Az elmúlt évtizedekben számtalan spirituális technika, vallás, önismereti módszer árasztotta el a világot. Keleti és nyugati tanítók hada jelent meg, és talán soha nem érdekelt annyi embert ez a téma, mint napjainkban. Vannak olyan hagyományok, irányzatok, ahol fontosnak tartják egy élő Guru jelenlétét a tanítvány fejlődéséhez, de ez nem egyszerű, mivel hiteles mestert nagyon nehéz találni. Maradnak a könyvek, mint források, mert még a valaha élt, megvilágosodott tanítók útmutatásaival is jobban járunk, mint a bizonytalan hátterű élő mesterek tanításaival. Valójában fel kell fedezni a bennünk élő Gurut, amihez a könyvekben leírt gyakorlatok nyújtanak segítséget.

"Te önmagad vagy a saját Gurud. Légy az" - Ramana Maharshi

Még azoknak is, akiknek olyan szerencséjük volt, hogy találkozhattak egy Ramana kaliberű mesterrel, el kellett hagyniuk az ashramot miután "bepillantásban" részesültek, azért, hogy majd megtalálják, megszilárdítsák az Önvaló jelenlétét önmagukban. Az egyik követője, aki már öt éve élt az ashramban zokogva ment búcsút venni miután elküldték. "Ne légy bolond. Tudnod kéne, hogy a fizikai szatszang (személyes jelenlét) csak a kezdőknek való" - mondta neki Ramana, aztán így folytatta: "Még egy kismadárnak is ki kell repülnie a fészekből miután kinőttek a szárnyai. Ugyanígy a tanítványoknak is az ashramtól távol kell gyakorolniuk, hogy azt a békét, amit itt találtak ott is megtalálják."

Jézus az utolsó vacsorán mondott búcsúbeszédében így szólt tanítványaihoz:
„Még sok mondanivalóm volna nektek, de nem vagytok hozzá elég erősek. Amikor azonban eljön az Igazság Lelke, ő majd elvezet titeket a teljes igazságra. Nem magától fog beszélni, hanem azt mondja el, amit hall, és a jövendőt fogja hirdetni nektek. Megdicsőít engem, mert az enyémből veszi, amit majd hirdet nektek. Minden, ami Atyámé, enyém is. Ezért mondtam, hogy az enyémből veszi, amit majd hirdet nektek.” - Jn 16,12-15 

Az Igazság Lelke, vagy Szent Szellem nem más, mint Isteni Önvalónk. Mivel gyakorlatilag lehetetlen megvilágosodott tanítókat találni, akitől beavatást nyerhetnénk, ezért Jézus tanítása nyújthat számunkra vigaszt. Ebben az esetben neki kellett "elmennie", de végső szempontból ugyanaz a helyzet, mint Ramana tanítványainál. Az ő tanítványai sem voltak elég "erősek" az ő végső beavatására, a teljes megvilágosodásra, ugyanúgy, mint ahogyan Ramana követői közül is csak nagyon kevesen tudták elérni a teljes megvilágosodást a Mester jelenlétében. A lényeg viszont mindkét esetben a belső Guru, az Önvaló, az "Igazság Lelkének" megtalálása, az abban való megszilárdulás, de már egy "külső" Mester vezetése nélkül.

Valójában egy élő, megvilágosodott Guru szerepe az lenne, hogy a jelenlétében sugárzó Erő, az Önvaló energetikai emanációja, kegyelme lecsillapítsa, vagy akár leállítsa az elme mulandó oldalának áramlását és az így elért csendben felismerhesse a tanítvány saját Önvalóját, az elme örökkévaló oldalát. Általában ez a bepillantás az elme vagy tudatosság ürességtermészetébe ideiglenes, de ezáltal lehetővé válik a végső cél megismerése, amire majd később törekednie kell a gyakorlás során. Mivel ilyen külső Gurukat, megtestesült Önvalókat nem lehet találni napjainkban, ezért mindenképpen a belső Guruhoz kell fordulnunk, ami mindannyiunk szívében ott él. Ez elménk legmélyebb rétege és tudatosságunk, "vagyokságunk" forrása. Az ego gyakorlatilag ennek a tudatosságnak a mulandó, változó, periféria oldalával történő azonosulás, ami miatt egy látszólagos összetévesztettségi állapotban vagyunk ébrenlét és álom állapot során, de azért tudjuk érzékelni ezt az állandóan változó ego-ént, mert van bennünk egy, a változatlanság hullámhosszán lévő Tanú, Látó.

