. A világot olyannak kell látnunk amilyen, ne fordítsuk le a látottakat fogalmainkra, mert, ha lefordítjuk a terminológiáinkra, kategóriáinkra, akkor nem látunk tisztán. Rá tudunk e nézni egy fára mindenféle elképzelés, fogalmi kondicionálás nélkül? Önmagunkra is úgy kell tekinteni, ahogy vagyunk. Olyan önmegfigyelésre van szükségünk, ami nem minősít, csak tisztán lát anélkül, hogy azt mondaná szörnyű, csúnya, szép, jó vagy rossz. Analizálás, válogatás nélkül legyünk tudatában mindennek, ami önmagunkban zajlik,(tulajdonságainknak, gondolatainknak, érzelmeinknek). Az elme arra lett trenírozva, hogy analizáljon, analitikus legyen, de látnunk kell ennek hiábavalóságát, abszurditását. Teljességében figyeljük önmagunkat az összes negatív és pozitív polaritással együtt, úgy, ahogy éppen vagyunk és nem analitikai kategóriák töredékeiben. Minden külső és belső jelenségre az előzetesen felhalmozott tudás kondicionáltsága nélkül tekintsünk, mellőzve a fogalmakat, elképzeléseket. Ehhez roppant nagy éberség, tudatosság kell. Választás, minősítés nélkül kell tudatában lenni ennek a dualisztikus, analitikus, konceptuális életmódnak, elég csak tudni róla, de nem korrigálni, mert a választás dualitást és erőfeszítést jelent. A szeretetben nincs választás, mivel a választás az intellektus processzusa.

Láthatjuk, hogy semmire nem jutunk az önismeretben, ha analitikus kategóriák töredékében szemléljük önmagunkat és sorsunkat, minősítve egy kondicionált, felszíni ego-komplexum talajáról. Ugyanez igaz asztrológiai szempontból is, mert egy horoszkóp mandalát sem lehet analizálva, racionálisan, "anyagi természetben használt tudattal" tökéletesen értelmezni. (A tradicionális, spirituális értelemben vett "analizálás" fogalma az analógia jelentéséből fakad, meditatív technika, a transzcendens értelmek világába helyeződés, belső meglátás. Úgy is mondhatnánk, hogy transzcendentális logika.) Nem véletlenül volt az archaikus időkben asztrológiai beavatás. Természetesen ez nem jeleni azt, hogy a jelen korszakban, átlagemberként nem használhatjuk az asztrológiát önismeretre, arra, hogy megismerjük mulandó ego-komplexumunk összetevőt, mentális hajlamainkat, földi sorsunk determinált "lenyomatának" mintázatát, de ezt minősítés nélküli szemlélettel, tényszerű hozzáállással kell végezni. (mivel beavatás híján csak ennyire vagyunk képesek)   

A nagy Abszolút Tudatosság köre az emberi létállapotban válik egyénivé, egy kis körré, a makrokozmosz mikrokozmosszá, de a kettő valójában Egy, az Abszolút Tanú szemléli az önmagában keltett káprázati mulandóság működését bennünk és rajtunk keresztül. Az egyéni képlet választás nélküli tudatossággal történő áttekintése, tényszerű tudatosítása hozzásegíthet annak felismerésében, hogy a Figyelő és a megfigyelt valójában egy.   

"Ami lent van, az megfelel annak, ami fent van, és ami fent van, az megfelel annak, ami lent van, hogy az egyetlen varázslatának műveletét végre hajtsd." - Tabula Smaragdina               

Sorsunk alapvetően mentális hajlamaink (vászanáink) visszatükröződése. Asztrál-karmánk automatái vagyunk, és reflexszerűen reagálunk a hajlamokból fakadó élethelyzetekre, jelenségekre. Tetszéseinkből, nem tetszéseinkből aztán tovább szőjük sorsunkat és, ahogyan Hamvas Béla írta "mindig ugyanaz történik". 

"A vászanák az elme szokásai. Ezek a téves azonosítások és az ismétlődő gondolatminták, amelyek újra és újra előfordulnak. A vászanák azok, amelyek elfedik az Én megtapasztalását. A vászanák felbukkannak, megragadják a figyelmedet, és kifelé, a világ felé húznak, ahelyett, hogy befelé, az Én felé. Ez olyan gyakran és folyamatosan történik, hogy az elmének soha nincs esélye pihenni, vagy megérteni valódi természetét. - Annamalai Swami 

Ezek a vászanák az előző inkarnációk szokásaiból, tetteiből keletkeztek és minden reakciónk ezeket a mintákat követi. 

"Amikor a vászanák felemelkednek a közönséges emberekben, akik még mindig a testtel és az elmével azonosulnak, tetszéseket és ellenszenveket okoznak. Egyes vászanákat teljes szívvel elfogadunk, míg másokat elutasítunk, mint nemkívánatosakat. Ezek a tetszések és nem tetszések vágyakat és félelmeket generálnak, amelyek viszont még több karmát termelnek. Miközben még mindig ítélkezel arról, hogy mi a jó és mi a rossz, azonosulsz az elmével, és új karmát hozol létre magadnak." - Annamalai Swami 

Gyakorlatilag elmondható, hogy bármi, ami történik velünk, az a múltbéli tetszéseinknek és nemtetszéseinknek köszönhető. Ráadásul azt is érdemes figyelembe venni, hogy a mostani Vízöntő világkorszakban karmatorlódás van, ami azt is jelenti, hogy sokkal gyorsabban jönnek vissza a karmikus következmények, akár már a mostani inkarnációban is szembesülhetünk velük. Talán soha nem volt még az emberiség ennyi ingernek, szenzációnak kitéve, mint a mostani, internettel fűszerezett világban. Annyi információ ér minket egy nap alatt, mint korábban soha, és ezek az információk felesleges tetszésre és nem tetszésre sarkallanak. (David Godman egy videóban érdekes hasonlattal mutatja be a mentális hajlamok következményeit sorsunkban. Amikor például megnézünk egy videót a youtube-on, akkor a mesterséges intelligencia a kezdőlapon hasonló tartalmakat fog majd ajánlani.)    

A "nem reagálás" fontosságával először Robert Adams amerikai advaita tanítónál találkoztam, aki azt tanította, hogy egyedül a nem reagálásban van "szabad akaratunk". Persze már ez is sorsszerű, hogy képesek vagyunk e rá, inkább egy jelzés arra, hogy éppen hol tartunk a spirituális ösvényen. Minden úgy van jól, ahogy éppen van, mindig az történik velünk ami számunkra a legjobb. Egónk valójában nem is tudhatja, hogy mi a jó neki. Annamalai Swami azt tanácsolta egy kérdezőnek, hogy ismerje fel, amikor egy hajlam felbukkan az elmében és, ha idejében és gyakran el tudja kapni, akkor az nem fog gondot okozni, valamint figyelje meg az öt érzék működését, mivel az elme természetéhez hozzátartozik az érzékeken keresztüli állandó stimuláció keresés. Meg kell tanulni megfigyelni hogyan viselkednek az érzékek és, hogy hogyan reagál az elme ezen érzéki benyomásokra. 

"Ha meg tudod állítani, hogy az elme ne reagáljon az érzéki benyomásokra, akkor a vászanáid nagy részét meg tudod szüntetni." - AS 

Nagyon hasonló ez a módszer J. Krishnamurti választás nélküli tudatosság módszeréhez. Minden jelenséghez tényszerűen viszonyulunk, nem minősítünk, úgy érzékeljük ahogyan az elénk tárul. Nem reagálunk, mert minden egyes reakció a kondicionált szerepszemélyiségünkből fakad, ami a múlt és ezért elszínezi a jelenségszerűséget. Így kell viszonyulni saját elménk működéséhez is, ez az igazi önismeret: "Az emlékek tömegéből felépülő „én" tudatában lenni választási lehetőség nélkül. Csupán tudni kell róla, és minden értelmezés nélkül egyszerűen megfigyelni az elme működését." (J.K.) 

Reakcióink azon túl, hogy karmát képeznek, "elfedik az Én megtapasztalását", hiszen az összes figyelmi energiát leköti a múltból származó személyiségszerkezet. A tiszta Figyelem csak a választás nélküli tudatosságban tud beállni és, ha innen cselekszünk, akkor nem hozunk létre több karmát, mivel nincs ott a "kis-én". Cselekedeteink nem a régi reflexek beidegződései alapján történnek meg, és azt vesszük észre majd egy idő után, hogy többet nem fordulnak elő ugyanazok a sorsminták.   

Érdekes nyelv a magyar. A "jelen" benne van a jelenlétben, jelenségben, megjelenésben. Egy régebbi bejegyzésben már foglalkoztam a spirituális értelemben használt Jelenlét meghatározásával, mivel napjainkban roppant divatossá vált a Jelenlétről, Jelenről tanítani. Egyes népszerű tanítók azt hirdetik, hogy legyünk az "itt és most"- ban, másra nincs is szükségünk, csak erre a Jelenre figyeljünk. Ez így önmagában nagyon jól hangzik, de valójában egy semmit nem érő leegyszerűsítésnek számít, ha nem értelmezzük a Jelenlét fogalmát helyesen. Ott akkor szándékosan lekapcsoltam a fogalmat az időről: 

"A Jelen, Jelenlét, mint Létezés, szorosan vett spirituális értelemben csak a testtudat és szerepszemélyiség nélküli, az önmagában "létező-való" Önvalót jelenti..." 

