Láttam egy nagyon jó videót Jeff Cox amerikai asztrológussal az Egótól a megvilágosodásig: A spirituális ébredést kísérő három fő változás címmel. Ő Paul Brunton megvilágosodott tanító, filozófus, író közeli tanítványa volt. A videó végén bemutatja a spirituális ébredés során fellépő három ismert transzcendens bolygó által szimbolizált változást. Mielőtt rátérnék ezen átalakulások bemutatására, a mélyebb megértés kedvéért megpróbálom röviden felvázolni a transzcendens bolygók és az ősbolygók közötti analógiákat, mivel a videóban erről nem esik szó. 

Csak a három, jelenleg ismert transzcendens planéta, az Uránusz, Neptunusz és Plútó által szimbolizált hatásokról lesz szó és az alacsonyabb oktávon nekik megfelelő ősbolygókról, a Merkúrról, Vénuszról és Marsról. (A Jupiter, Szaturnusz a tér és az idő szimbólumai, ezeket nem kell figyelembe venni, hiszen nem véletlenül szokták a transzcendens bolygókat a Szaturnuszon túli bolygóknak nevezni, a világító planétáknak, a Napnak és a Holdnak pedig még nem ismert asztrológiában az időn túli megfelelője. Természetesen a transzformáció ezeket is érinti, de a már az előbb említettek miatt erről most nem lesz szó.) 

Fontos még megemlíteni az analógiák tanának alaptételét, amit A Tabula Smaragdinából ismerhetünk:

"Ami fenn van, ugyanaz, mint ami lenn van, és ami lenn van, ugyanaz, mint ami fenn van"

Az eddigiekből talán már nem nehéz kitalálni, hogy az Uránusz, Neptunusz és a Plútó vannak úgymond fenn, a magasabb oktávon, a transzcendens, időn (téren) túli világban, az Örökkévalóságban. Ez az első teremtés, kiáradás, a Kozmikus Elme (Isten) teremtő képzeletének őskép világa: a Világ-Idea. Jung kollektív tudattalannak nevezte. Ebben a végtelen körben koncentrálódnak a mulandóság vetületei, az asztrális vetületi fázis, asztrál sík, amivel az asztrológia is foglalkozik és a fizikai sík. Emberként benne vagyunk mindháromban, de csak az asztrális/pszichikai és fizikai vetületeket érzékeljük. (álomban és ébrenlétben) Egy asztrológiai képlet az egyén pszicho-energetikai (asztrális) összetevőit, hátterét mutatja, a karmacsírákat, amiknek a befolyása alapján gondolkodunk/értelmezünk (Merkúr), érzünk (Vénusz) és akarunk/cselekszünk (Mars). Ez az egyéni tudattalan világa, az összezárult alkímiai tégely. Így működünk normál esetben a mulandóságban, az alacsonyabb oktávon lévő befolyások által determinálva. De mivel a mulandóság az Örökkévalóság aktív oldala, az, ami fenn van megfelel annak, ami lenn van, ezért minden Egy, viszont ez az egység csak akkor fog megnyilvánulni, ha elindulunk egy hiteles spirituális ösvényen. Ameddig nem, addig a három ősbolygó csak egyéni, leszűkített, kiszámítható megélési jelleget/befolyást fog jelenteni (asztrál-karma automaták maradunk), a magasabb oktávú transzcendens bolygók pedig főleg csak a kollektív sorshatásokban fognak megnyilvánulni. (Azt fontos még megemlíteni, hogy a transzcendens bolygók hatása a tér- idő vetületben, mulandóságban csak az ősbolygókon keresztül tud megnyilvánulni, az egyéni megélések, hajlamok átalakulásában. A transzcendens planéták "mögött" pedig Isteni Önvalónk, az abszolút Nap áll, ami a három jellegnek megfelelően "lép be" tér-idő sorsunkba, asztromentális alkatunkba, de azt is mondhatnánk, hogy valójában Önvalónk megnyilvánulásának különböző aspektusai tárulnak fel. Ameddig nem lép be, addig csak a relatív Holdból, az egyéni elmeközegből, tükrözött tudatossággal, reflexíven szemléljük a három működési jelleget, de a Napnak (öntudat) is csak a relatív oldalát ismerjük.) 

Nézzük meg sorban a spirituális ébredés során fellépő három fő változást az ősbolygók működésében:  

1. Merkúr: a gondolkodás, értelem, értelmi-én jelölője. Normál esetben az adott jegyháttér jellegének megfelelően működünk merkúri értelemben, erősen kondicionáltak vagyunk,  memóriánk/tudásunk/tapasztalataink/fóbiáink/előítéleteink stb. alapján tudunk értelmezni, gondolkodni. Viszont ha működésbe lép a Merkúr felső oktávja, az Uránusz, akkor az Jeff Cox szerint - "felszabadító faktorként működik, felébredünk a régi, korlátozott nézeteinkből, látásmódunkból, intuíciókat kapunk, ami kitágítja horizontjainkat. Tudatosság terünkre való felébredés felszabadít minket bárminemű belső tartalomtól való meghatározottságtól, bármi is legyen az." - Kialakul egy tanúsági állapot, a tudatosságunkat alkotó tartalmakat "kívülről", kötetlenül látjuk, és ugyanígy tekintünk a külvilágban betöltött szerepünkre is. Ez egy nagyfokú Tudatosság érzet. Nagyon fontos megemlíteni még a Merkúrral kapcsolatban, hogy "értelmi" tekintetben a kauzális, ok-okozati logika szimbóluma, de ha beáll a változás akkor transzcendentális logikává változik. Ez lehet analógiás értelmezés, analógiákban való "látás" kialakulása, vagy az intuíció bármilyen formája. Természetesen ezeknek is megvannak a különböző fokozatai, például hétköznapi szinten egy racionalitásnak ellentmondó, nem kalkulált, intuitív gondolatforma hatására véghezvitt döntésről kiderül utólag, hogy az volt a helyes. Aztán a telepátia jelenségét is idesorolnám, de ez már ilyenkor feltűnően sűrűn ismétlődik, a gondolatformák bármekkora távolságból felfogódnak. Előrehaladottabb szinten a gyakorló "meghallja" a belső Szót, ami azt jelenti, hogy az embert az Önvaló erőteljes mentális benyomásokon keresztül tanítja, az így létrejövő gondolatok nem a személyes tudattalan termékei. 

2. Vénusz: az érzelmek, érzelmi-én jelölője. Normál esetben itt is az adott jegyháttér jellegének megfelelően éljük át érzelmeinket, uralkodnak rajtunk, elragadnak bennünket, vagy elfolytjuk őket. Együttérzésünk, önérzetünk még lehatárolt. Valójában nem is lehet együttérzésnek nevezni azt, amit hétköznapi nyelven értünk a fogalom alatt. Ha működésbe lép a Neptunusz: - "Az élet nagy közvetlensége, intimitása szent és gyönyörű. Úgy gondolom, hogy a bennünk dolgozó Neptunusz kiterjeszti önérzetünket, közvetlenség érzetünket "10 ezer dologra", ahogyan a Buddhisták szeretik használni ezt a kifejezést, ami azt jelenti, hogy mindenre. Ez az óceáni Tudatosság, ami mindent magába foglal." - Jeff Cox  A Neptunusz megnyilvánulásának hatására feloldódnak az érzelmi korlátok, kitágulnak a határok, beáll valamilyen szintű egységélmény a jelenségekkel. A gyakorlás, meditáció hatására az ember sokkal érzékenyebbé válik, átveszi, átéli más emberek, élőlények érzéstartalmait, sokszor még a távolság sem számít a mágneses érzelmi energia szempontjából. (ugyanúgy, mint a gondolathullámok számára sem a telepátiánál) Meg lehet említeni még a misztikus meditációban átélt nagyon felfokozott boldogságérzést, extázist is, amikor a gyakorló az Önvalóval érzelmileg egyesül. Ide tartoznak még a meditáció során fellépő látomások, víziók és a spirituális töltésű, szimbolikus álmok. Legmagasabb szinten az együttérzést a kozmikus vízió valamelyik állapotának megélése jelenti, ami nem csak látvány, hanem teljes beleérzés a közvetlen, vagy kozmikus környezet minden jelenségébe, abszolút egységérzet minden jelenséggel. Ez megtörténhet ébrenléti állapotban a körénk vetülő világban, vagy egy fél-éberben, álom és ébrenlét határán, amikor egy kozmikus vetületbe, a Világ-Idea egy részletébe nyerünk bepillantást. Mindkét eset jellemzője a teljes érzelmi összeolvadás.

3. Mars: az akarati-én, az egyéni cselekvőség érzete, az én vagyok a test érzete, amiből a szabad akar illúziója fakad, a vitális életerő. Itt is az adott jegyháttér jellege jellemzi az alapvető akarati/cselekedeti megélést. Normál, hétköznapi szinten a testtel való azonosulásból (álom, ébrenléti) fakad a szabad akarat képzete. Plútó a dupla Mars, az Önvaló transzformáló energetikai, beavató megnyilvánulása. Ha ez megtörténik, akkor - "Nem lesz ott senki, aki kijelenthetné hogy megvilágosodott, ez az önálló akarat feladása, Paul Brunton is rávilágít, hogy a bepillantással együtt történik az önakarat érzésének feladása, az én feladása, és a felismerésben nyilvánvalóvá válik, hogy a Világ-Idea bölcsessége nem alkuképes (megkérdőjelezhetetlen), mint egy vulkán vagy egy hurrikán. Ha a Plútó erő működésbe lép akkor nincs "pardon". Ez a gondolat arra mutat, hogy a Világ-Idea bölcsessége az, ami hajtja az összes folyamatot. Még az én-illúziónkon, önakaratunkon keresztül végzett cselekedet is az élet egységének fejlesztését szolgálja azért, hogy eljusson arra a pontra, amikor tiszta, nyitott, formátlan valósággá válik. Így a Világ-Idea tartalmának egyéni módon történő tiszta, nyitott kifejezésévé válhatunk tetőtől talpig. A folyamat végén, amikor feladjuk az önakaratot felismerjük, hogy soha nem is volt szabad, egyéni akarat már a kezdetekben sem." - Jeff Cox  Ezt jelenti a "Legyen meg a Te akaratod". Én-illúziónk ideiglenes megszűnése a legmagasabb misztikus állapotban, a meditáció nirvikalpa szamádhi állapotában nyilvánul meg, ami tisztán a Tudatosság tudatossága, megszűnik benne a test és az elmeközeg érzékelése. Ez egy halál élmény, az Önvaló energetikai beavatása váltja ki, amit a Plútó szimbolizál. A végleges természetes állapot, a teljes megvilágosodás pedig a szahadja szamádhi, ahol az energiaáramlás már folyamatosan megmarad. 

 "Ha az ember rendszeresen gyakorol, képes rászoktatni magát arra, hogy befelé forduljon, s belül megtalálja az Önvalót. Az embernek állhatatosan és folytonosan törekednie kell, amíg a felismerés állapota véglegessé nem válik számára. Amint az erőfeszítés megszűnik, az állapot természetessé válik, és egy folyamatos energiaáramlás által a Legfőbb átveszi az irányítást az illető fölött. Amíg ez maradandóan természetessé és megszokott állapotoddá nem válik, addig tudd, hogy nem realizáltad az Önvalót, csak bepillantást nyertél Abba. Az Önvalót megvalósított lélek továbbra is kapcsolatban maradhat a működő testtel, az érzékekkel és az elmével, anélkül, hogy önmagát a testtel azonosítaná" - Ramana Maharshi 

Nem véletlen, hogy a Plútót a halállal is társítják, hiszen a beavatás során az embernek éberen át kell élnie a halál élményét, amiből újjászületve feltámad még életében, de már nem lesz ott a káprázati énnel történő azonosulás, teste, elméje csak a magasabb hatalom, az Önvaló eszközévé válik. Ez a spirituális ébredés legmagasabb szintje. Az ókori beavatások neofitáinak is át kellet menni ezen, de az ismert 20. századi bölcsek beszámolóiból is ez derül ki. Ramesh Balsekar írta, hogy Ramana Maharshi és Nisargadatta Maharaj is beszéltek a haláluk végignézéséről, éber átéléséről. Maharaj az egyik szatszangján, látogatókkal folytatott beszélgetés során hangsúlyozta, hogy az Önvaló teljes realizációjához, felismeréséhez szükséges volt, hogy végignézze, tudatosan átélje saját halálát. Elmondta, hogy ő már teljesen realizáltnak gondolta magát a halálélmény előtt is, de csak miután később átélte és éberen végignézte a folyamatot, értette meg, hogy ez is szükséges volt a végső megszabaduláshoz.

"Bármit is gondoltam korábban az mostanra megváltozott, bármi is történik most, még az egyéniség legenyhébb érintése is teljesen eltűnt és a Tudatosság, mint olyan, spontán tapasztal, az eredmény teljes szabadság. Mindvégig ott volt a teljes meggyőződés, hogy a Tudatosság tapasztal, de még az az én, amit a Tudatosság tapasztalt ott volt. Mostanra az teljesen eltűnt. Az "Én vagyok" az egy gondolat, míg a Tudatosság nem egy gondolat. A Tudatosságban nincs olyan, hogy én tudatos vagyok (én tudatában vagyok valaminek)" - Nisargadatta Maharaj 

Láthatjuk tehát, hogy a transzcendens bolygók alacsonyabb oktávon, a tér-idő vetületben (asztrális-álom, fizikai-ébrenlét állapot) transzformálják az ősbolygók által fémjelzett, hagyományos én-átéléseket, amik különböző szintű spirituális ébredéseket, realizációkat eredményeznek. Mivel minden Egy: ami fenn van megfelel annak, ugyanaz, mint ami lenn van, és fordítva, ezért legmagasabb, végső szempontból nincs különbség a transzcendens és ősbolygók között, de az egység csak a spirituális úton járók számára válhat nyilvánvalóvá. (A fül számára sem hallhatóak a nagyon magas oktávok.)

A fentebb felvázolt én-átélések transzformációja megfelel a spirituális ébredés különböző fokozatainak. Az első két változásban, a Merkúr-Uránusz és a Vénusz-Neptunusz kölcsönhatásban az Önvaló még ideiglenes "bepillantásokban", racionalitást meghaladó, misztikus jelenségekben inspirálja a gyakorlókat, mintegy visszaigazolásként, biztatásként, hogy ne hagyják el a megkezdett ösvényt. Magasrendűségük ellenére ezek a megélések még mindig csak tapasztalatok, van ott egy self, akinek ezek a jelenségek megjelennek, ezért tovább kell majd lépni, nem szabad beleragadni ezekbe, mert megrekedést okozhatnak, sőt kialakulhat a "spiritualizált- ego" jelensége. Viszont lebecsülni sem szabad őket, hiszen a helyükön kezelve egészséges visszaigazolást nyújthatnak. Abszolút az egyéni sorstól függ, hogy kinek milyen, ilyen jellegű átélései lesznek, nincs szabály, mivel minden embernek másra van szüksége a fejlődéshez. Az is lehet, hogy egyiket sem fogja tapasztalni a gyakorló és egyből a Mars-Plútó átalakuláson megy át. Persze az ilyen nagyon ritka, nem érint szélesebb réteget. Az is lehet, hogy, mint Ramana Maharshinál, aki semmit nem gyakorolt, spontán beáll a halálélmény, de ez, ahogyan már említettem nagyon ritka jelenség és előző inkarnációk következménye. Mi is eljuthatunk a harmadik, Mars-Plútó fémjelezte fázisig, és valószínűleg lesznek az út során olyan élményeink, amik az első két fázis során léphetnek fel. Nagyon fontos, hogy ne ragadjunk bele ezekbe az élményekbe, bármelyik legyen is az, és feladva az egyéni törekvést (hosszú ösvényt) tovább lépjünk a "rövid ösvényre", azért, hogy az Isteni-Önvaló kegyelme, plútói energiája megszüntesse egoizmusunkat, a leszűkített egyéniségünkkel, test-elme organizmusunkkal való azonosulást, és az Abszolút Tudatosság spontán tapasztalásává váljunk. Buddha ezt az állapotot így jellemezte: "Események történnek, tettek bekövetkeznek, de nincs ott egyetlen egyén sem."   

(A hosszú ösvényen, közvetett úton az ember még egójával gyakorol, ennek a legmagasabb szintje a hagyományos koncentráció-meditáció. Ez egy elmeerősítő, öntisztító folyamat, szükséges előkészítője a rövid, direkt ösvénynek, de egy idő után akadállyá válik, el kell hagyni és rá kell lépni a direkt útra. (miután megtörtént a "bepillantás") Az utóbbin már az ember feladja a hagyományos gyakorlást, áttér a direkt gyakorlatokra, nem vár élményeket, így teszi magát nyitottá az Önvaló végső beavatásának. A gyakorlás folyamatossá válik, beleviszi  hétköznapi tevékenységei közé, itt már nem kell külön leülni, vagy elvonulni. Rövid ösvényhez tartozik pl. Ramana Maharshi atma-vicara, önkutatás gyakorlata, Nisargadatta Maharaj, Ramesh Balsekar, Papaji, Robert Adams, Jiddu Krishnamurti, U.G. Krishnamurti tanításai, Paul Brunton mentalizmus filozófiája, a zen, a dzogcsen.)

Ha megvizsgáljuk létezésünket, eddigi életünket születésünktől fogva, akkor kijelenthetjük, hogy nem volt más, mint egy "szenzációsorozat", hiszen életérzésünket, önátélésünket az érzékelés biztosította. Külső és belső tapasztalataink megélési folyamataival azonosultunk az ébrenléti és álomállapot váltakozása során. Viszont az álom nélküli mély alvásban elveszítettük éberségünket, nem tudtunk magunkról semmit, mivel megszűnt a szubjektum-objektum kettőssége, a külső és belső érzékelés lehetősége. A megvilágosodott tanítók beszámolói alapján az éberségnek, öntudatnak egy apró szikrája mély alvásban is megmarad a megvilágosodás után: ezt nevezik a negyedik állapotnak. Ez tisztán a Tudatosság tudatossága minden plusz bővítmény, kettősség nélkül. Ettől függetlenül egy átlagember ébrenlét és álom során fennálló tudatossága, vagy tudomásulvételi mechanizmusa is innen származik, de az önátélés, öntudat felfogásához még lennie kell valaminek, amit felfog, érzékel (az objektum hozza létre a szubjektumot), ami biztosítja a fényvisszaverődést, ezért léttapasztalatunkat egy meglehetősen komplex szenzoriális folyamat biztosítja.  

Ebből a szempontból érdemes megemlíteni a hindu Szánkhja rendszert, ahol a 25 tattva (kezdet) közül 11 az érzékeket jelenti. (a 25 tattvának egyben van értelme, együtt alkot egy egészet, de a bejegyzés mondanivalójának alátámasztására elég csak a 11 részleges kiemelése) Van 5 buddhindrija vagy más szóval érzékelő érzék, 5 karméndrija, cselekvő érzék és a manasz (elme). Az érzékelő érzékek a szem, orr, fül, nyelv, bőr. (látás, szaglás stb.) Ezek megállapítanak. A másik 5 tevékenysége a beszéd, a kéz és lábmozgás, a kiürítés és a nemzés. Ezek a külső érzékek, a belső érzék pedig a manasz, az elme. Az imagináció, életképzelet vezérli a manaszt, és ez kapcsolja össze az érzékelést a cselekvéssel, valamint fenntartja a 10 külső érzék között az állandó együttműködést, azokat rendezi. A 10 az örök Jelenhez van kötve, a szem, fül, orr stb. vagy a beszéd, kéz stb. nem tapasztalhat múltat vagy jövőt, csak a belső érzék a manasz (elme) rendelkezik emlékezettel és jövőbelátással, ezért mindhárom időt ismeri. (forrás: Hamvas Béla, Szánkhja-káriká tanulmánya) 

(Annyit még meg kell megemlíteni a Szánkhjával kapcsolatban, hogy megkülönböztet belső és külső szervezetet. A belső szervezetben a legelső emanáció a buddhi (értelem), majd ebből fakad az ahamkára (éncsináló) ami már a "változás változása", és tovább sugárzik a harmadikba, a manaszba (elmébe), ami pedig a többi 10 indrijába (érzékekbe) a külső szervezetbe. A buddhi értelmi munkájának az 5 buddhindrija, érzékelő érzék, az ahamkára, éncsináló akarati munkájának pedig az 5 karméndrija, cselekvő érzék felel meg.)  

A Szánkhjában az első tattva a Purusa (Önvaló, Atman), ami a rendszer szerint mindig tanú marad, alakot nem ölt, kívül áll és mindig kívül marad, ezért ez így még kettős szemlélet. Hamvas megemlíti tanulmányában, hogy "a hiteles kinyilatkoztatással több, igen lényeges helyen szemben áll. Sankara Védanta-szútrájában ezeket a szembenállásokat utolérhetetlen egzaktságával kielemezte..."  

Viszont még így is nagyon jó szemléltetőeszköz, ha az egységtudat, egységszemlélet felől közelítünk hozzá és nem különítjük el a Purusát (Önvalót). Vannak más tanítások is, ahol a Tanút csak szemlélőnek láttatják, de ezt csak a kezdők kedvéért teszik. Ramana Maharshi már nem tesz semmilyen megkülönböztetést: 

Ahogy ugyanazt az embert különböző neveken szólítják az általa végzett különféle cselekedeteknek megfelelően, hasonlóképpen ugyanazt az egyetlen elmét hívják különböző neveken - gondolkodás, értelem, emlékezet és én-ség attól függően, milyen alakot vesz fel, nem pedig a valódi különbözőség miatt.  

Ez gyakorlatilag a mentalizmus filozófiájának is a lényege: a megnyilvánulásban minden jelenség egy mentális konstrukció, vagy ahogyan Ramana tanította: "Nincs más csak az Önvaló."    

De miért olyan fontosak az érzékek, szenzorok? Mivel a mulandóság az örökkévalóság aktív oldala, ezért a Kozmikus/Világ Elme önmagán belül keltett aktivitását csak a direkt, szemlélődő meditáció eszközével lehet felismerni a jelenségek áramlásában, amiben majd végső soron feltárulhat Önmagunk mindenséggel való egysége. Az Univerzális elmeközeg fodrozódásába bele vagyunk ágyazva, egyénivé vált elmeközegünk annak egy öble, és a Világ Ideájának mentális képzete az érzékelés jellegét ölti magára elménken belül. Ezeknek az érzéki benyomásoknak a kitettsége, kintlévősége, szubjektumunktól való függetlensége valójában csak káprázat, amit személyes tudattalanunk kreál. (A személyes tudattalanban lévő mentális hajlamok, vászanák miatt az érzékelés együttműködése a Világ Elmével tudattalan) 

Azért érdekes a Szánkhja, mert kijelenti, hogy a 10 érzék, a külső érzékek az örök Jelenhez vannak kötve, ezért nem tapasztalhatják a múltat és jövőt. Mindig az adott pillanatot közvetítik, az adott pillanat formálódik meg bennük. Csak a manasz, az elme, a belső érzék ismeri mind három időt, mivel képes emlékezni, jövőt elképzelni a pillanatnyi gondolatformák felöltése mellett.  Az örök Jelen a Kozmikus/Világ elme (Isten) első, még egységtudatú imaginációja, képalkotása, a Világ-Idea, az ősképek, archetípusok világa, ahol a megnyilvánult létezés egyszerre, a kezdettől a végig le van képezve. Innen bomlik, vetítődik ki egy világkorszak és válik látszólag külsővé, mulandóvá. Viszont a külső érzékek nem ismerik az időt, mulandóságot, csak mindig az adott pillanatot regisztrálják azáltal, hogy a pillanatok áramlatában a jellegüknek megfelelő szenzációformára transzformálódnak. A Világ-Idea érzetbenyomásait a belső szerv, a manasz/elme teszi időszerűvé, mulandóvá, és az egyéni elmeközeg tudattalan mechanizmusa teríti ki, szilárd/folyékony/gáz halmazállapotú anyagnak láttatva teresíti, ami a káprázati valóság része. Ezzel a kivetítéssel jön létre a külvilág, a szubjektum-objektum látszólagos szembenállása, ami az éberséget, öntudatot biztosítja a kettősség káprázatában.  

Ez a szembenállás mindkét tudatállapotban létrejön amikor van öntudat, éberség, legyen az ébrenléti vagy álom állapot, A külső érzékek a Kozmikus-Elme Világ-Ideán keresztüli képalkotásában/gondolkodásában vesznek részt az univerzális elmeközegen keresztül, de ebben a közegben van saját, időt ismerő, egyéni elménk (manasz) is, amit a Szánkhja belső érzéknek hív. Végső szempontból ez a külső és belső kettősség nem áll fenn a közös elmeközeg miatt, minden egyes jelenség ugyanott jön létre, legyen az fizikálisnak, érzelminek, vagy mentálisnak látszó, ébrenléti vagy álom.  

Az ébrenlét és álom során körénk vetülő "külvilágot" is a Kozmikus/Világ Elme képalkotó mechanizmusa (imaginációja) hozza létre az elmeközegben, de az ébrenléti térben lévő jelenségek a Világ-Idea kivetülései (amit hívhatunk kollektív tudattalannak is), ezért látja ugyanazt minden élőlény. Az álomtérben viszont az egyén tudattalan érzetei, emlékei, lenyomatai transzformálódnak képekké, eseményekké ugyanazon képalkotó mechanizmus hatására. Az álomról felébredés után tudjuk, hogy mentális konstrukció volt, de az ébrenléti állapotról ezt nem feltételezzük, pedig a folyamat ugyanaz. A kihelyezés, teresítés mindkét esetben megtörténik, csak más alapból, tartalomból áramlik a vetítés.  

Spirituális szempontból az ébrenléti állapot a legfontosabb, mivel ezzel a figyelembevételi fázissal teljes a kör. Ez a Kozmikus Elme beteljesedett, mindent átfogó megnyilvánulása érzékeinken keresztül, így a felébredés-megvilágosodás is csak innen indítható el. Ebben az ébrenléti állapotban rejlik a fizikális inkarnáció létfontossága, mert csak itt lehet a "kettőt eggyé tenni.": 

Jézus ezt mondta nekik: Amikor a kettőt eggyé teszitek és a bensőt olyanná, mint a külsőt, a külsőt mint a bensőt, a fentit mint a lentit, s így a férfit mint a nőt egyetlen eggyé, hogy a férfi ne férfi és a nő ne nő legyen, amikor szemet szemért tesztek, kezet kézért, lábat lábért, akkor mentek majd be a királyságba.  

Ebben a bejegyzésben a címmel ellentétben nem egy részletes horoszkópot fogok bemutatni, hanem egy olyan jelenséget, ami jól rávilágít a manapság divatos, analizálgató asztrológia megbízhatatlanságára. Nagyjából hasonló belevetítési jelenség ez is, mint ami a pszichoterápiát is jellemzi és már Jung is felhívta rá a figyelmet: az orvos a saját komplikációit belevetíti a páciensbe. Az asztrológiában az asztrológus vetíti bele egy képletbe saját beállítottságát, elfogultságát, előítéleteit, elvárásait és nyilvánvaló tényeket hagy figyelmen kívül, ezáltal olyan megállapításokat tesz, ami a realitásnak ellentmond.

Ráadásul nem csak a kivetített komplikációk torzítanak. Jiddu Krishnamurti egy videóban kifejtette, hogy pszichológiailag bénító hatása van a megszerzett, felhalmozott tudásnak, ezért ő teljesen elveti az előzetes, megtanult minták alapján történő analizálást. (alapvetően a pszichológián keresztül veti fel a témát, de hozzáteszi, hogy ez igaz az élet minden területére: az analizálás, önvizsgálat, azt mondani, hogy ezt kell vagy nem szabad  tenni, ez  helyes vagy nem helyes stb. egy rossz folyamat) A direkt érzékelés és cselekvés fontosságát hangsúlyozza, a választás-minősítés nélküli tudatosságot, ami kondicionáltságtól mentes. Mivel érzékelésünket normál esetben a felhalmozott tudás irányítja, az emlékezet, a múlt, így az időhöz kötött. A múlton (emlékezeten keresztül) érzékelünk és cselekszünk, ezért nem látunk tisztán, tényszerűen. (ráadásul JK szerint a minták alapján történő gondolkodás rossz hatással van az agysejtekre) A hagyományos asztrológiában is folyamatosan minősítenek: jó, vagy rossz fényszög, kedvező vagy kedvezőtlen bolygóállás, sötét-világos házak, ártalmas bolygók alapján analizálgatnak, ezekre az előzetes mintákra erőltetik rá a kifejtést. 

Nagyon jó például szolgál erre egy, a youtube-on nézhető videó, amit Kalo Jenő, közismert asztrológus tett közzé néhány éve csatornáján az akkori amerikai elnökválasztást megelőzően. Kalo egy másik videójával már foglalkoztam a blogon, ahol Dr. Daubner Bélával beszélgetett, és ott ezt írtam: "Kalo Jenő asztrológus egy volt fideszes képviselő, ezt soha nem is tagadta, és jelenleg is támogatója Orbán Viktor kormányának, politikájának. Volt olyan videó a csatornán, ahol a Fidesz nemzeti konzultációját propagálta, de a menekültválság idején is a kormánypárt mondanivalóját képviselte." 

A csatornáján látható videóiba, magyarázataiba azóta is folyamatosan beleszövi a kormánypropaganda üzeneteit, amiket saját véleményként állít be. Természetesen nincs ez másképp Donald Trump horoszkópjának kifejtésénél sem, hiszen köztudott az Orbán kormány Trump iránti rajongása. Ebben a videóban is jól lehet látni, hogy Kalo a tények figyelembe vétele nélkül hajlítja meg a valóságot és vetíti bele saját, előzetes beállítottságát egy képletbe, ezért remek példát szolgáltat a bejegyzés elején leírtakhoz. Csak néhány elszínezést emelnék ki az elemzésből, aminek Trump eddigi élettörténete tökéletes ellentmond.

