Nyílegyenes

2021.nov.04.
Írta: Derwish komment

Nincsenek mások/Kozmikus vízió

visionary-archetype.jpg

Kérdező: Hogyan bánjunk másokkal?

Ramana Maharshi: Nincsenek mások.

Többször is láttam már felbukkanni ezt a kis párbeszédfoszlányt az egyik közösségi oldalon. Az egységtudatban hívők szeretik ezt odadörgölni a még duális szemléletű tanításokban hívő emberek orra alá, mint egy végső kinyilatkoztatást. Természetesen, nagy valószínűség szerint ők is csak hallomásból ismerik ezt a tanítást, és nem saját meggyőződésük, tapasztalatuk alapján hivatkoznak a Maharshi válaszára. Ugyanez elmondható a manapság annyira divatos neo-advaita gurukra is, akik hasonlókat papolnak az összeolvasottakból. Nem sok értelme van ezt így kijelenteni a hétköznapokban, mert az élet nagyon gyorsan be fogja bizonyítani, hogy bizony nagyon is "vannak mások". Természetesen ez nem jelenti azt, hogy Ramana nem mondott igazat, hiszen végső szempontból, az Önvalóból, a vetítőgócból tényleg nincsenek mások, minden egy, de mi még nem látunk abból a szemszögből, ezért maximum csak elképzelni, elhinni tudjuk válaszát. Ettől függetlenül ez egy nagyon fontos tanítás, jó észben tartani, megtartani a magunk számára, mint egy, a mentalizmus elméletének elmélyítésére alkalmas kijelentést, de a másokhoz való morális viszonyra is jó hatással van. (Attól még hogy nem éljük meg az egységet így, igaz, ugyanúgy, mint ahogyan a Föld is gömbölyű, pedig a felszínről nem látszik annak.)

A megvilágosodott tanítók szerették használni az álomhasonlatot az ébrenléti állapot jellemzésére. Azt tanították, hogy az ébrenléti tapasztalat is ugyanolyan, mint az álom, egy elmeközegben létrejövő kivetítés és, ha látunk valamit, vagy valaki "mást", az gyakorlatilag mi vagyunk. Senki nem kételkedik benne, hogy az álmokban látott szereplők, "mások" csak mentális konstrukciók, tőlünk nem függetlenek, bennünk keletkeznek, viszont az ébrenléti állapotról ezt már nem tudjuk elhinni. Ez azért van így, mert az álomvilág általában, normál esetben a saját tartalmaink kivetülése, az ébrenléti pedig a Kozmikus, Világ-Elme kollektív vetülete, ezért látjuk ugyanazt.

A fiatal Szvámi Vivekananda már csak álomként látta a világot. Mialatt Kalkuttában sétált egy parkban többször is beleverte a fejét egy korlátba, hogy lássa, valóságos-e, vagy csupán az elme illúziója. Így nyert bepillantást a kettősségnélküliségbe. Ezt a bepillantást Paul Brunton kozmikus víziónak nevezte, ami (néhány embernél) a megvilágosodás során, annak egy fázisában fellépő misztikus kísérőjenenség, egységélmény. Van, aki ébrenléti állapotban éli át, és a már duálisnak látszó, kivetített Világ-Ideát látja az Önvaló vetítőgócából, de már Önmagával egyben, kettősség nélkül, osztatlanul. Van, aki a Világ-Idea "megnyilvánulatlan" előképének egy részébe nyer bepillantást, beleoldódást az álom és ébrenlét határán vagy szamádhiban, a meditáció egyik állapotában. (nirvikalpában csak az Üresség van már, a Tudatosság tudatossága)  Mind a két megélést az egységélmény jellemzi. Gyakorlatilag ezek a víziók a "tat-tvam-asi", Az vagyok, (Brahman, Világ-Elme létben áramlása) jelentésének a megélése. Ezért tanította Ramana, hogy "Nincs más csak az Önvaló." Az Önvaló Brahmannal egy, annak egyénivé váló sugara.

"Az Elme első kifejeződése az Üresség. A második és az azt követő a Fény, azaz a Világ-Elme. Ezt követi a harmadik a Világ-Idea. Végül jön a negyedik, a világ megnyilvánulása." - Paul Brunton

Az Elme innen nézve az abszolút, nyugalomban lévő Istenség. A Világ-Elme (Brahman, Isten) ennek az abszolút Istenségnek az első kifejeződésében, Ürességében működő koncentrált, aktív, teremtő Fény megnyilvánulás, imaginációs tevékenység, ami ideákban (ősképekben, ősértelmekben, mátrixokban) elképzeli a Világ-Ideát. Ez még egy egységtudatú, nagyon magas frekvenciájú mentális, energetikai konstrukció, és egy egész világkorszakot tartalmaz az elejétől a végéig. Itt van az ember ideája is, és az Isten (Világ-Elme) egy ilyen ideával való azonosulással válik egyénivé, Önvalóvá (majd a rárakodó bővítményektől, vagy az önmagában felvett elmealakoktól elkülönült ego, személyiség képzet alakul ki). Ezért egy kozmikus vízió egységélménye nem más, mint a személyiségképzet leoldódása, a figyelem kitágulása, a részleges eltárgyiasulás megszűnése, mivel a belső meglátás az isteni vetítőgócból (Önvaló) történik. (A Világ-Idából, Isten ideavilágából objektiválódik a látható kozmosz minden jelensége, jelenik meg a tér-idő-forma világban)

Amikor szembesülünk az ébrenlétben elénk táruló Világ-Ideával (ez a fizikai világ), akkor a jelenségvilág összefüggéstelenül tárul elénk, mivel Önvalónk az elme alakjait ölti magára, már személyessé szűkülve, a periféria, mulandó oldali azonosuláson (ego szerkezeten) keresztül szemlél. A bővítményekből fakadó, tudatszűkítő mechanizmusok okozzák az elválasztottság, különállóság illúzióját. Meglehetősen bonyolult, pszichoenergetikai folyamatok zajlanak, amik az életképzeletet lefokozzák, beszennyezik, ezért éberségünk is lefokozottá válik, amit csak hiteles spirituális gyakorlással lehet megtisztítani, de a végső szó a Kegyelemé, az Önvaló energetikai beavatásáé. 

"Az élet olyan, mint egy álom, szilárd valósága egy kölcsönzött érzés, ami valójában nem létezik, csak önmagad mélyebb lényében" - Paul Brunton 

Most bemutatok néhány "fátyol nélküli" élményt, bepillantást. Az egyik ilyen egység-élmény leírással egy magyar kötetben találkoztam először. Tímár Katalin, Emlékképek az Örökkévalóságból című könyve még 2001-ben jelent meg az Édesvíz Kiadó jóvoltából. A könyv eredetileg nem a nyilvánosság számára íródott, hanem egy beszámoló a spirituális ösvényen megtett út állomásairól, annak buktatóiról. Katalin, Szepes Mária közeli barátja és tanítványa volt, és tagja az 1947-ben, az írónő és bátyja által alapított Összefüggések Tudománya spirituális iskolának. A könyv utolsó fejezetében számolt be az "Istenélményről", amit idős korában élt meg az évtizedeken átívelő gyakorlásnak köszönhetően. A Nemzeti Színház előtti buszmegálló felé tartott a déli forgalom nyüzsgésében, amikor a megállótól húsz lépésnyire belépett az Örökkévalóságba. - "Észrevétlenül történt. Nem vezette be mennydörgés. Nem szóltak égi fanfárok. Még a lábam sem gyökerezett a földbe. Még csak meg sem lepődtem. Mentem tovább a busz felé, és magától értetődő nyugalommal konstatáltam, hogy valamilyen változás állt be a látásmódomban" - írta a beinduló élmény kezdetéről. Aztán elmeséli, hogy olyan volt, mintha a körülötte lévő dolgok fénykoronát kaptak volna. -  "Leszakadtak zárak, pecsétek, ólomborítások hullottak le rólam, s egyszerre egy tündöklő, születő, sokszorozódó világmindenség közepén álltam". A beszámoló további fázisaiban részletesen leírja az Unió Misztikát: - "...én ők vagyok és ők én. De én vagyok az utca is, az egész város, a világ, és az univerzum összes csillaga. Illetve én nem is vagyok, csak egy isteni Öröm van jelen helyettem, amely extázisban szemléli ezt az egész, boldog kiáradást. Az Isten teremtő extázisa ez...". Felismerte, hogy minden emberi lény magas szellemi rangú, isteni lény, és semmi különbség nincs közöttük. Minden megkülönböztetés tévedés, egy tisztességes polgár és egy részeg csavargó, csak a relatív időkáprázatban tűnik különbözőnek. Látta, hogy isteni voltunkon nem változtat sem "sárral tele" testünk, sem szennyes gondolataink, sem mocskos tetteink. Mindenki egy egymással és Istennel. A mulandó teremtésben lényünknek csak egy töredékével veszünk részt. Ezen felismerések után így folytatja:

"A szivárványosan ragyogó, pezsgő, boldog kiáradás most megdermedni látszott. Minden ugyanúgy volt, mint előbb, de mégis egyszerre volt kiáradás, visszaáradás és nem kiáradás. A sokszorozódás ott lebegett a visszaáradás redukciójában. A nem kiáradás újra előömölni készült. A Mindenség, mint látvány eközben teljesen mozdulatlan volt egy végtelenül hosszú pillanatig. Minden ott volt - és semmi sem volt ott.

- Ez Az - mondtam szigorúan. - Mindig így volt. És ez az Örökkévalóság."

Nem tudta megállapítani, hogy az Unió meddig tartott, talán fél percig, és szép lassan elszürkültek a fénykontúrok, visszaállt a lefokozott állapot. Csak ezek után eszmélt rá az élményre, hogy mit látott. - "És ez nem érdem szerint megy - gondoltam meglepetten -, hanem inkább technika szerint"

Mialatt idéztem a fenti sorokat, eszembe jutott Hamvas Béla rendkívüli műve, a Mágia szutra. A 34. fejezetben így ír az imagináció, életképzelet működéséről:

"Amikor a villámban fellángoló beszélő látomás megjelenik, nem áll meg, hanem ugyanabban az ívben máris visszafordul (de nem is vissza, hanem előre és nem is előre, hanem elárad és sugárzik és a teret birtokába veszi), vagyis a látomás vizionárius heve azt, aki látja, a maga képére átönti. Ez benne a mágia. A látó személy és a látott kép összeolvad. Alany és tárgy egyesül. Ez benne a varázs. Ezért mondja BAADER, hogy az imaginációban
a szubjektum és az objektum kettőssége megszűnik; az ember saját imaginációjának víziójává lesz, vagyis a látomás visszahatva az embert transzmutálja (átváltja) és átlényegesíti." 

Csak mellékesen jegyzem meg, hogy mennyire fontosak a hiteles beszámolók, mert alátámasztják egymást, és segítenek pontosan megérteni a folyamatokat, valamint hírt adnak a létezés magasabb értelméről. A hitelesség kritériuma a realizálás, ezért csak az olyan tanítók tanításának van értéke, akik mögött tényleges megvalósítás, megélt élmény áll.   

Már az eddig leírtakból is látszik, hogy a "Nincsenek mások", vagy pl. "A már most is Az vagy" tanításokat csak azok adhatják át hitelesen, akik a kozmikus vízió egységélményében részesültek. Tímár Katalinéhoz hasonló beszámolót olvashatunk Jiddu Krishnamurtitól is. Nála ezt megelőzte egy nagyon erős tarkófájdalom, ami egyre rosszabb lett, már nem tudott semmit csinálni még gondolkodni sem, ezért barátai kényszerítették, hogy ágyba feküdjön. Ekkor szinte az eszméletét veszítette, de közben tudatában volt a körülötte történő dolgoknak.

"Minden nap dél körül tértem magamhoz. Az első napon ért a legkülönösebb élmény, amikor ebben az állapotban voltam, és jobban tudatába kerültem a körülöttem lévő dolgoknak. Egy férfi javította az utat; ez az ember én voltam; a csákány, ami nála volt, én voltam; maga a kő, amit feltört, az én részem volt; a zsenge fűszál az én lényem volt, és a férfi mellett álló három ember én voltam. Szinte úgy tudtam érezni és gondolkodni, mint az úttattörő, és éreztem a fán átvonuló szelet, és a fűszálon lévő kis hangyát . A madarak, a por és maga a zaj is a részem volt. Éppen akkor egy autó haladt el mellettem valamilyen távolságban; én voltam a sofőr, a motor és a gumik; ahogy az autó távolodott tőlem, én is távolodtam magamtól. Mindenben benne voltam, vagy inkább minden bennem volt, élettelen és élő, a hegy, a féreg és minden lélegző dolog."

Nála még másnap is tartott a folyamat, és a testből való kilépés után további víziós fázisok következtek. (Buddha, Lord Maitreya rezgései stb.) A másik híres Krishnamurti, U.G. Krishnamurti is hasonló megtapasztalásokról számolt be a The Mystique of  Enlightenment könyvben. Ő az érzékek transzformációjaként említi a jelenséget és "természetes állapotnak" nevezi. Elmondja, hogy nála előtte egy belső robbanás történt, ami után elkezdtek megváltozni az érzéki működések. (Azért használom a "robbanás" szót, mert olyan, mint egy nukleáris robbanás, láncreakciókat hagy maga után. A testünk minden sejtjének, a csontok csontvelőjében lévő sejteknek is át kell esniük ezen a változáson. Ennek a robbanásnak az utóhatása, hogy az érzékek most koordinátor vagy központ nélkül működnek - ez minden, amit mondhatok.-UG)

A látásban beállt transzformációról így beszélt:

"Valami történt a szemekkel. A Rialto étteremben ültünk, és egy óriási "látomás" tudatosult bennem, mint egy homorú tükör. A felém közeledő dolgok mintegy belém költöztek; és a tőlem távolodó dolgok mintha belülről mozdultak volna el. Ez olyan rejtélyes volt számomra - olyan volt, mintha a szemem egy óriási kamera lenne, amely anélkül változtatja a fókuszt, hogy én bármit is tennék. Most már hozzászoktam a rejtélyhez. Manapság már így látok. Amikor a Miniddel furikázol, olyan vagyok, mint egy robogó operatőr, a szembejövő autók belém mennek, és a mellettünk elhaladó autók kijönnek belőlem, és amikor a szemem megáll valamin, akkor teljes figyelemmel áll meg rajta, mint egy kamera..."

Itt már egy végleges állapot jellemzését láthatjuk, míg Tímár Katalin élménye csak egy rövid bepillantás volt, amit ő is "előlegként" jellemzett. A kozmikus vízió másik fajtája már közismertebb, hiszen a Bhagavad Gíta 11.fejezetében  olvashatunk Ardzsuna kozmikus látomásáról. Bepillantást nyert az egyetemes rend egy részébe, a Világ-Tervbe, Világ-Ideába. Krishna feltárta előtte önmaga megjelenését az univerzum Ideáján keresztül.   

"A Világ-Idea hatalmas kiterjedése, párosulva a mikroszkopikus terekkel, amelyekben ugyanúgy megnyilvánul, meghaladja az emberi felfogóképességet. Néhányan kiemelkedtek önmagukból, mint Buddha és Ardzsuna, hogy történelmi célok miatt befogadják a Kozmikus Látást. A többiek legjobb esetben is csak részleteibe kapnak bepillantást, de még ezek is félelmetesek." - Paul Brunton

Brunton is beszámolt egy ilyen bepillantásról, amit a megvilágosodási folyamat egy előrehaladottabb fázisában élt át Chicagóban egy  hotelszobában. 

"Végső megvilágosodásom 1963-ban történt. A tudatosság bombaszerűen felrobban, mintha a fejem kettéhasadt volna. Éjszaka történt, az alvás és az ébrenlét közötti állapotban, és a csend elmélyüléséhez vezetett: nem volt szükség meditációra. A Bhagavad Gíta azon verse, amely megemlíti, hogy a Tudó számára a nappal olyan, mint az éjszaka, és az éjszaka olyan, mint a nappal, szó szerint igazzá vált, és az is marad. Magától jött, és rájöttem, hogy az Isteni mindig is velem és bennem volt"

"Minden tapasztalatom kezdett egy sémába illeszkedni. Minden félelem elhagyott. A világot átvilágította a fény. Néhány órával később, miközben az ágyban feküdtem, az alvás és az ébrenlét közötti állapotban, egy hatalmas kozmikus élmény tudatosult bennem, ahol az egész világegyetem állandó mozgásban látszott lenni, és egy dinamikus erő volt a mozgatórugója. Úgy éreztem, hogy az egész világegyetem egy egységes egész, amelyben minden mindennel összefügg, és én magam eggyé váltam vele. Most már láttam, hogy minden, ami a korábbi években történt velem, egy hatalmas terv része volt, és így kellett történnie. Mindennek célja és értelme volt."

Végül, de nem utolsó sorban megemlítem Szepes Máriát, aki szintén említette örökkévalóság-élményét. A fény evangéliuma előszavában két forrásmunkát emel ki, a Pisztisz Szophiát és a gnózist, amelyek inspirálták. Kifejti, hogy a Pisztisz Szophiában található egyik feltevés: "a meg nem nyilvánult világ egyetemes fényének nyugvásából a megnyilvánult lét fölmérhetetlen válságai közé kimozduló, energiamezőkké, formákká változó életet "Atya nélkülinek" nevezte. A másik ehhez kapcsolódó következtetés, hogy e világ létbe gördülése "szeplőtelenül" ment végbe. Természetesen olvasatukkor kétségekkel telve lázongtam, s ez sokáig nem csillapult. Életem legvégén azonban isteni fényességtől beragyogott örökkévalóság-élményemben nyugodott el kifejezhetetlen belső békével és örömmel: megvan."

"A formákká szerveződő életet azért nevezik "Atya nélkülinek", mert nem halálnemző gyönyör hívta létbe, hanem hatalmas eszmevillám."

Említi még a szabad akarat dogmáját is, ami kozmikus-víziója alapján csak az ősnemzésre vonatkozik: "Csakis erre az egyetlen aktusra." "Sehol másutt az akarat nem szabad, valamennyi létsíkon rengeteg bonyolult kényszer determinálja". Paul Brunton is erre a belátásra jutott a vízió során.

Ezek a példák jól szemléltetik a kozmikus-víziók jellegét, a megvilágosodást kísérő, különös látásmódbeli változásokat. (másoktól is lehetett ilyen átéléseket olvasni pl. Robert Adamsnél, Papajinál, Böhménél, keresztény misztikusoknál vagy Jes Bertelsennél, amikor Urgyen Tulkutól kapott egy "rámutatást" a Tudat természetére stb.) Nem biztos, hogy ez mindenkinél fellép, volt olyan megvilágosodott, akinek egyáltalán nem volt semmilyen, ezekhez fogható tapasztalata, nem élt át hasonló tudatosságbeli kitágulást. Abból a szempontból jelentősek ezek a víziók, hogy még jobban rávilágítanak arra a tényre, hogy egy Tudat/Elme által teremtett világban élünk, amelynek a mi tudatunk is része, és az időrendek és térdimenziók nem mások, mint mentális konstrukciók. Viszont, csak az éberen felismert, látott "integrált" elmeközegbeli elmozdulások után tudjuk hitelesen kijelenteni, hogy: Nincsenek mások.

Dúl Antal, Hamvasra utalva ezt írta: "Nincs szükség rá, hogy megalkossuk azt, ami már megvan"

"Nem gondolkodni kell. - Látni. A dolgok maguktól értelmeződnek” (Karnevál)

Az Isten itt állt a hátam mögött

Keresés

1224-bks-green-superjumbo.jpg

Jiddu Krishnamurti szerint, aki a legigazibb értelemben véve éli az életet, az teljesen félelem nélküli, ő maga a világosság, ezért nincs szüksége keresésre. Ez kétségtelen, hogy így van, legalábbis én nem kételkedem JK szavaiban, de ettől függetlenül a "keresés" témakör sokkal összetettebb. Nem ismerem az eredeti szövegkörnyezetet, ahol ez elhangzott, ezért, akár úgy is lehet értelmezni, hogy már egy beérkezett keresőről beszélt. Általában ezt nem így szokták felfogni, mindenki a "keresés" feleslegességére gondol, és Krishnamurti tanításaiban is van erre utalás. 

A születésének századik évfordulója alkalmából megjelent könyvben Evelyne Blau, aki hosszú ideig munkatársa volt, ezt írta: "Ötven éven át tanított, beszélt és utazott szerte a világon. Miért nem változott meg egyetlen ember sem? Őt (Krishnamurtit) bizonyára foglalkoztatta ez a probléma.

Amikor Krishnamurti haldoklott Kaliforniában, egy magnóval rögzítették utolsó szavait. Nem sokkal halála előtt ezt mondta: "Hol rontottam el? Senki sem értette meg?"

Hol ronthatta el? Nehéz megmondani, talán ott, hogy, mint a rövid-ösvény tanítója túlságosan radikális volt abban a tekintetben, hogy nem kell követni semmilyen vallást, szektát, irányzatot, tanítót, gurut stb. Persze meg volt rá az oka, hiszen ő is látta már a burjánzó "spiri" divatot, főleg a nyugati világban, a hosszú ösvény vadhajtásait, mellékvágányait és azt is, hogy rengeteg ember csak a személyes problémáira keresi a választ a spiritualitásban. Az egész egy "ál-alakzattá" vált, az ego búvóhelyévé. "Csak nem felébredni"- ahogyan Hamvas írta, mindent elkövetni, hogy ne kelljen felébredni, még a spirituális gyakorlás jelmezébe is belebújni, jól elrejtőzni az Igazság elől, önmagunk elől. Ezt látjuk most is a divat jógákban, asztrológiában, new age "teremtősdi" technikákban, a felszínes ezotériában, neo-advaita köldöknézésben, régi és új vallásokban stb.

Korábban már írtam erről a "nincs szükség keresésre" témáról, amiből láthatjuk, hogy végső szempontból igaza volt Krishnamurtinak, viszont, azt is láthatjuk nem mindegy, hogy mikortól nincs rá szükség. Manapság nagyon sokan félreértelmezik ezt, aztán az önáltatás csapdájába esnek, azt hiszik, hogy nekik már nincs szükségük rá, pedig még lehet, hogy el sem indultak egy hiteles hosszú-ösvényen, ami még erőfeszítéssel jár. (koncentráció-meditáció)

https://nyilegyenes.blog.hu/2016/07/06/egy_ceyloni_fiatalember_kerdese_a_ramana_maharshi-hez

A Bibliában is benne van, hogy "Légy csendben és tudd, hogy én vagyok Isten". Ennél nincs direktebb tanítás, de amennyire egyszerűnek tűnik, annál nehezebben valósul meg. Ez már tényleg a keresés végén van, de el is kell jutni idáig. Érdemes megemlíteni, hogy pl. Ramana Maharshi is általában minden kérdezőnek először azt mondta, hogy ő már most is az Önvaló, nincs más csak az Önvaló, vagy egy olyan emberhez hasonlította a keresőket, aki nyakig benne áll egy folyóban, de szomjazik. Csak ezek után válaszolt a kérdező tudatossági szintjének megfelelően. Egy egyszerű földművesnek pl. azt tanácsolta, hogy otthon, a házi oltárnál imádkozzon. Nem volt még mindenki alkalmas rá, hogy direktben az Önvalóra, a Tudatosságra hangolódjon, mert mentális hajlamai még szétszórták a figyelmet.

A következő történet jól rávilágít arra, hogy a keresés feladásáig nem egyszerű az út, ráadásul a megvilágosodott mesterek útmutatásai között is vannak eltérések. Berthold Madhukar Thompson német spirituális tanító, író keresése során több híres guruval is találkozott. Az első mestere Osho volt, akinél voltak már megélései, bevillanásai, majd felkereste Papajit Lucknowban. Elmondása szerint jelenlétében egy megsemmisítő, személytelen állapotot élt át, ami óriási boldogsággal járt. Papajairól tudni kell, hogy úgynevezett "shakti" guru volt és nagyon sokan éltek meg vele eksztatikus bepillantásokat, beavatásokat. Az energetikai beavatás során azt tapasztalta, hogy egy hő és fényenergia hullám felment a gerincén, aztán a szemöldökei között (harmadik szem, hipofízis mirigy) vibrálást, majd spirál körök formájában fénykibocsátást tapasztalt. Az élmény közben nem volt képes gondolkodni és nem érezte a személyes énjét sem. A bevillanás egy pontján mélységes szeretet és hála töltötte el. Papaji biztosította róla, hogy elérte a megvilágosodást, de mivel nemsokára visszaállt nála az eredeti állapot, ezért ő nem volt ebben biztos. (valójában csak egy ideiglenes bepillantásban volt része) Mivel elégedetlen volt, ezért felkereste Tiruvannamalaiban Lakshmana swámit, aki Ramana jelenlétében érte el a megvilágosodást, és az ugyancsak megvilágosodott követőjét, Saradammát. Ők azt mondták neki, hogy tényleg nem érte még el az állandó állapotot, ezért gyakorolja az atma-vicharát (önkutatást). Többször is visszament még, miután nem működött nála az atma-vicara, ezért Lakshmana azt mondta neki, hogy már csak Isten segíthet rajta, ezért imádkozzon. Ettől Madhukar teljesen összezavarodott, csalódott volt, többet várt a találkozásoktól, de aztán megértette a swámi tanácsát és jobban el tudott mélyülni a gyakorlás során. Mindezek után kereste fel Ramesh Balsekar advaita tanítót Bombay-ban, (ő Nisargadatta Maharaj megvilágosodott tanítványa volt, egy direkt tanító) 

"Különösen a szabad akarat és a predesztináció fontos kérdésében kértem segítséget. Szintén fontosnak éreztem annak megértését, hogy a gyakorlás és az erőfeszítés vajon elősegíti, vagy akadályozza a megvilágosodást" 

Madhukar már túl volt négy tanítón, akiknek bizonyos pontokon ellentétes volt a tanítása, ezért nem lehet csodálkozni, hogy elvesztette a fonalat. Balsekar tanításait jól ismerte, könyveit korábban olvasta, de személyesen még nem kereste fel korábban. Közölte vele, hogy a megvilágosodást keresi és mindenre elszánt, hogy elérje. 

"Ki az aki keres és mit? Amikor megérted a kérdésedben azt, hogy "ki" és "mit", akkor a keresésed véget ér" - volt  Balsekar első válasza.

Ezek után Madhukar felvázolta eddigi tapasztalatait a különböző mesterekkel, Balsekar pedig érdeklődött az indiai név eredetéről, amit még Papajitól kért.

Ramesh: - Ó, értem. Engedd meg, hogy elmagyarázzam az "Én vagyok Madhukar" jelentését!: Én egy Madhukar nevű test-elme organizmussal azonosítottam magam, a szabad akarat és a személyes cselekvőképesség érzésével...

Most nem írom le a teljes beszélgetést, de Ramesh is mondta neki, hogy nem lehet még megvilágosodott, ha kételkedik benne. Ezek után tért rá a lényegre, amiből tisztán megérthetjük a "kereső és a keresés" jelenségét.

Ramesh: - Mielőtt a keresésről és a megvilágosodásról beszélünk, hadd kezdjem az alaptanításommal: Minden ami van, az a Tudatosság. Ha a Tudatosság minden, akkor nincs egy (különálló) valaki, aki cselekedne. Buddha ugyanezt mondta: "Események történnek, tettek bekövetkeznek, de nincs ott egyetlen egyén sem"

Madhukar: - Érthetőbbé tudnád ezt tenni?

Ramesh: - Ha csak a Tudatosság létezik, akkor hogy lehetne ott egy egyéni cselekvő, kereső, vagy döntéshozó? Mégis van cselekvés, keresés, döntés, de ezek a Tudatosság/Teljesség személytelen funkciói. Az ego a személyes cselekvőségérzetével azt hiszi, hogy ő az aki működik. Valójában mindig és kizárólag csak a Tudatosság működik személytelenül egy test-elme szervezeten keresztül.  

Madhukar:  - Akkor a spirituális keresésnek is egy személytelen történésnek kell lennie.

Ramesh: - Persze. Az igazság keresése és annak végleges beteljesülése a megvilágosodás végső eseményében - az ego, kereső megsemmisülése - olyan, mint minden más cselekedet és esemény. Ezek a Forrás, Totalitás, Isten, Tudatosság vagy hívd bárminek is, személytelen funkciói...

Madhukar: - Ebben a kontextusban, akkor ki az, aki keres? És ki válik megvilágosodottá?

Ramesh: - Nincs senki, aki gyakorolna vagy bármi mást tenne azért, hogy elérje a megvilágosodást.

Madhukar: - Teljesen meg vagyok zavarodva. Akkor mit mondasz, mi a megvilágosodás? Hogyan definiálod?

Ramesh: - A megvilágosodás megsemmisülése annak, aki kívánja a megvilágosodást. A megvilágosodás csak akkor történhet meg, ha Isten akarja, és ez a test-elme organizmus sorsa, azt jelenti hogy az ego, aki meg akar világosodni megsemmisült. Ezért van az, hogy senki nem válhat megvilágosodottá és senki nem élvezheti azt. 

Madhukar: - Akkor a megvilágosodás egy esemény a jelenségvilágban, megnyilvánulásban? 

Ramesh: -  Igen. Ez egy spontán bekövetkező esemény a keresés befejezésének a végén, amiben intuitív, teljes megértés van a spirituális szívben arról, hogy nincs cselekvő és soha nem is volt kereső. Ebben az eseményben az ego, az én teljesen megsemmisül.

Madhukar: - Ha a megvilágosodás sorszerű, akkor minden más, ami történik szintén sorsszerű, beleértve a spirituális keresést.

Ramesh: - Igen, természetesen. Akár a megvilágosodást keresed, vagy egy millió dollárt, egyik sem áll az irányításod alatt. Mind a kettő Isten akaratától függ és része a test-elme organizmus sorsának. 

Madhukar: - Ha minden sorsszerű, akkor annak is sorsszerűnek kell lennie, hogy kiből lesz spirituális kereső, és mikor. És minden egyes keresőnél sorsszerűnek kell lennie, hogy megtörténik a megvilágosodást, vagy sem.

Ramesh: - Pontosan. Továbbá a teljes megnyilvánulás minden eseményének sorsa, minden időben azt foglalja magában, hogy a Földön semmilyen hatalom nem tudja siettetni vagy akadályozni a megvilágosodás eljövetelét...Nem te voltál az, aki úgy döntött, hogy kereső lesz. A keresés csak megtörtént. Meséld el, hogy lettél kereső! 

Madhukar elmeséli a kezdeteket, amikor Osho jelenlétében átélte az első szatorit, bepillantást. "Látod, ezek az események csak megtörténtek. Nem tervezted őket. Az intenzív keresés csak úgy elkezdődött egy tapasztalattal." - Ramesh

Madhukar: - És ezzel a tapasztalattal megszületett a kereső. De te azt mondod, hogy nincs cselekvő és kereső.

