Asztrál-karma automata
Hamvas Béla szerint az emberek nem mások, mint asztrál-karmájuk automatái. Magyarán reflexszerűen élünk, ugyanazokat a köröket futjuk, kapcsolataink is felszínesek, hiszen csak maszkjaink ütköznek. Mindig ugyanaz történik, reakcióink kiszámíthatóak. Anthony Damiani filozófus, asztrológus egyik előadásában egy érdekes jelenségre hívta fel hallgatói figyelmét. Paul Brunton megvilágosodott író-filozófusnak volt a közeli tanítványa és jól ismerte mestere radixát. Megfigyelte, hogy Brunton asztrológiai képletéből nem lehetett konkrét következtetéseket levonni a személyiségét illetően, mert jó értelemben véve "kiszámíthatatlan" volt a viselkedése. Elmondta, hogy egy átlagembernél pl. a Merkúr állás alapján meg lehet mondani, hogy az illető merkúri értelemben, a maga szintjén hogyan fog viselkedni egy élethelyzetben (szinte mindig ugyanúgy), viszont a megvilágosodott mester lehet, hogy teljesen másképpen, vagy ellentétesen cselekszik, mint amit a bolygóállás mutat. Magyarán már nem automatája asztrál-karmájának, megszabadult a mintázatok kényszerítő erejétől. Természetesen neki is van egy látszólagos személyisége, szerepe, ami lejátszódik a külvilágban, de az ebből fakadó viselkedés kiszámíthatatlan.
Talán a kiszámíthatatlanság miatt hiszik, vagy hitték a Bölcseket bolondnak, mert nem lehet megítélni, megérteni racionális gondolkodással viselkedésüket, de míg egy bolond sorsa értelem nélküli jellemből fakad, addig egy megvilágosodott Bölcs sorsát az Önvaló irányítja, értelme az intuíció eszköze. A Nap az Öntudat és a körülötte keringő bolygók a belőle sugárzó fényt lekötik, átszínezik. Ezzel a keringéssel történő azonosulásból fakad a személyiség örvénye, ami elfedi az intuíció hangját és automatikus jelenséggé degradálja a sorsmegélést. Paul Brunton szerint egy ember spiritualitását az határozza meg, hogy életét milyen mértékben vezérli az intuíció, ami nem más, mint az Önvaló hangja. Jiddu Krishnamurti a "választás nélküli" tudatosságról tanított, amikor döntéseink, választásaink, gondolataink stb. nem a múltból, a kondicionált személyiségből, memóriából, előítéletből fakadnak, ezért cselekedeteink, viselkedésünk akár irracionálisnak is tűnhet környezetünk számára, mert nem az ego hangjára hallgatunk. (az ego számára csak az ok-okozati összefüggés értelmezhető)
Az asztrológia az egyéni psziché térképe, amely feltárja előttünk asztrál karmánk összetevőit, fizikai sorsunk jellegének okait, a jellem és az ebből fakadó sors összefüggéseit. Az élet legmagasabb értelme a megszabadulás, de ez nem megy egyik pillanatról a másikra, tömegeket nem érint, viszont, ha valaki jelleméből, mentális hajlamaiból fakadóan rálép egy hiteles spirituális ösvényre, akkor radixának őszinte tanulmányozásával feltárhatja önmaga mulandó örvényét, összetevőinek működésével ellenőrizheti a tapadási pontokat, azokat, ahol a legerősebb az automatizmus. Jellemző manapság az asztrológia iránt érdeklődőknél, amikor pl. kijelentik, hogy ilyen és ilyen a Napom, vagy az aszcendensem stb. és ezzel büszkén felcímkézik magukat, valójában "rápörgetnek" az örvényre, csak az egót erősítik vele. Az emberek nagy része valójában csak egója megerősítését várja egy elemzéstől, újabb címkék felvételét, nem is szólva a jóslatokról, amiknek természetesen a mulandó, felszíni én elvárásait kell tükröznie.