Azért tettem ezt a mesterséges lekapcsolást, mert láttam, hogy sokan felültek a divatguruk hangzatos "légy a Jelenben" igehirdetésének és ezzel megspórolhatónak hitték az erőfeszítéssel járó koncentráció-meditáció előkészítő útját. Egy idő után majd ez is akadállyá fog válni, és át kell térni az erőfeszítés nélküli szemlélődésre, viszont az utóbbi nem lesz alkalmazható előkészítés nélkül, főleg a mostani, felgyorsult, a figyelmet szétszaggató világban. 

Viszont, ha az előkészítés megtörtént, akkor lehetővé válhat a jelenségszerűség megtartása és felismerhetjük a Jelenlétet a jelenségekben. Itt már mindenféle divízió haszontalan, hiszen ahogyan Ramana Maharshi is tanította, a mulandóság, (a jelenségvilág) az Örökkévalóság aktív oldala, attól elválaszthatatlan. Ha egy képernyőt nézünk, akkor a rajta megjelenő jelenségeket nem lehet elválasztani magától a képernyőtől és bármennyire is bele vagyunk feledkezve a jelenetekbe, nem mondhatjuk azt, hogy nem látjuk képernyőt. A jelenségek a Jelenből/ben jelennek meg. de amíg éberségünk lefokozott nem láthatjuk meg ezt az egységet, mivel elménk legmélyén van egy "részlegesen eltárgyiasító" mechanizmus. 

"Csak egyetlen valódi jelenlét van, az isteni jelenlét. Ez a végső igazság, amit mindannyiunknak meg kell tanulnunk s meg kell tapasztalnunk. Ha ez megtörténik, akkor a (látszat)világot éppúgy tapasztaljuk, mint mások, de egyben végső lényegét is érzékeljük, s érezzük, hogy a Jelenlét minden pillanatban áthatja azt."- Paul Brunton 

Ráadásul normál állapotban csak jelenségekkel együtt áll fenn tudatosságunk, tükrözötten, szubjektum-objektum relációban. Ezen kettősség határain belül vagyunk tudatosak az ébrenlét és álom során, amikor vannak jelenségek, de az álom nélküli mély alvásba már öntudatlanul merülünk bele. Ettől függetlenül a jelenségvilág felfogásának forrása az Önvalónk, amivel a Kozmikus/Világ-Elme teremtő életképzeletében részt veszünk. A jelenségvilág ennek a Kozmikus Lénynek az önmagában keltett káprázata, amiben különböző fokozatú, frekvenciájú síkok léteznek, de a szemlélő mindig Ő, aki, vagy ami mindig Jelen van minden megnyilvánulásban. (mint ahogyan a képernyő sem választható el a rajta futó jelenetektől) 

A létezésben az emberi rang az a fokozat, ahol egyénivé válik a Kozmikus-Elme (Isten,Létezés), Önvalóvá és ezáltal lehetőség nyílik a Jelenlét felismerésére a mulandóság káprázatában, hiszen saját mulandó lényünk is az Örök Pillanat tengelye körül "forog", annak módosulása. Nincs egyetlen sejt sem bennünk, ami ne ennek a Lénynek a képzete lenne, de belső érzelmi és gondolati világunk, személyiségszerkezetünk is azonos vele. Ezek is tudomásulvételének önmagában keltett jelenségei. 

Mivel az éber, ébrenléti állapotban vagyunk az Önvalón keresztül a teljes kivetülésben (fizikai test-érzékek határáig), ezért csak itt ismerhető fel maradandóan a mulandó jelenségeket fenntartó Jelenlét. amibe mi is bele vagyunk ágyazva, benne élünk, benne mozgunk.  

Az előző bejegyzésben írtam Jiddu Krishnamurti választás nélküli tudatosság módszeréről, ami az egyik leghatékonyabb, direkt eszköz a hétköznapi életben. A jelenségszerű szemlélet elérésével megvalósul a Figyelem, ami már transzcendens állapot, "nincs benne az időben", valójában az idő úszik a felszínén. Persze ennek is megvannak a mélységi fokozatai, de lehetővé teheti a végső felismerést, azt, hogy a Figyelő és a megfigyelt valójában egy. A Létezés megnyilvánult oldala állandó mozgásban, változásban, jelenségek áramlásában van minden szinten, mi emberek is egy komplex jelenséget alkotunk, de bennünk meg van a lehetőség az Egység felismerésére, mivel a létezés minden megnyilvánulásában, létkörében benne vagyunk. Önmagunk Örökkévaló, Jelenben lévő része születésünktől fogva velünk van, mulandó személyiségszerkezetünk pedig csak egy hullámzó emlékezeti jelenség a nagy körben, az abszolút Jelenben, de attól nincs külön. 

A választás nélküli tudatosság, vagy a tanú gyakorlatok már a jelenségvilágot használják, hagyják, hogy a Figyelem erőfeszítés nélkül kiemelkedjen. Az érzékek nem ismerik az időt, csak a pillanatonként áramló jelenségeket regisztrálják, az elme, a gondolkodás, fogalomalkotás, emlékezet színezi át a tényeket. Valójában az elme is érzék, "belső érzék" (szánkhja), ezért a kivetített külvilág szenzációi után annak áramlását is megfigyelés alá kell vonni, de nem szabad elnyomni, csak hagyni, hogy az áramlásban felvillanjon a Jelenlét. Ez azért lehetséges, mert egyéni elmeközegünk a Kozmikus-Elmeközeg öble, attól nincs külön, így "Az" jelenik meg még a "legjelentéktelenebb" gondolatunkban is. A direkt, közvetlen gyakorlatok értelme pontosan abban rejlik hogy felismertté váljon a minden jelenséget átható Jelenlét. Csak így, a jelenségekkel együtt értelmezhető maradéktalanul a Jelenlét fogalma, ez a valódi "nem kettősség" értelme.               

Jiddu Krishnamurti választás nélküli tudatosság módszere az egyik leghatékonyabb eszköz a hétköznapi életben. Ez már a direkt, szemlélődő ösvényhez tartozik, és azok számára járható, akik a hosszú ösvény koncentráció-meditáció, elmeerősítő gyakorlataival előkészítették magukat a mostani, vagy egy korábbi inkarnációban. Úgy kell "szemlélni" érzékeink, érzékszerveink működését, mintha a "szenzációt" először tapasztalnánk: fogalommentes rávetítés nélkül. Mintha először látnánk, hallanánk, ízlelnénk, tapintanánk vagy szagolnánk valamit. Valójában az érzéki "szenzációk" csak tapasztaltatódnak, de személyiségünk emléke átszínezi az objektiváció folyamatát, az érzékelési mozzanatok szubjektívvé válnak, a tényszerűség elvész, ráadásul az így kialakult megszokottság miatt a jelenségekhez való viszonyunk eltompul. Erre mondjuk, hogy "nem látjuk már a fától az erdőt", elégedetlenné válunk, újabb külső szenzációkat keresünk, hogy meneküljünk az unalomból stb. 

Természetesen a választás nélküli tudatosságot belső világunk jelenségeivel szemben is alkalmazni kell, de ebben a bejegyzésben inkább az érzékelés irányából közelítem meg először. Ramana Maharshi elme alakjai tanítására már számtalanszor utaltam korábban:

"Ahogy ugyanazt az embert különböző neveken szólítják az általa végzett különféle cselekedeteknek megfelelően, hasonlóképpen ugyanazt az egyetlen elmét hívják különböző neveken - gondolkodás, értelem, emlékezet és én-ség attól függően, milyen alakot vesz fel, nem pedig a valódi különbözőség miatt". 

Ezen alakok közül az én-ség alakfelvétel a testekkel (ébrenléti-álom) történő azonosulással jön létre. Ez értelemszerűen együtt jár az érzékszervekkel, érzékekkel történő kapcsolódással. A választás nélküli tudatosság módszere szempontjából, mivel direkt gyakorlat (rövid-ösvény) az ébrenléti állapot a legfontosabb. 