Természetesen elhangzik a kifejtésben, hogy nekünk, magyaroknak Trump győzelme a jobb, mivel az ő lelkülete közelebb áll a magyarság lelkületéhez. Alapszinten képlete mutat egy erkölcsiséget, vallásos, erkölcsös ember és jól tud élni a törvényekkel, de ebből a szempontból van egy-két zűrös ügye, rezeg a léc, a pénzügyeiben apály-dagály lehet. (meglehetősen elnéző megközelítés) Elhangzik egy zavaros összeesküvéselmélet az ellenségeiről, akik mindent elkövetnek, hogy kikerüljön a hatalomból, vigyáznia kell mert egy merénylet lehetősége sem kizárt a képlet alapján. (utólag megállapítható, hogy erre konkrétan jól ráérzett) Aztán megtudhatjuk, hogy sokat csalódik a nőkben. Egy régi patriarchális "pasas", akinek nem világa az amerikanizálódó, modern, a nők szabadságjogait hangsúlyozó világ, de nagyon fontos számára a család, annak ellenére, hogy többször is elvált. Trump az a típusú ember, aki tele van pozitívra irányuló tendenciákkal, ő a jóban hisz, a felsőbbrendűben, abban, hogy sikere lesz, egy igazi amerikai sikerember. Ezeket nekünk magyaroknak sem ártana eltanulni, jobban kellene hinnünk a jóban és abban, hogy sikerünk lesz. Kalo bedobja még a pozitív gondolkodást, a vonzás törvénye humbugot is Trumppal kapcsolatban, mint inspiráló példát, hiszen azért olyan sikeres, mert nagyon sok jó gondolatot gondol végig, amik a vonzás törvénye alapján bevonzzák a sikert. Befejezésként megtudhatjuk, hogy Trump a maga módján még spirituális is, mert, amiben hisz abban nyomul és ez a lényeg. Nem számít, hogy ez kikezdhető vagy sem, az a lényeg hogy ő ettől boldog, jól érzi magát a bőrében Nem számít, hogy másoknak ez tetszik-e, vagy sem. Nem kell rá irigykedni, hanem el kell tanulni tőle, hogy hogyan érezzük jól magunkat a bőrünkben. A kifejtésben voltak találó, értékelhető dolgok is, de azok eltörpülnek az óriási baklövések és a nyilvánvaló elfogultság mellett. 

Dióhéjban ezeket a következtetéseket emeltem ki az egyórás videóból, az asztrológiai háttéradatokat szándékosan mellőztem, mert a végeredmény és a valós tények szempontjából most nem fontosak. A videó megtalálható Kalo csatornáján, ott látható a képlet is. Úgy gondolom nem kell politológusnak lenni ahhoz, hogy valakinek legyen némi fogalma a volt amerikai elnök ügyeiről, hiszen a sajtóban folyamatosan szemlézték megnyilvánulásait, én is számtalan botrányára emlékszem. Csak néhány eset:

Tavaly Trumpot a New York-i bíróság berendelte meghallgatásra, mivel azzal vádolták, hogy el akarta tüntetni Stormy Daniels pornószínésznővel folytatott viszonyának nyomait. Mindezt üzleti dokumentumok meghamisításával szerette volna elérni. Természetesen Trump tagadott mindent és boszorkányüldözést emlegetett. Az mindenesetre bizonyított, hogy 2016-ban Trump ügyvédje, Michael Cohen 130 ezer dollárt fizetett a nőnek a hallgatásért cserében. Cohen maga ismerte el, hogy Trump bízta meg ezzel.

Aztán köztudott, hogy ez a békeszerető ember az elnöki ciklus végén meg akarta támadni az iráni nukleáris létesítményeket, de tanácsadói lebeszélték róla. Nem nehéz elképzelni, hogy ez azonnal lángba borította volna a Közel-Keletet. 

Jeruzsálembe helyezte át az USA nagykövetségét. Ez szimbolikus gesztus, gyakorlatilag azt jelenti, az USA Jeruzsálemet ismeri el Izrael fővárosának. A gond ezzel az, hogy a béketárgyalások során és a kétállamos megoldás keretében Jeruzsálemre a palesztinok is fővárosként tekintenek. Mondanom sem kell, hogy ezzel csak olajat öntött a tűzre. A Trump éra alatt egyértelmű lett, hogy az USA nem támogatja többé a kétállamos megoldást. Trump elnök “évszázad üzlete”’ tervét etnikai katasztrófaként élte meg a palesztin nép.  

Trumpék a 2020-as, Georgia államban elkövetett választási csalása során meghamisítottak egy választókörzetben készült videót, amivel meg akarták változtatni Biden győzelmi eredményét. Azt is kitalálták, hogy több ezer halott ember nevében szavaztak a Demokraták, amiről bebizonyosodott, hogy hazugság. Ezekkel a hamis információkkal hergelték fel a Capitolium ellen támadó csőcseléket, aminek 5 halálos áldozata lett. (Az utóbbi miatt megfosztották a mentelmi jogától és bírósági eljárás van ellene) 

Felrúgta az iráni atomalkut, a klímaegyezményt, feltúrta az indián őslakosok földjeit az olajvezeték miatt, külügyminisztere lelkendezett a jégsapkák olvadása miatt, mert így majd ki lehet bányászni az olajat.

Aztán sokat lehetett hallani, olvasni a rengeteg nő ügyről, molesztálásról és botrányról, valamint a nőkről tett trágár nyilatkozatairól. 

Adócsalás, adóelkerülés miatt is indult ellene eljárás, ami miatt a lehető legmagasabb pénzbírságot kellet fizetnie.  

Spiritualitására jellemző, hogy egy "ál-keresztény" tévéprédikátort, Paula Michelle White-Cain alkalmazta spirituális tanácsadónak, aki az egyik legnagyobb biznisz szekta vezetőjével, Benny Hinnel áll kapcsolatban. Aztán egy napokban megjelent amerikai dokumentumfilmből (Ima az armageddonért, a youtube-on megnézhető) kiderült, hogy Trump másik spirituális tanácsadója Robert Jeffress, aki egy armageddont váró egyház vezetője, és nagy befolyással van rá John Hagee, aki alapítója és elnöke a Christians United for Israels nevű keresztény cionista szervezetnek.

"John Hageet egyfajta politikai királycsinálónak tartják. Az elnökjelölt aspiránsok az ő mega templomába járnak, Hagee-vel találkoznak, a támogatását kérik. Az elnöknek kizárólagos hatalma van arra, hogy csapást mérjen, vagy nukleáris fegyvert vessen be. Tehát John Hagee vagy Robert Jeffress vagy más lelkészek úgy gondolják, hogy egy katasztrofális világháború elhozhatja az armageddont. Ők azok az emberek, akik az elnök fülébe súgnak, az elnöknek, aki lehetővé teheti, hogy ez megtörténjen." - hangzik el a dokumentumfilmben. 

Jó példa ez a báránybőrbe bújt farkasokra, azokra a szélsőséges vallási irányzatokra, amelyek eltorzítják, félreértelmezik az eredeti vallási tanokat. Nem lehet véletlen, hogy Trump szombati beszédében azt mondta, hogy "bátorítani" fogja Oroszországot, hogy támadja meg azokat a NATO-tagokat, amelyek nem teljesítették pénzügyi kötelezettségeiket. 

Érdemes még megemlíteni, hogy a spirituális hagyomány felosztása alapján Donald Trump a gazdasági, pénzügyi, kereskedő "kaszt" embere, egy vaisja. Tudatossága az adás-vételre, profitra, nyerészkedésre van hangolva, lelkivilágát erőteljes vágyerők mozgatják. A mai világkorszakban az irányítás már lesüllyedt erre a szintre, spiritualitást, szellemi érintettséget emlegetni felesleges. Kalo Jenő elemzése ékes példája annak, amikor valaki a tények figyelembevétele nélkül, az előzetes beállítottsága alapján mutat be egy asztrológiai képletet. A videóban beszél önmagáról is, hívatásáról, spirituális beállítottságáról stb., de mindezek után hitelessége megkérdőjelezhető. Hiába a több évtizedes asztrológusi múlt, elméleti tudás, ha politikai beállítottsága, elfogultsága elhomályosítja látását, ami nem csak ebben a videóban tűnik ki, hanem a csatornáján fellelhető más videókban is. Meglehetősen káros ez a jelenség, hiszen Kalo az ország egyik legnépszerűbb és legismertebb asztrológusa, aki egyben asztrológiai tanár is, tanfolyamokat tart, már több, mint ötvenezren követik youtube csatornáját. Ha egy világosan, tényszerűen gondolkodó ember esetleg rajta keresztül szeretne megismerkedni az asztrológia tudományával, akkor könnyen csalódás érheti a tudományt illetően, pedig a hiba nem az asztrológiában van. 

Ezen a blogon csak akkor foglalkozom politikai jellegű témákkal, ha direktben fellelhető benne spiritualitással kapcsolatos szál is. A bejegyzés mondanivalójában alapvetően nem a benne szereplő egyének a fontosak, hanem az az ellentmondó jelenség, ami megnyilatkozott az eset kapcsán. Az asztrológia területe az a spirituális terep, ahol nagyon könnyű nagyokat mondani, sejtetni bizonyos dolgokat, félrevezetni az embereket, ezért fontos, hogy óvatosan közelítsünk és merjünk önállóan gondolkozni, kérdéseket feltenni. Figyelembe kell venni a világban látható tényeket is, hiszen nem véletlenül tanította már Jézus is: 

"Gyümölcséről ismerszik meg a fa" 

(Mire befejeztem a cikket, felbukkantak Kalo legújabb videói, amelyekben a bukott köztársasági elnököt és a kialakult helyzetet próbálja tisztára mosni asztrológiai elemzéssel. Várható volt)          .

Az utóbbi egy évben jelentősen megugrott a "mesterséges intelligencia" elterjedése. Bekerült a köztudatba a fogalom, ami  egy gép, program vagy mesterségesen létrehozott tudat által megnyilvánuló "intelligenciát" jelent. Rengeteget lehet olvasni az előnyeiről, de veszélyiről is. Önmagában semmi nem jó vagy rossz, minden a felhasználás jellegétől függ. Itt a kettősség káprázatában, a jelenségek világában a megnyilvánulás lehet bármilyen előjelű. Hamvas Béla hívta fel a figyelmet a fogalmakon való eltévelyedésre, amiből rengeteg félreértés származik. Jó példa erre az "intelligencia" kifejezés is, ami Jiddu Krishnamurti szerint az értelem és az érzelem egyensúlyából fakad. Csak akkor beszélhetünk intelligenciáról, ha a kettő egyensúlya fennáll, mert ha az  értelem, vagy az érzelem túlsúlyba kerül, akkor felborul az egyensúly. Helyes cselekedet, döntés nem származhat egyoldalú működésből. Ennyiből is jól látható, hogy valódi intelligencia mesterségesen nem hozható létre, nem lehet intelligenciának nevezni egy olyan jelenséget, amiből hiányzik az értelem és az érzelem. Gyakorlatilag a modern technológia által lehetővé tett, nagyon nagy adatmennyiség, információ gyors feldolgozását láthatjuk, aminek megvannak az előnyei, de a hátrányai is.  

A "mesterséges intelligencia" mennyiségi jelenség, nem minőségi, és mint minden jelenség egyben szimbólum is: az időpánik uralta modern korszak szimbóluma, és a felfokozott, nagyon nagy sebességű racionális, ok-okozati gondolkodás mesterséges, gépi megnyilvánulása. Hamvas Béla az Északi korona esszéjében írt az extrém luciditás jelenségéről, a felfokozott józan ész által uralt ember működéséről. Ez a személytelen működés a "nappali tudat egy faja", egy "olyan képesség, amelynek hatásterülete, és ezért megismerési köre is kizárólag a földi lét." 

"A luciditásnak csak életkategóriája van, szellemkategóriája nincs, ezért nem egyetemesen humánus, ezért nincs benne női és gyermeki és érett öreg és nincs imagináció, képzelet, álom, művészet, vallás, nincs benne morál, és főképpen nincs szeretet." 

Valójában az esszé sokkal többről szól és mélyebb kérdéseket boncolgat, de mindenképpen figyelemreméltónak tartom, hogy a 21. században megjelent egy olyan technológia, amelynek működésében fel lehet fedezni a hasonlóságot a Hamvas által bemutatott emberi észműködéssel. A megnyilvánult világ jelenségeit nem lehet elválasztani az emberiség kollektív mentalitásától, a "mesterséges intelligenciának" hívott eszköz sem bukkant volna fel, ha az emberiségben nem lenne meg ez az előkép. 

Alapvetően nem szándékoztam írni erről a témáról, annyira nem is látom át részleteiben, de annyit látok, hogy óriási lelkesedét, rajongást robbantott ki az emberekben. Számtalan cikk, előadás foglalkozik vele, érvek, ellenérvek hangzanak el felhasználását illetően. Ezekbe most nem mennék bele, viszont szembe jött velem egy hír a mostani izraeli-palesztin konfliktus kapcsán, ami szerintem jól rávilágít a mechanizmus nyújtotta "lehetőségekre" és ez inspirálta ezt a bejegyzést: 

Természetesen tudom, hogy soha nem az eszköz a hibás, egy kést is lehet sok mindenre használni, ugyanúgy, mint egy repülőgépet, vagy bármi mást, de immorális felhasználás esetén legalább tudjuk, hogy egy élő személy szúrt, vagy dobta le a bombát és nem egy személytelen algoritmus tanácsa inspirálta a gyilkosságokat, jelölte ki a célpontot. Hamvas nem véletlenül írta, hogy a személytelenség az Antikrisztus. J. Krishnamurti számtalanszor elmondta, hogy minden baj forrása a "gondolat", abból született az atombomba, a nacionalizmus, az állatok kipusztítása, a háborúk, a népirtások stb. az olyan gondolatokból, amelyekben nem volt meg az értelem-érzelem egyensúlya, ami a tiszta intelligenciát jelenti. Ez a technológia lehetővé tette, hogy az értelem és az érzelem teljes kikapcsolásával, mérlegelés nélkül, vakon hajtsanak végre tömeggyilkosságot ártatlan civilek ellen. A technológia számára nem számít a jelentős járulékos veszteség, neki csak "térkép e táj". Ez ugyanaz a primitív barbárság, mint a hamászos terroristák tevékenysége. Hiába a nagyon magas technológiai fejlettség, a zsidó állam katonai apparátusa még mindig a "szemet szemért" elv bosszúálló mentalitását képviseli, lényegi fejlődés nem történt. 

A mesterséges "intelligencia" ilyen jellegű használata is nagyon jól bemutatja, hogy önmagában a technológia fejlettség nem sokat ér, sőt még jobban rávilágít az emberiség morális fejletlenségére. Jellemző, hogy ez a személytelen eszköz azonnal megtalálta helyét egy háborúban is, átlagon felüli hatékonysággal lehet vele gyilkolni. Természetesen az izraeli példa szélsőséges, csak a legnegatívabb szélsőséget mutatja, de véleményem szerint egy figyelmeztető felkiáltó jel is egyben, bemutatja mi történik, ha átadjuk az irányítást a személytelenségnek, kioltjuk a tiszta, emberi értelem-érzelem egyensúlyából származó intelligenciát és a mennyiségi adatfeldolgozásból származó sugalmazásra hallgatva cselekszünk.        

Szabó Péter neve gondolom sokak számára ismerősen hangzik. Ő a magyar motivációs ipar legismertebb és legsikeresebb trénere, rengetegen követik internetes csatornáit, látogatják előadásait, vásárolják könyveit. Brian Tracy, kanadai-amerikai motivációs gurut tartja mesterének, akivel könyveket is írtak közösen. Tracy-ről tudni kell, hogy ő is a  "vonzás törvénye" vonalra pattant fel, a "vonzás törvényének" gyakorlati alkalmazása tanításának lényege. (a gondolkodás megváltoztatása megváltoztatja az életet). A "vonzás törvényéről" már korábban írtam, különböző ágai vannak, de ezen bejegyzés szempontjából azt tartom fontosnak kiemelni, hogy azon képviselői tudtak komoly, anyagi sikereket elérni, akik valamilyen kereskedelmi múlttal rendelkeztek. Brian Tracy üzletkötő volt, majd egy nagyvállalat ügyvezető igazgatója lett, Szabó a Providentnél dolgozott és lett vezető, mielőtt belefogott a motivációs üzletbe. A világhírű Vonzás törvénye könyv szerzői, Esther és Jerry Hicks az Amway-nél dolgoztak korábban (üzletkötő, könyvelő), Rhonda Byrne, a A Titok szerzője pedig tévéreklám és tévéproducerkén tevékenykedett a könyv megjelentetése előtt, így ő is jól ismerte a marketingfogásokat. 

A cikk itt olvasható: https://nyilegyenes.blog.hu/2020/03/05/amway-tol_a_vonzas_torvenyeig    

De miért érdekes ez, és miért foglalkozom Szabó Péterrel? Alapvetően nem lenne ő érdekes, ha az utóbbi időben nem nyergelt volna át a spirituális vonalra is. Egyre több, közismert, magyar előadó, tanító bukkan fel körülötte és fonódik bele a vállalkozásába. Valójában nem is Szabó itt az érdekes, hanem azok, akik a nevüket adják egy ilyen kétes hátterű üzleti vállalkozáshoz. Szabónak a spiritualitás is csak egy újabb üzletág, de nem is lehet más, hiszen, ha megnézzük a Partizán vele készült interjúját, ott kiderül, hogy morálisan semmit nem fejlődött korábbi énjéhez képest, hiába kezdte el tolni a "spiri" vonalat. (A műsorvezető szembesítésként bejátszott egy olyan videót, ahol Szabó a kiskorú gyermekeit használta fel nagy nyilvánosság előtt motivációs célokra. Szabó semmilyen szégyent nem érzett a videó láttán, kifejtette, hogy nem bánta meg, sőt még hamis, önigazoló magyarázatokat is gyártott.)

Még mielőtt tovább megyek a részletekbe, teszek egy kis kitérőt a kasztrendszer irányába. Ez a rendszer a társadalomban már nem jelenik meg láthatóan (Indiában is csak felszínesen), de eredetileg sem ez volt a lényege: a lelki alkatot, legbensőbb mentalitást jelölte. Ez azért érdekes, mert ez napjainkban is így van, mindannyian beletartozunk valamelyik beosztásba. Nézzük meg nagyon tömören a három legfontosabb kasztot:

1. Brahmanok kasztja: Szellemi kaszt (papok, tanítók), ide csak a legmagasabb szellemi koncepcióval rendelkező emberek tartoznak. Szellemi erőközpontok, nem érdekli őket a fizikai vagy asztrális élet.

2. Ksatria, a harcosok kasztja: Ez még spirituális fokozat. A harc alapvetően "szellemi harcot" jelent, a magas eszmék éltetik ezeket az embereket, az igazság. Az ideákért lelkesednek, harmadrendű kérdés náluk a fizikai, anyagi érvényesülés és az asztrális élvezetek. 

3. Vaisják, kereskedők kasztja: Ők a gazdasági életben működők.  Az adás-vétel, nyerészkedés, kapzsiság, kívánságok, szenvedélyek, anyagiasság érdekli őket. 

Természetesen a lelki hangoltság a fontos, ezért például mindenki Vaisja, "kereskedő", aki üzletel, üzérkedik, és teljesen mindegy, hogy piaci áruval kereskedik vagy spirituális tanítással. Hiába játssza valaki a spirituális tanító szerepét, ha közben meg beül Szabó Péter motivációs, kereskedelmi vállalkozásába. 

A legtriviálisabb  példa erre a Tudatosság Mesterkurzus néven futó tanfolyam, ami Szabó Motiverzum oldalán található. A szélhámosság egyből kitűnik, hiszen így hirdetik:

"Emeld a tudatosságod egy eddig soha nem tapasztalt szintre, és tartozz a tudatosan élők és gondolkozók felső 1%-ába!" 

Ez a kiválasztottságot ígérő, new-age reklámszöveg már sokat megsejtet a tanfolyam színvonaláról, de a legviccesebb az, hogy Szabó természetesen önmagát is odarakta az "1%-ba emelkedés" módszerét tanítók közé, amivel gondolom jelzi, hogy ő is benne van a körben. Aztán ott van teljes "menetfelszerelésben" az önmagát Chang An Sunim néven futtató "zen tanító", akinek Szabó cége már le is szervezett egy több órás show-t a Budapest Kongresszusi Központba. EGGYÉ VÁLÁS a zen útján az önképtől az önvalóig, hangzatos címen van hirdetve. Piros szektor: 26 970 Ft, Sárga szektor: 21 970 Ft, Kék szektor: 16 970 Ft. 

Úgy látom átvették az ülőhelyek beárazásának módszerét Eckhart Tolle-tól, ugyanis nála is drágábbak szoktak lenni a színpad közeli helyek. Érthető ez, hiszen így a módosabbak közelebbről nézhetik a "mestert". Mi köze van ennek a Zen szelleméhez, az eggyé váláshoz, az önvalóhoz? Mindezek után az előadóról teljesen felesleges bármit is leírni (belenéztem pár videójába), nem nehéz elhelyezni a fentebb leírt kasztkategóriák egyikébe. A szomorú az, hogy nagyon sokan ezzel a biznisz zennel fogják azonosítani a valódi, hiteles Zen ösvényt. 

Aztán ott van Dr. Daubner Béla is a Tudatosság Mesterkurzus tanárai között, Szabó már piacra is dobott vele egy könyvet. Daubnerrel már sokat foglalkoztam ezen a blogon, ezért csak jelzésként ide teszek néhány jellemzőt:

- egy olyan jógavonal követője, tanára, aminek alapítója Swámi Ráma, aki egy bukott szexguru volt.

- szerinte a Pride-on felvonulók körülbelül ugyanolyan személyiségzavarban szenvednek, mint az ellentüntető bőrfejűek. (integrál szemlélet alapján) 

Részletesebben: Dr. Daubner tanít

Gánti Bencéről csak annyit tudok, hogy integrálszemléletű pszichológus, a Ken Wilber féle, new age, integrál szemlélet propagálója. Az általa és Daubner által is követett irányzatról és Wilber hiteltelenségéről már itt írtam: Ken Wilber és az integrál kultusz háttere    

Könnyen észrevehető, hogy ez a " tartozz a tudatosan élők és gondolkozók felső 1%-ába!" reklámszöveg Wilber  inspirációjából született.

Aztán ott van még a magyar pop ezotéria legismertebb alakja, Müller Péter, akiről szintén írtam már korábban. Tanításainak színvonaláról, megbízhatóságáról nem sok jót lehet elmondani. Például a Szent Szellem fogalmát leszállította egy silány, spiritiszta, médiumi színvonalra és ráhúzta egy olyan jelenségre, mint a szellemvilág, aminek ahhoz semmi köze. Ez az Evangélium tanításának az eltorzítása, félreértelmezése, teljes fogalomzavar. Sokat beszél a magyar nyelv szakralitásáról, ami teljesen megalapozatlan, de a Yotengritről, meg a nyirkai jóslatról is, amiket szintén nehéz komolyan venni. A korábbi cikk: Müller Péter     

A végére maradt Dr. Máté Gábor, magyar származású kanadai orvos, az ő munkásságát csak néhány cikk erejéig ismerem, és Laár András, akit kimondottan kedvelek, mint zenészt, humoristát. Hamvas Béla szerint a humor az éberség egyik jele és kétségtelen, hogy Laárnak remek humora van. Nehezen tudom felfogni, hogy hogyan tudta felvállalni ezt a "motiverzum" közeget. Mivel buddhista tanító, asztrológus is egyben, ezért erre a szerepkörre egyáltalán nem vet jó fényt egy ilyen motivációs guruval történő együttműködés. Vicces, hogy ezeknek a kétes hátterű előadóknak a kurzusaival lehet bekerülni a "tudatosan élők és gondolkodók 1%-ba" (főleg, hogy ilyen nincs is), de már az is beszédes, hogy egy ilyen cím alatt futó humbug tanfolyamhoz adták a nevüket.       

Szabó Péter egy ravasz üzletember, akit az utóbbi években egyre többen támadtak, és jogosan sarlatánnak kiáltották ki. Egyre forróbbá vált a talaj a lába alatt, ezért érezte, hogy váltania kell. Óvatosan a spiritualitás és a pszichológia irányába vette az irányt, elkezdett meghívni erről a területről is embereket. (a hagyományos közéleti szereplők mellett) A már korábban említetteken kívül felbukkant már nála Kiss József Zsolt asztrológus (aki a fenti Daubner interjút csinálta), Egedi-Kovács Melinda az Új alkímia biznisz alapítója, és Balogh Béla is, aki az egyik legnagyobb rizsamágus a magyar ezo-bazárban. Jellemzően a kétes értékű szereplők bukkantak fel nála, mivel azt remélik, hogy Szabó népszerűségén keresztül tovább tudják növelni követőik számát. Spirituális szempontból annyi haszna mindenképpen van a motivációs tréner tevékenységének, hogy a műsoraiban felbukkanó arcokról azonnal kiderül "kereskedőségük". 

Mi van a csúcson túl?

Suhajda Szilárd hegymászó "tragédiája" szinte mindenkit megérintett. Egyedül, oxigénpalack és serpák segítsége nélkül akart feljutni a Mount Everestre, de nem sikerült neki, életét vesztette. Egy serpa elmondása szerint  óriási kockázattal jár így nekiindulni a halálzónának. Az eddigi statisztikák szerint 24,5 százalék az esélye annak, hogy valaki meghal, ha a "tiszta mászást" választja..

Hatalmas indulathullámokat indított el a hegymászó "tragédiája", szinte mindenkinek konkrét véleménye volt, amit a közösségi médiának köszönhetően sokan meg is osztottak a nyilvánossággal. A véleményalkotási kényszer, állásfoglalás lételemünkké vált, úgy érezzük, hogy azonnal reagálnunk kell, a világnak hallania kell véleményünket. Arra persze egyikőnk sem gondol, hogy ezek a vélekedések valójában csak rólunk szólnak, saját mentális hajlamaink, személyiségünk, kondicionáltságunk kivetülései és a "valósághoz", a tényekhez semmi közük. Arról meg nem is szólva, hogy a hegymászásról a nagy többségnek csak "fotelélménye" lehet. Aztán ezen élmény talajából szökkennek szárba az olyan meglátások, hogy: "Megérdemelte, minek ment oda?", "Felelőtlenül kockára tette az életét a hobbijáért.", "Nem gondolt a gyerekére, családjára", stb. A másik végletben gondolkodók, pedig pajzsra emelték, felszínes hőst faragtak belőle, aki felvette a harcot az elemekkel és farkasszemet nézve a halállal, nem adta fel célját. Az első "kasztba" tartozók a céltalanságban sodródók, akiknek szinte megnyugvást jelent mások sikertelensége, és igazolva érzik a "szociális hétköznapokba" ágyazott, átlagos életük helyességét. A másik kaszt a célorientáltak kasztja, a tűzön vízen át haladóké, a "soha nem adom fel embereké", akik saját eredmény központúságukat vetítik bele a helyzetbe, számukra a hősiesség a világi célok beteljesítése. Persze ez csak a két véglet és vannak köztes árnyalatok is, de a - Mi van a csúcson túl? - kérdést valószínűleg senki nem teszi fel.   

Paul Brunton jegyzetfüzetében, a Haladó meditációk fejezetben található Robert Falcon Scott felfedezőről és Frank Smythe hegymászóról egy bejegyzés: 

"Scott, amikor a Déli-sarkot kutatta a jégbe fagyott antarktiszi pusztaságok között, és Smythe, amikor a Mount Everest csúcsát kereste szörnyű kő- és hólavinák közepette, írásos beszámolóikban arról az érzésről számoltak be, hogy nincsenek egyedül, hogy egy misztikus, láthatatlan jelenlét kíséri őket, amely különös nyugalmat áraszt. Scott vállalkozása hősi halállal végződött, míg Smythe túlélte, hogy élvezze otthona melegét és biztonságát. Mindketten tudták azonban, hogy milyen szokatlanul áldottak voltak abban az időben, mert Scott teljes nyugalommal és a halálba vetett belső bizalommal ment a végzetes halálba, ami minden borzalmat kivett belőle. Ez a nemes átmenet a létezés egy másik szakaszába nem volt az a nyomorúságos csapás, amit sok más ember átél. Mi volt az a misztikus jelenlét, amely e férfiak mellett járt? Mindegyiküknek megvolt a maga hite róla, képzeletben felépíthette azt, amire a korábbi ismeretei, tapasztalatai, hajlamai és szemlélete természetes módon rábeszélte. Mindegyiküknek más-más elképzelései lehettek erről, de ez nem befolyásolta azt a tényleges erőt, amely akkoriban inspirálta és éltette őket. Ez az erő ugyanis nem volt más, mint az Önvaló Kegyelme, és ha megértjük a Scott-tal és Smythe-tal történtek pszichológiai titkát, akkor megérthetjük, hogy nem csak a messze vándorló felfedezők és a magasra törő hegymászók hívhatják bátor bizalmukkal az Önvalót. Ugyanaz a veszélyes élmény, amely más emberekben félelmet, rémületet és kétségbeesést keltett, méltóságteljes bizalmat és misztikus tudattágulást hozott számukra, amely egy időre tudatosította bennük a rejtett megfigyelőt. Valójában hirtelen, részben átléptek a transzcendentális állapotba. Aki sikeresen gyakorolja a Rejtett Megfigyelő meditációt, pontosan ugyanazt az érzést fogja megtapasztalni, hogy nincs egyedül, hogy egy misztikus jelenlét kíséri, amely a bizonyosság és biztonság jótékony érzését hozza magával. Ennél azonban sokkal többet fog tapasztalni."  

Ezt az élményt élheti meg egy vérbeli hegymászó, akit nem a szenzációéhség, kalandvágy vezérel. Ha jól emlékszem a Hét év Tibetben című filmben is elhangzott egy mondat az egyik hegymászó szájából, hogy a dalai láma jelenlétében átélt nyugalmat előtte csak mászás közben érezte. A megvilágosodott tanítókból is az Önvaló Kegyelme sugárzik. 

Suhajda Szilárdról nem hallottam korábban, mivel nem követem a hegymászó sportot. Facebook oldalán tájékozódtam és megtudtam, hogy: "első magyarként állt bolygónk második legmagasabb pontján, a 8611 méteres K2 csúcsán. Ezzel az eredménnyel, magyar hegymászóként, Szilárd járt az eddigi legmagasabb hegycsúcson oxigénpalack nélkül. 2022 tavaszán szintén „tiszta mászással”, önálló mászóként érte el Földünk negyedik legmagasabb pontját, a Lhoce csúcsát (8516 m)." 

A "tisztán mászás" nem vakmerőségéből fakadt, hanem környezettudatosságból. Felkészültsége korábbi eredményei alapján megkérdőjelezhetetlen, de sorsában már nem volt benne a Csomolungma meghódítása. Az utolsó bejelentkezése 8700 méteren volt, pár órára a csúcstól, már "csak" 148 métert kellet volna megtennie. Ha sikerült volna neki, akkor a földi élet szempontjából óriási sikert ér el, így viszont csak a tragédiát látjuk. Neki a Hegyek voltak a Mesterei és amire megtanították örökre vele marad. Az utolsó Mester már nem engedte, hogy a közvetlen közelébe menjen. A Gondviselést nem érdeklik a külső sikerek, csak az egyén "valódi érdeke" számít, ami sok esetben érthetetlen, felfoghatatlan mulandósági szempontok alapján. 

Egy, a csúcsról lefelé tartó serpa, aki egy másik expedíció kimerült hegymászóját támogatta még látta a minimális életjeleket mutató magyar hegymászót kb. 8780 méter magasságban, amikor elhaladtak mellette, de a kockázat miatt nem tudott segíteni rajta. Azt, hogy mi történ azokon az utolsó métereken már soha nem fogjuk megtudni, de ha Szilárdban felismerődött a Hegy és Önmaga egysége, ha felismerte, hogy a Hegy végül is Őbenne van, akkor "a csúcson túlra" jutott.       

