Sokan úgy képzelik, hogy a spirituális érdeklődés, vagy egy ilyen ösvényen való elindulás automatikusan jó sorsot eredményez és lehetővé teszi a szenvedések elkerülését. Nem véletlen, hogy napjainkban óriási az érdeklődés az ilyen utak, módszerek iránt és szinte minden tanítás elérhetővé vált. Általában lebutított, eladhatóvá tett formában, gyors eredményekkel kecsegtetve történik mindez, főleg olyan tanítók, írók közvetítésével, akik nem saját tapasztalataikra támaszkodnak, hanem az összeolvasottakat szövik tovább és még, ha jó szándék is vezérli őket a legtöbb esetben csak a zavart fokozzák. Ebből a zavarból születik meg a spirituális ego, az "Úton járás" tévképzete a követőkben, ami nem más, mint a menekülés egy fajtája, önáltatás. Az internet jóvoltából a közösségi oldalakon is jól megfigyelhető ez a jelenség. Válogatás nélkül hömpölyögnek a spirituális idézetek, képek, vannak, akik még hangzatos, keleties hangzású neveket is felvesznek, de egy enyhébb kritikai hozzászólás hatására is görcsbe rándulnak, elkezdenek személyeskedő stílusban válaszolni, vagy letiltják az embert. Jellemző az önismeret hiánya, úgy akarnak az emberek spirituálissá válni, hogy a személyiségük árnyoldalával nincsenek tisztában. (Láttam már olyan megosztást is, ahol  egy Ramana Maharshi idézetet, egy szélsőjobboldali, politikai párt vezetőjének az uszítása követett. Jellemző még a rajongói mentalitás, amikor valakinek a személyiségébe beépül egy spirituális irányzat követése és ha "szó éri a ház elejét", akkor az illető olyan szintű érzelmi reakciókat produkál, ami egy elvakult focirajongónak is a dicsőségére válna.) Mindez igaz nem csak a követőkre, de az önjelölt "tanítókra" is.

Visszatérve a cikk eredeti mondanivalójához, azt vettem észre, hogy a spirituális út nehézségeiről, buktatóiról, elakadásairól szinte soha nem esik szó. Ennek több oka is lehet, az egyik valószínűleg az, hogy ezek a tanítók nem járták végig az utat, ezért nem is találkozhattak ilyen nehézségekkel, magyarán tudatlanok, de eladhatóság szempontjából sem hasznos az akadályok felvázolása, pedig már Jézus is felhívta erre a figyelmet:

„Ne gondoljátok, hogy békét hozni jöttem a földre. Nem azért jöttem, hogy békét hozzak, hanem kardot. Azért jöttem, hogy szembe állítsam az embert apjával, a lányt anyjával és a menyet anyósával: saját háza népe lesz az ember ellensége. Aki jobban szereti apját vagy anyját, mint engem, nem méltó hozzám. Aki jobban szereti fiát vagy lányát, mint engem, nem méltó hozzám"

Nem véletlenül születtünk ide, az életképzeletünk sem véletlenül vetíti számunkra az aktuális, megélendő sorsot. A tudattalan mentális hajlamainkból, karmacsíráinkból nő ki ez a sors és vetül körénk jellemünknek megfelelően. Jellemszerkezetünk mögött, az elme tudattalan birodalmában roppant erejű kényszerítő komplexusok kötik meg az Önvalóból sugárzó erőt és ezáltal figyelmünk csak a mulandóság oldalára szorítkozik. Hiteles spirituális utak követése a lekötött Erő felszabadítását eredményezik, ami jár némi megrázkódtatással, válsággal már csak azért is, mert fokozza az idegrendszeri érzékenységet.

Hamvas Béla ezt írta: "nem lehet fizetés nélkül távozni". Felhívta a figyelmet, hogy a válságponton ügyelni kell, mert a "sötétség hatalmai" az embert lerohanják, ami azt jelenti, hogy az elme tudattalan, ismeretlen tartományai aktivizálódnak. Ezért is fontosak a hosszú ösvény önismereti, öntisztító gyakorlatai, mert ha valaki ezek nélkül indul el, pl. rámeditál a tudattalan problémákra, elfojtásokra, tulajdonságokra, vágyakra, akkor azokat csak felerősíti. Jó példákat láthatunk erre a művészsorsokban, akik közül sokan öntudatlan jógik voltak, az alkotás folyamatában kifejtett koncentráció/meditáció során kiengedték a "szellemet" a palackból és szenvedélybeteggé váltak. Nem véletlen az sem, hogy nagyon sok keleti tanító, szvámi, aki a cölibátus miatt nem élte meg az ellenkező nemmel való kapcsolatot, elbukott, mert nem tudott ellenállni a kísértésnek és ezért titkos viszonyba kezdett tanítványaival, kihasználva őket a beavatásnak álcázott szexuális kontaktussal.

