"Egy másikhoz pedig így szólt: Kövess engem! De ő ezt kérte: Uram, engedd meg, hogy előbb elmenjek, és eltemessem apámat!. Jézus így válaszolt neki: Hadd temessék el a halottak a halottaikat, te pedig menj el, és hirdesd az Isten országát!. Egy másik is ezt mondta: Követlek, Uram, de előbb engedd meg, hogy búcsút vegyek házam népétől!. Jézus pedig így felelt: Aki az eke szarvára teszi a kezét, és hátratekint, nem alkalmas az Isten országára."

Az Evangéliumok tele vannak rejtélyes, meghökkentő mondatokkal. A vallási út a tömegek útja, a spiritualitás hosszú ösvényéhez tartozik. Emberek milliói járják ezt az ösvényt anélkül, hogy értelmileg bármit is felfognának a szentkönyvek tanításaiból. Ez egytől egyig igaz minden vallásra és ebből rengeteg félreértés fakad, nem is szólva az olyan torz jelenségekről, mint a vallási háborúk, felekezeti rivalizálás vagy a vallás nevében folytatott politizálás.

A szentkönyvekben kinyilatkoztatott tudás többrétegű, de az átlagember számára a legmagasabb értelem felfoghatatlan. Jézus példabeszédei is ilyenek, ha szó szerint vesszük őket, akkor akár értelmetlennek is tűnhetnek. Az egyszerű, vallásos emberek gyermeki hite érthető, mivel egy belső, érzelmi vágyból fakad a magasabb létezés irányába, és Jézus személye iránt táplált hódolat fűti. Ez az érzelmi kivetítés annyira erős, hogy lehetetlenné teszi a példabeszédek mélyebb megragadását, de szükségtelen is, mert csak megzavarná őket a magasabb igazság, nem tudnának vele mit kezdeni.

A vallásosság jelensége akkor kezd érdekessé válni, amikor már az értelmileg erősebb képességekkel rendelkező emberek felé fordulunk. Önmagukat vallásosnak tartó, mutató tudósok, orvosok, mérnökök, tanárok, politikusok, vagy műveltségtől függetlenül az értelemben erősebb energiával bírók: az értelmiségiek vajon hogyan tudják elrendezni magukban a példabeszédek üzeneteit? Mennyire lehet igaz a hitük? Ahhoz, hogy szó szerint elhiggyék a példabeszédeket, az értelem felfüggesztésére van szükség, ami egy meghasonlott állapot, nem hiteles működés. Még egy materialista értelmiségi, aki azt mondja, hogy nem hisz az Evangélium tanításaiban is hitelesebb ember, mint egy olyan, aki értelmét kioltva, vakon elfogadja azokat, vagy csak azért, hogy a vallásosság jelmezét képmutatóan magára ölthesse úgy tesz, mintha vallásos lenne.

Ennek a képmutatásnak a legtriviálisabb képviselői azok a politikusok, politikai pártok, amelyek a kereszténységre hivatkoznak, keresztény-demokráciát hirdetnek, és attól sem riadnak vissza, hogy az állami egyházakat a saját propagandisztikus céljaikra használják, ezzel kihasználva az egyszerű emberek vallási érzületét. Természetesen ezeknek az egyházaknak már semmi közük az eredeti Evangéliumi kereszténységhez, hatalmi eszközzé lettek. A politikai, gazdaság érdekcsoportok érdekeinek kiszolgálásával szentségtörést követnek el, sátáni elvet követnek, mivel az anyagi világban való érvényesülés szolgálatába szegődtek. Nem lehet annál mélyebbre süllyedni, mint, amikor egy pap az Istentisztelet keretében politikai propagandát folytat vagy politikai rendezvényen szerepel. Hamvas Béla ezt írta:

"Az Egyház népfölötti és fajfölötti és osztályfölötti és nyelvfölötti egység. Aki csak egyetlen szemet is a népből, osztályból, fajból, nemzetből megtart, az magát az emberiség testvériségéből kizárja. Az Egyház vallásfölötti Egység, ezért a történeti egyházat a vallásfölötti Evangéliumi Egyházzal nem szabad összetéveszteni"