Ramesh: - Nincs cselekvő és kereső, egyénként szabad akarattal és cselekvéssel rendelkező elkülönült entitás. Nincs olyan entitás, hogy "én". Azonban van egy Madhukar nevű test-elme organizmus, ami személytelenül működik a Tudatosság manifesztációján belül.

Madhukar: - Elméletileg, ha Isten azt akarná, hogy megvilágosodjam, az akkor is megtörténne, ha én azt nem akarnám. (mert nincs is akaratom)

Ramesh: -  Van akarat, de az a tiéd vagy a Forrásé - Istené? Ez a kérdés. Nem számít, hogy te, vagy bárki más mit tesz vagy nem tesz, mert minden cselekedet Isten akarata szerint történik. 

Madhukar: - Legmagasabb szempontból nézve ki a kereső?

Ramesh: - Legmagasabb szempontból nézve a kereső már az, amit keres. Ő a Tudatosság. Csak a Tudatosság van.

Madhukar: -  Még világosabbá tudnád ezt tenni?

Ramesh: - Amit a kereső keres, az valójában a keresés tevékenysége. A kereső és amit ő a keresésének hisz az valójában az, amit keres. Minden a Tudatosság. Ennek megértése - nem csak intellektuálisan, hanem totálisan, intuitíven a szívben - a megvilágosodás. Minden a megértés. Ezzel a kereső, az ego megsemmisül. 

Amikor Ramesh elmondta ezeket, Madhukar elméje megállt és egy hirtelen beálló, időn túli egységélményben mély megértés történt. Teljesen megszűnt az idő, a múlt, jelen és jövő eggyé vált, amint énje beleoldódott egy fényóceánba. A teljes egységélmény tudatossága elnyelte a személyes tudatot. Megtörtént a tapasztaló nélküli tapasztalás.

A német kereső mögött már meglehetősen hosszú út állt, mire eljutott a megértéshez és azon túl, hogy korábban számos mesterrel találkozott még zen meditációt és vipassanát is gyakorolt. Annak ellenére, hogy minden tanítótól mást kapott, azok is fontos állomások (beavatások) voltak útján, valójában nem is kaphatott mást, csak azt, amire akkor szüksége volt. A rövid ösvényen már nagyon fontos megérteni, hogy nincs szabad akarat, választás, cselekvés, mivel az egyéni törekvés képzetével fel kell hagyni és át kell engedni az irányítást a Kegyelemnek, az Önvalónak, a bennünk élő Istennek . 

Az Isten itt állt a hátam mögött
s én megkerültem érte a világot

Négykézláb másztam. Álló Istenem
lenézett rám és nem emelt föl engem.
Ez a szabadság adta értenem,
hogy lesz még erő, lábra állni, bennem.

Úgy segített, hogy nem segíthetett.
Lehetett láng, de nem lehetett hamva.
Ahány igazság, annyi szeretet.
Úgy van velem, hogy itt hagyott magamra.

Gyönge a testem: óvja félelem!
De én a párom mosolyogva várom,
mert énvelem a hűség van jelen
az üres űrben tántorgó világon.

József Attila

 

Megfordulás

6a00d8341c019953ef01bb0875b291970d.jpg

Egy régebbi bejegyzésben már foglalkoztam az életszemlélet kérdésével és azzal is, hogy az életnek nincs célja, csak értelme. A probléma abból fakad, hogy általában nem, vagy rosszul ismerjük fel az élet/sorshelyzetek mögött feszülő értelmet. Semmi nem az, aminek látszik. Valójában szinte semmiről nem tudjuk megállapítani, hogy jó-e, vagy rossz az adott pillanatban, mert nem látjuk a teljes szőttest, az összképet, szélesebb összefüggéseket. Mindannyian fel tudunk idézni olyan vágyakat, kívánságokat, amikről már utólag tudjuk, hogy sokkal jobb, hogy nem teljesültek, de olyan nem kívánt dolgot is, amiről meg az derült ki, hogy pont az volt a jó. Felszíni, periféria énünk csak az orrunkig lát, ezért nem is várható el tőle a mélyebb összefüggések felismerése, az meg főleg nem, hogy meglássa az úgynevezett "üdv-értéket" a jelenségekben, hiszen az pontosan a létét veszélyezteti. Természetesen semmi nem véletlen, ami egy inkarnációban történik, ezért a leghelyesebb, ha mindent elfogadunk úgy, ahogyan az van, tűnjön  bármilyennek is. Viszont ez nem jelenti azt, hogy ne értelmezzük, ami velünk történik.

Egy jó példát láthatunk erre következő levélrészletből, amit Hamvas Béla írt egyik barátjának:

"Ami életed tragédiájára vonatkozik, arra világosan tudok felelni. A tragédia nem helyes kifejezés. Ez a fordulat nem egyéb, mint a földi életben és a világban való zátonyrajutás. Ez csak akkor következik be, amikor az ember már telítve van világgal és élettel, és teljes erővel felébred a kívánság valami különbözőre. Ez a megfordulás pillanata. Különös, hogy a héberek ezt tesuvahnak nevezik, és ez a szó egyszerre jelent visszafordulást és megváltást. Tragédia csak az élet szempontjából, a lét szempontjából ez a megváltás kezdete. Aki az életben lévő bukásában fel tudja ismerni a lehetőséget a szellemi megszabadulásra, az nem melankolikus többé, és nem szomorú amiatt, amit az életben elszalaszt, hanem elindul az úton. "Az égben nincs hely és idő, csak út és örök" 

Hamvas tapasztalatból írta, amit írt, hiszen az egész élete/sorsa erről szólt, amit ő tudatosan magára is vett. Isten útjai kifürkészhetetlenek, mindannyian megkapjuk a "beavatásokat", az már más kérdés, hogy tudatosan, vagy tudattalanul éljük meg őket. Paul Brunton tanácsa is jó útjelző a tudatosításhoz:

"Tekints a legrosszabb és legirritálóbb bajodat az Önvaló hangjának. Próbáld meghallani mit mond. Próbáld meg eltávolítani azokat az akadályokat, amik önmagadba mutatnak. (önmagadban vannak) Tekints rá erre a különleges megpróbáltatásra, próbára úgy, mint, ami a legfontosabb spirituális növekedésed útján. Minél lesújtóbb egy tapasztalat, annál több erő mozdult meg, hogy közelebb vigyen Önvalódhoz. Életed minden pontján, egyik eseménytől, szituációtól, kapcsolattól a másikig, a Végtelen Intelligencia gondoskodik a növekedés eszközeiről, ha ki tudsz lépni az egoizmusból és használod azokat az eszközöket."

Hitünk ereje soha nem a jó lapjárások idején derül ki, ezért is van a szenvedésnek "üdv-értéke, mivel ez a szellemi növekedést kiváltó leghatásosabb eszköz. A nehéz sorshelyzetek mutatják meg igazán az egónkat alkotó mentális tendenciák erejét. Ezek az erők szűkítik le tudatosságunkat (egóra). A nagy megvilágosodott mesterek is folyamatos próbáknak tették ki a tanítványokat, tesztelve az egoizmusukat. Természetesen nincs előírva, hogy mindenkinek szenvednie kell, de, ahol nincs más lehetőség, ott az Önvaló így fejti ki a hatását, szenvedést, veszteséget okoz. Szepes Mária a "kozmikus óra" állásáról írt, amivel a tapadási pontokat tudjuk feltárni, ha őszinték vagyunk. Mi az, ami még kell nekünk ebből a világból? Mire vágyunk, milyen erős az elménkben a vágydinamika? Persze az nem baj, hogy elfogadjuk a világ dolgait, hiszen benne élünk, de mennyire ragaszkodunk hozzájuk? Mennyire tudnánk meglenni nélkülük és elengedni azokat? Lehetnek ezek emberek, tárgyak,tanulmányok, rang, pozíció, tulajdonságaink, nem feltétlenül kell, hogy mindenképpen anyagi dolog legyen. Az elmében lévő ragaszkodás mértéke számít, és a kérdésre adott őszinte válasz is sokat elárul a "kozmikus óra mutatójának állásáról".

Mindenkit azon a ponton fog érni a "beavatás", ahol a tapadás a legerősebb, és mindenki azt fogja kapni, ami számára a legjobb. A következő történet is erről szól:

Egyszer Krishna és Ardzsuna együtt utaztak. Krishna megszomjazott, ezért megkérte Adzsunát, hogy hozzon neki tejet egy közeli házból. A tulajdonos nem adott, pedig száz tehene is volt. Krishna, mikor ezt megtudta, megáldotta a gazdát: "Tízszeresére szaporodjon a jószágállományod!". Az áldás után valóban megtízszereződött a marhák száma a birtokon. Miután tovább mentek elérkeztek egy kis kunyhóhoz, mellette egy lesoványodott tehén volt egy oszlophoz kötve. Krishna újból megkérte Ardzsunát, hogy hozzon neki egy pohár tejet. A kunyhóban egy öregember lakott, aki a kérés hallatán azt mondta Ardzsunának, hogy hozza oda a barátját is. Nem csak tejjel, de étellel is ellátta őket valamint marasztalta őket éjszakára, hogy kipihenjék magukat. Reggel, miután elmenetek Krishna  így szólt: "Dögöljön meg az öreg tehene!". Az nyomban elpusztult. Ardzsuna megdöbbent, nem értette Krishna cselekedeteit. Az első esetnél azt hitte, hogy Krishna olyan nagylelkű, hogy még azt is megáldja, akik nem kedvesek vele. De mostanra összezavarodott, ezért rákérdezett: - "Miért áldottad meg a rossz embert és átkoztad el a jót?" Krishna így válaszolt: -  "Ardzsuna!, Az első ember mohó és zsugori. Azért adtam neki még több tehenet, hogy még mohóbbá váljon, és még jobban belelökődjön a szanszárába. Így még távolabb kerül a felszabadulástól (moksha). Valójában ez a legnagyobb büntetés számára. A második embernek csak egy tehene volt. Ő nem volt mohó. Közelebb volt a mokshához, már csak az az egy tehén kötötte őt a szanszárához. Nem fog tovább élni, miután a tehene meghalt. Közvetlenül hozzám fog csatlakozni!." 

"Semmi sem az, aminek látszik" - gondolta Ardzsuna.

Krishna az Isteni Önvalót szimbolizálja. A mi belső Mesterünk, Gurunk is pontosan így működik, és Ardzsunához hasonlóan mi sem értjük az életet és benne sorsunk eseményeit. A mostani világkorszakban már szinte lehetetlen megvilágosodott mesterrel találkozni, ami valójában csak a "belső" Guru megjelenése, ezért nehezebb a dolgunk, de ez a nehézség csak látszati. Ha megtanulunk elcsendesedni, figyelni és elfogadjuk a történéseket, élethelyzeteket úgy, ahogy vannak, akkor mindig megkapjuk Önvalónktól a választ valamilyen formában. De ehhez el kell jutnunk a reakciómentes, tiszta szemlélethez és a "Legyen meg a Te akaratod" beállítottsághoz. Ez jelzi, hogy a "megfordulás" sikerült.        

 

     

Mérni

index.png

A maya/májá fogalmla közismert az ezotériával, spiritualitással foglalkozók körében. Maya fátylaként is szoktak rá utalni és illúzióként fordítják, de az elsődleges szankszrit jelentése "mérni". U.G. Krishnamurti hívta fel erre a figyelmet egy videóban és kifejti, hogy semmit nem tudunk megmérni, ha nincs egy kiindulási pontunk, amihez viszonyítunk, amihez képest mérünk. Egy kört is csak a középpontból tudunk megrajzolni. Viszont létezéselméleti szempontból a középpontnak, középpontunknak nincs folyamatossága, mindig egy adott szituáció hozza létre. Az adott helyzet követeli ki, kreálja ezt a pontot: ez a szubjektum egyáltalán nem létezik, az objektum az, ami létrehozza a szubjektumot. Ez állandóan "jön-megy", válaszul azokra a dolgokra, amik történnek. Ha meglátunk egy tárgyat a ráeső fény (ami kint van) aktiválja az optikai idegeket, és az pedig működésbe hozza a memória sejteket. Amint ezek a memória sejtek aktivizálódnak minden tudásunk előjön a látott tárgyról (együttműködésbe lép) és ez a történés kreálja a szubjektumot, ami valójában nem más, mint az a tudás, amivel a tárgyról rendelkezünk. Mond egy példát is: ha látunk egy mikrofont, akkor a mikrofon szó az "én", nincs más ott csak a mikrofon szó, és ha így leredukáljuk a dolgokat, akkor láthatjuk, hogy minden alacsonyabb, vagy magasabb selfkategória értelmetlen. U.G. Krishnamurti hasonlóan Jiddu Krishnamurtihoz elvetett minden filozófiai elméletet, hagyományt, vallást. U.G. a természetes állapotról beszélt, ami az érzékek kondicionálatlan, egymástól független működésének a beállta. 

Tehát a szubjektum az objektumok érzékelése által jön létre, és nem csak a szem, hanem az összes többi érzékszerv is részt vesz a folyamatban. Nincs egy állandó entitás, amit "én"-nek hívunk, az csak egy személyes névmás. A fizikai test pillanatról-pillanatra létezik (funkcionál), mert így működik az érzékelés, ezért csak ebben az értelemben lehet a pillanatról-pillanatra létezésről beszélni, amikor nincs jelen gondolat. Gondolattal soha nem lehet megragadni a körülöttünk lévő mozgást, az élet mozgását. 

"Minden, ahogy Buddha rámutatott, a valamivé válás állapotában van, vagy ahogy U. G. Krishnamurti nevezi: A valóság mozgás. Buddha soha nem tagadta, hogy van valami a valamivé váláson túl. Egyszerűen csak elutasította a lehetőség megvitatását, (korának ritualizált, vallási babonái miatt), míg U. G. Krishnamurti megáll itt, és megerősíti, hogy ez a végső." - Paul Brunton

Hamvas Béla szánkhja tanulmányában írta, hogy az érzékek nem ismerik az időt. Valójában csak regisztrálják a valóra/valamivé válást. A kérdés az, hogy mihez mérten tudjuk felfogni, megélni a létezést. Normál esetben érzékelnünk kell ahhoz, hogy legyen létezéstudatunk, mert pl. az álom nélküli mély-alvásban, amikor megszűnik az objektivitás, azzal együtt a szubjektum is kialszik, létezéstudatunk megszűnik a tapasztalatok híján. Végül is sorsunk nem más, mint létélményünk pillanatfolyamatának érzékelése ébrenléti és álomszinten, de a folyamatosan áramló gondolatokkal való azonosulás, "címkézés" miatt kialakul egy téves önátélés. Valójában csak tudatosság van, tudomásulvétel az objektivált világról, amibe nem csak a külvilág, de belső világunk is beletartozik.

Ramana Maharshi gondolatformák összességeként is jellemezte az elmét, amiben a gondolatok úgy jönnek egymás után, mint ahogyan egy hernyó átmászik egyik levélről a másikra: nem engedi el az előző levelet addig, amíg meg nem kapaszkodott a másikban. Jó példa még a kígyó a kötélben hasonlat is, amikor valaki a hajnali derengésben egy kötelet kígyónak néz. Az állandó gondolkodásfolyamat, érzelmi áramlás hozza létre az összetévesztéseket, a hamis énképet is:

"Miért nem tudod békén hagyni a benyomásokat, érzéseket? Miért fordítod le őket? Azért teszed ezt, mert ha nem kommunikálsz magaddal, akkor nem vagy ott. Ennek a lehetősége rémisztő a "te" számára." - U.G.

Természetesen U.G. egy nagyon direkt tanító, a "short-path", a rövid ösvény tanítója és tanításai teljesen le vannak redukálva a legszükségesebbekre, ezért lehet, hogy sokak számára még nehéz ezeket elfogadni. A hosszú ösvényen még az egót kell megzabolázni, megerősíteni az elmét, hogy a figyelem szétszóródása csökkenjen, viszont a rövid ösvényen már "nem kell tenni semmit". 

"Nagyon bonyolult átlagosnak lenni, mert te más akarsz lenni, mint, ami vagy. Az, hogy önmagad lény nagyon könnyű: nem kell tenned semmit, nincs szükség erőfeszítésre, nem kell gyakorolnod, nem kell tenned semmit, hogy önmagad légy, de, ha más akarsz lenni, mint, ami vagy, akkor egy csomó mindent kell tenned." - U. G.

Születésünk óta egy folyamatos kondicionáláson megyünk végig. Akár már az is tekinthető annak, hogy adtak nekünk egy nevet, azt megszokjuk és azonosulunk vele, de rengeteg más skatulya, szerep, viselkedésminta is rakódik ránk életünk során. Ezekkel a gondolatokkal azonosulva, ezekbe beleragadva próbáljuk énképünket állandóvá tenni, hogy el tudjuk helyezni magunkat, legyen egy fix pontunk, amiben megkapaszkodhatunk. Ezen keresztül mérünk, mérlegelünk, ítélünk, nem is sejtve, hogy ezzel kígyót vetítünk abba a bizonyos kötélbe, de nem csak a külső jelenségekbe, hanem önmagunk megélésére is. Ebből az "elfátyolozásból" fakad a hamis középpontérzet, az ego, ami lehetetlenné teszi a jelenségekhez való viszonyunk tiszta felfogását.            

A pszichológia zsákutcájában

psychology.jpg

Az előző bejegyzésben Dr. Daubner Béla pszichiáter/pszichoterapeután keresztül bemutattam, hogy spirituális szempontból mennyire megbízhatatlan következtetések származhatnak a pszichológiából. A nem mellesleg spirituális tanítóként is tetszelgő szakember még az általa követett irányzatok hitelességét sem volt képes felmérni, azon irányzatok kiagyalóinak megbízhatóságát nem ellenőrizte le. Mivel meglehetősen triviális személyiségekről van szó, amiről bárki könnyen meggyőződhet az internet világában, felvetődik a kérdés, hogy ezt egy nyilvános tanítói szerepre vállalkozó szakember miért nem tette meg. Milyen alapon mond markáns véleményt bármiről is, ha a legcsekélyebb megkülönböztetésre, alaposságra sem hajlandó. Hamvas Béla nem véletlenül írta a Patmoszban:

"A pszichológia iránt való érdeklődés már egymagában fokozott sérültségre vall. Az ember minél korruptabb, annál kényszerítőbb ösztöne van azt a technikai eljárást elsajátítani, amellyel legalább sebeit el tudja fedni, ami annyit jelent, hogy erőtlenségével más fölött hatalmat tudjon nyerni. Az erősek hatalma elviselhető, az erősnek mutatkozó gyengéké elviselhetetlen. Végeredményben a pszichológiában egyetlen betegségről van szó, a normalitástól való eltérésről, és ha valaki nem a sebek beismerésén kezdi, hanem a kompenzációkon, pszeudoegzisztenssé kell válnia."

"Jung későbbi éveiben látta, hogy a pszichoterápia milyen veszélyekkel jár. Az orvos pszeudoegzisztens komplikációit a páciensbe vetíti, saját súlyosabb esetét pácienseinek könnyebb és egyszerűbb eseteiben óhajtja likvidálni. Közben saját sérüléseit a betegre átviszi (Übertragung), és ezzel a beteget oly mérvben inficiálja, amit az nem bír, és nem bírhat el. Nyilván nem a páciensnek van szüksége orvosra, hanem az orvosnak a páciensre."

Jól látható ez Daubnernél is, aki a "pszeudoegzisztens komplikációit" belevetíti a genderellenességbe, és azt a zavaros integrál pszichológia elméleteivel próbálja igazolni.  

(Az előző bejegyzés: https://nyilegyenes.blog.hu/2021/06/13/dr_daubner_tanit_gender_az_integral_pszichologiai_szemszogebol)

A pszichológia egyik alapfogalma a tudatalatti/tudattalan elme, ami végső szempontból nem létezik, legalábbis úgy, ahogy azt elképzelik. "Valójában nincs tudatalatti. Csak a gondolkodó elme és az elme mögötti csendes központ létezik." - írta Paul Brunton. Ramana Maharshi az elme alakjaira még részletesebben utalt: "Ahogy ugyanazt az embert különböző neveken szólítják az általa végzett különféle cselekedeteknek megfelelően, hasonlóképpen ugyanazt az egyetlen elmét hívják különböző neveken - gondolkodás, értelem, emlékezet és én-ség attól függően, milyen alakot vesz fel, nem pedig a valódi különbözőség miatt". A tisztaságban lévő elme az Önvaló, ha nem vesz fel semmilyen alakot. Viszont amíg itt élünk ebben a világban szükségünk van az alakfelvételekre, ezért azok összességét nevezhetjük egónak. Ez a periféria rész nem független az Önvalótól, annak aktív, mulandó, káprázati része, tudatosságát belőle nyeri. Minden egyes egoélmény egy inkarnáció káprázatra szól és csak egy bizonyos mennyiségű mentális hajlam, karma-csíra kivetülése, viszont ott feszül mögötte számtalan korábbi inkarnáció emléke. A pszichoanalízis az aktuális egoélmény problémáival törődik, annak csupán mentális attitűdjeivel és érzelmi feszültségeinek javításával, kiigazításával vagy megváltoztatásával foglalkozik és nem az attól való megszabadulással.

"Jung úgy gondolta, hogy amit ő tudattalannak hívott, abban megtalálta a forrását annak, ami kiforgatja, negligálja vagy szembehelyezkedik az ego eszményeivel. Ez a forrás az árnyék volt. Messzebbre és mélyebbre kellett volna mennie, mert akkor tudta volna, hogy az árnyék maga az ego" - PB

Szóval láthatjuk, hogy a pszichológia a felszínt kapargatja, az egót és nem azzal a tudatossággal foglalkozik, ami mögötte áll, ráadásul nem veszi figyelembe az előző inkarnációk roppant erős befolyását, tudattalan emlékét. A        pszichoanalitikus terápiák a (közvetlen) múltbéli mintákat próbálják felszámolni, nagy figyelmet szentelve a gyermekkori traumáknak, de ezzel csak néhány ismert kényszertől tudják megszabadítani a pácienst, ha egyáltalán meg tudják. De mi a helyzet a legerősebb kényszerrel, az egóval?

"Mi értelme van annak, ha a múltnak néhány kis szakaszát, például a gyermek- vagy serdülőkort vesszük, és csak ezekkel próbálunk meg foglalkozni, amikor az ego valódi múltja számtalan nem tudott emléket tartalmaz korábbi földi életekről, és számos olyan tendenciát, amelyek az eltűnt történelemhez tartozó epizódokból erednek? Az egóval való foglalkozás egyetlen alapos és teljes módja az, ha nem csak a felszíni megnyilvánulásával foglalkozunk, hanem egyrészt saját rejtett létezéséhez jutunk el, másrészt pedig törekvéssel, meditációval és az Önvalóra való elmélkedéssel dolgozunk." - PB

Az ego egy eszköz a mulandóságban, amíg benne élünk egy determinált inkarnáció káprázatban létezni látszik, de nem mindegy, hogy teljesen lekötött figyelemmel éljük meg azt, belegabalyodva, vagy felismerjük tendenciáit és látjuk működését. Ha teljesen elszívja tudatosságunk figyelmét, legyen az bármelyik összetevője is, akkor az egoizmus csapdájában élünk. Félelmeinkkel, fóbiáinkkal, vágyainkkal, indulatainkkal, érzelmeinkkel, lelkiismeret furdalásunkkal, vagy az úgynevezett lelki problémáinkkal való azonosulás az ego csapdái és az egyetlen kiút ebből, ha nem azonosulunk velük. Ezért is hangsúlyozza Brunton a meditációt és az Önvalóra való emlékezést. Csak a valódi Önismeret segítségével tudjuk majd elkülöníteni a "búzát az ocsútól", mivel csak tudatosságunk, létezéstudatunk az állandó tényező, minden más alakzat csak változó káprázat. Az "Én-vagyokságunk" létélménye áll minden jelenség mögött (az összes inkarnáció alapja), amit ha sikerül megragadni vagy állandóan rajta tartani a figyelmet, akkor biztosítja a nyugalmat, békét. Ezért is mondta a megvilágosodott tanító, Robert Adams, hogy a tudattal/elmével/tudatossággal kell közvetlenül foglalkozni és nem a benne megjelenő tartalmakkal. A pszichológia pont az ellenkezőjét teszi, felcímkéz belső szenzációkat.

Hamvas szerint az emberek azt képzelik, hogy a földi életet úgy kell berendezni, mint egy "örömtanyát", hajszolni kell a boldogságot, pedig üdv-értéke valójában a szenvedésnek van, mivel jobban rávilágít a tudati lekötöttségekre, téves azonosulási pontokra. A "kereszt magunkra vétele" a sors elfogadását jelenti, legyen az külső, vagy akár pszichológiai.

"Mi akadályoz meg abban, hogy természetes állapotodban légy? Folyamatosan távolodsz önmagadtól. Állandóan boldog akarsz lenni, vagy legalább ebben a pillanatban. Elégedetlen vagy mindennapi tapasztalataiddal, ezért újakra vágysz. Tökéletesíteni akarod magad, megváltoztatni. Megpróbálsz valami mássá válni, mint ami vagy. Ez az, ami eltávolít téged önmagadtól. A társadalom a tökéletes ember ideálját állította eléd." - U.G. Krishnamurti

Egy determinált inkarnációs periódusban a Kozmikus-Elme Világ-Ideájának tér-időbe vetülését, az egyéni Önvalónk éli meg, fogja fel, de a mentális hajlamok, karmacsírák átszínezése miatt személyessé válik az élmény. Ráadásul ez a fizikai-érzelmi-mentális megélés a személyiségbe szűkülés miatt úgy élődik meg, mintha egy önállóan, szabad akartból cselekvő entitás lenne. Az ego egyik csapdája a cselekvőségérzetből fakad: az én teszek, én érzek, én gondolkodom-ból, pedig valójában csak mulandó jelenségekkel való azonosulásról van szó. Nem lehetne ezeket felfogni, ha nem feszülne mögötte egy állandó, változatlanság hullámhosszán lévő Lény, a Tanú.

Természetesen azt nem állítom, hogy a pszichológiának semmi haszna, biztos vannak részeredményei de, mivel a pszichológus/pszichiáter is ember, egy ugyanolyan átlagember, mint bármelyikőnk, aki az egyetemen tanítottakra és a tapasztalatokra, megfigyelésekre kénytelen hagyatkozni, ezért nem biztos, hogy minden esetben eredményes a tevékenysége. Ha nincs tisztában a mélyebb létezéselméleti ismeretekkel, akkor gyakorlatilag csak vaktában lövöldöz, találgat és, ami még rosszabb, a "pszeudoegzisztens komplikációit a páciensbe vetíti". Ahhoz, hogy ez ne történhessen meg, a lélek orvosának valódi Önismerettel kéne rendelkeznie, olyannal, ami már ismeri a mulandósági oldal leszűkítő csapdáit. Ezt viszont az egyetemen nem lehet megtanulni.

Befejezésként néhány megvilágító erejű gondolat U.G. Krishnamurtitól: 

"Minden alkalommal, amikor megszületik egy gondolat, te is megszületsz. Amikor a gondolat eltűnik te is eltűnsz. De a "te" nem engedi el a gondolatot és a gondolkodás az, ami ennek a "te"-nek a folyamatosságát fenntartja. Valójában nincs állandó entitás benned, nincs teljessége a gondolataidnak és tapasztalataidnak. Te azt hiszed, hogy van valaki, aki a gondolataidat gondolja, valaki aki érzi az érzéseidet - ez az illúzió. Mondhatom, hogy ez egy illúzió, de számodra nem az.

Az érzelmeid még összetettebbek, de ez is ugyanaz a folyamat. Miért kell azt mondanod magadnak, hogy mérges vagy, irigy vagy valakire, vagy azt, hogy a szex zavar? Nem mondok semmit a beteljesítésről, vagy a nem beteljesítésről. Van benned egy érzés, érzet és azt mondod, hogy depressziós vagy, vagy boldogtalan, boldog, féltékeny, mohó, irigy. Ez a címkézés hozza létre azt, aki lefordítja ezeket az érzéseket. Az, amit "énnek" hívsz, az nem más mint  egy a szó: piros táska, pad, lépcső, korlát, villanykörte, mérges, boldog, féltékeny, vagy bármilyen más szó. Az agysejtjeidet felesleges tevékenységre készteted azáltal, hogy állandóan működteted a memória sejteket, ezzel elpusztítod az ott lévő energiát. Ez csak kimerít téged.

Ez a címkézés szükséges, amikor mással, vagy önmagaddal kell kommunikálnod. De  te állandóan kommunikálsz önmagaddal. Miért teszed ezt? Az egyetlen különbség közted és az önmagában hangosan beszélő ember között, hogy te ezt magadban teszed. Abban a pillanatban, amint te is elkezdesz hangosan magadban beszélni jön a pszichiáter. Az a fickó persze ugyanazt csinálja, amit te, állandóan magában beszél: táska, piros táska, rögeszmés, kényszeres, Ödipusz-komplexus, mohó, pad, korlát, martini. Aztán azt mondja, hogy valami baj van veled, kanapéra fektet és meg akar változtatni, hogy segítsen rajtad.

Miért nem tudod békén hagyni a benyomásokat, érzéseket? Miért fordítod le őket? Azért teszed ezt, mert ha nem kommunikálsz magaddal, akkor nem vagy ott. Ennek a lehetősége rémisztő a "te" számára."

                   

Dr. Daubner tanít: gender az integrál pszichológia szemszögéből

dr_-daubner-bela-6.jpg                                          

A megvilágosodott amerikai misztikusnak, Robert Adams-nek volt egy figyelemreméltó állítása a pszichoterápiával kapcsolatban. Szerinte azért nem jó, mert nem közvetlenül a tudattal/elmével foglalkozik, hanem annak tartalmaival, a tartalmakat akarja megváltoztatni, likvidálni. Tanításának egyik kulcseleme a nem-reagálás, mivel szabadságunk a létezés mulandó, determinált oldalán csak eddig terjed. Minden úgy van jól, ahogyan van, el kell fogadni a feltáruló jelenségeket sorsunkban és a világban, hiszen a Kozmikus Teremtő Intelligencia/ Világ-Elme/ Isten pontosan végzi a dolgát: ha képes megteremteni/imaginálni a Kozmoszt és a Világegyetemet, akkor gondoskodni is tud róla. Ha azt képzeljük, hogy ebbe a folyamatba beavatkozhatunk, változtatgathatunk rajta, akkor az Adams szerint blaszfémia. Ez minden szinten így van, legyen az fizikális vagy pszichológiai. Természetesen egónk, személyes énünk nehezen viseli el ezt a koncepciót, és az ego egyik legerősebb alkotóeleméből, a tudatosság testtel való azonosulásából fakadó cselekvőségérzet miatt úgy gondoljuk, hogy ez egy fajta fatalizmus, pedig, ha megvizsgáljuk sorsunk (és mások sorsának) eddigi történéseit, akkor láthatjuk, hogy semmi nem volt véletlen. Sokszor még a legapróbb, legjelentéktelenebbnek látszó döntéseinknek, vagy nem döntéseinknek is szerteágazó következménye volt, vagy van, akár a jelen sorsunkra nézve is döntően hatnak. Ezért a személyes szabad akar, mint olyan értelmetlen, a mentális hajlamainkból fakadó gondolatok, pszichikai állapotunk, érzéseink és tetteink meghatározottak, valójában csak különböző szintű élményjelenségek a tudatosságban, elmében, a tanúságban. A nem-reagálás valójában a felismert tanúság állapota, ez a "vertikális" irány a megszabadulás útja, a reagálás, változtatás akaratlagos megélése, pedig még az egoizmus területe.