"Csak az éber állapot az, amikor a személy az Önvaló teljes kivetülése; míg az álomállapot a nem teljes kivetülést jelenti, az alvásban pedig egyáltalán nincs kivetülés. Ezért csak az éber állapotban ismerhető fel a személyiség korlátainak magasabb rendű célja, és érhető fel a valóság legmagasabb rendű tudata."- Paul Brunton 

Az érzékek működése tudattalan együttműködés a Kozmikus, Világ-Elmével. Vallási nyelven Istennel, aki a teremtés Önmagában keltett mulandó, káprázati oldalát, a fizikainak látszó világot az érzékeltetés folyamatán keresztül szemléli az én-ség (test-érzékek) alakjának a felvételével. A Brunton idézetből láthatjuk, hogy a személyiség korlátainak magasabb rendű célja van. A Világ-Elme az Önvalóban válik egyénivé, az abszolút Tudatosság sugarává, de emberi fokozaton szerepszemélyiség adódik hozzá. A személyiség, maszk egy roppant összetett "képzet", de az elme alakfelvételei közül az emlékezet (alakja) tartja fenn. Ébrenléti állapotban minden jelenséget ezen a szemüvegen át tapasztalunk, ez gondolataink forrása is. Gyakorlatilag elmondható, hogy a múlt fogságában élünk a személyiségnek köszönhetően, folyamatosan "kígyó vetül a kötélbe", de a választás nélküli tudatosság módszere hozzásegíthet a személyiségtől mentes, tiszta Figyelem felismeréséhez. A Tanú valójában az Önvaló, a Figyelő, egy semleges "tudomásulvételi mechanizmus", nem válogat, választ, mivel transzcendens, de az emlékezetből fakadó személyiségszerkezet, mentális hajlamok, amik már az időben (múlt) vannak ezt a látást lefokozzák. 

Valójában ez a személyiséggé válás is csak egy káprázati, korlátozó jelenség az Örökkévalóság mulandó "oldalán", de mivel csak ébrenléti, éber állapotban ismerhető, érhető fel a "valóság legmagasabb rendű tudata", ezért egy szükséges eszköz is egyben a megkülönböztetéshez. A személyiség korlátainak magasabb rendű célja a választás nélküli tudatosság módszerével jól felismerhető. Fizikai érzékszerveink csak szenzorok, a világ-idea látszólagos kivetítésének felfogó eszközei. Az érzékelés egy komplex ébrenléti folyamat az érzékszervek, a központi idegrendszer és az agy részvételével, de a személyiségből fakadó folyamatos választási, értékelési kényszer miatt a jelenségekkel való szembesülés elszíneződik. Felhalmozott tudásunk, emlékeink szuggesztiójának hatása alatt állunk, állandó reagálási kényszer nehezedik ránk, az ismert jelenségekre fogalmakat aggatunk. Ráadásul ízlésünk is folyamatosan változik, egyénenként eltérő. Az ébrenléti szemlélődés során be kell gyakorolni, hogy minden érzékszervi benyomást szimpla jelenségként kezeljünk, minősítés, ellenállás nélkül. Csak akkor használjunk tudást, memóriát, ha szükséges. Így figyeljünk a természetre, természeti jelenségekre, tárgyakra, emberekre, minden impulzusra, amivel a külvilágban találkozunk. Mintha először állnánk szemben a jelenséggel. A lényeg a "jelenségszerűség" megtartása, mivel ezzel tudjuk kiküszöbölni a személyiségből (múltból) fakadó minősítést. A külvilágban begyakorolt választásnélküliséget majd át kell vinni érzelmeink, gondolataink áramlásának megfigyelésére, az elmeközeg elmozdulásainak jelenségszerű észlelésére. Valójában ezek is a külvilágunkhoz tartozó, mulandó jelenségek, szellemi manifesztációk, tükrözött tudatosságunk tükrei, ezért tudjuk megfigyelni őket. A semleges, minősítés nélküli megfigyelés segít kivezetni, visszavezetni forrásához a tükrözött figyelmi erőt, és ezzel "megszüntetni" (felfüggeszteni) a személyiség időbeli káprázatát.  

Ramana elme alakjai tanítása azonban felhívja a figyelmet, hogy ugyanazon, egyetlen elméről, elmeközegről van szó, bármilyen alakot is vegyen fel minden alakfelvétel látszólagos. A mulandóság az örökkévalóság mentális aktivitása, viszont ebben az aktivitásban a választás nélküli tudatosság lehetővé teheti a végső felismerést, azt, hogy a Figyelő és a megfigyelt valójában egy.                  

Korábban volt már egy hosszabb bejegyzés a pszichedelikus szerekkel kapcsolatban, ahol alaposan körbejártam a témát. Ez a mostani inkább csak egy kiegészítés, ami megpróbál rámutatni arra, hogy az érzékelésben beállt változások, figyelemeltolódások, tudatmódosulások valójában csak újabb szenzációk, érdekes tapasztalatok, illúziók, spirituális szempontból haszontalanok. Abszolút Szempontból ezek is csak mulandó jelenségek a káprázati oldalon, viszont a mulandó szenzációk közül egyáltalán nem segítik elő a  figyelem "torzításmentes" nézőpontba kerülését. Ahhoz a Szemlélethez megtisztított tudatosság kell, teljes Figyelem, ami összekapcsolja a "végleteket."     

Fizikai érzékszerveink valójában csak szenzorok, a világ-idea látszólagos kivetítésének felfogó eszközei. Az érzékelés egy komplex folyamat az érzékszervek, a központi idegrendszer és az agy részvételével, de ez a folyamat a fizikai érzékszervek nélkül is tovább működik az álomállapot során, ott is létrejön a kivetítés, térbe helyezés még annak ellenére is, hogy a szenzáció sorozatok az elmeközegben játszódnak le, annak elmozdulásai. Objektum szenzációkra van szükségünk ahhoz, hogy tudatosak legyünk, mert tükrözési felület nélkül, mint pl. az álom nélküli alvás során nem vagyunk öntudatunknál, éberségünk kialszik, megszűnik a tudatosság. 

"Tudatosság és anyag egyidejűleg jelennek meg, az idő és a tér fogalmakkal együtt, az idővel megteremtve az anyag időbeliségének az illúzióját, és a térrel megteremtve az anyag kiterjedésének az illúzióját; mindezek együtt jönnek, és együtt mennek. A tudatosság létrejöttéhez szükséges, hogy az anyag legyen, mivel a tudatosság az abszolút Tudatosságnak az anyag felszínén való tükröződése. És maga az anyag csak egy megnyilvánulás, a tudatosság korlátozása. Az objektív univerzum folyamatos áramlásban van, folytonosan megszámlálhatatlan, a tudatosságon belül megjelenő formát vetít ki és szüntet meg." - Nisargadatta Maharaj 

Az abszolút, örökkévaló Tudatosság az önmagában keltett legtömörebb mulandósági szenzációt a fizikai, anyagi érzékszerveken keresztül "fogja fel", a központi idegrendszer és az agy közreműködésével, amik szintén részei az anyaginak látszó külvilágnak. Valami számunkra ismeretlen és felfoghatatlan ok miatt a létezésben létrejön ez az anyagi korlátozódás is, ahol az egyénként megélt, tükrözött tudatosságunk a legintenzívebben átélhető, megragadható. Normál esetben figyelmünk sokkal állandóbb, rögzítettebb, tömörebb, mint az asztrális álom során felmerülő, kaotikus jelenetek érzékelésénél. 

Az életnek nincs célja csak értelme, a létezés értelmének és a benne elfoglalt helyünknek felismerése. Emberként a tükrözött tudatosság hídján át felismerhetjük, hogy a mulandóság gyakorlatilag nem más, mint az Örökkévalóság aktív oldala. Az érzékelés tudattalan együttműködés a Kozmikus-Elmével (Tudatossággal), ami a benne megmozduló, személytelen karmikus erők hatására létrejövő kivetítést rajtunk keresztül is "szemléli", de amíg figyelmünk/ a figyelem áramlása teljesen lekötött az érzékelések által, addig a látás, hallás, szaglás, tapintás, ízlelés mozzanatai személyessé szűkülnek. Több helyen is említettem már Ramana Maharshi tanítása alapján az elme alakjai kifejezést:

"Ahogy ugyanazt az embert különböző neveken szólítják az általa végzett különféle cselekedeteknek megfelelően, hasonlóképpen ugyanazt az egyetlen elmét hívják különböző neveken - gondolkodás, értelem, emlékezet és én-ség attól függően, milyen alakot vesz fel, nem pedig a valódi különbözőség miatt".

Az én-ség alakja a testtel és érzékekkel, érzékszervekkel való azonosulás, az emlékezettel történő azonosulás pedig a személyiség forrása. A személyiség a múltból fakadó emlékek, tapasztalatok összessége, egy kondicionált jelenség. Ez vágyaink forrása is, egoizmusunk legerősebb mozgatórugója, és amikor a tudatosság figyelmét elragadja, akkor mindig valami szenzáció felé tereli. A múltban átélt kellemes tapasztalatokat akarjuk megismételni, vagy valami újdonságot szeretnénk megtapasztalni. Ez áll a szórakozási kényszer mögött is, egyre erősebb ingerekre van szükség. Ugyanez a vágydinamika táplálja a pszichedelikus szerek által elérhető tudatmódosulások, hallucinációk iránti érdeklődést, amit szeretnek spirituális tapasztalatként láttatni. Egy magasabb tudatállapotba történő belépés lehetőségét ígérik, van ahol "mester növényeket" emlegetnek. 