Ez az Egyház az Egységtudat, a Kozmikus Elmében, a lét örök forrásában való egység. Isten Országa mindannyiunkban benne van, és ez az Örökkévaló Háttér mindannyiunkat összeköt, de mivel egyéni sorsunkban különbözünk, ezért a felismerés, realizálás is különböző módokon történik itt, a mulandóságban. Amint már fentebb említettem a vallási út érzelmi, érzületi megközelítés még a hosszú ösvény lassú útja. A tömegek számára tökéletesen alkalmas, hitüknek megfelelő. A Hermetikus Filozófiában Hermész a vezető, az értelem szimbóluma. Az értelemben erősebb emberek (műveltségtől függetlenül) számára már a puszta érzelmi megközelítés nem kielégítő a spiritualitás útján. Az Evangéliumok példabeszédeit, tanításait is értelemmel kell kikutatni, fel kell fedezni bennük a magasabb igazságot. Nem arról van szó, hogy el kell hagyni az érzelmi jelleget, áhítatot és nem lehet mondjuk mély átéléssel, hagyományosan imádkozni, de mellette tovább kell lépni a meditáció, kontempláció irányába, mert a példabeszédek elsődlegesen az önmegvalósításra vonatkozó tanításokat tartalmazzák. Ez már a szellemi erő mélyebb megragadás, befelé fordítása. Ha egy értelemben erősebb hívő még a vallási rituálék érzelmi szintjén gyakorolja a vallást, akkor nyugodtan kijelenthetjük róla, hogy hiszékeny, vagy, ami még rosszabb képmutató.

Jézus azért is tanított példabeszédekben, hogy mindenki csak annyit értsen meg belőlük, amennyi rá tartozik. A "Hadd temessék el a halottak a halottaikat" nagyon jó példa erre, egy racionális gondolkodású, nem hívő számára még akár megbotránkoztató is lehetne. Viszont, aki tisztában van vele, hogy egy spirituális tanítást hall már másként áll hozzá. A spirituális út soha nem volt könnyű, a megszabaduláshoz, Isten Országának megvalósításához a szívünkben élő Krisztust kell követni. Jézus Krisztus az Isteni Önvaló szimbóluma, aki ebben a jelenetben megszólítja az embert, viszont, ha ez megtörténik már semmilyen kifogásnak nem lehet helye. Természetesen nem szó szerint kell ezt érteni, hanem úgy, hogy akkor már hétköznapi konvenció nem állhat az ember útjába, mindenben a Belső Szót, Erőt kell követni még akkor is, ha ez irracionálisnak tűnik. A "halottak" azok az emberek, akiket még megkötnek a társadalmi béklyók, külső elvárások, szokások, az élet értelmét nem ismerték fel. Amint láthatjuk meglehetősen magasak a követelmények. 

A másik idézet is erről szól. Ott a megszólított ember még mielőtt követné Krisztust, haza akar menni elbúcsúzni a rokonaitól, családtagjaitól. Jézus őt sem kíméli: "Aki az eke szarvára teszi a kezét, és hátratekint, nem alkalmas az Isten országára." Itt is egy erős képet látunk. Felvetődik a kérdés, hogy vajon képesek lennénk e erre? Ki, vagy mi az bennünk, akinek fontosabbak a konvenciók, családtagok, rokonság mint az Isten Országa? Nem más ő, mint a kondicionált ego működésünk, egoizmusunk, számára a Krisztusi Én követése, az abba való beoldódás az ideiglenes megsemmisülést jelenti.

Jézus ezekkel a példákkal a legerősebb kötésekre mutatott rá, az ego játszmáira. Legmagasabb, gyakorlati szinten ezt a folyamatot akkor éljük át, mielőtt beállna a meditáció nirvikalpa szamádhi állapota. Ilyenkor az emberben a feltámadt Krisztusi Erő beavatása megszünteti, lekapcsolja a fizikai test érzetét és éberen, teljes tudatossággal felszívódunk az Ürességben. Bővítmények nélkül realizálódik az Önvaló, az Önmagában lévő esszenciális lényünk. Ennek a folyamatnak a lezajlása közben felmerülhetnek gondolatok, zavaró, elterelő emlékek, erős félelem és ez visszarettentheti a gyakorlót. Ezzel elodázza az átlépést, "hátra tekint".

Láthatjuk tehát, hogy az Isten Országára való alkalmasságnak komoly feltételei vannak. Önmagában már a vallás, vallások felszínes követése sem sokat ér maximális odaadás nélkül, de egy ima is hatástalan, ha nem Istenre gondolunk és kitárt szív nélkül mondjuk. "Isten a szíveket látja..." A direktebb, kontemplatív ösvényen pedig már olyan erős odaadásra, elszántságra van szükségünk, mint ahogyan egy fuldokló küzd az életéért.

Ez a korábbi bejegyzés Jézusnak egy másik, érdekes példabeszédével foglalkozik:

https://nyilegyenes.blog.hu/2018/07/04/nem_azert_jottem_hogy_beket_hozzak