Már korábban több helyen is utaltam a hosszú és rövid-ösvényre, amelyek a spirituális út közvetett és közvetlen gyakorlataira utalnak. A Biblia azt mondja, hogy: "Légy csendben és tudd, hogy én vagyok Isten". Gyakorlatilag ennél nem is lehetne direktebb, közvetlenebb tanítást adni, ha ez a "csendben maradás" annyira könnyű lenne. Az egóban, a periféria énben lekötött figyelmet nem egyszerű megzabolázni, számtalan irányba szóródik szét az energia, ezért ahhoz, hogy rálépjünk a rövid, közvetlen ösvényre, meg kell erősíteni, tisztítani. Ez a kezdők vagy "középhaladók" útján érhető el, a hosszú-ösvényen. Számtalan módja van, a vallási gyakorlatoktól kezdve a mantrázáson át a koncentrációs-meditációs gyakorlatokig, egy személyiségismereti út is, az egóval dolgozunk, kiküszöböljük, felismerjük hibáinkat, erőfeszítéssel jár. Fejleszteni kell a koncentrációs erőt és a meditációban valamilyen külső meditációs objektumot használunk. Ez még a tömegek ösvénye. Fennáll egyfajta fejlődés képzet, de valójában az ego területén vannak még a gyakorlók akkor is, ha annak már nem az alacsonyabb, hanem a "magasabb" részén: valójában ez a spiritualizált ego. Jellemző a külső Guruk iránti vágy, elvonulásokra járás, spirituális fejlettség méricskélése az időben, tapasztalások, megélések iránti érdeklődés. Sajnos elég sok vadhajtása van a hosszú-ösvénynek, sokan leragadnak, vagy önteltekké válnak az "úton járás" képzetétől. Ha valaki hiteles (hosszú) utat követett és megerősítette elméjét a koncentrációs-meditációs gyakorlatokkal, akkor előkészítette önmagát a rövid-ösvényre. Ez általában akkor történik, ha már úgy érzi a gyakorló, hogy megrekedt, kezdi elveszíteni a hitét az évek óta folytatott gyakorlatozásban. Ha szerencséje van, akkor feltámad benne a szunnyadó shakti, az Önvaló energetikai oldala és ideiglenesen beoldódik az Ürességbe (az Erő beleviszi), a meditáció legmagasabb állapotába, a nirvikalpa szamádhiba. (ez a testtudat nélküli, tiszta tudatosság, a Tudatosság tudatossága ideiglenes állapota)

Innen már a rövid ösvény kezdődik, minden az Önvaló kegyelmére van bízva, az egóval nem számolunk, mert tudjuk, hogy valójában nincs két Én. Egyéni erőfeszítést nem teszünk, nincsenek elvárásaink, nem kergetünk spirituális tapasztalásokat, elfogadjuk magunkat olyannak, amilyenek vagyunk, Gurunak csak az Önvalónkat tekintjük. A gyakorlást folyamatossá tesszük, nem kell feltétlenül leülni meditálni, hanem a figyelmet mindig a "önvagyokságon", tudatosságon tartjuk. A rövid-ösvényhez tartozik pl. Ramana Maharshi önkutatás (atma-vichara) gyakorlata, Krishnamurti tanításai, a Zen és különböző szemlélődő, tanúsági gyakorlatok. Ha passzív meditációt végzünk, akkor a meditációs objektum nem más, mint a tiszta öntudatunk és nem valami külső tárgy, vagy gondolat. A rövid-ösvény alapja, hogy már most is "Az vagyunk", az Isteni Önvalónk, ami lényegét tekintve azonos Istennel, a Kozmikus Elmével és minden más bővítmény, aminek látszunk, test, gondolatok, érzések, személyiség stb. csak egy ebben a mentális közegben létrejövő, tér-idő szerűvé váló káprázati valóság, kivetítés. Lényegünk, lényünk középpontja a Szemlélő.

Egy hiteles, hosszú ösvényt addig kell követni, ameddig nem vagyunk képesek a Figyelem állandó fennállásának megélésére. Láthatjuk tehát, hogy a spiritualitás rövid-ösvényén már egyáltalán nincs szükség külső, emberi alakban megjelent Gurura. A hosszú ösvényen végül is nem ártana, de nem nagyon vannak ilyenek, ezért a hiteles tanítók könyveivel jobban járunk. (pl. Paul Brunton: A felsőbbrendű Én) Egy pontosan leírt koncentrációs-meditációs gyakorlat alkalmazásával el lehet kezdeni eltávolítani az akadályokat a belső Guru sugárzása előtt és, ha elakadunk ne essünk kétségbe, mert a megindított munka a tudattalanban folytatódik még akkor is, ha a felszínen ez nem így tűnik. Amint lehet lépjünk rá a rövid-ösvényre, kezdetben akár váltogathatjuk is a kettőt. Nincs szabály, mindenkinek a saját fejlettsége alapján kell haladnia, de azt is figyelembe kell venni, hogy a hiteles, hosszú-ösvény előkészítése nélkül nem sokra megyünk egy direkt úton. A legfontosabb azonban az, hogy az Önvaló, Guru, Szent Szellem bennünk van és mi is benne vagyunk, bármelyik úton is járunk, az Ő hívására indultunk el rajta.