A Nap minden reggel felkel, világosságot teremt, beragyogja a világot, és teszi mindezt úgy, hogy nem foglalkozik a megvilágított jelenségek jellegével. Sugarakat küld a legmagasabb hegyek tetejére, dombokra, mezőkre, tavakra, tengerekre, óceánokra, erdőkre, sivatagokra, városokra, falvakra, állatokra, emberekre. Nem érdekli, hogy az éppen virágzó cseresznyefákra szórja sugarait Kiotóban, vagy egy hatalmas szeméttelepre Bombay közelében, nem tagadja meg sugarait az Ukrajnában szétlőtt lakótelepektől, de a kölni dómtól sem sajnálja azokat. A játszótéren önfeledten hintázó gyermekek pont olyan kedvesek számára, mint a parkokban sakkozó öregurak, vagy a piacra siető nagymamák. Végtelenségig lehetne sorolni a relatív, külső jelenségeket jellegük szerint, de a belsőnkben játszódó folyamatokkal sincs ez másképp. A Nap 24 óránként megteremti a nappalt, fényében láthatóvá válik a világ.  

Napunk, Öntudatunk sem tesz különbséget boldogság vagy szomorúság, testi fájdalom, vagy kellemes közérzet között, csak tudomást vesz róluk, számára ezek szimpla szenzációk. Minden úgy van jól, ahogyan van. Indiában élt egyszer egy házaspár, az asszony spirituális kereső volt, és szerette volna, hogy férje is rálépjen az ösvényre, ezért folyamatosan a tanításokról beszélt neki, a magasabb célokról. A hétköznapi életben is mindent megtett, hogy elvonja a férj figyelmét az anyagi világ kísértéseitől. Amikor az utcán sétáltak mindig a férfi előtt járt néhány lépéssel és az utat fürkészte. A férfi egy idő után megelégelte és rákérdezett, hogy miért teszi ezt? Azt felelte neki, hogy elővigyázatosságból halad előtte és fürkészi az utat, mert ha esetleg találnának a földön egy drágakövet, akkor az elterelné a férfi figyelmét a szellemi értékekről. Jobb, ha ő megy elöl, mert így még idejében észre tudja venni, ha felbukkan valami. A férfi hangosan felnevetett az asszony válaszán, majd így szólt hozzá: "Amíg különbséget látsz az utcán heverő kövek és egy drágakő között, addig te sem értheted a spiritualitás lényegét. Foglalkozz inkább a saját üdvösségeddel!". 

Robert Adams advaita tanítónál találkoztam először a "Minden úgy van jól, ahogyan van" tanítással, de azzal is, hogy a mozivásznat nem érdekli, hogy kellemes vagy kellemetlen jelenetek futnak rajta. A Tudat, az Önvaló, a Nap csak tudomást vesz a jelenségekről, az elme és összetevői, alakjai végzik a minősítést, kategorizálást, válogatást. Az ego az Önvaló szerve a relativitásban, az Abszolút Tudatosság mulandó eszköze, egy szükséges funkció az inkarnáció káprázatban, de nem mindegy, hogy önálló, különálló entitásként élődik meg, mint egy központ, vagy egy kis körnek a nagy körön belül, beágyazva, csatornaként. Amíg a szenzációk, jelenségek nem élődnek meg tényszerűen, "úgy, ahogy vannak", addig az ego-elme komplexum (tapasztaló), hálójában vagyunk, folyamatos reakcióélmény a sorsunk. Létezésünk determinált, relatív és egyben reaktív oldala nincs elválasztva a "látható világ mögötti valóságtól", az Abszolúttól, csak éberségünket fokozzák le a tudatszűkítő mechanizmusok. Ezen mechanizmusok működésének megértése az első lépés. Ramana tanításai alapján az elme-komplexum alakjai a következők:

1. Emlékezet/memória, ebből fakad személyiségünk képzete és a tudásunk. 2. Az elme, mint gondolkodás, gondolatformák összessége. 3. Az én alakja, ami testekkel (ébrenléti-álom) való azonosulás. 4. Az értelem alakja, pedig az értelmezés folyamata. 

Adams azt is tanította, hogy ha nem fogadjuk el a jelenségeket, eseményeket úgy, ahogyan azok vannak, az nem más, mint blaszfémia. Szentségtörés, mivel a Kozmikus Teremtő Intelligencia/ Világ-Elme/ Isten pontosan végzi a dolgát: ha képes megteremteni/imaginálni a Kozmoszt és a Világegyetemet, akkor gondoskodni is tud róla. Nem egyszerű ez a mostani korszakban, hiszen elképesztő mennyiségű szenzációnak, információnak van kitéve elme-komplexumunk. Mivel ezen alakzatok valójában az Abszolút Elme relativizálódott funkciói, a különállóság csak látszólagos, ezért az éber megfigyelésük és megértésük elvezethet a Forrásig. 

Relatív elmealakjaink működése is "úgy van jól...", hiszen nem véletlenül kaptuk erre az inkarnáció káprázatra  mentális hajlamainkat, aminek a befolyása alatt működnek. Önvalónk számára most ezen megélések az üdvösek, de a velünk közös sorsot élők számára is így tudjuk a megfelelő élményt tükrözni. (Az indiai nőnek is egy értelemben erős férjre volt szüksége, hogy felébredjen önhittségéből.) Ismerjük meg és fogadjuk el önmagunkat olyannak, amilyenek vagyunk, vagy inkább amilyennek látszunk, és értsük meg felszíni elménk működését. A lényeg a megfigyelésben van, a hozzáállásban, mert, ahogyan Jiddu Krishnamurti tanította: "A gondolkodás folyamatának megértése végtelenül fontosabb, mint a gondolatok kontrollálása..." 

A személyes elme-komplexum alakjainak működése egymástól nem választható el, csak olyan gondolatformák bukkanhatnak fel, amikről vannak tudatos, vagy tudattalan emlékeink, ez határozza meg személyiségünket. Ebből a centrumból éljük át a testekkel való azonosulást, az "én alakját" (én vagyok a test, érzékelő, cselekvő) és az érzékszervi szenzorok benyomásait. A szenzorok tényszerűen közvetítik a szenzációkat, külvilágunkat, de az emlékezet talaján álló centrum már ezeket lefordítja, átszínezi az előzetes tapasztalatok emlékének megfelelően és értelmünk értelmezési funkcióját kondicionálja. Ezt a komplex folyamatot kell megérteni mindenféle kontrollálási, változtatási szándék nélkül, tudni, hogy ez nem véletlen, ennek így kell lenni, ez most az "üdvös", mert ebből lehet "felébredni". A Zenben is van egy olyan mondás, hogy "nagy ego nagy szatori". 

"Ahogy ugyanazt az embert különböző neveken szólítják az általa végzett különféle cselekedeteknek megfelelően, hasonlóképpen ugyanazt az egyetlen elmét hívják különböző neveken - gondolkodás, értelem, emlékezet és én-ség attól függően, milyen alakot vesz fel, nem pedig a valódi különbözőség miatt". - Ramana Maharshi 

Mivel nincs valódi különbözőség az Abszolút Elme és a személyesnek látszó alakjelenségek között, csak látszati, ezért azokat úgymond magunkra kell venni, megfigyelve, tisztán átélve, "ahogyan vannak", minősítés, előítélet és változtatási szándék nélkül, nem felcímkézve fogalmakkal. Ez a megközelítés vezethet el a "nincs valódi különbözőség" állapotának felismeréséhez, amit Ramana tanított, de J. Krishnamurti tanítása is erről szólt: 

"...a megfigyelőnek magának kell megértenie saját tevékenységét, és ebből fogja felismerni, hogy a megfigyelt nem különül el önmagától."        

Hamvas Béla megjárta az első, majd a második világháború poklát is. Többször behívták frontszolgálatra, rengeteg szenvedésen ment keresztül, minden vagyona megsemmisült egy bombatalálat során. Mindezen tapasztalatok után úgy gondolta, hogy a világégés, tömeges szenvedés hatására az emberiség gyökeresen megváltozik, és egy új élet kibontakozására nyílik lehetőség. Hamarosan rá kellett döbbennie, hogy tévedett, az emberiség semmit nem változott. Mindenki láthatja, hogy a technikai, technológiai robbanás ellenére napjainkban sem rózsás a helyzet, konkrét fejlődés nem tapasztalható. A korábbi világháborúk megrázó beavatásainak szinte semmilyen hatása nincs a modern kori emberiségre nézve. Nem csak a kollektív sorsra igaz ez, de általában ez a jelenség figyelhető meg az egyének sorsában is, nem lehet változtatni, még a legdrasztikusabb eseményeknek sincs változtató ereje: "Mindig ugyanaz történik" - írta Hamvas 

De miért is írok erről? A mostani, new age/ezo spiritualitást teljesen eluralta a választás, változtatás, szabad akarat eszméje. Vannak prognosztizálgatás, jósolgatás szintjére süllyedt (youtube) asztrológusok, akik abban a hitben ringatják követőiket, hogy: "az ember egy önébredő, eszmélő lény a szabad akarat, szabad választás és a determináció különböző arányaiban, minden szellemi rendszer, de a tudomány is ezt mutatja. A szabad akarat, választás és a determináció közötti arány változása attól függ, hogy önismeretben, tudatosságban hol tartunk. A determináció, a szabad akarat teljes hiánya negligálja az emberi ébredés, fejlődés, tudatosulás lehetőségét." Nagyjából ez hangzott el az egyik ilyen videó felvezetőjében, ami érthető, mivel csak az ilyen jellegű tanításokkal lehet széles körben népszerűségre szert tenni és asztrológiai tanácsadást folytatni. Manapság szinte csak ilyen megközelítéssel lehet találkozni, ami azért is szomorú, mert a nagy megvilágosodott tanítók soha nem beszéltek a szabad akarat, választás legcsekélyebb lehetőségéről sem. 

A bekezdésben leírtakból láthatjuk, hogy az emberiség kollektív sorsa, és benne az egyéneké kéz a kézben járja a maga kijelölt útját, nincs olyan karmikus megélés, visszahatás, ami megváltoztathatná a jellemszerkezeteket. Egy születési időpontra felállított asztrológiai képlet az egyén pszichéjének térképe, az ego-komplexum összetevőit mutatja, azt a jelleget, jelenséget, ahogyan az Örökkévalóság a mulandóság káprázatában egyénileg megjelenik. Minden ego-komplexum mögött az Abszolút Tudatosság áll, annak egy tér-idő funkciója, egy kis kör a nagy körön belül. 

"Az asztrológia metafizikája az, ami az őskor egyetlen metafizikája: Minden Egy. És ahogyan ezt a metafizikát a Tabula Smaragdina tételére – az, ami fent van, ugyanaz, mint ami lent van – felépíti, s ahogy a világ keletkezésére, a föld geológiai alakulására éppen úgy, mint a népek, az osztályok, a nemzetek, s az egész emberiség történetére, az ember egyéni sorsára, egyéni alkatára vonatkoztatja, egyetlen alapvető gondolatot mond ki: az analógiát." -Hamvas Béla 

A lényeg az analógia fogalma, ami nem hasonlat, hanem megfelelés, azonosság. Az, ami fent van, ugyanaz, mint, ami lent van, mulandó énünk az Örökkévaló énünk, Önvalónk aktív oldala, ugyanannak a Tudatnak, Abszolút Tudatosságnak egy önmagában koncentrált funkciója. Ramna Maharshi közvetlen követőinek már azt tanította, hogy nincs két, kis és nagy én, csak az Önvaló van. A kis én csak káprázati jelenség, olyan, mint a kígyónak látszó kötél, belevetítés. Mivel minden Egy, egyszerre van (még akkor is, ha nem tűnik annak), ezért a szabad akarat, szabad választás eszméje értelmetlen, minden cselekvésképzet, választás illúzió, a felszíni én illúziója. A káprázati én-komplexum megélésnek (amit egy asztrológiai képlet mutat) nem lehet semmilyen szintű szabadsága a Forrással szemben. Az Öntudat a Nap, de a többi bolygó egy meghatározott pályán kering körülötte. Ezt mutatja az asztronómia is, ezért lehet kiszámítani, felrajzolni egy horoszkóp ábrát. 

"Az asztrológia felhasználja az erőknek és a képességeknek az emberben levő sokaságát, hogy az analógiákat világosan lássa, és az analógia segítségével az egységbe tartozás tudatát és élményét felébressze. Kifejezetten hangsúlyozza, hogy „minden fizikai és érzékelhető lény és dolog a szellemvilág lenyomata és a szellemvilágban történt folyamatok ismétlése” - Hamvas Béla 

Ebből az idézetből is kitűnik, hogy a káprázati, látszatvilág minden jelensége a szellemvilág lenyomata, a mulandó tér-idő folyamatok az ott lejátszódó folyamatok ismétlése. Fontos megemlíteni, hogy a horoszkóp az egy mandala, a mandala pedig egy olyan ábra, ami Világ-Ideát ábrázolja. A Világ-Idea a Kozmikus-Elme által elképzelt ideákból,  ősképekből vagy archetípusokból álló előkép, a megnyilvánult világ előképe, és a fizikai világ ennek a lenyomata. Hívhatjuk ezt akár mentál síknak is, kollektív tudattalannak, vagy szellemvilágnak, ahogyan Hamvas nevezte. Mivel a mandalák meditációs eszközök is egyben, ezért egy horoszkóp végső értelme csak a meditatív szemlélet előtt tárul fel.  

"A mandala olyan képrejtvény, amelynek értelmi megoldása, illetve az anyagi természetben élő ember értelme számára hozzáférhető jelentése nincs. A mandala csak a transzcendens intellektus számára érthető."

"A mandalát a misztikus intuíció látja meg, és meditációk alkalmával szemléletébe a misztikus intuíció merül el. A mandala szemléletébe merülve az ember az anyagi természetben használt tudatából kikapcsolódik és a transzcendens értelmek világába helyeződik át. Ilyen mandala a horoszkóp, amely az állatkör jegyeit és a bolygók helyzetét ábrázolja. E jelkép emberi tudattal meg se közelíthető, vagy ha igen, semmi egyéb, mint valamely pillanat asztronómiai képe. Valódi értelme csak akkor bontakozik ki, ha valaki az állatkör és a bolygók képeit az analógiák sorába állítja." - Hamvas Béla 

A jelenkori, divatossá vált asztrológiai irányzatokban (már a középkori asztrológiában is) az asztrológusok lépésről-lépésre, pontról-pontra tapogatóznak, racionális aggyal "analizálgatják" az ábrákat, az összeolvasott, betanult tudás alapján minősítenek és adnak tanácsokat. Ráadásul számtalanszor tapasztalható, hogy elemzéseiket alaposan átszínezi ideológiai beállítottságuk és az utóbbi évtizedek során felbukkant, evolucionista pszichológiai irányzatok hatása. Nem csoda, hogy ezzel a háttérrel hallani sem akarnak a determinációról. A szabad akarat, választás szabadságának illúzióját keltik, azt sugallva, hogy a felébredés, fejlődés, tudatosulás, életünk irányítása csak rajtunk múlik, kezünkbe vehetjük sorsunkat. (vagy, legalábbis "tudatossági szintünk" fejlettségének arányában választhatunk, dönthetünk a determinációval szemben) Hamvas Béla korának egyik legtudatosabb, legéberebb  embere volt, de ha megnézzük "horizontális", történeti sorsát, akkor nem az derül ki belőle, hogy bármibe is szabad beleszólása lehetett.    

Jiddu Krishnamurti a választás nélküli tudatosságról tanított: "Légy választás nélkül tudatos, mert a választás, ahogy mi tesszük az egyik legnagyobb konfliktusunk.". Egy videóban beszélgetőpartnere erre reagálva felveti, hogy valamilyen furcsa okból kifolyólag a szabadságot a választással társítjuk. JK szerint ez teljesen abszurd. A világot olyannak kell látnunk amilyen, ne fordítsuk le a látottakat fogalmainkra, mert, ha lefordítjuk a terminológiáinkra, kategóriáinkra, akkor nem látunk tisztán. Rá tudunk e nézni egy fára mindenféle elképzelés, fogalmi kondicionálás nélkül? Önmagunkra is úgy kell tekinteni, ahogy vagyunk. Olyan önmegfigyelésre van szükségünk, ami nem minősít, csak tisztán lát anélkül, hogy azt mondaná szörnyű, csúnya, szép, jó vagy rossz. Analizálás, válogatás nélkül legyünk tudatában mindennek, ami önmagunkban zajlik,(tulajdonságainknak, gondolatainknak, érzelmeinknek). Az elme arra lett trenírozva, hogy analizáljon, analitikus legyen, de látnunk kell ennek hiábavalóságát, abszurditását. Teljességében figyeljük önmagunkat az összes negatív és pozitív polaritással együtt, úgy, ahogy éppen vagyunk és nem analitikai kategóriák töredékeiben. Minden külső és belső jelenségre az előzetesen felhalmozott tudás kondicionáltsága nélkül tekintsünk, mellőzve a fogalmakat, elképzeléseket. Ehhez roppant nagy éberség, tudatosság kell. Választás, minősítés nélkül kell tudatában lenni ennek a dualisztikus, analitikus, konceptuális életmódnak, elég csak tudni róla, de nem korrigálni, mert a választás dualitást és erőfeszítést jelent. A szeretetben nincs választás, mivel a választás az intellektus processzusa.

Láthatjuk, hogy semmire nem jutunk az önismeretben, ha analitikus kategóriák töredékében szemléljük önmagunkat és sorsunkat, minősítve egy kondicionált, felszíni ego-komplexum talajáról. Ugyanez igaz asztrológiai szempontból is, mert egy horoszkóp mandalát sem lehet analizálva, racionálisan, "anyagi természetben használt tudattal" tökéletesen értelmezni. (A tradicionális, spirituális értelemben vett "analizálás" fogalma az analógia jelentéséből fakad, meditatív technika, a transzcendens értelmek világába helyeződés, belső meglátás. Úgy is mondhatnánk, hogy transzcendentális logika.) Nem véletlenül volt az archaikus időkben asztrológiai beavatás. Természetesen ez nem jeleni azt, hogy a jelen korszakban, átlagemberként nem használhatjuk az asztrológiát önismeretre, arra, hogy megismerjük mulandó ego-komplexumunk összetevőt, mentális hajlamainkat, földi sorsunk determinált "lenyomatának" mintázatát, de ezt minősítés nélküli szemlélettel, tényszerű hozzáállással kell végezni. (mivel beavatás híján csak ennyire vagyunk képesek)   

A nagy Abszolút Tudatosság köre az emberi létállapotban válik egyénivé, egy kis körré, a makrokozmosz mikrokozmosszá, de a kettő valójában Egy, az Abszolút Tanú szemléli az önmagában keltett káprázati mulandóság működését bennünk és rajtunk keresztül. Az egyéni képlet választás nélküli tudatossággal történő áttekintése, tényszerű tudatosítása hozzásegíthet annak felismerésében, hogy a Figyelő és a megfigyelt valójában egy.   

"Ami lent van, az megfelel annak, ami fent van, és ami fent van, az megfelel annak, ami lent van, hogy az egyetlen varázslatának műveletét végre hajtsd." - Tabula Smaragdina               

Sorsunk alapvetően mentális hajlamaink (vászanáink) visszatükröződése. Asztrál-karmánk automatái vagyunk, és reflexszerűen reagálunk a hajlamokból fakadó élethelyzetekre, jelenségekre. Tetszéseinkből, nem tetszéseinkből aztán tovább szőjük sorsunkat és, ahogyan Hamvas Béla írta "mindig ugyanaz történik". 

"A vászanák az elme szokásai. Ezek a téves azonosítások és az ismétlődő gondolatminták, amelyek újra és újra előfordulnak. A vászanák azok, amelyek elfedik az Én megtapasztalását. A vászanák felbukkannak, megragadják a figyelmedet, és kifelé, a világ felé húznak, ahelyett, hogy befelé, az Én felé. Ez olyan gyakran és folyamatosan történik, hogy az elmének soha nincs esélye pihenni, vagy megérteni valódi természetét. - Annamalai Swami 

Ezek a vászanák az előző inkarnációk szokásaiból, tetteiből keletkeztek és minden reakciónk ezeket a mintákat követi. 

"Amikor a vászanák felemelkednek a közönséges emberekben, akik még mindig a testtel és az elmével azonosulnak, tetszéseket és ellenszenveket okoznak. Egyes vászanákat teljes szívvel elfogadunk, míg másokat elutasítunk, mint nemkívánatosakat. Ezek a tetszések és nem tetszések vágyakat és félelmeket generálnak, amelyek viszont még több karmát termelnek. Miközben még mindig ítélkezel arról, hogy mi a jó és mi a rossz, azonosulsz az elmével, és új karmát hozol létre magadnak." - Annamalai Swami 

Gyakorlatilag elmondható, hogy bármi, ami történik velünk, az a múltbéli tetszéseinknek és nemtetszéseinknek köszönhető. Ráadásul azt is érdemes figyelembe venni, hogy a mostani Vízöntő világkorszakban karmatorlódás van, ami azt is jelenti, hogy sokkal gyorsabban jönnek vissza a karmikus következmények, akár már a mostani inkarnációban is szembesülhetünk velük. Talán soha nem volt még az emberiség ennyi ingernek, szenzációnak kitéve, mint a mostani, internettel fűszerezett világban. Annyi információ ér minket egy nap alatt, mint korábban soha, és ezek az információk felesleges tetszésre és nem tetszésre sarkallanak. (David Godman egy videóban érdekes hasonlattal mutatja be a mentális hajlamok következményeit sorsunkban. Amikor például megnézünk egy videót a youtube-on, akkor a mesterséges intelligencia a kezdőlapon hasonló tartalmakat fog majd ajánlani.)    

A "nem reagálás" fontosságával először Robert Adams amerikai advaita tanítónál találkoztam, aki azt tanította, hogy egyedül a nem reagálásban van "szabad akaratunk". Persze már ez is sorsszerű, hogy képesek vagyunk e rá, inkább egy jelzés arra, hogy éppen hol tartunk a spirituális ösvényen. Minden úgy van jól, ahogy éppen van, mindig az történik velünk ami számunkra a legjobb. Egónk valójában nem is tudhatja, hogy mi a jó neki. Annamalai Swami azt tanácsolta egy kérdezőnek, hogy ismerje fel, amikor egy hajlam felbukkan az elmében és, ha idejében és gyakran el tudja kapni, akkor az nem fog gondot okozni, valamint figyelje meg az öt érzék működését, mivel az elme természetéhez hozzátartozik az érzékeken keresztüli állandó stimuláció keresés. Meg kell tanulni megfigyelni hogyan viselkednek az érzékek és, hogy hogyan reagál az elme ezen érzéki benyomásokra. 

"Ha meg tudod állítani, hogy az elme ne reagáljon az érzéki benyomásokra, akkor a vászanáid nagy részét meg tudod szüntetni." - AS 

Nagyon hasonló ez a módszer J. Krishnamurti választás nélküli tudatosság módszeréhez. Minden jelenséghez tényszerűen viszonyulunk, nem minősítünk, úgy érzékeljük ahogyan az elénk tárul. Nem reagálunk, mert minden egyes reakció a kondicionált szerepszemélyiségünkből fakad, ami a múlt és ezért elszínezi a jelenségszerűséget. Így kell viszonyulni saját elménk működéséhez is, ez az igazi önismeret: "Az emlékek tömegéből felépülő „én" tudatában lenni választási lehetőség nélkül. Csupán tudni kell róla, és minden értelmezés nélkül egyszerűen megfigyelni az elme működését." (J.K.) 

Reakcióink azon túl, hogy karmát képeznek, "elfedik az Én megtapasztalását", hiszen az összes figyelmi energiát leköti a múltból származó személyiségszerkezet. A tiszta Figyelem csak a választás nélküli tudatosságban tud beállni és, ha innen cselekszünk, akkor nem hozunk létre több karmát, mivel nincs ott a "kis-én". Cselekedeteink nem a régi reflexek beidegződései alapján történnek meg, és azt vesszük észre majd egy idő után, hogy többet nem fordulnak elő ugyanazok a sorsminták.   

Korábban volt már egy hosszabb bejegyzés a pszichedelikus szerekkel kapcsolatban, ahol alaposan körbejártam a témát. Ez a mostani inkább csak egy kiegészítés, ami megpróbál rámutatni arra, hogy az érzékelésben beállt változások, figyelemeltolódások, tudatmódosulások valójában csak újabb szenzációk, érdekes tapasztalatok, illúziók, spirituális szempontból haszontalanok. Abszolút Szempontból ezek is csak mulandó jelenségek a káprázati oldalon, viszont a mulandó szenzációk közül egyáltalán nem segítik elő a  figyelem "torzításmentes" nézőpontba kerülését. Ahhoz a Szemlélethez megtisztított tudatosság kell, teljes Figyelem, ami összekapcsolja a "végleteket."     

Fizikai érzékszerveink valójában csak szenzorok, a világ-idea látszólagos kivetítésének felfogó eszközei. Az érzékelés egy komplex folyamat az érzékszervek, a központi idegrendszer és az agy részvételével, de ez a folyamat a fizikai érzékszervek nélkül is tovább működik az álomállapot során, ott is létrejön a kivetítés, térbe helyezés még annak ellenére is, hogy a szenzáció sorozatok az elmeközegben játszódnak le, annak elmozdulásai. Objektum szenzációkra van szükségünk ahhoz, hogy tudatosak legyünk, mert tükrözési felület nélkül, mint pl. az álom nélküli alvás során nem vagyunk öntudatunknál, éberségünk kialszik, megszűnik a tudatosság. 

"Tudatosság és anyag egyidejűleg jelennek meg, az idő és a tér fogalmakkal együtt, az idővel megteremtve az anyag időbeliségének az illúzióját, és a térrel megteremtve az anyag kiterjedésének az illúzióját; mindezek együtt jönnek, és együtt mennek. A tudatosság létrejöttéhez szükséges, hogy az anyag legyen, mivel a tudatosság az abszolút Tudatosságnak az anyag felszínén való tükröződése. És maga az anyag csak egy megnyilvánulás, a tudatosság korlátozása. Az objektív univerzum folyamatos áramlásban van, folytonosan megszámlálhatatlan, a tudatosságon belül megjelenő formát vetít ki és szüntet meg." - Nisargadatta Maharaj 

Az abszolút, örökkévaló Tudatosság az önmagában keltett legtömörebb mulandósági szenzációt a fizikai, anyagi érzékszerveken keresztül "fogja fel", a központi idegrendszer és az agy közreműködésével, amik szintén részei az anyaginak látszó külvilágnak. Valami számunkra ismeretlen és felfoghatatlan ok miatt a létezésben létrejön ez az anyagi korlátozódás is, ahol az egyénként megélt, tükrözött tudatosságunk a legintenzívebben átélhető, megragadható. Normál esetben figyelmünk sokkal állandóbb, rögzítettebb, tömörebb, mint az asztrális álom során felmerülő, kaotikus jelenetek érzékelésénél. 

Az életnek nincs célja csak értelme, a létezés értelmének és a benne elfoglalt helyünknek felismerése. Emberként a tükrözött tudatosság hídján át felismerhetjük, hogy a mulandóság gyakorlatilag nem más, mint az Örökkévalóság aktív oldala. Az érzékelés tudattalan együttműködés a Kozmikus-Elmével (Tudatossággal), ami a benne megmozduló, személytelen karmikus erők hatására létrejövő kivetítést rajtunk keresztül is "szemléli", de amíg figyelmünk/ a figyelem áramlása teljesen lekötött az érzékelések által, addig a látás, hallás, szaglás, tapintás, ízlelés mozzanatai személyessé szűkülnek. Több helyen is említettem már Ramana Maharshi tanítása alapján az elme alakjai kifejezést:

"Ahogy ugyanazt az embert különböző neveken szólítják az általa végzett különféle cselekedeteknek megfelelően, hasonlóképpen ugyanazt az egyetlen elmét hívják különböző neveken - gondolkodás, értelem, emlékezet és én-ség attól függően, milyen alakot vesz fel, nem pedig a valódi különbözőség miatt".

Az én-ség alakja a testtel és érzékekkel, érzékszervekkel való azonosulás, az emlékezettel történő azonosulás pedig a személyiség forrása. A személyiség a múltból fakadó emlékek, tapasztalatok összessége, egy kondicionált jelenség. Ez vágyaink forrása is, egoizmusunk legerősebb mozgatórugója, és amikor a tudatosság figyelmét elragadja, akkor mindig valami szenzáció felé tereli. A múltban átélt kellemes tapasztalatokat akarjuk megismételni, vagy valami újdonságot szeretnénk megtapasztalni. Ez áll a szórakozási kényszer mögött is, egyre erősebb ingerekre van szükség. Ugyanez a vágydinamika táplálja a pszichedelikus szerek által elérhető tudatmódosulások, hallucinációk iránti érdeklődést, amit szeretnek spirituális tapasztalatként láttatni. Egy magasabb tudatállapotba történő belépés lehetőségét ígérik, van ahol "mester növényeket" emlegetnek. 

Még a spirituális Hosszú Ösvény legmagasabb, koncentráció-meditáció gyakorlatának kezdeti szakaszaiban beálló víziók is akadályt jelentenek a továbblépésben, pedig ezek kemény munkából, belső megtisztulásból fakadnak. Az egyetlen hiteles misztikus "élmény" a nirvikalpa szamádhi, a testtudat nélküli beoldódás az Ürességbe, ez a tiszta  Tudatosság tudatossága, de ebben sem lehet sokáig megmaradni, a természet működése nem engedi. Ezt a misztikus élményt, bepillantást is majd össze kell kapcsolni az ébrenléti állapottal, rá kell lépi a Rövid Ösvény szemlélődő útjára. Alapvetően fontos, hogy fel kell adni minden elvárást, szenzációigényt, tudatosítani kell, hogy már most is "Az vagyunk", soha nem is voltunk más. 

"A Rövid Ösvény megértése révén tudatosan keres, nem akar újabb tapasztalatot, mivel mind az akarás, mind a tapasztalás az esszenciális Éntől távolítja el" - Paul Brunton 

A megszabadulás, megvilágosodás, felismerés, vagy hívjuk bárminek is, csak a Rövid Ösvény gyakorlataival érhető el, csak itt realizálódhat az Önvaló kegyelme révén a teljes figyelemmel folytatott, éber gyakorlás során. Bárminemű akaratlagosság, tapasztalatok iránti vágy, vagy megtapasztalás csak hátráltat és akadályt jelent, mivel az ego szenzációéhségéből fakad. A pszichedelikus szerek, varázsgombák és társai stb lehet, hogy okoznak speciális szenzációkat, testen kívüli élményeket, látomásokat, révüléseket, esetleg még "bepillantásokat" is, de végső szempontból teljesen haszontalanok és megtévesztőek is, hiszen, amint már említettem a valódi misztikus tapasztalatoknak sincs túl sok hasznuk, mivel minden tapasztalat valamelyik (fizikai-pszichikai) tér-idő káprázatban van. (a tudatmódosító szerekkel elértek is csak az elmeközeg elmozdulásai) Ráadásul, ha valaki neurotikus, pszichikailag labilis, annak még a hagyományos koncentráció-meditáció gyakorlása sem veszélytelen.  