Természetesen sorsunk mentális hajlamainknak, pszichikai állapotunknak megfelelően fog megélődni, a személytelen kozmikus erő, a karma ennek megfelelően fogja leképezni élethelyzeteinket, és ezek a vetületek, legyenek azok egónk megítélése szerint kellemesnek, vagy kellemetlennek tűnőek, mindig összhangban fognak állni a kollektív sorssal, és számunkra is mindig a legmegfelelőbb élményt fogják nyújtani.

Nem véletlenül kezdem az elején Robert Adams pszichoterápiával kapcsolatos megállapításával, ugyanis van a youtube-on egy videó Dr. Daubner Béla  pszichiáter, pszichoterapeuta, jóga-oktatóval, ahol a homoszexualitással, gender elmélettel kapcsolatban fejti ki véleményét. Érdemes még megemlíteni, hogy Daubner a Himalájai Jóga Tradíció tanára, és feltétlen híve Ken Wilber integrál szemléletének. Ezen szemlélet alapján a "transzperszonális szinten" minősíti önmagát a videóban. Nem sokat tudok erről a szemléletről, csak egy videót láttam az integrál pszichológia atyjával, Ken Wilber-el, amiben elmagyarázta, hogy a spirituális úton is nagyon fontos a személyiség fejlődése. A felébredésnek, felnövekedésnek, kitisztulásnak (clearing up), kéz a kézben kell járnia és elég sok spirituális keleti, nyugati guru nem tudott megfelelni ennek a kritériumnak. (erről még később lesz szó) Egyből eszembe jutott a mindig markáns, határozott, de kritikus véleményeket is megfogalmazó szaktekintély, Daubner, aki egy olyan jógavonal követője, tanára, aminek alapítója Swámi Ráma, egy bukott szexguru. Már a 70-es évek óta bántalmazott szexuálisan nőket, amit alaposan, soha senki nem vizsgált ki. Később Katharine Webster újságírónő két éven át vizsgálta az eseteket, és az amerikai Yoga Journal Magazine - ban, 1990-ben megírta a részleteket. Szóval köztudott dologról van szó. Azért is fontos erről tudni, mert egy ilyen zavaros hátterű "mester" útmutatásait, és az általa tanított módszert felesleges követni, megbízhatatlan, hiszen a guru életét nem lehet mögé tenni. Természetesen nem kell szentnek lennie egyik tanítónak sem, de az ilyen szélsőségek már túlmennek az elfogadhatóság határán, torz jellemre utalnak, főleg egy "cölibátusban" élő swáminál. Nem hallottam még Daubnert elhatárolódni, vagy kritikát megfogalmazni a "swámit" illetően. Aztán az utóbbi időben már a sarlatán motivációs trénerrel, Szabó Péterrel is szerepelt közös videóban, korábban pedig a Bhakthivedanta Hittudományi Főiskolán tartott előadást, amit a krishnás bizniszegyház működtet. Ez a létesítmény is része annak a világméretű hittérítő és behálózó, agymosó tevékenységnek, amit az ISKCON (International Society of Krishna Consciousness) vallási szervezet folytat. A vallásalapító Brabhupada is egy hamis tanító volt, (Hitlert árjának tartotta, a négereket alacsonyrendűnek nevezte stb.), az ISKCON nevéhez, tanítóihoz rengeteg botrány tapad  (pedofília, zsarolás, hatalmi harc, bérgyilkosság stb.) Azt gondolná az ember, hogy egy "transzperszonális" tudatossági szinten lévő jóga-tanító, pszichiáter már nem adja nevét bármihez, nem vállal el minden áron mindent és rendelkezik azzal a megkülönböztető képességgel, hogy kiszűri a hamis dolgokat.

De nézzük meg Daubner állításait, elméleteit a már említett Milyen ruhába öltözzünk? címen feltöltött videóból, a  homoszexualitással, annak kialakulásával kapcsolatban! Elmondása alapján biológiailag elég korán meghatározódunk: kétféle út áll előttünk, férfi vagy női és ez nem csak emberi, de állati szinten is így van. Kiss József (asztrológus) kérdező felvetésére, miszerint igaz-e, az az alapvető pszichológiai általános műveltséghez tartozó tétel, hogy a nemem, mint önreflexió, az gyakorlatilag nem dől el, mivel a korai szocializáció és személyiségfejlődés határozza meg, hogy pszichológiailag nő leszek vagy férfi? Daubner szerint ez teljesen igaz, csak biológiai szinten dől el a nemiség, ahhoz alkalmazkodik az egész endokrin rendszer, ehhez a hormonok, tesztoszteron, oxitocin és erre épül fel az, hogy viselkedési szinten ezt hogyan elégítjük ki (a biológiai szintet), és innentől már jönnek a patalógiák. Mond erre egy példát is, miszerint már az is nagyon meghatározó magzati szinten, hogy várták-e a gyereket, el van-e fogadva a neme, mert ha nem, akkor a magzatban az anyjával kapcsolatban ellenérzést okozhat, ha esetleg pl. fiút szerettek volna a szülök lány helyett. Már ez is hagy hátrányos pszichés lenyomatokat. A születés utáni korai időszakban, egy hónap után kezd el a gyermek fizikailag elkülönülni az anyjától, de fennmarad egy szimbiotikus fázis, pszichésen nincs elkülönülés és nagyon fontos az anya reakciója a gyermek nemiségére, mert átmennek dolgok. Ahogyan az anyában, a nőben le van képeződve a nőisége, a tudatcsere folytán hat a gyermekre, a neméről kialakuló tudatosságra. Ezek még nem masszív és állandó dolgok, de alapozzák a későbbieket: pl. egy nem kívánt terhességnél, ha az anyának erős ellenérzései, indulatai vannak az apával szemben, és a megszületendő fiú hasonlít az apjához, akkor az anya akármennyire nem akarja, az ellenérzései át fogják hatni az összehangolódását. Nagyon sokszor egy homoszexualitás mögött ilyesmit lehet találni, mivel azzal, hogy fiúnak született, az anya büntetni fogja a férfias viselkedést, ami az apára emlékezteti, ezért ahhoz, hogy az anyja elfogadja, fel kell adnia férfias viselkedését, ami miatt nem fejlődik ki az, amit le tudna másolni az apáról. Az iskolában a normális iskolás fiúk között frusztrálttá válik, ezért visszahúzódik és akkor jön a "cukrosbácsi". Ezek a személyiségzavar megjelenések megjelennek a szexuális viselkedésben is, amik terápia hatására gyógyulni tudnak. Szerinte a homoszexualitás nem betegség, hanem viselkedés, de nem biztos, hogy úgy van megélve, hogy az tökéletes viselkedés. Akkor elmehet terápiára, ahol megélheti magát betegnek, de ha nem éli meg magát így, akkor nem fogják erőszakkal kezelni. Ebből fakad a mostanában látható nagyon sok "furcsaság."

A kérdező felveti a spiritualitás szempontot, a determinációt, (mi determinált és mi nem?) Mennyire üdvös, ha valaki megváltoztatja a született neméhez való érzetét?

Daubner úgy gondolja, hogy a spiritualitás vége a megvilágosodás, ekkor már megszűnik a dualitás és ez már nemtelen. Viszont addig van egy biológiailag determinált nemünk és egy viselkedésünk, ami a környezethez, kultúrához mérten vagy ilyen, vagy olyan, vagy furcsa. Beszél a swámikról, akik nem megtagadják, hanem meghaladják nemiségüket, miután már családot alapítottak és megélték azt. A cölibátus csak mindezek után jön, és ez nagyon fontos a személyiségfejlődésben, a szinteket meg kell fejlődni. Az egy, vagy több élet kérdését világnézetinek tartja, de ettől függetlenül a szintek meghaladása megkerülhetetlen. Közösségi szinten kiemeli a közösséghez tartozás fontosságát, mivel egy ember csak reflektív kapcsolatban tud fejlődni, és a környezet (családi, óvoda, iskola, barátok, országtudat stb.) hatása nagyon erősen hat, innen mintázzuk a viselkedésformákat. Majd elhangzik, hogy a korai személyiségzavarok törvényszerűen, mindig együtt járnak szexuális fejlődési elakadással is, és még nem találkozott pályafutása alatt olyan komoly szexuális zavarban szenvedő emberrel, akinek egészséges személyisége lett volna. Ezeknek a személyiségzavaroknak a környezettől való elfogadása visszahat, vagy megfelelés van, vagy szembefordulás, de a fejlődéshez végig kell haladni a szexuális fejlődésen, mint ahogy végig kell haladni a személyiségfejlődésen is. Nem lehet ugrásokat tenni egyik fejlődési vonalon sem, ha fejlődni akarunk: pl. mágikusan gondolkozni és a csodára várni, majd két héten belül  transzcendentális-spirituális szintre ugrani. (wilberi besorolás) Szexuálisan is így van, aki ráépítette a biológiai nemi működésre, és felépítette személyiségét, az fogja tudni azt kezelni. (nem lesznek személyiségzavarok)

Majd felvázolja az emberiség fejlődésének három fázisát: a világon az emberek több, mint fele mitikusban van (wilberi meghatározás), szóról szóra értelmez dolgokat, a szexualitás csak úgy létezhet, ahogyan a leírt törvényekkel azonosulnak, ez a meghatározó. A következő szinten, a felvilágosodástól kezdődően az ipari szinteken át mentünk tovább, és előállt egy olyan állapot, amikor nyitottá vált a szexualitás. (Freud) Ez a polgári társadalom intenzív átalakulását jelentette és 1960-tól van egy nagy lázadás, a plurális gondolkodás, ami megkérdőjelezett mindent. A polgári társadalomra jellemző etikai törvényeket, erkölcsi szabályokat le akarták söpörni, és miután a szexualitás nagyon széles és  átható, ha az fölszabadul, akkor a szexuális viselkedésben törvényszerűen óriási átalakulások indulnak el. A plurális nagy robbanás volt szexuális szinten és szabaddá vált. Mivel a plurális társadalom lényege, hogy semmi nem igaz, mindent meg lehet kérdőjelezni, így a szexualitáson belül nagyon erősen szabadlábra kelt a homoszexualitás. A régi korokban (római, görög, egyiptomi) is el volt fogadva különféle szinten, de mostanra minden akadályt levettek és amire korábban azt mondták, hogy patalógiás, most azt mondják, hogy egészséges, sőt, azt tartjuk egészségesebbnek a megszokottal szemben. Valójában a plurális egyetlen fejlettségi szintje az integrál, (a fejlett társadalmakban az emberek 10 százaléka tartozik bele, Magyarországon 1-2 százalék) Az integrál fölötti is van egy ezrelék, akik már transzcendálnak. Mivel az Amerikai Pszichiátriai Társaság  kijelentette, hogy nem betegség a homoszexualitás, ezért jöttek a túlburjánzások: házasodjanak össze, éljenek kétnemű családokként, mert nem igaz, hogy egy család csak férfi és nő között jöhet létre. Viszont, ha mellétesszük azt a jelenséget, hogy hogyan alakul ki az egészséges szexualitás, akkor nem valószínű, hogy két férfi fel tud úgy nevelni egy lánygyereket, hogy a nőiessége kifejlődjön gyerekkorában. Ezért alakult ki az integratív társadalom, (még bontogatja szárnyait) hogy nem megtagadunk mindent, ami eddig érték volt és elfogadott, hanem a maga helyén kezeljük. Nem lehet fölcserélni szerepeket, fejlődéseket átugrani vagy megsemmisíteni, mert annak következménye van.

A következő kérdésben előkerül a manapság annyira félreértelmezett gender témakör, annak helyénvalósága, középútja az emberi fejlődés szempontjából.

Daubner az integrál megközelítésből indul a válaszban, (mivel ő is abban van, sőt elmondása szerint inkább transzperszonális szinten), és elmondja, hogy férfiként és nőként csak, mint emberek vagyunk egyenrangúak, előtte már férfiak és nők vagyunk, ezért a viselkedésminták megtagadása nem vezet az egyenrangúsághoz, nem ez az út. Ha visszamegyünk a születéshez és ott megtagadunk valamit, az bele fog épülni a következő szintbe és tovább épül, ezért ennek megváltoztatásához újra  le kell menni oda, ahol ez a probléma van. Most az zajlik, hogy a gender nagy szószólói a saját patalógiáikat vetítik bele ebbe a helyzetbe. Megtagadják, ami eddig volt, és belevetítik azt a patalógiát, ahol a szexuális fejlődésük elakadt. Ezt lehet látni a gender nevesebb hívein. Beszámol egy homoszexualitás kezeléséről tartott rendezvényről, ahol ismertettek egy témában megjelent könyvet és olyan terápiákat mutattak be, amelyek sikeresek voltak olyan homoszexuális pácienseknél, akik terápiát kértek. (Nem elsősorban a homoszexualitás miatt kérték, de erre is sor került). A sikeres gyógyulások abban nyilvánultak meg, hogy a biológiai nemnek megfelelő humán viselkedés fejlődött ki a terápiák révén. A rendezvényen megjelent három fiatal genderista, akik New York-ban kapták a képzést. Az egyik közülük vitát generált egy terapeuta beszámolója miatt, aki egy lányt sikeresen kezelt pszichikai problémáival, fóbiáival, ráadásul a kezelés végén önmagára (nemére) találva, már női ruhában jelent meg. A vitatkozó szerint erőszakot vettek a betegen, a terapeuta határozta meg, hogy milyen neme legyen a páciensnek. A valóságban egy terápia zajlott, ahol a páciens megtalálta saját nemét. Ezt így is meg lehet élni, de a genderisták meg voltak győződve arról, hogy ez egy erőszak volt. Nehéz vitatni a terápia eredményét, de ha valaki úgy van képezve, hogy az erőszakot látja ebben, akkor reménytelen a vita. Azért látja így, mert ő is patalógiás, a genderista a patalógiát tartja az igazságnak és az igazságot meg patalógiásnak. Ez zajlik a genderben. A plurális társadalomban a szabadság mindennél fontosabb, csak össze vannak keverve dolgok, pl. felnőttként döntse el valaki, hogy milyen nemű, de mi alapján tegye? Mivel ez egy hosszú fejlődés a magzati léttől kezdve, ezért, ha szülőként olyan fejlődést biztosítok, hogy még középiskolás korában sem tudja a gyerek, hogy fiú vagy lány, akkor hogy fog dönteni? Ezek abszurd dolgok, a pszichológia eredményeit és a csecsemőmegfigyeléses vizsgálatokat nem szabad lesöpörni az asztalról, mert konkrét tények. Figyelembe kell venni őket, hiszen ez az integrál megközelítés, beépíteni mindent a maga helyén, a maga idejében, hogy egyre tökéletesebb legyen a tökéletesség, mert különben tökéletlenségként éljük meg azt, ami tökéletes. Azt, hogy a tökéletlenség milyen fokú, azt mi csináljuk, aminek van egy felelőssége. Tehát nem szabad a szülők felelősségét úgy áttorzítani, hogy akkor neveli felelősen a gyerekét, ha az majd csak kamasz kora vége felé dönti el, hogy fiú lesz, vagy lány. Felveti a kérdést, hogy addig milyen ruhában jár, hova megy be egy olyan helyzetben, ahová csak fiúk vagy lányok mehetnek be. Ezek tipikusan plurális torzítások. Ebben a kultúrában vagyunk, melynek kivetülése a társadalom. Egy nagy átalakuláson megyünk át a nemiség szintjén, és annak megítélésében, hogy mi a betegség és mi nem az.  Felhozza példának a pride felvonulást, ahol szerinte a felvonulók körülbelül ugyanolyan személyiségzavarban szenvednek, mint az ellentüntető bőrfejűek. 

Ezek után Kiss József felveti az önismereti evidencia témáját, ugyanis szerinte ott kezdődik az önismeret, hogy nem tagadom meg azt, aki vagyok, aminek születtem, akár nemi, akár archetípus akár karma szinten, hanem kezdek vele valamit. Tekinthető ez alapállásnak?

A válaszban Daubner kifejti, hogy a teremtett világot a fejlődés mozgatja. Fölfelé kell haladni szattvikus irányba, de ha a fejlődés útján patalógiákat veszünk magunkra és nem lépünk tovább, akkor a fejlődés elakasztódik. Ha a felelősségem úgy hígul fel, hogy ezt belenevelem a gyerekekbe, akkor az az én felelőtlenségem lesz, de a felelősség- felelőtlenség mindig azon a szinten van, ahol gondolkozunk és ahol az igazságot tartjuk. Az ember lényege minden bölcseleti rendszerben azonos, melyekben mindig voltak nagyon magas szintű bölcsek, akiknél nem a szexuális viselkedésen volt a hangsúly. Indiában fele arányban voltak azok, akik nem alapítottak családot, nem gyakorolták a szexualitást, a másik felük családalapítás után folytatta a szellemi utat. Mind a kettő járható út. Végeredmény szempontjából az elért spirituális szintjük számít, hogy onnan mit tanítottak. Rengeteg helyen meg lehet nézni, hogy hogyan alakultak ki a rendszerek és most hol tartanak, de iszonyú veszélyes lenne, ha pl. Indiára rászabadítanák a plurális dolgot. (ami félig meddig már az ashramokban a profitszerzés miatt megjelent, nem mindegyikben)

Van-e analógia a biológia nem, aminek születünk és a karma, sors között?

Daubner szétbontja a választ, először felhívja a figyelmet a Dharmára, az örök törvényre, ami mindig is irányít mindent, ez az igaz. Amennyit ebből megvalósítunk, odáig jutottunk el fejlődésünk során. A Dharma szerint végig kell járni a fejlődést, pl. ha valaki nőnek születik, akkor egy női fejlődést kell tovább fejlődni. A Dharma nem fogja támogatni a biológiai születéssel szembemenést, vagy átoperáltatást, mert az durva-test, ebből kiindulva a legdurvább emberi szinten hiába csinálok ellentétes változást, ettől nem fog minden megváltozni. Pszichológiai problematikát nem lehet durva-testi szinten megváltoztatni.

Ilyen értelemben hogyan definiálható a szabadság fogalma? 

Az, hogy mennyire vagyunk szabadok abban tükröződik, hogy a fejlődésedben hova tudtunk eljutni. A szabadság nem a fejlődést segítő dolgok megtagadásában van, de nyilvánvalóan meghaladhatjuk őket. Szerinte a mai magyar társadalom nem gondolkodik plurálisan, integrál módon meg végképp nem, de azért lehet benne élni az életet integrál módon. Nyilvánvalóan van egy csomó szerep, szabály, amit elfogad az ember, mert benne van a társadalomban, mert el tudja fogadni, de nem biztos, hogy egyetért vele, mert már kifejlődött belőle. A nagy kérdés, hogy fejlődésünkben hol tartunk, mert akinek egész korai személyiség elakadása van, az ne akarja meghatározni a nálánál egészségesebb emberek életét. Ez nem fog menni, mert ez akkor hatalom. A hatalom meg tudja átmenetileg csinálni, de ez fejlődés ellenes. (jelzi, hogy nem akar nagyon belemenni a politikába) Itt a szabadságot nagyon nehéz meghatározni, minden embernek más a szabadság foka. Az, hogy hol tartunk fejlődésünkben fogja meghatározni, hogy mi az igazság és, mi nem az, és mennyire hiteles, amit csinálunk.

A zárókérdésben felvetődik a nyugati világban elharapódzott, torzított plurális tendenciák jelensége. Ott már néhány helyen óvodás korban semlegesen kezelik a nemekhez való viszonyt, majd eldöntik fiatal korban hogy nők vagy férfiak lesznek, és van már olyan ország, ahol a tb. támogatja az átoperáltatást . Mi lesz ennek a következménye, ha nagyon elterjed?

Az lesz, hogy a plurális ellehetetlenül és továbbfejlődik az integrálba, mert csak így lehet fejlődni. A plurális tapasztalat, a nagyobb szabadságfok továbbvivődik és a megfelelő időben és helyen lesz használva. Nem lesz abszolút értelme a szabadságnak, mert az annak korlátozása. A megoldás a továbbfejlődés, ezeken átfejlődés. Rengeteg folyamat fut jelenleg, a fiúkra és lányokra egyaránt hatnak az erőteljes, torz médiaminták, amik beépülnek. Mindig az a kérdés, hogy a családi minta vagy a médiaminta az erősebb. Most a média nagyon meg van segítve. A rengeteg feszültség és háború abból fakad, hogy a törzsi társadalmak nézik a fogyasztói társadalmak csúcsán élők életvitelét és ők is úgy szeretnének élni. Az informatikai forradalomnak köszönhetően lehetővé vált az érzékszervi észlelés számára rengeteg vágyat felkeltő dolog, de a valóságot ezzel nem tudják összekapcsolni, ezért elindulnak. Ezért van a népvándorlás. Ennek van egy mögöttes háttere, ugyanis a plurális társadalom mindenkire vonatkozó szabadságában a törzsi társadalomból érkező nem tud szabad lenni plurális szinten. Az csak törzsi társadalomban tud szabad lenni és mivel pl. ott a nők el vannak fátyolozva, szemük is elvan takarva, ezért (az ideérkező férfiak) nem tudnak mit kezdeni az itteni jelenségekkel. A végén felhozza a Wilber modellt, a felnövés-felébredést. Különféle szintekről nézzük a világot, csak azon a szinten látunk ahol tartunk, fölé nem látunk, de ha fölé akarunk ennek nőni és felébredni akarunk, akkor az egyféleképpen lehet csak: magunkon kell dolgozni. A kettőnek szintézisben kell lennie (felnövés-felébredés), de ha a technikai fejlődés nem lesz emberileg kontrollálva, akkor nagy baj lesz. Csak az integrál a megoldás, mivel rengeteg torz elakadás van a plurálisból. (nagyjából ez hangzott el az interjúban, egy két apróságot hagytam csak ki, akit érdekel a youtube-on megtalálja)

 

Mi a probléma ezzel a videóval és ezekkel a gondolatokkal? Az elhangzott gondolatokkal, elméletekkel alapvetően semmi gond nem lenne, ha csak egy átlagos, hétköznapi pszichiáter/pszichoterapeuta szájából hangzottak volna el, mondjuk egy konferencián. Nem értek a pszichiátriához, pszichoterápiához és azt, hogy Dr. Daubner milyen szakember nem tudom megállapítani, gondolatai hitelességét szakmai szempontból nem tudom megítélni. Viszont, mivel egy spirituális ember és tanító is, sokat szerepel a nyilvánosság előtt, mint ahogyan a bevezetőben is utaltam rá, úgy érzem, hogy felvethető néhány kritika a videóval kapcsolatban. Nem foglalkozom politikával, de jól látható, hogy az utóbbi években az illiberális, polgári-keresztény kormány belpolitikájában hangsúlyos lett a genderellenes kultúrharc. Egy érzékenyítőnek beállított mesekönyv kapcsán, (amit egy nacionalista képviselő le is darált nyilvánosan)  a miniszterelnök mondta ki, hogy "van egy vörös vonal: hagyják békén a gyerekeinket". A Miniszterelnökséget vezető miniszter pedig úgy nyilatkozott később, hogy felmerülhet kiskorú veszélyeztetése az óvodákban, ahol bevezetik a Meseország mindenkié című könyvet.  Alaptörvénybe iktatták azt is, hogy az anya nő, az apa férfi, ráadásul a pártmédia központi utasításra folyamatosan "szivárványkoalíciónak" bélyegzi az ellenzéki összefogást. Ez a beszélgetés Daubnerrel, a Jenő KaloTV youtube csatorna számára készült, aminek több mint 37 ezer követője van. Kalo Jenő asztrológus egy volt fideszes képviselő, ezt soha nem is tagadta, és jelenleg is támogatója Orbán Viktor kormányának, politikájának. Volt olyan videó a csatornán, ahol a Fidesz nemzeti konzultációját propagálta, de a menekültválság idején is a kormánypárt mondanivalóját képviselte. Szóval, ha ebből a szempontból vizsgáljuk a videóban elhangzottakat, akkor könnyen felvetődik a hitelesség kérdése is, főleg úgy, hogy Kalo a sokat sejtető, Milyen ruhába öltözzünk? címet adta neki. Ezen a csatornán egy ilyen cím alatt elmondani ezeket az elméleteket felelőtlenség, mivel megosztó, még akkor is, ha szakmailag megállják a helyüket, hiszen egy nagy látogatottságú, spirituális tartalmakat közlő, asztrológiai csatornáról van szó. Mit fog gondolni a videó láttán egy olyan ember, aki esetleg homoszexuális, emberként ezt a sorsot kell élnie és az asztrológia miatt látogat ide? Nem lesz sértő, megalázó számára, hogy a heteroszexuálisokhoz mérten személyiségzavarosnak van beállítva? Etikus kijelenteni, hogy ugyanolyan szinten van a pride-on békésen felvonuló ember, min az agresszív ellentüntető? Vajon mit fog gondolni az néző, akinek már elege van az illiberális kormány genderellenes propagandájából?  Felelőtlennek és etikátlannak tartom egy ilyen tartalom közlését még akkor is, ha a pszichológia és az asztrológia szorosan összekapcsolható.

A megjelenési felület persze csak a kisebbik probléma. Mivel Daubner spirituális tanító is egyben, a Himalájai Jóga tanára, ha jól tudom többször járt Indiában, akkor úgy gondolom joggal elvárható lenne a tanítások és filozófiai alaptörvények mélyebb ismerte. (önmagában a lexikális tájékozottság, szankszrit fogalmak magyarázgatása nem sokat ér) Már az elején is utaltam Robert Adams amerikai bölcsre, aki az Advaita Vedanta vonal képviselője volt, és Paramahansa Yogananda tanácsára kereste fel az indiai szentet, Ramana Maharshit, akinek jelenlétében véglegesen realizálta az Önvalót. Ő is, mint minden, általam ismert megvilágosodott tanító az eleve elrendelést tanította, tagadta, hogy lenne szabad akarat. Ramana egy teozófus nő szabad akarttal kapcsolatos kérdésére elmondta, hogy az előbb, amikor a legyezőjét áttette az egyik oldaláról a másikra már a születése előtt eldőlt. Sokan úgy képzelték, hogy csak a nagy életesemények meghatározottak, a kicsik nem, de Ramana ezt tagadta, szerinte még a legjelentéktelenebbnek látszó dolgok is determináltak. Paul Brunton elmesélte fiának, hogy a megvilágosodás folyamata alatt átlátta az addigi életét, és a legjelentéktelenebbnek tűnő eseménynek is pontosan úgy kellett történnie, ahogyan az megtörtént. Nem találkoztam olyan hiteles tanítással, ami mást állított volna. A Kozmikus Elme első, egységtudatú megnyilvánulásában a Világ-Ideában már le van képezve egy világkorszak. Az elkülönültnek látszó, relatív fizikai világ  csak mulandó vetülete ennek az előképnek, egy okozat, amit a személytelen kozmikus erő, a karma hoz létre. A mi ideánk is innen vetül a mulandó létezés porondjára, sorsunk egy meghatározott élménysorozat. Ebből a szemszögből az az állítás, hogy csak fizikális nemünkben vagyunk determináltak (pszichikailag nem) hamis, mivel asztrális töltésünk, energiánk, vágydinamikánk (ami miatt ezt az inkarnációt éljük) meghatározott, ebbe semmilyen szinten nem lehet belenyúlni, külsőnek látszó hatások nem érinthetik. Ha egy embernek a mentális hajlamai, karmacsírái alapján a homoszexualitást kell megélnie, akkor számára és mindenki számára, akivel sorsa van az lesz az üdvös. Ha ezen elvek alapján tekintünk Daubner állításaira, pszichologizálgatására, láthatjuk, hogy több ponton sem stimmelnek, és ellentmondanak a megvilágosodott tanítók tanításainak. (ezért is nem láttam értelmét, hogy pontonként kitérjek rájuk, mert alapból rossz a megközelítés, spirituális materializmus) Sajnos az is meglehetősen tragikus, hogy népszerű asztrológusok, mint pl Kalo Jenő, vagy Kiss Zsolt ilyen alapháttérrel nyúlnak hozzá képletekhez, prognosztizálgatnak, tanítanak stb.

A másik probléma Daubnernél a megkülönböztetés hiánya, erre is utaltam az elején. (Swámi Rama stb.) Viszont most a Ken Wilber- féle, New Age jellegű integrálszemléletre gondolok. Nem ismerem mélyebben, korábban csak egy videót láttam Wilberrel. Az egész Daubner beszélgetést áthatja az integrál pszichológiai megközelítés, mintha ez az evolucionista elmélet egy megkerülhetetlen alap lenne. Mindig is idegenkedtem a tudatosságot szintekre osztó, alá-fölé rendelő megközelítésektől. Ilyen volt a David R. Hawkins kalibrációs, kineziológiai módszere is, korábban írtam róla a blogban. Nálam alapmódszernek számít a szűrés: mielőtt beleásnám magam egy elméletbe, vagy komolyan foglalkoznék egy tanítással, mindig utána olvasok az illetőnek, megnézem, hogy hiteles-e. Ken Wilber esetében is így jártam el, és nem kellett sokat kutakodni a neten, hogy találjak róla olyan információkat, amik alapján nehéz komolyan venni.

erdmann8-8.jpg

 

 TRANSZCENDENTÁLIS MEDITÁCIÓ:

Kipróbálta a Transzcendentális Meditációt, ami egy vicces tömegirányzat, inkább relaxáció és már a Beatles is rájött a Maharishi Mahesh szélhámosságára, amikor le akarta őket húzni anyagilag. Valószínűleg a TM-ből vette át azt az elméletet, hogy a tömeges meditáció elősegíti a kollektív békét és együttműködést, az egyéni gyakorlás pedig tisztítja a kollektív tudatosságot. Ezt "Maharishi - effektusnak" is nevezik, eléggé elterjedt New Age körökben. (egy másik videóban Daubner is beszél a meditáció ilyen jellegű hatásairól, valamint olyan információkról, amik a TM oldalán találhatóak.) Nem hinném, hogy ez így van: egy embernek elsősorban önmaga miatt kell meditálnia, viszont a kollektív meditáció sem mindig hasznos, mivel vegyes asztrális töltésű emberek inkább lehúzzák egymás tudatosságát, ami megnehezíti a gyakorlást. Persze egy megvilágosodott mester Jelenléte sokat segíthetne az elmélyülésben, de sajnos manapság már nem találni ilyeneket. Valójában a mostani világkorszakban mindenkinek a benne élő Mester, Önvaló vezetésére kell bízna magát. Nincs tömegmegváltás.