Még a spirituális Hosszú Ösvény legmagasabb, koncentráció-meditáció gyakorlatának kezdeti szakaszaiban beálló víziók is akadályt jelentenek a továbblépésben, pedig ezek kemény munkából, belső megtisztulásból fakadnak. Az egyetlen hiteles misztikus "élmény" a nirvikalpa szamádhi, a testtudat nélküli beoldódás az Ürességbe, ez a tiszta  Tudatosság tudatossága, de ebben sem lehet sokáig megmaradni, a természet működése nem engedi. Ezt a misztikus élményt, bepillantást is majd össze kell kapcsolni az ébrenléti állapottal, rá kell lépi a Rövid Ösvény szemlélődő útjára. Alapvetően fontos, hogy fel kell adni minden elvárást, szenzációigényt, tudatosítani kell, hogy már most is "Az vagyunk", soha nem is voltunk más. 

"A Rövid Ösvény megértése révén tudatosan keres, nem akar újabb tapasztalatot, mivel mind az akarás, mind a tapasztalás az esszenciális Éntől távolítja el" - Paul Brunton 

A megszabadulás, megvilágosodás, felismerés, vagy hívjuk bárminek is, csak a Rövid Ösvény gyakorlataival érhető el, csak itt realizálódhat az Önvaló kegyelme révén a teljes figyelemmel folytatott, éber gyakorlás során. Bárminemű akaratlagosság, tapasztalatok iránti vágy, vagy megtapasztalás csak hátráltat és akadályt jelent, mivel az ego szenzációéhségéből fakad. A pszichedelikus szerek, varázsgombák és társai stb lehet, hogy okoznak speciális szenzációkat, testen kívüli élményeket, látomásokat, révüléseket, esetleg még "bepillantásokat" is, de végső szempontból teljesen haszontalanok és megtévesztőek is, hiszen, amint már említettem a valódi misztikus tapasztalatoknak sincs túl sok hasznuk, mivel minden tapasztalat valamelyik (fizikai-pszichikai) tér-idő káprázatban van. (a tudatmódosító szerekkel elértek is csak az elmeközeg elmozdulásai) Ráadásul, ha valaki neurotikus, pszichikailag labilis, annak még a hagyományos koncentráció-meditáció gyakorlása sem veszélytelen.  

"Csak az éber állapot az, amikor a személy az Önvaló teljes kivetülése; míg az álomállapot a nem teljes kivetülést jelenti, az alvásban pedig egyáltalán nincs kivetülés. Ezért csak az éber állapotban ismerhető fel a személyiség korlátainak magasabb rendű célja, és érhető fel a valóság legmagasabb rendű tudata." - Paul Brunton  

A tiszta, teljesen éber, ébrenléti állapotban válik az ember alkalmassá a létezés valóságának és benne önmagának a megértésére, így tud a "kettő eggyé válni". Ez a Földön folytatott fizikális, ébrenléti élet legmagasabb értelme, evégett vagyunk itt és nem azért, hogy asztrális figyelemeltolódások, révülések, víziók további szenzációival szórakoztassuk magunkat. A Rövid Ösvény szemlélődő, tanú gyakorlatait, meditációit ezért nyitott szemmel kell végezni és az így felismert "tanúsági szemléletet" át kell vinni a hétköznapi élet tevékenységeibe, kapcsolatainkba, de belső világunk gondolatainak, érzéseinek is ezen tudatos, "transzcendentális" háttér előtt kell játszódnia. Úgy kell tekinteni önmagunkra, mintha valaki mást látnánk, valami rajtunk kívülálló jelenséget. Ez az ébrenléti, éber gyakorlás segíti elő a személytelen megfigyelő állapotának "beidegződését", ami még ugyan csak félúton van a "végcélhoz", de az alapot nyújtja a végső megismeréshez.  

A bevezetőeben említett korábbi bejegyzés: 

https://nyilegyenes.blog.hu/2017/10/19/a_narkotikumok_a_spiritualitas_tukreben                  

Mindenki számára jól ismert a "szokás hatalma" kifejezés, de a "szokás tragédiája" valószínűleg már nem. Az előző bejegyzésben az asztrál-karma automatikusságáról írtam, hiszen sorsunk mentális hajlamaink, karmacsíráink kényszere alapján fut, élődik meg. Amilyen egy ember jelleme olyan a sorsa. Pszichikai összetételünk hatalma alatt élünk, ami szokásainkban, megszokásainkban is tükröződik a hétköznapokban. Mindez igaz a spirituális ösvényen is, ami Jiddu Krishnamurti szerint tragikus: 

"Úgy tűnik, mi emberek a szokás szörnyű tragédiájába kerültünk, egy elsorvadt agy tevékenységének hagyományába, mert mechanikusan működünk, ragaszkodunk a hiedelmekhez, a hithez, a végtelen, értelmetlen rituálék állandó ismétléséhez a nyugati világ összes templomában, és a keleti világ rituáléihoz. Mindezeket a rituálékat a gondolat rakja össze. A gondolat egy anyagi folyamat...
De ha megvizsgáljuk a gondolatot, és a gondolat eredetét, azt, hogy mi a gondolkodás, akkor azt találjuk, hogy az emlékezetből, tudásból, tapasztalatból születik, és ebből a tapasztalatból gondolat, gondolat a cselekvésben, és így tovább. Ez az a láncolat, amelyben az agy működik jelenleg. Tapasztalat, tudás, az agyban tárolt emlékezet, ebből az emlékezetből cselekvés, és ebből a cselekvésből újabb tudást szerzel, így folytatódik ez a lánc, amely fokozatosan elsorvasztja az agyat. Amikor újra és újra ugyanazt ismételgeted, ahogyan a rituálékban teszik, amikor erős hiedelmek, meggyőződések, következtetések vannak, az agy nem csak, hogy elsorvad, de táplálékhoz sem jut.  És ennek az elsorvadásnak az egyik tényezője az, hogy az ember mindenféle illúziót elvisel - vallási illúziót, pszichológiai tévhitet és így tovább."  

Jiddu.Krishnamurti egy megvilágosodott direkt tanító volt, és a "választás nélküli tudatosságot" hirdette, elvetett minden keleti és nyugati hagyományt, vallást, gurukat, jógákat és meditációnak sem a passzív, csukott szemmel üldögélős módszert tartotta, hanem a teljes, kondicionálatlan figyelemmel végrehajtott szemlélődést és cselekvést. Korábban már több helyen is írtam a hosszú és rövid (indirekt-direkt) ösvény közötti különbségről. A hosszú ösvény a kezdők útja, a vallási gyakorlatoktól kezdve, a különféle jógákon át és a passzív koncentráció-meditáció a legmagasabb szintje. Ezek előkészítő fázisok, még cselekvőségérzettel, ego-elmével végzett, időbeli gyakorlatok és csak az elme (figyelem) megerősítését szolgálják, hogy ráléphessünk a direkt szemlélődés útjára. Ez már a kivetítés nélküli "választás nélküli tudatosság", úgy is mondhatnánk, hogy tanúság (a tanú nincs az időben), memóriától, fogalmaktól mentes szemlélődő gyakorlat.

Nem véletlenül ostorozta JK a vallási utat, a hosszú ösvény legalacsonyabb szintjét, hiszen a vallások és külsőségeik, rituáléik a legerősebben kondicionáló, az intelligenciát megbéklyózó jelenségek. Nem arról van szó, hogy a szentkönyvekben található kinyilatkoztatások nem igazak, de szó szerint értelmezhetetlenek és, aki azokat elfogadja a mélyebb értelmek ismerete nélkül valójában csak hiszékeny. 

"Vissza a kereszténységhez!" vagy az Indiában nem kevesebb előszeretettel hangoztatott "Vissza a hinduizmushoz!" jelszavak is hiábavalóak és értelmetlenek. Idő bőségesen állt rendelkezésünkre ahhoz, hogy ezeket a vallásokat kipróbáljuk. Ha nem tudtunk megfelelően kísérletezni ezekkel az alapítóik és ihletőik életéhez időben közel eső évszázadokban, akkor erre sohasem leszünk képesek. Ne csapjuk be önmagunkat! A múltba nincs visszatérés. Minden vallás esetében az azt ihlető eredeti gondolatok a legfontosabbak. Az eredeti ihlető gondolatok hatására sokat lehet tenni, azonban a későbbiekben a vallásos tevékenység már csak az eredeti vallásos ihlet szív és lélek nélküli ismétlődő színlelésében merül ki." - Paul Brunton 

Természetesen ez elmondható a buddhizmusól ugyanúgy, mint az iszlámról, vagy más, egyéb hagyományos vallásról is, nem is szólva a szektásodott vagy elkorcsosult, modern kori variációkról. Az ezeket követő emberek valójában egy szokás rabjai, igaz békét, nyugalmat csak ideiglenesen nyerhetnek, ha egyáltalán nyernek. A hosszú ösvény ászanázói, mantrázgatói és még a számtalan, más gyakorlat követői is beragadnak egy idő után a megszokás mókuskerékbe, ha nem lépnek tovább. Belőlük kerülnek ki a spirituális egoizmus képviselői. 