"Csak az éber állapot az, amikor a személy az Önvaló teljes kivetülése; míg az álomállapot a nem teljes kivetülést jelenti, az alvásban pedig egyáltalán nincs kivetülés. Ezért csak az éber állapotban ismerhető fel a személyiség korlátainak magasabb rendű célja, és érhető fel a valóság legmagasabb rendű tudata." - Paul Brunton  

A tiszta, teljesen éber, ébrenléti állapotban válik az ember alkalmassá a létezés valóságának és benne önmagának a megértésére, így tud a "kettő eggyé válni". Ez a Földön folytatott fizikális, ébrenléti élet legmagasabb értelme, evégett vagyunk itt és nem azért, hogy asztrális figyelemeltolódások, révülések, víziók további szenzációival szórakoztassuk magunkat. A Rövid Ösvény szemlélődő, tanú gyakorlatait, meditációit ezért nyitott szemmel kell végezni és az így felismert "tanúsági szemléletet" át kell vinni a hétköznapi élet tevékenységeibe, kapcsolatainkba, de belső világunk gondolatainak, érzéseinek is ezen tudatos, "transzcendentális" háttér előtt kell játszódnia. Úgy kell tekinteni önmagunkra, mintha valaki mást látnánk, valami rajtunk kívülálló jelenséget. Ez az ébrenléti, éber gyakorlás segíti elő a személytelen megfigyelő állapotának "beidegződését", ami még ugyan csak félúton van a "végcélhoz", de az alapot nyújtja a végső megismeréshez.  

A bevezetőeben említett korábbi bejegyzés: 

https://nyilegyenes.blog.hu/2017/10/19/a_narkotikumok_a_spiritualitas_tukreben                  

Mindenki számára jól ismert a "szokás hatalma" kifejezés, de a "szokás tragédiája" valószínűleg már nem. Az előző bejegyzésben az asztrál-karma automatikusságáról írtam, hiszen sorsunk mentális hajlamaink, karmacsíráink kényszere alapján fut, élődik meg. Amilyen egy ember jelleme olyan a sorsa. Pszichikai összetételünk hatalma alatt élünk, ami szokásainkban, megszokásainkban is tükröződik a hétköznapokban. Mindez igaz a spirituális ösvényen is, ami Jiddu Krishnamurti szerint tragikus: 

"Úgy tűnik, mi emberek a szokás szörnyű tragédiájába kerültünk, egy elsorvadt agy tevékenységének hagyományába, mert mechanikusan működünk, ragaszkodunk a hiedelmekhez, a hithez, a végtelen, értelmetlen rituálék állandó ismétléséhez a nyugati világ összes templomában, és a keleti világ rituáléihoz. Mindezeket a rituálékat a gondolat rakja össze. A gondolat egy anyagi folyamat...
De ha megvizsgáljuk a gondolatot, és a gondolat eredetét, azt, hogy mi a gondolkodás, akkor azt találjuk, hogy az emlékezetből, tudásból, tapasztalatból születik, és ebből a tapasztalatból gondolat, gondolat a cselekvésben, és így tovább. Ez az a láncolat, amelyben az agy működik jelenleg. Tapasztalat, tudás, az agyban tárolt emlékezet, ebből az emlékezetből cselekvés, és ebből a cselekvésből újabb tudást szerzel, így folytatódik ez a lánc, amely fokozatosan elsorvasztja az agyat. Amikor újra és újra ugyanazt ismételgeted, ahogyan a rituálékban teszik, amikor erős hiedelmek, meggyőződések, következtetések vannak, az agy nem csak, hogy elsorvad, de táplálékhoz sem jut.  És ennek az elsorvadásnak az egyik tényezője az, hogy az ember mindenféle illúziót elvisel - vallási illúziót, pszichológiai tévhitet és így tovább."  

Jiddu.Krishnamurti egy megvilágosodott direkt tanító volt, és a "választás nélküli tudatosságot" hirdette, elvetett minden keleti és nyugati hagyományt, vallást, gurukat, jógákat és meditációnak sem a passzív, csukott szemmel üldögélős módszert tartotta, hanem a teljes, kondicionálatlan figyelemmel végrehajtott szemlélődést és cselekvést. Korábban már több helyen is írtam a hosszú és rövid (indirekt-direkt) ösvény közötti különbségről. A hosszú ösvény a kezdők útja, a vallási gyakorlatoktól kezdve, a különféle jógákon át és a passzív koncentráció-meditáció a legmagasabb szintje. Ezek előkészítő fázisok, még cselekvőségérzettel, ego-elmével végzett, időbeli gyakorlatok és csak az elme (figyelem) megerősítését szolgálják, hogy ráléphessünk a direkt szemlélődés útjára. Ez már a kivetítés nélküli "választás nélküli tudatosság", úgy is mondhatnánk, hogy tanúság (a tanú nincs az időben), memóriától, fogalmaktól mentes szemlélődő gyakorlat.

Nem véletlenül ostorozta JK a vallási utat, a hosszú ösvény legalacsonyabb szintjét, hiszen a vallások és külsőségeik, rituáléik a legerősebben kondicionáló, az intelligenciát megbéklyózó jelenségek. Nem arról van szó, hogy a szentkönyvekben található kinyilatkoztatások nem igazak, de szó szerint értelmezhetetlenek és, aki azokat elfogadja a mélyebb értelmek ismerete nélkül valójában csak hiszékeny. 

"Vissza a kereszténységhez!" vagy az Indiában nem kevesebb előszeretettel hangoztatott "Vissza a hinduizmushoz!" jelszavak is hiábavalóak és értelmetlenek. Idő bőségesen állt rendelkezésünkre ahhoz, hogy ezeket a vallásokat kipróbáljuk. Ha nem tudtunk megfelelően kísérletezni ezekkel az alapítóik és ihletőik életéhez időben közel eső évszázadokban, akkor erre sohasem leszünk képesek. Ne csapjuk be önmagunkat! A múltba nincs visszatérés. Minden vallás esetében az azt ihlető eredeti gondolatok a legfontosabbak. Az eredeti ihlető gondolatok hatására sokat lehet tenni, azonban a későbbiekben a vallásos tevékenység már csak az eredeti vallásos ihlet szív és lélek nélküli ismétlődő színlelésében merül ki." - Paul Brunton 

Természetesen ez elmondható a buddhizmusól ugyanúgy, mint az iszlámról, vagy más, egyéb hagyományos vallásról is, nem is szólva a szektásodott vagy elkorcsosult, modern kori variációkról. Az ezeket követő emberek valójában egy szokás rabjai, igaz békét, nyugalmat csak ideiglenesen nyerhetnek, ha egyáltalán nyernek. A hosszú ösvény ászanázói, mantrázgatói és még a számtalan, más gyakorlat követői is beragadnak egy idő után a megszokás mókuskerékbe, ha nem lépnek tovább. Belőlük kerülnek ki a spirituális egoizmus képviselői. 

A szokások, megszokások a hétköznapi életvitelben is károsak, mivel mechanikusak, így megölik a spontaneitás megélését. A zenben is azt mondják, "ha éhes vagy egyél, ha álmos vagy aludj!" Természetesen követnünk kell egy menetrendet az életben, de, amint nincs rá szükség ne töltsük ki felesleges szokásokkal, inkább szabaduljunk meg tőlük, mert ezek is kondicionált személyiségünk részei, a memóriából fakadnak. Tehát nem csak a vallási illúziókból fakadó szokások, a hétköznapi beidegzett szokásminták sorvasztják el az agyat, hanem a pszichológiai tévhitek is, amelyeket önmagunkkal és másokkal szemben táplálunk. A közismert, indiai "Kígyó a kötélben" példa is erről szól, amikor a hajnali derengésben, a dzsungelben valaki egy kötelet kígyónak néz és ezért megijed. Valójában csak saját félelmét vetítette rá a látványra, ugyanúgy, ahogyan mi is folyamatos összetévesztésben élünk önmagunkkal és a külvilággal szemben. Önmagunkat összetévesztjük a test-elme organizmussal, személyiségünkkel, ami a memóriából fakad, az időben van és ebből kondicionáltságból tekintünk kapcsolatainkra is. Ezért van az, hogy ha nem tanuljuk meg a "feltétel nélküli tudatosság" alkalmazását, akkor egy embert csak az első találkozáskor láthatunk olyannak amilyen. Hamvas Béla írta, hogy az emberek nem is találkoznak, hanem csak maszkjaik ütköznek egy idő után. Szokásunkká vált a "képmutatás" alkalmazása, pl. mást mutatunk a főnökünk vagy felettesünk felé, mint azok felé, akikkel nem vagyunk alárendeltségi viszonyban. A másokkal szembeni elvárásaink is szokások. Érdekes példa volt erre, amikor a megvilágosodott advaita tanítóval, Robert Adamssal először találkozott egy tanítványa, és ott akarta hagyni, mert meglepte, hogy egy farmergatyás, napszemüveges, baseball sapkát viselő fickót látott. Nem illett a fejében élő, gururól alkotott elképzeléséhez, ami egy indiai jelmezben parádézó, turbános mester volt.  (nagyon sok, mai divatguru pontosan ezt a szokásmintát szolgálja ki a jelmezekkel, hangzatos keleti nevekkel stb.)  

A szokásmintákra számtalan példát lehetne hozni, vannak cselekedeti, érzelmi, gondolati mintázatok. Ha megnézzük a mai, modern, fogyasztói társadalmakat, vagy a még viszonylag hagyományosabb keretek között élő keletieket, láthatjuk, hogy  szinte teljes mértékben a szokások irányítják bennük az életet. Fogyasztói, vallási, foglalkoztatási, lakhatási, szórakozási, utazási, táplálkozási stb. mintázatok, és amint valami külső jelenség, mint pl. egy járvány, háború, energiahiány, gazdasági válság vagy természeti katasztrófa megtöri, felborítja a szokásokba ágyazott életvitelt, akkor az emberiség azonnal pánikba esik. Mivel a szokások a mulandó személyiség részei, tapadási, azonosulási pontok, ezért érthető, hogy a maszkokhoz szokott emberiség feldúlttá válik, mivel nem tudja magát elhelyezni (azonosítani) és, amint helyre áll a "rend" pontosan ott folytatja az életét ahol a válság előtt abbahagyta. 

A mostani, uránikus gyorsasággal vetített világkorszakban az emberiség egyre intenzívebben fogja tapasztalni, hogy szokásai, megszokásai tarthatatlanná válnak. Mivel senki nem hajlandó önként feladni azokat, ezért "külső", karmikus erők majd rákényszerítik. Teljesen mindegy, hogy jó, vagy rossz szokásokról beszélünk, mert a relatív időben minden a változásnak van alávetve, és még egy "jó szokás" is átalakulhat "rosszá".

Mi a jó, vagy rossz? Amikor UG. Krishnamurtitól kérdezték, hogy mi a titka a korához képest fiatalos külsőjének, akkor ezt felelte: "Ez azért van, mert nem eszem egészséges ételeket, nem szedek vitaminokat, és nem tornázom". A legfontosabb, hogy legyünk nyitottak a változásra, figyeljük meg, majd lépjünk ki külső és belső szokásaink önismeretet torzító mechanizmusaiból. Sorsunkat nem kerülhetjük el, de felhasználhatjuk, ha kondicionálatlanul, éberen, személytelenül megfigyeljük mozgatórugóit. Csak így szabadulhatunk meg a szokásminták agysorvasztó, tragikus hatásától.

"A szokásokban, az életmódban és az örökölt viselkedésformákban bekövetkező változások gyakran annak jelei, hogy az Önvaló tisztító munkát végezhet benne." - Paul Brunton   

Hamvas Béla szerint az emberek nem mások, mint asztrál-karmájuk automatái. Magyarán reflexszerűen élünk, ugyanazokat a köröket futjuk, kapcsolataink is felszínesek, hiszen csak maszkjaink ütköznek. Mindig ugyanaz történik, reakcióink kiszámíthatóak. Anthony Damiani filozófus, asztrológus egyik előadásában egy érdekes jelenségre hívta fel hallgatói figyelmét. Paul Brunton megvilágosodott író-filozófusnak volt a közeli tanítványa és jól ismerte mestere radixát. Megfigyelte, hogy Brunton asztrológiai képletéből nem lehetett konkrét következtetéseket levonni a személyiségét illetően, mert jó értelemben véve "kiszámíthatatlan" volt a viselkedése. Elmondta, hogy egy átlagembernél pl. a Merkúr állás alapján meg lehet mondani, hogy az illető merkúri értelemben, a maga szintjén hogyan fog viselkedni egy élethelyzetben (szinte mindig ugyanúgy), viszont a megvilágosodott mester lehet, hogy teljesen másképpen, vagy ellentétesen cselekszik, mint amit a bolygóállás mutat. Magyarán már nem automatája asztrál-karmájának, megszabadult a mintázatok kényszerítő erejétől. Természetesen neki is van egy látszólagos személyisége, szerepe, ami lejátszódik a külvilágban, de az ebből fakadó viselkedés kiszámíthatatlan.

Talán a kiszámíthatatlanság miatt hiszik, vagy hitték a Bölcseket bolondnak, mert nem lehet megítélni, megérteni racionális gondolkodással viselkedésüket, de míg egy bolond sorsa értelem nélküli jellemből fakad, addig egy megvilágosodott Bölcs sorsát az Önvaló irányítja, értelme az intuíció eszköze. A Nap az Öntudat és a körülötte keringő bolygók a belőle sugárzó fényt lekötik, átszínezik. Ezzel a keringéssel történő azonosulásból fakad a személyiség örvénye, ami elfedi az intuíció hangját és automatikus jelenséggé degradálja a sorsmegélést. Paul Brunton szerint egy ember spiritualitását az határozza meg, hogy életét milyen mértékben vezérli az intuíció, ami nem más, mint az Önvaló hangja. Jiddu Krishnamurti a "választás nélküli" tudatosságról tanított, amikor döntéseink, választásaink, gondolataink stb. nem a múltból, a kondicionált személyiségből, memóriából, előítéletből fakadnak, ezért cselekedeteink, viselkedésünk akár irracionálisnak is tűnhet környezetünk számára, mert nem az ego hangjára hallgatunk. (az ego számára csak az ok-okozati összefüggés értelmezhető)

Az asztrológia az egyéni psziché térképe, amely feltárja előttünk asztrál karmánk összetevőit, fizikai sorsunk jellegének okait, a jellem és az ebből fakadó sors összefüggéseit. Az élet legmagasabb értelme a megszabadulás, de ez nem megy egyik pillanatról a másikra, tömegeket nem érint, viszont, ha valaki jelleméből, mentális hajlamaiból fakadóan rálép egy hiteles spirituális ösvényre, akkor radixának őszinte tanulmányozásával feltárhatja önmaga mulandó örvényét, összetevőinek működésével ellenőrizheti a tapadási pontokat, azokat, ahol a legerősebb az automatizmus. Jellemző manapság az asztrológia iránt érdeklődőknél, amikor pl. kijelentik, hogy ilyen és ilyen a Napom, vagy az aszcendensem stb. és ezzel büszkén felcímkézik magukat, valójában "rápörgetnek" az örvényre, csak az egót erősítik vele. Az emberek nagy része valójában csak egója megerősítését várja egy elemzéstől, újabb címkék felvételét, nem is szólva a jóslatokról, amiknek természetesen a mulandó, felszíni én elvárásait kell tükröznie.

Amikor először olvastam Anthony Damiani tapasztalatairól, egyből eszembe jutott egy érdekes párhuzam a Pisztisz Szophiával. Ebben az ősgnosztikus műben Jézus egy helyen az asztrológiáról beszél, és egyik tanítványa asztrológusokkal kapcsolatos kérdésére a következő választ adja:

 "Ha az asztrológus a szférát jobb felé fordulva találja, az első kiáradás szerint, akkor megleli szavait, s azt, aminek történnie kell megjelenti. De ha a szférát bal felé fordulva találja, nem mondhatja meg az igazat, mert én az ő befolyását: az ő négyszögét, háromszögét és nyolcasát megfordítottam" (Szepes Mária fordítása)

Itt szinte ugyanannak a jelenségnek a leírását láthatjuk, amiről Damiani beszámolt, csak a fényszögek, szférák összefüggésében. Szepes Mária magyarázata szerint a balsodrású spirál a messianizmus jelképe. Ha valaki rálép erre az útra, a hiteles spiritualitás útjára, vagy már elérte a megszabadulást, megvilágosodást, akkor a jövő kiszámíthatatlanná válik. Az ő szférája bal felé van fordulva.

"A spirituálisan képzett asztrológus tudja, hogy ha valakit a messianizmus eszméje vezet annak horoszkópja bal felé fordul. Egyetlen olyan megállapítás és jövendölés sem lehet teljes érvényű nála, amely a jobb felé hajló szféra emberére kikerülhetetlenül ránehezedik" - Szepes Mária

Érdemes "ízlelgetni" a spirituálisan képzett asztrológus fogalmát, mert az az asztrológus, aki nem méri fel, nem "látja" az egyén valós szellemi fokozatát (karakterológia, pszicho-grafológia, intuíció stb.) az csak vaktában lövöldöz és saját elképzeléseit vetíti ki. Sajnos manapság szinte csak ilyen asztrológusokkal lehet találkozni, tele van velük az internet. Ez azért is fontos, mert, ahogy Szepes Mária írja az, ami egy balra hajló horoszkópban szellemi gazdagodást jelent, az a jobb felé hajlóban anyagi vagyonosodást fog jelenteni. A 8. ház, a halál, transzformáció háza az "anyagba vakult csillagrabszolgának" rémületes halált, a spirituális törekvőnek ugyanolyan bolygóállás mellet feltámadást, megvilágosodást jelent. Persze ezek a direkt, lesarkított példák a megértés megkönnyítésére szolgálnak, valójában számtalan árnyalat létezik még. Ugyanez vonatkozik a fényszögekre is, de gyakorlatilag az egész képlet minden egyes összetevőjére.

A hiteles spirituális ösvény a sugárzó figyelem, figyelmi erő lekötöttségének felszabadításáról szól, annak 180 fokos megfordítása. Legmagasabb szinten a passzív koncentráció-meditáció figyelemerősítő, majd a direkt ösvény szemlélődő, aktív gyakorlatait jelenti. A radix megmutatja a lekötöttségi pontokat és a rendszeres elemzés során figyelemmel kísérhetjük az adott pontok működési jellegében beállt változásokat. Természetesen ezeknek a változásoknak sorsunk menetében is realizálódnia kell, hiszen "gyümölcseiről ismerszik meg a fa". A legfontosabb az élethelyzeteinkben fellépő reakcióink megfigyelése és a radix pontjai által jelzett hajlamok áthangolódása. Az utóbbi jelzi, hogy jó úton járunk, így egyre jobban sikerül kibontakoznunk személyiségszerkezetünk automatizmusából, kiegyensúlyozódunk, és tulajdonságaink, hajlamaink a helyükre kerülnek. A belső béke egyre jobban alapélményünkké válik, aminek a karma törvénye alapján sorsunkban is meg kell jelennie.  

"Ahogy a belső béke előrehalad, a külső problémák visszaszorulnak; ahogy az igazság áthatja az elmét, a harmónia átrendezi az életet" - Paul Brunton.

Már fontolgattam egy ideje, hogy írok a szinkronicitás jelenségéről, mivel az utóbbi időben én is számtalan esetben tapasztaltam. Tegnap mialatt azon gondolkodtam, hogy Jung klasszikus példájának bemutatásával fogom kezdeni a bejegyzést, többszöri, erős koppanásokat hallottam az erkélyajtón. Egy nagy, zöld bogár repült neki az üvegnek egymás után többször is. Régebben még soha nem történt ilyen. Láttam már ezt a rovart korábban is, de nem ismertem a nevét, ezért rákerestem a neten és képek alapján megtaláltam. Egy aranyos rózsabogár volt. 

"Volt egy ifjú hölgy páciensem, aki egy fontos pillanatban egy álmot látott, amelyben arany szkarabeuszbogarat kap. Miközben álmát mesélte nekem, én a csukott ablaknak háttal ültem. Hirtelen zajt hallottam magam mögött, halk kopogást. Megfordultam és egy repülő bogarat láttam, amely kívülről ismételten az ablakszárnynak koppant. Kinyitottam az ablakot és elkaptam a bogarat, amint berepült. Az arany szkarabeuszhoz legközelebb álló kis lény volt, ami csak létezik ezen a szélességi körön: egy szkarabeuszok családjába tartozó rovar, az aranyos rózsabogár" - C.G. Jung

Carl Gustav Jung kezdte először használni a szinkronicitás fogalmát az 1920-as években és "jelentőségteljes egybeesésnek" nevezte. Pszichológiai értelemben eredetileg kapcsolatban nem álló események előfordulása és a meggyőződés, hogy ez nem véletlen. Jung kulcsfontosságúnak tartotta a jelenséget a spirituális ébredés szempontjából. Vannak olyan gyermeteg elképzelések is, ahol a tudat fizikai világra gyakorolt hatásaként tekintenek rá. (ezek a szabad akarat illúziójából nőttek ki.)

Úgy gondolom, hogy a szinkronicitás nem más, mint az intuíció tér-idő-forma világában való megjelenése. Korábban már írtam a transzcendentális intuícióról, ami egy magasabb fokozat, közvetlenebb kapcsolat legbelső Lényünkkel. A szinkronicitás is ennek a Lénynek, az Önvalónak az üzenete, de nem kell hozzá feltétlenül spirituális gyakorlónak lenni, hogy észrevegyük, meghalljuk hangját. A "hagyományos" intuíciónak nem kell mindig "belülről" fakadnia, származhat külső forrásból is. Hallhatunk valamit a rádióból, egy könyv a megfelelő helyen nyílik ki, összefutunk valakivel, akire éppen gondoltunk, vagy váratlanul felhív az illető, egy filmben látunk egy jelenetet, ami összefüggésben áll aktuális gondolatainkkal, problémánkkal stb. 

"Dobd el a véletlen egybeesés gondolatát. Ne feledjétek, hogy van egy Világ-Idea. Van értelme az életnek, az eseményeknek, történéseknek, karmáknak, találkozásoknak és lehetőségeknek." - Paul Brunton

A Hagyományban a Világ-Idea, a Teremtő Isten, Világ-Elme első gondolati megnyilvánulása, ahol minden egyszerre, kezdet és vég nélkül Jelen van, mint első teremtett valóság, amiből a mulandó világ is kibomlik. Ez az előképe a látható világnak, erre van "felfűzve". Jung terminológiájában ez a kollektív tudattalan (ő alapvetően csak az emberiség tudatára vonatkoztatja) és mátrixok, ideák, ősképek vagy más néven archetípusok alkotják. A megnyilvánulásban minden jelenség ezekkel az archetípusokkal, ősértelmekkel van szinkronban, a jelenségek oka, mint előkép itt található. 

A mulandóság az Örökkévalóság aktív oldala, azzal egybeesik, attól nem áll külön. Ezért mulandó sorsunk folyamata (egy adott inkarnációkáprázat során) mindig szinkronban van a Világ-Ideával. Amikor horizontálisan, tér-időben is megjelenik egy szinkronicitás, akkor annak mindig jelentős üzenete van. Önvalónk valamire felhívja a figyelmet, üzenetet küld az egybeeséssel, inspirál, megerősít vagy figyelmeztet, attól függően, hogy éppen mire van szükségünk. Tudatosan is lehet használni pl. ébredés, vagy meditáció után egy számunkra inspiráló könyvet "véletlenszerűen" kinyitunk és elolvassuk azt a mondatot, amin először megakad a szemünk, vagy akár az egész oldalt. Lehet húzni egy tarot lapot, vagy dobni a ji-kinggel, fel lehet tenni egy kérdést lefekvés előtt és reggel felidézni a kapott álmot. Az már más kérdés, hogy képesek leszünk e értelmezni az így kapott választ. Lehet, hogy azonnal nem, vagy, ha igen, akkor csak egónk, periféria énünk belemagyarázását kapjuk. Ne feledjük, az üzenet mindig pontos, de soha nem a személyiség elvárásinak szól, sőt, sokszor azzal ellentétes. Az is lehet, hogy majd csak utólag értjük meg pontosan a tér-időben felbukkanó üzenet lényegét, a jövőből visszatekintve, de ez is sorsszerű, nem elhanyagolható, hiszen segíti a behangolódást. Megmutatja, hogy egónk mennyire "mellé tud lőni", így csiszolja a megkülönböztetést. 

Hamva Béla írta, hogy, ha valaki elindul az Úton, a spirituális ösvény útján, akkor felismeri, hogy nincs kis és nagy dolog. Egy jelentéktelennek látszó egybeesés, szinkronicitás élmény is hordoz üzenetet, az is lehet, hogy csak annyit, hogy jobban figyeljünk oda életvitelünkre. Persze vannak erőteljesebb, szimbolikusabb üzenetek is, amik irányító jelek, megerősítenek egy elképzelésünkben, jelzik, hogy jó úton járunk. (vagy éppen ellenkezőleg) Szepes Mária egyik fontos tanítása volt, hogy életünk eseményeire is úgy tekintsünk, mintha álmok volnának, elemezzük őket. Ez különösen igaz, ha szinkronicitást tapasztalunk. Tegyük fel a kérdést, hogy mit szimbolizál az egybeesés, mit akar üzenni Önvalónk ezzel a hangsúlyosabb, "ritka" jelenséggel. Az is lehet, hogy nem is közvetlenül nekünk szól, csak másnak kell átadni egy üzenetet. Valaki hozzánk fordul egy kérdéssel és rövid időn belül események olyan láncolata indul el, hogy csodával határos módon, spontán kapunk egy választ.

A bevezető példában leírtak azért is érdekesek, mert Jung beszámolójára nem emlékeztem részletesen, csak a szkarabeusz "jelleg" rémlett és az, hogy egy bogár az ablakán koppant az álombeszámoló alatt. Már önmagában azt is érdekesnek találtam, hogy nálam is "kopogtatott" egy bogár mialatt a témán gondolkodtam. Aztán miután kiderítettem a bogár nevét, megkerestem Jung beszámolóját. Az "aranyos rózsabogár egybeesés" önmagáért beszélt, direktebb üzenetet nem is kaphattam volna. 

Egy korábbi bejegyzés a transzcendentális intuícióról:

https://nyilegyenes.blog.hu/2022/04/25/kiegyenlitodes_egyensuly_transzcendtalis_intuicio       

A latin "persona non grata" szó szerinti azt jelenti, hogy "nem kedves személy". Tágabb értelemben egy nemkívánatos emberre értik. C.G. Jung pszichológiájában is megjelenik a "perszóna", ami a szerepszemélyiséget, mesterségesen létrehozott szerepeket jelenti, és a latin "persona" szóról, (színészi álarcról) kapta a nevét. Jung egy meglehetősen összetett jelenségként határozta meg a perszónát, de számomra nem feltétlenül ennek részletes bemutatás az érdekes, hanem a "külvilághoz" való viszonya.

"A perszóna egy funkciókomplexum, amely az alkalmazkodás vagy a szükségszerű kényelmesség miatt alakult ki, de semmiképp sem azonos az egyéniséggel. Kizárólag a tárgyakhoz, a külvilághoz való viszonyra irányul."

"A perszóna az elvárásoknak megfelelő kompromisszum az egyén és a társadalom között."

Leegyszerűsítve, Jung szerint a perszóna az egyén kompromisszuma a társadalommal és a külvilággal szemben. Tudatosság szempontjából egy "kompresszált" létélményfunkció, jelenség. Vajon csak az egyén és külvilága, valamint a társadalom között áll fenn ez a kompromisszum? Létezéselmélet felől közelítve érdemes elgondolkodni az egyén és a perszóna viszonyán, mint létélményen, mert a perszóna, szerepszemélyiség, vagy álarc egy bizonyos szintig, ha fennáll az összetévesztés, akkor a Tudatosságban egy tudattalan, leszűkítő, összenyomó mechanizmusként működik. Az egyén saját, kondicionált  elvárásainak, önmagának is játszhat szerepeket, ami már egy belső, mentális "önkívület".    

"A Legfelsőbb Istenségnek nincs személyisége, nem bomlik egyénekre. A Világ-Elme egyénekre bomlik az Önvalókban, de ezeknek nincs személyiségük. Az Önvaló egyedi, de nincsenek személyiségjegyei. Az ego személyes." - Paul Brunton

Az ego komplexum mentális konstrukció (ami magába foglalja a perszónát is) az Önvaló periféria eszköze a létezés mulandó, káprázati oldalán, már személyes és ez miatt a személyesség/személyiségszerep miatt Egyéniségét látszólag elveszíti, ha a figyelem energiája lekötötté válik a maszkban. A Világ-Elme kozmikus teremtő elv és az általa "imaginált" archetípusok (ősképek, ideák) összessége a létezés Világ-Ideája, ami a tér-időben megnyilvánult világ, kozmosz előképe. Az előkép tartalmazza egy ember ideáit is, amiket az ezekkel azonosuló Önvaló egy kozmikus ciklus során magára vesz, és a tér-időben megnyilvánuló inkarnáció káprázatok sorozatában a karma törvényének megfelelően eljátszik. Ezek teszik egyedivé, de csak a személyiségjegyekkel megnyilatkozva és más elmealakok felvétele után szűkíti le egy részét egóvá a létezés káprázati oldalán. A létezéstudatom, "vagyokságom" szattvikus élménye az Önvalóból sugárzik, de a mulandóságban csak tükrözéseken keresztül ismerjük fel és azt gondoljuk, hogy csak ezek a mulandó, változásban lévő, leszűkített funkciók vagyunk. Annyira jellemző mostani világunkra az "egyéniség" fogalmának devalvációja, helytelen használata, amikor valakire pozitív megjelöléssel használjuk az egyéniség szót, mint jelzőt, de valójában csak egy szerepszemélyiséggel állunk szembe. Hamvas Béla nem véletlenül írta, hogy az emberek valójában nem is találkoznak, csak maszkjaik ütköznek egymással. 

Mindannyian egyéniségek vagyunk elménk, tudatosságunk legmélyén, ráadásul lényegét tekintve ugyanaz a fény tart fenn minket, csak a felszínen töredezünk szét egymástól különböző ego-komplexumokká és veszünk fel egyedi álarcokat. Megközelítőleg úgy lehetne ezt a legjobban elképzelni, mintha egy filmben minden szereplőt ugyanaz a színész játszana. Valójában az Isten, Világ-Elme játssza el az összes inkarnációs szerepet az önmaga által "megírt" forgatókönyv (Világ-Idea) szerint, és az inkarnációsorozatok szerepeivel való kapcsolódással válik egyedi Önvalóvá. 

Felvetődik a kérdés, hogy a "persona" mint funkció kívánatos, vagy sem. Valószínű, hogy igen, de csak akkor, ha a megszabadulás eszköze és nem egy búvóhely, maszkírozó mechanizmus. Önmagunk, Önvalónk csak a létezés legmélyebb fázisában, ebben a földi inkarnációkáprázatban "ismerhető" fel.