Robert Adams amerikai, megvilágosodott mestertől egyszer azt kérdezte az egyik tanítványa, hogy miért hagynak fel sokan a spirituális gyakorlással, mielőtt elérnék a végső célt. Azt válaszolta, hogy ez azért van, mert a gyakorlás, a meditáció következtében nagyon felerősödnek, aktivizálódnak a szamszkárák-sorscsírák vagy vászanák (az elme tudattalan mentális hajlamai), és ezek az életben komoly válságokat idéznek fel, amik visszarettentik az út követőit. Ezért van az, hogy csak kevesen érnek célhoz, az igazi Önmegvalósításhoz.

Szóval látható, hogy a hitelesnek tekinthető utakon mindig felléphetnek nehézségek. Ott, ahol ez nem történik meg, vagy tudatlanságból nem beszélnek róla, okkal gyanakodhatunk, hogy egy vakvágányon haladunk és a végállomás nem a "mennyország" lesz. Napjaink kommersz spiritualitását ez a csodavárás jellemzi, a "széles út" vadhajtásai ezek. A fizikai szenvedés, szorongás, érzelmi hullámzások természetes kísérőjelenségei a hiteles spirituális praxisnak és sokkal gyakoribbak, mint az üdvteli béke ritka pillanatai, főleg az út elején. Ramana Maharshi ezeket a jelenségeket az Önvalóhoz vezető út mérföldköveinek tekintette vagy akadályoknak, attól függően, hogy éppen kihez beszélt.

Természetesen nem kell megijedni ezektől a jelenségektől, hanem tudatosan el kell fogadni őket. Ha akadálynak éljük meg, akkor azért, ha mérföldkőnek, akkor pedig azért. Mind a két esetben értünk vannak, természetes kísérőjelenségek ezek.

"A spirituális keresők belső fejlődését irányító törvényszerűségek úgy tűnik, gyakran a legrejtélyesebb úton módon történnek. A Kegyelem ereje gondoskodik rólad akkor is amikor nem vagy tudatában ennek és azt gondolod, hogy megvonatott tőled. Ilyen esetekben minél nagyobb a szorongás, annál jobban szorongatja a magasabb rendű Én az egót. Minél inkább egyedülvalónak és elhagyatottnak tűnsz, annál közelebb von magához a magasabb rendű Én" - Paul Brunton

Előző írásomban a szellemvilágból érkező üzenetekkel foglalkoztam, ami a spirituális materializmus egyik ékes példája, legalább annyira, mint a halálközeli élményeken vagy a halál utáni életen való töprengés. Spirituális szempontból tipikus mellékvágányok ezek is, figyelemelterelésre alkalmas szenzációk. Az emberiség haláltól való félelme miatt érthető a téma népszerűsége, és ebből kifolyólag az ezotéria biznisz számára is állandó munícióval szolgál. Mindannyian találkoztunk már ilyen könyvekkel, filmekkel, beszámolókkal, amelyek vagy hitelesek vagy sem. Nehéz igazságot szolgáltatni, mert az elme tudattalan régiója nagy csodákra képes.

Vannak hiteles, spirituális megközelítések is, ahol bemutatják a létezés különböző dimenzióit és foglalkoznak a halál utáni élettel, de ezek még mindig a hosszú, indirekt ösvényhez tartoznak és az információk ismertetésén túl nem visznek közelebb önmagunkhoz, önmagunk tényleges megismeréséhez. Ráadásul vakvágányra vihetik a keresőket, akik könnyen beleragadhatnak a részletekbe, információkba és csak a spirituális egoizmusuk erősödik. A sok, összeolvasott információ egyáltalán nem segíti a felébredést, megszabadulást. A mai tömegezotéria, spiritualitás sok esetben még többet árt mint használ, mert sokan az összeolvasott tudástól megrészegülnek és már azt hiszik, hogy úton vannak. Erre már Jézus is felhívta a figyelmet:

"Menjetek be a szoros kapun. Mert tágas az a kapu és széles az az út, amely a veszedelemre visz, és sokan vannak, akik azon járnak."

A "széles út" vadhajtásaihoz tartoznak az "élet a halál után", "halálközeli élmények", "üzenetek a szellemvilágból", vagy pl. az "előző életek" témái is, amelyek ugyan érdekesek, de önismereti szempontból lényegtelenek, nem visznek "közelebb" a forráshoz. A direkt út, "szoros kapu" tanítói ezért nem foglalkoztak ezekkel. Ramana Maharshi pl. az ilyen jellegű kérdéseknél mindig az Önismeret fontosságát hangsúlyozta, a tudat, a tudatosság megismerésére irányította a figyelmet, hiszen minden jelenség annak csak tartalma, de számunkra a megismerő, a Tanú a fontos. Teljesen felesleges a figyelmünket újabb káprázatok felé szétszórni. A jelenlegi életünk értelmét sem ismerjük, akkor meg minek foglalkozni korábbi életekkel vagy a halál utánival? 