A szokások, megszokások a hétköznapi életvitelben is károsak, mivel mechanikusak, így megölik a spontaneitás megélését. A zenben is azt mondják, "ha éhes vagy egyél, ha álmos vagy aludj!" Természetesen követnünk kell egy menetrendet az életben, de, amint nincs rá szükség ne töltsük ki felesleges szokásokkal, inkább szabaduljunk meg tőlük, mert ezek is kondicionált személyiségünk részei, a memóriából fakadnak. Tehát nem csak a vallási illúziókból fakadó szokások, a hétköznapi beidegzett szokásminták sorvasztják el az agyat, hanem a pszichológiai tévhitek is, amelyeket önmagunkkal és másokkal szemben táplálunk. A közismert, indiai "Kígyó a kötélben" példa is erről szól, amikor a hajnali derengésben, a dzsungelben valaki egy kötelet kígyónak néz és ezért megijed. Valójában csak saját félelmét vetítette rá a látványra, ugyanúgy, ahogyan mi is folyamatos összetévesztésben élünk önmagunkkal és a külvilággal szemben. Önmagunkat összetévesztjük a test-elme organizmussal, személyiségünkkel, ami a memóriából fakad, az időben van és ebből kondicionáltságból tekintünk kapcsolatainkra is. Ezért van az, hogy ha nem tanuljuk meg a "feltétel nélküli tudatosság" alkalmazását, akkor egy embert csak az első találkozáskor láthatunk olyannak amilyen. Hamvas Béla írta, hogy az emberek nem is találkoznak, hanem csak maszkjaik ütköznek egy idő után. Szokásunkká vált a "képmutatás" alkalmazása, pl. mást mutatunk a főnökünk vagy felettesünk felé, mint azok felé, akikkel nem vagyunk alárendeltségi viszonyban. A másokkal szembeni elvárásaink is szokások. Érdekes példa volt erre, amikor a megvilágosodott advaita tanítóval, Robert Adamssal először találkozott egy tanítványa, és ott akarta hagyni, mert meglepte, hogy egy farmergatyás, napszemüveges, baseball sapkát viselő fickót látott. Nem illett a fejében élő, gururól alkotott elképzeléséhez, ami egy indiai jelmezben parádézó, turbános mester volt.  (nagyon sok, mai divatguru pontosan ezt a szokásmintát szolgálja ki a jelmezekkel, hangzatos keleti nevekkel stb.)  

A szokásmintákra számtalan példát lehetne hozni, vannak cselekedeti, érzelmi, gondolati mintázatok. Ha megnézzük a mai, modern, fogyasztói társadalmakat, vagy a még viszonylag hagyományosabb keretek között élő keletieket, láthatjuk, hogy  szinte teljes mértékben a szokások irányítják bennük az életet. Fogyasztói, vallási, foglalkoztatási, lakhatási, szórakozási, utazási, táplálkozási stb. mintázatok, és amint valami külső jelenség, mint pl. egy járvány, háború, energiahiány, gazdasági válság vagy természeti katasztrófa megtöri, felborítja a szokásokba ágyazott életvitelt, akkor az emberiség azonnal pánikba esik. Mivel a szokások a mulandó személyiség részei, tapadási, azonosulási pontok, ezért érthető, hogy a maszkokhoz szokott emberiség feldúlttá válik, mivel nem tudja magát elhelyezni (azonosítani) és, amint helyre áll a "rend" pontosan ott folytatja az életét ahol a válság előtt abbahagyta. 

A mostani, uránikus gyorsasággal vetített világkorszakban az emberiség egyre intenzívebben fogja tapasztalni, hogy szokásai, megszokásai tarthatatlanná válnak. Mivel senki nem hajlandó önként feladni azokat, ezért "külső", karmikus erők majd rákényszerítik. Teljesen mindegy, hogy jó, vagy rossz szokásokról beszélünk, mert a relatív időben minden a változásnak van alávetve, és még egy "jó szokás" is átalakulhat "rosszá".

Mi a jó, vagy rossz? Amikor UG. Krishnamurtitól kérdezték, hogy mi a titka a korához képest fiatalos külsőjének, akkor ezt felelte: "Ez azért van, mert nem eszem egészséges ételeket, nem szedek vitaminokat, és nem tornázom". A legfontosabb, hogy legyünk nyitottak a változásra, figyeljük meg, majd lépjünk ki külső és belső szokásaink önismeretet torzító mechanizmusaiból. Sorsunkat nem kerülhetjük el, de felhasználhatjuk, ha kondicionálatlanul, éberen, személytelenül megfigyeljük mozgatórugóit. Csak így szabadulhatunk meg a szokásminták agysorvasztó, tragikus hatásától.

"A szokásokban, az életmódban és az örökölt viselkedésformákban bekövetkező változások gyakran annak jelei, hogy az Önvaló tisztító munkát végezhet benne." - Paul Brunton   

Hamvas Béla szerint az emberek nem mások, mint asztrál-karmájuk automatái. Magyarán reflexszerűen élünk, ugyanazokat a köröket futjuk, kapcsolataink is felszínesek, hiszen csak maszkjaink ütköznek. Mindig ugyanaz történik, reakcióink kiszámíthatóak. Anthony Damiani filozófus, asztrológus egyik előadásában egy érdekes jelenségre hívta fel hallgatói figyelmét. Paul Brunton megvilágosodott író-filozófusnak volt a közeli tanítványa és jól ismerte mestere radixát. Megfigyelte, hogy Brunton asztrológiai képletéből nem lehetett konkrét következtetéseket levonni a személyiségét illetően, mert jó értelemben véve "kiszámíthatatlan" volt a viselkedése. Elmondta, hogy egy átlagembernél pl. a Merkúr állás alapján meg lehet mondani, hogy az illető merkúri értelemben, a maga szintjén hogyan fog viselkedni egy élethelyzetben (szinte mindig ugyanúgy), viszont a megvilágosodott mester lehet, hogy teljesen másképpen, vagy ellentétesen cselekszik, mint amit a bolygóállás mutat. Magyarán már nem automatája asztrál-karmájának, megszabadult a mintázatok kényszerítő erejétől. Természetesen neki is van egy látszólagos személyisége, szerepe, ami lejátszódik a külvilágban, de az ebből fakadó viselkedés kiszámíthatatlan.

Talán a kiszámíthatatlanság miatt hiszik, vagy hitték a Bölcseket bolondnak, mert nem lehet megítélni, megérteni racionális gondolkodással viselkedésüket, de míg egy bolond sorsa értelem nélküli jellemből fakad, addig egy megvilágosodott Bölcs sorsát az Önvaló irányítja, értelme az intuíció eszköze. A Nap az Öntudat és a körülötte keringő bolygók a belőle sugárzó fényt lekötik, átszínezik. Ezzel a keringéssel történő azonosulásból fakad a személyiség örvénye, ami elfedi az intuíció hangját és automatikus jelenséggé degradálja a sorsmegélést. Paul Brunton szerint egy ember spiritualitását az határozza meg, hogy életét milyen mértékben vezérli az intuíció, ami nem más, mint az Önvaló hangja. Jiddu Krishnamurti a "választás nélküli" tudatosságról tanított, amikor döntéseink, választásaink, gondolataink stb. nem a múltból, a kondicionált személyiségből, memóriából, előítéletből fakadnak, ezért cselekedeteink, viselkedésünk akár irracionálisnak is tűnhet környezetünk számára, mert nem az ego hangjára hallgatunk. (az ego számára csak az ok-okozati összefüggés értelmezhető)

Az asztrológia az egyéni psziché térképe, amely feltárja előttünk asztrál karmánk összetevőit, fizikai sorsunk jellegének okait, a jellem és az ebből fakadó sors összefüggéseit. Az élet legmagasabb értelme a megszabadulás, de ez nem megy egyik pillanatról a másikra, tömegeket nem érint, viszont, ha valaki jelleméből, mentális hajlamaiból fakadóan rálép egy hiteles spirituális ösvényre, akkor radixának őszinte tanulmányozásával feltárhatja önmaga mulandó örvényét, összetevőinek működésével ellenőrizheti a tapadási pontokat, azokat, ahol a legerősebb az automatizmus. Jellemző manapság az asztrológia iránt érdeklődőknél, amikor pl. kijelentik, hogy ilyen és ilyen a Napom, vagy az aszcendensem stb. és ezzel büszkén felcímkézik magukat, valójában "rápörgetnek" az örvényre, csak az egót erősítik vele. Az emberek nagy része valójában csak egója megerősítését várja egy elemzéstől, újabb címkék felvételét, nem is szólva a jóslatokról, amiknek természetesen a mulandó, felszíni én elvárásait kell tükröznie.

Amikor először olvastam Anthony Damiani tapasztalatairól, egyből eszembe jutott egy érdekes párhuzam a Pisztisz Szophiával. Ebben az ősgnosztikus műben Jézus egy helyen az asztrológiáról beszél, és egyik tanítványa asztrológusokkal kapcsolatos kérdésére a következő választ adja:

 "Ha az asztrológus a szférát jobb felé fordulva találja, az első kiáradás szerint, akkor megleli szavait, s azt, aminek történnie kell megjelenti. De ha a szférát bal felé fordulva találja, nem mondhatja meg az igazat, mert én az ő befolyását: az ő négyszögét, háromszögét és nyolcasát megfordítottam" (Szepes Mária fordítása)

Itt szinte ugyanannak a jelenségnek a leírását láthatjuk, amiről Damiani beszámolt, csak a fényszögek, szférák összefüggésében. Szepes Mária magyarázata szerint a balsodrású spirál a messianizmus jelképe. Ha valaki rálép erre az útra, a hiteles spiritualitás útjára, vagy már elérte a megszabadulást, megvilágosodást, akkor a jövő kiszámíthatatlanná válik. Az ő szférája bal felé van fordulva.