Egy korábbi bejegyzés a TM-ről:https://nyilegyenes.blog.hu/2014/10/14/transzcendentalis_atveres

ADI DA SAMARAJ:

Szóval elég csak megkapargatni a felszínt és láthatjuk, hogy Wilber múltjában több olyan "inspiráció" is van, ami meglehetősen megkérdőjelezi ítélőképességét, tisztánlátását. A másik ilyen, az Adi Da ként elhíresült Franklin Jones botrányguru. Ez a triviális figura nem csak önmaga szerint, de Wilber véleménye szerint is minden idők egyik legnagyobb spirituális megvalósítója, a legnagyobb élő adeptus, az első nyugati Avatar. Így írt róla az Up From Eden könyvében: 

"Da Mestert (Krisztussal és Krishnával együtt) úgy említem, mint az Isteni Személyt, mint Világot." - KW

Csak néhány részlet erről az állítólagos Avatarról, aki valójában egy narcisztikus pszichopata volt, ami jól látható a neten keringő fotóiból is (nem kell hozzá karakterológusnak lenni.): Adi Da Samaraj "szent tanításainak" 80 százaléka részegen adódott át, magyarán a mester alkoholista volt, szerette a wiskhyt. Da gyakran mondta, hogy az ivásra valójában szükség van, nem csak neki, hanem a bhaktáknak is, azért, hogy legyőzzék a bennük és a világban lévő "ellenállást" az Isteni Folyamat ellen, amit Da a saját testén keresztül az ő testükbe hozott.

Egy nő beszámolója szerint csoportos leszbikus orgiák zajlottak, amelyekben a mester parancsára dildókat kellett használni. Adi Da szervezetét az Adidamot beperelte a szervezet elnökének felesége. A vádak többek között: csalás, érzelmi sérelem szándékos okozása, hamis fogvatartás, testisértés. Ezt a keresetet elutasították, de a következő években több pert is ráakasztottak, amit kifizetésekkel és titoktartási megállapodásokkal rendeztek. A szervezetet ez anyagilag kivéreztette.

Szóval rengeteg botrányról lehet olvasni a neten, elég rákeresni, de Wilber még azok után sem határolódott el, hogy ezek napvilágot láttak Sőt, ezeket írta:   

"Hiszem-e, hogy Adi Da Mester minden idők legnagyobb Megvalósítója? Természetesen hiszem, hogy Ő a legnagyobb élő Megvalósító. Minden, ami ezen túlmutat, puszta spekuláció." - KW

"Sokan az én írásaimnak köszönhetően jutottak el a Mester Da-hoz. Teljesen boldog vagyok emiatt, és remélem, hogy folytathatom ezt a pozitív hatást." - KW

Nem határolódott el, mert nem tehette, teheti, hiszen azon túl, hogy támogatta Adi Da tanításait, Avatarként magasztalta, saját integrál koncepciója keretrendszerének nagy részét is tőle kölcsönözte. Például az integrál elmélet kidolgozásakor a korai, egymást követő szakaszokat Adi Da hét életszakasz tanítására építette.

"Da Mester van a legerősebb hatással saját munkámra...Olyan biztos vagyok ebben az emberben, mint a saját kezemben" - KW

Már önmagában ennyi is elég lenne Wilber és elmélete megbízhatóságának megkérdőjelezéséhez, aminek Daubner annyira elkötelezte magát, és amit felhasznál szakmai tapasztalatának alátámasztásához. Azért, hogy még kerekebb legyen a kép, nézzünk meg egy másik bukott "gurut is", aki Wilberhez köthető és hitelességét még jobban aláássa.

bhagavanonfire.jpg

                                                               (Adi Da)                                                      

ANDREW COHEN:

Andrew Cohen nevét már egy régebbi bejegyzésben említettem. Ő is azok közé a hamiskártyások közé tartozik, akik a H.W.L. Poonja (Papaji) láncolatra hivatkozva futottak be tanítói karriert nyugaton. (Gangaji, Eli, Mooji) Ezeket a biznisz gurukat az Advaita mester hamis pénzérméknek nevezte, amelyek úgy csillognak, mint az arany , de semmi valós értékük nincs. "Senki nem érdemelte meg közülük a végső Tanítását." A vele készített "Nothing Ever Happened" könyvben David Godmannak (az írónak) világossá tette, hogy azok közül, akiket tanítani küldött nyugatra, egyik sem volt nemhogy megvilágosodott, de még részlegesen megvilágosodott sem. Csak azért küldte őket, hogy Lucknow felé mutassák az utat és nem azért, hogy megvilágosodottként pózoljanak. A megvilágosodott mester kijelentette: "abban a pillanatban, amikor valaki elkezd a szatszangért pénzt kérni, az egész szatszang korrupttá válik." Miután Cohen a Papaji vonal örökösének nevezte magát, a mester nyilvánosan kijelentette, hogy csak 25 órát töltött a szatszangján, mielőtt megvilágosodottnak nyilvánította önmagát és Cohen állításait az egója arroganciájaként jellemezte. Soha nem ismerte el mesternek, csak hírvivőnek. Cohennél is jellemzőek a mentális, fizikai és pénzügyi visszaélések az egykori tanítványokkal szemben, amiket ő "őrült bölcsességkén" igazol. Korábbi követői, akikhez anyja is tartozott, manipulatív spirituális tanítónak tartják. Szerinte is egy zsarnokká vált a fia. Lehetne sorolni a bűnlajstromot, több könyv is megjelent a témában, ami beszámolt Cohen visszaéléseivel, de mindennél többet elmond egy 2016-ban kiadott internetes petíció, amit 240 volt tanítványa írt alá: "Állítsd meg újra Andrew Cohen tanítását". Ez részletes magyarázatokat tartalmaz Cohen alkalmatlanságára.

Természetesen Wilber, Cohennel is megtalálta az összhangot, mivel az utóbbi is egy fajta "evolucionista" megvilágosodást hirdetett. Ötletei az integrál elméletből származnak, közösen tartottak előadásokat és sokat köszönhet Wilber promóciójának, aki itt sem látta előre az árnyékos oldalt, időben nem határolódott el tőle, de ezt később sem tette meg. Wilber az ő esetében is elősegítette egy kártékony sarlatán felemelkedését.

unnamed_1.jpg

                                        (Cohen és Wilber közös előadása)

Látható, hogy Wilber tetszetős integrál elmélete mögött nem sok hitelesség található, de ez elmondható Dr. Daubnerről is, aki ezen elmélet hatása alatt áll. Nem kellett volna felugrania erre a "genderellenes" vonatra, főleg úgy, hogy a zavaros hátterű integrál szemlélet talajáról próbál pszichologizálgatni. Ilyen lenne az "ezreléknyi" transzperszonális szint, amiben állítása szerint már ő van?  A wilberi "felébredés, felnövekedés, kitisztulás" szentháromság és a sok "tudatosságszint" katyvasz helyett, talán érdemesebb lenne a megkülönböztető értelmet használni és a morális oldalt fejleszteni. Természetesen nem állítom, hogy rossz szándék vezérli Daubnert, hiszen ő ezekben a dolgokban hisz, ebből a háttérből tanít, de ilyen kényes témáknál, amiket boncolgat érdemes körültekintőbbnek lenni, mert pl. a hermetikus szemlélet teljesen más, ellentétes szemszögből közelít a homoszexualitáshoz. (van fizikális, asztrális és mentális szinten kialakuló homoszexualitás, ami determinált, egy előző inkarnáció szükséges rekompenzációja) Úgy tudom, hogy a pszichiáterek között sem egységes az álláspont. Kényes ez a téma manapság, ráadásul a "genderizmus" felkerült a magyar szélsőjobb vesszőparipái közé, amitől az önmagát polgári-kereszténynek beállító kormány nem határolódott el. Annyira nem, hogy a kormánypártok a pedofilellenes törvénycsomagot olyan javaslatokkal egészítenék ki, amik összemossák a pedofíliát és a szexuális irányultságot, nemi identitást. (pl. tilos lesz olyan reklámot tizennyolc éven aluliak számára elérhetővé tenni, amely a szexualitást öncélúan ábrázolja, illetve a születési nemnek megfelelő önazonosságtól való eltérést, a nem megváltoztatását, valamint a homoszexualitást népszerűsíti, jeleníti meg.)

Eredetileg nem akartam írni erről a két évvel ezelőtt feltöltött videóról, de az utóbbi idők eseményei, jelenségei és egy amerikai film, amelyik egy homoszexuális fiatalember viszontagságairól, szenvedéseiről szólnak, eszembe juttatták ezt a beszélgetést. Ezt azért sem bánom, mert így legalább rávettem magam arra, hogy utánanézzek Ken Wilber hátterének, és azok után, amiket találtam (csak a legkirívóbbakat emeltem ki) már nem tudom komolyan venni ezt a manapság annyira divatos integrál szemléletet, de azokat sem, akik ebben hisznek. Természetesen lehetnek benne igazságok, részigazságok, de manapság már annyi kevert irányzat van, hogy jobban tesszük, ha utánanézünk a forrás hitelességének is, mert ameddig az nem tisztázott, nem tudhatjuk, hogy mivel állunk szemben. Számtalan alkalommal lehet tapasztalni, hogy bizonyos tanok, elméletek hirdetői még maguk sem tudtak megfelelni a tanítottaknak, vagy az is lehet, hogy pont az önmagukban lévő, elrejtett komplexusokat próbálták elfedni. Wilber hiába tanítja a felébredés-felnövekedés-kitisztulás hármasságát, ha ezt elnézően nem alkalmazza a már fentebb említett szélhámosoknál. Ugyanez elmondható Daubnerre is. (pl. Swámi Ráma stb.) Teljesen felesleges tudatossági szintekről ábrándozni, nagy elméleteket felvázolni egy ennyire zavaros hátterű elmélet alapján, mint az integrál.

Befejezésként eszembe jutott Hamvas Bélának egy gondolata a Mágia szutrából:

"NINCS ÉRTELME ANNAK, HOGY MAGUNKAT KÍVÜLRŐL MAGAS ESZMÉK KÉPEIVEL MÁZOLJUK BE. EGYETLEN, MÉG OLY KICSINY MEGVALÓSÍTOTT ESZME IS TÖBB, MINT EGÉSZ SZÍNPADRA VALÓ LEGMAGASABB REALIZÁLATLAN GONDOLAT"                                                

Boldogok, akik sírnak...

michelangelo-pieta-edit-933x445.jpg

"Boldogok, akik sírnak, mert ők megvigasztaltatnak.” (Mt 5,4)

Ez az idézet Máté evangéliumából egyenes folytatása annak, amivel az előző bejegyzésben foglalkoztam:

"Boldogok a lelki szegények: mert övék a mennyeknek országa.” https://nyilegyenes.blog.hu/2021/04/21/spiritualis_szegenyseg

Számtalan oka lehet annak, hogy sírunk: szenvedés, fájdalom, veszteség, félelem, öröm stb. Jézus kijelentésének értelme itt is, mint mindig, elsősorban spirituális, ezért a sírást kiváltó okot nem az anyagi világban elszenvedett, átélt tapasztalatokban kell keresni. Az ilyen sírást kiváltó érzelem általában spontán lép fel, szinte minden előzmény nélkül, a jelenség még önmagunk számára is érthetetlen. (Persze lehet olyan is, hogy olvasunk egy ihletett sort, hallunk egy inspirált dallamot, vagy látunk egy filmjelenetet, de a kiváltott reakció aránytalanul erős, szokatlan.) Erre a finom jelenségre a Szúfik a "Szív kelyhének felfordítása" - ként utalnak. Hamvas Béla szerint ez a sírás a spirituális gyakorlatokból fakadó belső változás következménye, a szeretet energiák re-orientációja. Ennek is meg vannak a maga fokozatai, egyénenként változhat, de mindenképpen jelzésértékű. (előrehaladottabb szinten már megelőzi egy korábbi "bepillantás", egy ideiglenes spirituális tapasztalás, de magát az élményt is egy ilyen átélés okozza)

"Senki nem találja meg a mennyei királyságot, amíg nem megy végig a könnyek útján" - Paul Brunton

Azok a szerencsések, akik majd "önként" sírnak, a lelki szegények, mert ők majd megvigasztaltatnak. A "könnyek útja" és a lelki szegénység elérése kéz a kézben jár. Ha a lelki szegénységet önként "vállaljuk", a könnyek útjára is rá fogunk lépni szellemi fejlődésünk során, viszont, ha nem tesszük, akkor a Gondviselés/Önvalónk drasztikusabb eszközökhöz nyúl. 

Az életnek nincs célja, csak értelme, ami nem más, mint legbelső Lényünk megismerése. Csak egy fizikai inkarnációból lehet elindítani a teljes felismerést, mivel Önvalónk végső kiterjedése idáig terjed, pereme, határa az egónk, aminek alapját tudatosságának a fizikai testtel történő azonosulása képezi. Azoknál, akiknél a figyelem még teljesen az egóra és ezzel a külvilágra tapad, az Önvalónak csak fizikai eszközei vannak a "beavatáshoz", inkarnáció káprázatok sokaságának kell megélődnie a "megforduláshoz". Viszont, ahol már felparázslott valami, de a lelki szegénység állapotának elérése önként nem megy, ott az Önvaló "besegít" sorscsapások, veszteségek, betegségek stb. formájában. A szenvedések átélésével puhítja fel az egót és készteti sírásra, megfordulásra, a külvilághoz tapadás feladására. Szóval "Isten útjai kifürkészhetetlenek", de nem biztos, hogy, ami az ego számára rossznak, elviselhetetlennek tűnik, az feltétlenül az is.

Érdemes még megemlíteni a spirituális válság jelenségét is, amivel már az intenzív gyakorlók találkozhatnak. A hiteles ösvényeken, egy ponton felléphet fizikai szenvedés, szorongás, érzelmi hullámzás, elakadás érzete, vagy egy erőteljes spirituális tapasztalat után, hosszú ideig nem történik semmi és a gyakorló úgy érzi, hogy "elhagyta Isten", kétségei támadnak. (Lélek sötét éjszakája állapot) Ramana Maharshi ezeket a jelenségeket az Önvalóhoz vezető út mérföldköveinek tekintette vagy akadályoknak, attól függően, hogy éppen kihez beszélt. 

"A spirituális keresők belső fejlődését irányító törvényszerűségek úgy tűnik, gyakran a legrejtélyesebb úton módon történnek. A Kegyelem ereje gondoskodik rólad akkor is amikor nem vagy tudatában ennek és azt gondolod, hogy megvonatott tőled. Ilyen esetekben minél nagyobb a szorongás, annál jobban szorongatja a magasabb rendű Én az egót. Minél inkább egyedülvalónak és elhagyatottnak tűnsz, annál közelebb von magához a magasabb rendű Én" - Paul Brunton

A "Boldogok, akik sírnak..." kijelentésnek van még egy másik, finomabb értelme is, amit Paul Brunton a Belső valóság című könyvében fejtett ki. Amikor a felébredő lelket a belső elszakadás állapotába vezetik, eléri azt a pontot, amikor nem ritkán a fizikai sírás görcsei jelennek meg. Jézusnak is, mint minden megvalósított mesternek meg volt a hatalma ahhoz, hogy felerősítse a szellemi vágyakozást tanítványai szívében. Ez a felerősödés általában gyakori belső gyötrelmet, vagy hallható sírást eredményezett. A mesterek azért éltek ezzel a módszerrel, hogy meggyorsítsák tanítványaik fejlődését. Az ilyen könnyek "üdvözítőek". "Akik elveszett szellemi otthonukat siratják, valóban áldottak, mert a Kegyelem rájuk szállt."

Sajnos körülöttünk már nincsenek ilyen mesterek, de könyveikben útmutatást találhatunk és, ha kitartóan követjük azokat és fáradhatatlanul gyakorlunk, előbb, vagy utóbb mi is átélhetjük a "Boldog sírás" állapotát. Ezt belső mesterünk, az Önvaló idézi elő, ezért hagyni kell, nem szabad elnyomni a folyamatot, hogy hatása minél maradandóbb legyen.                

Lelki szegénység

sermon-2.jpg

"Boldogok a lelki szegények: mert övék a mennyeknek országa.” - (Máté evangéliuma)

Rengeteg magyarázat született már erre a bibliai idézetre, mint az összes többire is. A szegénységen természetesen belső állapotot kell érteni, ugyanúgy, mint a "mennyek országán" is. A fizikális szegénység önmagában nem hordoz értéket, de gazdagnak lenni sem bűn. Persze a "teve is előbb megy át azon a bizonyos tűfokon", mint azok, akik rosszul élik meg anyagi gazdagságukat, de ez vonatkozik a spirituális ösvényen járókra is. A meditáció legmagasabb állapotának elérésekor már a tanításoktól is meg kell szabadulni. Sokan válnak a hosszú-ösvény rabjává, mert nem lépnek tovább a közvetlen útra, ahol már csak a tudatosság számít és nem annak tartalmai. Itt már érdektelenek a spirituális fogalmak, reinkarnáció, karma, magasabb síkok, csakrák stb. csak a minden elvárás nélküli, öntudatosságon nyugtatott tiszta figyelem a fontos, amit nem csak a passzív gyakorlás során, de az aktív cselekvés közepette is "érzékelni" kell. Ez a "tanúság" állapota.

"...valójában nem te vagy, aki tanúskodik. Bármi, ami a reggeli ülés közben, vagy a rád törő víziókban történik, figyeld csupán, de értsd meg, hogy nem te látod azokat, „te” nem létezel entitásként, amely tanúja azoknak; a tanúsítás magától megy végbe. Tehát csak legyél a meditációdban, és a tanúsítás megtörténik, bármit kelljen is tanúsítani. És még csak be se vonódj a tanúsításba. Odakint süt a nap. Nos, látjuk, hogy így van; nem kell kinyilatkoznunk: Ah, látom, hogy süt a nap! Vagyis, nem mi tanúskodunk, a tanúság automatikusan végbemegy." - Nisargadatta Maharaj

Ramana Maharshi az elme alakjairól tanított: gondolkodás, értelem, emlékezet és én-ség. Ezek az elme aktív, változó alaköltései, amelyekben a figyelem folyamatosan le van kötve egy inkarnációkáprázat során. Akkor válunk lelkileg, spirituálisan szegénnyé, ha már a belső elmealak folyamatok, változások is csak egy automatikusan lezajló tanúság élménnyé válnak. Például érzelmeinkre úgy tudunk rátekinteni, mint ahogy egy "madár átrepül az égen" jelenségre.

Ez a jó értelemben vett reakciómentesség tesz minket alkalmassá a "mennyek országára", a boldogságra, az abszolút nyugalom megélésére. Természetesen mindenkinek a jelleméből fakadó sorshelyzetekben kell szembesülni az "elengedéssel", a gondviselés ott fog veszteségeket/kísértéseket okozni, ahol a legerősebb a tapadás. Egy spirituális gyakorló számára ez lehetőséget nyújt a személyiségszerkezetben lekötött erők megismerésére a reaktivitás mértéke alapján. Gondolhatunk magunkról, "lelki szegénységünkről" bármit, ha az élet mást mutat, de áloméletünk reakciói is pontos visszajelzést adhatnak valós állapotunkról. (Előrehaladottabb állapotban a passzív meditációs gyakorlatok "eredményessége" is csak az életben derül ki.)

Szepes Máriának volt egy nagyon jó gondolata, amit szerintem remekül hozzá lehet kapcsolni a "lelki szegénység" mértékének megállapításához:

"Gondolkozz rajta, mi kell neked még ebből a világból és mi az, amit hajlandó volnál feláldozni érte. Mert ezzel mérheted le pontosan, hogy fejlődésed kozmikus órája milyen stádiumot mutat."

Nem baj, ha elfogadjuk a külvilág és belvilágunk nyújtotta lehetőségeket, hiszen nem is tehetünk mást sorsélményünk során, viszont gyakorlással (meditáció) és helyes értelmezéssel meghaladhatjuk és függetleníthetjük tőle magunkat. Nem könnyű feladat ez és nem megy egyik napról a másikra, még Jézusnak is el kellett vonulnia a pusztába, hogy megküzdjön a legnagyobb megkísértésekkel. Az ő sorsa egy kozmikus misszió volt, így érte el azt a bizonyos "lelki szegénységet". Nekünk egész életünket, inkarnációnk nyersanyagát kell pillanatról-pillanatra felhasználni, tudatosan megfigyelni, ameddig nem jutunk el az automatikusan végbemenő tanúság állapotába:

"Olyasvalamit látok, ami idegenszerű és félelmetes s amelynek különös módon vagyok tanúja, nézője és cselekvője. Olyan módon, hogy amikor nézem, cselekszem is és tudom is és ítélek is és vagyok. De reám visszanéz, engem cselekszik, engem tud, engem ítél, engem van. A kettő pedig egy. Nem saját tudatomban látom magam, hanem az ő szemében és én csak tükör vagyok, amelyben látom, amint ő cselekszik engem és gondol engem és ítél fölöttem." - Hamvas Béla (Apokalyptikus monológ)   

Isten képe az emberben

55015572_303.jpg

Hamvas Béla írt a fogalmakon való eltévelyedésről, amiből számtalan félreértés fakad. Spirituális körökben talán az egyik legelterjedtebb félreértelmezés Isten fogalmát lengi körül. Számtalanszor találkoztam már ismert tanítókkal, asztrológusokkal, akik az "Isten saját képére és hasonlatosságára teremtette az embert" bibliai idézetet úgy értelmezték, mintha az a mulandó, fizikális, szerep-személyiséggel azonosuló emberre vonatkozna. Egyesek még  azt a következtetést is levonták, hogy az ember is képes teremteni gondolataival (ezzel hatni a külvilágra), önmaga alakítja sorsát, szabad akarata van, hiszen ő nem más, mint a Teremtő saját képe. Az ilyen tévképzetek remek táptalajt biztosítanak a spirituális materializmusnak, ami, ahogy Hamvas fogalmazott nem más, mint eltévelyedés.

Természetesen a fizikai test, szerep-személyiség és az ebből fakadó működési mechanizmusok is fontos szerepet töltenek be az objektiválódott, mulandó káprázatban, de mivel Isten örökkévaló, ezért "saját képét", a "hasonlatosságot" sem itt kell keresni. A mulandóság az örökkévalóság időbeli, aktív oldala, és a Földön az emberi rang az a fokozat, ahol a "tégely egyéniséggé zárul". (az egyéniséget itt nem a hagyományos értelemben kell elgondolni) Minden Isten, a Kozmikus-Elme teremtménye, képzete, imaginációja, de az ásványi-növényi-állati fokozatok még egyéniség alattiak. Az emberi létezés ugyan magában hordozza az előzőeket is, de ezen a szinten már lehetőség nyílik a Teremtővel való hasonlatosság felismerésére, mivel Isten saját képe nem más, mint Isteni Önvalónk. Innen nézve az elme legmélyebb rétege, ahol szerep-személyiség nélküli tudatosságunk a Kozmikus-Elme tudatosságával érintkezik. Onnan "nézve" pedig Isten/Kozmikus-Elme az Önvalóban válik egyéniséggé (saját képévé, hasonlatosságává) azáltal, hogy a mulandósági oldalon káprázó, egyéni sorsszövevények átélőjévé válik a mentális hajlamoknak megfelelően.

Ő a Látó, az Átélő, alapvető minősége bennünk a tudatosság, "vagyokság" érzete. Ez az érzet bővítményekhez tapad, és összetévesztődik a személyes elme alakjaival, érzésekkel, testtel stb., figyelmének egy része a kivetített perifériára összpontosul. Az így létrejött ego csak egy részleges korlátozottság benne, olyan mint egy hullám az óceánon, ami elfelejtette eredete forrását, pedig káprázati, változó léte (ego) csak azért lehetséges, mert áll mögötte egy változatlan, Örökkévaló. Ebből származik a "vagyokság", vagy "valóság" élménye: a létérzet. Ez a létérzeti sugár, a "vagyok, aki vagyok", az Önvaló, Isten saját képe bennünk, ami az emberi lét fokozatán már, mint egy fonál vége megragadható. Természetesen vannak mélységi fokozatai, (szamádhi állapot) de a dualisztikus állapotokban (ébrenlét/álom) ez a legfelismerhetőbb találkozási pont, mint mindannyiunk alapélménye. 

Ha figyelmünk teljesen belesodródik a periféria énbe (test-elme komplexum stb.), ami már a kivetített kozmosz része, akkor olyanná válunk, mint egy színész, aki összetéveszti magát szerepével. Ez a tükrözött tudatosság a mentális hajlamokból fakad, tükörkép, és úgy tűnik, mintha létérzetünk belőle származna, pedig ez a mulandó ego-én és testünk csak résztvevője a kivetített, fizikai kozmosznak, és a kozmikus kreáció okozata. Az ok az elsődleges teremtésben, a Világ-Ideában van, ami a Kreátor, Isten egységtudatú imaginációja és a látható, duális világ előképe, ezért értelemszerűen az utóbbiban (okozatban/kivetítésben) már minden előre elrendelt, meghatározott. (A Világ-Idea a Kozmikus-Elme ideavilága, ősképekből, archetípusokból álló mentális teremtés, amelyben egy teljes világkorszak az elejétől a végéig le van képezve. Innen objektiválódik a látható kozmosz minden jelensége, jelenik meg a tér-idő-forma világban. Hamvas a létezés ősharmóniájaként utal rá. A megvilágosodás egyik előrehaladott fázisában az ember Önvalóján keresztül ennek egy részébe nyer betekintést. Ez a kozmikus vízió)   

A mulandó test és ego-én csak egy előre megírt szerep, ami eljátszódik a világdráma kivetülésében. (a Világ-Idea tartalmazza, innen vetül a mulandóságba) Ettől a projekciótól válik egyénivé (Önvalóvá) a Kozmikus-Elme, ha emberi fokozatot képez a tér-időben, és ebből az állapotból tud Önmagára ismerni. Az egész folyamat gyakorlatilag egy létélmény, személytelen kozmikus energiák, karmikus erők játéka. Isteni szinten ez a megnyilvánító erő az "akarat", ami szándék nélküli. A periféria énhez társult cselekvőség érzet (testtel, gondolatokkal stb. való azonosulás) miatt egy akarati tévképzet jön létre, aminek a tényleges, kozmikus folyamatokra semmilyen ráhatása nem lehet, hiszen az okozati, töredék lényhez tartozik, ami már önmagában is csak egy mentális konstrukció, teremtmény. Ezért a szabad akarat és a személyes teremtés fogalma értelmetlen, mivel egy teremtett jelenséghez kapcsolják, aminek Teremtőjével szemben kéne létrehozni valamit.

Az elején bemutatott félreértelmezésekkel azért is kell foglalkozni, mert a hiteles spirituális útnak ellentmondanak és csak az egót erősítik. Az élet értelmét kell keresni, azt, hogy miért adatott ez az inkarnáció, ez az életélmény. Jézus nem véletlenül mondta, hogy a mennyek országa, Isten országa nem e világból való. Gyakorlatilag arról a létállapotról beszélt, ami az Önvaló tudatállapotának megélését jelenti. Ez bennünk Isten képe, az Önvaló, ahonnan mulandó részünk szerepszerűsége tisztán, összetévesztés nélkül látszik, és cselekvőségérzet nélkül élődik meg a tettek, tevékenységek szükségszerűsége a Kozmikus Törvénnyel/Akarattal összhangban.   

   

Spiritualizált ego

b3-cs117_howrow_m_20181219153434.jpg

"Sokan vannak a meghívottak, de kevesen a választottak" - mondta Jézus az egyik példabeszédében. Talán soha nem volt annyi "meghívottja" a spirituális ösvénynek, mint manapság, a jelenlegi világkorszakban. Tömegekben támadt fel az érdeklődés a gomba módra szaporodó irányzatok iránt, szinte minden technika, út, vallás ismertté vált. Néhány évtizede még csak könyvek formájában terjedtek az információk, manapság az internet adott nagy lökést a folyamatnak. Önjelölt tanítók, mesterek hada lepte el a világhálót, és szinte egy üzletággá nőtte ki magát az oktatás. Akár azt is hihetnénk, hogy ez egy üdvös folyamat, (mint, ahogyan sokan ezt képzelik), hiszen így emberek tömegei indulhatnak el végre az "úton", a hosszú ösvény kacskaringós útján, de ahogyan már Jézus is kijelentette, a választottakból bizony kevés van. Nincs tömegmegváltás, arról meg nem is beszélve, hogy a pénzért, anyagi ellenszolgáltatásért árult portékák ezen a területen hatástalanok, mivel az "ingyen kaptad ingyen add" krisztusi elvnek nem felelnek meg. (itt nem a könyvekről van szó, hiszen azoknak előállítási, terjesztési költsége van) Ezért azok a tanítók, mesterek, akik üzleti vállalkozást folytatnak, pénzt kérnek a tanításért, a spiritualizált ego első számú képviselői. (a legkomikusabb a "spiri" videók alatti reklámok bekapcsolása) Mivel nem kaptak "ingyen semmit", ezért ők sem adnak "ingyen semmit". Valójában csak információik vannak, "töltés" nélküli, hitetlen emberek. Hitetlenek, mert nem tapasztalták, tapasztalják a Kozmikus Intelligencia támogatását, ami abban nyilvánul meg, hogy a megfelelő időben, valamilyen formában gondoskodik a szolgálatot végző tanítóról. Jézusnak sem volt hová lehajtania fejét, egyik helyről a másikra vándorolt, ingyen tanított vándorlásai során. Bárhová is ment otthon volt, mert tudta, hogy a Gondviselés (Önvaló) gondoskodik róla. Ez igaz volt minden megvilágosodott tanító esetében is, hiszen ők is az Önvaló csatornái, eszközei voltak. Természetesen a megvilágosodás ritka jelenség, nem valószínű, hogy még élő, realizált mesterbe fussunk, főleg az interneten, de lelkiismeretes, nagy tudású, szolgálatkész tanítók, aspiránsok biztos vannak, akik ellenszolgáltatás nélkül megosztják tudásukat, akár a világhálón is. Persze attól, hogy valami ingyenes még nem biztos, hogy hiteles is, hiszen az internet jóvoltából rengeteg szereplési kényszeres futóbolonddal találkozhatunk, de ettől függetlenül az biztosan kijelenthető, hogy a pénzért árult tanítások megbízhatatlanok.

