Az elme "elpusztítása"

Ramana Maharshi tanításaiban, amik főleg kérdésekre adott válaszokban maradtak fenn gyakran találkozhatunk az elme, ego elpusztításának, megsemmisítésének a megkerülhetetlenségével. Erre van szükség ahhoz, hogy elérjük végső állapotunkat a megvilágosodást, megszabadulást. Aztán van, ahol meg mást mond:

Ramana: Az Önvaló a tiszta elmében érezteti önmagát, így még gondolatok közepette is érzed a Jelenlétet. Ismerd fel az igazságot, hogy egy vagy a mélyebb Éneddel és a gondolathullámok, csak a felszínen vannak.

Kérdező: Akkor az elme vagy az ego elpusztítása, amiről beszél, az nem jelent abszolút elpusztítást?

Ramana: Nem. Az elme megtisztul a tisztátalanságtól és kellően tisztává válik ahhoz, hogy az Igazságot tükrözze.

Az "ellentmondás" feloldásához szükséges megemlíteni, hogy Ramana válaszait, tanításait mindig a kérdező tudatossági szintjének megfelelően adta. Az elme "elpusztítását" nagy valószínűség szerint egy olyan követőnek tanította, akinél az elme fogalma a gondolatformák összességére korlátozódott és elméje még állhatatlan volt, csapongó a gondolatáramlás miatt. Ezért néha ő is a gondolatformák összességeként, gondolatok kötegeként utalt az elmére, pontosan azért, hogy vezérfonalat adjon az Önkutatáshoz azoknak, akiknek először még az elme megerősítésére, egyhegyűvé tételére volt szükségük, hiszen ez az előfeltétele az Önvaló felismerésének, az abba való bepillantásnak. Ez a felismerés a gondolatok és minden elmebeli aktivitás megszűnése nélkül nem történik meg. Ehhez kell a koncentráció-meditáció gyakorlása. A következő tanítás, amit egy másik követőnek adott erre világít rá:

Ramana: Az elme ingadozása abbéli gyengeségéből adódik, hogy energiáját gondolatok formájában eltékozolja. Amikor képesek vagyunk rávenni arra, hogy egyetlen gondolathoz ragaszkodjon, akkor az energiát megtartjuk, és az elme megerősödik. Erős elmére gyakorlással lehet szert tenni, mint ahogy erre a Gítá is rámutat. Az elme először csak időnként, majd folyamatos gyakorlással egyre gyakrabban tér vissza a kereséshez, míg végül egyáltalán nem kalandozik el. Ekkor nyilvánul meg a szunnyadó shakti, és az elme feloldódik az életenergia áramlatában.

Fontos észrevenni, hogy a Maharshi ebben a válaszban az indirekt, közvetett gyakorlással indít, mert ennek a kérdezőnek még erre van szüksége és bemutatja a célt is, ami a szunnyadó shakti megnyilvánulásában kulminál, aminek hatására az elme feloldódik az életenergia áramlásában, és az Ürességbe "viszi". Ez már az Egységtudat, ide nyer bepillantást a kereső, innen indul a közvetlen, direkt út. Nisargadatta Maharaj az egyik a halála előtt készült könyvben nem véletlenül említette, hogy "a tudatosság érintése az életerőben lakik, ezért azt kell "követni". Ennek a shaktinak, életerőnek a felismerése, megnyilvánulása az alap a direkt, közvetlen ösvényen. Ez nem más, mint az Önvaló, a Tudatunk energetikai jellege a duális, káprázati oldalon. Ez a kegyelmi erő "semmisíti" meg ideiglenesen az elmét, a figyelmet lekapcsolja a káprázati bővítményekről, amik nem mások, mint az elme különböző alakjai, (memória, gondolatok, test-tudat, értelem) és beáll a meditáció legmagasabb állapota a nirvikalpa szamádhi, amiből a külvilág, a világ-idea kivetítése teljesen hiányzik. Ez egy teljesen éber, tiszta létélmény, de mivel a természet törvénye miatt hosszútávon ebben nem lehet megmaradni, ezért újra a felszínre bukkan az elme aktív oldala és vele együtt a külvilág. (Érdemes megemlíteni, hogy már a szavikalpa szamádhi alacsonyabb állapotát - ahol még érezhető minimális testérzet és néhány halvány gondolat - is ez a Jelenléti erő állítja be, és egy belső "pneumatikus" nyomásként, energetikai áramlásként érezhető. Már ez is a felismerés állapota, az Önátélés tudatosság Jelenléti érzettel társul.)