"A spirituálisan képzett asztrológus tudja, hogy ha valakit a messianizmus eszméje vezet annak horoszkópja bal felé fordul. Egyetlen olyan megállapítás és jövendölés sem lehet teljes érvényű nála, amely a jobb felé hajló szféra emberére kikerülhetetlenül ránehezedik" - Szepes Mária

Érdemes "ízlelgetni" a spirituálisan képzett asztrológus fogalmát, mert az az asztrológus, aki nem méri fel, nem "látja" az egyén valós szellemi fokozatát (karakterológia, pszicho-grafológia, intuíció stb.) az csak vaktában lövöldöz és saját elképzeléseit vetíti ki. Sajnos manapság szinte csak ilyen asztrológusokkal lehet találkozni, tele van velük az internet. Ez azért is fontos, mert, ahogy Szepes Mária írja az, ami egy balra hajló horoszkópban szellemi gazdagodást jelent, az a jobb felé hajlóban anyagi vagyonosodást fog jelenteni. A 8. ház, a halál, transzformáció háza az "anyagba vakult csillagrabszolgának" rémületes halált, a spirituális törekvőnek ugyanolyan bolygóállás mellet feltámadást, megvilágosodást jelent. Persze ezek a direkt, lesarkított példák a megértés megkönnyítésére szolgálnak, valójában számtalan árnyalat létezik még. Ugyanez vonatkozik a fényszögekre is, de gyakorlatilag az egész képlet minden egyes összetevőjére.

A hiteles spirituális ösvény a sugárzó figyelem, figyelmi erő lekötöttségének felszabadításáról szól, annak 180 fokos megfordítása. Legmagasabb szinten a passzív koncentráció-meditáció figyelemerősítő, majd a direkt ösvény szemlélődő, aktív gyakorlatait jelenti. A radix megmutatja a lekötöttségi pontokat és a rendszeres elemzés során figyelemmel kísérhetjük az adott pontok működési jellegében beállt változásokat. Természetesen ezeknek a változásoknak sorsunk menetében is realizálódnia kell, hiszen "gyümölcseiről ismerszik meg a fa". A legfontosabb az élethelyzeteinkben fellépő reakcióink megfigyelése és a radix pontjai által jelzett hajlamok áthangolódása. Az utóbbi jelzi, hogy jó úton járunk, így egyre jobban sikerül kibontakoznunk személyiségszerkezetünk automatizmusából, kiegyensúlyozódunk, és tulajdonságaink, hajlamaink a helyükre kerülnek. A belső béke egyre jobban alapélményünkké válik, aminek a karma törvénye alapján sorsunkban is meg kell jelennie.  

"Ahogy a belső béke előrehalad, a külső problémák visszaszorulnak; ahogy az igazság áthatja az elmét, a harmónia átrendezi az életet" - Paul Brunton.

Már fontolgattam egy ideje, hogy írok a szinkronicitás jelenségéről, mivel az utóbbi időben én is számtalan esetben tapasztaltam. Tegnap mialatt azon gondolkodtam, hogy Jung klasszikus példájának bemutatásával fogom kezdeni a bejegyzést, többszöri, erős koppanásokat hallottam az erkélyajtón. Egy nagy, zöld bogár repült neki az üvegnek egymás után többször is. Régebben még soha nem történt ilyen. Láttam már ezt a rovart korábban is, de nem ismertem a nevét, ezért rákerestem a neten és képek alapján megtaláltam. Egy aranyos rózsabogár volt. 

"Volt egy ifjú hölgy páciensem, aki egy fontos pillanatban egy álmot látott, amelyben arany szkarabeuszbogarat kap. Miközben álmát mesélte nekem, én a csukott ablaknak háttal ültem. Hirtelen zajt hallottam magam mögött, halk kopogást. Megfordultam és egy repülő bogarat láttam, amely kívülről ismételten az ablakszárnynak koppant. Kinyitottam az ablakot és elkaptam a bogarat, amint berepült. Az arany szkarabeuszhoz legközelebb álló kis lény volt, ami csak létezik ezen a szélességi körön: egy szkarabeuszok családjába tartozó rovar, az aranyos rózsabogár" - C.G. Jung

Carl Gustav Jung kezdte először használni a szinkronicitás fogalmát az 1920-as években és "jelentőségteljes egybeesésnek" nevezte. Pszichológiai értelemben eredetileg kapcsolatban nem álló események előfordulása és a meggyőződés, hogy ez nem véletlen. Jung kulcsfontosságúnak tartotta a jelenséget a spirituális ébredés szempontjából. Vannak olyan gyermeteg elképzelések is, ahol a tudat fizikai világra gyakorolt hatásaként tekintenek rá. (ezek a szabad akarat illúziójából nőttek ki.)

Úgy gondolom, hogy a szinkronicitás nem más, mint az intuíció tér-idő-forma világában való megjelenése. Korábban már írtam a transzcendentális intuícióról, ami egy magasabb fokozat, közvetlenebb kapcsolat legbelső Lényünkkel. A szinkronicitás is ennek a Lénynek, az Önvalónak az üzenete, de nem kell hozzá feltétlenül spirituális gyakorlónak lenni, hogy észrevegyük, meghalljuk hangját. A "hagyományos" intuíciónak nem kell mindig "belülről" fakadnia, származhat külső forrásból is. Hallhatunk valamit a rádióból, egy könyv a megfelelő helyen nyílik ki, összefutunk valakivel, akire éppen gondoltunk, vagy váratlanul felhív az illető, egy filmben látunk egy jelenetet, ami összefüggésben áll aktuális gondolatainkkal, problémánkkal stb. 

"Dobd el a véletlen egybeesés gondolatát. Ne feledjétek, hogy van egy Világ-Idea. Van értelme az életnek, az eseményeknek, történéseknek, karmáknak, találkozásoknak és lehetőségeknek." - Paul Brunton

A Hagyományban a Világ-Idea, a Teremtő Isten, Világ-Elme első gondolati megnyilvánulása, ahol minden egyszerre, kezdet és vég nélkül Jelen van, mint első teremtett valóság, amiből a mulandó világ is kibomlik. Ez az előképe a látható világnak, erre van "felfűzve". Jung terminológiájában ez a kollektív tudattalan (ő alapvetően csak az emberiség tudatára vonatkoztatja) és mátrixok, ideák, ősképek vagy más néven archetípusok alkotják. A megnyilvánulásban minden jelenség ezekkel az archetípusokkal, ősértelmekkel van szinkronban, a jelenségek oka, mint előkép itt található. 

A mulandóság az Örökkévalóság aktív oldala, azzal egybeesik, attól nem áll külön. Ezért mulandó sorsunk folyamata (egy adott inkarnációkáprázat során) mindig szinkronban van a Világ-Ideával. Amikor horizontálisan, tér-időben is megjelenik egy szinkronicitás, akkor annak mindig jelentős üzenete van. Önvalónk valamire felhívja a figyelmet, üzenetet küld az egybeeséssel, inspirál, megerősít vagy figyelmeztet, attól függően, hogy éppen mire van szükségünk. Tudatosan is lehet használni pl. ébredés, vagy meditáció után egy számunkra inspiráló könyvet "véletlenszerűen" kinyitunk és elolvassuk azt a mondatot, amin először megakad a szemünk, vagy akár az egész oldalt. Lehet húzni egy tarot lapot, vagy dobni a ji-kinggel, fel lehet tenni egy kérdést lefekvés előtt és reggel felidézni a kapott álmot. Az már más kérdés, hogy képesek leszünk e értelmezni az így kapott választ. Lehet, hogy azonnal nem, vagy, ha igen, akkor csak egónk, periféria énünk belemagyarázását kapjuk. Ne feledjük, az üzenet mindig pontos, de soha nem a személyiség elvárásinak szól, sőt, sokszor azzal ellentétes. Az is lehet, hogy majd csak utólag értjük meg pontosan a tér-időben felbukkanó üzenet lényegét, a jövőből visszatekintve, de ez is sorsszerű, nem elhanyagolható, hiszen segíti a behangolódást. Megmutatja, hogy egónk mennyire "mellé tud lőni", így csiszolja a megkülönböztetést. 

Hamva Béla írta, hogy, ha valaki elindul az Úton, a spirituális ösvény útján, akkor felismeri, hogy nincs kis és nagy dolog. Egy jelentéktelennek látszó egybeesés, szinkronicitás élmény is hordoz üzenetet, az is lehet, hogy csak annyit, hogy jobban figyeljünk oda életvitelünkre. Persze vannak erőteljesebb, szimbolikusabb üzenetek is, amik irányító jelek, megerősítenek egy elképzelésünkben, jelzik, hogy jó úton járunk. (vagy éppen ellenkezőleg) Szepes Mária egyik fontos tanítása volt, hogy életünk eseményeire is úgy tekintsünk, mintha álmok volnának, elemezzük őket. Ez különösen igaz, ha szinkronicitást tapasztalunk. Tegyük fel a kérdést, hogy mit szimbolizál az egybeesés, mit akar üzenni Önvalónk ezzel a hangsúlyosabb, "ritka" jelenséggel. Az is lehet, hogy nem is közvetlenül nekünk szól, csak másnak kell átadni egy üzenetet. Valaki hozzánk fordul egy kérdéssel és rövid időn belül események olyan láncolata indul el, hogy csodával határos módon, spontán kapunk egy választ.