Jézus amikor arról beszél, hogy: "Engedjétek hozzám jönni a kisgyermekeket, és ne tiltsátok el tőlem őket, mert ilyeneké az Isten országa." vagy "Bizony, mondom néktek: aki nem úgy fogadja az Isten országát, mint egy kisgyermek, semmiképpen sem megy be abba." - nem konkrétan a gyermekkori állapotban lévő emberre utalt, hanem a még szerepmentes, kondicionálatlan tudatállapotra, amihez a spirituális ösvényen felnőttként el kell jutni. A küszöbön, Isten Országának küszöbén semmi mulandót nem lehet átvinni, a szerepet le kell tenni. Az ideiglenes nirvikalpa szamádhiban a testtudattal, szereppel együtt minden bővítmény leoldódik, az emberben felismerszik a tiszta Tudatosság. Ebben nem lehet megmaradni, ez csak egy bepillantás, de a további gyakorlás során el kell jutni abba az állapotba, hogy az újra visszatöltődő "bővítmények" és a külvilág kondicionálatlan, fogalommentes szemlélőivé, Tanújává váljunk. Jiddu Krishnamurti nem véletlenül tanította, hogy miután egy gyermeknek megtanítják a madár nevét, már nem "látja" többé a madarat, csak a fogalmat.

A felnövekedés során jellemünknek megfelelően rengeteg kondicionálás rakódik ránk és a hagyomány szerint kb. 28 éves korunkra stabilizálódik a perszóna is. Asztrológiában az aszcendens a jelölője és egy tudatosabb embernél ez a jelleg válik erősebbé a Nappal szemben. Természetesen az alapenergia a Napból származik, a Nap jegy jellege megmarad, (a kevésbé tudatos embernél továbbra is az ösztönösebb Nap jegy lesz a meghatározó), de itt már sokkal több lesz beépítve az önátélés energiájából a szerepszemélyiségbe. Lesarkítva elmondható, hogy ezen belül is kétféle megélés alakulhat ki: az egyik, amikor az önátélés teljesen beleragad a perszónába, a szerepképzet jellegébe, vagy a másik, Jézus szavaival már "balra fordított" aszcendens, amikor a szerepátélés csak eszköz a felemelkedéshez, a Naphoz, a Tudatosság fényéhez való visszatéréshez, annak megismeréséhez. (a balra fordított aszcendens fogalmát majd egy külön bejegyzésben bővebben kifejtem)

Láthatjuk, hogy alapvetően nem a perszónával van a baj, hanem a hozzá való viszonnyal. Csak az a "persona non grata", amelyik az ego-komplexum részekén tovább fokozza az egoizmust, maszkká válik és elhatárol, de nem csak másoktól, hanem Önmagunktól is. Ezért is fontos, hogy a rövid-ösvény szemlélődő, tanú gyakorlataiban a perszóna működését is mindig szem előtt tartsuk. Lássuk, ismerjük fel jellegét, de ne azonosuljunk vele, legyünk nézői saját szerepünknek, szerepeinknek, amint más szereplőkhöz ütközik, vagy igazodik. A lényeg a rálátás, felismerés, mert bármilyen szerepet is élünk meg, játszunk, az még az ego-komplexum kondicionált része és kompromisszum igaz Lényünkhöz viszonyítva. Ha magával ragad beleragadunk, ha felismerjük, akkor csak egy szükséges megélési eszköz a determináció zárlatában.

A tarot kártya ősképei (mátrixai, ősértelmei) közül az egyik legérdekesebb a 14. lap. Különböző neveken ismert: Kiegyenlítődés, Egyensúly de létezik Mértékletesség felirattal is. A tarot lapjai meditációs, önismereti eszközök, de használják jóslásra is. Valójában egy hermetikus, egyiptomi eredetű szentkönyv és mint minden archaikus könyv, kinyilatkoztatás képnyelven szólítja meg az embert. (a szimbólumok az elme tudattalan részéhez szólnak) Itt konkrét képi ábrázolásokat láthatunk, más szentkönyvekben pedig példázatokban, példabeszédekben jelennek meg az analógiák.

Sok mindent lehetne írni a 14. lap szimbolikájáról, üzenetéről, amit már számtalan könyvben meg is írtak, ezért én megpróbálom egy kicsit más nézőpontból megközelíteni. Szepes Mária ezt írta hozzá:

"Az egyensúly Géniusza a szívével gondolkozik és az agyával érez. Ez a képlet a transzcendentális intuíció pozitúrája"

Már a 90-es években találkoztam ezzel a tanítással az írónő Dimenziótarot könyvében, de mélyebb értelmét akkor még nem sikerült felfognom. Csak jóval később jöttem rá, miután tisztázódtak bennem bizonyos fogalmak és megismertem más spirituális irányzatokat. A 14. kártyán szárnyas Kerub látható, amint egy ezüst kancsóból áttölti a vizet egy aranyba. Jobb lába a vízbe merül, a másik pedig a földön áll.

A szárnyas Kerub, Angyal nem mást, mint az Isteni Önvaló, Szent Szellem, ami alászáll az asztrál-síkra és az elme érzelmi tartományában létrehozza a kiegyenlítődést, szublimálja az érzelmeket, (az élet vizét áttölti az ezüst kancsóból az aranyba) mialatt egyik lába a vízben áll, a tudattalanban, a másik a földön: így teremt egyensúlyt a fizikai és érzelmi élet között. Egy spirituális állapot beálltát láthatjuk ezen a képen (mind a 22 lap egy állapot), amikor a hosszú ösvény gyakorlásának köszönhetően a "megidézett" Isteni Önvalóból sugárzó erő megtisztítja az érzelmi zónát. Ez a Szent Szellem alászállása, a tudattalanban lekötött energiák felszabadítása is egyben. Miután Jézus megkeresztelkedett a Jordán folyóban látta Istennek Lelkét, a Szent Szellemet "alájőni, mint egy galambot és őreá szállani".

A hosszú ösvény mértékletessége, öntisztító munkája eltávolítja a személyes tudattalanban lévő akadályokat, a koncentráció-meditáció során megerősödött elme "függetlenné", és így megszólíthatóvá válik. Az embert már nem  tudattalan vágyai, ösztönei vezérlik, hanem a "lelkiismerete". Az Önvaló csatornája lesz, felfakad benne a "transzcendentális intuíció." Paul Brunton így írta le az állapotot: "Amikor már elértük a kiegyensúlyozott személyiséget, ápoltuk a derűs kedélyt, és uraljuk a bennünk lévő egoista késztetéseket, akkor az érzelem és az értelem az intuícióval együttesen hozza létre az intelligencia minőségét. Ettől kezdve azt érezzük, amit gondolunk, és azt gondoljuk, amit érzünk, érzelmeinket helyesen irányítjuk, és gondolatainkat igaz módon alakítjuk ki. Ezek harmonikusan, kielégítően és egységesen működnek együtt."  

Szükség is van az "aggyal érzésre és a szívvel gondolkozásra", mert ahogyan a Bibliában a Sátántól való megkísértés következik (Máté Evangéliuma), ugyanúgy jön a tarot-ban a 15. kártya, Az Ördög. Miután beállt a kiegyenlítődés a gyakorlásnak egy következő fázisba kell lépnie:

"A tanítványnak félre kell állnia a gondolatformáktól, ami azt jelenti, hogy félre kell állnia a személytől, és úgy kell tekintenie rá, mint valami önmagán kívüli dologra. Ha, és amennyiben sikerül mögé kerülnie, automatikusan felveszi az Önvaló álláspontját. A személyt egy tárggyá kell tennie, aminek az Önvaló a megfigyelője. A tiszta tudatosságban az eleme állandó és töretlen, ezért nem közönséges tudatosság, ami totalizált gondolatokból álló szakadozott dolog, hanem transzcendentális tudatosság" - Paul Brunton

Ez már a rövid ösvény, direkt, közvetlen tudatossággal történő gyakorlása, a Tanú gyakorlat, amit nem csak passzívan, hanem aktív cselekvés során is végezni kell. Meg kell őrizni, benne kell maradni ebben a transzcendentális Tanú állapotban az életben fellépő nehéz helyzetek, "megkísértések" során is. Bármikor, bármilyen nehézséggel találjuk szembe magunkat törekedni kell, hogy ebben az állapotban legyünk, vagy, ha még nem állandósult, azonnal próbáljuk meg felvenni a Tanú szemléletét, mert így intuitív belátáshoz juthatunk. Komolyabb döntések meghozatalánál is segítségünkre lesz a "személytelen" szemlélet. Úgy kell látni magunkat, mintha valaki mást, egy rajtunk kívülálló személyt szemlélnénk.

Ha sikerül az Önvaló álláspontját felvenni és abból cselekedni, (valójában csak testem cselekvésének szemlélőjévé válni), akkor minden tettünk isteni ihletésű cselekvés, igaz szolgálat lesz. Valójában ez a "legyen meg a Te akaratod" megvalósítása, megkülönböztető értelem képességének használata (nem én vagyok a cselekvő), - ami a Bhagavad Gitában buddhiként van említve - a valódi intelligencia, ami magasabb szinten átitatódik az intuícióval. Az embernek be kell gyakorolnia, hogy minden esetben a "pneumatikus" lény hangjára hallgasson.

Láthatjuk tehát, hogy a direkt ösvény szemlélődő gyakorlatai már nem csak Önismeretiek, hanem aktív realizációs technikák is, "be kell váltani a Szót". Ezt az élethelyzeteinkben lehet megtenni, ahol próbára leszünk téve, mert a 14. lap után jön a 15-ös, Az Ördög, a megkísértés, az ego komplexum testi-érzelmi-gondolati "megkísértő" tevékenysége. (Az egyik ilyen legnyilvánvalóbb "álalakzat" pl. a spirituális egoizmus, amikor valaki a spirituális út valamelyik jelmezében szerepelteti magát, de életvitelében semmit nem realizál, a megkülönböztetés nem működik benne és a legtriviálisabb irányzatok csapdáit sem tudja elkerülni. Olyan is lehet, hogy valaki csak jellemhibáit, bűneit próbálja palástolni a "spiriskedéssel". A manapság divatos irányzatok pontosan az ilyen igényeket szolgálják ki, követőik az élet beavató megpróbáltatásaiban nem tudnak ideáljaiknak megfelelően cselekedni) 

A transzcendentális intuíciónak van egy másik, nagyon magas szintű megnyilvánulása, jelensége is, a Belső Szó, amikor a gyakorló szintén az Angyal "médiumává" válik: "az Önvaló erőteljes, mentális benyomások formájában szólítja meg az embert és a legmagasabb szintű tanításokban részesíti."

Belső Szó:  https://nyilegyenes.blog.hu/2019/09/18/belso_szo   

Jól látható, hogy a hiteles tanítások között mindig meg lehet találni az összefüggéseket és lényegét tekintve mind ugyanarról szólnak. A kabbalisztikus Tarot 14. lapját az N (Nun) betű jelöli, hieroglifikus jelentése: hal. A hal a kereszténység szimbóluma is és a bibliai jelenet, amikor leszáll Jézusra a Szent Szellem, analóg a lapon látható képpel.  A buddhizmusban a hal szimbolizálja a harmóniát. Aztán az ima előtti bemosakodás is több vallásban megtalálható és még lehetne sorolni az összefüggéseket. Az érzések, érzelmek, az elme tudattalan világa a víz, aminek egyensúlya, kiegyenlítődése, harmóniája fontos a magasabb Önismeret szempontjából és ahhoz is kell, hogy életvitelünk során meghalljuk a Lelkiismeret hangját. Ez ennek a lapnak a legfőbb üzenete, ami a transzcendentális intuíció állapotát mutatja be, a buddhi, értelem legmagasabb szintű működését, amit az Isteni Önvaló (Kerub, Angyal) a személyes tudattalanba történő alászállása és az ott elvégzett alkímiai művelet, "átállítás" idéz elő. A "Nagy Mű" ugyanis a tudattalanban található és az elme asztrális, érzelmi szintjén végbement pszichoenergetikai transzformáció, kiegyenlítődés hozza létre.                                                      

Korábban már több bejegyzésben is utaltam Ramana Maharshi tanítására az elme alakjairól:

"Ahogy ugyanazt az embert különböző neveken szólítják az általa végzett különféle cselekedeteknek megfelelően, hasonlóképpen ugyanazt az egyetlen elmét hívják különböző neveken - gondolkodás, értelem, emlékezet és én-ség attól függően, milyen alakot vesz fel, nem pedig a valódi különbözőség miatt". - Ramana Maharshi

Ezen felvett alakok összessége alkotja az egót, és mivel a mulandóság az Örökkévalóság aktív, időben káprázó oldala, ezért azt is mondhatjuk az egóról, hogy az Örökkévaló én, Önvaló aktív funkciója a mulandóságban. Ramana fenti tanítása azért is fontos, mert hozzásegít a mentalizmus (minden jelenség mentális konstrukció) megértéséhez, ami alátámasztja az advaita nem kettősség tanítását. Tehát ugyanaz az egyetlen elmeközeg válik gondolkodássá, értelemmé, emlékezetté és én-séggé. Kialakul egy komplex mentális konstrukció, amelyben az első három alakról nem nehéz elképzelni a mentális, elmeszerű jelleget, viszont az én-ségről, - aminek alapját a tudatosság testtel való azonossága, vagy azon létrejövő tükröződése okozza - már nehezebb ezt elhinni. Viszont, ha megvizsgáljuk álmainkat, akkor tisztán láthatjuk, hogy testünk azon a frekvencián nem más, mint egy, az elmében létrejövő kivetítés, de létezésünk nem szűnik meg a mély alvás, vagy ájulás testnélkülisége során sem. Nem véletlenül teszi fel a kérdést Paul Brunton:

"Honnan fogja tudni és megérteni, hogy maga ez a tudatosság, amelynek oly kicsiny töredéke az, amit megtapasztal, magának a Nagy Tudatosságnak, Istennek egy korlátozott és feltételes része?" 

Az elme alakjaiból álló ego komplexum egy korlátozott funkció a Nagy Tudatosságban, amelyből a tudatosság fénye származik, és ennek a funkciónak a megléte feltétel, hogy a fény tükröződhessen a dualitás káprázatában. (szubjektum-objektum) Ezeken az alakokon keresztül korlátozódik az Örökkévalóság, Isten a mulandóságba, az időbe. A Brunton által feltett kérdés megválaszolásához érdemes megvizsgálni az idő és az elme alakjai közötti viszonyt. Ha az idő fogalmához így közelítünk, akkor kijelenthetjük, hogy a múlt az emlékezet alakja, a jövő pedig elképzelés, tehát a gondolkodás alakja. Természetesen a kettőt nem lehet egymástól elválasztani, de az könnyen megállapítható, hogy mentális konstrukciókról van szó és az időszerűséget biztosítják. Viszont az én-ség alakja nem más, mint a tudatosság áramlásának összekapcsolódása a testtel (álomban álomtest képzet) és a figyelem leszűkülése annak funkcióira, érzetére és főleg az érzékekre, amelyek közvetítésével megélődik a világ ideájának megnyilvánulása. (térprojekció, teresség, az álom során is)

Az én-ség alakja az érzékek szempontjából fontos. Hamvas Béla az egyik írásában így fogalmazott: 

"Az érzékek nem ismerik az időt, csak a pillanatot".

Viszont:  "A pillanat nem az idő, hanem az  örökkévalóság atomja.” - Kierkegaard

Tehát a pillanat nem tartozik az időhöz, nincs benne az időben. Ha megvizsgáljuk az öt érzékszerv működését, akkor nem nehéz belátnunk, hogy azok csak az adott pillanatban érzékelhető benyomást fogják fel, mindig azt látjuk, ami éppen történik a szemünk előtt, azt halljuk, ami éppen hallatszik stb. Az érzékelés összessége tudattalan együttműködés a Kozmikus Elmével, de még annak ellenére is, hogy lefokozott (tudattalan), a pillanattal, az Örökkévalósággal közvetlen kapcsolatban áll. 

Visszatérve Brunton kérdésére, a "Honnan fogja tudni..." -ra a válasz az "én-ség" alakjában rejlik. Nem véletlenül tanította Nisargadatta Maharaj advaita mester, hogy a hallom helyett hallatszik, látom helyett a látszik-ot stb. kell mondani. Csak a direkt, rövid ösvény gyakorlatai alkalmasak a megvilágosodás "elérésére", ezeken keresztül lehet a tudatosságot közvetlenül, erőfeszítés nélkül megragadni, mivel az időn kívülről sugárzik. A passzív meditációt itt már nyitott szemmel végezzük. Ez a szemlélődés direkt útja, de fontos hozzá egy bizonyos elméleti, "filozófiai" háttér is, ami lehetővé teszi, hogy összekapcsoljuk a belső tapasztalatot, a meditáció békéjét az érzékek működésével, helyesen értelmezzük a világ jelenségeihez való viszonyunkat. A lényeg a Tanú állapot elérése, fenntartása minden felmerülő, mulandónak látszó helyzetben. 

Azt is mondhatjuk, hogy az én-ség (érzékek) alakjának a közvetlen, gondolkodás, értelem, emlékezet nélküli állapotát kell kezdetben elérni, de nem úgy, hogy elnyomjuk azokat, hanem hagyjuk elcsendesedésüket. Ez azért fontos, mert így a tudatosság figyelmi energiája nem szóródik szét a többi alakban és a tanúság állapota könnyebben beáll. Később már erre sincs szükség, hiszen érezni fogjuk, hogy valójában minden ugyanannak az Egynek a módosulása, alakfelvétele és az összes tapasztalat "mögött" a Figyelő áll.

Egy korábbi bejegyzés Az elme alakjairól: https://nyilegyenes.blog.hu/2018/03/20/az_elme_alakjai

Az asztrológiában a Hold az elme szimbóluma, tükör, amely önálló fénnyel nem rendelkezik, a Nap fényét veri vissza. A Nap az Önvaló, elménk legmélyebb rétege, az isteni vetítőgóc, forrás, amelyből tudatosságunk fénye sugárzik. Elménk felszíni részei, alakjai nem rendelkeznek önálló tudatossággal, csak a Forrásból származó fényt tükrözik. Az emlékezetet, gondolatformákat, testtudatot (és az ezzel járó érzékelést), értelemet, összefoglalva az elme alakjait ez a fény tartja fenn önmaga periféria oldalán, az objektiválódott világban.

Egy inkarnációkáprázatban ezeken a kellékeken, bővítményeken keresztül jutunk létélményhez a mulandóságban, az Örökkévalóság aktív oldalán. Az állandóan változásban lévő, objektiválódott oldalról normál esetben csak az objektumokról visszaverődött fény segítségével veszünk tudomást, de öntudatunk az ébrenléti és álom állapotban is csak addig tart, amíg a fénynek van tükrözési felülete. A saját arcunkat, szemeinket is csak tükörben tudjuk meglátni, ezért ha nincs tükör, vagy tükrözési felület, akkor, mint egy ájulásnál, vagy az álom nélküli, mély alvásnál elveszítjük tudatosságunkat, öntudatunkat. Ez végül is csak az egyik problémánk, és ennek a problémának a megszűnése már a megvilágosodás, amikor az éberség a teljes kört átfogja, de ez nem érint tömegeket. Az elmetükör tisztasága viszont már szélesebb rétegeket is érinthet, mert nem mindegy, hogy a sorshelyzetek értelmezése milyen következtetésekre vezet.

"Ahogyan egy sík felületű tükör helyesen visszaadja annak a képét, amit elé helyeznek, ugyanúgy egy megfelelően lecsendesített elme is érzékeli a tárgyakat, lényeket és személyeket úgy, ahogy vannak, és nem zavarja meg őket torzításokkal, előítéletekkel, vagy elvárásokkal. Az az ember, akinek a belső lénye megtisztult, irányított és koncentrált, az képes a világban élni, de mégsem "a világból való", képes átmenni a világi életen, tapasztalatokon és eseményeken, és mégsem rángatják ki ezek a nyugodt középpontjából." - Paul Brunton

Az élet értelme legmagasabb szempontból a tudatosság fényének megismerése, ami első körben a hosszú ösvény koncentrációs-meditációs gyakorlataiban valósul meg, amikor a kiáradó fényt, tudatosságot megállítjuk és a forrás felé fordítjuk. Ezzel tisztítjuk, megerősítjük és megpróbáljuk leválasztani az elme alakjairól. Miután már előrehaladást értünk el, megerősítettük szárnyainkat, áttérhetünk a direkt, rövid ösvény szemlélődő gyakorlataira, ahol már tanúként kezdjük szemlélni a periféria oldal alakjait, bővítményeit. Már nem a "világból élünk", mindennek a tanújává válunk és mindent úgy látunk, ahogyan van. Az elme összetevői, alakjai megmaradnak, de a "sík tükörben" csak tükröződések lesznek, jelenségek, amik már nem kötik meg teljesen a figyelmet. Az elme az Önvaló csatornája lesz, egy tiszta tükör, amelyben lehetőség nyílik, hogy végre rápillantsunk saját arcunkra, ami nem más, mint az állandóan nyugalomban lévő, örök Tanú.       

A szabad akarat illúziójának megértése nagyon fontos egy bizonyos ponton túl. Ez a pont a spiritualitás rövid, közvetlen ösvényére való lépés. A nem gyakorlók számára teljesen mindegy, hogy ezt megértik vagy sem, a hosszú ösvény gyakorlói pedig még az ego képzettel gyakorolnak, "önerőből", ezért a cselekvőségérzet illúziója fogva tartja őket. A cselekvőségérzet az elme testtel történő azonosulásából fakad és ezzel együtt jár az akarás megélése, ami az egoizmus egyik mozgatórugója. Az ego élmény valójában egy összetett káprázati mechanizmus, végső szempontból nem létezik, de amíg a figyelmet teljesen leköti, addig lenni látszik, ha már nem köti le, akkor csak egy állandóan változásban lévő, mulandó jelenség, egy eszköz a létezés periféria oldalán. Önálló akarattal nem rendelkezik (csak annak tévképzetével) és nem is rendelkezhet, hiszen okozatjelenség. A kiváltó ok az Önvaló, ami egy mulandó inkarnáció káprázatban eszközként felveszi az elmealakokat, bővítményeket és a kollektív sorsba beleágyazva eljátszik egy szerepet.

"Ahogy ugyanazt az embert különböző neveken szólítják az általa végzett különféle cselekedeteknek megfelelően, hasonlóképpen ugyanazt az egyetlen elmét hívják különböző neveken - gondolkodás, értelem, emlékezet és én-ség attól függően, milyen alakot vesz fel, nem pedig a valódi különbözőség miatt". - Ramana Maharshi 

Valójában nincs két én, a "kis én", "nagy-én" megkülönböztetést csak kezdőknek tanítják, a "nagy kör" magába foglalja a "kicsit" is. Az emberek közötti különbség valójában csak abban a sorsszerűségben rejlik, hogy mennyire lekötött vagy felszabadult a figyelmük a periféria oldaltól, a mulandó eszköztől. Minél erősebb az "én akarom", "azt teszek, amit akarok", "szabadon dönthetek", "irányítom, megváltoztatom a sorsomat" stb. elképzelés, annál erősebb az egoizmus, a periféria énhez tapadás. A hosszú ösvény alacsonyabb szintjeihez tartozó sorsalakítási technikák, tudományosság jelmezébe bújtatott, áltudományos irányzatok, mint pl. az eltorzított "kvantum" technikák, primitív asztrológia, agykontroll és még sorolhatnám, pontosan az egoizmust erősítik, a spirituális egoizmust. Persze ezek is megélési fázisok, a tömeges keresőket csak a kiábrándulás, csalódás fogja kimozdítani ezekből a zsákutcákból.

Nem egyszerű felfogni, hogy nincs szabad akaratunk. A Bhagavad-gítában Arjunának a rokonaival szemben kellett harcolnia és kétségei támadtak emiatt, de Krishna, az Isteni Önvaló ragaszkodott a harchoz, és felhívta a figyelmét, hogy nem azonos a testével, ezért nem lehet ő a "karta", a cselekvő. Ramanát is faggatták ebben a témában: 

Kérdező: Vajon csak az ember életének fontos eseményei, mint például a fő foglalkozása vagy szakmája előre elrendelt, vagy az olyan jelentéktelen cselekedetek is, mint például egy pohár víz elfogyasztása vagy átvonulás a szoba egyik részéből a másikba? 

Ramana: Minden előre meg van írva. (előre elrendelt)

Mivel nem vagyunk azonosak a testtel, ezért a cselekvők sem lehetünk, ahogyan Krishna tanította Arjunának. Az álom nélküli mély-alvás során még testképzettel sem rendelkezünk, ennek ellenére létezésünk nem szűnik meg, csak a testtel történő azonosságunk szünetel. A hosszú ösvény legmagasabb, koncentráció-meditáció gyakorlatait még cselekvőségérzettel végezzük, akarattal, akarati képzettel, de egy idő után pont ez válik az akadállyá főleg azért, mert elvárásokat is támasztunk, eredményt várunk, viszont ezek miatt elakadunk, "megszólíthatatlanná" válunk. Fontos áttérni egy idő után a rövid ösvényre, lemondani az akaratról és az Önvaló kegyelmére bízni magunkat. Ezen az ösvényen már passzív, szemlélődő, tanú gyakorlatokat kell végezni minden elvárást kiiktatva, a hétköznapi életben pedig fel kell adni a szabad akarat illúzióját. Erre meg kell érni, mert aki erre nincs megérve, az  soha nem fogja megérteni a "Legyen meg a Te akaratod!" mélyebb értelmét, azt a személytelen kozmikus értelmet, ami a létezést pillanatról-pillanatra, hajszálnyira kiszámítottan irányítja és a szívünk mélyén lévő isteni atom közvetítésével sugározza. Aki ezt képes intuitíven felfogni, annak számára az eleve elrendelés karmikus törvénye nem fog fatalizmusnak tűnni, hiszen pontosan látni, érteni fogja a cselekvőségérzet mentális jellegének káprázatszerűségét. (a szánkhja filozófiában az 5 érzéki érzék mellet 5 alapvető cselekvő érzékről is írnak, mivel a tudatosságban ezek is személytelen érzeti jelenségek és csak az ego szűkíti le őket személyes cselekvőséggé, "én vagyok a cselekvővé")

"Ha csak a Tudatosság létezik, akkor hogy lehetne ott egy egyéni cselekvő, kereső, vagy döntéshozó? Mégis van cselekvés, keresés, döntés, de ezek a Tudatosság/Teljesség személytelen funkciói. Az ego a személyes cselekvőségérzetével azt hiszi, hogy ő az, aki működik. Valójában mindig és kizárólag csak a Tudatosság működik személytelenül egy test-elme szervezeten keresztül." - Ramesh Balsekar

"Amikor teljes mértékben el tudjuk fogadni azt az igazságot, hogy Isten a világegyetem kormányzója és irányítója, hogy a Világ-Elme (Isten) áll a Világ-Idea mögött és irányítja azt, akkor elkezdjük elfogadni azokat a párhuzamos igazságokat, hogy minden dologról és teremtményről kellő gondoskodás történik, és hogy minden esemény az isteni akarat szerint történik. Ez idővel elvezet ahhoz a megértéshez, hogy az ego nem a tényleges cselekvő, bár a cselekvés, a munka és a tevékenység illúzióját kelti. E metafizikai megértés gyakorlati alkalmazása az, hogy személyes életünk terheit letesszük a földre, és hagyjuk, hogy a Gondviselés hordozza helyettünk: ez az ego átadása az isteni számára." - Paul Brunton

A témához kapcsolódó, korábbi bejegyzés: https://nyilegyenes.blog.hu/2021/10/05/az_isten_itt_allt_a_hatam_mogott_122

Az elmúlt évtizedekben több olyan new age irányzat is felbukkant, ahol a tudatosság/tudat szintjeit tanítják. Felvetődik a kérdés, hogy spirituális szempontból lehet-e ilyen szintekről beszélni? Szerintem nem, legalábbis én nem találkoztam olyan hiteles, megvilágosodott tanítóval, aki ilyet állított volna. Olyanról már olvastam, hogy vannak megvilágosodási fokozatok, bepillantások, különböző transzformációs szintek, de valójában ezek is csak a káprázat részei, kísérőjelenségek a létezés mulandó oldalán. Végső szempontból értelmetlen bárminemű szintkülönbséget láttatni ezek között, mivel csak elszíneződések.

"Amikor Jézus önmagát Istennel azonosította, az azonosságot nem saját maga számára foglalta le. Soha Jézus önmagát a többi ember közül ki nem emelte, soha senkihez felülrôl nem beszélt. Ezért hívta magát az ember fiának. Istennel az embernek minden fia azonos. Az Isten-ember egység mindenkire kiterjed. Lényeges dolgokban emberek között különbséget tenni erkölcstelen." - Hamvas Béla 

Tehát erkölcstelen, ha leragadunk a káprázati oldal jelenségeinél, mint ahogyan ez látható a manapság annyira divatos, new age tudatszint/tudat skatulyázásokban, méricskélésekben, amelyekben megpróbálnak bemutatni egy fokozatos, megkerülhetetlen tudatosságbeli/tudati evolúciót. Ezen irányzatok követői aztán nagy előszeretettel címkézgetnek, fel vagy leminősítenek mindent és mindenkit az általuk követett fogalmi szintrendszer alapján. (főleg a rendszer kritikusait szeretik leminősíteni, önmagukat pedig fel) A spirituális egoizmus jelenségének egyik legnyilvánvalóbb táptalaját láthatjuk ezekben a módszerekben.

Minden ember spirituális lény, hiszen Istennel, a Kozmikus-Elmével annak sugarában, az  Önvalójában mindenki azonos.

"Ahogy ugyanazt az embert különböző neveken szólítják az általa végzett különféle cselekedeteknek megfelelően, hasonlóképpen ugyanazt az egyetlen Elmét hívják különböző neveken - gondolkodás, értelem, emlékezet és én-ség attól függően, milyen alakot vesz fel, nem pedig a valódi különbözőség miatt". - Ramana Maharshi

A Kozmikus-Elmeóceán az Önvalóban válik egyénivé, egy öböllé, ami lényegét tekintve vele egy. (nincs valódi különbözőség) Ez tudatosságunk/tudatunk forrása, minden emberben ez a létezéstudat gyökere. A látszólag egyénivé vált elmeközegben alakfelvételek jönnek létre (Ramana), amik az egyén adott sorsának megfelelően élődnek meg. Ugyanaz a Tudatosság, tudatos elmeközeg válik gondolkodássá, értelemmé, emlékezetté, vagy én-séggé (testtel való azonosulássá), de a "megélő" végső soron Isten (Kozmikus-Elme), ami egy emberi létezésben ezen alakok felvételével éli meg az önmagában keltett mulandóságot. Láthatjuk, hogy minden egyes emberi sorskáprázat a Kozmikus-Elme vetülete, módosulása, egyénivé válása a tér-idő projekcióban, amiben két objektív, duálisnak tűnő állapot van: az ébrenléti és az álomállapot. Így minden ilyen létélmény isteni élmény, még akkor is, ha a tudatszűkítő mechanizmusok (elmealakok) miatt személyessé válik, személyesnek látszik. 

