Sokan úgy képzelik, hogy a spirituális érdeklődés, vagy egy ilyen ösvényen való elindulás automatikusan jó sorsot eredményez és lehetővé teszi a szenvedések elkerülését. Nem véletlen, hogy napjainkban óriási az érdeklődés az ilyen utak, módszerek iránt és szinte minden tanítás elérhetővé vált. Általában lebutított, eladhatóvá tett formában, gyors eredményekkel kecsegtetve történik mindez, főleg olyan tanítók, írók közvetítésével, akik nem saját tapasztalataikra támaszkodnak, hanem az összeolvasottakat szövik tovább és még, ha jó szándék is vezérli őket a legtöbb esetben csak a zavart fokozzák. Ebből a zavarból születik meg a spirituális ego, az "Úton járás" tévképzete a követőkben, ami nem más, mint a menekülés egy fajtája, önáltatás. Az internet jóvoltából a közösségi oldalakon is jól megfigyelhető ez a jelenség. Válogatás nélkül hömpölyögnek a spirituális idézetek, képek, vannak, akik még hangzatos, keleties hangzású neveket is felvesznek, de egy enyhébb kritikai hozzászólás hatására is görcsbe rándulnak, elkezdenek személyeskedő stílusban válaszolni, vagy letiltják az embert. Jellemző az önismeret hiánya, úgy akarnak az emberek spirituálissá válni, hogy a személyiségük árnyoldalával nincsenek tisztában. (Láttam már olyan megosztást is, ahol  egy Ramana Maharshi idézetet, egy szélsőjobboldali, politikai párt vezetőjének az uszítása követett. Jellemző még a rajongói mentalitás, amikor valakinek a személyiségébe beépül egy spirituális irányzat követése és ha "szó éri a ház elejét", akkor az illető olyan szintű érzelmi reakciókat produkál, ami egy elvakult focirajongónak is a dicsőségére válna.) Mindez igaz nem csak a követőkre, de az önjelölt "tanítókra" is.

Visszatérve a cikk eredeti mondanivalójához, azt vettem észre, hogy a spirituális út nehézségeiről, buktatóiról, elakadásairól szinte soha nem esik szó. Ennek több oka is lehet, az egyik valószínűleg az, hogy ezek a tanítók nem járták végig az utat, ezért nem is találkozhattak ilyen nehézségekkel, magyarán tudatlanok, de eladhatóság szempontjából sem hasznos az akadályok felvázolása, pedig már Jézus is felhívta erre a figyelmet:

„Ne gondoljátok, hogy békét hozni jöttem a földre. Nem azért jöttem, hogy békét hozzak, hanem kardot. Azért jöttem, hogy szembe állítsam az embert apjával, a lányt anyjával és a menyet anyósával: saját háza népe lesz az ember ellensége. Aki jobban szereti apját vagy anyját, mint engem, nem méltó hozzám. Aki jobban szereti fiát vagy lányát, mint engem, nem méltó hozzám"

Nem véletlenül születtünk ide, az életképzeletünk sem véletlenül vetíti számunkra az aktuális, megélendő sorsot. A tudattalan mentális hajlamainkból, karmacsíráinkból nő ki ez a sors és vetül körénk jellemünknek megfelelően. Jellemszerkezetünk mögött, az elme tudattalan birodalmában roppant erejű kényszerítő komplexusok kötik meg az Önvalóból sugárzó erőt és ezáltal figyelmünk csak a mulandóság oldalára szorítkozik. Hiteles spirituális utak követése a lekötött Erő felszabadítását eredményezik, ami jár némi megrázkódtatással, válsággal már csak azért is, mert fokozza az idegrendszeri érzékenységet.

Hamvas Béla ezt írta: "nem lehet fizetés nélkül távozni". Felhívta a figyelmet, hogy a válságponton ügyelni kell, mert a "sötétség hatalmai" az embert lerohanják, ami azt jelenti, hogy az elme tudattalan, ismeretlen tartományai aktivizálódnak. Ezért is fontosak a hosszú ösvény önismereti, öntisztító gyakorlatai, mert ha valaki ezek nélkül indul el, pl. rámeditál a tudattalan problémákra, elfojtásokra, tulajdonságokra, vágyakra, akkor azokat csak felerősíti. Jó példákat láthatunk erre a művészsorsokban, akik közül sokan öntudatlan jógik voltak, az alkotás folyamatában kifejtett koncentráció/meditáció során kiengedték a "szellemet" a palackból és szenvedélybeteggé váltak. Nem véletlen az sem, hogy nagyon sok keleti tanító, szvámi, aki a cölibátus miatt nem élte meg az ellenkező nemmel való kapcsolatot, elbukott, mert nem tudott ellenállni a kísértésnek és ezért titkos viszonyba kezdett tanítványaival, kihasználva őket a beavatásnak álcázott szexuális kontaktussal.

Robert Adams amerikai, megvilágosodott mestertől egyszer azt kérdezte az egyik tanítványa, hogy miért hagynak fel sokan a spirituális gyakorlással, mielőtt elérnék a végső célt. Azt válaszolta, hogy ez azért van, mert a gyakorlás, a meditáció következtében nagyon felerősödnek, aktivizálódnak a szamszkárák-sorscsírák vagy vászanák (az elme tudattalan mentális hajlamai), és ezek az életben komoly válságokat idéznek fel, amik visszarettentik az út követőit. Ezért van az, hogy csak kevesen érnek célhoz, az igazi Önmegvalósításhoz.

Szóval látható, hogy a hitelesnek tekinthető utakon mindig felléphetnek nehézségek. Ott, ahol ez nem történik meg, vagy tudatlanságból nem beszélnek róla, okkal gyanakodhatunk, hogy egy vakvágányon haladunk és a végállomás nem a "mennyország" lesz. Napjaink kommersz spiritualitását ez a csodavárás jellemzi, a "széles út" vadhajtásai ezek. A fizikai szenvedés, szorongás, érzelmi hullámzások természetes kísérőjelenségei a hiteles spirituális praxisnak és sokkal gyakoribbak, mint az üdvteli béke ritka pillanatai, főleg az út elején. Ramana Maharshi ezeket a jelenségeket az Önvalóhoz vezető út mérföldköveinek tekintette vagy akadályoknak, attól függően, hogy éppen kihez beszélt.

Természetesen nem kell megijedni ezektől a jelenségektől, hanem tudatosan el kell fogadni őket. Ha akadálynak éljük meg, akkor azért, ha mérföldkőnek, akkor pedig azért. Mind a két esetben értünk vannak, természetes kísérőjelenségek ezek.

"A spirituális keresők belső fejlődését irányító törvényszerűségek úgy tűnik, gyakran a legrejtélyesebb úton módon történnek. A Kegyelem ereje gondoskodik rólad akkor is amikor nem vagy tudatában ennek és azt gondolod, hogy megvonatott tőled. Ilyen esetekben minél nagyobb a szorongás, annál jobban szorongatja a magasabb rendű Én az egót. Minél inkább egyedülvalónak és elhagyatottnak tűnsz, annál közelebb von magához a magasabb rendű Én" - Paul Brunton