A bevezető példában leírtak azért is érdekesek, mert Jung beszámolójára nem emlékeztem részletesen, csak a szkarabeusz "jelleg" rémlett és az, hogy egy bogár az ablakán koppant az álombeszámoló alatt. Már önmagában azt is érdekesnek találtam, hogy nálam is "kopogtatott" egy bogár mialatt a témán gondolkodtam. Aztán miután kiderítettem a bogár nevét, megkerestem Jung beszámolóját. Az "aranyos rózsabogár egybeesés" önmagáért beszélt, direktebb üzenetet nem is kaphattam volna. 

Egy korábbi bejegyzés a transzcendentális intuícióról:

https://nyilegyenes.blog.hu/2022/04/25/kiegyenlitodes_egyensuly_transzcendtalis_intuicio       

A latin "persona non grata" szó szerinti azt jelenti, hogy "nem kedves személy". Tágabb értelemben egy nemkívánatos emberre értik. C.G. Jung pszichológiájában is megjelenik a "perszóna", ami a szerepszemélyiséget, mesterségesen létrehozott szerepeket jelenti, és a latin "persona" szóról, (színészi álarcról) kapta a nevét. Jung egy meglehetősen összetett jelenségként határozta meg a perszónát, de számomra nem feltétlenül ennek részletes bemutatás az érdekes, hanem a "külvilághoz" való viszonya.

"A perszóna egy funkciókomplexum, amely az alkalmazkodás vagy a szükségszerű kényelmesség miatt alakult ki, de semmiképp sem azonos az egyéniséggel. Kizárólag a tárgyakhoz, a külvilághoz való viszonyra irányul."

"A perszóna az elvárásoknak megfelelő kompromisszum az egyén és a társadalom között."

Leegyszerűsítve, Jung szerint a perszóna az egyén kompromisszuma a társadalommal és a külvilággal szemben. Tudatosság szempontjából egy "kompresszált" létélményfunkció, jelenség. Vajon csak az egyén és külvilága, valamint a társadalom között áll fenn ez a kompromisszum? Létezéselmélet felől közelítve érdemes elgondolkodni az egyén és a perszóna viszonyán, mint létélményen, mert a perszóna, szerepszemélyiség, vagy álarc egy bizonyos szintig, ha fennáll az összetévesztés, akkor a Tudatosságban egy tudattalan, leszűkítő, összenyomó mechanizmusként működik. Az egyén saját, kondicionált  elvárásainak, önmagának is játszhat szerepeket, ami már egy belső, mentális "önkívület".    

"A Legfelsőbb Istenségnek nincs személyisége, nem bomlik egyénekre. A Világ-Elme egyénekre bomlik az Önvalókban, de ezeknek nincs személyiségük. Az Önvaló egyedi, de nincsenek személyiségjegyei. Az ego személyes." - Paul Brunton

Az ego komplexum mentális konstrukció (ami magába foglalja a perszónát is) az Önvaló periféria eszköze a létezés mulandó, káprázati oldalán, már személyes és ez miatt a személyesség/személyiségszerep miatt Egyéniségét látszólag elveszíti, ha a figyelem energiája lekötötté válik a maszkban. A Világ-Elme kozmikus teremtő elv és az általa "imaginált" archetípusok (ősképek, ideák) összessége a létezés Világ-Ideája, ami a tér-időben megnyilvánult világ, kozmosz előképe. Az előkép tartalmazza egy ember ideáit is, amiket az ezekkel azonosuló Önvaló egy kozmikus ciklus során magára vesz, és a tér-időben megnyilvánuló inkarnáció káprázatok sorozatában a karma törvényének megfelelően eljátszik. Ezek teszik egyedivé, de csak a személyiségjegyekkel megnyilatkozva és más elmealakok felvétele után szűkíti le egy részét egóvá a létezés káprázati oldalán. A létezéstudatom, "vagyokságom" szattvikus élménye az Önvalóból sugárzik, de a mulandóságban csak tükrözéseken keresztül ismerjük fel és azt gondoljuk, hogy csak ezek a mulandó, változásban lévő, leszűkített funkciók vagyunk. Annyira jellemző mostani világunkra az "egyéniség" fogalmának devalvációja, helytelen használata, amikor valakire pozitív megjelöléssel használjuk az egyéniség szót, mint jelzőt, de valójában csak egy szerepszemélyiséggel állunk szembe. Hamvas Béla nem véletlenül írta, hogy az emberek valójában nem is találkoznak, csak maszkjaik ütköznek egymással. 

Mindannyian egyéniségek vagyunk elménk, tudatosságunk legmélyén, ráadásul lényegét tekintve ugyanaz a fény tart fenn minket, csak a felszínen töredezünk szét egymástól különböző ego-komplexumokká és veszünk fel egyedi álarcokat. Megközelítőleg úgy lehetne ezt a legjobban elképzelni, mintha egy filmben minden szereplőt ugyanaz a színész játszana. Valójában az Isten, Világ-Elme játssza el az összes inkarnációs szerepet az önmaga által "megírt" forgatókönyv (Világ-Idea) szerint, és az inkarnációsorozatok szerepeivel való kapcsolódással válik egyedi Önvalóvá. 

Felvetődik a kérdés, hogy a "persona" mint funkció kívánatos, vagy sem. Valószínű, hogy igen, de csak akkor, ha a megszabadulás eszköze és nem egy búvóhely, maszkírozó mechanizmus. Önmagunk, Önvalónk csak a létezés legmélyebb fázisában, ebben a földi inkarnációkáprázatban "ismerhető" fel.

Jézus amikor arról beszél, hogy: "Engedjétek hozzám jönni a kisgyermekeket, és ne tiltsátok el tőlem őket, mert ilyeneké az Isten országa." vagy "Bizony, mondom néktek: aki nem úgy fogadja az Isten országát, mint egy kisgyermek, semmiképpen sem megy be abba." - nem konkrétan a gyermekkori állapotban lévő emberre utalt, hanem a még szerepmentes, kondicionálatlan tudatállapotra, amihez a spirituális ösvényen felnőttként el kell jutni. A küszöbön, Isten Országának küszöbén semmi mulandót nem lehet átvinni, a szerepet le kell tenni. Az ideiglenes nirvikalpa szamádhiban a testtudattal, szereppel együtt minden bővítmény leoldódik, az emberben felismerszik a tiszta Tudatosság. Ebben nem lehet megmaradni, ez csak egy bepillantás, de a további gyakorlás során el kell jutni abba az állapotba, hogy az újra visszatöltődő "bővítmények" és a külvilág kondicionálatlan, fogalommentes szemlélőivé, Tanújává váljunk. Jiddu Krishnamurti nem véletlenül tanította, hogy miután egy gyermeknek megtanítják a madár nevét, már nem "látja" többé a madarat, csak a fogalmat.

A felnövekedés során jellemünknek megfelelően rengeteg kondicionálás rakódik ránk és a hagyomány szerint kb. 28 éves korunkra stabilizálódik a perszóna is. Asztrológiában az aszcendens a jelölője és egy tudatosabb embernél ez a jelleg válik erősebbé a Nappal szemben. Természetesen az alapenergia a Napból származik, a Nap jegy jellege megmarad, (a kevésbé tudatos embernél továbbra is az ösztönösebb Nap jegy lesz a meghatározó), de itt már sokkal több lesz beépítve az önátélés energiájából a szerepszemélyiségbe. Lesarkítva elmondható, hogy ezen belül is kétféle megélés alakulhat ki: az egyik, amikor az önátélés teljesen beleragad a perszónába, a szerepképzet jellegébe, vagy a másik, Jézus szavaival már "balra fordított" aszcendens, amikor a szerepátélés csak eszköz a felemelkedéshez, a Naphoz, a Tudatosság fényéhez való visszatéréshez, annak megismeréséhez. (a balra fordított aszcendens fogalmát majd egy külön bejegyzésben bővebben kifejtem)

Láthatjuk, hogy alapvetően nem a perszónával van a baj, hanem a hozzá való viszonnyal. Csak az a "persona non grata", amelyik az ego-komplexum részekén tovább fokozza az egoizmust, maszkká válik és elhatárol, de nem csak másoktól, hanem Önmagunktól is. Ezért is fontos, hogy a rövid-ösvény szemlélődő, tanú gyakorlataiban a perszóna működését is mindig szem előtt tartsuk. Lássuk, ismerjük fel jellegét, de ne azonosuljunk vele, legyünk nézői saját szerepünknek, szerepeinknek, amint más szereplőkhöz ütközik, vagy igazodik. A lényeg a rálátás, felismerés, mert bármilyen szerepet is élünk meg, játszunk, az még az ego-komplexum kondicionált része és kompromisszum igaz Lényünkhöz viszonyítva. Ha magával ragad beleragadunk, ha felismerjük, akkor csak egy szükséges megélési eszköz a determináció zárlatában.