A létélmények közötti alapvető, látszati különbség a Forrás figyelmének a duális, káprázati oldalhoz való lekötöttségében van. Az egyik emberben a tudatosság figyelme teljesen belemerül az elme alakjaiba, és így éli meg inkarnációjának objektivációját. Sorsnak megfelelően valamelyik alakfelvétel (gondolkodás, értelem, emlékezet és én-ség) hangsúlyosabb, ebben vannak eltérések, de spirituális érdeklődés még nem merül fel. Persze itt is van egy tudattalan boldogság keresés, hiszen a "lényeg", a Forrás mindenkiben ott van, de ennek megélése még külső feltételekhez kötött. A másik létélmény variációban már fellép az igény a megfordulásra, a spirituális életre. Gyakorlatilag elmondható, hogy a létezésben az emberi rang az a fokozat, ahol ez a jelenség már megfigyelhető a Földön. Az alkímiai tégely az ásványi-növényi-állati fokozatokban is a nagy alkimista, a Kozmikus-Elme teremtése, imaginációja, kísérlete, de csak az emberi fokozaton fordítja meg figyelmét az eredethez, Önmagához. A "Kegyelem" első, alapvető megnyilvánulása, hogy felkeltődik benne az érdeklődés egy spirituális hosszú, közvetett ösvény iránt. Ez az ego-élmény hosszú, rögös útja, még annak ellenére is, hogy Istennel azonos részünk, elménk/tudatosságunk módosulatlan, mélyebb rétege, az Önvaló inspirációja terelt ebbe az irányba. Valójában tudatosságunk, elménk labirintusában kóválygunk a periféria én összetevőivel azonosulva. Ez még a dualitás káprázata, a megszabadulás, megvilágosodás élményének megélődésére (elméletileg) nincs lehetőség, sőt egy pont után a legnagyobb akadállyá válik, a spiritualizált ego kialakulásához is vezethet, ami semmivel sem jobb annál, mintha valaki el sem indul az úton. Erre már Jézus is felhívta a figyelmet:

"Menjetek be a szoros kapun. Mert tágas az a kapu és széles az az út, amely a veszedelemre visz, és sokan vannak, akik azon járnak."

A "tágas kapu, széles út" a spiritualitás közvetett, hosszú ösvénye. Számtalan ága van, kezdve a vallási irányzatok követésétől a különféle jógamódszerek gyakorlatáig (ászanák, légzőgyakorlatok, mantrázgatás stb.) ahol az akaratlagos koncentráció-meditáció tekinthető a legmagasabb szintű gyakorlatnak. Az akaratlagosság még a felszíni én-élményhez, az egóhoz tartozik. Jellemző a guruk, tanítók követése, ashramokba, elvonulásokra utazgatás, kifelé mutatása a gyakorlásnak (pl keleti jelmezek, felvett nevek), misztikus élmények utáni vágy, türelmetlenség a fejlődéssel kapcsolatban, és ebből fakad a haladás "méricskélése". Pontosan ezt a "méricskélési hajlamot" szolgálják ki a tudatosság/tudat szintjeivel kápráztató irányzatok, amivel csak az egót erősítik, és a gyakorló figyelmét továbbra is a perifériához kötik, és ezzel rajta tartják a hosszú ösvényen, amiről előbb utóbb át kell térni a direkt, közvetlen tudattal, tudatossággal történő gyakorlásra, a rövid ösvényre. 

Természetesen a hosszú ösvény is fontos, főleg azok számára, akiknek még ingadozó, hullámzó az elmeműködésük, vagy jellemükben még vannak árnyékos oldalak, tulajdonságok, indulatok, túlzott vágyak stb. Elméletileg bárki kezdhetne azonnal a rövid ösvény közvetlen, szemlélődő gyakorlataival is, vagy az önkutatással, de nem sokra megy vele, ha a hosszú ösvényen nem jut el idáig. (Viszont egy ponton túl már fel kell adni az indirekt gyakorlást, vagy legalább váltogatni kell a két módszert).

Ha spirituális szempontból mindenképpen szeretnénk "szintekben" gondolkodni, akkor az egyetlen, igazi szintlépés a rövid ösvényre való áttérés. Ilyenkor a gyakorló azt érzi, hogy a passzív koncentráció-meditáció gyakorlatai már nem kielégítőek, stagnál, elkeseredik, és vagy végleg abbahagyja a gyakorlást, vagy áttér a direkt ösvényre. Az is lehet, hogy a meditációban egy intenzív misztikus élményt él át, egy bepillantást a Tudatosság üresség természetébe, megtapasztalja a nirvikalpa szamádhit, ami a Tudatosság tudatossága test tudat nélkül (Üresség). Ezt a beavató és legmagasabb szintű misztikus, de ideiglenes élményt az Önvaló Kegyelme (energetikai megnyilvánulása) adja. (Ez is lehet egy fordulópont) 

A rövid ösvényen az ember nem követ gurukat, az Önvalóra bízza magát. Nem foglalkozik már a hibáival, felhagy mindennemű méricskéléssel spirituális fejlettségét illetően, elfogadja önmagát olyannak amilyen. Elismeri, hogy önerőből már nem tehet semmit. Gyakorlását folyamatossá teszi, beleviszi a hétköznapi tevékenységei közé, már nem kell külön leülnie gyakorolni, cselekvése inspirált cselekvés lesz. Nem érdeklik a hagyományos meditáció során fellépő misztikus élmények (ha esetleg passzívan is gyakorol), hiszen tudja, hogy azok is csak a káprázat részei, akadályok. Figyelmét folyamatosan az Én-vagyok érzeten tartja, cselekedeteit, érzéseit, gondolatait "tanúként" szemléli. Az elme alakjai a megfigyelés tárgyai lesznek, valójában önmagában felmerülő mentális konstrukciók, fodrozódások, elszíneződések.

Rövid ösvényhez tartozik az advaita mester, Ramana Maharshi atma-vicara, önkutatás gyakorlata, Nisargadatta Maharaj, Ramesh Balsekar, Papaji, Robert Adams, Jiddu Krishnamurti, U.G. Krishnamurti tanításai, Paul Brunton mentalizmus filozófiája, a zen, a dzogcsen, de a különböző vallási irányzatokban is lehet találni ilyen jellegű példamondatokat. A "végcél" (most nem tudok jobb szót) a természetes, erőfeszítés mentes állapot elérése az összes tudatállapotban. Ez a Sahaja szamádhi, a "negyedik" állapot, ami azt jelenti, hogy az éberség, öntudat soha nem alszik ki, az álom nélküli, mély alvás során is fennmarad. Ez a Tudatosság tudatossága, gondolatok felmerülése, vagy azok hiánya, testi tevékenységek nem befolyásolják. Bekövetkezte az Önvaló kegyelmétől függ, abszolút sorsszerű, nem szükséges, hogy előzőleg misztikus tapasztalatok legyenek. Volt olyan megvilágosodott, akinek semmilyen, ilyen jellegű tapasztalata nem volt. Ezt azért is fontos kiemelni, mert a new age jellegű, tudatosság szinteket tanító rendszerek (pl. Wilber féle integrál szemlélet, vagy a David R. Hawkins módszer) azt sugallják, hogy egy bizonyos fejlődési, felnövekedési utat kell bejárni. Ezek az önkényes, szintekre osztó címkék aztán értelmetlen fantáziálásra, elvárásokra kárhoztatják a követőket, akik észre sem veszik, hogy megrekedtek a hosszú ösvény egyik vakvágányán. Általában úgy gondolják, hogy már valamelyik szintkategóriába tartoznak, és várják egy magasabb szintre ugrás csodáját.

A wilberi létramodellben (W0-W10) pl. W7-nek nevezett, okkult szinttől kezdődik az első transzperszonális szint, ahol különböző transzcendens jelenségek és egyre magasabb "tudatszintek" jelennek meg: pl. sámánutazások, látomások, kundalíni energia ébredése stb. Aztán jön a W8: a szubtilis szint: belsőleg érzékelt fények, hangok, archetipikus formák, stb., majd a W9: kauzális szint, és végül a W10: non-dualitás. (a neten lehet találni részletes leírásokat) Igen, vannak, létrejöhetnek ilyen jelenségek, élmények a Tudatosságban, csak ezek nem fejlettségi szintek, hanem a Kozmikus-Elme önmagában keltett reflexiói, mert, ha fejlettségi szintek lennének, akkor azok mindenkiben megélődnének, aki elérte a megvilágosodást.

A wilberi szisztémából csak a transzperszonálisnak címkézett "szinteket" említettem. Felvetődik a kérdés, hogy mi alapján lehet eldönteni pl. az okkult szinten (W7) emlegetett kundalíni energia ébredésről, hogy az alacsonyabb szint, mint a szubtilis szinten (W8) belsőleg érzékelhető fények, hangok vagy archetipikus formák stb.? (Jes Bertelsen, aki egy tibeti láma által beavatott dzogcsen tanító pont arról írt, hogy egy archetípussal megélt direkt konfrontációnál az energetikai oldallal találkozunk, és nem a gyengébb képi alakkal) Miért, és mitől alacsonyabb, vagy magasabb kategória az egyik a másiknál? Saját tapasztalataim alapján azt tudom mondani, hogy pl. a kundalíni energia ébredését belsőleg érzékelhető fényjelenség kísérte, a két jelenség szimultán tapasztalat volt. A kauzális (W9) és a non-duális (W10) leírások is felszínesek, pontatlanok, látszik, hogy Wilber összeolvasott mindent, amit csak tudott, aztán összebarkácsolta ezt a "tudat szintről szintre fejlődését". Alapvetően a jelenségek bemutatásával nem lenne baj, ha pontosak lennének, számtalan ilyen, változatos leírás található a spirituális irodalomban,(pl. csakrák, kundalíni), de ezeket értelmetlen tudatfejlődésként láttatni, mert ez így félrevezető. (A csakratanra nagyon jellemző ez, pl. megvilágosodásnak van bemutatva amikor a kundalíni eléri a koronacsakrát, de valójában csak egy öntudatlan, testtudat nélküli transzállapotot eredményez.)

Egy korábbi bejegyzésben, ahol bemutattam néhány kozmikus víziót (káprázati egységélményt), arra is utaltam, hogy nem szükségszerű egy ilyen élményen átmenni. Brunton például soha nem beszélt erről széles körben, amikor egyik legközvetlenebb követője erről faggatta, kitért a válasz elől, nem tartotta lényegesnek. (Fiának is elmondta, majd ő leírta egy apja halála után megjelent könyvben, mint érdekességet, innen lehet róla tudni) Ramana is csak szűk körben mesélte el megvilágosodási (halál) élményeit, nem véletlenül, hiszen csak zavart és felesleges elvárásokat keltett volna a követőkben. (ez jellemző volt más megvilágosodottakra is) Az út során fellépő élmények érdekesek, változatosak, egyénenként eltérőek lehetnek, de értelmetlen hangzatos tudatszint címkékkel felruházni őket, úgy láttatni mintha lenne valami szintről szintre történő fejlődés. Ez méricskélésre készteti a gyakorlókat, ami elakadáshoz, tévképzetekhez vagy spirituális gőg kialakuláshoz vezethet, ami már jól látható pl. Hawkins vagy Wilber rajongóinál is. 

Sri Ganesan, Ramana unokaöccse elbeszélése jól rávilágít, hogy valójában mennyire nem tudható meg semmi a spirituális úton "megtett távolságról", fejlettségünkről, arról, hogy éppen hol tartunk, és láthatjuk belőle a szintezgetések feleslegességét is:

                                     Chadwick őrnagy megvilágosodása

Egyszer megkérdeztem Chadwick-től: "Megvilágosodott vagy?". Minden régi követőnek, - Muruganar-nak, Cohen-nek, Osborne-nak, Sadhu Natanananda-nak, Devaraja Mudaliar-nakl és a többieknek - feltettem ezt a kérdést. Egyikőjük sem mondott igent, vagy nemet - mindannyian mosolyogtak. Chadwick sem mondott igent, vagy nemet, helyette ezt felelte: "Elmondom, mi történt."

Miután már számos évet töltöttem Bhagavánnal (négyet vagy ötöt), elkövettem azt a hibát, hogy megpróbáltam felmérni mennyit fejlődtem spirituálisan. Ez egy olyan dolog, amit egyetlen keresőnek sem szabad megtennie. Úgy éreztem, hogy nem fejlődtem, haladtam előre semmit. Sokan, akik a Ramana ashramban láttak, úgy tekintettek rám, mintha egy bölcs, vagy szent lennék, és azt mondták: "Ó, ő olyan szerencsés! Olyan közel van Bhagavánhoz. Nagyon sokat meditál. Már abban az Állapotban van." Ez ellentmondást keltett bennem, mivel személy szerint úgy éreztem, hogy nem fejlődöm spirituálisan. Azonban, mivel már magam mögött hagytam az anyagi életet, nem tudtam visszatérni a világi életbe. Úgy éreztem, hogy az "ördög és a mély tenger között vagyok". Szomorú voltam. Berohantam Bhagaván csarnokába. Egyedül volt és ezt mondtam neki: "Bhagaván, a helyzetem nyomorúságos. Nem vagyok se itt, se ott és ez sok szenvedést okoz". Bhagaván együttérzően rám nézett, és azt mondta: "Chadwick, ki mondja mindezt?". Azonnal egy áramütéshez hasonló erőt éreztem a testemben, berohantam a szobámba, becsuktam az ajtókat, és semleges állapotba kerültem. Nem érdekelt, hogy spirituálisan fejlődöm-e, vagy, hogy képes leszek-e megmaradni a világban. A csend semleges állapotában voltam. Így telt el néhány nap, mialatt sem boldog, sem aggódó nem voltam."

Az egyetlen luxus, amit Chadwick megengedett magának, hogy a háza verandáján lévő fürdőkádban üldögélt. Egyik nap, nem sokkal a Ramanánál átélt élmény után történt valami.  Később így mesélte:

"Éppen fürödtem és őszintén megvallva Ganesan, nem voltam spirituális állapotban, vagy imádságos hangulatban, amikor hirtelen felvirradt az - "ÉN VAGYOK!"

Átélte - nem csak szavakban. Annyira el volt ragadtatva, hogy meg sem szárítkozott, csak egy törülközőt tekert a dereka köré, és elrohant a Régi Csarnokba, ahonnan néhány nappal ezelőtt elmenekült. Szerencsére Ramana most is egyedül volt. Az "ÉN VAGYOK" megtapasztalásának spirituális elragadtatásában, ahol nem volt Chadwick, csak az "ÉN VAGYOK", megkérdezte Bhagavántól: "Ez AZ?" 

"Bhagaván a legdicsőségesebb mosollyal ajándékozott meg, majd megerősítette: "Igen, Chadwick, Ez AZ!". Ezután megkérdeztem tőle: "Bhagaván, ez ilyen egyszerű?". Bhagaván azt válaszolta: "Igen, ez ilyen egyszerű". Azóta soha nem volt kétségem." 

Valójában nincsenek szabályok, de elmondható, hogy minden egyes, egyéni tudatprizma mögött ugyanaz a Fény világít, az ÉN VAGYOK. Még a hosszú-rövid ösvény megkülönböztetést is érdemes lazán kezelni, hiszen voltak olyanok, akik semmit nem gyakoroltak: Papajiinál már nyolc éves korában, spontán beállt a felismerés, Saul, aki kegyetlenül üldözte a keresztényeket Pállá lett a damaszkuszi úton, Simone Weil mindenféle előkészület, felkészülés és Isten keresési szándék nélkül érte el a misztikus uniót. Természetesen ezek nem általános jelenségek, de jól mutatják, hogy lehetetlen spirituális szempontból a tudatot  bármilyen fejlettségi szint közé szorítani, de még az integrál elméletben emlegetett gyermekkori korhatárok is értelmetlenek (Papaji példája). Végső soron minden az Önvaló kegyelmétől függ, ami bárhol és bármikor, mindentől függetlenül működik.

"A szél arra fúj, amerre akar; hallod a zúgását, de nem tudod, honnan jön, és hova megy: így van mindenki, aki a Lélektől született." - (János evangéliuma)   

Egy korábbi bejegyzésben Dr. Daubner Béla kapcsán már foglalkoztam Ken Wilberrel, az integrál szemlélet kitalálójával. Erre azért került sor, mert egy videóban Daubner az integrál pszichológia szemszögéből elemzi a gender jelenséget. Meglehetősen visszatetszőnek találtam az ott elhangzottakat, ezért jobban utána néztem az elmélet kiagyalójának. Itt olvasható az előző bejegyzés: https://nyilegyenes.blog.hu/2021/06/13/dr_daubner_tanit_gender_az_integral_pszichologiai_szemszogebol

Volt, aki nehezményezte a cikket, mivel nem ismerem mélységében az integrál szemléletet, ezért szerinte nem lehet hiteles véleményem. Elismerem, hogy nem tanulmányoztam komolyabban a témát, mivel alapvetően nem hiszek a tudatosságot különböző szintekre felosztó elméletekben. Láttam már előzőleg Wilberrel videót, olvastam itt-ott az interneten a szemléletről, nagyjából tudom, hogy miről szól. Viszont az elmúlt évtizedek tapasztalatai megtanították, hogy először  érdemesebb meggyőződni a tanítók hitelességéről, mielőtt az ember pénzt és időt nem kímélve beleugrana bármibe is, és komolyan venné tanításaikat, elméleteiket. Nem sokat kellett kutakodni Wilberrel kapcsolatban sem, hogy kiderüljön gondolkodásának zavarossága, viselkedésének következetlensége. 

Már önmagában az, hogy az integrál elmélet/szemlélet az evolucionizmusra épül, felvet bizonyos kérdőjeleket. Ugyanaz a fejlődéselméleti ideológia, haladás láttatás jelenik meg benne, mint ami az újkori tudományos forradalom után emelkedett ki a technológiában, történelemben, kultúrában. Wilbernél ez a tudatosság fejlődési szintjeiben mutatkozik meg, miután önkényesen szintetizálta a világ legkülönfélébb spirituális tanításait, filozófiáit, tudományos igazságait és előállt az integrál elmélettel. Azt is mondhatjuk, hogy Darwin fejlődéselméleti (majomtól az emberig) koncepciójának a tudatosságbeli párhuzamát jeleníti meg. Egy fajta "szociáldarwinizmus". Ez a new age elmélet  a haladás dialektikáján alapul, mely szerint  az evolúció előrehaladása majd integrálja az ellentéteket. (Daubner is említette egy videóban az ősember "fáról való lemászását", mint kezdeti állapotot.)

Wilber evolúciós elmélete alapján pl.az emberiség fejlődése úgy van bemutatva, mint ahogyan egy csecsemő felnőtté válik, tudattalanból tudatossá lesz. Magyarán számos egyedi esetből az egész emberiségre von le önkényes következtetéseket. Már Jeremy Naydler filozófus is rámutatott az evolucionizmus vak oldalára, ami nem Wilberrel kezdődött, és bemutatja a pszichológiát és annak a történelmi fejlődéshez való hozzáállását. Ezt írja egyik könyvében:

"A történelmi fejlődés huszadik századi pszichológiai megközelítései, mint például a Freud és Jung által kezdeményezettek, szintén az evolúciós paradigmához és a fejlődés legkorábbi baconi formájához igazodtak, amelyben a történelmet az ősök gyermekkorától a modernek felnőttkoráig tartó érésnek tekintik.
Freud elmélete az egyéni pszichológiai fejlődésről magába foglalta azt a baconi-frazer-i gondolatot, amely szerint az emberiség "gyermekkorától" (mágikus fázis) a "serdülőkoron" (vallási fázis) át a "felnőttkorig" (tudományos fázis) az emberiség történelmét reprezentálja. Freud számára a még mindig animisztikusan gondolkodó modern gyermek a múltbeli népek képét mutatja; csak azok a modern felnőttek tekinthetők érett emberi lényeknek, akik teljesen alkalmazkodtak a tudományos világképhez. Továbbá a korábbi szakasz mágikus rítusai és varázslatai pszichológiailag megfelelnek a modern neurotikusok rögeszmés elképzeléseinek és védőformuláinak. Ez egy érdekes pszichológiai csavart ad a fejlődés gondolatához: nevezetesen, hogy az emberiség folyamatos fejlődése a pszichopatológiától a valódi józanságig (azaz a tudományos világkép elfogadásáig) tartott.

Így az 1970-es évek végén Julian Jaynes azt állította, hogy az ókorban az emberi tudat alapvetően skizofrén volt, és hogy az egyiptomi civilizációt hallucinált "kétkamarás hangok" (hallucinált hangok) irányították. Hasonlóan kevéssé hízelgő képet ad az ókori egyiptomiak helyzetéről a történelmi folyamat kibontakozásában a transzperszonális pszichológus, Ken Wilber, aki az egész társadalmat őrültnek minősíti."

Láthatjuk, hogy Wilber elképzelései nem túlságosan eredetiek, még az egyiptomi társadalomról alkotott, beteg képet is Julian Jaynes-től kölcsönözte, akitől szeret gyakran idézni könyveiben. Nincs olyan komolyan vehető gondolkodó, filozófus, aki ne tudná, hogy mennyivel fejlettebb volt az ókori filozófia a mostaninál, ami már csak egy szofisztikált agyalás. De ugyanez elmondható az asztrológiáról, művészetről (pl.Egyiptomban csak spirituálisan beavatott ember lehetett festő), építészetről és talán még a technológiáról is, ha figyelembe vesszük a piramisokat stb. Minden komoly író, spirituális tanító, gondolkodó arra a következtetésre jutott, hogy minél tovább megyünk vissza az időskálán, annál magasabb szintű spiritualitással találkozhatunk. Nálunk Hamvas Béla Hagyománnyal foglalkozó írásai is pontosan erre világítanak rá. Ha elolvassuk pl. A Vízöntő esszét, akkor láthatjuk, hogy a hiteles, tradicionális spirituális hagyománynak nem felel meg a wilberi fejlődéselmélet.  http://users.atw.hu/onallosag/hamvas/A_Vizonto.pdf?atw_rnd=168741642

Jungra még érdemes visszatérni egy pillanatra, hiszen Wilber kritikával illette őt is:

"Véleményem szerint Jung legnagyobb hibája az volt, hogy összekeverte a kollektív és a transzperszonális (vagy misztikus) dolgokat.)... Jung "archetípusainak" gyakorlatilag semmi közük a valóban spirituális, transzcendentális, misztikus, transzperszonális tudatossághoz; inkább kollektíven örökölt formákról van szó, amelyek az emberi lét néhány nagyon alapvető, mindennapi, egzisztenciális találkozását desztillálják - élet, halál, születés, anya, apa, árnyék, ego és így tovább. Semmi misztikus nincs ebben."

Jung spiritualitásával kapcsolatban van egy általános, de érthető félreértés. Paul Brunton szerint: "Azokat a pszichoanalitikusokat, mint Freud, akik nem találnak Önvalót, hanem csak komplexusokat az emberi lényben, túl fogják nőni azok, akik mint Jung is, megtalálják ezt a szent magot." Brunton svájci otthonában beszélgetett Junggal, aki elmondta neki, azért tartotta titokban misztikus hitét és tapasztalatait, hogy megőrizze tudományos hírnevét. Világosan látta, hogy nem jött még el az idő a nyilvánosság elé táráshoz és csak felesleges támadásoknak tenné ki magát és addigi tudományos eredményeit. Mivel bevezette a kollektív tudattalanról szóló elképzelést, amely különbözik a személyes tudattalantól, ezért a kollektív kifejezést transzperszonálisnak kell érteni, amit az éber gondolkodók, mit pl. Hamvas már akkor is így értelmeztek. Ezt támasztja alá Jes Bertelsen dzogchen tanító, Tulku Urgyen tibeti mester tanítványa is, aki 1974-75-ben a Jung intézetben tanult. Ezt írja Jung, Vörös Könyve kapcsán a kollektív aspektusokról:

"Jung észrevette, amint az élményein dolgozott, hogy bizonyos összefüggések vannak a tapasztalatai és azon leírások között, amikkel az indiai tantra tanulmányozása során találkozott. Mind abban, hogy milyen sorrendben, milyen archetipikus víziók jönnek, és abban is, miként csoportosulnak. Voltak megegyezések az indiai leírásokkal."

A Vörös Könyv annak a bemutatása, hogy miként sikerült 1913 körül leszállnia a tudattalanba és ebből készített egy térképet a nyugati ember pszichológiájáról. Az általa látott misztikus archetípus víziókat képekben ábrázolta. A könyv csak 2009-től publikus, Bertelsen is csak azért ismerhette, mert az intézetben tanult, de volt még 12 másik titkos könyv is, amik között ott volt a "Tantra-Yoga seminar", amiben részletesen végig viszi a fenti idézetben leírtakat. Láthatjuk, hogy Wilber, Junggal kapcsolatban sem látott tisztán.

Nem célom az integrál elmélet részletes bemutatása, hiszen az interneten számtalan anyag kering, akit érdekel utána olvashat, viszont annyit el lehet mondani róla, hogy Wilber tipikus new age stílusban mindent a pszichológiára redukál. Ezért "a tudat evolúciójának" modellje nem más, mint pszichológiai redukcionizmus, (pszichologizmus). Nagyon sok részletes kritikát lehet olvasni róla, én csak ezeket ragadtam ki. Kiegészítésként idemásolom a korábbi, "daubneres" cikkből a Wilberre vonatkozó részt, ami inkább a személyiségében rejlő ellentmondásokra világít rá. 

 TRANSZCENDENTÁLIS MEDITÁCIÓ:

Kipróbálta a Transzcendentális Meditációt, ami egy vicces tömegirányzat, inkább relaxáció, és már a Beatles is rájött a Maharishi Mahesh szélhámosságára, amikor le akarta őket húzni anyagilag. Valószínűleg a TM-ből vette át azt az elméletet, hogy a tömeges meditáció elősegíti a kollektív békét és együttműködést, az egyéni gyakorlás pedig tisztítja a kollektív tudatosságot. Ezt "Maharishi - effektusnak" is nevezik, eléggé elterjedt New Age körökben. (egy másik videóban Daubner is beszél a meditáció hatásait illetően olyan információkról, amik a TM oldalán találhatóak.) Nem hinném, hogy ez így van: egy embernek elsősorban önmaga miatt kell meditálnia, viszont a kollektív meditáció sem mindig hasznos, mivel vegyes asztrális töltésű emberek inkább lehúzzák egymás tudatosságát, ami megnehezíti a gyakorlást. Persze egy megvilágosodott mester Jelenléte sokat segíthetne az elmélyülésben, de sajnos manapság már nem találni ilyeneket. Valójában a mostani világkorszakban mindenkinek a benne élő Mester, Önvaló vezetésére kell bízna magát. Nincs tömegmegváltás.

ADI DA SAMARAJ:

Szóval elég csak megkapargatni a felszínt és láthatjuk, hogy Wilber múltjában több olyan "inspiráció" is van, ami meglehetősen megkérdőjelezi ítélőképességét, tisztánlátását. A másik ilyen, az Adi Da ként elhíresült Franklin Jones botrányguru. Ez a triviális figura nem csak önmaga szerint, de Wilber véleménye szerint is minden idők egyik legnagyobb spirituális megvalósítója, a legnagyobb élő adeptus, az első nyugati Avatar. Így írt róla az Up From Eden könyvében: 

"Da Mestert (Krisztussal és Krishnával együtt) úgy említem, mint az Isteni Személyt, mint Világot." - KW

Csak néhány részlet erről az állítólagos Avatarról, aki valójában egy narcisztikus pszichopata volt, ami jól látható a neten keringő fotóiból is (nem kell hozzá karakterológusnak lenni.): Adi Da Samaraj "szent tanításainak" 80 százaléka részegen adódott át, magyarán a mester alkoholista volt, szerette a wiskhyt. Da gyakran mondta, hogy az ivásra valójában szükség van, nem csak neki, hanem a bhaktáknak is, azért, hogy legyőzzék a bennük és a világban lévő "ellenállást" az Isteni Folyamat ellen, amit Da a saját testén keresztül az ő testükbe hozott.

Egy nő beszámolója szerint csoportos leszbikus orgiák zajlottak, amelyekben a mester parancsára dildókat kellett használni. Adi Da szervezetét az Adidamot beperelte a szervezet elnökének felesége. A vádak többek között: csalás, érzelmi sérelem szándékos okozása, hamis fogvatartás, testi sértés. Ezt a keresetet elutasították, de a következő években több pert is ráakasztottak, amit kifizetésekkel és titoktartási megállapodásokkal rendeztek. A szervezetet ez anyagilag kivéreztette.

Szóval rengeteg botrányról lehet olvasni a neten, elég rákeresni, de Wilber még azok után sem határolódott el, hogy ezek napvilágot láttak Sőt, ezeket írta:   

"Hiszem-e, hogy Adi Da Mester minden idők legnagyobb Megvalósítója? Természetesen hiszem, hogy Ő a legnagyobb élő Megvalósító. Minden, ami ezen túlmutat, puszta spekuláció." - KW

"Sokan az én írásaimnak köszönhetően jutottak el a Mester Da-hoz. Teljesen boldog vagyok emiatt, és remélem, hogy folytathatom ezt a pozitív hatást." - KW

Nem határolódott el, mert nem tehette, teheti, hiszen azon túl, hogy támogatta Adi Da tanításait, Avatarként magasztalta, saját integrál koncepciója keretrendszerének nagy részét is tőle kölcsönözte. Például az integrál elmélet kidolgozásakor a korai, egymást követő szakaszokat Adi Da hét életszakasz tanítására építette.

"Da Mester van a legerősebb hatással saját munkámra...Olyan biztos vagyok ebben az emberben, mint a saját kezemben" - KW

Már önmagában ennyi is elég lenne Wilber és elmélete megbízhatóságának megkérdőjelezéséhez, aminek Daubner annyira elkötelezte magát, és amit felhasznál szakmai tapasztalatának alátámasztásához. Azért, hogy még kerekebb legyen a kép, nézzünk meg egy másik bukott "gurut is", aki Wilberhez köthető és hitelességét még jobban aláássa.