Visszatérve a spiritualizált egóra, a tanítók után most nézzük meg, hogy, mik a főbb jellemzői a hétköznapi "meghívottaknál", keresőknél. Hamvas Béla említette egyik írásában az "álalakzat" fogalmát. Például valaki naponta tízszer kezet mos, de más leveleit felbontja. Ez az állandó kézmosás, mint maszk, egy tudattalan búvóhely az ego szerkezetében, amivel tisztátalanságát álcázza önmaga előtt. Számtalan ilyen maszk van, de napjainkban a spiritualitás, spiritualizált ego is egyre több embernél látható. Nagyon sokan az "úton levés" csapdájába estek. Régebben a vallások követőinél volt feltűnő ez a jelenség, manapság már jellemző szinte minden vonalon: meditáció, jóga, ezotéria, asztrológia stb. Hiába gyakorol valaki bármilyen technikát, osztja valamelyik irányzat tételeit a közösségi fórumokon, vagy "élőben" más embereknek, ha az életébe, életvitelébe ez nem épült be. Például, ha valaki rendszeresen meditál és "jól meditál", akkor annak meg kell mutatkoznia a munkájában, gyereknevelésben, autóvezetésben, a más emberekhez való viszonyában stb. de főleg a reakcióiban. Ha ez nincs így, pl. továbbra is állandóan aggódik, vagy fél valami miatt, viszályba kerül másokkal stb., akkor csak búvóhely, egy újabb szerep, vagy menekülés a lelki vagy fizikai problémák elől. Vannak olyanok is, akik az életük sikertelenségei elől bújnak a spiritualitásba. Valós ez a jelenség, szinte mindannyian átesünk rajta, még sokszor a "nagyok" is. Az ego egyik legutolsó csapdája is lehet ez. Jó példa erre Ramana Maharshi egyik megvilágosodott tanítványa, európai követője, aki beöltözött szannjászinnak, és felvett valami indiai nevet is. (elment egy másik ashramba és kapott valami beavatást, amit Ramana korábban megtagadott) Mikor visszatért a Ramana ashramba és a mester meglátta, hangosan kinevette és megkérdezte tőle, hogy cirkuszban érzi -e magát, hogy bohócnak öltözött. Soha nem szólította az indiai néven. Sajnos rengeteg nyugati, európai bohócot láthatunk itthon is, speciális nevekkel, különböző keleti holmikban, a buddhistáktól kezdve a krishnásokon át számtalan változatban. Ott, ahol még ennyire fontos a külsőség, a szerep, biztosak lehetünk benne, hogy a spiritualizált ego jelenségével állunk szemben.

Rengetegen elmennek távoli helyekre, ashramokba, tanítókhoz, aztán miután hazajönnek ugyanott folytatják az életüket. (önmaga elől senki nem tud elmenekülni) A guru végül is bennünk van, nem kell sehová elutazni érte, aki önmagában nem találja, máshol sem fogja. A spiri-ego végül is egoizmusunk egyik új jelmeze és, ha egoisták vagyunk, akkor ebben a jelmezben is azok maradunk. Lehet, hogy valaki soha nem foglalkozott spiritualitással, de hétköznapi életvitelében, kapcsolataiban, reakcióiban sokkal előrébb tart, mint azok, akik foglalkoznak. Olvastam az egyik megvilágosodott indiai tanítónál, hogy volt egy szorgalmas szikh tanítványa, aki állandóan járt hozzá már évek óta. Mindenáron szerette volna feleségét, aki egy átlagos háziasszony volt, elvinni a mesterhez. A nő kötélnek állt és már az első látogatás alkalmával elérte a megvilágosodást, pedig előtte semmilyen érdeklődést nem mutatott a téma iránt. Nincsenek szabályok, de ebből is látszik, hogy a "jellem" fontosabb, mint a külsőség, hiszen "az Úr a szívek vizsgálója". Hihetünk magunkról bármit, követhetünk bármilyen utat, végső szempontból csak valódi "érettségünk" számít, ami főleg a hétköznapi életünk hullámzásában, viharaiban derül ki.

Az előző bejegyzésben (Guru) már említettem, hogy a spiritualizált ego főleg a hosszú, indirekt-ösvényen járókra jellemző, ha nem lépnek tovább. Alapvetően pont az ego megzabolázásáról kéne még szólnia ennek az útnak, "előkészíteni" a következő fokozathoz. A rövid, direkt-ösvényt már alapvetően a szemlélődés jellemzi, a tanú gyakorlatok, ahol az ego összetevői is megfigyelés alá esnek. Természetesen itt is megjelennek még hibák, tökéletlenségek, de a gyakorló pontosan, azonosulás nélkül látja őket. (vannak ugyan rövid-ösvénynek látszó tanítások, divat tanítók is a spiri-ego dagasztására, mint Tolle és jó néhány neo-advaita szélhámos, róluk már korábban írtam) Jellemző még a spiritualizált egóra az összeolvasott fogalmakkal való zsonglőrködés, vitatkozás a témában mindenféle tapasztalás, megélés nélkül. Ramanát is nyaggatták vallástudósok, próbáltak vitába szállni vele, de válaszra sem méltatta őket. Annyit azért megemlített, hogy, ha ezeken a témákon törte volna a fejét sehová nem jutott volna. Persze fontosak a hiteles útmutatások, mint "holdra mutató ujjak", de ezek csak eszközök az elinduláshoz. A kezdőknek is hozzá kell fogni valahogy a gyakorláshoz, érdemes körültekintőnek lenni, megtalálni a "legtesthezállóbb" ösvényt és azon végig menni, de úgy, hogy ne ragadjuk bele, és ne építsünk fel egy szerepet. Ha életvitelünkben is visszaigazolódik a gyakorlás, akkor jó úton járunk.

A tér-idő keresztje

great-conjunction-2020.png

A Jupiter és a Szaturnusz újra együtt fog állni December 21.-én a Vízöntőben. Ez azért érdekes, mert legutóbb, nem egészen 800 évvel ezelőtt, 1226-ban volt ilyen konstelláció. Természetesen spirituális körökben óriási várakozással tekintenek az időpontra, és az azt követő időszakra. Vannak olyan asztrológusok, akik szerint most köszönt be a Vízöntő világkorszak, egyesek, pedig egyenesen a materializmus végét látják és a spirituális ébredés nyitányát vizionálják. A jelenlegi világjárvány okozta sokk és változás közepette persze nem nehéz nagyokat mondani, ráadásul a tömegspiritualitást mindig is jellemezte az alaptalan csodavárás. Ez nem véletlen, hiszen az ezotéria ipar csak így piacképes, a pozitív töltésű megközelítéssel lehet sikereket elérni, ami alapvetően nem baj, csak éppen nem vezet sehová. Az asztrológia alapvetően egy "önismereti" eszköz, de a széles rétegeket a prognosztika, a jövő fürkészése érdekli és nem az ego összetevői, építőelemei, amiknek megismerése, leleplezése lehetővé tenné a valódi Önismeretet. Az ego sorsára kíváncsiak, a jövőbeni élethelyzetek alakulására, aminek természetesen csak "jónak" szabad lennie. A mai asztrológia is a spirituális materializmus egyik prominens ágává vált.

Hagyományos megközelítés alapján a Jupiter és a Szaturnusz sorsbolygók, de létezéselméleti szempontból a Jupiter a teret, a Szaturnusz, pedig az időt szimbolizálja. Ha így tekintünk az együttállásra és jegyváltásra, akkor ez azt is üzenheti, hogy 800 év után a tér-idő "keresztje" újra Vízöntő energetikai hátteret kap. Tudatosságunk örökkévaló, tér-időn kívüli része, az Önvalónk mostantól "uránikusan" lesz felfeszítve erre a keresztre, ego-élményünk ilyen jelleget kap. Az ego Önvalónk periféria eszköze, mulandó oldala. Ez a leszűkített önátélés, az elme alakjaival történő azonosulás még intenzívebbé válik a Kozmikus Elme uránikus teremtő áramában. Az események felgyorsulnak, és a karmatorlódás még erősebben fogja elragadni a figyelmet Önmagunktól a külvilág felé. (fokozódni fog a materializmus)

A Vízöntő az eltömegesedés kora, és mivel még a világkorszak elején járunk, időben nem túl távol a Halaktól, ezért  a korszakváltásból fakadó megrázkódtatás hatásai dominálnak. A Jupiter és Szaturnusz Bakból történő átlépését és együttállását a Vízöntő jegy legelején így érdemes szemlélni. Amikor átlépés, korszakváltás történik egyik világhónapból a másikba (legutóbb Halakból a Vízöntőbe), akkor ez mindig megrázkódtatással, súlyos eseményekkel jár az emberiségre nézve. Ilyen volt legutóbb pl. a második világháború. "Vér mosta tisztára a Földet". Mivel egy világhónap durván 2000 év, ezért még egyértelműen az elején vagyunk a Vízöntőnek, az apokaliptikus hatások is erősek, ezért indokolatlan a csodavárás a jelenlegi együttállással kapcsolatban. (Ne felejtsük el, hogy a Szaturnusz korlátozást is jelent a Jupiterre (térre) nézve. Az elmúlt évtizedek tapasztalataiból nem nehéz elképzelni a mai emberiség reakcióját, ha ez a korlátozás hirtelen feloldódna. Keressünk csak rá egy- két "black friday" jelenetre a neten) Hamvas Béla már a 40-es években megírta, hogy "az emberiség éppen az anyagba készül leszállni", ami napjainkra tökéletesen meg is valósult.)

Mivel az együttállás a már az évtizedekkel korábban beköszöntött, uralkodó világkorszak jegyében történik (Vízöntő jegy), mindenképpen felerősíti sajátosságait, ezért is bír kiemelkedő üzenettel a jelenkori emberiségre nézve. Amint korábban már említettem a Jupiterhez és Szaturnuszhoz létezéselméleti szempontból érdemes közelíteni, ha a mostani konstelláció üzenetét spirituális értelemben szeretnénk felhasználni. Hamvas Béla naplójában találtam néhány, egymásutáni fontos bejegyzést:

"Arkhimédész - melyik az a pont, ahol Tér és Idő azonos?"

"Az imagináció alapformája. Az imaginációban esik egybe (válik el) a tér és az idő. Vagyis nem az ész (gondolkozás), hanem az érzéki tapasztalatok alapformája (kerete) a téridő - de az érzékelés az imagináció teremtő mozzanata - nem már meglévő objektumot érzékelek, hanem megteremtem az egész valóságot teljes egészében - imaginálom: mágikus processzus és mozzanat (Böhme) - és ennek az egésznek utólagosan levont és elvont része a Téridő - elsápadt benne a valóság (absztrahálódott) - ez a valóság a Kozmosz - az asztrális világ (érzéki, szemléletes)"

"Ősszemlélet = őstapasztalat = ősteremtés = ősimagináció = őslátomás = Isten" 

"Téridő: elfelejtett és elsápadt Isten - látomás"

Az imagináció, vagy más szóval életképzelet a Kozmikus Világ-Elme (Isten) mágikus, teremtő tevékenysége. Az általa elképzelt Világ-Idea, mint első teremtésképzet még örökkévaló, a múltat-jelent-jövőt és minden jelenséget egyben tartalmazza ideák formájában. Innen, ebből az őslátomásból bomlik ki és objektiválódik, vetítődik ki a létezés (összes) mulandó oldala, aminek a materiális világ a mélypontja. Ezzel a Kozmikus-Elmével Önvalónkban találkozunk (vagyunk egyek), ami "innen" nézve elménk legmélyebb rétege, és az imaginációs tevékenységben rajta keresztül kapcsolódunk a kivetített káprázatba, a már elképzelt előképben, a Világ-Ideában ránk szabott szerepnek megfelelően. Örökkévaló lényünk figyelme lefokozódik és elmerül az elme tér-időhöz kötött alakjaiban. A folyamat olyan, mint az álom során, csak azzal a a különbséggel, hogy ott a képzőerő elménk személyes tudattalan tartalmait alakítja képekké (álomtér-álomidő), ébrenlét során pedig a kollektív Világ-Ideát. (kollektív tudattalant) Azt is mondhatnánk, hogy egónk tudatosságunk tér-idő oldala. Ez egy tudattalanul végbemenő (Önfeledt) kivetítési folyamat a tudatosságban, elmeközegben, ami létrehozza a tér-idő káprázatát. (mentális konstrukció)

Mivel, ahogy Hamvas is írta, "Az imaginációban esik egybe (válik el) a tér és az idő", ezért ez a mostani Jupiter-Szaturnusz együttállás a Vízöntő energetikai hátterében, erre a kollektív mechanizmusban beálló változásra utal. Természetesen ezt mindenki a saját alapképletével, mentális hajlamaival fogja megélni a determináció zárlatán belül. Az életképzelet megtisztítása spirituális gyakorlással történik, pl. a koncentráció-meditáció-kontempláció  gyakorlataival és, ha ez sikeres, akkor a tér-idő "összevonódik" "egybeolvad", figyelmünk lekapcsolódik a káprázatról. A meditáció legmagasabb állapotában a kontemplációban (nirvikalpa szamádhiban) a mulandó én felfüggesztődése miatt megszűnik a tér-idő érzet. Ez az egyéni törekvők kiváltsága, hiszen olyan, mint kollektív megváltás nem létezik. A "nem törekvők" számára az együttállásban még jobban fel fog erősödni a káprázati, kettősség világ, és a tudattalan összetévesztés miatt a figyelem még erősebben fog a tér-idő érzet keresztjére feszülni.          

Engedjétek hozzám...

 lucas_cranach_d_j_christ_blessing_the_children_wga05732.jpg

"Ekkor kisgyermekeket vittek hozzá, hogy megérintse őket, a tanítványok azonban rájuk szóltak.

Amikor ezt Jézus észrevette, megharagudott, és így szólt hozzájuk: "Engedjétek hozzám jönni a kisgyermekeket, és ne tiltsátok el tőlem őket, mert ilyeneké az Isten országa.

Bizony, mondom néktek: aki nem úgy fogadja az Isten országát, mint egy kisgyermek, semmiképpen sem megy be abba."

Közismert ez a jelenet a Bibliából. A tanítványok pusztán jó szándékból nem akarták, hogy a Mestert háborgassák, de cselekedetük fordítva sült el. Valószínűleg, ha okoskodó írástudók vagy farizeusok jöttek volna vitatkozni, őket nem akadályozták volna. Gyermekeket hoztak, talán még járni sem tudtak, nemhogy beszélni. Nem szabad elfelejteni, hogy Jézus, korának művelt, írástudó rabbija volt. Mi dolga lehet egy ilyen embernek az értelemben még fejletlen kisgyermekekkel? Itt is csak példáról van szó, arról a kisgyermeki, kondicionálatlan tudatállapotról, amit majd nekünk, felnőtteknek az értelem kifejlődése után el kell érnünk. Természetesen a gyermeki érzékenység, nyitottság is fontos, de alapvetően a tudat "szennyezetlensége" az érdekes. Ez az állapot szükséges az "Isten országának" eléréséhez. Az "írástudás", tanultság, pedig egy ponton túl akadályt képez. 

Egy korábbi írásomban Ramana Maharshi tanítása alapján bemutattam az elme alakjait.

"Ahogy ugyanazt az embert különböző neveken szólítják az általa végzett különféle cselekedeteknek megfelelően, hasonlóképpen ugyanazt az egyetlen elmét hívják különböző neveken - gondolkodás, értelem, emlékezet és én-ség attól függően, milyen alakot vesz fel, nem pedig a valódi különbözőség miatt". - Ramana Maharshi

https://nyilegyenes.blog.hu/2018/03/20/az_elme_alakjai

Egy gyermek elméjének kondicionálatlansága, ártatlansága tapasztalatlanságából fakad, hiszen emlékezetének raktára, személyes tudattalanja még kevés információt tartalmaz, értelme még nem képes felfogni az elvont fogalmakat. Nem tudja még, hogy mi a jó, mi a rossz, de a külvilág jelenségeinek nevét sem ismeri, amíg meg nem tanítják neki.

"Attól a naptól kezdve, hogy a madár nevét megtanítod a gyereknek, a gyerek soha többé nem látja azt a madarat." - Jiddu Krishnamurti

Visszatérve az elme alakjaira, az én-ség alakja nem más, mint a tudat azonosulása a testtel és az érzékekkel. A Világ Ideája az érzékelés pontjain, kapuin keresztül transzformálódik a mulandóságba, válik valóvá, de idővel, ahogyan kezdünk felnőni és megtanulunk egy anyanyelven beszélni, gondolkodni és értelmezni, egyre jobban "elveszítjük" tisztánlátásunkat, hallásunkat, ízlelésünket stb. Már minden egyes tapasztalat mögött lesz egy emlékinformáció emlékezetünkben, és így nem leszünk képesek a viszonyításmentességre. Ahogy haladunk az időben, kialakul egy adatbázis és ezzel együtt személyiségszerkezetünk is. 

Az érzékek önmagukban nem is merik az időt, csak a pillanatok áramlásának szenzorai, de az elme emlékezet alakjának köszönhetően, ami miatt a múlt viszonyítási alapján állunk, soha nem láthatjuk azt a bizonyos "madarat". Szinte minden ember szívesen emlékszik gyermekkora önfeledt pillanataira, amikor még szinte a legapróbb jelenségek, vagy legegyszerűbb tevékenységek is le tudták kötni figyelmét. Nem volt még szüksége a felnőttek bonyolultabbnál bonyolultabb szórakozásaira, szenzációira ahhoz, hogy jól érezze magát. 

Visszatérve az érzékelésre, érdemes megemlíteni U.G. Krishnamurti "megvilágosodással" járó tapasztalatait. Miután beállt nála a "természetes állapot", felfüggesztődött memóriája. Minden egyes tapasztalás olyan volt, mintha életében először történne, legyen az egy étel íze, egy tárgy látványa, egy szag vagy egy illat. Amikor egy levest evett minden egyes kanál után meg kellet kérdeznie, hogy mit eszik éppen. Ami még érdekes, hogy megszűnt az érzékek közötti összműködés, ha látott egy patakot, akkor annak csörgedezése egy, a látványtól független tapasztalásként jelentkezett. Elmondta, hogy megszűnt benne a minősítés, a tehéntrágya szaga, vagy egy drága parfüm illata között nem érzett különbséget, nem volt kellemetlen, vagy kellemes egyik sem: tisztán érzéki információként jelent meg számára, mindenféle minősítés hiányzott. Ha ránézett egy faliórára nem tudta leolvasni az időt, csak egy szerkezetet látott, viszont amikor szüksége volt egy információra, akkor akaratlagosan be tudta kapcsolni magában.

Egy csecsemő nem veszi zokon hogy állandóan anyatejjel táplálják, ha éhes, de egy már nagyobb gyermek, akár százszor is végig hallgatja ugyanazt a mesét, és nem unja. Természetesen U.G. példája egy rendkívüli eset, de jól bemutatja a relatív időhöz kötött elmétől való "függetlenség" állapotát. Mivel az érzékelés nem más, mint a Kozmikus Elmével, Világ Elmével, vagy vallásos kifejezéssel élve Istennel való tudattalan együttműködés, ezért ennek tudatosítása és megértése egy kulcsot nyújt számunkra "Isten országának" megismeréséhez szükséges állapothoz. Ezért is mondta Jézus, hogy a kisgyermekeké, az "ilyeneké", az így működőké az Isten országa.

Aki nem úgy fogadja, mint ők, "semmiképpen sem megy be abba". Valójában Isten országa egy állapot, lényünk esszenciájának, az Önvalónknak egysége Istennel. Egy embernek annyira elfogulatlannak és koncepció mentesnek kell lenni, mint egy kisgyermeknek a külvilággal szemben, ha szeretne beleoldódni az Önvaló ürességtermészetébe, ami azonos Istennel.

Jézus nem azt mondja, hogy újra kisgyermekké kell válnunk, hiszen ez lehetetlen, hanem miután felnőttünk és teljesen kibontakozott az elme relatív, időhöz kötött oldala, amelynek összműködését az alakokkal való teljes azonosulás adja, újra be kell állnia a gyermeki kondicionálatlanságnak ahhoz, hogy "miénk legyen az "Isten országa." Ilyen értelemben kell "gyermekké" válnunk. Ehhez először meg kell tisztítani, erősíteni elménket a hosszú ösvény koncentráció-meditációs gyakorlataival, hogy figyelmünket vissza tudjuk vonni a bővítményektől (alakoktól), majd át kell térni a rövid ösvény szemlélődő gyakorlataira, ahol minden külső és belső formaöltést szenvtelenül szemlélünk. Ha a visszavonás tökéletes, akkor elménk ideiglenesen felveszi az Önvaló formáját, ürességtermészetét, a meditáció szamádhi állapotát: 

"Amikor Önvaló formájúvá válik a bölcsesség révén, akkor megjelenik a megszabadulás, mely természete szerint Brahman" - Ramana Maharshi

Ezután a misztikus állapot után kell elkezdeni a szemlélődő, tanúsági gyakorlatokat, hogy összekapcsoljuk elménk örökkévaló, időn túli állapotát az időbeli oldallal: a kettőt eggyé kell tenni. Gyermekkorunk önfeledt pillanatai kondicionálatlanságunkból fakadnak, személyiségszerkezetünk, maszkunk hiányából, de ekkor még spontán van meg ez az állapot, aztán mentális hajlamainknak, karmacsíráinknak köszönhetően "felnövünk". Életünk értelme a megszabadulás, és ehhez az kell, hogy tudatosan, felnőttként is el tudjuk érni a gyermekség állapotát.     

 

 

Az Erő szerepe a meditáció tanításában

1_yxzdmhbwd35wtltdsf2lca.jpeg

Az utóbbi években egyre nagyobb divat lett a meditáció. Rengeteg a meditációs tanfolyam, könyv, videó, az online térben is terjed az oktatás. Vannak populista tanítók, irányzatok, ahol azzal kecsegtetnek, hogy már rövid időn belül komoly tapasztalatokra tehetünk szert. Ugyanaz az infláció, felhígulás figyelhető meg ezen a területen is, mint a spiritualitás számos más ágában. Ha alaposan megvizsgáljuk ezeket a meditációs irányzatokat, akkor kiderül, hogy valójában csak relaxációs technikák, a valódi meditációhoz semmi közük. Természetesen ezek is lehetnek hasznosak, ha a nyugalom eléréséhez hozzásegítik a gyakorlót, de ettől még nem tekinthetők meditációnak.

Nagyon sokan a lelki problémájukat szeretnék orvosolni a meditáció gyakorlásával, de ez lehetetlen, hiszen ahhoz, hogy valaki egyáltalán hozzáfoghasson egy hiteles technikához, már eleve kiegyensúlyozottnak kell lennie. 

"Amíg a kereső nem tudja, hogy mik a gyengeségei, és nem lát hozzá ezek kijavításához, illetve a szükséges pozitív jellemvonások kialakításához, addig a meditáció vagy haszontalan, vagy sikertelen, vagy akár káros is lehet."- Paul Brunton

Brunton, Sri Ramana Maharshi beavatott tanítványa egyik könyvében beszámolt arról, hogy már a 30-40-es évek Indiájában is nagyon nehéz volt hiteles Mestert találni és rengeteg fizikális és pszichikai jóga sérüléssel találkozott, ami a felkészületlen tanítóknak volt köszönhető, mert olyan emberek oktatásához is hozzáfogtak, akik még éretlenek voltak a jóga legalacsonyabb fokozataihoz is, és ezzel veszélybe sodorták őket. Ráadásul a meditáció már a magas fokozathoz tartozik, egyáltalán nem kezdőknek való. C.G. Jung is felhívta erre a figyelmet és arra is, hogy a meditáció a belső, lelki problémákat felerősítheti.

Említettem a "felkészületlen" tanítókat. Mit jelent ez a gyakorlatban a meditációt illetően? H.W.L. Poonja (Papaji), megvilágosodott mesterhez egyszer így fordult egyik követője:

Követö: Amikor megpróbálom integrálni tanításaidat a tanfolyamaimon, nyugaton, gyakran nem járok sikerrel.

Papaji: A meditáció tanítása nem könnyű, mert először meg kell találnod az Önvalódat (Self). Ha még nem találtad meg az Önvalót és így próbálsz meg tanítani, akkor csak becsapod az embereket. Olyan dologról beszélni, amiről önmagad sem tudsz, ez csalás, mások becsapása és jobban teszed ha elkerülöd.

Mit jelent megtalálni az Önvalót? Az Önvaló innen nézve elménk legmélyebb, egységtudatú, örökkévaló része, amit itt, a mulandóságban "Én-vagyokságként", létezéstudatként érzékel mindenki. Ez a "vagyokság" alapélmény az Életerőben lakik, ami a meditáció gyakorlása során feltárul, miután megtisztult. A koncentráció-meditáció helyes gyakorlása során ismerszik fel ez az energetikai oldal (nem kezdőknél), ami majd beállítja a meditáció magasabb állapotait, a szamádhi valamelyik fokozatát. Ezeket itt már részletesen bemutattam: https://nyilegyenes.blog.hu/2017/12/16/meditacio_figyelem

Ez a feltámadt, szunnyadó erő (Shakti) az Önvaló megnyilvánulása a létezés mulandó oldalán. Az, akiben ez még nem aktiválódott, annak nem lehetett/lehet bepillantása az Önvaló üresség természetébe, mivel ez az Erő viszi bele az embert a szamádhiba, a meditáció legmagasabb állapotába. (részletesen a fenti linken) Ezért egy ilyen tanító maximum csak a meditáció gyakorlásának technikáját tudja elmondani, de a "célt" nem ismerheti, olyan dologról beszél, amit önmaga nem tapasztalt. Azért is fontos, hogy meglegyen ez a "szuper-fizikai energia", mert az együtt gyakorlás során ez átadódik, kisugárzódik a körülötte ülő tanítványokra és így elősegíti azok elmélyedését is. Csak egy ilyen tanító tud hitelesen meditációt tanítani, ráadásul a körülötte lévő pszichikai teret is "tisztán" tartja az  auráján átáramló, kisugárzó Erő.

Nem tudom, hogy manapság hány meditációs tanító érte el ezt a szintet és "valósította" meg (élte meg) a "bepillantást", de azt tudom, hogy a megvilágosodott, inspirált mesterek könyveihez hozzá lehet férni. Érdemesebb az ő leírásaikat, útmutatásaikat követni, mert azon túl, hogy megvalósítás áll soraik mögött, a könyveik is közvetítenek valamennyi Erőt. Ha kitartóan végezzük a leírt gyakorlatokat, akkor előbb-utóbb bennünk is feltámad a Shakti és, ahogyan Brunton is írta: 

"Amikor egy ember felfedezi, hogy önmaga is hordozója az isteni erőknek, akkor abbahagyja a más emberek (tanítók) utáni, ide-oda rohangálást" 

Ez azt jelenti, hogy a belső Gurut, Tanítót megtaláltuk. Elég elcsendesedni és az Áramlás végzi a dolgát.

A szavak mögötti Erő

 index.jpg

A spirituális tanításokban nagyon fontos szerepe van a mögöttes Erőnek. Ez az erő inspirálja a tanítókat és nyilatkozik meg rajtuk keresztüll, akár szóban, akár írásban. A mai dömpingben, amikor rengeteg tanító árasztja el a világot és a virtuális teret is, ezzel érdemes tisztában lenni. Azért is fontos ez, hogy ne fecséreljük az időt bizniszgurukra, szélhámos kufárokra. Korábban már több bejegyzésben is foglalkoztam ilyenekkel, akik remek vállalkozást bontakoztattak ki a spirituális tanításból, de előadásaik, könyveik, videóik gyakorlati szempontból hatástalanok, mivel nem inspiráltak a magasabb Erőtől. Nem is lehetnek azok, hiszen "bizniszguruságuk" a legárulkodóbb bizonyíték arra, hogy a megvalósítást, a teljes megvilágosodást nem érték el, hiszen egy megvilágosodott tanítónál, mesternél elképzelhetetlen az anyagi ellenszolgáltatás. A bizniszguruk megbízhatatlanok, hallgatóik felszíni tudatánál mélyebbre nem hatolnak szavaik, ezért átalakulást nem okoznak. Látszólag, tartalmilag még akár jónak is tűnhetnek az általuk tanítottak, hiszen összeolvashattak a nagy tanítóktól bármit, de belső folyamatok beindítására alkalmatlanok közléseik.

Jézusnak nem volt hová lehajtania fejét, egyik helyről a másikra vándorolt, ingyen tanított vándorlásai során. Bárhová is ment otthon volt, mert tudta, hogy a Gondviselés (Önvaló) gondoskodik róla. Ez igaz volt minden megvilágosodott tanító esetében is, hiszen ők is az Önvaló csatornái, eszközei voltak. Szerencsére az utóbbiakkal készült könyvekhez, videókhoz már mindenki hozzáférhet. Egy Integral Yoga Magazinnak adott interjúban David Godman író elmondta, hogy Papajinak rendkívül erős volt a Jelenléte, ami ki tudta iktatni a vele együtt üldögélők egyéni tudatosságát. Mindezt a roppant erős shakti (az Önvaló energetikai megnyilvánulása) emanációval segítette elő az előtte ülő keresőnél. 

DG: Nagyon sok emberrel láttam ezt megtörténni, és amikor elkezdtem az életrajzához információkat gyűjteni, szó szerint emberek százaival találkoztam, akiknek hasonló tapasztalatuk volt vele. A tapasztalatok általában nem voltak tartósak, de legalább, amíg ott voltak, kaptak egy kis ízelítőt arról, amit eddig csak hajszoltak és amiről eddig csak olvastak. 

IYM: A már fejlettebb vagy legelőrehaladottabb követőivel történtek mindezek a tapasztalások? 

DG: Egyszer megkérdeztem Papajitól, hogy elfogadja-e az érett és éretlen megkülönböztetést a követők között abban az értelemben, hogy, aki fejlett és érett, az készen áll a direkt tapasztalatra. Miután azt válaszolta, hogy nem, így folytatta: "Az egyetlen különbséget abban látom közöttük, hogy ki az, aki képes figyelni arra amit mondok, és ki az, aki nem." Papaji szerint egy megvilágosodott lény szavaiban Erő van. Ha egy ilyen megvilágosodott lény azt mondja, hogy " Te vagy a tudatosság" vagy "Brahman vagy", és ezt az állítást csendes, nyugodt elmével hallod, akkor a szavakban rejlő Erő tudatossággá, Brahmanná változtat. Azonban, ha a szavakon gondolkodsz és analizálod őket vagy azon tűnődsz, hogy, hogyan lehetne ezt a Brahmant elérni, akkor ezek a diszkurzív gondolatok elfedik az élményt, amelyet megpróbál neked megmutatni.

IYM: Mi a tapasztalata erről a jelenségről Papaji halála után? 

DG: Szilárdan hiszem, hogy ez az Erő még mindig meg van, csakúgy mind az összes bölcsnél, aki elhagyta testét. Ha szavait hallgatod egy videón, hangfelvételen vagy könyveit olvasod, akkor az Erő most is ott van, ami feltárja előtted mondanivalója lényegét. Csak annyit kell tenned, hogy csendben maradsz és engeded a szavak Erejét dolgozni. 

David Godman író már a 70-es évek óta Indiában él, és a Ramana ashram könyvtárosa is volt. Neki köszönhetjük a Maharshi-ről írt leghíresebb könyvet, a Be as you are-t (Oltalmazó útmutatás-ként jelent meg nálunk) és több, más megvilágosodott mesterrel is kapcsolatban állt. A velük folytatott beszélgetésekből is készültek könyvek, az ő jóváhagyásukkal. Annamalai swámi, Lakshmana swámi, Papaji a Maharshi "követői" voltak, a jelenlétében érték el a megvilágosodást. Nisargadatta Maharaj-al is közeli kapcsolatban állt, többször is felkereste Bombay-ban. Tapasztalatai első kézből valók. 

