Jiddu Krishnamurti választás nélküli tudatosság módszere az egyik leghatékonyabb eszköz a hétköznapi életben. Ez már a direkt, szemlélődő ösvényhez tartozik, és azok számára járható, akik a hosszú ösvény koncentráció-meditáció, elmeerősítő gyakorlataival előkészítették magukat a mostani, vagy egy korábbi inkarnációban. Úgy kell "szemlélni" érzékeink, érzékszerveink működését, mintha a "szenzációt" először tapasztalnánk: fogalommentes rávetítés nélkül. Mintha először látnánk, hallanánk, ízlelnénk, tapintanánk vagy szagolnánk valamit. Valójában az érzéki "szenzációk" csak tapasztaltatódnak, de személyiségünk emléke átszínezi az objektiváció folyamatát, az érzékelési mozzanatok szubjektívvé válnak, a tényszerűség elvész, ráadásul az így kialakult megszokottság miatt a jelenségekhez való viszonyunk eltompul. Erre mondjuk, hogy "nem látjuk már a fától az erdőt", elégedetlenné válunk, újabb külső szenzációkat keresünk, hogy meneküljünk az unalomból stb. 

Természetesen a választás nélküli tudatosságot belső világunk jelenségeivel szemben is alkalmazni kell, de ebben a bejegyzésben inkább az érzékelés irányából közelítem meg először. Ramana Maharshi elme alakjai tanítására már számtalanszor utaltam korábban:

"Ahogy ugyanazt az embert különböző neveken szólítják az általa végzett különféle cselekedeteknek megfelelően, hasonlóképpen ugyanazt az egyetlen elmét hívják különböző neveken - gondolkodás, értelem, emlékezet és én-ség attól függően, milyen alakot vesz fel, nem pedig a valódi különbözőség miatt". 

Ezen alakok közül az én-ség alakfelvétel a testekkel (ébrenléti-álom) történő azonosulással jön létre. Ez értelemszerűen együtt jár az érzékszervekkel, érzékekkel történő kapcsolódással. A választás nélküli tudatosság módszere szempontjából, mivel direkt gyakorlat (rövid-ösvény) az ébrenléti állapot a legfontosabb. 

"Csak az éber állapot az, amikor a személy az Önvaló teljes kivetülése; míg az álomállapot a nem teljes kivetülést jelenti, az alvásban pedig egyáltalán nincs kivetülés. Ezért csak az éber állapotban ismerhető fel a személyiség korlátainak magasabb rendű célja, és érhető fel a valóság legmagasabb rendű tudata."- Paul Brunton 

Az érzékek működése tudattalan együttműködés a Kozmikus, Világ-Elmével. Vallási nyelven Istennel, aki a teremtés Önmagában keltett mulandó, káprázati oldalát, a fizikainak látszó világot az érzékeltetés folyamatán keresztül szemléli az én-ség (test-érzékek) alakjának a felvételével. A Brunton idézetből láthatjuk, hogy a személyiség korlátainak magasabb rendű célja van. A Világ-Elme az Önvalóban válik egyénivé, az abszolút Tudatosság sugarává, de emberi fokozaton szerepszemélyiség adódik hozzá. A személyiség, maszk egy roppant összetett "képzet", de az elme alakfelvételei közül az emlékezet (alakja) tartja fenn. Ébrenléti állapotban minden jelenséget ezen a szemüvegen át tapasztalunk, ez gondolataink forrása is. Gyakorlatilag elmondható, hogy a múlt fogságában élünk a személyiségnek köszönhetően, folyamatosan "kígyó vetül a kötélbe", de a választás nélküli tudatosság módszere hozzásegíthet a személyiségtől mentes, tiszta Figyelem felismeréséhez. A Tanú valójában az Önvaló, a Figyelő, egy semleges "tudomásulvételi mechanizmus", nem válogat, választ, mivel transzcendens, de az emlékezetből fakadó személyiségszerkezet, mentális hajlamok, amik már az időben (múlt) vannak ezt a látást lefokozzák. 

Valójában ez a személyiséggé válás is csak egy káprázati, korlátozó jelenség az Örökkévalóság mulandó "oldalán", de mivel csak ébrenléti, éber állapotban ismerhető, érhető fel a "valóság legmagasabb rendű tudata", ezért egy szükséges eszköz is egyben a megkülönböztetéshez. A személyiség korlátainak magasabb rendű célja a választás nélküli tudatosság módszerével jól felismerhető. Fizikai érzékszerveink csak szenzorok, a világ-idea látszólagos kivetítésének felfogó eszközei. Az érzékelés egy komplex ébrenléti folyamat az érzékszervek, a központi idegrendszer és az agy részvételével, de a személyiségből fakadó folyamatos választási, értékelési kényszer miatt a jelenségekkel való szembesülés elszíneződik. Felhalmozott tudásunk, emlékeink szuggesztiójának hatása alatt állunk, állandó reagálási kényszer nehezedik ránk, az ismert jelenségekre fogalmakat aggatunk. Ráadásul ízlésünk is folyamatosan változik, egyénenként eltérő. Az ébrenléti szemlélődés során be kell gyakorolni, hogy minden érzékszervi benyomást szimpla jelenségként kezeljünk, minősítés, ellenállás nélkül. Csak akkor használjunk tudást, memóriát, ha szükséges. Így figyeljünk a természetre, természeti jelenségekre, tárgyakra, emberekre, minden impulzusra, amivel a külvilágban találkozunk. Mintha először állnánk szemben a jelenséggel. A lényeg a "jelenségszerűség" megtartása, mivel ezzel tudjuk kiküszöbölni a személyiségből (múltból) fakadó minősítést. A külvilágban begyakorolt választásnélküliséget majd át kell vinni érzelmeink, gondolataink áramlásának megfigyelésére, az elmeközeg elmozdulásainak jelenségszerű észlelésére. Valójában ezek is a külvilágunkhoz tartozó, mulandó jelenségek, szellemi manifesztációk, tükrözött tudatosságunk tükrei, ezért tudjuk megfigyelni őket. A semleges, minősítés nélküli megfigyelés segít kivezetni, visszavezetni forrásához a tükrözött figyelmi erőt, és ezzel "megszüntetni" (felfüggeszteni) a személyiség időbeli káprázatát.  

Ramana elme alakjai tanítása azonban felhívja a figyelmet, hogy ugyanazon, egyetlen elméről, elmeközegről van szó, bármilyen alakot is vegyen fel minden alakfelvétel látszólagos. A mulandóság az örökkévalóság mentális aktivitása, viszont ebben az aktivitásban a választás nélküli tudatosság lehetővé teheti a végső felismerést, azt, hogy a Figyelő és a megfigyelt valójában egy.