                                                       (Adi Da Samaraj)

ANDREW COHEN:

Andrew Cohen nevét már egy régebbi bejegyzésben említettem. Ő is azok közé a hamiskártyások közé tartozik, akik a H.W.L. Poonja (Papaji) láncolatra hivatkozva futottak be tanítói karriert nyugaton. (Gangaji, Eli, Mooji) Ezeket a biznisz gurukat az Advaita mester hamis pénzérméknek nevezte, amelyek úgy csillognak, mint az arany , de semmi valós értékük nincs. "Senki nem érdemelte meg közülük a végső Tanítását." A vele készített "Nothing Ever Happened" könyvben David Godmannak (az írónak) világossá tette, hogy azok közül, akiket tanítani küldött nyugatra, egyik sem volt nemhogy megvilágosodott, de még részlegesen megvilágosodott sem. Csak azért küldte őket, hogy Lucknow felé mutassák az utat és nem azért, hogy megvilágosodottként pózoljanak. A megvilágosodott mester kijelentette: "abban a pillanatban, amikor valaki elkezd a szatszangért pénzt kérni, az egész szatszang korrupttá válik." Miután Cohen a Papaji vonal örökösének nevezte magát, a mester nyilvánosan kijelentette, hogy csak 25 órát töltött a szatszangján, mielőtt megvilágosodottnak nyilvánította önmagát és Cohen állításait az egója arroganciájaként jellemezte. Soha nem ismerte el mesternek, csak hírvivőnek. Cohennél is jellemzőek a mentális, fizikai és pénzügyi visszaélések az egykori tanítványokkal szemben, amiket ő "őrült bölcsességkén" igazol. Korábbi követői, akikhez anyja is tartozott, manipulatív spirituális tanítónak tartják. Szerinte is egy zsarnokká vált a fia. Lehetne sorolni a bűnlajstromot, több könyv is megjelent a témában, ami beszámolt Cohen visszaéléseivel, de mindennél többet elmond egy 2016-ban kiadott internetes petíció, amit 240 volt tanítványa írt alá: "Állítsd meg újra Andrew Cohen tanítását". Ez részletes magyarázatokat tartalmaz Cohen alkalmatlanságára.

Természetesen Wilber, Cohennel is megtalálta az összhangot, mivel az utóbbi is egy fajta "evolucionista" megvilágosodást hirdetett. Ötletei az integrál elméletből származnak, közösen tartottak előadásokat és sokat köszönhet Wilber promóciójának, aki itt sem látta előre az árnyékos oldalt, időben nem határolódott el tőle, de ezt később sem tette meg. Wilber az ő esetében is elősegítette egy kártékony sarlatán felemelkedését.

                                      (Cohen és Wilber közös előadása)

Sok mindenről lehetne még írni, ami abba az irányba mutat, hogy Ken Wilbert és elméletét nem érdemes komolyan venni. Mint minden kommersz new age irányzat tartalmaz jó dolgokat is, de ez elmondható számtalan, más spirituális irányzatról is, ahol nagy számban keveredik az igazság a féligazsággal, és a hamis, megalapozatlan állításokkal. Ezért is fontos meggyőződni egy tanító személyiségéről, életviteléről és arról is, hogy éli-e azt, amit tanít. 

Kérdező: Hogyan bánjunk másokkal?

Ramana Maharshi: Nincsenek mások.

Többször is láttam már felbukkanni ezt a kis párbeszédfoszlányt az egyik közösségi oldalon. Az egységtudatban hívők szeretik ezt odadörgölni a még duális szemléletű tanításokban hívő emberek orra alá, mint egy végső kinyilatkoztatást. Természetesen, nagy valószínűség szerint ők is csak hallomásból ismerik ezt a tanítást, és nem saját meggyőződésük, tapasztalatuk alapján hivatkoznak a Maharshi válaszára. Ugyanez elmondható a manapság annyira divatos neo-advaita gurukra is, akik hasonlókat papolnak az összeolvasottakból. Nem sok értelme van ezt így kijelenteni a hétköznapokban, mert az élet nagyon gyorsan be fogja bizonyítani, hogy bizony nagyon is "vannak mások". Természetesen ez nem jelenti azt, hogy Ramana nem mondott igazat, hiszen végső szempontból, az Önvalóból, a vetítőgócból tényleg nincsenek mások, minden egy, de mi még nem látunk abból a szemszögből, ezért maximum csak elképzelni, elhinni tudjuk válaszát. Ettől függetlenül ez egy nagyon fontos tanítás, jó észben tartani, megtartani a magunk számára, mint egy, a mentalizmus elméletének elmélyítésére alkalmas kijelentést, de a másokhoz való morális viszonyra is jó hatással van. (Attól még hogy nem éljük meg az egységet így, igaz, ugyanúgy, mint ahogyan a Föld is gömbölyű, pedig a felszínről nem látszik annak.)

A megvilágosodott tanítók szerették használni az álomhasonlatot az ébrenléti állapot jellemzésére. Azt tanították, hogy az ébrenléti tapasztalat is ugyanolyan, mint az álom, egy elmeközegben létrejövő kivetítés és, ha látunk valamit, vagy valaki "mást", az gyakorlatilag mi vagyunk. Senki nem kételkedik benne, hogy az álmokban látott szereplők, "mások" csak mentális konstrukciók, tőlünk nem függetlenek, bennünk keletkeznek, viszont az ébrenléti állapotról ezt már nem tudjuk elhinni. Ez azért van így, mert az álomvilág általában, normál esetben a saját tartalmaink kivetülése, az ébrenléti pedig a Kozmikus, Világ-Elme kollektív vetülete, ezért látjuk ugyanazt.

A fiatal Szvámi Vivekananda már csak álomként látta a világot. Mialatt Kalkuttában sétált egy parkban többször is beleverte a fejét egy korlátba, hogy lássa, valóságos-e, vagy csupán az elme illúziója. Így nyert bepillantást a kettősségnélküliségbe. Ezt a bepillantást Paul Brunton kozmikus víziónak nevezte, ami (néhány embernél) a megvilágosodás során, annak egy fázisában fellépő misztikus kísérőjenenség, egységélmény. Van, aki ébrenléti állapotban éli át, és a már duálisnak látszó, kivetített Világ-Ideát látja az Önvaló vetítőgócából, de már Önmagával egyben, kettősség nélkül, osztatlanul. Van, aki a Világ-Idea "megnyilvánulatlan" előképének egy részébe nyer bepillantást, beleoldódást az álom és ébrenlét határán vagy szamádhiban, a meditáció egyik állapotában. (nirvikalpában csak az Üresség van már, a Tudatosság tudatossága)  Mind a két megélést az egységélmény jellemzi. Gyakorlatilag ezek a víziók a "tat-tvam-asi", Az vagyok, (Brahman, Világ-Elme létben áramlása) jelentésének a megélése. Ezért tanította Ramana, hogy "Nincs más csak az Önvaló." Az Önvaló Brahmannal egy, annak egyénivé váló sugara.

"Az Elme első kifejeződése az Üresség. A második és az azt követő a Fény, azaz a Világ-Elme. Ezt követi a harmadik a Világ-Idea. Végül jön a negyedik, a világ megnyilvánulása." - Paul Brunton

Az Elme innen nézve az abszolút, nyugalomban lévő Istenség. A Világ-Elme (Brahman, Isten) ennek az abszolút Istenségnek az első kifejeződésében, Ürességében működő koncentrált, aktív, teremtő Fény megnyilvánulás, imaginációs tevékenység, ami ideákban (ősképekben, ősértelmekben, mátrixokban) elképzeli a Világ-Ideát. Ez még egy egységtudatú, nagyon magas frekvenciájú mentális, energetikai konstrukció, és egy egész világkorszakot tartalmaz az elejétől a végéig. Itt van az ember ideája is, és az Isten (Világ-Elme) egy ilyen ideával való azonosulással válik egyénivé, Önvalóvá (majd a rárakodó bővítményektől, vagy az önmagában felvett elmealakoktól elkülönült ego, személyiség képzet alakul ki). Ezért egy kozmikus vízió egységélménye nem más, mint a személyiségképzet leoldódása, a figyelem kitágulása, a részleges eltárgyiasulás megszűnése, mivel a belső meglátás az isteni vetítőgócból (Önvaló) történik. (A Világ-Idából, Isten ideavilágából objektiválódik a látható kozmosz minden jelensége, jelenik meg a tér-idő-forma világban)

Amikor szembesülünk az ébrenlétben elénk táruló Világ-Ideával (ez a fizikai világ), akkor a jelenségvilág összefüggéstelenül tárul elénk, mivel Önvalónk az elme alakjait ölti magára, már személyessé szűkülve, a periféria, mulandó oldali azonosuláson (ego szerkezeten) keresztül szemlél. A bővítményekből fakadó, tudatszűkítő mechanizmusok okozzák az elválasztottság, különállóság illúzióját. Meglehetősen bonyolult, pszichoenergetikai folyamatok zajlanak, amik az életképzeletet lefokozzák, beszennyezik, ezért éberségünk is lefokozottá válik, amit csak hiteles spirituális gyakorlással lehet megtisztítani, de a végső szó a Kegyelemé, az Önvaló energetikai beavatásáé. 

"Az élet olyan, mint egy álom, szilárd valósága egy kölcsönzött érzés, ami valójában nem létezik, csak önmagad mélyebb lényében" - Paul Brunton 

Most bemutatok néhány "fátyol nélküli" élményt, bepillantást. Az egyik ilyen egység-élmény leírással egy magyar kötetben találkoztam először. Tímár Katalin, Emlékképek az Örökkévalóságból című könyve még 2001-ben jelent meg az Édesvíz Kiadó jóvoltából. A könyv eredetileg nem a nyilvánosság számára íródott, hanem egy beszámoló a spirituális ösvényen megtett út állomásairól, annak buktatóiról. Katalin, Szepes Mária közeli barátja és tanítványa volt, és tagja az 1947-ben, az írónő és bátyja által alapított Összefüggések Tudománya spirituális iskolának. A könyv utolsó fejezetében számolt be az "Istenélményről", amit idős korában élt meg az évtizedeken átívelő gyakorlásnak köszönhetően. A Nemzeti Színház előtti buszmegálló felé tartott a déli forgalom nyüzsgésében, amikor a megállótól húsz lépésnyire belépett az Örökkévalóságba. - "Észrevétlenül történt. Nem vezette be mennydörgés. Nem szóltak égi fanfárok. Még a lábam sem gyökerezett a földbe. Még csak meg sem lepődtem. Mentem tovább a busz felé, és magától értetődő nyugalommal konstatáltam, hogy valamilyen változás állt be a látásmódomban" - írta a beinduló élmény kezdetéről. Aztán elmeséli, hogy olyan volt, mintha a körülötte lévő dolgok fénykoronát kaptak volna. -  "Leszakadtak zárak, pecsétek, ólomborítások hullottak le rólam, s egyszerre egy tündöklő, születő, sokszorozódó világmindenség közepén álltam". A beszámoló további fázisaiban részletesen leírja az Unió Misztikát: - "...én ők vagyok és ők én. De én vagyok az utca is, az egész város, a világ, és az univerzum összes csillaga. Illetve én nem is vagyok, csak egy isteni Öröm van jelen helyettem, amely extázisban szemléli ezt az egész, boldog kiáradást. Az Isten teremtő extázisa ez...". Felismerte, hogy minden emberi lény magas szellemi rangú, isteni lény, és semmi különbség nincs közöttük. Minden megkülönböztetés tévedés, egy tisztességes polgár és egy részeg csavargó, csak a relatív időkáprázatban tűnik különbözőnek. Látta, hogy isteni voltunkon nem változtat sem "sárral tele" testünk, sem szennyes gondolataink, sem mocskos tetteink. Mindenki egy egymással és Istennel. A mulandó teremtésben lényünknek csak egy töredékével veszünk részt. Ezen felismerések után így folytatja:

"A szivárványosan ragyogó, pezsgő, boldog kiáradás most megdermedni látszott. Minden ugyanúgy volt, mint előbb, de mégis egyszerre volt kiáradás, visszaáradás és nem kiáradás. A sokszorozódás ott lebegett a visszaáradás redukciójában. A nem kiáradás újra előömölni készült. A Mindenség, mint látvány eközben teljesen mozdulatlan volt egy végtelenül hosszú pillanatig. Minden ott volt - és semmi sem volt ott.

- Ez Az - mondtam szigorúan. - Mindig így volt. És ez az Örökkévalóság."

Nem tudta megállapítani, hogy az Unió meddig tartott, talán fél percig, és szép lassan elszürkültek a fénykontúrok, visszaállt a lefokozott állapot. Csak ezek után eszmélt rá az élményre, hogy mit látott. - "És ez nem érdem szerint megy - gondoltam meglepetten -, hanem inkább technika szerint"

Mialatt idéztem a fenti sorokat, eszembe jutott Hamvas Béla rendkívüli műve, a Mágia szutra. A 34. fejezetben így ír az imagináció, életképzelet működéséről:

"Amikor a villámban fellángoló beszélő látomás megjelenik, nem áll meg, hanem ugyanabban az ívben máris visszafordul (de nem is vissza, hanem előre és nem is előre, hanem elárad és sugárzik és a teret birtokába veszi), vagyis a látomás vizionárius heve azt, aki látja, a maga képére átönti. Ez benne a mágia. A látó személy és a látott kép összeolvad. Alany és tárgy egyesül. Ez benne a varázs. Ezért mondja BAADER, hogy az imaginációban
a szubjektum és az objektum kettőssége megszűnik; az ember saját imaginációjának víziójává lesz, vagyis a látomás visszahatva az embert transzmutálja (átváltja) és átlényegesíti." 

Csak mellékesen jegyzem meg, hogy mennyire fontosak a hiteles beszámolók, mert alátámasztják egymást, és segítenek pontosan megérteni a folyamatokat, valamint hírt adnak a létezés magasabb értelméről. A hitelesség kritériuma a realizálás, ezért csak az olyan tanítók tanításának van értéke, akik mögött tényleges megvalósítás, megélt élmény áll.   

Már az eddig leírtakból is látszik, hogy a "Nincsenek mások", vagy pl. "A már most is Az vagy" tanításokat csak azok adhatják át hitelesen, akik a kozmikus vízió egységélményében részesültek. Tímár Katalinéhoz hasonló beszámolót olvashatunk Jiddu Krishnamurtitól is. Nála ezt megelőzte egy nagyon erős tarkófájdalom, ami egyre rosszabb lett, már nem tudott semmit csinálni még gondolkodni sem, ezért barátai kényszerítették, hogy ágyba feküdjön. Ekkor szinte az eszméletét veszítette, de közben tudatában volt a körülötte történő dolgoknak.

"Minden nap dél körül tértem magamhoz. Az első napon ért a legkülönösebb élmény, amikor ebben az állapotban voltam, és jobban tudatába kerültem a körülöttem lévő dolgoknak. Egy férfi javította az utat; ez az ember én voltam; a csákány, ami nála volt, én voltam; maga a kő, amit feltört, az én részem volt; a zsenge fűszál az én lényem volt, és a férfi mellett álló három ember én voltam. Szinte úgy tudtam érezni és gondolkodni, mint az úttattörő, és éreztem a fán átvonuló szelet, és a fűszálon lévő kis hangyát . A madarak, a por és maga a zaj is a részem volt. Éppen akkor egy autó haladt el mellettem valamilyen távolságban; én voltam a sofőr, a motor és a gumik; ahogy az autó távolodott tőlem, én is távolodtam magamtól. Mindenben benne voltam, vagy inkább minden bennem volt, élettelen és élő, a hegy, a féreg és minden lélegző dolog."

Nála még másnap is tartott a folyamat, és a testből való kilépés után további víziós fázisok következtek. (Buddha, Lord Maitreya rezgései stb.) A másik híres Krishnamurti, U.G. Krishnamurti is hasonló megtapasztalásokról számolt be a The Mystique of  Enlightenment könyvben. Ő az érzékek transzformációjaként említi a jelenséget és "természetes állapotnak" nevezi. Elmondja, hogy nála előtte egy belső robbanás történt, ami után elkezdtek megváltozni az érzéki működések. (Azért használom a "robbanás" szót, mert olyan, mint egy nukleáris robbanás, láncreakciókat hagy maga után. A testünk minden sejtjének, a csontok csontvelőjében lévő sejteknek is át kell esniük ezen a változáson. Ennek a robbanásnak az utóhatása, hogy az érzékek most koordinátor vagy központ nélkül működnek - ez minden, amit mondhatok.-UG)

A látásban beállt transzformációról így beszélt:

"Valami történt a szemekkel. A Rialto étteremben ültünk, és egy óriási "látomás" tudatosult bennem, mint egy homorú tükör. A felém közeledő dolgok mintegy belém költöztek; és a tőlem távolodó dolgok mintha belülről mozdultak volna el. Ez olyan rejtélyes volt számomra - olyan volt, mintha a szemem egy óriási kamera lenne, amely anélkül változtatja a fókuszt, hogy én bármit is tennék. Most már hozzászoktam a rejtélyhez. Manapság már így látok. Amikor a Miniddel furikázol, olyan vagyok, mint egy robogó operatőr, a szembejövő autók belém mennek, és a mellettünk elhaladó autók kijönnek belőlem, és amikor a szemem megáll valamin, akkor teljes figyelemmel áll meg rajta, mint egy kamera..."

Itt már egy végleges állapot jellemzését láthatjuk, míg Tímár Katalin élménye csak egy rövid bepillantás volt, amit ő is "előlegként" jellemzett. A kozmikus vízió másik fajtája már közismertebb, hiszen a Bhagavad Gíta 11.fejezetében  olvashatunk Ardzsuna kozmikus látomásáról. Bepillantást nyert az egyetemes rend egy részébe, a Világ-Tervbe, Világ-Ideába. Krishna feltárta előtte önmaga megjelenését az univerzum Ideáján keresztül.   

"A Világ-Idea hatalmas kiterjedése, párosulva a mikroszkopikus terekkel, amelyekben ugyanúgy megnyilvánul, meghaladja az emberi felfogóképességet. Néhányan kiemelkedtek önmagukból, mint Buddha és Ardzsuna, hogy történelmi célok miatt befogadják a Kozmikus Látást. A többiek legjobb esetben is csak részleteibe kapnak bepillantást, de még ezek is félelmetesek." - Paul Brunton

Brunton is beszámolt egy ilyen bepillantásról, amit a megvilágosodási folyamat egy előrehaladottabb fázisában élt át Chicagóban egy  hotelszobában. 

"Végső megvilágosodásom 1963-ban történt. A tudatosság bombaszerűen felrobban, mintha a fejem kettéhasadt volna. Éjszaka történt, az alvás és az ébrenlét közötti állapotban, és a csend elmélyüléséhez vezetett: nem volt szükség meditációra. A Bhagavad Gíta azon verse, amely megemlíti, hogy a Tudó számára a nappal olyan, mint az éjszaka, és az éjszaka olyan, mint a nappal, szó szerint igazzá vált, és az is marad. Magától jött, és rájöttem, hogy az Isteni mindig is velem és bennem volt"

"Minden tapasztalatom kezdett egy sémába illeszkedni. Minden félelem elhagyott. A világot átvilágította a fény. Néhány órával később, miközben az ágyban feküdtem, az alvás és az ébrenlét közötti állapotban, egy hatalmas kozmikus élmény tudatosult bennem, ahol az egész világegyetem állandó mozgásban látszott lenni, és egy dinamikus erő volt a mozgatórugója. Úgy éreztem, hogy az egész világegyetem egy egységes egész, amelyben minden mindennel összefügg, és én magam eggyé váltam vele. Most már láttam, hogy minden, ami a korábbi években történt velem, egy hatalmas terv része volt, és így kellett történnie. Mindennek célja és értelme volt."

Végül, de nem utolsó sorban megemlítem Szepes Máriát, aki szintén említette örökkévalóság-élményét. A fény evangéliuma előszavában két forrásmunkát emel ki, a Pisztisz Szophiát és a gnózist, amelyek inspirálták. Kifejti, hogy a Pisztisz Szophiában található egyik feltevés: "a meg nem nyilvánult világ egyetemes fényének nyugvásából a megnyilvánult lét fölmérhetetlen válságai közé kimozduló, energiamezőkké, formákká változó életet "Atya nélkülinek" nevezte. A másik ehhez kapcsolódó következtetés, hogy e világ létbe gördülése "szeplőtelenül" ment végbe. Természetesen olvasatukkor kétségekkel telve lázongtam, s ez sokáig nem csillapult. Életem legvégén azonban isteni fényességtől beragyogott örökkévalóság-élményemben nyugodott el kifejezhetetlen belső békével és örömmel: megvan."

"A formákká szerveződő életet azért nevezik "Atya nélkülinek", mert nem halálnemző gyönyör hívta létbe, hanem hatalmas eszmevillám."

Említi még a szabad akarat dogmáját is, ami kozmikus-víziója alapján csak az ősnemzésre vonatkozik: "Csakis erre az egyetlen aktusra." "Sehol másutt az akarat nem szabad, valamennyi létsíkon rengeteg bonyolult kényszer determinálja". Paul Brunton is erre a belátásra jutott a vízió során.

Ezek a példák jól szemléltetik a kozmikus-víziók jellegét, a megvilágosodást kísérő, különös látásmódbeli változásokat. (másoktól is lehetett ilyen átéléseket olvasni pl. Robert Adamsnél, Papajinál, Böhménél, keresztény misztikusoknál vagy Jes Bertelsennél, amikor Urgyen Tulkutól kapott egy "rámutatást" a Tudat természetére stb.) Nem biztos, hogy ez mindenkinél fellép, volt olyan megvilágosodott, akinek egyáltalán nem volt semmilyen, ezekhez fogható tapasztalata, nem élt át hasonló tudatosságbeli kitágulást. Abból a szempontból jelentősek ezek a víziók, hogy még jobban rávilágítanak arra a tényre, hogy egy Tudat/Elme által teremtett világban élünk, amelynek a mi tudatunk is része, és az időrendek és térdimenziók nem mások, mint mentális konstrukciók. Viszont, csak az éberen felismert, látott "integrált" elmeközegbeli elmozdulások után tudjuk hitelesen kijelenteni, hogy: Nincsenek mások.

Dúl Antal, Hamvasra utalva ezt írta: "Nincs szükség rá, hogy megalkossuk azt, ami már megvan"

"Nem gondolkodni kell. - Látni. A dolgok maguktól értelmeződnek” (Karnevál)

Jiddu Krishnamurti szerint, aki a legigazibb értelemben véve éli az életet, az teljesen félelem nélküli, ő maga a világosság, ezért nincs szüksége keresésre. Ez kétségtelen, hogy így van, legalábbis én nem kételkedem JK szavaiban, de ettől függetlenül a "keresés" témakör sokkal összetettebb. Nem ismerem az eredeti szövegkörnyezetet, ahol ez elhangzott, ezért, akár úgy is lehet értelmezni, hogy már egy beérkezett keresőről beszélt. Általában ezt nem így szokták felfogni, mindenki a "keresés" feleslegességére gondol, és Krishnamurti tanításaiban is van erre utalás. 

A születésének századik évfordulója alkalmából megjelent könyvben Evelyne Blau, aki hosszú ideig munkatársa volt, ezt írta: "Ötven éven át tanított, beszélt és utazott szerte a világon. Miért nem változott meg egyetlen ember sem? Őt (Krishnamurtit) bizonyára foglalkoztatta ez a probléma.

Amikor Krishnamurti haldoklott Kaliforniában, egy magnóval rögzítették utolsó szavait. Nem sokkal halála előtt ezt mondta: "Hol rontottam el? Senki sem értette meg?"

Hol ronthatta el? Nehéz megmondani, talán ott, hogy, mint a rövid-ösvény tanítója túlságosan radikális volt abban a tekintetben, hogy nem kell követni semmilyen vallást, szektát, irányzatot, tanítót, gurut stb. Persze meg volt rá az oka, hiszen ő is látta már a burjánzó "spiri" divatot, főleg a nyugati világban, a hosszú ösvény vadhajtásait, mellékvágányait és azt is, hogy rengeteg ember csak a személyes problémáira keresi a választ a spiritualitásban. Az egész egy "ál-alakzattá" vált, az ego búvóhelyévé. "Csak nem felébredni"- ahogyan Hamvas írta, mindent elkövetni, hogy ne kelljen felébredni, még a spirituális gyakorlás jelmezébe is belebújni, jól elrejtőzni az Igazság elől, önmagunk elől. Ezt látjuk most is a divat jógákban, asztrológiában, new age "teremtősdi" technikákban, a felszínes ezotériában, neo-advaita köldöknézésben, régi és új vallásokban stb.

Korábban már írtam erről a "nincs szükség keresésre" témáról, amiből láthatjuk, hogy végső szempontból igaza volt Krishnamurtinak, viszont, azt is láthatjuk nem mindegy, hogy mikortól nincs rá szükség. Manapság nagyon sokan félreértelmezik ezt, aztán az önáltatás csapdájába esnek, azt hiszik, hogy nekik már nincs szükségük rá, pedig még lehet, hogy el sem indultak egy hiteles hosszú-ösvényen, ami még erőfeszítéssel jár. (koncentráció-meditáció)

https://nyilegyenes.blog.hu/2016/07/06/egy_ceyloni_fiatalember_kerdese_a_ramana_maharshi-hez

A Bibliában is benne van, hogy "Légy csendben és tudd, hogy én vagyok Isten". Ennél nincs direktebb tanítás, de amennyire egyszerűnek tűnik, annál nehezebben valósul meg. Ez már tényleg a keresés végén van, de el is kell jutni idáig. Érdemes megemlíteni, hogy pl. Ramana Maharshi is általában minden kérdezőnek először azt mondta, hogy ő már most is az Önvaló, nincs más csak az Önvaló, vagy egy olyan emberhez hasonlította a keresőket, aki nyakig benne áll egy folyóban, de szomjazik. Csak ezek után válaszolt a kérdező tudatossági szintjének megfelelően. Egy egyszerű földművesnek pl. azt tanácsolta, hogy otthon, a házi oltárnál imádkozzon. Nem volt még mindenki alkalmas rá, hogy direktben az Önvalóra, a Tudatosságra hangolódjon, mert mentális hajlamai még szétszórták a figyelmet.

A következő történet jól rávilágít arra, hogy a keresés feladásáig nem egyszerű az út, ráadásul a megvilágosodott mesterek útmutatásai között is vannak eltérések. Berthold Madhukar Thompson német spirituális tanító, író keresése során több híres guruval is találkozott. Az első mestere Osho volt, akinél voltak már megélései, bevillanásai, majd felkereste Papajit Lucknowban. Elmondása szerint jelenlétében egy megsemmisítő, személytelen állapotot élt át, ami óriási boldogsággal járt. Papajairól tudni kell, hogy úgynevezett "shakti" guru volt és nagyon sokan éltek meg vele eksztatikus bepillantásokat, beavatásokat. Az energetikai beavatás során azt tapasztalta, hogy egy hő és fényenergia hullám felment a gerincén, aztán a szemöldökei között (harmadik szem, hipofízis mirigy) vibrálást, majd spirál körök formájában fénykibocsátást tapasztalt. Az élmény közben nem volt képes gondolkodni és nem érezte a személyes énjét sem. A bevillanás egy pontján mélységes szeretet és hála töltötte el. Papaji biztosította róla, hogy elérte a megvilágosodást, de mivel nemsokára visszaállt nála az eredeti állapot, ezért ő nem volt ebben biztos. (valójában csak egy ideiglenes bepillantásban volt része) Mivel elégedetlen volt, ezért felkereste Tiruvannamalaiban Lakshmana swámit, aki Ramana jelenlétében érte el a megvilágosodást, és az ugyancsak megvilágosodott követőjét, Saradammát. Ők azt mondták neki, hogy tényleg nem érte még el az állandó állapotot, ezért gyakorolja az atma-vicharát (önkutatást). Többször is visszament még, miután nem működött nála az atma-vicara, ezért Lakshmana azt mondta neki, hogy már csak Isten segíthet rajta, ezért imádkozzon. Ettől Madhukar teljesen összezavarodott, csalódott volt, többet várt a találkozásoktól, de aztán megértette a swámi tanácsát és jobban el tudott mélyülni a gyakorlás során. Mindezek után kereste fel Ramesh Balsekar advaita tanítót Bombay-ban, (ő Nisargadatta Maharaj megvilágosodott tanítványa volt, egy direkt tanító) 

"Különösen a szabad akarat és a predesztináció fontos kérdésében kértem segítséget. Szintén fontosnak éreztem annak megértését, hogy a gyakorlás és az erőfeszítés vajon elősegíti, vagy akadályozza a megvilágosodást" 

Madhukar már túl volt négy tanítón, akiknek bizonyos pontokon ellentétes volt a tanítása, ezért nem lehet csodálkozni, hogy elvesztette a fonalat. Balsekar tanításait jól ismerte, könyveit korábban olvasta, de személyesen még nem kereste fel korábban. Közölte vele, hogy a megvilágosodást keresi és mindenre elszánt, hogy elérje. 

"Ki az aki keres és mit? Amikor megérted a kérdésedben azt, hogy "ki" és "mit", akkor a keresésed véget ér" - volt  Balsekar első válasza.

Ezek után Madhukar felvázolta eddigi tapasztalatait a különböző mesterekkel, Balsekar pedig érdeklődött az indiai név eredetéről, amit még Papajitól kért.

Ramesh: - Ó, értem. Engedd meg, hogy elmagyarázzam az "Én vagyok Madhukar" jelentését!: Én egy Madhukar nevű test-elme organizmussal azonosítottam magam, a szabad akarat és a személyes cselekvőképesség érzésével...

Most nem írom le a teljes beszélgetést, de Ramesh is mondta neki, hogy nem lehet még megvilágosodott, ha kételkedik benne. Ezek után tért rá a lényegre, amiből tisztán megérthetjük a "kereső és a keresés" jelenségét.

Ramesh: - Mielőtt a keresésről és a megvilágosodásról beszélünk, hadd kezdjem az alaptanításommal: Minden ami van, az a Tudatosság. Ha a Tudatosság minden, akkor nincs egy (különálló) valaki, aki cselekedne. Buddha ugyanezt mondta: "Események történnek, tettek bekövetkeznek, de nincs ott egyetlen egyén sem"

Madhukar: - Érthetőbbé tudnád ezt tenni?

Ramesh: - Ha csak a Tudatosság létezik, akkor hogy lehetne ott egy egyéni cselekvő, kereső, vagy döntéshozó? Mégis van cselekvés, keresés, döntés, de ezek a Tudatosság/Teljesség személytelen funkciói. Az ego a személyes cselekvőségérzetével azt hiszi, hogy ő az aki működik. Valójában mindig és kizárólag csak a Tudatosság működik személytelenül egy test-elme szervezeten keresztül.  

Madhukar:  - Akkor a spirituális keresésnek is egy személytelen történésnek kell lennie.

Ramesh: - Persze. Az igazság keresése és annak végleges beteljesülése a megvilágosodás végső eseményében - az ego, kereső megsemmisülése - olyan, mint minden más cselekedet és esemény. Ezek a Forrás, Totalitás, Isten, Tudatosság vagy hívd bárminek is, személytelen funkciói...

Madhukar: - Ebben a kontextusban, akkor ki az, aki keres? És ki válik megvilágosodottá?

Ramesh: - Nincs senki, aki gyakorolna vagy bármi mást tenne azért, hogy elérje a megvilágosodást.

Madhukar: - Teljesen meg vagyok zavarodva. Akkor mit mondasz, mi a megvilágosodás? Hogyan definiálod?

Ramesh: - A megvilágosodás megsemmisülése annak, aki kívánja a megvilágosodást. A megvilágosodás csak akkor történhet meg, ha Isten akarja, és ez a test-elme organizmus sorsa, azt jelenti hogy az ego, aki meg akar világosodni megsemmisült. Ezért van az, hogy senki nem válhat megvilágosodottá és senki nem élvezheti azt. 