Korábban már említettem Paul Bruntont. "Az egyik olvasója, később tanítványa beszámolt egy erőteljes spirituális felébredési élményről, amit az Egyiptom titkai olvasása közben élt át. Jóval később, miután személyesen is megismerte Bruntont, és elmesélte neki az élményt, az író felvilágosította, hogy valójában ez a feladata a könyveinek: beavatást, bepillantást nyújtani, hogy attól a pillanattól kezdve tiszta legyen a cél az élet hátralévő részében." 

Természetesen önmagában az olvasgatás, videó nézés kevés, hiszen Papaji is megjegyezte, hogy előzőleg intenzív meditáció gyakorlására van szükség, hogy "spirituális érdemeket" (punyas) halmozzunk fel. Ha ez megvan, akkor már elég elcsendesedni, nyitottá válni, és félretenni az analizálást. Nisargadatta is mindig felhívta látogatói figyelmét, azokét, akik még nem jártak nála korábban, hogy ne gondolkozzanak a hallottakon, üljenek csendben és ne kérdezzenek még tőle semmit. David Godmannak egyenesen csalódást okozott az első látogatás, de néhány alkalom után már tapasztalta a tudatosságában beállt pozitív változást, amit a Maharaj tanítása váltott ki belőle.

Befejezésként még érdemes elgondolkodni Jézus példabeszédein is, amelyek abból a szempontból érdekesek, hogy nagy részük gyakorlatilag értelmezhetetlen szó szerint. Ezek a szimbolikus példák valójában spirituális igazságokat, törvényeket tartalmaznak és kizárt dolog, hogy az egyszerű emberek ezeket értelmezni tudták volna, mint ahogyan a mai, vallásos emberek előtt is rejtettek ezek az értelmek. Néha még közvetlen tanítványai is "aludtak". De, akkor miért ment Jézus az egyszerű nép közé tanítani? A hatás egyértelműen a szavai mögötti Erőből áradt, ami a jelenlévők tudattalanjában fejtette ki a hatást és indított el folyamatokat, főleg azok között, akiknek már volt "fülük a halláshoz".

Természetesen nem akarok és nem is lehet egyenlőséget tenni Jézus, és a legutóbbi évtizedek megvilágosodott tanítóinak tevékenysége közé, mivel Jézus "kozmikus missziót" hajtott végre. Egy világkorszak megváltója volt, hatása az egész emberiség sorsát befolyásolta. Lényegét tekintve viszont mindannyian ugyanannak az Erőnek voltak csatornái, ez biztosította tanításaik aranyfedezetét. Önátélésük szintje között már nem volt különbség.      

Életszemlélet

03-15-17-vision-for-your-life.jpg

Annak ellenére, hogy fizikai, testi létezésünk és környezetünk a kivetített, káprázati világához tartozik, nem mindegy, hogyan tekintünk rá. Tükör által látunk, homályosan, lefokozott éberséggel, de ettől függetlenül nem kerülhetjük el a tapasztalást. Életünk nem más, mint élményeink összessége a tér-időben.

"Érzékeink arra valók, hogy az imaginációban lerészegedjenek" - írta Hamvas Béla, Szepes Mária, pedig tudatszűkítő mechanizmusoknak nevezte az érzékeket. Az imaginációt, életképzeletet meg kell tisztítani a koncentráció-meditáció eszközével, a tükörnek, elmeközegnek tisztának kell lennie. Erről már itt írtam:
https://nyilegyenes.blog.hu/2020/07/12/tukor_altal_797

Mindezektől függetlenül nagyon fontos a helyes életszemlélet, nem mindegy, hogyan tekintünk sorsunkra. Dilgo Khjence Rinpocse ezt írta végrendeletében (A dzogcsen gyakorlása a mindennapi életben)             

"A pillanatról-pillanatra felmerülő új felfedezések, rádöbbenések és sugallatok szakadatlan áradatában tudati tisztaságunk nyilvánul meg. Tanuljuk meg mandalaként szemlélni mindennapi életünket, mint lényünk üres központjából önkéntelenül szétsugárzó tapasztalás peremhatárait! A hétköznapi életünk során tapasztalt dolgok mind mandalánk részei, melyek részt vesznek a világegyetem táncában. E jelképrendszer segítségével tárja fel előttünk a belső mester a lét alapvető értelmét és végső jelentését. Legyünk hát egyszerűek, fogadjunk mindent magától értetődő természetességgel, és tanuljunk belőle! Így könnyebben észrevehetjük az általában bosszantó dolgok ironikus, mulattató oldalát."

Látszólag van egy kis ellentmondás a Rinpocse szavai és a bevezetőben elhangzottak között, hiszen ő már a "tudati tisztaságunk" megnyilvánulásáról értekezik, ami direkt út szempontjából igaz is (a dzogcsen egy direkt, közvetlen út), de ez főleg azoknak hasznos, akik már végig mentek valamelyik hosszú, előkészítő ösvény tudattisztító fázisán, és direkt, szemlélődő gyakorlatokat végeznek. (természetesen legvégső szempontból csak a tudat van, az önvaló, de mi még nem látunk "onnan" átszínezetlenül a bővítmények miatt, nem "látjuk egybe", összefüggve magunkat az életképzeletben kivetített jelenségvilággal, sorssal) Mindezektől függetlenül figyelemreméltó ez a "mandala szemlélet", hiszen a mandalák szimbólumok, formához kötött energiák. Ha így tekintünk rá élethelyzeteinkre, akkor nem mások, mint formához kötött imaginációs energiák. A hermetikus szemléletben meg kell fejteni ezeket a szimbólumokat, és hasonlóan kell rájuk tekintenünk, mint álmainkra, álomszimbólumainkra. Ez egy fajta analógiás látása, értelmezése a jelenségeknek. (Egy asztrológiai képlet, radix sem más, mint egy mandala, amely analógiás nyelven megmutatja egy ember személyiségszerkezetének összetevőit. Az analizálás során segít ezek tudatosításában és ezért az ebből fakadó sorshelyzetek megértésében is.) 

Az életnek nincs célja, csak értelme. Paul Brunton a következőket írta az Élet leckéiről:

"A helynek, ahol vagy, az embereknek, akik körülvesznek, a problémáknak, amikkel találkozol, és a történéseknek, amelyek most történnek veled -- mindnek különleges jelentése van. A rekompenzáció törvénye alapján jönnek létre spirituális növekedésed különleges igényeinek megfelelően. Alaposan tanulmányozd őket, de személytelen, egótlan hozzáállással és ennek megfelelően igazítsd reakcióidat. Ez nehéz lesz és még akár élvezhetetlen is, de ennek ellenére ez a biztos módja annak, hogy megold az összes problémádat. Erre gondolt Jézus, amikor kijelentette: "Aki követni akar engem, tagadja meg magát, vegye fel naponta keresztjét és kövessen." Ez az ego keresztre feszítése, az igazi Kereszténység, ami közvetlenül az Önvaló realitásában történő feltámadásához vezet. Tekints a legrosszabb és legirritálóbb bajodat az Önvaló hangjának. Próbáld meghallani, mit mond. Próbáld meg eltávolítani azokat az akadályokat, amik önmagadba mutatnak. (önmagadban vannak) Tekints rá erre a különleges megpróbáltatásra, próbára úgy, mint, ami a legfontosabb spirituális növekedésed útján. Minél lesújtóbb egy tapasztalat, annál több erő mozdult meg, hogy közelebb vigyen Önvalódhoz. Életed minden pontján, egyik eseménytől, szituációtól, kapcsolattól a másikig, a Végtelen Intelligencia gondoskodik a növekedés eszközeiről, ha ki tudsz lépni az egoizmusból és használod azokat az eszközöket."

Egy ember egyéni sorsa jellemszerkezetének megfelelően fog lefutni. A jellem a mentális hajlamok összessége és a velünk történő események, vagy mások viszonyulása hozzánk mindig ebből a "szerkezetből" származnak, a hozzánk tartozó karmacsírák visszahatásai. A nehéz sors vagy élethelyzetek annyiból "hasznosabbak", hogy könnyebben feltárul bennük egoizmusunk működése, hiszen erősebb a felszíni én reaktivitása, ezért könnyebben megfigyelhető. Közismert a tanítványok tesztelése, vagy a beavatások előtti próbatétel, ami valójában ego teszt. Ezért is volt érthető, hogy a megvilágosodott mesterek, amit elnéztek az egyik tanítványnak, azt a másiknak már nem engedték meg.   

Az élet nyersanyagát mindenképpen fel kell használnunk, hiszen csak itt tudjuk felmérni, lemérni, hogy mire jutottunk a spirituális úton. Nem véletlenül kerültünk ide, karmacsíráink, mentális hajlamaink következtében vagyunk itt. Csak ez a földi létforma alkalmas a megszabadulásra, megvilágosodásra, mivel itt van az Önvaló teljes, minden frekvencián átívelő kivetülése. (az más lapra tartozik, hogy az ego, mint leszűkített mechanizmus erről nem tud és önállónak hiszi magát) A tudatosság az emberi létezés fokán válik individuálissá, egyénivé és itt indulhatunk el a megfordulás útján. Az életet ajándéknak kell tekinteni, mert a tapasztalatok tudatos átélése, értelmezése hozzásegít a periféria énnel való összetévesztés, lekötöttség felismeréséhez. Természetesen azok számára sem értelmetlen az élet, aki nem jár spirituális úton. Az ilyen embereknél a tapasztalati élmények, visszahatások tudattalan átélésének ismétlődése, előbb vagy utóbb valamelyik inkarnációkáprázatban kikényszerítik a megfordulást.

 

A hirtelen és a fokozatos megvilágosodás

spectacular-thunder-and-lightning-surround-blue-vector-20914697.jpg

Egy korábbi bejegyzésben a szamádhi állapotain keresztül bemutattam a megvilágosodást. Egy mondatban úgy lehetne összefoglalni, hogy egy megvilágosodott ember mindig a szamádhi állapotok valamelyikében van.

ttps://nyilegyenes.blog.hu/2019/11/17/megvilagosodas_szamadhi

Ehhez a végső, természetes állapothoz kétféle módon lehet eljutni:

"Azokat, akiknek elméjét a hosszadalmas múltbéli gyakorlatok éretté tették, a nirvikalpa hirtelen lepi meg, akárcsak az árvíz; mások viszont a spirituális gyakorlatokban való előrehaladásuk során érik el: ezek a gyakorlatok lassanként megtörik a gondolatok ellenállását, s így fokozatosan feltárul az ÉN-ÉN színtiszta tudatosságának vászna. A további gyakorlás pedig a vásznat folyamatosan szabaddá teszi. Ez az önmegvalósítás, a mukti, vagyis a szahadzsa szamádhi a természetes, erőfeszítéseket nem kívánó állapot" - Ramana Maharshi 

Ramanát hirtelen, minden előzmény nélkül lepte meg a nirvikalpa. Még csak tizenhét éves volt, amikor keresztül ment a halálélményen és felismerte Önvalóját. A folyamat nem tartott tovább húsz percnél, de elmondása szerint a következő néhány évet azzal töltötte, hogy fokozatos ráhangolódással megszilárduljon a felismerésben. Mivel addig nem foglalkoztatta a spiritualitás, ezért a korábbi inkarnációkban végzett gyakorlásnak volt köszönhető a hirtelen, spontán fellépő megvilágosodás.

Természetesen a hirtelen beállt, teljes megvilágosodás nagyon ritka jelenség. Számunkra már az is nagy eredmény, ha gyakorlás során sikerül ideiglenesen felismeréshez, bepillantáshoz jutnunk. Ezt a bepillantást az Önvaló kegyelme, energiája idézni elő. Mivel mentális hajlamaink, vászanáink még nem semmisülnek meg teljesen, ezért csak ideiglenes lesz az egyesülés az Önvalóval, további gyakorlásra van még szükség. Alapvetően nincs szabály, mindenkinél egyéni, hogy hányszor fogja átélni a kevala nirvikalpa szamádhit. Van, aki csak egyszer, van, aki többször is beoldódhat ideiglenesen az Ürességbe a gyakorlás során, de a végső megvalósítás szempontjából ennek nincs jelentősége.

Ráadásul Ramana még arra is rámutatott, hogy hiába nyert valaki ideiglenes bepillantást, a végső állapotot nem fogja elérni, ha mentális hajlamai továbbra is megmaradnak. Önmagában a belső szamádhi kevés, el kell érni a külsőt is, amikor : "...az ember úgy ragaszkodik a valósághoz, hogy közben tapasztalja maga körül a világot - ám eközben semmilyen módon nem reagál a világból érkező hatásokra." 

Az amerikai misztikus, tanító, Robert Adams nem véletlenül tanította a "Ne reagálj!" -t, hiszen hihet magáról bárki, bármit, belemehet a legmélyebb állapotokba, ücsöröghet szatszangokon, előadásokon, elvonulásokon, elolvashat számtalan könyvet, ismerheti az összes spirituális elméletet, ha az elméje reaktív. Mondta is tanítványainak, hogy bólogathatnak, helyeselhetnek, de nem sokra mennek vele, ha majd a hazafelé vezető úton, a forgalomban minden apróságon felhúzzák magukat. Persze a "nem reagálás" nem szabadon választott gyakorlat, inkább megfigyelése  a személyes én determinált reakciónak. Nem önmagukban a reakciókkal van a baj, hiszen Jézus is felborogatta a pénzváltók asztalait, hanem a velük való azonosulással, a cselekvőség érzetével, amikor a figyelem teljesen belevész az érzelmekbe, gondolatokba.   

Ezért is lehet kijelenteni, hogy önmagában a misztikus út, a misztikus fázis megélése még kevés, ha nem tudjuk belevinni a hétköznapok világába. Az életnek nincs célja, csak értelme, Önmagunk megértése. Önmagunk a Látó, a Tanú, ami nincs alávetve a  változásban lévő világnak. Azért képes a változó világ szemléletére, mert Önmaga a változatlanság hullámhosszán van, az Örökkévalóságban. Miután elménk már megerősödött a hosszú ösvényen, (a koncentráció-meditáció gyakorlása során) elkezdhetjük a rövid ösvény figyelmi, tanú gyakorlatait. Ezekkel tudjuk felismerni a periféria én látszati működését, reakcióit. Mindezt megkülönböztető értelemmel tesszük, tudva, hogy valójában nincs két "én", a periféria én csak egy eszköz a mulandóságban, káprázatban.

Hysteria

st-1897303_640.jpg 

A hisztéria a görög hüsztera szóból származik, ami méhet jelent. Az ókori orvostudományban úgy vélték, hogy ha a női méh a testben elszabadul, akkor különböző fizikai és mentális betegségeket okoz. Abban az időben szinte minden női betegséget ennek tulajdonítottak. A pszichoanalitikusok a hisztériát már neurotikus betegségnek tekintik, amely abból fakad, hogy a páciens a tudattalanból jövő érzelmeket, vágyakat elnyomja és ez óriási feszültséget kelt, és mint egy időzített bomba belülről feszít. Valamilyen mértékben, enyhébb formában ez mindenkiben benne van, de van, akinél ez már kóros állapottá fajul.

Ha nem hagyományos értelemben tekintünk a jelenségre, akkor láthatjuk, hogy az emberiség nagy részén, mintha egy kollektív hisztéria uralkodott volna el. Ennek egyik jele az interneten látható: a közösségi média jóvoltából egyre nyilvánvalóbb, hogy tömegek váltak fogékonnyá az összeesküvés-elméletekre. A jelenségre először a World Trade Centert ért támadás után figyeltem fel, persze biztosan voltak hasonlók korábban is. Elképesztő teóriák láttak napvilágot, és emberek tömegei hitték el az abszurdabbnál abszurdabb elméleteket, magyarázatokat az ikertornyok összeomlásával kapcsolatban. Most nem megyek bele a részletekbe, mindenki talál a neten példákat. Persze a hivatalos tömegtájékoztatás megbízhatatlansága, ellentmondásai is elősegítik, felerősítik a konteók iránti keresletet. Napjainkban a covid19 vírus körül kialakult hisztéria uralja a közbeszédet, és műveltségtől, tanultságtól függetlenül ugranak rá emberek az ebből fakadó zavaros elméletekre, de megemlíthetném még az 5G hálózatok körül kialakult hisztit is. Vannak tagadók, rettegők, ellenzők, ellenállók, lázadók stb.

Nem célom, hogy részletesen bemutassam a konteókat, engem inkább az egész jelenség kollektív háttere érdekel. Mindenesetre oly mértékű hisztérikusnak mondható jelenség figyelhető meg, amit érdemes közelebbről is megvizsgálni. Hamvas Béla, A vízöntő esszéjében (is) foglalkozott a korszakváltásból fakadó válságtünetekkel. Az előző világhónap, a Halak korszaka lezárult a múlt században, átléptünk egy új "aionba", a Vízöntőbe.

"A keleti asztrológia azt mondja, hogy ilyen kétezer esztendő körülbelül egy világhónap. Tizenkét világhónap, körülbelül 26 ezer év, egy világév. Mert a keleti asztrológia tágabb, fölényesebb, szélesebb távlatú szemlélete összefüggést talált a csillagjárás és az emberiség sorsa között. Az egyes világhónapok nagy történeti korszakok, görög szóval: aiónok. A hónapok annyira zártak, hogy az egyikből a másikba való átmenet kritikus. A világévek felén, hat világhónaponként pedig nagy katasztrófák keletkeznek. Ilyen volt a legutóbb, időszámításunk előtt tizenháromezer évvel, Atlantisz elsüllyedése."

Ma a Halak csillagképéből lépünk ki. A hónap befejeződött, és az aión lezárult. Válságos időbe jutottunk, s ezt csaknem mindenki saját bőrén is érzi. Most lépünk át a következő képbe, a Vízöntőbe. Tökéletesen új élet következik, miután a régi lezárult. Az egész Földet és emberiséget alapjában megrázó események megjelenése. Az apokalipszis egy neme. Hogy a Halak-korszak milyen volt, azt tudjuk. Kétezer év története beszél róla. Hogy a Vízöntő milyen lesz, azt senki sem tudja. Amiről e pillanatban tudomást szerezhetünk: mi történik, amikor a Halakból a Vízöntőbe lépünk."

A 20. században az első, majd második világháború véres eseményei jól szemléltetik a korszakváltást kísérő megrázkódtatást. Hamvas a felszíni jelenségeknél nem állt meg, és rámutatott a jelenséget kísérő kollektív megrázkódtatás következményeire is, amit a barbárság betörésének nevez. Ez a vertikális  betörés, mint a megrázkódtatás következménye a Vízöntőben már egy pszichológiai folyamat.

"... az ember pszichológiai helyzete is megfordul. Ami felül volt, az most lekerül, s ami alul volt, az felmerül. A tudattalan jut fel, a tudat pedig le. Nem az értelem van fent, hanem az ösztön, nem a fény, hanem a homály, nem a paradiso, hanem az inferno, nem a magas, hanem az alacsony, nem a rend és a józanság, hanem a rendetlenség és a szenvedély. Nem a tudatos gondolkozás, hanem a reziduum és a mítosz. Ezért a fordított rend a kiválasztásban, az értékelésben, a rangsorban, az ízlésben.

Ehhez hasonló katasztrófa az embert csak akkor érte, amikor a földet özönvíz árasztotta el, és az emberiség az óceánban elmerült. De akkor az elmerülés külső volt, mint ahogy a népvándorlás is külső: ma az ember saját tudattalanjában és a társadalom saját tömegében merül alá. Az óceán a tudattalan, és a tudattalan az óceán. Vízözön annyi, mint elmerülni a tudattalanban. Ma éljük ezt a belső vízözönt."

Ennek az egész folyamatnak az eltömegesedés az egyik legnyilvánvalóbb, látható kísérőjelensége. A Föld lakossága drasztikusan megemelkedett, ezért ezt az élet minden területe követte. Tömegtermelés, tömegtájékoztatás, tömegrendezvények, tömegekre kialakított kereskedelmi központok, tömegközlekedés, tömeges lakhatás a lakótelepeken stb. és mindennek természetes velejárója az infláció. A legfőbb gond persze nem ez: 

"Tömeg és tömeg között nincs különbség. Teljesen mindegy, hogy kik vannak együtt, kongresszusra gyűlt diplomaták, gyűlésre hívott akadémikusok, parlamenti ülésen a képviselők, az osztályban az iskolás gyerekek, választópolgárok, szakszervezet, mezőgazdasági munkások, törvényszéki esküdtek vagy színházi nézőközönség. Miért mindegy? Mert bármilyen csoport legyen is, az ember tudata, bármilyen kidolgozott legyen egyénileg, lefokozódik. A tömegben az egyéni tudat megsemmisül. A tömegnek teljesen új, minden egyéni magatartástól független tulajdonsága van. Ez éppen az, hogy tudattalan. Izgékony, hiszékeny, egyoldalú, maradi, zsarnok, tompa, sötét, hisztérikus; intelligenciája, ítélete nincs, mérlegelni nem tud, könnyen meggyőzhető, még könnyebben vezethető és becsapható. Tömegbe kerülve a legértelmesebb ember is egyik pillanatról a másikra megbutul. Az agy kikapcsolódik, az értelem tevékenysége megszűnik, a tudat elmerül, s helyébe a homályos, zavaros, labilis bénultság lép, ami éppen a tömeget jellemzi. A világos és józan értelem kialszik, és az ember fölött az uralmat ellenőrizhetetlen ösztönzések veszik át. És az ember a tömegben maradéktalanul felszívódik."

Nem véletlenül kapcsoltam össze a tömeghisztériát az összeesküvés-elméletekkel. Egy korábbi írásomban, Az Antikrisztusban már foglalkoztam az internettel, ami még jobban elősegíti, hogy az emberiség mentálisan egy nagy masszává olvadjon egybe. Ki sem kell már lépni a lakásból, elég megfigyelni a közösségi oldalakon, videócsatornákon zajló tevékenységet, aktivitást és könnyen belátható, hogy Hamvas 40-es években írt meglátásai egyre aktuálisabbak és igazak. A legmeghökkentőbb, amikor művelt és értelmesnek gondolt emberek gondolkodás, értelmi megkülönböztetés nélkül ülnek fel konteóknak, megosztják azokat, lelkesednek értük. Aztán nem csak ámokfutó, szereplési kényszeres egyének, de már orvosok, mérnökök is oktatnak a videócsatornákon vitatható és kétes értékű tartalmakat. A legnagyobb probléma pont ebben rejlik, mert a gyanútlan tömeg még jobban visszaigazolva érzi tudattalan kivetítésének igazságát.

Felvetődik a kérdés, hogy mit lehet ez ellen tenni? Szerintem nem sok mindent, mert, akit magával ragadott már ez a belső szökőár, azt úgy sem lehet meggyőzni. Az ilyen emberek a múltban a szabadkőművesek, WTC, oltások, bankok, zsidók, illuminátus rend stb. -ben találták meg hisztériájuknak tárgyát, most valószínű, hogy éppen a koronavírussal vagy az 5G hálózatokkal kapcsolatos konteókban hisznek, vagy a klímaváltozást tagadják, a jövőben pedig válságok tárháza várja őket, amibe szintén bele fognak látni valamit. Önmagunkkal szemben annyit tehetünk, hogy megpróbálunk tájékozódni, mérlegelni, minden információt egy bizonyos távolságtartással kezelni. Használjuk Jézus tanítását:  "Legyetek tehát okosak, mint a kígyók", értelmezzük a jelenségeket, és persze legyünk "szelídek is" közben, ne tudattalan befolyásaink vezéreljenek!

https://nyilegyenes.blog.hu/2017/08/24/az_antikrisztus_324

Tükör által...

 fog-696x522.jpg

Mindannyian hallottunk már a "tükör által homályosan látásról". A hindu hagyományban májáról, mája fátyláról olvashatunk, ami káprázatot, illúziót jelent. Szóval káprázik a szemünk, de nem csak a szemünk, hanem az összes többi érzékszervünk is. Azt is mondhatnánk, hogy soha nem tapasztaljuk az abszolút valóságot.

"Érzékeink arra valók, hogy az imaginációban lerészegedjenek" - Hamvas Béla

A teremtett, mulandó, fizikai világ az örökkévalóság aktív (imaginált) oldala, azzal egy és attól elválaszthatatlan. Káprázatszerűsége nem önmagában rejlik, hanem érzékelésünk, érzékeink lefokozottságában. Ezt azért is fontos hangsúlyozni, mert sok spirituális kereső úgy képzeli, hogy a világ káprázat, illúzió és ezért elfordul tőle, lemond a világi dolgokról, ami néha, ideiglenesen hasznos lehet, de hosszútávon értelmetlen.

A tükör nem más, mint az elme, az elmeközeg. De, miért látunk, érzékelünk homályosan? A megvilágosodott, szellemi mesterek, tanítók előszeretettel használták az álom hasonlatát a megnyilvánult világgal kapcsolatban. Azt tanították, hogy lényegét tekintve semmi különbség az álomvilág és az ébrenléti világ között. Az utóbbi is pontosan ugyanolyan mentális konstrukció. Azt nem kell bizonyítani senkinek, hogy az álomban átélt, látott, hallott, ízlelt stb. dolgok nem mások, mint az elmeközeg elmozdulásai, módosulatai. Ráadásul a szubjektumra-objektumra osztódás ott is létrejön, még annak ellenére is, hogy a kettő egysége nyilvánvaló, hiszen minden jelenség az elmében jött létre. Felvetődik a kérdés, hogy miért nem érzékelhetjük legalább álomban a megnyilvánulás egységét, miért nem érezzük például a térrel való azonosságunkat? Mi okozza ezt az elkülönültnek tűnő projekciót?

A hindu hagyomány a tudatosságot, elmeközeget három minőségre, kezdetre osztja. Tamasz, radzsasz, szattva. A szattva az Én-vagyokság tiszta tudatossága, a bővítmények nélküli létezéstudat. Az Önvalót szattvikus egónak is mondják. A radzsasz a mágneses, asztrális mentális hajlamok szintje, ami magával ragadja a szattvikus ego figyelmét, létrejön a kivetítés. A tamasz a tudatosság éterikus-energetikai (fizikai) rezgésszintje pedig az egészet elfedi. Ha mindezt lebontjuk egy emberre, akkor elmondhatjuk, hogy a tiszta, szattvikus tudatosság figyelmét az asztrális, mentális hajlamokkal való azonosulás (radzsasz) elragadja, leszűkíti egy személyes énné (szerepszemélyiség) és a kivetített testekkel (ébrenléti/álomtest/érzékek) való azonosulás miatt szubjektum-objektummá osztja és ez elfedi előle az egységélményt, a minden jelenséggel való azonosságot. 

Egy korábbi írásomban Ramana Maharshi tanításai alapján az elme alakjairól írtam: gondolkodás, értelem, emlékezet és én-ség 

https://nyilegyenes.blog.hu/2018/03/20/az_elme_alakjai

Ott arról volt szó, hogy a mulandóság oldalon milyen alakfelvételek jönnek létre és azok hogyan működnek. Ebben az írásban arra szeretnék rámutatni, hogy az "alakfelvételek" után mi az, ami úgymond az "önfeledtségünket", és az ebből fakadó "homályos látást" okozza. Az elmének (elmeközegnek) vagy tükrözött tudatosságnak nincs önálló fénye, az Önvaló sugarai bomlanak különböző alakokká, de, ha beiktatjuk még az elmeközeg minőségeket, akkor láthatjuk azt is, hogy melyik hol fejti ki hatását. 

Ahogyan korábban említettem a tudatosság/elmeközeg radzsaszikus része okozza a kivetítést. Ennek megfelelnek az emlékezés és gondolkodás alakjai, amelyek mögött az adott inkarnációkáprázatot okozó mentális hajlamok állnak. Tudatosságunk radzsaszikus (asztrális) része tartalmazza memóriánkat, az emlékeinket alkotó, mágneses pszichikai részecskéket, amiből gondolataink is fakadnak, de álmaink kivetülése is ebből képződik. Itt van felhalmozott tudásunk, tapasztalataink összessége, amiből az önmagunknak hitt szerepszemélyiség emléke is származik. Nem véletlenül tartotta Jiddu és U.G. Krishnamurti is akadálynak a memóriát, hiszen a tiszta érzékelést viszonylagossá teszi. Tapasztalásunkat mindig elhomályosítják a személyes tudattalanban elraktározott emlékek, minden korábbi megéléseink emlékéhez viszonyítódik.

"Csak a gondolaton és az időn túli elme tudhatja, hogy mi a szent" - J.K.

Az elfedésért, "elfátyolozásért" pedig az elmeközeg tamaszikus része felel. Ez az én-ség alakja, amikor a tudatosság testekkel (ébrenléti/álom) azonosul, ebből fakad a cselekvőség érzete is.

A Kozmikus Elme (Isten) Világ Ideát elképzelő, mentális tevékenységében saját Önvalónkon keresztül veszünk részt, (vagyunk beágyazva), ami sugara ennek a kozmikus lénynek, de a fentebb felvázolt viszony miatt az életképzeletünk lefokozott, tisztátalan, megosztott. A tükröt meg kell tisztítani a koncentráció-meditáció eszközével, hogy majd egyszer egy belső meglátás során "ellibbenjen a fátyol" a megnyilvánult, mulandó, és az elsődleges, örökkévaló Világ-Idea között. Ilyenkor a látóvá, hallóvá, érzővé: a tapasztalás összességévé válunk és megértjük a "tat tvam aszi" végső értelmét, ami nem más, mint személyiségtelenné tágult önátélés, önérzet, az elmeközeg hullámának belesimulása a kozmikus óceánba. 


Az ego az asztrológiában

jupiter-and-the-sun-align.jpg

Hamvas Béla írta, hogy az életnek nincs célja, csak értelme. Önmagunk megértésének egyik leghatékonyabb eszköze az asztrológia, ami sajnos napjainkra jósolgatásként, prognosztizálgatásként vált ismertté. Magyarán a célok váltak fontossá, az életben várható helyzetek, kilátások, előrejelzések stb. azok, amik az egót érdeklik. Nem véletlen, hogy a mai asztrológusok zöme általában ezzel foglalkozik és a kíváncsi, "mulandó én" igényeit szolgálja.

Örökkévaló lényünket csak egy földi inkarnációkáprázat kibontakozásának keretében tudjuk felismerni. Ez az élet végső értelme. Az asztrológia abban nyújthat nagy segítséget, hogy értelmesíti az örökkévaló Önvaló, a transzcendentális Én és a mulandó ego-én közötti viszonyt, mintegy rávilágít, "beavat" a periféria-ént alkotó lekötöttségekbe. Ebből a szempontból tehát mindenképpen fontos foglalkozni az egóval, mint kötöttséggel, de nem annak céljaival, vágyaival és mulandó életével.

