"A szellem megjelenéséről mindenkinek megvan a maga titkos belső élménye. A megjelenés lélekmozdulatokban történik. Ezeket a lélekmozdulatokat, amelyek az egyik állapotból a másikba vezetnek, az éppen kinyíló virágszirom és a madárszárnyak együttes képe közelíti meg leginkább" - Hamvas Béla

Az ősi feljegyzésekben a spirituális út közvetlen, direkt ösvényét a "madár útjának" nevezik. Ez a filozófiai jóga, ahol a tudatot arra kényszerítjük, hogy saját magát szemlélje. (a filozófiai jelző ne tévesszen meg senkit, mert ennek semmi köze az európai értelmezéshez)

"A filozófus misztikust kevésbé érdeklik a szubjektíven látott formák, viszont sokkal jobban az az erő, amely e formákat áthatja, ezért magasabb megvilágosodásra jut. A filozófiai jóga akkor teljesíti ki önmagát, amikor a figyelmet elfordítja a külső gondolatoktól egy forma nélküli valóság felé" - Paul Brunton

Ezen az úton a tudat a meditációs objektum, a tudatosság, "én-vagyokság" alapélménye, valamint az azt fenntartó Önvalóból sugárzó Erő, mivel "a tudatosság érintése ebben az erőben lakik". A gyakorlást nyitott szemmel kell végezni, hiszen a végső cél a világ-ideájának abszorbeálása, és szemlélődésen, szemlélődő gyakorlatokon keresztül eljutni Önmagunk megnyilvánult és megnyilvánulatlan helyzetének felismeréséig a Kozmikus-Elmében, ami minden jelenség forrása. Az ezen az ösvényen haladó kereső már nem követ külső, megtestesült gurut, számára csak a belső mester elfogadható, az Önvaló. 

Az ezt megelőző a "hangya útja", a hosszú, közvetett, fokozatos ösvény. Ide tartoznak a testtel, elmével végzett, szárnyakat erősítő gyakorlatok, jógák, de a vallások vallási gyakorlatai is. A koncentráció-meditáció gyakorlásánál még egy külső objektumot használunk, a figyelem még egy ászanára (testtartásra), mantrára, lélegzetre, imára, elképzelésre, vallási érzületre, vagy művészeti élményre stb. összpontosul. A gyakorlóknál jellemző még a külső guruk, emberi alakban megjelent mesterek, tanítók követése.

Hogyan jelenik meg mindez a képzőművészetben és elsősorban a festészetben? Természetesen a megjelenésen inkább nagyon erős hasonlóságot kell érteni és nem teljes azonosságot. Korábban már sokat foglalkoztam az érzékek működésével, a Kozmikus Elmével/Istennel való tudattalan együttműködéssel. Ennek a Kozmikus Intelligenciának a képalkotó, imaginációs tevékenysége révén jelenik meg a világ ideája. Ez az életképzelet, imagináló tevékenység képez minket is, és a látás folyamatában látványként tárja elénk külvilágunkat. A festészet a már fentebb említett szemlélődés gyakorlása szempontjából játszik fontos szerepet, mivel az érzékek közül a látás tudatosítását teszi lehetővé, és ezáltal a világ-látvány és önnön esszenciánk egylényegűségébe avathat be.

Nem véletlenül használtam az "avathat be" feltételes módot, mivel a festészetben (szobrászatban) is nagyon hasonlóan jelenik meg az a különbség, amit már a spirituális gyakorlásnál kifejtettem. Hamvas Béla kétféle kultikus képről ír, amit a keletiek ismertek. Az egyik a figurális pratima típusú kép volt, a másik pedig az absztrakt jantra.

A pratima természethűen ábrázolta az istenséget. Indiában, Kínában, Mexikóban, Tibetben, Egyiptomban rengeteg található ezekből, később Bizáncban és Oroszországban ezek voltak az Ikonok. Meditációs objektumok ezek is, de, mint reális ábrázolások a közönségesebb hívők számára készültek és elsősorban a vallási hit elmélyítésére, az érzület felerősítésére szolgáltak. A mélyebb összefüggéseket ezekből nem lehetett megérteni, a "belső meglátás" képességét nem fakasztották fel.