Madhukar: - Akkor a megvilágosodás egy esemény a jelenségvilágban, megnyilvánulásban? 

Ramesh: -  Igen. Ez egy spontán bekövetkező esemény a keresés befejezésének a végén, amiben intuitív, teljes megértés van a spirituális szívben arról, hogy nincs cselekvő és soha nem is volt kereső. Ebben az eseményben az ego, az én teljesen megsemmisül.

Madhukar: - Ha a megvilágosodás sorszerű, akkor minden más, ami történik szintén sorsszerű, beleértve a spirituális keresést.

Ramesh: - Igen, természetesen. Akár a megvilágosodást keresed, vagy egy millió dollárt, egyik sem áll az irányításod alatt. Mind a kettő Isten akaratától függ és része a test-elme organizmus sorsának. 

Madhukar: - Ha minden sorsszerű, akkor annak is sorsszerűnek kell lennie, hogy kiből lesz spirituális kereső, és mikor. És minden egyes keresőnél sorsszerűnek kell lennie, hogy megtörténik a megvilágosodást, vagy sem.

Ramesh: - Pontosan. Továbbá a teljes megnyilvánulás minden eseményének sorsa, minden időben azt foglalja magában, hogy a Földön semmilyen hatalom nem tudja siettetni vagy akadályozni a megvilágosodás eljövetelét...Nem te voltál az, aki úgy döntött, hogy kereső lesz. A keresés csak megtörtént. Meséld el, hogy lettél kereső! 

Madhukar elmeséli a kezdeteket, amikor Osho jelenlétében átélte az első szatorit, bepillantást. "Látod, ezek az események csak megtörténtek. Nem tervezted őket. Az intenzív keresés csak úgy elkezdődött egy tapasztalattal." - Ramesh

Madhukar: - És ezzel a tapasztalattal megszületett a kereső. De te azt mondod, hogy nincs cselekvő és kereső.

Ramesh: - Nincs cselekvő és kereső, egyénként szabad akarattal és cselekvéssel rendelkező elkülönült entitás. Nincs olyan entitás, hogy "én". Azonban van egy Madhukar nevű test-elme organizmus, ami személytelenül működik a Tudatosság manifesztációján belül.

Madhukar: - Elméletileg, ha Isten azt akarná, hogy megvilágosodjam, az akkor is megtörténne, ha én azt nem akarnám. (mert nincs is akaratom)

Ramesh: -  Van akarat, de az a tiéd vagy a Forrásé - Istené? Ez a kérdés. Nem számít, hogy te, vagy bárki más mit tesz vagy nem tesz, mert minden cselekedet Isten akarata szerint történik. 

Madhukar: - Legmagasabb szempontból nézve ki a kereső?

Ramesh: - Legmagasabb szempontból nézve a kereső már az, amit keres. Ő a Tudatosság. Csak a Tudatosság van.

Madhukar: -  Még világosabbá tudnád ezt tenni?

Ramesh: - Amit a kereső keres, az valójában a keresés tevékenysége. A kereső és amit ő a keresésének hisz az valójában az, amit keres. Minden a Tudatosság. Ennek megértése - nem csak intellektuálisan, hanem totálisan, intuitíven a szívben - a megvilágosodás. Minden a megértés. Ezzel a kereső, az ego megsemmisül. 

Amikor Ramesh elmondta ezeket, Madhukar elméje megállt és egy hirtelen beálló, időn túli egységélményben mély megértés történt. Teljesen megszűnt az idő, a múlt, jelen és jövő eggyé vált, amint énje beleoldódott egy fényóceánba. A teljes egységélmény tudatossága elnyelte a személyes tudatot. Megtörtént a tapasztaló nélküli tapasztalás.

A német kereső mögött már meglehetősen hosszú út állt, mire eljutott a megértéshez és azon túl, hogy korábban számos mesterrel találkozott még zen meditációt és vipassanát is gyakorolt. Annak ellenére, hogy minden tanítótól mást kapott, azok is fontos állomások (beavatások) voltak útján, valójában nem is kaphatott mást, csak azt, amire akkor szüksége volt. A rövid ösvényen már nagyon fontos megérteni, hogy nincs szabad akarat, választás, cselekvés, mivel az egyéni törekvés képzetével fel kell hagyni és át kell engedni az irányítást a Kegyelemnek, az Önvalónak, a bennünk élő Istennek . 

Az Isten itt állt a hátam mögött
s én megkerültem érte a világot

Négykézláb másztam. Álló Istenem
lenézett rám és nem emelt föl engem.
Ez a szabadság adta értenem,
hogy lesz még erő, lábra állni, bennem.

Úgy segített, hogy nem segíthetett.
Lehetett láng, de nem lehetett hamva.
Ahány igazság, annyi szeretet.
Úgy van velem, hogy itt hagyott magamra.

Gyönge a testem: óvja félelem!
De én a párom mosolyogva várom,
mert énvelem a hűség van jelen
az üres űrben tántorgó világon.

József Attila

Egy régebbi bejegyzésben már foglalkoztam az életszemlélet kérdésével és azzal is, hogy az életnek nincs célja, csak értelme. A probléma abból fakad, hogy általában nem, vagy rosszul ismerjük fel az élet/sorshelyzetek mögött feszülő értelmet. Semmi nem az, aminek látszik. Valójában szinte semmiről nem tudjuk megállapítani, hogy jó-e, vagy rossz az adott pillanatban, mert nem látjuk a teljes szőttest, az összképet, szélesebb összefüggéseket. Mindannyian fel tudunk idézni olyan vágyakat, kívánságokat, amikről már utólag tudjuk, hogy sokkal jobb, hogy nem teljesültek, de olyan nem kívánt dolgot is, amiről meg az derült ki, hogy pont az volt a jó. Felszíni, periféria énünk csak az orrunkig lát, ezért nem is várható el tőle a mélyebb összefüggések felismerése, az meg főleg nem, hogy meglássa az úgynevezett "üdv-értéket" a jelenségekben, hiszen az pontosan a létét veszélyezteti. Természetesen semmi nem véletlen, ami egy inkarnációban történik, ezért a leghelyesebb, ha mindent elfogadunk úgy, ahogyan az van, tűnjön  bármilyennek is. Viszont ez nem jelenti azt, hogy ne értelmezzük, ami velünk történik.

Egy jó példát láthatunk erre következő levélrészletből, amit Hamvas Béla írt egyik barátjának:

"Ami életed tragédiájára vonatkozik, arra világosan tudok felelni. A tragédia nem helyes kifejezés. Ez a fordulat nem egyéb, mint a földi életben és a világban való zátonyrajutás. Ez csak akkor következik be, amikor az ember már telítve van világgal és élettel, és teljes erővel felébred a kívánság valami különbözőre. Ez a megfordulás pillanata. Különös, hogy a héberek ezt tesuvahnak nevezik, és ez a szó egyszerre jelent visszafordulást és megváltást. Tragédia csak az élet szempontjából, a lét szempontjából ez a megváltás kezdete. Aki az életben lévő bukásában fel tudja ismerni a lehetőséget a szellemi megszabadulásra, az nem melankolikus többé, és nem szomorú amiatt, amit az életben elszalaszt, hanem elindul az úton. "Az égben nincs hely és idő, csak út és örök" 

Hamvas tapasztalatból írta, amit írt, hiszen az egész élete/sorsa erről szólt, amit ő tudatosan magára is vett. Isten útjai kifürkészhetetlenek, mindannyian megkapjuk a "beavatásokat", az már más kérdés, hogy tudatosan, vagy tudattalanul éljük meg őket. Paul Brunton tanácsa is jó útjelző a tudatosításhoz:

"Tekints a legrosszabb és legirritálóbb bajodat az Önvaló hangjának. Próbáld meghallani mit mond. Próbáld meg eltávolítani azokat az akadályokat, amik önmagadba mutatnak. (önmagadban vannak) Tekints rá erre a különleges megpróbáltatásra, próbára úgy, mint, ami a legfontosabb spirituális növekedésed útján. Minél lesújtóbb egy tapasztalat, annál több erő mozdult meg, hogy közelebb vigyen Önvalódhoz. Életed minden pontján, egyik eseménytől, szituációtól, kapcsolattól a másikig, a Végtelen Intelligencia gondoskodik a növekedés eszközeiről, ha ki tudsz lépni az egoizmusból és használod azokat az eszközöket."

Hitünk ereje soha nem a jó lapjárások idején derül ki, ezért is van a szenvedésnek "üdv-értéke, mivel ez a szellemi növekedést kiváltó leghatásosabb eszköz. A nehéz sorshelyzetek mutatják meg igazán az egónkat alkotó mentális tendenciák erejét. Ezek az erők szűkítik le tudatosságunkat (egóra). A nagy megvilágosodott mesterek is folyamatos próbáknak tették ki a tanítványokat, tesztelve az egoizmusukat. Természetesen nincs előírva, hogy mindenkinek szenvednie kell, de, ahol nincs más lehetőség, ott az Önvaló így fejti ki a hatását, szenvedést, veszteséget okoz. Szepes Mária a "kozmikus óra" állásáról írt, amivel a tapadási pontokat tudjuk feltárni, ha őszinték vagyunk. Mi az, ami még kell nekünk ebből a világból? Mire vágyunk, milyen erős az elménkben a vágydinamika? Persze az nem baj, hogy elfogadjuk a világ dolgait, hiszen benne élünk, de mennyire ragaszkodunk hozzájuk? Mennyire tudnánk meglenni nélkülük és elengedni azokat? Lehetnek ezek emberek, tárgyak,tanulmányok, rang, pozíció, tulajdonságaink, nem feltétlenül kell, hogy mindenképpen anyagi dolog legyen. Az elmében lévő ragaszkodás mértéke számít, és a kérdésre adott őszinte válasz is sokat elárul a "kozmikus óra mutatójának állásáról".

Mindenkit azon a ponton fog érni a "beavatás", ahol a tapadás a legerősebb, és mindenki azt fogja kapni, ami számára a legjobb. A következő történet is erről szól:

Egyszer Krishna és Ardzsuna együtt utaztak. Krishna megszomjazott, ezért megkérte Adzsunát, hogy hozzon neki tejet egy közeli házból. A tulajdonos nem adott, pedig száz tehene is volt. Krishna, mikor ezt megtudta, megáldotta a gazdát: "Tízszeresére szaporodjon a jószágállományod!". Az áldás után valóban megtízszereződött a marhák száma a birtokon. Miután tovább mentek elérkeztek egy kis kunyhóhoz, mellette egy lesoványodott tehén volt egy oszlophoz kötve. Krishna újból megkérte Ardzsunát, hogy hozzon neki egy pohár tejet. A kunyhóban egy öregember lakott, aki a kérés hallatán azt mondta Ardzsunának, hogy hozza oda a barátját is. Nem csak tejjel, de étellel is ellátta őket valamint marasztalta őket éjszakára, hogy kipihenjék magukat. Reggel, miután elmenetek Krishna  így szólt: "Dögöljön meg az öreg tehene!". Az nyomban elpusztult. Ardzsuna megdöbbent, nem értette Krishna cselekedeteit. Az első esetnél azt hitte, hogy Krishna olyan nagylelkű, hogy még azt is megáldja, akik nem kedvesek vele. De mostanra összezavarodott, ezért rákérdezett: - "Miért áldottad meg a rossz embert és átkoztad el a jót?" Krishna így válaszolt: -  "Ardzsuna!, Az első ember mohó és zsugori. Azért adtam neki még több tehenet, hogy még mohóbbá váljon, és még jobban belelökődjön a szanszárába. Így még távolabb kerül a felszabadulástól (moksha). Valójában ez a legnagyobb büntetés számára. A második embernek csak egy tehene volt. Ő nem volt mohó. Közelebb volt a mokshához, már csak az az egy tehén kötötte őt a szanszárához. Nem fog tovább élni, miután a tehene meghalt. Közvetlenül hozzám fog csatlakozni!." 

"Semmi sem az, aminek látszik" - gondolta Ardzsuna.

Krishna az Isteni Önvalót szimbolizálja. A mi belső Mesterünk, Gurunk is pontosan így működik, és Ardzsunához hasonlóan mi sem értjük az életet és benne sorsunk eseményeit. A mostani világkorszakban már szinte lehetetlen megvilágosodott mesterrel találkozni, ami valójában csak a "belső" Guru megjelenése, ezért nehezebb a dolgunk, de ez a nehézség csak látszati. Ha megtanulunk elcsendesedni, figyelni és elfogadjuk a történéseket, élethelyzeteket úgy, ahogy vannak, akkor mindig megkapjuk Önvalónktól a választ valamilyen formában. De ehhez el kell jutnunk a reakciómentes, tiszta szemlélethez és a "Legyen meg a Te akaratod" beállítottsághoz. Ez jelzi, hogy a "megfordulás" sikerült.        

A maya/májá fogalmla közismert az ezotériával, spiritualitással foglalkozók körében. Maya fátylaként is szoktak rá utalni és illúzióként fordítják, de az elsődleges szankszrit jelentése "mérni". U.G. Krishnamurti hívta fel erre a figyelmet egy videóban és kifejti, hogy semmit nem tudunk megmérni, ha nincs egy kiindulási pontunk, amihez viszonyítunk, amihez képest mérünk. Egy kört is csak a középpontból tudunk megrajzolni. Viszont létezéselméleti szempontból a középpontnak, középpontunknak nincs folyamatossága, mindig egy adott szituáció hozza létre. Az adott helyzet követeli ki, kreálja ezt a pontot: ez a szubjektum egyáltalán nem létezik, az objektum az, ami létrehozza a szubjektumot. Ez állandóan "jön-megy", válaszul azokra a dolgokra, amik történnek. Ha meglátunk egy tárgyat a ráeső fény (ami kint van) aktiválja az optikai idegeket, és az pedig működésbe hozza a memória sejteket. Amint ezek a memória sejtek aktivizálódnak minden tudásunk előjön a látott tárgyról (együttműködésbe lép) és ez a történés kreálja a szubjektumot, ami valójában nem más, mint az a tudás, amivel a tárgyról rendelkezünk. Mond egy példát is: ha látunk egy mikrofont, akkor a mikrofon szó az "én", nincs más ott csak a mikrofon szó, és ha így leredukáljuk a dolgokat, akkor láthatjuk, hogy minden alacsonyabb, vagy magasabb selfkategória értelmetlen. U.G. Krishnamurti hasonlóan Jiddu Krishnamurtihoz elvetett minden filozófiai elméletet, hagyományt, vallást. U.G. a természetes állapotról beszélt, ami az érzékek kondicionálatlan, egymástól független működésének a beállta. 

Tehát a szubjektum az objektumok érzékelése által jön létre, és nem csak a szem, hanem az összes többi érzékszerv is részt vesz a folyamatban. Nincs egy állandó entitás, amit "én"-nek hívunk, az csak egy személyes névmás. A fizikai test pillanatról-pillanatra létezik (funkcionál), mert így működik az érzékelés, ezért csak ebben az értelemben lehet a pillanatról-pillanatra létezésről beszélni, amikor nincs jelen gondolat. Gondolattal soha nem lehet megragadni a körülöttünk lévő mozgást, az élet mozgását. 

"Minden, ahogy Buddha rámutatott, a valamivé válás állapotában van, vagy ahogy U. G. Krishnamurti nevezi: A valóság mozgás. Buddha soha nem tagadta, hogy van valami a valamivé váláson túl. Egyszerűen csak elutasította a lehetőség megvitatását, (korának ritualizált, vallási babonái miatt), míg U. G. Krishnamurti megáll itt, és megerősíti, hogy ez a végső." - Paul Brunton

Hamvas Béla szánkhja tanulmányában írta, hogy az érzékek nem ismerik az időt. Valójában csak regisztrálják a valóra/valamivé válást. A kérdés az, hogy mihez mérten tudjuk felfogni, megélni a létezést. Normál esetben érzékelnünk kell ahhoz, hogy legyen létezéstudatunk, mert pl. az álom nélküli mély-alvásban, amikor megszűnik az objektivitás, azzal együtt a szubjektum is kialszik, létezéstudatunk megszűnik a tapasztalatok híján. Végül is sorsunk nem más, mint létélményünk pillanatfolyamatának érzékelése ébrenléti és álomszinten, de a folyamatosan áramló gondolatokkal való azonosulás, "címkézés" miatt kialakul egy téves önátélés. Valójában csak tudatosság van, tudomásulvétel az objektivált világról, amibe nem csak a külvilág, de belső világunk is beletartozik.

Ramana Maharshi gondolatformák összességeként is jellemezte az elmét, amiben a gondolatok úgy jönnek egymás után, mint ahogyan egy hernyó átmászik egyik levélről a másikra: nem engedi el az előző levelet addig, amíg meg nem kapaszkodott a másikban. Jó példa még a kígyó a kötélben hasonlat is, amikor valaki a hajnali derengésben egy kötelet kígyónak néz. Az állandó gondolkodásfolyamat, érzelmi áramlás hozza létre az összetévesztéseket, a hamis énképet is:

"Miért nem tudod békén hagyni a benyomásokat, érzéseket? Miért fordítod le őket? Azért teszed ezt, mert ha nem kommunikálsz magaddal, akkor nem vagy ott. Ennek a lehetősége rémisztő a "te" számára." - U.G.

Természetesen U.G. egy nagyon direkt tanító, a "short-path", a rövid ösvény tanítója és tanításai teljesen le vannak redukálva a legszükségesebbekre, ezért lehet, hogy sokak számára még nehéz ezeket elfogadni. A hosszú ösvényen még az egót kell megzabolázni, megerősíteni az elmét, hogy a figyelem szétszóródása csökkenjen, viszont a rövid ösvényen már "nem kell tenni semmit". 

"Nagyon bonyolult átlagosnak lenni, mert te más akarsz lenni, mint, ami vagy. Az, hogy önmagad lény nagyon könnyű: nem kell tenned semmit, nincs szükség erőfeszítésre, nem kell gyakorolnod, nem kell tenned semmit, hogy önmagad légy, de, ha más akarsz lenni, mint, ami vagy, akkor egy csomó mindent kell tenned." - U. G.

Születésünk óta egy folyamatos kondicionáláson megyünk végig. Akár már az is tekinthető annak, hogy adtak nekünk egy nevet, azt megszokjuk és azonosulunk vele, de rengeteg más skatulya, szerep, viselkedésminta is rakódik ránk életünk során. Ezekkel a gondolatokkal azonosulva, ezekbe beleragadva próbáljuk énképünket állandóvá tenni, hogy el tudjuk helyezni magunkat, legyen egy fix pontunk, amiben megkapaszkodhatunk. Ezen keresztül mérünk, mérlegelünk, ítélünk, nem is sejtve, hogy ezzel kígyót vetítünk abba a bizonyos kötélbe, de nem csak a külső jelenségekbe, hanem önmagunk megélésére is. Ebből az "elfátyolozásból" fakad a hamis középpontérzet, az ego, ami lehetetlenné teszi a jelenségekhez való viszonyunk tiszta felfogását.            

Az előző bejegyzésben Dr. Daubner Béla pszichiáter/pszichoterapeután keresztül bemutattam, hogy spirituális szempontból mennyire megbízhatatlan következtetések származhatnak a pszichológiából. A nem mellesleg spirituális tanítóként is tetszelgő szakember még az általa követett irányzatok hitelességét sem volt képes felmérni, azon irányzatok kiagyalóinak megbízhatóságát nem ellenőrizte le. Mivel meglehetősen triviális személyiségekről van szó, amiről bárki könnyen meggyőződhet az internet világában, felvetődik a kérdés, hogy ezt egy nyilvános tanítói szerepre vállalkozó szakember miért nem tette meg. Milyen alapon mond markáns véleményt bármiről is, ha a legcsekélyebb megkülönböztetésre, alaposságra sem hajlandó. Hamvas Béla nem véletlenül írta a Patmoszban:

"A pszichológia iránt való érdeklődés már egymagában fokozott sérültségre vall. Az ember minél korruptabb, annál kényszerítőbb ösztöne van azt a technikai eljárást elsajátítani, amellyel legalább sebeit el tudja fedni, ami annyit jelent, hogy erőtlenségével más fölött hatalmat tudjon nyerni. Az erősek hatalma elviselhető, az erősnek mutatkozó gyengéké elviselhetetlen. Végeredményben a pszichológiában egyetlen betegségről van szó, a normalitástól való eltérésről, és ha valaki nem a sebek beismerésén kezdi, hanem a kompenzációkon, pszeudoegzisztenssé kell válnia."

"Jung későbbi éveiben látta, hogy a pszichoterápia milyen veszélyekkel jár. Az orvos pszeudoegzisztens komplikációit a páciensbe vetíti, saját súlyosabb esetét pácienseinek könnyebb és egyszerűbb eseteiben óhajtja likvidálni. Közben saját sérüléseit a betegre átviszi (Übertragung), és ezzel a beteget oly mérvben inficiálja, amit az nem bír, és nem bírhat el. Nyilván nem a páciensnek van szüksége orvosra, hanem az orvosnak a páciensre."

Jól látható ez Daubnernél is, aki a "pszeudoegzisztens komplikációit" belevetíti a genderellenességbe, és azt a zavaros integrál pszichológia elméleteivel próbálja igazolni.  

(Az előző bejegyzés: https://nyilegyenes.blog.hu/2021/06/13/dr_daubner_tanit_gender_az_integral_pszichologiai_szemszogebol)

A pszichológia egyik alapfogalma a tudatalatti/tudattalan elme, ami végső szempontból nem létezik, legalábbis úgy, ahogy azt elképzelik. "Valójában nincs tudatalatti. Csak a gondolkodó elme és az elme mögötti csendes központ létezik." - írta Paul Brunton. Ramana Maharshi az elme alakjaira még részletesebben utalt: "Ahogy ugyanazt az embert különböző neveken szólítják az általa végzett különféle cselekedeteknek megfelelően, hasonlóképpen ugyanazt az egyetlen elmét hívják különböző neveken - gondolkodás, értelem, emlékezet és én-ség attól függően, milyen alakot vesz fel, nem pedig a valódi különbözőség miatt". A tisztaságban lévő elme az Önvaló, ha nem vesz fel semmilyen alakot. Viszont amíg itt élünk ebben a világban szükségünk van az alakfelvételekre, ezért azok összességét nevezhetjük egónak. Ez a periféria rész nem független az Önvalótól, annak aktív, mulandó, káprázati része, tudatosságát belőle nyeri. Minden egyes egoélmény egy inkarnáció káprázatra szól és csak egy bizonyos mennyiségű mentális hajlam, karma-csíra kivetülése, viszont ott feszül mögötte számtalan korábbi inkarnáció emléke. A pszichoanalízis az aktuális egoélmény problémáival törődik, annak csupán mentális attitűdjeivel és érzelmi feszültségeinek javításával, kiigazításával vagy megváltoztatásával foglalkozik és nem az attól való megszabadulással.

"Jung úgy gondolta, hogy amit ő tudattalannak hívott, abban megtalálta a forrását annak, ami kiforgatja, negligálja vagy szembehelyezkedik az ego eszményeivel. Ez a forrás az árnyék volt. Messzebbre és mélyebbre kellett volna mennie, mert akkor tudta volna, hogy az árnyék maga az ego" - PB

Szóval láthatjuk, hogy a pszichológia a felszínt kapargatja, az egót és nem azzal a tudatossággal foglalkozik, ami mögötte áll, ráadásul nem veszi figyelembe az előző inkarnációk roppant erős befolyását, tudattalan emlékét. A        pszichoanalitikus terápiák a (közvetlen) múltbéli mintákat próbálják felszámolni, nagy figyelmet szentelve a gyermekkori traumáknak, de ezzel csak néhány ismert kényszertől tudják megszabadítani a pácienst, ha egyáltalán meg tudják. De mi a helyzet a legerősebb kényszerrel, az egóval?

"Mi értelme van annak, ha a múltnak néhány kis szakaszát, például a gyermek- vagy serdülőkort vesszük, és csak ezekkel próbálunk meg foglalkozni, amikor az ego valódi múltja számtalan nem tudott emléket tartalmaz korábbi földi életekről, és számos olyan tendenciát, amelyek az eltűnt történelemhez tartozó epizódokból erednek? Az egóval való foglalkozás egyetlen alapos és teljes módja az, ha nem csak a felszíni megnyilvánulásával foglalkozunk, hanem egyrészt saját rejtett létezéséhez jutunk el, másrészt pedig törekvéssel, meditációval és az Önvalóra való elmélkedéssel dolgozunk." - PB

Az ego egy eszköz a mulandóságban, amíg benne élünk egy determinált inkarnáció káprázatban létezni látszik, de nem mindegy, hogy teljesen lekötött figyelemmel éljük meg azt, belegabalyodva, vagy felismerjük tendenciáit és látjuk működését. Ha teljesen elszívja tudatosságunk figyelmét, legyen az bármelyik összetevője is, akkor az egoizmus csapdájában élünk. Félelmeinkkel, fóbiáinkkal, vágyainkkal, indulatainkkal, érzelmeinkkel, lelkiismeret furdalásunkkal, vagy az úgynevezett lelki problémáinkkal való azonosulás az ego csapdái és az egyetlen kiút ebből, ha nem azonosulunk velük. Ezért is hangsúlyozza Brunton a meditációt és az Önvalóra való emlékezést. Csak a valódi Önismeret segítségével tudjuk majd elkülöníteni a "búzát az ocsútól", mivel csak tudatosságunk, létezéstudatunk az állandó tényező, minden más alakzat csak változó káprázat. Az "Én-vagyokságunk" létélménye áll minden jelenség mögött (az összes inkarnáció alapja), amit ha sikerül megragadni vagy állandóan rajta tartani a figyelmet, akkor biztosítja a nyugalmat, békét. Ezért is mondta a megvilágosodott tanító, Robert Adams, hogy a tudattal/elmével/tudatossággal kell közvetlenül foglalkozni és nem a benne megjelenő tartalmakkal. A pszichológia pont az ellenkezőjét teszi, felcímkéz belső szenzációkat.

Hamvas szerint az emberek azt képzelik, hogy a földi életet úgy kell berendezni, mint egy "örömtanyát", hajszolni kell a boldogságot, pedig üdv-értéke valójában a szenvedésnek van, mivel jobban rávilágít a tudati lekötöttségekre, téves azonosulási pontokra. A "kereszt magunkra vétele" a sors elfogadását jelenti, legyen az külső, vagy akár pszichológiai.

"Mi akadályoz meg abban, hogy természetes állapotodban légy? Folyamatosan távolodsz önmagadtól. Állandóan boldog akarsz lenni, vagy legalább ebben a pillanatban. Elégedetlen vagy mindennapi tapasztalataiddal, ezért újakra vágysz. Tökéletesíteni akarod magad, megváltoztatni. Megpróbálsz valami mássá válni, mint ami vagy. Ez az, ami eltávolít téged önmagadtól. A társadalom a tökéletes ember ideálját állította eléd." - U.G. Krishnamurti

Egy determinált inkarnációs periódusban a Kozmikus-Elme Világ-Ideájának tér-időbe vetülését, az egyéni Önvalónk éli meg, fogja fel, de a mentális hajlamok, karmacsírák átszínezése miatt személyessé válik az élmény. Ráadásul ez a fizikai-érzelmi-mentális megélés a személyiségbe szűkülés miatt úgy élődik meg, mintha egy önállóan, szabad akartból cselekvő entitás lenne. Az ego egyik csapdája a cselekvőségérzetből fakad: az én teszek, én érzek, én gondolkodom-ból, pedig valójában csak mulandó jelenségekkel való azonosulásról van szó. Nem lehetne ezeket felfogni, ha nem feszülne mögötte egy állandó, változatlanság hullámhosszán lévő Lény, a Tanú.

Természetesen azt nem állítom, hogy a pszichológiának semmi haszna, biztos vannak részeredményei de, mivel a pszichológus/pszichiáter is ember, egy ugyanolyan átlagember, mint bármelyikőnk, aki az egyetemen tanítottakra és a tapasztalatokra, megfigyelésekre kénytelen hagyatkozni, ezért nem biztos, hogy minden esetben eredményes a tevékenysége. Ha nincs tisztában a mélyebb létezéselméleti ismeretekkel, akkor gyakorlatilag csak vaktában lövöldöz, találgat és, ami még rosszabb, a "pszeudoegzisztens komplikációit a páciensbe vetíti". Ahhoz, hogy ez ne történhessen meg, a lélek orvosának valódi Önismerettel kéne rendelkeznie, olyannal, ami már ismeri a mulandósági oldal leszűkítő csapdáit. Ezt viszont az egyetemen nem lehet megtanulni.

Befejezésként néhány megvilágító erejű gondolat U.G. Krishnamurtitól: 

"Minden alkalommal, amikor megszületik egy gondolat, te is megszületsz. Amikor a gondolat eltűnik te is eltűnsz. De a "te" nem engedi el a gondolatot és a gondolkodás az, ami ennek a "te"-nek a folyamatosságát fenntartja. Valójában nincs állandó entitás benned, nincs teljessége a gondolataidnak és tapasztalataidnak. Te azt hiszed, hogy van valaki, aki a gondolataidat gondolja, valaki aki érzi az érzéseidet - ez az illúzió. Mondhatom, hogy ez egy illúzió, de számodra nem az.

Az érzelmeid még összetettebbek, de ez is ugyanaz a folyamat. Miért kell azt mondanod magadnak, hogy mérges vagy, irigy vagy valakire, vagy azt, hogy a szex zavar? Nem mondok semmit a beteljesítésről, vagy a nem beteljesítésről. Van benned egy érzés, érzet és azt mondod, hogy depressziós vagy, vagy boldogtalan, boldog, féltékeny, mohó, irigy. Ez a címkézés hozza létre azt, aki lefordítja ezeket az érzéseket. Az, amit "énnek" hívsz, az nem más mint  egy a szó: piros táska, pad, lépcső, korlát, villanykörte, mérges, boldog, féltékeny, vagy bármilyen más szó. Az agysejtjeidet felesleges tevékenységre készteted azáltal, hogy állandóan működteted a memória sejteket, ezzel elpusztítod az ott lévő energiát. Ez csak kimerít téged.

Ez a címkézés szükséges, amikor mással, vagy önmagaddal kell kommunikálnod. De  te állandóan kommunikálsz önmagaddal. Miért teszed ezt? Az egyetlen különbség közted és az önmagában hangosan beszélő ember között, hogy te ezt magadban teszed. Abban a pillanatban, amint te is elkezdesz hangosan magadban beszélni jön a pszichiáter. Az a fickó persze ugyanazt csinálja, amit te, állandóan magában beszél: táska, piros táska, rögeszmés, kényszeres, Ödipusz-komplexus, mohó, pad, korlát, martini. Aztán azt mondja, hogy valami baj van veled, kanapéra fektet és meg akar változtatni, hogy segítsen rajtad.

Miért nem tudod békén hagyni a benyomásokat, érzéseket? Miért fordítod le őket? Azért teszed ezt, mert ha nem kommunikálsz magaddal, akkor nem vagy ott. Ennek a lehetősége rémisztő a "te" számára."