Isten, vagy más néven Kozmikus/Világ Elme - amelynek sugara Önvalónk - öntudatként, tudatosságként, létezéstudatként van bennünk jelen. Ez Isten saját "arca", amire az embert teremtette. Bolygók közül a Nap szimbolizálja. A Kozmikus Elme univerzumot manifesztáló, "imaginációs" tevékenységében az Önvalónk közegén keresztül veszünk részt, viszont a 360 fokos körből, a teljes univerzumból csak azt 8 fokot éljük meg, vagy tudjuk tudatosítani, amin az ősbolygók és az aszcendens áll. (Anthony Damiani) Ezek nem mások, mint a személyes tudattalan jelölői, mentális hajlamok, amik a létezés kollektív, egységtudatú létélményét személyessé szűkítik. Ebben a tudatszűkítő mechanizmusban a Napot csak egóként éljük, még akkor is, ha önálló léte nincs, viszonya az Önvalóhoz hasonló egy hulláméhoz az óceánon. (Valójában ez a leszűkítettség az ego.)

Napunk a saját (nap)rendszerén belül keringő ősbolygókban köti le fényét (figyelmét). Ezek a bolygók nem csak mentális hajlamok, de személyessé szűkült, egyéni érzetek, "én-töredékek" is. A Nap a magam-érzetet, az "én-vagyokság" érzését, az individualitás megélését jelenti: ez az öntudat. A Hold a reflektáló elmét-elmeközeget, ami a tükrözött tudatosság szimbóluma, a gondolatformák tapasztalása. A Mars az akarat/akarás, akarati én, cselekvőség érzete, a Merkúr az értelmi én átélése, az értelmezés jellege, a Vénusz pedig az érzelmi én, az érzelmek átélése. A Jupiter a tér érzet (de jellemünk kedvező hatásainak megélési jellege is), a Szaturnusz pedig az idő érzete, érzékelése (de jellemünk gátló, hátráltató hatásait is jelenti). Meg kell még említeni az aszcendenst is, ami a szerepszemélyiséget, a personának az átélését jelképezni. Ezek a jelölők a személyes tudattalan tartományából hatnak, és felszíni megélésük olyan jelleget ölt, amilyen energetikai háttérben, jegyben állnak. Az aspektusaik, fényszögkapcsolataik plusz árnyalatokat, megkötéseket adnak ezekhez a tapasztalatokhoz. Akkor beszélhetünk egóról, ha az önátélést teljesen hatalmába kerítik ezek az érzetek és átveszik felette az irányítást, a figyelmet eltérítik, lekötik, azonosulunk velük. Ezért is kell a spiritualitás hosszú ösvényén még erősíteni, koncentrálni a figyelmet, hogy majd képes legyen tisztán önmaga felé fordulni, a Nap felé. (Öntudat felé)

Láthatjuk tehát, hogy az ego egy meglehetősen komplex eszköz, de addig, amíg itt élünk, egy fizikai világ káprázatában szükségünk van rá. Valójában nem tudunk tőle megszabadulni, hiszen az a fizikai halált jelentené, de nem is kell, csak azt kell elérnünk, hogy magasabb énünk eszközévé váljon. Valójában nem az egóval van a "baj", hanem annak leszűkített, önző működésével, az egoizmussal, ami az ősbolygók és az aszcendens által szimbolizált megélésekben való teljes elmerülés, elragadtatódás.

Paul Brunton így jellemzi az egót: "Az ego egy belső lényünk pszichéjében lekötött csomó, amit számos kisebb csomó alkot"

A bolygók (és fényszögkapcsolataik) jelképezte csomóknak kell "kioldódniuk" a forrás megismeréséhez. A születési horoszkópban található fix minták azok, amelyek jelzik működési mechanizmusainkat, csomóinkat, azt, hogy mentális hajlamaink sugárnyomása szerint mindig így kell működnünk. Ezek által vagyunk determinálva ebben az inkarnációban. Miután megismertük a minták jellegét, megfigyelhetjük hogyan ismétlődnek az életben és önmagunkban. A felszíni "én-komplexum" kiszámíthatósága, ismétlődő reakciói zárnak ki minket a létezés teljes, 360 fokos köréből és csak néhány fokra redukálják azt: ez a jéghegy csúcsa. Az ezeken a fokokon álló jelzések megfigyelése, tudatosítása lehetővé teszi, hogy úgymond "önmagunk" mögé lépjünk és leleplezzük egoizmusunkat. Ez elősegíti a hétköznapi életben a "tanúság" pozíciójának felvételét is, hiszen a tudatosítás után majd egyenként (bolygónként és aszcendens) is tudunk számolni a káprázati oldal összetevőinek reflexív működésével.

Mindenképpen fontos megjegyezni, hogy a már említett érzetjelleg megélések nem mások, mint mentális konstrukciók a determináció zárlatában. Ezeket nem lehet megváltoztatni csak felismerni, mint az elmeközegben létrejövő jelenségeket. Egy spirituális gyakorló minél jobban előrehalad a gyakorlás útján, minél közelebb tud "repülni a Naphoz", annál kevésbé fogja tapasztalni a korábbi átéléseket, a hagyományos meghatározások (jegy, bolygó, fényszög, aszcendens) nem lesznek rá teljesen érvényesek, ezért az ebből fakadó sorshelyzetek (jellemből fakadó sors) sem fogják ismételni egymást. Ha megnézzük a két szélsőséges végletet, akkor egy teljesen materialista beállítottságú emberrel mindig ugyanaz fog történni az inkarnációja során, mindig ugyanúgy fog viselkedni az adott élethelyzetekben, és ugyanúgy fogja megélni érzeteit, viszont egy megszabadult, megvilágosodott ember megélései megváltoznak, viselkedése jó értelemben véve "kiszámíthatatlanná" válik, egy asztrológus semmit nem fog tudni mondani róla. Az egója megmarad, mivel tovább kell folytatnia földi életét, de alárendelődik Önvalójának, annak csatornájává válik.

Természetesen az itt felvázoltak egy kizárólag önismeretre redukált asztrológiai megközelítést mutatnak be, amit bárki felhasználhat, értelmezhet asztrológus segítsége nélkül is. Elég hozzá, ha születési horoszkópunk ábrájába behelyettesítjük az itteni fogalmakat (az ősbolygókra) majd egy jó alaptankönyvből kinézzük a jegyhátterek, fényszögek (trigon: támogatás, kvadrát: gátlás, együttállás: összeolvadás, szembenállás: ellentmondás, feszültség) aszcendensek jellemzőit. (a mundán házakat nem tartom fontosnak ebből a szempontból (persze be lehet kalkulálni ezeket is), a transzcendens bolygók pedig már a kollektív tudattalan, az egységtudatú Világ-Idea jelölői, az ősbolygók magasabb oktávjai, ezért leszűkített, ego szinten még nincs szerepük, vagy, ha van, az csak kollektív jellegű megélés)

Ha valakinek nincs könyve, akkor a Stellium oldalán nagyon jó leírásokat találhat: 

https://www.stelliumpress.hu/asztroblog/12-jegy-12-haz-10-planeta/

Kegyelmi ajándékok

dove3.jpeg

Korábbi bejegyzéseimben már sokat foglalkoztam a hamis tanítók jelenségével, bemutattam azokat a jellemzőket, amik alapján egy kereső könnyebben ki tudja szűrni őket. Erre azért van szükség, mert a mai, Vízöntő korszakban a spirituális érdeklődés erősödésével párhuzamosan rendkívüli mértékben megszaporodott a hamis tanítók, a fals spirituális irányzatok vagy a bizniszegyházak száma. Az óriási üzleti lehetőség miatt ezen nem lehet csodálkozni, de a mai világkorszak tömegkommunikációs eszközei is rengeteg önjelölt, nárcisztikus személyiségben ébresztették fel ezt a szerepet. Van ugyan közöttük lelkiismeretes, tisztességes szándékú is, de még náluk is fennáll a veszélye annak, hogy csak memóriából tanítanak és tudásuk hiányos, töredékes. A fő problémát a "szellemi érintettség" hiánya jelenti: realizálás híján vannak és ezért nem csatornái az Önvalónak, Szent Szellemnek, nem rendelkeznek a "kegyelmi ajándékokkal". Szent Pál ezt írta a korinthusbeliekhez írt első levelében:

„A kegyelmi ajándékokban pedig különbség van, de ugyanaz a Lélek. A szolgálatokban is különbség van, de ugyanaz az Úr. És különbség van a cselekedetekben is, de ugyanaz az Isten, aki cselekszi mindezt mindenkiben."

"Némelyiknek ugyanis bölcsességnek beszéde adatik a Lélek által; másiknak pedig tudománynak beszéde ugyanazon Lélek szerint"

"Egynek hit ugyanazon Lélek által; másnak pedig gyógyítás ajándékai azon egy Lélek által"

"Némelyiknek csodatévő erőknek munkái; némelyiknek meg prófétálás; némelyiknek pedig lelkeknek megítélése; másiknak nyelvek nemei; másnak pedig nyelvek magyarázása"

Amikor az Önvaló (Szent Szellem) aktiválja egy tanító, mester pszichéjét, akkor ez a személyiségszerkezetnek megfelelően különböző képességekben fog megnyilvánulni. Például, aki elsősorban intellektuális oldalról közelítette meg a keresést, az különleges intellektuális erőkkel fog rendelkezni a megvilágosodás után. A Forrás mindig ugyanaz, de az eredmény különböző, mindegyik más szolgálatra lesz "alkalmazható".

Fontos kihangsúlyozni, hogy a Szent Szellem, Lélek az nem más, mint az Önvaló és nem valami rajtunk kívülálló, a szellemvilágból jelentkező entitás, szellemi lény. A Kegyelem ebből az isteni esszenciából sugárzó erő, a vele való kapcsolat inspirációja nélkül bármilyen spirituális tevékenység hatástalan. Voltak olyan mesterek, tanítók, akiken keresztül a Szent Pál által említett "kegyelmek" közül több is megnyilvánult. Csak érdekességként megemlítem Ramana Maharshit, akinek jelenlétében szinte tapintható volt az Erő. Arthur Osborne író szerint az átható csend mellett,  enyhén elektromos töltés rezget az ashram légkörében. Csodálatos fizikai és pszichikai  gyógyulások, felébredési élmények történtek jelenlétében, előre tudott eseményekről. A tekintetéből áradó kisugárzás beavató jellegggel bírt. https://nyilegyenes.blog.hu/2020/02/06/a_lelek_tukre_349

Aztán voltak olyan megvilágosodott, spirituális tanítók, akik nagyon magas szintről inspirált intellektuális beszédeket, előadásokat tartottak. Ilyen volt például Nisargadatta Maharaj, Jiddu és U.G. Krishnamurti, Robert Adams. Az írók közül érdemes megemlíteni Paul Bruntont vagy nálunk Hamvas Bélát. Brunton beszámolt egy érdekes jelenségről is. Néha mintha egy erő ragadta volna meg tollát és nagy sebességgel írni kezdett egy belső kényszer hatására. (ez nem a médiumisztikus, öntudatlan gyorsírás jelensége) Az egyik olvasója, később tanítványa beszámolt egy erőteljes spirituális felébredési élményről, amit az Egyiptom titkai olvasása közben élt át. Jóval később, miután személyesen is megismerte Bruntont és elmesélte neki az élményt, az író felvilágosította, hogy valójában ez a feladata a könyveinek: beavatást, bepillantást nyújtani, hogy attól a pillanattól kezdve tiszta legyen a cél az élet hátralévő részében. (Eckhart Tolle bizniszguru is valami hasonlóval reklámozza könyveit, de ez egyértelműen szélhámosság, hiszen egy megvilágosodott tanító soha nem csinálna üzleti vállalkozást a tanításból) 

Hamvas számára az írás egyben a "kapcsolattartás módja" is volt, írásjógát végzett. Érdemes megemlíteni a Karnevált, ami egyben egy "beavató" regény is. Azon túl, hogy elsősorban "önbeavató" mű, az olvasó számára is feltárhat bizonyos rétegeket, ha megvan benne a megfelelő koncentrációs szint, és képes figyelmét fenntartani a beépített "küszöbökön".

https://nyilegyenes.blog.hu/2019/09/18/belso_szo

Sajnos napjainkban is élő, megvilágosodott mestert, tanítót vagy írót nem tudok említeni, ezért inkább olvassuk a régi nagyok beszédeit, a velük, vagy általuk készült könyveket. Az ott fellelhető útmutatások alapján gyakoroljunk és a meditáció vagy ima segítségével tegyük magunkat megszólíthatóvá a belső Erő számára. Ne feledjük, hogy ezeket az írásokat, műveket a Szent Szellem inspirálta, annak "kegyelmi ajándéka", alkotójának képessége hozta létre.

Én vagyok az út...

 5.png

„Én vagyok az út, az igazság és az élet!" - olvashatjuk Jézus Krisztus szavait János evangéliumában. Milliók olvasták már, de valószínűleg csak kevesen értették meg. Korábban már több bejegyzésben is utaltam a hosszú és rövid ösvény vagy út közötti különbségre. A nagy világvallások kinyilatkoztatásaiban is megtalálható mindkettő. Máshol a hangya (hosszú) vagy  a madár (rövid) útjaként utalnak rá. A fenti jézusi idézetben az "Én vagyok"-on van a hangsúly, ami ugyanaz mint, amit Isten Mózesnek felelt: "Vagyok, aki vagyok". Ez a tiszta "vagyokságunk", létezéstudatunk, közvetlen önátélésünk, tudatosságunk. Itt is egy rövid/direkt tanítást, útmutatást kapunk: Az "Én-vagyokságunk" az út... A hindu tanításokban ez Atman, az Önvaló, elménk legmélyebb, bővítményektől mentes  rétege. 

"Tartsd az "Én vagyok"-ot tudatosságod fókuszában, emlékezz arra, hogy vagy, létezel, figyeld önmagadat szakadatlanul és a tudattalan minden speciális erőfeszítés nélkül beáramlik a tudatosba. (elméd tudatos részébe) A személyiség belemerül a tanú állapotba, a tanú a tudatosságba, a tudatosság a tiszta létezésbe, miközben az identitás nem vész el, csak a korlátjai, a benne lévő korlátozások" - Nisargadatta Maharaj

Az advaita mester pontosan arról beszél, amiről Jézus, de itt már láthatjuk a fokozatokat is. A lényeg itt is a tudat/tudatosság közvetlen megragadásában van. Már nem kell speciális erőfeszítést tenni, csak hagyni a figyelmet folyamatosan az "Én vagyok" -on  nyugodni, mert a "tudattalan majd beáramlik" a forrásból. Nagyjából ez a szemlélődés a lényege minden direkt tanításnak, az advaitának, a zennek, dzogcsennek, Jiddu Krishnamurti vagy U.G. Krishnamurti tanításainak. A leghíresebb talán a nagy, indiai szent, Ramana Maharshi atma-vicsára "módszere" a "Ki vagyok én?". A kérdés után felmerülő csendpillanatot kell elkapni. Ezek a direkt utak elméletileg már egyből járhatóak, de a valóságban szükség van a hosszú ösvény előkészítő gyakorlataira, mivel az elme még állhatatlan, gyenge, szétszórt, a mentális hajlamokból fakadó gondolathullámok fodrozzák, ezért nehéz még az "én-vagyok" csendháttéren tartani a figyelmet.

A hosszú, indirekt útnak számtalan fajtája létezik, a vallási gyakorlatoktól kezdve egészen a koncentráció-meditáció elmeerősítő gyakorlatáig. A koncentráció-meditációnál még egy külső, vagy belső objektumot használunk és önerőből, egóból dolgozunk. Ha a gyakorló már úgy érzi, hogy megfáradt, nem halad, akkor érdemes áttérni egy közvetlen, direkt útra. Ez azért is fontos, mert ilyenkor már át kell adnia magát az Önvaló vezetésének, minden más egyéni törekvés csak akadályt képez. Ez a vezetés viszont az Erőben, energetikai jellegként nyilvánítja ki magát a mulandóság relatív oldalán. A mai, divatos neo-advaita tanítók erről nem szoktak beszélni, csak a tudatossági, "itt és most" oldalt szajkózzák, ami önmagában még kevés.

Az Önvaló-tudatosság energetikai jelensége megjelenik a nagy világvallásokban is. A buddhista hagyományban egy nagy kobra a csuklyáját bocsátotta Buddha fölé, amikor vihar kerekedett, miközben ő a szabadban elmélyülten meditált. A hindu hagyományban a kígyó-tűzről, kundalini emelkedéséről tanítanak, a kereszténységben Szent Szellemként van jelen, ez a szellem tüze, a pünkösdi erő, a glóriák ábrázolása is erre utal a szentképeken. Még Jung tanításaiban is megtalálható, ő a kollektív tudattalannal történő direkt konfrontációként említi, amikor valaki spirituális gyakorlás következtében a Self archetípus erős, energetikai oldalát éli meg/át közvetlenül. 

Nisargadatta Maharaj az egyik halála előtt készült könyvben felhívja a figyelmet a vitális erő fontosságára, mivel a "tudatosság érintése" ebben az erőben, pránában, shaktiban lakik. Az elme az életerő nyelve, a tudatosság és az erő egyszerre jelennek meg, egymás nélkül nem létezhetnek. A cukornád is tartalmazza az édességet, ehhez hasonlóan tartalmazza az életerő az "Én-vagyokság" tudatosságát, ezért kell gyakorlás során az Erőt követni, benne kell elmerülni. 

Ramana Maharshi tanításaiban is megjelenik az Erő: "Ha az ember rendszeresen gyakorol, képes rászoktatni magát arra, hogy befelé forduljon, s belül megtalálja az Önvalót. Az embernek állhatatosan és folytonosan törekednie kell, amíg a felismerés állapota véglegessé nem válik számára. Amint az erőfeszítés megszűnik, az állapot természetessé válik, s egy folyamatos energiaáramlás által a Legfőbb átveszi az irányítást az illető fölött."

Ez már a direkt, közvetlen ösvény előrehaladottabb fázisa. A Legfőbb (Önvaló) folyamatos energiaáramlásának feltámadása már az "Én vagyok" intenzívebb, dinamikusabb megélése. A pneumatikus nyomás megtartja az Önérzetet a külső tapasztalatok összessége mögött, a figyelem többé nem tud teljesen elveszni sem a belső, sem a külső jelenségek világában. A gyakorló rálép a szemlélődés útjára, már nem kell hagyományos, csukott szemű meditációt végeznie, hiszen minden pillanatban az "Én-vagyokság" élménnyé transzformálódását szemléli. Miután teljesen átadta az irányítást magasabb Énjének (ezen a szinten már nincs külső mester vagy guru) előbb vagy utóbb a "kígyó a farkába harap", a létezés örökkévaló és mulandó oldalának elválaszthatatlansága felismerszik egy "belső meglátás" során: minden az Önvalóvá, "Én-vagyokká" válik. Ennek bekövetkezte a legmagasabb értelme Jézus  "Én vagyok az út, az igazság és az élet" tanításának.

Az "Én vagyok" alapszintű létélménye, alapérzete kozmikussá tágul, a Világ-Elme (Isten) életet képző, kivetítő, képalkotó tevékenységében feltárul a végső igazság, a mindenséggel és annak minden jelenségével történő elválaszthatatlan Együttérzés.      

 

 

Gyógyító Hit

brjesushealswoman.jpg

Mindenki hallott már a Hit gyógyító erejéről, de felvetődik a kérdés, hogy a Hit fogalmán azt értik-e az emberek, amit valójában jelent. Sokan azt képzelik, hogy hinni kell a gyógyulásban, pozitívan kell gondolkodni és minden megoldódik. Természetesen fontos a jó hozzáállás, de ez még önmagában kevés, valójában nem több, mint hiszékenység, mert a valódi, jézusi értelemben vett Hithez semmi köze. Az Evangéliumokban is több helyen láthatjuk Jézus gyógyításait, de a gyógyító szerepet mindig áthárítja a meggyógyított ember Hitére.

"Amikor Jézus a bárkával ismét átért a túlsó partra, a tó partján nagy tömeg sereglett köré. Ekkor jött egy Jairus nevű férfi, a zsinagóga elöljárója, s mihelyt meglátta, lába elé borult, és igen kérte: „Halálán van a lányom. Gyere el, tedd rá kezedet, hogy meggyógyuljon és éljen.” El is ment vele, nagy tömeg kísérte, tolongtak körülötte az emberek.

Volt ott egy asszony, aki már tizenkét éve vérfolyásban szenvedett, és sokat kiállt az orvosoktól, mindenét rájuk költötte, de semmi javulás nem mutatkozott, inkább romlott az állapota. Hallott Jézusról, azért átfurakodott a tömegen, és hátulról megérintette a ruháját. Így gondolkodott magában: „Ha csak a ruháját érintem is, meggyógyulok.” Rögtön meg is szűnt a vérfolyása, érezte testében, hogy meggyógyult. Jézus nyomban észrevette, hogy erő ment ki belőle. A tömeghez fordult: „Ki érintette meg a ruhámat?” Tanítványai ezt válaszolták: „Látod, hogy tolong körülötted a tömeg, mégis kérdezed: Ki érintett meg?” De ő körülnézett, hogy lássa, ki volt az. Az asszony félve, remegve – mert hisz tudta, hogy mi történt vele – előlépett, leborult előtte, és őszintén bevallott mindent. Ő megnyugtatta: „Leányom, hited meggyógyított. Menj békével, és maradj egészséges!”

Nem véletlenül választottam ezt a példát, mert itt plasztikusan is láthatjuk a Hit működését a gyakorlatban is.

"Jézus nyomban észrevette, hogy erő ment ki belőle"

A kulcs a kiáradó Erőben rejlik, az erre való hangoltságban. Ez a Hit jele. Persze itt még úgy tűnik kellett hozzá az is, hogy az asszony normál értelemben is higgyen Jézus személyében, de mivel a jelenet egy tolongó tömeg kellős közepén zajlott, ezért nagyon sokan mások is megérinthették, valószínűleg azok az emberek is hittek benne és betegségük is lehetett, ennek ellenére a Mester csak egy embernél érzékelt kiáradást. "Ki érintette meg a ruhámat?" - kérdezte. Tanítványai is furcsállották a helyzetet. Valamiért fontos volt számára, hogy megismerje az illetőt.

De nézzük tovább, hogy mi történet az asszony csodálatos gyógyulása után:

"Még beszélt, amikor a zsinagóga elöljárójának házából jöttek és közölték: „Meghalt a lányod. Minek fárasztanád tovább a Mestert?” A hír hallatára Jézus így bátorította a zsinagóga elöljáróját: „Ne félj, csak higgy!” Péteren, Jakabon és Jánoson, Jakab testvérén kívül senkinek nem engedte meg, hogy vele menjen. Amikor odaértek az elöljáró házához, nagy sírást-rívást, sok siratót, jajgatót találtak ott. Bement, s így szólt hozzájuk: „Mit lármáztok itt, mit sírtok? A kislány nem halt meg, csak alszik.” Erre kinevették. Ő azonban mindenkit kiküldött, maga mellé vette a gyermek apját, anyját, s kísérőivel együtt bement abba a helyiségbe, ahol a kislány feküdt. Megfogta a kislány kezét, s így szólt hozzá: „Talita kum”, ami annyit jelent: „Kislány, parancsolom, kelj föl!” A kislány fölkelt, és elkezdett járkálni. Tizenkét éves lehetett. A nagy csodálkozástól azt se tudták, hová legyenek. De ő szigorúan meghagyta nekik, hogy senki se tudjon a dologról, aztán még figyelmeztette őket, hogy azonnal adjanak a kislánynak enni."

Mit tudunk meg a Hittel kapcsolatban a második jelenetben?: "A kislány nem halt meg csak alszik". Magyarán nem volt az öntudatánál, eszméletlen volt, ezért hagyományos értelemben nem is hihetett Jézusban, azt sem tudta, hogy ott van és mégis meggyógyult. Értelemszerűen a kislányt is a Hite gyógyította meg, aminek láthatóan semmi köze nincs ahhoz a hithez, vagy hitnek nevezett fogalomhoz, amit a hétköznapokban értenek rajta. Ezt azért is fontos megjegyezni, mert a mai ezotéria bazárban, a különböző "teremtősdi", vagy ál-spirituális sorsalakítási technikákban, divat-asztrológiában, ji-kingben, agykontrollban stb. állandóan mantrázzák a hit erejét: csak akarni kell, hinni és minden sikerülhet. Ez természetesen nem más, mint spirituális materializmus, egoizmus, ami a szabad akarat téveszméjéből született, és pontosan ellentéte az igaz Hitnek a "Legyen meg a Te akaratodnak". 

Még Jézus sem tehetett azt, amit akart, csak eszköz volt, tettei alá voltak rendelve az Abszolút Istenség kozmikus teremtő erejének:

"Bizony, bizony, mondom nektek: A Fiú magától nem tehet semmit, csak azt teheti, amit az Atyától lát. Amit ő tesz, azt teszi a Fiú is." 

Láthatjuk tehát, hogy Jézus "gyógyításai" inkább valamiféle beavatások voltak, nem működtek mindenkinél, csak azoknál, akik spirituálisan már nagyon fejlettek voltak és megvolt a hangoltságuk az auráján átáradó kozmikus Erőre. Valószínűleg már korábbi inkarnációjukban is spirituális gyakorlók lehettek. Yogananada Paramahansa szerint már egy előző életben is tanítványai voltak. A gyógyítások a szemtanúk számára pedig bizonyosságot szolgáltattak.

Felvetődik a kérdés, hogy az átlagember akkor ki van zárva az Igaz Hit megélésének lehetőségéből? Természetesen nem, mindenki részesülhet a Kegyelemben, de tennie kell érte és nem csak vakon hinni. Amint említettem a hétköznapi hit még nem azonos az Igaz Hit megélésével, mert az csak egy elmebeli tevékenység, elképzelés, hiszékenység. A Biblia jelenetei szimbolikusak, Jézus Krisztus az Isteni Önvalónk szimbóluma, mindannyiunk szívében ott van, valójában mi vagyunk benne, de lefokozott figyelmünknek köszönhetően megszólíthatatlanok vagyunk. Ebből fakadó egoizmusunk blokkolja a magasabb Erő áramlását, ami pl. a gyógyításokat is véghez viszi, természetesen csak akkor, ha a fizikális gyógyulás szükséges és benne van a sorsunkban. Ezért ahhoz, hogy ez bekövetkezzék, el kell távolítani a blokkoló akadályt, az egót le kell csendesíteni. Mindenkinek olyan technikát kell alkalmaznia, ami számára megfelelő. Lehet ez "nyitott szívvel" mondott, áhítatos ima is, ha valaki vallásos és tényleges "önfeledt" állapotot tud vele elérni vagy mély relaxáció, légzőgyakorlat, irányított imagináció, hagyományos meditáció stb. A lényeg az ego tudatos elcsendesítése, félreállítása azért, hogy "megszólíthatók" legyünk, de ezért tenni kell.

“Kérjetek és adatik néktek; keressetek és találtok; zörgessetek és megnyittatik néktek. Mert aki kér, mind kap; és aki keres, talál; és a zörgetőnek megnyittatik."

Gyakorolni kell, mert az Igaz Hit megéléséhez a legtöbb embernek Elhívatottá kell válnia, gyakorlásra van szüksége. Ha az ember kitartó, akkor előbb vagy utóbb az Isteni Önvaló, Krisztus Ereje megnyilatkozik számára és átélhető belső Erőként fog jelentkezni. Az ember Választottá válik, és megismerve az igazi Hitet/Erőt, személyes énje alárendelődik a "Te akaratának".

Természetesen a Kegyelem Erejének vannak más megnyilvánulási formái  is, nem csak a gyógyítás. Mindenki sorsának és személyiségének megfelelően fog találkozni vele.

"És különbségek vannak az isteni erő megnyilvánulásaiban is, de Isten, aki mindezt véghez viszi mindenkiben, ugyanaz."

https://nyilegyenes.blog.hu/2020/05/22/kegyelmi_ajandekok

 

    

Címkék: Jézus, Erő, Hit

Az Amway-től a Vonzás Törvényéig

unnamed.jpg

Egy korábbi bejegyzésben már foglalkoztam a new age spiritualitás egyik felkapott divatirányzatával, a szellemvilágból érkező üzenetekkel. Említettem Kyront, aki Lee Caroll-on át üzent, az Esther Hicks-en át érkező Ábrahám tanításokat, valamint Jane Roberts-et, aki Seath-nek volt a médiuma. Nálunk Müller Péter és Balogh Béla popguruknál jelent meg ez a kétes irányzat. https://nyilegyenes.blog.hu/2019/01/26/mediumi_tanitasok

Mivel az utóbbi időben többször is belefutottam az Esther Hicks-en át érkező Ábrahám "tanításokba", ezért egy kicsit utánanéztem a témának. Esther és férje, Jerry  9 könyvet írt Ábrahám "segítségével". A könyvek főként a vonzás törvényéről szólnak és tele vannak gyakorlati útmutatóval. A vonzás törvénye témakör nálunk is elterjedt és rengetegen próbálnak belőle üzletet csinálni. A már fentebb említett Balogh Béla is elkezdett "teremtő" tanfolyamokat tartani. Mivel spirituális szempontból a médiumi közlések, szellemvilágból érkező tanítások teljesen értéktelenek, hamis kacatnak számítanak, ezért mondanom sem kell, hogy ez ebben az esetben sincs másként. (vannak ugyan ritka kivételek, de azok magas beavatási feltételekhez kötöttek és semmiképpen nem tömegekhez szólnak)

Esther Hicks állítólag tudattalanján keresztül kap a rádiójelekhez hasonló gondolati egységeket Ábrahámtól. Ábrahám úgy jellemezte magát, hogy ő nem egy valaki, hanem többen vannak és egy Kollektív Tudatot alkotnak, de ennek ellenére egy hangként, gondolatként szólnak.  

"Azért jött létre ez a Kollektív Tudat és lépett a színre Ábrahám, hogy megossza velünk tanításait és megismerjük a Vonzás Törvényének működését, ami által olyan életet teremthetünk magunknak, amilyet csak szeretnénk" 

Szuper, ez eddig nagyon jól hangzik, de még mielőtt nagyon fellelkesülnénk ettől a határtalan lehetőségtől, nézzünk meg néhány más, meghökkentő állítást is ugyanebből a "forrásból".

Ábrahám például azt állítja, hogy az elkövetett nemi erőszakoknak csak az egy százaléka valódi jogsértés, a többi mind bevonzás,  a rabszolgaság az emberiség általános javulását szolgálta, az AIDS pedig az önszeretet hiányának fizikai megnyilvánulása. Kapásból ezeket találtam a neten és már ennyiből is láthatjuk, hogy a szélhámos Hicks házaspár üzleti vállalkozásán keresztül közvetített üzenetek teljesen komolytalanok, de még maga a vállalkozás alapötlete sem tőlük származik.

A "vonzás törvénye" motivációs hóbort először 1956-ban bukkant fel, amikor Earl Nightingale kiadott egy nagy sikerű bakelit lemezt The Strangest Secret címen, majd ezt követte Rhonda Byrne 2006-ban megjelent The Secret (A Titok) könyve, ami ugyanarra az alaptételre épült: Azzá válunk, amit gondolunk és gondolataink kreálják valóságunkat. Talán nem véletlen a címek közötti egy szó eltérés, de az tény hogy ezen termékek óriási sikere volt az, ami köztudatba repítette a "vonzás törvényét".