Ramana: "Nem tudja, hogy mi volt születése előtt, mégis azt akarja tudni, hogy mi lesz a halált követően? Azt egyáltalán tudja, hogy ön most mi? A születés és az újraszületés a testre tartozik. Ön a testtel azonosítja önmagát. Ez az azonosítás téves. Azt hiszi, hogy a test megszületett és meg fog halni, és azt a jelenséget, amit testnek tekint összetéveszti Önmagával. Ismerje fel igazi lényét, s ezek a kérdések értelmüket vesztik!"

Aztán ott vannak az úgynevezett "halálközeli élmények". Számtalan leírás született ezekről is, de megtudunk belőle bármit is? Sokan, akik átélték, vajon - azon túl, hogy "fényt" láttak, elhunyt hozzátartozókkal találkoztak vagy "látták" a fizikai testüket kívülről - közelebb kerültek az élet értelmének a megértéséhez? Honnan tudhatja bárki is, aki átment egy ilyen élményen, hogy nem az elmeműködés egy ismeretlen funkcióját élte meg, a testtudat ideiglenes kivetítésétől hirtelen felszabadult "imaginációs" energia által okozott tudattalan tartalmak vízióját. Egy ilyen vízió pont annyira értéktelen káprázat, mint egy tudatmódosító szer hatására kiváltott hallucináció, mivel a gyors, tudati megnyílás élménye "elsodorja" az egyént Önmagától. Már a spirituális út előrehaladott szintjén fellépő, gyakorlásból fakadó víziók is akadályokká válhatnak egy ponton túl az Önismeret útján, ha a gyakorló leragad, beleragad a látványba. Ez is egy újabb összetévesztés.

A "halálközeli élmények" értelmezése ugyan segíthet megérteni a fizikai test tapasztalása nélkül is fennálló tudatosság létezését, de, ha kizárólag csak a "látottakra" esik a hangsúly, mint ahogyan ez a beszámolókból kiderül, akkor nem jutunk előrébb. Nem a tudati módosulást kéne vizsgálni, hanem a Látóra kéne fókuszálni, felismerni azt, hogy a létezés mulandó, változó oldalainak szemléletét mindig ugyanabból a Szempontból látjuk. Teljesen mindegy, hogy ébrenléti, halál közeli, halál utáni vagy álom víziót szemlélünk, mert ezek csak módosulások.

A mai new-age áramlatokban túl nagy hangsúlyt kap a "magasabb dimenziók" fürkészése, de inkább azon kéne elgondolkodni, hogy miért vagyunk itt ebben a fizikális életben. Nem azért kapjuk a teremtés folyamatában ezt az életlehetőséget, hogy más dimenziókat kutassunk, hanem azért, mert csak itt, ebben a létformában, ebből a létformából tudjuk felismerni Esszenciánkat, az Önvalót. A mulandóság az örökkévalóság aktív oldala, annak tartalma, és az Öntudatosság, Én-ség érzete az a kapocs, ami a kettőt "összeköti". Ennek a kapcsolatnak a felismerése az élet értelme, amit a látszólag legsűrűbb, anyagi, ébrenléti állapotból lehet csak elindítani. Ezért is van az, hogy még az egyetlen, hiteles, "halálközeli", halál élmény, a meditáció legmagasabb állapota a kevala nirvikalpa szamádhi, vagy kontempláció átélése sem jelenti a végső célt. A tudatosság bővítmények nélküli, ürességtermészetébe történő éber beleoldódás után az élményt össze kell kapcsolni a szemlélődő gyakorlatokkal, az ébrenléti, fizikai világ tapasztalatával. Eggyé kell tenni a kettőt, ahogyan Jézus is tanította, ami a végső Szempontból soha nem kettő, csak innen látszik annak. Ennek az állapotnak a realizálása jelenti a végső megszabadulást, a megvilágosodást.

Befejezésként két idézet Hamvas Bélától:

„Nincs tér, a világ egyetlen látvány. Az idő káprázat. Nincs múlt és nincs jövő. Az örök teremtésben és az elmúlhatatlan pillanatban vagyunk. Nincs túlvilág. Ez a világ és a túlvilág ugyanaz.”

"Úgy láttam, hogy a legnagyobb nehézség ott támad, amikor az ember az „életet” nem tudja mélyebben megfogalmazni, és beleesik abba a hibába, hogy a földet örömtanyának nézi, ahová azért jött, hogy minden cseppet kiélvezzen. Ezt a reneszánsz óta korszerűvé lett felfogást teljesen ki kell küszöbölni. Számolni kell azzal, hogy lényünk örök, és halhatatlanságunk nem a halál után kezdődik, hanem abban a pillanatban, amikor észrevesszük, hogy halhatatlanok vagyunk. Minden pillanatban megtörténhet, csak elég világosságunk legyen hozzá. Amit pedig most mondtam, az nem vallás, hanem a legelemibb léttörvény, olyan biztos, mint a gravitáció."