Ha visszaugrunk az első Ramana idézethez, akkor ezek után már láthatjuk, hogy azt a tanítást egy előrehaladott követőnek adta, akinek már kellően tiszta volt az elméje ahhoz, hogy megértse a lényeget: a gondolatok közepette érzett Jelenlétet. Miért? Azért, mert a shakti áramlásának hatására a figyelem már nem mozdul ki a Középpontból, minden jelenség, az elme alakjai és a külvilág is a felszínhez tartoznak. Itt már nem volt szükség a kettős tanításra, az elme és az Önvaló szétválasztására, a megsemmisítés fogalmára, hiszen valójában egyek, nincs két én.

Természetesen vannak fokozatok a felismerésben,( a Meditáció: Figyelem: Szamádhi írásom erről szól) és ha ez megtörtént, akkor már érdemes átállni a direkt, közvetlen, szemlélődő gyakorlatokra. Itt az embernek bele kell vinnie a belső meditatív megélését a hétköznapok világába, össze kell kapcsolnia a sorsában felbukkanó élethelyzetekkel, és mindezt azzal a meggyőződéssel, hogy a külső jelenségek káprázata az nem más, mint Önmaga kivetülése. Bármi, amit érzékel, beleértve saját testét és elméjét is, a személytelen szemlélődés tárgyává kell tenni, végtelenre állított tekintettel figyelni mindent és nem hagyni, hogy kimozduljon a Tanú állapotból. Ez egy nyitott, központi, de nem koncentrált állapot. A passzív, meditatív gyakorlásnál elég csendben maradni és a figyelmet az én-tudatosságon nyugtatni.

A direkt, közvetlen út megkezdése előtt fontos a valódi felismerés, mert a háttérben "feszülő" kontemplatív erő nélkül nem lesz megfelelő az éberségünk és az önbecsapás csapdájába eshetünk. Ezért jobban tesszük, ha a passzív, meditatív gyakorlást és az aktív, cselekvés közbeni szemlélődést párhuzamosan végezzük. Sajnos a mai nem-kettősség jellegű tanítások nagy része erre nem hívja fel a figyelmet, népszerű tanítóik a jelenlétről, meg a tudatról, tudatosságról papolnak és könyveikkel, előadásaikkal tömegeket kápráztatnak el a spirituális út egyszerűnek tűnő "közvetlen ösvényével", pedig paradox módon, pont a tömegek azok, akik ebből még semmit nem profitálhatnak.

Befejezésként álljon itt még egy idézet Ramanától, ami a felismerésről és a megvalósításról szól:

"Ha az ember rendszeresen gyakorol, képes rászoktatni magát arra, hogy befelé forduljon, s belül megtalálja az Önvalót. Az embernek állhatatosan és folytonosan törekednie kell, amíg a felismerés állapota véglegessé nem válik számára. Amint az erőfeszítés megszűnik, az állapot természetessé válik, s egy folyamatos energiaáramlás által a Legfőbb átveszi az irányítást az illető fölött. Amíg ez maradandóan természetessé és megszokott állapotoddá nem válik, addig tudd, hogy nem realizáltad az Önvalót, csak bepillantást nyertél Abba. Az Önvalót megvalósított lélek továbbra is kapcsolatban maradhat a működő testtel, az érzékekkel és az elmével, anélkül, hogy önmagát a testtel azonosítaná"

Itt az Önvaló megvalósításának a fokozatos bemutatását láthatjuk, ami addig tart, amíg felismerés állapota véglegessé nem válik. Vannak olyanok, akiknél a hosszadalmas múltbéli gyakorlás következtében ez az állapot hirtelen, látszólag minden előzmény nélkül beáll. Ez természetesen nagyon ritka jelenség, a többségünknek spirituális gyakorlatok végzésével kell haladni a "cél" felé. Ezek a gyakorlatok lassanként megtörik a mentális hajlamokból fakadó gondolatok áramlását és a már fentebb is említett "pszichoenergetikai" jelenséggel karöltve, fokozatosan feltárul az "Én-Én" tiszta tudatosság háttere. A további gyakorlással ez a Háttér egyre szabadabbá válik és beáll az erőfeszítés nélküli állapot.         

Két korábbi írás, ami kapcsolódik a témához:

Meditáció: Figyelem: Szamádhi  https://nyilegyenes.blog.hu/2017/12/16/meditacio_figyelem 

Az elme alakjai https://nyilegyenes.blog.hu/2018/03/20/az_elme_alakjai