Napjainkban Esther Hicks a legnépszerűbb propagálója ennek az irányzatnak azzal a különbséggel, hogy itt a nagyobb hatás érdekében már beleszőtték a "szellemvilág" meséjét is. Esther állítása szerint az Ábrahám néven ismert kollektív tudatot 100 entitás alkotja, akik között nagy valószínűséggel fellelhető még Jézus és Buddha is. 

Az eredetiség ugyanúgy, mint a 2006-ban megjelent A Titok című könyv esetében itt is megkérdőjelezhető. Esther és férje Jerry, Ábrahám kiagyalása előtt rendszeresen látogatták Sheila Gilette-et, aki egy Theo néven emlegetett 12 arkangyalból álló csoportnak volt a médiuma. Sheila elmondása szerint még egy év sem telt el, és a Hicks házaspár megkreálta Ábrahámot. Az Esther-en keresztül "megszólaló" Ábrahám akcentusa is olyan volt mint Thehóé. A hasonlóság még abban is megnyilatkozott, hogy Sheila is férjével, Marcus Gilett-el űzte a kozmikus "channeling" bizniszt. Aztán ott volt még receptnek a bevezetőben már említett Seth köny(vek. (Müller Péter is Seath médiumát, Jane Roberts-et állítja be hiteles példának a médiumitást illetően az egyik könyvében. Müller is volt médium). A könyvek szerzője David Stone, Ábrahámot Seath lebutított, tömegfogyasztásra alkalmassá tett verziójának tartja, és azt állítja, hogy házasságkötésük után ismertette meg Jerry, Estherrel a Seath könyveket. Ábrahám felbukkanása előtt Jerry-re szintén nagy hatással voltak Napoleon Hill könyvei, a Think and Grow Rich ( Gondolkodj és válj gazdaggá) és a The Law of Success (A siker törvénye). Az utóbbiban több helyen is felbukkan a The Law of Attraction , "A Vonzás Törvénye" kifejezés, ennek ellenére Hicks-ék azt állítják, hogy Ábrahámtól hallottak róla először.

res_a373c4ab7803f4528b095f309d2c0d52_full.jpg

Világosan látható, hogy Hicks-ék világhírűvé duzzadt "channeling" vállalkozása egy nyilvánvaló szélhámosság, amit különböző alapanyagokból gyúrtak össze. Már ez a tény önmagában is bizonyítja, hogy az általuk tanítottaknak semmilyen spirituális értéke nincs, komolyan nem vehető, nem is szólva a spiritiszta vonalról, ami az ő esetükben inkább csak színészkedés.

Felvetődik a kérdés, hogy miben rejlik sikerük "titka"? Miért tudott sikeressé és multimilliomossá válni előttük pl. Rhonda Byrne is A Titok-al? Másoknak miért nem sikerült elérni ekkora sikert, még azoknak sem, akiktől az alapötletet lopták. A válasz egyszerű, ők nem rendelkeztek kiterjedt marketing és eladási tapasztalattal 

Byrne tévéreklám és tévéproducerkén dolgozott A Titok megjelentetése előtt, jól ismerte a marketingfogásokat, Jerry Hicks pedig Amway ügynök, üzletkötő volt. Előző felesége is sikeres üzletkötőként dolgozott az Amway-nél és Esther volt a könyvelője. Ezt a világszinten ismert, piramisjáték elven működő kereskedelmi rendszert szerintem senkinek nem kell bemutatni, nálunk is működött/működik. Egy volt rajongójuk beszámolója szerint a rendszeren belül kezdték el értékesíteni motivációs anyagaikat az újoncoknak, terjesztőknek, üzlettársaknak, (aztán bekerült a képbe Ábrahám is), amit ők is tovább értékesítettek. A biznisz annyira felfutott, hogy végül a New York Times Best Seller listáján találták magukat.

Érdekes adalék, hogy az elején még megpróbáltak "kultikus" elemeket is belevinni az üzletbe. Esther, Ábrahám segítségével meghatározott időpontokban bekövetkező természeti katasztrófákat jósolt, amelyek nem valósultak meg, ezért érthető módon Esther első könyvének újrakiadásából már kihagyták a jóslatokat. Az elején még jellemző volt az is, hogy ellentmondást nem tűrő hangon üvöltözött előadásain, amivel később szintén felhagyott. 

A Vonzás Törvénye/Teremtés iparág napjainkban az egyik legjövedelmezőbb new age irányzat. Elképesztő bevételek hozott képviselőinek és több mai, modern tanító is előszeretettel szövi bele tanításába ezt a humbugot. Ilyen pl. Eckhart Tolle is, aki szerint "a teremtés első tényezője a tudat, tudatállapotunk teremti meg világunkat és, ha ott nem változtatunk, belső szinten, akkor külső tetteink sem fognak változást előidézni, csak ugyanazon világ módosított változatait állítjuk elő újra, az ego tükröződéseit. Ha az emberek többsége megszabadul az egós tévhittől, akkor ez a belső változás az egész teremtést befolyásolja..." A dollármilliomos Tollét befuttató tévés személyiség, Oprah is rengeteget kaszált A Titok műsoron tartásával. A Titok első, eredeti verziójában nem meglepő módon szerepelt még Esther is, de mivel Byrne látta az elképesztő profitot, ezért az előadókat arra kényszerítette, hogy adják át szellemi tulajdonjogaikat mindenféle kompenzáció nélkül. Hicks-ék eredeti szerződésük alapján 10 százalékos részesedést kaptak volna, ami akkor félmillió dollárt jelentett. Byrne ultimátumot adott, vagy átadja a jogokat, vagy kiszerkesztik a filmből Esthert. Az utóbbi mellet döntöttek, így Byrne lett a kizárólagos haszonélvezője a 30 millió dolláros termékeladásoknak.

https://www.youtube.com/watch?v=RCprpLJT6V4&t=16s

Elszomorító látni, hogy a mai világkorszakban gyakorlatilag a leganyagiasabb emberek által közvetített spirituális utak a legnépszerűbbek. A fő probléma nem is ebben rejlik, hanem abban az elképesztő mennyiségű hamis tanításban, hazugságban, amit a világra szabadítottak, ezzel félrevezetve emberek millióit. Ez a Vonzás/Teremtés Törvénye is ilyen, hiszen, ha tanulmányozzuk a nagy, hiteles tanítók tanításait, ott pont az ellenkezőjével találkozhatunk. Valójában még ez sem kell hozzá, elég a józan paraszti ész is, hogy ne higgyük el ezen szélhámosok triviális állításait. 

Befejezésként részletesebben is nézzünk meg néhány meghökkentő állítást az Esther-en át becsatornázott Ábrahám "üzenetekből":

Számtalanszor elhangzott, hogy a nemi erőszakot a nők, vagy a kislányok vonzották be maguknak, de az is, hogy az erőszak és az erőszakoló elleni tiltakozás is bevonzza a bajt: tehát, ha valaki figyelmet fordít egy megerőszakolt emberre és ennek hatására belső haragot, érzelmi irritációt érez az igazságtalanság láttán, akkor az így keletkezett érzelmi vibráció be fogja vonzani számára is a tapasztalatot. A Vonzás Törvénye könyvben még azt is állítja, hogy már az is elég, ha valaki sokat gondolkodik, vagy beszél a nemi erőszakról.

A rabszolgaságról azt tanította, hogy az valami jobbnak a kezdete volt, része az egész emberiség fejlődésének. Szerinte Martin Luther King magának köszönheti halálát, és azért gyilkolták meg, mert "Egy pillanatra elveszítette álmát...ellenállt és amikor egy nagyon gyorsan mozgó áramlással szemben ellenállunk hirtelen történnek a dolgok."

Az előítéletre és a diszkriminációra is ugyanazt a sablont húzta, az elszenvedőjét tette felelőssé, "bevonzóvá", de a holokausztban meghalt zsidókkal is ez volt szerinte a helyzet, a túlélők pedig más vibrációval rendelkeztek. Azért volt olyan sok áldozat, mert azok sok időt töltöttek egymás között és átadták a káros vibrációkat. A jövő holokausztját azzal készíti elő az emberiség, ha sokat beszél az áldozatokat ért igazságtalanságról.

Azok az országok, akiket George Bush bombázott csak magukat hibáztathatják, hiszen a negatív érzelmeikkel azt maguknak idézték elő. 

Ezek után már gondolom nem nehéz kitalálni a 9/11-es terrortámadás "okozóit" sem és lehetne még sorolni a csacskaságokat.

Sarlatánságuk egyik legnyilvánvalóbb bizonyítéka Ábrahám azon "tanítása", hogy nincs szükség egészségbiztosításra és hagyományos gyógyászatra, gyógyszerekre, mert a végső egészségbiztosítás nem más, mint belépés az  "örvénybe".  "A valóságban soha nem ösztönöztük Jerryt vagy Esthert bármilyen orvosi kezelés igénybevételére, mert tudjuk, hogy könnyebb nekik megtanítani, amit tudnak, azt, hogy hogyan kell megtalálni a vibrációs harmóniájukat az energiával". Aztán amikor Jerry leukémiás lett mégis a kemoterápiát választotta. Miért nem az örvényt használta, amit Esther prédikált követőinek?

"Diagnosztizálni lehetne minden halálos betegséget, amelyet az ember ismer, ágyban fekve teljes türelemmel, engedve, hogy a Forrás Energiája keresztül áramoljon tested sejtjein és akkor hirtelen meggyógyulnál."

2011 novemberében Jerry meghalt rákban. 

(a bejegyzésben található legtöbb adat Be Scofield oknyomozó újságíró oldaláról származik)       

 

 

 

 

           

 

Tibeti mágia: koronavírus

wuhan-coronavirus-2019-ncov-1024x538.jpg

Az elmúlt hetekben elárasztottak minket a koronavírusról szóló hírek. A hatóságok keresik az okokat, drasztikus védelmi intézkedéseket hoznak, ennek ellenére már nem csak Ázsiában, de Európában is felütötte fejét a járvány. Az összeesküvés-elméletek iparosai is azonnal ráharaptak a témára és minden áron megpróbálnak egy jól bejáratott sémát a jelenség háttereként, okaként feltüntetni. Populáris "asztrológusok", ezo-csatornák, spirituális szerepben tetszelgő megmondóemberek pörgetik a háttérhatalom, gyógyszeripar, szabadkőművesek stb. már jól ismert lemezeit, ami természetesen pont olyan messze áll az igazságtól, mint Kína Olaszországtól. Nem véletlen, hogy nagyon sok ember már inkább hisz ezekben a hatásvadász információkban, mint a tudományban, hiszen az elképesztő tudományos és technikai fejlettség ellenére Földünkön egyre nagyobb a káosz. Nem vagyok tudomány ellenes, mert alapvetően nincs jó és rossz, minden attól függ, hogy milyen láthatatlan erők, szándékok mozgatják a jelenségeket, de a tudományos eredmények elismerése mellet látnunk kell azt is, hogy a tudósok már rengeteg olyan "szellemet" kiengedtek abból a bizonyos palackból, ami az élet szentségét inkább meggyalázta, mintsem megszentelte vagy felemelte. Az atombomba, a különböző tömegpusztító fegyverek, vegyi fegyverek, háborús eszközök, a Föld kizsákmányolását, a természet tönkretételét lehetővé tevő technológiák is a tudománynak köszönhetők.

A tudományos kutatóintézetekben folytatott kísérletekhez rengeteg pénz kell, ezért azokat nem lehet függetleníteni a gazdasági és kereskedelmi élet szereplőitől, akiket kizárólag a profit mozgat. Mivel a politikához, a tömegek fölötti hatalom megszerzéséhez, fenntartásához is elengedhetetlen az anyagi háttér, a karhatalom és a hadseregek finanszírozása is rengeteg pénzbe kerül, ezért láthatjuk, hogy milyen ördögi kör hálójába van fogva a tudós társadalom. Természetesen itt a lelkiismerettel rendelkező tudósokra gondolok és nem azokra, akik...

Sajnos a lelkiismeretesség és a jó szándék is kevés egy ponton túl, mert a leszűkített, kizárólag ok-okozati gondolkodás még őket is csak a felszíni következtetések szemléletéig engedi és, ha egy jelenség racionálisan nem magyarázható, akkor "megáll a tudomány".

De, mire is akarok kilyukadni az eddigiekben felvázoltakkal, és mi köze van ezeknek a koronavírushoz? Egy tegnapi hír kapcsán kezdtem el gondolkodni a jelenségről, amiben elhangzott, hogy "Az új, Kínán kívüli gócpontok kialakulása egyre jobban aggasztja az ENSZ Egészségügyi Világszervezetét (WHO)" Ez egyértelmű, de a lényeg csak ezek után következett, ugyanis a szervezet igazgatója még elmondta azt is, hogy:

"Aggasztó, hogy számos esetben nincs egyértelmű epidemiológiai kapcsolat - találkozás azonosított fertőzöttel, vagy utazás a járvány sújtotta területre" . A legaggasztóbbnak az iráni eseteket tartja, amelyek mintha a semmiből jöttek volna."

Szóval "megállt a tudomány", mivel nem tudja az eseteket az ok-okozatiság eszközével értelmezni. Ugyanez a szűklátókörűség, a "józan ész" az, ami soha nem volt hajlandó elismerni a természetgyógyászat, a spirituális energiákkal gyógyítás, vagy például a homeopátia eredményeit, hiszen ezekre sem lehet racionális bizonyítékot találni, így a gyógyulásokat, eredményeket önmagukban nem találták kielégítőnek, vagy mindent a placebónak tulajdonítottak. Természetesen én sem állítom, hogy a racionalitást mellőzni kell, ezért is fogadom kétkedve az összeesküvés-elméleteket, amelyek lehet, hogy tartalmaznak igazság töredékeket is, de a legtöbb esetben csak kiagyalójuk zavaros fantázia termékeit. Viszont fontosnak tartom a racionális, megkülönböztető, "horizontális" gondolkodásmód és a "vertikális" szemlélet összekapcsolását, mert csak így nyerhetünk teljes képet. Tudom, naivitás elvárni az akadémikusoktól, tudósoktól, hogy hitelt adjanak a spirituális megközelítésnek, de érdemes lenne elgondolkodniuk azokon az archaikus kultúrákon, amelyek szemlélete, világképe még vertikális volt, a megnyilvánult világ jelenségeit okozatnak tartották, az okokat pedig a láthatatlan világból eredeztették. Magas civilizációkat hoztak létre, városállamokat, művészetet, mezőgazdaságot, kultúrát. Bizonyíthatóan olyan pontos csillagászati számításokat, megállapításokat tettek, amelyeket a mi időnkben már nem lehetne megtenni magasan fejlett technikai apparátus nélkül. Számtalan más példát is lehetne sorolni, de az biztos, hogy a környezetet nem tették élhetetlenné, mivel a természetet, a természet magasabb törvényeit tisztelték, azokkal az erőkkel tudtak bánni és nem vakon, tudatlan bűvészinasként babráltak az elemekkel. Nem volt véletlen, hogy az asztrológia tudománya ezekben a társadalmakban kiemelt szerepet kapott, beavatott asztrológusok figyelték a kozmikus energetikai hátteret, a vezetők komoly döntést a megkérdezésük nélkül nem hoztak. (természetesen itt nem a mai, jósolgató, divatasztrológiáról volt szó)

A szellemi hagyomány tudása örök: "Ami lent van, az megfelel annak ami fent van..." A tudás most is elérhető, nem csak az ősi kultúrák kiváltsága. Ez a megfelelések, analógiák törvénye: az analízist a szintézis fényébe kell emelni. Itt a mulandóság világában minden jelenség mögött meg kell keresni az analógiát, mert csak ez mutatja meg a felszín és az örökkévaló háttér hiteles összefüggését. Itt, ebben a káprázati létezésben semmi nem az, aminek látszik, ha felületesen szemléljük, mindennek csak a maszkját látjuk. Legyen az egy ember, állat, növény, természeti jelenség, betegségszimbólum, bármi, ami megnyilvánul, a jelen esetben pl. a koronavírus.

Mi az, ami a koronavírus hátterében állhat?

Paul Brunton Egyiptom titkai című könyvében egy érdekes találkozásról számolt be. Brunton akkora már világhírű író és filozófus volt, a Ramana Maharshi beavatott tanítványa. Luxorban a királysíroknál megjelent előtte egy Adeptus és a következő üzeneteteket adta át azért, hogy felhívja a világ figyelmét a láthatatlan veszélyre: 

„Ismétlem tehát, hogy azok az idegenek, akik rejtett kincsek kedvéért, vagy gyakran tudományos kutatás leple alatt meghúzódó túlhajtott kíváncsiságból olyan ősi földek feltárására vállalkoznak, ahol a mágiát értették és gyakorolták, súlyos kockázatot vállalnak.”

„Ezek a hatások mind, kivétel nélkül különböző bajokat zúdítanak a világra, annyira, hogy rombolóan hatnak egész nemzetek sorsára. Önök nyugatiak nem is tudnak védekezni ellenük, és minthogy nem láthatók önök számára, csak annál nagyobb mértékben veszedelmesek”

„A lhasszai nagy lámáknak is vannak rejtett sírjaik Tibetben és részben ez az oka annak, hogy a tibetiek semmiképpen sem akarják beengedni az idegeneket országukba. De eljön majd az idő, amikor az emberek mégis behatolnak oda, majd felfedezik és felbolygatják ezeket a sírokat és ezáltal ismét szerencsétlenségeket zúdítanak magukra” 

A vírus szempontjából számunkra egyértelműen a Tibettel kapcsolatos rész a legfontosabb, hiszen köztudott a kínai elnyomás. Az elmúlt fél évszázadban amióta Kína megszállva tartja az országot 1,2 millió embert öltek meg, kolostorok ezreit rombolták le, a szentkönyveket elégették. Rengeteg szobrot, ereklyét raboltak el, ráadásul Kína Tibetet atomtemetőnek használja, 1971 óta pedig nukleáris robbanófejeket és rakétákat is telepített az országba. Hatalmas beruházásokat hajtanak végre, vízerőművekkel, fakitermeléssel, bányászattal teszik tönkre a páratlan szépségű országot. Kétség nem férhet hozzá, hogy felbolygatták a lámák sírjait is. Mivel nem hiszek a véletlenekben, ezért egy csöppet sem csodálkoztam azon, hogy pont Kínában tört ki a járvány. Valójában sokkal furcsábbnak tartottam, hogy eddig még nem volt semmi, sőt Kína a világgazdaság motorja lett az elmúlt évtizedben, óriási felemelkedésen ment keresztül.  

Tibet is azon helyek egyike volt, talán korszakunkban az utolsó, ahol a "mágiát értették és gyakorolták". Itt az ősi, mágikus praxis a Bön, és a később érkező buddhizmus összeolvadt. Hamvas Béla ezt írta a Tibeti misztériumok előszavában:

"A Bön tulajdonképpen gyakorlat és pedig az ember és a természetfölötti Hatalmak között lévő rituális érintkezésnek részletes, pontos, rendszeres gyakorlata"

Mágikus, aszketikus praxisról van szó, amiket Milarepa, a nagy tibeti szent is végzett, de a buddhista lámák is folytatták ezen gyakorlatokat. A spiritualitásnak van misztikus és mágikus útja, Tibetben mindkettő fellelhető. A mágikus gyakorlatok az ősi, Atlantiszi kultúrából származnak és a nagy magasság miatt Tibetben rendkívül hatékonyan működtek. A hegyek és magaslatok az Uránusz bolygó szignatúrája alatt állnak, mert ezeken intenzívebb a kozmikus energia. A napfényben lévő erősebb ibolyántúli sugárzás miatt a levegőben nagyobb az ionok száma, ezért a vezetőképesség is jobb, így a mágikus "távolbahatás", vagy bármilyen más teremtő gyakorlat sokkal hatékonyabb.

Nem célom a mágikus gyakorlatok bemutatása, de a megértés szempontjából érdemes egy kis létezéselméleti áttekintést tenni. A hagyomány szerint az egész, megnyilvánult létezés nem más, mint a Kozmikus Elme (Isten) imaginatív kreációja. Ennek az imaginációnak az első képzete a Világ-Ideája, amely abszolút időben és térben, még egységben tartalmazza a megnyilvánult relatív, mulandó világot. Ez a relatív, objektiválódott világ is ennek az isteni mágiának köszönhető, ami az első elképzelés, a Világ-Idea töredékes továbbképződése, materializációja. Ez az okozat, amelynek abszolút oka a Világ-Idea előképében van. A kibomlás, materializáció az elemi erők összjátékának fogható fel. Ezért is van az, hogy minden ősi kinyilatkoztatásban, kozmogóniában, létezéselméletben fontos szerepe van a négy, vagy öt elemnek.(tűz, víz, levegő, föld, a hinduknál még az éter is). A megnyilvánult létezésben ezen elemek keveredési aránya határozza meg a létkörök minőségét. (A hindu hagyományban a fizikai/energetikai szintnek megfelel a tamasz, az érzelminek a radzsasz, a mentálisnak a szattva. A hermetikus hagyományban ugyanez éter, asztrál,mentál-síknak , az Alkímiában pedig salnak, szulphunak és higanynak nevezték a létköröket) A mágikus gyakorlatok, gyakorlás az elemi erők uralására törekszik, ezen erők felidézését teszi lehetővé, de nem öncélból, hanem azért, hogy mélyebb önismeretre jusson az isteni, teremtő imagináció megértése során úgy, hogy önmaga is teremt vagy felold. (A Tarot kártyában nem véletlenül van az ördög felfelé mutató karjára az "oldás", a lefelé mutatóra pedig a "kötés" írva)

A hermetikus tanítások még rámutatnak arra is, hogy a már megnyilvánult, relatív világ látható és láthatatlan jelenségeit felépítő részecskéi mögött minden szinten, létkörön áll egy éteri/energetikai, asztrális és mentális részecske (elektron-pszichon-ideon), de ebben a vertikális kapcsolódásban az egységtudatban, mentál-síkon, vagy Világ-Ideában lévő ideon az irányító. (Ez a mentál-sík az ideák, ősképek, mátrixok, archetípusok világa, ezt nevezte Jung a kollektív tudattalannak)

Az aszketikus gyakorlás során revitalizálódik a tobozmirigy, (aminek magasabb síkon a korona csakra fele meg) a mentális látás szerve, ami nem csak a magasabb látást teszi lehetővé a mágusnak, hanem az alacsonyabb síkon lévő elemi erők irányítását is, magyarán teremtést vagy feloldást.

Mindezeket azért tartottam szükségesnek leírni, hogy érzékeltessem a megnyilvánult, materiális világban lezajló jelenségek mozgatórugóit. A tudomány is tekinthető mágiának, de úgy tűnik, hogy nagyon sok esetben a létrontó, a létezést beszennyező erők szolgálatában áll. Végül is minden jelenség tartalma, képzete a nagy kozmikus imaginációnak, csak nem mindegy, hogy milyen erőket szolgál. Egy bizonyos sorsszerűségből adódóan ebben a világkorszakban az emberiségnek a létrontás egy intenzívebb fázisán kell keresztülmennie.

Visszatérve a Kínában kitört járványra, nem tarom lehetetlennek, hogy a nagy tibeti lámák sírjainak feldúlásával áll összefüggésben. Ezek a sírok mágikusan, energetikailag védettek. Ha tudatlanul megbolygatják őket, akkor az ott lekötött elemi erők felszabadulnak és a mágikus temetési szertartás során beléjük helyezett feladatot, az ideának megfelelően végrehajtják. Olvastam Alexandra David-Neel beszámolóját, akit egy alkalommal – amikor Tibetben vándorolt örökbefogadott fiával – útonállók támadtak meg. A Bön-misztérium beavatottja volt és nagy hangon elkezdte az egyik misztikus átokformulát mondani, aminek hatására a helyi útonállók azonnal visszaadták pénzét és elmenekültek. Elmondása szerint legkülönösebb az egészben a felidézett okkult hatás volt, amit a mágikus szavak váltottak ki. Az átok-mantrák egy sötét, szinte tapintható atmoszférát teremtettek és ez a nyomasztó massza óriási feszültséggel telítve a légkört, körbevette a csoportot. Még maga az asszony is úgy érezte, hogy a borzalom küszöbére lépett és egy elemi csapás, villám, kőomlás vagy tornádó bármely pillanatban lesújthat.

Nem csak természeti katasztrófák, háborúk, de a járványok kitörése mögött is ilyen láthatatlan erők állnak. A tibeti beavatottak pontosan tudták, hogy mi vár az országukra, az elnyomó Kínának pedig szembesülnie kell tettei következményeivel. Nem lehet véletlen, hogy pont most jött el a szembesülés ideje, miután Kína a világgazdaság motorjává vált a kapzsi, olcsó munkaerőre építő nyugati gazdaságpolitikának köszönhetően. A profit miatt senkit nem zavart a tibeti nép elnyomása, az ország megszállása. A száműzött dalai lámát sem fogadják a Kínával üzletelő országokban és mindezt gazdasági érdekekre hivatkozva teszik. Természetesen a vírus már Európába is eljutott és lehet, hogy ez még csak egy előjátéka valami komolyabb válságnak. 

Fentebb már említettem, hogy a vírussal kapcsolatban a gyanút, annak józan ésszel megmagyarázhatatlan, ok nélküli felbukkanása keltette bennem: az a tény, hogy egyes helyeken nem volt egyértelmű epidemiológiai kapcsolat. Az előzményekben felvázoltak alapján elképzelhetőnek tarom a láthatatlan okot, hiszen a mágikus praxist nem korlátozzák földrajzi és időbeli határok. A Földön napjainkra már annyira felborították az ökológiai egyensúlyt, hogy valaminek történnie kell. A kettősség világában mindig egyensúlynak kell lennie, a rekompenzáció törvénye megkerülhetetlen, és mindig bekövetkezik, ha kell, akkor a láthatatlan szférákból induló kezdeményezésre. A természet magasabb törvényeinek a nem ismerete, vagy annak megtagadása nem fog felmenteni bennünket. 

Ebben a kisregényben még több összefüggés olvasható az elmúlt évek történéseinek spirituális, mágikus és asztrológiai hátteréről. A könyv itt megtalálható: https://nyilegyenes.blog.hu/2019/10/20/oroszlanok_oroszlanja    

A Lélek tükre

eye-4508768_1920.jpg

"A szem a lélek tükre" mondást mindenki ismeri. Nagy bölcsességet rejt, ha helyesen értelmezzük, de általában nem ez történik. A nyugati világban a szem formájára, szépségére, tisztaságára gondolnak és abból próbálnak a lelkivilággal kapcsolatban következtetéseket levonni. Viszont, ha megnézzük az interneten keringő "szép szemű" szelfiket, amiket modellek, vagy szereplési vágytól fűtött, öntelt, önimádó egyének töltenek fel magukról a közösségi oldalakra, akkor könnyen beláthatjuk, hogy egy szép szempár önmagában, spirituális szempontból még nem jelent semmit.

Keleten még ismerik a Lélek és a szem kapcsolatának igazi jelentését. A Lélek fogalmán az Atmant, az Isteni Önvalót értik, ami nem más, mint elménk legmélyebb rétege. Amikor ez az esszencia kisugározza magát, akkor a mulandóság oldalán különböző alakokat vesz fel (emlékezet, gondolkodás, én-ség, értelem). Az én-ség, "énvagyokság" alakja a fizikai világban az Önvaló tudatosságának a testtel történő kapcsolatát jelenti. Ebben a kapcsolatban az érzékszervi működések között a látás az a terület , ahol a legintenzívebben nyilvánul meg. Értelemszerűen a szemben, szemekben reflektálódik, de csak olyan mértékben, amennyit egy ember a magasabb tudatosságból megvalósított. Érdemes még megemlíteni, hogy a keleti hagyományban a látáshoz a tűz elemet társítják, ami a szellemi erő jelképe is. A tűz és a fény összetartozik és nem lehet véletlen, hogy a nyelv is őrzi ezt a tudást: pl. szemem fénye, szemfényvesztés 

Befejezésként bemásolok egy párbeszéd-részletet az Oroszlánok oroszlánja kisregényből. Itt Anthony Van Hoop holland műkereskedő elmeséli beavatási álmát a főszereplőnek, magyar régész barátjának, akivel egy speciális missziót hajtanak végre: A régész további, fontos részletekbe avatja be a szem titkával kapcsolatban:

... Az álmot követően meditációs gyakorlataimba egyre erősebben kapcsolódott be a kozmikus energia és egyszer sikerült beleoldódnom az Ürességbe is. Ettől fogva a láma rendszeres látogatója lett álmaimnak és több beavatásban is részesített. Volt olyan is, hogy a tekintetén keresztül sugározta ki tudatossága energiáját 

- Ezt én is megtapasztaltam Abdalláhval a mecset kapuja előtt. Indiában darsannak hívják azt, amikor az emberek felkeresnek egy megvilágosodott bölcset. Fáradtságot nem kímélve nagy távolságokat tesznek meg pusztán azért, hogy megpillanthassanak egy ilyen embert, de még ennél is fontosabb számukra a Mester pillantása. Ez minden áldásnál többet ér. Ősi tudás rejtőzik ebben a szokásban, ami a szem titkával, a belőle kiáramló lélekerővel áll összefüggésben.

- „A szem a lélek tükre”, szinte mindenki ismeri ezt a mondást.

- Persze ismeri mindenki, csak fogalma sincs arról az igazságról, amit valójában kifejez. A szem a Lélek, az Önvaló energiájának tükre, a tudatosság tükrözője, de csak annál, aki ezt a szintet meg is valósította. Másnál csak lefokozottan, keverten engedi át a fényt. Itt nyugaton a szem formájára, szépségére, tisztaságára gondolnak, és abból próbálnak valami következtetést levonni a lelkivilággal kapcsolatban, de keleten még sejtik az igazságot. A test olyan, mint egy akkumulátor, amelynek bizonyos részei, központjai enyhe, elektromos sugárzást adnak le. Legfontosabb ezek közül a szem, mert a rajta kiáramló sugárzásban az aura egy része is kivetítődik. Ezzel magyarázható, hogy a magasabb kasztba tartozó indiaiak már akkor is szennyezettnek tartottak egy ételt, ha egy alacsonyabb kasztbéli ránézett. A hagyomány szerint az alacsony szintű tudatosság frekvenciájával, „magnetizmusával” átitatott étel elfogyasztása, gyengítette volna az ő tudatosságukat. Csak azonos kasztbéli főzhetett rájuk. Viszont egy megvilágosodott Mester szemeiből tisztító sugárzás árad, beavató hatása van mindenkire nézve, elnyomja a tudattalanban feszülő ösztönöket és lecsendesíti az elmét. Egy ilyen pillantás az Önvaló isteni békéjével tölti el azt, akit érint és elősegíti a megszabadulás.

A teljes regény itt megtalálható: https://nyilegyenes.blog.hu/2019/10/20/oroszlanok_oroszlanja

 

 

         

süti beállítások módosítása