Amikor először olvastam Anthony Damiani tapasztalatairól, egyből eszembe jutott egy érdekes párhuzam a Pisztisz Szophiával. Ebben az ősgnosztikus műben Jézus egy helyen az asztrológiáról beszél, és egyik tanítványa asztrológusokkal kapcsolatos kérdésére a következő választ adja:
"Ha az asztrológus a szférát jobb felé fordulva találja, az első kiáradás szerint, akkor megleli szavait, s azt, aminek történnie kell megjelenti. De ha a szférát bal felé fordulva találja, nem mondhatja meg az igazat, mert én az ő befolyását: az ő négyszögét, háromszögét és nyolcasát megfordítottam" (Szepes Mária fordítása)
Itt szinte ugyanannak a jelenségnek a leírását láthatjuk, amiről Damiani beszámolt, csak a fényszögek, szférák összefüggésében. Szepes Mária magyarázata szerint a balsodrású spirál a messianizmus jelképe. Ha valaki rálép erre az útra, a hiteles spiritualitás útjára, vagy már elérte a megszabadulást, megvilágosodást, akkor a jövő kiszámíthatatlanná válik. Az ő szférája bal felé van fordulva.
"A spirituálisan képzett asztrológus tudja, hogy ha valakit a messianizmus eszméje vezet annak horoszkópja bal felé fordul. Egyetlen olyan megállapítás és jövendölés sem lehet teljes érvényű nála, amely a jobb felé hajló szféra emberére kikerülhetetlenül ránehezedik" - Szepes Mária
Érdemes "ízlelgetni" a spirituálisan képzett asztrológus fogalmát, mert az az asztrológus, aki nem méri fel, nem "látja" az egyén valós szellemi fokozatát (karakterológia, pszicho-grafológia, intuíció stb.) az csak vaktában lövöldöz és saját elképzeléseit vetíti ki. Sajnos manapság szinte csak ilyen asztrológusokkal lehet találkozni, tele van velük az internet. Ez azért is fontos, mert, ahogy Szepes Mária írja az, ami egy balra hajló horoszkópban szellemi gazdagodást jelent, az a jobb felé hajlóban anyagi vagyonosodást fog jelenteni. A 8. ház, a halál, transzformáció háza az "anyagba vakult csillagrabszolgának" rémületes halált, a spirituális törekvőnek ugyanolyan bolygóállás mellet feltámadást, megvilágosodást jelent. Persze ezek a direkt, lesarkított példák a megértés megkönnyítésére szolgálnak, valójában számtalan árnyalat létezik még. Ugyanez vonatkozik a fényszögekre is, de gyakorlatilag az egész képlet minden egyes összetevőjére.
A hiteles spirituális ösvény a sugárzó figyelem, figyelmi erő lekötöttségének felszabadításáról szól, annak 180 fokos megfordítása. Legmagasabb szinten a passzív koncentráció-meditáció figyelemerősítő, majd a direkt ösvény szemlélődő, aktív gyakorlatait jelenti. A radix megmutatja a lekötöttségi pontokat és a rendszeres elemzés során figyelemmel kísérhetjük az adott pontok működési jellegében beállt változásokat. Természetesen ezeknek a változásoknak sorsunk menetében is realizálódnia kell, hiszen "gyümölcseiről ismerszik meg a fa". A legfontosabb az élethelyzeteinkben fellépő reakcióink megfigyelése és a radix pontjai által jelzett hajlamok áthangolódása. Az utóbbi jelzi, hogy jó úton járunk, így egyre jobban sikerül kibontakoznunk személyiségszerkezetünk automatizmusából, kiegyensúlyozódunk, és tulajdonságaink, hajlamaink a helyükre kerülnek. A belső béke egyre jobban alapélményünkké válik, aminek a karma törvénye alapján sorsunkban is meg kell jelennie.
"Ahogy a belső béke előrehalad, a külső problémák visszaszorulnak; ahogy az igazság áthatja az elmét, a harmónia átrendezi az életet" - Paul Brunton.