A tarot kártya ősképei (mátrixai, ősértelmei) közül az egyik legérdekesebb a 14. lap. Különböző neveken ismert: Kiegyenlítődés, Egyensúly de létezik Mértékletesség felirattal is. A tarot lapjai meditációs, önismereti eszközök, de használják jóslásra is. Valójában egy hermetikus, egyiptomi eredetű szentkönyv és mint minden archaikus könyv, kinyilatkoztatás képnyelven szólítja meg az embert. (a szimbólumok az elme tudattalan részéhez szólnak) Itt konkrét képi ábrázolásokat láthatunk, más szentkönyvekben pedig példázatokban, példabeszédekben jelennek meg az analógiák.

Sok mindent lehetne írni a 14. lap szimbolikájáról, üzenetéről, amit már számtalan könyvben meg is írtak, ezért én megpróbálom egy kicsit más nézőpontból megközelíteni. Szepes Mária ezt írta hozzá:

"Az egyensúly Géniusza a szívével gondolkozik és az agyával érez. Ez a képlet a transzcendentális intuíció pozitúrája"

Már a 90-es években találkoztam ezzel a tanítással az írónő Dimenziótarot könyvében, de mélyebb értelmét akkor még nem sikerült felfognom. Csak jóval később jöttem rá, miután tisztázódtak bennem bizonyos fogalmak és megismertem más spirituális irányzatokat. A 14. kártyán szárnyas Kerub látható, amint egy ezüst kancsóból áttölti a vizet egy aranyba. Jobb lába a vízbe merül, a másik pedig a földön áll.

A szárnyas Kerub, Angyal nem mást, mint az Isteni Önvaló, Szent Szellem, ami alászáll az asztrál-síkra és az elme érzelmi tartományában létrehozza a kiegyenlítődést, szublimálja az érzelmeket, (az élet vizét áttölti az ezüst kancsóból az aranyba) mialatt egyik lába a vízben áll, a tudattalanban, a másik a földön: így teremt egyensúlyt a fizikai és érzelmi élet között. Egy spirituális állapot beálltát láthatjuk ezen a képen (mind a 22 lap egy állapot), amikor a hosszú ösvény gyakorlásának köszönhetően a "megidézett" Isteni Önvalóból sugárzó erő megtisztítja az érzelmi zónát. Ez a Szent Szellem alászállása, a tudattalanban lekötött energiák felszabadítása is egyben. Miután Jézus megkeresztelkedett a Jordán folyóban látta Istennek Lelkét, a Szent Szellemet "alájőni, mint egy galambot és őreá szállani".

A hosszú ösvény mértékletessége, öntisztító munkája eltávolítja a személyes tudattalanban lévő akadályokat, a koncentráció-meditáció során megerősödött elme "függetlenné", és így megszólíthatóvá válik. Az embert már nem  tudattalan vágyai, ösztönei vezérlik, hanem a "lelkiismerete". Az Önvaló csatornája lesz, felfakad benne a "transzcendentális intuíció." Paul Brunton így írta le az állapotot: "Amikor már elértük a kiegyensúlyozott személyiséget, ápoltuk a derűs kedélyt, és uraljuk a bennünk lévő egoista késztetéseket, akkor az érzelem és az értelem az intuícióval együttesen hozza létre az intelligencia minőségét. Ettől kezdve azt érezzük, amit gondolunk, és azt gondoljuk, amit érzünk, érzelmeinket helyesen irányítjuk, és gondolatainkat igaz módon alakítjuk ki. Ezek harmonikusan, kielégítően és egységesen működnek együtt."  

Szükség is van az "aggyal érzésre és a szívvel gondolkozásra", mert ahogyan a Bibliában a Sátántól való megkísértés következik (Máté Evangéliuma), ugyanúgy jön a tarot-ban a 15. kártya, Az Ördög. Miután beállt a kiegyenlítődés a gyakorlásnak egy következő fázisba kell lépnie:

"A tanítványnak félre kell állnia a gondolatformáktól, ami azt jelenti, hogy félre kell állnia a személytől, és úgy kell tekintenie rá, mint valami önmagán kívüli dologra. Ha, és amennyiben sikerül mögé kerülnie, automatikusan felveszi az Önvaló álláspontját. A személyt egy tárggyá kell tennie, aminek az Önvaló a megfigyelője. A tiszta tudatosságban az eleme állandó és töretlen, ezért nem közönséges tudatosság, ami totalizált gondolatokból álló szakadozott dolog, hanem transzcendentális tudatosság" - Paul Brunton

Ez már a rövid ösvény, direkt, közvetlen tudatossággal történő gyakorlása, a Tanú gyakorlat, amit nem csak passzívan, hanem aktív cselekvés során is végezni kell. Meg kell őrizni, benne kell maradni ebben a transzcendentális Tanú állapotban az életben fellépő nehéz helyzetek, "megkísértések" során is. Bármikor, bármilyen nehézséggel találjuk szembe magunkat törekedni kell, hogy ebben az állapotban legyünk, vagy, ha még nem állandósult, azonnal próbáljuk meg felvenni a Tanú szemléletét, mert így intuitív belátáshoz juthatunk. Komolyabb döntések meghozatalánál is segítségünkre lesz a "személytelen" szemlélet. Úgy kell látni magunkat, mintha valaki mást, egy rajtunk kívülálló személyt szemlélnénk.

Ha sikerül az Önvaló álláspontját felvenni és abból cselekedni, (valójában csak testem cselekvésének szemlélőjévé válni), akkor minden tettünk isteni ihletésű cselekvés, igaz szolgálat lesz. Valójában ez a "legyen meg a Te akaratod" megvalósítása, megkülönböztető értelem képességének használata (nem én vagyok a cselekvő), - ami a Bhagavad Gitában buddhiként van említve - a valódi intelligencia, ami magasabb szinten átitatódik az intuícióval. Az embernek be kell gyakorolnia, hogy minden esetben a "pneumatikus" lény hangjára hallgasson.

Láthatjuk tehát, hogy a direkt ösvény szemlélődő gyakorlatai már nem csak Önismeretiek, hanem aktív realizációs technikák is, "be kell váltani a Szót". Ezt az élethelyzeteinkben lehet megtenni, ahol próbára leszünk téve, mert a 14. lap után jön a 15-ös, Az Ördög, a megkísértés, az ego komplexum testi-érzelmi-gondolati "megkísértő" tevékenysége. (Az egyik ilyen legnyilvánvalóbb "álalakzat" pl. a spirituális egoizmus, amikor valaki a spirituális út valamelyik jelmezében szerepelteti magát, de életvitelében semmit nem realizál, a megkülönböztetés nem működik benne és a legtriviálisabb irányzatok csapdáit sem tudja elkerülni. Olyan is lehet, hogy valaki csak jellemhibáit, bűneit próbálja palástolni a "spiriskedéssel". A manapság divatos irányzatok pontosan az ilyen igényeket szolgálják ki, követőik az élet beavató megpróbáltatásaiban nem tudnak ideáljaiknak megfelelően cselekedni) 

A transzcendentális intuíciónak van egy másik, nagyon magas szintű megnyilvánulása, jelensége is, a Belső Szó, amikor a gyakorló szintén az Angyal "médiumává" válik: "az Önvaló erőteljes, mentális benyomások formájában szólítja meg az embert és a legmagasabb szintű tanításokban részesíti."

Belső Szó:  https://nyilegyenes.blog.hu/2019/09/18/belso_szo   

Jól látható, hogy a hiteles tanítások között mindig meg lehet találni az összefüggéseket és lényegét tekintve mind ugyanarról szólnak. A kabbalisztikus Tarot 14. lapját az N (Nun) betű jelöli, hieroglifikus jelentése: hal. A hal a kereszténység szimbóluma is és a bibliai jelenet, amikor leszáll Jézusra a Szent Szellem, analóg a lapon látható képpel.  A buddhizmusban a hal szimbolizálja a harmóniát. Aztán az ima előtti bemosakodás is több vallásban megtalálható és még lehetne sorolni az összefüggéseket. Az érzések, érzelmek, az elme tudattalan világa a víz, aminek egyensúlya, kiegyenlítődése, harmóniája fontos a magasabb Önismeret szempontjából és ahhoz is kell, hogy életvitelünk során meghalljuk a Lelkiismeret hangját. Ez ennek a lapnak a legfőbb üzenete, ami a transzcendentális intuíció állapotát mutatja be, a buddhi, értelem legmagasabb szintű működését, amit az Isteni Önvaló (Kerub, Angyal) a személyes tudattalanba történő alászállása és az ott elvégzett alkímiai művelet, "átállítás" idéz elő. A "Nagy Mű" ugyanis a tudattalanban található és az elme asztrális, érzelmi szintjén végbement pszichoenergetikai transzformáció, kiegyenlítődés hozza létre.