Örök pillanat

   

               "A pillanat nem az idő, hanem az  örökkévalóság atomja.”

Nagyon szeretem Kierkegaardnak ezt a gondolatát, hiszen valami olyasmire hívja fel a figyelmet, amire az ember önmagától talán nem is gondolna: a pillanat nem tartozik az időhöz. Előző írásomban arról írtam, hogy az életnek spirituális szempontból nincs célja, csak értelme, Önmagunk megértése. Céljai az egónak vannak az időben, az időbevetettség káprázatában és folyamatosan a jövőbe vetített elképzeléseivel azonosul, vagy a múlt emlékcsíráit piszkálgatja. Persze ez nem jelenti azt, hogy el van választva az Örök Pillanattól, mert ez lehetetlen, csak nem figyel rá. Ez a figyelmetlenség az alapja az emberben dúló viszálynak, nyugtalanságnak és mindennek, ami az egoizmust jellemzi. Ebből a figyelemeltolódási mechanizmusból is fakad az ego, mint egy részleges, önátélési káprázat tapasztalat.

Robert Adams, amerikai misztikus az egyik szatszangján a következőket kérdezte követőitől:

"Hányan vannak közületek, akik elégedettek az életükkel? Valóban elégedettek vagytok az életetekkel? Csak akkor lehettek elégedettek, amikor megismeritek a Valóságot. Máskülönben nem számít mit tesztek, mindig lesznek problémák. Még most is hallom a gondolataitokat, a locsogást, fecsegést, gondolkodást, gondolkodást, gondolkodást és a gondolkodás mindig a múltról és a jövőről szól, soha nem a jelenről. Ha a jelenre figyeltek, akkor nincs múlt és jövő és nem lehet problémátok sem. Csak akkor van probléma, ha a múltra és a jövőre figyeltek."

Mindannyiunkkal megtörtént már egy reggeli ébredés után, hogy az első másodpercekben még remekül éreztük magunkat, aztán eszünkbe jutott egy előző nap átélt, rossz tapasztalat emléke (múlt), vagy az éppen aznap előttünk álló kihívás (jövő) és azonnal elszállt az oldottság, gondtalanság. Még a legsúlyosabb élettapasztalatok, életelőzmények után is ott van az ébredés után néhány "üres" másodperc, aztán az emlékezés beindítja a gondolkodást és ezzel a figyelem relatív időhöz kapcsolódását is. Felvetődik a kérdés, hogy, ha ez a kapcsolódás nem jönne létre, akkor nem lenne idő? A hagyományos gondolkodás alapján lennie kell, hiszen az ébredéssel a tudatosság összekapcsolódik az érzékekkel, amik a térbeli változások észlelésével az idő múlását éreztetik. (Ez egy álomélmény alatt is így van, az érzékelés ott sem szünetel, de a sebessége teljesen más álomidőben, min az ébrenlétiben.)    

Hamvas Béla egyik megállapításával kapcsolatban már foglalkoztam az idő problémájával: "Az érzékek nem ismerik az időt, csak a pillanatot". Ebből kiindulva viszont a térbeli változások észlelése nem függhet össze az idő múlásának érzetével. Most nem térek ki részletesebben erre, akit érdekel az itt elolvashatja, (Érzékek és az időérzet a Jelenlétben) https://nyilegyenes.blog.hu/2018/11/24/idoerzek_jelenlet

Önkéntelenül eszembe jut még Paul Brunton tanítása, aki az érzékek működését, az érzékelést a Kozmikus Elmével, Istennel történő tudattalan együttműködésként jellemez. Az észlelés, érzékelés folyamatában válik az örökkévaló létezés látszólag mulandóvá, az abszolút relatívvá és objektívvé. A Szubjektum, a Tanú, az Isteni Önvaló számára az érzékelés "helyei", az észlelés pontjai nem mások, mint az Örökkévalóságból/ban felvillanó, vetített pillanatok sorozata. Ezért is van az, hogy az Örök Pillanat, az Isteni Atom az időn kívül áll és számára semmilyen nehézséget nem okoz az álomidőben történő sokkal gyorsabb érzékelés felfogása. (pl. egy perc alatt megálmodhatunk annyi esemény, amihez ébrenlét alatt egy egész nap kellene, a Látó számára nem számít az idő)

Az időntúliság a Kozmikus, Világ Elmével való egylényegűségből fakad. Önvalónk ebbe a Kozmikus Elmébe van ágyazva, lényegileg azonos vele, annak egy atomnyi része. Figyelmünk kiindulópontja itt van, az Örökkévalóságban, innen fakad "vagyokságunk" állandó létélménye a mulandóságban. Ez az alapállás az oka annak, hogy önátélésünkben, létélményünkben nem érezzük magunkat másképpen, mint gyermekkorunkban. A változatlanság hullámhosszára vagyunk hangolva még akkor is, ha a szétszóródó figyelem miatt nem veszünk tudomást elménk legmélyebb, örökkévaló rétegéről.

Befejezésként néhány idevágó idézet Hamvas Bélától:

„Nincs tér, a világ egyetlen látvány. Az idő káprázat. Nincs múlt és nincs jövő. Az örök teremtésben és az elmúlhatatlan pillanatban vagyunk. Nincs túlvilág. Ez a világ és a túlvilág ugyanaz.”  

"Számolni kell azzal, hogy lényünk örök, és halhatatlanságunk nem a halál után kezdődik, hanem abban a pillanatban, amikor észrevesszük, hogy halhatatlanok vagyunk. Minden pillanatban megtörténhet, csak elég világosságunk legyen hozzá. Amit pedig most mondtam, az nem vallás, hanem a legelemibb léttörvény, olyan biztos, mint a gravitáció."