A jantra viszont elvont alakzatokat ábrázolt, geometrikus volt, tudatosan távol tartva magát a természetes, közérthető ábrázolástól. A már magas fejlettségi szintet elért hívők, keresők számára készültek, mint meditációs objektumok, abból a célból, hogy a szemlélődést még magasabb szintre emeljék. /nyitókép/

Láthatjuk tehát, hogy az archaikus keleti művészetben jól elkülöníthető a két irányzat. Mivel a festészet és szobrászat elválaszthatatlanul összekapcsolódott a spiritualitással, ezért ezen irányzatok funkciójában lévő különbség az utóbbiban is fellelhető, mint közvetlen, direkt és közvetett, indirekt ösvény.

Ez nem csak az ősi kultúrákban volt így, hanem most is így van mindkét területen. Természetesen a mai, Vízöntő világkorszakban már nincs meg az a szintű erőteljes összefonódás a spiritualitás és művészet között, mint a régebbi korszakokban, de a képzőművészet területén még mindig lehet találni példákat.

A "madár útja" a festészetben a modern, absztrakt festők képein jelenik meg. Ezek a geometrikus képek sokkal erőteljesebb megszólító erővel, idézőképességgel bírnak, mint a naturalista festők munkái. Hamvas azonban felhívja a figyelmet, hogy egy kép attól, hogy absztrakt még nem feltétlenül jantra.

"A jantra arról ismerhető fel azonnal és első pillanatra, hogy néhány hangsúlyozott koncentrációs pontja van. Ezekre a pontokra az a jellemző, hogy nem ábrázolások, hanem jelek és értelmek, amelyek tudatosan, szándékosan és éberen távol tartanak maguktól mindennemű szenzualista romantikát és legendát. A szenzualista kép minden esetben valamely látási kaland. A káprázatban való elmerülés"- Hamvas Béla

Az absztrakt kép feladata pontosan az ellenkezője a naturalista irányzatnak, célja a látás felszabadítása, "röghöz kötöttségének" feloldása. Egy ilyen kép olyan érintést adhat a szemnek, mint egy Zen kóan a gondolkodó értelemnek, amelyik megbontja, kisiklatja a hagyományos értelmezési kereteket. A kibillentett vagy inkább helyreállított érzékelésben egy pillanatra megszűnik a káprázatszerűség, a maya, a fátyol lehull.

Hamvas az egyik nagy magyar festő, Martyn Ferenc festőiségével kapcsolatban így fogalmaz: "Ezeken a képeken a szem átélheti a teljes felszabadulást. Mintha a látás már magára a látásra lenne irányítva, felfokozva annyira, hogy nem a tárgyra figyel, hanem a látás mozzanatára" 

Az absztrakt kép és a jantra erre a mozzanatra vezeti vissza a szemlélőt. A látványra való odatapadás megszűnésével felszabadul a szubjektum-objektum látszólagos feszültsége és egy belső meglátás során felismerszik, átélődik a minden jelenséggel való egységérzet.

"Ne a tapasztalat légy, hanem a tapasztalás!" - tanította az advaita mester Papaji.

A mostani világkorszakban az absztrakt festészet képei azok a jantrák, melyeknek tudatos szemlélete elősegíti a látássá, mint tudatos  tapasztalássá válást. Így az imagináció, életképzelet térbevetülésének tudatosítását lehetővé teszik. Mindez valójában nem más, mint elménk legmélyebb rétegéből, az Önvaló szemszögéből történő egységlátás megtapasztalása, Örökkévaló részünk teljes kört átfogó mulandóság szemlélete. Egy pillantás az Örök Pillanatból.

/ A Hamvas Béla idézetek a Medio kiadó gondozásában megjelent Művészeti írásokban találhatók. /